Feljegyzések tárháza

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Feljegyzések tárháza Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 14, 2018 12:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 02, 2017 6:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Terveim között egyáltalán nem szerepelt, hogy a mostani látogatásom alkalmával tüstént egy angyaltársamat is magammal rántsam a mélybe, a kifejezés legszorosabb értelmében. Éppen úgy, szemérmetlen, merész álmomat a Mennyek elfoglalására is dédelgettem volna még tovább gondolatvilágomnak tengerén, ahelyett, rögvest gyakorlatba ültessem precíz, bizonyossággal vehető tervek hiányában. Mégis itt állok az egyik, sűrű lombok, cserjék közé rejtezett kapu mellett, oldalamon Ophiliával, készen arra, visszatérjünk a Földre, s elindítsunk valami olyasmit, amelynek következményei egyelőre teljesen beláthatatlanok.
- Legalább próbát tettél, nem a te gyengeséged, Gabriel katonái túlzottan gyanakvóak s ítélkezőek - ritkán cselekszem ekképpen, ezúttal azonban mindennemű vonakodás nélkül simítom szabad kezemet angyaltestvérem vállára, némi biztatás gyanánt. Az idővel viszont nem bővelkedünk sajnos ahhoz, alaposan megbeszéljük a történteket, elengedem hát az irattárosunkat, s az elfeledett, régi, romos pince lejáratát idéző kapura fordítom figyelmemet, azáltal, elhúzom az útból a rajta terjeszkedő borostyánt, egyéb növényeket.
Szavainak hallatán kénytelen vagyok persze megakadni, kíméletlen lenne tőlem, létének egyik legnagyobb döntése meghozatalánál érdeklődésem legcsekélyebb mértékét se tanúsítsam az irányába. Számomra nem okozott megterhelést az elhatározás annak idején, kétségem sem volt afelől, Gabrielt szolgálni nem óhajtom. Az én utamnak egyéb nehézségei akadtak, s akadnak a mai napig, ettől független át tudom érezni vívódását, kötődését az otthonunk egykori emléke iránt.
- Nem venném biztosra, rögtön felszámolnák gyűjteményedet. Meglehet, gyűlölik Atyánk teremtését, de ők sem ostobák, jól tudják, miféle kincseket rejtegetsz - sovány vigasz, jól tudom, de sziklaszilárd meggyőződésemet szimbolizálja, nem többet, nem kevesebbet. - Visszatérhetünk még ide, húgom… Mondtam már, vannak még, akik segítik a jó ügyet - biccentek felé, magabiztossággal telt pillantásom akkor sem szakad el róla, miként a közelben szárnysuhogások, Iahhel katonáinak kiáltásai hallatszanak fel.
- Ne féld az ismeretlent, Ophilia, révén, számodra a Föld, akár egy óvón dédelgetett gyermek. Bízz bennem - szavaim halkak, mosollyal ölelkezettek. Szabad kezemet mindeközben nem átallom az angyal tenyerébe helyezni, ujjaimmal finoman rászorítva, s ezáltal is éreztetve vele, nincsen egyedül. Íriszeim végül a lejárat romos, egyelőre sötétellő voltán fixálódnak. - Odo - ajkaimat könnyedén hagyja el az énoki nyelven fogant, a kapu feltárására tett utasítás, hozománya pedig nem marad el. Éles, az emberek számára bizony vakító, sárgás fény támad, s bár kedvemet lelem a mennyei fürdőben, teszek egy lépést előre, Ophiliát is magammal húzva, át, a kapun keresztül.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 23, 2017 7:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


Újra enyhén lehajtva a fejemet mosolyodom el. Szárnyam egyik tollával szórakozottan játszom, miközben hol jobbra, hol balra fordítom csípőmet, egyhelyben lévő táncot adva ezzel elő. Félrehajtott fejjel végül rá, tündöklő tekintettel. Jól esik szavai, s kérése is.
- Mint láthatod, nem nagyon van más elfoglaltságom idefent. Noha, ha nem vesszük a ritkán betérő vendégeket, kik néha, de csak nagyon néha a segítségemet kérik – legyintek könnyedén, próbálva valami szép színt vinni beszélgetésünkbe. A túl sok aggodalom csak keserűséggel tölti meg lelkünket.
Jah, hogy olyanunk nincs. Akkor miért is aggódok? Elménk elsötétülése miatt? Angyaltársaink többsége…
Tessék Ophilia, már megint negatív gondolatok járnak a fejedbe! Raguel is megmondta neked! Légy optimistább egy kicsit! Ennyire agyadra ment az egyedüllét?
Ami azt illeti igen.
Halkan sóhajtok csak fel, önmagamban lezajló vita lezárása képen.
Cassael bizakodó szavai nyomán, azonban fény csillan szememben. Reménykedéssel tölti el szívemet és valamiféle furcsa erőt ad nekem. S egy elhatározást, mely már rég ott lappang bensőmben, eddig mégsem volt merszem cselekedni. Tenni akarok valamit. Nem akarok tétlenül repkedni, miközben társaim maradéka egymást mardossa. Segítségül szeretnék szolgálni valakinek.
Hatalmas, bizakodással teli mosollyal nyitom szólásra ajkaimat, azonban a hang nem jön ki.
Ábrándos jövőképemről nem jut idő beszélgetni, de már érzem, hogy Cassael is hasonlóan gondolkozik. Vagy csak csapda lenne? Furcsa „paranoia” lesz úrrá egy idő után az angyalon, ha idefent próbál rejtőzködni. De hát ugyan, Ophilia, miért is kételkednél benne? Soha nem adott rá neked okot erre.
Igaz.
- Megvezetni? – fordítom enyhén oldalra a fejemet – Mi hasznom lenne abban? – pislogok értetlenül. Érzem, ahogy szívem egyre ütemesebben vár, hallom dobbanását a fülembe, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Mégis igyekszem erőt venni magamon, nyugodtan lélegezni és nyugodt hangon megszólalni. Pedig ha tudnák, hogy korán sem érzem magam ilyen nyugodtan.
Mutogatásom nem éri el a hatást, egyik férfi sem válaszol nekem, pedig pontosan tudom, hogy a meghívóval próbáltam elterelni figyelmüket. Sebaj, léhán legyintek egyet újra.
- Jól van– emelem fel kezemet megadóan, enyhén hátradőlve, tágra nyílt szemekkel nézve a másik angyalt, majd szemeimet összeszűkítve figyelem egy darabig. Ismerős, biztos vagyok benne, hogy az idők folyamán ő is megfordult az irattáramba.
Gyorsan hadarom el, tudálékosan az egykori mesét, mely csak félig igaz a Szent kehelyről. Tényleg. Erre eddig miért nem gondolt egyikük sem? A másik ellen használni? Jó, igaz, ők tudják, hogy nem tudnák, de mások? Történet befejeztével azonban csend ül be közénk.
Értetlenül tekintek hol Cassaelre, hol Iahhelre, de egyikük sem szólal meg. S eme csend most nyomasztóvá válik. Izzik a levegő a feszültségtől, mely félelemmé növi ki magát mellkasomba.
- Hogy? – kapom vissza tekintetem a férfira, ahogy megszólal, s nagyot nyelek. Miért? Miért lenne annyira hihetetlen, hogy ez történjen? – De hát… - folytatnám még tovább az érvelést, hogy az sem igazán úgy van, ahogy ő mondja, hiszen…
Azonban saját gondolatom végére sem jutok, amikor az események felpörögnek. Az egyik katona kardot ránt én pedig az asztalnak hátrálok. Látom, ahogy felém hasít. Szemeimet becsukva, hallom saját sikolyom. De nem érzek semmit.
Érintést érzek a karomon, s amikor felpillantok, már nem az irattárba találom magam. Tekintetembe félelem költözik, miközben felismerem a helyet. Cassael szavai, csak lassan jutnak el tudatomig. Mintha leblokkoltam volna.
Mintha? Teljesen Ophilia.
- De én… - szólalok meg remegő hangon. Ajkaim lebiggyednek, miközben lehajtom fejem szégyenemben. Segíteni szeretettem volna. – Sajnálom.
Ahelyett, hogy segítettem volna, csak bajba jutottam. Eddig talán feltudott szökni otthonába, de én teljesen tönkretettem eme helyzetét. Távozása hallatán hirtelen kapom fel a tekintetemet.
Ijedtek tekintek hátra, amerre sejtem irattáramat.
- Tudom, ha elmegyek, mindent, min egész életemben dolgoztam, elpusztítják. De azt is, hogyha maradok… - mondatom nem fejezem be. Nem hinném, hogy rögtön megölnének, bár olyan sértés után, hogy Cassaelnek segítettem, biztos vagyok benne, hogy nem kímélnének nekem.
Nagy levegőt véve, félelemmel telt tekintettel fordulok felé. Magabiztosan próbálom kihúzni magam, de a pánik ott vibrál ereimbe.
- Veled tartok – szólok enyhén elcsukló hanggal, s egy óvatlan lépést teszek a kapu felé. Szárnysuhogás hangja csapja meg fülünket, s kiáltás. Minket keresnek, s már közel járnak hozzánk. Szapora lélegzetem csak tovább fokozódik. Tagadni sem tudnám, hogy eddig még hasonló helyzetben sem kerültem, s a sokk kezd úrrá lenni angyali testemen.



♥§§ szószám 677§§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 18, 2017 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Az ábrázatomon felengedett vonások kérészéltű gyorsasággal dermednek kővé Ophilia éles, ámde bár borúlátó megjegyzése nyomán. Ösztönből fakadó feleletemet mélyre száműzöm magamban, tartva attól, jómagam is a Gábriel seregét gyarapító, radikális angyalok egyik mintapéldányának hangoznék. Márpedig vezessen minket bármiféle nemes cél, a vérontás sem így, sem úgy nem lesz elkerülhető, az itt állomásozók vagy szárnyaszegetté, vagy holttá fognak válni általa.
- Mint mondtam, az ő problémájuk ne aggasszon téged, s a hozzád hasonlókat - ennyi, mit az arckifejezésem feletti hatalom elvesztése nélkül tudatni képes vagyok vele. Az igazság remélhetőleg megmarad kifejezéstelen pillantásaim árnyékában, mielőtt újfent megengedném magamnak a luxust, arcizmaim megbékéljenek. Az angyaltársam íriszeiben megbúvó reménykedés bíztató impulzusokként száguld végig a testemen, magam is szívesebben kapaszkodok a magasztos cél, semmint az addig vezető út ígéretébe.
- Igen, így vélekedek. Hosszadalmas út lesz ugyan, megannyi eltévelyedett testvérünket kell majd haza segítenünk, ám mindenekelőtt a legfőbb problémát oldjuk meg, a lyukak kitoldása maradjon későbbre - bólintok egyet magabiztosságtól duzzadva, legalábbis, míg Ophilia nem igyekszik meggyőzni arról, idefent már nem találhatok hasznos szövetségesre. Természetest nem ítélkezhetek felette, idejének vélhetően egészét itt, az irattárban tölti, hogyan lehetne tudatában azon árnyékoknak, kiknek épp az elvegyülés és a meglapulás a fegyverük? Pusztán az nem világos előttem, bizalmát miért nem fekteti belém, miért gondolja, kósza látomásokat kergetek idefent, mikor katonákról beszélek? Többre, minthogy biztosítsam róla, igen is léteznek még harcosok a Mennyekben, nem futja a beszélgetésünket megakasztó őrjáratnak köszönhetően.
A történelem szerelmese mindez után olyasmit lép, amitől a döbbenet erőteljesen mar a szívemre és az elmémre, hát még látva, ő maga minden nyugodalom s békesség birtokosaként tetszeleg. Magabiztossága nem ver értelmet elmetekervényeim között, sem pedig a gondolat útján felém intézett kérdése. Homlokomon apró, finom ráncok manifesztálódnak, mialatt próbálom kipuhatolni, vajon mennyi rá az esély, ne ismerjék idefent a nevemet, s ne tudják, közöm, az a legkevesebb van Gábrielhez és az általa képviselt eszmékhez? Semmi, úgy vélem.

- Lehet, hogy másokat meg tudsz vezetni a bolondságaiddal, de engem nem - Iahhel változatlan szigorral telt szavaira felé kapom a pillantásomat, egészen vékonyra szorítva mindeközben ajkaimat, jeleként annak, míg ők kedélyesen elbeszélgetnek, én a lehetséges menekülő útvonalakat kutatom hevesen váltakozó gondolataim között. Persze, azért Ophilia próbálkozása sem kerüli el a figyelmemet a helyzet megmagyarázására, tehát, mikor holmi aranyozott betűkről és emberi dolgokról kezd el nyögvenyelősen értekezni, egészen szűkre húzott szemhéjakkal fordulok felé, hátha megfejthetem csapongó megnyilvánulásainak okát.
- Elég lesz a süketelésből, válaszolj a kérdésre! - az egyik kísérő is bátorkodik közbeszólni, noha időzítése nem éppen a legmegfelelőbb, éppen, hogy csak nem vág a szőke angyal szavába, mikor amaz valóban a tárgyra tér. Mély, mégis lassú, leplezett sóhajjal készítem fel magamat a legrosszabbra, ugyanis annál kedvezőbb kimenetelt nem remélek ebből a helyzetből. Kellemetlen belátnom, ám Iahhelnek igaza van; tán másokat könnyeden megvezethetett Ophilia a bohókás, ártalmatlan s tudatlan álcájával, azonban őt ennél nehezebb lesz lépre csalnia.
Hát még, egy ilyen történettel. A többiekhez hasonlóan némasággal adózom, míg az irattárosunk elmeséli Mihály és Gábriel létének egyik elenyésző szegmentumát, de ellenben az őrjáratot teljesítőkkel, én minden erőmmel azon vagyok, ne engedjem kiülni ábrázatomra az értetlenség végtelen árnyalatait. Márpedig bizton veszem, épp ugyanazon érzéseken osztozunk, mi hallgatók. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, a történet végén néma csend telepedik a helyiségre, tőlem is csupán egy elbátortalanodott bólintásra futja, mégse ássam alá teljesen Ophilia igyekezetét.
- Rettentően szép történet volt, Irattáros, de azért te sem nézel minket ennyire ostobának, jól mondom? Csupán az bujdos az árnyak között, akinek nem tiszta a lelkiismerete, ha Cassael olyan nagy híve lenne Gábrielnek, nem kerül meg minket. Fogjátok el őket! - ez az a pont, amikor már nem tűnődök azon, miképpen lehetett volna ezt jobban csinálni, hogyan segíthettem volna hatékonyabban Ophilia légből kapott alibijét, már nem… Tudatom a harc lehetősége, de leginkább a sikeres menekülés köré fonódik. Egyik kezemben továbbra is az iratokat szorítva nyúlok át az asztal felett, hogy megérinthessem bajbajutott társamat, a legközelebbi szempillantás alkalmával pedig már az egyik, Földre vezető kapu mellett ácsorgunk. Tisztában vagyok azzal, nyomunkat lekövetni nem fog az őrjáratozók nehezére esni, ekképpen nem is fecsérlem az időt semmi, az esetünkben irreleváns cselekedetekkel.
- Ezt magad sem gondolhattad komolyan. Mint mondtam, ismernek már, tán, ha egyenest Gábrieltől érkeztem volna ajánlólevéllel, fogadták volna el az ittlétemet - sóhajtok fel feszengőn, hiszen nem állt szándékomban bajba sodorni Ophiliát, mégis itt vagyunk. - Távoznom kell, ám neked is azt ajánlom, gyere velem… Vagy keresd fel Jofielt, ő segíteni tud elrejtezni előlük idefent - tanácsolom, számat enyhén elhúzva, révén, egyáltalán nem üdvös számomra a kialakult helyzet. Bűnbocsánatért esedező íriszeim is ezt sugallják, éppúgy az aggodalom verte ráncok a szemöldökeim körött.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Feb. 08, 2017 9:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


Atyánkról alkotott véleménye hallatán kelletlenül húzom el ajkaimat orcám jobb felére. Sajnos igazat kell neki adnom, s talán a kétely bennem van. Talán tényleg közöttük járt én pedig nem vettem észre. Talán ő is felvette az emberek gyarló mivoltát, csakhogy elhitesse, egy közülük. Talán ő is közöttük jár, ahogy társaink is. Talán onnan lentről figyeli a háborút.
Vajon mit szólhat hozzá? Miért nem állítja le?
Végül csak lemondóan sóhajtok, mellyel igazat adok szavának, ám több szót már nem fecsérlek erre a témára. Atyánk gondolatmenetét, mi egyszerű teremtmények nem fejthetjük meg. Rögös agytekervényeibe nem áshatjuk be magunkat, meg nem érthetjük tetteinek indokait.
Bizakodó mosollyal tekintek fel Cassaelre, mielőtt még felállnék mellőle. Remélem bensőjében keletkezett háborgásán tudtam némileg segíteni, lecsillapítani a viharos tengerként kavargó nem létező lelkét. Elcsodálkozom, hogy az emberek mily egyszerűen meg tudják fogalmazni gondolataikat. A lélek… Habár nekünk nincsen, mégis mennyi rossz érzést, sejtelmet, kavargást le tudnak írni, melyet úgy vélik, hogy a lelkükben van. Érdekes.

- Több hitre… - sóhajtom csak. Könnyű azt mondani, de nem megtenni. – Nem annak a hiánya aggaszt. Inkább az itt lévők hozzáállása, ehhez… Az egészhez. Mintha kifejezetten örülnének a vérontásnak, mintha kedvüket lelnék benne és csak az alkalmat keresik, hogy miként tudnánk egymást még jobban írtani.
Hatalmas szemekkel tekintek aztán rá, elkerekedett íriszeimet meresztem rá szavai nyomán. Ajkaim egy pillanatra elnyílnak. Ez így. Oly hirtelen. Oly lehetetlennek tűnik. Oly merésznek. Oly felfoghatatlan. Amikor még belépett nem gondoltam volna, hogy beszélgetésünk eme irányba indul majd meg.
- Szerinted ez megoldás lehetne, hogy befejeződjön az értelmetlen mészárlás és hogy az emberek újra tőlünk függetlenül éljenek? – lehelem, reménykedő tekintetemet reá emelve. Úgy iszom szavait, mint szomjazott ember, ki egy apró patakra talál. Mintha csak azt akarnám, hogy megerősítse azt, melyet én is akarok. Hogy elhitesse velem, még ránk köszönhet az egykori világ.
- Ha sokáig élsz idefent közöttük, megtanulod elnyomni a valódi véleményedet róluk – mosolygok, mintha csak bókot hallottam volna. Fejemet egy pillanatra le is hajtom, még alsó ajkaimba is beleharapok. – Ha még vannak is itt olyanok, kik hasonlóan gondolkoznak, azok biztos, hogy nem katonák. Esetleg oly egyszerű lények, mint én is – húzom meg egyik vállamat, kétkedőn. Még szemöldökömet is összeráncolom egy kósza momentum erejéig.
Azonban a léptek zajai megzavarják beszélgetésünket. Pánik hangulatomba szokatlan lépésre szánom el magamat. A hazugság nem jól megy – szinte sehogy – de egyszer, kétszer sikerült már átejtenem az itt lévő katonák. Kimagyarázni magam – vagy magunk – kellemetlen szituációkból. Ajkaim maguktól mozognak, mire a hangot berekeszhetném a torkomba, már késő. Látom a velem szemben álló harcos hitetlen tekintetét. Mégsem költözik félelem szívembe. Ajkaimra újabb kósza mosoly fut. Nyugalmat érzek, melyet valamiért Cassael vált ki belőlem.
~Ismernek, de mennyire?~ kérdezem enyhén kacéran, úgy hogy még én sem tudom, hirtelenjében mit fogok mondani. Ismernek engem is, mégsem tudják, hogy mit is gondolok erről az egészről, úgy őszintén a szívem legmélyén. Az egyik keze megmozdul, de nem látom, hogy mi irányba. Csak remélni tudom, hogy ő maga semmi őrültségre nem készül.
A megnevezésre hirtelen fordulok hátra, orcámon bájos mosoly terül szét.
- Jobban kedveltem, amikor régen a nevemen szólítottál Iahhel – szólok kedvesen enyhén félrehajtott fejjel. Szigorú szavai nyomán a vendégemre fordítom a fejem. – Ugyan már, ahhoz meghívót is kéne osztogatnunk. Tudjátok, azt a téglalap alakú papír valamit, amin aranybetűkkel vannak – fordítom fejemet hol a lemerevedett Cassael felé, hol a másik három felé- Tudjátok, ami van az embereknél is… Az a… valami… - mutogatom a négyzet alakká formált levegőt, de aztán feladom a rejtvényt és csak legyintek. – Amúgy is marhaság.
Szólok enyhe gúnnyal hangommal. Kezemmel megtámaszkodom az asztalon és a szigorú arcokat nézem. Tudom, hogy tőlem várnak választ, ahogy Cassael is az én magyarázatomra vár. Egy kicsit megjátszom magam, mintha nem érteném, hogy miért is jöttek ide. Mintha semmi rosszat nem tettünk volna. Fehér tollaim a márványpadlót súrolják, puhán.
- Jah, hogy tényleg választ vársz – pislogok rá nagyokat – Azt hittem, hogy csak viccelsz. Gondoltam, hogy szólok neked, időben. Csak hát, Cassael olyan kéréssel fordult felém, mely gondoltam téged is érdekelne, később persze. Ugyanis Mihály kelyhét keresi. Mint ismeretes, kicsin levéltáramba elég sok emléket őrzők rólatok. De a többiekről is, így Mihályról. De menjünk vissza pár évszázadot az időben. Emlékeztek még Jacques de Molay-ra? Nem igazán helyezném hozzá az első időpontot, amikor Gabriel és Mihály összeütközött egymással, de ez egy fontos esemény volt kapcsolatuk szempontjából. A templomosok ügye Mihály védettjei voltak, senki ember, de még angyal fia sem érhetett hozzájuk, anélkül, hogy ne került volna Mihály haragos színe elé. Azonban a templomosok eléggé kihasználták hatalmukat, rengeteg kincset és mágikus tárgyat harácsoltak össze. Gabriel ekkor döntött, hogy megdönti a Földön a templomosok hatalmát. No és hát tudjátok, hogy ez hogy történt… A kelyhet, melyből Molay itta az utolsó vacsoráján a borát mágikus volt. Gabriel „áldotta” meg, mely hatására lekerült a templomosokról Mihály védelme. Eme szent tárgyat keresi, mely segítségével Mihályt meg tudnák állítani, igaz? – fordulok hátra mosolyogva Cassaelre. Persze a történet csak egy része igaz, de ezt szerencsére egyikük sem sejti. Vagy ha igen, csak nagyvonalakban ismerik a történetet. Eléggé meg kellett válogatnia mindenkinek a szavait, az ezutáni időszakban. Úgy is mondhatnánk, hogy tabuvá vált eme történet. Bármit is válaszoljon - vagy ne - Cassael, nem zavartatva magam fordulok vissza a másik három iránt. De talán annyira elhiszik, hogy a gyanút levegyék fejünkről.



<3 §§ szószám ~850 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 06, 2017 11:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Az emberek meglátásait, világnézetét, túlélését illető témáinkat örökkön nyújthatnánk, lehetőségünk erre meg is lenne, ha nem éppen ellenséges területen lavíroznék. Ebből kifolyólag azonban nem keltem életre, mi leapadni látszik, csupán hagyom, tudatunkban kavarogjanak tovább az elhangzott szavak, megállapítások.
Azzal sem foglalkozom kiváltképp, Ophilia mily nagyon ragaszkodik kezének munkájához, mert bármennyire sajnáljam a lehetőségét, odalent talán kárt szenvednek majd irományai, a nagyobb jó érdekében ez a legkisebb áldozat, amely felett szemet hunyhatok. Időm pedig nem lévén arra, szóról szóra mindent lejegyezzek, ezáltal megduplázzam gyűjteményét, kénytelen vagyok a tekercsek elviteléhez ragaszkodni. Olybá tetszik, ez benne is hamar realizálódik, révén, több ellenkezést nem tanúsít.
- Minden egyes lepergett évvel, amelyet nélküle töltünk, növekedik bennem a kétely, valaha ismertük-e Atyánkat úgy igazán - jegyzem meg amolyan mellékesként, hiszen a bizonytalan feltevéseken nyugvó megállapításainkat hosszan taglalhatjuk még, értelme ugyanakkor nem lesz több, mintha csendben maradtunk volna. Persze nem csupán Isten iránt táplálok bizonytalanságot, önmagamba vetett hitem is apránként töredezik, hát még most, tudván, elkezdtem öntudatlan leképezni az emberek viselkedését.
- Ebben igazad van… Talán így van - sóhajtok fel immáron sokadjára, s bár csekély belenyugvást már tanúsítok, azért jobban esik elkendőzni a téma kellemetlenségét.

- Több hitre is találhatnál magadban, Ophilia - felengedek némileg elkomolyodott ábrázatomból, hátha amannak túlzott eltökéltsége, rámenőssége táplálja az angyal bizonytalanságát, persze egészen ellazítani képtelen vagyok arcvonásaimat. - A Mennyek börtönéből még senki nem szabadult, Atyánk sem kell hozzá, ezúttal is biztos szolgálatot tegyen - tudatom vele némiképpen értetlenül, ugyanisbüntetőrendszerünk se nem bonyolult, se nem titkos, ő maga is jól tudhatná, rácsaink mögé csupán jó indokkal vetünk másokat, azoknak a példányoknak pedig többnyire örök érvénnyel kínálunk helyet. Gábriel felett természetest Isten, ki végső ítéletet mondhat, de amíg a teremtés csodáit fenyegeti, nem nyúlhatunk egyéb eszközhöz megfékezésében.
Kezdem kapiskálni, angyaltársam bizalmatlansága nem is őszinte hitetlenség, sokkal inkább értetlenség, amely félrevezeti gondolatait mindattól, mit átadni óhajtok neki. Más magyarázat legalábbis nem furakodik elmetekervényeim közé, hallva, kioktat Gábriel hollétét illetően, mindazok után, ezt már magam is megállapítottam, mindkettőnk által hallható mód.
- Mikor ide érkeztem, félelmeid nem voltak olyan hatalmasak velük kapcsolatban. Tisztában vagyok azzal, mivel állunk szemben, megharcolni mégse aggódj, nem te fogsz. A kegyetlenségükkel való leszámolás a katonák reszortja, akikből viszont elkéne még néhány - szögezem le újfent álláspontomat, s a neki elképzelt feladatot, mire könnyelmű kifogással próbálna élni, amennyiben nem csendülnének fel az irattárat övező folyosó padlóján koppanó léptek. Pillantásomat az ajtóra kapom, de nem tovább, pusztán egy momentumig tartom ott, mielőtt visszaszegezném Ophiliára szigorral, elszántsággal telt íriszeimet.
- Vannak… - szűröm a fogaim között, tartva attól, beszédtémánk könnyedén kap majd szárnyra, és furakodja magát Gábriel katonáinak fülébe. Ennél többre nem is méltatnám az angyalt, sietősen nyúlok az iratok után, felkészülve arra, még idejében távozzak, ám testvérem olyasmit tesz, ami minden egyes porcikámban megfagyásra késztet. Elkerekedett szemeimet lassan, hitetlenséggel telve emelem a női testet öltött angyalra, tűnődve jobb híján, mégis mi forog elmetekervényei között. Nem ez az első alkalom, hogy hívatlan, éppen hogy megmenekülve merészkedtem a Mennyországba, kötve hinném, gyér színészi játékom meggyőzhetné a katonákat arról, idő közben Mihály ellen fordultam, pártfogásomat leltem Gábrielben.
Döbbenetemből Ophilia gondolataim közé furakodott hangja ránt ki.
~Ha igazad lenne, most én sem lehetnék itt. Vannak bőven még, kik a túlélés reményében játszanak Gábriel kívánalma szerint.~
Közlöm vele, mielőtt elcsendesülnének odakint a léptek, és a tölgyfaajtó lassú, komótos eleganciával nyílna ki.
~Ismernek már, nem fognak hinni.~
Ennyi, mit angyaltársam tudtára adok még, aztán fél kezembe felmarkolom az iratokat, míg másikba egyelőre észrevétlen, de angyalpengémet készítem.
- Megértettem… - nyögöm ki, mégis csak próbát téve a rájátszásra, noha feszengő testtartásom, és vélhetően minden centijében lemerevedett ábrázatom nem éppen a „tiszta” szándékaimról tesznek tanúbizonyságot. Arról ne is beszéljünk, ha valóban az ő kezükre játszanék, nem kerestem volna kiskaput a feljutásra. Mit tettél, Ophilia…
Hárman, kik végül belépnek, a két alacsonyabb rangút nem ismerem, ellenben a vezetőjükként tetszelgő szeráfot minden további nélkül. Iahhel. Viszonyunkat a béke idején sem nevezhetném zökkenőmentesnek, bár szerencsére túl sokáig nem szolgátunk együtt.
- Irattáros - szólítja meg Ophiliát. Jól kiérezni lekicsinylő hanglejtéséből, bizalmának legapróbb szegmentumait is elvesztette iránta. - Mi az oka annak, hogy egy illetéktelen behatolóról nem adtál jelentést? - vonja kérdőre segítőmet, csodálom, nem rögvest pengéikért nyúlnak, s támadják meg engedetlensége végett.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 05, 2017 9:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


Biztató mosoly kunkorodik ajkaim szegletébe. Nem aggódom annyira az emberek miatt e tekintetbe. Számos csapást túléltek már, s habár igaz, hogy ez most mind közül a legsúlyosabb, vannak oly erősek, hogy innen is talpra állva újrakezdjék az életüket. Számtalanszor kellett már újrakezdeniük, s a végeredmény csak az volt, hogy egyre acélosabbak lettek.
- Nem tudom őket emiatt hibáztatni. Ahogy afelől sem tudnám, ha elegük lenne az őket körülvevő terrorból és maguk védnék meg magukat. Valljuk be, nekünk is megvannak a maga gyengeségeink – sóhajtom lemondóan. – De csak reménykedni tudok, hogy erre már nem fog sor kerülni, s még ezelőtt befejezik eme ostoba vérengzést – szólok naivan, holott tudom, hogy ez nem fog oly egyszerűen menni. Amíg valaki nem fog felállni kettejük közé és észhez téríteni őket, addig folytatódni fog. S habár nekünk ez az elmúlt negyedévszázad gyorsan eltelt, számukra ez egy fél emberöltő. Az ő idejük véges, amíg a miénk…
Szavaira válaszolnék még, ha nem a drága pergamenemmel kezdene el felelőtlenül játszani.
- Háp… - kezdek bele, nagy levegőt véve, melyet aztán egyenletesen engedek ki. Aztán újra nagy levegőt véve nyitom szólásra ajkaimat, de azokból újra nem jön ki hang, legfeljebb a kacsákhoz hasonlatos hápogás. Nem tesz bennük kárt.
Nem tesz. Bízhatsz Cassba, ő nem tesz.
Nem szokott.
Megbízható.
Felelősségteljes.
Mantrázom magamba a velem szemben ülő angyal csupa jó tulajdonságait, de attól még továbbra is dédelgetett kis munkámmal játszik.
Végül csak nagyot sóhajtok.
- Inkább nem gondolok bele, hogy mi lesz ennek a sorsa a Földön – közlöm lemondóan. S ekkor hasít a szívembe a felismerés. Nem fogom tudni, hogy mi fog történni szeretett irattárammal, ha én egyszer elmegyek innen. Nagyot nyelve fordítom fejem a végtelennek tűnő termen. Összeszorul a mellkasom, ha belegondolok, hogy Gabriel angyalai képesek lennének az egészet felégetni, csak azért mert az emberek történeteivel van tele. Fejemet megrázva próbálom kiűzni eme förtelmes gondolatokat, bízva abba, hogy ezt még ők sem lépnék meg.
- Kezdek kételkedni is szavamba. Mégis szeretnék hinni abba, hogy csak felismertem volna jóságát. – bólogatok enyhén, ijedtséggel teli tekintetembe. Nem mondom, egy-két démont képes voltam már felismerni, ki emberi bőrbe bújt, de hogy Atyánkat nem ismertem volna fel? Eme eshetőség kétségekbe taszít, de…
- Szénát tűkazalba? – hajtom oldalra enyhén oldalra a fejemet, hatalmasat pislogva, s próbálom eme képet magam elé tárni, hogy mégis az hogy nézhet ki. Orrom melletti bőrt felhúzva ráncolom össze, fintorogva, s fejemet rázom meg, ahogy kiráz a hideg. – Brr…
Rázkódom össze. Mindazonáltal a következőkbe próbálok angyaltársam segítségére sietni, de úgy érzem, hogy szavaim csak olaj a tűzre. Nem nyugszik meg tőlük teljes mértékben, ezt látom tekintetébe. Emiatt egy újabb halvány, kedves mosoly húzódik ajkaimra. Egykoron mily hihetetlen lett volna hasonlókat tapasztalni Cassael kapcsán. A mindig kimért, udvarias, sokaknak ridegnek ható angyal szó nélkül követte atyánk parancsát, bármire is kérte meg őt. Az egyik legjobb harcosa a mennynek, kit most mégis kétségek gyötörnek.
Érzem, hogy nem kellene újra megszólalnom, látom, hogy ebben nem tudok segíteni neki, ezt neki kell átvészelnie, a döntéseket magában neki kell meghoznia, s eszem ágába sem lenne befolyásolni döntésében. Mégsem bírom ki, hogy ne szólaljak meg.
- Jelenlegi helyzetünk azt mutatja, hogy egykoron valamit mi is rosszul végeztünk. Nem mondom, hogy az emberi érzelmek leképezésének hiánya okozta volna a háborút, de úgy vélem jobban meg tudnánk érteni őket, ha beleképzelnénk helyzetükbe magunkat. Ha egykoron véget is ér a háború, nekünk is változtatunk kell egyes hagyományainkhoz. Sajnos semmi se, nem lesz már a régi – próbálkozok még utoljára, enyhén megszorítva kézfejét, még mielőtt felállnék. Szemeim alsó izmai mozognak csak, ahogy újabb halovány mosollyal áldom meg. Ezen tett sem angyali, mégis tapasztalom számos alkalommal, hogy működik, nem csak az emberek körébe. Tagadhatjuk, de magunk is ki vagyunk éhezve a kedves szavakra, gesztusokra.
S minderre csak akkor jöttem rá, amikor oly hosszú idő után Ramiél tanusítot felém hasonló viselkedést.

A fertő említésére újra csak megborzadok, miközben lassan visszasétálok az asztalomhoz. Mégis egy apró reménycsillag ott ragyog az égen, hogy Lucifer visszatérhet még közénk. Nem úgy, mint egykoron, de a mostani viselkedéséhez képest jóval mérsékeltebben. Hogy felhagy a démonok létrehozásával, a pokolban tartó kínzásokkal. Hogy ő maga is majd az emberek javát fogja szolgálni.
Naiv álom nem más ez, mégis él bennem, mert szeretnék bízni abba, hogy nem halt meg benne minden jóság, mit egykoron Atyánk belévetett.
De témánk elterelődik erről is, s bár szívesebben fejteném ki eme véleményemet, Cassael talán túlontúl is közelebb hajol hozzám. Tenyeremmel támaszkodok az asztalon, s hallgatom hitetlenkedve szavait. A döbbenet az arcom mintha nem akarna eltűnni, de csak az ő jelenlétében ez miért zavarna?
- Nem harcolhatunk örökké ellene – suttogom elhalóan. – Ha meg is büntetnénk, Atyánk nélkül véges vele szemben is a hatalmunk – rázom meg a fejemet, mintha nem akarnék hinni abba, amit ő mondd. Pedig mily egyszerű is lenne.
Lehajtott fejem rázását folytatom akkor is, amikor Gabriel jelenlétét említi.
- Nem jár ide, amióta lement a mennybe, azóta nem láttam itt. Itt hagyta hű katonáit, ők viszont… - szavaimat nem fejezem be, felemelve fejemet, alsó ajkaimba harapva keresem a megfelelő szavakat. – Senkinek sem kegyelmeznek, akik nem az ő értékrendjüket képviselik.
Akaratlanul is eszembe jut a legutóbbi eset. Akkor még nagy nehezen el tudtam hitetni Stalierrel, hogy hűen szolgálom Gabrielt. Mégis gyanakodnak, s bár nem járnak az irattáram felé és nem is figyelnek meg, de kezdem érezni a hurkot a nyakam körül.
- Senki sincs itt, aki… - kezdek bele suttogva, amikor elharapja mondatának végét. Remegve hunyom le szemeimet. Hamarabb hallja meg a közeledő lépteit, szárnysuhogását. Elpuhultam, figyelmetlen lettem. Az sem békíti meg hirtelen felkavaró bensőmet, hogy Cassaelt sem hallottam meg, alig percekkel ezelőtt. Tudom, hogy nem sokáig hazudhatok, de ameddig megtehetem…
- Cassael, már mondta. Hiába jössz közel, nem tudok ennél több információt Mihály elfogásával kapcsolatban – szólok határozottan, mintha mindvégig erről beszélgettünk, reménykedve, hogy nem derült majd fény valódi pártfogásáról.– Csak a szent olajjal lehet, de erejét még Gabriel sem tudja elvenni. Az olaj meg manapság ritka kincs, lévén Jeruzsálem is oly állapotokban van. A kezében lévő tekercs most pár pillanatig mégsem azt rejt, melyet valóban mutat. A szent olaj leírását tartalmazza, s hogy legutóbb hol tárolták ezt, remélve, hogy ez elegendő elterelés lehet. A közelgő léptek zaja egyre közelebb ér, s abban is már csak reménykedem, hogy Cassael hamar veszi a lapot, s partnerem lesz az átverésbe. „Rajtam kívül nem hinném, hogy maradt volna még a mennybe bárki, ki ne szolgálná hűen Gabrielt. Mindenki elment az első alkalommal, vagy aki maradt és nem tudta elfedni valódi kilétét, azt börtönbe zárták. Idefent nincs kinek elmondanom”. Próbálok Cassael tudatának üzenni. Képességeim berozsdásodtak, mégis reménykedem, hogy eme egyszerű cselekedetre még így is képes vagyok.



megjegyzés §§ szószám 1088 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 05, 2017 12:51 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
- Remélem, igazad lesz - sóhajtok fel aprón, ugyanis napról napra egyre csekélyebbnek vélem a lehetőséget, valóban megmaradjon az emberiség, s biztos lábakra emelkedjen az angyalok árulását követően. Ha meg is történne, már rég nem lesz olyan ez az univerzum foszlány, mint egykoron.
- A sejtelem és a megértés különböző fogalom egymástól. Sok mindennek értelmet kölcsönözni változatlan nem tudnak, ezért félnek vagy gyűlölnek. Úgy vélem angyali voltunkban, mint egykoron, már egyikük sem bízik, csupán remélik az őket pártolóktól, véget vetünk a zűrzavarnak, amelyet testvéreink okoztak - vázolom fel Ophiliának a cseppet sem derűs képet, mert bár legyen az igazság fájó, nyugtató hazugságokkal áltatni nem kívánom. - Véleményem szerint jobb szívlelik az áldott tudatlanságot, éppen elég emberi kihívásaikkal megküzdeni - teszem hozzá eltűnődötten, s amennyiben Ophilia ábrázata nem vetekedne hirtelenjében a helyiség vakító fehérségével, bizton tovább gördíteném elmetekervényeim között a gondolatfonalat. Így viszont kifejezem aggodalmamat iránta, amelyre a válasz megközelítőleg sem az, mint vártam. Szemöldökeim a magasba szökkennek, ajkaim elnyílnak, hosszú másodpercekig mégsem manifesztálódnak szavak a nyelvemre. Egy apróbb nyelés, mely segít végül kiszakadni a döbbenet fagyott pillanatából.
- Megnyugodhatsz, nem okozok bennük kárt - felelem kimérten, tartva okításának további megnyilvánulásaitól. Persze megértem, alkotását, létezésének tulajdonképpeni értelmét óvón vigyázza, ugyanakkor rossz hírem az, ember kezére is fog jutni, s bizony kitekerni is szükséges őket a bennük foglaltak megállapításához.
- Igazán merész kijelentés ez. Vitába elegyedni természetest nem óhajtok, ám azzal sem áltatom magamat, az Úr minden lépését felfedte előttünk annak idején. Kezének kevésbé jellemző nyomát felkutatni a történelem egészén… Hogy egy halandók által előszeretettel alkalmazott hasonlattal éljek; mint szénát a tűkazalban - rendben, meglehet, hogy az inkább tű a szénakazalban, szavaim azonban már kireppentek ajkaim közül, egyedüli reményem hát, Ophilia kevésbé járatos ezekben a megtévesztő és olykor teljesen érthetetlen mondásokban. További megfigyeléseinek oltárán viszont már úgy látom, könnyed baklövésem lett volna inkább átlátszó, mint a tény, vészesen közel merészkedtem az emberek világához.
Szavait változatlan nem övezi kitörő örömöm, félő, olyan következményei lesznek észrevétlen változásaimnak, amelyeket cseppet sem szeretnék magaménak tudni. Ha valamily csoda folytán megmenekül a világ, ennek fényében miképpen térhetnék vissza korábbi feladataimhoz? Hogyan lehetnék ismét az az angyal, aki egykoron voltam? Nyilván ostobaság lenne kizárólag erre fogni változásaimat, miként nem hódoltam be egyik oldalnak se, már elszakadtam testvéreim egy jelentős részétől, s a megszokott úttól, de abból még mindég könnyebb visszakapaszkodni, mint emberi vonásaimból. Vagy netán ezt óhajtotta Atyánk? Ez volna a leckéje, ismerjük meg végre teremtését a beleérzés képességének elsajátításával, és érezzük irántuk a Mindenható szeretetét? Őszintén nem tudom, és éppen emiatt nem tágít bensőmből az elbizonytalanodás.
Ódzkodva követem hát Ophilia mozdulatait. Különös érzés egy angyal érintését emberi bőrömön tudni, révén, effajta kontaktusokra semmi szükségünk, mégsem húzom el tőle kezeimet, helyette igyekszem meglelni közeledésében a békét.
- S ha mégis elvesznék közöttük? Félek, nehezebben védhetem meg őket, ha túl közel kerülök. Ennél is közelebb - utóbbi kijelentésemet már csupán az orrom alatt motyogom, voltaképpen azt sem bánnám, kérdésemre nem érkezne felelet, hiszen ezúttal én is szívesebben merülnék el a tudatlanság megnyugtató tengerében.

- Segítséget? - korábbi, elgyengült hangomnak s szégyenemnek nyoma sem leledzik hirtelen visszakérdezésemben, olyannyira megdöbbent az irattáros meredek kijelentése. - Hogy aztán a Mennyeket is elérje a fertője? Többre sem lenne szükségünk - sóhajtok fel gondterhelten. Valóban nem látok rációt ebben a lehetőségben, utolsó mentsvárként, legfeljebb, de amíg minden lehetőséget, jobb lehetőséget fel nem göngyölítettünk, töprengnünk sem volna szabad az Ördög bevonásán. Legyintése némileg megnyugtat, ő sem ringatta effajta képtelen feltételezésekbe magát, megkönnyebbült szusszanással tudatom hát, ez úton vegye semmisnek vehemens felszólalásomat.
Itt létem legfőbb mozgatórugóját érintő felfedezése amúgy is fontosabbnak bizonyul, noha a Földön tett további kutatások nélkül puszta spekuláció. Néhány elejtett mondat, az irat a többi tekercs társaságába helyezése, s hirtelenjében már Gábriel, Mihály esetét vitatjuk.
Ezúttal nem támadnak bennem ellenérzetek, mert bár Gábriel hibáját elfogadni olyan, akár égő szentelt olajat nyelni önszántunkból, az indokait megérteni én is képes vagyok. Harci kedvemen ez azonban nem csorbít, és ezen Ophilia bizonytalanságtól súlyos kijelentése sem változtathat.
- Képesek vagyunk, ha igazán akarjuk - jelentem ki összpontosítva magamban minden önbizalmat, hiszen nagy szavak ezek, felérni hozzájuk pedig komoly kihívás, hacsak nem lehetetlen küldetés. - Gyenge… - bólintok, követve íriszeinek folyamatos cikázását, nehogy egy momentumra is úgy higgye, valódi meggyőződésemmel ellentétes kijelentéseket engedek felelőtlen világgá. - Gyenge, mert senki nem irányítja. Gábriel biztosítja ugyan, ne kerüljön könnyen más kezére, ne kovácsolhasson előnyt az erejéből senki… De ő maga nincs itt - osztom meg vele nézeteimet, immáron teljesen elhalkulva, óvón vigyázva a kéretlen fülektől hangomat.
Az Ophiliához hasonlóan rangjukban egyszerű, a békéhez szokott angyalokat tán a legnehezebb lesz meggyőzni kötelességünk valódi formájáról, ám azzal nem számoltam, mindég kedélyes testvérem ilyen hamar hajlani fog a lehetőségre. Köszönetem jeléül biccentek felé, végighallgatva mondanivalóját, elmetekervényeimbe vésve közben minden szavát.
- Ez jó kiindulópont. Egyelőre tartsd titokban, legfeljebb a legmegbízhatóbbak közt terjeszd a tervet, ha úgy érzed, valóban készen állsz rá. Az idő sürget, ez tény, elkapkodnunk mégsem szabad semmit - tudatom vele, s noha kezemet én nem simítom az övére biztatásom jeléül, gyengéd mosolyommal, tekintetemmel igyekszem tudatni vele, bizalmát nyugodalommal fektetheti belém, hálám nem fog elmaradni. - Odale- - szavaim a torkomra fagynak, miként a terebélyes tölgyfaajtó másik oldaláról sietős léptek zaja ver éket beszélgetésünk viszonylagos csendjébe.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 7:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


- Jómagam úgy vettem észre, hogy halandó létük teszi őket oly kitartóvá őket. Idejük röpke az életbe, s azalatt az idő alatt minél többet el akarnak érni. Útjuk göröngyös, mégis oly erősek, hogy sokuk képtelen feladni. Ebből is talpra fognak állni, ha egyszer végre békén hagyjuk őket – mondom némi keserű mosollyal ajkaim szegletébe. Rosszabbat is megéltek már, gyilkolták, pusztították egymást. De akkor egyenrangú felek voltak, nem a számukra természetfelettinek nevezett lényekkel kellett megküzdeniük.
- Most mégis sejtik, hogy mily egészben játszanak ők igazán fontos szerepet. Mondd hát, hogy viselik ezt? – kérdem némi türelmetlenséggel átitatott kíváncsisággal, felfedve előtte, hogy bizony hosszú idő eltelt azóta, hogy letekintettem volna reájuk. Érdekel, mégsem mertem sose lenézni. Féltem, egyszerűen féltem attól a pusztítástól, mit látni fogok.
Oly vagyok, akár egy strucc, ki homokba dugja a fejét, hogy ne kelljen figyelnie a körülötte folyó eseményekről. Holott ezek lassan meghaladják azon szintet, mellyel szemben szótlanul tűrhetnék. Tán csak kell valaki, ki enyhén ösztönöz, buzdít.
Gondolataimról a pergamenemmel játszó angyal térít ki, hogy holtra sápadtan álljak nem messze tőle. Hiába hagyja abba, ajkaim enyhén szétnyílva tekintek rá, mint ki szellemet lát. Oh, bár látnék inkább azt, mint eme gyalázatot. Arcomra kiülhetnek bántó gondolataim, hisz egyszerűen kérdez hogylétem felől.
- Ugye tudod, hogy egy több száz, ha nem ezeréves irattal játszol? – suttogom elhalón, mintha attól félnék, ha hangosabban teszem meg, hőn szeretett irattáram kártyavárként omlik össze. Talán nem erre a válaszra várt, nem tudhatom. Legyen itt bármily rendetlenség, irataimra mindig kitüntető figyelmet szenteltem, hogy azokba kár ne essék. Egy apró szakadás, repedés nincs egyiken sem. Gondosan tárolom őket, féltőn őrizve többi angyaltársam elől.
Nem véletlen. Épp ezekért! Mily történt veled Ophilia, hogy ily balga módon kiengeded a kezedből? Megrészegít a tudat, hogy valakinek tudsz segíteni? Hümm, igen, de…
Nincs de.
Elmém önmagával való viaskodása után szólalok meg újra.
- Ha megtörtént volna, tudnék róla. Vagyis remélem – pillantok el Cassael mellett, ahogy belém hasít a felismerés, hogy talán észrevétlen lett volna előlem is, midőn őket figyeltem? Megeshet? Fejemet ide oda forgatom aprón, ahogy emlékek kúsznak lelki szemeim elé. Nem csak fontosabb jelentőségű események, de apróságok is. Vajon ott lehetett ő is? Közöttük járt, és én nem figyeltem fel rá? Lehetséges lenne?
Könnyedén kiejtett szavaimra érdes hanggal válaszol. Egy pillanatig értetlenül pislogok rá, hisz ily hangnemet ritkán használt még velem szemben. Szemöldökömet ráncolva figyelem nem csak őt, de egész lényét.
- Mindig minden egy aprósággal kezdődik, mely mégis oly jelentőséget hordoz magába, melyet sokan észre sem vesznek – bölcselkedek kedves mosollyal ajkaimon, kezdve érteni, hogy mégis mi lehet a problémája.
- Nem azt állítom, hogy teljes mértékben átveszi egy angyal az emberek érzéseit, csak… Leképezik őket. Ha túl sokat élsz közöttük, akarva akaratlanul is rád ragadnak, úgy, hogy tán fel sem tűnik neked – hajtom enyhén oldalra a fejem, ám amikor az orrnyergéhez nyúl, elbizonytalanodok szavaimon. Tőlem ez inkább dicséret, mint sértés. Ajkaimba harapva lépek mellé. Leguggolva megfogom szabad kezét. Puhán szorítok rá.
- Cassael, angyalibb vagy, bármely más angyalnál, akit valaha ismertem. Évszázadok óta jársz közéjük, mégis mindig töretlenül harcoltál értük, véghezvíve, amit kívántak tőled. Alabástrom arcodról egy mosolyt nem lehetett előcsalni, hisz számodra ez nem angyali viselkedés volt. Emberek között járva, ez természetes, ettől még nem leszel kevesebb annál, aki vagy – mosolyodok rá gyengéden, bíztatva ezzel, hogy nem megsérteni szeretném.
Végül felállva térek vissza polcaim menedékéhez, hogy új témát nyissunk, mely eltereli figyelmét aprócska baklövésemtől. Arról, hogy elkedvetlenítettem, holott nem ez volt a szándékom vele. A változás jó, ebben a vészterhes időkben a természet megköveteli tőlünk, hisz ez azt jelenti, hogy amit egykoron képviseltünk nem működik már.
Játékos mosoly fut végig ajkaimon. Fejemet lehajtva próbálom leplezni, hogy mennyire jót tudok derülni enyhe szégyenét látva.
- Nem mondtam, hogy kedvelnünk kell. Csak hogy egy tőről fakadunk, s talán még nem lenne késő segítséget is kérni tőle – fejezem be gyorsan a mondatomat, elharapva immár én azt. A két szentségsértő egymással szembe. Szavaimat mégis komolyan gondolom. Lucifer tán segíthet hogy a két test….
Na jó, ezt még én sem hiszem el, s ezt egy legyintéssel jelzem is számára.
A tekercset fürkésző tekintet előtt oda-vissza mozgatom a tekercset, hogy lássam tényleg eme értékes tekercs érdekli e ennyire. Az előbbi mutatványa után kételkedek abba, hogy ezt is átnyújtsam számára.
Ugyan már… Úgyis megteszed.
- Tucatnyi, melyről oly keveset tudunk mi magunk is – sóhajtom letörve. Egykor megvolt az emberekben a tudás, hogy elkészítsék őket, de a hit azután kiveszett belőlük. – Remélem tudtam segíteni. Ha még valami eszembe jut, szólhatok.
Döntöm enyhén oldalra a fejem mosolyogva, ahogy az emberek védelméről beszél. A gondolat megmelengeti szívemet, tudva tudván, hogy vannak még, akik Atyánk értékeit képviselik. Mégis…
- Nem hibáztatom Gabrielt, amiért úgy véli az emberek miatt hagyott el minket Atyánk, ahogy Mihályt sem, hogy gondolkodás nélkül a védelmükre sietett. Csak tetteikkel nem tudok azonosulni – közlöm halkan, mintha félnék attól, hogy bárki is meghallana minket.
Megdöbbentő vallomása további ijedelmet von arcomra.
A Menny biztonsága. Hőn szeretett irattáram felé tekintek. Ha elmennék… Gabriel angyalai zokszó nélkül pusztítanák el mindazt, melyen egész életemen át dolgoztam. Minden emlék, minden történet elenyészne. A sóhajtásra kapom vissza a fejem, fejemet enyhén vonom hátra, amint közelebb hajol hozzám.
- Nem harcolhatunk Gabriel ellen – kezdek bele, de meglátva tekintetét elhallgatok. Agytekervényeimet közrefogó tépelődés kiül arcomra, tekintetemben ott ül a kétség, de a segítőszándék is. Közelsége miatt hol az egyik hol a másik szemébe nézek, folyton mozgatva sajátomat. – A Menny túl gyenge – suttogom – Már nincs hatalma Gabriel, de még Mihály felett sem. Minden mi jó volt itt, lassan kipusztul, elmenekül. Gabriel angyalai ha nem is oly óvón de védik a helyet, árgus szemekkel figyelik mindenki lépését idefent – rázom meg a fejem, mert amit mondd igenis vonzó számomra. – Véget érne? – hajtom oldalra a fejemet. Kételkedek ebbe, hisz ha ő… ha mi… ha együtt, közösen másokkal képesek lennénk erre, akkor ki akadályozná meg, hogy mások is megtegyék ezt.
- Gabriel angyali havonta egyszer cserélődnek a mennybe. Mindig újak jönnek fel, s a fent lévők letérnek Gabriel oldalára harcolni. Bármit is tegyünk ezt úgy kell tennünk, hogy ne tűnjön fel senkinek, mert gyorsan a fülébe juthat. Viszont a csere között vannak pár órányi üresjáratok, mikor egy harcos sincs a Mennybe, csak hozzám hasonló alsó rangúak – vallok színt végül, bizonyságot adva segítő szándékomról.  



megjegyzés §§ szószám 1020 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Feb. 01, 2017 11:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Rég nem tapasztalt melegség duzzad a bensőmben, miként Ophilia ily megértéssel és nosztalgiával értekezik a halandók gyarlóságairól, azon jellemvonásaikról, melyek igazán emberré teszik őket. Témáink összevetve nem érdemlik, jó kedvvel adózzak előttük, ezúttal mégis szeretetteljes mosolyt engedek az arcomra kúszni, szégyen és aggodalom nélkül mutatva ki, mennyire elkötelezettje vagyok ezeknek az esendő, törékeny lényeknek, akiket Atyánk oly nagy gondossággal teremtett.
- Olyan, hogy ne tudjanak lenyűgözni, soha nem történhet. Annyi hiba, fájdalom, kín, öröm, boldogság, ami bennük keveredik, s nézd, mégis mióta léteznek. Olykor irigylem a kitartásukat, és hogy mindég tudnak remélni - süllyesztem le tekintetemet az asztal immáron tisztaságtól fénylő felszínére, gondolatvilágomban képezve le azt a milliónyi emléket, mely Földi megfigyeléseimhez társul. Azokat, amelyeket még itt, a Mennyben tettem magamévá, mialatt óvón vigyáztuk létezésük minden szegletét. Rendkívüli mód hiányzik az a rend és békesség, mi akkoron uralkodott idefent s közöttünk, ám tudom, azzal elérni semmit nem tudok, ha felesleges kesergek a múlt dicső és színpompás lenyomatain.
- Ha ők is birtokában lennének a lehetőségnek, lássák az egészet, bizonyosan sok mindent másképpen értékelnének - jegyzem még meg, mielőtt egészen más irányt vetne témánk fonala, s eddig a kezeim ügyében tartogatott pergament is biztonságba helyezem. Várnám, Ophilia megtörje a hirtelenjében közénk ékelődött csendet, és szóljon valamit Isten kapcsán, azonban hangja hosszú momentumokig megváratja érzékeimet, ezért is bátorkodom végül ismét reá emelni tekintetemet. Látványa finoman szólva megdöbbent, orcái akár a holtaké, s ha lehetséges volna, angyalok bármi kórságot kapjanak, bizony aggodalom gyúlna bennem egészsége iránt. De miként effajta ártalmak nem lehetnek ránk hatással, és úgy ítélem, beszédtémánk sem evezett bizonytalanabb talajra, hát nem értem furcsa viselkedésének okát.
- Történt valami? - húzom össze szemhéjaimat, tartva attól, a gondolat síkján érkezett hozzá vajmi üzenet, mely mindkettőnk biztonságát fenyegeti, annak fényében viszont, hogy szinte rögtön folytatja a beszédet, tartalékba helyezem paranoiámat.
- Vagy csak nem tudunk róla. Magam legalábbis nem beszéltem még az Úrral - teszem hozzá okfejtéséhez mellékesen, révén, találgatásoknál többre én sem vagyok képes, ha Isten kerül szóba. Kételyeim ugyanakkor minden említésével töltött alkalomnál gyarapodnak, amelyekről természetest jobbnak látok hallgatni. Amúgy is kisebb sokként ér Ophilia rávilágítása emberi megnyilvánulásom végett, belső vívódásomon pedig nem segít sokat sejtető mosolya, melyet néhány pillanatnyi kínzó csend követ.
- Mihez…? - kérdezek vissza reszelős, mély hangon, mintha legalábbis lényem becsmérlését várnám, a tetteim feletti ítélkezést s megvetést. Ha nem az irattárosról lenne szó, úgy hiszem, alaptalanok nem lennének félelmeim, igaz, angyaltársam részletesebb magyarázata sem int megnyugvásra teljesen. - Úgy véled, érzelmeket tanúsítok? Mindezt egy horkantás okán? - billentem oldalra fejemet értetlen, ábrázatát fürkészve mindeközben kitartón, hátha még szavainak előtte megláthatom az igazságot tekintetében. - Csupán a szokásaikat igyekszem a lehető legprecízebben leképezni, meglehet, rajtam ragad néhány, de érzelmek? - megcsóválom fejemet, elutasítva a lehetőségét annak, komoly, emberi érzéseket tanúsítsak. Azt valamiképpen nekem is realizálnom kellene, nemde? Vagy mindeddig én hittem rosszul, s a halandók iránti elkötelezettségem, csodálatom egészen más tőről fakadt? - Teremtőm… - mutató- és hüvelykujjam közé csippentem orrnyergemet, puha nyomást gyakorolva rá, mialatt szemeimet is kérészéltű momentumokig behunyom.
Szinte alig realizálom, mikor jutunk baklövéseim tengeréről Lucifer és a teremtményeihez fűződő rokoni szálakhoz, ám hirtelenjében inkább ölelném keblemre démonjait, minthogy angyali voltomban csúfos bukást szenvedjek. Ujjaimat végül elemelem arcomtól, pillantásomat is lomhán Ophiliára emelem, hirtelen érdekeltségemet vesztve a témában, ugyanis gondolataim még a korábbi problémán cikáznak. Ettől független minden erőmmel az összpontosítást sürgetem, hol összehúzva szemhéjaimat, hol tágabbra nyitva szemeimet.
- Én pusztán megtört és elkorcsosult lelkeket látok bennük, Luciferből sem maradt több. Hogy egykor mi kötött hozzá, nem kötelez arra, örökkön kitartsak mellette, ha Atyánk képes lenne érte közbeavatkozni, míg legjobban szeretett gyermekeit szemrebbenés nélkül szenvedni hagyja, úgy nagyot csalódnék - közlöm, de szinte abban a szent minutumban el is hallgatok, realizálva, miféle sületlenséget vettem a számra. El is szégyellem magam rögvest, tekintetemet oldalra vetvén, véletlen se kelljen szembenéznem testvéremmel.

Hosszú, kínzó éveknek tűnik, míg végre elkanyarodunk a kellemetlenségektől, és Ophilia is megérti, mit kívánok megtudni tőle pontosan. Régóta bent rekedt levegőmet apránként fújom ki, mialatt elbeszélését hallgatom, szemeimet pedig az újonnan kélt tekercsen fixírozom.
- Mondhatni - biccentek egy aprót, feljebb emelve néhány centivel tekintetemet, hogy ezúttal az angyalt méregethessem. Persze csak addig, amíg át nem nyújtja az irat gyűjteményem legújabb példányát, melybe egyelőre a legnagyobb reményeimet fektetem. - Nem meglepő. Tucatnyi varázstárgy lapul a világ különböző pontjain - állapítom meg, inkább az orrom alatt motyogva, miközben a papírost tanulmányozom. Valóban ősi a nyelv, amelyen íródott, talán az arkangyalok az egyedüliek, akik közülünk még képesek volnának az elolvasására. - Kiindulásnak megfelel, ez tűnik a tökéletes eszköznek - bólintok egy újabbat, s ha nem akadna más megbeszélnivalónk, bizton veszem, nem törődnék mással, pusztán az irat átbogarászásával. Az angyal szelíd, őszinte mosolya azonban magára vonja figyelmem, nem is tudom hirtelen, minek köszönhetem végtelennek ható békességét.
- Vagyunk azért még páran ilyenek. Testvéreinket sem hibáztathatod azért, mert tökéletesen működnek - célzok itt arra, feljebbvalóik parancsait nem kérdőjelezik meg a hozzám hasonlókkal ellentétben. Szegjék a szárnyamat, ha visszatért a béke, ám parancsukra véreimet ölni képtelen vagyok. Így is éppen elég angyallal konfrontálódok, mivé lennék, ha tömegeiket kellene irtanom?
- Tisztában vagyok vele, igen. Bár kevésbé hatna annak, amennyiben elegendő társunkat állítanánk magunk mellé. Arkangyalok is vannak, kik egyik fél oldalát sem pártolják, tán a Menny biztonságáért felébrednének végre - osztom meg vele véleményemet, ellenére annak, komoly témánkba játékos fenyegetést csempészik. Ezzel mégsem kívánok foglalkozni, feltevésekkel csupán indokolt esetben vagyok hajlandó számolni.
- Ez így van - sóhajtok fel, miközben végre valahára felkelek a székemből, tenyereimet pedig a hűvös asztalra simítom, hogy ezáltal közelebb hajolhassak Ophiliához. - Viszont ha sikerülne… Gábriel szerinted mit érne a Mennyek sújtása ellen? Nem kívánnék véget vetni létének, de bűneiért vezekelnie kell. Gondolj csak bele, Ophilia… - kérlelem elhalkulva, szinte már esedezve tekintetemmel, amelyet kitartón fúrok az övébe. - Véget érne a hadakozás, az emberi faj megmenekülne az angyaloktól. A tévelygőket hazahoznánk, s nem lenne több felesleges vérontás.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 31, 2017 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


Félig lehajtott fejjel mosolyodok el Cassael szavai hallatán. Mutatóujjam hegyét egy pillanatra fogaim közé harapom, de hogy mi végre? Magam sem tudom. Talán csak mulattatnak a hallottak, vagy oly régen tudtam bárkivel is elbeszélgetni, hogy most egyszerűen csak jólesik az értelmes társalgások, magasröptű beszélgetések ami nem csak a háborúnkra terjed ki.
- Balga dolog megpróbálkozni ezzel. Mi egyszerűen működünk, hozzájuk képest, valahol kiszámíthatóak is vagyunk, de ők? Képtelen beismerni saját hibáikat, újra és újra, ugyanazokon a tévedéseken keresztül, újra elkövetik azon baklövéseket, melyet már egyszer megtettek. Mégis mindannyiszor oly lelkesedéssel és szenvedéllyel vágnak bele – mosolyodok el nosztalgikusan, majd eszembe jut az egyik kedvenc emberem szavai. – Mégis ők azt állítják, hogy a történelmük soha sem ugyanúgy ismétlődnek, azok mindig máshogy alakulnak olyanná, mint ami már egyszer volt.
Vonom meg végül a vállam, hisz ki értheti őket? Talán még ők maguk sem, hisz akkor nem akarták volna annyira megfejteni az emberi elme működését, mely – szerény véleményem szerint – Atyánk egyik legbriliánsabb alkotása volt. Ezért is fáj legbelül, amit ezzel mi művelünk.
Tudatlanok, s tudatlanságukért így bűnhődjenek? Hisz részben mi nem fedtük fel soha magunkat számukra, ahogy a démonok sem. Elrejtőztünk előlük, így nem csoda, ha csak hitből voltak képesek gondolni ránk.
- Sajnálom – sóhajtom igaz megbánással a hangomban, miközben lehajtom a fejemet. – Érhető így kérésed… - az utolsó szavamat csak elhűlten ejtem ki torkomon, amint meglátom, hogy hátradőlve miként forgatja ujjai között a drága pergament.
Az én pergamenem! A drága gyermekem! Az évszázados munkámat! Mintha… Mintha… Mintha valami játék lenne, egy szórakozás. Mintha egy apró semmiség lenne. Arcom lassan szárnyammá egyszínűvé válik, mikor nyugtázom, hogy leteszi az asztalra.
Ekkor tűnik csak fel, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen engedem ki a beszorult, éltető oxigént a tüdömből.
- Atyánk a teremtésük óta nem sokszor avatkozott közbe bárányai életébe. Még akkor sem, amikor a démonok az angyalok ellen küzdöttek. Ha bármi gondja is volt, azt velünk intéztette el, mert ez így volt rendjén. Saját világába már nem akart beleszólni. Talán amiért eddig sem tette, azért sem teszi most, de… - kezdek bele elgondolkozva valóban a kérdésen. – De nem tudom. Ő lehetne az egyetlen aki észhez tudná téríteni mind Gabrielt, mint Mihályt.
A mondatom végét már halkan ejtem ki, nehogy egy véletlenül erre járó angyal meghallja hálátlan beszédemet. Ki tudja, hogy mit tennének egy magamfajtával idefent.
Ajkaimon aztán hirtelen derűs, sokatmondó mosoly jelenik meg. Kedves és őszinte, semmikép sem bántó.
- Szóval, amióta Atyánk elhagyott. Neked 25 év kellett, érdekes… - mélázok el, üres tekintettel meredve a plafonra, hogy pár momentum után hirtelen forduljak vissza Cassael irányába, megmagyarázva szavaimat.
- Sok őrangyal esetében megfigyeltem már, hogy egy idő után akarva, vagy épp akaratlanul is átveszik az emberi tulajdonságokat. Oly érzelmeket sajátítanak el, melyek nem a mieink, nem erednek tőlünk. Hogy úgy mondjam, némely őrangyal olyan, mintha lelke született volna a szíve mélyén. Apró, bimbozó lélek, mely szövevényesen fonta aztán körbe egész lényét. Ez a legtöbb angyalnál más-más idő után kezdődik el. Van akinek több száz év kell, de volt már olyan, aki már egy emberöltő után is átvette az érzelmeik halmazát. No, ne ijedj meg – nevetem el magam látva dermetségét a székben. Halk kuncogás után, csak legyintek felé.
- Ez szerintem természetes.
Elfordulva a harcostól annak meglepő ábrázata továbbra is előttem van, melyen akaratlanul is jót derülök. S eme derű nyomja rá bélyegét az elkövetkező beszélgetésre, még ha az témájában elég komoly is. Sőt, mi több. Oly témát boncolgatunk, melyért nem csak ebben az időkben, de bármikor halál lenne érte a büntetés. Főleg nekem, hisz én vagyok azok egyike, ki kritikus kérdéseket szeret boncolgatni, de csakis elméleti síkon.
- Ha jobban belegondolunk… - kezdek bele egy nagy levegővétel után, s látva tekinetében nem tetszését, előbb gondolataimat szedem össze. – Ne légy teljesen elutasító azzal szemben, amit mondani fogok. De ha belegondolsz van benne logika. Végül is Atyánk teremtette Lucifert is, ahogy minket is. Közvetetten így ő tőle származnak a démonok is. Olyan ez, mintha a rossz testvéreink lennének, kik felhívják figyelmünket naiv és szent mivoltunkra, mi pedig viszonzásul elkárhoztatjuk őket, ahogy az egyensúly is megkívánja tőlünk. Tagadhatjuk a valót is akár, de attól ami tény az tény. Lucifer is egy volt közölünk, viselkedjen bárhogy, Atyánk teremtménye ő is, akár az emberek, az állatok, a természet az egész világunk.
Húzom be a nyakam enyhé, csak azért, hogyha esetleg eretnek szavaimért leüvöltés járna ne érjen oly hirtelen. Ezen már régóta gondolkozom, de még soha senkinek nem mertem kiejteni eme gondolatokat. Most mégis Cassaelnek úgy érzem, hogy megtehetem. Még ha el is ítélne érte… Remélem, hogy ezen kívül más bajom nem származhat a dolgokból.
Lelkes hadarásom közepette hirtelen állít meg korunk egyik legjobb harcosa. Megilletődésemben hirtelen állok meg és fordulok felé. Csak nagyokat tudok pislogni, úgy hallgatom végig.
- Oh – mondom végül halkan, majd újra szólásra nyitnám ajkaimat, melyeket aztán némán zárom össze. – Azt hittem, hogy a konkrétumra gondolsz.
Mutatóujjam az égnek emelve, nem kapok szárnyra. Egyet csettintve egy újabb tekercs kerekedik elő az irattár rejtélyes káoszából egyenesen a tenyerembe. Bevallom kissé berozsdásodtam, már nem működnek úgy a fogaskerekeim mint régen, már nem tudom oly egyszerűen megérteni, hogy épp milyen információkat is várnak el tőlem.
- Ismered Pandóra szelencéjének a legendáját? – kérdem tőle kacér mosollyal ajkaimon – Képzelj el egy hasonló dobozt. Jó, nem teljesen a pokolba zárod be… Elvileg létezik egy doboz, II Tutanhamon főpapja készítette. Egyiptomi hieogrifákkal díszített kis arany doboz – nyújtom felé a papírost – A hieogrifák valójában varázsrúnák, mely ősi angyali nyelven íródtak. Hogy mit jelentenek sajnos nem tudom, nem értek hozzájuk, bárhogy is szerettem volna az évezredek alatt rájönni, de! Ami a legfontosabb. Elvileg ez elnyelheti Egyetlen egy Démon szellemét. Ez már lényegében olyan, mintha a pokolba zárnád, hisz ebből nincs kiút, ha csak az nem szabadítja ki, ki egykoron bezárta. A doboz létezésére azonban nincsenek teljes bizonyságok. Abban az időben néha másfelé is kacsintgattam, s Tutanhamon halála után elveszett – húzom fel orromat enyhén, megbánóan, hogy mellette a bőr kissé megráncosodjon. Nem sok, de valami azért mégis csak, ha segíthet is neki.
Fejemet enyhén félrefordítva tartom, ahogy újabb kedves mosoly kunkorodik ajkaim szegletébe. Melegség árad tekintetemből, hisz végre egy angyal, aki…
- Szóval te nem csak a háborúnak szentelted odalent az életedet. Ez becsülendő és oly ritka is. Sokan nem képesek túllátni helyzetünkön. Talán mert még soha nem volt ehhez fogható létezésünk óta, s te mégsem marakodsz a többiekért, te kiállsz azért, amiért Atyánk büszke lenne ránk – hajtom le fejem mosolyogva, azonban a saját helyzetemről való beszélgetés továbbra is enyhe kellemetlenséggel tölt el. Ha lenne bűntudatom marcangolna, hogy itt esz a fene, ahelyett, hogy lent segítenék. Azonban a józan eszem tudja, hogy semmi keresnivalóm odalent. Nem tudnék semmit sem tenni, hisz egyik fél sem látja be saját hibáit, nem lehet őket letéríteni arról az útról, melyen elindultak.
Szavai azonban most meglepnek, s ez arcomra is kiül.
- Ugye tudod, hogy az, amit mondasz egy kész öngyilkosággal ér fel? Meg azt is, hogy igazából már rég jelentenem kellett volna a jelenlétedet idefent – az utolsó mondatomat egy kihívó mosollyal az arcomon mondom csak. – Gabriel angyali hűek és… Kegyetlenül tudnak bánni. Nem hinném, hogy sokáig elhiszik, hogy hű vagyok hozzájuk. De hogy… - suttogom szavaimat, nem akarva hogy bárki is meghallja azokat. Aztán csak a fejemet rázom.
- Ez őrültség. Ez nyílt háború lenne mindkét, avagy mindhárom oldal ellen.




§§ szószám 1200 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 31, 2017 7:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Mindig is lenyűgözött az emberek szenvedélyessége; az a vehemencia, amellyel tudnak szeretni, gyűlölni vagy éppen hinni. Noha a középkor üldözöttjei számára ez kevésbé volt felemelő tapasztalás, engem ámulatba ejtett a kor emberének mélyre szabott merülése a vallás feneketlen tengerében. Újra és újra elkövetik ugyanazon hibákat, Isten nevében mészárolnak, közösítenek ki másokat, mindezt egy kifacsart iromány oltárán, pedig ha tudnák, Atyánkat a legkevésbé sem érdekli, ki hiszi a létezését, ki szereti a saját nemét, vagy éppen ki dicsőíti a Sátán nevét… Ami végső soron számít, az a lélek. Az a sok balga, vajh hányan duzzasztják azóta a Pokol seregének létszámát?
- Ha egy valami sosem fog változni a világon, Ophilia, az nem más, minthogy képtelenség, valaha igazán megértsem az emberi elme működését - állapítom meg elcsöndesedve, peremén még korábbi gondolataimnak, s az általuk keltett hangulatomnak. Hirtelenjében meg is feledkezek a Menny tisztaságát érintő fenntartásaimról, egy pillanat erejéig ennek fényében nem teszek többet, pusztán kifejezéstelen méregetem a barátságos ábrázattal megáldott angyaltársamat, igyekezve megfejteni, mire is óhajt célozni.
- Hmm… Ebben igazad van, de nem is Atyánkért ragaszkodom a rendhez. Odalent már épp elég káoszt szültünk, ha idefent is elkezdjük, félek, nem marad esélyünk sem a jóvátételre, sem a helyzetünk megoldására. Otthonunk az utolsó vékonyka határmezsgye, itt még legalább tudjuk, kik vagyunk - osztom meg vele meglátásaimat, remélve, ezáltal megérti csökönyösségemet és fintoromat az itt kialakult kosztengert illetően. Isten távozásával kapcsolatban ugyanakkor teljes egyetértést tanúsítok, magam sem hinném, az emberek miatt, legalábbis nem kizárólag miattuk távozott közülünk.
- Hasonlóan vélekedünk ebben az esetben. Meglehet, próbára kívánt minket tenni, s ennél csúnyábban el sem bukhattunk volna. Csupán azt nem értem, hibáink végett miért hagyja bűnhődni teremtményeit is, nincsen ez így rendjén - sóhajtok fel, hátradőlve székemben, miközben a kezeim között forgatott tekercset visszahelyezem az asztalra, nehogy túlzott babrálásommal kárt tegyek eme fontos iratban. Még szerencse, időben gondoltam erre, ugyanis Lucifer felemlegetésének kontextusán képtelen vagyok rendre inteni őszinte reakcióimat. Nem is marad észrevétlen, de amíg Ophilia nem világít rá, nem érzem természetellenesebbnek, mint a tényt, hogy itt ücsörgök.
- Azóta, mióta Gábriel elfoglalta a Mennyeket - felelem kimérten, szinte megdermedve a székben, hiszen olyan régóta nem esett alkalmam hosszadalmas beszélgetésbe elegyedni egy angyaltársammal, hogy esetleges változásaimat egyáltalán nem realizáltam. Persze, Astarte, a Halál, s Wallenberg is tett már említést arról, egészen elviselhető a társaságom, ám mindezidáig szentül hittem, pusztán sikerrel alkalmazom az emberi imitációt. Belegondolni viszont abba, az emberek között még mindig túlzottan angyal vagyok, testvéreim mellett azonban már kitűnök, kényelmetlenséget szül a bensőmben.
Szemöldökeim önálló életre kelve közelednek egymáshoz, homlokomon ezáltal finom ráncokat szülve, de szerencsémre az Ördög felemlegetése ismét visszaránt a realitás talajára.
- A démonjai meg az unokaöccseink és húgaink? - tekintek rá átható kétkedéssel, mert amennyiben ragaszkodunk Luciferhez, mint testvérhez, kénytelenek vagyunk elfogadni azt is, hogy a Pokol förmedvényeivel is kapcsolatban állunk. Amelyre személy szerint nem vagyok hajlandó, a gondolatától is émelyegne a gyomrom, ha szokása volna ekképpen tenni.
- Sok mindennek nem szabadna megtörténnie - jegyzem meg, elengedve pillantásomból a szigort, hogy átvehesse helyét a lemondás, ami bizony sokáig nem tágít ábrázatomról. Főként, Ophilia újfent átértelmezi kérésemet, hiába igyekeztem egyértelművé tenni, a Sötétség iránt semmi érdekeltségem nincsen. Bánom is, felhoztam nevét.
- Megállítanálak. Semmi dolgom a Sötétséggel, csupán megjegyeztem, olyasmiről, hogy valakit a Pokolban zárjanak el, pusztán az esetében hallottam. Az imént viszont magabiztosan vetetted fel, ezt megtehetjük Mammonnal is, nyilván van rá mód. Egyszerűbb mód, hiszen egy Lovas fel sem érhet egy primordiális lény valójához - reményem, így már megérti, mire óhajtok kilyukadni, máskülönben hamar elvész lelkesedésem a lehetőség iránt. Mégsem állíthatok be Drake-hez azzal, tudok egy remek megoldást a Pestis esetére, csupán a kivitelezését nem ismerem. Ettől függetlenül a pergament átveszem, és az előbbi rajz, irat mellé simítom, végtére később is bőven ráérek áttanulmányozni őket.
Témánk amúgy is átterelődik Ophiliára, és nem kevésbé érdekel, mint az indok, amiért eljöttem hozzá.
- Tőle - biccentek magabiztossággal, noha látom elnyíló ajkain, nem számított effajta fordulatra. Magam is belátom, furcsa, létezek még egy ilyen találkozás után, vagy, hogy egyáltalán létrejöhetett, ám esetem nem is bizonyíthatná jobban; teljesen a feje tetejére állt a Földön minden. - Sokfélét. Igyekszem ott informálódni, ahol lehet, hogy tudjam, mit tehetek az emberekért és a jövőnkért. Isten kutatásával sem hagytam fel teljesen, pusztán nem ez a kizárólagos küldetésem már - osztom meg vele, sokakkal ellentétben nem céltalan tévelygéssel töltöm időmet az emberek között.
Mindenesetre most nem az én indítékaim és tettem a fontosak, Őrá volnék kíváncsi. S miként az első információmorzsát elhinti, leheletnyi, apró mosolyra görbülnek ajkaim. Amely persze rögvest száműzetésre ítéltetik Ophilia vehemens reakciója nyomán, az asztalon nyugvó pergameneket is épphogy csak meg tudom akadályozni elszabadulásukban tenyerem szigorú vigyázásával.
- Nem tapogatózol rossz irányban. De egy angyal, sőt, kettő sem képes erre. Azoknak, kik nem látják értelmét a háborúnak, össze kellene fogniuk, s rendet kéne teremteniük a világban - vázolom fel még mindig körültekintő óvatossággal, azonban be kell látnom, nem kerülhetem örökkön az igazságot. - Kezdetnek itt - bököm ki, reményében annak, ő is megérti kijelentésemnek a súlyát, s nem fogja szanaszét kürtölni fivéreink és nővéreink között.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 29, 2017 8:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


- Ühüm – felelem egy határozott bólintás keretében, hogy aztán szórakozottan hallgassam meg a véleményét, mielőtt én magam folytatnám a sajátomat. – A Bibliában hét pecsét jelzi őket, melyekkel az első négyben a lovasok szerepelnek. Segítők a nehéz időszakban, valószínű, hogy a keresztényüldözés szakaszaiba akartak ezzel „megnyugvást” adni egymásnak. Egyfajta büntetés azok számára, akik Atyánk ártatlan bárányait bántják – vonom meg aztán a vállamat, mint lényegtelen információ. Inkább csak érdekesség, s az is inkább csak az én számomra. Furcsa az emberek gondolkodása sokszor, melyen én magam remekül mosolygok. De meg nem tudnám érteni őket.
De hát hogyan is tudnám? Mi idefent többet tudunk a világról, mint ők, tudatlanok. S lehet ezért őket okolni, vagy bántani?
- Úgy vélem, ha Atyánk választhatna aközött, hogy itt legyen patyolat rend, vagy pedig a egymás között, nem hinném, hogy feltűnne neki némileg poros kis irattáram, melyet a kutya sem látogat…- próbálom kifejteni, hogy mire is gondoltam valójában, habár szavaim félreérhetőek lehetnek számára. Lélek nélkül a lelkiismeret s nehéz, ezt aláírom, de oly sok kifejezés van, melyek az emberek találóbban tudtak megfogalmazni, mint mi valaha. Néha kölcsönzöm tőlük ezt-azt.
- Atyánk iránti elkötelezettségünk talán. Nem gondolom, hogy azért ment volna el, mert az embereket megutálta volna. Sokkal több rosszat tettek az előző időszakokban, minthogy most hagyjon fel a reménnyel irántuk – tippelek csak, az elmúlt negyed évszázadban csak ennyit tudtam kiötleni, nem többet. S talán ezt is csak tévesen, hisz Urunk szándékáról én mit sem tudok, oly keveset láttam őt.
A horkanásra felkapom a fejem és értetlen pislogások közepette tekintek Cassaelre. Sejtem mi okozhatta eme reakciót, csak…
- Te mióta tudsz ilyet? – hajtom enyhén oldalra a fejemet. Szokatlan, hogy bármiféle érzelmet kis kinyilvánítson, habár az elmúlt percekben többet is mutatott már. – Mióta is vagy lent? – érdeklődöm kíváncsian, mintha az emberi világot akarnám „okolni” tettéért. Mindazonáltal ez vet fel bennem kérdéseket.
- Szörnyeteg, ki mégis a testvérünk – emlékeztetem, halovány mosollyal ajkaim szegletében. Nem szemrehányás a részemről, hisz sok mindenben nem értek egyet én sem Luciferrel. Még sem tudom elfelejteni, hogy ő is egy közölünk, ki talán épp be akar szállni a harcba.
Hogy így már hárman vezessék a vérontást odalent.
- A három leghatalmasabb ark egymás ellen fordul – sóhajtom lemondóan. – Nincs ez rendjén Cassael, nem szabadna, hogy ez történjen – nézek rá enyhe kétségbeeséssel a tekintetembe. Lassan hunyom le szemfedőimet, hogy amikor kinyissam azokat, a félelem eltűnjön belőle, s visszaadjam magam röpke munkámnak.
- Oh, hogy Ő. Ő jóval előttünk létezett, s ejtette fogságba. Róla… Nem sok mindent tudok, hogy bevalljam őszintén – indulok el, immár lassabb léptekkel a polcok között, hogy nem messze a harcostól megállva kivegyek egy szál pergament, melyen csak pár sor szerepel. – Nem tudok a teremtéséről semmit, csakhogy Atyánkkal ez elsők voltak. Azonban neki nem volt annyi hatalma. Hogy mit miért tett, arról nem tudok, de pusztításba kezdett. Bármit, amit alkotott atyánk, azt ő elpusztította. Ami azt illeti Atyánk hatalmáról is igen kevés a feljegyzésem, nem szívesen adja ezt a világ tudtára, s mivel a Sötétség után jóval teremtett, csak mesék léteznek e világba róla – nyújtom át neki a pergament, melyen kevés, s még talán annyira sem hasznos információk szerepelnek. - Michael, vagy Gabriel… Esetleg Lucifer többet tudhat róluk, hisz  ők ekkor már léteztek. Ők ismerhetik a titok nyitját.
Fejezem be végül a mondandómat. Beszélgetésünk fonala, azonba tovagördül számomra nem a legkellemesebb témára. Inkább kérdezne még másról, kérne segítséget, csak ne az okot firtassa, hogy én miért vagyok még fent. Mert ezt még én sem tudom. Itt lenne biztonságosabb? Nem tudnám nézni, ahogy az olyannyira kedvelt Földet elpusztítjuk?
Szemöldököm azonban a homlokom közepére vándorol.
- A Haláltól? – ajkaiamt egy pillanatra szétnyílnak, hogy aztán bezárhassam őket. – Mégis milyen ismeretségeket szereztél te odalent? – firtatom kíváncsian.
Atyánk valódi akaratára nem is tudok mit felelni. Hiszen mit mondhatnák? Igaza van, melyet egy sóhajtással is jelzem számára. A következő szavai, viszont pironkodásra ösztönöznek. Egyik szárnyammal eltakarom arcomat, miközben testem jobbra-balra forog a kedves szavak hallatán.
- Ugyan Cass... - legyintek kezemmel, mint aki teljes zavarában van.
- Gabriel angyalai még nem teljesen jöttek rá, hogy miként lehetek a segítségükre – felelem szerényen, de aztán olyat mondd, hogy szárnyaimat rögtön hátam mögé is csapom. Hirtelen mozdulat, a pergamenek az asztalon puhán libbennek arrébb.
- Megoldás? Én csak abban látnám, hogyha megállítanánk őket. Hogyha meg tudnánk értetni velük, hogy nem helyes így, hogy nem kellene bele avatkozni az életükbe.



megjegyzés §§ szószám 711 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 28, 2017 3:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
- Atyánké? - kérdezek vissza, enyhe hitetlenkedést hordozva hangomban, ugyanis nehéz elképzelni, hogy a pokol vérmesebb teremtményei éppen Isten óhaját szolgálnák. - Nos, a halandók oldaláról van logika benne. Végtére a Halál a létük természetes velejárója - tűnődök el, nem mintha a lovas hiányában megszűnne eme körforgás. Ő csupán egy kellemetlen kiegészítője mindennek, önkényes bíra, akinek főbb veszélye abban rejlik, maga dönthet egyéni sorsokról kedélyállapota szerint. Mindenesetre különös belegondolni, még mindig mennyi minden homályos a halandók előtt, olyasfajta tudások, amelyek számunkra maguktól értetődőek. Persze, ahogy ők mondják, olykor jobb az áldott tudatlanság.
- Ha rendelkeznénk lélekkel és ehhez társuló lelkiismerettel, megérteném felháborodásodat - vonom össze a szemöldökeimet, igaz, nem hibáztathatom Ophiliát, bizonyára oly régóta mereng az emberek világán, néha maga is elfelejti, miben különbözünk tőlük. - Bennünk valami egészen más ment tönkre, bárcsak tudhatnám, hogy mi - sóhajtok fel, hagyva a Menny tisztaságának firtatását, révén, azon nincs mit tárgyalni. Hidegen ugyan nem hagy, mit művelnek itt Gabriel csatlósai, de az ő gyarlóságaik, bűneik engem nem hatalmaznak fel tetteik utánzására, a Menny szentségének elfeledésére. Sajnálom, angyaltársam erről különbözőképpen vélekedik.
Nem csupán ebben - mint kiderül -, Lucifer igazán alternatív megnevezését hallva nem tudom megállni, torkom mélyéről ne szakadjon fel egy hitetlenkedő horkantás. Legfontosabb harcos? Az a gyalázatos arkangyal, ki olyannyira szerette magát, hogy képtelen volt elviselni, Atyánk figyelme másra szegeződjék? Az az elkorcsosult valami, amely szörnyetegeket ont magából, aki megkeserít mindent, ami jó és üdvös?
- Meglehet, törődik még Isten Luciferrel, azonban haltak már meg gyermekei közül épp elegen ahhoz, ne kivételezzen holmi szörnyeteggel - állapítom meg, karjaimat egymásba fonva mellkasom előtt. - Nem mintha az utóbbi időben különösképpen foglalkozna bármivel az Úr, már a háború előtt is jó néhány évszázada felhagyott a világának pátyolgatásával - teszem hozzá, azt nem is boncolgatva, ha teremtőnk valóban sajnálja bármely gyermekének halálát, a hatalma megvan a történések maradéktalan visszafordításához. De ezen okfejtésünk nem is Atyánk szemszögéből fontos, inkább a Lovasokéból. Hogy félnék Isten haragját, azt kötve hiszem, ők is jól tudják, effajta pitiáner marakodásba nem ártaná magát a mindenható. Büntetni a büntetésre ítélt ellen követőket? Nem várt lépés lenne az Úrtól.
Mindez ugyanakkor puszta találgatás, a kutatásra fordított idő egyszerű kitöltése, míg Ophilia előkeresi a megfelelő iratokat. S miután megvannak, minden további nélkül elengedem korábbi témánk fonalát, ha már találgatni kell, fordítsuk inkább energiánkat a kézzelfoghatóbbra.
- A pecsét birtokában, amit adtál, a kiűzetés nem okozna gondot. Legalábbis Mammon esetében, tekintve, nem a saját testét használja - a többiekkel pedig nincs okom foglalkozni, legfeljebb a Halál, kivel még számolnom kell, de vele kapcsolatban nem fáradnék körültekintő megoldással. Vélhetően az angyalpenge, mint e világon bármely lényre, rá is megkérdőjelezhetetlen hatással van.
- Igen, a Sötétség kapcsán - bólintok, hagyva időt, míg leülepedik az információ segítőm elméjében. Addig én sem átallom végigfuttatni tekintetemet virítóan fehérlő szárnyain, amelyekhez hasonlót Isten eltűnése óta nem láttam. Kevesen vannak, akik azóta nem érintették lényükkel a Földet, s nem feketedtek el ezáltal tollaik…
- Magad mondtad, fogságba lehet ejteni őket a Pokolban. Isten is ekképpen járt el a Sötétség kapcsán, még a teremtés hajnalán, noha konkrétumokat én sem ismerek - osztom meg vele a karcsú információt, melyet elő tudok csalogatni memóriám legmélyéről. - Amennyiben van erre mód, szeretném ismerni - közlöm, hiszen az imént még úgy szólt róla, mintha sokak által ismert tényről beszélgetnénk. Reményem, így is van, ugyanis mindeddig ez ígérkezik a legmegfelelőbb megoldásnak Wallenberg problémájára.
Ami a gyűrűket illeti, néhány kósza hümmentésen kívül többet nem reagálok, jelezve, ugyan elraktároztam elmémben a feltevéseken alapuló információkat, más kérdésem vagy hozzáfűzni valóm azonban nincsen. Nem úgy, mint az angyal itt létének okához.
- Nem tudom biztosra - pillantok le az ujjára, amellyel láthatatlan köröket rajzolgat az asztalra. Könnyedén elvegyülne az emberek között, ezt bizton veszem. - A Haláltól nyertem némi információt. Valószínűleg Mihály oldalán akarnak belépni a háborúba, ám attól tartok, ha Mihály ezt elutasítja, márpedig én elutasítanám, nem átallnak majd harmadik félként csatlakozni, amely mondanom sem kell, végkép felérne egy katasztrófával - sóhajtok egy aprót, felemelve íriszeimet Ophiliára.
- Az Úr indokait nem ismerhetjük, ezekre építeni balgaság. Egyedül abban lehetünk biztosak, a teremtésének óvását akkor is elvárja tőlünk, ha nincsen épp velünk - osztom meg vele az álláspontomat, noha nem is ez a lényeg. - De a tudásod hatalmas, könnyen és szívesen szerzel információt, nem? Ez rendkívül fontos erény, bizton veszem, Gabriel harcosai is örömmel kihasználják. Nem kérlek semmire, Ophilia, csupán arra, tűnődj el a világon. Én is, és te is Isten oldalán állunk, úgy vélem, ennek fényében én már megleltem a megoldást. Viszont ahhoz másokra is szükség van - apránként, körültekintően vezetem rá arra, amelyet talán még én sem mernék rögvest kimondani. Meglehet, ez az oka annak is, puhatolózón nyúlok ki Ophiliáért a gondolat síkján.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 26, 2017 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Ophilia


A mosolya enyhén megillet, hisz… Nem mindennap látni egy angyalt, főleg nem egy harcost mosolyogni. Arcuk, akár a tökéletesen megmunkált porcelán, semmilyen érzelmet nem lehet leolvasni róluk. A magam részéről bóknak veszem, ha sikerül egy pillanatra is megmosolyogtatni, amitől persze máris jobb kedvem lesz.
Érdemes volt ma is elkezdeni a napot.
- Csak az esélyük van meg arra, hogy némi „jót” is tegyenek – vonom meg a vállam – Sajnos viszont, hogy nem is akarnak ezzel a lehetőséggel élni. Tudtad, hogy vannak kultúrák, ahol úgy gondolják, hogy a négy lovas Atyánk harcosai és az ő segítői? – hajtom enyhén oldalra a fejemet, kíváncsiskodásom közbe. Nem tudom, hogy honnan jött most ez így hirtelen, de ha már a gondolataim között járt, úgy gondolom megosztom vele is.
De most hirtelen eszembe nem jutna, hogy kik is gondolják így. Vagy, hogy melyik időkben volt ez, s mikor fordult át ez az egész démoni létükre. Pedig nem sokszor jelentek meg az emberek között. Inkább hiedelemnek gondolták, babonának, rémmeséknek.
Az enyhe porfelhőm – melyet én élvezek, főleg ha olykor a szárnyaim végével seperhetem – nem megnyerő drága vendégem számára. Egy csettintéssel tünteti azt el, enyhe megdorgálása után. Halkan sóhajtok, lehajtott fejjel.
- Tisztaság, mi? – horkanok fel – Ahhoz előbb a szívekben és a lelkekben kéne annak lennie. Tiszta lelkiismeretnek, hogy úgy éljünk, ahogy Atyánk elvárná tőlünk, nem… - elharapom a mondatom végén és inkább visszatérek a kutatáshoz. Enyhe dühvel belsőmbe. Igen, zavar a kialakult helyzetünk, az, hogy ily balga módon viselkedünk. Nem csak az embereket, de egymást is írtjuk. Ez így nincs rendjén.
Visszatérek a tekercsek hamis dohos illatához, s mélyen magamba lélegzem azt.
- Szerinted veszélyeztetnék saját életüket azzal, hogy az Urunk egyik legfontosabb harcosát elteszik láb alól? – nézek rá enyhén hitetlenkedve, s közbe a fejemet rázom – Nem hinném, de persze ez csak az én eszmefuttatásom. Nem hiszem, hogy Atyánk szó nélkül hagyná, hogy a lovasok egyike büntetlenül megölje Lucifert – vonom meg enyhén a vállamat, aztán ki tudja.
Talán pont így történne, és teljesen téves nyomon járok. Mindazonáltal az én birtokomba csak eme tudások vannak, nem sok, de annyi épp elég, hogy segítsek egy úton elindulni Cassaelnek. Érdeklődve hallgatom szavait, miután visszatérek hozzá, egy falnak támaszkodva. Szárnyaim lágyan ringanak mögöttem, fehérlő tollaim a földet simítva, immár ott kavarva igazán apró, alig észrevehető portengert.
- Meglehet, hogy így van. Meglehet, hogy valóban nem legyőzhetetlenek. Kiűzni talán ki lehet egy emberi testből, de hogy onnan, hogyan tovább? – teszem fel a költői kérdést – Ez tényleg senki sem közölte még velem sem. Ezt követően azonban sokkal érdekesebb dolgokat említ. Szemöldökömet enyhén vonom össze, s rögtön ki is húzom magam.
Új információ – az elmúlt évekről nekem minden az.
- A Sötétség kapcsán? – kérdem enyhén értetlenül, hisz erről a dologról semmit sem tudok most. Vagy ez sokkal korábban történt volna? Néha az én memóriám is megkopott volna? Számomra is jól jönne egy kis visszaemlékezés?
- Hadd gondolkozzak. Úgy érted, hogy a pecséten kívül, miként lehet még fogságba ejteni? – kérdem a pontosítás végett, nehogy újra elbeszéljünk egymás mellett. Sokszor képes vagyok belelovalni magam dolgokba, melyekre nem is igazán kíváncsiak. Vagy csak én értem őket félre, Vagy ők nem elég világosak számomra.
- Ha jól tudom, mind a négyen másfajta gyűrűt kell, hogy viseljenek – habár ez csak legenda. Azt is mondják, hogy mind a négy gyűrű a világ négy legerősebb ásványát tartalmazza, mely a hatalmukat növelik. De hogy ebből is mi igaz. Én még nem találkoztam egy Lovassal is, ha innen fentről is láttam őket… - a mondatomat újra nem fejezem be, nyitva hagyom, de talán sejti, hogy mit akartam mondani.
- Szívesen segítek máskor is. Ezért vagyok itt – mosolygok lelkesen, hogy aztán ez a önkéntes inger hamar le is olvadjon az arcomról, amint ittlétemre terelődik a szó. Ujjaimmal zavartan rajzolom a köröket a márványasztalnál. Néha lopva rátekintek, máskor inkább vissza a vékony ujjaimra. Mintha az jobban lekötné a figyelmemet.
- Lucifer? – kapom fel a fejemet, s enyhén ajkam szélébe harapok. – De hát mégis hogyan? Ki oldalán? Harmadik félként? – rázom meg a fejem, mintha számomra nem lenne világos a helyzet. Egy újabb testvérünk, ki a többi ellen fordul.
- Ha valóban figyel bennünket, akkor épp a cselekedeteink miatt nem fog már visszajönni. Nem helyén való, amit művelünk – sóhajtom – és mégis… Mond Cassael miben tudnék én segíteni odalent? Nem vagyok harcos, nem tudom az embereket megvédeni, ártani meg még inkább nem lennék képes – mondom egy csipetnyi kétségbeeséssel hangomban. Szavaim őszinték, s valódi aggodalmakat rejt magában.



♥§§ szószám 726 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 25, 2017 6:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Ophilia lelkes eszmefuttatását hallva nehezen gyűröm le a késztetést, ajkaimra nosztalgikus mosoly telepedjék, ugyanis már régen esett, hogy valakivel ilyen könnyedén elbeszélgessek. Igyekszem persze az emberekkel is minél gyakrabban szóba elegyedni, ám szavaimat többnyire értetlenség vagy érdektelenség fogadja, főképpen, ha nem választok mindennapi témát. Megértem őket is, elméjük befogadóképessége véges, nyilvánvaló, az univerzum rejtélyeit, sőt, már amannak alapjait is nehezen értelmezik, viszont nekem is szükségem van olykor arra, magasabb röptű tárgykörben merengjek el.
- Ezt ő maga is megerősítette - teszem hozzá elmélázva, miként a Halált hozza fel példának az angyal. - A fényükön ettől függetlenül nem emel a káros képesség használatának mellőzéséből fogant közvetett hatás - vonom össze a szemöldökeimet leheletnyire, mert lehet, hogy Astarte dönthet valakinek az életben hagyásáról, de életet fakasztani képtelen, éppúgy Mammon sem lenne képes gyógyítani olyat, amely felett nincsen hatalma. Csupán afelett rendelkezhetnek, gyakorolják-e valakin pusztító erejüket, vagy sem.
Hosszan eltűnődni ezen annak ellenére sem tudok, rendkívüli mód érdekel a téma - hát még az emberek meglátásai a Lovasokról -, figyelmemet könnyeden eltereli a mértéktelen porfelhő, amely ártalmatlan mozdulatom okán kerekedik. Ophilia magyarázata sem bizonyul elégségesnek az irgalmatlan állapot feloldozására, nehezen találom meg az ok-okozati összefüggést a munkájának mellőzése, és a helyiségben uralkodó rendetlenség között. Már éppen nyitnám is a számat, hogy megosszam vele kétségeimet, azonban megelőz egy újabb kijelentésével, amelynek köszönhetően ismét a homlokom közepe felé kezdenek araszolni szemöldökeim.
- A Földet a Mennyel összehasonlítani balgaság. Az Úr házát tisztaság illeti, bármily állapotok is uralkodjanak - osztom meg vele némiképp szenvedélyes gondolatomat, majd saját kezembe véve az irányítást, realizálva, testvérem érdekeltségét nem leli a helyzet normalizálásában, egyet csettintve eltüntetem a portengert. Feljegyzéseinek rendjéről viszont én nem gondoskodhatok, legalábbis nem bátorkodom önhatalmúlag eldönteni, papírosai melyik polcra kerüljenek, éppúgy a helyiséget körbelengő egyéb jellemzőkről sem ítélkezek, mint a furcsa illat, vagy netán a hőmérséklet.

- Értem - biccentek egyet, noha úgy gondolom, Drake halovány bizalmát akkor is körültekintően kell óvnom, ha információinak leleplezése, mint esetünkben, megkönnyíti a kutakodást. Így is kezd megkucorodni a bensőmben a lehetőség, szavamat szegvén hagyjam futni Mammont, ugyanis ha az elpusztítása nem fog telni az erőmből, akkor sem vagyok hajlandó veszni hagyni egy halandót. Méghozzá egy olyat, aki a legrosszabból is a legjobbat hozta ki, hogy valamiképpen a világ hasznára legyen.
- Ha erősebbek lennének Lucifernél, a teremtőjüknél, nem hiszem, hogy még a trónon lenne - állapítom meg, hiszen a démonok cseppet sem a lojalitás mintaképei. Önzőek, dicsvágyóak, és amennyiben hatalmukban áll elnyomni valakit, netán feljebb kerülni a ranglétrán, bizton veszem, hogy kihasználják a lehetőséget. Miért éppen a Lovasok képeznének ebben kivételt? - Míg Atyánk velünk volt, a démonokkal sem törődtünk sokat. Kellemetlen fogaskerekei a világnak, egyensúlyt képeznek a jóval, úgy látom, inkább ezért maradtak életben, meg az eszük miatt, s nem azért, mert legyőzhetetlenek volnának - magyarázom, nem vitaindítás céljából, hanem mert valóban így látom. - Máskülönben Mammon sem menekült volna rögvest - teszem hozzá, mielőtt tovább hallgatnám Ophilia meglátásait. Ha emberből lennék, most bizonyára a számat húznám, de mivel nem avanzsáltam azzá az utóbbi években, megtartom sztoikus arckifejezésemet.
- A Pokolba visszaengedni őt nem lenne bölcs lépés. Csapdába ejteni… Egy jobb lehetőségnek hangzik - jegyzem meg. - Ehhez hasonlóról azonban csak a Sötétség esetében hallottam, és ahhoz Isten ereje kellett. Igaz, ő bőven meghaladta egy Lovas hatalmát. Van tehát feljegyzés arról, miképpen kivitelezhető? - kíváncsiskodok, kiegyenesedve székemben, révén, végre elkezdtünk valamerre haladni. Még mindig nem tenne eleget Drake óhajának a megoldás ezen aspektusa, viszont a halálával remélhetőleg nem járna, és a világra sem engednénk vissza Pestist. Kompromisszumos megoldásnak ígérkezik.
- Hm… - csupán egy hümmentéssel konstatálom az angyal kijelentését, Luciferrel nem szokása tanácskozni a Lovasok megöléséről. Nem is reméltem egyebet, az újabb információmorzsa ugyanakkor kétségkívül felizzítja bennem a bizakodást.
- Erről nem tudtam, mindenképpen utána fogok járni. Rendkívül hasznos információkat tudtam meg, köszönöm, Ophilia - pillantok fel az angyalra, mielőtt hálásnak remélt mosolyra húznám ajkaimat. Megjátszani magamat komoly erőfeszítések árán tudom csak, ám ezúttal egyáltalán nincs szükségem tudományomnak legfeljebb jóindulattal nevezhető voltára, tekintve, tényleg előrébb érzem magamat a kutakodásban. Bizton veszem, Wallenberg is elégedett lesz a felgöngyölt lehetőségekkel, azonban attól még, hogy itt létemnek oka ezennel jogosultságát vesztette, még nem jelenti, rögvest alá is szállok a Földre.
Egy ideje már érlelgetem magamban a gondolatot, marékba gyűjtsem semleges angyaltársaimat, hátha együtt, kizárólagosan Isten útját járva tehetnénk valamit a világért. Gyermekcipőben járó ötlet mindez, voltaképpen, ha nem lett volna szükségem az Irattárban rejtező tudásra, fel sem vetődik bennem a lehetőség, éppen ma kezdjek puhatolózni. De ha már van néhány békés pillanatom Ophiliával, mindenképpen meghallgatnám válaszait.
- Magad mondtad, sokan nem járnak errefelé - felelem a legelső kifogásra, melyet elém gördít. Persze tény és való, nekem jókora segítséggel szolgált ittléte. - Vannak helyek, ahol az emberek és angyalok együtt élnek. Hogy pontosabb legyek, egy egész város létezik, mint ilyen, ott bizonyosan nem lógnál ki a sorból- mosolyodok el gyengéden, mielőtt visszahullna ábrázatomra a komolyság. Várok néhány momentumot, míg összerendezem elmémben a gondolataimat, s mielőtt újfent szót emelnék.
- Mióta Atyánk elhagyott bennünket, őt kutatom. Nem volt hasznosabb, mintha idefent várakoztam volna, ezért is igyekszem a halandókon segíteni, informálódni közben mindenről, ami érinthet bennünket. Példának okáért Lucifer fontolgatja belépését a háborúba - osztom meg vele legújabb információimat a lent zajló eseményekről. - S közben a Menny romokban, olyanok felügyelete alatt, kik nem átallják bemocskolni szentségét fivéreink vérével. Ha Isten figyel bennünket, úgy vélem, tétlenségünk haragra gerjeszti.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 24, 2017 10:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassel & Ophilia


- Jogos, jobb félni, mint megijedni - kacsintok rá, mielőtt még én is útnak erednék és ezzel lezárhatnánk a témát. Habár az tény, hogy senki Atya fia nem szagol még csak a környékemre sem. Mindig is fura bogárnak tartottak, amiatt, mert a kelleténél jobban kedveltem az emberekkel foglalkozni. No meg, hogy rangtalan társaimtól szokatlanul találtam magamnak elfoglaltságot. Az évek idefent gyorsabban telnek, az örökkévalóság mégis hosszú. S az unalom gyötrő érzését nem szívesen tapasztalnám, habár az utóbbi években ezt teszem.
De nem most!
Amikor végre van mit csinálnom!
Feleletére, hogy számára világos volt, nem reagálok. Hát persze, miért ne lett volna neki az, hisz ő harcos. Ő nem oly oktalan, mint a legtöbb társam, kivel nap mint nap össze voltam zárva. Sokan még egy arkot és egy harcsot sem tudtak megkülönböztetni, vagyis inkább nem látták közöttük a különbséget. Hisz - szerintük - mindketten harcosok, akkor meg nem mindegy, hogy miként hívják őket?
Néha az arcomat kapartam volna tőlük. Cassaelnek viszont csak egy elismerő mosolyt villantok.
- Pontosan! Paradoxon, de egy lovastól valahol nem is várhatnánk többet. Hisz ott a Halál. Ő eldöntheti, hogy egy adott személy meghal, vagy túlél. Hisz számukra sem érdek, hogy minden embert kipusztítsanak, csak épp csökkentik létszámukat, hogy mégtöbben kerüljenek esetleg a pokolba, ott pedig kínok kínjaival változtassák őket démonokká - folytatom könnyed eszmefuttatásomat. Akár még igaz is lehet állításom, ugyanakkor megcáfolni sem lehet oly egyszerű. Még akkor sem, ha minden tudásomat a megfigyeléseimre alapozom.
Az "apró" porfelhő okozta akadályok ugyan hamar elhárulnak, Cassael mégsem hagyja szó nélkül.
- 25 év sok idő. Nem sokan járnak már ide, s nekem sem fűlik hozzá a fogam, hogy lejegyezzem fivéreink miként írtják ki nem csak az embereket, de egymást is - magyarázom meg a helység állapotának az okát. Atyánk elhagyása óta nem nyúltam pennámhoz, azóta porosodik itt minden. Ugyan kit érdekelne itt bármi is?
Jah, hát persze. Cassaelt. - No, meg a földi dolgokat elnézve, az ilyen állapotok teljesen normálisak - tekintek azért még körbe. A por és a finom doh szag minden hasonló hely ismérve - mondják ők. Én meg elhiszem nekik, s akarva, akaratlanul is utánzom őket eme tettbe.
- Persze, persze - legyintek - Csak mivel a Pestis, vagyis Mammonról elég sokrétű információk vannak, a pontosítás is jobban segít, látod?
Mutatok rá, miután újra nekikezdek a kutatásnak, s amit tudok, addig azt fejből gyorsan elmondom neki. Hogy ugyanígy segítenék-e Gabriel angyalainak az emberek elpusztításába, vagy fajtársaink gyengeségének megosztásába? Talán így van. Talán megtenném, ha ezzel egy percig is elhinnék, hogy mellettük állok s nem akarnának fogságba tartani.
- Ez így van. Csak hogy egy Lovas ereje már régen túlszárnyalta azt, amivel teremtették őket. Nem hinném, hogy az elmúlt évezredek alatt nem találkoztak már volna egymással valamilyen csatába és hogy az arkok csak úgy engedték volna, hogy visszatérjenek a pokolba. Oda tudják száműzni őket, fizikailag meg tudák sebesíteni, de elpusztítani nem. Képzeld úgy el, mintha egyenrangú felek lennének. No persze nem teljesen hallhatatlanok. Fogságba lehet például ejteni őket a pokolba! - turkálok a pergamenek között, hogy aztán újra visszatérjek a harcos angyalom elé.
- Talán lehet, de én erről nem tudok semmit. Nem volt még példa arra, hogy elpusztítottak volna, akár egyet is. Az én orromra meg még Lucifer sem kötötte, hogy miként lehetséges ez - válaszolom nemes egyszerűen a valót. Sok mindenen tudok segíteni, de nem mindenben. A mindentudó nem én vagyok, csak a sokattudó.
Erejének visszatartásáról viszont eszembe jut valami.
- Igen! - felelem lelkesen, hogy aztán hirtelen megnyugodva magabiztosságot sugározzak - minden lovas visel egy gyűrűt. A pecsét létrehozása előtt érdemes azt megszerezni tőle - noha nem adja könnyen. Ezzel erejének egy részét elveszti és könnyebben fogságba lehet ejteni.
Adok még egy támpontot, közben azért fejembe még további lehetőségek után kajtatok. Lágy mosoly kerekedik arcomra nyers magabiztosságát hallva. Szívemről hatalmas kő esik le, hisz egy ember halálát sem kívánnám így. Nem érdelik meg azok a szorgos kis hangyák odalent. Csodaszép életük lehetne, ha...
S már terelődik is erre a szó. Eleinte nem tudok rá mit válaszolni, mutató ujjammal zavartan rajzolok köröket a poros asztalra.
- Ha nem lennék itt, neked sem tudnék segíteni most - válaszolom aztán azt, ami először eszembe, jut csalafinta mosollyal az ajkaim szegletébe. - Sose jártam az emberek között. Nem tudom, hogy miként tudnék úgy viselkedni közöttük, hogy ne derüljön fény valódi kilétemre. Valamint... - hajtom le a fejem, majd nagy sóhajtást hallatva emelem rá tekintetem - várom Atyánk visszatértét, hogy vele együtt minden visszaálljon a régi rendbe.



megjegyzés §§ szószám 739 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 22, 2017 4:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
Mosolyom bár szakadatlan, Ophilia feleletét hallva szemöldökeim finom ráncokat képezve közelednek egymáshoz. Igazát nem kérdőjelezném meg, magam is tapasztalom, az emberek bizonyos vonásai hosszadalmas idő elteltével kéretlen is ránk tapadnak, érzékeinknek zavarát azonban nem hiszem, örökölhetnénk tőlük ilyen módon. Túl nagy jelentőséget mégsem tulajdonítok ennek az apró logikai malőrnek, hogy szóvá is tegyem, inkább térnék rá az ügyemre, amely jelenleg elsőbbséget élvez mindennel szemben.
- Biztos ebben nem lennék - vetek egy utolsó pillantást angyaltársamra, mielőtt útnak erednék az asztalok között. Csakugyan badarság lenne pusztán a kertet és a kaput őrizniük, miközben a Mennybe bebocsájtást még sok egyéb helyen lehet nyerni. Nyitja ráadásul nem több mint a kapuk Földi pozícióinak ismerete, de ez sem tűnik sürgető témának, mit meg kellene vitatnunk. Mindemellett abban is látok értelmet, mit utólagosan hozzátesz Ophilia, bólintásommal jelzem tehát, megbízok fenti ismereteiben.
- Számomra nem volt kérdés, démon-e vagy sem - szemöldökeim újfent önálló életre kelve vonódnak össze, révén nem hittem volna, ez mások előtt talán nem egészen világos. Sok mindent megmagyarázna az átlagos angyalok hozzáállásáról ugyanakkor. Amennyiben ismereteik szegényesek, érthető, meg sem fordul elméjükben az egymással való hadakozás közben néha a démonok felé is elpislantani. Az viszont továbbra sem fér meg a tudatomban, hogyan is képezhetné Mammon az egészséget, mikor a Pokol szolgái nevéhez jó ritkán társul, hacsak nem soha. Kíváncsian követem nyomon ennek okán az irattáros mondanivalóját, amelyben ismét találok logikát.
- Így már világos. Egyszerre ő a kulcs és a zár is, nem ő lenne az első, ki ekképpen funkcionál a világban - tűnődök, és bár igaz, a démonokat nem Atyánk teremtette közvetlen, a sors fintorának tulajdonított esetek mégis az ő nevéhez fűződnek. Elég például venni az embereket, Isten már régóta nem egyengeti a létüket, egymással, egymást közt hoznak létre újdonságokat, az Úr kézlenyomata azonban mégis fel-felbukkan olykor a kívánalma nélkül. Miért lenne ez másképpen a démonokkal?
Mindezen eszmefuttatásom közepette a pergament átveszem, és helyet foglalok a székek egyikén, érdeklődő arckifejezéssel várva, befejezze mondatkezdeményét Ophilia, de miként körülöttem sűrűn száll fölfelé a por, egyértelművé válik, mit kívánt a tudtomra adni.
- Nagyobb itt a rendetlenség és a kosz, mint a Földön - állapítom meg, hangszínemből kiűzve a vádló élt, mégis úgy hiszem, nem helyes ez a hanyagság. A Mennyeket mi formáljuk, pusztán tudatunk elég ahhoz, minden a rendjén legyen, ám láthatóan sokaknak ez még így is problémát jelent. Nem válnak a kedvemre otthonunk hanyatlásának apró, mások számára meglehet, észrevétlen jelei.
Végül köhintve egyet, legyűröm magamban a kényszert, mindezen meglátásaimat testvérem tudtára adjam, inkább kanyarodok vissza az eredeti problémához, amelynek részleteit ezúttal nem tartom magamban.
- Nem kaptam felhatalmazást a halandótól, más angyalokkal is megosszam terhét, értsd hát meg, körültekintően kell kezelnem az esetét - felelem gyenge szidalmát hallva, megőrizve higgadtságomat, elvégre nincs okom neheztelni Ophiliára. Segítő szándékáról, amikor tudott, biztosított korábban is, de egy ideje már más világot élünk, én sem tudhatom feltétlen, kibe érdemes bizalmamat vetnem.
- Az hogyan lehetséges? - kérdezek vissza, újfent meglelve fő témánk fonalát. - Még a legerősebb démonok sem érhetnek fel az arkangyalok erejéhez, révén, egy arkangyal teremtette őket - kíváncsiskodok tovább. Komoly fölénybe nem emelném magamat, harcosok között sem hinném, kiemelkedő lennék, a hierarchiát figyelembe véve mindazonáltal úgy hiszem, ha valakiknek esélyük lehet közülünk, egyszerűbb angyalok közül, akkor azok mi, harcosok vagyunk. Erőben, ravaszságban, taktikában már megeshet, képzettebbek és alattomosabbak nálunk, másképpen Mammon se menekülhetett volna az arkangyalok elől. Egy szó, mint száz, bármiféle magyarázat, apró lehetőség több annál, mint az Ophilia által felvázolt tehetetlenség, hiszen az egyet jelentene azzal, képtelen vagyok segíteni Wallenbergnek.
- Ha azt mondod, gyengíteni lehet, úgy talán elpusztítani is - vetem fel az ötletet, magamban minden erőmmel azért fohászkodva, angyaltársam is meglássa a lehetőséget ebben, és igazolja ezáltal meglátásomat. Nos, bármiképpen is legyen, kutatásában nem kívánom akadályozni, s amíg keresgél, töretlen figyelemmel hallgatom tovább, ujjaim közt a tekercset forgatva közben. A legelső információk nagy újdonsággal nem hatnak lényemre, tisztában vagyok a démonok gyengéivel, máskülönben felvenni velük a harcot képtelenség lenne, és amiképpen jelenlegi segítőm éles látón megjegyzi, a lovasok ellen majdhogynem hatástalanok.
- Már az is nagy segítség lenne, ha ideiglenesen visszaszoríthatnánk az erejét - bólintok egyet, beérve a kevéssel is, révén, mégis több mint a semmi. Nem szolgál nagy örömömre persze, ígéretemmel és Drake óhajával szemben egy szimpla kiűzést fontolgatok, de ha testét már nem fenyegeti veszély, ráérünk később is foglalkozni a démonnal. - Ha arra célzol, végezzek vele együtt a halandóval is, jól gondolod, nem akarom, és nem is fogom alkalmazni - szögezem le, meglehet, a kelleténél valamivel nyersebben, emiatt kapva kapok az alkalmon, az elém ejtett rajzot alaposabb tanulmányozás alá vessem.
- Köszönöm, úgy vélem, jó szolgálatot fog tenni - pillantok fel Ophiliára, aztán szusszanva egy halkat, körbenézek a termen. - Miért ragaszkodsz az ittléthez? Ha nem tévedek, Gábriel nézeteitől messze állsz, mi gátol meg abban, végre közelről megismerd az embereket? - kanyarodok el kissé Wallenberg esetétől, amint elmémbe hívatlanul tolakodik az érdeklődés ezen megtestesülése.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Feljegyzések tárháza Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
675
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 21, 2017 10:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassel & Ophilia


- Ha túl sokáig figyeled meg őket, akarva-akaratlanul is ragadnak rád dolgok – magyarázkodom, tarkómat megvakarva. Ajkam sarkába harapva, hajtom le bűnbánóan fejemet. Nem szabadna ilyen szavakat, ilyen könnyedén és ily meggondolatlanul. Mindazonáltal ezt lassan már mindenki tudja rólam és nem is tartják furcsának. Rajongva figyeltem mindig is az emberek különös viselkedését, ahogy hibára, hibára halmozva elkövetik ugyanazokat a hibákat. Érzelmeiket előtérbe helyezve katasztrofális háborúkat indítanak, saját kicsinyes vágyaik előrébb való mindennél.
Mégis, van bennük valami különös, valami megfoghatatlan. Ahogy tudnak szeretni, ahogy némelyek képesek a másikért mindent feláldozni, mindaz a szép, melyet adni tudtak a világnak. A művészetek, a tudományok…
Khm, elkalandoztam.
- Az édentől idáig, senki sincs, aki megtudhatná, hogy itt vagy – kacsintok rá, sejtve, hogy mi lehet a problémája. Noha nem tudom, hogy kinek az oldalán áll Cassael, de ha ennyire félti az angyalszárnyát, két lehetőség akad csak elmémbe. – Az irattár közelébe meg senki sem jön. Senkit sem érdekel idefent, hogy mi történt egykoron, senki sem kíváncsi még csak a saját emlékeire sem.
Vonom meg a vállam aztán hetykén. Kérésének gyorsan teszek eleget s már előtte sem vagyok. Valahonnan távolról szól a hangom, mégis közelről. A polcok iratain megülő por felszáll, ahogy dobálni kezdem az oda nem illő iratokat. Mennyi minden van a Lovasok feljegyzése mellett. Unatkozós órámba igazán rendet tehetnék. Hányszor fogadtam már ezt meg…
S hányszor tettem én ezt meg. Mindazon által teljesen átszellemülök a feladatnak, szavaim gyorsan hagyják el ajkaimat. Agyam gyorsabban pörög, mint a nyelvem, s túl sok információ tolakodik be.
- Ezért tettem hozzá, hogy vagyis. Démon, de nem akármilyen – helyesbítem ki magam. Cassael megtalálja az apró hibákat szavaimba, amiért nem hibáztatom. Jelenleg saját agytekervényem is egy katyvasz van, melyek között én sem tudok eligazodni. A sok évig nem használt információk egyszerre akarnak utat törni maguknak, önmagamat is belezavarva.
- Igen, az egészség. Annak a megrontója, a Pestis. Rengeteg betegséget képes manipulálni – folytatom, nem zavartatva magam abban, hogy megakaszt. Előfordulnak, hogy vannak kérdések, melyekre mindig megpróbálok kielégítő választ adni. – Az egészség ellentéte a betegség. De a kettő összefonódik szorosan. Habár képes betegségeket terjeszteni, azok megakadályozására is képes lehetne. Ha akarná. És ha használná, de nem teszi. Így a kettő összefügg.
Nyújtom ezzel át a papirost, melyet szétbontogatva foglalna lassan helyet.
- Én… - kezdek bele, felemelve ujjamat, de már késő. Halvány porfelhőt kavar leüléssel járó mozdulata. Szavaimnak hitelt adnak az ülőalkalmatosságok, hogy nem sokan járnak erre. Nem hogy a polcokat nem tettem rendbe, de a székeket sem nagyon takarítottam. Asztalomon is vastagon áll a por, tintát tartó üvegem beszáradt, tollam szintén barnállik a vastag porszemtől. Mintha évek óta senki sem nyúlt volna hozzájuk.
Szárnyaimat meglengetve hajtom el a kesernyés felhőt. Közben csendben hallgatom a harcos angyal szavait. Szemeimet enyhén forgatva rázom meg a fejemet.
- Máskor ezzel kezd! – hordom le finoman, mit sem törődve azzal, hogy valójában miért is kell neki az információ. Számomra minden angyal egyforma, mindenkinek ugyanúgy segítek, álljon bármely oldalon is. Épp azért, mert Atyánk egyszer vissza fog térni közénk, s ha nem is lesz minden ugyanolyan, de a rend visszaáll.
- Végezni nem tudsz vele, ők oly hatalmas erővel rendelkeznek, hogy legfeljebb Atyánk lenne képes megölni őket. Viszont a gyengítésre több lehetőség is van. Még a kiűzésére is – s újra szárnya kapva, az irattár teljesen ellenkező irányába repülök, mint ahonnan az előbb elvettem az iratokat.
- Az egyik legjobb ellenszer, amit lebecsülnek, az a szenteltvíz. Égeti a lelküket, s parázsló kínt okoz nekik. Van a szokványos ördög csapda, egy bizonyos pecsét felrajzolása. Csakhogy! Egy lovast nem lehet csak úgy elfogni, rájuk egy sokkal erősebb pecsét vonatkozik, mint egy közönséges démonra. Várjál, mindjárt itt lesz – kutatom át az egyik polcot, már derékig járva benne, de csak nem akarja, hogy meglegyen.  Viszont erős és benne tartaj. Ezután már csak egy szimpla szertartás és kiűzhető belőle a lovag. Vagy, van egy drasztikusabb megoldás, habár, gondolom azt nem akarod alkalmazni…
Itt hirtelen hallgatok el. Pár pillanat múlva, azonban győzelemittasan sikoltok fel! Visszatérve Cassaelhez ledobom az asztalra a pecsét rajzát, újabb porfelhőt kavarva körénk.
- Kicsit bonyolult, de azonban erős. Ezt igazán kevesen ismerik.



megjegyzés §§ szószám 670 §§


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 20, 2017 8:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Ophilia & Cassael
If the kingdom of God is not first, it doesn't matter what's second
- A képzelődés inkább a halandók ismérve - állapítom meg, tekintetemmel áthatón fürkészve kedves mosollyal díszített arcát, mielőtt magam is a jó kedély előtt adózván feljebb mozdítanám szájamnak sarkait. Szárnyaim ugyanakkor nem azért hoztak ide, mélyítsem kapcsolatomat testvéreim egyikével, bármennyire is jól esne egyszer, kivételesen effajta indokból a Mennybe látogatni. Az idő sürget, éppen úgy az ügyem - ami effajta vakmerő vállalkozásra buzdított -, ennek fényében nem is aprózom el ittlétemet egyéb, irreleváns tettekkel, társalgással, azonnal a tárgyra térek hát.
- Ahhoz éppen elegen, bajt hozzanak a fejemre, ha mégis kitudódna látogatásom - ismertetem vele rendkívüli óvatosságom forrását, bár nem hinném, mindez átlépné az egyértelműség határát. Gabriel hű katonái bőséggel akadnak még a Mennyben, és azért nem elvetendő az Ophiliához hasonlók száma sem. Aztán ott vannak, akik harcba ugyan nem bocsátkoznának, híresztelésekbe azonban annál inkább, ha fülükbe jutna egy semleges, vagy Mihály hű angyal felbukkanása. Nem, cseppet sem érné meg a kényelem oltárán kockáztatni.
- Róluk lenne szó, valóban… - biccentek egyet, figyelve, amint pillanatok leforgása alatt tűnik el mellőlem, hogy lázas kutakodásba kezdjen az irattár tömött polcain, melyeknek rendjét egyedül ő ismerheti. Megkockáztatom, még Isten sem tudna nélküle kiigazodni, noha a teremtés egyedül az ő érdeme.
Szavainak hallatán ezúttal rajtam a sor, fejemet finoman oldalra biccentsem, hátha az elmémben leképeződött világ perspektívájának megváltoztatásával több értelmet nyernek testvérem kijelentései. Olykor könnyedén megfeledkezem róla, kik a Mennyet lakják a kezdetek óta, és akiknek dolga minden, csak nem a harc, nem rendelkeznek olyan átható ismerettel az embereket sanyargató, igazán komoly veszélyeket illetően. Hibáztatni őket nem lehetne, huszonöt éve egymással vagyunk elfoglalva, annak előtte pedig a Pokol veszedelmes szolgái nem éppen akasztottak a nyakukba villódzó táblát, tudatva velünk, őket kell eltakarítanunk az útból. Másrészt bármily kellemetlen is kimondani, amíg a saját térfelükön maradnak, elengedhetetlenek az egyensúly megteremtéséhez.
- Biztosíthatlak róla, nagyon is Lovas - szólalok meg végül, elsöprögetve tudatomról a zavarodottságot, hogy ép, kerek mondatot fogalmazhassak meg. Utána viszont kiegyenesítem nyakamat, tekintetemet sem függesztem kitartón Ophilián, hanem az irattár terebélyes formáit kezdem figyelni, míg elmondásait hallgatom. Legalábbis addig a pontig, míg ki nem oktat a Bibliáról, ezen tette kétség kívül magára vonja figyelmem egészét, mialatt szemöldökeim enyhén összevonódnak. Közbe azért mégsem szólok, türelmességből kitűnően okkultam az emberek között, az más kérdés, élethossza gyakorta vetekszik a kérészekével, főként, ha teljes értetlenség telepedik rám gyakorlása közben.
- Egészség? Bizonyosan egy démonról beszélünk? - kérdezem, homlokomon egyre mélyebb ráncokat pátyolgatva. Ekképpen szemrevételezem, mialatt visszaröpül hozzám, s kínálja számomra a pergament, amit természetest minden további nélkül átveszek. Nem törődve az asztalok körött díszelgő székek kecsegtette kényelemmel, álló helyzetemben görgetem szét a papírost, hogy minél hamarabb végigfuttathassam tekintetemet a szövegen. Az első néhány bekezdést követően azonban türelmem utolsó cseppjei is cserbenhagyják testemet, konkrétumokra volna szükségem, nem esti mesére.
- Rendben, elmondom a részleteket, de kérlek, erről senkinek ne beszélj, bármekkora is legyen a kényszer - pillantok rá, ábrázatomon komolyságot hordozva, majd végül csak helyet foglalok az ülőalkalmatosságok egyikén.
Azt nem mondhatnám, Ophiliába vetett bizalmam kikezdhetetlen, annyira azért mégis ismerem, hogy tudjam, a helyes út számára sem kérdéses. - Egy halandót igyekszem megmenteni, kit megszállt a kérdéses Lovas. Gyakorlati információkra lenne szükségem a története mellett. Miképpen lehet végezni egy lovassal, gyengíteni őt pecséttel, bármi hasznos lenne - avatom be, lenyelve bensőm mélyébe a bizonytalanságomat és aggodalmamat; fecsegésem talán nagyobb kárt okoz majd Drake-nek, mintha egymagamra öltve a kutatás feladatát, akár napokat töltöttem volna az informálódással.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3