Egy kis takarítás, és a padló máris csontszáraz. Ez kissé elterelte a figyelmem arról, hogy már megint leengedtem, pedig nem kéne. Egy katona legyen katona. Gyilkolásra lettem teremtve, nem pátyolgatásra, ám a parancs az a parancs, ez is része most a feladataimnak, hogy vigyázok rá, ahogy csak tőlem telik. - Nézd, a gazdasági megbeszélés lesz a legkevesebb baj a mai napon. Meg kéne erősíteni a főhadiszállás északi részét. Bárki könnyedén becsusszanhat – és meg is tette, csak erről egyelőre még mélyen hallgatok, keresem az alkalmas felvezetést, hogy hogyan ne ölessem meg magam, amiért kicsúszott a kezem közül is. Erre mondják az embere, hogy patthelyzet. Sehogy se lehet jól kijönni belőle, szóval meg kell találnom a kisebb rosszat, amivel a fejem még a helyén marad. Aztán felkapja a vizet egy mondatomon, ami azért Faye után jogos. A fenébe, ezt elszúrtam úgy rendesen. Egyáltalán nem állt szándékomban megbántani, mégis éreztem felőle, hogy nagyon megsértettem. - Ne haragudj. Nem így gondoltam. Tudod, hogy nem tudnék ártani neked. Az emberek… máshogy működnek, te is tapasztaltad, nekik ennyi is elég, hogy reagáljon a testük. Egy újabb csalódástól szeretnélek megkímélni. Nem akarom, hogy visszaess megint – Na, ezt hozzam helyre, ha tudom. Íme, ez is azt mutatja, mennyivel jobb lenne, ha Raiden lenne itt. Nekem nem megy ez. Csatateret akarok, harcot, mozgást, eseményeket! Ez az érzelmesség nem nekem való. - Bocsáss meg, ha megbántottalak volna. Néha… szinte mindig egy érzéketlen tuskó tudok lenni. – Hachranel szokta mondani, hogy ha egy követ kéne összehasonlítani velem, körülbelül azonos érzelmi intelligenciával rendelkezünk, talán még a kőnek is több sikere lenne. Nos, értékelem az őszinteségét kedvenc faltörő kos segítőmnek. Ő meg engem tesz helyre, ha úgy kívánja a helyzet, és igen, van, hogy én is eljátszom ugyanezt, amit most Mike velem, hogy aztán rájöjjek, neki van igaza, ha tetszik, ha nem. - Ezt csak ketten tudjátok már kihozni az életemben – feleltem, amikor arra emlékeztetett, hogy többször látott már rajtam mosolyt. Hogy ez… mennyire valódi, ezt szinte képtelenség eldöntenem. - Javíthatatlan vagy… te sokkal jobban érted őket, mint én. Raiden is… ha most itt lenne, biztos fejemhez vágná, hogy érzéketlen gyilokgép vagyok. – Oké, csak óvatosan. – Szerinted is? Annyira vágyom haza. Hogy újra harcoljak, nevetségesnek érzem magam ebben az emberi szerepben. És abban is, hogy kicsusszant a kezem közül az a pernahajder, na, majd megkapja a magáét! Meg a zoknimra tett megjegyzésért is ki kel eszelnem valamit ellene, amit egy életre emlegetni fog, ha újra felbukkanna. Csúnya bunyó lesz, azt garantálhatom. - Azt mondják… én még az angyalok közt is már-már démoninak számítok. Te hogy látsz engem? Tényleg ennyire vérszomjas lennék? De még mennyire, hogy akad, amiről mélyen hallgatok... ha úgy ítélem meg, hogy felrobbanna, ha megemlíteném, nem fogom. Olyan jó, hogy józanul szól hozzám, nem akarom elrontani.
Már az erkélyajtóból tekintek vissza rá, ahogy elindul feltörölni a szárnyamról lecsöppent vízcseppeket. Alig észrevehetően megcsóválom a fejem. Józanul aligha csúsznék el azokon, annál sokkal stabilabban járok, de végül biccentek és hálásan pillantok rá. Nem kell szóban hálát mondanom, ha lát tudja mit akarok mondani. - Igen, mi a mai teendő? Mondd bátran, nem fogok egy kis gazdasági vagy hadügyi tárgyalástól átállni Gabriel oldalára… - forgatom meg a szemeimet és ekkor már a korláton is ülök. Mikor a hölgyek szívét emlegeti csupán egy lesújtó tekintetet kap válaszként. Ettől a pillantástól régen katonák százai vágták haptákba magukat vagy ereszkedtek térdre. Nem tudom honnan vette a bátorságot, hogy ilyen pimaszmód nyilvánuljon meg velem szemben. Ez egy olyan téma volt, amit tudnia kell elhallgatni. Tudnia kell, hogy ne emlegesse fel. – Bátor dolog ilyeneket, ráadásul ilyen hangnemben emlegetni. Attól, hogy megengedem neki, hogy tegezzen nem kéne neki így szólni hozzám. Persze nyilván botlás, de ha még egyszer előfordul következményei lesznek. Ezzel az egy mondattal sebeket tud felszakítani és egyből Faye és kisebb botlásaim jutnak eszembe. A következő szavai megenyhítenek, és bólintok. - Tisztában vagyok vele, köszönöm. Szerencsére megfogadja a tanácsom és nem magáz továbbra itt négyszemközt. Eleve nem szeretem ezt, mivel az énokiban nincs még csak jel se erre a formalitásra, vagy ha úgy tetszik ott egy személyes formális hangnem van. Sose értettem, hogy az embereknek miért kell megtekerni a nyelvüket, hogy tiszteletet fejezzenek ki, de ha nekik ez kell akkor legyen. Csak a testvéreim ne használják velem szemben, főleg, ha közeli barátom is. - Köszönöm és persze, hogy kérdezhetsz – bólintok továbbra is érzelemmentes arckifejezéssel. Ez a hangulat a védjegyem lett az évezredek alatt. – Túl zord? Amióta itt vagy többször is láttam mosolyt megjelenni az arcodon. Nem tudom mire gondolsz. De emlékeztetlek, nincs lelked így az érzelmi „fejlettséged” mércéje ne az embereké legyen. Nem baj, ha nem merülsz bele túl mélyen az emberek érzéseibe. A zordság, amiről beszélsz az természetes. Mi okozta ennek a kérdésnek a feltételét? Valamit nem mondasz el? – kérdezem, majd elnyomom a kikészített hamutálba a cigarettát
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Vas. Ápr. 12, 2020 5:11 pm
Michael
Bólintottam. Az. Nála szinte mindenből minőségit találok, nincs ezen mit agyalni. A vízcseppet én is észrevettem, és fejemet csóváltam csak, hogy nem képes legalább ez egyszer szárazon hagyni a padlót. - Na, jó, én megyek, Uram, és feltörlök még egyszer, mielőtt egy óriásit puffan itt nekem – húzódott egy apró mosolyra ajkam, mely szinte nyomtalanul tűnik tova, olyan gyorsan, ahogyan érkezett. - Hát, ma éppenséggel lenne tárgyalni valója – közöltem vele a kellemetlen hírt, hogy márpedig kénytelen lesz legalább egy inget magára kapni, hogy tűrhetően jelenjen meg. Nem minta nem nézne ki jól amúgy is, elvégre Atyánk csak tökéleteset alkothat, de nem kéne az embereket megbotránkoztatni. - Ám ha hölgyszíveket akar rabolni, csak tessék, én nem tartom vissza. Rám úgy sincs Ön hatással – Más valaki annál inkább, azóta is törtem a fejem, hogy hogyan kéne kíméletesen közölnöm vele, hogy itt van, vagy legalábbis járt a városban az a személy. Azon a nem igazi csókon gondolkodtam. Muszáj ennek a dilisnek mindig kihoznia a sodromból? Régen is tudtam, hogy féltékeny volt rám, amiért Mike mindig magával hurcolt a csatákba, aztán egyre több megbeszélésre, később meg egy egész seregszárnyat bízott rám. Nem tehetem róla, hogy én a háborúkban éreztem jól magam. Ez a titkárnősködés sem az én terepem, de valakinek vigyáznia kell erre a tollasra is, elvégre a bátyám. Raiden, olyan szívesen rúgnálak most bizonyos tájékodon. A bátyánk. Raidennek nincs oka, hogy féltékenykedjen. - Figyeljen… tudja, hogy egy szavába kerül, és én itt vagyok segíteni – nem szívesen tegeződtem vele, tiszteletem jeléül hívtam úgy, ahogy, ő mégis ismét arra kérlelt, hogy tegeződjek. Szólítsam „te”-nek. A „húgom” után, amit életemben először kaptam tőle megszólításként – nem emlékszem, hogy valaha is hívott volna így -, viszont nem akartam megbántani. A takarítás végeztével szép csendben termettem mellette az erkélyén. - Bátyám – mosolyogtam rá. – Katona vagyok. De ha ettől jobban érzed magad, legyen, Mike. Leplezett kíváncsisággal fürkésztem arcát, milyen hangulatban van. Kiültem mellé a korlátra. - Hm… Kérdezhetek valamit? – Talán így jó lesz. Nem akartam felkorbácsolni érzelmeit, nem lenne jó, ha most lenne dühös, ki tudja, azzal mit kockáztatnék. – Szerinted… tényleg túl zord vagyok?
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Pént. Ápr. 03, 2020 8:42 pm
To Adryel
A nyitott ablakokon át beáramló friss levegő törik meg a mellkasom és ő orcája hideg találkozásán. Mélyen szívom magamba a kinti levegőt és a frissen készülő tea illatát. Halkan csupán annyit kérdezek. - Earl Grey? – szimatolok, ahogy a hajamtól az orromon keresztül vándorló apró vízcsepp leesik a lábfejemre. A felem szemben álló kérdésére összeráncolt szemöldökkel néztem. - Mégis miért? Találkoznom kell valakivel? Ha irodai munka akkor jó vagyok így. pólót se kell szaggatni a szárnyaimmal és legalább kicsit kinyújtóztatom őket. Kezdtek elgémberedni – mozgatom is meg a jobb szárnyam, ami elkezdett zsiborogni. Adryel haja alá rejtett arcát kémleltem. Felesleges elrejtenie előlem, hiszen, ha akarom úgyis látom. Látni fogom őt, teljes egészében. Sokkal öregebb vagyok, mint ő, így többet tapasztaltam, éppen ezért jobban ismerem a fajunkat, mint azt ő akarná. Kevés dolog tud meglepni a viselkedésében, ez a rejtőzködés is felesleges. Nem rejtheti el, hogy kezd érzelmi szinten emberré lényegülni. Ez persze nem is csoda, hiszen sokat töltöttünk már itt lent. Amióta Raiden elment ő vigyáz rám, ami kissé ironikus. Pont ő vigyázzon rám, a felettesére, az elsőszülött angyalra… Atyánk útjai valóban kifürkészhetetlenek. Mikor meghallom, hogy ne keressek a lakásomban alkoholt hirtelen haragra gyulladok. Ökölbe szorítom a kezem amire a kések a konyhapulton elkezdenek rázkódni a tartójukban, a poharak is folyamatosan kocognak egymásnak a szekrény rejtekében. A szárnyaim is elkezdenek fenyegető állásba emelkedni, de megállok. A görcsös szorítás enged a kezemből, mélyet lélegzek és már nem hallani a poharakat a szekrényben. Csend van. Igaza van Adryelnek, ideje, hogy megnyugodjak. Ideje, hogy hátam mögött hagyjam a káros szenvedélyem. A jobb kezemmel intek egyet a nappali fala felé és megjelenik egy szekrény telis-tele alkohollal. Mágiával dugtam el a bámészkodók szeme elől, rajtam kívül eddig senki nem tudott arról a bútorról. Mutatóujjammal felé mutatva szomorú tekintettel pillantok rá. - Azt is kitakarítod, húgom? – nem ritkán szólítok így angyalt. Gyakori megszólítás vértestvérként megnevezni a többieket, de ebben a húgomban más volt. Egy kis tisztelet és bánat is. Nem akartam abbahagyni az alkoholt, sok fájdalmamat elvette, de belegondolva miután kijózanodtam az alkohol utáni rosszulléthez ugyan úgy hozzácsapódtak a nem testi sérüléseim. Mondanám, hogy a lelki sebeim, de azok nincsenek. Nincs lelkem, ami talán Isten egyik legkegyetlenebb húzása. A lélek ajándék, ezért nem tudom megérteni, hogy miért adja el egy ember Isten eme csodás ajándékát. Kisétálok az erkélyre, és helyből felugrok a korlátra és ott guggolok. A meztelen talpam alatt az érdes, hideg fém emlékeztet, hogy egyvalamit megkaptunk mi is, amit az emberek. A tapintás, az érzékelés. Lehet kicsit jobban, de majdnem ugyan az. A farmerem zsebéből kikapok egy doboz cigarettát és rágyújtok. Kinyújtom a szárnyaimat és sütkérezek a napfénybe. Óvatosan megrázom őket, hogy a nagyja víz lejöjjön róluk és gyorsabban száradjanak. Adryel nagy eséllyel éppen a szekrényemet pakolja, de telepatikus úton beszélek hozzá. - Adryel, meg fogom azt valaha érni, hogy ne uramnak szólíts és magázz, amikor ketten vagyunk, hanem mondjuk Michaelnek, ahogy mindenki más?
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Szer. Feb. 26, 2020 4:27 pm
to: Michael
Tálcán tálaltam a reggelire szánt kakaós croissantot, ez volt az egyetlen olyan a konyhájában, amit nem kellett nekem elkészíteni – mindenki jobban jár úgy. Szerencsére a teakészítéssel már rég nem akadtak gondjaim. - Jó reggelt! Nem szoktam nagy zajt csapni, azt hittem, még alszik. Meglepő látvány fogadott a nappaliban, annyira, hogy zavaromban hajam mögé rejtettem az arcom. Muszáj ennyire emberinek lennie? Arról nem is beszélve, hogy végigcsöpögtette a nappalit a szárnyával. Férfiak! - Ehm… ugye nem így akar ma dolgozni? – tettem fel a kérdést. Hogy mi újság a városban? Több is, de mielőtt még közölném vele a híreket, előbb jobb, ha felkészül rá képzeletbeli lelkiekben. Tekintve, hogy nekünk valódi lelkünk nincs, hála az égnek. Nem is tudom, mi lenne velem, ha a lélek összes érzelmi terhét el kéne viselnem. Valószínűleg ugyanott tartanék, ahol kedves főnököm. - Van egy pár. Többek között, hogy nem érdemes a lakásán alkoholt keresnie többé – felkészültem, hogy ezért nagyon ki fog akadni rám, de jobb most gyorsan a ragtapaszt letépni, mint apránként, amivel nagyobb fájdalmat lehet okozni, és még visszaeshet a tivornyába. Szó se lehet róla, hogy ezt én némán tűrjem, s bár nem emberien, de szeretem annyira, hogy törődjek a jóllétével. Ebbe a józan állapot is beletartozik. Persze, annyira cseles azért voltam, hogy ne egyből azt közöljem vele, hogy én magam öntöttem ki, míg aludt alkoholmámorában, és tüntettem el az üvegeket. Remélhetőleg minddel sikerült végeznem. A saját érdeke, hogy józan legyen, pláne, hogy lesz még bőven dolga a nap során. Nekem is, szerencsére némi éjszakázással pótoltam ezen valamennyit, és néhány emberies jelleművé vált tárammal ellentétben nekem meg se kottyant, hogy akár napokat nem aludtam. Csak meg ne érezze rajtam a saját vodkája szagát, na igen, többek között ez volt az egyik éjszakai elfoglaltságom, hogy a kis akcióm után a nyomokat eltüntessem, ilyen se fordult még elő. A kötelességtudó katona csak féligazságot közöl a felettesével, hogy elkerülje a nagyobb kiakadást. Az igazat megvallva nem akartam én balhét ebből, de nem láttam más megoldást, amivel segíthetnék rajta. Nem akartam többe szomorúnak és elgyötörtnek látni, és az se megoldás, ha a problémáit a szőnyeg alá söpri ahelyett, hogy szembenézne velük.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Kedd Feb. 25, 2020 8:23 pm
To Adryel
Csalódottság, rettegés. Ez a kettő olyan dolog, amivel sosem hittem volna, hogy találkoznom kell. Miért volt nekem szükséges, hogy ragaszkodjak valakihez? És miért pont hozzá? Faye volt az első, aki legyőzött engem. A nagy Michaelt, a Mennyei Hadak vezérét, Isten legerősebb fegyverét egy halandó győzi le. Szánalmas fordulat ez a történelemben. A mosdókagyló előtt állok, igaz csupán félig józanul, de indíttatást éreztem valamire. Valamire, amit már rég meg kellett volna tennem. Éppen a tükörbe pillantok, mikor letekerem a kezemben lévő üveg kupakját. Egy lidérc tekintett vissza rám. Táskák a szemem alatt, amik egy-két árnyalattal eltértek az eredeti színüktől, sápadt arc és azon igénytelenül hagyott szőrzet. A kezem meg is indult, hogy az üveg tartalmát kiöntöm. Szimbolikusan és ténylegesen is szakítva ezzel a rossz szokásommal, de valami megállított, és csupán elraktam az egyik polcra. Hamarosan minden szobámban találni egy-egy üveg alkoholt, borzalmas, hogy mennyire függővé alakíthatja az embert csupán az ital. A fejem bal oldalra húzott, kissé szédültem már, de még stabilan álltam a lábamon, így bevállaltam egy zuhanyzást. Jól esett, ahogy a forró cseppek végiggurulnak a hátamon, majd a szárnyaimon is. Régen tisztálkodtam már és elkezdett zavarni a saját testszagom. Mikor gőzölögve szállok ki a zuhanytálcából óvatosan megrázom a szárnyaimat, és meg is törölgetem őket, majd egy tiszta nadrágba – két hét után ez nagy haladás volt – beleugorva hagytam a fürdőt. Akkor tűnt fel, hogy valaki van a lakásomban, de elég volt a levegőbe szimatolnom tudtam ki az. Az alkohol okozta mámoros állapotaimban sokat szimatoltam már ezt az angyalt, mondjuk amikor éppen elcipelt az ágyamig. Nem éppen megszokott a megjelenésem, még nem köszöntöttem őt vizes hajjal, tiszta ruhában kardok nélkül. A fekete szárnyaim vége leér a tiszta padlóra apró vízcsíkot hagyva maga után. – Adryel, üdv! Nem hallottam, hogy bejöttél – lehuppanok a nappaliban lévő kanapéra és a kezemet a homlokomra tapasztom. Ismerős érzés ez. Amint az alkohol kitisztul a szervezetemből mindig ez a rémes érzés lesz úrrá rajtam. A fejem hasogat, és valami folyadékot kezdek el kívánni. Pár napja nem éreztem ilyet, hiszen nem volt ideje az alkoholnak kitisztulni, de most minden eddigi bűnömért egyszerre kapom a büntetést. – Van bármilyen híred a városból?
Bekopogjak, ne kopogjak? Ez járt a fejemben, nem akartam felkelteni őt azzal, hogy jelt adjak érkezésemről. Az utóbbi időkben sűrűbben fordultam meg itt, mint azt valaha is remélni mertem. Még mindig ugyanannak a katonának tartottam magam, aki azelőtt voltam, hogy kineveztek volna. Hallgatóztam egy cseppet, mielőtt még bármit is léptem volna. Csend, hullaszag nélkül, tökéletes. Vagyis nem. Azt nem tudtam egyből levenni, hogy ez most akkor jó jel, vagy sem. Ne, ne legyen megint olyan állapotban. Legyen józan, lássam úgy, mint amilyen még régen volt, az incidensek előtt. Eldöntöttem, hogy ha kell, akkor erővel is, de visszacibálom a valóságba, és bebizonyítom neki, hogy felesleges a kishitűt adnia. Drasztikus módszer? Talán. De jót akarok neki. Össze kell kaparnom, mert szükségünk van rá. Mindenkinek. Ma egyébként is rohanós napunk lesz, nem teheti meg, hogy felelőtlenül kockára teszi a testi épségét. - Ébren va… - tegezni akartam, de szemtől szembe nem hittem volna, hogy meg kéne tennem. - Ébren van, uram? Lassan, óvatosan nyitottam be a nappalijába, hogyha aludna, akkor ne hozzam rá a szívbajt. Persze, halhatatlan, de azért túl sok minden került már ránk az emberektől, hogy ezt figyelmen kívül hagyjam. Jó. A padlón sehol egy törött üvegszilák. Nagy kő esett le a szívemről. Beljebb lépve a nappaliba örömmel láttam, hogy a padlón sehol szétfolyt alkohol maradványait. Akkor józan, vontam le a következtetést. Mivel nem hallottam semmi mocorgást, a konyhája felé vettem az irányt, hogy kávét és teát készítsek, hogy ha magához térne, akkor tudja inni, amelyikhez éppen jobban ragaszkodik.
Udvariasság már bennünk volt, talá isten ezt belénk táplálta, talán azt akarta, hogy kedvesek legyünk, vagy már itt tanulhattuk az emberek között, hiszen testvéremben nincs meg ez a jellemvonás, ahogyan meg kellene, hogy legyen. - Terhek jönnek és mennek kedvesem, magunkban kell bíznunk. - Mondtam.El veszi a poharat, de még nem kortyol bele, én ellenkezőleg. Néha sajnálom, hogy nem vagyok képes berugni, mindig a mámorító érzésekről hallok, hogy meglátják istent. Raidennek egyszer sikerült, és nagyon furcsa volt, de nem tartott sokáig. Mosollyal nyugtáztam megjegyzését. Ki pillantottam az ablakon a városunkra, ahol már 26 éve megy ez a gyötrelem. - Csend van a barátom nélkül. - Mondom, majd kortyolok ismételten. Szeretek egyedül lenni, szeretek a gondolataim tengerében elmerülni, és csak azokkal foglalkozni. - Nos, egy testvérnek mindig örülök. - Mosolyodom el, megtanultam, hogy a kegyes hazugság is jó. Cartelle sok mindenre megtanított engem. - Megtudlak esetleg más itallal is kínálni? - Kérdezem, majd helyet mutatok a kanapén és én is elhelyezkedem.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Vas. Aug. 20, 2017 5:32 pm
• Michael && Naya'il •
"Az otthon nem az, ahonnan jöttél, hanem az, ahol fényre lelsz, amikor már mindent sötétség borít." [ ► Tsfh: Victory ]
Fejet hajtok udvariasan előtte, amint kitárja nekem az ajtót. Ajkaimon a mosolyt jégkék tekintetem csillagörvénye mélyén kedves, tiszteletteljes csillanás kíséri. - Megesik mindenkivel, főleg olyannal, akinek nagy súly nyomja a vállát, s sok minden múlik rajta - jegyzem meg, miközben beljebb sétálok. Kecses könnyedséggel nyúlok a pohár után, beleszimatolok az italba, de még nem iszom bele. Szeretek előtte megismerkedni azzal, hogy milyen aromák is keverednek el illat alapján benne. A kifinomult érzékek átkát áldássá próbálom csiszolni az elmúlt években az efféle dolgokat illetően. - Bátorkodtam feltételezni, hogy nem kielégítő és gyümölcsöző számodra az egyedüllét. Mind hallunk ezt-azt - nem titkolom előtte, hogy tudom, amit tudok, s ez is az érkezésem céljainak adott alapot. Mindenesetre a cizellált beszéd mindig a jellemzőm volt, akármilyen stratégiai helyzetben akár csaták közben is, ha éppen a verbalitásra volt szükség, vagy úgy láttam jól. Erről bárki felismerhet. - Rosszul vélem, hogy nem lenne ellenedre egy kis beszélgetés? Nem vagyok tolakodó, távol álljon tőlem. Finoman csavarom a szálakat, nem elriasztani szeretném, hanem a magam módján segíteni neki. A társaságommal, igen. Mindazonáltal nem kötöm meg a beszélgetésünk témáját, hagyom őt választani. Egyetlen célzott kérdéssel sem terelgetem, mert nem ez a fontos. Én tényleg csak jót akarok. Neki. Ha nehéz feltételezni a mai világban az efféle tiszta önzetlenséget, akkor is.
Raiden elhagyott, mit tettem, amiért ezt kaptam tőle? Talán a szerelem az oka, vagy még is mi? A kanapén ülök, és meredek ki a nagy ablakon egy pohár hideg ital keretében. Hiába az alkohol, ha nem érzed azt. Még is, inkább szokássá vált. Ezek szerint nem bízhatok senkiben, és semmiben sem, ha Raiden elhagy, aki teremtetése óta a barátom, és hű katonám volt. Sofiel tombol, őrjöngésbe kezdett, hogy kiszabadítsa barátját, szerinte átmosták az agyát. Szerintem meg túl sokat volt emberek között, hogy megértse miért fontos neki az a bukott angyalka. Gabriel ezzel fölényben van, hiszen minden titkom ismeri. Talán Raiden a Miss Cartelle-vel történt viszonyomat is kiteregeti. Ugyan még közeledni se közeledtem a nőhöz, de nincs is benne tapasztalatom és, ha Sofiel, aki analfabéta az emberek nyelvén észre vette, akkor Raiden, aki tökéletesen beilleszkedett, hogy ne venné észre? Hallom a kopogást, és elindulok a hang irányába. Kinyitom az ajtót, és már nyitás elött éreztem, hogy kitalálok ott. - Naya'il – Üdvözlöm, utat mutatok számára. - Csak gondolataimba meredtem. – Mondom, majd elindulok a nappaliba. - És csak a társaság miatt jöttél? – Kérdezem, majd öntök egy italt neki is, és újra töltöm magamnak. Valóban nem volt számomra ismeretlen a nő, de nem tudtam róla semmit. Nem tudtam, hogy megbízható e, vagy éppen a rossz szándék vezérli. Harcos angyal lévén ő is a csatában volt, és óvta a mennyeket.
Udvariasság már bennünk volt, talá isten ezt belénk táplálta, talán azt akarta, hogy kedvesek legyünk, vagy már itt tanulhattuk az emberek között, hiszen testvéremben nincs meg ez a jellemvonás, ahogyan meg kellene, hogy legyen. 
Mosollyal nyugtáztam megjegyzését. Ki pillantottam az ablakon a városunkra, ahol már 26 éve megy ez a gyötrelem.