We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Tárgyalóterem
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
381

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 5:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Ajkaimat enyhén elnyílva hallgatom a harmadik ark szavait. Fejemet enyhén félre is hajtom, szemöldököm között is ráncok képződnek. Szavai teljesen mások, mint amire én gondoltam. Az első meghökkenésemet apró mosoly követi. Szemeimet enyhén lesütöm, fogaim hófehéren tündökölnek széles mosolyom közben.
Barnás íriszeim újra ráemelem, ajkamba enyhén beleharapok.
- Félreértesz. Egy merő pillanatra sem gondolnám, hogy meghalnál, ami azt illeti halálodat sem kívánom - annyira, mint bárki másért. Nem kevésbé, nem is jobban. Mégis annyira, mint a sajátomat.
Vele ellentétben én tudom, hogy a világunk elveszett, Amaranak már csak idő kell, hogy eme világot végleg eltörölje a Föld felszínéről. De ezt egyelőre nem kell tudnia.
- Ez egy egyszerű metafora volt, semmi több. Mégis, Ha bekövetkezne, tested nem tudnák őrizni, csak elmédet - hajtom fejemet enyhén félre. Oly téma az, mellyel egyelőre felesleges fogalkozni. - A világ mégis kifordult magából. A természetfeletti lett a halandó, míg az emberek a halhatatlanok. Érdekes egy világot élünk, vajon Isten ezt mindvégig így akarta? - szűkítem csak leheletnyit össze szemöldökömet.
Vajon ő tudja az igazat? Nem, ő mindezt, az egész vérengzést csak azért hajtotta végre, hogy Istent előcsalogassa. Nem jött össze. Amaranak vajon menni fog? Ha egyesével kezdi el kiiírtani a szeretett teremtményei mellett a szolgáit is?
Kötve hiszem. Ha az emberek nem érdekelték, majd pont mi fogjuk? Mi, mi vagyunk az igazi pótolhatatlan figurák.
Halk zene dallama töri meg a csendünket, majd az én szavaim. Elmerül gondolataiba, ez kimutatkozik arcán, ahogy az üres térben sétál. Erőm mégsem fogyatkozik egy percet sem. Akaratlanul is lepillantok kezeimre, mintha tőlük várnám a választ, vajon miért nem.
A válasz mégis oly egyértelmű.
- A nő mégis meghalt. Siratja és kesereg a teteme felett. Szerencsétlenségben, napokkal Amara előtt halt meg, véglegesen. Michael gyengébb, mint valaha. Angyalai szétszórva védik a várost, de már nincs senki, ki egy kézbe összetartaná őket - hajtom fejemet enyhén félre.
Ha akarna, most jobb esélyt nem is találhatna arra, hogy ne az emberek ellen menjen, nem. Hanem testvére ellen. Vélhetőleg ez nem fog megtörténni. S ami Lucifert illeti? Halkan prüszkölve nevetek csak fel rá, neve hallatán. Fejemet rázom csak meg. Isten a legnagyobb erőt neki adta meg, mégis elpocsékolja egy… ember miatt? Kit ha véd is, soha nem fog a pokolra kerülni - hiszen ezért védi, nem? Bár ki tudja, ezek csak szóbeszédek. - Egy angyalnak sem szabadna keverednie egy emberrel - ezzel mindig is egyetértettem vele, de Istennel is, most pedig…
Már nem mindegy?
Kényelmesen foglalok helyet végül a fotelbe, ahogy végighallgatom az ő meglátásait. Ezzel még vitatkozni sem kellene, így meg sem teszem. Bólintással tudatom vele, hogy igaza van, ebben is. Látjátok, nem vagyok én annyira szőrös szívű - igazából semmilyen sem - hogy ne adjak igazat neki. Már régebben is megértettem.
De addig nem értettem egyet azzal, amit csinál, de most pedig…
- A remény… - somolygom az orrom alatt, ismételve ezt az apró szót. Hiszen, ha csak rajta múlna… De nem. Nem tudják, hogy Amara itt van már, a küszöbön. Hogy őt óhajtja megtalálni, és addig nem pusztítja el a szeretet világot, amíg meg nem kapja.
Viszont a pokollá teheti egyenlővé életünket.
- Érdekes, hogy a saját képmására teremtette őket, mégis megvan bennük a gonoszság, de ha belegondolsz benne is - mintha nosztalgikusak lennének szavaim. - Egyedül a keleti kultúra járt a legközelebb ahhoz, hogy rájöjjönnek világunk valódi működésére. Ezért kezdted velük a vérontást? - Tekintek fel rá, könnyedén fordulva félig hátra és döntve hátra a fejemet.
Megjegyzésére halkan elnevetem magamat, legfőképpen a méreg szó hallatán.  Jókedvű nevetésem az egyetlen őszinteségem hosszú idő után. Ritkán tudnak manapság megnevettetni, neki sikerült. Újra félreértelmezte szavaim, de ha ő ennek akarja betudni szavaim?
Legyen.
- Mi lenne, ha tudnék módszert arra, hogy miként juthatsz be New Yorkba? Esetleg arra, hogy miként tudnál embereket ölni, még mindig? Ha be tudnád teljesíteni amit elkezdtél huszonhét éve? - állok fel végül a fotelből és fordulok az arkangyallal szembe.
Ajkam szegletében mosoly vibrál, szemeim mégis komolyságról árulkodnak. Számára jelenleg Amara a kulcs.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. Aug. 05, 2018 1:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1103 • Credit:

'Ha meghalsz... egész érdekes felvetés. Miből gondolod, hogy meg fogok halni? Oh persze, a kis Ophilia nem gondol rólam többet másnál, int egy kupac szemétnél, sőt, ezzel még finoman fogalmaztam. Ha meghalsz... érdekes ezeket a szavakat ízlelgetni, mert persze, mindenkinek eljön az utolsó órája, ki tudja nekünk angyaloknak mennyi adatott meg. Mert ugye mi elméletben öröklétűek vagyunk, de aztán ki tudja, hogy ennek mi lesz még a vége. Lehetséges, hogy valóban, ha eltávozom, magam mellé fogom állítani őket, hogy őrizzék végtelen álmomat és ne háborgathasson senki, de vajon lesz - e mit őrizniük? Olyan sok a kérdés, még több a válasz, még szerteágazóbb és akár ezerfelé is el lehetne vinni ezt a fonalat.' - ha meghalsz. Benne van a dolgokban, hogy esetleg Michael maga mellé állítja testvéreinket, megfertőzi elméjüket az emberek szeretetének undorító és visszataszító gondolatával és egy túlerőt még én sem tudnék visszaverni, arról nem beszélve, hogy angyalaimat egyetlen csettintéssel képesek lennének porszemmé változtatni, ami bizony fájna a papának, de benne van az is, hogy Atyám fog megbüntetni, mert a kis szőrös majmait kiirtottam, akár az ocsmány kártevőket, bááár nem valószínű, hogy ő megölne, esetleg csak elvenné a szárnyaimat és börtönbe zárna, ami majdnem olyan rossz, mint meghalni, sőt olyankor az angyal inkább azt kívánja, hogy akkor már inkább öljék meg, csak ne kelljen ott sínylődnie. Hümmögve indulok körbe a látszólag üres szobában, a vakító fehérségben és mintha... ez egy angyalkórus a háttérben, akiket hallani vélek? Homlokomat ráncolva fülelek tovább, szinte meg is felejtkezem vendégemről, akitől valamiért felborzolódik a haj a tarkómon, amire azt szokták mondani, hogy gonoszság lakozik benne. Vagy valami ilyesmit. Minden szavából árad a megvetés és a szánalom, már csak a méregfogak hiányoznak a szájából és az abból csöpögő méreg. Ez angyal lenne? Jó, vegyük számításba, hogy sajnos nem tartozom sehol sem a közkedvelt arkangyal kategóriába, néha még azok is megvetéssel pillantanak rám, akik visszaakarják az Urat kapni, mégsem értenek egyet a módszerrel, de mégis csinálják, mert valamibe kapaszkodni kell. Ezeket általában egy idő után stressz levezetőként késdobáló táblának használom a dolgozószobám falán, vagy addig fertőzöm és kínozom a elméjüket, amíg kocsonya nem marad az agyukból. Jogos egyébként a kérdés, hogy miért nem mosom át az agyukat. Mert már nem bízom bennük. Akinek egyszer fölmerült a gondolat a fejében, hogy az emberek mégsem egy kiirtandó faj, hanem másként is meg lehet oldani problémát, amit ők jelentenek, annak tovább fogja fertőzni az agyát időről időre, míg végül kedves kis lényeket nem lát benne. Ezekre nincs szükségem. A gondolattól fintor ül ki az arcomra és tekintetemet a háttérben duruzsoló angyal felé fordítom, miközben a trón mellett elhaladva dobolok végig hátulján ujjaimmal, akár egy zongoraművész.
'Igen, tudok róla. Eléggé undorító szokás, ahogy ezt Lucifer is megtette. Mondjuk róla pont feltételeztem, mindig is eléggé... hogy is mondjam... érdekes ízlése volt más fajokra való tekintettel, na de, hogy Michael és az ő hihetetlen sziklaszilárdsága meginogjon egy féreg miatt. Semmin sem szabad meglepődni látod.' - vonom meg vállamat és tűnődöm el a képzeletbeli jeleneten, ahogy Michael legnagyobb kincsét, az emberfajzatot tartom a karjaimban, fejét pedig egyetlen mozdulattal elválasztom a fejétől és elhajítom a messzeségbe. Áh, ostobaság lenne, kimondottan nagy ostobaság, mert ezzel csak még jobban magamra haragítanám testvéremet és előbb akarná bennem megmártani az angyaltőrt, mint a keblére ölelni és megköszönni, hogy végre ettől is megszabadítottam. Nem, nem, ide más kell. Kell az ember, ez nem is kétség, de sokkal jobb megoldás a kis agyának megfertőzése. Egy kis gondolat elültetése itt, egy kis módosítás ott és úgy fogja hátba szúrni Michaelt, hogy öröm lesz nézni. Na és akkor! Talán akkor bocsánatot kér majd. Hiszen a legnagyobb csalódások az életben mindig valamelyik szeretett személy részéről érkeznek. Kedvem lenne örömtáncot járni és megtapsolni magam, de kis vendégem jelenlétében ez nem fog megvalósulni, hadd beszélgessen csak magában, erre viszont valamelyik angyalt rá fogom állítani, ahogy véget ért ez a kis terápiás összeülés.
'Ez tény, hogy néha elege lett belőlük, de gondolj csak bele. Ott a Tíz Csapás, valóban. Hogyha komolyak lettek volna a szándékai és nem a pillanatnyi elmebaj vezérelte volna, akkor nem kímélte volna meg a zsidókat. Nem kapták volna meg a sugallatot, hogy bárányvérrel kenjék meg az ajtófélfát, így életben maradnak. Noé bárkája! Elkeseredettségében megkapaszkodott az egyetlen igaz emberben a Földön és kis családjában, hogy talán ha ők indítják újra az egész körforgást, akkor nem lesz több gonoszság az emberek szívében, de Noéék is csak emberek voltak. Minden emberben ott a gyarlóság, ott a bűnre való hajlam, ami már Ádámnál és Évánál is beigazolódott. Sajnos ő és a jó szíve lett a világ veszte.' - könyökölök Ophilia mögé fotelje háttámlájára és nézek le a szőke fürtös koponyára. A kis kígyó a fészekben. - 'Meglehet, hogy igazad van egyébként. Lehet már rég máshol múlatja az időt, másik világban, másik bolygón, más teremtményekkel, más angyalokkal... hmmm... de mindenesetre a remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás.' - lököm el magam a foteltől és indulok újabb körútra a végtelen fehérségben, rágódva egyetlen mondaton, amivel elültette a bogarat a fülemben, hogy ő több lehet annál, mint ami. Többet tud annál, mint amennyit mutat, vagy amennyit álcázni próbál. Igencsak érdekes kis teremtmény ez a kígyó, lehet elkeresztelem Évának. Éva, Éva, Éva. Miért van veled kapcsolatban kifejezetten rossz előérzetem? Miért sugallja azt az agyam, hogy hagyjuk a fölösleges bájcsevejt és nézzek bele abba a parányi fejedbe? Ugyan, fel lehet rá készülve, hiszen tudja, hogy hová jött és felkészült mindenféle eshetőségre, hogyha Gabriel arkangyalt rossz napján találja meg, amikor nincs kedve beszélgetni, akkor esetleg a fejében kezd kotorászni. Hallgassam meg az ajánlatot és közben... nem is rossz ötlet. Önkéntelenül felszisszenve kezdem el gyűrögetni borostámat államon és tekintetem újfent Évára siklik.
'Ajánlaaat? Nocsak. Most, hogy kiköpködted rám minden mérgedet eljutunk idáig? Hallgatlak.' - hallgat a fülem és hallgat az elmém is, ahogy gondolataim elkalandoznak az övéiben, csak úgy szépen csendesen, észrevétlenül. Helyemet ismét Atyám trónjának karfáján találom meg és kényelmesen elhelyezkedve dőlök neki a háttámlának, miközben lábamat lassan kezdem lóbáli, akár az óra ingája. Mesélj Éva, meghallgatlak.


Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
381

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 9:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
- Nem is tudod? - kapom szívemhez kezemet, ijedten, mintha egy teljesen új dolgot mondanék el neki.
Mégsem folytatom mondatoma. Titokba burkolok mindent, noha tudom, hogy pillanatok alatt képes lenne belőlem bármit kinézni. Nem zavar. Nincs rejtegetni valóm. Soha nem is volt, soha nem is lesz. Őszinte voltam, vagyok és leszek is. A hazugság még most sem kenyerem. No de az információk elferdítése? Vagy inkább annak hiányos átadása? Azt egyre jobban kezdem élvezni. Nem is kellett sok, hogy belejöjjek ebbe.
Lényegtelen jelenleg, hogy nem tudja, hogy ott jártam, hogy nem először járok a városba. Ha még élne, ha még létezne Stamiel, biztos vagyok benne, hogy nem az lett volna az utolsó. De látogatása óta nem láttam. Nem hallottam hírét. Az utolsó tette felém, hogy felszögelt egy falra. Hagyta, hogy vérem elapadjon, látszólagos halálba taszított. Persze nem ölt meg, arra képtelen volt. Hirdette kegyetlenségét, melyet Gabriel mellett szerzett, de arra képtelen volt, hogy ténylegesen ártson nekem.
Ez nem lelkiismeret, olyan felénk nincs. A tisztaság ott van még elméjükbe, szívükbe. Egy kis segítséggel eltüntethetem. Segíthetek benne.
A kép azonba változik, az ajtó feltárul, és egy seregnyi angyal és emberi keverék masírozik e. Szemöldököm a magasra szökken, mégsem szólok közbe a közjátékra. Fejemet félrehajtva figyelem az érzelemmentes arcokat. A rideg tekinteteket. A merev testtartást. Ez tőlem mindig is létidegen volt, noha saját arcomról is kevés mindent lehetne leolvasni. Tekintet, mely a lelkünk tükre, üres. Nincs lelkünk. Egyszerű bábok vagyunk Isten kezébe.
De nem is ez a lényeg. Hanem, amiket Gabriel mondd és cselekszik. S a kisgyerek. Hideg tekintetem emelem rá. Nem hatnak meg szavai, sem amire készül. Hadd tegye meg, ebben még csak meg sem állítanám. Vajon így is megteszi, hogy látja a közömbösségem ez irányába?
- Ha meghalsz, beállíthatod sírod mellé őket - felelem miután távozóra fogják. Meg kell hagyni, motiválni tud. Parancsokat is kiosztani. - Csin Si Huang után szabadon. Legfeljebb neked nem agyaghadsereg fogja őrizni álmodat, lelketlen porhüvelyed, hanem egy egész élő angyasereg - vonom meg a vállamat.
A hasonlóság ugyanis ijesztő. Valakinek. Én azért igyekszem nem megretteni tőle, de be kell látnom. Azzal állok szembe, ki kiirtotta az embereket. Ki mindenki felett áll. Ki bár, nem az elsőszülött, mégis hatalmasabb az összesnél.
Aki lehetséges szövetséges lehetne. Csak hogy végül ebbe lelje meg vesztét is. Vagy ennyire kapzsi? Ennyi elszánt, Gabriel?
- A neveknek már régen nincs jelentőségünk. Főleg nem körünkbe - felelem neki könnyedén. - És okosabb lettél, most, hogy tudod, mi a nevem? - kétlem. Ahogy más, úgy ő sem ismer. A mennyekbe legfeljebb Sariel volt az egyetlen ark, ki valaha is meglátogatott. Ramiél volt az egyetlen aki mindig mellettem állt. Aki ellen még ő is fordult volna, csak mert Mihály oldalán áll. Hát ennyire elvakult lettél, Gabriel?
Saját testvéred ellen fordultál, mert ő nem osztozik abban, amit te képvislesz. De akkor legyen hát. Essünk ezen túl, vállalom, hogy azt vallom, amit te. Egy darabig. De én ezen túlmennék. Tán ezt is láttad, vagy csak a nevem érdekelt?
Meglehet, hogy hamarosan ez is kiderül.
Továbbra is türelmesen állva, kezeimet magam előtt összekulcsolva figyelem, ahogy leül a trónra. Immár csak a karfájára. El tudom képzelni, hogy a mennybe is így tett. Sose láttam Istent. Soha nem részesített abba a kegybe, hogy arcát megpillanthassam. Egykor mégis töretlenül hittem neki, mindent megtettem volna érte. Mindent, amit akkor tanított nekünk, de amit Gabriel csinál, azt elvetettem. Teljes mértékig elfogadtam, megértettem, de nem tudtam azonosulni vele.
Fejét hátrahajtva hallgatja a szavaim. Ajkai rágcsálásába kezd.
Az apróságok. Ha van, amit tanultam Dontól, akkor ez az. Minden a részletekbe és az apróságokon múlik. Sokan elsiklanak az apróságok felett, holott a lényeg ebbe rejtőzik. Még egy ember, vagy esetünkbe egy angyalról, egy arkról sokat elárulnak apró kis mozdulatai.
Csendben hallgat, nem szól semmit. Magam sem teszem többé. Hagyom, hogy nyomasztó csend furakodjon közénk, elöntse a termet. Kétség? Vajon megfogant benned?
- Azt mondják, hogy beleszeretett egy emberbe. Ezért védi őket ennyire - pletykálkodom, okkal?
Igen. Apró kis információmorzsák, melyek a vége felé taszíthatják a kettejük kapcsolatát. A szakadék csak úgy tátong a két fivér között. Amilyen közel álltak egymáshoz, most annyira nagy a távolság.
- Nem volt szíve? - nevetem el magamat. - Juttassam eszedbe a tíz csapást? Igaz ez inkább a Pusztítás hozadéka volt. Esetleg Noé esetét? Szíve mindig is megvolt hozzá, de igazad van. Viszont nincs a Földön. Elfelejted, hogy én mindent láttam odafent - de tán nem is tudja. - Huszonöt évig voltam a rabod - még ha nem is szó szerint, de ezt sem kell tudnia, nem is tudja, nem is baj. - Nem a világot teremtette. Csak a Földet, az univerzumnak nagyobb ereje van, nagyobb ez a világ, mint amilyet mi el tudunk képzelni - sóhajtom halkan, de persze. Nem kérdőjelezem már meg. Ezek az idők elmúltak. Ő még sincs itt. - A helyébe már rég egy másik világot teremtettem volna, a tökéletes lényekkel. Gondolj bele, mi vagyunk a prototípus. A béta verzió. Kielemezte mik voltak a hibái - vonom meg a vállamat.
Rég letettem arról, hogy visszajön. Hogy közöttünk jár. S erre a legnagyobb bizonyíték a Sötétség. Raguel meghalt. A nyolc ark ereje nélkül nem fogják tudni megfékezni hatalmát. ez ilyen egyzser.
- Miért vársz vele eddig? Már csak egy maréknyian vannak. Csettintésre el tudnád pusztítani őket - kérdésem érdeklődő. Őszinte érdeklődés csillan meg tekintetembe, és itt rá is térhetünk jövetelem valódi céljára.
Élcelődése nem fog ki rajtam.
- Tudom. Ismerlek, mint a rossz penészt - így mondják az emberek nem. Habár a penészt sose értettem. Miként lehet azt jól ismerni? Érdekes lények ezek, de hát… Egyszer minden véget ér, nem igaz?
- Talán tudok segíteni neked, hogy miként pusztítsd el az emberek maradékát, mindörökre - még úgy is, hogy lelkük nem távozik sehova. Megteheti és ehhez nem kell sokat tennie. Csak egy nagyobb hatalomnak fejet hajtani. Egészen addig, amíg az emberek megöléséről van szó. Erről szól ez az egész. - Egy kiúttal tudnék neked szolgálni, ha érdekelne - ajkamra szelídnek ható, de már korán sem őszinte mosoly kúszik. Türelmesen állok és várok. Nem fogok csapkodni, nem fogok dühöngeni. Ezekre egyébként is fajomnál fogva képtelen vagyok.
Türelem. Ez a kulcsa mindennek.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Pént. Júl. 13, 2018 11:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1034 • Credit:

 
'Majd átadom elismerésed a lakberendezőnek és vállon veregetem, hogy csak így tovább. Sőt add át magad nekik, díjazni fogják, hogy egy ilyen csinos pofika jött el közénk csak azért, hogy katalógus tanácsokat adjon nekik.' - intek az ajtó egykori helye felé, mire a falrész feltárul és kisebb maréknyi katonám zsúfolja be magát a tágas térbe, az ajtó pedig becsukja magát utánuk. Tekintetük teljesen üres, nem izegnek - mozognak, nem csodálkoznak azon, hogy az egyszerű tárgyalóteremből hirtelen a Mennyország egy szelete lett, nem néznek értetlenkedve a szőke jövevényre, csak egyenes háttal, felszegett fejjel merednek maguk elé. Trónomról mosolyogva kelek föl és lustán, elnyújtott léptekkel sétálok oda hozzájuk.
'Drága hölgyek, drága urak! Ophilia kisasszony azért teszi ma nálunk tiszteletét, hogy szerény városunk dekorálásának munkáját megköszönje nektek, melyet nehogy félreértsetek, természetesen szánalmasnak tartja az egészet úgy, ahogy van. Milyen kár. Kinek mi a véleménye? Akartok ma este vadászni? Megmutassuk neki, hogy az embereknek hamarosan vége, akárhogy is nem úgy tűnik? Ám legyen! Hozzatok ide annyi férfit, nőt, gyereket, felőlem akár még újszülött is lehet és fessetek mindent pirosra a vérükkel. Hadd legyen Ophilia büszke a dekoratőri munkátokra.' - állok meg mosolyogva az egyetlen gyermek katona előtt, akire valaha is büszke leszek ezen a világon. Atyai büszkeséggel eltelve simogatom meg szőke fejének búbját, majd Ophilia felé fordulva magam elé húzom a gyermeket és úgy játszom tovább szög egyenes fürtjeivel, mintha egy élettelen hajas baba lenne. - 'Ő a kedvencem, ő a legagresszívabb, hiszen a gyerekek mindig is azok voltak. Egy kis kupac nyápicság volt a fiú, amikor fölkerült hozzánk, amikor még meg lehetett halni, azóta viszont szépen összeszedte magát és tudja, hogy ezt a fékezhetetlen dühét hol hasznosítsa. Na hess, hess.' - lapogatom meg a fejét, akár egy ölebnek és a többiekkel együtt egyetlen szó nélkül hagyják el a tervet, míg én kissé félredöntött fejjel kulcsolom össze magam előtt az ujjaimat és sóhajtok egy nagyot. - 'Kicsit csaltam, bevallom. Nem szeretek úgy beszélgetni valakivel, hogy gőzöm nincs a nevéről és illetlen ahhoz is, hogy bemutatkozzon. Semmi gond, nem a te hibád, nevelés kérdése az egész.' - legyintek egyet, mintha semmiségekről beszélgetnénk. Mert nem azt csináljuk? Ráérősen dúdolva sétálok vissza az Úr trónjához és ülök le jobb karfájára, mintha most jönnék rá arra, hogy micsoda illetlenség elfoglalni az ő helyét távolléte alatt. Hiszen csak elutazott, nem? Amint vége lesz ennek az egésznek hazajön és minden a régi lesz. Nem, nem lesz. A régi elcsépelt, fölöslegesen felhasznált energia. Ha a régit akarnám megteremteni, akkor nem az emberek kiirtásában látnám az egyetlen reményt arra, hogy Atyám visszajöjjön bujdosó életmódjából, hanem ölbe tett kézzel várnék és várnék a többiekkel együtt, ügyet sem vetnénk továbbra sem az emberekről, csak néha napján, amikor kedvünk szottyan, akkor mennénk le közéjük egy - két csodálatos kinyilatkoztatásra vagy megjelenésre, hogy utána azon még éveket csámcsogjanak, különféle teóriákat és világvége elméleteket gyártsanak, míg mi odafent lógatjuk a lábunkat, néha ránézünk Luciferék körmére, rosszallóan csittegünk párat és visszajövünk. Így is lehetne, így lenne a legegyszerűbb, de képtelen vagyok ezt csinálni és várni az örökkévalóságig. Nem. Mire hazajön minden új lesz és sokkal jobb. Emberek nélküli, boldog és békés. Akkor visszaülhet a helyére és talán még meg is fogja hálálni, hogy mekkora áldozatot hoztam azért, hogy ő hazatérjen. De ezt Michael és a többiek miért nem látják? Miért csak nekünk, egy maroknyi angyalnak nyílt fel a szemünk és láttuk meg a megoldást? Fejemet lehorgasztva rázom meg azt és szőke fürtjeim közé túrva vakargatom meg tarkómat, majd emelem föl ismét és húzom el onnan a kezemet. Ophilia szavaira csak hümmögéssel reagálok, miközben tekintetemet le nem veszem a hibátlanul fehér falról, fejemet a trónnak döntöm és ajkamat rágcsálva hagyom a kétségnek, hogy egy kicsit elöntsön. Csak egy kicsi időt adok neki, hogy elmémben lejátssza a jelenetet, melyben Atyám már soha nem tér haza és örökkön örökké várni fogjuk őt az Új Paradicsomban, mert már minket, gyermekeit sem tart arra érdemesnek, hogy miattunk visszatérjen, de mielőtt a kétség túlságosan elburjánzana, elkapom a megfelelő pillanatban és darabokká, apró fecnikké tépem és még csak a kérdést sem engedem meg magamnak, hogy de mi lesz, ha ez mégis beigazolódik. Nem fog. Nem fog beigazolódni, különben sem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy saját magamat megkérdőjelezzem. Mások megtehetik, tegyék nyugodt szívvel, de ha magamban nincs hitem, oda az egész.
'Még az angyalok is belefáradnak abba, hogyha a sajátjaikkal kell harcolni. Egyedül Michael ellenállását unom kissé és az örökös ember szeretetét, de köszönöm aggodalmad, az erőmmel továbbra sincsenek problémák.' - paskolom meg a trón tetejét és kelek föl karfájáról, hogy újabb sétára induljak a mondhatni bútortalan térben és a szőke angyal minden egyes szavának hatására újra és újra nyakon ragadom a kétséget és megállás nélkül cafatokra tépem, nem engedem, hogy mérgezze a szívemet és kételyeket állítson fel az Úr visszatérésével szemben. Elég volt belőle.
'És ha nem érdekes, akkor hova menekülhetett volna? Hiszen az egész világot ő teremtette, ismeri minden apró zegzugát, hová máshová mehetett volna, hogy ne unja az egészet? Ő az embereibe fáradt bele egyedül, csak nem volt hozzá szíve, nem volt hozzá elég elkeseredett, csalódott és dühös, hogy véget vessen nekik egyszer és mindenkorra. Noénak és a családjának is megkegyelmezett, pedig akkor milyen dühös volt. Huhúúú, sosem láttam még olyannak! Persze szomorkodott, hogy ez lett azokból, akiket ő végtelen szeretetében teremtett és így hálálják meg mindazt, amit értük tett, mégis a harag nagyobb volt a szívében. Talán ha még egy kicsivel nagyobb lett volna, akkor Noéék sem élik túl és most itt ülne közöttünk, sőt, mi ott lennénk fent az ő oldalán és minden probléma mentes lenne. No de semmi gond, amire ő nem volt képes, arra majd én az leszek és vissza fog jönni. A hitetlenek pedig megkapják majd érte a jutalmukat.' - fúrom tekintetem az övébe, majd nagyot nyújtózva csettintek egyet és szisszenek. - 'Az ördögbe, hát a lényeget elfelejtettem! Ezen kívül még szeretnél egyébként valamit, vagy továbbra is ilyen kellemes dolgokról fogunk cseverészni? Nekem időm és türelmem végtelen, de ha azt szeretnéd, hogy üvöltözzek, csapkodjak és úgy viselkedjek, mint az emberek, amikor teljesen megkergülnek a dühtől egy szavadba kerül.' - dőlök neki a falnak, tőle távolabb megállva és körmöm alól a koszt kipiszkálgatva figyelem a hölgyike mozdulatait, reakcióját, de egy szánakozó nevetésnél többet nem igazán várok tőle. Miét vagy még itt?


Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
381

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 2:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
A vakító fehérség első másodperceibe tekint hátra. Kell számára pár másodperc, amíg felfogja, hogy mi is történt “drága” helyével. Az értelem apró szikrája mégsem gyullad fel a szemébe. Hihetetlen, hogy pont ő az, ki képes volt ennyi ember kiirtására.
S hihetetlen, hogy pont ő az, aki már képtelen ezt megtenni. Mégis mennyien maradtak? Pár millióan? Szánalmas.
Egyenes háttal, felszegett állal tekintek rá vissza. A felismerés fénye nem csillan meg szemébe. Ajkamon mosoly árnyéka kúszik végig. Semmit sem tud. Vagy pedig csak tökéletesen jól titkol. De végül is miért is tudna? Ki vagyok én? Egy rangtalan angyal. Miért is árulták volna el katonái, hogy egy hozzám hasonló rejtegette az angyalokat odafent.
Na persze. De ha tudták volna, hogy Ramiél is én bújtattam. Máris más lett volna a leányzó fekvése. De persze ezt sem tudták. Annyira ostobák az angyalai. Ennél nagyobb csűrhét nem is találhattak volna keresve sem.
- Isten dicsőségéhez sem ér fel ez a romhalmaz. Mindazonáltal igazán esztétikus a vér az utcákon, a házak falain. Oh, és a betört könyvtár ablakai is otthonossá teszik - apró emlékkép rohamoz el.
A könyvtár közepén állva magyaráztam Stamielnek. Segíteni akartam számára, őt mégis megszállta valami… Valami elemi ösztön. Nem hallgatott meg, nem hallgatott a szép szóra. Egy valamit szajkózott. Hogy átléptem egy határt. Ez a Föld az Istené volt.
“Legközelebb nem lesz, megértetted?” hangzik az egyszerű kérdsé, majd az összes ablak üvege darabjaira hullik. Karomat, arcomat, hajamat karistolták a szilánkok. Mégis emelt fővel álltam előtte. Nem féltem tőle, hiszen a testvérem volt. Nem gondoltam volna, hogy ártani fog nekem.
Ő mégis egy penge élét mélyesztette belém.
Emelt fővel állok most is. Nem hátrálok meg, még Gabriel elől sem. De nem azért, mert a testvérem. Oh, az arkok nem azok. Ők egy pillanatig sem. Ennek teljesen más oka van.
- Ide szinte meghalni vágyik csak az ember - mosolygom negédesen. Nem tudna nekem ártani. Nincs már meg hozzá az ereje. Ahogy az övék napról napra csökken, úgy gyarapszik az enyém.
Egy pillanatra tekintek csak le kezemre. Szemembe lógó tincseim miatt nem láthatja, ahogy olajfoltossá válik a szemem, akár egy közönséges démonnak. Mire újra feltekintek rá, már a régi zöldes-barna lélektükrökkel találhatja magát szemben.
Mások vagyunk, ezt mindig is tudtam, nem vagyunk egyformán. De ha én lennék ő, megalkotnám a tökéletes illúziót. Az emberek mindig is abban éltek. Ezután is abban akarnak majd.
A bőrfotel irányába fordulok. Könnyed csuklómozdulattal varázsolom azt is olyanná, amilyen a mennybe is található volt. Hófehér, aranyozott szegélyekkel. Fenséges és tisztának ható. Tökéletes.
Ahogyan mi magunk is azok vagyunk. Mégsem fordulok arra, nem ülök le rá. Tökéletes, hogy így állok. S ahogy elnézem számára is tökéletes, hogy helyet foglalhat Isten trónusán.
Eddig azt hittem, hogy ő csak őt akarja visszacsalogatni. De most már kezdem gyanítani, hogy ez ennél sokkal többről szól.
Megérezte a hatalom ízét. Elméjét fertőzte meg, amit nem lenne szabad.
- Oh, ne aggódj, ezen nem szándékozom változtatni - indulok könnyed sétára a mennyei terembe. Nem megyek neki egyetlen igazi bútornak sem, annak ellenére sem, ha épp nem látom őket.
A tárgyaló valódi ablaka előtt állok meg. Hátamat nekivetem a keretnek, kezeimet könnyedén fonom keresztbe.
- Beleszokni? - vonom fel érdeklődve egyik szemöldökömet. - Huszonhét éve gyakorlod. Az elején még tökéletesen is ment, de mintha meggyengültél volna. Nem vagy már hatalmad teljében - somolygok rá már-már kedvesen.
Persze parányi kedvesség sincs bennem, de erről nem kell tudnia. Nem hinném, hogy számítana ez számára. Ha ilyen kicsinyes dolgok érdekelnék, akkor nem tartana ott, ahol most tart.
Egy szempillantás alatt övé lehetne a világ.
- Csak kár, hogy az ő helyettesítője vagy - hajtom enyhén oldalra a fejemet. A feladatom egyértelmű volt. Ramiélt kell megszereznem a számára. De nem is akarom átállítani Amara oldalára.
Méregként akarom szívébe csepegtetni a kételyt, hogy soha nem tér már vissza. Fertőzze meg az elméjét a gondolat. Legyen dühös. Hisz, aki dühös, az akaratlanul is hibát vét. S csak egy hiba kell számára.
- Úgy tűnik, hogy a világ nem érdekes már számára többé - tekintetem nem vonom el az övétől. Fogva tartom azokat, mégsem hiszem, hogy képes lennék erre.
Miért is figyelne egy jöttmentre?
Miért? Mert egy ajánlattal járultam elé.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szer. Júl. 11, 2018 4:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 964 • Credit:

 
Az unalomtól elnyújtottan sóhajtva bámulok ki az ablakon, miközben állam szőke borostáit próbálom meg csűrni - csavarni, nyúzni, de annyit érek el vele, hogy néha saját bőrömbe csípve rezzenek össze, de nem kapom el onnan a kezem, nem rántom félre a fejem és nem szisszenek fel. Mintha transzban lennék, úgy figyelek a kietlen utcát, ahol az élet legtöbbször már csak abban merül ki, hogyha angyalaim valamelyike és egy véletlenül erre járó démon hajba kapnak és jól eltángálják a másikat, de sajnálatos módon már azt is szórakoztatónak találom, hogyha egy emberi lény, Atyám kedvenceinek halmaiból egyetlen kis patkány idetéved, követőim pedig... nos... maradjunk annyiban, hogy az a járdarész, amire az ablakomból rálátok nem mindig volt friss vérrel nagy területen kimázolva. Hogyan lehet ezeket szeretni? Hogyan? Sosem fért a fejembe, hogy az Úr hogyan volt képes kedvét lelni ezekben a nyomorult, mindenért jajongó, telhetetlen férgekben. Éhes vagyok, mosdóba kell mennem, elvetted tőlem, ami az enyém és most ezért megöllek, irigy vagyok rád és ezért most megöllek, ez is kell, az is kell, megvan mindenem, de még az sem lenne elég, ha az Isten a világ minden pénzét nekem adná, bla bla bla bla. Néha amikor odafentről szemléltem őket, még ritkábban amikor közöttük jártam Atyám parancsára találkoztam a fajnak roppant érdekes, intelligens példányaival és ellenszenves gondolataim meg - meginogtak. Biztos, hogy reménytelen az összes? Biztos nem lehetne szétválasztani azokat, akik túllátnak a kapzsiságon, megvetésen, irigységen, az összes gonoszságon és megkülönböztetésen, hanem helyette az elfogadást, segítségnyújtást és az önzetlen szeretetet választják embertársaik felé, azoktól, akiknek agyában dió, lelkében pedig mind a hét főbűn ott lakozik és még több gyarlóság, bűn, démon megvetheti ott a lábát? Nem lett volna egyszerűbb csak azokat életben hagyni, akik érdemesek arra? Például ott vannak az egyiptomiak. Tudom, nem a legjobb példa, hiszen a görögök és rómaiak mellett ők a világ legnagyobb politeista népsége, arról nem beszélve, hogy Isten népéből, a héberekből rabszolgákat csináltak, mégis szolidaritást vállaltak egymás iránt, piramisaikat és gazdálkodási szokásaikat pontos matematikai számításokkal alakították ki, hozták létre, az isteneiktől való félelmük pedig példamutató volt. Persze az Úr egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy az ő kiválasztott népét ostorral csapkodják, amit meg is tudok érteni valamelyest, nem vall túlságosan jótétlélekre, meg is kapták érte a jussukat mégis azt mondom, hogyha az emberekbe több értelem szorult volna, most nem tartanánk itt. Atyám nem állt volna fel és tűnt volna el egyetlen szó nélkül, hogyha nem kell azt végignéznie, ahogy az idők kezdete óta az emberi butaság úgy terjed a faj között, mint a lepra és időről időre egyre kritikusabbá válik a helyzet, nem beszélve az egyéb tényezőkről, mondhatni mellék betegségekről, amik a butaság virágaként növekedtek tovább. Az összes romlott, az összes rohad, az összes veszett és már nem lehet őket megállítani máshogy, csak azzal, ha eltűnnek a Föld színéről. Ehhez pedig már megvannak a megfelelő eszközeim, hogy hogyan csinálok a megmaradott lélekszámból egy szép kerek nullát. Tükörből egyre szélesedő vigyorom köszön vissza rám, az utcai lámpák pislákoló fénye alatt a sötét éjszakában megjelenik egy zsebre tett kézzel sétálgató alak, csücsörítő ajkai alapján fütyülhet, koromfekete szemei pedig a környéket pásztázzák, mintha direkt jött volna ide, hogy keresse magának a bajt. Hát meg is találta. Ha ennek a kis bajkeresésnek volt tétje, nem ő fogja elvinni a fődíjat, hanem az árnyak közül kilépő szárnyas vetélytársa, pont a legagresszívabb angyal mind közül, akik követnek. Szisszenve csóválom meg a fejem és az ablak keretének dőlve várom, hogy a láthatatlan gond hangtalanul elüsse a meccs kezdetét, ám mielőtt egészen átadhatnám magam a harc élvezetének megváltozik a kilátás, megváltozik minden. Vakító, fehér sterilség tölti be az egész tárgyalótermet és nagyokat pislogva kell hozzászoknom a szoba félhomálya és a kinti sötétség után, közben mégis a tárgyaló bejárata felé fordulok, hogy lássam ki tisztelt meg azzal, hogy köszönés helyett először megvakít inkább. Ajkamat belülről rágcsálva nézek szőke vendégemre, majd ismét körbepillantok a patyolat fehér térben és elismerően hümmögve állapodik meg rajta a tekintetem. Ismerem valahonnan? Belemásszak a fejébe, vagy hagyjam, hogy elmondjon mindent magától? És ha csak trükk az egész? Pillantásom homlokának közepébe fúrom, de most még megállom az égető kíváncsiságot és azt, hogy nézzek a fejébe, szánakozó hangneméből ítélve nem csak azért jött ide, hogy foghegyről idevesse nekem, hogy jelenlegi projektjeim reményeim ellenére is döcögősen haladnak, de ami késik nem múlik és mindenen lehet javítani.
'Optimizmus kérdése az egész. Én teljesen pozitívan állok a dolgokhoz, amik most lehet, hogy kissé lassabban haladnak, mint ahogy én azt elvártam és elképzelem, de soha ne mondd, hogy soha.' - mosolyodom el és mutatok mögé udvariasan, hogy foglaljon helyet a faszékeknél kényelmesebb bőrfotelban, ami fehér színben nem biztos, hogy nem lenne hányingert keltő, éppen ezért meghagytam az eredeti sötétbarna elképzelés szerint. Talán hosszú beszélgetésnek nézünk elébe és nem szeretném, hogyha vendégem kényelmetlenül érezné magát, legalábbis fizikálisan nem. De ahogy látom ő sem marad rest és mosolyogva simítok végig a trónuson, ami egykor Atyámé volt, mára viszont én vettem birtokba. Elégedett huppanok bele és lábaimat keresztbe téve, jobbommal a karfára könyökölve, hogy az államat kényelmesen tudjam támasztani figyelem vendégemet.
'Nem, valóban nem ismerlek, de ha jól sejtem akkor ez perceken belül meg fog változni, mert gondolom nem azért jöttél ide és dekoráltad át az egész helyet, hogy az orrom alá dörgöld, hogy még bele kell kissé szoknom vezetői szerepembe. Gyanítom viszont te ismersz engem, de azért bemutatkozom, hisz az illem úgy kívánja; Gabriel vagyok, Isten egykori hírvivője, ma már pedig nem kisebb személy, mint az ő helyettesítője.' - Isten helyettesítője. Őt nem helyettesítheti senki, nála fényesebben nem ragyoghat senki, nála szeretet teljesebb személy sosem élt még és nem is fog, így mondhatni Isten káromlást követtem el. De ki fog jönni azért, hogy ezt a szememre olvassa? Majd a kis hölgy ezt is elvégzi a többiek helyett, efelől nincs kétségem, hacsak nem elengedi a füle mellett, esetleg reakciójától el fogok süllyedni a föld alá. Ki tudja?


Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
381

Utolsó Poszt Kedd Júl. 10, 2018 6:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Az Uriellel való találkozásom rádöbbentett valamire. Gabriel tökéletes báb lehetne Amara kezébe. S neki erről még nem is kell feltétlenül tudnia. Egy szempillantás csak, úgy tűnök el a naiv kis angyalka elől, mindezt miért?
Hogy megjelenjek Las Vegasba? Igen? Régen jártam már itt. Az emlékek ezzel kapcsolatban zavarosak, mégis tiszták. Gabriel ipharemje. Vajon mi lett vele, megdölgött már? Stamiel, oh Stamiel. Egykor a könyvtáratokba vágtad el a torkom és tépted volna ki a belem, mindezt miért? Mert tudást akartam átadni neked.
Olyan tudást, amelyre Gabriel áhítozva vágyott volna, ha a birtokában van. S lám. Most itt vagyok, hogy szövetségre lépjek vele.
Huszonöt évig hitettem el vele is, hogy az ő oldalán állok. Csak ezért maradhattam a mennybe. Elhitte ő is és ostoba katonái, hogy osztom nézeteit. Sértetlen voltam odafenn. Nem áltatom magam, valószínűleg tudomást szerzett, hogy nem csak Cassaelt bújtattam a mennybe odafenn. Ott tilos volt megjelennie bárkinek, aki nem az ő hű szolgája volt. Cass lebukott, vele együtt pedig én is. Sietve hagytam el otthonom. Ő kényszerített rá. Mégsem érzek gyűlöletet irányába. Semmit sem érzek. Üres a szívem, mit kitéptek mellkasomból.
Nincs is rá szükségem, csak egy szerv, semmi több.
Az emlékek megrohamoznak, ahogy a tárgyalóba érkezem meg. Háttal áll nekem, tán észre sem vette érkezésem. De ezen gyorsan változtatok. Az emlékek kavarognak bennem.
Illúzióval keltem életre a mennyeket. Hófehérré válik minden, vakítóvá, ahogy Isten teremtette meg azt nekünk. Nem léphetünk most be oda, de nem is kell. Nekünk nem kell, ahhoz, hogy úgy tegyünk, mintha ott lennénk.
- Azt mondják, hogy itt akarod az új mennyországot létrehozni - hangom könnyed. Egykor áhítattal szóltam hozzá. Megtisztelve éreztem volna magam, ha beszélhetek vele, hiszen Ő egy ark.
Egykor jelentett is valamit a hiearchia számomra. Egykor. De ezek az idők elmúltak már. Emlékek. A menny után még hittem abban, hogy Gabriel katonái nem fanatisták. Hittem abban, hogy szavakkal tudok hatni rájuk. Érdekes dologra jöttem rá a Sötétséggel kapcsolatban. Meg Akartam osztani vele. Stamiellel. Akkor még segíteni akartam nekik is. Mily ostoba voltam, mégis mit kaptam cserébe? Fájdalmat és kínt. Ez, az, amit okozott számomra az elsőszámú katonája. Emlékek. Mocskos emlékek, melyeket most mégis felidézek. Ha a fejembe pillanatan egy percig sem ellenkeznék. Egyedül Amarat zárom el magamba. Nem kell tudnia, még nem, hogy már az ő csatlósa vagyok.
- Meg kell hagyni, hogy eléggé pocsék munkát végeztél. De tényleg… - s ez nem csak a földi mennyország létrehozására vonatkozik.
Az emberiséggel is. Sikerült pár év alatt szinte az egész világot kiírtania de két várossal alig bír el? Szánalmas komolyan. Arcomra mégis könnyed mosoly szökik, nem engedem, hogy lássa gondolataimat.
- Gondolom fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok - jelenítem meg előtte Isten trónját is. Csak hogy teljes legyen az illúzióm a mennyről. Érezze csak magát otthon.
Nem tartok attól, hogy erőm elhagy. Napról-napra nő, hála Amaranak. Nem kockáztatom meg azt a tényt, hogy erősebb lennék Gabrielnél, de azért… Lehet, hogy kezdem megközelíteni ezt a szintet. Utóbbi mondatom természetesen csak az Uriellel való találkzásom mondatja velem. Ő nem foglalkozott velem, de lássuk csak, Gabriel mennyire volt tisztába, hogy mi is folyt odafenn a mennybe, amíg ő volt ott az Úr.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
335

Utolsó Poszt Hétf. Márc. 12, 2018 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt Hétf. Márc. 05, 2018 6:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

Egyáltalán nem hat meg engem, hogy mi történt az elmúlt másodpercekben, apukánk megint megmutatta, hogy ki a kemény legény a vidéken. Engem nem hatott meg az egész, de rá annál inkább hatással van, ami elég rossz jel, ki tudja, hogy mikor fog visszamenni és hagy itt minket. Eltudom képzelni, hogy milyen büntetésben lenne része, bár apánk talán neki megbocsátana. Amikor felemeli a hangját csak felvonom a szemöldökömet és úgy pillantok rá, nem tudom mire vélni a viselkedését.
- Mit vársz tőlem pontosan? Csevegjek veled tovább, miközben minden egyes szavaddal ítélkezel és olyan embernek állítasz be, amilyen nem is vagyok? - nézek rá és cseppet sem érdekel a válasza, számomra ez a beszélgetés igencsak lezárt és nincs is értelme folytatni. Konok, makacs és ezen nem is fog változtatni, szerettem volna, ha megtörik köztünk a jég, de nem fog egy hamar és nem érzek elég erőt magamban ehhez jelen pillanatban. Bár teste reagál és elkezd félni, sugárzik belőle a félelem, míg én kiegyensúlyozott vagyok és összeszedett, mindenki azt kapja, amit érdemel, én is megkapom egyszer a büntetésem, de nem most.
- Nem tudom, hogy elméd pillanatnyi zavarát miért kell egy felsőbb erőhöz kapcsolnod. - mindössze ennyit mondok neki, nem fogom tépni feleslegesen a számat és nem vagyok kíváncsi rá, hogy mennyire fél az apánktól. Bár mikor közli velem, hogy Gabriel nincs itt, csak megállok és sóhajtok egyet. - Kilenckor gyere át hozzám, beszélnünk kell. - indulok el újra és most már nem állok meg, tudom, hogy nem fog eljönni, de meghagytam neki a lehetőséget, ha meggondolná magát, tudja, hogy hol fog találni. 



♥️
[/quote]

Raiden
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
57

Utolsó Poszt Szomb. Feb. 03, 2018 3:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Nem hagy a gondolat nyugodni, hogy isteni jelenés volt, s atyánk így adj a a tudtunkra, hogy velünk van még. Talán, akkor rosszul teszek valamit. Ekkor hirtelen a fájdalom, és a harag csak jobban eluralkodik rajtam, így csak behunyom a szemem. A émon beleéig romlottá tett engem.
- ENNYI? – Emelem meg a hangom a nő irányába. Mérgesen tapasztalom, hogy számára már atyánk nem jelent semmit, hogy csak Gabrielt tartja tiszteletben. Mi van, ha ez ő volt? Mi van, ha vissza tért és mindenkit megbüntet? Félelem járja át a testem, és kémlelem a nő arcát, s a termet is, hát ha látok valamit, ami meg magyarázná mi a fene történt éppen itt.
- Tényleg úgy teszel, mint ha nem érezted volna ezt a suggalatott? – szökik fel a szemöldököm kérdően,s a nőt vizslatom.
- Gabriel nincs itt, különben nem veled beszélgetnék Anahita… - sóhajtok.







✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖






Everybody has a

dark side



Utolsó Poszt Csüt. Feb. 01, 2018 1:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

Kissé gyermekesnek és feleslegesnek tartom a viselkedését, hát nem kell már sokáig velem beszélnie, kezdem kevésbé érezni a vágyat, hogy visszakapjam. Talán engednem kellett volna másnak, talán nem kellett volna egészen idáig rá várnom. Mégis mikor eszembe jut az a sok szép emlék, azok a csókok melyekkel elhalmozott és mikor magához húzott, sosem éreztem nagyobb biztonságban magam, mint mikor ő ölelt át. Múló képek, gyermekes képzelgésnek tűnnek csak már, mintha nem is történhetne meg, mintha sosem térhetne vissza ez az állapot és talán így is van.
Eleinte azt hittem, hogy ő csinált velem valamit, de elmémmel éppen más valaki szórakozik és én már az első pillanattól kezdve érzem, hogy ki lehet az, hogy éppen ki érezteti ezt velünk. Hát mégis visszatért.. Kérdését értelmetlennek találom, így inkább csak válaszra sem méltatom. - Ha nem hiszel nekem, hát nem hiszel. - térek vissza az előző témára és elmosolyodom. Teljesen céltalan és értelmetlen ez a beszélgetés, még mindig makacs és ragaszkodik az "igazához".
- De most dolgom van, sürgősen beszélnem kell Gabriellel. - jelentem ki és válaszát meg sem várva lépek el mellette, hogy megkeressem a nem rég említett férfit. Aggasztó, eléggé aggasztó apánk megjelenése, ami semmi jót nem sejtet. Oly sokáig volt távol, most mégis megjelent a semmiből.  



♥️

Raiden
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
57

Utolsó Poszt Szomb. Jan. 27, 2018 10:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:


Végig mérem a nőt, és össze kulcsolom a karom mellkasom előtt. Rosszallóan néztem rá, és nem hittem el egy szavát sem. Nem hittem el, hogy mással nem volt rajtam kívül, nem hittem el, hogy még kellek neki, a pillantásai amivel ezt sugallták, hazugság volt.
Már nagyon jó lenne, ha Gabriel visszatérne, és végre beosztana.
Játsza, cicázik, de nem hagyom magam. Hiába a közelsége nem akarom megcsókolni, bár pillanatig át futott az agyamon, de nem teszem.
- Már New Yorkban is megmondtam.... - Ekkor hirtelen valami más lesz. Össze vissza látok minden, körülöttem cikázik és hatalmába kerít. Nem tudom mi ez, kinek a műve lenne ez a játék? Testemet tehetetlennek érzem, mint egy rongybaba amit egy kislány dobál. Vagy egy pók, aminek a hálóját elkapta a jeges fuvallat. Mondat közepében hasít belém, de mikor vissza érek, csak a nőt látom magam elött, aki biznyára ugyan ilyen zavart lesz.
- Mi volt ez? - Ül ki a rémület az arcomra, ami nem szokott. Isteni játék lett volna? Talán apánk 27 év után visszatér?






✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖






Everybody has a

dark side


Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Vas. Jan. 21, 2018 12:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Isteni kinyilatkoztatás

Anahita és Raiden elméjét egy felsőbb hatalom víziója kezdi kitölteni, elrabolva a jelen pillanatból. Egybefüggő anyag ritmusos mozgásának kellős közepén találják magukat, miként a sötétség öleli körbe őket. Különböző színű, formájú és méretű halak cikáznak körülöttük, de maga az anyag háborog, ide oda löki hullámaival a benne haladó testeket, kosznak tűnő üledék kavarog mindenfelé, s vele együtt egy tárgy aprócska, kerek, lukas teteje. Semmi több, ennyit láthatnak belőle csupán, aztán ismét elnyeli a forgatag. Ezután a képsorok megszűnnek, ők ketten pedig hirtelen visszatérnek a jelenbe.


Utolsó Poszt Hétf. Jan. 15, 2018 1:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

A csalódás, melyet Raidennel való találkozás okoz, leírhatatlan. Egyszerűen nem erre számítottam, talán nem is volt jó ötlet megint mellénk állítani. Ekkora arroganciával és büszkeséggel nem fogja sokáig bírni, ha nem is Gabriel, akkor majd én fogom levágni a fejét a nyakáról. Sok minden megváltozott, talán bennem is túl sok minden, mikor végeztem azzal a szánalmas nővel, nem érdemlik meg az életet, nem érdemlik meg azt, amit az atyánk adott nekik. Ők a legcsodásabb teremtményei? Ugyan már.. Nálunk szánalmasabb létforma nincs is. Végignézve a férfin, akit egykor szerettem már egyre kevésbé érzem a vágyat, hogy újra megosszam vele az életemet és a testemet.. Hiányzott, nagyon is, de ha ezt folytatja, akkor nem leszünk jóban és bár még nem ismeri a gonosz oldalamat, jobb lenne, ha tartana tőlem.
Szavait hallva egy hamis mosolyt varázsolok az arcomra és nézem őt, tetőtől-talpig megvizsgálom, mintha röntgen szemeim lennének. - Majd kicsattansz. - jegyzem meg hasonló iróniával a hangomban, mint ahogyan ő is tette. Talán meg sem kéne lepnie a viselkedésének, mert bizonyos, hogy én hagytam őt cserben, de nem tudtam tovább játszani a szerepet, melyet kiszabtak rám. Undorodtam az emberektől, egyszerűen hányingerem lett tőlük és Gabriel nézeteit megbolondítottak, annyira egyetértettem vele.
Közelsége hatással van rám, bár nem mutatom ki, mégis megindít bent valamit.. Rég nem éreztem ilyet. - Mindened lehetek, csak kedvesed nem. - felelem neki és komolyan is gondolom. Azok az idők elmúltak, már egyre kevesebb reményt látok arra, hogy valaha is újra együtt lehetünk.. Feltételezése pedig nem kicsit sért, csak unottan pislogok rá és mielőtt lerakhatná a kezét, megragadom és megszorítom, majd egyenesen a szemébe nézek. - Eddig sem viselkedtem szajhaként, rajtad kívül senkivel sem osztottam meg a testemet. - mosolyodok el, mikor mégis.. rájövök, hogy féltékeny.
- De látva, hogy ennyire zavar.. - lépek közelebb, majd már annyira közel vagyok, hogy majdnem összeérnek az ajkaink. - Csak tenned kell ez ellen. - suttogom halkan, majd eltávolodom tőle, mielőtt megcsókolhatna, ha akarna.  



♥️

Raiden
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
57

Utolsó Poszt Szomb. Dec. 23, 2017 2:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Arc vonásai rezzenéstelenek, szavaim nem ütöttek át semmilyen falat. Bámulom őt egy ideig, meg kell szoknom sötéten omló fürtjeit. Karom keresztbe fonódik. Nem válaszolok első mondatán, csupán bólintok, mint aki tudomásul veszi, amit mond.
Még mindig nem látok a nőn érzelmet tükröződni, s tovább kémlelem, várakozván új vezetőmre.
Hirtelen halvány mosoly jelenik, meg majd azt mondja.
- Boldogsággal tölt el. – Mondom, ismét be vetve emberi trükköt, az iróniát, és eszembe kell juttatnom magam, hogy már nem köztük élek. Áll lelkem, melyet már lassan huszonhét éve viselek, el kell engednem. Újra a régi énemet kell alapul vennem, ki boldog volt, de lelketlen. Talán soha nem volt ilyen, talán a szerelem, melyet Anahita iránt éreztem, egyfajta lelket teremtett nekem. Mióta megteremtettem Michael bizalmasaként tudtam, hogy szeretem ezt a nőt, s még most is szívem fel fel dobban, látván meseszép arcát, formás testét, melyeket hosszú éjjeleken magamhoz öleltem.

Talán ezért tiltják meg az angyalokat, hogy egymást szeressék, megértik az emberek lelkeit, és teremtetnek magukat egyet? Vagy hibás termék lennék? Közel sétálok, egészen az arcába suttogjam.
- Alig várom, kedvesem. – Mondom, és elkezdek körülötte sétálni.
- Azóta te is más lettél, bizonyosan sok férfi látogat meg éjjelente, és élvezed a gyönyöröket, miket a föld kínál. – Mondom mögötte, majd fel emelek egy tincsét, hogy jobban meglessem azt, s vissza ejtem vállára.
- Bizonyosan, élvezed a gyönyöröket,… hiszen megbukni már nem tudsz. – Érek mellé, majd vigyorgok rá. Jó érzéssel tölt el a gonoszság, hogy nem kell félnem, kinek okozok fájdalmat.






✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖






Everybody has a

dark side



Utolsó Poszt Szomb. Dec. 16, 2017 10:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

A várva várt találkozó még sem lett olyan, mint amilyennek hittem, mint amilyennek én azt elképzeltem. Természetesen nem azt vártam, hogy vad csókolózásban egymás karjaiba omoljunk, de ennél kicsivel többet vártam. Próbálja kifejezni távolságtartását, amit én meg is értek, így egy aprót lépek hátra, hogy nagyobb legyen a köztünk lévő távolság, ami már így is definiálható egy szakadékkal. Egy biztos, én semmit sem fogok erőltetni, főleg nem magamat, így hátha távolságot szeretne tőlem megkapja. Bár sejtem, hogy még mindig nem sikerült neki túltennie magát a múlt történésein és ezért én nem kérhetem számon, nem változtathatok az érzésein, így is egy hatalmas kívánságom teljesült, hogy a mi oldalunkon áll. És ahogyan azt már fentebb említettem, nem minden megy egyik napról a másikra, idő kell hozzá és én ezt is megadom neki reménykedve benne, hogy egyszer megint az enyém lehet.
Talán azt várta, hogy összetörök majd a szavai hallatán vagy hogy fájdalmat okoz? Nem, egyik sem valósult meg, mindössze már látom, hogy hiba volt felkeresni őt, hiba volt idejönni, hogy beszéljek vele, mert ő egyáltalán nem akar. - Csak látni szerettem volna, hogy milyen téged azon az oldalon látni, amit ily sokáig megvetettél. - arcom kifejezéstelen, talán ez vált az egyik legjobb fegyveremmé, egyetlen érzelmet sem tud róla leolvasni és hiába az a sok év, amit együtt töltöttünk. Nézek a szemeibe, majd egy halvány félmosoly ül ki az arcomra. - De látva mennyire örülsz a társaságomnak, tanácsolni fogom Gabrielnek, hogy dolgozzunk együtt, hisz senki sem ismer téged nálam jobban. - igaz eleinte csak az agyát akartam felhúzni ezzel a mondattal, de mégis egyre inkább úgy érzem, hogy nem is rossz ötlet. Talán ha az agymosással valami hiba lenne én egyből észrevenném rajta és megelőzhetnénk ez ebből eredő problémákat.  



♥️

Raiden
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
57

Utolsó Poszt Pént. Dec. 15, 2017 3:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Más volt, ezt jól tudtam. New Yorkban láttam, hogy külseje más volt, és jelleme is. Sötétség járta át, ahogyan belépett a terembe de így is meg melengette a szívem. HIába látok tisztán, őt még mindig nem. Nem tudok megbocsájtani, hiszen elárult, hiába látom már a nemes célt, az árulását tartottam magamban.

Végig fut a szemem a gyönyörű nőn, kezeim össze kulcsolva, az emberek így mutatják ki a távolság tartást, és én ezeket a szokásokat, akármennyire is el akarom felejteni, bennem vannak. Még is csak lassan 27 éve éltem hazugságban.
- Anahita. - Bólintok üdvözölve őt. Nem őt vártam, hanem Gabrielt. De ezek szerint késett.
Felépítette az új mennyeket ide le, s próbálja adni a jó fiút. Pusztitani akarok, mérges vagyok, nem éppen építgetni, mint valami homokvárat.

- Te miért jöttél? Gondoltam, hogy össze futunk, de nem sejtettem, hogy iyen hamar. - Bunkó vagyok, valóban, de az emberektől tanult dolgaim kezdem elfelejteni, akarva s így a csupasz mondatokat kapja, semmi körítéssel, semmi furfanggal, ahogyan egy ember tenné. Angyal vagyok, harcos angyal, egy lelketlen, arra teremtettem, hogy védjem a mennyeket, és nem arra, hogy játsszam a jó fiút. Meguntam.  





✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖






Everybody has a

dark side



Utolsó Poszt Vas. Dec. 10, 2017 11:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

A megszokások és bevett szokások nagyon nehezen kopnak ki az emberből, talán éppen ilyen szokásom lett Raiden nevének megemlítéséhez járó pulzusnövekedés. Tudom, hogy az én kezem is benne van ebben az egészben, hogy szerettem volna, ha az agyát átmosva a mi oldalunkra állna. Talán önző célok keveredtek a valódi érdekekkel, de ez a végeredményen nem változtat, talán esélyem lesz visszaszerezni őt. Bár valóban ez lenne a célom és az álmom, ez egy aprólékos munka, hisz hiába sikerült más útra téríteni a múlt sérelmei és fájdalmai nem tűntek el, talán átalakultak vagy más megvilágításban látja őket, de ott vannak. Ahogyan mondani szokták, Róma sem egy nap alatt épült fel, éppen ezért szépen lassan kell a viszonyunkat visszaállítanom a régibe.
Itt van. Itt van és nekem látnom kell őt. Határozott léptekkel haladok a tárgyaló felé, azt mondták itt volt és éppen Gabriellel beszélt. Talán egyfajta álomként élem meg ezt, kissé hihetetlen és túl egyszerű, minden olyan egyszerű, ilyenkor az ember már akaratlanul is keresi a rosszat. A fejemben is megfordult, hogy mi van, ha csak kémkedik? Ha valójában nem is lett kimosva az agya csak próbál beszivárogni? Nem.. ennyire hitelesen nem tudja eljátszani ezt páli fordulatot, emlékszem a pillantására, mikor megmondtam neki, hogy Gabriellel tartok. Az undor, megvetés és a rideg csalódás tükröződött a szemében, legalábbis én így éreztem. De a kétségek csak akkor szállhatnak el, ha beszélek vele, ha a szemébe nézek. Én ismerem őt itt a legjobban, én tudom mikor őszinte és mikor nem, bár évek óta nem láttam, mégis olyan magabiztos vagyok magamban, mint eddig még sosem.
Végül befordulok az utolsó sarkon és megpillantom őt. Semmit sem változott, még mindig ugyanúgy néz ki, velem ellentétben.. Szőke hajamat lecseréltem barnára, világos és könnyed ruháimat lecseréltem sötétekre.. Végül egy mély lélegzetet veszek és megállok előtte. - Üdvözöllek köreinkben Raiden, örülök, hogy itt vagy. - szólalok meg már-már szinte színtelen hangon, de az őszinteséget tükrözi, valóban örültem ittlétének. Bár nem igazán tudom, hogy mit kéne neki mondanom, elfogytak a szavaim és hiába nyitnám szóra az ajkaimat a szavak a torkomra fagynak. Sokkal nagyobb hatással van rám ez a találkozás, mint terveztem és szerettem volna.



♥️

Raiden
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
57

Utolsó Poszt Vas. Dec. 10, 2017 7:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Végre megvilágosodtam, látom azt, amit Michael el rejtett előttem. El rejtette előttem az igazságot, hogy valójában az emberek a rosszak, és az emberek okozták ezt, ami a földön most jelenleg van. Mindent megtudtam, amit akartam, és már csak az emberiség eltörlésére vágyom, hofy az angyaloknak béke lehessen. Ha kell magam kerítem elő istent, és halálal dacolva rángatoom vissza. Most, hogy megvilágosodtam az érzelmek, amiket tanultam, rájöttem felesleges,
Elvetettem azokat, melyet 26 éve tanulok a földön.

Gabrielel a találkozásom jövedelmező volt. Hűséget fogadtam neki, és már kevésbé akarom megölni Aka Manah, vagy is Jessebellt, már nem tudom, hogyan hívatja magát. Már ellenségből, szövetségesem lett, hiszen ő látatta meg velem, amit meg kellet.
Kezemet hátra kulcsolom, és úgy járkálok a nagyterembe, amit rövid ideje építettet Gabriel, olyan, mint ha otthon sétálnék, ahol vége lett minden.

Várom Gabrielt, hiszen még nem tért vissza, várom, hogy milyen feladatot ad nekem. A düh bennem él, érzem a mérhetetlen haragot, amit eddig elnyomva tartottam magamban. Eddig nem értettem, hogy miért rosszak azok a lények, de már értem. Élhetnénk a paradicsomba, de nem miattuk lett vége mindennek. Pedig jó magam a szokásaikat, az életüket is felvettem.
Össze szorítom a kezem, miközben megállok, és a hátam mögül lépteket hallok, amik felkeltik az érdeklődésem.
Oda kapom a fejem, és régi kedvesem pillantom meg. Más volt. Őt is megkeserítette az igazság, hiszen meg kelett válnia képességeitől, és szárnyaitól.  





✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖






Everybody has a

dark side


Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
335

Utolsó Poszt Vas. Nov. 26, 2017 10:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




***
szabad a játéktér



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Azura
Today at 1:30 am
☽ Azura lakása

Azura
Today at 12:41 am
☽ Párizs

Belphegor
Today at 12:03 am
☽ Bárpult

Markan
Yesterday at 11:17 pm
☽ Templomkert




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon
Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
4