Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Tárgyalóterem
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 24, 2018 9:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Figyelmét immár nekem szenteli. Szemeim egy pillanatra felvillanak, ahogy rám tekint. Én pedig nem leszek rest ezen elmosolyodni. Oh, te szép rangtalanság. Mily hasznos dolog is ez. Amikor senki sem tud rólad semmit, de te mindenkiről mindent? Milyen hatalmat adott az Öreg a te kezedbe? Hatalmasabb lehetsz, mint bárki más, és ehhez sokat sem kell tenned. Ugrasz össze pár hiú angyalt, ki azt hiszik, hogy övék a világ. Jutass hatalomra idegen lényeket, szolgáld ki a Sötétséget. S lám, Istenke kártyavára máris kezd összeomlani.
A szög máris nem olyan érdekes, nem igaz?
Teátrális megmozdulását azonban kicsit erősnek érzem.
Szemöldökeimet összevonva, hajtom félre a fejemet.
- Oh - ejtek csak ki ennyit, amolyan méltatlankodva. Hisz ő sem hihette, hogy még így van, nem igaz? Mily naiv vagy, drága Gabriel. Mily naiv és ostoba. Vagy csak ennyire az agyadra ment az Atyátlanság? Hogy máris így viselkedsz? De hallgassuk csak, hogy mit mondd.
Kényelmesen dőlök hátra a székbe. Kezeimet az ölembe tartom és most így szemlélem. Hallgatom őt, de egyben figyelek is rá. Komolyan. Érdekel, hogy mi a véleménye. Hogy van-e még értelme, hogy az ő céljait kiszolgáljam.
- Azokról a nagybetűs időkről beszélsz, amikor még nem kényünk-kedvünk szerint viselkedtünk? Ahol még volt, ki tiszteletben tartotta az Öreg akaratát? Nem pedig felrúgva azt, csak azért, mert egyéni véleménnyel bírva, azt hittük, hogy miattuk ment el és irtottuk ki őket? - direkt beszélek többesszámba, de talán érteni is fogja a lényeget. Igen, eme idők elmúltak. - Fogadd el, változást hoztál el az angyalok körébe. Amíg az egyik fél irtja őket, a másik mindenüket odaadnának egy-egy emberi érzelemért, de ne hidd, hogy a te köreidbe ez nem így van. Azt hiszed, hogy a te angyalaidat nem fogta meg a materiális világ? Nem férkőztek bűnös gondolataik az agyukba? - vonom fel az egyik szemöldökömet.
Hagyjuk már. Hiszen még ő is tele van érzelmekkel. Gyűlölettel, megvetéssel az emberek iránt. De meg tudom érteni. Most már teljesen meg tudom érteni. Azt nem, hogy miért nem tudta befejezni amit elkezdett. Elvesztett volna pár angyalt, és? Kit érdekel? Járulékos veszteség.
Mi mind csak járulékos veszteségek vagyunk.
- Oh, drága Gabriel, azon időket még  meg kell élned - somolygom a bajszom alatt. A magam részéről egy percig sem akarom ezt megvárni. Barbár eszközökhöz nyúlni? Erőszakkal kivívni a saját igazunkat? Ez aztán egy angyalhoz méltó tett.
Ítéljen el bárki a tetteimért. Soha, senki sem fogja belátni, hogy mit miért teszek. Miért szolgálom ki Amarat. Ez a világ már bűnös, ezt a velem szemben ülő férfi is kezdi belátni. Hisz ezért indult útnak huszonhét évvel ezelőtt? A világot mégsem képes elpusztítani, de Amara? Persze, majd ő is annyira lesz önző, hogy a saját életét féltse.
Egy szebb jövő. Egy jobb világ. Egy olyan, ahol minden következménynek meglesz a maga ára. Ez az, aminek mindig is lennie kellett volna, nem ennek a babaháznak, amit most ő is, minek hív? Otthonnak? Földnek?
Nevetséges.
- Biztos vagy abban, hogy van aki még tisztel? Elemberesedtek. S mi történik ilyenkor? A hatalomra éheznek. Legyen az angyal, vagy démon. Szövetkezz bárkivel, oh, azt hiszed, hogy a madarak nem suttognak? Itt ülnek a katonáid egy városba, néha járőröznek a sivatagba, okos ötlet - nevetem el magamat. Ennél Gabriel jobb startéga, nem is őt hibáztatom. - Hiheted azt, hogy Bartholomew is még tisztel téged, de meddig? Mikor fog eljönni az idő, amikor ő, vagy bárki más a kést a hátadba szúrja, ahogy te tetted azt Istennel? - vonom fel kérdőn az egyik szemöldököm.
Arcomon most nincs undor, nincs gyalázat, csak egyszerű, őszinte kíváncsiság. Vajon ebbe belegondolt már? Vezetett egy csapatot, kik nem mindig értettek egyet. Emlékszem Jaesa arcára a mennyekbe. Láttam Bartholomew miként áll ki mellette, de meddig? Gabriel is kiállt Isten mellett, de meddig? Bárki is még azt elhiszi, hogy ezt érte teszi? Menjetek már.
De persze nincs időnk játszadozni, így nem is baj, ha a lényegre térünk nem igaz? Rengeteg minden történt az utóbbi időben. Talán látta ezt, amikor a fejembe nézett? Na, nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, a nevem magától tudta. Tett rá megjegyzéseket. Láttad a nagynénédet a fejembe?
Vagy Ramiélt? Túl sok minden történt. Most már minden cselekedetünknek megvan a maga következménye. Annak is, ha nem csinálunk semmit és várunk ölbe tett kézzel, de annak is, ha teszünk valamit. Mi vajon melyik oldalra fogunk kerülni? Kíváncsi lennék, hogy Ő mit gondol.
Vajon ráharap-e a csalira.
Mit tennél, ha tudnád, hogy szeretett bátyád városába megölheted az embereket? Ha véget vethetsz ennek az egésznek egy szempillantás alatt?
- Ütni? - nevetem el magamat újra csak. - Elég régen találkozhattál vele. Olyan, mint egy gyámoltalan asszony. Semmi ereje sincs, azt hiszed, hogy még van? Semmi sem érdekli, de tényleg semmi. Felőle immár megölhetsz akárkit, nem zavartatná magát - vonom meg a vállamat. - A katonái is kezdenek szétszéledni, ellene fordulni. Szomorú ez egy arkánál, nem? Amikor már a saját katonáira sem számíthat - teszem fel a költői kérdést. Persze mindez szemen szedett hazugság. Vagyis egy része. Vannak tényleg, akik elfordulnak Michael mellől, inkább New Yorkba mennek, hogy ott védelmezzék az embereket.
- És ahhoz, mit szólnál, ha New Yorkba tudnék neked egy bejárást? Nem is sok minden kell hozzá, lélnyegében egy köpeny, amit bárhol megkaphatsz, de lehet elég lenne hozzá csak a képességed is - vonom meg a vállam.
Mert igen Gabriel. Én be tudlak úgy vinni New Yorkba, hogy egy vadásznak sem tűnjön fel. A pecsétet nem adtam át nekik, nem rajzoltam fel a város köré. Nem tudják meg, ha új természetfeletti lép a városba. Be tudnálak vinni és ki tudnád deríteni a gyenge pontukat. Tennél valamit? Megtennéd? Befejeznéd, amit elkezdtél?
- Ha tippelnem kellene, akkor erőnek használja - vonom meg a vállam. No, nem saját erejét növelné meg vele. Valószínű, hogy Amaráét. Viszont a nagynénénk sem érdekel már annyira, mint egykoron. Az a fránya démon.
Fejemet megrázom, kitörlöm most az emlékeim közül. Nem inoghat meg a hitem. Ez nem! Nem engedhetem meg neki. Ezt most már végig fogom vinni!
- De azt hiszem, hogy lényegtelen is, nem? Hiszen lélek nélküli porhüvelyt ha megölsz, mi lesz vele? Nem fog visszatérni. Senkinek sem tűnne fel ez San Franciscoba - tekintek komolyan az arkra. A leghatalmasabbra, mert így tartják. - Vedd ezt ajándéknak. S ha látom, hogy jól bántál eme információval, talán több hasznos dologgal is tudok neked a későbbiekben szolgálni - a kezemet nem tapasztja vér. Ennyi évezred után sem, ennyi Földön töltött idő után sem. Ezen most sem akarok változtatni. Eme munkát inkább kiadnám másnak, ha lehetséges.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Kedd Nov. 13, 2018 9:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise
Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1377 • Credit:

Na de Ophilia! Figyelmemet, melyet eddig teljes mértékig az asztalba jól belekalapált szögnek szenteltem, most a szőke angyal felé irányítom, szemeim hatalmasra kerekednek és ha nem vigyázok, könnyen az asztalon fog gurulni mind a kettő, de a szemizom majd pórázon tartja őket, megbotránkozva hőkölök hátra székemben és körülbelül úgy veszek egy hatalmas nagy levegőt, mintha azt mondta volna, hogy valakinek az ünneplésére a Bibliából csinált konfettit, mert más nem volt kéznél, bal kezemet pedig ajkaim elé kapom, hogy a felháborodottság okán kissé tátott számat eltakarjam. Elmúltak azok az idők, hogy valakit azért tiszteljenek, mert ark? Atyavilág, hát ez hová fog vezetni?! Itt most már mindenki mondhat mindenfélét büntetlenül, következmények nélkül? Rögtön kihullik minden szárnytollam a helyéről és visszanő újra. Kezemet leeresztem a mellkasomhoz, mintha a haragtól hevesebben dobogó szívemet akarnám ezzel a helyén tartani, miközben megemésztem ezt a sok tiszteletlenséget, amit hallottam. Orromon a levegőt dühödten fújom ki, akár a felbőszített bika, fejemet rosszallóan ingatom egyik irányból a másikba és egyetlen másodpercre sem veszem le róla a tekintetem.
'Hát Ophilia, most roppant nagyot csalódtam. És tudd meg, hogy mélységesen, lelkem leges legmélyebb bugyráig sértettél meg ezzel, szinte fel tudnék robbanni a dühtől! Nem adod meg a tiszteletet, csak azért, mert az angyalok hierarchiájában én jóval fölötted állok? Rooossz, nagyon rossz kislány vagy Ophilia! Látszik, hogy elmúltak azok az idők, ahol még mi nevelkedtünk! A nagybetűs régi idők, ahol ha nem tiszteltünk valakit, kitépkedték a szárnyunkat és abból csináltak tollpaplant. Elkanászodtatok, mindannyian! De nem lesz ez így sokáig, de nem ám! Visszatérünk az igazán hatékony büntetési módszerekhez, akkor majd meglátjuk, hogy ugyanilyen szemtelenkedős kedvedben leszel - e.' - hangom másodpercek alatt torzul el és változik recsegőssé, rekedtessé, de ezt mégis kárpótolja egy valamivel magasabb hangszín, amilyen általában azoknak az időseknek szokott lenni, akik épphogy nem hajítják botjaikat a fiatal huligánok után, mint az olimpiai dárdahajítók, akiknek a világon minden problémát szokott jelenteni, örökösen jajongani és panaszkodni szeretnek, pozitív dolog csak akkor hagyja el a száját, hogyha valakiről ironizálva beszélget partnerével, akivel rokonlelkekként nem szorul rá arra, hogy megmagyarázza mélyről, szinte a gyökerektől eredő rosszmájúságát és kárörömét, amit főként akkor érez, hogyha kiszáradt a szomszédban lakó, szintén idős hölgy erkélyen tartott növényzete minden ok nélkül. Néha merengéseim közepette elgondolkozom azon, hogy a rosszindulatú idősebb korosztály az nem Lucifer műve - e, bár amennyi kínkeservesség és belsejükben teljesen elburjánzott gonoszság lapul, kizártnak tartom, hogy erre öcsém képes legyen. Ezekre még ő is azt mondaná, hogy 'Tyűha!', pedig mindenki bizton tudja állítani, hogy ő sem a kedvességéről kapta a hírnevét. Hangos kacagásba török ki, eközben hangszínem visszaáll eredeti állapotába és mellkasomat kissé megütögetve könyökölök vissza az asztalra. Cseppet sem fogja viccesnek találni, pont, hogy szánalmasnak és visszataszítónak, komolytalannak, gyerekesnek és emberinek. Undorral fog rám nézni és rázni fogja a fejét, s bár nem ismerem Ophiliát pár óránál több ideje, annyira már kiismertem a reakcióit, hogy bármit mondok, mindig undorodás és szánalom fogja el, épphogy nem hányja el magát tőlem. Nem fog neki tetszeni, de én nagyon jól elszórakoztam.
'Rendben Ophilia, nem várom el, hogy tisztelj, de igazán nem is érdekel. Kint a kis huszárjaim között akad, aki még tisztel, de a legtöbben félnek. Félre ne értsd, nem fenyegetni akarlak, téged az sem hatna meg, neked én csak egy vállrándítás vagyok, semmi több, nincsenek illúzióim arról, hogyha odaállok a fejed fölé és a nyálamat köpködve leordítalak, utána pedig jól megverlek, utána reszketve fogsz a sarokban gubbasztani és hajbókolni fogsz előttem. Pf, dehogy! Viszont félreértés ne essék, kérdésemmel nem hergelni akartalak, bár a jelek szerint eléggé úgy tűnt. Segítségedet nagyra értékelem, játszadozni viszont túl sok időnk nincs.' - pont te mondod, ugye? Pont te mondod, amikor megint minden figyelmedet az az átkozott szög köti le? Mert így van. Figyelmemet ismét a szög fekete, mélyen ülő feje felé irányítom és szúrós tekintettel állok neki újból annak, hogy végre valahára kiszedjem a helyéről. Na de mit fogok vele csinálni, hogyha kiszedtem? Pörgetem az asztalon értelmetlenül, vagy dobálom egyik kezemből a másikba? Belekalapálom a székbe, az asztalba, vagy valakinek a fejébe? Hm, ez lehet nem is hangzik rosszul. A céltalanság, már szinte emberinek tűnik a vágy, hogy véghezvigyek valamit, aminek amúgy semmi értelme sincsen. Csak megszerzem, mert kell nekem, de hogy utána mit tudnék vagy akarnék vele kezdeni, nem tisztázódott még a fejemben. Hiába utálom ezeket a kis képződményeket és tartok tőlük többre még egy bélférget is, sajnos be kell látnia mindegyikünknek, hogy amióta idelent állomásozunk mindenki átvett tőlük egyet s mást, a fogékonyabbak talán többet is. Szégyellnem kéne magam? Meglehet, legalábbis a huszárok kint azt várják, hogy maradjak ugyanolyan fegyelmezett és karót nyelt, mint amilyen korábban voltam, amikor még törődtem bármivel is, nem tetszik nekik az a Gabriel, aki nem úgy viselkedik, mint a németek bajuszos Führere, hanem... szabadabb? Ez lenne rá a jó kifejezés? Nem hinném, sőt biztos vagyok benne, de valami ehhez hasonló érzés kerített hatalmába már egy jó ideje, ami ugyan nem vett le minden terhet a vállamról, a kövek ugyanúgy nyomják, de már nem érzem azt, hogy összeroskadnék a súlyuk alatt, egyszerűen átpakolom egyik vállamról a másikra, ha kényelmetlen és megoldottam. Persze ezzel együtt azt is gondolják néhányan, hogy ez a Gabriel olyan, akár egy nagyra nőtt gyerek, egy gyermek uralkodó, akit azért kell tisztelni, mert ő ül a trón tetején és gyermeki dacból bárkivel megtehet bármit, elfelejtették már a tisztelet mögötti valódi tartalmat, maradt csak a megszokás. Ám legyen, de a gyerekek a legkegyetlenebbek sok szempontból, kíméletlenek, erőszakosak és agresszívak, amikor védeni kell magukat és vissza kell vágni. Lesz majd még idő, amikor  a tisztelet mögött valódi jelentés és érzés fog állni ismét, először viszont azokat kell kigyomlálni, akikben csak félelem munkál és a hűtlenség gondolata sem áll távol tőlük. Példát kell statuálni.
'Micsoda? Dehogy! Mondom, hogyha ezt mondta volna, hogy ez a feladat, akkor a többi testvérem most itt lenne mellettem, nem a nagyvilágban lézengenének valahol. Sejtettem Michaelről egyébként, hogyha meghal az emberasszonya, akkor magára fog zárni minden ajtót és csak ücsörög a saját feje világában, de ütni még erőset tud, és mint tudod, nem vagyok a kedvenc testvéreinek egyike, úgyhogy a pofonról alkotott véleményemet még fenntartom. De ilyen mélyre süllyedni...' - borzongok meg kissé a gondolattól, hogy egy ember halála miatt hagyja szinte veszni városának egészét, nem gondoskodik többé az övéiről, cserben hagyja a védteleneket, azokat, akik oltalomra szorulnak, gubbaszt a sír fölött, vagy akármi fölött naphosszat és azokról az időkről elmélkedik, amikor még minden hibátlan volt, tökéletes, legalábbis az ő fejében, vagy a másik amin még gondolkozhat, a kínkeserves, véres bosszú az ellen, aki ezt tette az emberrel. De vajon mi történhetett a nővel? Manapság nem szokás meghalni csak úgy, úgyhogy itt valami másnak, nagyobbnak kell lennie, hogy a nő ténylegesen nyugovóra térhetett. Alsó ajkamat beharapva kaparom ki a szöget  a helyéről, ami már csodák csodájára elkezdett mozogni, nem nagyon, csak éppen egy picit biztatóul, hogy jól csinálom és ha még egy kicsit feszegetem, akkor hamarosan a markomban tarthatom, Ophilia utalása után viszont mégis mozdulatlanná dermedek és meredek az asztal lapjára.
'Ramiel? És még is mit is csinál ő pontosan az emberek lelkeivel, hogy gyűjtögeti őket?' - hacsak nincs lélekgyűjteménye, ami olyan, mint a bélyeggyűjtemény, akkor minek kellenek neki? Michael gyenge, Ramiel szorgosan lelkeket gyűjt, ki tudja milyen apropóból, én sem állok a helyzet magaslatán, valljuk be, mit csinálhatnak a többiek? Lehet össze kéne verbuválni egy családi gyűlést? Végtére is nem egy rossz ötlet, mindenki elmesélheti az új hobbiját, életcélokat osztunk meg egymással, kinek hogyan megy a sora. A szög fejét kocogtatva körmömmel kezdek el gondolkozni, miközben másik kezemmel borostás államat kezdem dörgölni és le sem veszem a tekintetem az asztal egyetlen pontjáról, amit kiszúrtam magamnak. Ha ezt a szép családot Atyánk látná...
   

avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 01, 2018 8:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Figyelem, ahogy könnyedén hajtja könyökére fejét. Enyhén félrebillenti. Arcomon játszi mosoly fut végig. Pökkhendi és ez lehetne is a veszte. Azonban nem az, csak játszik velem. Azt hiszi, hogy nagyzolok, hogy nincs meg bennem mindez. Mekkorát tévedsz, de ez nem a te hibád. Isten döntött úgy, hogy a legnagyobb fegyverét egy rangtalan senkinek teszi meg. Hiszen a tudás hatalom, nem így szokták mondani? Ahogy elmondtam a jobb kezének, úgy megtehetném vele is. Mégis bízom abban, hogy abban a féleszűben volt annyi, hogy az akkori üzenetem átadta Őfelségének. Vagy nem tette meg? Oh, akkor a játék vele csak még jobb lesz. Mh, lássuk csak, mikor is látogassam meg az egykori paradicsomot újra? Választásom végtelen, válogathatok. Senkit sem érdekel. “Nagy” harcosokkal áldotta meg az ég Gabrielt, a kérdés, hogy mennyire is hűségesek ezek.
Fejem ugyanabba az irányba hajtom, amerre ő is. Halvány mosolyra kúszik ajkam, miből láthatja, hogy átlátok játékán. Az emberiség történelmét követtem végig. Mindent tudok róluk, minden tettükről. Pontosan tudom, hogy mi húzódik meg egyes tetteik mögött.
- Érdekes tény. A földi, materiális világ mindenkire kihatással van. Minél többet töltesz idelent, annál jobban elemberiesedsz. Ez egy olyannal szembe lehet, hogy hátrányt lehet, aki mondjuk mindent tud róluk. Játszhatunk, ahogy szeretnél, én benne vagyok - emelem fel kezemet védekezőleg. Én ebbe is benne vagyok. Nézzük egymást komplett hülyének, mint akik nem tudják, hogy mi is történik valójában körülöttük. - Viszont egy esélyt akarok neked adni. Rajtad áll, hogy mennyire akarsz élni vele. Azok az idők elmúltak már, hogy azért tiszteljelek, mert egy ark vagy - arcomra fintor ül ki, ahogy kiejtem ezt a titulust.
Alig tettek le valamit az asztalra. Oh, kérlek, bocsánat, az ő segítségével világra hoztak egy megváltót. Wow! Mindjárt magam alá csinálok. Nem fogok már senkit sem tisztelni semmiért, ha nem mutat fel valamit. Enélkül semmi értelme. Az esélye megvan, én megadom neki. Meg akarom neki adni. A víz felszíne tükörsima. Az óceán alján tomboló viharok csapnak össze, mégis az utazó ebből mit sem lát.
Hát hozzuk ezt fel a felszínre. Mutassuk meg a világnak, hogy miként is néz ki, amikor az angyalok Ténylegesen egymásnak esnek. Amikor már nincs meg, hogy ki kinek az ellensége, amikor mindenki öl mindenkit.
Amikor az árulók a végüket járják.
Hiába nem kínáltak hellyel, én mégis leülök az egyik székre. Korán sem ahhoz, ami vele szemben van, a tárgyalóasztal másik végében. De nem is mellé. Pár székkel odébb. Taktika, habár az itt ülők nem a legnagyobb bizalmat élvezik, de még csak nem is a tárgyalópartner. De ő tud mindent. Innen tökéletesen be látja mindenkinek az arcát, mindenki apró kis mozdulatát.
Ahogy azt a fránya szöget is.
Lábaimat kényelmesen teszem keresztbe, kezeimet az asztallapra simítom. Ujjaimat összefonom, de korán sem azért, hogy imádkozzak. Ugyanis nincs már kiért. Ramiél Úrnőjének tekinti Amarát. Én csak egy eszköznek, mely elhozhatja a végső megváltást nekünk. Mindenki számára. Oly balgák, oly ostobák, hogy nem látják ezt be.
Vajon neki még van értelme ezt elmondanom? Vagy ő sem fogadná meg a tanácsomat? Kipróbáljam, vagy hagyjam veszni hagyni?
- Azt akarod mondani, hogy Isten behivatott, és a csepp szép szájával azt mondta neked, hogy uccu neki, fiam, írtsd ki az embereket? - vonom fel a szemöldökömet. Már elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy ezt elhiggyem. Már semmibe sem nézem ezeket. Nem akarom sem őket, sem pedig az angyalokat megvédeni. De még a démonokat sem.
Holott volt idő, amikor még rájuk sem tudtam volna felemelni a kezemet. Mily bús idők is voltak. Az az Ophilia semmire sem volt képes. Azt hitte, hogy érveivel bárkinél elér bármit. S mi lett a vége? Senki sem emlékszik rá.
Senki, csak egy démon.
- Továbbra is ott tartunk, hogy megálltál, huszonhét éve - rázom meg a fejemet. - Ne add be nekem, hogy Michael kihívást jelentett számodra. Napról napra egyre gyengébb és egyre erőtlenebb az egész városa. Már nem is védik úgy mint egykoron. Már pecsétek sem vigyázzák annyira, mint egykoron. De persze nem is szabad csak úgy berohanni oda, mint egy faltörő kos - dőlök hátra a székre. Egyik karomat átvetem a háttámlán, kissé oldalasan ülve szembe a férfival. Ez csak egy egyszerű eszemcsere, hogy lássa, nem a levegőbe beszélek. Pontosan tudom, hogy hol van a város gyengepontja. De azt is tudom, hogy merre van New Yorké. Na jó, azt még nem teljesen, de rajta vagyok az ügyön.
Nincs más dolgod, mint megkérni rá.
Mi történt hát veled? Most fog összedőlni a hited? A világod? Most fogod meggondolni magadat? Mi történt veled Gabriel ami miatt ennyire megtörtél?
- Nem látom akadályát, hogy ne segíthetne neked. Nem érdeke az emberek élete, egy valami érdekli őt, a lelkei - melyeket oly szorgalmasan gyűjtöget Amara számára.
Michaelre tett megjegyzésére akaratlanul is hangosan elnevetem magam.
- Oh, arról beszélsz, akit lassan egy könnyed szellő is elfújna? Hadd mondjam el neked, hogy mennyire erőtlen. Mennyire gyenge. Rád nézne, de hamarabb megsajnálnád a kiskutya tekintetét - hajtom fejemet oldalra, derűs mosollyal az arcomon.  - Nem jelenthet kihívást számodra Ő. De ugyan már, Micahelnek mindenről tudnia kell? Hidd el jelen esetben még az sem zavarná, ha az emberek hipp, eltűnnének. Az sem nagyon érdekelte, hogy egy új faj lépte át városának kapuját - na jó, ez talán érdekelte, mert a szóbeszéd szerint harcolt ellenük.
De többet nem nagyon tett. Ahogy megjelent, úgy is tűnt el. A várost azóta sem építették újjá. Talán már nem is fogják?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 01, 2018 5:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 854• Credit:

 
Újra a régi szoba, dicsfény és harsona nélkül, sehol a vakító fehérség és a tisztaság, csupán az ócska, kopott szállodai bútorzat, amihez már igazán kezdek hozzászokni. Lehet renováláskor nem dobom ki ezeket, maradjanak csak meg. Végigsimítva a kopott fényű, sok helyen már szálkásodásnak indult asztallapon hallgatom tovább a kígyó sziszegését és mintha minden egyes mondatánál villás nyelvét kiöltené szájából és csapkodna vele egy kicsit, beleszagolva a levegőbe, beleszagolva a gondolataimba, az érzéseimbe, a kételyeimbe, ezekből információt szerezve saját magának, jóllakatja magát vele, hogy tovább időzzön az agyamon táncolva. Időnk, mint a tenger, egyikünk sem siet sehová, hacsak őt nem várják valahová a világ pusztulásának közepette, nem szólítják el bokros teendői, amiket csak azután tud elintézni, miután velem megtárgyalt minden szükségeset és lényegeset, hogy utána visszamehessek az unalmas asztalom mögé az unalmas szobámba az unalmas átnézendő dolgokhoz. De az is lehet, hogy csak fogok egy teniszlabdát és a falhoz fogom dobálni, amíg a másik szobában próbálnak mindenféle aprócseprő dologra koncentrálni, amit kiadtam nekik utasításként.
'És te meglátsz minden összefüggést, minden apró kapcsot a dolgok között igaz?' - könyökölök az asztalra és támasztom meg jobbommal a fejemet, amíg az asztal lapjából elkezdek kikapargatni egy idegesítően mélyre beékelődött fekete szöget, ami lehet, hogy az egyetlen olyan szög, ami még összetartja ezt az egész tákolmányt és ha kiszedem, akkor összeesik, de csak akkor látom ezt meg, ha kiszedtem már belőle. Úgyis össze tudom utána rakni, hogyha szétesik, vagy valakit majd megkérek rá. Drága jó Ophilia, aki előtt semmi sem maradhat titokban, a titkok kulcsának valódi tulajdonosa, aki minden görbe szálat egyenessé tesz, minden kérdőjelet félresöpör, nem is kell gondolkoznia azon, hogy mi mihez kapcsolódik, mert ő már látja ezeket, ő tudja. Szeretem az ilyeneket, akiknek van agyuk, nem arról van szó, de akkor miért nem lehet mindenki olyan fejben, min ő? Nyilván az unalmas lenne és Atyám hiába a legjobb indulatú személy a világon, mindenkiről megvolt és megvan a maga elképzelése, hogy miért olyannak lett teremtve, amilyennek. Ez egy kicsit nehezebb fejű, amaz fürgébben fut, ennek egy csettintésébe kerül, hogy megtalálja  a helyes választ a kérdésre, a másik pedig úgy harcol, ahogy senki más a világon, de a saját nevét alig tudja lebetűzni. Áú belement egy szálka az ujjamba! Rosszallóan nézve a bűnös apró darab fára húzom ki az ujjamból és pöccintem odébb, majd térek vissza a szög kivakarásához, miközben néha Ophilia felé téved a tekintetem. Úgy látom őt sem az én látványom köti le leginkább, hanem a szoba lakberendezésének fölfedezése és átrendezése.
'Ha elmondta volna, hogy miért ezt kell csinálnom, akkor meggyőzhettem volna erről a többi testvéremet is, de mivel ez nem az Úr azt mondta, hogy... játék, ezért én is a félhomályban tapogatózom. Ha valóban ez lett volna a terve, akkor annyit mondott volna, hogy elmegy kicsit pihenni, amíg ezt a feladatot végigvisszük, vagy valamelyikünk mellett ott ülne és nézné, hogy hogyan haladunk a dologgal, esetleg, ha akarná, akkor úgy szervezné a dolgokat, hogy végül mindenki együttműködő legyen, legalább egy kicsit. Ha tudnék róla, akkor nem tyúklépésben haladnék mindennel, hanem mint a csettintés, csak menne minden magától, ahogy annak tényleg történnie kéne.' - újabb szálka, újabb pöccintés. Ha elmondta volna, akkor nem kapaszkodnék ebbe az egyetlen esélybe kétségbeesetten, mint az utolsó szalmaszál, amit ha elfúj a szél, utána nem marad semmi, csak az összedőlt világ. De ugyan mit is mondhatott volna? Nem olyan ő. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy nem olyan ő, aki saját fiait uszítja, hogy ölje le a kreálmányait, akiknek annyi esélyt adott már, amennyit meg sem érdemelnének, szeretném azt hinni, hogy ez csak az én gondolatom, ami végül tényleg vissza fogja őt hozni, és vagy megdorgál érte, vagy csöndben nézi mi lett mindennek az eredménye. Szomorú, amikor a gyermek nem ismeri a saját apját, amikor próbálja megérteni, de nem tudja, amikor szeretne a kedvére tenni, de maga sem tudja, hogy hogyan. Rengeteg opció lehetséges és mindennap átnyálazom a fejemben mindegyiket, mégis inkább a végén elrakom ezeket az agyamban jó mélyre és azt mondom, hogy rendben, holnap újra előveszem és megint átgondolom. Melyik lesz az a holnap?
'És ez a testvérem hajlandó lesz nekem segíteni? Mert én ezt örömmel hallom és el is fogadom, de a segítség már csak rajta áll, hacsak nem Michaelre gondolsz, aki két pfon kíséretében ki fog penderíteni onnan, hogyha ezzel elé állok.' - lelketlen, üres héjak kószálnak San Franciscoban? Szemöldökeimet a magasba vonva bámulom a szög lapos fejét és abbahagyom az asztal kapargatását. Eltűntek a lelkek és a test csak létezik? Hogyan...?


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 11, 2018 7:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Fejemet kissé félrehajtva szemlélem mit is vált ki a férfiból az a hír, hogy öccsének egyetlen szeme fénye a túlvilágé lett. Először is csak rezzenéstelen az arca. S mivel ő is megnézte az elmémet, a kérdezésem nélkül, hasonlót én is megteszek. Csak hogy lássam, mi is jár a fejében.
Ajkamara sejtelmes mosoly ül ki, ahogy szemlélem gondolatmenetét. Sajnálja is, meg nem is. Mégis felfedezem a gondolataiba azt, amiért egykor képes voltam megérteni. Nem rossz - annyira, mint amennyire lehetne, vagy mint amennyire látják mások. Célja az, hogy Istent visszahozza erre a rothadandó világba. Mégis minek? Hogy meglássa, mit művelt? Azt hiszi, hogy vállon fogja ezért veregetni? Ennyire naiv még Ő sem lehet. Vagy miért jöjjön vissza? Ha az emberek nem is lesznek, akkor miért? Hogy nézze miként civódnak az angyalok és a démonok? Minek? Elvégezzük azt, amire ő gyáva volt.
Vagy nem várjuk meg és hamarabb befejezzük ezt a bohóckodást.
- Meg - felelem neki bólintva. Az illúziót könnyedén megtöröm, hogy visszakerüljünk a rideg valóságba. Ez nem a menny. Ő nem egy trónon ül. Ez csak egy öreg és koszos szoba, melyen keresztül fut egy asztal. Egy dísztárgyat felkapva nézegetem, majd újra ráemelem a tekintetem. - És az egész város szétesőben. Az embereket senki sem irányítja. Az angyalok pedig nem kapnak parancsokat. Lézengenek, mint hal a vízben - vonom meg a vállamat. Tovább fokozva az… Ellenszenvet?
Esélyt adok neki, hogy megtegye azt, amit már rég meg kellett volna. Azon titkokat a városról, melyre figyeltek, hogy sose kerüljenek ki. Csakhogy én ott voltam. Átéltem dolgokat abban a városban. S nem kívánom őket védeni tovább. Sem őket, sem másokat. Már magamat sem. Ahogy Gabriel érvei mellett sem állok, mint egykor, de ugyanúgy elítélem Michael gyermeteg viselkedését is.
Szánalmas ez a viselkedés tőle, egyáltalán nem méltó egy angyalhoz. Ugyanúgy Gabriel nevetéssel teli viselkedése sem. De érdekel ez bárkit? Eddig sem tette. S hogy én az vagyok-e még? Szárnyaim még a hátamon vannak. De nem, nem vagyok már angyalnak méltó. Azonban én mégis tudom, hogy amire készülök Amaraval az a szebb holnapot hozhatja el egy új világnak.
Korlátoltak ezek az elmék, hogy ezt megértsék. S nem Gabriel lesz, akivel ezt meg fogom osztani. Már belefáradtam a győzködésbe.
- Ne gyere az emberek korlátolt gondolataival - hajtom újra félre a fejemet, ajkamon ezúttal játékos mosoly húzódik végig. - Elvileg az angyalok bölcsebbek - húzom össze orrom mellett a bőrt, ezzel enyhén ráncolva azt. Így adom tudtára grimaszommal a gondolatomat. Eretnek gondolat? Isten soha nem tagadta ezt. Bosszúálló volt mindig is. És ezt pont neki kellene, mindenkinél jobban tudnia. De halljuk, hogy mit is mond. - Oh, ha csak Ádám és Éva - sóhajtom el magam. Tudja, hogy mennyi isteni büntetésbe részesültek az emberek. Noé, Somora és Gomora és még sorolhatnánk. Mózes és a “népe”. - Ha az igazsgáért bukás járna, félő, hogy akkor már senki sem maradna angyal. Nem tudom, hogy az arkok között mi a szokás, de ahonnan én jövök a racionális gondolkozás dívott mindig is. Mindent úgy figyelni, Ahogy az történt, ahogy az van. Minden rosszal és minden jóval. Igaz a legtöbb angyal képtelen meglátni az összefüggéseket a dolgok között - vonom meg a vállamat. De az az angyal nem én vagyok.
Engem pont azért teremtett, hogy ne ilyen legyek. Hogy átlássam az összefüggéseket, hogy csettintésre képes legyek megmondani, hogy miként fognak alakulni a dolgok. Ez lesz a veszte. Vajon ezzel már akkor is tisztában volt, amikor megteremtett? Kötve hiszem.
Okfejtésére hangos nevetés hagyja el torkomat.
- Ezt pont Te mondod? - valahol egy távoli emlékképbe felbukkan egyik harcosának hangja, amikor visszajött az első mészárlásokból. - Tudod, eleinte úgy véltem, hogy Isten csak neked mondta el, hogy mi a terve, miért kell kiírtani az embereket. Miért kell Először a világ folyamán felfednie magát egy egész angyalseregnek, majd ezzel később egy démonhordának az emberek előtt. Szóval lehet, hogy most bukott meg az apró elméleted, hogy ezt az Öreg dönti el - ajkaimat szomorúan biggyesztem le.
Természetesen semmi hasonló érzés nincs bennem, ezzel kapcsolatban. Nem érzek sem szomorúságot, sem örömöt. Nem érzek semmit. Soha nem éreztem, de amikor valamit elkezdtem volna, szívemet galádul kitépték.
Azonban végre rátérünk arra, amiért jöttem. Pofátlanságomat, ha eddig sértetlenül megúsztam, akkor újra elforuldva tőle teszem vissza az apró kör alakú dísztárgyat a polcra. Végigsétálok az asztalok mögött, de nem állok meg, mögötte sem, csak megyek tovább.
- Szomorú ha így gondolod. Az angyaloknak semmit sem kellene elvárni a másiktól, ha segítségről van szó - vonom meg a vállamat. Még mindig ott cseng a fülembe a Bartholomew-val folytatott beszélgetésem. Egyszer kellett volna kérniük, hogy segítsek nekik a mennyek bezárását meggátolni.
Megtettem volna. Szinte már megsértve érzem magam, hogy azt hiszi várok tőle valamit.
- Igazából semmibe - vonom meg a vállamat. - Mert ebben óriási segítségedre lehet egy testvéred. Egyszerűen csak el kell fogadnod a tényt, hogy az emberek még mindig megölhetőek. Nem is akárhogyan. Vannak olyan emberek, kiknek már nincs lelkük - hajtom oldalra a fejemet, miközben újra felé fordulok. Kissé meg is hajolok előre. - San Franciscoba - ejtem ki a mézesmadzagot, ajkamon mosollyal. - Ennyi. Lelketlen emberek, kiknek lelkei.. mondjuk úgy, hogy eltűntek. Így az ő testük az örökkévalóságé lesz - vonom meg végül a vállamat. Rajta áll, hogy él-e a lehetőséggel, vagy sem.
Egy ideig egy a célunk. Csak hogy én túllátok az emberek végzetén is.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Szer. Okt. 10, 2018 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1129• Credit:

 
Meghaaalt? Nem volt egy hosszú életű kapcsolat, annyi szent, bár ki tudja mióta piócáskodott a bátyámon már ez a nőszemély , annyira emlékszem, hogy amikor ez kiderült akkor undorral eltelve fordította hátat Michaelnek. Sőt! Mit csak a hátamat? Mindenemet! Ha tudnám még értelmes emberi kifejezéssel fokozni, akkor megtenném, de ez még nekik is a tetőpont szokott lenni, amikor teljesen magára hagyják barátaikat és szeretteiket, felügyelő, szerető kezüket leveszik az oltalmazottról és szabadon engedik, hogy azt csináljon, amit jónak lát, többé nem szólnak bele. Mondanám, hogy én is megtettem ugyanezt, de csak félig. Michaellel nem foglalkoztam, ott van - vagyis volt, pardon - neki a kis nő egyede, majd az vinnyog a fülébe, hogy jaj atyaég védjük meg az embereket pepepepepe. Arcomra kiülő, jól leolvasható fintorral borzong bele minden porcikám a gondolatba, hogy Michael miket művelhetett vele, de ennek vége szakadt, meghalt, mindenki szomorú. Lehet gonoszság lett volna, ha felbukkanok a temetésén? A fintort azonnal leváltja egy széles vigyor, majd egy jóízű, hangos nevetés és talán meg is kell kapaszkodnom Atyám trónjában, hogy ne essek el. Küldök részvét táviratot valamelyik báránnyal, virágot, koszorút, mindent, amit ilyenkor szokás, sőt talán még fel is bukkanok majd bátyám mellett és mímelt együttérzéssel megveregetem a hátát. Persze majd kicsit erősebben a kelleténél, de ott leszek neki. A váll, amin kisírhatja magát, amíg megpróbálom észhez téríteni, hátha ebben a sebezhető állapotában fogékonyabb lesz arra, amit mondok neki és nem csak annyit hall, hogy bla - bla - bla - bla.
'Meghaaalt? Miért nem mindjárt ezzel a csodálatos hírrel kezdted? Szerencsétlen Michael, kegyetlen hozzá az élet. Beleszeret egy emberbe, aki még meg is hal. Persze a szerelem érzése csodálatos lehet, nem tudom, majd megkérdezem tőle két pityergő roham között, hogy milyen volt, na de amikor elveszíted a szeretett lényt...' - szisszenek fel, mintha nekem is fájna valahol legbelül, de ami fáj az legfeljebb a gyomrom a sok nevetéstől. Ejnye Gabriel, milyen csúnya vagy! Állj a sarokba! Biztos meglesz érte a jussom, a kárörvendés nem tartozik a nagy erények közé és Atyánk nem is igazán szereti, hogyha bárkinek a kárán, főleg egymásén szórakozunk, viszont lehet majd ha sikerül őt ismét színpadra állítanom, akkor eltekint tőle. Testvérem ereje gyengült, ez várható volt és teljesen logikus, ha úgy nézzük, az is magától értetődő, hogy ez az egész városra és annak védelmére hatással van, na de vajon az átjutás akadálymentesített? Nyelvemet szemfogamhoz támasztva szívom meg fogamat kissé, majd hümmögve nézek vissza Ophiliára. Nagy hasznát venném itt, bár  fiúk nem igazán díjaznák, hogy egyiküket kicsikét odébb lökögetem a sorban, hogy a drága Ophilia is beférjen, valami mégis azt mondja, hogy ez hosszabb átgondolást és utánajárást igényel, mint az, hogy becsattog ide egy ilyen hírrel és máris tárt karokkal várom. Szóval szabad a bejárás San Franciscóba? Úgy érzem hamarosan akkor meglátogatom ezt a nagy, szomorkás mamlaszt. Mi állíthatna meg benne? Az őrsége? Pfff, erősen kétlem.
'Ezért sok helyen máglyára vetnének téged, mert ilyen eretnek gondolataid vannak, hogy az Isten is lehet gonosz, de nem feltétlenül mondanám, hogy ez egy hamis állítás. Ha csak abból indulunk ki, hogy amikor lerakta Ádámot és Évát a Paradicsomba és azt mondta nekik, hogy minden az övék, de arról az egy fáról ne egyenek és mégis megtették, akkor ez arra is enged következtetni, hogy őt is meg lehet kísérteni, nem? Lucifernek sok szerepe volt abban, hogy a mai ember ilyenné alakult, mert talán ha Ádámék erősek maradnak, akkor egész másként alakult volna a helyzet, bár ez mindenki számára egyértelmű, viszont sajnos ezt az oldalt már nem fogjuk megismerni. És ha már ott tartunk, hogy megkísérthető, akkor ebből azért sok mindent le tudunk szűrni, amiket én nem fogok kimondani, mert nem szeretnék büntetést kapni érte, de gondolom érted mire célzok ezzel. Én szeretem őt olyannak, amilyennek, számomra tökéletes minden hibájával együtt, de nem vagyok vak.' - Atyámat sokszor gonosznak, igazságtalannak tartják, a fájdalmas miértekre és hogyanokra akarnak választ kapni olyan esetekben, amikor tényleg senki más nem tudna felelni rá, csak az Úr, de ilyenkor általában nem felel, nincsen rá jó válasz, azt meg nem mondhatja, hogy 'Csak.', vagy 'Azért, mert most így döntöttem', vagy 'Azért, hogy tanulj a hibáidból, hogy máskor ez ne forduljon elő vagy ne tehessék meg ezt veled', mert rengeteg olyan helyzet van, amire még ő sem tud felelni. Nem tud rá választ adni, hogy az ember miért fordult sajátjai ellen, miért törnek egymás életére, miért ártanak egymásnak, miért tesznek kárt a másikban, miért tesznek tönkre életeket, mert ő sem érti. Minket és az embereket saját képmására teremtett, eredendően senki sem gonosz, mindenki azzá válik valamilyen okból kifolyólag, mégis ott az erre való hajlam, amit magyarázhatunk az Almával és öcsémmel, mégis ott figyel a sarokban az árnyékok között a megkísérthetőség, minden probléma forrása. Vehetjük úgy, hogy eredendően senki sem gonosz, de megkísérthető a gonoszságra való hajlammal.
'Lényegében igen. Jobb ha az emberek sötétben tapogatóznak addig, amíg az Úr azt nem mondja, hogy most füleljen mindenki és beavatja a világot a túlvilági titkokba. Ez az ő dolga, nem pedig az embereké, hogy rájöjjenek. Játszadozzanak csak az ereklyékkel, olvassák a Bibliát, de ne menjenek túl messze. Mellesleg sajnálom őket kicsit, a szívembe zárta magát a keleti konyha.' - sóhajtok kissé bánatosan és a karfáról az ülésre huppanok, hogy végül az asztalra könyökölve támasszam meg fél kézzel kezemet és félredöntött fejjel hallgassam Ophilia ajánlatát, a valódi okot, amiért fölkeresett. Szemöldökeim hamar a homlokom tetejéig szaladnak és ha hagynám, hogy leessen az állam, most megtenné. Nem csak egy, de rögtön két információ morzsát is kapok? Valaki úgy tűnik, hogy szeretne a kegyeimbe férkőzni, vagy saját kegyeibe fogadott, hogy így elkényeztetnek, de hamar letöröm saját lelkesedésemet és hümmögve dőlök neki a támlának.
'Kérdés. Mit kell, hogy adjak az információért cserébe? Mindennek megvan a maga ára és bár szívből örülnék neki, hogyha már tudnám is az információt, körbetáncolnám veled az egész termet, de ilyen lényegi, életbevágóan fontos dolgokat nem osztogatnak csak úgy. Mi a buktató benne, vagy ez nekem mibe, mimbe fog kerülni?' - most nagyon figyelj Gabriel, most légy eszednél, mert ha elsiklasz valami fölött, könnyen lehet, hogy az életedbe és az eddig nagy gonddal épített birodalmadba, no meg a tekintélyedbe fog kerülni.


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 5:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Ajkaimat enyhén elnyílva hallgatom a harmadik ark szavait. Fejemet enyhén félre is hajtom, szemöldököm között is ráncok képződnek. Szavai teljesen mások, mint amire én gondoltam. Az első meghökkenésemet apró mosoly követi. Szemeimet enyhén lesütöm, fogaim hófehéren tündökölnek széles mosolyom közben.
Barnás íriszeim újra ráemelem, ajkamba enyhén beleharapok.
- Félreértesz. Egy merő pillanatra sem gondolnám, hogy meghalnál, ami azt illeti halálodat sem kívánom - annyira, mint bárki másért. Nem kevésbé, nem is jobban. Mégis annyira, mint a sajátomat.
Vele ellentétben én tudom, hogy a világunk elveszett, Amaranak már csak idő kell, hogy eme világot végleg eltörölje a Föld felszínéről. De ezt egyelőre nem kell tudnia.
- Ez egy egyszerű metafora volt, semmi több. Mégis, Ha bekövetkezne, tested nem tudnák őrizni, csak elmédet - hajtom fejemet enyhén félre. Oly téma az, mellyel egyelőre felesleges fogalkozni. - A világ mégis kifordult magából. A természetfeletti lett a halandó, míg az emberek a halhatatlanok. Érdekes egy világot élünk, vajon Isten ezt mindvégig így akarta? - szűkítem csak leheletnyit össze szemöldökömet.
Vajon ő tudja az igazat? Nem, ő mindezt, az egész vérengzést csak azért hajtotta végre, hogy Istent előcsalogassa. Nem jött össze. Amaranak vajon menni fog? Ha egyesével kezdi el kiiírtani a szeretett teremtményei mellett a szolgáit is?
Kötve hiszem. Ha az emberek nem érdekelték, majd pont mi fogjuk? Mi, mi vagyunk az igazi pótolhatatlan figurák.
Halk zene dallama töri meg a csendünket, majd az én szavaim. Elmerül gondolataiba, ez kimutatkozik arcán, ahogy az üres térben sétál. Erőm mégsem fogyatkozik egy percet sem. Akaratlanul is lepillantok kezeimre, mintha tőlük várnám a választ, vajon miért nem.
A válasz mégis oly egyértelmű.
- A nő mégis meghalt. Siratja és kesereg a teteme felett. Szerencsétlenségben, napokkal Amara előtt halt meg, véglegesen. Michael gyengébb, mint valaha. Angyalai szétszórva védik a várost, de már nincs senki, ki egy kézbe összetartaná őket - hajtom fejemet enyhén félre.
Ha akarna, most jobb esélyt nem is találhatna arra, hogy ne az emberek ellen menjen, nem. Hanem testvére ellen. Vélhetőleg ez nem fog megtörténni. S ami Lucifert illeti? Halkan prüszkölve nevetek csak fel rá, neve hallatán. Fejemet rázom csak meg. Isten a legnagyobb erőt neki adta meg, mégis elpocsékolja egy… ember miatt? Kit ha véd is, soha nem fog a pokolra kerülni - hiszen ezért védi, nem? Bár ki tudja, ezek csak szóbeszédek. - Egy angyalnak sem szabadna keverednie egy emberrel - ezzel mindig is egyetértettem vele, de Istennel is, most pedig…
Már nem mindegy?
Kényelmesen foglalok helyet végül a fotelbe, ahogy végighallgatom az ő meglátásait. Ezzel még vitatkozni sem kellene, így meg sem teszem. Bólintással tudatom vele, hogy igaza van, ebben is. Látjátok, nem vagyok én annyira szőrös szívű - igazából semmilyen sem - hogy ne adjak igazat neki. Már régebben is megértettem.
De addig nem értettem egyet azzal, amit csinál, de most pedig…
- A remény… - somolygom az orrom alatt, ismételve ezt az apró szót. Hiszen, ha csak rajta múlna… De nem. Nem tudják, hogy Amara itt van már, a küszöbön. Hogy őt óhajtja megtalálni, és addig nem pusztítja el a szeretet világot, amíg meg nem kapja.
Viszont a pokollá teheti egyenlővé életünket.
- Érdekes, hogy a saját képmására teremtette őket, mégis megvan bennük a gonoszság, de ha belegondolsz benne is - mintha nosztalgikusak lennének szavaim. - Egyedül a keleti kultúra járt a legközelebb ahhoz, hogy rájöjjönnek világunk valódi működésére. Ezért kezdted velük a vérontást? - Tekintek fel rá, könnyedén fordulva félig hátra és döntve hátra a fejemet.
Megjegyzésére halkan elnevetem magamat, legfőképpen a méreg szó hallatán.  Jókedvű nevetésem az egyetlen őszinteségem hosszú idő után. Ritkán tudnak manapság megnevettetni, neki sikerült. Újra félreértelmezte szavaim, de ha ő ennek akarja betudni szavaim?
Legyen.
- Mi lenne, ha tudnék módszert arra, hogy miként juthatsz be New Yorkba? Esetleg arra, hogy miként tudnál embereket ölni, még mindig? Ha be tudnád teljesíteni amit elkezdtél huszonhét éve? - állok fel végül a fotelből és fordulok az arkangyallal szembe.
Ajkam szegletében mosoly vibrál, szemeim mégis komolyságról árulkodnak. Számára jelenleg Amara a kulcs.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Vas. Aug. 05, 2018 1:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1103 • Credit:

'Ha meghalsz... egész érdekes felvetés. Miből gondolod, hogy meg fogok halni? Oh persze, a kis Ophilia nem gondol rólam többet másnál, int egy kupac szemétnél, sőt, ezzel még finoman fogalmaztam. Ha meghalsz... érdekes ezeket a szavakat ízlelgetni, mert persze, mindenkinek eljön az utolsó órája, ki tudja nekünk angyaloknak mennyi adatott meg. Mert ugye mi elméletben öröklétűek vagyunk, de aztán ki tudja, hogy ennek mi lesz még a vége. Lehetséges, hogy valóban, ha eltávozom, magam mellé fogom állítani őket, hogy őrizzék végtelen álmomat és ne háborgathasson senki, de vajon lesz - e mit őrizniük? Olyan sok a kérdés, még több a válasz, még szerteágazóbb és akár ezerfelé is el lehetne vinni ezt a fonalat.' - ha meghalsz. Benne van a dolgokban, hogy esetleg Michael maga mellé állítja testvéreinket, megfertőzi elméjüket az emberek szeretetének undorító és visszataszító gondolatával és egy túlerőt még én sem tudnék visszaverni, arról nem beszélve, hogy angyalaimat egyetlen csettintéssel képesek lennének porszemmé változtatni, ami bizony fájna a papának, de benne van az is, hogy Atyám fog megbüntetni, mert a kis szőrös majmait kiirtottam, akár az ocsmány kártevőket, bááár nem valószínű, hogy ő megölne, esetleg csak elvenné a szárnyaimat és börtönbe zárna, ami majdnem olyan rossz, mint meghalni, sőt olyankor az angyal inkább azt kívánja, hogy akkor már inkább öljék meg, csak ne kelljen ott sínylődnie. Hümmögve indulok körbe a látszólag üres szobában, a vakító fehérségben és mintha... ez egy angyalkórus a háttérben, akiket hallani vélek? Homlokomat ráncolva fülelek tovább, szinte meg is felejtkezem vendégemről, akitől valamiért felborzolódik a haj a tarkómon, amire azt szokták mondani, hogy gonoszság lakozik benne. Vagy valami ilyesmit. Minden szavából árad a megvetés és a szánalom, már csak a méregfogak hiányoznak a szájából és az abból csöpögő méreg. Ez angyal lenne? Jó, vegyük számításba, hogy sajnos nem tartozom sehol sem a közkedvelt arkangyal kategóriába, néha még azok is megvetéssel pillantanak rám, akik visszaakarják az Urat kapni, mégsem értenek egyet a módszerrel, de mégis csinálják, mert valamibe kapaszkodni kell. Ezeket általában egy idő után stressz levezetőként késdobáló táblának használom a dolgozószobám falán, vagy addig fertőzöm és kínozom a elméjüket, amíg kocsonya nem marad az agyukból. Jogos egyébként a kérdés, hogy miért nem mosom át az agyukat. Mert már nem bízom bennük. Akinek egyszer fölmerült a gondolat a fejében, hogy az emberek mégsem egy kiirtandó faj, hanem másként is meg lehet oldani problémát, amit ők jelentenek, annak tovább fogja fertőzni az agyát időről időre, míg végül kedves kis lényeket nem lát benne. Ezekre nincs szükségem. A gondolattól fintor ül ki az arcomra és tekintetemet a háttérben duruzsoló angyal felé fordítom, miközben a trón mellett elhaladva dobolok végig hátulján ujjaimmal, akár egy zongoraművész.
'Igen, tudok róla. Eléggé undorító szokás, ahogy ezt Lucifer is megtette. Mondjuk róla pont feltételeztem, mindig is eléggé... hogy is mondjam... érdekes ízlése volt más fajokra való tekintettel, na de, hogy Michael és az ő hihetetlen sziklaszilárdsága meginogjon egy féreg miatt. Semmin sem szabad meglepődni látod.' - vonom meg vállamat és tűnődöm el a képzeletbeli jeleneten, ahogy Michael legnagyobb kincsét, az emberfajzatot tartom a karjaimban, fejét pedig egyetlen mozdulattal elválasztom a fejétől és elhajítom a messzeségbe. Áh, ostobaság lenne, kimondottan nagy ostobaság, mert ezzel csak még jobban magamra haragítanám testvéremet és előbb akarná bennem megmártani az angyaltőrt, mint a keblére ölelni és megköszönni, hogy végre ettől is megszabadítottam. Nem, nem, ide más kell. Kell az ember, ez nem is kétség, de sokkal jobb megoldás a kis agyának megfertőzése. Egy kis gondolat elültetése itt, egy kis módosítás ott és úgy fogja hátba szúrni Michaelt, hogy öröm lesz nézni. Na és akkor! Talán akkor bocsánatot kér majd. Hiszen a legnagyobb csalódások az életben mindig valamelyik szeretett személy részéről érkeznek. Kedvem lenne örömtáncot járni és megtapsolni magam, de kis vendégem jelenlétében ez nem fog megvalósulni, hadd beszélgessen csak magában, erre viszont valamelyik angyalt rá fogom állítani, ahogy véget ért ez a kis terápiás összeülés.
'Ez tény, hogy néha elege lett belőlük, de gondolj csak bele. Ott a Tíz Csapás, valóban. Hogyha komolyak lettek volna a szándékai és nem a pillanatnyi elmebaj vezérelte volna, akkor nem kímélte volna meg a zsidókat. Nem kapták volna meg a sugallatot, hogy bárányvérrel kenjék meg az ajtófélfát, így életben maradnak. Noé bárkája! Elkeseredettségében megkapaszkodott az egyetlen igaz emberben a Földön és kis családjában, hogy talán ha ők indítják újra az egész körforgást, akkor nem lesz több gonoszság az emberek szívében, de Noéék is csak emberek voltak. Minden emberben ott a gyarlóság, ott a bűnre való hajlam, ami már Ádámnál és Évánál is beigazolódott. Sajnos ő és a jó szíve lett a világ veszte.' - könyökölök Ophilia mögé fotelje háttámlájára és nézek le a szőke fürtös koponyára. A kis kígyó a fészekben. - 'Meglehet, hogy igazad van egyébként. Lehet már rég máshol múlatja az időt, másik világban, másik bolygón, más teremtményekkel, más angyalokkal... hmmm... de mindenesetre a remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás.' - lököm el magam a foteltől és indulok újabb körútra a végtelen fehérségben, rágódva egyetlen mondaton, amivel elültette a bogarat a fülemben, hogy ő több lehet annál, mint ami. Többet tud annál, mint amennyit mutat, vagy amennyit álcázni próbál. Igencsak érdekes kis teremtmény ez a kígyó, lehet elkeresztelem Évának. Éva, Éva, Éva. Miért van veled kapcsolatban kifejezetten rossz előérzetem? Miért sugallja azt az agyam, hogy hagyjuk a fölösleges bájcsevejt és nézzek bele abba a parányi fejedbe? Ugyan, fel lehet rá készülve, hiszen tudja, hogy hová jött és felkészült mindenféle eshetőségre, hogyha Gabriel arkangyalt rossz napján találja meg, amikor nincs kedve beszélgetni, akkor esetleg a fejében kezd kotorászni. Hallgassam meg az ajánlatot és közben... nem is rossz ötlet. Önkéntelenül felszisszenve kezdem el gyűrögetni borostámat államon és tekintetem újfent Évára siklik.
'Ajánlaaat? Nocsak. Most, hogy kiköpködted rám minden mérgedet eljutunk idáig? Hallgatlak.' - hallgat a fülem és hallgat az elmém is, ahogy gondolataim elkalandoznak az övéiben, csak úgy szépen csendesen, észrevétlenül. Helyemet ismét Atyám trónjának karfáján találom meg és kényelmesen elhelyezkedve dőlök neki a háttámlának, miközben lábamat lassan kezdem lóbáli, akár az óra ingája. Mesélj Éva, meghallgatlak.


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 16, 2018 9:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
- Nem is tudod? - kapom szívemhez kezemet, ijedten, mintha egy teljesen új dolgot mondanék el neki.
Mégsem folytatom mondatoma. Titokba burkolok mindent, noha tudom, hogy pillanatok alatt képes lenne belőlem bármit kinézni. Nem zavar. Nincs rejtegetni valóm. Soha nem is volt, soha nem is lesz. Őszinte voltam, vagyok és leszek is. A hazugság még most sem kenyerem. No de az információk elferdítése? Vagy inkább annak hiányos átadása? Azt egyre jobban kezdem élvezni. Nem is kellett sok, hogy belejöjjek ebbe.
Lényegtelen jelenleg, hogy nem tudja, hogy ott jártam, hogy nem először járok a városba. Ha még élne, ha még létezne Stamiel, biztos vagyok benne, hogy nem az lett volna az utolsó. De látogatása óta nem láttam. Nem hallottam hírét. Az utolsó tette felém, hogy felszögelt egy falra. Hagyta, hogy vérem elapadjon, látszólagos halálba taszított. Persze nem ölt meg, arra képtelen volt. Hirdette kegyetlenségét, melyet Gabriel mellett szerzett, de arra képtelen volt, hogy ténylegesen ártson nekem.
Ez nem lelkiismeret, olyan felénk nincs. A tisztaság ott van még elméjükbe, szívükbe. Egy kis segítséggel eltüntethetem. Segíthetek benne.
A kép azonba változik, az ajtó feltárul, és egy seregnyi angyal és emberi keverék masírozik e. Szemöldököm a magasra szökken, mégsem szólok közbe a közjátékra. Fejemet félrehajtva figyelem az érzelemmentes arcokat. A rideg tekinteteket. A merev testtartást. Ez tőlem mindig is létidegen volt, noha saját arcomról is kevés mindent lehetne leolvasni. Tekintet, mely a lelkünk tükre, üres. Nincs lelkünk. Egyszerű bábok vagyunk Isten kezébe.
De nem is ez a lényeg. Hanem, amiket Gabriel mondd és cselekszik. S a kisgyerek. Hideg tekintetem emelem rá. Nem hatnak meg szavai, sem amire készül. Hadd tegye meg, ebben még csak meg sem állítanám. Vajon így is megteszi, hogy látja a közömbösségem ez irányába?
- Ha meghalsz, beállíthatod sírod mellé őket - felelem miután távozóra fogják. Meg kell hagyni, motiválni tud. Parancsokat is kiosztani. - Csin Si Huang után szabadon. Legfeljebb neked nem agyaghadsereg fogja őrizni álmodat, lelketlen porhüvelyed, hanem egy egész élő angyasereg - vonom meg a vállamat.
A hasonlóság ugyanis ijesztő. Valakinek. Én azért igyekszem nem megretteni tőle, de be kell látnom. Azzal állok szembe, ki kiirtotta az embereket. Ki mindenki felett áll. Ki bár, nem az elsőszülött, mégis hatalmasabb az összesnél.
Aki lehetséges szövetséges lehetne. Csak hogy végül ebbe lelje meg vesztét is. Vagy ennyire kapzsi? Ennyi elszánt, Gabriel?
- A neveknek már régen nincs jelentőségünk. Főleg nem körünkbe - felelem neki könnyedén. - És okosabb lettél, most, hogy tudod, mi a nevem? - kétlem. Ahogy más, úgy ő sem ismer. A mennyekbe legfeljebb Sariel volt az egyetlen ark, ki valaha is meglátogatott. Ramiél volt az egyetlen aki mindig mellettem állt. Aki ellen még ő is fordult volna, csak mert Mihály oldalán áll. Hát ennyire elvakult lettél, Gabriel?
Saját testvéred ellen fordultál, mert ő nem osztozik abban, amit te képvislesz. De akkor legyen hát. Essünk ezen túl, vállalom, hogy azt vallom, amit te. Egy darabig. De én ezen túlmennék. Tán ezt is láttad, vagy csak a nevem érdekelt?
Meglehet, hogy hamarosan ez is kiderül.
Továbbra is türelmesen állva, kezeimet magam előtt összekulcsolva figyelem, ahogy leül a trónra. Immár csak a karfájára. El tudom képzelni, hogy a mennybe is így tett. Sose láttam Istent. Soha nem részesített abba a kegybe, hogy arcát megpillanthassam. Egykor mégis töretlenül hittem neki, mindent megtettem volna érte. Mindent, amit akkor tanított nekünk, de amit Gabriel csinál, azt elvetettem. Teljes mértékig elfogadtam, megértettem, de nem tudtam azonosulni vele.
Fejét hátrahajtva hallgatja a szavaim. Ajkai rágcsálásába kezd.
Az apróságok. Ha van, amit tanultam Dontól, akkor ez az. Minden a részletekbe és az apróságokon múlik. Sokan elsiklanak az apróságok felett, holott a lényeg ebbe rejtőzik. Még egy ember, vagy esetünkbe egy angyalról, egy arkról sokat elárulnak apró kis mozdulatai.
Csendben hallgat, nem szól semmit. Magam sem teszem többé. Hagyom, hogy nyomasztó csend furakodjon közénk, elöntse a termet. Kétség? Vajon megfogant benned?
- Azt mondják, hogy beleszeretett egy emberbe. Ezért védi őket ennyire - pletykálkodom, okkal?
Igen. Apró kis információmorzsák, melyek a vége felé taszíthatják a kettejük kapcsolatát. A szakadék csak úgy tátong a két fivér között. Amilyen közel álltak egymáshoz, most annyira nagy a távolság.
- Nem volt szíve? - nevetem el magamat. - Juttassam eszedbe a tíz csapást? Igaz ez inkább a Pusztítás hozadéka volt. Esetleg Noé esetét? Szíve mindig is megvolt hozzá, de igazad van. Viszont nincs a Földön. Elfelejted, hogy én mindent láttam odafent - de tán nem is tudja. - Huszonöt évig voltam a rabod - még ha nem is szó szerint, de ezt sem kell tudnia, nem is tudja, nem is baj. - Nem a világot teremtette. Csak a Földet, az univerzumnak nagyobb ereje van, nagyobb ez a világ, mint amilyet mi el tudunk képzelni - sóhajtom halkan, de persze. Nem kérdőjelezem már meg. Ezek az idők elmúltak. Ő még sincs itt. - A helyébe már rég egy másik világot teremtettem volna, a tökéletes lényekkel. Gondolj bele, mi vagyunk a prototípus. A béta verzió. Kielemezte mik voltak a hibái - vonom meg a vállamat.
Rég letettem arról, hogy visszajön. Hogy közöttünk jár. S erre a legnagyobb bizonyíték a Sötétség. Raguel meghalt. A nyolc ark ereje nélkül nem fogják tudni megfékezni hatalmát. ez ilyen egyzser.
- Miért vársz vele eddig? Már csak egy maréknyian vannak. Csettintésre el tudnád pusztítani őket - kérdésem érdeklődő. Őszinte érdeklődés csillan meg tekintetembe, és itt rá is térhetünk jövetelem valódi céljára.
Élcelődése nem fog ki rajtam.
- Tudom. Ismerlek, mint a rossz penészt - így mondják az emberek nem. Habár a penészt sose értettem. Miként lehet azt jól ismerni? Érdekes lények ezek, de hát… Egyszer minden véget ér, nem igaz?
- Talán tudok segíteni neked, hogy miként pusztítsd el az emberek maradékát, mindörökre - még úgy is, hogy lelkük nem távozik sehova. Megteheti és ehhez nem kell sokat tennie. Csak egy nagyobb hatalomnak fejet hajtani. Egészen addig, amíg az emberek megöléséről van szó. Erről szól ez az egész. - Egy kiúttal tudnék neked szolgálni, ha érdekelne - ajkamra szelídnek ható, de már korán sem őszinte mosoly kúszik. Türelmesen állok és várok. Nem fogok csapkodni, nem fogok dühöngeni. Ezekre egyébként is fajomnál fogva képtelen vagyok.
Türelem. Ez a kulcsa mindennek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Pént. Júl. 13, 2018 11:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1034 • Credit:

 
'Majd átadom elismerésed a lakberendezőnek és vállon veregetem, hogy csak így tovább. Sőt add át magad nekik, díjazni fogják, hogy egy ilyen csinos pofika jött el közénk csak azért, hogy katalógus tanácsokat adjon nekik.' - intek az ajtó egykori helye felé, mire a falrész feltárul és kisebb maréknyi katonám zsúfolja be magát a tágas térbe, az ajtó pedig becsukja magát utánuk. Tekintetük teljesen üres, nem izegnek - mozognak, nem csodálkoznak azon, hogy az egyszerű tárgyalóteremből hirtelen a Mennyország egy szelete lett, nem néznek értetlenkedve a szőke jövevényre, csak egyenes háttal, felszegett fejjel merednek maguk elé. Trónomról mosolyogva kelek föl és lustán, elnyújtott léptekkel sétálok oda hozzájuk.
'Drága hölgyek, drága urak! Ophilia kisasszony azért teszi ma nálunk tiszteletét, hogy szerény városunk dekorálásának munkáját megköszönje nektek, melyet nehogy félreértsetek, természetesen szánalmasnak tartja az egészet úgy, ahogy van. Milyen kár. Kinek mi a véleménye? Akartok ma este vadászni? Megmutassuk neki, hogy az embereknek hamarosan vége, akárhogy is nem úgy tűnik? Ám legyen! Hozzatok ide annyi férfit, nőt, gyereket, felőlem akár még újszülött is lehet és fessetek mindent pirosra a vérükkel. Hadd legyen Ophilia büszke a dekoratőri munkátokra.' - állok meg mosolyogva az egyetlen gyermek katona előtt, akire valaha is büszke leszek ezen a világon. Atyai büszkeséggel eltelve simogatom meg szőke fejének búbját, majd Ophilia felé fordulva magam elé húzom a gyermeket és úgy játszom tovább szög egyenes fürtjeivel, mintha egy élettelen hajas baba lenne. - 'Ő a kedvencem, ő a legagresszívabb, hiszen a gyerekek mindig is azok voltak. Egy kis kupac nyápicság volt a fiú, amikor fölkerült hozzánk, amikor még meg lehetett halni, azóta viszont szépen összeszedte magát és tudja, hogy ezt a fékezhetetlen dühét hol hasznosítsa. Na hess, hess.' - lapogatom meg a fejét, akár egy ölebnek és a többiekkel együtt egyetlen szó nélkül hagyják el a tervet, míg én kissé félredöntött fejjel kulcsolom össze magam előtt az ujjaimat és sóhajtok egy nagyot. - 'Kicsit csaltam, bevallom. Nem szeretek úgy beszélgetni valakivel, hogy gőzöm nincs a nevéről és illetlen ahhoz is, hogy bemutatkozzon. Semmi gond, nem a te hibád, nevelés kérdése az egész.' - legyintek egyet, mintha semmiségekről beszélgetnénk. Mert nem azt csináljuk? Ráérősen dúdolva sétálok vissza az Úr trónjához és ülök le jobb karfájára, mintha most jönnék rá arra, hogy micsoda illetlenség elfoglalni az ő helyét távolléte alatt. Hiszen csak elutazott, nem? Amint vége lesz ennek az egésznek hazajön és minden a régi lesz. Nem, nem lesz. A régi elcsépelt, fölöslegesen felhasznált energia. Ha a régit akarnám megteremteni, akkor nem az emberek kiirtásában látnám az egyetlen reményt arra, hogy Atyám visszajöjjön bujdosó életmódjából, hanem ölbe tett kézzel várnék és várnék a többiekkel együtt, ügyet sem vetnénk továbbra sem az emberekről, csak néha napján, amikor kedvünk szottyan, akkor mennénk le közéjük egy - két csodálatos kinyilatkoztatásra vagy megjelenésre, hogy utána azon még éveket csámcsogjanak, különféle teóriákat és világvége elméleteket gyártsanak, míg mi odafent lógatjuk a lábunkat, néha ránézünk Luciferék körmére, rosszallóan csittegünk párat és visszajövünk. Így is lehetne, így lenne a legegyszerűbb, de képtelen vagyok ezt csinálni és várni az örökkévalóságig. Nem. Mire hazajön minden új lesz és sokkal jobb. Emberek nélküli, boldog és békés. Akkor visszaülhet a helyére és talán még meg is fogja hálálni, hogy mekkora áldozatot hoztam azért, hogy ő hazatérjen. De ezt Michael és a többiek miért nem látják? Miért csak nekünk, egy maroknyi angyalnak nyílt fel a szemünk és láttuk meg a megoldást? Fejemet lehorgasztva rázom meg azt és szőke fürtjeim közé túrva vakargatom meg tarkómat, majd emelem föl ismét és húzom el onnan a kezemet. Ophilia szavaira csak hümmögéssel reagálok, miközben tekintetemet le nem veszem a hibátlanul fehér falról, fejemet a trónnak döntöm és ajkamat rágcsálva hagyom a kétségnek, hogy egy kicsit elöntsön. Csak egy kicsi időt adok neki, hogy elmémben lejátssza a jelenetet, melyben Atyám már soha nem tér haza és örökkön örökké várni fogjuk őt az Új Paradicsomban, mert már minket, gyermekeit sem tart arra érdemesnek, hogy miattunk visszatérjen, de mielőtt a kétség túlságosan elburjánzana, elkapom a megfelelő pillanatban és darabokká, apró fecnikké tépem és még csak a kérdést sem engedem meg magamnak, hogy de mi lesz, ha ez mégis beigazolódik. Nem fog. Nem fog beigazolódni, különben sem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy saját magamat megkérdőjelezzem. Mások megtehetik, tegyék nyugodt szívvel, de ha magamban nincs hitem, oda az egész.
'Még az angyalok is belefáradnak abba, hogyha a sajátjaikkal kell harcolni. Egyedül Michael ellenállását unom kissé és az örökös ember szeretetét, de köszönöm aggodalmad, az erőmmel továbbra sincsenek problémák.' - paskolom meg a trón tetejét és kelek föl karfájáról, hogy újabb sétára induljak a mondhatni bútortalan térben és a szőke angyal minden egyes szavának hatására újra és újra nyakon ragadom a kétséget és megállás nélkül cafatokra tépem, nem engedem, hogy mérgezze a szívemet és kételyeket állítson fel az Úr visszatérésével szemben. Elég volt belőle.
'És ha nem érdekes, akkor hova menekülhetett volna? Hiszen az egész világot ő teremtette, ismeri minden apró zegzugát, hová máshová mehetett volna, hogy ne unja az egészet? Ő az embereibe fáradt bele egyedül, csak nem volt hozzá szíve, nem volt hozzá elég elkeseredett, csalódott és dühös, hogy véget vessen nekik egyszer és mindenkorra. Noénak és a családjának is megkegyelmezett, pedig akkor milyen dühös volt. Huhúúú, sosem láttam még olyannak! Persze szomorkodott, hogy ez lett azokból, akiket ő végtelen szeretetében teremtett és így hálálják meg mindazt, amit értük tett, mégis a harag nagyobb volt a szívében. Talán ha még egy kicsivel nagyobb lett volna, akkor Noéék sem élik túl és most itt ülne közöttünk, sőt, mi ott lennénk fent az ő oldalán és minden probléma mentes lenne. No de semmi gond, amire ő nem volt képes, arra majd én az leszek és vissza fog jönni. A hitetlenek pedig megkapják majd érte a jutalmukat.' - fúrom tekintetem az övébe, majd nagyot nyújtózva csettintek egyet és szisszenek. - 'Az ördögbe, hát a lényeget elfelejtettem! Ezen kívül még szeretnél egyébként valamit, vagy továbbra is ilyen kellemes dolgokról fogunk cseverészni? Nekem időm és türelmem végtelen, de ha azt szeretnéd, hogy üvöltözzek, csapkodjak és úgy viselkedjek, mint az emberek, amikor teljesen megkergülnek a dühtől egy szavadba kerül.' - dőlök neki a falnak, tőle távolabb megállva és körmöm alól a koszt kipiszkálgatva figyelem a hölgyike mozdulatait, reakcióját, de egy szánakozó nevetésnél többet nem igazán várok tőle. Miét vagy még itt?


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 2:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
A vakító fehérség első másodperceibe tekint hátra. Kell számára pár másodperc, amíg felfogja, hogy mi is történt “drága” helyével. Az értelem apró szikrája mégsem gyullad fel a szemébe. Hihetetlen, hogy pont ő az, ki képes volt ennyi ember kiirtására.
S hihetetlen, hogy pont ő az, aki már képtelen ezt megtenni. Mégis mennyien maradtak? Pár millióan? Szánalmas.
Egyenes háttal, felszegett állal tekintek rá vissza. A felismerés fénye nem csillan meg szemébe. Ajkamon mosoly árnyéka kúszik végig. Semmit sem tud. Vagy pedig csak tökéletesen jól titkol. De végül is miért is tudna? Ki vagyok én? Egy rangtalan angyal. Miért is árulták volna el katonái, hogy egy hozzám hasonló rejtegette az angyalokat odafent.
Na persze. De ha tudták volna, hogy Ramiél is én bújtattam. Máris más lett volna a leányzó fekvése. De persze ezt sem tudták. Annyira ostobák az angyalai. Ennél nagyobb csűrhét nem is találhattak volna keresve sem.
- Isten dicsőségéhez sem ér fel ez a romhalmaz. Mindazonáltal igazán esztétikus a vér az utcákon, a házak falain. Oh, és a betört könyvtár ablakai is otthonossá teszik - apró emlékkép rohamoz el.
A könyvtár közepén állva magyaráztam Stamielnek. Segíteni akartam számára, őt mégis megszállta valami… Valami elemi ösztön. Nem hallgatott meg, nem hallgatott a szép szóra. Egy valamit szajkózott. Hogy átléptem egy határt. Ez a Föld az Istené volt.
“Legközelebb nem lesz, megértetted?” hangzik az egyszerű kérdsé, majd az összes ablak üvege darabjaira hullik. Karomat, arcomat, hajamat karistolták a szilánkok. Mégis emelt fővel álltam előtte. Nem féltem tőle, hiszen a testvérem volt. Nem gondoltam volna, hogy ártani fog nekem.
Ő mégis egy penge élét mélyesztette belém.
Emelt fővel állok most is. Nem hátrálok meg, még Gabriel elől sem. De nem azért, mert a testvérem. Oh, az arkok nem azok. Ők egy pillanatig sem. Ennek teljesen más oka van.
- Ide szinte meghalni vágyik csak az ember - mosolygom negédesen. Nem tudna nekem ártani. Nincs már meg hozzá az ereje. Ahogy az övék napról napra csökken, úgy gyarapszik az enyém.
Egy pillanatra tekintek csak le kezemre. Szemembe lógó tincseim miatt nem láthatja, ahogy olajfoltossá válik a szemem, akár egy közönséges démonnak. Mire újra feltekintek rá, már a régi zöldes-barna lélektükrökkel találhatja magát szemben.
Mások vagyunk, ezt mindig is tudtam, nem vagyunk egyformán. De ha én lennék ő, megalkotnám a tökéletes illúziót. Az emberek mindig is abban éltek. Ezután is abban akarnak majd.
A bőrfotel irányába fordulok. Könnyed csuklómozdulattal varázsolom azt is olyanná, amilyen a mennybe is található volt. Hófehér, aranyozott szegélyekkel. Fenséges és tisztának ható. Tökéletes.
Ahogyan mi magunk is azok vagyunk. Mégsem fordulok arra, nem ülök le rá. Tökéletes, hogy így állok. S ahogy elnézem számára is tökéletes, hogy helyet foglalhat Isten trónusán.
Eddig azt hittem, hogy ő csak őt akarja visszacsalogatni. De most már kezdem gyanítani, hogy ez ennél sokkal többről szól.
Megérezte a hatalom ízét. Elméjét fertőzte meg, amit nem lenne szabad.
- Oh, ne aggódj, ezen nem szándékozom változtatni - indulok könnyed sétára a mennyei terembe. Nem megyek neki egyetlen igazi bútornak sem, annak ellenére sem, ha épp nem látom őket.
A tárgyaló valódi ablaka előtt állok meg. Hátamat nekivetem a keretnek, kezeimet könnyedén fonom keresztbe.
- Beleszokni? - vonom fel érdeklődve egyik szemöldökömet. - Huszonhét éve gyakorlod. Az elején még tökéletesen is ment, de mintha meggyengültél volna. Nem vagy már hatalmad teljében - somolygok rá már-már kedvesen.
Persze parányi kedvesség sincs bennem, de erről nem kell tudnia. Nem hinném, hogy számítana ez számára. Ha ilyen kicsinyes dolgok érdekelnék, akkor nem tartana ott, ahol most tart.
Egy szempillantás alatt övé lehetne a világ.
- Csak kár, hogy az ő helyettesítője vagy - hajtom enyhén oldalra a fejemet. A feladatom egyértelmű volt. Ramiélt kell megszereznem a számára. De nem is akarom átállítani Amara oldalára.
Méregként akarom szívébe csepegtetni a kételyt, hogy soha nem tér már vissza. Fertőzze meg az elméjét a gondolat. Legyen dühös. Hisz, aki dühös, az akaratlanul is hibát vét. S csak egy hiba kell számára.
- Úgy tűnik, hogy a világ nem érdekes már számára többé - tekintetem nem vonom el az övétől. Fogva tartom azokat, mégsem hiszem, hogy képes lennék erre.
Miért is figyelne egy jöttmentre?
Miért? Mert egy ajánlattal járultam elé.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Szer. Júl. 11, 2018 4:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Welcome to the Paradise

Ophilia & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 964 • Credit:

 
Az unalomtól elnyújtottan sóhajtva bámulok ki az ablakon, miközben állam szőke borostáit próbálom meg csűrni - csavarni, nyúzni, de annyit érek el vele, hogy néha saját bőrömbe csípve rezzenek össze, de nem kapom el onnan a kezem, nem rántom félre a fejem és nem szisszenek fel. Mintha transzban lennék, úgy figyelek a kietlen utcát, ahol az élet legtöbbször már csak abban merül ki, hogyha angyalaim valamelyike és egy véletlenül erre járó démon hajba kapnak és jól eltángálják a másikat, de sajnálatos módon már azt is szórakoztatónak találom, hogyha egy emberi lény, Atyám kedvenceinek halmaiból egyetlen kis patkány idetéved, követőim pedig... nos... maradjunk annyiban, hogy az a járdarész, amire az ablakomból rálátok nem mindig volt friss vérrel nagy területen kimázolva. Hogyan lehet ezeket szeretni? Hogyan? Sosem fért a fejembe, hogy az Úr hogyan volt képes kedvét lelni ezekben a nyomorult, mindenért jajongó, telhetetlen férgekben. Éhes vagyok, mosdóba kell mennem, elvetted tőlem, ami az enyém és most ezért megöllek, irigy vagyok rád és ezért most megöllek, ez is kell, az is kell, megvan mindenem, de még az sem lenne elég, ha az Isten a világ minden pénzét nekem adná, bla bla bla bla. Néha amikor odafentről szemléltem őket, még ritkábban amikor közöttük jártam Atyám parancsára találkoztam a fajnak roppant érdekes, intelligens példányaival és ellenszenves gondolataim meg - meginogtak. Biztos, hogy reménytelen az összes? Biztos nem lehetne szétválasztani azokat, akik túllátnak a kapzsiságon, megvetésen, irigységen, az összes gonoszságon és megkülönböztetésen, hanem helyette az elfogadást, segítségnyújtást és az önzetlen szeretetet választják embertársaik felé, azoktól, akiknek agyában dió, lelkében pedig mind a hét főbűn ott lakozik és még több gyarlóság, bűn, démon megvetheti ott a lábát? Nem lett volna egyszerűbb csak azokat életben hagyni, akik érdemesek arra? Például ott vannak az egyiptomiak. Tudom, nem a legjobb példa, hiszen a görögök és rómaiak mellett ők a világ legnagyobb politeista népsége, arról nem beszélve, hogy Isten népéből, a héberekből rabszolgákat csináltak, mégis szolidaritást vállaltak egymás iránt, piramisaikat és gazdálkodási szokásaikat pontos matematikai számításokkal alakították ki, hozták létre, az isteneiktől való félelmük pedig példamutató volt. Persze az Úr egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy az ő kiválasztott népét ostorral csapkodják, amit meg is tudok érteni valamelyest, nem vall túlságosan jótétlélekre, meg is kapták érte a jussukat mégis azt mondom, hogyha az emberekbe több értelem szorult volna, most nem tartanánk itt. Atyám nem állt volna fel és tűnt volna el egyetlen szó nélkül, hogyha nem kell azt végignéznie, ahogy az idők kezdete óta az emberi butaság úgy terjed a faj között, mint a lepra és időről időre egyre kritikusabbá válik a helyzet, nem beszélve az egyéb tényezőkről, mondhatni mellék betegségekről, amik a butaság virágaként növekedtek tovább. Az összes romlott, az összes rohad, az összes veszett és már nem lehet őket megállítani máshogy, csak azzal, ha eltűnnek a Föld színéről. Ehhez pedig már megvannak a megfelelő eszközeim, hogy hogyan csinálok a megmaradott lélekszámból egy szép kerek nullát. Tükörből egyre szélesedő vigyorom köszön vissza rám, az utcai lámpák pislákoló fénye alatt a sötét éjszakában megjelenik egy zsebre tett kézzel sétálgató alak, csücsörítő ajkai alapján fütyülhet, koromfekete szemei pedig a környéket pásztázzák, mintha direkt jött volna ide, hogy keresse magának a bajt. Hát meg is találta. Ha ennek a kis bajkeresésnek volt tétje, nem ő fogja elvinni a fődíjat, hanem az árnyak közül kilépő szárnyas vetélytársa, pont a legagresszívabb angyal mind közül, akik követnek. Szisszenve csóválom meg a fejem és az ablak keretének dőlve várom, hogy a láthatatlan gond hangtalanul elüsse a meccs kezdetét, ám mielőtt egészen átadhatnám magam a harc élvezetének megváltozik a kilátás, megváltozik minden. Vakító, fehér sterilség tölti be az egész tárgyalótermet és nagyokat pislogva kell hozzászoknom a szoba félhomálya és a kinti sötétség után, közben mégis a tárgyaló bejárata felé fordulok, hogy lássam ki tisztelt meg azzal, hogy köszönés helyett először megvakít inkább. Ajkamat belülről rágcsálva nézek szőke vendégemre, majd ismét körbepillantok a patyolat fehér térben és elismerően hümmögve állapodik meg rajta a tekintetem. Ismerem valahonnan? Belemásszak a fejébe, vagy hagyjam, hogy elmondjon mindent magától? És ha csak trükk az egész? Pillantásom homlokának közepébe fúrom, de most még megállom az égető kíváncsiságot és azt, hogy nézzek a fejébe, szánakozó hangneméből ítélve nem csak azért jött ide, hogy foghegyről idevesse nekem, hogy jelenlegi projektjeim reményeim ellenére is döcögősen haladnak, de ami késik nem múlik és mindenen lehet javítani.
'Optimizmus kérdése az egész. Én teljesen pozitívan állok a dolgokhoz, amik most lehet, hogy kissé lassabban haladnak, mint ahogy én azt elvártam és elképzelem, de soha ne mondd, hogy soha.' - mosolyodom el és mutatok mögé udvariasan, hogy foglaljon helyet a faszékeknél kényelmesebb bőrfotelban, ami fehér színben nem biztos, hogy nem lenne hányingert keltő, éppen ezért meghagytam az eredeti sötétbarna elképzelés szerint. Talán hosszú beszélgetésnek nézünk elébe és nem szeretném, hogyha vendégem kényelmetlenül érezné magát, legalábbis fizikálisan nem. De ahogy látom ő sem marad rest és mosolyogva simítok végig a trónuson, ami egykor Atyámé volt, mára viszont én vettem birtokba. Elégedett huppanok bele és lábaimat keresztbe téve, jobbommal a karfára könyökölve, hogy az államat kényelmesen tudjam támasztani figyelem vendégemet.
'Nem, valóban nem ismerlek, de ha jól sejtem akkor ez perceken belül meg fog változni, mert gondolom nem azért jöttél ide és dekoráltad át az egész helyet, hogy az orrom alá dörgöld, hogy még bele kell kissé szoknom vezetői szerepembe. Gyanítom viszont te ismersz engem, de azért bemutatkozom, hisz az illem úgy kívánja; Gabriel vagyok, Isten egykori hírvivője, ma már pedig nem kisebb személy, mint az ő helyettesítője.' - Isten helyettesítője. Őt nem helyettesítheti senki, nála fényesebben nem ragyoghat senki, nála szeretet teljesebb személy sosem élt még és nem is fog, így mondhatni Isten káromlást követtem el. De ki fog jönni azért, hogy ezt a szememre olvassa? Majd a kis hölgy ezt is elvégzi a többiek helyett, efelől nincs kétségem, hacsak nem elengedi a füle mellett, esetleg reakciójától el fogok süllyedni a föld alá. Ki tudja?


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
500
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Kedd Júl. 10, 2018 6:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Gabriel
Ignorance is the curse of God; knowledge is the wing wherewith we fly to heaven
Az Uriellel való találkozásom rádöbbentett valamire. Gabriel tökéletes báb lehetne Amara kezébe. S neki erről még nem is kell feltétlenül tudnia. Egy szempillantás csak, úgy tűnök el a naiv kis angyalka elől, mindezt miért?
Hogy megjelenjek Las Vegasba? Igen? Régen jártam már itt. Az emlékek ezzel kapcsolatban zavarosak, mégis tiszták. Gabriel ipharemje. Vajon mi lett vele, megdölgött már? Stamiel, oh Stamiel. Egykor a könyvtáratokba vágtad el a torkom és tépted volna ki a belem, mindezt miért? Mert tudást akartam átadni neked.
Olyan tudást, amelyre Gabriel áhítozva vágyott volna, ha a birtokában van. S lám. Most itt vagyok, hogy szövetségre lépjek vele.
Huszonöt évig hitettem el vele is, hogy az ő oldalán állok. Csak ezért maradhattam a mennybe. Elhitte ő is és ostoba katonái, hogy osztom nézeteit. Sértetlen voltam odafenn. Nem áltatom magam, valószínűleg tudomást szerzett, hogy nem csak Cassaelt bújtattam a mennybe odafenn. Ott tilos volt megjelennie bárkinek, aki nem az ő hű szolgája volt. Cass lebukott, vele együtt pedig én is. Sietve hagytam el otthonom. Ő kényszerített rá. Mégsem érzek gyűlöletet irányába. Semmit sem érzek. Üres a szívem, mit kitéptek mellkasomból.
Nincs is rá szükségem, csak egy szerv, semmi több.
Az emlékek megrohamoznak, ahogy a tárgyalóba érkezem meg. Háttal áll nekem, tán észre sem vette érkezésem. De ezen gyorsan változtatok. Az emlékek kavarognak bennem.
Illúzióval keltem életre a mennyeket. Hófehérré válik minden, vakítóvá, ahogy Isten teremtette meg azt nekünk. Nem léphetünk most be oda, de nem is kell. Nekünk nem kell, ahhoz, hogy úgy tegyünk, mintha ott lennénk.
- Azt mondják, hogy itt akarod az új mennyországot létrehozni - hangom könnyed. Egykor áhítattal szóltam hozzá. Megtisztelve éreztem volna magam, ha beszélhetek vele, hiszen Ő egy ark.
Egykor jelentett is valamit a hiearchia számomra. Egykor. De ezek az idők elmúltak már. Emlékek. A menny után még hittem abban, hogy Gabriel katonái nem fanatisták. Hittem abban, hogy szavakkal tudok hatni rájuk. Érdekes dologra jöttem rá a Sötétséggel kapcsolatban. Meg Akartam osztani vele. Stamiellel. Akkor még segíteni akartam nekik is. Mily ostoba voltam, mégis mit kaptam cserébe? Fájdalmat és kínt. Ez, az, amit okozott számomra az elsőszámú katonája. Emlékek. Mocskos emlékek, melyeket most mégis felidézek. Ha a fejembe pillanatan egy percig sem ellenkeznék. Egyedül Amarat zárom el magamba. Nem kell tudnia, még nem, hogy már az ő csatlósa vagyok.
- Meg kell hagyni, hogy eléggé pocsék munkát végeztél. De tényleg… - s ez nem csak a földi mennyország létrehozására vonatkozik.
Az emberiséggel is. Sikerült pár év alatt szinte az egész világot kiírtania de két várossal alig bír el? Szánalmas komolyan. Arcomra mégis könnyed mosoly szökik, nem engedem, hogy lássa gondolataimat.
- Gondolom fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok - jelenítem meg előtte Isten trónját is. Csak hogy teljes legyen az illúzióm a mennyről. Érezze csak magát otthon.
Nem tartok attól, hogy erőm elhagy. Napról-napra nő, hála Amaranak. Nem kockáztatom meg azt a tényt, hogy erősebb lennék Gabrielnél, de azért… Lehet, hogy kezdem megközelíteni ezt a szintet. Utóbbi mondatom természetesen csak az Uriellel való találkzásom mondatja velem. Ő nem foglalkozott velem, de lássuk csak, Gabriel mennyire volt tisztába, hogy mi is folyt odafenn a mennybe, amíg ő volt ott az Úr.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Hétf. Márc. 12, 2018 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Hétf. Márc. 05, 2018 6:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

Egyáltalán nem hat meg engem, hogy mi történt az elmúlt másodpercekben, apukánk megint megmutatta, hogy ki a kemény legény a vidéken. Engem nem hatott meg az egész, de rá annál inkább hatással van, ami elég rossz jel, ki tudja, hogy mikor fog visszamenni és hagy itt minket. Eltudom képzelni, hogy milyen büntetésben lenne része, bár apánk talán neki megbocsátana. Amikor felemeli a hangját csak felvonom a szemöldökömet és úgy pillantok rá, nem tudom mire vélni a viselkedését.
- Mit vársz tőlem pontosan? Csevegjek veled tovább, miközben minden egyes szavaddal ítélkezel és olyan embernek állítasz be, amilyen nem is vagyok? - nézek rá és cseppet sem érdekel a válasza, számomra ez a beszélgetés igencsak lezárt és nincs is értelme folytatni. Konok, makacs és ezen nem is fog változtatni, szerettem volna, ha megtörik köztünk a jég, de nem fog egy hamar és nem érzek elég erőt magamban ehhez jelen pillanatban. Bár teste reagál és elkezd félni, sugárzik belőle a félelem, míg én kiegyensúlyozott vagyok és összeszedett, mindenki azt kapja, amit érdemel, én is megkapom egyszer a büntetésem, de nem most.
- Nem tudom, hogy elméd pillanatnyi zavarát miért kell egy felsőbb erőhöz kapcsolnod. - mindössze ennyit mondok neki, nem fogom tépni feleslegesen a számat és nem vagyok kíváncsi rá, hogy mennyire fél az apánktól. Bár mikor közli velem, hogy Gabriel nincs itt, csak megállok és sóhajtok egyet. - Kilenckor gyere át hozzám, beszélnünk kell. - indulok el újra és most már nem állok meg, tudom, hogy nem fog eljönni, de meghagytam neki a lehetőséget, ha meggondolná magát, tudja, hogy hol fog találni. 



♥️
[/quote]

avatar



Jingle bells, jingle bells
Jingle all the way!
Oh what fun it is to ride in a one-horse open sleigh

☩ Reagok :
62
☩ Play by :
Jason Momoa

Utolsó Poszt Szomb. Feb. 03, 2018 3:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Nem hagy a gondolat nyugodni, hogy isteni jelenés volt, s atyánk így adj a a tudtunkra, hogy velünk van még. Talán, akkor rosszul teszek valamit. Ekkor hirtelen a fájdalom, és a harag csak jobban eluralkodik rajtam, így csak behunyom a szemem. A émon beleéig romlottá tett engem.
- ENNYI? – Emelem meg a hangom a nő irányába. Mérgesen tapasztalom, hogy számára már atyánk nem jelent semmit, hogy csak Gabrielt tartja tiszteletben. Mi van, ha ez ő volt? Mi van, ha vissza tért és mindenkit megbüntet? Félelem járja át a testem, és kémlelem a nő arcát, s a termet is, hát ha látok valamit, ami meg magyarázná mi a fene történt éppen itt.
- Tényleg úgy teszel, mint ha nem érezted volna ezt a suggalatott? – szökik fel a szemöldököm kérdően,s a nőt vizslatom.
- Gabriel nincs itt, különben nem veled beszélgetnék Anahita… - sóhajtok.







○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Everybody has a

dark side



Utolsó Poszt Csüt. Feb. 01, 2018 1:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

Kissé gyermekesnek és feleslegesnek tartom a viselkedését, hát nem kell már sokáig velem beszélnie, kezdem kevésbé érezni a vágyat, hogy visszakapjam. Talán engednem kellett volna másnak, talán nem kellett volna egészen idáig rá várnom. Mégis mikor eszembe jut az a sok szép emlék, azok a csókok melyekkel elhalmozott és mikor magához húzott, sosem éreztem nagyobb biztonságban magam, mint mikor ő ölelt át. Múló képek, gyermekes képzelgésnek tűnnek csak már, mintha nem is történhetne meg, mintha sosem térhetne vissza ez az állapot és talán így is van.
Eleinte azt hittem, hogy ő csinált velem valamit, de elmémmel éppen más valaki szórakozik és én már az első pillanattól kezdve érzem, hogy ki lehet az, hogy éppen ki érezteti ezt velünk. Hát mégis visszatért.. Kérdését értelmetlennek találom, így inkább csak válaszra sem méltatom. - Ha nem hiszel nekem, hát nem hiszel. - térek vissza az előző témára és elmosolyodom. Teljesen céltalan és értelmetlen ez a beszélgetés, még mindig makacs és ragaszkodik az "igazához".
- De most dolgom van, sürgősen beszélnem kell Gabriellel. - jelentem ki és válaszát meg sem várva lépek el mellette, hogy megkeressem a nem rég említett férfit. Aggasztó, eléggé aggasztó apánk megjelenése, ami semmi jót nem sejtet. Oly sokáig volt távol, most mégis megjelent a semmiből.  



♥️

avatar



Jingle bells, jingle bells
Jingle all the way!
Oh what fun it is to ride in a one-horse open sleigh

☩ Reagok :
62
☩ Play by :
Jason Momoa

Utolsó Poszt Szomb. Jan. 27, 2018 10:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello my darling
Anahita && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:


Végig mérem a nőt, és össze kulcsolom a karom mellkasom előtt. Rosszallóan néztem rá, és nem hittem el egy szavát sem. Nem hittem el, hogy mással nem volt rajtam kívül, nem hittem el, hogy még kellek neki, a pillantásai amivel ezt sugallták, hazugság volt.
Már nagyon jó lenne, ha Gabriel visszatérne, és végre beosztana.
Játsza, cicázik, de nem hagyom magam. Hiába a közelsége nem akarom megcsókolni, bár pillanatig át futott az agyamon, de nem teszem.
- Már New Yorkban is megmondtam.... - Ekkor hirtelen valami más lesz. Össze vissza látok minden, körülöttem cikázik és hatalmába kerít. Nem tudom mi ez, kinek a műve lenne ez a játék? Testemet tehetetlennek érzem, mint egy rongybaba amit egy kislány dobál. Vagy egy pók, aminek a hálóját elkapta a jeges fuvallat. Mondat közepében hasít belém, de mikor vissza érek, csak a nőt látom magam elött, aki biznyára ugyan ilyen zavart lesz.
- Mi volt ez? - Ül ki a rémület az arcomra, ami nem szokott. Isteni játék lett volna? Talán apánk 27 év után visszatér?






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○






Everybody has a

dark side


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
51
☩ Play by :
Ryan Reynolds

Utolsó Poszt Vas. Jan. 21, 2018 12:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Isteni kinyilatkoztatás

Anahita és Raiden elméjét egy felsőbb hatalom víziója kezdi kitölteni, elrabolva a jelen pillanatból. Egybefüggő anyag ritmusos mozgásának kellős közepén találják magukat, miként a sötétség öleli körbe őket. Különböző színű, formájú és méretű halak cikáznak körülöttük, de maga az anyag háborog, ide oda löki hullámaival a benne haladó testeket, kosznak tűnő üledék kavarog mindenfelé, s vele együtt egy tárgy aprócska, kerek, lukas teteje. Semmi több, ennyit láthatnak belőle csupán, aztán ismét elnyeli a forgatag. Ezután a képsorok megszűnnek, ők ketten pedig hirtelen visszatérnek a jelenbe.


Utolsó Poszt Hétf. Jan. 15, 2018 1:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



anahita & raiden
welcome back my love

A csalódás, melyet Raidennel való találkozás okoz, leírhatatlan. Egyszerűen nem erre számítottam, talán nem is volt jó ötlet megint mellénk állítani. Ekkora arroganciával és büszkeséggel nem fogja sokáig bírni, ha nem is Gabriel, akkor majd én fogom levágni a fejét a nyakáról. Sok minden megváltozott, talán bennem is túl sok minden, mikor végeztem azzal a szánalmas nővel, nem érdemlik meg az életet, nem érdemlik meg azt, amit az atyánk adott nekik. Ők a legcsodásabb teremtményei? Ugyan már.. Nálunk szánalmasabb létforma nincs is. Végignézve a férfin, akit egykor szerettem már egyre kevésbé érzem a vágyat, hogy újra megosszam vele az életemet és a testemet.. Hiányzott, nagyon is, de ha ezt folytatja, akkor nem leszünk jóban és bár még nem ismeri a gonosz oldalamat, jobb lenne, ha tartana tőlem.
Szavait hallva egy hamis mosolyt varázsolok az arcomra és nézem őt, tetőtől-talpig megvizsgálom, mintha röntgen szemeim lennének. - Majd kicsattansz. - jegyzem meg hasonló iróniával a hangomban, mint ahogyan ő is tette. Talán meg sem kéne lepnie a viselkedésének, mert bizonyos, hogy én hagytam őt cserben, de nem tudtam tovább játszani a szerepet, melyet kiszabtak rám. Undorodtam az emberektől, egyszerűen hányingerem lett tőlük és Gabriel nézeteit megbolondítottak, annyira egyetértettem vele.
Közelsége hatással van rám, bár nem mutatom ki, mégis megindít bent valamit.. Rég nem éreztem ilyet. - Mindened lehetek, csak kedvesed nem. - felelem neki és komolyan is gondolom. Azok az idők elmúltak, már egyre kevesebb reményt látok arra, hogy valaha is újra együtt lehetünk.. Feltételezése pedig nem kicsit sért, csak unottan pislogok rá és mielőtt lerakhatná a kezét, megragadom és megszorítom, majd egyenesen a szemébe nézek. - Eddig sem viselkedtem szajhaként, rajtad kívül senkivel sem osztottam meg a testemet. - mosolyodok el, mikor mégis.. rájövök, hogy féltékeny.
- De látva, hogy ennyire zavar.. - lépek közelebb, majd már annyira közel vagyok, hogy majdnem összeérnek az ajkaink. - Csak tenned kell ez ellen. - suttogom halkan, majd eltávolodom tőle, mielőtt megcsókolhatna, ha akarna.  



♥️


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3