☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Golden Gate Valley Branch Könyvtár

Amara
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
13

Csüt. Jan. 26, 2017 7:28 pm írtam neked utoljára


Darius & Amara
I watched the storm,
so beautiful yet terrific.
Ezt nevezed te világnak, fivérem?
Pillantásomat az univerzum végtelen idejében bővelkedve, kimért lassúsággal simítom végig a szorgosan ténykedő hangyabolyon. Bensőm mélyén megtelepedik az undor, nem érzek többet ezen szánni való lények iránt, mint viszolygást. A magány az én társam, nincs szükségem holmi rabszolgákra, ajnározzák a nevem, csakhogy kilétemnek elkendőzése mellett sem érzek nagyobb kényszert a társaságukra. Sajnos mégis kénytelen vagyok közöttük járni, egyrészt, mert bizton veszem, fivérem is ebben a halaktól bűzlő tengerben talált magának búvóhelyet, másrészt akad egy ennél kellemetlenebb problémám is, amelyre azonnali a gyógyírt kizárólag ezek a törékeny pillangók kínálhatnak.
Mióta kiszabadultam örök létemre szóló börtönömből, nem igazán tudtam figyelmen kívül hagyni erőmnek jelentős megcsappanását. Mintha a rácsok fogságában nem pusztán a reményeim haltak volna el, hanem mindemellé még a valóm egy része is kiszipolyozódott volna. Az első napokon kínzó, körülírhatatlan éhséget éreztem, jártam a pusztítás nyomait magán hordozó természetet, kihalt, romos városokat, hitében annak, szabadulásom valóban ócska tréfa volt csupán a fivérem részéről, hogy ebben a fertelmes világban szűnhessek meg apránként. Egy hétnyi fáradalmas bolyongás után azonban szembesültem testvérem egy csoportnyi teremtésével, emberekkel, ahogy magukat hívják, s amint rájuk vetettem a tekintetemet, tudtam, mire van szükségem.
Egyesével szívtam ki belőlük a lelket, és amíg ők élettelen hulltak a porba, én úgy virágzottam ki újfent. Legalábbis az éhség kevésbé gyötört már, illetve fizikai valómban sem éreztem elviselhetetlen fáradalmat.
Ahhoz ugyanakkor, hogy a végtelenségig kóboroljak, elcsemegézve néhány embert, akik épp a hálómba akadtak, nem fűlött a fogam, ezért döntöttem úgy, eljövök egy, az élettől még pezsgő nagyvárosba, amely egyszer s mindenkorra fedezheti a feltámadásomat. Ha szerencsém van, talán még a fivérem is felfigyel erre, és végre előmerészkedik a gyáva.
- Hé, Joe, jössz a könyvtárba? Állítólag a falakon kívülről hoztak egy csomó újdonságot, lexikonokat! - mélyenszántó undoromból egy mellettem elhaladó lény hangja ránt ki, és szavai, amelyeket a társának intéz. Szemhéjaimat enyhén összeszűkítem, igyekezve megfejteni, miről beszélnek, de mintha valami általam nem ismert, idegen nyelvet használnának. Terveim között nem szerepelt a kíváncsiságom fellobbanása, mégsem szabok neki gátat, miként lábaimat arra ösztökéli, induljanak meg az említett könyvtár felé.

Bizonyára valami központi helyet tölthet be a hangyák életében, hiszen szép számmal nyüzsögnek odabent.  Nos, menekülni nem fogok, ellenben ha már túlzott mértéket öltene bosszantó jelenlétük, nyélbe ütöm itt létemnek legfőbb okát. Addig is viszont nem átallok a polcok közé lépdelni, hogy megnézhessem magamnak az iratokat.
Odáig mégsem jutok, leemeljek egyet közülük, merthogy, mire végre kiválasztanék egy, a figyelmemet felkeltő darabot, a helyiség ajtaja hangos csattanással tárul ki, a benti népesség összetétele és mennyisége pedig drasztikus átalakuláson megy át pillanatok alatt. Bármi is keltette őket riadalomra, elégedettséget érzek, révén, a zajszint egészen megcsappant, nem is szentelek ezért több figyelmet a jelenségnek, hanem leemelem a könyvet, melynek borítóján fák, színes virágok díszelegnek. Ám ennél tovább megint csak nem jutok, ugyanis a közelemből neszezés, különös hang vonja el pillantásomat az olvasmányról. Látómezőmbe holmi halandóféle kerül, nekem szegezve egy fegyvert, amely korábbi tapasztalataimból ítélve még legyengült állapotomban sem jelent fenyegetést.
Fejemet enyhén oldalra biccentem, tekintetemet pedig kitartón függesztem az emberen, várva, elemelje rólam a játékszerét, viszont kénytelen vagyok tudomásul venni, ez nem fog bekövetkezni. Apró sóhajt engedve előbújni ajkaim mögül, egyik kezemet finoman megemelem, s egy könnyed csuklómozdulat árán fekete hamuvá porlasztom az eszközt.
- Miattad ment el mindenki? - teszem fel a kérdést kimért hangon.



Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Dec. 08, 2016 12:39 am írtam neked utoljára



Amara & Darius
Nem gyakran jártam San Franciscoban. A tömény démongyűlölet miatt minden itt töltött percem kész életveszély volt, félvérségem miatt. Csak a többiek jó kedvének, és annak a néhány itt tanyázó vadász ismerősnek köszönhetem az épségemet, azonban vannak dolgok, amiket csak is itt tudok megszerezni. Például információk, vagy ilyen-olyan eszközök, elemek, satöbbi. A világ többi része ugyan is már nem úgy működik, ahogy az régebben volt, így néha a legapróbb dolgokért be kell menni valamilyen nagyvárosba. Általában New Yorkra esik a választásom, de most SF közelebb volt hozzám. A nap már nem jár túl magasan, mikor az utcán sétálva meghallok valami ismerőset. Ám ez nem az a fajta ismerős dolog, amelynek általában örül az ember: ez a kellemetlen, "na bassza meg, már megint?" fajta.
- Sótlanul kérem.
Hallatszik a varázsmondat, mire megtorpanva oda nézek a kis étterem teraszára. A pincér értetlenül nézve írja fel a rendelést, s mikor bemegy, én határozottan oda sétálva huppanok le a férfivel szemben az asztalhoz.
- Ember... Ez a só allergia tök gáz dolog. Nekem is van. - mondom drámai sóhajjal megcsóválva a fejemet. A démon kényelmetlenül feszengeni kezd és kissé feljebb ül a széken.
- Te meg ki vagy? Mit akarsz tőlem?
Egy széles vigyorral az arcomon hajoltam közelebb, miközben egyik kezemmel az asztalra könyököltem, másikkal a kabátom alatt rejtőző fegyverre markoltam.
- Vízumot, vagy zöldkártyát... - a férfi pár másodpercig szemezett velem, aztán hirtelen felpattanva borította rám az asztalt és indult neki futva az utcának. Amint levágtam magamról a tárgyat, felkelve utána lőttem, de pont eltűnt az egyik épület sarkán. Egy velős "rohadjál meg" után üldözőbe vettem, de szent szar, ilyen gyorsan még nem futott azelőtt egy démon se előlem! Majdnem le is hagyott, de láttam, ahogy bemenekült a könyvtárba, ami a közelben volt. Meglepően sok könyvtár van amúgy erre, és nem mondanám, hogy szeretem őket... Nem azért, nincsen nekem semmi bajom a könyvekkel, de a polcok túl sok rejtőzködési lehetőséget nyújtanak egy ilyen mocsoknak. Szinte berontok utána, s rögtön elő is húzom a fegyverem és a kardomat. Azok az emberek, akik ezt látják, azonnal el is indulnak kifelé, ami nekem sajnos nem túl nagy segítség... Mivel a démon könnyen testet válthat, ha bent megtalálom a férfit holtan fekve, biztos lehetek abban, hogy sikerült elszöknie.
- Hogy pont most nincs nálam só rohadjon el egy kezem... - morgom ingerülten, miközben feszülten elindulok a polcok között. Egyszerűen az ajtóba kellett volna szórnom és akkor most be lenne zárva ez a rohadék. De nem, ma pont nem hoztam el, mert ahogy Lucas mondta: "Áh, San Franciscoban nincsenek démonok, pff.."
A fegyverem lövésre készen tartva nézek be óvatosan az egyik polc mögé, aztán hirtelen neszt hallok a másik oldalt mellettem, mire oda kapom a fejem és a fegyvert. Egy barna hajú lányt pillantok meg. Egyelőre rá szegezem a fegyvert, mert nem tudom, hogy megszállta-e a démon. Mondjuk San Franciscoban az is előfordulhat, hogy nem ember, hanem angyal. Akkor viszont jobb lenne nem fegyvert fognom rá. Na baszki.

 
Golden Gate Valley Branch Könyvtár
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: