We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Mezzanine Club
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Athan
avatar



☩ Keresett személy :
◇ a testvéreimet
☩ Reagok :
58

Utolsó Poszt Yesterday at 1:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Mindenképp élvezni fogom

Mephistopheles & Athan
szószám: 779 • Credit:

 
Lassan de biztosan nyugszanak meg az érzékei, ahogy szépen simul bele a környezetbe és alkalmazkodik hozzá. Nem könnyű, azt kell mondania. A sok kihagyott korszak, újdonság és persze a világ maga egyszerre zúdul rá, minden inger, hang, illat, és sok-sok más apróság tódult elé, kezdve a helyszínektől az emberekig. Mohón kapkod minden után, ami új és egy pillanat alatt másra terelődik a figyelme. Kapkod, felszínes és türelmetlen is talán, bár ez utóbbi saját magával szemben bukkan fel, hogy bár az alapok ott vannak a fejébe valamelyest, nem sikerül azonnal mesterévé válni. Nem nagyon akaródzik elismernie azt, hogy igenis elavult egy lélek ő, nem, ő a fivérei és önmaga előtt is azzal akar felvágni, mennyire felkészült. És tessék, beül valahova, kapkodja a fejét és mintha karót nyelt volna, úgy feszeng a széken. Elnézi a többi lelket, akik felszabadultan beszélgetnek, ringatóznak a zenére és szórakoznak. Ez már egy jó pont, ahogy nézi és fogadja be a helyet, már könnyebb. Nem, nem akar maradi lenni, aki mindenre csak fintorog, nem adja meg ezt a kegyet senkinek sem. Ruben is milyen jól megtalálta a világ új dolgait, bár kicsit sajátosan, de kétség kívül kényelmesen, úgy néz ki, illik felvenni a vonalat neki is, persze, nem kezd el ő is társasjáték után kutatni, vagy más őrültségekkel elpazarolni az időt, csak azt a lazaságot átvenni, ami akkor árad belőle, amikor a kartontáblára pakolja a bábukat. Nagy levegő, is kifúj. Nem vallatás ez, hanem.. egy görbe este. Talán még.. kicsit szórakozhat is, ahhoz nem kell új tudás, hogy hízelegje be magát valaki mellé, hogy reggelre kellemes emlék legyen. Rég csinált ilyesmit, el lehet azt felejteni? A démon szavai konganak elméjében, ahogy gúnyosan nevetett a pillanatnyi zavarán. Hah..
- Így már más, persze – bólint, amikor már a társaság része megoldódik a dolognak, persze, itt nem kell semmi rosszra gondolni. Merev tartását szép lassan ereszti le, próbál kényelmes pózban ülve azt sugallni, hogy már jobb minden, sokkal. Nem veszi fel, ahogy felméri a másik, ő is megfigyel, kíváncsi, ahogy az elegáns alak pont őt választotta, pedig benne egyelőre semmi elegancia, minden ruhadarabja kényelmet sugároz és túl.. polgárias, ha lehet így nevezni. Itt-ott poros, toprongyos kiskirályfi lehetne csak benne a másik mellett, ha erre a mércére kerülne a sor, de a dresscode szót nemigen ismeri és azt se, mit jelentene. Majd egyszer.
- Lehetséges, hogy azzal finomabb lenne talán – morfondírozik. Mintha csak a plusz cukor hiányáról lenne szó, úgy jegyzi meg. Nem árul egyikük sem zsákbamacskát, egyikük sem halandó és ez már jól is van így, megvan a plusz, amely szavakat ültet majd a csendbe. Ha ugyan nem is kap a másik keze után, hogy sebet nyisson rajta és kipróbálja, tényleg olyan finom-e, ahogy mondja, újabbat kortyol az ajándék italból. Arca már csak aprót rezzen, ízlelgeti a világot, amely ebbe a kortyba költözött bele és amelyről tudja, hogy nem méreg. Bólint pár aprót, már ami a balhékat illeti, elvégre, ilyesmi akkor is előfordult, mielőtt bebörtönözték volna. Párbajok, halálok vagy csak épp kinek az ölébe ülhessen egy csinos asszonyság, vagy még rosszabb. Amióta csak világ a világ, mindig lesznek csaták vagy épp kisebb harcok, amelyben két fél küzd a semmiért.
- Ez roppant hízelgő. A nővérem talán még tovább tudná tódítani, tudod, ő mégiscsak dekoratívabb, mint én magam. No de.. - vonja meg a vállait, immáron felszabadultabban. Nem az alkohol hatása, ennyit ő sem érez meg, még így, hogy emberöltők óta nem vette magához. Ha kicsit még döcögősen is, próbál úgy viselkedni, ahogy azt illene. Vagy amelytől a társasága nem kap agyvérzést, és bár ő pont nem incselkedik senkivel, lehet épp ez is elég volt. Ujjaival a poharat piszkálja, tekintete a másikon, fülében a muzsika duruzsol.
- A nevem Athan – mutatkozik be, és szinte tudja, hogy nem a neve volt az érdekes, nem az hogy ki, hanem mi. Ahogy ismét a világban jár és felfedi valóját, tekinteteket, arcokat kap válaszul. A felhozatal vegyes; van aki értetlen, van aki kíváncsi vagy talán kicsit is fél. Nem sérti meg egyik sem, még a gúny sem, mindennel tud bánni, ámbár a válasz már más tészta; vagy támad vagy társalog.
- Nem hiszem, hogy mondana bármit is az, pontosan ki volnék. Elég régi és unalmas történet, sok más érdekesebb dolog van most a világban, amire figyelni lehet – már-már csak szórakozásból emeli meg a poharat – vagy mert szeme sarkából látja, ahogy a közelben ülő páros is így tesz beszéd közben, bár úgy véli, azt kihagyhatja, hogy tagjait dörgöli a másiknak közben. Inkább kortyol helyette. - És én kibe botlottam bele? Kezdem úgy érezni, hogy több démont hord a világ a hátán mint embert – sóhajt egy aprót, de nem igazán bántja a dolog, elvégre, rokonság, vagy mi a szösz, félig-meddig.



Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 9:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


♢ Hát még én! ♢

Athan & Mephistopheles
zene • szószám: 562 • Credit:
 
A világ folyamatosan változik, talán ez az benne, amitől nem válik szürkévé és unalmassá a szememben. Talán ez az, amitől még kíváncsian vagyok épes járni a földeket, nem pedig mindent csak unottan, hogy aztán a magam kedvét dobjam fel. Nem véletlenül hívnak a Rombolónak. Oly sok mindenbe mártottam a kezemet, annyira szeszélyeim rabja voltam vagy még vagyok, hogyha valami nem tetszett, egyszerűen elpusztított, mert azt viszont élveztem. Rendkívül élveztem. Mert imádtam mindent tönkretenni, földbe tiporni, porral egyenlővé tenni, legyen az emberi vagy isteni. Lekötött, kitöltött, úgy éreztem, hogy azoktól a pillanatoktól vagyok képes tovább lenni, mert egyszerűen az Isten adta világ zavart, irritált, nem éreztem azt, hogy számomra való, így próbáltam az én képemre formálni. Nos igen, Lucifer valóban ilyet akart a világra hozni? Ki tudja, de most már nincsen visszaút, már pedig én senkinek sem fogom megkönnyíteni a helyzetét. Önző dög vagyok, engem az érdekel, én szórakozzak, a többi mellékes. Miért lenne fontos, ha a halandó élet csak egy pillanat? Ezer évben mi 30 év? Pontosan semmi.
A kezdeti élvhajhászkodás alább hagyott, kifinomult ízlésem, kezdtem egy idő után a lényegteleneket kihajigálni, hiszen mi nekem egy megtört lélek? Sokkal kielégítőbb, kiért küzdeni is kell egy kicsit. Ettől váltam olyanná, amilyen formában most ismernek - ing, öltöny, kifinomult modor, ki lehengerli a nőket és férfiakat egyaránt, kit minden szülő akarna a gyermekének, hiszen bennem nincs rossz - hiszi ezt mindenki, miközben minden csak egy díszlet részese. Az én játékom felépítése, mindenki bábu, akiket én használhatok fel, már csak egy remek ellenfél hiányzik, de azok oly ritkák, mint a fehér hollók. Hiányoznak is, tán az előttem lévő? Fene tudja, olyan mint Csipkerózsika, ki most ébredt fel. Ne untass, mert utálom, akik untatnak.
Végig mérem egy szempillantás alatt fejétől cipőjéig - fényes, dús haj, ívelt szemöldök, kifejezéstelen szempár, csodálkozó finom vonások, épp hogy nem pelyhedzik, de remélem a pubertás koron már túl vagyunk. Faragott száj, kiugró áll, nem kimondottan az izmosak sorát erősíti, de jó magam sem, így erejét nem szabad semmiképp sem lebecsülni, már ha van neki olyan, de van. Különben olyan lenne, mint minden halandó, már pedig illata és szeme mégis csak mesél. Túl sokféle került már utamba, kiismertem, milyen is egy ember tekintete, az övé annál mélyebb, régibb, mint aki száz éveket tudhat maga mögött, mégis, mintha új lenne, mint egy újszülött. Különös keveréke volt a kettőnek, így végképp kezdtem elveszteni a fonalat, hogy mégis ki a fene is lehet.
Hangja üres és semmitmondó, ami csak megül közöttünk, az emberek hordozzák azt a tulajdonságot, hogy folyamatosan befolyásolják őket a gondolatok és érzelmek, míg minket az ilyen teljességgel hidegen hagy. Sosem érdekeltek ilyen földi, maradi dolgok, amik Birodalmakat emeltek fel és döntöttek a porba pillanatok alatt. Oly gyenge, oly felesleges érezni...
- Azt hiszem, ismerkedésnek megfelelő - hallattam egy "ehe-he"-t szórakozottan. A mai ivópartneremnek akkor annyi, nem mintha képes lennék berúgni, ahhoz hatalmas mennyiséget kellene egyszerre lenyomnom a torkomon, pedig sajnos ahhoz egyik alkohol sem olt eléggé szomjat. Továbbra is éhezem a lélek után, továbbra is többet-többet és többet akar. - Nem, ezt whiskeynek hívják és a jobbak már pedig ilyenek. De ha vért kívánsz, biztos állnak rendelkezésedre, a kocsmákban szeretik a balhékat - a témát úgy vezetem be, mintha csak azt kérdezte volna meg, hogy felhős az ég. Én magam lélekre vágyom, de a legtöbbnek még tikktakkol vissza az ideje, addig pedig türelem... végtelen türelem. Örökös türelem. Hihetetlen nyugalom birtokába kerültem, olyanéba, mikor semmi sem billenthet ki, mégis mi hathatna rám? Vagy rá? Bár ha az ital így... hmm.
- A figyelmem? - támasztottam meg könyökömet az asztalon, miközben láthatatlanul nyaltam meg ajkamat. Talán, nem most esett le a fáról. - Egy magadfajta? Te is tudod. Vonzza - mosolyogtam rá megnyerően, hátha kiugrik a zsákból a nyúl, nagyon is fúrta oldalamat, hogy mi féle. A tudatlanság nem zavar, inkább felcsigáz, hogy minél előbb bepótoljam a hiányt, hogy nem ismerek hozzá hasonlót. Pedig ezer évek óta járom ezt a porfészeknek nevezett valamit, mégis... semmihez sem tudnám hasonlítani, már csak le kéne hogy hulljon az a lepel, de én kivárom. Úgyis le fogja dobni idők kérdése, már pedig én ott leszek, hogy megtudjam. Nem véletlenül vagyok a Csalás Hercege is... - Nos tehát, kit tisztelhetek benned? - a legtöbb ellenfélhez tisztelettel fordulok, hátha méltóak is, a játékok során úgyis ki szokott derülni ki nem az és ki igen... Nos, ki lennél, ismeretlen?



Athan
avatar



☩ Keresett személy :
◇ a testvéreimet
☩ Reagok :
58

Utolsó Poszt Hétf. Május 21, 2018 6:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Mindenképp élvezni fogom

Mephistopheles & Athan
szószám: 618 • Credit:

 
Talán egy kis szelet neki is jut abból, amely egykoron ezt a világot jellemezte. Persze, visszagondolva akkor is voltak ilyesmire lehetőségek, nem is egy, mindent megünnepeltek, amit csak lehetett, főleg ha egy csata vagy épp az akkori uralkodó egy bármely pillanatát emelték ki. Ó, volt ott minden, bár többségében a szabadban tivornyázott a nép, ők csak odakeveredtek, és ha úgy hozta a sors, véres pontot tettek az este végére, vagy beállva a sorba, maguk is mulattak. Ki mit tett, azonban ez mégis más. A jellege alapvetően érthető, az is, ahogy ez valami továbbfejlett út menti fogadó modern változatának számít, amelybe nem csak betévednek véletlen az emberek, hanem direkt keresik. Ez könnyedebb persze, kevésbé bűzös és koszos. Ahogy nézi, itt még enni is lehetne az asztalokról, bár biztosan nem ajánlanák, de ha mesélne, milyen volt egykoron egy helyiségnyi ivó, döngölt padlóban és huzatos ablakaival, mindenki egyből szebben látná még azt a világot is, amely félig romokban áll. Mintha egy háborús időszak végére érkezett volna az országba, amikor épphogy csak most kezdenek el feléledni a poraiból, most élednek és kezdenek bele egy új fejezetbe. És ebben bizony már ő is kap egy szép fejezetet, de bizonyám. És talán itt fog elkezdődni.
Vagy mégsem. Amennyire emlékeiben a zajos ivók élnek, ez a hely már-már túlságosan harsány. Füle már igencsak csönd és belefájdul, meg is rázza kicsit a fejét, és a zene forrása felé pillant. Kikapcsolhatná, ó igen könnyedén, de egyelőre nem tervezi azt, hogy felhívja magára a figyelmet, már ha ilyesmire valaki figyel, azonban annyit enged, hogy egy röpke pillanat alatt annyit segít a gépen, hogy egy nagyon kicsit finomít a hangerőn, annyira csak, amit talán még észre sem vesznek, neki azonban egy fokkal minden sokkal kellemesebb. Kezei az asztallapon pihennek, az ital, amelybe sikerült belekóstolnia és amit ajándékba kapott, ott illatozik előtte. Erős, intenzív mégsem olyan vészes. Nem tudja, annak idején miféle löttyöt döntöttek magukba az emberek, ennek sosem volt rabja, de ha végük ajkait érintette, egyes esetekben megérezte, minek volt rabja utolsó perceiben. De nem a falatozás most az, amely leköti. Hanem valami mást.
Újra megpróbálkozik. Újra belekóstol, de most sem érzi olyannak, amit kellemesen öntene le a torkán csak úgy, minden indok nélkül. A többiek hogy bírtak ezzel? Nem egyszer látott kupát a kezükben, és nem vágtak hozzá ilyen arcot. Legszívesebben kiöntené a padlóra, és meg is emeli a poharat, hogy megtegye, amikor odalépnek hozzá. Talán megérezték, mire készül, talán nem, mindenesetre tétován, kissé meglepve pillant fel az érkezőre.
- Öhm.. igen? - lassan érkezik felé az információ, hogy ki is az, aki hozzá kíván csatlakozni. Volt róla odabent szó, tudta, hogy nem csak Mammon az egyedüli, de mégis, meglepő, hogy ilyen hamar akadt beléjük. Elvégre nem abban a városban van, melyet uralnak. Végül is, az egész világ a játszóterük. Csendben fordítja arcára a tekintetét majd vissza a pohárra, ami körül még mindig ott pihennek ujjai. Észre sem vette, hogy sikerült néhány cseppet a saját kezére löttyentenie, így elhúzva rázza meg, szabadul meg a nem kellemes nedvességtől, de annak szaga hamar beitta magát a bőrébe. Mindegy, ennyi nem zökkenti ki, így fordul vissza új asztaltársa felé.
- Nos, nem tudom miért kaptam ilyet, de elég érdekes – utal arra az ízvilágra, amely kóstoláskor öntötte el száját. - Nemigazán. Keserű, mint az epe, maró, mint egy gyengébb sav. Valahol reménykedem, hogy ez nem valami kísérleti ital, amelyet az isten tudja ki kevert ki – mintha csak arról beszélne, hogy valami istentelen bájitalt kapott volna, és most idejött, hogy megnézze, mi a méreg hatása. Ebben bizony csalódnia kell.
- Minek is köszönhetem a figyelmed? - noha nem villantja fel saját álcáját, ártatlan arccal pillant a démon íriszeibe, mintha már most kutatni akarna. Ó nem, békés forma jelenleg, nem érez fenyegetést.



Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 10:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


♢ Oh, én mindig játszok ♢

Athan & Mephistopheles
zene • szószám: 562 • Credit:
Az újdonság ereje… mely még rám sem képes kellően hatni. Volt idő, mikor felcsigáztak a dolgok, volt idő, mikor egy-egy találkozót izgatottan vártam egy nagyobb terv érdekében, most csak parázslik ez az érdeklődés, melyhez kéne egy erős szél, hogy szikrákat vessen és fellángoljon. Kíváncsiság nem fokozódik, azonban meg kell hagyni, a fiú ma este a legszínesebb egyén, akit láttam a sok szürke halandó között. De milyen lapokat tartogat? Mégis kicsoda ő? Pontosítva micsoda? Zavar a tény, hogy nem tudom megmondani, a félvérhez hasonlító, de azonban annál intenzívebb kisugárzása van. Valami más, valami „mocskosabb”, valami egészen elképesztő is akár – szomorú, hogy a kíváncsiságom csak lappang. A lelketlenség átka, de oly kevés dolog hoz igazán lázba, az embereket megrontani oly egyszerű, még a szűz apácát is, csak el kell suttogni a leghőbb vágyát, és máris térdre ereszkedik előttem. Nem kihívás az ő lelkükre egy pár éves billogot hagyni, hogy aztán befalhassam őket, de egy más manifesztáció? Egy angyal igazi falat, sikerült is már egyet bezsebelnem, kezemben tartanom, míg végül selejté nem vált a számomra. És ő? Idegen tudatlansággal és ártatlansággal figyeli környezetét, ennyire gyerek lenne még? Vagy csak ez is látszat? Ohh, egy játékos? Mit nem adnék, ha valóban számításba lehetne venni! Egy játszma… Fájdalmas sóhajt nyomok el magamban, ahogy a oldalra pillantok, és fel kell fognom, hogy a pultos hölgy a szabad idejét abban tölti ki, hogy engem figyel. Istenem, nyughass már, csitítsd el vágyaidat, mert nekem nem kellesz, csinos kis lelked semmit sem ér! De csak süt pillantásából a kimondatlan akarás, óhaj-sóhaj, melyet jelenlétemmel keltettem benne. Még csak itt vagyok, nem is beszélgettünk, mi lenne, ha erőbedobással dolgoznék? Fel kell nyaljalak a padlóról? Ma este ez az adottság oly kiábrándító, ha mindennap ezzel találkozik az ember évezredeken át, már nem mindennap képes elviselnie…
Elmosolyodtam, ahogy visszatekintve pont elkapom azt a pillanatot, ahogy megkostólja az italt. Oh, te válogatós! Hadd ne említsem újra, hogy a reakciói rendkívül szórakoztatóak, mintha tényleg új lenne minden számára. De ennyire? Csipkerózsika felébredt az álmából? Minek találgassak, ha utána is tudok járni személyesen! Érezd megtisztelve magadat, kíváncsivá tettél, vagy legalábbis kíváncsibbá, mint hogy egyszerű, mindennapos halandókkal foglalkozzak, noha ha körbenéznék, lehet találnék még szép madarat is, minek tegyem, ha itt van előttem egy? Főképp olyan, amit nem tudok beazonosítani.
Ellöktem magamat a pulttól, lassú léptekkel közeledtem, mintha félnék attól, hogy megzavarom a vadat. Átcsússzantam feltűnés nélkül az emberek között, míg végül az ő asztala előtt álltam meg.
- Szabad lesz? – negédesen félmosollyal pillantottam rá, de nem vártam meg a választ, kihúztam a széket és helyet is foglaltam vele szemben. – Nem ízlett? – lepleztem le magam előtte, hogy biza én küldtem az italt. Bár meg tudom érteni, ha nem olt szomjat…




Athan
avatar



☩ Keresett személy :
◇ a testvéreimet
☩ Reagok :
58

Utolsó Poszt Pént. Márc. 30, 2018 12:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Talán épp csak játék

Mephistopheles & Athan
szószám: 530 • Credit:

 
Ki gondolná, hogy amikor közeleg a vég, a falak ledőlnek, és sokan otthonaikban a szeretteiket siratják valahol úgy folytatódik az élet, mintha csak egy nagyobb vihar döntött volna ki pár öles fát. Persze, azok akiknek ez a feladata, munkája, sosem azt nézik, mikor kell csendben lenni, bezárni, hanem az, hogy menjen a profit. A tulaj is bizonyára csendes volt egy ideig, majd úgy döntött, ezzel tereli el az itt lakók figyelmét arról, ami történt. Ha ember lenne, talán nem is hibáztatná, elvégre kikapcsolni mindig ki kell kicsit, és annak is legjobban kell megadni a módját. Talán akkor élvezné annyira, amennyire kell, de talán ez csak a bezártság. Nem akar ő unalmas alak lenni, fásult és olyan, mint valami rossz nagypapa, aki mindenre csak morog és elzárkózik. Ó nem, nagyon is értett a szórakozáshoz, a mókához, csak épp a láda mélyén nemigen volt alkalom sem hely arra, hogy kiadja magából az energiát és elengedhessen. Egyszerűen csak lassan megy, és ez bosszantja kissé.
A muzsika átvált, de ugyanaz a jellegtelen kattogás és ricsaj, mint eddig. Lassan rázza meg a fejét, egyszer, kétszer, apró mozdulások, mintha egy zavaró bogár búgna bele a fülébe, csak épp nem hessegeti. Az érzés nem múlik, csak lassan szokja meg azt, ami körbeveszi, ami idebent forrong. Próbálkozik, hisz még mindig nem lökte ki az ajtót és rontott ki a füstös utcára. Ha a többiek itt lennének.. nem biztos, hogy ilyen nyugodt lenne a hangulat, ők már hamarabb kezdenek a rombolásba, ha valami nem tetszik nekik, vagy csak épp unalmasnak tekintik. Ő volt az mindig is, aki csendesen fogott bele bármibe is, és nyitotta meg magát az újra. Hát, ez is egy új alkalom, életet kívánt a romok helyett, a láda helyett, megkapta.
A helyiségben maguk a lelkek is nyüzsögnek. Nemigen különböznek egymástól, azonban érzi, hogy nem csak az emberi faj példányai találják meg egyedül a helyet, haloványan, vagy épp intenzíven jut el hozzá a jelzés, de csak laposan körbepillant, majd vissza maga elé. Nem törődik velük különösebben, nem fenyegetés. Figyelme inkább az asztal közepére tűzött itallap vonja magára, amit az ujjai közé kaparintva kezdi el olvasgatni, feldolgozni. A nevek, amik a kínálatot jelentik, talán nehezebben megfejthetőnek tűnnek, mintha egy ősi nyelv ősi rovátkáit kellene hamar-gyorsan felelevenítve a mai nyelvezetre fordítani. Vagy még rosszabb. Épp ezeket tanulmányozza kissé hunyorogva, fejét enyhén oldalra biccentve, amikor mellé lépnek. Tekintetét átemeli a dekoratív testre, a nőre, aki kirakatmosolyával kínálja azt, amely a tálcán pihen. Értetlensége egy fokkal nő.
- Nem hívtalak...
- Szia.. bocsi, ezt az italt az úr küldi a pultnál. Egészségedre – még több mosoly, egy apró mozdulat a feladó felé, és a pohár az asztalon landol, és már indul is vissza. Ideje sincs tovább tiltakozni. A lapot letéve húzza magához közelebb a poharat, ujjai a sima, hideg felületre simulnak, és beleszagol. Hát, az apró fintor mindent elmondhat annak, aki figyeli. Biztosan? Fejét megemelve keresi meg azt, aki az italt küldte, a más, akit nemrég megérzett. Ő vajon mit érez? Apró vigyor bújik meg ajkai sarkában, miközben felállva, az ajándékot a kezében tartva telepszik közelebb. Nem mellé, nem hozzá, nem adja magát könnyen. Még a semmire sem. És akkor most?
Ajkaihoz emelve olvad bele a közegbe, csakhogy a közeg hozzá van szokva az ízvilághoz, ő viszont nem, így majdnem az asztalra köpi vissza, de csak egy diszkrét köhintéssel intézi el a dolgot, és teszi vissza a poharat.
- Ez pocsék – a kényes mindenit.



Utolsó Poszt Kedd Márc. 27, 2018 2:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


♢ Mert mégis minek látszik? ♢

Athan & Mephistopheles
zene • szószám: 586 • Credit:
 
Hatalmas sóhaj. Milyen jó elhagyni New Orleans monoton köreit, ahol nincs már semmi és senki, csakis a démonok, akikkel nem lehet mit kezdeni. Lelakott, lerombolt épületek, teljességgel mellőzve a tisztaságot és az eleganciát. San Francisco ehhez képest más, de még milyen más. Mint a tiltott gyümölcs, édes és csábító, ahogy besurranok az emberek közé, felveszem az ő napi ritmusukat, olyanná válok, mint ők. Porcelánbabává, csak éppen az belülről rothadt és üres. Könnyű leutánozni őket, az egyszerű mivoltukat, belebonyolódni az unalmasabbnál is unalmasabb életükbe, hogy aztán örömmel tegyem tönkre őket, csakhogy a legtöbb szerződésem most még ketyeg, nincs új vagy éppen véges. Pedig annyit kötöttem, annyit ígértem, annyit cselekedtem, hogy aztán várakozzak. A türelem az én kenyerem. Az idővel nem éppen futok versenyt ma sem, pedig ketyeg – tikk-takk-tikk-takk… De a halhatatlanoknak nem számít és eddig nagyon minimális esetben kerültem olyan helyzetben, hogy angyalpengével kellett volna szembenéznem. Nem, annál kicsit csalfább vagyok, keverem a lapokat, addig míg nekem jó leosztás nem kerül és a többieknek pedig kellően rossz, hogy elkerüljenek engem. Ez tart életben, ez vezet tovább, ez vagyok én. A csalás mintapéldánya és nem csak kártya, nem csak pénz és életek, mindenben benne volt a kezem, amit el lehet képzelni, ez most sincs nagyon másképp, ahogy mászkálok sunnyogva San Francisco utcáin, egyik este itt, másik este ott, lehetőleg elkerülve az angyalokat, nem különösebben hiányoznak a hátamra, bár ez nem jelenti azt, hogy lenne bennem félsz, ha szembe kerülnék eggyel. Oh nem, szerintem még élvezném is, akár, ha színekbe borítják a napomat, ha nem, akkor csak grimasszal esnék neki.  
Mai napom egy egész szépen egybe maradt klubba vezet, ahol zsúfolásig van halandókkal. Könnyen belépek a vonalaikba, még ha egy kevéssé különös is az én öltöny-nyakkendő kombinációm. Eltérek, de ők a szemükig sem látnak, másrészt pedig aurámnak megvan a maga fűszeressége, hogy el is bódítsam őket.
Dübörög a zene, lüktet tőle a dobhártyám, ahogy orromat is a sok alkohol és testszag megtölti, miközben a pulthoz sétálok és a kellemes csapos lányra elég ránéznem, hogy azonnal összeszedje magát. Jó kislány! Széles mosollyal kérem ki az italomat és már sürög-forog erős csípő ringással. Azonban nem, nem ez az est fénypontja. Egyáltalán nem ez, ahogy támaszkodva figyelem egy ideig az embereket. A tömény illatorgiában akkor is valami átüt, nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mihez is hasonlítsam, de különbözik. Nem, nem angyal, az ehhez túl „tiszta”, ez annál pikánsabb, émelyítőbb, de nem is démon. Hol és kicsoda? Nem is kell sokáig várnom, ahogy az oda nem illő alak beljebb jut a helységben, még csak nem is próbálja leplezni, hogy nem is odatartozik. Még az ember számára is olyan, mint a friss tizenéves, aki a szüzesség elvesztése előtt áll. Minden új, de mégis, mennyire új?
- Kérem, Anastasia – fordultam a pultoshoz, aki már előre is dőlt. – Annak a fiúnak, ott középen egy italt, én állom!


Athan
avatar



☩ Keresett személy :
◇ a testvéreimet
☩ Reagok :
58

Utolsó Poszt Kedd Márc. 27, 2018 11:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Ez nem az aminek látszik

Mephistopheles & Athan
szószám: 539 • Credit:

 
Mint valami mágnes, már messziről hívogatja az olyanokat, mint ő. Érzi, hogy merre mik leledzenek, hogy egyik irányban csupa halandó, a másikban démonok, a földi Pokol kapott helyett, vagy épp az angyalok vertek tábort, de itt.. olyan, mintha egy kéz libegne előtte ködös valójában, és kacéran csalogatná a hely felé. Lehet csak csalfa ábránd, vagy épp a nemrég történtek eredménye, amely sok életet követelt, talán egyszerűen.. csak ő akarja így. Folyamatosan mozgásban van, nem azért, mintha valaki üldözné, azt sem tudják, kicsoda, micsoda ő, és hogy préda-e vagy maga a fenevad, így nem érzi veszélyben magát, Isten továbbra sem mutatkozik, így szabad terep áll előtte. Ez a földteke, mely messze helyezkedik Egyiptom földjeitől, ígéretes haza lehetett egykoron, megannyi lélek otthona, csak épp a sors és az égiek közbeszóltak, de még így is, romjaiban, megnyirbált valójában is sokakat vonz. Valódi mágnes.
Elsőnek a várostól nem messze bukkan fel, a peremkerületen. Itt sivárabb és szegényebb a világ, amolyan kapu, ahonnan rálátást engedhetsz meg magadnak egy olyan világra, amely valamelyest hasonlíthat ahhoz, amely kialakult a hosszú évszázadok során. Talán ez az, amely most leginkább erre kormányozta őt, és olyannyira kíváncsivá tette. Fajának talán egyik legfurább példánya lehet így, de nem bánja, minden ott van benne, aminek ott kell lennie, csak még ez az apró kiegészítés színesíti meg, hogy ne egysíkú gyilkológépként lehessen számon tartani. Emberi külsejét kezdi a maihoz tökéletesre igazítani, nem kitűnni azzal, hogy letűnt korok darabjait viseli. Néha persze előbb szólal meg egy már kissé kihalt nyelvezeten, mint a modern angol, azonban ez még elenyésző. Nem akar beilleszkedni teljesen, nem akar elkényelmesedni, mert tudja, hogy mit akar a nő, mi a célja azzal, hogy ők szabadok. Csak a fennálló pihenőidőt tölti ki, akárhogy is mélyed bele, nem fog egy pillanatig sem hezitálni, ha az oldalra állva kell megtennie amit kell. Emiatt nem kell aggódni.
A város gazdagabb negyedébe érkezik végül, csendesen, minden fanfár és vészterhes ködfelhő nélkül. Álcája egyelőre tökéletes, mint külsőleg, mint amúgy rejti el valóját, beilleszkedve a felhozatalba. Apró trükk, de nagyobbat koppan akkor, ha valaki próbál rajta fogást találni. Itt is állnak romok, frissek, szinte még érezni a por-, és füstfelhőt, amely átrobogott a város szívén. Kár érte, vagy sem, ez az, ami most segíti abban, hogy itt lehet. No meg az, hogy neki kevés akadály van, elvégre, senki sem készül fel olyanra, amit nem ismer. Mulatságos, így arcán apró vigyorral indul meg, és ha nem is kell tömegeket kerülgetnie, így is akadnak erre lelkek. Érzi néha magán a tekinteteket, de semmisek, csak azt kutatják, ki ő, látták-e valahol, vagy lehet-e valami sejtésük. Érdemtelen alakok.
Egy club előtt torpan meg, és kissé meglepve pillant be az ajtón. Ilyesmi helyen még sosem járt, hisz a kintiek nagy része romos, máshol pedig még nem ért el. Az illatok, a minden, egy hosszú ideig elzárt lénynek pedig egy halom kérdés. Szinte feláll karján a piheszőr, leginkább a frekvenciától, amely a muzsikát jellemzi. Kezét az ajtóra tapasztva löki be, és beérve még jobban meghökken kissé. Hangos igencsak, megrázza a fejét és a hely szíve felé sétálva telepszik le. Az alkohol bódító illatában, és fülledt hangulatban ücsörgő merev alak előbb hasonlít egy szűz fiú első sztriptízbár élményéhez, de próbáld meg ennyi idő után befogadni, hogy már nem a piramisok a legmagasabb építmények.



Utolsó Poszt Vas. Márc. 19, 2017 9:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


A játéktér felszabadult!


Utolsó Poszt Vas. Márc. 19, 2017 9:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Mint azt a két katonát, akik megpróbáltak felszedni? – Forgatom a szemem. – Nem tudom, lehet é is hazamegyek. – Vonom meg a vállam. Bár ami azt illeti, ha Ana elmegy, talán kihasználom a lehetőséget, ami adódott. Egy túlfűtött diszkó, sok ember egy helyen… Reggel maximum azt gondolják majd, hogy valami drogszerűség került a füstgépbe. Rosszalkodom egy kicsit amolyan jó démon módjára.
- Egészen biztos. – Mert ráébresztett valami olyanra, hogy már túl régóta unalmas az életem, márpedig nincs rosszabb egy unatkozó démonnál. A hosszú évezredek alatt már megtapasztaltam és köszönöm, nem kérek még egy „üresjáratot”.
- Igen, hidd csak el. – Harapok én is az ajkamba a reakciója láttán. Persze nálam egészen más a motiváció, mert nagyon szívesen megízlelném az ajkait, de erre még várnom kell. Újra és újra figyelmeztetem magam, hogy csak lassan haladhatok. Most még csak egy érintés, kialakul egyfajta intimitás, aztán hip-hop az ágyban találjuk magunkat. Akkor se fogja érteni mi történhetett, de legalább bizton állíthatom, hogy nem én kényszerítettem.
Végül hagyom, hogy elsétáljon… Hosszan nézek a prédám után és persze egyáltalán nem tetszik, hogy a hosszabb utat kell választanom, mégis kicsit megnyugtat a tudat, hogy újra sikerült saját célt találnom magamnak, már a munkám és a rám rótt feladatok mellett. Megfordulok, hogy visszatérjek a táncolók közé. Az ajtók bezárulnak utánam, ma este már senki se be, se ki. Keresek egy jó helyet, ahonnan kényelmesen végig nézhetem az éjszaka további történéseit, persze nem lesz már semmi új, úgy vélem, mert bár régebben könnyen megleptek az emberek, a háború valahogy a kreativitást is kiölni látszik belőlük.
Az egymáshoz simuló testek egyre forróbbá válnak, az ütem adott, a lélegzetek el-elakadnak az italok mellől is táncba indulnak. Ma este ez az én parkettem, ma este senki se maradhat ki. Ki kell engednem a gőzt, és nincs jobb ötletem, talán nem is használna más. A ruha lassan éget, egyre forróbb minden, csak az érintés hűsíti a kínt. Lassan lekerülnek a pólók, aztán a nadrágok is, végül már csak meztelen testek masszája tölti be a termet. De ez még nem elég, ennél többet akarok, hogy az eszük teljesen elvessze, hogy már mindegy legyen ki, kivel és éppen mit csinál, hogy semmi más ne számítson, csak az élvezet. Na ilyen az, amikor én kiengedem a gőzt.



Utolsó Poszt Vas. Márc. 19, 2017 3:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, elég későre jár már – válaszolok zavartan. Vajon leesett már neki, hogy csak el akarok menni, és csak kellett egy ürügy, hogy itt hagyhassam? Pontosabban, hogy megszabaduljak tőle. Nem mintha annyira szörnyű lenne, csak ez a nyomulás. Nem tudom, hogyan rázzam le magamról. Általában nem szoktam az egyszerű halandókhoz ilyen közel kerülni. Szeretem megtartani a tisztes távolságot. Most is csak a „jó lélek” vitt rá, hogy segítsek. Na, nem mintha nekem lenne olyanom, mert se azt nem mondhatom el magamról, hogy jó lennék, se pedig azt, hogy lélekkel rendelkezek. A lélek az emberek privilégiuma, habár sose értettem, hogy ez miért olyan nagy dolog. Talán nem is fogom.
- Öhm… nekem sem a diszkó a kedvencem – vallom be elég halkan, arra számítva, hogy meg sem hallja, mert attól tartok, hogy akkor majd felhozza, hogy átmehetnénk egy másik helyre, ami jobban illik az ízlésemhez. De legrosszabb esetben azt mondom neki, hogy talán egy másik alkalommal.
- Ó, értem – bólogatok, és ha nem akarnék lelépni vagy ha nem lennénk ilyen hangos helyen, akkor biztosan kifaggatnám erről a témáról, mert érdekesnek ígérkezik, de jelen esetben, mivel a távozás mezejére szeretnék lépni, méghozzá sürgősen, ezért beérem ennyivel.
- Öhm… - bólintok, majd összeszedem magam és hozzá teszek egy – Renden – t is, hogy szép kerek tőmondatokban beszéljek, legalább annyira, mint egy óvodás gyermek. Nagyon kellemetlenül érzem magam, hogy így alakult ez az esete. Legszívesebben újra kezdeném az egészet, hogy mindent másként csináljak. Kezdetnek mondjuk belenéznék a fejébe, hogy mégis mire számíthatok tőle, és annak megfelelően tennék ajánlatot neki vagy éppen nem, hogy mi telepszik meg a lelke mélyén.
- De biztos találnál valakit, akivel lehet táncolni – válaszolom mosolyogni. Fogalmam sincs, hogy miért pórbálok erősködni. Vagyis lehet, hogy azért, nehogy mégis velem akarjon tartani.
- Biztos nem? – kérdezek vissza zavartan, de a zavarom abból adódik, hogy megfogja a vállamat. Ritkán szoktak a halandók hozzámérni. Ritkán szoktam hozzájuk ilyen közel kerülni. A fejemmel követem a mozdulatát, amit szintén nem tudok mire vélni. Akkor ez most egy baráti vállszorítás? Nem a srácok szoktak ilyesmit csinálni? – Öhm.. Igen? – pillantok rá vissza meglepetten. Akaratlanul is félreérthető jeleket küldök felé, mikor azon igyekezetemben, hogy ne mondjak valami oltári nagy butaságot, rágcsálni kezdem az alsó ajkamat. Nem, nem akarok rákérdezni, hogy hogyan aranyozta be az estét nála ez a találkozás. Nem mintha bármi érdekeset is tettem volna… vagy ő tett volna… Miért ennyire furcsa? Vagy én vagyok ennyire furcsa? Megint az átkozott paranoiám akar őrületbe kergetni? – Öhm… Én is örülök, hogy összefutottunk – mondok valami sablon szöveget, miközben lesütöm a pillantásomat. Közben magamban magamat szidalmazom, amiért ilyen helyzetbe kerültem, és hirtelen lenulláztam a magabiztosságomat. Ha a többiek látnának, szakadnának rajtam a röhögéstől, ebben biztos vagyok.
- Rendben – bólintok, és közben határozottan felderül az arcom. Végre valami jó is van a mai napban! Tényleg segítettem neki hazatalálni, habár mire ideértünk már nem ez volt a cél… Tényleg, mi is volt a cél?
- Rendben – bólogatok. – Kedd délután, négy óra – egyezek bele, majd még egyszer elköszönök, hozzátéve, hogy most már tényleg mennem kell. Közben eldöntöm magamban, hogy legközelebb sokkal határozottabb és magabiztosabb leszek, nem hagyom magamat vezetni úgy, mint most sikerült. Mintha birka lennék, úgy mentem utána... nem is tudom, hogy mi ütött belém. Ezen forognak a gondolataim, miközben ellépdelek tőle a belváros irányába.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: My Demons »→ Megjegyzés: Folytatás: KLIKK»→




Utolsó Poszt Vas. Márc. 19, 2017 11:31 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Tényleg? – Pillantok körbe, hátha látok valami óraszerűséget, de persze ilyen helyeken éppen az a lényeg, hogy elveszítsd az időérzéked. Általában csak arról jössz rá milyen késő is van, ha már látod a napfelkeltét.
Nem hagyom, hogy egyedül távozzon, de pusztán azért nem, hogy szót tudjak még vele váltani. Így is kudarcnak fogom érezni az estét, de ha sikerül rávennem egy következő találkozóra talán kevésbé lesz keserű a szájízem.
- A szakmával jár, mondhatni. Szeretek táncolni, és bár a diszkó nem a kedvencem, mivel a klasszikus társastáncokat jobban kedvelem, de azért… - Megvonom a vállam. – Jó ez is. Meg aztán, az ilyen bulik erősítették meg bennem azt, hogy a tánccal akarok foglalkozni. – Egész jó kis emberi életet kezdek összerakni magamnak, azt hiszem. Csak később is emlékezzek mindarra, amit mondtam… Ezt már megtanultam a hosszú emberöltők során. Ha hazudsz valamit, legyél következetes. Ha új életre van szükséged, legyen hihető. Ne legyen minden tökéletes, legyenek indokaid, okaid, céljaid, jövőképed különben az egész elúszik a semmiben. Van már benne gyakorlatom, szóval az ilyenek könnyen jönnek.
- Hát, ez attól függ neked mikor lenne jó. Én még pár napig biztosan állandóan ráérek. – Hiszen kell némi idő amíg felépítem az egzisztenciámat. – De mit szolnál mondjuk holnap utánhoz? Mármint holnaphoz, ha már elmúlt éjfél. – Mert azért hagynom kell legalább egy napot pihenni, meg persze magamat is. Szereznem kell egy lakást, és körül kell néznem, ha tényleg tánctermet akarok nyitni.
- Tudsz valami jó helyet? – Mert ugye nekem nem igazán kell, hogy ismerjek ilyesmit. – Bár azt hiszem van egy kedves kis teraszos kávézó itt a közelben. – Mutatok el az egyik irányba. Igen, rémlik valami az egyik nagyobb sétálóutcában.
- Hát… nem tudom. Tudod… egyedül nem olyan szórakoztató. – Vonom meg a vállam miközben visszapillantok a klubra. Hátha meggondolja magát és marad még egy kicsit. Vagy nem? Talán nekem is óvatosabbnak kéne lennem, annyira belelendültem már, hogy szegényt biztosan megrémítettem. El vagyok szokva ettől, amúgy is általában könnyebben szokott menni. Ritkán játszom el már az elején, hogy ember vagyok, sokkal könnyebb az egész úgy, hogy kiterítem a kártyáimat. A legtöbben úgyis elhiszik, hogy nem lehet ellenállni egy démonnak, szóval akarva-akaratlanul engednek, de most úgy tűnik a nehezebb utat kell járnom. Ha a közvetlen hódítás opció nem elérhető, át kell nyergelni a barátságon keresztüli megbabonázásra. Macerás és nem olyan rövid folyamat, mint szeretném, de a végeredmény megéri. Legalábbis nagyon remélem, hogy meg fogja érni.
- Nem, dehogy. – Ingatom meg a fejem és megszorítom a vállát bíztatóan. – Sokkal inkább bearanyozta az estémet ez a találkozás. – Mosolygok rá kedvesen.
- Innen amúgy már nem lakok messze, ismerős az utca. – Nyugtatom meg, hogy akkor sem lesz baj, ha magamra hagy, de persze még mindig jobban örülnék, ha maradna. Jobban oda kellett volna figyelnem az elején, talán akkor nem akarna elrohanni. A fenébe is, tényleg kicsit kijöttem a gyakorlatból, de nem baj, ideje visszarázódni. Lassan engedem le a kezem a válláról, és finoman végigsimítok a karján. Már most várom a percet, mikor levetkőztethetem… pedig hol van az még? Hathatnék rá, szinte biztos vagyok abban, hogy egy kis ráhatással a karjaimba omlanak, a pillantásai legalábbis erről árulkodtak, ugyanakkor… Mint mondtam nem vagyok híve az erőszaknak, ha a leendő szeretőimről van szó.
- Akkor… kedd délután? Neked megfelelne úgy négy körül? – Érdeklődöm, hogy áll-e még a kávé.



Utolsó Poszt Szomb. Márc. 18, 2017 11:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Hát, egy kicsit összezavartál – vonom meg a vállamat a következő szavait hallva egy halvány mosollyal a szám szegletében. Sokat mondott volna? Könnyen lehetséges. Viszont akárhogy is legyen, nincs kedvem vele azon vitatkozni, hogy melyik szó mit jelent és merre viszi az emberek gondolatait.
- Akkor ez nem is lesz neked olyan szokatlan – jegyzem meg mosolyogva.
- És milyen kellemetlen, ha mások akarják megmondani, ki vagy – sóhajtok a fejemet ingatva, miközben láthatóan örülök annak, hogy így egyetértettünk ebben a témában.

- Nem, nekem nincs – ingatom a fejemet szelíd mosollyal az ajkaimon. – Bevallani valóm sincs – teszem hozzá. Vagyis lenne, de azt teljesen felesleges bevallani neki, hiszen kötelességem bizonyos dolgokban nem éppen az igazat állítani ahhoz, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy szükséges, szóval… Nem, nem vallunk be semmit feleslegesen, hogy aztán tönkre tegyük azt, amit addig elértünk.

- Későre jár – válaszolok a kérdésre, abban reménykedve, hogy hamar utamra enged, de a szavai hamar megértetik velem, hogy nem az a könnyen elengedő típus. Félek, kisebb küzdelem lesz tőle
megszabadulni, méghozzá a kellemetlenebb fajtából.
- Nem szükséges – próbálok finoman ellenkezni, de félek, hogy ellenkezésem süket fülekre talál. Mit tehetnék, minthogy hagyom, hogy velem jöjjön a kijárat felé. Már nem rázhatom le, már mindenképpen a nyakamon marad a kijáratig, tehát kénytelen leszek arra hazaindulni, amerről jöttem. Vagyis… neeeem kell, hiszen volt annyi eszem, hogy azt mondjam, csak egy ismerősnél voltam látogatóban. Azért… Remélem, hazakísérni nem akar, mert akkor nagyon kellemetlen sétának nézünk elébe… vagy annak a pár percnek, amíg megpróbálom levakarni magamról kevésbé szép szavakkal. Talán már rég meg kellett volna tennem.
- Néha szoktam bulizni – válaszolok a kérdésére, miközben próbálok kijutni a teremből. – Te gondolom eléggé az vagy – teszem hozzá zavartan, hiszen csak így, minden előkészület nélkül lejött velem egy szórakozóhelyre. Bár kicsit úgy néz ki, mintha akármikor kész lenne bevetni magát a dolgok sűrűjébe, de lehet, hogy csak beképzelem az utolsó pár perc eseményeit követően.
- Hát…- éppen készülök arra, hogy valahogy visszautasítsam ezt a lehetőséget, mikor kimondja, hogy jól jönne neki egy új barát. És akkor hirtelen megvilágosodom, vagy éppen hogy elsötétedek, mivel, hogy rájövök arra, hogy ő azért nyomult eddig annyira, mert szüksége lenne valakire, akivel eltölthet egy kis időt… neki csak barátokra lenne szüksége… biztosan. – Persze… Miért is ne? – kérdezek vissza mosolyogva költőien.
- Mikor szeretnél találkozni? – folytatom a társalgást, amint kiléptünk az ajtón, és szembe fordulok vele, hogy jól lássuk egymást.
- Te még visszamész szórakozni? – kérdezem kicsit tanácstalanul, attól tartva, hogy esetleg hazafelé is eltéved majd. Hiszen nem azért mondta, hogy sétáljunk együtt, mert félt, hogy valaki megtámadja? Most aztán nem fog? De, biztosan most is fog félni.
- Remélem, nem rontottam el az estédet – sütöm le a pillantásomat zavartan. Kezdem magamat kínosan érezni az egész miatt, arra gondolva, hogy pusztán a gyanakvásommal tönkre tettem az estét, amit akár szórakozva is tölthettünk volna. Csak hát.. annyira tapadt.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→




Utolsó Poszt Szomb. Márc. 18, 2017 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Azt hiszem megint többet mondtam a kelleténél. – Mosolyodok el. Kár, pedig azt hittem vevő lesz egy kis beszélgetésre, ha már a régebbi költőkben és írókban otthon van, de úgy tűnik a filozofálgatás nem az erőssége. Azért így is aranyos, meg kell hagyni. És csinos. Felettébb csinos. Azért valljuk be, ilyen szinten kicsit magasak az elvárásaim, de mit vár el az ember egy démontól? Felszínes vagyok, na és? Na jó, ez nem teljesen így van, hiszen hiába jó valakinek a teste, ha egyszerű, mint a faék akkor bizony nem élvezheti sokáig az ágyam vendégszeretetét. A szeretőim mind kifinomult elmék voltak, máskülönben nehezen bírtam volna az idő múlását velük, márpedig évtizedeket töltöttem el egy-egy mellett. Néha még azután is látogattam őket, hogy halandó testük már nem tudott lépést tartani az igényeimmel.
Valóban úgy értelmezem, mintha Ana is csupán némi bíztatásra szorulna, és ennek nagyon örülök. Kemény lenne csattanni egy áthághatatlan falon, mert bár szeretem a nehéz eseteket, a lehetetlen nem kenyerem. Próbálkoztam már olyan lányokkal, akiket abszolút nem vonzott a nőiségem, csak ha rásegítettem és olyan fiúkkal is, akik inkább a saját kapujukon szerettek játszani, de egyiknek se lett jó vége. Ezért sem pártolom a kényszert. Ideig-óráig megoldható, de hosszú távon csak egyre borzalmasabbá válik az egész.
- Ó a new yorkiak is imádják a bürokráciát. – Ingatom meg a fejem mosolyogva, mintha csak lenne benne tapasztalatom. – Azt hiszem ez itt se fog zavarni. – Mivel általában jó nagy ívben elkerülöm az egészet.
- Ezt én is így gondolom. – Bólintok. Vannak elvárások bőven, főként egy Főbűnnel szemben. Sokan csalódottak, hogy megszereztem magamnak a pozíciót, holott sosem keveredtem érte pokoli játszmákba, és persze még kevésbé értik, miért nem vagyok hajlandó fűvel-fával összefeküdni. Ezt különösen a hercegek képtelenek az eszükbe vésni. Nem hívhatnak magukhoz csak azért, hogy legyen egy jó numerájuk, ez nem így működik! Fontosabb dolgom van annál, semhogy ilyesmire pazaroljam az időmet.

- Dehogynem. Mindenkinek van. Csak nem vallja be. – Nevetek fel. Mindenkiben van valami miatt feszültség, ezt én tudom a legjobban. A munka, a család, egy barát, csak valami felbosszantott… annyi, de annyi lehetőség adódik a szexre, de tényleg. És persze legtöbbször csak akkor jön rá az ember, hogy valami nyomta a szívét, ha érzi a megkönnyebbülést. A tánc jó erre, na meg arra, hogy közelebb kerüljek hozzá. Így belegondolva, tényleg túl hosszú idő telt el a legutóbbi szeretőm óta, rám is rám férne némi felengedés. Valahogy mindig kiegyensúlyozottabb vagyok, ha van valakim, és jobban oda tudok figyelni a munkámra.
- Máris? – Lepődök meg, főként azon, hogy még vége sincs a számnak. Ez abszolút nincs ínyemre, de ugyanakkor nem lenne jó erőszakoskodnom se, mert hát… az lehet azt jelentené, hogy végleg megszökik előlem.
- Kikísérlek. – Súgom… vagyis inkább kiabálom a fülébe, hiszen a zenétől amúgy is nehezen halljuk egymást. El is indulok vele a kijárat felé.
- Nem vagy egy nagy bulizós, igaz? – Mert, ha az lenne abszolút nem zavarná, hogy egy vadidegennel ropja a parketten, de azon felül, hogy a tánctudása sincs toppon, bár azt egy diszkóba járótól se várom el, még addig se tartott ki, hogy igazán beinduljon az élet. Na jó, azért pár páros már keresett magának valami sötétebb helyet és eltűnt a közelünkből. Kicsit jobban elengedtem magam a kelleténél.
- Azért köszönöm, hogy veled tarthattam… - Mert hivatalosan mégiscsak én vagyok az új a városban. Viszont most valahogy rá kéne vennem egy újabb találkára, ha már ez az este így félbe szakadt, mert… persze ha kijelenti, hogy abszolút nincs odáig a lányokért én kerítek neki egy pasit, de egyelőre még ott tartok, hogy nem rostáltam ki az első körben a lehetséges szeretőim listájáról.
- Nem is tudom… mármint… tudom, hogy csak ma este futottunk össze, de lenne kedved meginni velem egy kávét, vagy valamit? Valamikor? És beszélgetni? – Talán akkor sikerül egy kicsit közelebbről megismernem és szép lassan behálózhatom… - Tudod… Jól jönne az új helyen egy új barát. – Vonom meg a vállam. Azt viszont nem tudom mihez kezdek, ha most nemet mond. Ami azt illeti nem szeretném, ha felbosszantana, mert nagyon akaratos és kemény tudok lenni. Lehet, hogy az ágyamban végzi megkötözve, mert ha elborul az agyam én se vagyok kedved. Mégiscsak démonból faragtak…




Utolsó Poszt Pént. Márc. 17, 2017 9:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ezt most nem értem – válaszolok zavartan. Az odáig oké, hogy nem egy forró fejű tini, de miért kezd el nekem arról beszélni, hogy az érzések nehezen megfoghatók? Egyébként sem lehet ráhúzni a tinikre, hogy mindig azt mondják ki, amit akarnak, sőt általában mindenről beszélnek, csak arról nem, amit igazán szeretnének. Inkább olyasmit mondanak, ami a társadalmi közegükhöz, a klikkükhöz, a szubkultúrájukhoz illik. Legalábbis ezt én látom, de most inkább csak zavartan mosolyogva nézek rá, mintha buta liba lennék. Az amúgy is egész jól áll nekem, és eddig meg egyébként sem árultam el, hogy több eszem van, mint egy tyúknak. Bár ki tudja, lehet hogy tényleg nincs több, csak nagyobb rálátásom és hosszabb tapasztalat szerzési idő a hátam mögött.
- Igen, sokaknak – pillantok félre zavartan, mert megint úgy érzem, hogy célozni akar valamire. Persze, lehet, hogy úgy veszi, hogy azért sütöm le a tekintetem, mert nekem is egy kis biztatásra van szükségem, de ez egyenlőre nem zavarna, ha így lenne.
- Igen, - bólogatok mosolyogva, hála ennek a rendszernek, sokkal jobb a közbiztonság, így nem valószín, hogy mindenféle randalírozó lények spontán megjelenhetnek tömegesen a városban. Egy-kettő olykor becsúszik, de tömegek nem fognak bejutni, ebben biztos vagyok. – itt elég bonyolult pár ügyet elintézni, de ha megszokod, nem fog zavarni – biztatom, habár a legtöbb ilyen dologról fogalmam sincs.
- Nem mindenki alkalmas arra, hogy katona legyen – ingatom a fejem. – Nem jó, ha mások akarják eldönteni rólad, hogy ki vagy – azt neki saját magának kell megélnie, hogy kicsoda ő valójában.

- Ó, hát nekem nincs mit kiengedni – válaszolok zavartan, mert valami rosszat sejtek, már csak abból kiindulva is, hogy megérintette a csuklómat, mikor teljesen szükségtelen volt. Abban reménykedek, hogy tényleg elmegy táncolni, és akkor felhúzom a nyúlcipőt, amint lehetőségem adódik rá. Igyekezni fogok lelépni, az talán egy jó lecke lesz neki is abból, hogy hogyan nem rázunk le srácokat. Persze az a fordulat cseppet sem tetszik, hogy azt mondja, hogy megvár, hiszen így nem fogom tudni megtenni, amit akarok. Elmarad a lecke és a szökés is. Csalódottan púderezem újra az orromat, majd megigazítom a sminkemet, hogy tökéletes legyen, pontosabban, hogy tökéletesen fedje a tökéletességemet. Az emberek általában azért folyamodnak ilyen dolgokhoz, hogy a hibáikat rejtsék, ám velem ez máshogy van. Minden réteg festék inkább csak tompít az összképen, mint hozzáad.
- Ööö… igen? – Mi erre a válasz? Hogy nem eléggé ahhoz, hogy készen legyek rá? Már mint arra, hogy további kellemetlen szituációkba keveredjünk együtt. – Jövök – fogadom el a kezét, bár… igaz, nekem is jobb lenne megmondanom neki, hogy inkább hazamegyek, de valahogy nincs szívem ilyet tenni, inkább áldozatot vállalok, egy kicsit még bulizok vele, aztán keresek valamilyen ürügyet arra, hogy hazamehessek.
- Nem félek – motyogom az orrom alatt. Hagyom, hogy mutasson pár lépést, végülis abból bajom nem származhat, ha egy rövid ideig még szórakozok vele egy kicsit. Bár ez nem az a fajta szokványos szórakozás, mint amit az emberek szoktak érezni.
- Ne haragudj, de mennem kell – hajolok oda hozzá pár perc után, mert kezdem túl nagynak érezni a tömeget, és túl rövidnek a távolságot, ami kettőnk között van. Ha pedig enged, akkor igyekszem a távozás mezejére lépni.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→




Utolsó Poszt Csüt. Márc. 16, 2017 9:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Az érzések néha nehezen megfoghatóak. Nem vagyok már forrófejű tini, hogy valamire azonnal rávágjam ez, vagy az, hiszen az első megfogalmazás mindig az, amit akar az ember, nem pedig az, amit valójában érez. – És én persze ezt használom ki, hogy az ember elhiggye, hogy a kettő egy és ugyanaz, hogy amit elsőre érez, amit annak gondol az valóban nagy, erős és leküzdhetetlen. Senki ne higgye, hogy a vágy nem leküzdhető, hiszen akkor én lennék a világ legerősebb démona. De vannak nálam sokkal erősebbek is, akiknek hatalmától még én is tartok.
- Hát, valljuk be, sokaknak kell az ilyen bíztatás. – Én is általában csak rásegítek kicsit a dolgokra. Ha elég jól ügyködöm, a hangulat, a pillanat tökéletessé válik, és már nincs szükség bátorságra, minden sínre kerül az első löket után.
- El tudom képzelni, szeretnek mindent túlbonyolítani. – Ingatom meg a fejem. – Mire bejutottam a városba, már sajnáltam azt a sok fát, amit miattam vágtak ki. – Sóhajtok fel. – Elég kemény az átvilágítás, de persze érthető. – Nem fogadhatnak be csak úgy akárkit. Az már más kérdés, hogy egyáltalán nem a főkapun jöttem, ó nem. Mindenhol megvannak a megfelelő embereim, hogy bejuthassak a falak mögé. Általában több is, és nem mind démon. Egy kis segítségért cserébe az emberek igen könnyen irányíthatóvá válnak. Ha romokban a házasélet ár röpül is a meghívó. Azért néha elég kellemetlen pillanatokban tudnak elszólítani.
- Ugyan, sokan mondják mennyire haszontalan. – Vonom meg a vállam. – Azt kérdezgetik, ha ilyen jól mozgok miért nem mentem inkább kiképzőtisztnek? Annak több haszna lenne. – Húzom el a szám.

Ó nem, nem hagyhatom, hogy Ana most mondjon nemet, így jelzem is, hogy szükségem van rá. Könnyű, egyértelmű jelzés a kézszorítás, de mégis csak remélni tudom, hogy megérti. Eszem ágában sincs a fiúkkal tartani, talán máskor, másképp alakul, de most egyszerűen nincs kedvem hozzájuk. Ha Ana lelép amúgy is lepattintom őket két pillanat alatt, talán még azt is elérem, hogy egymással töltsék az estét, aztán reggel az alkoholra foghassanak mindent, de akkor nem lenne esélyem tovább fűzni a lányt. Márpedig ma este számomra ő a sztár.
Megkönnyebbülök, amikor igent mond, hiszen ez azt jelenti, hogy nyugodtan folytathatom a tervem a lekoptatásra vonatkozóan. Már csak el kell tűnnünk a hímek szeme elől, azok pedig megunják a várakozást. Esküszöm tíz per múlva emlékezni se fognak ránk. Magammal rángatom hát a biztonságos távolságba, és megosztom vele természetesen az egész kuszaság okát és indokát.
- Általában finomabban, de már kezdtek az agyamra menni. – Forgatom a szemem. – Hiszen elsőre se értették a nemet. – Pedig az italt is visszautasítottuk, hát lehetett volna ennél egyértelműbb, hogy nem vágyunk a társaságukra? – De ne aggódj, tíz perc múlva keresnek mást, emlékezni se fognak ránk. – Ingatom meg a fejem, hogy megnyugtassam. Közben ujjaimmal végig simítok a csuklóján, ha már esélyem adatott. Milyen selymes bőre van…
- Nem is kell. Ne aggódj. Ez a diszkós izé nem is igazán tánc. – Sosem szerettem a modern táncokat. Persze, megvan a maguk bája és erotikája, de nincs jobb annál, mint egy tangó közben magadhoz ölelni a másik testét, egy ősi termékenységi tánc közben megbabonáz a ringó csípő… Ez van, a régiek sokkal jobban értettek a csábítás finom művészetéhez. – A lényeg az, hogy engedjük el magunkat és élvezzük a ritmust. Tudod, ereszd ki a gőzt… - Mert erről szól. Na meg arról, hogy minél közelebb kerülj a partneredhez a parketten. Na jó, erre tényleg kiválóak a diszkók, de táncnak attól még nem nevezném a parketten állva kefélést.
- Nem, nem, megvárlak itt. – Ingatom meg a fejem. Először is, sokkal egyszerűbben jut vissza alig két méterre a mosdó mellé, másrészről pedig közben támadt egy ötletem, hogy a hoppon maradt katonáinknak is végül jó estéje legyen. Szóval mikor Anna tényleg betéved a mosdóba, odalépek két lányhoz és kicsit beszélgetek velük. Pár szó, némi bűbáj és már indulnak is kifelé, hogy összefussannak a ránk váró fiúkkal. Az egyik lány mintha még hasonlítana is rám, szóval reggel maximum azt mondják az alkohol megszépítette a vonásaikat. Szeretem ha mindenki számára jól végződik az este.
- Kellően felfrissültél? – Nyújtom a kezem a visszatérőnek. – Akkor gyere, egész jó kis szám indult. – Húzom magam után a parkettre, ha hajlandó engedni a kérésemnek.
- Ne félj, legfeljebb tanítok pár lépést. – Mosolyodok el. Hiába, nagyon is imádom az ilyen helyzeteket. A szám pedig egyszerűen tökéletes. Lassan kezdődik és könnyű a hatása alá kerülni. Ahogy felcsendülnek az első akkordok megfogom a másik kezét és felemelem. A csípőmmel lassan ringani kezdek, amit a felsőtestem is átvesz, és nagyon remélem, hogy rá is átterjed lassan a ritmus. Egyelőre még csak egy lépés balra, egy jobbra, igazán egyszerű, nem?




Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 10:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, tényleg – mosolyodom el, majd újra a fülem mögé igazítok pár tincset. – Meg is feledkezem néha arról, hogy a tavasz ilyen szépségeket hordoz magában – jegyzem meg, arra gondolva, hogy valóban új élet költözik a világba, a világ minden pontján.
- M-m-más? – kérdezek vissza, és közben félre pillantok, talán nem is akarom hallani azt, amit aztán végül válaszol. Sajnos nagyon is értem, hogy mire céloz, és egyenlőre nem tudom, hogy hogyan terelhetném el a figyelmét rólam.
- Azok, akik boldogok akarnak lenni, bárhol boldogok tudnak lenni – bólintok egyetértve.
- Nem, egyáltalán nem – elvigyorodok a fejemet rázva. – Életvezetési tanácsadás – fordítom le érthető nyelvre, amit mondok.
- Nem kifejezetten a problémásokkal, arra ott vannak a pszichológusok, én inkább azokkal foglalkozok, akiknek meglenne a lehetősége, csak szükségük van egy kis bíztatásra, hogy elég bátrak legyenek – igen, ez így már nagyon jól hangzik. Megmosolygom azt, ahogy sikerült egészen pontosan leírnom, hogy mit is csinálok. Segítek lépni, általában szerelembe esni, és néha mást is.
- De az időm nagy részét unalmas jelentések írásával töltöm – tréfálkozok. Nem, ennyire nem vagyok szent, ezt a munkát az esetek jelentős százalékában lepasszolom, mert meglehetősen utálom csinálni.
- Tánc tanár? Egy kis boldogságot a zord világba! Még hogy az enyém szép hivatás? – vonom fel a szemöldökömet, lelkendezve azon, hogy valaki ilyen szép hagyományokat dédelget magában. Habár a nagyurak még mindig táncolnak, a szegényebb rétegekben már kevésbé jellemző, hogy tudják, pontosan mit kell csinálni a testükkel zenére.

Felreppen a szemöldököm az egekbe az ötlet hatására, mert egyáltalán nem tetszik, de szerencsére nem hervad le az arcomról a mosoly, hanem inkább ráfagy, így aztán valószínűleg nem sokat sejtenek meg a férfiak abból, hogy mi jár az eszemben. Egészen pontosan az, hogy hamarosan elköszönök, és inkább hazamegyek.
- Hát, nem is tudom – válaszolok a kérdésre zavartan, és meglepetten pillantok a bulikirálynőre. Hát, miért nem elég neki egy estére egy szórakozóhely. Végül arra, hogy megragadja a kezem az asztal alatt, olyan érzésem támad, hogy ez egy kétségbeesett jelzés valamire. Talán, hogy ne hagyjam egyedül a srácokkal, mert attól tart, hogy bántanák? Ahogy elnézem őket, ennek csekély a lehetősége, hiszen mindketten katonák, de… aztán sose lehet tudni. – Legyen – egyezek bele szelíd mosollyal felpillantva a fiúkra.
- Ok-ké – megyek utána, ahová húz, teljes megdöbbenésemben haladok mögötte, még egy utolsó pillantást vetek a srácokra, ahogy azok az asztalnál indulni készülődnek, és fogalmam sincs, hogy Ina mit akarhat, szóval meglepetés ként ér, mikor újra félrehúz a mosdó mellett. Azt hittem sminket akar igazítani, vagy ilyesmi… habár nem úgy néz ki, mint akinek erre szüksége van.
- Lekoptatni? Te így koptatsz le pasikat? – kérdezem meglepetten pislogva rá. – Ez… elég gonosz volt – na nem mintha nem lennék én is néha ilyen, de azért nekem mégis csak az erényes életre kellene bíztatnom az embereket. Közben a vállam felett az arcára pillantok. Meglehetősen közel van, most hogy a fülembe suttogott. Kénytelen vagyok lesütni a tekintetemet, hogy ne váljon bensőségessé a pillantás. Vagy már késő?
- Táncolni? – nézek a tömegbe. – Én nem vagyok olyan jó, mint te – próbálom túlharsogni a zenét, de azért bólintok, hogy menjünk. Nagyon remélem, hogy nem velem akar táncolni. Talán ki kellene használnom a trükköt, amit ő az előbb bemutatott, és nekem is eljátszani, csak vele. Vajon milyen hamar esne le neki, hogy iszkolok? És ha leesne, utánam sietne, vagy itt maradna? Igazából egyáltalán nem tűnik elveszettnek.
- Én… tényleg elmegyek mosdóba, de te menj előre, megtalállak – ígérem mosolyogva, majd elindulok az említett irány felé. Igen, azt gondolom, hogy határozottan tanulságos lenne ugyan azzal a trükkel lerázni, mint amit az imént éppen ő használt a srácok ellen. De tényleg ezt akarom tenni? Mikor én rángattam be a városba? Persze nem kellett nagyon rángatni…


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→




Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 10:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Nem is tudom. A tavasz… különleges. Mindenbe új élet, új erő költözik. Azt szimbolizálja, hogy mindig van remény. Esély az újrakezdéshez. – Hablatyolok valamit, amit úgy gondolom az emberek mondanának. Mégsem fogom elárulni, hogy azért szeretem azt az évszakot, mert sok a kufirc, nem?
- Talán. – Erősítem meg mondandómat egy bólintással. – Igen, lassan talán biztos leszek benne. Talán más, mint aminek gondolom. – A sejtelmességet egyszerűen imádják az emberek, de a tekintetén… az arca rezdülésén látom, hogy nagyon is érti, mire célozhatok. Hiába, gyönyörű lány, feltételezem, hogy sokan mozdultak már rá, és ő… talán kitartott. Talán engedett egyszer-kétszer de egész biztos, hogy nem mindig. És az ilyeneket szeretem. Emlékszem egy apácára… nagyon kemény dió volt, mire megszereztem. Ő tényleg hitt a fogadalmában, hitt abban, hogy csak úgy kerülhet az úr színe elé, ha nem enged a csábításnak. De megtört. Hosszú, kitartó munkám eredményeként… sokáig volt a szeretőm. Nem az első, és nem is az utolsó, de egy emlékezetes hódítás maradt. Nos, nem gondolom úgy, hogy ez a lány is ilyen nehéz eset, de talán, ő is… Nem, nem, el kell terelnem erről a gondolataim. Most nem az én szórakozásom a fontos. Neki partner kell, valaki, akivel gyerekeket nemzhet. Minél több, annál jobb.
- Sehol sem az, vagyis… azért van aki megtalálja. – Vonom meg a vállam. Néha csak pár pillanatra, de hogy a gyönyör örömét nem árnyékolja be semmi, abban egész biztos vagyok.
- Coach? Az valami… edző-féle? – Vonom össze a szemöldököm. Nem feltétlenül tudom ez milyen pálya, vagyis vannak róla emlékeim, de meglep, hogy most is létezik ilyesmi.
- Szóval problémás gyerekeknek segítesz. Szép hivatás. – Bólintok a magyarázatára.
- Ó hát… én korántsem foglalkozom ilyen nemes hivatással… - Húzom kicsit az időt, hogy kitaláljak valami testhez illőt. Testről jut eszembe. – Táncos vagyok. Vagyis tánctanár. Sokan azt mondják nem is hasznos, amit teszek, de… úgy gondolom, ha segítek megtalálni egy cseppnyi örömöt az életben… az már segítség. – Akár nyithatnék egy táncstúdiót is…. vajon lenne rá kereslet?

؏؏؏؏؏؏؏؏

Ami azt illeti nem vagyok odáig, hogy mindenáron meg akarták zavarni a kis kettősünket, de nem hibáztathatom a fiúkat. Két szabadnak kinéző csinos lány… De most nem túl sok kedvem van hozzájuk, illetve lenne, ha Ana bármiféle érdeklődést mutatna irántuk, de úgy tűnik most nem megfelelő. Erőltetni pedig még nem akarom, mert az túl furcsa lenne, ha hirtelen feltámadna benne a vágy. Amúgy is, még mindig nem tudom eldönteni, hogy magamnak akarom-e. A csevegés viszont könnyen jön, szinte zsigerből, hiszen annyiszor végigzongoráztam már ezt. A lekoptatás már nehezebb, megfordítani a csáberőmet igazán nem az erősségem.
- Ha annyira jó hely, mi lenne, ha átmennénk oda? – Vetem fel az ötletet. – A fiúk biztosan szívesen elvisznek. – Pillantok az említettekre, miközben az asztal alatt megszorítom finoman Ana kezét. Remélem veszi a lapot. Csak mondjon igent, a többit elintézem.
- Menjetek előre, mi még elugrunk a mosdóba, aztán kint találkozunk. – Hessegetem el a két fiút, miközben megfogom a lány csuklóját és magam után húzom.
- Azt hittem már sose tudjuk lekoptatni őket. – Súgom a fülébe a mosdó mellett leparkolva. – Van kedved táncolni? – Emelem fel a szemöldököm egy pillanatra. Szerintem a srácok hamar rájönnek, ha várnak egy kicsit, hogy le lettek koptatva, aztán úgyis keresnek más vadat. Ők is a könnyű prédára hajtanak.


Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 8:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, azok is csak Isten teremtményei – mondom kicsit meglepett hangon, csak pislogva, mert igazán nem erre a reakcióra számítottam, így aztán úgy tűnhet, hogy csak meredek rá kigúvadt szemekkel, de ez hamar elmúlik, amint megrázom a fejemet. – Valóban, mindennek megvan a maga szerepe – hát nem gondoltam volna, hogy napjaimban ilyen vallásos blablát hallok. Komolyan hitetlenkedve meredek rá.
- Hmh – azaz átható tekintet gyanús nekem, de egyenlőre nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget neki. Biztosan csak nem lát jól, ezért mered így rám. – I-i-igen, általában az – válaszolok végül nyugtalanul.
- Igen, és miért? – kérdezem, hiszen én is szeretem, bár szeretem a többit is, hiszen télen is összebújhatnak a szerelmesek, akárcsak ősszel vagy a tavaszi esős időszakban.
- Végülis… – akár mondhatjuk rá, hogy fura, habár szerintem egy nagyon jól megírt történet, ami kiválóan érzékelteti a fiatalokkal azt, hogy mik azok a dolgok, amik igazán fontossá kellene, hogy váljanak az életben, és mik a kerülendő magatartásjegyek.
- Talán? – vonom fel a szemöldököm. Milyen válasz ez? Akkor most van valaki, vagy nincs valaki? Vagy ott hagyta New Yorkban, azért nincs? Vagy éppen miatta jött ide, mert az is idejött, csak még nem tudnak egymásról? Ez utóbbi igazán romantikus lenne. – A-azt hiszed? – nagyra nyílnak a szemeim, egyszerűen már semmi mást nem tudok ráhúzni erre a tekintetre. Lesütöm a pillantásomat zavartan.
- Részemről a szerencse – replikázok, habár kicsit bizonytalannak érzem magamat ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, ugyanis lehet, hogy mégsem volt annyira szerencsés, hogy összefutottunk. Majd valahogy meg kell értetnem vele, hogy nem vagyok pálya.
- Azért itt sem felhőtlen a boldogság – mosolygok rá kedvesen. Ó, ha tudná, hogy néha mennyire nem az.
- Igen, azt hiszem sejtem, hogy milyen lehet az – mit sejtem?! Hiszen az életem pontosan erről szól, hogy a határvonal innenső oldalán próbáljak maradni, miközben néha mennyivel könnyebb lenne átlépni azt, hogy úgy teljesítsem a feladataimat!
- Aha – nem, eszben sincs felajánlani, hogy körbe kísérjem, inkább csak mosolygok rá, hátha nem válik ez a dolog kínossá. Bőven van elég dolgom is ahhoz, hogy egyszerű halandókat kísérgessek jobbra-balra a világban.
- Coach vagyok – mondom a rutinosan, mintha már ezerszer mondtam volna, és talán így is van. Persze mondhatnék háziasszonyt is, de ahhoz prezentálnom kellene egy tehetős férjet, aki ellát, és aztán ennyi idősen már legalább egy porontyot, hogy a városnak jó legyen, ráadásul a legtöbben nem is értenek hozzá, tehát könnyen bele lehet magyarázni bármit. – Középiskolásokkal foglalkozok, főleg olyanokkal, akik valamiért tanulási nehézségekbe ütköztek – magyarázom mert ez nem áll annyira távol a valóságtól, mintha valami mást hazudnék be. – Te mivel foglalkozol? – dobom vissza a kérdést.

Az italomat kevergetve nézem szemem sarkából a nagyon unalmas férfi partnereinket, akik annak ellenére, hogy már volt egy-egy italunk, ragaszkodtak ahhoz, hogy meghívjanak minket még egyre, mintha olyan nők lennénk… Bár láthatóan inkább Innana szavain csüngenek, mint az enyémen, ami egy kicsivel elviselhetőbbé teszi az estémet. Nem is véletlen, hogy közben elkalandozik a tekintetem, amit vehet akár Innana női féltékenységnek is, hiszen teljesen elhanyagolva érezhetem így magamat. Óvatosan fellesek egyetlen nőpartneremre, azon tűnődve, hogy mi lehet neki jó abban, hogy az ujjai köré csavarja ezeket a katona srácokat?
- Igen, szerintem is jó hely – bólogatok az egyik ipse kérdésére egy másik klubról, hogy az mennyire menő, de hát fogalma sincs, hiszen nem járok arra. Minden esetre, lehet, hogy jobb választás lett volna valami nyugodtabb hely, ahol halkabb a zene, kisebb a tömeg, és nem akar majdnem minden második ember a parketten szaporodni a táncostársával.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→




Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 7:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- A csótányok is Isten teremtményei. – Mosolyodom el. Én nem vagyok az, legalábbis közvetlenül, de közvetve… Azért mégiscsak a Nagyapám. – Megvan a maguk szerepe a világban. – Ahogy nekem is. És mindenkinek. Mindannyian apró kis fogaskerekek vagyunk az egészben.
- Igen, a tavasz általában… a párkeresés időszaka. – Fürkészem az arcát egész szenvtelenül. Már megint azok az apró, bíbor rózsák, amiket úgy szeretek az emberek arcán. Kevesen tudják, de a gyönyör közben is megjelennek, ha valóban jó a partner… - A tavasz az egyik kedvenc évszakom. – Hiszen olyankor a fészakrakási ösztön mindenkiben hirtelen megnő. Szerelem pedig nem szükséges hozzá, elég némi vágy. Szóval nem kevés munkám van, viszont szinte mindig eredményes, nem úgy, mint mondjuk télen, mikor sokkal nehezebb rávenni az embereket, hogy vetkőzzenek…
- Ó bizony. – Bólint. – A Kis herceg egy nagyon… fura mese. – Még engem is el tudott bűvölni, pedig aztán nem sok köze van hozzám. Viszont annyit sikerül megállapítanom, hogy a lány eszes, és ez tetszik. Nehezebb dióvá teszi, mintha valami buta libuska lenne, akit a csőrénél fogva vezethetek. Azok amúgy is könnyen ledobják a bugyijukat, nem kellek hozzá én. De akinek van esze, az jobban vigyáz magára, szóval… nem véletlenül segítettem rá Christophnál is kicsikét.
- Talán… - Nem, most éppen senki sincs, és nem is kéne. Ahhoz túl sok a dolgom, márpedig a szeretőim kiválasztása hosszú folyamat. Nem csapok csak úgy bele a lecsóba, bár ezt sokan nem gondolják rólam. Elveim vannak és ez a legtöbb fivéremet és nővéremet meglepi. Meg az embereket is. Emlékszem hányszor történt meg, hogy mikor a segítségemet kérték a kis kurafik azt hitték rögtön meg is kaphatnak. – Igen, azt hiszem van. – Teszem hozzá sejtelmes mosollyal miközben rápillantok. Megy még ez, nem szoktam el túlságosan attól, hogy másokat elbűvöljek. Van még egy kis rozsda rajtam, de az le fog peregni idővel.
Zavarba hoztam. Megint. Jó játék lesz ez, már érzem. Csak vissza kell fognom magam, hogy ne akarjak gyorsan haladni. Persze a szórakozóhely éppen olyan, ahol gyorsan mehetnének az események, de… türelemre kell intenem magam, különben megriad a vad és futni már nem olyan jó utána. Jobban szeretem mézzel becsalogatni a csapdába.
- Örülök, hogy megismerhetlek Ana. – Viszonzom lágyan a kézszorítást. Mindig odafigyelek, hogy az emberek ne jöjjenek rá mennyivel erősebb vagyok náluk. Jó, ha olyan nőnek néznek, aki segítségre szorul. Főként a hős típusú férfiak.
- Nem? Pedig azt hittem. Ha már van egy hely ahol nem ellenségként tekintenek rájuk… Akkor azt hinné az ember bátran mozognak. – Teszek úgy, mint akinek fogalma sincs az angyalokról. Persze nem sok van, elvégre eddig leginkább bukottakkal találkoztam. Na meg kedvenckémmel. De az más. Ebben az új világrendben még nem igazán néztem körbe.
- Igen, csak tudod van egy határ, ami már a jó érzés rovására megy. – Vonom meg a vállam. – Amikor állandóan azon aggódsz nehogy megszegj valamit. Persze kisebb kihágásért kisebb büntetés jár, de azért senki nem szeret büntetést kapni. – Hacsak nem egy élvezetes elfenekelésről van szó, mert azt nagyon tudom élvezni. A megfelelő partnerrel természetesen.
- Alig egy hete. – Rakok össze gyorsan egy hihető időpontot, hogy mikor érkezhettem. – Szóval még nagyon nem ismerem a várost. Jól jönne valaki, aki körbe vezet. – Még meghagyom a kibúvót, hogy nemet mondjon, de amúgy nem szoktak ilyenkor már visszautasítani.
- És amúgy mivel foglalkozol? – Mert feltételezem van állása, ahogy nekem is lesz, ha maradni szándékozom. Dolgozó nő kevésbé feltűnő a hatóságok számára is.


Utolsó Poszt Szer. Márc. 15, 2017 6:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, igaz, könnyebb lenne nem félni semmitől – mennyire könnyű is volt régen. El sem hiszem, hogy a nő ennyire a közepébe talált a témának. És lényegében rá is mutatott arra, amire eddig még nem is gondoltam, hogy régen az emberek ölték halomra egymást, nem mintha manapság nem tennék meg, csak csekélyebb mértékben, mint régen, mostanság pedig az angyalok teszik ugyanezt, igaz a korábbiak védelmében vagy ellenében, hiszen nem is igazán egymással van bajuk. Csak más-más filozófiát kezdtek el követni. Mennyivel könnyebb lenne, ha képesek lennénk mi is követni a bölcs emberek szavait, de hát… tökéletlenek vagyunk mi is, úgy tűnik. Legalábbis mióta darabokra hullott a rendszer, azóta biztosan.
- De, én látom a csótányokat – fintorog, a hány állat alatt persze, hogy valami undorítóra gondolta, ami megkeseríti az emberek életét. Persze, csak azért hozta fel ezt, mert azt gondolja, hogy ez akár egy kicsit mókás is lehet. – Viszont reggel látni a madarakat is. Itt a tavasz, hamarosan párjukat kezdik keresni – dobok fel egy madárfajt példaként, ami még megmaradt itt, ezen az egyre züllő helyen. Aztán kis vörös pír lepi el az arcomat. Istenem, mennyi munkám lesz majd!
- Hm? – szalad fel a szemöldököm az újabb idézet hallatán. Ki-mit tud műsort fogunk spontán rendezni? Mert biztos, hogy én nyernék, feltételezve, hogy az előttem-alattam álló egy halandó, nem pedig a valóságot, hogy egy démon, mert ez esetben talán tényleg vetélytársak lennénk egy idézet-csatában. Mondjuk ez a formája a hadakozásnak sokkal érdekesebb lenne egy démonnal, mint ölésre menni. Azt annyira nem szeretem… - Antoine de Saint-Exupéry? – kérdezem, úgy téve, mintha ez már egy kicsit nehezebb lett volna, de csak azért, nehogy lebukjak. Hirtelen felcsillan a szemem, ahogy eszembe ötlik valami, hiszen éppen ő hozta fel ezt az idézetet. – Talán van valaki, akire a csillagokra pillantva gondolhatsz? – kíváncsiskodom a magam jó cupidós módján.
- Egyet-kettőt – válaszolok egy kicsit meglepetten pislogva rá. Persze, nem annyira furcsa, hogy ilyen kérdést feltesz, de azért mégis… az a csillogás a szemében. Csak nem egy éjszakai pillangóval futottam össze? Hát, most, hogy így jobban megnézem, igen csinosra sikeredett teremtés, tehát nem kizárt, hogy nem tévedek.
- Öhm, nem, dehogyis – hajtom le a fejemet zavartan, és visszakergetek egy kósza hajtincset a fülem mögé. Hűha, akkor most tényleg be kell mennem egy szórakozóhelyre, és úgy tenni, mintha bulizni akarnék. Remélem, nem lesz gyanús, hogy nem lesznek ott ismerőseim.
- A barátaim Anának hívnak – fogok vele finom, puha érintéssel kezet, had higgye azt, hogy gyenge nő vagyok, nem kell tudnia, hogy milyen makacsság és micsoda erő bújik meg a relatív törékenynek tűnő test mögött. Persze tudom magamról, hogy nem látszom védelemre szoruló virágszálnak, de azért nem kell erőnek erejével legyűrni egy kedves idegent.
- Az angyalokat sem látni olyan gyakran – ingatom a fejem. Rendben, rendben, én egy kicsit többet látom őket, mint mások, de azért nem mondanám, hogy folyton felbukkannánk az emberek előtt-között, vagy legalábbis nem annyira nyilvánosan. Inkább csak a vezetői réteg az, amelyik ismeri a vezetői rétegünket. – De miért baj az a sok szabály? Azért vannak, hogy megóvják az ember – nem mintha itt nem lenne számos. Például, ha megpróbálnék magasan repkedni, akkor valószínűleg szitává lőnének a légvédelmi fegyverek.
- Kellemes, és unalmasan egyhangú – válaszolok a távolba pillantva, miközben zsebre tett kezekkel sétálok mellette a járdán. Az az igazság, hogy már nem szoktam azzal foglalkozni, hogy milyen lehet egy ember egyetlen napja.
- Mennyi ideje vagy a városban? – egészen pontosan mikor érkezett, mennyit látott eddig? Bár nyilván nem sokat, hogy eltévedt, de valószínűleg nem is lakik innen olyan messze, hogy gyalog ne érjen kényelmesen haza. Nem úgy néz ki, mint aki nagyon kétségbe van esve, hogy nem egészen tudja merre jár. Persze lehet, hogy az eltévedést nem teljesen szó szerint értette, inkább csak úgy, minthogy nem ismeri még a környéket. Néha nem egyértelmű számomra, hogy mit mondanak mások.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ruben
Yesterday at 9:27 pm
☽ Mission Dolores Park

Seth
Yesterday at 9:05 pm
☽ Seth me on fire

Ramiél
Yesterday at 7:43 pm
☽ Don's Place




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
6