☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Vas. Márc. 19, 2017 9:35 pm írtam neked utoljára


A játéktér felszabadult!

Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Vas. Márc. 19, 2017 9:33 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Mint azt a két katonát, akik megpróbáltak felszedni? – Forgatom a szemem. – Nem tudom, lehet é is hazamegyek. – Vonom meg a vállam. Bár ami azt illeti, ha Ana elmegy, talán kihasználom a lehetőséget, ami adódott. Egy túlfűtött diszkó, sok ember egy helyen… Reggel maximum azt gondolják majd, hogy valami drogszerűség került a füstgépbe. Rosszalkodom egy kicsit amolyan jó démon módjára.
- Egészen biztos. – Mert ráébresztett valami olyanra, hogy már túl régóta unalmas az életem, márpedig nincs rosszabb egy unatkozó démonnál. A hosszú évezredek alatt már megtapasztaltam és köszönöm, nem kérek még egy „üresjáratot”.
- Igen, hidd csak el. – Harapok én is az ajkamba a reakciója láttán. Persze nálam egészen más a motiváció, mert nagyon szívesen megízlelném az ajkait, de erre még várnom kell. Újra és újra figyelmeztetem magam, hogy csak lassan haladhatok. Most még csak egy érintés, kialakul egyfajta intimitás, aztán hip-hop az ágyban találjuk magunkat. Akkor se fogja érteni mi történhetett, de legalább bizton állíthatom, hogy nem én kényszerítettem.
Végül hagyom, hogy elsétáljon… Hosszan nézek a prédám után és persze egyáltalán nem tetszik, hogy a hosszabb utat kell választanom, mégis kicsit megnyugtat a tudat, hogy újra sikerült saját célt találnom magamnak, már a munkám és a rám rótt feladatok mellett. Megfordulok, hogy visszatérjek a táncolók közé. Az ajtók bezárulnak utánam, ma este már senki se be, se ki. Keresek egy jó helyet, ahonnan kényelmesen végig nézhetem az éjszaka további történéseit, persze nem lesz már semmi új, úgy vélem, mert bár régebben könnyen megleptek az emberek, a háború valahogy a kreativitást is kiölni látszik belőlük.
Az egymáshoz simuló testek egyre forróbbá válnak, az ütem adott, a lélegzetek el-elakadnak az italok mellől is táncba indulnak. Ma este ez az én parkettem, ma este senki se maradhat ki. Ki kell engednem a gőzt, és nincs jobb ötletem, talán nem is használna más. A ruha lassan éget, egyre forróbb minden, csak az érintés hűsíti a kínt. Lassan lekerülnek a pólók, aztán a nadrágok is, végül már csak meztelen testek masszája tölti be a termet. De ez még nem elég, ennél többet akarok, hogy az eszük teljesen elvessze, hogy már mindegy legyen ki, kivel és éppen mit csinál, hogy semmi más ne számítson, csak az élvezet. Na ilyen az, amikor én kiengedem a gőzt.


Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Vas. Márc. 19, 2017 3:13 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, elég későre jár már – válaszolok zavartan. Vajon leesett már neki, hogy csak el akarok menni, és csak kellett egy ürügy, hogy itt hagyhassam? Pontosabban, hogy megszabaduljak tőle. Nem mintha annyira szörnyű lenne, csak ez a nyomulás. Nem tudom, hogyan rázzam le magamról. Általában nem szoktam az egyszerű halandókhoz ilyen közel kerülni. Szeretem megtartani a tisztes távolságot. Most is csak a „jó lélek” vitt rá, hogy segítsek. Na, nem mintha nekem lenne olyanom, mert se azt nem mondhatom el magamról, hogy jó lennék, se pedig azt, hogy lélekkel rendelkezek. A lélek az emberek privilégiuma, habár sose értettem, hogy ez miért olyan nagy dolog. Talán nem is fogom.
- Öhm… nekem sem a diszkó a kedvencem – vallom be elég halkan, arra számítva, hogy meg sem hallja, mert attól tartok, hogy akkor majd felhozza, hogy átmehetnénk egy másik helyre, ami jobban illik az ízlésemhez. De legrosszabb esetben azt mondom neki, hogy talán egy másik alkalommal.
- Ó, értem – bólogatok, és ha nem akarnék lelépni vagy ha nem lennénk ilyen hangos helyen, akkor biztosan kifaggatnám erről a témáról, mert érdekesnek ígérkezik, de jelen esetben, mivel a távozás mezejére szeretnék lépni, méghozzá sürgősen, ezért beérem ennyivel.
- Öhm… - bólintok, majd összeszedem magam és hozzá teszek egy – Renden – t is, hogy szép kerek tőmondatokban beszéljek, legalább annyira, mint egy óvodás gyermek. Nagyon kellemetlenül érzem magam, hogy így alakult ez az esete. Legszívesebben újra kezdeném az egészet, hogy mindent másként csináljak. Kezdetnek mondjuk belenéznék a fejébe, hogy mégis mire számíthatok tőle, és annak megfelelően tennék ajánlatot neki vagy éppen nem, hogy mi telepszik meg a lelke mélyén.
- De biztos találnál valakit, akivel lehet táncolni – válaszolom mosolyogni. Fogalmam sincs, hogy miért pórbálok erősködni. Vagyis lehet, hogy azért, nehogy mégis velem akarjon tartani.
- Biztos nem? – kérdezek vissza zavartan, de a zavarom abból adódik, hogy megfogja a vállamat. Ritkán szoktak a halandók hozzámérni. Ritkán szoktam hozzájuk ilyen közel kerülni. A fejemmel követem a mozdulatát, amit szintén nem tudok mire vélni. Akkor ez most egy baráti vállszorítás? Nem a srácok szoktak ilyesmit csinálni? – Öhm.. Igen? – pillantok rá vissza meglepetten. Akaratlanul is félreérthető jeleket küldök felé, mikor azon igyekezetemben, hogy ne mondjak valami oltári nagy butaságot, rágcsálni kezdem az alsó ajkamat. Nem, nem akarok rákérdezni, hogy hogyan aranyozta be az estét nála ez a találkozás. Nem mintha bármi érdekeset is tettem volna… vagy ő tett volna… Miért ennyire furcsa? Vagy én vagyok ennyire furcsa? Megint az átkozott paranoiám akar őrületbe kergetni? – Öhm… Én is örülök, hogy összefutottunk – mondok valami sablon szöveget, miközben lesütöm a pillantásomat. Közben magamban magamat szidalmazom, amiért ilyen helyzetbe kerültem, és hirtelen lenulláztam a magabiztosságomat. Ha a többiek látnának, szakadnának rajtam a röhögéstől, ebben biztos vagyok.
- Rendben – bólintok, és közben határozottan felderül az arcom. Végre valami jó is van a mai napban! Tényleg segítettem neki hazatalálni, habár mire ideértünk már nem ez volt a cél… Tényleg, mi is volt a cél?
- Rendben – bólogatok. – Kedd délután, négy óra – egyezek bele, majd még egyszer elköszönök, hozzátéve, hogy most már tényleg mennem kell. Közben eldöntöm magamban, hogy legközelebb sokkal határozottabb és magabiztosabb leszek, nem hagyom magamat vezetni úgy, mint most sikerült. Mintha birka lennék, úgy mentem utána... nem is tudom, hogy mi ütött belém. Ezen forognak a gondolataim, miközben ellépdelek tőle a belváros irányába.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: My Demons »→ Megjegyzés: Folytatás: KLIKK»→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Vas. Márc. 19, 2017 11:31 am írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Tényleg? – Pillantok körbe, hátha látok valami óraszerűséget, de persze ilyen helyeken éppen az a lényeg, hogy elveszítsd az időérzéked. Általában csak arról jössz rá milyen késő is van, ha már látod a napfelkeltét.
Nem hagyom, hogy egyedül távozzon, de pusztán azért nem, hogy szót tudjak még vele váltani. Így is kudarcnak fogom érezni az estét, de ha sikerül rávennem egy következő találkozóra talán kevésbé lesz keserű a szájízem.
- A szakmával jár, mondhatni. Szeretek táncolni, és bár a diszkó nem a kedvencem, mivel a klasszikus társastáncokat jobban kedvelem, de azért… - Megvonom a vállam. – Jó ez is. Meg aztán, az ilyen bulik erősítették meg bennem azt, hogy a tánccal akarok foglalkozni. – Egész jó kis emberi életet kezdek összerakni magamnak, azt hiszem. Csak később is emlékezzek mindarra, amit mondtam… Ezt már megtanultam a hosszú emberöltők során. Ha hazudsz valamit, legyél következetes. Ha új életre van szükséged, legyen hihető. Ne legyen minden tökéletes, legyenek indokaid, okaid, céljaid, jövőképed különben az egész elúszik a semmiben. Van már benne gyakorlatom, szóval az ilyenek könnyen jönnek.
- Hát, ez attól függ neked mikor lenne jó. Én még pár napig biztosan állandóan ráérek. – Hiszen kell némi idő amíg felépítem az egzisztenciámat. – De mit szolnál mondjuk holnap utánhoz? Mármint holnaphoz, ha már elmúlt éjfél. – Mert azért hagynom kell legalább egy napot pihenni, meg persze magamat is. Szereznem kell egy lakást, és körül kell néznem, ha tényleg tánctermet akarok nyitni.
- Tudsz valami jó helyet? – Mert ugye nekem nem igazán kell, hogy ismerjek ilyesmit. – Bár azt hiszem van egy kedves kis teraszos kávézó itt a közelben. – Mutatok el az egyik irányba. Igen, rémlik valami az egyik nagyobb sétálóutcában.
- Hát… nem tudom. Tudod… egyedül nem olyan szórakoztató. – Vonom meg a vállam miközben visszapillantok a klubra. Hátha meggondolja magát és marad még egy kicsit. Vagy nem? Talán nekem is óvatosabbnak kéne lennem, annyira belelendültem már, hogy szegényt biztosan megrémítettem. El vagyok szokva ettől, amúgy is általában könnyebben szokott menni. Ritkán játszom el már az elején, hogy ember vagyok, sokkal könnyebb az egész úgy, hogy kiterítem a kártyáimat. A legtöbben úgyis elhiszik, hogy nem lehet ellenállni egy démonnak, szóval akarva-akaratlanul engednek, de most úgy tűnik a nehezebb utat kell járnom. Ha a közvetlen hódítás opció nem elérhető, át kell nyergelni a barátságon keresztüli megbabonázásra. Macerás és nem olyan rövid folyamat, mint szeretném, de a végeredmény megéri. Legalábbis nagyon remélem, hogy meg fogja érni.
- Nem, dehogy. – Ingatom meg a fejem és megszorítom a vállát bíztatóan. – Sokkal inkább bearanyozta az estémet ez a találkozás. – Mosolygok rá kedvesen.
- Innen amúgy már nem lakok messze, ismerős az utca. – Nyugtatom meg, hogy akkor sem lesz baj, ha magamra hagy, de persze még mindig jobban örülnék, ha maradna. Jobban oda kellett volna figyelnem az elején, talán akkor nem akarna elrohanni. A fenébe is, tényleg kicsit kijöttem a gyakorlatból, de nem baj, ideje visszarázódni. Lassan engedem le a kezem a válláról, és finoman végigsimítok a karján. Már most várom a percet, mikor levetkőztethetem… pedig hol van az még? Hathatnék rá, szinte biztos vagyok abban, hogy egy kis ráhatással a karjaimba omlanak, a pillantásai legalábbis erről árulkodtak, ugyanakkor… Mint mondtam nem vagyok híve az erőszaknak, ha a leendő szeretőimről van szó.
- Akkor… kedd délután? Neked megfelelne úgy négy körül? – Érdeklődöm, hogy áll-e még a kávé.


Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szomb. Márc. 18, 2017 11:37 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Hát, egy kicsit összezavartál – vonom meg a vállamat a következő szavait hallva egy halvány mosollyal a szám szegletében. Sokat mondott volna? Könnyen lehetséges. Viszont akárhogy is legyen, nincs kedvem vele azon vitatkozni, hogy melyik szó mit jelent és merre viszi az emberek gondolatait.
- Akkor ez nem is lesz neked olyan szokatlan – jegyzem meg mosolyogva.
- És milyen kellemetlen, ha mások akarják megmondani, ki vagy – sóhajtok a fejemet ingatva, miközben láthatóan örülök annak, hogy így egyetértettünk ebben a témában.

- Nem, nekem nincs – ingatom a fejemet szelíd mosollyal az ajkaimon. – Bevallani valóm sincs – teszem hozzá. Vagyis lenne, de azt teljesen felesleges bevallani neki, hiszen kötelességem bizonyos dolgokban nem éppen az igazat állítani ahhoz, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy szükséges, szóval… Nem, nem vallunk be semmit feleslegesen, hogy aztán tönkre tegyük azt, amit addig elértünk.

- Későre jár – válaszolok a kérdésre, abban reménykedve, hogy hamar utamra enged, de a szavai hamar megértetik velem, hogy nem az a könnyen elengedő típus. Félek, kisebb küzdelem lesz tőle
megszabadulni, méghozzá a kellemetlenebb fajtából.
- Nem szükséges – próbálok finoman ellenkezni, de félek, hogy ellenkezésem süket fülekre talál. Mit tehetnék, minthogy hagyom, hogy velem jöjjön a kijárat felé. Már nem rázhatom le, már mindenképpen a nyakamon marad a kijáratig, tehát kénytelen leszek arra hazaindulni, amerről jöttem. Vagyis… neeeem kell, hiszen volt annyi eszem, hogy azt mondjam, csak egy ismerősnél voltam látogatóban. Azért… Remélem, hazakísérni nem akar, mert akkor nagyon kellemetlen sétának nézünk elébe… vagy annak a pár percnek, amíg megpróbálom levakarni magamról kevésbé szép szavakkal. Talán már rég meg kellett volna tennem.
- Néha szoktam bulizni – válaszolok a kérdésére, miközben próbálok kijutni a teremből. – Te gondolom eléggé az vagy – teszem hozzá zavartan, hiszen csak így, minden előkészület nélkül lejött velem egy szórakozóhelyre. Bár kicsit úgy néz ki, mintha akármikor kész lenne bevetni magát a dolgok sűrűjébe, de lehet, hogy csak beképzelem az utolsó pár perc eseményeit követően.
- Hát…- éppen készülök arra, hogy valahogy visszautasítsam ezt a lehetőséget, mikor kimondja, hogy jól jönne neki egy új barát. És akkor hirtelen megvilágosodom, vagy éppen hogy elsötétedek, mivel, hogy rájövök arra, hogy ő azért nyomult eddig annyira, mert szüksége lenne valakire, akivel eltölthet egy kis időt… neki csak barátokra lenne szüksége… biztosan. – Persze… Miért is ne? – kérdezek vissza mosolyogva költőien.
- Mikor szeretnél találkozni? – folytatom a társalgást, amint kiléptünk az ajtón, és szembe fordulok vele, hogy jól lássuk egymást.
- Te még visszamész szórakozni? – kérdezem kicsit tanácstalanul, attól tartva, hogy esetleg hazafelé is eltéved majd. Hiszen nem azért mondta, hogy sétáljunk együtt, mert félt, hogy valaki megtámadja? Most aztán nem fog? De, biztosan most is fog félni.
- Remélem, nem rontottam el az estédet – sütöm le a pillantásomat zavartan. Kezdem magamat kínosan érezni az egész miatt, arra gondolva, hogy pusztán a gyanakvásommal tönkre tettem az estét, amit akár szórakozva is tölthettünk volna. Csak hát.. annyira tapadt.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szomb. Márc. 18, 2017 9:36 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Azt hiszem megint többet mondtam a kelleténél. – Mosolyodok el. Kár, pedig azt hittem vevő lesz egy kis beszélgetésre, ha már a régebbi költőkben és írókban otthon van, de úgy tűnik a filozofálgatás nem az erőssége. Azért így is aranyos, meg kell hagyni. És csinos. Felettébb csinos. Azért valljuk be, ilyen szinten kicsit magasak az elvárásaim, de mit vár el az ember egy démontól? Felszínes vagyok, na és? Na jó, ez nem teljesen így van, hiszen hiába jó valakinek a teste, ha egyszerű, mint a faék akkor bizony nem élvezheti sokáig az ágyam vendégszeretetét. A szeretőim mind kifinomult elmék voltak, máskülönben nehezen bírtam volna az idő múlását velük, márpedig évtizedeket töltöttem el egy-egy mellett. Néha még azután is látogattam őket, hogy halandó testük már nem tudott lépést tartani az igényeimmel.
Valóban úgy értelmezem, mintha Ana is csupán némi bíztatásra szorulna, és ennek nagyon örülök. Kemény lenne csattanni egy áthághatatlan falon, mert bár szeretem a nehéz eseteket, a lehetetlen nem kenyerem. Próbálkoztam már olyan lányokkal, akiket abszolút nem vonzott a nőiségem, csak ha rásegítettem és olyan fiúkkal is, akik inkább a saját kapujukon szerettek játszani, de egyiknek se lett jó vége. Ezért sem pártolom a kényszert. Ideig-óráig megoldható, de hosszú távon csak egyre borzalmasabbá válik az egész.
- Ó a new yorkiak is imádják a bürokráciát. – Ingatom meg a fejem mosolyogva, mintha csak lenne benne tapasztalatom. – Azt hiszem ez itt se fog zavarni. – Mivel általában jó nagy ívben elkerülöm az egészet.
- Ezt én is így gondolom. – Bólintok. Vannak elvárások bőven, főként egy Főbűnnel szemben. Sokan csalódottak, hogy megszereztem magamnak a pozíciót, holott sosem keveredtem érte pokoli játszmákba, és persze még kevésbé értik, miért nem vagyok hajlandó fűvel-fával összefeküdni. Ezt különösen a hercegek képtelenek az eszükbe vésni. Nem hívhatnak magukhoz csak azért, hogy legyen egy jó numerájuk, ez nem így működik! Fontosabb dolgom van annál, semhogy ilyesmire pazaroljam az időmet.

- Dehogynem. Mindenkinek van. Csak nem vallja be. – Nevetek fel. Mindenkiben van valami miatt feszültség, ezt én tudom a legjobban. A munka, a család, egy barát, csak valami felbosszantott… annyi, de annyi lehetőség adódik a szexre, de tényleg. És persze legtöbbször csak akkor jön rá az ember, hogy valami nyomta a szívét, ha érzi a megkönnyebbülést. A tánc jó erre, na meg arra, hogy közelebb kerüljek hozzá. Így belegondolva, tényleg túl hosszú idő telt el a legutóbbi szeretőm óta, rám is rám férne némi felengedés. Valahogy mindig kiegyensúlyozottabb vagyok, ha van valakim, és jobban oda tudok figyelni a munkámra.
- Máris? – Lepődök meg, főként azon, hogy még vége sincs a számnak. Ez abszolút nincs ínyemre, de ugyanakkor nem lenne jó erőszakoskodnom se, mert hát… az lehet azt jelentené, hogy végleg megszökik előlem.
- Kikísérlek. – Súgom… vagyis inkább kiabálom a fülébe, hiszen a zenétől amúgy is nehezen halljuk egymást. El is indulok vele a kijárat felé.
- Nem vagy egy nagy bulizós, igaz? – Mert, ha az lenne abszolút nem zavarná, hogy egy vadidegennel ropja a parketten, de azon felül, hogy a tánctudása sincs toppon, bár azt egy diszkóba járótól se várom el, még addig se tartott ki, hogy igazán beinduljon az élet. Na jó, azért pár páros már keresett magának valami sötétebb helyet és eltűnt a közelünkből. Kicsit jobban elengedtem magam a kelleténél.
- Azért köszönöm, hogy veled tarthattam… - Mert hivatalosan mégiscsak én vagyok az új a városban. Viszont most valahogy rá kéne vennem egy újabb találkára, ha már ez az este így félbe szakadt, mert… persze ha kijelenti, hogy abszolút nincs odáig a lányokért én kerítek neki egy pasit, de egyelőre még ott tartok, hogy nem rostáltam ki az első körben a lehetséges szeretőim listájáról.
- Nem is tudom… mármint… tudom, hogy csak ma este futottunk össze, de lenne kedved meginni velem egy kávét, vagy valamit? Valamikor? És beszélgetni? – Talán akkor sikerül egy kicsit közelebbről megismernem és szép lassan behálózhatom… - Tudod… Jól jönne az új helyen egy új barát. – Vonom meg a vállam. Azt viszont nem tudom mihez kezdek, ha most nemet mond. Ami azt illeti nem szeretném, ha felbosszantana, mert nagyon akaratos és kemény tudok lenni. Lehet, hogy az ágyamban végzi megkötözve, mert ha elborul az agyam én se vagyok kedved. Mégiscsak démonból faragtak…



Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Pént. Márc. 17, 2017 9:13 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Ezt most nem értem – válaszolok zavartan. Az odáig oké, hogy nem egy forró fejű tini, de miért kezd el nekem arról beszélni, hogy az érzések nehezen megfoghatók? Egyébként sem lehet ráhúzni a tinikre, hogy mindig azt mondják ki, amit akarnak, sőt általában mindenről beszélnek, csak arról nem, amit igazán szeretnének. Inkább olyasmit mondanak, ami a társadalmi közegükhöz, a klikkükhöz, a szubkultúrájukhoz illik. Legalábbis ezt én látom, de most inkább csak zavartan mosolyogva nézek rá, mintha buta liba lennék. Az amúgy is egész jól áll nekem, és eddig meg egyébként sem árultam el, hogy több eszem van, mint egy tyúknak. Bár ki tudja, lehet hogy tényleg nincs több, csak nagyobb rálátásom és hosszabb tapasztalat szerzési idő a hátam mögött.
- Igen, sokaknak – pillantok félre zavartan, mert megint úgy érzem, hogy célozni akar valamire. Persze, lehet, hogy úgy veszi, hogy azért sütöm le a tekintetem, mert nekem is egy kis biztatásra van szükségem, de ez egyenlőre nem zavarna, ha így lenne.
- Igen, - bólogatok mosolyogva, hála ennek a rendszernek, sokkal jobb a közbiztonság, így nem valószín, hogy mindenféle randalírozó lények spontán megjelenhetnek tömegesen a városban. Egy-kettő olykor becsúszik, de tömegek nem fognak bejutni, ebben biztos vagyok. – itt elég bonyolult pár ügyet elintézni, de ha megszokod, nem fog zavarni – biztatom, habár a legtöbb ilyen dologról fogalmam sincs.
- Nem mindenki alkalmas arra, hogy katona legyen – ingatom a fejem. – Nem jó, ha mások akarják eldönteni rólad, hogy ki vagy – azt neki saját magának kell megélnie, hogy kicsoda ő valójában.

- Ó, hát nekem nincs mit kiengedni – válaszolok zavartan, mert valami rosszat sejtek, már csak abból kiindulva is, hogy megérintette a csuklómat, mikor teljesen szükségtelen volt. Abban reménykedek, hogy tényleg elmegy táncolni, és akkor felhúzom a nyúlcipőt, amint lehetőségem adódik rá. Igyekezni fogok lelépni, az talán egy jó lecke lesz neki is abból, hogy hogyan nem rázunk le srácokat. Persze az a fordulat cseppet sem tetszik, hogy azt mondja, hogy megvár, hiszen így nem fogom tudni megtenni, amit akarok. Elmarad a lecke és a szökés is. Csalódottan púderezem újra az orromat, majd megigazítom a sminkemet, hogy tökéletes legyen, pontosabban, hogy tökéletesen fedje a tökéletességemet. Az emberek általában azért folyamodnak ilyen dolgokhoz, hogy a hibáikat rejtsék, ám velem ez máshogy van. Minden réteg festék inkább csak tompít az összképen, mint hozzáad.
- Ööö… igen? – Mi erre a válasz? Hogy nem eléggé ahhoz, hogy készen legyek rá? Már mint arra, hogy további kellemetlen szituációkba keveredjünk együtt. – Jövök – fogadom el a kezét, bár… igaz, nekem is jobb lenne megmondanom neki, hogy inkább hazamegyek, de valahogy nincs szívem ilyet tenni, inkább áldozatot vállalok, egy kicsit még bulizok vele, aztán keresek valamilyen ürügyet arra, hogy hazamehessek.
- Nem félek – motyogom az orrom alatt. Hagyom, hogy mutasson pár lépést, végülis abból bajom nem származhat, ha egy rövid ideig még szórakozok vele egy kicsit. Bár ez nem az a fajta szokványos szórakozás, mint amit az emberek szoktak érezni.
- Ne haragudj, de mennem kell – hajolok oda hozzá pár perc után, mert kezdem túl nagynak érezni a tömeget, és túl rövidnek a távolságot, ami kettőnk között van. Ha pedig enged, akkor igyekszem a távozás mezejére lépni.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Csüt. Márc. 16, 2017 9:13 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Az érzések néha nehezen megfoghatóak. Nem vagyok már forrófejű tini, hogy valamire azonnal rávágjam ez, vagy az, hiszen az első megfogalmazás mindig az, amit akar az ember, nem pedig az, amit valójában érez. – És én persze ezt használom ki, hogy az ember elhiggye, hogy a kettő egy és ugyanaz, hogy amit elsőre érez, amit annak gondol az valóban nagy, erős és leküzdhetetlen. Senki ne higgye, hogy a vágy nem leküzdhető, hiszen akkor én lennék a világ legerősebb démona. De vannak nálam sokkal erősebbek is, akiknek hatalmától még én is tartok.
- Hát, valljuk be, sokaknak kell az ilyen bíztatás. – Én is általában csak rásegítek kicsit a dolgokra. Ha elég jól ügyködöm, a hangulat, a pillanat tökéletessé válik, és már nincs szükség bátorságra, minden sínre kerül az első löket után.
- El tudom képzelni, szeretnek mindent túlbonyolítani. – Ingatom meg a fejem. – Mire bejutottam a városba, már sajnáltam azt a sok fát, amit miattam vágtak ki. – Sóhajtok fel. – Elég kemény az átvilágítás, de persze érthető. – Nem fogadhatnak be csak úgy akárkit. Az már más kérdés, hogy egyáltalán nem a főkapun jöttem, ó nem. Mindenhol megvannak a megfelelő embereim, hogy bejuthassak a falak mögé. Általában több is, és nem mind démon. Egy kis segítségért cserébe az emberek igen könnyen irányíthatóvá válnak. Ha romokban a házasélet ár röpül is a meghívó. Azért néha elég kellemetlen pillanatokban tudnak elszólítani.
- Ugyan, sokan mondják mennyire haszontalan. – Vonom meg a vállam. – Azt kérdezgetik, ha ilyen jól mozgok miért nem mentem inkább kiképzőtisztnek? Annak több haszna lenne. – Húzom el a szám.

Ó nem, nem hagyhatom, hogy Ana most mondjon nemet, így jelzem is, hogy szükségem van rá. Könnyű, egyértelmű jelzés a kézszorítás, de mégis csak remélni tudom, hogy megérti. Eszem ágában sincs a fiúkkal tartani, talán máskor, másképp alakul, de most egyszerűen nincs kedvem hozzájuk. Ha Ana lelép amúgy is lepattintom őket két pillanat alatt, talán még azt is elérem, hogy egymással töltsék az estét, aztán reggel az alkoholra foghassanak mindent, de akkor nem lenne esélyem tovább fűzni a lányt. Márpedig ma este számomra ő a sztár.
Megkönnyebbülök, amikor igent mond, hiszen ez azt jelenti, hogy nyugodtan folytathatom a tervem a lekoptatásra vonatkozóan. Már csak el kell tűnnünk a hímek szeme elől, azok pedig megunják a várakozást. Esküszöm tíz per múlva emlékezni se fognak ránk. Magammal rángatom hát a biztonságos távolságba, és megosztom vele természetesen az egész kuszaság okát és indokát.
- Általában finomabban, de már kezdtek az agyamra menni. – Forgatom a szemem. – Hiszen elsőre se értették a nemet. – Pedig az italt is visszautasítottuk, hát lehetett volna ennél egyértelműbb, hogy nem vágyunk a társaságukra? – De ne aggódj, tíz perc múlva keresnek mást, emlékezni se fognak ránk. – Ingatom meg a fejem, hogy megnyugtassam. Közben ujjaimmal végig simítok a csuklóján, ha már esélyem adatott. Milyen selymes bőre van…
- Nem is kell. Ne aggódj. Ez a diszkós izé nem is igazán tánc. – Sosem szerettem a modern táncokat. Persze, megvan a maguk bája és erotikája, de nincs jobb annál, mint egy tangó közben magadhoz ölelni a másik testét, egy ősi termékenységi tánc közben megbabonáz a ringó csípő… Ez van, a régiek sokkal jobban értettek a csábítás finom művészetéhez. – A lényeg az, hogy engedjük el magunkat és élvezzük a ritmust. Tudod, ereszd ki a gőzt… - Mert erről szól. Na meg arról, hogy minél közelebb kerülj a partneredhez a parketten. Na jó, erre tényleg kiválóak a diszkók, de táncnak attól még nem nevezném a parketten állva kefélést.
- Nem, nem, megvárlak itt. – Ingatom meg a fejem. Először is, sokkal egyszerűbben jut vissza alig két méterre a mosdó mellé, másrészről pedig közben támadt egy ötletem, hogy a hoppon maradt katonáinknak is végül jó estéje legyen. Szóval mikor Anna tényleg betéved a mosdóba, odalépek két lányhoz és kicsit beszélgetek velük. Pár szó, némi bűbáj és már indulnak is kifelé, hogy összefussannak a ránk váró fiúkkal. Az egyik lány mintha még hasonlítana is rám, szóval reggel maximum azt mondják az alkohol megszépítette a vonásaikat. Szeretem ha mindenki számára jól végződik az este.
- Kellően felfrissültél? – Nyújtom a kezem a visszatérőnek. – Akkor gyere, egész jó kis szám indult. – Húzom magam után a parkettre, ha hajlandó engedni a kérésemnek.
- Ne félj, legfeljebb tanítok pár lépést. – Mosolyodok el. Hiába, nagyon is imádom az ilyen helyzeteket. A szám pedig egyszerűen tökéletes. Lassan kezdődik és könnyű a hatása alá kerülni. Ahogy felcsendülnek az első akkordok megfogom a másik kezét és felemelem. A csípőmmel lassan ringani kezdek, amit a felsőtestem is átvesz, és nagyon remélem, hogy rá is átterjed lassan a ritmus. Egyelőre még csak egy lépés balra, egy jobbra, igazán egyszerű, nem?



Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Márc. 15, 2017 10:59 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, tényleg – mosolyodom el, majd újra a fülem mögé igazítok pár tincset. – Meg is feledkezem néha arról, hogy a tavasz ilyen szépségeket hordoz magában – jegyzem meg, arra gondolva, hogy valóban új élet költözik a világba, a világ minden pontján.
- M-m-más? – kérdezek vissza, és közben félre pillantok, talán nem is akarom hallani azt, amit aztán végül válaszol. Sajnos nagyon is értem, hogy mire céloz, és egyenlőre nem tudom, hogy hogyan terelhetném el a figyelmét rólam.
- Azok, akik boldogok akarnak lenni, bárhol boldogok tudnak lenni – bólintok egyetértve.
- Nem, egyáltalán nem – elvigyorodok a fejemet rázva. – Életvezetési tanácsadás – fordítom le érthető nyelvre, amit mondok.
- Nem kifejezetten a problémásokkal, arra ott vannak a pszichológusok, én inkább azokkal foglalkozok, akiknek meglenne a lehetősége, csak szükségük van egy kis bíztatásra, hogy elég bátrak legyenek – igen, ez így már nagyon jól hangzik. Megmosolygom azt, ahogy sikerült egészen pontosan leírnom, hogy mit is csinálok. Segítek lépni, általában szerelembe esni, és néha mást is.
- De az időm nagy részét unalmas jelentések írásával töltöm – tréfálkozok. Nem, ennyire nem vagyok szent, ezt a munkát az esetek jelentős százalékában lepasszolom, mert meglehetősen utálom csinálni.
- Tánc tanár? Egy kis boldogságot a zord világba! Még hogy az enyém szép hivatás? – vonom fel a szemöldökömet, lelkendezve azon, hogy valaki ilyen szép hagyományokat dédelget magában. Habár a nagyurak még mindig táncolnak, a szegényebb rétegekben már kevésbé jellemző, hogy tudják, pontosan mit kell csinálni a testükkel zenére.

Felreppen a szemöldököm az egekbe az ötlet hatására, mert egyáltalán nem tetszik, de szerencsére nem hervad le az arcomról a mosoly, hanem inkább ráfagy, így aztán valószínűleg nem sokat sejtenek meg a férfiak abból, hogy mi jár az eszemben. Egészen pontosan az, hogy hamarosan elköszönök, és inkább hazamegyek.
- Hát, nem is tudom – válaszolok a kérdésre zavartan, és meglepetten pillantok a bulikirálynőre. Hát, miért nem elég neki egy estére egy szórakozóhely. Végül arra, hogy megragadja a kezem az asztal alatt, olyan érzésem támad, hogy ez egy kétségbeesett jelzés valamire. Talán, hogy ne hagyjam egyedül a srácokkal, mert attól tart, hogy bántanák? Ahogy elnézem őket, ennek csekély a lehetősége, hiszen mindketten katonák, de… aztán sose lehet tudni. – Legyen – egyezek bele szelíd mosollyal felpillantva a fiúkra.
- Ok-ké – megyek utána, ahová húz, teljes megdöbbenésemben haladok mögötte, még egy utolsó pillantást vetek a srácokra, ahogy azok az asztalnál indulni készülődnek, és fogalmam sincs, hogy Ina mit akarhat, szóval meglepetés ként ér, mikor újra félrehúz a mosdó mellett. Azt hittem sminket akar igazítani, vagy ilyesmi… habár nem úgy néz ki, mint akinek erre szüksége van.
- Lekoptatni? Te így koptatsz le pasikat? – kérdezem meglepetten pislogva rá. – Ez… elég gonosz volt – na nem mintha nem lennék én is néha ilyen, de azért nekem mégis csak az erényes életre kellene bíztatnom az embereket. Közben a vállam felett az arcára pillantok. Meglehetősen közel van, most hogy a fülembe suttogott. Kénytelen vagyok lesütni a tekintetemet, hogy ne váljon bensőségessé a pillantás. Vagy már késő?
- Táncolni? – nézek a tömegbe. – Én nem vagyok olyan jó, mint te – próbálom túlharsogni a zenét, de azért bólintok, hogy menjünk. Nagyon remélem, hogy nem velem akar táncolni. Talán ki kellene használnom a trükköt, amit ő az előbb bemutatott, és nekem is eljátszani, csak vele. Vajon milyen hamar esne le neki, hogy iszkolok? És ha leesne, utánam sietne, vagy itt maradna? Igazából egyáltalán nem tűnik elveszettnek.
- Én… tényleg elmegyek mosdóba, de te menj előre, megtalállak – ígérem mosolyogva, majd elindulok az említett irány felé. Igen, azt gondolom, hogy határozottan tanulságos lenne ugyan azzal a trükkel lerázni, mint amit az imént éppen ő használt a srácok ellen. De tényleg ezt akarom tenni? Mikor én rángattam be a városba? Persze nem kellett nagyon rángatni…


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szer. Márc. 15, 2017 10:03 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Nem is tudom. A tavasz… különleges. Mindenbe új élet, új erő költözik. Azt szimbolizálja, hogy mindig van remény. Esély az újrakezdéshez. – Hablatyolok valamit, amit úgy gondolom az emberek mondanának. Mégsem fogom elárulni, hogy azért szeretem azt az évszakot, mert sok a kufirc, nem?
- Talán. – Erősítem meg mondandómat egy bólintással. – Igen, lassan talán biztos leszek benne. Talán más, mint aminek gondolom. – A sejtelmességet egyszerűen imádják az emberek, de a tekintetén… az arca rezdülésén látom, hogy nagyon is érti, mire célozhatok. Hiába, gyönyörű lány, feltételezem, hogy sokan mozdultak már rá, és ő… talán kitartott. Talán engedett egyszer-kétszer de egész biztos, hogy nem mindig. És az ilyeneket szeretem. Emlékszem egy apácára… nagyon kemény dió volt, mire megszereztem. Ő tényleg hitt a fogadalmában, hitt abban, hogy csak úgy kerülhet az úr színe elé, ha nem enged a csábításnak. De megtört. Hosszú, kitartó munkám eredményeként… sokáig volt a szeretőm. Nem az első, és nem is az utolsó, de egy emlékezetes hódítás maradt. Nos, nem gondolom úgy, hogy ez a lány is ilyen nehéz eset, de talán, ő is… Nem, nem, el kell terelnem erről a gondolataim. Most nem az én szórakozásom a fontos. Neki partner kell, valaki, akivel gyerekeket nemzhet. Minél több, annál jobb.
- Sehol sem az, vagyis… azért van aki megtalálja. – Vonom meg a vállam. Néha csak pár pillanatra, de hogy a gyönyör örömét nem árnyékolja be semmi, abban egész biztos vagyok.
- Coach? Az valami… edző-féle? – Vonom össze a szemöldököm. Nem feltétlenül tudom ez milyen pálya, vagyis vannak róla emlékeim, de meglep, hogy most is létezik ilyesmi.
- Szóval problémás gyerekeknek segítesz. Szép hivatás. – Bólintok a magyarázatára.
- Ó hát… én korántsem foglalkozom ilyen nemes hivatással… - Húzom kicsit az időt, hogy kitaláljak valami testhez illőt. Testről jut eszembe. – Táncos vagyok. Vagyis tánctanár. Sokan azt mondják nem is hasznos, amit teszek, de… úgy gondolom, ha segítek megtalálni egy cseppnyi örömöt az életben… az már segítség. – Akár nyithatnék egy táncstúdiót is…. vajon lenne rá kereslet?

؏؏؏؏؏؏؏؏

Ami azt illeti nem vagyok odáig, hogy mindenáron meg akarták zavarni a kis kettősünket, de nem hibáztathatom a fiúkat. Két szabadnak kinéző csinos lány… De most nem túl sok kedvem van hozzájuk, illetve lenne, ha Ana bármiféle érdeklődést mutatna irántuk, de úgy tűnik most nem megfelelő. Erőltetni pedig még nem akarom, mert az túl furcsa lenne, ha hirtelen feltámadna benne a vágy. Amúgy is, még mindig nem tudom eldönteni, hogy magamnak akarom-e. A csevegés viszont könnyen jön, szinte zsigerből, hiszen annyiszor végigzongoráztam már ezt. A lekoptatás már nehezebb, megfordítani a csáberőmet igazán nem az erősségem.
- Ha annyira jó hely, mi lenne, ha átmennénk oda? – Vetem fel az ötletet. – A fiúk biztosan szívesen elvisznek. – Pillantok az említettekre, miközben az asztal alatt megszorítom finoman Ana kezét. Remélem veszi a lapot. Csak mondjon igent, a többit elintézem.
- Menjetek előre, mi még elugrunk a mosdóba, aztán kint találkozunk. – Hessegetem el a két fiút, miközben megfogom a lány csuklóját és magam után húzom.
- Azt hittem már sose tudjuk lekoptatni őket. – Súgom a fülébe a mosdó mellett leparkolva. – Van kedved táncolni? – Emelem fel a szemöldököm egy pillanatra. Szerintem a srácok hamar rájönnek, ha várnak egy kicsit, hogy le lettek koptatva, aztán úgyis keresnek más vadat. Ők is a könnyű prédára hajtanak.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Márc. 15, 2017 8:58 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, azok is csak Isten teremtményei – mondom kicsit meglepett hangon, csak pislogva, mert igazán nem erre a reakcióra számítottam, így aztán úgy tűnhet, hogy csak meredek rá kigúvadt szemekkel, de ez hamar elmúlik, amint megrázom a fejemet. – Valóban, mindennek megvan a maga szerepe – hát nem gondoltam volna, hogy napjaimban ilyen vallásos blablát hallok. Komolyan hitetlenkedve meredek rá.
- Hmh – azaz átható tekintet gyanús nekem, de egyenlőre nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget neki. Biztosan csak nem lát jól, ezért mered így rám. – I-i-igen, általában az – válaszolok végül nyugtalanul.
- Igen, és miért? – kérdezem, hiszen én is szeretem, bár szeretem a többit is, hiszen télen is összebújhatnak a szerelmesek, akárcsak ősszel vagy a tavaszi esős időszakban.
- Végülis… – akár mondhatjuk rá, hogy fura, habár szerintem egy nagyon jól megírt történet, ami kiválóan érzékelteti a fiatalokkal azt, hogy mik azok a dolgok, amik igazán fontossá kellene, hogy váljanak az életben, és mik a kerülendő magatartásjegyek.
- Talán? – vonom fel a szemöldököm. Milyen válasz ez? Akkor most van valaki, vagy nincs valaki? Vagy ott hagyta New Yorkban, azért nincs? Vagy éppen miatta jött ide, mert az is idejött, csak még nem tudnak egymásról? Ez utóbbi igazán romantikus lenne. – A-azt hiszed? – nagyra nyílnak a szemeim, egyszerűen már semmi mást nem tudok ráhúzni erre a tekintetre. Lesütöm a pillantásomat zavartan.
- Részemről a szerencse – replikázok, habár kicsit bizonytalannak érzem magamat ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, ugyanis lehet, hogy mégsem volt annyira szerencsés, hogy összefutottunk. Majd valahogy meg kell értetnem vele, hogy nem vagyok pálya.
- Azért itt sem felhőtlen a boldogság – mosolygok rá kedvesen. Ó, ha tudná, hogy néha mennyire nem az.
- Igen, azt hiszem sejtem, hogy milyen lehet az – mit sejtem?! Hiszen az életem pontosan erről szól, hogy a határvonal innenső oldalán próbáljak maradni, miközben néha mennyivel könnyebb lenne átlépni azt, hogy úgy teljesítsem a feladataimat!
- Aha – nem, eszben sincs felajánlani, hogy körbe kísérjem, inkább csak mosolygok rá, hátha nem válik ez a dolog kínossá. Bőven van elég dolgom is ahhoz, hogy egyszerű halandókat kísérgessek jobbra-balra a világban.
- Coach vagyok – mondom a rutinosan, mintha már ezerszer mondtam volna, és talán így is van. Persze mondhatnék háziasszonyt is, de ahhoz prezentálnom kellene egy tehetős férjet, aki ellát, és aztán ennyi idősen már legalább egy porontyot, hogy a városnak jó legyen, ráadásul a legtöbben nem is értenek hozzá, tehát könnyen bele lehet magyarázni bármit. – Középiskolásokkal foglalkozok, főleg olyanokkal, akik valamiért tanulási nehézségekbe ütköztek – magyarázom mert ez nem áll annyira távol a valóságtól, mintha valami mást hazudnék be. – Te mivel foglalkozol? – dobom vissza a kérdést.

Az italomat kevergetve nézem szemem sarkából a nagyon unalmas férfi partnereinket, akik annak ellenére, hogy már volt egy-egy italunk, ragaszkodtak ahhoz, hogy meghívjanak minket még egyre, mintha olyan nők lennénk… Bár láthatóan inkább Innana szavain csüngenek, mint az enyémen, ami egy kicsivel elviselhetőbbé teszi az estémet. Nem is véletlen, hogy közben elkalandozik a tekintetem, amit vehet akár Innana női féltékenységnek is, hiszen teljesen elhanyagolva érezhetem így magamat. Óvatosan fellesek egyetlen nőpartneremre, azon tűnődve, hogy mi lehet neki jó abban, hogy az ujjai köré csavarja ezeket a katona srácokat?
- Igen, szerintem is jó hely – bólogatok az egyik ipse kérdésére egy másik klubról, hogy az mennyire menő, de hát fogalma sincs, hiszen nem járok arra. Minden esetre, lehet, hogy jobb választás lett volna valami nyugodtabb hely, ahol halkabb a zene, kisebb a tömeg, és nem akar majdnem minden második ember a parketten szaporodni a táncostársával.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szer. Márc. 15, 2017 7:27 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- A csótányok is Isten teremtményei. – Mosolyodom el. Én nem vagyok az, legalábbis közvetlenül, de közvetve… Azért mégiscsak a Nagyapám. – Megvan a maguk szerepe a világban. – Ahogy nekem is. És mindenkinek. Mindannyian apró kis fogaskerekek vagyunk az egészben.
- Igen, a tavasz általában… a párkeresés időszaka. – Fürkészem az arcát egész szenvtelenül. Már megint azok az apró, bíbor rózsák, amiket úgy szeretek az emberek arcán. Kevesen tudják, de a gyönyör közben is megjelennek, ha valóban jó a partner… - A tavasz az egyik kedvenc évszakom. – Hiszen olyankor a fészakrakási ösztön mindenkiben hirtelen megnő. Szerelem pedig nem szükséges hozzá, elég némi vágy. Szóval nem kevés munkám van, viszont szinte mindig eredményes, nem úgy, mint mondjuk télen, mikor sokkal nehezebb rávenni az embereket, hogy vetkőzzenek…
- Ó bizony. – Bólint. – A Kis herceg egy nagyon… fura mese. – Még engem is el tudott bűvölni, pedig aztán nem sok köze van hozzám. Viszont annyit sikerül megállapítanom, hogy a lány eszes, és ez tetszik. Nehezebb dióvá teszi, mintha valami buta libuska lenne, akit a csőrénél fogva vezethetek. Azok amúgy is könnyen ledobják a bugyijukat, nem kellek hozzá én. De akinek van esze, az jobban vigyáz magára, szóval… nem véletlenül segítettem rá Christophnál is kicsikét.
- Talán… - Nem, most éppen senki sincs, és nem is kéne. Ahhoz túl sok a dolgom, márpedig a szeretőim kiválasztása hosszú folyamat. Nem csapok csak úgy bele a lecsóba, bár ezt sokan nem gondolják rólam. Elveim vannak és ez a legtöbb fivéremet és nővéremet meglepi. Meg az embereket is. Emlékszem hányszor történt meg, hogy mikor a segítségemet kérték a kis kurafik azt hitték rögtön meg is kaphatnak. – Igen, azt hiszem van. – Teszem hozzá sejtelmes mosollyal miközben rápillantok. Megy még ez, nem szoktam el túlságosan attól, hogy másokat elbűvöljek. Van még egy kis rozsda rajtam, de az le fog peregni idővel.
Zavarba hoztam. Megint. Jó játék lesz ez, már érzem. Csak vissza kell fognom magam, hogy ne akarjak gyorsan haladni. Persze a szórakozóhely éppen olyan, ahol gyorsan mehetnének az események, de… türelemre kell intenem magam, különben megriad a vad és futni már nem olyan jó utána. Jobban szeretem mézzel becsalogatni a csapdába.
- Örülök, hogy megismerhetlek Ana. – Viszonzom lágyan a kézszorítást. Mindig odafigyelek, hogy az emberek ne jöjjenek rá mennyivel erősebb vagyok náluk. Jó, ha olyan nőnek néznek, aki segítségre szorul. Főként a hős típusú férfiak.
- Nem? Pedig azt hittem. Ha már van egy hely ahol nem ellenségként tekintenek rájuk… Akkor azt hinné az ember bátran mozognak. – Teszek úgy, mint akinek fogalma sincs az angyalokról. Persze nem sok van, elvégre eddig leginkább bukottakkal találkoztam. Na meg kedvenckémmel. De az más. Ebben az új világrendben még nem igazán néztem körbe.
- Igen, csak tudod van egy határ, ami már a jó érzés rovására megy. – Vonom meg a vállam. – Amikor állandóan azon aggódsz nehogy megszegj valamit. Persze kisebb kihágásért kisebb büntetés jár, de azért senki nem szeret büntetést kapni. – Hacsak nem egy élvezetes elfenekelésről van szó, mert azt nagyon tudom élvezni. A megfelelő partnerrel természetesen.
- Alig egy hete. – Rakok össze gyorsan egy hihető időpontot, hogy mikor érkezhettem. – Szóval még nagyon nem ismerem a várost. Jól jönne valaki, aki körbe vezet. – Még meghagyom a kibúvót, hogy nemet mondjon, de amúgy nem szoktak ilyenkor már visszautasítani.
- És amúgy mivel foglalkozol? – Mert feltételezem van állása, ahogy nekem is lesz, ha maradni szándékozom. Dolgozó nő kevésbé feltűnő a hatóságok számára is.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Márc. 15, 2017 6:32 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- Igen, igaz, könnyebb lenne nem félni semmitől – mennyire könnyű is volt régen. El sem hiszem, hogy a nő ennyire a közepébe talált a témának. És lényegében rá is mutatott arra, amire eddig még nem is gondoltam, hogy régen az emberek ölték halomra egymást, nem mintha manapság nem tennék meg, csak csekélyebb mértékben, mint régen, mostanság pedig az angyalok teszik ugyanezt, igaz a korábbiak védelmében vagy ellenében, hiszen nem is igazán egymással van bajuk. Csak más-más filozófiát kezdtek el követni. Mennyivel könnyebb lenne, ha képesek lennénk mi is követni a bölcs emberek szavait, de hát… tökéletlenek vagyunk mi is, úgy tűnik. Legalábbis mióta darabokra hullott a rendszer, azóta biztosan.
- De, én látom a csótányokat – fintorog, a hány állat alatt persze, hogy valami undorítóra gondolta, ami megkeseríti az emberek életét. Persze, csak azért hozta fel ezt, mert azt gondolja, hogy ez akár egy kicsit mókás is lehet. – Viszont reggel látni a madarakat is. Itt a tavasz, hamarosan párjukat kezdik keresni – dobok fel egy madárfajt példaként, ami még megmaradt itt, ezen az egyre züllő helyen. Aztán kis vörös pír lepi el az arcomat. Istenem, mennyi munkám lesz majd!
- Hm? – szalad fel a szemöldököm az újabb idézet hallatán. Ki-mit tud műsort fogunk spontán rendezni? Mert biztos, hogy én nyernék, feltételezve, hogy az előttem-alattam álló egy halandó, nem pedig a valóságot, hogy egy démon, mert ez esetben talán tényleg vetélytársak lennénk egy idézet-csatában. Mondjuk ez a formája a hadakozásnak sokkal érdekesebb lenne egy démonnal, mint ölésre menni. Azt annyira nem szeretem… - Antoine de Saint-Exupéry? – kérdezem, úgy téve, mintha ez már egy kicsit nehezebb lett volna, de csak azért, nehogy lebukjak. Hirtelen felcsillan a szemem, ahogy eszembe ötlik valami, hiszen éppen ő hozta fel ezt az idézetet. – Talán van valaki, akire a csillagokra pillantva gondolhatsz? – kíváncsiskodom a magam jó cupidós módján.
- Egyet-kettőt – válaszolok egy kicsit meglepetten pislogva rá. Persze, nem annyira furcsa, hogy ilyen kérdést feltesz, de azért mégis… az a csillogás a szemében. Csak nem egy éjszakai pillangóval futottam össze? Hát, most, hogy így jobban megnézem, igen csinosra sikeredett teremtés, tehát nem kizárt, hogy nem tévedek.
- Öhm, nem, dehogyis – hajtom le a fejemet zavartan, és visszakergetek egy kósza hajtincset a fülem mögé. Hűha, akkor most tényleg be kell mennem egy szórakozóhelyre, és úgy tenni, mintha bulizni akarnék. Remélem, nem lesz gyanús, hogy nem lesznek ott ismerőseim.
- A barátaim Anának hívnak – fogok vele finom, puha érintéssel kezet, had higgye azt, hogy gyenge nő vagyok, nem kell tudnia, hogy milyen makacsság és micsoda erő bújik meg a relatív törékenynek tűnő test mögött. Persze tudom magamról, hogy nem látszom védelemre szoruló virágszálnak, de azért nem kell erőnek erejével legyűrni egy kedves idegent.
- Az angyalokat sem látni olyan gyakran – ingatom a fejem. Rendben, rendben, én egy kicsit többet látom őket, mint mások, de azért nem mondanám, hogy folyton felbukkannánk az emberek előtt-között, vagy legalábbis nem annyira nyilvánosan. Inkább csak a vezetői réteg az, amelyik ismeri a vezetői rétegünket. – De miért baj az a sok szabály? Azért vannak, hogy megóvják az ember – nem mintha itt nem lenne számos. Például, ha megpróbálnék magasan repkedni, akkor valószínűleg szitává lőnének a légvédelmi fegyverek.
- Kellemes, és unalmasan egyhangú – válaszolok a távolba pillantva, miközben zsebre tett kezekkel sétálok mellette a járdán. Az az igazság, hogy már nem szoktam azzal foglalkozni, hogy milyen lehet egy ember egyetlen napja.
- Mennyi ideje vagy a városban? – egészen pontosan mikor érkezett, mennyit látott eddig? Bár nyilván nem sokat, hogy eltévedt, de valószínűleg nem is lakik innen olyan messze, hogy gyalog ne érjen kényelmesen haza. Nem úgy néz ki, mint aki nagyon kétségbe van esve, hogy nem egészen tudja merre jár. Persze lehet, hogy az eltévedést nem teljesen szó szerint értette, inkább csak úgy, minthogy nem ismeri még a környéket. Néha nem egyértelmű számomra, hogy mit mondanak mások.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szer. Márc. 15, 2017 5:39 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Igen, az. – Mosolyodom el. Ritka, hogy ebben a korban még ismerik az ő szavait, ráadásul még csak nem is az elcsépelt Rómeó és Júlia sorait idéztem, szóval még nagyobb az elismerésem. Ami azt illeti, én azért szerettem a szerelmes költőket, mert fogalmuk sem volt, mi a szerelem és a vágy között a különbség. Egy kis fellángolás, és máris ódákat zengtek Cupidóról, holott csak jól el kellett kapniuk a csajt. Az emberek még a mai napig képtelenek különbséget tenni a két érzés között. Ez persze számomra nem gond, összeházasodnak, gyerekeik lesznek, aztán évek múlva rájönnek, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Akkora viszont már én nyertem vele, hiszen ott szaladgálnak a kis porontyok.
- Azért szomorú, mármint, nem egymástól kellene félnünk. – Ingatom meg a fejem. Ha lennének valóban békés városok, helyek, ahol az emberiség újra népesedhet, ha nem lenne ember embernek farkasa… Persze megértem, a testvéreinek is van dolga, csak nem mindig értek velük egyet.
- Igen, ilyenkor csendes minden, az állatok is jobban előmerészkednek. Nem is gondolnánk hány lénnyel osztjuk meg az életünket. – Pillantok fel az égboltra, a távolinak tűnő csillagokra. Ezért sem szerettem soha a pokolban lenni, a Teremtés felszíne ezerszer szebb, gyönyörűbb és én értékelem a szépséget. Távol a perzselő lángviharoktól nagyon is jól érzem magam. Ez valahol szomorú, mikor születési helyét nem érzi otthonának az ember, de mit tehetek? A feladatom is ide köt, az eltöltött évszázadok pedig megszerettették velem az emberi létet. Mindig volt egy hely, egy személy amihez kötődhettem.
- Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant. – Jut eszembe még egy idézet. A fenébe is, valamiért most igen idézgetős hangulatomba kerültem. Persze ez az egyszerűbb út, ha el akarok bűvölni valakit. Ami azt illeti gyakran alkalmazom, ha magamnak akarom megszerezni az alanyt, mert igen gondosan válogatom ki a szeretőimet. Szeretek hosszabb távra tervezni. Most mégis inkább arra kéne koncentrálnom, hogy a lányban ébresszek fel valamiféle hajlandóságot… valaki iránt. Nem azt a kort éljük, amikor egy egészséges, szülőkorban lévő nőt magamra pazarolhatnék.
- Tényleg? Ismersz klubbokat? – Csillan fel a szemem. A diszkók, azok az erotikával fűtött táncterek igazán az én terepem, szóval vele tarthatnék, hátha már ma estére sikerül szereznem neki egy jó partnert.
- Hát, eredetileg haza szerettem volna jutni, de… ha már felfedezni indultam, talán nem lenne rossz, ha belekóstolhatnék az éjszakai életbe. – Elvégre később mindenképpen felbukkannék egy-egy szórakozóhelyen. Elkerülhetetlen, hogy ne keressek alanyokat ilyen helyeken. Jobb esetben a párocskák el se jutnak hazáig, a mosdó is remek hely egy gyors légyottra. – Nem gond, ha elkísérlek?
- Amúgy Ina Wilds. – Nyújtom a kezem, hiszen illik bemutatkozni egy ilyen beszélgetés után. Na meg azért is, mert tudni akarom kinek próbálok majd párt szerezni.
- New York csendes. Szerencsére. Persze korántsem annyira izgalmas, mint angyalokkal együtt élni, hiszen nem igazán engednek be senkit. – Ingatom meg a fejem. Na jó, nekem aztán mindegy, hogy emberi város, vagy olyan, ahol némi különlegesebbel is összefuthatok, de meg tudom érteni New York miért zárkózott el az angyaloktól. – Megértem, hogy úgy biztonságosabb, de az a sok szabályozás… - Sóhajtok fel. - Nem véletlenül akartam átköltözni. – Mosolygok rá kedvesen. Tudok én ám nagyon kedves is lenni.
- És milyen itt élni? Mivel telnek a napok? – Bár feltételezem van munkája, mert a legtöbb embernek van. Ami azt jelenti, hogy nekem is hasznossá kell tennem magam, ha sokáig szeretnék a városban maradni. Ötleteim persze mindig vannak, kérdés, hogy lehetőség mi adódik.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Márc. 15, 2017 4:37 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Sahakespeare – állapítom meg oldalt biccentett fejjel, kicsit merengve, majd újra az alattam állóra mosolyogok félig lehunyt szemekkel. "A szerelem csak füst és könnyű pára. Ha boldogul: a szem parányi lángja. Ha nincs remény: a könnyek tengere." Mindig. Szerettem a szerelmes költőket, ahogy próbálták ezt a megfoghatatlan érzést megragadni. És mennyit vitatkoztak rajta, hogy milyen is igazából a szerelem! Habár, itt a szerelemnek éppen, hogy helye nem volt, de nagy szerencséjére már ki is vertem a fejemből a korábbi látványt. – Semmi baj – ingatom a fejem. Miért is lenne baj, ha neves emberek munkáit idézi valaki?
- Ó – mosolygok tovább, miközben megfordul a fejemben, hogy nyilván a másik csak azt látta, hogy a srác odarohan a lányhoz, aki az utcasarkon várt rá türelmesen, hogy talán a fiú szökött el otthonról a kedveséhez. Ó bár igaz lenne! Talán azt hiszi, igen, ám ez sajnos egyáltalán nem igaz. És, ahogy a mondás tartja, hogy aki két urat akar szolgálni, az mindkettőt megveti, mert egyiket sem szolgálja igazán, egyiket sem szereti szívéből igazán. Szóval… a srác jó nagy nőcsábász, én pedig nagyon csalódott vagyok, hogy ebben segédkeztem.
- Hát, igen, ebben a korban semmi sem számít nekik – bólogatok egyetértően, bár csak csekély fogalmam van arról, hogy mennyire szoktak a tinik randalírozni esténként vagy mennyire nem. Persze könnyen lehet, hogy ezt teszik, ami végülis nagyon kellemetlen, bár nem annyira, hogy a kedvemet tovább szegje. Inkább elfeledem, ami történt, és csak mosolygok. Legyen az életvezetési tanácsadóké a feladat, hogy ezzel kezdjenek valamit.
- Szép a kertváros az esti félhomályban – bólogatok, hiszen megérte,, ha valaki éppen ezt az időszakot választja arra, hogy kicsit sétálgasson a békés, csöndes utcákon, megcsodálja a szebbnél-szebb házakat, a kerteket. Persze, ha újra feltámad a vihar, először ezek az épületek fognak elpusztulni, így az itt élők jó nagy kockázatot vállalnak azzal, hogy ezeket a helyeket választották. Az igazán tehetős emberek beköltöztek a „fellegbárba”.
Továbbra is lepillantok rá, de nem teljesen tudom értelmezni a jeleket, amiket felém küld. Végül inkább megkérdezem tőle, hogy elkísérjem-e egy darabon. Szeretném magamat egy időre távol tudni ettől a helytől.
- A belvárosba megyek, szórakozni – mert mi másért menne ilyen későn egy hozzám hasonló fiatal nő oda, ha nem azért, mert éppen bulizni akar, vagy valami ilyesmit? – Te merrefelé tartanál? – Mert végülis tényleg nem nagy kitérő, főleg, hogy igazából nem is terveztem túl messzire menni. Legalábbis nekem mindegy, hogy a továbbiakban merre járok, hiszen időm mint a tenger.
Mikor ellépek a korláttól, még sóhajtva visszapillantok a másik ablakra, arra gondolva, hogy valahogy orvosolnom kellene ezt a hibát, de aztán végül mire az ajtóhoz érek, addigra már úgy vagyok vele, hogy majd az idő vagy az a másik angyal megoldja ezt a problémát, ne legyen már az én bajom. Egyébként is csak szívességből segítettem be. Szóval most bemegyek ezen az ajtón, aztán gyorsan végig osonok a lakáson, ami azért ilyen magas sarkokkal hétköznapi emberként nem lenne olyan egyszerű, ám tekintve, hogy angyal vagyok, könnyű szerrel megoldom. Kinyitom az ajtót, majd zárom is magam mögött, úgy téve, de nem igyekszem kulcsra zárni. Ahogy korábban mondta, jó a közbiztonság, meg aztán nyugodtan higgye azt az idegen, hogy ébren vannak még otthon.
- Mondhatjuk – válaszolok a kérdésére, most, hogy már szemtől szemben állunk egymással. – A belvárosban élek, csak látogatóban jártam itt – teszem hozzá, és ez talán némi magyarázatot ad arra is, hogy miért nem volt nálam kulcs, mikor távoztam. Szeretném befoltozni a hallgatólagos hazugságom lyukait, nehogy lebukjak. Bár legrosszabb esetben perverz tolvajnak nézne, de a fogdában úgyis kimagyaráznám magam valahogy. Meg aztán nem is vittem el semmit.
- Milyen New York? – teszek fel egy kíváncsi kérdést, hiszen nagyon régen jártam ott. Habár nem tartozok Michaelhez, itt húztam meg magamat a bajok elől, és aztán itt is ragadtam. Nem igazán szoktam kijárni a városból. Bőven van itt is tennivaló. Ha mégis kimegyek, annak mindig nagyon nyomós oka van. De bevallom, kicsit félek Gabriel vérszomjas katonáitól, akik lehet, hogy pusztán azért, mert itt vagyok, azt gondolják rólam, hogy ezt a fivéremet pártolom, mikor senki mellett sem állok. Kivéve persze Urielt, ha ő dönt, én is kénytelen leszek dönteni, de addig élek, mint hal a vízben.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Szer. Márc. 15, 2017 3:28 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
Míg egyikünk nagyon is jól elszórakozik a turbékoló párocskán, a másik meglehetősen zavarba jön. Hoppá! Felismerem én az ilyesfajta elpirulást. Mint tiltott gyümölcsöt titokban dézsmáló asszony… egy Éva, akit Ádám rajtakapott az eredendő bűnön. Hát van-e szebb látvány, mint mikor a titkos vágyak lelepleződnek? Nem hát, hiszen a pír az egyik legjobb fegyver, azok a varázslatos vöröslő rózsaszirmok az arcon… A kedvencem, meg kell hagyjam. Még a kis nevetgélés is tökéletes. Hiába, egy ártatlanabb lelket fogtam, aki még tarthat saját bensőjének erejétől. Hogy mennyire szeretem én az ilyen lánykákat a helyes útra terelni! Általában nem egyszerű, hiszen folyamatos harcba keverednek önmagukkal, de miután belekóstolnak a világ velejébe… Azt kell mondjam nincs náluk mohóbb teremtmény a földön. Nem is emlékszem már mikor volt szerencsém megrontani egy valóban ártatlan lelket. Azt hiszem az utóbbi időben ellustultam, az igazán könnyű prédára hajtottam. Hiába, gyorsan akartam nagy eredményt, így majdnem elfelejtettem szórakozni!
- A szerelem csak füst és könnyű pára. Ha boldogul: a szem parányi lángja. Ha nincs remény: a könnyek tengere. – Idézek egy egykor nagy író-költő drámaszerzőt. Hiába, ő mindig jól bánt a szavakkal, a sorai kész kincsesbánya, ha mások elbűvöléséről van szó. – Ne haragudj. – Kuncogok fel, magam is kicsit eljátszva a zavartat. – Csak mindig eszembe jutnak Shakespeare szavai, ha turbékoló galambokat látok. – Pillantok a lányra, és igyekszem tekintetem huncutságát némi zavarral leplezni. Meg kell hagyni jó színész szoktam lenni, de azért a szerénység annyira nem az én terepem…
- Azt mondják sok tini jár át a szegénynegyedből randalírozni. – Ingatom meg a fejem kicsit szomorúan. Mert azért a közbiztonságra San Francisco-ban talán annyira nem lehet panasz. Persze semmi sem tökéletes, hiszen magam is bejutottam a városba, nem? Ilyenkor persze szeretek hosszabban elidőzni, mert azért a ki-és bejutás nem egyszerű. New Orleans viszont már kezdet nagyon unalmassá válni, a démonok társasága korántsem olyan szórakoztató, mint szeretném. Amúgy is, emberekre van inkább szükségem a feladatomhoz.
- Hát… mondhatjuk így is. Vonom meg a vállam. – Nemrég érkeztem New Yorkból, szóval még annyira nem ismerem a környéket. Ezért is jártam erre. – Sütöm le a tekintetem. Hát igen, az eltévedtem és magamra vagyok hagyva némi kislányos bájjal megfűszerezve… Tudom, hogy amúgy is sok idő kell megpuhítani egy ártatlanabb lelket, szóval nem gond, ha esetleg később megkérem, hogy vezessen körbe a városban.
- Tényleg? És merre indulsz? – Kérdezem, mintha csak azon aggódnék, hogy ne a város másik végére vezessen az útja, igazán nem szeretnék a terhére lenni… - Öhm… rendben. Én… örülnék, ha elkísérnél. Ilyen későn tényleg nem szívesen mászkálok egyedül. – Út közben pedig lesz alkalmam tovább fűzni, hogy másnap esetleg találkozzunk valahol, vagy… végülis ha van valami jó ötlete egy magunkfajta már nem teljesen tini, de még fiatal kategóriának az esti szórakozásra, bizony arra is vevő lennék.
- Te idevalósi vagy? – Ha már az én származási helyem szóba került, akkor illik visszakérdezni is. Meg amúgy is, több adat, több lehetőség, több titok. Kíváncsi vagyok pontosan milyen sötétségeket is rejteget ez a pirulós orca.

Anael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
angel
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :
Csak önmagamat keresem

Szer. Márc. 15, 2017 2:39 pm írtam neked utoljára



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


Kövezzetek meg, de szeretem ellenőrizni, hogy a próbálkozásaim végülis sikert arattak-e, hiszen nem mindig történnek pontosan úgy a dolgok, ahogy azokat szeretném, főleg akkor, ha beugró vagyok szíveséből valaki helyett. Nyilván, Murphy rám is szokott hatni, tehát a leggyakrabban éppen ezekből a helyzetekből lesz a legnagyobb probléma.
Utálok tinédzserekkel dolgozni. Ott az a sok hormon, ami az agyukat és a szívüket is kikapcsolja, és ahelyett, hogy boldogságot okoznának egymásnak, hogy szeretnék egymást, sokkal inkább a mihamarabbi beteljesülésre hajtanak. És azért valljuk be őszintén, hogy még fogalmuk sincs arról, hogy mi az a beteljesülés, arról pedig, hogy mi a szerelem, talán van sejtelmük, de hogy képesek legyenek azt annak tiszta voltában megélni… hát, erre baromi kevesen alkalmasak ebben a korban.
Ez a kis játszadozás is milyen könnyen és szépen indult, már-már szinte csodálkoztam, hogy ennyire gavallér a srác, hiszen ez mostanában kevésbé jellemző, de aztán lám, mire a szobába értek, addigra már nem csak beszélgetni kívántak egymással, ami engem szomorúvá tesz. Semmi ismerkedés? Akkor, hogy alakulhatna ki itt valami mélyen szántó kötelék? Ez történik, ha az angyal nem néz utána annak, hogy kik a páciensei, hanem csak fejest ugrik a kötelességébe. Elégedetlenkedve fintorgok, mikor arra leszek figyelmes, hogy azok ketten az ágyban egymásnak estnek. Elfordítom a fejemet szemérmesen, hiszen az ilyen jeleneteket jellemzően már ki szoktam hagyni, de mégis valami arra ösztönöz, hogy tovább maradjak. Talán az, hogy esetleg az esemény végeztével kicsit ráerősíthetek erre az egészre, hogy tényleg az legyen a dologból, amit szeretnék. Valószínűleg, ezért olykor-olykor odalesek, hogy ellenőrizzem, alkalmas-e már az idő arra, hogy becsempésszek egy kis romantikát az ágyrengető szexbe, de a rosszallásom túl nagy ahhoz, hogy elkapjam a megfelelő pillanatokat, így végül kénytelen vagyok megvárni a végét.
Még egy utolsó dobott csók az erkélyen, aztán már távozik is a fiú. Úgy érzem, hogy ma este már nincs is semmi dolgom. De mit látnak szemeim ott az utcasarkon? Igencsak felkúszik a szemöldököm legalább a homlokom közepére, ha nem egészen a hajtincseim alá, hogy meredten nézem a következő jelenetet. Döbbenten nézem, hogy nem csak hogy több kapura játszik az egyik focista, de ráadásul még az egyik kapu tud a másikról is? Hogy is van ez?
Meglepetten pislogok le az abszurd helyzetemből az abszurd helyzetre. Megköszörülöm a torkomat, és gyorsan lepattanok a korlátról, hogy ne tűnjek annyira kukkolónak, mint amennyire az vagyok, bár úgy sejtem, hogy ez a helyzetemen már nem sokat segít. Megköszörülöm gyorsan a torkomat.
- Igen, az – nevetgélek zavartan, és lesütöm a tekintetemet, pontosan úgy, mint azok a halandók, akiket rajta kaptak valamin. Hiába, vannak egyes emberi reakciók, amiket nem egyszerűen leutánoztam, de el is tanultam tőlük. Márpedig, hogy hogyan tűnjek szerénynek és alázatosnak, az egyik kedvencem. Persze, még előfordul velem, hogy nem éppen a megfelelő helyzetben használom, de az emberek összezavarása is bőven jó, ha szeretnék gyorsan kibújni a kényelmetlen szituációból. Rátámaszkodok a korlátra, mire a hajtincseim önálló életre kelve hullanak le a hátamról az arcomba. Esküszöm, ha nem mondana pár szót a gyermekekről, akkor tovább folytatnám a gyanakvást, de így. Lehet, hogy csak egy hétköznapi ember, én meg kezdek kicsit paranoiás lenni ettől az egész helyzettől, hogy mindenütt ellenségeket látok, pedig még eddig nem sokakat sikerült magamra haragítanom.
- Igen, jó, hogy nem feledkeznek meg a boldogságról – teszek úgy, mintha a saját erkélyemen állnék, és éppen az egyik erre tévedő idegennel társalognék. Persze, még könnyen kellemetlen helyzetre akadhatok, ha véletlen felébresztem a háziakat.
- Igen? – szalad fel a szemöldököm. Vajon ezzel arra akart célozni, hogy kísérjem el valameddig? Lehet, hogy ez a bőrkabát és -nadrág nem volt olyan jó párosítás? Most nyilván azt hiszi rólam, hogy amolyan utcai vagány vagyok, akitől mindenki fél? Vagy arra céloz, hogy beengedhetném? Egyre inkább abszurdnak érzem ezt a helyzetet. Legközelebb jobban kellene odafigyelnem arra, hogy honnan leskelődőm párocskák után. Egyébként is: Vajon ő látta, hogy én mit néztem korábban, vagy akkor még itt sem volt?
- Nem erre felé laksz? – kérdezek rá, miközben kipattan a fejemből egy ötlet, hogy akár el is kísérhetném valameddig, és akkor legalább a tett helyszínéről is elhúzhatok, és azt se kell tovább kockáztatnom, hogy valaki más is észrevesz.
- Nos, én amúgy is indulni akartam, elkísérhetlek valamerre – én és az a jó szívem, a fene essen belém. – Pillanat és jövök – indulok meg az ajtó felé, hogy legalább úgy tegyek, mint aki tényleg itt lakik. Akkor talán majd azt gondolja, hogy csak véletlenül kaptam el az eseményt.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs »→ Megjegyzés: Nincs »→



Inanna
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
102
☩ Keresett személy :

Hétf. Márc. 13, 2017 8:44 pm írtam neked utoljára


Anael & Inanna
A szerelem hitvány szenvedély.
- Hé Christoph! Ezt itt hagytad! – Hajítja a lány a létrán lefelé mászó után a pulóverét, majd egy csókot is dob a távozó után. A fiú persze elkapja, hiszen kiválóan játssza a szerepét. Az már más kérdés, hogy nem feltétlenül fog a lánnyal foglalkozni másnap, iskolaidőben, de amíg esély van arra, hogy a katona apa elkapja… inkább úgy tesz, mintha jelentene is számára valamit ez az egész.
Imádom a tinédzsereket, a felpörgött hormonjaikkal, a még kialakulatlan erkölcsi értékrendjükkel. Persze ezerszer jobban élveztem az ilyen apró lehetőségeket, amikor még sokkal többet szórakoztak. Vagy amikor ez még valóban veszélyes és tilos volt, mert hát… mit tehet ma az apa a meggondolatlan gyerekével? Leüvölti a fejét, hiszen nem tilos a szex… maximum veszélyes, ha azt vesszük, hogy a nem kívánt gyermekáldás elkerülésére csökkentek a lehetőségek. Ezért is imádok a fiatalokkal szórakozni. Könnyű őket befolyásolni, hiszen maguk is csupán egy dologra vágynak, és persze termékenyek. A legjobb időszak, ha engem kérdeznek. Az ifjú Rómeó persze csak a elkapható vadakra hajt, ez nagyon is jól látszik, mikor a sarkon várakozó barátnőjéhez sétál és habozás nélkül ledugja a nyelvét a torkán. A kis perverz hölgyeményt pedig éppen az ilyen légyottok izgatják… nekem való kis szolga, mit ne mondjak, de a lelkét még korai lenne, ha eladná. Majd, ha idősebb lesz talán visszajövök érte, most még essen bele saját csapdáiba, és élje ki a vágyait. Nem szeretem, ha a leendő lelkeim túl sok dolgot hagynak maguk után lezáratlanul.
Christoph amúgy elég rendes fiú, tisztességes szülők gyermeke, de hát… a szerelem elveszi a tinik eszét és az édes csajáért bármire hajlandó, úgy tűnik. Nem mondom, hogy nincs benne a kezem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy n em segítettem rá kicsit a hajlandóságára a másik lánnyal kapcsolatban. Szegénykém viszont tényleg azt hiszi eljött az ő hős lovagja, és mekkorát fog csalódni… De ez sokunkkal megesik. Hibázunk, aztán újra próbálkozunk, mindenesetre ha megfogant a gyermek, akkor biztosan jó apától lesz. Egy életerős bikától és nem valami kis nyápictól, akit az első erősebb szél elfúj, mint egy őszi falevelet.
Úgy látom a kis párocska nem zavartatja magát, elandalognak ők a kiszemelt lány háza mellett is. Számomra azonban véget ért a mai műszak, legalábbis ami ezt a párost illeti.
Sóhajtva pillantok még körbe a nyugodt, alvó utcán, mikor a tekintetem megállapodik egy alakon. Az aprócska park pavilonjának korlátjára támaszkodva szemléli „művemet”. A fiatalok ugyan még távol állnak a lényeges elemektől, ám az ilyen szemlélő tekintetek mindig megragadják az én figyelmemet. Hiába, néha jól esik dicsekedni, bár most kivételesen az érdekel, vajon újabb behálózandó hölgyeményre akadtam-e? Olyanra, akit később érdemesnek tarthatok egy alkura? Valahogy mindig is jobban kedveltem a szemlélődőket, mint a cselekvőket, de azt hiszem ez saját természetemből is fakad. Sok nővérem maga bocsátja áruba testét, hogy Atyánktól kapott lényét kiélje, én viszont már hosszú ideje másokat csábítok bűnre. Tanítsd meg az éhes embert halászni, hogy később is elássam agát, nem igaz? Nehezebb, mint etetni, de az általam tanított emberek másoknak s átadhatják azt, amit tanultak, így pedig sokkal gyorsabban terjedhetnek a praktikák, a tanok, a csábítás művészete.
Elindulok a pavilon felé, könnyed léptekkel. Összehúzom kicsit magamon a hosszú, kötött kabátszerűséget, na nem azért, mert fáznék, sokkal inkább, mert így jobban kiemelhetem ékeimet. Férfi vagy nő, teljesen mindegy, már megtanultam, hogy barátságosabban reagálnak egy csábítóan fellépő, flörtölős nőre. Valamiért könnyedén elaltatja a gyanakvásukat egy szép test.
- Fiatalság, bolondság. – Szólalok meg, miközben a korláthoz lépek magam is és tekintetem a fiatal párra téved. – De azért jó látni, hogy a gyerekek még mindig képesek élvezni az életet. – Bár már egy ideje mondhatni béke van, még az egész világ a háború borzalmaitól nyög. Ezért van számomra is olyan sok munka, hiszen nem egyszerű benépesíteni a földet. Az embereket a háború, a harc jobban érdekli, mint az, hogy gyerekeket csináljanak.
- Azt mondják veszélyes ilyen későn sétálgatni. – Bár a város közbiztonsága híres, azért nem egy lényről tudok, aki ennek ellenére az éjszakában kísért. Sőt, valamelyik incubus ismerősöm előszeretettel kap el egyedül sétálgató lányokat, hogy elvesse a magját. Az erőszakot nem szeretem, de nem tilthatom meg a testvéreimnek, hogy saját belátásuk szerint cselekedjenek.

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Nov. 27, 2016 2:36 pm írtam neked utoljára


THE HATE IS SLOWLY CHOKING ME
Meredten bámulok az ellenfelem arcába, hosszan és zavaróan. A haverja, aki mögötte áll már láthatólag szívesen kereket oldana, ahelyett, hogy megvárja azt a pillanatot, amikor robbanok, de ez a paraszt marad és elhiszi, hogy nyerhet. Nagyobb nálam, mitagadás jól fel van fújva, de fogadni mernék rá, hogy a szteroidok mit sem érnek az én nyers dühöm és erőm ellen.
Ja, hogy egyébként miért állok itt és készülődöm beverni ennek a baromnak a pofáját? Ha egész konkrétak akarunk lenni, csupán azért, mert dinamit vagyok és a lehető legveszélytelenebb helyzetben kívánok robbanni. Kötekedtem? Igen. Pofátlan voltam? Van rá esély. Kiprovokáltam a jelen szituációt? Ki én! Rohadt egy dolog, de valahogy le kell vezetnem a felgyülemlő feszültséget, plusz marha allergiás vagyok rá, ha valaki nőket molesztál, ez a buckalakó pedig épp ezt tette, mikor felé fordult a tekintetem a  club lilás fényei közt. Legszívesebben már akkor tarkónvágtam volna figyelmeztetésül, de nem tettem. Inkább felhúztam, az elevenébe vágtam szavaimmal, kiemeltem a gyengeségeit és elértem, hogy ő akarjon kivinni a hóra, ne pedig fordítva, holott nekem is épp ez volt a célom. Én nyugodtabban távozom, az ártatlan lány, pedig ugyanolyan állapotban kocoghat haza a tűsarkain, ahogy érkezett, ez az idióta meg…rossz helyen volt, nagyon rossz időben és most kénytelen fizetni érte.
A tekintete zavart, nem érti mit csinálok, nem érti miért nem támadok már percek óta, így ő sem lép. Kivárom a pillanatot, mikor már láthatóan a rohamra készül és ez lefoglalja az agyát, ekkor mozdulok. Öklöm keményen vág az arcába, a meglepetéstől jelentősen meginog, de addigra a testemet már elönti az adrenalin és újra ütök.  Kivárok. Keljen csak fel! Megvárom, hogy üssön, mi értelme lenne az egésznek, ha nem kapnék be legalább egy balhorgot. Kicsit hagyom magam, épp annyira,hogy egy-egy apróbb zúzódást, vérző sebet összeszedjek, aztán nem kímélem. Gyors vagyok és származásomnak hála sokkal erősebb is nála, ami meglepetésként éri. A földre küldöm és még kap néhány rúgást a gyomorszája, majd a veséje környékére, nehogy elfelejtse ezt a kellemes kis találkozót.
-Befejeztem-jelentem ki, miután sikeresen kiköpi egy fogát és a csatlósa valóságos pánikkal a szemében bámul rám.
-Kotródjatok innen és mégegyszer meg ne lássalak nő közelében-szánom mondandóm a nagyobb darabnak- mert esküszöm az égre, hogy ki is heréllek.
Azt a mély és karcos hangot ütöm meg, ami szöges ellentétben áll angyali külsőmmel, kisfiús arcommal, ez általában a meglepő erőmmel együtt remekül hat az emberekre, ennél már csak a képességem szokott hasznosabb lenni.
Szedelőzködnek. Vége van.
-Gyakran bámulsz  bele mások magánügyeibe?-intézem a szavaimat annak a valakinek,akinek jelenlétét tisztán érzem a közelben, miközben letörlöm a vért a szám széléről.



THANKS HANNAH OF CAUTION, ATF & SHINE

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Nov. 21, 2016 12:16 am írtam neked utoljára



Dustin & Kasdeya


Mi is lenne izgalmasabb, mint a tiltott zónában járkálni, bajt keverni, majd elégedetten távozni? Nem sok dolog. Hiába kerítették le a tollasok a területet, a „biztonsági rendszerük” nem is olyan nehezen kijátszható. Ha pedig van egy ilyen lehetőség, eszem ágában sincs elszalasztani.
Úgy döntök, ma éjszaka szórakozóhelyeken keresem az élvezeteket. Alkohol, fiatalok, zene, szenvedély. Jobb és tökéletesebb nem is lehetne.
Elégedettséggel tölt el, hogy ki tudtam játszani az angyalokat, és különösebb nehézségek nélkül bejutottam San Francisco szívébe. A csöndesebb utcákon mindössze magassarkúm ütemes kopogása szakítja meg a fájdalmas csendet. Ahogy közelebb érek a gazdagok telephelyéhez, egyre több halandót látnak szemeim, a többségük láthatóan már jól érzi magát.
Féloldalas vigyor kúszik ajkaimra.
Ezt már szeretem.
Határozott léptekkel közelítem meg az egyik szórakozóhelyet. Első ránézésre nem tűnik túl nagynak, de kezdetnek megteszi. Az épületen hatalmas „Mezzanine” felirat áll, ami nyilvánvalóan a klub nevét jelöli. A sor hosszú, de viszonylag gyorsan megy. Tisztán kihallatszik a dübörgő zene és a fiatalok hangzavara.
Eszem ágában sincs kiállni a sort.
Gátlástalanul elsétálok a várakozó tömeg mellett. Nekem címzett megszólalásaik, méltatlankodó szavaik cseppet sem hatnak meg. Ha tudnák, ki vagyok, valószínűleg nem engednék meg maguknak ezt a hangnemet. De hát... tudatlan kis senkiháziak. Arra sem méltó a legtöbb, hogy időt pazaroljak rájuk. Játékszernek néhányuk megteszi. Könnyű kihasználni őket. De ennyi. Semmi több. Semmi nemesség nincs bennük. Csak... véges idővel rendelkező testek.
Épp készülnék belépni, amikor két biztonsági őr állja utamat. Felvont szemöldökkel nézek rájuk, de pillantásom nem időzik el sokáig rajtuk. A klub melletti sikátorból érdekesebb zajokat hallok meg.
- Bocsi fiúk, ma nem élvezhetjük tovább egymás társaságát – mondom lazán a két férfinak, mintha világi cimborák lennénk.
Kilépek a sorból és a sikátor felé veszem az irányt. Mezei halandók a zenétől és egymától nem hallhatják azt, amit én. Pár huszonéves kis suhanc kinézetű magukat férfinak tituláló emberek balhéznak.
Remek, műsorban is részem lesz a mai este!
Az egyikükkel kapcsolatban furcsa érzésem támad. Ő más, mint a többi. Nem egyszerű ember. Több annál. Vagy éppenséggel kevesebb. Mindenesetre más. Belépek a sikátorba, ahonnan már szinte teljesen tisztán látni a résztvevőket. És igen, a megérzésem nem csalt. Az egyikük nem teljesen ember.
Félvér szerzet. Angyali.
Érdekes.
Még nem láttam ezt a fajt bajt keresni. A falnak dőlve tanulmányozom őt és a többit. Az sem érdekel, ha észrevesznek. A félvér viszont mozgatja a fantáziámat. Ha ennyire keresi a bajt, akkor vajon mi mindenre lenne még vevő? Talán egész könnyen be lehetne feketíteni kicsit azt az áldott jó lelkét.


megjegyzés §§ szószám §§

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Mezzanine Club
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: