☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Motel a város szélén

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Jan. 15, 2017 5:26 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Hát nem áll, de ha másképp lenne, se kérnélek meg rá – bármit érezzek is az angyalok iránt, őket se kárhoztatnám ilyen sorsra, különös tekintettel fajuk ezen tagjára. Nem hiszem biztosan, mindenféle önös érdek, komoly hátsószándék nélkül érkezett, az nyilvánvaló, segíteni vágyik valóban, ezen alapuló hálám nem is engedné hát olyan sorsra kárhoztatni, mi osztályrészül nekem jutott. A démon bennem az én felelősségem egyébként is, magamba zárása saját döntésem, nem kényszerített senki erre, nem álltak mellettem, fegyver csövét illesztve fejemhez. Meggondolatlanság volt? Hát persze, de most már mindegy, a távlatból azon hiába siránkozok, mit kellett volna inkább tennem, hasznosabb a megoldáson törni fejem.
Nem gúnyolódok – sietek védelmemre gyorsan, arckifejezése beszédes változása láttán. Hibáztatni nem tudom, ittléte alatt nem egyszer ejtettem el sértő megjegyzéseket, ezúttal azonban kizárólag őszinteséget láthat csillanni szemeimben.
Úgy gondolod? – csalódottságom elrejteni nem tudom, hiába akarom. Reménykedtem abban, jelenlétének egyéb pozitív vonzata is lesz, megoszt velem néhány hasznos információt az angyalokról például. Ujjal mutogatni, sértődöttet játszani ezúttal sincs okom, jól tudom, önön elutasító viselkedésem és Mammon állandó jelenléte épp elég ahhoz, titkolózása jogos legyen. A helyében átgondolnám én is többször, mit osztok hallgatóságommal meg, különösen, ha az nem csak rám, hanem fajom egészére jellemző, s minek tudatában bennük kárt is tehetnek.
Témánk elásását követőn, rövid időre elvesztem vendégem irányába érdeklődésem, meglepett pislogással kapom hát felé tekintetem, kérdése hallatán. Szemeim végigfutnak a közelében heverő díszeken, mik egész nyilvánvalón nem képezik tulajdonom, a szobához járó nem kívánt bónuszok mindössze, nem tudva azonban ennyiből, érdeklődése pontosan mely darabokra vonatkozott, kíváncsian emelem meg szemöldökömet. – Melyikek? – íriszeim habozás nélkül követik mutatóujja irányát, végigmérve annak vonalában terebélyesedő alaktalan akármit, minek még színvilága is egészen elképesztő mértékben nélkülözi a jó ízlés leghalványabb hányadát is. – Attól tartok pedig, a készítője épp ilyen célt szánt neki – szórakozottan felhorkantva nézek végig ismételten a kínálaton, miket minden kétséget kizárólag ugyanazon, művésznek csúfolt alak készíthetett, figyelembe véve egyazon különbséget köztük és minden között, mi szépnek nevezhető. – A tiéd lehet bármelyik – teszem még hozzá, igyekezvén rendkívül nagylelkűnek látszódni, s nem mutatni azt, repesnék örömömben, ha néhány darab nem olyan rejtélyes körülmények között felszívódna.
Némán figyelem Őt néhány másodpercig, emésztve szavait, mielőtt apró, de határozott bólintással jelezném megértésemet. Egyet vele tökéletesen továbbra se értek bár, időnket pazarolni elvetélt, felesleges ellenkezésre nem célom, ha segítsége hasznosnak bizonyul majd, örülnöm kell egyébként is idővel annak, áldozatom lényegesnek tartotta, nem pedig bárki által bevállaltnak, ahogy azt tettem én magam.
Pecsétje rég nem élvezhetett nyugalommal áld meg, ha másért nem is, már ezért megérte beengednem otthonomba, akárcsak az, előlegesen szavaztam annyi bizalmat neki, hogy hagytam falamra rajzolgatni. Motoszkálását, fiókjaim mozgásának jellegzetes zaját hallom bár, ezzel a legcsekélyebb mértékben se foglalkozok most, még csak ki se mutatom, feltűnt volna ebből bármi. Érdekeset, értékeset ott úgyse talál, s azt egyébként se gondolom, mindezt mindössze azért tette, hogy kényelmesen meglophasson. Jelenlétét kizárva elmémből teljesen, lehunyt szemekkel élvezem hát ezen ritka, már–már tökéletes perceket.
Milyen kényelmes – dörmögöm szinte elégedetten, hallatán annak, ha szükségem lenne ismételten a csendre, mihez Mammon ideiglenes háttérbe szorításával juthatok csak, lévén a jelet nem kértem, elég csak szólítanom az angyalt. Sokat használni ezen lehetőséget szándékomban nem áll, megakadályozván bármiféle függőség kialakulását, megkönnyebbülés, hosszú köröket futnom nem kell, ha úgy érzem majd, józan eszem megtartásához éppen ez kell.
Nem kifejezetten a hála a lényeges, inkább a nyugalom, meg a kevesebb veszély – biztos vagyok benne persze, nagyobb arányú tapasztalat nélkül is, előbbi is megéri a tőlem való távolság tartását, utóbbi kettő se elhanyagolható tényező, ha valaki normális, vagy annak ható életre vágyik.
Jó. Tudni szeretnék minden fontos lépésről mindazonáltal, már ami előtte nem titok – mutatóujjammal homlokomra koppintok, jelezve ekképp, bár kíváncsi vagyok összes megsegítésemre tett mozzanatra, ostoba teljesen nem vagyok, jól tudom, akadhatnak olyan részletek, mik jobb, ha Mammon fülébe nem jutnak el. Pillanatnyilag bár átvenni az uralmat fölöttem nem képes, megváltozhat ez bármikor, a megszerzett információkkal visszaélni pedig nem lenne rest. – Nem szokásod csapatban dolgozni? – hagyom felszínre bukkanni kíváncsiságom, miután kifejezéséből való olvasásra tett minden próbálkozásom kudarcra ítéltetett. Nehéz dolgunk lesz különösen, ha ebben nem tévedek, lévén magam is jobb szeretem egyedül intézni dolgaimat.
Ezt nem vitatom – dörmögöm csendesen, néhány másodpercig szemezve még a mély vágással kezén, de nem merülve el gondolataim kavargó folyamában ismételten, így ezt követőn újabb felszólítás nélkül is megkezdem végre tényleges kezelését kezének. – Bocsánat – izmai rándulását, szisszenését érzékelvén reflexszerű bocsánatkérésem mellett meglepetten rezzenek össze. Tudtam persze jól, kegyetlenül csíp a fertőtlenítő, azt hittem valamiért mégis, zavarni Őt ez nem fogja úgy, ahogy egy embert tenné. Kellemetlenségét enyhítendő, s próbálandó jóvátenni némiképp újabb jelét felelőtlen előítéletességemnek, előre dőlök, miközben kezét ajkaim felé mozdítom. Óvatosan fújok bőrére, gyorsítva a folyadék száradását, a maró hatás múlását, újra és újra megismételve ezt, míg végére nem érek a seb tisztításának.
Igyekezzünk információt szerezni máshonnan akkor – mindenáron elérni, visszamenjen a Mennybe, nem akarom, különösen, ha veszély fenyegeti ott. Jobb ötletem ennél nem volt ugyan arra, miként indul be gépezetünk, az is igaz, ilyen mélyreszántó kutatást, mire most lenne szükségünk, eddig nem végeztem még, akadhat hát rengeteg lehetőségünk, mire nem gondoltam eddig.
A démonról én se tudok sokat, folyamatosan jár a szája ugyan, de egyből cipzár van a száján, ha valami fontosról kellene beszámolnia. Rólam tőlem is informálódhatsz, nem áll szándékomban titkolózni. Jól véled. Mammonnak pusztulnia kell, ha ez csak a halálommal megoldható, hát legyen – abban a pillanatban, hogy vadásznak álltam, elfogadtam, csendesen megöregedni, ágyban, párnák közt elmenni lehetőségem nem lesz. Sokaknak ez a vágya talán, hazugság lenne részemről azt állítani, bánom, hogy így alakult. – Nem mehetek el innen csak úgy – megértem bár álláspontját, s igazat is kell adnom neki, a legokosabb lépés az lenne, ha rögvest szedném sátorfámat, meg se kockáztatva az összefutást a Halállal. Ez azonban ideiglenes megoldásnál nem lenne több, a Lovas megtalálna ismételten úgy is, hátralévő életemben menekülni pedig nem vagyok hajlandó.
Köszönetét biccentéssel fogadom, arcáról nem véve le pillantásom, páholyból nézem hát végig, ahogy megérti, szobám tisztasága mindössze kifogás volt és pajzs, hogy bevallanom ne kelljen, sebe ellátására okom véletlenül se az volt, hogy megakadályozzam egyébként is koszos bútoraim és szőnyegem összevérzését.  
Remélem, igazad van a kedvező hatással kapcsolatban – magamra nem szívesen gondolok gyenge porhüvelyként, hitem elvesztésére hiába volt már példa, ugyanakkor, bár előszeretettel vágok ezzel vissza neki, jól tudom azt is, Mammon se a tehetetlen démonok táborát erősíti. Bízok abban mégis, erejét vissza nem nyerte annyira, hogy azzal a pecsét hatásának idejére negatívan hasson.
Nem akarlak mindenáron kidobni innen, de ha mégis menni szeretnél, legalább egy percet várj – felállok ismételten, de ezúttal másik szekrényt célzok meg, s annak is tetején turkálok, míg rá nem akadok egy viszonylag használhatónak ható papírfecnire. Néhány szót firkantok rá rögvest, kihasználva a keresgélésnek köszönhetőn kialakult apró sima felület nyújtotta kényelmet, vissza az angyalhoz ezt követőn lépek csak.
Tessék. A vadászok többsége ezeken a helyeken tölti a szabadidejét, ha lehet, kerüld el őket – nagy segítségnek magam se nevezném ezt, ennél többet jelenleg érte nem tehetek. Reménykedek benne mégis, a rövid lista figyelembevételével elkerülheti azt, hogy valamely túlbuzgó vadász felnyársalja, mikor épp másfelé kacsintgat.



 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Szomb. Dec. 17, 2016 8:07 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
Visszakérdezésének okán egy tiszavirág éltű momentum erejéig kizökkenek tanácstalanságom mélységeiből, s látva, az előbbinél béketűrőbb arckifejezést hordoz magán, bennem is megül némi nyugodalom; bátorsággal oszthatom meg legőszintébb gondolataimat vele a haragvása keltette tűz további táplálása nélkül. Ám ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, dühe szinte életre kelve kezd pulzálni lénye körül, én pedig egyszerűen nem értem az okát.
- Én úgy vé- - szavaim, melyek a tények tisztázása végett fogannának, játszi könnyedséggel rekednek bennem kioktatásom további szegmentumainak köszönhetően. Bizton veszem, míg szánalmat érezhetnék ellenségeim iránt, megértést pedig legfeljebb opcionálisan, a szimpátiát velük kapcsolatban még sosem tapasztaltam. Igyekezetem azonban nem ölthet formát, kijelentése egy pillanatra belém szorítja a levegőt, amely rekeszizmom erőteljes prése okán szabadulhat csak ki egy türelmetlen, vagy inkább tanácstalan fújtatás képében. Tekintetemet némi zaklatottsággal vetem oldalra, mielőtt legyűrvén a zavarodottságomból fogant kisebb káoszt, szóra nem nyitnám ajkaimat.
- Ha módomban állna, átvenném terhedet - közlöm vele rendületlen, egy hétköznapi tett súlyával mérve össze a lehetőséget hangszínem által, s mindeközben egymáséba akasztva pillantásaink újfent, amennyiben ő sem kerüli látványomat. Többet viszont nem kívánok szólni a téma kapcsán, ha jelzéseit nem is értem meg kiváltképpen, a köröttünk lengedező hangulat arra enged következtetni, nem kíván többet hallani tán az egyik legemberibbnek értékelhető vonásomról. Nem hibáztathatom végtére is, tisztában vagyok vele, a megértés, s mindezen érzéseinknek közvetítése egy másik egyén számára két különböző dolog, a leheletnyi finomságok érzékelésére egyszerűen, mint a példa is mutatja, egyelőre képtelen vagyok.
Alig ölt értelmet mindez tudatomban, mikor Wallenberg újfent megtisztel szavaival, ezúttal éppen azt méltatva, amelyet cseppet sem érzek tulajdonomnak. Szemöldökeimet összevonva, számat pedig enyhén összeszorítva méregetem ábrázatát, igyekezvén felismerni a gúny halovány szikráit, azonban a tárgyilagosságon kívül többet nem vélek felfedezni íriszei, vonásai mögött. Ekképpen nem is felelek rá, hagyom, hogy értetlenségem könnyeden szálljon tova, s koncentrációmat visszanyervén végre arra összpontosítsak, amely kiváltképp fontos az ügyünk szempontjából.
- Hmm… - némi töprengéssel vetem oldalra tekintetemet, összegezve magamban Drake rövides leírását a fajunkat illetően. Hiányok bőséggel akadnak még tudásában, ám úgy vélem, egyelőre tényleg nem szükségeltetik többet elárulnom, nem árt olykor, ha még ő maga sincs tisztában mindennemű trükkel, ami a tarsolyunkban leledzik. Amennyiben a szerencse a mi oldalunknak kedvez, még a testét parazitaként használó démonnak is okozhatok meglepetéseket. - Ez éppen elég - konstatálom tömören, hajlandóságom hiányát a mélyebb értekezésekhez nyíltan kimutatva, amint újonnan kélt érdeklődésemet lelve a polcokon nyugvó esetleges tárgyak, könyvek iránt, útnak indulok a megszemlélésükre. Mutatóujjamat sem átallom végighúzni egy-egy díszen, melyek egyértelmű hasztalanságuk okán úgy vélem, nem a vadász tulajdonát képezik. Persze, tanulmányaim közben képes vagyok válaszra méltatni Drake-et az indíttatásomról, de miként neki sem akadnak további kérdései, úgy én sem beszélek róluk.
- Mi célt szolgálnak ezek a tárgyak? - adok hangot kíváncsiságomnak, görnyedt tartásomból kiegyenesedvén egy momentumra, hogy hátrapillanthassak a férfire, s egyúttal mutatóujjam határozott irányával jelezhessem, épp melyik képződmény keltette fel az érdeklődésemet. A különböző, élénk színekben játszó szoborszerűséget, melynek formái egészen felismerhetetlenek, nem igazán tudom hova tenni. - Úgy vélem, az esztétikáét nem igazán… - fordulok vissza a tárgyhoz, elcsöndesült hangon formálva megállapításomat, és adózok még néhány pillanatnyi vizsgálódással a furcsaságnak, mielőtt ismét Wallenbergnek szentelném figyelmem egészét.
- Ha nem lenne lényeges az áldozatod, én sem kívánnék segíteni - közlöm vele az egyszerű tényt, nem látva értelmet abban, tettét kevesebbnek mutassa, mint ami. Sok mindent elárul róla az eset, ha belátja, ha nem, s ezen információk egyikét sem tartom kevésbé csodálatraméltónak, mint a végeredményt magát. Viszont itt fel is hagyok győzködésével, amúgy is kívánok némi csenddel adózni az elméjére telepedett nyugalom érdekében, s bár a szoba nagyját már a legelső alkalommal feltérképeztem, szívesen kutakodok tovább, kinyitogatva egy-egy fiókot, meglesve, miféle tartalommal ruházzák fel őket a halandók. Mindeddig még nem volt alkalmam effajta megfigyeléseket tenni, pedig roppant mód érdekel, milyen rendszert foganatosítanak az emberek, vagy éppen, hogy milyen eszközökkel teszik mindennapi életüket egyszerűbbé. Olybá tűnik számomra, Wallenberg ebben nem fog hasznomra válni, ugyanis egyértelmű, ő már a termodinamika csúcsára érkezett, az abszolút rendetlenség állapotába.
- Ahogy kívánod. Amennyiben szükséged volna rá, s nem vagyok a közelben, elég a nevemet mondanod - tudatom vele, úgy ítélve, az imádkozás kifejezés kevésbé lenne ínyére való. Az utóbbi évszázadokban csökkenő tendenciát mutatott a vallásosság, de mióta testvéreim zöme a bolygó nyomorítására érkezett, a hit szinte bűnös fogalommá avanzsált. Mégis, a szükség utolsó pillanataiban mindenki fohászkodásra hajtja a fejét, remélem, eme ösztöne a vadásznak is megvan.
- Azt mondod, nem volt még sok részed benne, mégis arra ösztökélnél inkább, válasszak egyéb elfoglaltságot a hála érdekében? - teszem fel a kérdést, amely valahogy nem kíván összeállni az elmémben. Zavartságomat nem leplezvén, finoman oldalra billentem a fejemet, míg tekintetemmel a szekrényben történő kutakodását követem nyomon, révén, a magam felfedezéseivel egyelőre felhagytam. Értetlenségem addig fel sem oldódik bennem, míg világossá nem válik, parancsnak ható óhaja és a fémdobozka nem egyéb célt szolgál, mint a jóllétem biztosítását. És persze a szobájának alig mérhető tisztaságához való hozzájárulást.
Kérdése mindezektől függetlenül váratlan ér, mégis, látva kérészéltű, őszinte vigyorát, amely ezekben a komor s erőt próbáló időkben valódi fénysugárként hat rám, nem tudok mást tenni, minthogy bizonytalan ugyan, de viszonozzam mosolyát értetlenségben fogant kérdésem helyett.
- Semmi - bólintok egyet, mielőtt még komolyra fordulna a szó kettőnk között. Míg ki nem javít, fel sem tűnik, automatikusan magamra vállaltam a megmentésével járó nehézségeket, noha igaz, én több kockázatot és áldozatot vállalhatok lényemből fakadóan. Kezdve azzal, testem bár sérülékeny, messze nem olyan esendő, mint a halandóké.
- Természetesen. Ígéretem inkább azon szegmentumaira vonatkozott megmentésednek, amelyekben te nem tudsz közretenni - bólintok egyet a megnyugtatása érdekében, és, hogy tisztázhassam vele a szándékaimat. Ettől függetlenül abba valóban nem gondoltam bele, mindez idáig magányos farkasként küzdöttem jóformán a sors és a világ ellen, kezdve azon, immáron szinte lehetetlennek ható küldetésemmel, melybe Atyánk megtalálásáért ártottam magamat. Olyanok, kik támogatták volna elképzeléseimet, nem akadtak, meglehet, mindvégig nekik volt igazuk, ám azt sem szabad szem elől téveszteni, rögeszmémnek köszönhető, hogy tudomásomra jutott Drake Wallenberg esete. Összegezve, megszokni egy partner jelenlétét s igényét az együttműködésre teljesen újszerű tapasztalás lesz, főként, halandó léténél fogva még csak azt sem tudom, mire számíthatok tőle.
Gondolataimnak mélyen szántó medréből végül a jó néhány másodperce beállt csönd szakít ki, és révén, Drake még mindig távoli vizeken mereng, a kötözés félbemaradásának tényével kívánom visszahívni a jelenbe.
- Szükség volt a vérre - állapítom meg a puszta tényt s okot, miért is merítettem olyan mélyre bőrömben a kést. Az effajta fájdalom már egészen megszokott érzés a testemen, harcosként, ki mások szerint állandó jelleggel a bajt keresi, csodaszámba is menne, ha egy könnyed vágás komoly hátrányt jelentene, viszont a fertőtlenítő okozta erőteljes, maró érzés már egészen más eset. Izmaim egy pillanatra összerándulnak, míg szemöldökeim mély barázdákat képeznek egymás között. Ajkaim mögül is előbújik egy nem kívánatos szisszenés, de a vattapamacs újabb érintésénél már jobban viselem a csípést.
- Nem, a Mennyek jó ideje nem sorolható a biztonságos helyek közé, legalábbis egy magamfajta számára - pillantok fel rá elkomolyodva, talán némi fanyarral a hangomban, ugyanis épp azért kárhoztattak száműzetésre, mert Isten és a Mennyek javát szolgálom. - Persze… - szólalok meg újfent, visszaeresztve tekintetemet ügyködő kezeire. - Amennyiben végkép szükségeltetik, odafent is informálódhatok kevésbé radikális fivéreimtől - teszem hozzá, mert ha ez kell Wallenberg problémájának megoldásához, nem lehetek gyáva. Jártam már ott Gabriel távozása óta, lehetetlennek egyáltalán nem nevezném a látogatásaimat, sokkal inkább frusztrálónak s elszomorítónak, amiért saját otthonomban tolvajként kell lopakodnom.
- Előbb inkább körbejárnám a problémát. A Halál nem nevezett meg túl sok részletet sem a démonról, ki benned lakozik, s voltaképpen rólad sincsenek beható ismereteim. Tudni kívánnám azt is, milyen kimenetelt remélsz, bár úgy vélem, a démon kiűzetésével te sem elégednél meg - osztom meg vele meglátásaimat, amelyek talán ostoba s felesleges szócséplésnek hatnak, mégis, néha a legapróbb részletek járulnak hozzá a megoldáshoz. - Igaz is, a legfontosabb tennivalód jelen pillanatban nem más, mint eltűnni a környékről, mihamarabb - közlöm, remélve, nem száll vitába ezen meglátásommal.
Végszóra a kötés is elkészül, bár ha nem figyelmeztet rá, észre sem veszem, olyannyira elmerültem gondolataimban, ismételten.
- Nem hiszem - tekintek le az alkaromra, amely a sérülés látványa nélkül egészen elfogadható küllemben tetszeleg. - Köszönöm, még ha csupán a szobád biztonságát is óvtad - jegyzem meg eleinte rezzenéstelen arccal, ám hamarost lesütöm pillantásomat, aprónyi mosollyal tudatva vele, végre megértettem valódi indítékát. Sokáig mégsem merülhetek el a felszabadult mementóban, a démon említésére egyhamar visszakucorodnak ábrázatomra a szinte védjegyéül szolgáló szarkalábak, egyéb, többnyire az aggodalom és értetlenség mélyítette ráncok.
- Egyénfüggő. Nem használtam sokat, komoly indíték nem lévén, de a leghosszabb időmennyiség, amelyet tapasztaltam, fél óra volt. Múlik azon, mennyire erős a démon, s mennyire gyenge a porhüvelye. Láttam már megtörni embereket a legegyszerűbb pokolfajzat behatására, egyszerűen jellemük rendkívüli gyengesége okán. A te esetedben úgy remélem, kedvező lesz a hatás - tudatom vele, nem térítve vakvágányra hasztalan ígéretek révén. Igyekszem kitartani őszinteségem mellett, bármiről is legyen szó. - Úgy vélem az a helyes, ha ezt az időt a magad kedvére fordítod. Távozok, ha azt szeretnéd, majd értesítesz, amennyiben kész vagy az értekezésre - ajánlom fel, emlékeztetve magamat arra, az emberek nagyra értékelik az előzékenységet, s a legapróbb figyelmességet is, ami mentes mindennemű hátsószándéktól. Távozásomra felkészülvén, el is lépek a közeléből, de addig nem mozdulok komolyan, míg arra nem kér.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Dec. 14, 2016 10:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Azta, ez aztán a hangulatingadozás. Ha nem lennék tisztában az ellenkezőjével, még azt hinném, épp menstruálsz. De mielőtt még félreértesz, ellentétben a mókás kis szárnyassal, én odáig vagyok ezért a jelenetért. Nézd csak meg az arcát, mentek kiesnek a szemei. Vajon képesek lennének kipattanni az üregükből pusztán a döbbenet következményeként? Kíváncsi lennék rá, történt–e már valami ehhez hasonló korábban. Nézzünk majd utána, ha a csibe végre elhúzta a csíkot innen, tollastul, glóriástul, fényestül. A képtelennek ható, bizarr képnek és az angyal őszintének tűnő megjegyzésének együttes ereje elég ahhoz, hogy idegességem méteres hullámai centinyi méretűre zsugorodva szinte már ártalmatlan mellreszívás látszatát keltsék, képessé téve arra tulajdonosukat, személyes sérelmeit háttérbe szorítva koncentrálhasson a korrigálás további fázisaira.
Úgy véled…? – némiképp nyugodtabban, ez igaz, de továbbra is szúrósan méregetem, kiélezetten figyelve, megjelenik–e bármilyen kedvemre nem való kifejezés ismételten arcán. Csöppnyi tanácstalansága, igyekezete halovány együttérzést lobbant fel bennem, mi el is tűnik azon nyomban, hogy a férfi kifejti, érzései bár nem illethetők szánalom névvel, ahhoz nagyon is hasonlók, csupán csinosabb köntösbe bújtak. – Marhára ugyanaz – horkantok fel ismételten, kevésbé hevesen ugyan, de azért épp eléggé morcosan. – Majd akkor omlaszd rám a megértésed, meg szimpátiád, ha te is egy szófosásos démont dédelgetsz magadban.Egek, nem csak beletaposol mindössze szóvirágként létező lelkembe, elég szívtelen vagy ahhoz is, hogy ugrándozz rajta. Mégiscsak képes vagy a fejlődésre, nem igaz? Imádom, ha kedvem szerint alakulnak az események, ilyen mértékű kielégülést jelenthet szüzek vérében fürdőzni is. Nem gondolod? Szándékomban áll végszónak kinevezni utolsó mondatomat, s mögé biggyesztett horkantásomat, reménykedve abban, partneremnek szintén nem az minden vágya, hogy még mélyebbre ássunk ezen kérdésben, különösen annak figyelembe vételével, mennyire vékony talajon jártunk már eddig is, s hogy valóban nem sok választott el attól, mindent berekesztve, tetteimmel kérjem meg, távozzon közelebbről, minél hamarabb, minél messzebbre.
Biztosan van még mit tanulnod, de ahhoz képest, ami vagy, egészen jól imitálod az embert – se sértegetni, se dicsérni nem áll szándékomban, kijelentésem leszögezni óhajtja csak, angyal létére egyszerűbb szót érteni vele, mint gondoltam volna valaha, s még néhány valódi halandót is messze leköröz.
Megszokásból, talán – érdektelenül rántom meg vállaimat, ellentétben vele, fenn ezen az apróságon nem akadok, természetesnek érzem mélyről gyökerező kételyem. Azt ennek ellenére nem állítanám, váratlanul ér azonnali faggatózása. – Tulajdonképpen nem sokat – ismerem be csöppnyi szünet után, úgy döntve, titkolóznom ezzel kapcsolatban felesleges. – Tudom, hogy képesek vagytok meggyógyítani magatokat, habár példát erre nem láttam még, tudok a helyváltoztató szokásaitokról, az emberekénél nagyobb fizikai erőtökről és arról, hogy kitörölhettek emlékeket, ha úgy akarjátok. Ismerem a fontosabb gyengeségeiteket, a pecsétet, amivel időlegesen megszabadulhatok tőletek és azt is, hogy milyen penge végez veletek. Ennél szélesebb körű tudásra nem volt eddig szükségemMilyen érdekes, én valahogy másképp emlékszek. Lehetséges, hogy a kor utolért engem is és kihagy a memóriám, de mintha majd meggyulladtál volna, mert nem mutattam hajlandóságot többet elárulni neked a glóriás ostobákról. Bármit mondjon is a démon, most már valóban nem foglalkoztat különösebben további információ az angyalokkal kapcsolatban, végső soron hát nem hazudtam, nem is kerülget emiatt lelkiismeret furdalás. S hogy véleményem miért változtattam meg? Ráeszméltem, hiába táplálok heves ellenérzéseket a hárfázó népség iránt, vadászhadjáratot indítani ellenük terveim között nem szerepel, ahhoz pedig elég annyi is, mit innen – onnan összeszedtem, hallomásból leginkább, hogy szembeszálljak a magányosabb példányokkal, ha olyasmibe ütik orrukat, amibe nem kellene.
Érdeklődőn hallgatva Cassael válaszát, megmozdul bennem némi együttérzés is irányába, amint feszültségem visszatéve a polcra egy rövid időre, rájövök, élete közel se lehet egyszerű. Nehéz döntést hozott meg, kezdem belátni ezt, s még csak biztos se lehet abban, valaha kifizetődik választása, hogy eredménye több lesz egyszer majd fejére hozott bajnál, nehézségnél. Micsoda imádnivaló önfeláldozás. Mindjárt hányok.Különös egy angyal vagy – fürkészőn méregetem némaságba burkolózva, mintha külsejéből bármit is kiolvashatnék. A látszattól eltérőn azonban, ha képes lennék erre valóban, is kudarcot vallanék ezúttal, hiszen nem is látom igazán, mi van előttem, gondolataim sebesen kavargó örvényében veszek egy időre el, elraktározva gondosan azon szokatlan véleményemet, nem ugyanolyan ellenszenvesen megvetendő talán minden egyes angyal. Megfigyelésem megtartom magamnak persze, meg se kísérelvén kockázatát annak, egy óvatlan pillanatában elbízza vendégem magát.
- Talán, de ez igazán nem lényeges márSzentségtelen Lucifer! Néha még a sirató asszonyokat is, akik egyébként rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni, lekörözöd ezzel az érfelvágós, legszívesebben lelógatnám magam a plafonról, kisugárzástól csöpögő hozzáállásoddal. Ha így folytatod, még a végén engem is elkap a depresszió, az meg hogy nézne már ki? Egyébként is, mi a francot vagy úgy oda? Nekem köszönheted, hogy normális vadász lett belőled, nélkülem még mindig macskamentés a fáról szintű ökörségekkel pazarolnád az idődet, ami, bármilyen irányból szemléljük is, kicsit se dicsekvésre méltó elfoglaltság. Érdektelenségem nyomatékosítva, mind a, más is bevállalta volna, amit én, feltételezés, mind Mammon hadovája irányában, vállaim is megrántom. Bele abba akkor, mikor a démont magamba zártam, nem gondoltam, ki tenné meg még ugyanezt, agyam eltelült azzal, megszökni, az irányítást átvenni felettem, hagyni, hogy kedvére kitombolja magát, nem szabad, más helyesebb, jobb ötlet lévén pedig azt tettem, amit, utólag pedig végképp felesleges olyasmiken rugózni, mik cseppet se viszik előrébb ügyünk.
Falamra pingált pecsétjének meglep elsöprő hatása, túlságosan is maga alá temet a kellemes megnyugvás ahhoz azonban, hogy ezen sokat kattogtassam fogaskerekeimet. Mit érdekel engem ismeretlensége, ha olyasmit kaphatok meg általa, miben azt hittem, életem hátralévő részeiben már csak álmaimban lehet részem. Természetes paranoiám nem enged ilyen mértékű ellazulást általában, most mégis háttérbe szorul minden, mi ugyanannyiszor mentette meg életem, mint ahányszor kellemetlenséget okozott nekem.
Rendkívül vonzó az ajánlatod, de jobb, ha nem kapom meg a pecsétet. Nem akarok még egy függőséget beújítani – mentálisan erősnek tartom magam, jól tudom, hosszú ideig képes lennék ellenállni a késztetésnek, hogy újra és újra felhasználjam a tanult jelkép erejét, de nem kevés az esélye annak, idővel megtörne ellenállásom, ezt pedig pillanatnyilag óriási felelőtlenség lenne megkockáztatni. A legmegbízhatóbb megoldás, bármily hülyén hangozzon is ez bizalmatlanságom ismerete tükrében az, ha Cassael marad az egyetlen, ki tudását felhasználva néha képes lesz elcsendesíteni a duruzsolást elmémben.
Hálával adózom többek között az angyal figyelmességéért is, azért, hajlandó beszüntetni beszédét arra a röpke időre, míg magam átadom teljesen a néma élvezeteknek, s annak, végre nem hallok mást fejemben, csak saját, ezúttal szokatlanul virágos gondolataimat. Sokáig nem tétlenkedek persze, félő lenne, el is szundítanék abban az esetben, visszakanyarítom hamarost figyelmem a beszélgetés még előttünk álló hányadára, miközben ülepem felemelve kemény székemről az egyik megviselt szekrény felé indulok.
Nem a legjobb személynek teszed fel ezt a kérdés, sose volt részem túlzottan sok hálában – emlékeim szerint a frászt hozom az emberekre leginkább, gyanakvó méregetésük megszokottabb jóval, mint akár csak egy apró köszönöm is, fogalmam sincs hát, mihez lehet kezdeni a hálával. Annyi persze bizonyos, az angyal élete jóval nyugalmasabb, s minden bizonnyal veszélytelenebb is lenne, ha hétköznapjai megszínesítésnek érdekében valami más küldetés után nézne. Míg ezen merengek halkan hümmögve, meglelem elsősegélycsomagomat, mi ugyan meglehetősen hiányos legutóbbi emlékeim szerint, egy egyszerű kötéshez szükséges felszerelés akad benne talán. Vissza is szambázok az asztalhoz hát, minek neki is döntöm csípőmet, Cassael mellett fékezve le. Parancsnak is elmenő felszólítással kiegészítve felé nyújtom kezemet, végtelen türelmemmel várva, megeméssze a fejleményeket és eldöntse, hajlandó–e eleget tenni vágyamnak. Az én ötletem volt ugyan ellátása, őszintén elképedek mégis, mikor végül rám bízza karját, biztos voltam benne szinte teljesen, visszautasít majd, de tévedésem különös mód jó érzéssel tölt most el.
Semmi megjegyzés arra vonatkozóan, hogy nincs is nagyon mit bekoszolni már? – hamar felszívódó, de valódi vigyor kúszik arcomra, egyértelművé téve még számára is talán, tökéletesen tisztában vagyok azzal magam is, a motelszoba közelről se felel meg a higiénia egyetlen tételének se.
Mármint együtt teszünk meg mindent, igaz? Egészen meggyőző indokaid vannak ugyan, ez mégiscsak az én problémám elsősorban, nem fogok rád testálni mindent – döntésemnek bizalomhiány is oka részben, ez azonban kivételesen elhanyagolható mennyiségben van jelen. Okom sokkal inkább az, rosszul érezném magam, ha az összes ezzel kapcsolatos súlyt csak úgy hagynám vállaira nehezedni, na meg, bár az én életutam jóval rövidebb, alapvető tudásom is kevesebb, közös munkával mégiscsak többre megyünk talán.
Gondolataim egy darabig ezen téma körül kavarognak, de hamar áttérnek valami másra, szinte észrevétlen, vagy meg is szűnnek teljesen? A valóságtól elszakadva, megfeledkezve mindenről, mit tenni akartam, támasztom az asztalt, különös békét eregetve a semmibe, míg az angyal távolinak ható hangja vissza nem terel a már félig kitaposott mederbe.
Ó, igen… bocsánat – mintha kábulatból ébrednék, úgy rezdülök váratlan figyelmeztetésére. Szaporán pislogva rázom meg fejem ezt követően, majd halovány, bocsánatkérő mosollyal folytatom, mit elkezdtem. Kezét combom tartására bízva elengedem, hogy hatékonyabban nyúlhassak az elsősegély felszereléseket rejtő dobozba, fertőtlenítő, vatta, kötszer, ragasztó felkutatását tervezvén. Sok mindent ezeken kívül nem rejt a fém tartó, feladatom hamar bevégzem hát, nincs semmi már, mi visszatarthatna attól, lekezeljem sebét. – Ez egy kicsit fájni fog. Nem kímélted magad – homlokom ráncolva vizsgálom meg vágását közelebbről is, mielőtt némi fertőtlenítővel átitatott vattát kezdenék széle mentén bőréhez nyomkodni, ujjaimmal ismételten közrefogva csuklóját, egy helyben tartva így karját.
Nos, Cass, mi lesz a következő lépés? Mész és áttúrod a mennyei könyvtárat, vagy mi? – ha úgy is tűnik némiképp talán, gúnynak nyoma sincs kérdésemben, kíváncsiságomnak adok hangot csupán, semmi másnak. Ötletem nem sok akad arra vonatkozón, hogyan szándékozik nekikezdeni megsegítésemnek, különösen annak figyelembevételével, én se üldögéltem babérjaimon lábaim lóbálva, megpróbálkoztam mindennel, ami csak eszembe jutott.
Komoly, s némiképp kellemetlen témánk visszatértével ezúttal nem állnak le kezeim se, oda se kell figyelnem, ösztönösen teszik dolgukat, tapasztalt mozdulatokkal látják a sérülést el, tökéletesen rögzítve a gézt az alkaron. – Kész is vagyunk. Nem túl szoros? Igaz is, meddig él a pecsét nagyjából? – hátrány nem lehet, ha tudom, mikortól kezdjek számítani arra, felcsendül fejemben a már jól ismert hang, minek eszében se lesz elhallgatni ezek után jó ideig, már csak azért se, hogy alaposan megbüntessen az erőszakos elnémítás miatt.


 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Hétf. Dec. 12, 2016 12:04 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
- Hogyne - biccentek egyet, tiszteletben tartva óhaját közlekedésem módjának, s amaz rokon értelmű technikájának részletezésére, pontosabban ezen okfejtésem elhallgatására. Döntése nem kiváltképp fakaszt megilletődésre, a halandók zöme valamiképpen ösztönösen elutasítja a létüket szolgáltató világ mélyebb megértését, tán, mert tudatuk nem elég fejlett hozzá, vagy csupán belefáradtak az univerzum nagyságának firtatásába. Csakugyan, a több millió éves lények csatározása immáron mindennapos tapasztalássá vált szemernyi életükben, volna még, ami meglephetné őket? Nos, számomra mindenképpen akad ilyesmi, jelen helyzetben a vadász ripakodása, mely a téves értelmezéséből fogant sérelemtől súlyos. Ábrázatomra a megértés helyett a döbbenettel elegyedett melankólia társul, hiszen mindeddig kiváltképpen büszke voltam az emberi érzelmek leképzésében elért sikereimre, azonban Drake Wallenberg sorra elutasítja ezen irányú törekvéseimet, mintha csak tudatni kívánná velem, cseppet sem hasonulunk egymáshoz. Ezt viszont nem fogadhatom el, túlzóan hosszú utat tettem meg szürke létem halovány megszínezéséig, testvéreimen látom, alapvető formánk többé nem szolgálja e világ előnyeit.
- Nem, ezt semmiképpen sem akarom - tudatom vele, mielőtt megkísérelném megfogalmazni azt, amit én magam is nehezen értek meg. - De tudnod kell, szánalmat nem érzek. Úgy vélem… - tekintek fel egy pillanat erejéig a plafon irányába, igyekezve előre elkülöníteni magamban a megannyi rokon értelmű kifejezést, amelyek árnyalatai megértéséhez nem több kell, mint embernek lenni. Legutóbbi tapasztalataim s megfigyeléseim alapján ezen állapotomat még annak ellenére sem értem el, hosszadalmas ideje mellőzöm a Mennyek jótékony oltalmát. - Megértést és szimpátiát inkább, hiszen ti, halandók így mutatjátok ki a helyzet konstatálását, s csakugyan nem kívánnék neked az elhasznált porhüvelyekéhez hasonlatos véget - fogalmazom meg gondolataimat a lehető legprecízebb módon, méregetve közben smaragdjainak szigorú, dühödt villanásait. Nehéz megállapítanom, személyiségjegyeinek egyike csupán türelmetlenségének foka, vagy sokkalta inkább írandó a démon számlájára önkontrolljának hirtelen kélt hiánya? Rákérdezni úgy vélem, nem lenne most tanácsos, nem tehetek többet, minthogy megvárjam, leülepedjen a haragvása keltette porfelhő.
Azonban nyugtalanságának állandó jelenléte mellett igazán bonyodalmas eldöntenem, mikor lenne idomos szót emelnem, s míg hol Wallenberget, hol pedig a padlót mustrálva tűnődök a megfelelő alkalmon, egy kérdése elhangzik. Erre csupán beszédtémánk változásakor döbbenek, de miként nem volt szívügyem engedni a vadászt a részletekbe bepillantani, bátorkodom tudatlanságot mímelni az eset felett.
- Ohh, értem - nyílnak ki szemeim egy pillanatra magyarázata okán, s tüstént memorizálom magamban a frázis pontos voltát. - Még bőven van mit tanulnom tőletek - biccentek felé köszönetem jeléül, amiért ily türelemmel adózik felém. Effajta megértést egyedül Coralyntól nyerhettem, beszédpartnereim zöme hamar ráun kommunikációbéli nehézségeinkre, önhittségükből fakadóan rögvest elkönyvelve magukban gyengeelméjűnek. Csodálatraméltó, miféle magabiztosságot öltöttek magukra a halandók az évezredek alatt, függetlenül attól, rám nézve olykor lekicsinylőek ezen vonásaik. Ám haragot nem tudnék érezni, persze hazudnék, ha emellé türelmetlenségemet is sorolnám, ugyanis néha elragad a meg nem értettségből fakadó frusztráció, viszont ezt soha nem ereszteném rájuk.
Amiképpen most sem teszem, pedig leendő védencem újonnan fogant kijelentése már kevésbé árulkodik magyarázataim megértéséről.
- Miért feltételezed rögtön, hogy nem tudnám? - tekintek rá újfent, kutatva lélektükreinek igazát. - Mondd, Drake, mit tudsz az angyalokról? Úgy értem, a képességeikről - kérdezem őszintén, véletlenül sem, hogy számon kérjem, ugyanis lehetek rá dühös, ha közben fogalma sincs mindazon tudásról és lehetőségről, amelyeknek hordozói vagyunk. Igaz, talán jobb is, ha nem tud oly’ sokat, annál több marad leplezett a benne rejtező démon előtt, aki, noha korának okán temérdek információ birtokában lehet rólunk, mégsem hinném, mindennel tisztában volna. Tán Isten az utóbbi időben nem épp arról tanúskodik, túl nagy odafigyeléssel és gondoskodással fordulna teremtményei iránt, de amiképpen az emberek védelméről is kezeskedett egy időre általunk, úgy a miénket se feledte hatékonyságunk érdekében.
Nos, válasza mindenképpen tanulságos lesz, amennyiben méltat rá, s míg feleletét várom, jómagam bizalma kicsiny szegletének elnyerésén fáradozok. Véremet sosem féltem ontani, révén, gyógyulásomat könnyű szerrel el tudom érni a megfelelő körülmények birtokában, tehát most sem sajnálom bőrömet mélyen szántani a kölcsönzött késsel, hogy a pecsét teljéhez elegendővé váljék.
Kérdése mindeközben váratlansággal ér, olyannyira, a lehetőség gondolatába egy pillanat erejéig bele is borzongok. Minden porcikámmal igyekszem hinni, az Úr a végső szükségben nem hagyná cserben mindeddig oly’ körültekintően dédelgetett világát, viszont, ha mégis bebizonyosodna…
- Csalódott leszek, ez bizonyos, azonban nem hinném, felhagynék a világának szolgálatával, míg az létezik. Úgy kívánta egykoron, szeressük teremtését, de én már nem csupán óhajáért cselekszem. Már most is olyan érzés, mint az árral szemben úszni, ahogy mondjátok, ellenben kitartóan hiszem, megéri minden fáradtságomat - magyarázom, tán bővebben, mint kellett volna, azonban akadnak momentumok, mikor nehéz magamba fojtani hosszú idők óta érlelődő szavaimat. Ki nem kérdezi, azt még én sem traktálnám egy egyszerű angyal terheivel.
- Ebben nem értünk egyet. Sokan nem tették volna, ezt elhiheted nekem - teszem hozzá, mielőtt működésre bíztatnám a pecsétet, s várnám amannak jótékony hatását. Nos, úgy vélem elég egy pillantást intéznem Drake arcára, hogy tudjam, rövides időre megszabadult az elméjét kínzó hangtól.
Örömén osztozva, s miután közelebb lépdeltem hozzá, őszinte mosolyra fakadok, kiélvezve az apró segítségért járó jutalmat, amely megkönnyebbülésben és a hasznosság érzetében ölt formát bensőmben.
- Bármikor - biccentek felé elkomolyodva, láthassa, ígéretem nem puszta halandzsa. - Ha kívánod, papírra vethetem a pecsétet, hogy magad is tudd alkalmazni, amennyiben békére vágynál - ajánlom fel, majd realizálva megnyugvásának vélhetően rég várt pillanatait, egy kis időre csendbe burkolózom, addig mindenképpen, amíg úgy nem vélem, korábbi válaszom második felére fel nem készült. Felelete persze nem lep meg, sőt, érdekes kérdéseket vet fel, például, mire lehetnék még képes létemből fakadóan, mindazonáltal a halandók megsegítésénél nemesebb feladatot aligha tudnék képzelni. Talán nem jár érte dicsfény, sokszor a hála leghaloványabb szikráját sem kapom a fajtám egyre kellemetlenebb hírneve okán, mégis elég tudnom, hogy helyesen cselekszem.
- S mit nyernék a hálával? - teszem fel a kérdést, miközben figyelem mozdulatainak legapróbb megnyilvánulásait, egyúttal pedig odébb lépek útjából, kedvére járhasson-kelhessen szobájának csöppet zsúfolt voltában. Miként ismét felém halad, ösztönösen helyezkednék óhajára, ám látva, célja ezúttal nem az ülőhelyének visszafoglalása, ellenben az asztal támasztása, maradok egyhelyben. Felszólítására azonban nem számítok, néhány kérészéltű momentum erejéig nem is teszek mást, mint felém nyújtott kezét vizslatom szemhéjaimnak kicsinyre szűkült résén keresztül. Végül mégsem kérdőjelezem meg kívánságát, hát odanyújtom neki karom, meglehet, véremet tudja még valamire hasznosítani. Szó viszont erről nincsen, gesztusa emiatt, s mert nem vártam volna tőle túl nagy törődést, halovány megilletődést vált ki belőlem.
- Hogyne, a szükségesnél jobban nem kívánnám bemocskolni a lakhelyedet - bólintok megértésem jeléül, csendben figyelve közben mozdulatait. Mit mondhatnék, atyánk gondoskodásként értékelt parancsai és útmutatásai óta nem igazán volt részem effajta figyelemben, így kimondottan megbecsülöm a pillanatot, s Wallenberg kezének munkáját. Voltaképpen úgy érzem, számára sem mindennapi cselekedet ez, amely még inkább arra ösztönöz, sose feledjem bizalmának legelső szikráját, és soha el ne áruljam amazt.
- Megértem… és köszönöm az esélyt. Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy megszabadulhass a démontól, és az se kísértse tovább az embereket - teszem meg őszinte ígéretemet, amelyhez innentől kezdve foggal-körömmel ragaszkodni óhajtok. Üres szavakat a világba szülni pusztán az éltető levegő pazarlása. - A kötés… - figyelmeztetem hirtelen, cselekedete félbe maradt, igaz, a pillanat meghittségében és különleges színben játszó íriszeinek megfigyelésében én is könnyedén elvesztem.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Dec. 11, 2016 9:22 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Kezdtem azt hinni bőszen, az átéltek után nem akadhat semmi már, mi meglepne, az ismeretlen, különös alak megjelente elég mégis, hogy feltételezésem darabokra robbanva átértékelődjön rögvest. Látogatóra se számítottam a közeli jövőben, szemeim elé táruló jelenet pedig álmaimban se sejlett fel soha, nem is tudom hirtelen, miféle reakció produkálása lenne a leghelyesebb, marad hát a szokásos, tömény elutasítás, az eddig mindig bevált.
Ajtómban szobrozót homlokom ráncolva méregetem néhány pillanatig, próbálván kitalálni, gúnyolódik–e vajon, vagy komolyan gondolja szavait. Emberismeretben nem jeleskedtem sose, most mégis hiszek zsigereimnek, melyek azt súgják, ártó szándék belőle nem árad, s ez bár bizalmam parázslásához se elég, ahhoz igen, szabad bebocsátást nyújtva neki arrébb húzódjak, hajlandón meghallgatni és megfontolni, önként felajánlott segítsége megéri–e pénzét.
Talán majd legközelebb, egyelőre maradjunk az eredeti beszédtémánál – nem foglalkoztat a repülés, teleportálás vagy mifene mechanikája, s időm ilyen jelentéktelen társalgásra, még ha érdekesnek tűnik is némiképp, nincs. Jobban járna mindenki, ha hamar végére járnánk problémánknak, meg is osztom hát vele a pecséttel és a démonnal kapcsolatos legnagyobb kínomat. Reakcióját meglepőnek nem nevezném, amúgy se fényes hangulatom megcsappanását hozza magával mégis.
Vakard le a képedről ezt a kifejezést, ha nem akarod, hogy kihajítsalak a picsába innen! Nincs szükségem a szánalmadra – dühödten villannak szemeim, uralkodni magamon képtelen vagyok. Ha valami, hát akkor a sajnálat gond nélkül ránt béketűrésből ki. Nem jó az semmire, mindössze arra, a másik az addiginál is apróbbnak, tehetetlenebbnek érezze magát. Mit vagy úgy oda? Ha tetszik, ha nem, sajnálatra méltó vagy, több szempontból is.
Halk sóhajjal összekapcsolt bólintással vagyok kénytelen egyetérteni kijelentésével. Én is úgy hiszem, a kommunikáció, amellett, roppant bosszantó, negatív jövőképet vetít előre. Tudom jól, a végtelenségig nem tarthatom a démont vissza teljesen, idővel kiheveri gyengesége alapvető okát, megerősödik annyira, hogy még ha a pecsétet egyedül feltörni ne is tudja majd, az irányítást magához ragadni egyszer–egyszer képes legyen. Zene füleimnek gondolatod, akárcsak a tollas szavai, s csak hogy lásd, kivel van dolgod, időben figyelmeztetlek, jobb lesz, ha siettek, nem kell már sok, hogy elég erőt gyűjtsek az elnyomásodhoz. Ahogy most állsz, nem jelent majd problémát a sötétségbe löknöm téged, sajnálnám, ha esélyed se lenne küzdeni ellenem, abban nem lenne semmi érdekes és épp elég unalomban volt már így is részem. Azt akarom, hogy harcolj, hogy tegyél meg mindent a legyőzésem érdekében, érezni akarom, ahogy összeroppansz, ahogy belátod végül, ellenem a legtöbb, amire képes vagy, is kevés. Megborzongva köszörülöm meg torkom, képtelenül arra, szavait figyelmen kívül hagyjam. Ismerem már annyira ugyan, hogy meglepetésként vágya ne érjen, monológja előtt is biztos voltam abban, az tenné elégedetté igazán, ha nehéz dolga lenne, ha darabjaimra szakíthatna teljesen, s ezt bár megadni neki nem vagyok hajlandó, kedvére vagyok kénytelen tenni azzal, a küzdelmet abba nem hagyom, míg a hosszú, sötét alagút végén halovány fény is pislákol.
Ki az a más? Szóval ebben igaza volt, pazar – elhasználódott levegőm mély sóhajjal ürítem tüdőmből ki, majd hagyom létfontosságú szervemet oxigénért szomjazni néhány másodpercig, mielőtt szúró kérésének eleget téve megtölteném vele. Van nagyobb gondom is ennél természetesen, sokkal sürgetőbb, fojtogatóbb, a ténynek mégse örülök, ilyen könnyedén megérezhető a bennem terpeszkedő lovas.
Ne törődj vele, ez csak olyan mondásféle, nem kell szó szerint venni – legyintek elnézően, mosolyt is megeresztve felé pluszban. Aranyos egészen értetlensége tulajdonképpen, mit be akkor se vallanék persze, ha módszeresen kezdenék leengedni összes vérem. – Segített volna, ha tudom, legalább valamilyen terved van, de igazad van neked is részben, idegesített volna legalább ennyire, ha minden további lépésem előre meghatározva bukkantál volna fel – úgy tűnhet most talán, tipikus példája vagyok azoknak, kik nem elégedettek semmivel, ez azonban nem igaz. A kérdés csak túl összetett, kusza ahhoz, hogy határozottan állást vállalhassak, hogy biztosan megmondhassam, mely vonal nyújtana nagyobb kifizetődést. Egyik se valószínűleg, tervvel, s anélkül is magasra csap bizalmatlanságom, melynek szintjét csökkenteni nem egyszerű művelet.
Amivel semmire se mész, ha nem tudod átültetni a gyakorlatba – beismerem, elméletek embere közel se vagyok, jobb szeretem, a kevés merengés, több tett, irányvonalat, értékelni se tudom hát igazán, ha valaki tudásával dicsekedik, de mást ezen kívül felmutatni nem akar, vagy tud.
Fogalmam sincs bár, mire készül, mivel szándékozik magáévá tenni némi bizalmam, átnyújtom késem neki. Meg nem sértődök kérdésem figyelmen kívül hagyásának okából, érdeklődve figyelem inkább vendégem mozdulatait, készen arra, közbelépjek, ha tanújává válnék bármi veszélyesen gyanúsnak.
Ezzel egyet kell értenem – nem szeretőn, idegesen horkantok, mely csak részben szól az angyalnak, másik felét boldogan szövegelő potyautasomnak szánom. Olálá! Nincs is kellemesebb, mintha bebizonyosodik a démon igaza. Astarte jelenléte csupa jót jelent, persze még véletlenül se neked.
Igen. Miért? – kérdőm emelem meg szemöldököm, nyomatékosítva, kíváncsi vagyok indokaira valóban, hiszen nem éppen egyszerű feladatot vállalt magára, látszólag híján mindenféle külső utasításnak. Válaszát csendesen hallgatom, becsülendő hűségének adózva leküzdöm minden horkantó, fintorgó késztetésem, meg vele azt sem osztom, kételkedek abban erősen, Istent foglalkoztatja még valóban, mi történik velünk. Ugyan kérlek. A naivitásnak nincsenek határai? Az Istenetek leugrott egy körre, aztán baszott visszamenni. Komolyan azt gondolod, hogy nem tesz magasról arra, ami a világban folyik?  Már ha életben van még egyáltalán. Talán rég egy árokban rohad valahol a sivatagban. Nos, nem kár érte persze, nekem biztosan nem fog hiányozni. A bennem élő démon megközelítőleg se jólnevelt azonban, többször is megköszönöm hát gondolatban, szavait kizárólag én hallom, mert bár különösen bizakodónak nem nevezném magam, azt mégse akarom, hogy idő előtt elüldözze az egyetlent, aki talán tényleg segíteni tud. – Mi lesz akkor, ha tévedsz? Ha kiderül, hogy Isten mindent akar, csak az embereken segíteni nem? – gúnynak hangomban nyoma sincs ezúttal, puszta előrelátásként kerülget a kíváncsiság azzal kapcsolatban, terveit mennyiben befolyásolja, ha visszatérő Atyja kijelenti, a halandókat jobb lenni hagyni, elpusztulni. – Csak azt tettem, amit a legjobbnak gondoltam, bárki ugyanígy cselekedett volna a helyemben – leplezetlen zavarral legyintek aprót, kimutatva akaratlan is, nem hiszem, sokan illetnének még különleges vagy erős jelzővel, nagyobb előszeretettel használnák feltételezésem szerint a bolond és társai, szintén rendkívül beszédes mellékneveket. Mit álszenteskedsz? Te is nagyon jól tudod, hogy a többség nem lett volna ennyire ostoba. Mi a fasz? Az a rohadt ki… Meglepetten pislogok a démon váratlan elhallgatására, mielőtt azonban belelovalhatnám magam a merengésbe igazán, Cassael magyarázata megvilágítja az okokat.
Nem is rémlett már szinte, milyen, ha csönd van a fejemben. Köszönöm – őszinte hálával telt pillantással mérem vonásait végig, mielőtt élvezetemre tanúbizonyságot is adva lehunyt szemmel dörzsölgetném meg halántékomat, kimutatva mindezzel azt is, a pecsétnek köszönhetőn megérdemel némi bizalmat.
Választása előtt nem csak megkönnyebbült elégedettséggel, elismeréssel is adózok. Jobb mód mellett nem is dönthetett volna segítsége elfogadásának esélyének növelésére, hiszen ezzel nem csak a rég vágyott némaságot adta meg nekem egy rövid időre, a démon szövegelésével együtt megtelepedő állandó idegességem szintjét is csökkentette sikeresen.
Találhattál volna magadnak kevésbé hálátlan feladatot is, amitől úgy érezheted, célja van a létezésednek – aprót rántva vállamon, sóhajtva tápászkodok fel. Az egyik közeli szekrényhez lépek, kihúzom felső fiókját, honnan kis kotorászást követőn fémdobozt rántok elő. Magamhoz szorítva azt, térek az angyalhoz vissza, de ahelyett, székem felé fordulnék, mellé lépek, nekitámaszkodva az asztalnak.
Mutasd a karod! – felé nyújtom kezem, kifejezéstelenül, türelmesen várva, eleget tesz–e kérésemnek. Visszautasításra nem zuhanok magamba, hagyom akkor az egészet, ha valamiért mégis megbízik bennem ennyire, csuklóját óvatosan közrefogom szabad kezemmel, alkarja sértetlen oldalát megemelt combomra fektetve. – Gondolom, idővel úgyis meggyógyítod magad, de addig is bekötözlek, hogy ne vérezz össze nekem itt mindent – nem érdekel tulajdonképpen, mit ken össze és mit nem, épp elég a kosz itt, hogy némi pluszt észrevenni se lehessen, tettem sokkal inkább fakad az irányú hálámból, ha csak néhány percre is, de végre csönd van fejemben. – Nem mondom, hogy minden bizalmam a tiéd, ahhoz azért ennél több kell, de talán tehetünk egy próbát – elképzelni se tudja talán, mekkora erőfeszítés nekem meghozni ezt a döntést, félve attól, végül minden hiábavalónak bizonyul, felélesztett reményem jéghidegen, holtan zuhan vissza a semmibe, ráeszmélve, a pecséttel fejemre hozott fellegeket elmozdítani nem lehet, azt hiszem azonban, a siker ígérete egy misét a kétségek ellenére is megér.



 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Vas. Dec. 04, 2016 3:11 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
Általában véve sem mondhatnám, kimondottan nagy hozzáértésem volna az emberekhez, ennyi év után is még csak a felszínt kapargatom, de az utóbbi időkben úgy érzem, sikeredett egy-két réteggel közelebb férkőznöm hozzájuk. Ám Drake Wallenberg… Ismét a kezdetek vehemens, kiszámíthatatlan örvényében érzem magamat hánykolódni általa, szavai mintha egy számomra idegen nyelven hagynák el ajkait, nem értem, hogyan kapaszkodhatna össze kijelentése a tényekkel. Szemhéjaimat újfent összehúzva, őszinte értetlenséggel mérem végig ábrázatát, igyekezve megfejteni, miféle erők munkálkodnak a háttérben, amelyek ilyen mértékű elutasítást eredményeznek az irányomban.
- Nem, nem sejtem - vallom meg nyíltan, többet mégsem teszek hozzá, úgy érezve, felesleges volna beszéddel győzködnöm a vadászt. Bizalmatlansága még előttem is kendőzetlen, nyilvánvalóan bizonyítékokra, tettekre van szüksége, hogy elfogadásának legcsekélyebb jelét tanúsítsa, netán megfontolja segítő kezem akceptálását. Ettől függetlenül próbálom kérdéseit a tőlem telhető legnagyobb őszinteséggel és precizitással megválaszolni, hátha egy ponton győzedelmeskedik a megértés a kétely felett.
Úgy vélem, a hit feltételezése már több mint amannak hiánya, kijelentése okán tehát bizakodva biccentek egyet felé, várva kíváncsiságának, faggatózásának további megnyilvánulásait. Nem éppen ide jövetelem módjának részletezésére számítottam, azonban ha ez érdekli, szíves örömest megfelelem fél-kijelentését, kérdését.
- Nem egészen. A teleportáció az azt végző számára is azonnali változás, míg én megélem az utazás hosszát, csupán képes vagyok mindezt egy pillanatnak érzékeltetni a külvilág számára. Ezáltal nem veszítem el a repüléssel járó időt. Ha kívánod, részletesebben is elmagyarázhatom - tekintek rá egy pillanat erejéig, mielőtt visszafüggeszteném pillantásomat a monitoron éktelenkedő képekre. Újdonsült megjegyzésére megint csak hunyorítanom kell, úgy hiszem, soha nem fogom megérteni a halandók gondolkozásmódját. Amennyiben nem kérésnek szánta kijelentését, hát miért érzékeltette annak? Mintha állandó jelleggel önmaguk ellen dolgoznának, majd rácsodálkozással szemlélik a végeredmény számukra nem várt kimenetelét. Kétség sem férhet hozzá, megannyi tekintetben nevezhetőek bonyolult lényeknek, ám ez esetben pusztán logikátlannak minősíteném őket. Nem is fecsérlek ekképpen rá szót, jobban érdekel a démon ráhatása Wallenberg személyére.
Vallomását hallva szimpátia ülepedik a bensőmre, halovány együttérzéssel fordítom tekintetemet a vadászra, s csak elképzeléseim lehetnek róla, miféle kínnal járhat állandó jelleggel egy teljesen idegen hangot hallani az elméjében. Tapasztalataim szerint a megszállt emberek, amennyiben meg is szabadulnak a démontól, túl hosszas tartózkodásuk okán könnyedén átbillennek az őrület határán, s legfeljebb az Úr, ki segíthetne rajtuk. Kétség sem férhet hozzá, mihamarabb meg kell szabadítani Wallenberg testét az őt nyomorító gonosztól, addig, míg komolyabb károkat nem okoz halandó lényében.
- Remélhetőleg a pecsét kellő ideig kitart, azonban attól tartok, ha már kommunikálni képes, idővel még többet tehet - állapítom meg, vagy éppen mondom ki, amit vélhetően Drake nem igazán mer. Tisztában vagyok vele, megnyugtatásának nem ez a legjobb s legfőbb módja, de nem is azért érkeztem, hogy vállamat kínáljam, hol könnyek formájában megkönnyebbülhet, hanem, hogy végső megoldást találjak, nyújtsak a problémájára. Azonban mindehhez az ő hozzájárulása is szükségeltetik, újabb kérdéseit hallva pedig bizton veszem, a bizalomtól még rendkívül távol állunk.
- Nekem viszont más igen. Másrészt, a démon még elnyomott állapotában is megérezhető - felelem, egyelőre nem terítve ki, honnét és milyen formában érkezett hozzám az információ. Addig nem, míg halovány együttműködéséről nem tanúsít, máskülönben félek, rögvest az ellenséget látva bennem, angyalpengét állítana a mellkasomba. Az elmúlást kevésbé félem, noha hosszadalmas létem ellenére még szívesen kiélvezném a Föld nyújtotta csodákat, viszont önhitten ki merném jelenteni, nélkülem több segítsége nem akadna a Pokol szolgái ellen. Az pedig, hogy miért viselem ekképpen szívemen a sorsát, még számomra sem tiszta egészen.
A bizalomhoz ráadásul még mindig nem jutottunk közelebb, sőt, cinizmusa s gúnyos megjegyzései arra engednek következtetni, a látszólagos érdeklődése könnyed halállal távozott beszélgetésünkből.
- Miféle levesben…? - bukik ki belőlem egy elhaló suttogás formájában, mielőtt félresöpörvén értetlenségemet, s összeszedvén határozottságomat, folytatnám a beszédet. - Ne írj le ily’ hamar. Érkezhettem volna minden részletében kidolgozott tervvel, de mi értelme, ha semmi nem hasznosítható belőle? Nem ismerlek, nem tudom, a démon miképpen hat rád, s mondd, nem rémítene, ha valaki sorsodnak precíz tervezetével érkezne? - billentem oldalra a fejemet enyhén, szó nélkül hagyva lekezelését. Nem úgy, mint további kérdését, melyre óhatatlan egy türelmetlen sóhajjal felelek.
- A tudásom, Drake Wallenberg - válaszolom higgadtan, majd egy újabb biccentéssel átvéve kését, kíváncsiságát pedig felelet nélkül hagyva, elkezdem feltűrni bézs szín kabátom, és az alatta nyugvó fehér ing ujját a bal alkaromon. S míg az előkészítéssel foglalkozom, azért vetek egy-két pillantást a megviselt lélekre, szimpátiám viszont ezúttal nem tör elő némi bosszúságom okán mérhetetlen bizalmatlansága végett. Nem is azért, mert belém nem vet elég hitet, hanem mert úgy tapasztalom, önmaga iránt is haloványodik elkötelezettsége. Remélem, csupán rosszul értelmezem kimerültségének jeleit.
- Nem ember beszélte, hanem maga a Halál. Nála megbízhatóbb forrást aligha tudnék képzelni - felelem, ezúttal hagyva a félrebeszélést, s miután alkarom szabaddá válik, rezzenéstelen ejtek rajta mély vágást, hogy az előserkenő életnedv elégséges mennyiségben patakozzon elő. A kést ezután visszahelyezem az asztalra, majd egy könnyen elérhető falrészlethez lépdelek, hova nincs egyéb célom, mint felfesteni egy szimbólumot.
- Hogy miért? - állok meg egy pillanat erejéig, félig a vadász felé fordulván. - Mert úgy hiszem, Isten nem ezt óhajtotta szeretett világának. Nem tudom, miért nem tér vissza, miért nem tesz rendet, de azt tudom, hogy valakinek az embereket is segítenie kell. Nem a fivéreim ellen történő háború folytán, hanem apró csodákkal, jelentéktelennek ható segítséggel - felelem, majd visszafordulva folytatom a véremmel történő mázolást. - Amint tudomásomra jutott a történeted, csodálatot éreztem. Különleges és erős halandó vagy, Drake Wallenberg, valaki, akiért megéri harcolni - fejezem be a magyarázatot, remélve, kielégítette kíváncsiságát, s mire a beszéddel végzek, addigra az ábra is elkészül. Nem is fecsérlem az időt, tenyeremet a kellős közepébe nyomom, aminek hatására pirosasan felizzik a pecsét, jelezvén, működőképessé lett.
- A démon kiűzéséhez nem tesz hozzá semmit ez a pecsét, de úgy vélem, számodra nyújthat néhány percnyi felüdülést. Míg fénylenek vonalai, a démon képtelen a kommunikációra, s nem is hallja beszédünket, gondolataidat - fordulok felé. - Persze később kiolvashatja emlékeid közül az elhangzottakat, így sajnos a titkok megőrzésére képtelen - lépdelek hozzá vissza lassacskán, remélve, az apró hozzájárulás kényelméhez tesz valamit a nyugalmáért, szemernyi bizalmáért. Várok néhány pillanatot, mielőtt ismét szót emelnék, addig is a kezemből szivárgó vért figyelem. Jól ismerem gyógyulásom módját, ám szárnyaim kitárása olyasmi, amelyet nem szívesen gyakorlok mások előtt.
- Ha mindenáron hasznot keresel tetteim mögött… Vedd úgy, ezáltal célra találtam ebben a kaotikus világban. Segíteni neked egy újabb ok a létezésre, s a reményre, egyszer visszaáll a rend - tekintek fel rá alkaromról, kutatva zöldjeiben esetleges bizalmát.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Dec. 02, 2016 3:29 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next




Ezzel csak rontasz az esélyeiden, remélem sejted – fejem csöppnyit megcsóválva horkantok, majd végigmérem ismételten, ha lehetséges, korábbinál is több bizalmatlanságot sűrítve bele pillantásomba. Nem mintha tévedne. Tökéletesen egyértelművé sikerült válnia annak végezetül, egyedül a problémát megoldani, amibe magamat kevertem, nem tudom, hogy ez mindössze ideiglenes megoldásként hasznosítható és annak is meglehetősen silányul szuperál. Szükségem van segítségre, bárkiére, akiben megbízhatok, aki többet ért ehhez az egészhez, mint én, vagy nagyobb információforrás áll rendelkezésére. Kételkedem abban azonban, úgy hiszem, természetes mód, épp ez a váratlanul betoppant, magát bosszantóan magabiztosnak láttató, különös alak lehetne támaszom. Valahol egészen mélyen, elrejtve lelkemben vágytam arra talán, meggyőzzenek érvei, bebizonyítsa igazát, de fajának említése minden ehhez hasonlatos érzelmet kitöröl belőlem. Szívesebben úszkálnék cápákkal teli akváriumban, minthogy összeszűrjem a levet egy angyallal. Olyan lénnyel, melynek jóságában, kegyelmességében milliárdok hittek, s mi figyelmen kívül hagyva mindezt, az emberek közé pusztítani érkezett. Nem mind ugyanolyan talán, meglehet, akadnak, kik különböznek, mégis akadálytalanul vágom fejéhez kétségeimből fakadó, de egyáltalán nem alaptalan vádjaimat. Nem pusztán hírekre támaszkodok, saját szemeimmel láttam gyilkolni fajtáját. Hidegvérűn, habozás leghalványabb jele nélkül, kegyetlenül.
Visszatakarodhatnál mondjuk a padlásra, vagy csatlakozhatnál a többi anyaszomorítóhoz, beszállva egymás kiirtásának magasságos küldetésébe. Sose hittem volna, hogy ezt mondom, de a tetőtéri lakosságnak végre valami haszna is van.
Feltételezzük, hogy hiszek neked – jutok döntésre végül, némi önkényesen kivett merengési szünetet követően, nem foglalkozva se a démon korábbi szavaival, se gúnyos morgásával, mihez kétségtelenül társulna heves szemforgatás is, ha lennének ilyen szervei. Bizalmatlan vagyok persze én is, a legrosszabbra számítok töretlenül, úgy hiszem mégis, baj abból nem lehet, ha egyelőre úgy döntök, ártani valóban nem akar nekem és hagyom, elárulja, mi is jövetele oka valójában.
Szóval teleportáltál – feltételezésem kijelentésnek hangozhat nagyrészt ugyan, belevinnem némi kérdő hangsúlyt is sikerül. Nem, te hülye, repült. Vagy valami ahhoz hasonló.Jól van, tegezni foglak – aprót biccentek, egy még ennél is mikroszkopikusabb mosollyal is megpróbálkozva, s nem strapálva magam azzal, eláruljam, mondatom, melyet Ő magázásra váltásom kezdetének vett, másnak szántam.
Ez valójában nem kérés volt, de lekötelezel.Bár lenne, de ez a rohadt pecsét minden kísérletem meghiúsította, egyelőre legalábbis. Előbb vagy utóbb megszerzem a hatalmat és akkor többet fogok tenni a vadászka csinos testében, mint néhány kép nézegetése. – Hogy? – meglepetten pislogok, mielőtt hevesen megráznám fejemet, mindkettőjük feltételezését egyszerre reagálva le.  – Dehogy, tökéletesen elzártam. Egy ügyhöz kellettek volna, de mint kiderült, nincs semmiféle ügy, ezért is érek rá cseverészni veled. Valójában talán mégse zár a pecsét olyan tökéletesen, mint reméltem. Ahhoz eléggé el van nyomva, hogy ne vehesse át az irányítást felettem, de legnagyobb kínomra kommunikálni képes velemMicsoda szívtelen kölyök vagy te. Hagynád, hogy kussban rágjam nem létező körmeimet, míg kitalálom, miként szabaduljak ki innen, hogy aztán kitéphessem a nyelved a szemtelenséged miatt? – magam se tudom biztosan, miért tettem ezt, miért osztottam meg vele egyikét bizalmasabb információimnak, mielőtt akár csak el is kezdte volna bebizonyítani, hihetek neki, célja valóban segíteni, nem pedig kiiktatni, az egyszerűbb utat választva. A démon kommunikációja egyike azonban azon problémáimnak, mik különösen aggasztanak, gondolkozás nélkül csúszott hát ki számon, amint kiderült, tud a bennem elzártról, eltitkolnom előle ezt, bevetve minden erőm, nem kell. Na, várjunk csak egy kicsit. Tisztában van Mammon jelenlétével, biztos benne, itt van, nem puszta ráhibázás, tipp volt ez részéről. Ez pedig igencsak fontos kérdést vet fel.
Honnan tudsz róla? Nem beszéltem erről soha, senkinek.Mégis mit gondolsz honnan, te észkombájn? Ez egy kibaszott angyal, én pedig nem csak egy átlagos feketeszemű vagyok. Hiába vesztettem el az erőm nagy részét, esélytelen, hogy ne érzett volna meg. Igaza lehet, úgy hiszem, figyelembe véve azt, kevésbé egyszerű fajtársainak is fel–fel tűnik jelenléte, ha épp alulról akarják szagoltatni az ibolyát velem.
Szóval, habár idejöttél azzal, hogy segíteni akarsz, valójában fingod sincs, hogyan kezdj hozzá ehhez. Hasznosnak hangzol, mondhatom, és nem tudom, mi változást okozna a jelenléted, azon kívül, hogy ketten főnénk a levesben ezutánMicsoda bűbájos kép. – szemöldököm hitetlenkedve emelkedik a magasba, pillanatok alatt világgá reppen minden reményem, s értetlenség környékez meg ismételten. – Impresszív a korod, tényleg, de mi köze ennek bármihez? – korábbinál kisebb mértékben jelen lévő kíváncsisággal várom válaszát, megpróbálván nem foglalkozni Mammon csúfolódó énekével, s legyőzni a késztetést, közöljem vele, Ő se épp a fiatalság mintaképe.
Mit tervezel a késemmel? Bármit is, nyilván nem az ereit fogja felvágni vele, úgyhogy egyértelműen unalmas lesz. Azért add csak oda, hátha. Sóhajtva nyújtom át fegyverem, ellenérzéseimmel mit se törődve, nem azért, mert reménykedek benne én is, vendégem ártani fog magának vele, sokkal inkább hajt kíváncsiság. Érdekel, mit tervez, mivel áll szándékában elérni, tervek hiányában is úgy gondoljam, képes lesz segíteni nekem.
Csodás – kelletlenül dörgölöm meg orrnyergemet, megpróbálván elhárítani kezdődő fejfájásom. Tettem nyilvánvalóan sikert nem fog elérni, előre érzem a lüktetést koponyámban, mely fokozatosan éri majd el tetőpontját, ha Mammon a hír hallatán bezsongva elkezdi ecsetelni azt, megmondta, hogy nem feledkeznek meg róla, előbb vagy utóbb érte jönnek majd.  – Biztos vagy benne, hogy hihető forrástól származik az információd? Az emberek sok mindent beszélnek – próbálkozok ugyan, hinni abban nem tudok igazán, híre valóban fals lenne, sejtem azóta, idővel a helyzet még bonyolultabbá válik, mióta rájöttem, ki is az, akit magamba zártam.
Miért akarsz segíteni nekem? Mi hasznod származna belőle?Ugyan már, még én is beismerem, hogy egyedi eset vagy. Nem mindennap jut eszébe valakinek bezárni egy démont, különösen egy hozzám hasonlót nem. Megoldani a kis kínodat, elpusztítani az egyik lovast szépen feljebb tornázná a tollasok ranglistáján. Nehogy azt hidd, hogy csupa jó szándék és szeretet vezérli. Az angyalok ugyanúgy érdektelenek irányotokba és szívtelenek, akárcsak mi, démonok, mindössze a marketingjük jobb. Én se hiszem, Cassael jelenlétének oka puszta jó szándék lenne, ne rejtegetne önös érdekeket, legalább egy keveset, kíváncsi vagyok arra mégis, mit válaszol erre, mennyire kísérel meg elbújni szép, de üres szavak mögé.



 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Szomb. Nov. 26, 2016 1:58 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
Kezdeti értetlenségemet, a vadász szemöldökeinek ívelt mozzanata okán már nem is tartom oly számottevőnek az övéhez képest, kitartó mustrálása ráadásképp arra ösztökél, suhintsam el minden kétségét segítő szándékommal kapcsolatban, s gyújtsak világosságot gondolatvilágában, azonban szavaim elmémmel hadakozva végezetül úgy döntenek, inkább megmaradnak kimondatlan. Szegényes, a Földön tett tapasztalataim alapján a halandók nem szívlelik a töretlen szemkontaktust, ez a vadász viszont éppen maga gyakorolja, amit bennem megannyiszor tartanak kéretlennek. Nehéz hát ezután nem adózni néma csenddel egymás kölcsönös megfigyelésének, ám előbb-utóbb kénytelen leszek válasszal szolgálni kérdésére, hacsak nem kívánom azonnali hatállyal bizalmát veszíteni.
Arcizmaimat hagyom ellazulni, őszinte nyíltsággal, mégis holmi együttérzéssel futatom végig tekintetemet utoljára a férfi bizalmatlan smaragdjain, majd ekképpen szólok;
- Nem kell gondoljam, tudom. Amiképpen te is - ennél többet egyelőre nem kívánok megosztani vele, nem itt, szélesre tárt ajtajának peremén, hol bárki fültanújává válhat kényes megvitatni valónknak. Ezért sem időzök tovább odakint, invitálásának első jelére a motelszobába sétálok, majd udvariatlanságomat orvosolandó pótlom bemutatkozásomat. Azonban a mellékelt, kimutatásra alig kerülő lelkesedésemből fakadó mosolyom egyhamar cserbenhagyja ábrázatomat, heves visszakérdezése konkrétumok nélkül is előrevetíti a rólunk alkotott véleményét, noha igaz, ebben a világban, s vadász létére nem kellene, hogy mindez meglepjen. Igyekeznék én tüstént túllendülni a kényelmetlen, gyermeteg érzeten, mit vélhetően súlyos bizalmatlansága okoz, mégsem számolok a továbbiakban elhangzó vádakkal.
Számat szinte rögvest szólásra nyitom, ám épp olyan hamar be is zárom, többedszerre is megfontolva, mit engedjek ki rajta. Megdöbbenésemet azonban nem kell hangoztatnom, óhajom nélkül ülepedik le arcomon, pedig jobban tudhatnám ennél, vádjai egyáltalán nem alaptalanok. Megannyi fivérem s nővérem szolgált rossz hírnevünkre, elsőként egyenest Gábriel, az arkangyal, kit évszázadokon át oly’ nagy elánnal imádtak a halandó lelkek. És most épp ő kínál számukra kíméletlenséget, megvetést, könyörtelen halált, mit cseppet sem érdemelnének. De nem mind vagyunk ilyenek, hinnem kell ebben.
- Tennem sok mindent kellene sok mindenki szerint, ám én az Úr szavánál egyébre nem hallgatok. S nélküle egyedül a magaméban bízhatok, amely soha nem kérné, oltsak ki életeket - felelem elkomolyodva, elhagyva mélységes döbbenetemet, hogy kétsége se legyen vallomásom igazáról. Míg erről nem biztosít, el sem emelem róla pillantásomat, azonban kis idő múltán felsejlő mosolyát látva úgy vélem, ő is megértette, ártó szándékom legfeljebb a benne lakozó démon iránt lehet. Tüstént vissza is költözik belém a nyugalom, olyannyira, szabadon mozogva fedezem fel szerény hajlékának egy-egy szegmentumát, jelen esetben az asztalán pihenő szerkezetet.
- Nem volt olyan messze, a tér s idő kontinuumának változtatása a ti szavaitokkal élve nagy csodákra képes. Másrészt, tegezz nyugodt lélekkel - magyarázom, figyelmem lényegi részét ugyan a vadászon tartva, ám szemeimmel inkább a fémeszköznek adózok kitartással. Persze nem nyújtom hosszadalmasra a bámészkodást, főként, újdonsült felfedezésem a pecséteket illetően ismét teljes koncentrációt kíván meg tőlem. Wallenberg válasza még sem hat rám meglepetésként, csupán bólintok egyet kérésére.
- Hogyne, nem haragszom - biztosítom szavaimmal is, mielőtt visszatekintenék a laptopra. - Igen csak fertelmes betegség volt idejében, s most sem különb… - állapítom meg, átfutva még egyszer a képeket. - A pecsét ellenére van hatalma feletted a démonnak, s ezért nézegetsz ilyesmit? - fordulok felé újfent, enyhe hunyorral méregetve arckifejezésének váltakozásait, bár nem tudom, kit szeretnék álltatni, hozzáértésem kimondottan silány a halandók nonverbális kommunikációjának megértésében. Persze több mint a temérdeknyi kétértelmű kifejezésük megfejtésében, az bizonyos. Ettől függetlenül tudni óhajtom, miféle állapotban leledzik Wallenberg, fertőzi-e a démon az elméjét, netán már elkezdte befeketíteni a lelkét? Tisztában kell lennem vele, milyen mértékű nehézségekkel kell szembenéznem, ha valóban neki ajánlom kitartó s töretlen segítségemet, ezáltal hűségemet.
- Ezt még magam sem tudnám pontosan megválaszolni - vallom be őszintén, hiszen való igaz, konkrét, méretre szabott tervvel nem készültem, révén féltem, kifutok az időből. Talán már így is megesett, nem tudhatom biztosra. - Azt viszont igen, miért éppen én lehetnék hasznodra. Az idők kezdete óta létezem, démonoknak előtte - osztom meg vele, figyelve minden léptét, míg mellém nem telepedik a székére. A bizalom jeleként értékelem cselekedetét, noha az azt megelőző levegőbe legyintése valamiképpen kitűnt a sorból. - Ekképpen szolgálhatok sok mindennel, ha esetleg megengeded, hogy használjam a késedet, mutathatok is valamit - ajánlom fel önzetlen, mutatóujjammal lazán a tárgyra bökve, még ha egy röpke mozdulat okán magaménak is tudhatnám a pengét máskülönben. Ilyesmivel azonban nem óhajtom aláásni létezésében is kétségbe vonható bizalmát, bölcsebbnek találom a halandók útján, kérés által megkaparintani az eszközt egy roppant mód egyszerű bemutató erejéig.
- Másrészt információm van. A benned lakozó társai már közel járnak - közlöm vele, arra viszont nem ismerek praktikát, hogy mindezt a démontól egy időben elhallgassam. Benne vélhetőleg reményt, míg a vadászban meglehet, aggodalmat fogok kelteni, de jobb tudnia, mi vár rá, mint hirtelenjében szembesülnie a Halál női testet öltött alakjával.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Nov. 23, 2016 10:35 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Mammon betegségek irányába tanúsított gusztustalan imádatának szóban történő kifejeződését, mi nem kéne, hogy meglepjen, határozott kopogtatás zaja szakítja félbe. Jó nem sült még ki ilyesmiből ugyan, általános paranoiám ellenére fellelkesedek mégis egészen, mert ha mást nem is, legalább ennek az egyre borzasztóbbá váló beszélgetésnek megúszom a folytatását.
Az ajtót egyből ki nem nyitom persze, a már említett üldözési mániának és az évek során rám rétegződött elővigyázatosságnak köszönhetően a legrosszabbra számítva felkészülök előbb. Fegyverrel kezemben lépek csak a bejárathoz, majd a kopogtató arcberendezését ellenőrizendő kipislogok a leselkedőn, ajtóm résnyire csak ezután nyitom, az iránt érdeklődve rögvest, mi fújta ide.
Miből gondolod, hogy segítségre lenne szükségem?Hidd el, hogy van, nem is kevés. Kész csoda, hogy a sok fejedben kevergő–kavargó érzelgős marhaságnak köszönhetően nem kötötted fel magad valamelyik lepukkant motel még szánalmasabb szobájának egyik csillárjára. Szemöldököm őszinte meglepettséggel vonom fel, amíg csak tehetem, – szokásomhoz híven annál is kevesebb időt pazarolva Mammon szavaira, mint egy légy duruzsolására – udvariasnál jóval hosszabban méregetve váratlan vendégemet, kivel biztosan nem találkoztam még. Rengeteg archoz van szerencsém nap, nap után, miknek elhanyagolható hányadát jegyzem csak meg, úgy érzem most mégis, ha vele ezelőtt is összefutottam volna, tudnék róla.
Homlokráncok csatlakoznak felhúzott szemöldökömhöz azon megjegyzésemre szolgáltatott reakciójára, elárulom, a keresett személy vagyok–e, ha megosztja velem nevét. Nem várom azt el, az igazit adja meg, manapság oly könnyedén lehet hamis személyazonossághoz jutni, mint egy kiló kenyérhez, csupán tudni kell, merre keresd, megelégednék azzal is, ha jövetele okának némi részletét húzná el orrom előtt mézesmadzagként. Meg ezt nem kapom, beeresztem mégis, teret adva házi démonom tanácsának, s önön kíváncsiságomnak.
Angyal? – heves torokköszörülő rohamom után ismétlem csak meg bemutatkozása figyelmem leginkább megragadó, nem is olyan jelentéktelen részletét. Ujjaim korábbinál is szorosabban markolják továbbra is hátam mögött rejtegetett késemet, készen állva arra, nekiugorjak a tollasnak, ha akár csak egyetlen apró gyanús mozdulata is van. A fejemben visszhangzó csend fel csak ekkor tűnik. Bármit megtettem volna korábban ennyi némaságért, most mégis rosszul érint a váratlan hallgatás, bár legalább ez abban megerősít, vendégem nem hazudik, valóban a meglógott magasságos egyik bábújához van szerencsém. – Mit keresel itt? Nem épp embereket kellene öldökölnöd valahol? Vagy épp a vadászok következtek a listádon? – a démonokat is gyűlölöm, az angyalokat elviselni még inkább nehezemre esik. Felbukkanásuk pillanatáig nem hittem bennük igazán talán, valódi vallásosságtól messze álltam legalábbis, azt gondoltam mégis, ha léteznek, a jó oldalt képviselik. Tévedtem, méghozzá nem is kicsit. Rosszabbak talán, mint a démonok, kik magukat jóságosnak beállítani nem próbálták soha.
Remélem, nem vagy akkora barom, hogy hiszel az ezredek óta duzzogó nagytestvér állapotban leledző mennyei seregek egyik díszpintyének. Francért akarna segíteni épp neked. És mielőtt még azt mondanád, hogy nem fájhat, ha meghallgatod, emlékeztetnélek arra a bizonyos két héttel ezelőtti esetre, mikor ugyanezen okos gondolatod követően majdnem megsütöttek. Ami hidegen hagyna persze, ha nem lenne kurvára kellemetlen számomra is a hülyeséged. Jómagam is elképesztem vele, halovány mosoly szökik arcomra mégis, Mammon ismételten megeredő nyelvére. Kedves kis gondolatnak nem mondanám ugyan, de Ő az egyetlen biztos pont az életemben, megingathatatlan idegtépősége ellenére megnyugtat, ha azt mondja, ami az elmúlt idő tapasztalata alapján elvárható tőle.
Meghallgatnám azért, ha már eljött idáig. –  Én aztán leszarom, de ne siránkozz, ha mindkettőnket megpróbál leküldeni a Pokolba, amikor épp nem figyelsz.Szolgáld csak ki magad – szavaim ezúttal laptopom méregető Őtollasságának szánom. Nem zavar ezen tette valójában, hangomból kivehető csöppnyi gúny ellenére se, addig legalább, míg mással foglakozik, végigmérhetem alaposabban, mint arra lehetőségem volt mostanáig.
–  Magamnál tartanám inkább, ha nem haragszol, csak a biztonság kedvéért.  – Mert aztán tényleg rengeteget érne ellene ez a rozsdásodó disznóbökő. Ne légy már ilyen naiv barom. Csináld ki, amíg nincs ereje teljében, hála nekem, mert te ugye túl sötét vagy ahhoz is, hogy normálisan utána nézz egy egyszerű kis pecsétnek. Nem vagy kíváncsi rá, hogy nézhet ki belülről? Csak egy kis vágás ott, egy másik amott, meg egy mondjuk az ágyékától a nyakáig és máris eggyel kevesebb kétszínű rohadék repked a világban. Hazudnék, ha azt állítanám, rossz lenne állományuk megritkítani ismételten, támadni szándékomban egyelőre mégse áll. Ki tudja, talán hasznát veszem valóban, egy ilyen ritka lehetőséget elszalasztani pedig minden lenne, éppen csak okos lépés nem. Várok hát, míg kiderül érkezése oka, döntést hozni véglegesen utána is ráérek.
Szóval, azt állítod, segíteni akarsz. Mégis hogy tudnál és miben? Arról nem is szólva, hogy mit gondolsz, mért épp egy magadfajtának hagynám? Van így is épp elég bajom.Amit csak fokozni fog az a szinte tiszteletet érdemlő idiotizmusod, ami megint megcsillogtatta hatalmát. Horkantva legyintek egyet ugyan, nem téve úgy ezúttal, mintha bosszantó hallucináció lenne csak a démoni hang, de érdeklődőn várakozó pillantásom az angyalról nem veszem le. Az ajtó közelét elhagyom azonban, sőt, vendégemhez közelebb lépve visszaülök az asztalhoz, korábbi helyemre, késem jól látható, könnyen elérhető helyre magam elé ejtve.



 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Kedd Nov. 22, 2016 8:59 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
Számoltam vele, hogy fogadtatásom nem lesz azonnali, annak ellenére sem, hogy kiválóan hallom az ajtó mögötti finom neszezést. S mióta tudom, mi célt szolgál a bejárati alkalmatosság felső harmadán, máskülönben középvonalában helyezkedő aprócska lyuk, szinte már kényszeresen igyekszem elkerülni a szemkontaktust vele várakozásom idejére. Helyette a gyengéd, enyhe idő melengette szél által legyezgetett fákat mustrálom, amelyek változatos színkompozícióval idézik a lassan múló őszt, vagy éppen az ég kékjén lomhán bolyongó felhőpamacsokat, amelyek a Mennyek légies emlékét csalogatják elő bennem. Egy kérészéltű momentum erejéig majdhogynem el is feledkezem ittlétem okáról, olyannyira elmerülök a belvárossal erőteljes kontrasztot képező környék nyugalmában, azonban a zár ékelt kattanása baráti figyelmeztetőül szolgál álmélkodásom szüneteltetésére.
Ábrázatomat kimért mozdulattal fordítom az ajtó felé, aminek fél-takarásában végre valahára megjelenik a vadász. Arcvonásaiból nem állna módomban megállapítani kilétét, ám a benne rejlő démonnak még emígy is súlyos kisugárzása hamar tisztázza minden kételyemet az irányában. Kérdése igaz, ettől függetlenül váratlan ér, szemöldökeimet enyhén közelítve egymáshoz, finoman oldalra biccentem fejemet, s lázas töprengésbe kezdek; vajon miből következtet arra, hogy segítségre szorulok? Éppen fordított indokból ácsorgok motelszobájának ajtaja előtt. Mielőtt mindezt tudatnám vele is, vetek egy gyors pillantást ruházatom állapotára, de amazt nem csúfítja démonok vére, sem egyéb, kelletlen szennyeződés, mi okot adhatna aggodalmára.
- Úgy vélem, inkább én segíthetnék - jelentem ki komolyan, visszafogott mértékben engedve világgá hangomat, amelynek ugyan különösebb oka nincsen, én jobban szívlelem a csendes beszédet. Csupán eztán realizálódik bennem, szívéjes mosolyát elfeledtem viszonozni, tehát igyekezve gyors korrekciót szolgáltatni hibámnak, leheletnyi mosolyt engedek az ajkaimra kúszni.
- Ohh, igen… - megint elfelejtettem bemutatkozni. Néma frusztrációmat leküzdendő, lesütöm egy pillanatra tekintetemet, kissé fészkelődve is mindemellé, mintha nem igazán férnék önnön magam bőrébe, majd ismét felkeresem a vadász zöldjeit. Addigra viszont már az ajtó teljes szélességében szabaddá vált előttem, s Wallenberg karjának léha mozdulata arra sarkall, minden további nélkül besétáljak ideiglenes lakhelyére. Az első a bizalom.
- Köszönöm - biccentek felé, miként a szoba gyors szemrevételezése után újfent tekintete után kutatok. - Bocsásd meg faragatlanságomat. Cassael vagyok, az Úr egyik angyala - mutatkozok be nyíltan, mindennemű hazugságot elkerülendő, és ezúttal már nem felejtek gyengéd mosolyt intézni szavaim mellé. Ám, amilyen könnyedén kapaszkodott fel ábrázatomra, oly’ hamar tova is andalog róla a vadász kérdését hallva.
- Akarni? Legfeljebb meghallgatást. A segítségedre érkeztem - közlöm vele egyszerű természetességgel, mialatt beljebb lépdelek a szobában, egészen az asztalig, ahol egy, a halandók által gyakorta használt eszköz pihen. Egyszer megkíséreltem alkalmazni, azonban úgy vélem, a könyvek továbbra is több hasznot ígérnek holmi fémhalmaznál. Érdeklődésem ettől függetlenül töretlen, enyhén közelebb hajolva a kivetítő részhez, hunyorogva szemlélem meg a látványukban visszataszítónak minősíthető képeket. S csupán ekkor, a helyiségnek szinte közepén időzve érzem meg, hogy mennyei erőm egy része elhagyott, vélhetően a vadász felkészültségének hála.
- A hátad mögött rejtegetett kés a pecsétek okán egészen szükségtelen - egyenesedek fel, pillantásomat Drake-re szegezve, már amennyiben mindeddig hagyott békésen szemlélődni életterén, s nem kísérelt meg rögvest lecsapni rám.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Nov. 21, 2016 9:34 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Ez nem pestis, te idióta! Jobb kezem megdermed az egéren, bal pedig, mivel mostanáig régi újságot igyekeztem apró fecnikre szabdalni, ugyancsak mozdulatlanná válik, szorosan markolva a zörgő papírdarabot. Az utóbbi néhány napban nem történt semmi érdekes, úgy határoztam hát, korábbi, különösnek tűnő események után kutatok, hátha köztük akad valami, mi felkelti érdeklődésem. Találtam is egy ilyet, érdekes, ismerős haláleseteket, mielőtt azonban belelendülhettem volna igazán, Mammon szokásához híven letöri lelkesedésemet.
Miért? Mi a különbség? – megadva magam kezeim ölembe ejtem, s hátradőlve a kényelmetlen, kemény és kissé labilis székben, felkészülök egy minden bizonnyal kellemetlen mesélésre, mi szokás szerint egyetlen másodpercet se várat magára. A dögvész ennél az olcsó utánzatnál sokkal előkelőbb, már ami a kedvenc formámat illeti. Nincs is jobb egy ilyen járványnál, ha valódi rettegésre vágysz. Az emberek félnek, mindentől és mindenkitől, egymásra nézni se mernek. Gyilkolnak, hogy túléljék, de mily ironikus, ezzel csak még rosszabbá tesznek mindent. S ha a pszichológia terror nem lenne elég, ott van még maga a betegség. A láz, a vérzés, az érzékenység, a testeken megjelenő kínzó, fájó, egyre növekvő, sötét kelések. A beteg halált kíván, de az addig elvezető út még több szenvedéssel szolgál, s ha valódi szerencséd van, teljes őrületnek is szemtanúja lehetsz.
Oké, elég – védekezőn emelem magam elé kezeimet, megértésem jelezvén. Ennyi elbeszélés sok volt már nekem, bőven elég képet kaptam, mi egyértelművé tette azt, tévedtem valóban, s bár a hír kétségbeejtően szomorú, utána néznem felesleges. Most mi bajod? Te kérdezted. Pedig milyen szép idők voltak azok, de a rohadt védőoltások, meg az a flancos higiénia tönkretettek mindent, a rengeteg pluszmunkáról már nem is beszélve.
Vérzik érted a szívem – horkantom együttérzésem leghalványabb jele nélkül, gúnytól csöpögő hangon, mielőtt azonban gondolatban kitéphetnénk egymás légcsövét, hangos kopogtatás ráz vissza a valóságba. Ösztönösen nyúlok fegyverem irányába, nyirkosodó ujjaim rámarkolnak. Az ismerős súly és hőmérséklet egyből visszaadja nyugalmamat, úgy érzem hirtelen, mintha egy egész sereg állna mögöttem. Az ajtóhoz lépek hát, ellenőrizve az érkező kilétét a leselkedőn át, mielőtt egyáltalán megfordulna fejemben kinyitni azt. A látványra meglepetten ráncolom homlokomat, fogalmam sincs, ki lehet a férfi, márpedig sok ismeretlen ide nem érkezik, ha pedig mégis, azoknak konkrét és általában nekem nem tetsző okuk van. Ellenérzéseim ellenére szabaddá teszem a bejáratot mégis, miután fegyverem késre cseréltem, mit hátam mögött elrejteni könnyebb, s hirtelen baj esetén is jobb szolgálatot tesz.
Segíthetek valamiben?Szerinted? Nyilván igen. Mégis ki lenne akkora idióta, hogy véletlenül keveredik egy ilyen helyre? Bár persze már önmagában megkérdőjelezhető annak az értelmi szintje, aki egyáltalán megközelít egy ilyen ocsmány porfészket. Arckifejezésem változatlan, érdeklődő mosolyom is a helyén van, annak, nem stimmelne valami velem, semmi jelét nem mutatom, s ez így van jól. Belegondolni se akarok, milyen reakcióban lenne részem, ha nekiállnék veszekedni a fejemben szóló, mások számára észlelhetetlen hanggal.
Attól függ, ki kérdeziJaj, Ördög és Pokol, minek keménykedsz? Örülhetnél inkább, hogy valaki véletlenül téged keres. Miért nem invitálod be, mint egy jó kis házigazda? Úgysincs jobb dolgod, csak lógatod a lábad, én meg, ha lenne hajam, kitépkedtem volna mindet unalmamban. Aprót szusszantva állok el az útból végül, szabad kezemmel a szoba belseje felé legyintve. A nagyszájú marhának igaza van, semmi feladatom nem volt mostanában, s ideiglenes otthonom egyébként is fel van szerelve minden lehetséges, vagy legalábbis általam ismert lény ellen.
Igen, én vagyok Drake. Mit akarsz tőlem? – mostanáig nem igen használt, csálén álló, üres szék felé intek, de meg akkor se sértődök, ha marad állva inkább. Helyében pontosan ezt tenném én is.



 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Vas. Nov. 20, 2016 4:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
Mikor lettem én ilyenné, ó Uram? Üldözötté testvéreim, üldözötté a Pokol szolgái, üldözötté végtelen szeretetedből fogant teremtményeid által? Mondd hát, még mindég a jó úton haladok, valóban a tisztaság kristállyal övezett tégláit taposom, vagy valahol éppúgy eltévelyedtem, mint meggyötört fivéreim s nővéreim? Helyes-e, hogy érted jöttem, mégis egy halandót tervezek hát szárnyam alá venni? Ez lenne eltűnted végső kiteljesedése, lépteid nyomonkövetése által törékeny gyermekeid védelmét szolgálni? Bárcsak biztos lehetnék benne, bárcsak küldenél vajmi jelet, hogy ne mardossa lelkemet a kétkedés, ám jelenléted legcsekélyebb bizonyságát sem kínálod.
Üldözötté lettem, torkomat a magány eddig nem tapasztalt jelensége szorongatja, emberi testemet belülről akarja szétmarcangolni a tanácstalanság. Eddig oly’ biztos voltam küldetésemben, Téged kerestelek minduntalan, kikerülve testvéreim értelmetlen vérengzését, igyekezve megérteni világodat, mégsem túlzottan belefolyni amannak történéseibe, s most mégis azon kapom magamat, jó ideje formálok emberi és angyali sorsokat. Ha nem szólsz hozzám, segíteni fogok továbbra is, meglelésed helyett teremtményeid menekítését fogom szem elé helyezni. Csupán remélni merem, így lesz helyes cselekednem.

Apró sóhajt fújva ki ajkaim közül, ujjaimat összekulcsolom térdeimen pihentetve, háborgó bensőmet a csodálatraméltó halandók megfigyelésével csillapítva egy árva padon ücsörögve. Meglehet, a nem régen esett, kocsmai történéseknek hála vadászok zöme kívánja halálomat, s tán a Halál is megneszelte ellenlábasságomat, mikor a különös vadászról mesélt, ám mindezen problémák fényében sem lennék képes elfordulni Isten nyájától. Létem végének pillanatáig örömömet fogom lelni a gyermeki ártatlanságban, a szoros kötelékekben, amelyekkel egymásba kapaszkodnak ezek az esendő lények, s bizony most, hogy csupán ide-oda sétáló alakjukat figyelem, megnyugvás kerít hatalmába. Leheletnyi mosollyal adózok ajándékuk előtt, melynek köszönhetően kusza gondolataim s céljaim közül az égen tündöklő Napnál is világosabban emelkedik ki a jelen legfontosabb küldetése, melyben magában foglalatik Drake Wallenberg neve.

Vizsgálódó tekintetemet az oldalvást fekvő motelra vezetem, tudva lévén, amannak egyik szobájában a pórul járt, mégis eltökélt s bátor vadász rejtezik. A legkevesebb, mit tehetek halandó lelkéért, hogy felajánlom szolgálatomat, és némi szerencsével, kellő utánajárással talán még a démontól is megszabadíthatom. Ilyen távlatokba azonban még kár lenne bocsátkozni, elébb meg kell tudnom, hajlandó-e velem megosztani terhét.
Ezen elgondolásom előtt fejet hajtván végül felkelek a padról, és higgadt, biztos lépteimmel, a parkoló járművek között lavírozva sétálok az ajtóhoz, amely mögött a pletykák szerint megtalálható remélhetőleges védencem.
Két erőteljes, hangzatos kopogás, s a szívem azonnal a torkomban kezd lüktetni. Ennyi idő, és még mindig nehezen szokom az új ismeretségeket, a változatos lehetőségeket a mivoltomra adott reakciókban, vagy épp az azonnali elutasítást, hiszen azokból is akadt már bőven. Egyáltalában azt sem tudom, hogyan fogjak hozzá… Az Astarte által tanultakat alkalmazva leplezzem angyal létemet? Sohasem volt erényem a hazugság, a legcsekélyebb mértékben sem, bizton veszem, ha megkísérelném alkalmazni, rögvest lebuknék. Másrészt jól tudom, a bizalom az őszinteségen alapul, ettől nemes egyszerűséggel nem foszthatom meg sem a vadászt, se magamat.
Effajta gondolatokkal és kétségekkel ölelkezve várom, hogy kinyissa az ajtaját, s megbizonyosodhassak róla, valóban a megfelelő halandót zargatom.
- Drake Wallenberg? - szólalok meg, adva némi löketet a fogadásom esélyének azáltal, tudatom vele, legalább a nevét ismerem.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Vas. Nov. 20, 2016 4:26 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Motel a város szélén
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: