☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Motel a város szélén

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szer. Ápr. 26, 2017 6:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Magasba emelkedő szemöldökei, és nyíltan megrökönyödött ábrázata jó előre vetíti, egyáltalán nem lesz könnyedelmes a dolgom a pecsét eltüntetésével, vagy úgy általánosságban a vele való összedolgozásban. Szerencsére leplezetlen ellenérzései dacára engedelmeskedik kérésemnek, s révén erőmnek, türelmemnek hát még időmnek fogytán vagyok, nem fecsérlem az értékes perceket engedelmének kiimádkozására, sajnálatos. Elutasítását megélvén bizonyosra veszem, ezen mód tovább fog tartani az egész, mintha figyelmeztettem és együttműködésre kértem volna. A frusztráltság újabb hulláma söpör végig lényemen, miként rezzenéstelen arccal magam elé meredek, de amint kiengedem a tüdőmben gyülemlő, bosszankodással átitatott levegőmet, felocsúdok néma zsörtölődésemből.
- Tudod… Meghalnék érted - tekintek le rá egészen elkomolyodott, őszinte ábrázattal. - Vagy bármelyik emberért, kinek lelke arra érdemesnek bizonyul. Nem kell kedvelned, utálhatsz egész lényeddel, viszont ebben a helyzetben egymagad vagy, és nélkülem fel fog emészteni a démon. Hagyd meg undorodat magányos óráidra, s amíg itt vagyok, haladjunk előre - nyújtom felé a kezemet, ekképpen várva, végre méltóztasson felfedni előttem az alkarját, amelyen a pecsét lapul.
Nem vagyok teljesen biztos abban, eljutottak-e hozzá szavaim, arckifejezése távolra révedésről tanúskodik, mindenesetre ilyen vagy olyan módon, ám eljut tudatáig a felismerés; kénytelen lesz együttműködni velem. Én pedig nem várom meg, újfent meggondolja magát, tüstént nekilátok a pecsét gyengítésének.
Nehéz lenne megállapítani, mennyi időt töltöttem a próbálkozással, legközelebb már csak az tűnik fel, hogy az ágyon ücsörgök Dra- Wallenberg mellett. Igyekszem minden erőmmel koncentrálni arra, amit mesél, azonban nincsen abban semmi meglepődni való, értelmes reakció képtelen elhagyni a számat.
- Mégis hogyan…? - teszem fel a kérdést csöndesen, kihasználva azt a néhány pillanatot - míg a vadász hátat fordít nekem - a szemeim megpihentetésére. Ezúttal sem tart sokáig az idill természetest, a következő momentumban valami a mellkasomnak csapódik, majd onnét tompán az ölembe puffan. Szokatlan riadtsággal pattannak fel szemhéjaim, ám hamar ellazulnak cérnaszálon függő idegeim, realizálva, csupán a közkedvelt borzalmukkal kínált meg.
- Nincsen szükség varázslatra - morranok fel, noha magam sem tudnám megmondani, milyen okból kifolyólag. Figyelmemet elterelendő az üveg kupakját vetem vizsgálat alá. - Mindössze ki kell pihennem magamat, s amint visszanyertem az erőmet, megtörhetem a pecsétet védő mágiát. Annyira nem bonyodalmas - magyarázom lehiggadva, majd újabb sóhajt préselve ki tüdőmből, félreteszem az ágyra az italos üveget.
- Távoznom kell - jelentem ki, felkelvén amúgy roppant mód kényelmes fekhelyéről, hogy valami kevésbé hívogató helyen hajthassam álomra a fejemet, kiheverendő megpróbáltatásaimat. - Pirkadatkor érkezem, addig ki kell tartania a démont gyengítő rúnáknak. Ha bármi történne mégis, ne késlekedj hívni - biccentek felé, kíméletes tempóban indulva a kijárat felé.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Szer. Ápr. 26, 2017 2:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



A szobában uralkodó komor hangulat segít visszanyelni a felszínre kívánkozó mosolyt. Azon tűnődöm, Cassael vajon humoros próbál lenni, vagy csak kínosan le akarja venni a témát a napirendről. Az angyaloknak ez arcpirító lenne? Feltételezni, hogy bármi köze van egy démonhoz? Egy lovashoz? Azért össze ne törjön itt a kicsi lelke. Vagy talán csak én vagyok vele ellenszenves és szeretne mihamarabb tovább állni. Értékelem én, hogy kisegít Mammonnal szemben, nagyon is. De minden egy légtérben töltött perc csak megerősít abban, hogy miért is rühellem az angyalokat. Azon kívül, amit az emberiséggel tettek persze.
De nem is tűnődöm ezen túl sokáig, mert jön az a kétes megjegyzés. Az ágyra parancsol? Engem? A szemöldököm leplezetlenül csúszik fel a homlokom közepére és a továbbiakban is képtelen vagyok letörölni a kifejezést az arcomról. Már megbocsásson. Ettől függetlenül, tiltakozás nélkül teszem, amit kér. Leülök az ágy végébe és figyelem, mire készül.
- Woa, haver. - Lököm el a kezét, erőteljesen célozva rá, hogy felnőtt emberek közt ezt nem illik. - Nincs taperolás. - Szólok rá. Kívülről szemlélve talán tényleg ellenségesebb vagyok Cassaellel, mint arra okot adott volna, és ha egy kicsit félretenném a büszkeségem, én is jól látnám, hogy szükségem van a segítségére, mert a lovasok átléptek egy pontot, egyedül nem bírok el velük. És ha Mammon veszélyes a világra, az azt jelenti, hogy én is az vagyok. Az angyalok iránt érzett ellenszenvem mégis nehéz félre tenni. Talán nem is akarom. Most együtt dolgozunk, rendben. De nem hagyhatom, hogy egy független angyal megpuhítson. A legutóbbi független angyal, aki a városom határin belülre merészkedett lényegében darabokban végezte. Mi is volt a neve? Manakel, azt hiszem.
Mindig vigyáztam New Yorkra, nem számított, mennyire kell bemocskolnom hozzá a kezem. De most? Elcsesztem. Azt hittem, van még időm és figyelmen kívül hagytam Cassael figyelmeztetését a Halállal kapcsolatban. A csökönyösségem miatt meg...
- Végre egy épkézláb gondolat, Wallenberg. Biztos lehetsz benne, hogy az idei nyárköszöntő ünnepség helyett pestis-parti lesz a városban, veled  főszerepben. - Mammon eltorzítva, de a saját hangomon szól hozzám. Jól látom, ott áll Cassael mögött, az én arcomat viselve mered a szemeimbe. Mire én csak mélyet sóhajtok és az ingujjam feltűrve odanyújtom a kezem az angyalnak. Lassan azt sem bánom, ha tőből kell kitépnie a karom az átok feloldásához. Hagyom hát, hogy tegye, amit tesz. Leírhatatlan és pokoli érzés terjed szét a testemben. Nem fájdalom, nem tudnám megmagyarázni, mi ez. De érezhetően gyengül a jel, így csak ökölbe szorítom a kezem és tűrök. Amikor pedig végeztünk, és látom, hogy Cassael nem áll már sokáig a lábain, elcsípem a kabátja ujját és lehúzom magam mellé az ágyra. Egy kis ülés nem árt meg, mielőtt kifeküdne itt nekem. Kivéve, ha aranyere van. De gondolom nincs.
- Nyilvánvalóan. Einstein. - Felelem, amikor megállapítja a nyilvánvalót. A kijelentésem ez alkalommal nem ellenséges, inkább csak barátian csípős. Ó, pedig elhiheti, szeretett volna magával hurcolni, a kis hamis. A hamarosan beálló csend lehetne kínos is, de most inkább kellemes a maga fura módján. Őt nem marcangolják a felpingált rúnák, nálam pedig egészen elcsendesedett Mammon. Egyelőre.
- Én kiderítem, hogy miben mesterkednek. - Állok fel, hogy a hűtőhöz sétálva kivegyek két doboz sört. Az egyiket Cassael felé hajítom. Rutinos a mozdulat, meg van szokva, hogy a vadászok elkapják. Őt lehet, hogy most elegánsan ledobom, mert elég tompának tűnik. - Te szerezz egy varázslatot, amivel lekaparjuk a karomról, amit Astarte rám égetett.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Ápr. 25, 2017 11:43 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Az ábrázatom állandó védjegyéül szolgáló ráncok ismét az enyhe értetlenkedés és gyanakvás küllemét kölcsönzik arckifejezésemnek, hallva a vadász szavait. Ha valóban ennyi is elég volna a démon feldühítéséhez, miért feltételezte, akad egyéb ok a háttérben? Nyilvánvalóan sok mindennel nem vagyok tisztában a halandókkal kapcsolatban, ám ostoba egészen nem vagyok. Egy tünékeny momentum erejéig bizony sérti becsületemet a feltételezés, nem vagyok elég őszinte, netán az indítékaimban leledzik kételkedni való, de mindezen kellemetlen gondolataimat egyhamar félresöpröm. Nem hajt a bizonyítási kényszer erőteljes volta, s bár azt hiheti, mindennek alá vagyok rendelve, cseppet sem hiszem, hogy bármi elszámolnivalóval tartoznék az irányába.
- Ez esetben nem kellene meglepjen felfokozódott dühe velem kapcsolatban - jegyzem meg, félre is söpörve a témát, amennyiben neki sincs további közlendője Mammon és a hisztériája kapcsán. Az sokkal jobban aggaszt, az alkarját csúfító pecsétre egyértelműen nem volt hatással a gyógyítás. Balgaság lenne azon ábrándba ringatni magunkat, túl sokáig használni fog a padlóra pingált „tűzoltásom”, elkomorodott és enyhén hitetlenkedő tekintetemmel igyekszem hát kételyeimet megosztani a vadásszal.
- Ülj az ágyra, ez nem tűrhet halasztást - sóhajtok fel aprón, jól tudva, a pecsét mágiájának megtöréséhez most nincsen bennem elég erő, azonban mégsem hagyhatom itt védencemet egy ilyen kifogással. Ha egyelőre nem is leszek képes végérvényesen eltüntetni a rúnákat, a gyengítésükre mindenképpen kísérletet tehetek. Tehát, ha leült, ha nem, közelebb lépek hozzá, majd engedélyének külön kérése nélkül megemelem a kezét a könyökénél fogva, s amennyiben nem ellenkezik, feltűröm az ingujját. A türelmesség harmonikus és idilli állapotától messze leledzem, örülök, ha meg tudok állni a két lábamon, szóval nem fecsérelném az erőmet felesleges beszédre.
Hogyha továbbra sem gátol meg tervem kivitelezésében, szabad kezemet a pecsét fölé emelem, és behunyt szemekkel koncentrálva igyekszem latba vetni megmaradt mágiámat reményében annak, legalább a gyengítéshez akad még bennem elég kitartás. A gyakorlat fogja mutatni, jutottam-e bármire, mindenesetre, amint megérzem, elmémet elkezdi belepni a sötétség, felhagyok a próbálkozással, mert teljesen kiszolgáltatottá lenni egyáltalán nem óhajtok. - Sajnálom, egyelőre ennyi… ennyire tellett - szusszanok fel halkan, és ha eddig nem ültem, ezúttal sürgősen keresek valami támasztékot egyensúlyom megtartásának érdekében. Addig is igyekszem koncentrálni a Halál látogatásával kapcsolatos részletekre, amelyből nem tudok túl sok érdemi információt kinyerni, egyértelműen kiesett neki a démon uralma alatt eltöltött időszak.
- Nyilvánvalóan megegyezhettek valamiben, ha nem hurcolt magával a Pokolba. Van bármi elgondolásod, miben állapodhattak meg? - érdeklődöm meg, noha úgy érzem, nem fogunk jutni egyről a kettőre jutni. Mégis húzom az időt, értékes perceket nyerve az indulásomra való felkészüléshez. Nem mintha a repülés szóba jöhetne, hacsak nem óhajtanék New York valamely impozáns épületére felkenődni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Kedd Ápr. 25, 2017 2:17 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Az az ostoba angyal. A pecsét, amivel visszataszított a felszínről, csak az elkerülhetetlen késleltetése. És mit ér vele? Csak elvakultabbá tesz és minél tovább próbál a ketrecemben tartani, annál lassabb és fájdalmasabb lesz a pusztulása, amikor majd szembe kerül velem. És te, Wallenberg? Tudod mit tett veled a szentfazék? Hogy milyen katyvasz lesz a fejedben hamarosan, mert a pecsét, amit használt nem kompatibilis Astarte művével? A bizonyos gyors tűzoltás átka. Most átmenetileg talán meggyengítettetek, de hidd el, lesz még itt nemulass.
Wallenbergnek persze csak a lelkét bánthatom. Astarte is biztos szívesen kipróbálná ez a testet. Nem úgy, ahogy ő gondolja persze. Úgy, ahogy én. Wallenberg egy féreg. De a teste szívós és erős. Ráadásul ez az arc nem egy elhanyagolható presztízzsel rendelkezik, legyen szó akár vadász, akár démoni körökről. Ezt a húsdarabot teljesen rám szabták.

- Azok alapján, amit eddig láttam belőle, azt is személyesnek venné, ha úgy néznél rá, ahogy őnagyságának nem tetszik. - Felelem Cassael szavaira, amikor választ kapok, hogy miért is pécézhette ki magának az angyalt. Nos, bármennyire is sanyarú ilyesmit mondani, úgy tűnik minimum egy közös vonást magunkénak tudhatunk Mammonnal. Általánosságban véve rühelljük az angyalokat. Nem mintha ez egy sör felett lehetne a közös témánk. Vagy úgy bármi más. A következőkre azonban már elfog némi félsz. Hogy eltűnt-e a lovas által rám nyomott bélyeg? Nem tudnám megmondani. Nem tűröm fel az ingem, csak az alkaromhoz emelem az ujjaim, hogy kitapinthassam, ott ékeskedik-e még az alkaromba égetett jel? Érzem a választ, de csak késleltetve felelek.
- Csak nem elvitte a cica a nyelved, Wallenberg? - Hasít át Mammon érdes hangja a füleim közt lüktető tompa zúgáson. Már csak ez hiányzott, hogy a megjegyzéseivel boldogítson.
- Rendben leszek. Ideiglenesen. - A hangom viszonylag komor. Érzem, hogy Cassael iménti akciójának a hatása idővel el fog kopni. - De szükségem van egy varázslatra, ami levakarja az alkaromról ezt az átkozott jelet, ami zöld lámpát ad Mammonnak. - Ez után pedig röviden összefoglalom neki, amire emlékszem az Astartéval való találkozás kapcsán, néhány nappal ezelőtt.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Ápr. 23, 2017 4:14 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Pusztán egy kimért, lassú pislogás, mellyel Wallenberg dörmögésére reagálni óhajtok. Magam sem tudom, miért reméltem, titkaink egyik legkényesebbje még nem világos előtte, a vadászok vezetőjeként bizonyosan már temérdek angyallal került összetűzésbe, és azzal sem áltatnám magamat, kínzókamráiban nem fordult meg egy fivérem sem. Tisztában vagyok az itteni vadászközösség szellemével, kiknél elvakultabban egyedül a falakon kívül létező csoportosulások szemlélhetik a világot. Nem ítélkezem természetest, irántunk táplált haragjukra, gyűlöletükre minden joguk megvan, hála Gabriel elszabadulásának, s  a ténynek, sokan ha nincsenek is a halandók ellen, mellettük sem állnak. Én is effajta volnék tulajdonképpen, nem pártolok senkit feltétlenül, egyszerűen teszem, mit jónak vélek, netán Isten óhajának. Tétlennek mindenesetre nem bélyegezném magamat.
Tűnődésem közepette fel sem tűnik, milyen erőltetetten, hangosan igyekszem magamba szippantani a levegőt - amelyre alapvetően semmi szükségünk nincsen az életben maradáshoz, ám minél gyengébbé leszünk, annál közelebb kerülünk a halandó volthoz -, csupán akkor realizálom, mikor Drake közbeszól. Kijelentése nem tudom, minek szól pontosan, mindenesetre megpróbálom szabályozni látványos és hallható szenvedésemet, hogy ne bosszantsam fel vele. Eleinte komolyan igénybe veszi tűréshatáromat a művelet, azonban minél több pecsét törik fel a vadász ügyködése nyomán, annál egyszerűbbé válik a puszta létezés. Bizonyára hasonlóan érezhetnek az emberek, miután hosszas, víz alatt tartózkodást követően végre levegőhöz juthatnak.
- Valóban elviselhetőbb - jegyzem meg csöndesen, azzal egyelőre nem bajlódva, megmozduljak jelenlegi helyemről. A gyengítő rúnák nélkül is időbe fog telni, mire visszanyerem minden erőmet, s bár nem tervezek bizalmatlanságot közvetíteni védencem felé, a teljes felépülést nem itt várnám ki. Ahhoz viszont össze kell szednem magamat egy minimális szintre, s kifundálni, a vadászoktól nyüzsgő városban mégis hol lelhetnék biztos nyugalomra. Nos, addig is van időnk megbeszélni, ami olyannyira izgatja az elméjét.
- Hmm… - bólintok, biztatva őt a folytatásra, s révén, most már legalább a látásom kitisztult, megkísérlek feltekinteni rá az alattam és körülöttem sűrűn heverő könyvkupacok közül. - Értem. Mint említettem, nyíltan felléptem ellene, ez gondolom személyesnek minősül - magyarázom egyelőre még reszelős, eltompult hangon, enyhe bizonytalansággal vegyítve pillantásomat, hiszen nem lehetek biztos abban, számukra mit jelent a személyes ügy. - Amennyiben jobban belegondolok, tán bosszanthatja az is, a pártfogójától nyertem ki az információkat rólad. Nem mintha hűséggel és titoktartással lennék egy ostoba démon iránt, legyen a neve Halál vagy bármi - tekintek oldalra, angyali büszkeségemnek halovány megcsillanásával, miközben kabátom ujjával letörölgetem az orromból és számból kifolyt vért. Lenne egyszerűbb módja is a tisztulásomnak, ám attól tartok, ha újra a mágiához folyamodnék, menten álomba zuhannék.
Amint úgy értékelem, kellő hatást értem el az ismétlődő, ábrázatomat dögönyöző mozdulatokkal, újfent Wallenbergre vezetem érdeklődéssel telt íriszeimet.
- Tehát? Használt a gyógyír, s eltűnt a pecsét a karodról? - kíváncsiskodok, összeszedve közben a bensőmben pislákoló aprócska energiafoszlányokat, hogy legalább talpra állhassak, és ne heverjek minden angyali méltóságomtól megfosztottam a rumli közepette. - Köszönöm - biccentek felé a pecsétrongáló közbelépését illetően, mely nélkül vélhetően már nem beszélgetnénk egymással ilyen könnyedelmes módon.
- Korábban nem tudtál felelni, mikor járt itt Astarte?


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Vas. Ápr. 23, 2017 12:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



A kapott üvegcsék tartalmára nem hatnak a felmázolt pecsétek, így a sérült kezeimmel elég esetlenül, de bontom is az egyiket. – Tudom, hogy működik. – Morgom azért még oda neki félhangosan. Nem amiatt jön dörmögősen, mert megmondja, mit csináljak. Szimplán csak épp el vagyok foglalva a fiola tetejének a lepattintásával. Szétvagdalva kicsit suta a kezem. Egyébként igazán édes, hogy tanácsokkal lát el, de mit gondolt? Ismerem az ellenséget, tudom hogy működnek. Most mégis mindent úgy teszek, ahogy ő mondta. Előbb a hamu, és már megy is rá az olaj. Nem várok, nem malmozok, hogy na melyik fog használni és mikor. Mammon kellően megküldött mindkettőnket. Megvárom, amíg meggyógyulnak a sérüléseim, majd már megkönnyebbülve szorítom ökölbe és nyitom szét a kezem néhányszor. Így mindjárt jobb.
- Jól van. – Alig hallhatóan fújom ki a szavakat az orrom alatt, épp csak magamnak megjegyezve mint egy ösztönzésként, hogy most már ideje lesz felállni. – Ebből most már elég. – Lépek Cassaelhez, hogy felsegítsem és az ágyhoz vonszoljam, de végül csak megkerülöm és visszakanyarodok a szoba túlsó felébe. Tekintve, hogy úgy néz ki, mint akinek az összes vér távozni készül a szervezetéből... inkább maradjon ott, ahol van.
Ne gondold, hogy élvezem az angyal szenvedését, de nem tudok vele együtt érezni sem. Nem tudok szánalmat érezni egy angyal iránt. Jobb így. Szóval kiveszem a párnám alól az egyik tőrömet és a szobát körbejárva felsértek néhányat a falra hányt pecsétek közül. Nem mindet, csak annyit, ami elég ahhoz, hogy Cassael visszanyerje az erejét és ne legyen elnyomva. Ha eddig nem is bíztam meg benne, hogy tényleg egy oldalon állunk, az iménti akciójával bizonyított.
- Csak eltűnődtem. – Kezdek válaszadásba, miközben az egyik ábrának kaparászom a késem hegyével egy ívesebb oldalát. – Mindjárt jobb lesz. – Épp elkezdtem volna kifejteni, hogy mire fel volt a lovashoz fűződő kérdésem, de kénytelen vagyok megszakítani. A vállam fölött futólag lepillantok az angyalra. Képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a szenvedését. Igyekszem nem a szívemre venni, hogy ez miattam van, úgyhogy még gyorsan befejezem az utolsó releváns pecsét felsértését is. Csak ezután folytatom, hogy min is tűnődtem el.
- Az előbb, amikor Mammon... – elgondolkodom, hogy is fogalmazzak. Megszállt? Felülkerekedett? Megalázó. – átvette az irányítást, éreztem, amit ő. És a haragja nem úgy irányult ellened, mint egy angyal iránt, aki épp kéznél van, hogy széttépje. Személyesnek tűnt. Nem szimplán egy angyalt akart kicsinálni. Hanem kifejezetten téged. – Magyarázom meg, hogy miért is kérdeztem, hogy van-e bármi köze a lovashoz, majd felvonom a szemöldökömet. - Szóval?

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szomb. Ápr. 22, 2017 9:40 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Embernek… A förmedvény szavai halk suttogásként visszhangoznak tudatom mélyén, Mammon fenyegetéseinek és becsmérléseinek káoszában úszkálva, elveszetten. Eljátszottam már néha a gondolattal, sőt, amilyen sajátosságukat lehet, igyekszem magamévá tenni, hogy minél hatékonyabban végezhessem az Úr ránk kiszabott, újszerű munkáját, ám egyértelmű, az emberi tökéletességhez egyetlen angyal sem érhet fel, bárhogyan is próbálkozik. Tehát nem, nem képzelem magamat halandónak, legfeljebb gyenge próbákat teszek az elvegyülésre.
Szerencsére a démon zajongása idővel felhagy, és már csak a fejemben tomboló sistergést és recsegést kell elviselnem. Hasonló érzet, mint amikor milliónyi fivérem s nővérem kezd egyszerre beszédbe a telepátia varázslatos útján; láttam már példáját, miként egy frissen teremtett testvérünk elméje egyszerűen darabjaira roppant a megterhelés alatt.
A testemet keserítő érzetek mellett, de mindattól függetlenül sem szusszanhatok fel, elvégre nincs biztosíték rá, Mammont valóban sikerült visszaűzni a mélybe, vagy szimplán a bolondját járatja velünk, s csupán arra vár, mikor csappan meg a figyelmünk annyira, hogy ismét parádéba foghasson.
- Ugh… - nyögök egy újabbat, mely megkönnyebbültségemet hivatott jelezni az információ hallatán, miszerint a Halál még nem vetett véget minden esélyünknek, noha természetest nem hagyta ajándék nélkül a védencemet. Égető érzésben fürdő szemeimet összehúzom, és ekképpen igyekszem kivenni a vadász alkarján éktelenkedő rajzolatot. Nehezemre esik fókuszálni a szimbólumra, azonban nem kell asztrofizikusnak lenni ahhoz, hogy rájöjjek; tulajdonképpen az előbb felmázolt pecsétem elleneként szolgál. Az égen tündöklő napkorongnál is világosabb már, miképpen szerzett magának ekkora hatalmat Pestis, pusztán az a kérdés, a mindezen idő alatt összekapargatott ereje állandósult, vagy a firkálmánya eltűntével szertefoszlik majd? Egyféleképpen tudhatjuk csak meg.
- Amennyiben nem védi mágia… - kezdenék bele, ha nem kerítene hatalmába közben a sürgető szükség a torkomon csordogáló vérfolyam mihamarabbi lenyelésére. Nem mintha sokkal jobb lenne utána… - Ha nem védi semmi, meggyógyíthatom - vagyis a kabátzsebemben nyugvó fiolák valamelyikének tartalma, részletkérdés voltaképpen. Nem is húzom sokáig az időt, igyekezve elvonatkoztatni az orromon, számon és füleimen bőszen lavírozó, vörös patakocskákról, előkotrom a két illetékes üvegcsét, amelyeket nem túl elegánsan a vadász felé gördítek a földön. Az egyikben tollaim hamva, a másikban olajuknak kivonata lapul. Valamelyiknek használnia kell. - Kend rá előbb a hamut… Ha nem működne, az olajat - szuszogom halkan, le-lecsukódó szemhéjakkal. Nem szabadna éppen most elveszítenem a kontrollt, amíg biztossá nem válok a vészhelyzet megszűntében, addig ki kell tartanom, persze minden egyszerűbb lenne egy olyan helyen, ahol nem gátolná gyógyulásomat számtalan pecsét.
- Szóra sem… érdemes - mormogom, fejemet egyik oldalról a másikra gördítve, hátha ez elegendő ingerként szolgál jelenlegi éberségi szintem fenntartásához. Igaz, amennyiben előre látom Drake következő kérdését, nem lett volna szükségem a megterhelő mozdulatra, ugyanis kérdése elégséges mértékben felránt néma agóniámból.
- Ő egy lovas, akinek vesznie kell… - tekintek rá, legalábbis reményem, hogy sikerül hozzávetőlegesen az arcára koncentrálnom pillantásomat. - Azon kívül, hogy meg kívánom akadályozni az elpusztításodra tett kísérleteit… nincs más közöm hozzá - szusszanok fel, bár légvételem simulékony, sóhajtó volta helyett valami kellemetlen hang gurgulázik elő a torkom mélyéről, miként sikeredik véremet letüdőznöm. Éltem már meg szebb pillanatokat is a világ fogantatása óta.
- Hogy megy…? - érdeklődök gyógyulása felől, melynek pillanatok alatt be kellene következnie, ha már magára kente valamelyik fiola tartalmát. Természetesen minderről csupán egy kiadós köhögés végeztével tudom megkérdezni, reszelős, elmélyült hangomon.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Szomb. Ápr. 22, 2017 7:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



- Lám, lám Cassael. Embernek érezzük magunkat, hmmm? – Biccentem érdekes szögbe a fejem egy kaján vigyorral, ahogy visszatérek a pingálás előtti kijelentéséhez. De ha már tűzoltásnál tartunk, biztos lehet benne, hogy miután fellógatom a porhüvelye beleit a plafonra, rágyújtom az egész motelt, az angyali kis lelkét pedig magammal viszem, belekényszerítem az első kisiskolás gyenge testébe és karóba húzom New York legmagasabb tornyán, hogy biztosan minden vadász lássa. Hát, úgy tűnik valaki elfoglalt lesz ma délután. Ki? Hát Én.
A kosztümként használt vadász pontosan tudja, hogy mire készülök, amikor megindulok a saját vérét okádó angyal felé. Érzem, ahogy küzd. Érzem, ahogy őt is átjárja a vérszomjam. De túl gyenge. Épp csak annyira bosszantó, mint egy egyedül árválkodó szúnyogcsípés a hátam közepén, ahol nem érem el. Bosszantó, de ártalmatlan.
- Ne álltasd magad. Az erőd itt mit sem ér. – Hörgöm felé. Wallenberg hangja önmagában is férfias és mély, de én tovább torzítok rajta. A szavakat kiejtve már alig felismerhető a nem rég még emberi hang. Mondhatnám azt is, hogy átjárja az alvilági pestis, a zöld szemeket pedig felváltja a szurokfekete szín. Újabb határozott lépést teszek Cassael felé, elvetemült tekintettel, majd az egész testem megfeszül, amikor úgy érzem, mintha épp egy üvegfalra kenődtem volna fel. Az eddig magabiztos tekintet féktelen haragban kezd úszni. Jól ismerem ezt az érzést. Lassan nézek fel a plafonra, majd még lassabban le a lábaim előtt heverő angyalra. Mit gondol? Meddig fog ez kitartani?
Jól tudom, milyen rúnákkal van felvértezve a szoba. Angyalok és démonok ellen egyaránt. Wallenberg mágiája erős. Megtanult egy-két arcpirító trükköt az évek során. Egy ilyennel tart fogva engem is. A gond épp csak annyi, hogy az Astartéval való találkozása óta egyszer, amikor nyugovóra hajtotta a kis fejét, amit legszívesebben lefejtenék a nyakáról... átvettem a teste felett az uralmat és semlegesítettem minden egyes pecsétet, ami magam kaliberű démonokat köt. A mezei zsurló kósza démonok ellenihez nem nyúltam, az vajmi hatással van rám.
Szóval magabiztosan kezdtem neki, de most érzem, hogy kezd szorulni a nyakam körül a hurok. Sűrű fenyegetőzésbe kezdek, hogy hogy fogom a legvisszataszítóbb betegséggel átitatni az egész várost és megnyúzni benne minden utolsó lélegző lényt, de ez már csak az utolsó, egy ujjas kapaszkodásom a szakadék szélén, mielőtt visszazuhannék bele. Az irányítás immár újra Wallenbergé.

Drake. Amikor Mammon jelenléte eltompul és úgy húzódik mélyre, mint egy nyüszítő kutya, én pedig visszanyerem a testem felett az irányítást, néhány másodpercig csak mélyeket szusszanva meredek az angyalra. Majd én is térdre zuhanok, egy szintbe kerülve vele és csak fejet rázok.
- Astarte nem szabadította ki. De hagyott itt valamit. – Nyögöm ki, amikor összeszedem az erőm annyira, hogy kerek mondatokban tudjak beszélni. Nem a legtisztább még a hangom, ahogy a tekintetem sem, de rendben leszek. Következőleg pedig feltűröm az ingem ujját és megmutatom az angyalnak a pecsétet. – Ez az. Ezért hívtalak... – Majd hosszan hezitálva, nagyon nehezen, de... csak kipréselek magamból még valamit, amit úgy érzek, most megérdemel. – Hé. Köszönöm. – Ha ő most nincs itt... De újra bevillan valami. Ha ő most nincs itt? Mi van ha épp az ellenkezőjéről van szó? Ha épp ő idézte elő?
- Van bármi közöd Mammonhoz?... – Indokolatlannak tűnhet a kérdésem, de nem az. Minden információ számít.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szomb. Ápr. 22, 2017 6:13 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Egy kérészéltű momentum erejéig megakadok tervem kivitelezésében, hallva dühben és lekezelésben fortyogó szavait, nem azért persze, mert lélektelen testemben nyomasztó, megbántott érzetek futnának végig általuk, hanem mert nyilvánvaló Mammon erősödése, ami cseppet sem kedvező ómen.
- Csak küzdj ellene - biccentek felé, nem szabva hosszadalmasra mondanivalómat, ugyanis most bármit ejtenék ki a számon, mindenben a hibát, a forrongni valót kutatná, kátrányba forgatva s a maga szájízére formálva még a legártalmatlanabb kijelentéseimet is. Pusztán balga halandók hagynák magukat megvezetni a démon kénye szerint, hozzám ennél többet kell latba vetnie, ugyanis létezésükben kétségbe vonható érzéseimre alapozni ostobaság lenne tőle. Nem hiába gyűlt meg a baja fivéreimmel, egyértelmű, az angyalok elme trükkökre való fogékonysága híján nehezen tud érvényesülni. Tagadnom kétszínűség volna persze, az utóbbi időben nem lágyultam meg, ám azon ábrándba, miszerint a vadászok vezetőjével egy kósza látogatás folyamán szoros barátságba kerültem volna, nem ringatnám magamat. Amennyiben elhitetném magammal, több vagyok egy, a kötelességét teljesítő szárnyasnál, akár Lucifer elé is vethetném magamat, egyenlő lenne a végzetemmel.
- Tüzet oltok, azt hiszem - tekintek le rá összehúzott szemhéjaim mögül, tűnődve, vajon ezúttal sikerült-e a megfelelő frázist alkalmaznom? Sokáig bajban leszek még a halandók szólásaival, viszont ez nem az a pillanat, amikor hosszadalmas elmélkedésekbe bocsátkozhatnék, tehát kihasználva Drake viszonylagos hatalomátvételét a pokoli teremtmény felett, sietőn fordulok a falhoz, hogy frissen serkent véremmel felfesthessem a pecsétet. Magam sem tudnám megmagyarázni, miért kerítek ekkora bizalmat a vadásznak, azon a néhány másodpercnyi késedelmen semmi nem múlna, ha vakon tapogatózva mázolnék, mégis elkövetem a hibát. Tán létezésem egyik legnagyobbikát, ki tudja…
Drake hangja szól hozzám, túl közelről ahhoz, megnyugtató legyen. Eddig került, akár egy halálos betegséget, miért éppen most merészkedne a közelembe? Bizton veszem, Mammon megint győzedelmeskedett teste felett, nyúlnék is ezért a pecséthez, hogy véres tenyeremmel aktiválhassam és feladatának elvégzésére bírjam, ám ehhez sajnálatos módon már késő. Vállamon fogást, majd egy erőteljes rántást érzek, a következő momentumban azonban már a vadász porhüvelyében bujdosó szörnyeteggel nézhetek farkasszemet.
Nem hagy túl sok időt a tűnődésre, humanoid ábrázatomat önkényesen formálja kedvére néhány kellemetlen ütés formájában, mielőtt a szoba másik végébe repítene. Becsapódásomat számtalan könyv, papír, egyéb használati tárgy tánca övezi, a szűkös helyiségben pedig egyhamar felszabadul a sok hetes porfelhő.
Egyetlen dolgot nem értek csupán - míg egyik kezemmel nem túl elegánsan letörlöm a számból és orromból előcsordogáló vért -, Drake-nek az angyalokat gyengítő rúnák mellett hogy nem jutott eszébe a démonok ellen hatóakat is felfesteni? Könnyedebb dolgom lenne, mindenesetre a reményeimet nem vesztem. Elszántságom ereje sem csappant, annak tudatában sem, hogy ide bizony drasztikus megoldás szükségeltetik.
- Ostoba démon. Remélem kiélvezted a gyereknapot - morgom az orrom alatt, mielőtt megemelném kezemet, és összegyűjtve minden erőmet, a pecsétek hatása ellenében kezdenék dolgozni. A valóság megcsalása erőnk teljében sem egyszerű feladat, de a minket gyengítő hatások alatt akár végzetessé is válhat, ugyanis ezek a rúnák nem pusztán lefojtják képességeinket. Aktívan ténykednek ellenük, ha úgy tetszik; minél inkább kihasználnánk angyali voltunk előnyeit, annál erőteljesebben préselnek össze. Hiába nem szeretnék egyebet, mint egy átlagos ördögcsapda vízióját felfesteni Mammon fölébe, még ez az apróság is túl nagy óhajként hat, figyelembe véve a pecsétek szorgos munkáját. Bensőmben mintha összeráznák és passzíroznák a szerveimet, számból nagy adag vér gurgulázik elő, viszont nem kell sokáig tűrnöm. A csapda pillanatok alatt kirajzolódik, ezáltal - s remélhetőleg - meggátolva a démont további mesterkedéseiben, csupán addig, míg a földre nehézkesen, ám szabad kezemmel újfent felpingálom az őt elnyomó és egyben gyengítő szimbólumot. Amennyiben sikerrel járok, nem késlekedek aktiválni, s azzal egyetemben a víziót is megszüntetni, hiszen nem kérdéses, még néhány momentum, és felemésztettek volna a szobában uralkodó ellenhatások.
- Mihh… Mihtől erősödött mehg így…? - nyögöm ki a kérdést nehézkesen, remélve, ezúttal a vadász válaszát fogom hallani, s nem az őt uraló Mammonét. Arra már nem futja, hogy megkérjem, legközelebbre mellőzze a szoba angyalok ellen ható díszítését, mert még egy ilyen tortúrát nem bizonyos, épségben megúsznék. Noha épségről beszélni ezúttal sem lehet, teljesen lemerített egy ilyen egyszerű feladat elvégzése is, melyről mi sem tanúskodik jobban, egyelőre a padlóról is képtelen vagyok felkászálódni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Csüt. Ápr. 20, 2017 9:05 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



- Drake? Ne Drakezz itt nekem, nem vagyok a haverod! – Förmedek rá az angyalra. Noha csak szűröm a szavakat, így is meglepő agresszió itatja át a hangomat. Vagy talán annyira nem is meglepõ, ha az elvakult tekintetemet nézzük. A saját szavaim még másodpercek múltán is visszhangoznak a fejemben. Cassael azt hihetné, hogy zokon vettem a biztatását arra irányulva, hogy el tudom nyomni a lovast. Gyerekként végignéztem, ahogy letûnik az emberiség fénykora. Ahogy kiszorít minket a sötétség. Szerinte engedném? Hogy egy lovas az én kezeimmel pusztítsa tovább, ami megmaradt? A szemmel látható haragom azonban nem feltétlenül ellene irányul. Talán nem is a sajátom. Érzem, ahogy Mammon belülrõl táplálja. Ahogy minden apró, jelentéktelen gondolatfoszlányt és érzést megragad, kiforgat, addig pumpálja és pumpálja, amíg ki nem pukkad, mint egy lufi. Ami felveti a kérdést. Van bármi köze ehhez az angyalhoz? Vagy csak puszta szórakozásból akar nekiugrasztani? Bármelyik opció is áll fenn, jó úton halad. Most még tartom magam és a csípõs arckifejezésen kívül nem sok jelét mutatom annak, hogy nagyjából õskáosz van a fejemben. Bár nem csodálkoznék, ha érezné. Még én is érzem a démoni ráhatás, a pestis bûzét magamon, pedig pusztán ember vagyok. Ember vagyok. Ember. Ez a gondolat hirtelenjében meglepõen nagy löketet ad ahhoz, hogy végre összeszedjem magam és ne úgy viselkedjek, mint egy kondér fortyogó bableves. A tekintetem hagyom lecsúszni a pengére, majd visszatérek a kék szemekhez. Ránézésre alig lehet megítélni, hogy épp jól szórakozom-e, vagy úgy érzem magam, mint akit épp most döntött le a lábairól egy kiadós láz.
- Mit csinálsz? - Biccentek az angyal felé, kipréselve ajkaim közt a szavakat. A válaszát megvárom, majd folytatom. - Csináld. – Lényegre törő, már-már parancsszerű a kijelentésem, de egészen baráti is. Na jó, felebaráti. Nincs más választásom, meg kell bíznom benne. Illetve bízni azért nem, de el kell hinnem, hogy a pecsétje működni fog. Hisz egy a célunk, fellőni Mammonnak a pizsamát. Jó hosszú időre. Ám amikor Cassael elfordul tőlem, a tekintetem elkomorodik, mondhatni kietlenné válik. Amíg ő a falat pingálja én felállok és közelebb sétálok hozzá. Egészen közel állok meg mögötte, a véréből készülő pecsétet figyelve a falon. Megvárom, amíg elkészül, de ez már nem én vagyok.
Mammon. Wallenberg bezárt és megalázott. Azt hiszi, ilyen könnyen megúszhatja? Ő, a tollas barátja, vagy bárki a föld felszínén és azon túl? Már rég a markomban van. A koordinálatlan mozdulatok, a szüntelenül fortyogó düh, az alváshiány, ki tudja meddig sorolhatnám az apró jegyeket. Igen, suttoghattam volna a fülébe, felhergelhettem volna, hogy Cassael sem más, mint Gabriel és a többiek. Rávehettem volna, hogy engedjen a vérszomjának és támadja meg. Ki tudja, talán annyira elvakíthattam volna, hogy megölje... Nem, annyira azért nem. Wallenberg számtalan alkalommal adott már tanúbizonyságot a nem elhanyagolható mértékű akaratáról. A nagy szabadakarat mánia. Ha-Ha. Ezt lehetne úgy is értelmezni, hogy az embernek joga van a szabad akarathoz, egészen addig, amíg a szabad akaratával azt csinálja, amit ő, a vadászok feje mond. Nevetséges egy alak. De lényeg a lényeg, nem vettem rá semmire. Szórakoztató lett volna? Igen. De miért ne szórakozhatnék az első sorból, a kispad helyett?
- Hé, Picasso. – Szólítom meg Drake hangján, épp mielőtt aktiválhatná a pecsétet. Wallenberg úgy küzd, hogy érzem szivárogni a vért a Ken-doll orrából, de mindhiába, a teste már az enyém. Emelem a kezem, rögvest az angyal vállára csúsztatva, és habozás nélkül, emberfeletti erővel rántom hátra, hogy magam felé fordítva a szemeibe nézhessek. Megütöm. Újra és újra, mielőtt áthajítanám a szűk szoba túlsó felébe.
Egy helyben állva hamarosan én is fordulok utána, a szemeimmel követve az újtát, elégedettségemben pedig ködös tekintettel nyalom le az orromból az ajkaimra folyt meleg vért. Azt mondtam Astartenak, hogy megölöm az angyalt. Azt nem, hogy nem fogok előbb játszani az étellel.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Ápr. 18, 2017 9:07 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Kijelentése ráncok formájában, újabb árkokkal gazdagítja homlokom bőrét, és amennyiben szemeimet lehetséges a látásom megtartása mellett az előbbinél is összébb húzni, hát megteszem. Néhány napja még nem fenyegetett a démon túlzott megerősödésének veszélye, ennek fényében úgy vélem, van itt még egyéb is, amelyről a vadásznak be kellene számolnia. Arckifejezésemmel, amennyire angyali voltomból telik, igyekszem kifejezni várakozásomat, s bíztatni arra, folytassa elbeszélését, viszont a magamból nehezen kifacsart praktikáim képletesen, mégis rögvest a kukában landolnak, révén, Wallenberg fontosabbnak találja a jelen helyzethez képest végtelenül lényegtelen magazinjának kimentését. Szemöldökeimet összevonva, fejemet enyhén oldalra billentve nyitnám a számat, hogy koncentrációra bírhassam, ám megelőz a pontosításával.
- A Halál… Tehát rád talált - szemhéjaimat egy kérészéltű momentum erejéig behunyom, kitartást és türelmet remélve a mozzanattól, helyettük azonban a lehetőségek színes tárháza festődik fel gondolatvilágom fekete vásznára. Lehetőségeké, amelyeknek egyike sem vezet pozitív végkicsengéshez, nem is tartom hát szükségesnek tovább elemezni magamban mindazt, ami elromolhatott, helyette újfent Drake-re vezetem íriszeimet. Fejéhez vágnám legszívesebben, miért várakozott eddig a meneküléssel, miért adta meg a lehetőséget, a Lovasok egyik legrosszabbja meglelje búvóhelyét, ám mindezen szidalmaknak értelme aligha volna… Magamban tartom őket ezért, mély sóhajjal megtöltöm emberi tüdőmet a szoba dohos levegőjével, majd megkísérlem a probléma egyéb úton történő megközelítését.
- Emlékszel bármire? Például, hogy miért hagyott itt? - érdeklődöm meg, száműzve tudatomból mindennemű vádaskodást, s kizárólag a helyzet megoldásán fixálva figyelmemet. Megközelítőleg, legalábbis, hiszen nehéz elkerülni a sérüléséből dúsan csordogáló vért, nem csupán a szobát egyre markánsabban körbelengő fémes aromája miatt, vagy éppen a padlón ütemesen koppanó volta révén, hanem mert láthatóan a védencemet is aggasztja. Kitűnően emlékszem, legutóbb sem vette szívesen, gyanakvások nélkül a segítségemet, ez esetben viszont úgy látom, elkél a közbelépésem. Egyikünknek sem származna haszna abból, ha oly’ gyengére vérezne ki, amely már kitűnő táptalajul szolgálna a benne bujdosó Mammon előtörekedéséhez.
Teszek felé egy határozottnak remélt lépést, ujjaimmal már a kabátzsebemben kotorászva a megfelelő fiola előhúzása érdekében, azonban a szemeim előtt lejátszódó jelenet megakaszt minden, jövőbeli mozdulatomban. Az életét fémjelző nedv a gravitáció mindennemű törvényének ellentmondva húzódik vissza sebébe, s egy kósza pillanatig sem gondolom, ez a puszta véletlen, vagy Drake eddig leplezett képességeinek előbukkanása révén valósult meg. Egyértelmű a pokoli förmedvény jelenléte, biztos veszem, ha Atyánk távozása nem csapolta volna meg oly’ nagy mértékben a mágiánkat, még érezhetném is kátrányos voltának energiáit.
Újabb, ezúttal óvatosabb lépéssel közelítek Wallenberg felé. Megdöbbent arckifejezése bizonyos mértékű önuralmáról tanúskodik, tehát van még értelme megkísérelnie saját erejéből visszavenni a hatalmat a teste felett. Ahogyan annak is, hogy hozzá beszéljek, és szavaim ne a démon „süket” füleire találjanak.
- Drake… Koncentrálnod kell. El tudod nyomni magadban Mammont, eddig is sikerült - biztatom, noha van egy olyan sanda gyanúm, egy angyal üres lelkesítése nem fog a szívéig hatolni, majd ott színpompás virágok formájában kibimbózni. A figyelmének lekötésére azonban remélhetőleg megfelel, míg az asztalán készenlétben tartott kését megkaparintom. Nyilvánvalóan nem benne tervezek kárt okozni, ellenben, ha van rá lehetőségem, megvágom a tenyeremet, egy újabb, a szoba falát díszítendő pecsét tervét dédelgetve, mely kis időre elnyomhatná a démont.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Hétf. Ápr. 17, 2017 9:50 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Beengedem Cassaelt, de mielőtt utána fordulnék én is, lassan mélyet sóhajtok. Szükségem van egy hosszabb másodpercre, hogy lecsillapítsam az elmémet. Kivételesen nem a lovas, hanem az angyal miatt. Van, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne keveredjünk és ne dolgozzunk együtt, azt a luxust, hogy feketében és fehérben lássuk a világot. Ez is egy ilyen eset, de attól még nem könnyű megemészteni. Egy apró csorbának érzem a büszkeségemen, és most egyébként is érzékeny vagyok. Érzékeny. Fogalmazhatunk így is. Szusszanok tehát egyet, majd még utoljára kidugom a fejem egy futólagos terepszemlére, és zárom az ajtót. A kezem, amivel a falon támaszkodtam is csak ekkor húzom vissza magam mellé, egy formátlan vérnyomot hagyva a falon.
- Mammon. Mammon történt. – Felelem, amikor hallhatóan befejezi minden mondókáját. A komor tekintetét lényegében figyelmen kívül hagyom, sőt, hibáztatni sem tudom, piszok másnaposnak nézhetek ki. A kis komódhoz sétálok és szemmel láthatólag nem túl nagy egyensúlyérzékkel hajolok le a felnőttújságomért, amit csalódott tekintettel emelek ki a szenteltvízpocsolyából, a véres üvegszilánkok közül. A válaszom visszakanyarodva az első kérdéséhez, közönyös nyugodtsággal jön. A részletekbe nem merülök bele és láthatóan nem is tervezek. – Vagy inkább Astarte. – Egészítem ki az iméntieket, ahogy ledobom az elázott újságot a dohos ágyra, majd fáradtan én is leülök a szélére. Az imént még elviselhetetlen forróság járta át minden porcikámat, és az elzárt lovas akart rajzszakkört tartani a mellkasomon egy éles üvegdarabbal. Most meg? Csak a fülem zúg, bár az eléggé ahhoz, hogy nesszé tompítson minden mást körülöttem.
Érzem magamon az angyal ostorozó tekintetét és meg sem kell szólalnia, hogy halljam a gondolatait: én szóltam! Bűnbánó, helyeslő, mégis a vadászok jellegzetesen közöd?semmi! arckifejezésével emelem rá a tekintetem. A sérültebb tenyerem köré tekert rongydarab ekkor már vérben tocsog a friss vágások miatt, és a vörös nedvet el is kezdi csepegtetni a földre. Általánosságban sem vagyok túl jó passzban, talán nem kellene több vért vesztenem, úgyhogy letekerem a kezemről az anyagot, hogy szemügyre vehessem a véres tenyerem. Cassael is jól ráláthat, nem rejtem el. Épp azt készülök eldönteni, hogy összevarrjam-e, vagy idő hiányában a büszkeségem latba vetve az angyalt kérjem meg a gyógyításra.
Nos, egyikhez sem kell folyamodnom. Az eddig szabadon szivárgó vér szemmel láthatóan megáll, és ami épp kifolyt a sebből, az most visszahúzódik a bőröm alá. Döbbenten figyelem, de egy porcikám sem tudom mozdítani. A seb ugyan nem kezd gyógyulni, ugyanígy marad szétnyílva, de egy csepp vér sem távozik belőle. Ekkor szóra nyitom a szám, hogy egy komikusokat megszégyenítő csípős megjegyzést dörgöljek Mammon orra alá, miszerint ügyes, de nagyon gyenge trükk. Az ajkaim mozdulnak is, de nem az én szavaim hagyják el őket.
- Köszönöm, hogy idehívtad nekem. – A hangom eltorzult, démonizált, a gondolatok pedig nem az enyémek. Én meg hirtelen akkorát nyelek, mintha most szaladt volna le a torkomon egy lego darab, és legalább ekkorára nyílt szemekkel nézek fel az angyalra. A napnál is világosabb, Mammon szólalt meg, hozzám beszélt, az angyalról. Eddig ilyet nem tudott! Illetve éreztem már hús-vér valóban, de azt hiszem ez most nem képzelgés volt és Cassael is hallotta... Vagy idáig jutottam volna? Ennyire képtelen vagyok megkülönböztetni a játékait a valóságtól?

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Ápr. 17, 2017 7:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
A percekkel korábban lezajlott esemény, mely az utóbbi időben egyre szeszélyesebben váltakozó szemléletmódommal szögegyenest ellentmondott kitartóan rajtam tartja nyomasztó, bénító karmait. Érzem, ahogy nem létező lelkem helyére fúrja magát, egyre mélyebbre és mélyebbre ásva, hogy aztán az ott elhintett mérgét a lényemmel eggyé olvassza, mindörökre. Nincsenek emberi szükségleteim, olyan, mint a szomjúság, szám mégis kiszárad, amint Wallenberg ajtaja előtt, türelmemnek leghaloványabb árnyékával várom, hogy kinyissa a kettőnk között húzódó akadályt. Kísért a korábban leölt halandó képe, de a védencemmé fogadott vadász problémája is éppen annyira aggaszt, mint az angyali identitásomban történt disszonancia.
Ahhoz szerencsére nem kell folyamodjak, a vadászok városában kihasználva mágiámat, rárontsak a hotelszobájában, az ajtaja enélkül is megnyílik előttem. Gyérre sikeredett köszöntését elengedem füleim mellett, ugyanis orromat azonnal megcsapja a levegőben terjengő, fémes vérszag. Szemhéjaimat összehúzom, ajkaimat pedig vékonyka vonallá szorítom össze, amint gyanakvóan körülnézek a szoba innét feltérképezhető voltán. Révén, sokat nem látni, tekintetemet Drake bekötözött kezére süllyesztem.
- Mégis mi történt itt? - kérdezem az övéjéhez hasonló, elmélyült hangon, amelyből képtelen vagyok száműzni kételkedésemet. Valami nincsen rendjén, és nem a vadász megsértett bőrére, a testén össze-vissza nyugvó ruháira, vagy éppen a szobát uraló káoszra gondolok. Hanem az azt előidéző személy, démon hiányára, hacsak nem Mammon a forrása a Wallenberg imának aligha titulálható hívásában rejlő sürgetésnek. - Már rég egy másik városban kellene lenned - jelentem ki, midőn nagy nehezen ráveszem magamat a helyiségbe történő belépésre. Nem áll szándékomban atyai dorgálást mérni Drake-re, annyira már sikerült kiismernem korábban, hogy tudjam, effajta praktikákkal képtelenség lenne hatni a lelkére, de azon tényező sem elenyésző persze, hogy most már eső után köpönyeg volna minden szavam. Amennyiben a baj még nem történt meg, hát egyetlen dolgom nem más, mint mihamarabbi távozásra bírni, lehetőleg azelőtt, hogy Astarte meglelné búvóhelyét a városban.
Azért íriszeimet körbefuttatom a szobát uraló kuplerájon. Ha nem volnék angyalból, talán fel sem tűnnének az apró változások, elvégre korábban is egy feketelyuk rendezettségével vetekedett a helyiség. Amennyiben nem pettyezne friss vér a darabjaira tört üveg között, vélhetően annak sem tulajdonítanék nagy jelentőséget, ám így a nyomok egy valószínűsíthető dulakodás képét hivatottak felfesteni előttem. Vagy egy részeg vadász félresikerült esését.
- Remélem nem a bódulatod miatt hívtál - fordulok felé elkomorodott tekintettel.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Hétf. Ápr. 17, 2017 2:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Saccra alig egy perc telhetett el azóta, hogy a szemeim lehunyva Cassaelre gondoltam, nekem most mégis óráknak tűnik. Ne is próbálkozz, nem fogom imádkozásnak titulálni. Előbb dőlnék bele egy kihegyezett karóba. De segítségre van szükségem. Magam miatt nem lépnék meg ilyet, megoldanám egyedül. Viszont most nem csak rólam van szó. Nagyot kellett nyelnem és egy angyalhoz fordulni. Nem gondolok bele, hogy a lovas hogy söpörne végig a kontinensen, ha megkapna engem, mivel nem fog megkapni. Azzal azonban tisztában vagyok, hogy milyen következményekkel járna. Bezártam Mammont és kész vagyok az idők végezetéig együtt szenvedni vele, ha ezzel megakadályozhatom, hogy újra a Földön járjon, de azt is tudom, hogy ha megtörténne, akkor már nem csak a vele született pusztító hajlammal kellene szembenéznie a világnak, hanem a személyes bosszúszomjával is.
Nem rég csuklottak meg alattam a lábaim, én pedig artistákat megszégyenítő mozdulattal sodortam le mindent az éjjeliszekrényről. Lámpa, whiskys üveg, egy régi pornó újság. A szentelt vízzel töltött italos üveg összetört, amibe bele is tenyereltem. Jó. A fájdalom észnél tart, főként, hogy a szentelt víz természetellenesen marja a vérző sebemet, az orromat pedig úgy csavarja, mintha épp csepfolyósodnának a belsőszerveim. Úgy tűnik, valaki kényelmetlenül érzi magát odabent.
Szaporán fujtatok. A fogaim olyan erősen szorítom össze, hogy csak az orromon szívom és fújom a most különösen kesernyés ízű levegőt. Mindez párosulva az fékevesztett tekintetemmel, egy megvadult bika megjelenését kölcsönzi. A pupilláim különösen tágak, feketére festve a zöld íriszeimet. Minden porcikámon érzem Mammon forró leheletét, érzem, ahogy próbál a felszínre törni.
- Rossz lóra tettél. – Préselem ki magamból a szavakat, a helyzethez képest meglepő módon, egy egészen elvakult mosollyal kísérve. Ami talán inkább hasonlít egy vicsor-szerű rándulásra az arcomon. Mammon táncolni akar? Táncoljunk. Megtapasztalhatta már, hogy nem adom egykönnyen magam. Egy nagyobb üvegdarabbal a kezemben állok fel, háttal nekiesve, majd nekipréselődve a legközelebbi falnak. Érzem, ahogy a szilánk mélyen átlyukasztja a tenyerem, ahogy egyre erősebben szorítom, majd emelni kezdem a mellkasomhoz. Mammon teszi ezt velem.
- Ezzel akarsz rám ijeszteni? Gyerünk, tudsz te ennél jobbat is. – Csodálom, hogy ilyen csendben van. Mintha várna, mintha koncentrálna valamire. Általában olyan hangos idebent, hogy a saját gondolataimat sem hallom. Én viszont bárhogy próbálkozom, nem tudom szétnyitni az ujjaimat, hogy az üveg kihulljon a kezemből. Legalábbis egészen addig, amíg meg nem zavarja az agresszív romantikánkat a kopogással egybefűzött ismerős hang. Az angyal. Mindkettőnk figyelme oda irányul, én pedig visszanyerem az irányítást. Szinte érzem, ahogy a démon a háttérbe húzódik, mint egy napfénytől rettegő csúszómászó. Még így is szükségem van egy kis időre, hogy összeszedjem magam. Visszadobom a többi közé az idáig szorongatott üvegdarabot, a kezem betekerem egy rongydarabbal és az ajtóhoz sétálok. A másik tenyeremen nem olyan vészes a vágás, azon, amelyikkel esés után tenyereltem egy szilánkba. Azzal az ajtó menti falon támaszkodom meg fejmagasságban, miközben ajtót nyitok.
- Cassael. – Ejtem ki mély hangomon a nevét köszönésként... vagy inkább a helyett. Ezt követően pedig elállok az útból, hogy beengedjem.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Ápr. 17, 2017 12:45 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
- Bocsásd meg nekem - halk, erőtlen rebegés formájában csordul le ajkaimról a körülmények tekintetében igazságtalannak ható, érzéketlen kérésem, midőn az előttem térdeplő halandó szívébe mártom a jelen momentumot megelőző harctól már amúgy is vérétől mocskos pengémet. Szája mögül néhány akadozó nyöszörgés búvik elő, mielőtt szemeiből kihunyna a fény, s a benne élő démon is megsemmisülésre kerülne általa.
Bensőmet eddig nem tapasztalt, keserű érzés mardossa, amiként szép lassan oldalra hanyatló testére pillantást vetek. Szinte émelyítő arra gondolnom, fegyveremet egy ártatlan életnedve színezi, s mindennek okát megállapítani még csak nem is tudnám. Hiszen mikor váltam én ilyenné? Évszázadoknak előtte nem okozott problémát a nagyobb jó érdekében elbitorolni néhány emberi életet, tudván, lelkük igaz megnyugvásra lel az Atya óvó karjai között. Akkoriban nem ácsorogtam volna áldozatom felett összeugró gyomorral, önmagamba és eddigi létembe vetett kételyek között őrlődve, s tűnődve, hol léptem félre angyali kötelességeimnek gyakorlása közben... Talán ott vétettem hibát, az egyik általam védett halandót képtelen voltam megölni, mikor egy démon az előttem heverőhöz hasonlóan megkörnyékezte lelkét? Vagy éppen Wallenberg reményvesztettnek ható esete felkarolásával tévesztettem ösvényt? Nehéz lenne megmondani, s amennyiben lehetséges, igyekszem is kimosni gondolataim közül a kínzó kérdéseket, ugyanis minél többet rágódom rajtuk, annál mélyebb lenyomatot képeznek elmetekervényeim göröngyös felszínén.
Apró, tán csak indíttatásomban létező sóhajjal érintem két ujjamat a pengémhez, amely mágikus óhajom nyomán visszaavanzsálódik eredeti állapotába; ezüstösen, mindennemű mocsoktól mentesen ékeskedve jobbomban. Igaz, nem sokáig, révén, minél előbb száműzni kívánom ballonkabátom belsejébe, reményében annak, a mai napon már nem lesz szükségem a használatára.
Ábrándokat kergetek, akár a halandók, s minderre az imént fogant gondolataim után másodpercekkel döbbenek, amint tudatom legmélyén felsejlik holmi furcsa, mégsem idegen érzés. Először pusztán valakinek az óhaját érzékelem, majd, amiként egyre erősebbé válik az illető koncentrációja, úgy tisztul ki előttem is a jelenlétemet szükségesnek érző fél kiléte. Drake… Szinte a bőrömön érzem sürgetését, a feszültségét és kétségbeesését, ezért nem is töprengek azon, vajh milyen indokból szólít magához; szárnyaimat kitárva indulok tüstént útnak.

Utazásomat ezúttal is rövidre szabom a tér és idő manipulációja által, máskülönben reszkíroznám, lemaradok valami igazán fontosról. Szobájába ettől független nem jelenhetek meg csak úgy, az azt körbelengő védelem tán még indíttatásomban is meggátolna, nemhogy a tényleges próbálkozásban, ezért magamra öltve az emberek legáltalánosabb megoldását, az ajtóhoz sétálva magabiztosan bekopogok.
Néhány napja csupán, hogy meglátogattam a vadászt, bosszant is tán egy kissé, még mindig itt tartózkodik mindennemű figyelmeztetésem ellenére. Haragot természetesen nem érzek, elég pusztán arra gondolnom, az én oldalamról sem jutottunk előrébb az ügyünkben. A Mennyekbe feljutni manapság a kifejezés leggyöngébb értelmében is körülményes; meglelni egy angyalt, aki bizalmasa Gabriel katonáinak, mégis rájátszik mások kezére, rettentő nehéz, megszervezni aztán a feljutást, és mindehhez kölcsönözni egy biztonságos kaput, szinte lehetetlen. De azért nem teljesen kivitelezhetetlen. A napokban bizonyosan megtehetem a látogatásomat, onnantól kezdve óvatosságomon és leleményességemen fog múlni, épségben visszatérjek, s még csak nem is üres kézzel.
- Cassael vagyok - tudatom vele félhangosan, ugyanis nevemről süt angyali voltom, bonyodalmakat pedig nem kívánnék magamnak a környező emberekkel, esetleges vadászokkal, ám tekintélyes mennyiségű pillanatok teltek el azóta, hogy megérkeztem, s választ eddig még nem kaptam. - Engedj be, kérlek - úgy határozok, néhány momentumot még hagyok neki, azonban ha akkor sem mutatja magát, kénytelenné leszek átformálni a motelszoba bejáratának küllemét.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Ápr. 17, 2017 10:55 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




***
félbemaradt játék


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szer. Feb. 22, 2017 11:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Difficult roads often lead to beautiful destinations
Újabb, a miliőbe nem illő horkantása nem kerüli el figyelmemet, mégsem adózok többel, mint egy értetlen pillantással szemhéjaimat összehúzandó. Ha eddig nem voltam biztos viselkedésének furcsaságában, mostanra bizton állíthatom, történnie kellett valaminek a vadász habitusában beállt változás előidézéséhez, az okok kiderítése pedig hamarabb megesik, mint számítottam volna rá.
- Aggaszt, avagy nem tudod, hogy miért engedett szabadjára - tekintek rá, ábrázatomon, főképpen homlokomon ráncoknak egészen változatos tárházát dédelgetve. Cseppet sem vagyok kielégülve a helyzettel - hát még tudtán annak, Drake vélhetően semmire nem emlékszik a démoni összejövetelből -, frusztráltságom mértékéből mégis csupán keveset engedek szabadjára jogos tartózkodásom formájában. Amellett sem tartok ki túl soká, segítő szándékom jelentősebbnek bizonyul a bosszankodás mellett, látván arcvonásain a tehetetlenség keltette aggodalmat, türelmetlenséget, szinte teljesen el is párolog bensőmből a vádaskodás ostobasága felett.
- Egyébiránt… - szólalok meg újfent, immáron előtte ücsörögve, egészen közelről figyelve meg feszengő lényét. - Nem mondhatnám könnyű útnak, sem veszélytelennek, a körülmények ismeretében itt képtelen is lennék elvégezni - futtatom végig pillantásomat a szoba falain, ismételten felmérve az azt védő, angyalok ellen szolgáló szimbólumokat. - De belenézhetek az elmédbe. A démon nem óhajtja, hogy emlékezz, a tudás viszont ott lappang - vázolom fel neki az egyedüli lehetőséget, mely felötlik bennem a történtek felidézésének elősegítése gyanánt. Máskülönben kénytelenek vagyunk a sötétben tapogatózni tovább, remélve, fajtájukhoz nem méltón kevés aljasságot eszeltek ki megbeszélésük alatt Mammonék.
Tisztában vagyok azzal is, egy effajta döntés nem egyszerű az emberek számára. Sokukat nem kérdezünk arról, kitöröljük-e emlékeiket, belelessünk-e a tudatukba, ilyen módon ellenkezni sem képesek, ám a választás lehetőségét felajánlva a többség elutasítással reagál. Félik az életükben elkövetett hibák felszínre kerülését, hogy olyasmit fogunk látni, mely mértéktelen szégyent táplál. Akár a létezésüket is kockára tennék annak érdekében, nehogy lelepleződjenek ezen szégyenfoltjaik. Különös a halandók világnézete, meglátásom és a titkaik iránti közönyöm ellenére azonban tiszteletben tartom óhajukat, ekképpen tervezek eljárni Drake esetében is.
Amíg döntésre jut, engedelmét megkapva vigyázón megszemlélem a karjába vésett pecsétet. Fürkésző pillantásait kitűnően érzem magamon, vonásaim felett mégsem igyekszek megragadni az uralmat, főként, nincs mit rejtegetnem az ábrázatomon. Valóban úgy gondolom, problémát nem fog okozni a szimbólum eltüntetése, voltaképpen, ha egybefüggő vonalait megszakítanám akár egy újabb vágás formájában, éppolyan eredményt érnék el, mint a gyógyításával. Effajta barbár eszközhöz viszont annak fényében sem nyúlnék, a sebének ilyen módon történő felszámolása sokkalta körülményesebbnek bizonyul.
- Egy szóval sem feltételeztem, idióta volnál… - sóhajtok fel alig hallhatóan, noha a kijelentéséhez utólagosan hozzátoldott, elcsöndesült megjegyzése felfelé görbülő ívbe szedi az egyik szemöldökömet. Felelőtlensége felett mindazonáltal egykönnyen szemet hunyok, jobban zavar, a pecsét felkerülése óta már el is kezdte a ténykedését Mammon. Hinnék én szívesen abban, pusztán az italok számlájára írandóak az időkiesések, ám ennyire naiv én sem vagyok. - Pontosan mikor is történt Astarte látogatása? - érdeklődök tovább, próbálva minden apró információt magamba szippantani a történtekre való nagyobb rálátás érdekében. Közben, miként a gyógyításra is engedélyt kaptam, nem késlekedek felállni, de mielőtt Wallenberg instrukciói alapján kutakodni kezdhetnék a szobában, megakaszt váratlan kérése. Fejemet lassan fordítom felé, tekintetem jócskán lemaradva követi a mozdulatot, előbb-utóbb azonban összehúzott szemhéjaim mögül megtalálják maguknak íriszeim a vadász zöldjeit.
- Nem - jelentem ki egészen nyugodt, mégis sziklaszilárd hangon. Ostobaság volna a részemről szabadjára engedni azok után, nyilván Mammon is tisztában van odabent a terveimről. Nem kergetem magamat továbbra sem abba az ábrándba, a démoncsapda örökkön kitart majd, és nem fog könnyedén megtörni a pokolfajzat óhaja előtt, de még mindig nagyobb biztonságérzettel szolgál, mintha szabadon járhatna-kelhetne porhüvelye. - Csupán mondd, merre keressek - kérem tőle, noha az egyik sarokban az „edényt” már meg is lelem egy fém anyagú szemetes formájában. Begyűjtésével nem késlekedek, a szoba impozáns romhalmaz imitációját tovább gazdagítandó pedig a kukában nyugvó papírokat, egyéb, kidobásra ítélt holmikat nemes egyszerűséggel a földre szórom. Amint a hamvasztáshoz megfelelő állapotba kerül, nem messze helyezem el az ördögcsapdától.
- A szoba védelme nem befolyásolja a tollaim gyógyító erejét, vagy azt, hogy eléghessenek - felelem nyugodtan, egyúttal elárulva azt is, mit tervezek felhasználni a procedúrához. - Tehát, mivel kelthetek tüzet? - kérdezem, feszengve egyúttal a tudattól, Atyánk távozása óta még egy ilyen egyszerű trükkre sem vagyok már képest, s attól, nemsoká kénytelen leszek feltárni előtte a szárnyaimat. Egészen más az, mikor egy harc okán hasznosítom őket, vagy repülés közben, a jelen felállásban sokkalta kiszolgáltatottabbnak érzem magamat. Meglehet, effajta érzések keringenek a halandókban, mikor ruháikat kell levetniük egymás előtt... Én ekképpen válok mezítelenné.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Feb. 22, 2017 1:06 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Tudtára halk horkantással adom, talán nem is olyan fontos már az a látogatás a Mennybe, arra később jövök csak rá persze, fogalma se lehet, mire vélje elutasító magatartásomat. Magyarázattal szolgálni egyelőre nincs kedvem, de jól tudom, sokáig az időt nem húzhatom, ez pedig még egyértelműbbé válik, amint alaposabban is megszemléli mostani állapotomat. Mély levegőt eresztek hát tüdőmbe, felkészülve mindenre, így adom tudtára azt, túl sokáig vártam a távozással, s megtörtént, mit elkerülhettem volna talán, ha figyelmeztetését komolyabban veszem.
Persze, hogy aggaszt – értetlenül ráncolom homlokom, nem bírván felfogni, miért éri meglepetésként ez is. Előző visszakérdezését nem vettem lelkemre, teljesen jogos volt az, de nem tudom, mi más érzelmet válthatott volna ki belőlem a nem várt fordulat. Természetes, hogy aggaszt mindez, különösen azon pontja, nem csak hogy itt hagyott a Halál, de még Mammon is visszahúzódott. Biztos voltam mostanáig abban, nem lesz semmi, mi ráveheti, átadja nekem testem irányítását, s mégis itt vagyok, viszonylag biztosan uralva azt, ami az enyém eredendően. – Valóban – feszültséggel telt sóhajt engedek útnak. Igaza van, ahogy én, úgy Ő se lehet biztos abban, mostani állapotom maradandó, hogy nem jön el a pillanat, mikor minden előjel nélkül a démon felém kerekedik és tombolni kezd talán. Hangjának fagyos volta könnyedén kivehető ugyan, úgy teszek most mégis, mint aki nem vette észre ezt. Megsértődni, dühösnek lenni emiatt nem lenne okom, márpedig ismerve önmagam biztos vagyok abban, ha túl sok figyelmet pazarolok erre, vékony idegeim előbb vagy utóbb elpattannak.
Szapora, türelmetlen pislogással méregetem, míg indokolatlan óvatossággal rakosgatja arrébb papírjaim és könyveim, megpróbálván rálelni a lapra, mire a lovas által használt pecsétet vázoltam fel. Hiába azonban minden igyekezet, a rendetlenség nagyra nőtt, magába nyelte az egyetlen fontos iratot, minek talán hasznát vehetnénk. A kutatás feladását ráhagyom mégis, nagyobb gondunk is van egy már felhasznált trükk elveszett rajzánál, be kell látnom ezt nekem is.
Apró bólintással jelzem megértésemet és ígérem meg némán, abbahagyom a felesleges erőlködést. Be kell ismernem hiszen, ha eddig képtelen voltam visszaemlékezni, bármilyen intenzíven próbáltam is, áttörést nem épp most fogok elérni. Felém közelítő kezei láttán meglepetten emelem az angyalra tekintetem. Pislogás nélkül, megemelt szemöldökkel méregetem arcának vonásait, miről nem könnyű bár leolvasni bármit is, tettének sok oka nem lehet, nehézséget nem jelent hát kitalálni, mit szeretne. Újfent mindössze fejem biccentem előre, majd hátra, ezúttal engedélyt adva ezzel. Irányába nyújtom karom, megkönnyítve dolgát, s engedem, olyan formán ismerkedjen meg a sebbel, ahogy neki kényelmesebb. Nézelődésének ideje alatt hol arcát, hol ujjait figyelem, egyre sebesebben kapva egyikről másikra tekintetem, nem akarván lemaradni az esetleges változásokról egyik ponton se.
Váratlanul ér a belőle áradó megkönnyebbülés, mi kisimítja vonásait. Másra számítottam, aggódásra, rosszallásra, bármi ahhoz hasonlóra, mi engem környékezett meg, amint észhez térésem követőn realizáltam helyzetem. De nem csalódottság ömlik át tagjaimon, épp ellenkezőleg, megkönnyebbülése ragadósnak bizonyul. Ha nem is teljesen, de múlik reménytelenségi érzésemből fakadó feszültségem, elengednek mostanáig fáradhatatlanul görcsölő izmaim.
Én is ezt hiszem. Igen, bár csak rövid idők estek ki. Nem vagyok idióta Cass, nem ittam annyit, hogy ne tudjak magamról… azt hiszem – teszem hozzá csendesen, amint pillantását követve szemeim elé tárul, pontosan mennyi üres üveget szórtam is szét magam körül. Nem hittem, ennyit ittam valóban, de már ez is azt mutatja, a beszédes kupleráj nem hazudik. Felajánlására néhány apró pislantást követőn kezemen húzódó sebre lesek, alaposabban végigmérve ezúttal, mint léte óta valaha, majd lassan az előttem ülő férfi felé fordulok. – Engedem – nem mérlegelem a kérdést sokat, szinte rögvest rábiccentek, amint jelentését felfogom. Úgy gondolom bár, a pecsétseb begyógyulása se lesz képes megállítani Mammon hatalomátvételének folyamatát, bízok benne, lelassítja eléggé ahhoz, hogy esélyünk legyen megoldást találni, vagy legalább magam összeszedhessem annyira, képessé váljak újfent küzdeni ellene, beleadva mindenemet.
Keresek egyet neked, már ha van egyáltalán olyanom, de előtte kiengednél? – lassan tápászkodok bár fel, beleszédülök helyzetváltoztatásomba így is. Kellemetlen momentuma ez életemnek, nem tetszik a gondolata annak, az angyal ekképp lásson, de annyit elérek talán vele, ismételten megbizonyosodhasson arról, még mindig magam vagyok. – A másik problémásabb lesz, de majd megoldjuk – tőlem aztán fabrikálhat tábortüzet szobám közepén, ahhoz azonban kezdenünk kell kaotikus rendetlenségemmel valamit, nehogy lángra kapjon véletlenül az is.
Menni fog ez az egész azokkal a falon is? – jobb kezemmel hátam mögött húzódó jel irányába bökök, mihez hasonlót láthat még néhány helyen, ahogy eszembe jut, mindegyik az angyalok ellen hivatott megvédeni az itt tartózkodót.


 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szomb. Feb. 11, 2017 8:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Difficult roads often lead to beautiful destinations
Balga kijelentése hallatán ujjaim finoman az italos üvegre szorítanak, pillantásommal mégsem sújtom Drake-et, félő, íriszeimben rejlő türelmetlenségem ezúttal túlontúl nagyra nőné, s nem köszönné meg magát. Valami mindazonáltal nem stimmel. Ismeretségem a vadásszal, ahogyan a halandók mondani szokták, még gyermekcipőben jár, viszont korábbi tapasztalataim alapján, ha nem is szívlelte jelenlétemet, kimutatta, ahogyan azt is, amennyiben kedvét találta benne. Különösnek tartom vészjóslóan higgadt megnyilvánulásait, fényében annak, tudatában egy ideje már kavaroghatott a gondolat, ide hívjon engem. Vak találgatásokba mégsem kezdenék, megérzésekről beszélni az esetemben felérne egy kabaréval.
- Ez csak természetes. Amúgy sem volt sürgető ügyem, a Mennybe jutás mikéntjét leszámítva persze - osztom meg vele, kitartón kutatgatva békésebb hangomat, amelynek megleléséhez már egészen közel járok, révén, Wallenberg is csendesebb szavakat választ önkifejezéséhez. Az italt mindeközben a komódra helyezem végső nyugalomra, megszabadulván ezáltal a frusztrációm levezetését elősegítő, jelenlegi leghatékonyabb eszközömtől. Hamarost megbánom újdonsült, könnyelmű cselekedetemet, ugyanis a szemeim elé táruló látványra egyáltalán nem készültem fel, ellenére annak a hatalmas kuplerájnak és misztikumnak, ami a szobát a belépésem óta körbelengi.
Visszakérdezésem óhatatlan kinyilatkoztatása döbbenetemnek, emígy rosszalló morgását sem veszem szívesen. Mielőtt a frusztrációt fokozandó visszavágnék vajmi angyali, vagy éppen atyai dorgálással, mély levegőt szippantok tüdőmbe, s ehelyett azt igyekszem kipuhatolni gondolataimban, miféle hatással volt a Halál nem éppen váratlan látogatása Drake-re. Sikertelen, természetest.
- Aggaszt? - újabb ostobaságként csengő kérdésem ver éket a szoba csendjébe, ezúttal azonban nem a meglepettség oltárán fogant szelektív hallásom okozza értetlenségemet, sokkalta inkább a tény, mit is sugall pontosan a védencem kijelentése. Nem tükrözi ábrázata, tisztában lenne az Astarte kegyesnek ható cselekedetét indukáló okokkal, amely valóban bőséges aggodalomra ad okot. Létezik, a tudata feletti hatalomátvétel az esetében emlékezetkieséssel is járna? - Most. Nem tudhatom, két pillanat múlva is magad leszel még - meglehet, szavaim fagyosnak hangoznak, de nem is lennénk ilyen lehetetlen helyzetben, amennyiben hallgatott volna rám. Örökkön persze nem éreztethetem vele, rettentő nagy butaságot művelt, bizton veszem, ő maga is tudja, körültekintőbbnek kellett volna lennie, tehát letelepedek elé, s dühöm helyett megértésemet, segítségemet kínálom a meghallgatásával.
Fürkésző tekintetem pusztán akkor szakad el róla, miként a rajzról említést tesz. Ujjaimmal léhán odébb söprögetem az oldalamon nyugvó papírokat, az útban helyezkedő könyveket is arrébb rámolom, ám egyelőre nem bukkan fel az említett alkotás, és én sem ugrok fel, hogy lázas pakolásba kezdjek a szobában. A pecsét funkciója világos, az eset megtörtént, utólagos kutatásra pedig később is sor kerülhet. Az inkább sarkall aggodalomra, meglátásaim igaznak bizonyultak, és Drake valóban nem emlékszik a démon irányítása alatt megélt időkre. Ez sokaknak lehetne áldásos, esetünkben azonban komoly hátrányt jelent.
Aprót szusszanva végül, visszaemelem rá pillantásomat. Feszengő állapotának látványa az együttérzés megközelítőleges érzetét generálja bennem, szemöldökeim egymáshoz vonódnak, fogaim pedig érezhetőn egymásnak feszülnek. Késztetésemet, miszerint kinyújtsam felé kezemet, és megérintsem vállát, legyűröm magamban, legutóbb sem vált kedvére a szánakozásom, vagy ahhoz hasonlatos megnyilvánulásom.
- Ne erőltesd, bizonyára a pecsét vagy a démon hatása. Egyik sem megtörhetetlen - biztatom szavaimmal, elcsöndesedve, mielőtt érdeklődőn közelebb nem hajolnék, hogy szemrevételezhessem az alkarjába vésett szimbólumot. Végre valami, amely nem okozhat problémát. - Hmm… - mielőtt sietősen arra vetemednék, megkíséreljem eltüntetni a karcolást, két kezemmel az övé felé nyúlok, ám ujjaimat csupán azután merészkedek a bőréhez érinteni, ő maga is áldását adta rá. Addig is zöldes íriszeit figyelem, várva a megerősítő bólintást, s amennyiben ezt megkaptam, tenyereim közé fogom megbélyegzett testfelületét. Egyik kezemmel kicsivel a könyöke alatt támasztom, biztos rálátásom nyílhassék a jelre, míg másiknak mutatóujjával óvón végigsimítom a sebszéleket. Ábrázatomra ezúttal nem vésődnek gondterhelt ráncok, helyettük a megkönnyebbülés, amely átveszi arckifejezésem felett az uralmat.
- Ez bizonyára vajmi állandósított módja Mammon erősítésének, vagy lehetőségbiztosítás a kitöréséhez. Mióta az eset történt, tapasztaltál emlékezetkiesést? Már amit nem az alkohol okozott - futtatom végig pillantásomat a földön heverő üvegeken, mielőtt szabadjára engedném alkarját. - Egyszerű sérülésnek tűnik, egyelőre nem tudhatom biztosra, védi-e mágia, de csekélynek tartom a lehetőségét. Megkísérlem meggyógyítani, ha engeded - a pillantásaim állomásait jelző triász - avagy Drake alkarja, a kupleráj, s maga a vadász - közül tekintetem ezúttal a legutóbbin állapodik meg, ismét várva beleegyezését. A tényt, miszerint nem igazán rajongok az elkövetkezendőkért, minden igyekezetemmel próbálom leplezni, hiszen a legutóbbi, önkényes bevetésemen újfent sikeredett kiürítenem elraktározott eszközeimet a gyógyításhoz, avagy itt, helyben kell előállítanom a szükségest. Meglehet, korábban ígértem számára bemutatót, ám akkor még nem fenyegetett a veszély, kiszolgáltatott állapotomban rám támadhasson a benne élősködő démon, és a helyiség biztonságát képező szimbólumok sem könnyítik meg a dolgomat. Ilyen állapotok között vélhetően még a szárnyaim előbújtatását is némi erőlködés fogja körbeölelni a teljesen természetes, szinte öntudatlan használatához képest. Nem tudhatom biztosra, ugyanakkor jobb felkészülni a legrosszabbra.
- Szükségem lesz egy tűzálló tálra, vagy ehhez hasonló edényre, és a tűz csiholására alkalmatos eszközre - tudatom vele igényeimet, persze csak, ha beleegyezett a procedúrába.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Feb. 09, 2017 2:07 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Váratlanul ér a kopogás, látogatót ma estére nem vártam. Többször is megfordult fejemben a gondolat ugyan, ideje betartani ígéretem, s értesíteni Cassaelt, de elvetettem a lehetőséget, úgy döntve, nincs szükségem egyelőre rá. Ennek figyelembevételével nem gondolok arra, ajtóm túloldalán épp Ő várakozna, míg a bejutással másodszorra neve említésével nem próbálkozik. Elzavarni, otthon nem tartózkodónak imitálni magam, nem akarom, amúgy se hiszem, elmenne csak úgy, kiszólok hát neki, fáradjon beljebb, az ajtó nyitva van. Belépését, szobám állapotának felmérését türelmesen, szemem sarkából figyelem, magam is megszemlélve alaposabban környezetem. Tudtam, hatalmas rendetlenséget alkottam, meglep mégis, ami szemeim elé tárul. Foglalkozni vele, netán össze is pakolni, semmi kedvem, nem is nézelődök hát tovább, kérdést szegezek neki inkább, majd válaszát meg se állva, önkényesen hajítom felé a kezemben szorongatott üveget. Váratlan tettem miatti, zsonglőröket megszégyenítő bemutatóját vigyorral díjaznám normál esetben, most mégis egy türelmetlen sóhaj minden, ami mutatja, észrevettem egyáltalán kínját.
Itt lakok – vágom rá habozás nélkül, tökéletesen figyelmen kívül hagyva hangjában megbúvó feszültséget, s azt, nagyon is jól tudom, miért épp ezzel indított. Többet mondani nem vagyok egyelőre hajlandó, csöndben figyelem, ahogy az indokoltnál jóval lassabban csukja be az ajtót és még ennél is hosszabb ideig bámulja a kezében szorongatott üveget. Zavart frusztrációjáért hibáztatni nem tudom, fogalma se lehet róla, mi történt nem olyan rég, és hogy ennek következményeként semmi szükség már arra, elmenjek innen.
Váratlanul gyors voltál akkor. Pillanatnyilag nem fenyeget veszély – nyugtatom meg csöndesen, de magam se hiszem igazán el, így van valóban. Rengeteg részlettel kapcsolatban hatalmas homályos foltok vannak fejemben, többek között azzal is, mire kell számítanom a jövőben.
Köszönetére aprót biccentek csupán. Egyre kevésbé reménykedek abban, képes lesz jó hírrel szolgálni valóban. Nem teljesen egyértelmű bár, az üvegre és a szobára fordított figyelme időhúzás, meglepetésként nem érne, ha így lenne mégis.
Nem mintha én bármire is jutottam volna – elnézőn legyintek, nem hagyván felszínre törni csalódottságomat. Örültem volna annak persze, ha szolgálni tudna bármi jóval, vagy ahhoz hasonlóval, nem törhetek pálcát felette, amiért előbbre jutnia nem sikerült. Már csak azért se, mert még azzal is többet tett ügyünk érdekében, hogy nem rontott tovább a helyzeten, ahogy azt én tettem.
Szobámban félhomály uralkodik még mindig bár, mégis, tökéletesen ki tudom venni a pillanatot, mikor észreveszi, milyen szokatlan körülmények közé kucorodtam. Arcát nem látom tisztán, ez igaz, de testtartása is változik épp eléggé ahhoz, hogy ne kerülhesse el figyelmemet. Itt lehet az ideje annak is talán, megosszam vele, minek köszönhető látványom és majdnem hívásom.
Ne kelljen újra megismételnem – orrom alatt morgom csak kérésem, biztos nem is vagyok benne, hozzá is eljutott, de nem gondolván, fontos ez valóban, ahogy azt se, nem értette meg elsőre is, mit jelent, amit közöltem vele, megismétléssel nem fárasztom magam, türelmesen kivárom inkább, míg megemészti a váratlan, kellemetlen hírt, s le is nyugszik talán némiképp.
Dühe miatt hibáztatni nem lehet, meglepetéssel az se szolgálna, ha fejemhez vágná, minden az én hibám, hogy ha hamarabb eltűnök innen, ahogy azt Ő is kérte, most nem ástam volna ilyen mélyre magam. Hálás vagyok ugyanakkor neki, amiért visszafogva feltételezett késztetését, nem szól semmi ilyesmit. Így is épp eléggé magam alatt vagyok, pontosan tudatában léve hibámnak, nem segítene se ebben, se a történtek helyretételében az, ha ezt még Ő is rám olvasná.
Igen és ez aggaszt a legjobban – minden lehetséges forgatókönyvet végigvettem az elmúlt időszakban, megpróbáltam a két lovas fejével gondolkozni, de rájönni még most se tudtam, mi okuk lehetett itt hagyni ilyen egyszerűen. Egyetlen dolog egyértelmű csak, nem felebaráti szeretetből tették ezt. – Most önmagam vagyok – teszem még hozzá lemondón sóhajtva, látva gyanakvó pillantását. Azt is tudom persze, hogy alapos védelmem mit sem ér a bennem lakozó démon ellen, ha valóban fejébe veszi, hogy átveszi az irányítást felettem ismételten, inkább csak lelki békémen segít némiképp. Kérése nem ér váratlanul, szükségem van néhány másodpercre mégis, hogy összeszedjem gondolataimat, emlékeimet és ez az idő legalább elég arra is, elhelyezkedjen előttem.
Mikor visszaértem, már a parkolóban várt rám. Azt akarta, hogy engedjem Mammont a felszínre, amire nyilván nemet mondtam, ezért belökött egy pecsétbe. Nem emlékszek pontosan minden részletére, de valamennyire le tudtam rajzolni, ott van valahol a lap melletted – elnagyolt mozdulattal intek irányába, hiszen nem vagyok biztos abban, pontosan merre is kell keresnie firkálmányomat.  – A pecsét felerősítette Mammont, eléggé ahhoz, hogy elnyomjon. Utána… nem tudom, hogy utána mi történt – hajamba túrva görnyedek előre, ismét megpróbálva emlékezni valamire, akármire, ami segíthet, de ahogy eddig, úgy most is csak fejem sajdul bele. – és itt van még ez is ráadásnak – pólóm sarkát feljebb húzva megmutatom a bőrömbe karcolt jelet, melynek funkciójáról ugyan nem világosított fel senki, de kitalálni, mire jó, nem volt nehéz feladat.
Próbáltam utánanézni mindennek, kitalálni, hogy tudom biztosítani az elzárását, de nem találtam semmit, úgyhogy beköltöztem ide, míg rájövök, hogyan tovább – halk sóhajjal kísérve mozdulatom széttárom karjaimat. Kíváncsi vagyok az előttem ülő angyal véleményére, bízok abban, eszébe jut valami, mi az én fejemben meg se fordult, de bármekkora legyen is a késztetés, nem sürgetem, annyi időt hagyok neki, amennyinek csak szükségét érzi.


 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Feb. 05, 2017 1:00 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Difficult roads often lead to beautiful destinations
Kilétem felfedése jövedelmező taktikának bizonyul, momentumokkal később megérinti füleimet Drake hangja, noha kérése némiképp meglepődésre sarkall. Pillantásomat kimérten a kilincsre süllyesztem, ujjaimat sem átallom a hűvös fémre simítani, azonban úgy ítélem, aggodalomra s kételyre nincs különösebb okom, annál inkább mardoshatná bensőmet a félelem, ha mostanra sem szólalt volna meg a védelmembe fogadott vadász. Tehát, midőn engedélyét adta a belépésre, nem habozok tovább elfordítani a gömb alakra formált zárat, s benyitni a félhomály uralta helyiségbe.
Emlékezetemben még élénken él a szoba korábbi állapota, igazán körülnéznem sem kell, hogy tudjam, komoly változások történtek legutóbbi látogatásom óta. Szemhéjaimat enyhén hunyorítva tekintek oldalra, azon indíttatásomon felbuzdulva, azért megállapítsam a különbségeket, de hamarost megbánom ezen könnyelmű cselekedetemet, legalábbis a tényt, hogy mindeközben egy határozott lépésre is elszánom magamat, ugyanis az utamban pihenő vaskos könyvek nem ugranak arrébb, inkább szolgálják az akadály fogalmát, és késztetnek kis híján orra bukásra.
Egyensúlyom felett viszonylag hamar átveszem az irányítást, mielőtt csúfos esést alakítanék Wallenberg előtt, ám mindezek tetejében a felém hajított üvegre már a legkevésbé számítok. A halandók által zsonglőrnek titulált egyének tehetségét - vagy éppen tehetségtelenségét - imitálva dobálom ujjaim között a szerencsétlen italt, mielőtt biztos fogást találnék rajta. Mély, feszengő szusszanást engedek ki orrjárataimon a produkció zárásaként, annak előtte, végre meglelnék íriszeim a szoba közepén gubbasztó vadászt.
- Mit keresel még itt? - szegezem neki a legelső kérdést, amely előtörekszik káoszban fürdő gondolataim közül. Hangomból az enyhe frusztrációt kiűzni nem tudom, megnyugvásom érdekében tehát visszafordulok az ajtóhoz, hogy becsukásával kölcsönözzek magamnak néhány momentumot a lehiggadásra. Tenyerem még a simára csiszolt fa lapon nyugszik, mikor pillantásomat ismét magára vonzza az alkohol, amelyet más körülmények között meglehet, nem utasítanék el, viszont most nem érzek ellenállhatatlan késztetést a molekula ízű ital különös hatásaira. Amelyhez egyébiránt  ennek a példánynak a sokszorosa szükségeltetne, de ez már igazán lényegtelen.
- Nem, a hívásodra érkeztem. Biztos kívántam lenni benne, nem fenyeget veszély - szólalok meg újfent, valamivel békésebben, miközben felé mutatom arcomat, testemet, pusztán szemem világa, ami még mindég a kezemben szorongatott üvegen tengődik. - Köszönöm - teszem félre az egyik komódra, pótcselekvésként kifogásaim rendezésének idejére, merthogy jó hírekkel nem igazán tudok szolgálni a számára. Attól tartok, megfelelő magyarázatot nem kínálhatok fel, bármennyire is óhajtanám.
- Kutattam, de félek, a Mennyek tudása nélkül nem juthatunk sokra. Oda pedig még néhány nap, hogy feljussak - állok elő a szegényes feleletemmel, csalódottságom és szégyenem révén nem is szívesen emelném rá tekintetemet, ám különösképp fáradt hangja arra sarkall, döntsem le magamban a visszakozás hátráltató tényezőit, és kutassam fel alakját ismét a mocskos és roppant mód szennyezett helyiségben. Áldom is bátorságomat, ugyanis másodszori szemléletre bizony olyasféle részletek tárulnak szemeim elé, amelyek felett korábban minden további nélkül elsiklottam - bárcsak tudnám, miként.
Szemhéjaim újfent összehúzódnak, homlokomon az aggodalom és értetlenség ráncai vernek éket, tán még a szám is enyhén elnyílik - bizton realizálnám, ha figyelmemmel nem kizárólag Drake elszomorító látványának adóznék. A kérdés; mi történt, miért biztosította be magát ennyire, ott leng ezernyi gondolatom és feltevésem között, megszületésre mégsem jutnak, hiszen az elmém mélyén jól tudom, mi az oka a felhajtásnak. Ha mindehhez hozzávetem a képtelennek ható rendetlenséget, és a hangjából kiveszett színt, melyet minden ember születésétől kezdve magában hordoz, nem nehéz a következtetésre jutni, Mammon valamiféleképpen megerősödött.
- Mi? - tisztában vagyok vele, kérdésem ostobább nem is lehetne, megálljt parancsolni ugyanakkor lehetetlennek hat annak fényében, higgadt és összeszedett jellemem kezd megtörni az aggodalom és rettenet súlya alatt. Amennyiben emberből volnék, szitkozódások tengerét ereszteném a világnak, révén azonban, egészen mássá formált az Úr, pusztán mély sóhajjal, szemeim összeszorításával, és orrnyergem ujjaim közé csippentésével jelzem mélységes feszültségemet. Fejéhez vágnám legszívesebben, miért várakozott eddig a meneküléssel, miért adta meg a lehetőséget, a Lovasok egyik legrosszabbja meglelje búvóhelyét, ám mindezen szidalmaknak értelme aligha volna… Magamban tartom hát, újabb, mély sóhajjal megtöltöm emberi tüdőmet a szoba dohos levegőjével, majd pillantásomat Drake-re vezetem.
- És aztán itt hagyott? - lépek közelebb hozzá, gyanakvón méregetve alakját, kutatva rajt’ a változás legapróbb jeleit. Ő sem hiheti, némi só és víz meggátolja majd a démon előtörekedését, amennyiben elég erőt gyűjtött. Tán a csapda lassíthatja, viszont egy ilyen magas rangú förtelemnek gyermekjáték lesz kitörnie. - Meséld el, mi történt pontosan - kérem végül, és osztozva kényelmetlen helyzetén, letelepedek elé a földre, óvón vigyázva, az a gyér védelem se szenvedjen kárt figyelmetlenségem okán.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Feb. 04, 2017 8:09 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Elcsesztem. Nincs jobb szó rá és mégis mit szépítsem? Sose vágyott tehetséggel keveredtem bele abba, mitől pont meg kellett volna kímélnem magam. A Halál rám talált, a napon, mikor utolsó alkalommal terveztem visszatérni ide és nem volt rest megosztani a bennem élő démonnal, miként veheti át az uralmat időnként testem felett, ki, ahogy arra számítani lehetett, boldogan élt is ezzel. Bele persze nem törődtem, nem vágtam a földhöz magam rögvest, elsiratva életem. Kerestem, informálódtam, amennyire csak tőlem telt, begyűjtettem a lehető legtöbb könyvet, minek a témához a legapróbb köze is volt, de találnom semmi hasznosat nem sikerült, mi némiképp visszavetette lelkesedésem. Azért, ahogy minden rosszban, úgy ebben is akad valami jó, mégpedig hogy tombolásom kezdete óta Mammon hozzám egyetlen árva szót se szólt. Hogy miért? Fogalmam sincs, de ha tippelnem kellene, azt mondanám, beszéd közben nem tudna kellő mértékű kárörvendő röhögést is produkálni, és azt fontosabbnak tartván, utóbbinak szenteli idejét inkább.
A kopogtatás hangja gondolataim mezejére erre a végszóra hatol be, de úgy teszek, mint aki megsüketült, beengedni a látogatót se igyekszek. Érdeklődésem kimutatva fejem is csak akkor emelem meg, mikor az ajtó túloldalán álló, hosszú percek múltán, meg nem próbálkozik neve elárulásával, mi éppen elég ahhoz, hogy meggondoljam magam és mutassak némi hajlandóságot észrevételére mégis.
Hát akkor gyere be! Nyitva van – kiáltok ki, kezemmel is hívogatón intve felé, mintha láthatná. A helyiség közepén elfoglalt pozíciómból nem mozdulok, türelmesen kivárom, míg eldönti, bejön, vagy hagyja magát elriasztatni a legutóbbinál legalább kétszer hatalmasabb káosz által. – Sört? – érdeklődöm udvariasan, amint egyértelművé válik, előbbi lehetőséggel él, s válaszát meg se várva felé hajítok egy üveget. Angyal lévén csak rendelkezik akkora reflexszel, hogy ne hagyja a földnek csapódni az irányába repülő tárgyat, ha pedig mégse… az se érdekel különösebben. A szoba állapotán sokat pár üvegszilánk és némi kiömlött ital nem ronthat már.
Igazán impozánsak az érzékeid, épp csak elkezdtem gondolkozni azon, hogy hívlak… – elhallgatok, mikor hirtelen eszembe ötlik valami. Összeráncolom homlokom és végigmérem az angyalt, így próbálván kitalálni, vajon tényleg az előbb felvázoltaknak köszönhetem jelenlétét, vagy ismét önkényesen döntött úgy, beugrik. Válaszra nem lelek, kiegészítem hát megjegyzésemet, több fronton is, ha úgyis belekezdtem. -, már ha nem magadtól látogattál meg. Remélem, vannak híreid. Jó híreid. Rám férne néhány – könyörgés is csillanna íriszeimben talán, ha nem lennék túl fáradt már ehhez is, észre bár az angyal úgyse venné ezt, mert mindenfelé nézek egyelőre csak rá nem. Végül, összeszedve magam, ajkaim közül kiszálló feszült sóhaj kíséretében pillantásom mégis vendégem felé vezetem. Nyilvánvalóvá vált bár előző látogatásakor, az emberekkel kapcsolatos dolgokban nincs tökéletesen képben, hangyányi esélyét se látom annak, elkerülte volna figyelmét a fejem fölött villogó képzeletbeli neontábla, mi szemérmetlenül hirdeti, valami gond van velem. Ha a tény esetleg nem lenne elég, nem pusztán pihenési célzattal hajtogattam törökülésbe magam ide, tetőtől talpig beöltözve, a csizmát is beleértve, a körém szórt só, az alám rajzolt démoncsapda és a kartávolságban billegő szenteltvizes homokozó vödör, amire a gyengébbek kedvéért egy keresztet festettem, is meglehetősen beszédes, úgy hiszem. – Megtalált – jelentem hát ki, csevegő hangnemben, mintha semmiség lenne. Kételkedek abban, bármilyen formában segíteni tud megoldani a problémát, de lévén olyasmit ígértem neki, beavatom, ha belekeveredek valamibe, nem próbálok titkolózni.


 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Jan. 31, 2017 7:47 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Difficult roads often lead to beautiful destinations
~Mit látsz, amikor behunyod a szemed, Cassael?~
Tudatomban kristálytiszta visszhangot keltenek fivérem szavai, amelyek még viszonylagos békéjében a világnak születtek ajkaira. Emlékszem, hagyva magamat sodródni kíváncsiságával, szemhéjaimmal elzártam lehetőségemet az érzékelés ezen aspektusától, s inkább arra igyekeztem összpontosítani, ami az elmémben kavargott, elegyedett megállíthatatlanul. Csillagok káprázatos születése, univerzumok lomha tánca, végeláthatatlan, zöldellő mezők és vadul tajtékzó hullámok festődtek szemfedőim belsejére, pazar, színpompás virágok tódultak elő, és ohh, még az illatukat is egészen közelről éreztem. Az esőáztatta erdőség üde szellője simogatta az arcomat, füleimnek madárszó kedveskedett, míg bensőmet egyenest a Nap melengette.
~Harmóniát…~ Ezt feleltem, s akkor még rendületlen hittem, soha nem is lehet ez másképpen.
Ha a mai napon ismét erre kérne angyaltestvérem, többedszerre meggondolnám, eleget tegyek-e óhajának, mégis itt, ennek a szomorú, elhagyatott kis parknak a padján ülve úgy határozok, meglesem újfent, mi rejlik odabent.
A kozmikus por násza helyett feketeség, sűrű, fullasztó sötétség gomolyog elő, benne villámok csapnak fel, mélyéről pedig egyre hangosabb és fülsértőbb segélykiáltások, jajveszékelések tódulnak hallójárataimba. Káoszt… Ennyit látok csupán, kedvem sincs tovább szemlélni, azonban mégsem nyitom fel rögvest szemeimet, ellenben homlokomat ráncolva, fejemet enyhén oldalra hajtva próbálom megfejteni, mi kívánkozik oly nagyon előtörni ebből a zűrzavarból. Szavait képtelen vagyok megérteni, az általa keltett érzés ugyanakkor annál agresszívebb mód tör magának utat, míg hirtelen ki nem tisztul minden.
Látásom a szándékom nélkül tér vissza, mintha nem is én irányítanám humanoid testemet, de aztán végre kivirágzik bennem az igazság, s rádöbbenhetek, a káoszba elegyedő furcsaság nem az elmémben táncoló gondolatok voltak, hanem valakinek a hívása. Drake hívása, hogy pontosabb legyek, noha ez sem egészen konkrét, révén nevemet még nem ejtette ki. Ám okán annak, angyallá formált az Úr, pusztán már az indíttatást is képes vagyok megérezni.
Biztos abban, valóban a jelenlétemet kívánja, nem lehetek, mégsem kockáztathatom meg, hanyagságom okán vajmi olyan történjék vele, mely visszafordíthatatlan. Ezért hát félreejtve mélyenszántó merengésemet a világon, kitárom éjfekete szárnyaimat, s tüstént útnak indulok.

Távol annyira nem voltam lakhelyétől, hosszadalmassá váljék az utazás, számomra persze, hiszen ha úgy akarom, mások ebből nem érzékelnek semmit. És ezúttal sem óhajtom másképpen, reszkíroznám azzal, lemaradok valami igazán fontosról. Szobájába ettől független nem jelenhetek meg csak úgy, az azt körbelengő védelem tán még indíttatásomban is meggátolna, nemhogy a tényleges próbálkozásban. Ezért magamra öltve az emberek legáltalánosabb megoldását, az ajtóhoz sétálva magabiztosan bekopogok. Korábbi tapasztalatom alapján sietős fogadtatással nem számolhatok, de a türelem nagy erényem, amennyiben nem sürget semmiféle szükség.
Néhány napja csupán, hogy meglátogattam a vadászt, bosszant is tán egy kissé, még mindig itt tartózkodik mindennemű figyelmeztetésem ellenére. Haragot természetesen nem érzek, elég pusztán arra gondolnom, az én oldalamról sem jutottunk előrébb az ügyünkben. A Mennyekbe feljutni manapság a kifejezés leggyöngébb értelmében is körülményes; meglelni egy angyalt, aki bizalmasa Gabriel katonáinak, mégis rájátszik mások kezére, rettentő nehéz, megszervezni aztán a feljutást, és mindehhez kölcsönözni egy biztonságos kaput, szinte lehetetlen. De azért nem teljesen kivitelezhetetlen. A napokban bizonyosan megtehetem a látogatásomat, onnantól kezdve óvatosságomon és leleményességemen fog múlni, épségben visszatérjek, s még csak nem is üres kézzel.
- Cassael vagyok - tudatom vele félhangosan, ugyanis nevemről süt angyali voltom, bonyodalmakat pedig nem kívánnék magamnak a környező emberekkel, esetleges vadászokkal, ám tekintélyes mennyiségű pillanatok teltek el azóta, hogy megérkeztem, s választ eddig még nem kaptam.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Jan. 30, 2017 1:58 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



A természetfelettinek esélye se volt befészkelni szívembe magát, mióta róluk tudomást szereztem, nehezményeztem jelenlétüket. Az embereké, az állatoké a Föld, más lénynek jelen lenni itt nincs joga, a legjobb az lenne mindenkinek, ha visszatérnének otthonukba, ha többé egyetlen tagjukkal se igyekeznének megkeseríteni egyébként se egyszerű életünket. A démonok puszta említése is igénybe veszi idegeimet, de az angyalok azok, kik miatt különösen elönti a vörös köd fejem. S mégis, nem csak pusztán beengedtem faja ezen tagját szobámba és némi bizalmat szavazva neki hajlandóságot mutattam meghallgatására, de komolyan gondoltam azt is, bármily gyűlölt csoportból származzon is, nem akarnék rosszat neki, nem kárhoztatnám arra, hogy egy démont kelljen őriznie magában, vállán a terhével annak, bármikor átveheti az irányítást felette és kezeivel onthat ki életeket.
Valóban könnyebb lenne néha, ha kevesebb érzés tombolna bennünk – értek vele egyet kivételesen. –, ugyanakkor éppen ezek miatt vagyunk… emberiek – megbántani nem akarom, célom nem megsértése ezúttal, pusztán azt állt szándékomban tudatni vele, épp az érzéseink húznak akkora szakadékot közénk és a démonok, angyalok közé.
Köszönetére mosollyal, bólintással válaszolok. Kétkedése, bizonytalansága nem ér meglepetésként, nem feledkeztem arról el, eddig minden ponton igyekeztem kiemelni negatívumait, de bízok benne, idővel elhiszi, ezt őszinte dicséretnek szántam.
Titkolózása megértő fülekre talál, jól tudom, miért nem akar megosztani fajáról többet, mint amivel tisztában vagyok már és biztos vagyok abban is, bár lényegesen kisebb fenyegetést jelentek rájuk, mint a bennem lakozó démon, döntésének nem kizárólag ő az oka. Ha korábban felé mutatott viselkedésemből fakadón úgy találja, habozás nélkül felhasználnám az általa átadott információkat ellenük, tévedésben nem él. Hatalmába kerít a csalódottság mégis, oly hirtelen és erőteljesen, hogy elrejteni nem tudom.
Szapora pislogás első mozdulatom váratlan szavai hallatán. Legyőzésükben bár nem segít, mégis elképeszt, hajlandó lenne megmutatni nekem, miként gyógyítják meg sebeiket. Meredek csak rá néhány pillanatig, nem tudván eldönteni, komolyan gondolja tényleg, vagy csak szórakozik. Normál esetben utóbbira voksolnék, de nem hiszem, viccelődésre pazarolná idejét, biztos abban se vagyok tulajdonképpen, érti–e egyáltalán a humort, lassan bólintok hát, elmosolyodva.
Kíváncsi vagyok rá. Köszönöm – azon meglátására véletlenül se ebben a szobában mutatja majd be, egyetértően hümmentek. Leszedni néhány perc kedvéért a védelmet nem akarom, túl sok munka lenne visszatenni őket utána, mindemellett úgy hiszem, neki is egyszerűbb lenne egy sokkal semlegesebb területen. – Pedig ezt a szokást nem ártott volna megtartani – megjegyzésem részben szánom csak viccnek, indokát ennek ő is értheti talán, látva a „remekműveket”, mikre nincs szükségem egyáltalán, inkább csak zavarják szemeimet, bele se gondolva igazán, mit teszek, fel is ajánlom neki, elviheti akármelyeket. Meglepettsége váratlanul nem ér, nyilvánvalóan nem keltettem adagozó típus látványát, az ellenben, felajánlásom nem pusztán elfogadja, de meg is fontolja komolyan, melyik szobrot válassza, egészen elképeszt. Kellemetlen érzés telepszik meg gyomrom tájékán, ahogy eszembe jut, nem is enyém, mit osztogatok, de elhessentem végül a késztetést, megosszam ezt vele és válogatását némán figyelem tovább.
Ugyan, ez csak egy ronda dísz. Még csak nem is veszed hasznát – zavart tarkóvakargatásom követőn legyintek egyet, mintha valóban nem hatott volna egyáltalán meg az angyal hálája.
Meglátjuk – sóhajtok halkan, nem utasítva el teljes mellbedobással ajánlatát, de nem is egyezve bele igazán. Bizalmam nem virágzott még ki tökéletesen, annak ellenére is akadnak még kétségeim, viselkedése, mondandója alapján erre nincs okom, mindemellett gondjaimmal egészen mostanáig egyedül birkóztam meg, hatalmas változást jelentene részemről valaki más figyelmét is felhívni erre, még ha igaznak, átgondoltnak tűnik is ajánlata.
Tudom – legfontosabb feladatunk a kutatás most, tulajdonképpen jelenleg ez az egyetlen dolog, amit megtehetünk. Nehéz lesz, fárasztó, hálátlan is talán, feladni a legelején nem fogom mégsem, hiába vagyok tisztában vele, ugyanakkora az esélye legalább elbukásunknak, mint annak, sikerül rátalálnunk bármire, mi hasznos lehet. Egyszerűbb, gyorsabb művelet lenne az, ha másokat is beavatnánk, hajlandó erre nem vagyok, legyen szó emberről vagy angyalról, így is többen tudnak rólam, mint akartam.
Az emberek irtása lenne a megfelelő igazság? – mordulok rá, eleget téve fellobbanó haragom unszolásának, abbahagyva sebe ápolását is arra az időre, míg képes nem vagyok visszanyerni nyugalmamat. Az angyalok iránt táplált ösztönös bizalmatlanságom és utálatom ellenére nem hiszem valójában, úgy gondolta ezt tényleg, ahogy az hangzott a felszínen. Máskülönben miért törné magát, hogy segítsen nekem? Vissza is fordítom hát figyelmem vágására, felszisszenését követően óvatosabban fertőtlenítve le minden pontját, míg úgy nem ítélem, megfelelő időt szántam erre a lépésre. Gondosan kötözöm be ezután, nem túl szorosan, de nem is annyira lazán, hogy néhány mozdulat miatt lehulljon a géz.
Nem? – meglepetten kapom felé pillantásom, nem tudván hova tenni hirtelen, miért tiltakozik ismételten, mikor véleményem épp az Ő épsége megőrzését tartotta szem előtt. – Legyen, ahogy akarod, de ne hagyd felkoncoltatni magad – figyelmeztetem, hiába vagyok vele tisztában, maga is jól tudja, lebuknia nem lenne épp okos lépés. Kitartok azon véleményem mellett továbbra is ugyan, itt is képesek lennénk előbb–utóbb megoldást találni, vagy rájönni arra, a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módszer lehet az egyetlen, mivel a démon randalírozását örökre megszüntethetjük, az angyalok otthonában a szükséges információ gyorsabban meglelhető talán.
Akárcsak azt, hogy egy lovas. Minden bizonnyal akad – néhány másodpercre hüvelyk–, és mutatóujjam segítségével összehúzom a bőrt homlokomon, mély sóhajt is szabadon engedve. Nem vágyok a szükségesnél többet foglalkozni azzal, mi a legutolsó lehetőség, mi eszembe jutott, megosztom vele mégis, hogy tudja, elmenni bármeddig hajlandó vagyok a démon leállításának érdekében.
Különös reakcióra nem számítottam, elképedőn meresztem hát szemeim rá, amint nevem lehullik ajkairól. A megszólítással nincs bajom, szigorú, komoly hangja az, mi felkelti figyelmem.  – Cassael, a célom nem a halál, minden erőmmel azon leszek, hogy olyan megoldást találjunk, aminek a következménye nem ez lesz. De jogom van szabadon rendelkezni sorsom felett és élek is majd ezzel, ha szükségét érzem – a pumpa ezúttal nem kezd mozgolódásba bennem, hangom, tartásom nyugodt, bizakodó. Remélem, képes lesz kiszakadni komfortzónájából annyira, megértse indítékom, annyira legalább, meg se kíséreljen beleavatkozni dolgomba, ha az aktualitását elnyeri.
Nem áll szándékomban találkozni vele, de szó nélkül nem is léphetek le – nehezebbé tenni mindent nem akarok, tökéletesen egyetértek azzal is, el kell kerülnöm a Halált, amíg csak tehetem, hiába tiltakozik a menekülés ellen minden porcikám. Néhány nap csupán, ennyit kérek, ennyire van szükségem, hogy az áttelepedéshez mindent előkészítsek. – Nincsenek – kuncogás szakad fel belőlem, megakadályozni nem tudom. Kérdése komoly, jogos, s mégis, oly nevetségesen lényegtelennek hat beszélgetésünk eddigi fonalához képest. Hosszú másodpercekig képtelen vagyok visszanyerni az uramat arcom izmai felett, inkább tenyerembe temetkezek, míg elég nyugodtnak nem érzem magam ismételten ahhoz, hogy torkom megköszörülését követőn ismét az angyalra nézzek. – Bocsánat – nem tettem bár semmi rosszat, fogalmam se levén, mekkora az esélye annak, sértésnek veszi előbbi jelenetemet, elnézést kérek inkább, jelezve vele, negatív szándék nem lebegett előttem.
Hálával telt megértéssel biccentek válaszára. Kidobni nem akartam valóban, társasága nem olyan kellemetlen, mint ahogy azt korábban gondoltam, visszatartani se áll szándékomban figyelmességében. Jót is tesz talán nekem, ha élvezhetem egy kicsit a valódi, magányos csendet. Mielőtt azonban útnak ereszteném, megkérem, várjon néhány röpke percet. Összeírok neki minden helyet, hol veszélybe kerülhet, ha tudomást szereznek fajáról, s miket ennek köszönhetőn jobb lenne elkerülnie.
Szerencséd van, hogy könnyedén megúsztad. Ugyan, az én érdekem is, hogy ne essen bajod – megrántom csak vállam, nem gondolván azt, a köszönetnyilvánítást túlzásba kellene vinnie. Igaz az is mindemellett, őszinte bizalmammal tüntettem ki, hogy ezen információkat kiadtam neki, mivel remélem, vissza nem él. – Hívlak majd, ha találtam valami hasznosat – meglehet, akkor is, ha szükségem van rá, mit tud is talán, hiába nem mondtam ki. Az ajtó felé kezdem közben terelni, nem erőszakosan, csak finoman, jelzésértékűn. Nem sürgetem, kivárom, míg átfutja magában ismételten, elmondott–e mindent, mit tervezett és távozik önkéntesen. Bejáratom biztonságosan bezárom utána, majd visszatérek korábbi helyemre, kiélvezni azt, mi nyugalmamból még maradt.


 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szer. Jan. 18, 2017 8:56 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Feathers appear when angels are near
Hogy komolyan meglepne kijelentése, azzal őszintén túloznék, jól tudom, az emberek empatikusságuk révén gyakorta még az elleneiknek sem kívánnának kínkeserves szenvedést, ám Wallenberg esetében? Elég magyarázat önzetlenségére a tény maga, elméjének és lelkének nyugodalmát feláldozva elzárta testében a Halál cinkosát. Azonban még mindég úgy vélem, ha a lehetőség megadatna, egy angyal könnyedebben birkózna meg a teherrel, s feláldozhatóságunk sem természetesebb jelenség annál, mint mikor a halandók észrevétlen eltaposnak egy bogarat. Önámítás lenne azt állítani, a huszonöt év leforgása alatt nem kísértett meg a melankólia, viszont olykori gyötrő gondolataimnak semmi köze a puszta tényhez, egy átlagos angyal hiánya nem rendítené meg az univerzumot. Persze, mindez elmondható az emberekről is, ám mégis, mi értük vagyunk, s az ilyen nemes lélekkel megáldottakért foggal-körömmel kell, kellene küzdenünk.
- Sokszor rendkívül irigyellek benneteket, amiért ennyi mindent és ilyen mélységekben tudtok érezni, én hosszú küzdelmek árán is legfeljebb a felszínt kapargathatom, mégis… Olykor előnyötökre válna az egyszerűség - állapítom meg, két kézzel ölelve magamhoz a pillanatnyilag megtelepedett nyugalmat, amelynek illékony voltáról már nem első ízben bizonyosodnék meg beszélgetésünk alatt. Ezért is fogadom gyanakvással a viselkedésemre tett kijelentését, s bizonyára érzelmeim felett sem uralkodok megfelelőképp, máskülönben nem magyarázkodna indítékát illetően. Továbbra sem ámítom magamat, de ennek ellenére meg kell valljam, jól estek szavai.
- Ez esetben… köszönöm - felelem, bizonytalanságomat még nem teljesen űzve ki hangomból, éppen kapóra jön ezért témánk egészen más irányban történő alakulása. Igaz, feltámadóban leledző önbizalmam ezúttal sem él hosszan, Drake nyíltan kimutatott csalódottsága ismét megtalálja útját az emberibb oldalam felé, amely olybá tűnik, képtelen ellent mondani a halandók óhajának, főként, ha fajtájuknak effajta ékes példányai gyakorolnak rám nyomást. Természetesen tisztában vagyok vele, további gyengeségeinket kikotyogni badarság lenne, s komoly veszély testvéreim számára, azonban bizalmam halovány meglegyintése talán még nem okoz kárt senkinek.
Mielőtt megszólalnék, azért újfent átgörgetem elmetekervényeim között az esetleges hátrányokat, tekintetemet mindez idő alatt a földön pihentetve kitartón, de miként nem látom akadályát egy, a kiiktatásunk szempontjából kevésbé jelentős tulajdonságunk megosztásának, újfent megtalálom pillantásommal a vadászt.
- Nos… ha kíváncsi vagy rá, talán megmutathatom egykor, miként gyógyítjuk magunkat. Itt persze nem, legalábbis nehézkesen a szoba kitűnő védelme okán - futtatom végig íriszeimet a rendetlen helyiségen, amelynek hozományaként felfedezem végül a polcokon sorakozó díszeket. Érdeklődésemnek képtelen vagyok gátat szabni, félreejtve minden korábbi, egyéb gondolatomat, tudatomnak világával kizárólag a különös tárgyaknak adózok. - Ohh… Sokat változott a világotok. Néhány évszázada, ha valaki effélét alkotott volna, tán még máglyára is vetitek - közlöm, nehezen rejtve véka alá szórakozottságomat. Természetest nem egykori módszereikben lelem kedvemet, csupán a tényben, miféle szabadságot találtak maguknak a halandók az utóbbi időkben. Drake ajánlata viszont kétségtelenül meglep, vissza is kapom tekintetemet a szobrokra, hirtelenjében el sem tudva határozni magamat, melyik váljék leginkább a kedvemre. Bizonyosan tévedtem abban, tulajdonát nem képezik ezen darabok, máskülönben nem osztozkodna rajtuk ily barátian. Nagyvonalúságát becsben tartva tehát, komoly megfontolás alá vetem a döntést, mielőtt elemelném a legelsőt, melyre korábban ráböktem. Méretében ez bizonyul a legkisebbnek, kényelmesen eltehetem hát majd, ám egyelőre ismerkedni kívánok az ajándékkal, amelyet kaptam.
- Igazán lekötelezel - fordulok a vadász felé egy hálálkodó mosoly kíséretében, mielőtt tovább szemlélném az alaktalan tárgyat. Hosszú pillanatokig forgatom ujjaim között, mielőtt kabátom zsebébe süllyeszteném, hogy aztán újdonsült lelkesedéstől duzzadva kerekedjek fel Drake szobájának felfedezésére. Túl sok érdekességet nem találok persze, azonban kutakodásom célja nem is feltehetőleges titkainak, rejtegetni valóinak leleplezése volt, pusztán ártatlan kíváncsiság használati tárgyai iránt. Révén, hamar végzek és meg is unom fiókjainak ki-be húzogatását, ismét a közelébe sétálok.
- Vannak előnyeik az angyaloknak - állapítom meg kijelentése nyomán, mellyel vetekedni aligha lehetne. - Nem csupán a pecsétre értettem, ha problémád adódna, ne félj tájékoztatni - biccentek felé, élt adva ajánlatom komolyságának, ugyanis, ha valami kiderült iménti kutakodásomból, az nem más; teljesen egyedül birkózik meg nap, nap után a nehézségeivel. Sok minden érzésben nem tudok osztozkodni az emberekkel, ám a segítség hiánya, az elveszettség nagyon is ismert fogalom a számomra.
- Értem. Attól tartok, amiképpen te vadászként, úgy én Isten katonájaként nem igazán remélhetek ilyesmit. Furcsa is lenne elképzelni, karba tett kezekkel figyeljek, mikor oly sokaknak van szüksége a segítségre - jegyzem meg, szusszanva egy aprót, mintha legalábbis ezáltal lehessegethetnék egy keveset a vállaimat nyomó teherből. Nem panaszkodhatok persze, többségét magam gyűjtögettem gondosan, de ha nem állna a világ a pusztulás szélén, bizonyosan egyszerűbb lenne a dolgom. - Rendben van, számíthatsz erre, amennyiben módomban áll tudatni veled. Egyelőre viszont az informálódás a célom kizárólag - mormogom, mialatt az asztalt figyelem eltűnődötten. Egyszerűbbnek hangzik, mint kivitelezni, sajnos attól tartok, a Mennyek meglátogatását sem fogom ennek köszönhetőn elkerülni. Vannak még nyilvánvalóan, akik meglapulva ugyan, de a jó ügyet szolgálják, inkább az észrevétlenség fog gondot okozni. Mást magam helyett azonban mégsem küldhetek, sem embert, sem angyalt, legfőképpen, mert bizalmat ebben senkinek nem tudnék szavazni.
Gondolataim közé tökéletes pillanatban ékelődik ezalatt Wallenberg kérdése, s bár kellemetlen, a valóságot elferdíteni nem célom.
- Mondhatni. Másképpen volt ez egykoron, de manapság végítélet a nem megfelelő angyalba vetett bizalom. Nézeteimen pedig nem osztozkodnak túl nagy örömmel fivéreim s nővéreim, meglehet, ők látják megfelelőképp az igazságot - tűnődök el, későn realizálva már, talán túl sokat és érdektelent fecsegek, míg a vadász a sérülésem ellátásán ügyködik. El is halkulok egy időre, eltemetkezve keserű meglátásaim alatt, legalábbis, míg bőrömet végig nem marja a fertőtlenítést szolgáló folyadék. Váratlansága okán nem tudom elnyomni önkéntelen reakciómat, az sem kizárt, az erőmet minimálisra csökkentő pecsétek okozzák tűréshatárom és önkontrollom hanyatlását, mindazonáltal bocsánatkérést nem várnék. Emígy is hálás lehetek, gondot fordít egyáltalán a vágás ellátására védencem.
- Semmi gond - tudatom vele, a beállott csend végett némileg elmélyült hangon, míg tekintetemmel áthatón keresem az övét, nem egyéb célból, minthogy tudassam vele, valóban nem okozott tettével komoly problémát. Túl sokáig mégsem kutathatom zöldes színben játszó íriszeit, pillantásom lassan a szájára siklik, s noha a mögüle örvénylő levegőt nem láthatom, azért kitartón keresem a varázslat nyitját, melynek okán rohamosan enyhül az alkaromat mardosó fájdalom. Alig eszmélek hangjára, miként ismét megszólal, előbb tűnik fel ajkainak mozgása, semmint a fülemben csengő szavai.
- Nem - mondok ellent ismét, mintegy már ösztönből fakadón. - Talán igazad van, odafent bizonyosan nagyobb tudásra tehetek szert, mint idelent. Meg tudom oldani - biztosítom róla, ha nekiveselkedek az ügynek, nem fogok kudarcot vallani. Kétségtelen, a Földön nagyobb biztonsággal számolhatnék, mégsem tudnám hirtelenjében hol kezdeni a kutatást. A démonokat, angyalokat kihallgatni hosszadalmas folyamat lenne, s attól tartok, Drake-nek nincsenek már felesleges hónapjai hátra, hogy nyugodalmasan kieszeljük a megoldást. A Halál a nyomában van, ha megtalálja, félő, a vadászban rejlő démon problémáját csettintésre meg fogja oldani.
- A nevét legalább most már tudom. Róla is folytatok ennek fényében kutatást, a szokásosaktól eltérő gyengesége bizonyára neki is akad - bólintok egyet, rendszerezve elmémben a tennivalókat, noha félúton mintha fehér leplet borítottak volna a tudatomra, olyan hirtelenséggel hasít belém az utóbbi kijelentésében hordozott ostobaság.
- Drake… - szólítom meg elkomolyodott, mély hangon, nem tágítva róla tekintetemmel. Belátom, a démon túlélése nagy csapás lenne a világnak, de az még nagyobb nekem, ha vele együtt veszne a halandó is. Tisztában vagyok vele, lelke bizonyára a Mennybe kerülne, azonban egy ember számára mégis csak idelent valósul meg az igazi élet. A felhők között csupán tökéletesített másolatát élhetik újra az idők végezetéig, én pedig nem ezért óhajtom kockáztatni a létezésemet. - Nem fogom engedni, hogy így történjen. S amíg megoldást nem találunk, te is a „mennyei könyvtár” kínálatát fogod bújni, amint elhoztam a szükséges olvasmányokat - közlöm vele ellenvetést nem tűrő hangon. Türelmemnek hosszadalmasan szokása kitartani, fölényesen viselkedni sem szívlelek, ellenére annak, létezésem hosszát egy halandó sem bírná ésszel, viszont, amennyiben valami a céljaim elérésének útjába áll, nem vagyok kegyelmes. Drake halála, sőt, már pusztán a gondolata is akadályként manifesztálódik tudatomban, nyilvánvaló, elfogadni nem fogom.
Sokáig azért mégsem tartanék ki szigorral telt megnyilvánulásaim mellett, haragra gerjeszteni cseppet sem szeretném Wallenberget, ennek dacára újabb feleletét hallva megül bennem a hitetlenkedés.
- Hogy érted ezt? Amíg okosabbak nem vagyunk, célszerű lenne elkerülnöd a találkozást a Lovassal - pislogok rá, egy pillanatig sem leplezve mélységes értetlenségemet és megrökönyödésemet a téma kapcsán. Legalábbis, míg tudatomba nem férkőzik egy igen csak emberi probléma, egyúttal indok megmagyarázhatatlannak tetsző konokságára. - Pénzügyi gondjaid volnának? - szűkítem össze szemhéjaimat, szemérmetlen kutatva Drake ábrázatát az igazság megtalálásához. Hajlamos vagyok elfeledkezni arról, a világ végének küszöbén sem tántorodnak el a halandók anyagiasságuktól, mintha a legvégén bármit is számítana, éltükben miféle vagyont kapargattak össze.

Nos, faggatózásomat még napestig folytathatnám, azért mégis tekintettel szeretnék lenni a vadász elméjére telepedett békére, s amannak jótékony hatására. Szüksége lesz az erejére, hiszen a gondoknak még csupán az elején járunk.
- Tiszteletben kívánnám tartani a nyugodalmadat - felelem, biztosítva róla, én sem szeretnék azonnal távozni, hiszen szó se róla, mindég örömmel töltöm időmet az emberek társaságában, azonban erre remélhetőleg még bőven lesz alkalmam. Természetesen az általa óhajtott egy percet még kivárom, érdeklődőn figyelve, amint ismét a szekrények között, pontosabban rajtuk kutat. Előzékenysége nem várt formát ölt, miként átnyújtja számomra az imént még ceruzával koptatott papírost. Meglepettségemet, ha kívánnám, sem tudnám leplezni, sem az utána következő, hálás mosolyomat.
- Igazán figyelmes tőled. Az egyik helyet már felfedeztem, s bár komolyabb gond nem kerekedett, szívesen elkerülném a hasonló helyzeteket - magyarázom elcsöndesedve, miközben a cetlin nyugvó neveket olvasom. - Köszönöm - tekintek végül fel Drake-re, és noha eltökéltségem, elveim másra ösztökélnek, mozdulásom mégis nehézkes.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Motel a város szélén
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: