⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Motel a város szélén
The devil's voice is sweet to hear.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Csüt. Május 11, 2017 6:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


to bae
Csökönyös vagy, Wallenberg. Ez juttatott oda, ahol most vagy. Tény, hogy a pozíciódhoz is részben ez segített, ó a vadászok vezetője, akiről mindenki ódákat zeng. De nem erről van most szó. Hanem a mai napról. Erről a percről. Te ostoba. Állsz itt és figyeled az embereidet, akik feléd tartanak és várják, hogy parancsot, vagy magyarázatot adj. Te meg csak nézel rájuk a nagy szigorral. Hogy mondod? A gyűlölködő kifejezés nekem szól, Wallenberg? Mondd, mi most benned az erősebb? A kétségbeesés, vagy a harag? Ugye te is érzed már a vérük szagát a levegőben? Az ízét a szádban. Ki hitte volna, hogy egyszer ezt mondom, de hallgatnod kellett volna az angyalra. Hol volt a hiba? A pecsétet becsülted le, vagy magadat túl? Milyen igaz, nem tudsz válaszolni. Tehetetlen vagy. Pedig érzem én, mennyire szeretnél nyüszíteni az angyalnak, hogy segítsen rajtad. Szánalmas. Az lehet, hogy engem leláncoltál és nem tudok mozdulni, de ha én nem megyek sehova, akkor te sem. Igen, tudom, hogy fáj, tudom hogy egyre nehezebb levegőt venni, és egyre inkább zúg a fejed. Nézd csak! Mi az ott az orrod alatt? Szegénykém, csak nem vérzel? Nézd, a jobb füled is.
*
- Ne szégyelld bevallani, ha nem bírod. Gondolj az embereid épségére, vagy a magadéra. – Hallom Cassael szavait, de olyan távolinak tűnik minden. Mintha víz alatt lennék és ő valahonnan a partról próbálna elérni engem. Különös, mert hiába tompul a külvilág, azt határozottan érzem, hogy a vállaimra helyezi két tenyerét. Mintha az angyali érintésével megtisztítana. Mindenhol olyan nyomást érzek, mintha méterekkel a víz alatt lennék, kivéve ott, ahol hozzám ér. Ott jó. Szóra nyitnám az ajkaim, hogy beleegyezzek a következőkbe, hogy törölje az emlékeiket és menjünk innen. Hogy titkon igazat adjak neki, előbb a pecsétet kellett volna elpusztítani. Nem az angyal életét meg a lelkemet menteni. De már késő. Érzem, ahogy a Mammonnal folytatott belső küzdelem erőszakossága révén vér folyik ki az orromból. Ez valahol megnyugtat, hisz megegyeztünk, a baj első jelére lefúj mindent és kivisz innen. Nem hagyja, hogy bárkinek is ártsak. És az, hogy indokolatlanul elered az orrom vére, egy elég látványos kirohanás után, már elég a riadóztatásra, nem? A gond, hogy mindezt Mammon is tudja. Ég a pecsét az alkaromon, érzem, hogy a haragomból táplálkozik, évtizedekre is visszanyúlva. Én pedig bármennyire is próbálom megállítani, nem megy. Érzem, ahogy belülről fal fel. A Cassael mögött közeledő embereimről végre az angyal szemeibe nézek, ennyi uralmam még van. Mehetünk. Csináljon valamit.
Ám mielőtt bármit megléphetne, a pecséttel díszített karom magától mozdul, és a démoncsapdákkal felvértezett töltényekből kettőt a gyomrába eresztek. Nem tudom, mikor került a kezembe a pisztolyom, de hálát adok az égnek, hogy nem angyalpengét szorongattam épp, mert akkor már nem élne.
*
Hiába gyengül Cassael hatása az Astarte által hagyott pecséten, Wallenberg még így is kemény diónak bizonyul. Meglep, hogy van egy emberben ennyi erő. Komolyan megizzaszt ez a féreg. De elég volt ott átvenni felette az uralmat, ahol a pecsét a legerősebb, elég ahhoz, hogy lesassítsam az angyalt. Ugyanezzel a karral félrelököm. A lökés pedig már nem egy ember, hanem egy lovas erejét adja vissza. Feketén rikító szemekkel nézek fel a három döbbent vadászra, Wallenberg arcára pedig egy undorító vigyort rajzolok ki.
- Meglepetés. – Hörgöm feléjük mély, eltorzult hangon. Nem lehet leírni az érzést, amikor így néznek az áldozataid. Megteszek feléjük egy lépést, de Wallenberg még mindig erősebben tart, mint kellene. Többre képtelen vagyok. Eléggé uralja a testét ahhoz, hogy visszafogjon és ne okozhassak több fizikai sérülést másnak. És itt a gond. A tested felett talán uralkodhatsz, de hogy fékezel meg valamit, ami a levegőben terjed? Mindhárman elég közel vannak hozzám. A bőrük elkezd felhólyagosodni, olyan égetően, hogy ők maguk kezdik lemarni azt. Az egyikük térdre zuhan és hányni kezd. Vér meg sör. Sör? Ennyit ettél ma? De édes.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Hétf. Május 08, 2017 11:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Mellkasom környékén az utóbbi időben egyre gyakrabban tapasztalt frusztráció érzete ver éket, mardosó karimait komótosan, égetően terpesztve ki szegycsontom vonalában, odáig azonban mégsem tud felkapaszkodni, komoly jeleit mutassam általa a kérésem megtagadása keltette bosszankodásomnak. Pusztán ajkaimat szorítom össze a kelleténél jobban, szigorral teli tekintetét viszont képtelen vagyok állni. Coralyn egykoron tökéletesen rávilágított a függetlenek között is kirívó létformám sivárságára és magányos voltára, hiszen sem az angyalok, sem az emberek oldaláról nem találhatok megértésre. Kérdéses persze, mióta kívánom az elfogadást, mikor szavait felém intézte, aligha tudtam azonosulni meglátásaival, s amúgy sem erre teremtettünk, mégis, mostanság egyre nehezebb szembesülni a jelenséggel.
Röpke pillanatokig tartó mélázásomból felocsúdva visszaemelem zavarral és bizonytalansággal ölelkezett tekintetemet a vadászra, kinek szemeiben ezúttal valami más is megcsillan. Beazonosítására nincsen időm, szárnyaim elbújtatásával el is múlik a varázs, s bár szégyenfoltjaimmá avanzsált fekete tollaim továbbra sem derítenek kicsattanó örömre, innentől kezdve már nem kerülöm méregzöld lélektükreit a bűnbánat oltárán adózva. Kitartón figyelem helyette őket, egészen addig, amíg úti célunkhoz meg nem érkezünk. Ott kénytelenné válok elereszteni, biztos, óvó fogásomból szabadjára engedni, s noha jól tudom, ostoba gondolat, attól függetlenül úgy érzem, képletesen is kicsúszott kezeim közül.
Szárnyaimat egy apró sóhajjal száműzöm rejtekhelyükre, majd körbepásztázom a gyárépületet, melynek falait - ha nem is látom rögvest - érezhetőn feldíszítették az angyalok ellen ható pecsétek számos fajtájával.
- Úgy értem, meglepően gyors idekerülésed okát - vezetem vissza pillantásomat Wallenbergre, kinek arcán egyelőre magabiztosság ékeskedik. Reményem, belső erejéből a küldetésünk végéig nem fog veszejteni, nagy szükségünk van összeszedettségére ahhoz, Mammon ne tegyen keresztbe és okozzon káoszt mesterkedései nyomán. Cseppet sincs ínyemre az egész helyzet, számos lépésen állhat vagy bukhat Manakel társának kimenekítése s Drake parancsának visszavonása, mindenesetre tudom, ezt szükséges volt meglépnünk. Látnia kell védencemnek, létezhet még pozitív és reménnyel teli kimenetele a világ dolgainak, máskülönben hamar odaveszik a lelke, martalékává válva a démonnak.
Kérésére csupán egy határozott biccentéssel felelek, majd oldalán lépdelve megindulok vele angyaltársam vélhető irányába. Arra mégsem számítottam volna, itt létünk oka soha nem volt a testvér létének meghagyása, pusztán a halálának méltó és kíméletes biztosítéka. Wallenberg kijelentése nyomán rögvest megtorpanok, és felkarját elkapva kényszerítem őt is a megállásra.
- Nem - jelentem ki szigorúan, igaz más indokból, mint elsőre hihetné. - Nem végezhetsz vele, épp ez a lényege annak, hogy ne hódoljunk be a démon óhajának - tisztában vagyok vele, az én elmémet és ítélőképességemet közvetlenül nem befolyásolja Mammon, a terhet mégis kettőnk által hordozottnak érzem. S mielőtt felháborodhatna ellenkezésem végett, no meg szememre hányná, nem tisztelem városuk szokásait, sietősen befejezem a mondanivalómat. - Te nem teheted meg. Megteszem hát én - jelentem ki csöndesen, eleresztve karját, majd határozatának fényében követem tovább a vasajtó mögé, ahol az angyal vár.
Nem telít el jó érzésekkel, hogy vagy én, vagy bárki más kivégezzen egy ártatlant, de muszáj vagyok a célomba kapaszkodni, ami Drake Wallenberg megmentését foglalja magában. És ha mindehhez az kell, óhaja szerint tegyek, hát kénytelen vagyok elfogadni még egy ilyen sarkalatos helyzetet is. Egyedül a ránk fogadó látvánnyal nem számoltam, noha a vadászból hirtelenjében kitóduló bizonytalanság alapján úgy vélem, őt is meglepetésként érte Isten szárnyas teremtményének külleme.
- Mint mondtam, megteszem én - biztosítom újfent a korábbiak tekintetében, miközben bátorkodom a vállára simítani a tenyeremet.
~De akár a tudatán is alakíthatok, ha kizárólag emiatt ragaszkodsz a halálához.~ Szólítom meg gondolatának világában, egyrészt remélhetőlegesen kizökkentve egyre látványosabb őrlődései közül, másrészt olyannyira nem lennék kegyetlen, társam előtt vitassam meg létét vagy halálát. Mielőtt azonban komoly lépésekre szánhatnánk el magunkat, Drake megroppan a teher súlya alatt, s révén, megígértem, hogy odafigyelek rá, sietek is utána. Ez így cseppet sem lesz jó, ráadásképp, ha nem lenne elég mindez, a társai is megérkeznek, és eme tény jócskán megtépázza a lehetőségeinket. Nincsen idő megkísérelni lenyugtatni az elméjét, netán a tudatába férkőzve szembeszállni a pokolfajzat kísértéseivel, gyorsan kell dönteni.
- Ne szégyelld bevallani, ha nem bírod. Gondolj az embereid épségére, vagy a magadéra - lépek elé, ismételten megragadva vállait, és közelről figyelve szemeit, hátha ekképpen rám, s nem Mammonra koncentrál. - Egyszerűen törölhetem a tudatukból Manakel társát, a parancsodat, amit szükségesnek érzel - beszélek hozzá kitartón, ügyelve az állapotáról árulkodó jelekre, ugyanis ha már késő, és újfent elragadta a démon, nem várhatok a válaszára és a döntésére, hanem rögvest cselekedni kényszerülök.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Hétf. Május 08, 2017 11:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


to bae
Eddig mindig egészen jámbor volt, így különös látni a dominanciát, amit most tanúsít. Amint lehet, visszatérünk, és pontot teszünk a pecsét végére. De ez mindkettőnk célja, így én is csak határozottan biccentek, majd körülírom, hogy pontosan hova is megyünk. Arra is engedélyt adok, hogy ha bármi olyan történne – ami persze nem fog, de biztos, ami biztos – kitörölheti az embereim fejéből. Körültekintően persze. Tegyen egy rossz mozdulatot, ártson nekik, és ő lesz a következő, akinek a vérével megitatom a lovast. Amikor kéri, ahelyett, hogy lehunynám szemeimet, megszigorítom férfias vonásaimat az arcomon. Őfelsége rosszul érzi magát, ha mutatnia kell a szárnyait? Tekintetemen egy percig sem titkolom, hogy nem egy angyalszárnyat nyestem már le, s a foglyom bár megúszhatja a csonkítást, ahogy Cassaelhez sem érnék hozzá egy ujjal... akarom mondani egy machetével sem, nem fogom holmi szemlehunyással megtagadni azt, aki vagyok, csak mert ő kényelmetlenül érzi magát. De a mély zöld, ellenséges tekintet mellett, némi együttérzést is fel lehet fedezni, ahogy az ő kékjeibe nézek. Láthatóan nem érdekelnek a szárnyak. Mintha eljutottam volna egy olyan pontra, ahol kezdem hátrahagyni a tényt, hogy Cassael egy angyal, s helyette partnerként tekintenék rá. Bajtársként.
Amikor kitárulkozik előttem, mogorván figyelem a szárnyait. Valaha talán csodáltam volna ezeket a lényeket, de mára nem tudok nem undorodni tőlük. A tartózkodó tekintetet egyértelműen mégsem ez eredményezi. Sokkal inkább az, hogy nincsenek túl jó élményeim a repülés kapcsán. Egyszer, talán kétszer történt meg. A legutóbbi egy összecsapás során. Az ellenfelem a magasból levetve akart végezni velem, amikor rájött, hogy pecsétekkel kiegyenlítettem az erőviszonyainkat. Én magammal rántottam és dönthetett, hogy vagy veszünk mindketten, vagy egyikünk sem. Nos, a nap végét ő így sem úgy sem élte meg.
De ennek a rendkívül kellemetlen utazási módszernek az előnye, hogy jóval az embereim előtt megérkezünk és így van elég időnk átgondolni, mi legyen. Igen, többes számban, együtt. Néhány hónapja talán még kinevettem volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy meghallgatom egy angyal szavát. Most mégis így van. Lesz. Mammonnak hála, egyre kevésbé bízok magamban. Indulatos vagyok, olykor mást sem akarok csak kielégíteni a vérszomjat, amit belém táplál. Vannak jobb napok, máskor meg úgy érzem magam, mint egy ketyegő bomba. Cassaellel ugyanaz a célunk, eltörölni Mammon létezését. És mivel ő láthatóan jóval megfontoltabb és kiegyensúlyozottabb, mint én... meg kell hallanom, amit mond. Mint most is. Ha nem is mondtam ki nyíltan, a tetteim azt mondják: igazad van. Bármennyire is kielégítő lenne és lecsillapítaná egy időre a forrongó lényem, nem engedhetek meg magamnak indokolatlan kegyetlenkedéseket. Hisz épp ezt akarja a lovas. Jól tudom én is. Kicsit olyan ez, mint egy szenvedélybetegség. Tudom, hogy rossz, de van egy pont, ahol már túl elvakulttá tesz a vágy, hogy semmi más nem számít.
- Kénytelenek lesznek. – Felelem az angyal szavaira. Tömören fogalmazok, de a hangom végtelen dominanciára vall. Az embereim hozzá szokhattak már, hogy a szavam szent. Igen, rá lehet mondani, hogy New Yorkban nem demokrácia, hanem diktatúra van, de mint látod működik. Az emberek pedig jól élnek a körülményekhez képest. Vigyázok rájuk, de ezt csak úgy tehetem meg, ha egységben vagyunk. Milyen oroszlán az, aminek több feje van? Ha pedig ellenkeznének, kitalálok valamit. Megindoklom, hogy megnyugodjon a kis lelkük. Megpróbálok nem Hitlerként hadonászni, hogy már pedig az lesz, amit mondok, mert csak. Legalábbis ez a terv. Hamarosan meglátjuk, hogy fog elsülni.
- Gyere. – Biccentek Cassaelnek és bevezetem a nagy és üres gyárépület egyik régi termelőjén át egy szobába, amit vallatásra használunk. Itt tartjuk az angyalt is. – Sajnálom, de a függetlennek mennie kell. – Magyarázom út közben. – De ígérem gyors és könnyű halála lesz. – Ez már csak számít valamit, nem? A kezdetektől nem úgy bántunk az angyallal, mint akit elengedhetünk majd. Információkhoz juthatott, amiket a sírba kell vinnie, ez a protokoll. De nem lesz sem darabolás, sem kínzás. Egyetlen szúrás és vége. Két lépés között, hátrapillantok a vállam felett Cassaelre, várva a megerősítését, hogy így rendben lesz-e. Nem mintha számítana, mert így lesz.
- Erre. – Egy vasajtót tárok ki egy félreesőbb sarokban. Itt tartottuk Manakelt is. A társa láthatóan nincs túl jó állapotban. Gyenge és sebzett. Ami viszont még inkább megdöbbent... hogy egy gyerek. Talán tizennégy éves, ha lehet a porhüvely. Ezt valahogy kifelejtették a jelentésből. Egy felnőtt mellkasát bármikor átszúrom. Rég túl vagyunk azokon az időkön, hogy ilyen részletekkel foglalkozhassunk. De egy gyerek más. Gyereket nem bántunk, legalábbis kerülnünk kellene az efféle erőszakot. És én erre mondtam, hogy darabolják fel és tűzzék ki a fejét? Mégis hogy nézett volna ki egy... hogy nézett volna ki?
Nagyot nyelek, és Cassael ha akarja, ha nem, érezheti összeszorulni a gyomrom. Kényelmetlen kifejezéssel meredek a függetlenre. Erősen ráncolom a homlokom, minden arcizmommal együtt. Vívódok. Néhány éve voltak rá kísérleteink, hogyan űzhetnénk ki egy angyalt a porhüvelyből úgy, hogy az embernek ne essék különösebb bántódása. Aztán a projekt abba maradt. Nem olyan egyszerű a folyamat, mint a démonoknál.
Mammon sem rest. Épp ennyi kellett neki, hogy elkezdje magába szívni a sötét gondolatokat és érzéseket. Állok még ott egy darabig, esetlenül, indulatosan, ha Cassael szól hozzám, még válaszolgatok, így tudhatja, hogy észnél vagyok, nincs baj. Szerintem nincs. De ki kell szellőztetnem a fejem. Dühös vagyok. Nagyon. Magamra, az embereimre, a világra, rá. Már nem is tudom kire, vagy mire. Egyszerűen csak elönt a düh, ami túl természetellenes és túl intenzív ahhoz, hogy a sajátom legyen.
- Levegőre van szükségem. – Préselem ki egy mogorva szusszanással és már csapom is ki magam előtt a vas ajtót. Előre törtetek egy darabig, Cassael ha követ, követ, ha nem, nem, én megyek. Én. Tényleg. Próbálom összeszedni magam. A lovas persze megállás nélkül mondja és mondja, mellette pedig képeket pörget le a szemem előtt. Elhitetve velem, hogy vágyom rá. Nem mintha nem tudnám, hogy ezek az ő vágyai. Lejátssza például azt, hogy az embereim lenyesik Cassael szárnyait és elém vetik háziállatnak. Ekkor hallom meg az épület külső oldalán a durva kavicsban megállni a terepjárót, amivel a három emberem érkezik. Hirtelen megállok, és elsötétült tekintettel a hang irányába fordulok. Ez így nem jó, de még nem mehetünk. Lennie kell még annyi öntudatnak bennem, hogy kiadjam az új parancsot. Az épületen belül Cass elmetrükkjei nem fognak működni, mert rúnákkal van védve. Szóval ha ilyesmire kerülne sor, azt vagy kint, vagy sehol.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szomb. Május 06, 2017 5:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Mondandómban egy kósza pillanatra megakaszt Drake vehemens csendre intése, ám elnézve testtartását, tekintetének irányát, hamarost rádöbbenek, jelenleg a démonnal folytat belső vitát. Amely felett érezhetnék örömöt, bizonyítéka volna annak, eljutottak hozzá szavaim, mégsem telíti el bensőmet a megelégedettség. Addig nem fogja, amíg meg nem szabadítom élősködőjétől, és amazt valamilyen módon el nem pusztítom. Talán önmagam megnyugtatására is veszem végül a bátorságot, hogy megérintsem a vállát, melynek fogadtatása a várható mód alakul.
- Aközött, hogy megbeszéltük, s nem vagy kíváncsi a szavaimra, akad különbség - pillantok szemeibe, melyek ha nem is közvetítettek felém az utóbbi percekben túlzott lelkesedést, azért kitartón rajtam fixálódtak. Nem késlekedek hát kihasználni koncentrált figyelmét; amint elutasított kezemet lefoglaltam a töltényekkel, folytatom, mibe korábban kezdtem.
- Most talán nem. Ám hiszem, idővel vissza fog térni, és nem lesz kegyelmes hozzánk - célzok az angyali fajra, semmint az emberekére. Mindezt azonban nem részletezném mélyrehatóan, túl sokszor jártam már körül e kérdéskört fivéreimmel s nővéreimmel, és ha még ők sem tudnak bizakodni az Úr visszatértében, hogyan is várhatnám el ezt Wallenbergtől? Nem védeném Atyánkat rendületlenül, magam sem értem indítékait, mindazonáltal igyekszem hinni abban, tetteinek megvan az értelme s indoka.
Az már inkább megakaszt, Drake egyszerűen nemet mond a segítségre, amiért tulajdonképpen ma eljöttem hozzá. Igaz, gyanakvást kelthetett volna bennem az iménti, céltalan kóborlása a szobában, viszont nem hittem volna, ilyen könnyelműen elzárkózik a közreműködésemtől. Netán messzire mentem volna a lelkére hatással? Egy módon tudhatom meg csupán.
- Dra… Mi? - szándékomban állt megkérdőjelezni a döntését, de utasítása nyomán jóformán kisülnek gondolataim. Értetlenül süllyesztem tekintetemet a kezembe nyomott töltényekre, majd továbbra is a bizonytalanság és tudatlanság érzetével ölelkezve vezetem a vadászra íriszeimet.
Az ábrázatomat végigszántó ráncok szinte egyszerre simulnak ki a magyarázatát hallva, s nem feltétlen azért, mert sikerült megmenekítenem egy angyalt. Természetest megkönnyebbültségemben az is közrejátszik, ám a Drake lelkének valódi megmutatkozása keltette reménysugár közelébe sem érhet. Igyekszem mindig rendületlenül hinni a feladataimban, azonban nekem is szükségem van arra, hogy tudjam, nincsen késő, és ennek Wallenberg esetében valamilyen okból kifolyólag még inkább örülök.
- Igen. Csupán mondd, hova - süllyesztem kabátom zsebébe a golyókat, majd a vadászhoz lépek. Amíg minden részletet meg nem beszéltünk, és egy újabb bólintással, egyéb kijelentéssel nem jelzi, útnak eredhetünk, nem bontom ki szárnyaimat. - A szavamat adom - biccentek határozottan. - Ám te se húzd sokáig. Amint lehet, visszatérünk, és pontot teszünk a pecsét végére - nézek a szemeibe ellenvetést nem tűrőn, majd, amennyiben elmondta, hová menjünk konkrétan, és az egymásnak felvázolt feltételeinket is elfogadtuk, szemközt helyezkedek vele, vállaira simítván tenyereimet.
- Kérlek, hunyd be a szemeidet. Úgy… könnyebb lesz - jelentem ki némi tartózkodással, s bár nem az útra célzok, remélem ekképpen fogja értelmezni, ugyanis én vagyok az, aki nem szívesen mutogatja a szárnyait. Kivetkőzvén szigorúan embernek ható küllememből olyan, mint a halandóknak levetni ruhájukat közönség előtt, kiszolgáltatott és kényelmetlen. Persze, amennyiben harcról van szó, nincs időm effajta dolgokon töprengeni, de ha lehet, nem fedem fel magamat teljesen a rövidéltűek között.
Bárhogyan is alakuljon, puszta dacból azért nem kockáztatnám Manakel társának épségét, szóval előbújtatva éjfekete tollaimat a szoba szűkös határai között, illetve biztos fogást találva védencemen, útnak eredünk az általa megadott helyszínre.

Noha erőmnek teljében nem vagyok, a valóság megcsalását kénytelen vagyok latba vetni, máskülönben nem egy „pillanat” alatt érkeznénk meg a kívánt helyre, hanem jóval később, megeshet, a vadásztársai után. Így viszont időben földet érhetünk, és Drake is végiggondolhatja, miként óhajtja megoldani a helyzetet.
- Mit gondolsz, könnyedén fogják fogadni? - kérdezem, végigpásztázva közben a környéket. Révén, jócskán előnyt szereztünk magunknak, várnunk kell még a hármas felbukkanására.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Pént. Május 05, 2017 9:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



to bae
Bla, bla, bla. Folt így, folt úgy. Ugyan már, Wallenberg. Ezt te beveszed? Ne engedj az angyalnak. Manipulálni próbál, hát nem látod? Emlékezz vissza, milyen élvezettel töltött el végignézni, ahogy a lány Manakel mellkasába vájta a pengét a parancsodra. Milyen megnyugvással töltött el, amikor megparancsoltad az embereidnek, hogy szeleteljék fel. Gondolj bele, mivé válna a városod, ha meghátrálnál. Egyetlen hátra lépés és felmutatnád a zöld jelzést a független fertőnek. Azt mondanád nekik, most már New York is szabad préda, jöjjenek csak. Gondolj bele, miért vagy ott, ahol most vagy. Diplomáciával vetted át a vadászcsaládok helyét egyetlen emberként? Ó, nem. Erős voltál és hajlandó messzire menni.

- Hallgass. – Csattanok fel mély morgással. Nem hallom Mammon gondolatait, de érzem őt. Érzem, hogy hozzám szól és mit próbál nyomatékosítani bennem. Érzem, hogy úgy próbál terjedni a gondolataim közt, akár a pestis. A fenébe is, érzem és tetszik, amit mond! Akarom, hogy úgy legyen, ahogy ő mondja. Akarom, hogy könnyebb legyen. Cassael beszél ugyan, de szociális visszamaradottként is érezheti, hogy nem őt intem csendre. Vele nem így beszélek, még akkor sem, amikor épp ellenséges vagyok. És nem is rá nézek. Lesütött fejjel, valahova nagyon oldalra. Nem lehet eltéveszteni, hogy a bőröm alatt kaparászó démonhoz morgok ott. Tényleges kaparásról is beszélhetünk. Úgy érzem, mintha le akarnák tépni a bőrömet. Nem érzem, hogy fáj, inkább csak tudom, hogy fáj. Mint amikor túltolod a béta alanin-t.
Egy ponton túl azonban már minden figyelmem az angyalé. Na nem mintha vidámabban néznék rá, mint eddig. Sőt, alig alig emelem meg az állam. De legalább már ténylegesen rá nézek. Nem a földre, nem a golyókra, nem máshova. Rá. Még ha túl látványosan is fáraszt, amit mond. Mi a francnak néz engem? Valami lecsúszott lelkésznek? De a mogorva tekintetet egy csapásra elkerekedett szemek váltják fel és tartózkodóan magasra szegett áll, amikor a vállamra teszi a kezét.
- Haver. Megbeszéltük. – A kezéhez nyúlok, két ujjal fogom meg és hessegetem le magamról az érintését. Értem én, hogy terelgetni próbál, de azért túlzásokba ne essünk. Ezt egyszer már megbeszéltük. Sőt, ami azt illeti erről is beszélhetnénk. Hogy máshol kell találkoznunk. Éjjel jön, hajnalban megy, vagy fordítva, amikor meg más is megjelenik, úgy viselkedik, mint akit karóba húztak. Egy átlagos mentalitású ember, mégis mire gondolna? Minek jár ez hozzám ilyen sompolyogva? Krisztus.
Ám hiába próbálom én a lezser viselkedésemmel oldani, lepergetni a helyzetet, nem megy. Csökönyös talán vagyok, de ostoba nem. A végtelenségig nem ignorálhatom az angyalt. Így hát végig hallgatom, elmerülve a szemeiben. A szavai ez alkalommal eljutnak a tudatomig.
- Nem tesz a te „atyád” semmit. – Felelem ridegen. Igen, hiszem, hogy létezik. Félem is. De tisztelni? Nehéz valaki olyat tisztelni, aki békét prédikál és háborút szül… Mélyet sóhajtok, az asztal felé sóhajtok és kényszeresen tovább rendezgetem azt a néhány alkatrészt, amit még szétszórva hagytam. Szinte hallani, ahogy forognak az agykerekeim. Ahogy megfontolom a hallottakat. Időre van szükségem. Akár csak néhány hosszú másodpercre. Had gondoljam át. Az egyik karom, az amelyen Astarte pecsétjét is viselem, láthatóan remeg, de nem törődöm vele. Csak elrejtem magam mellé engedve és odébb állok. Bóklászok ott, látszólag céltalanul, megiszom a maradék, már alig szénsavas söröm. Gondolkodom. Csak ez után fordulok vissza az angyalhoz. Tisztes távolságról.
- Nem. – Felelem egyszerűen és határozottan. Valóban sokat késlekedtünk, de nem fogjuk megtörni Astarte pecsétjét. Még nem. Érzek magamban annyira erőt, hogy megküzdjek a démonnal. Egy órácskát még bírok. Időt sem hagyva Cassaelnek a háborgásra, visszasétálok az asztalhoz és a fegyverem elkezdem megtölteni démoncsapdás töltényekkel. Két töltényt az ő kezébe is belenyomok. – Gyere. – Egy apró biccentés és már veszem is a kabátom. Nagyon sietősre veszem a tempót. És hát nehezen, de… De csak kimondom. – Visszavonom a parancsot. …Igazad van. El tudsz… vinni? – Most,hogy nyíltan igazat adtam neki, nehezebben jönnek a szavak. És más esetben bőszen tiltanám a nem emberi közlekedést, most nincs sok időnk. Az embereim telepjáróval mentek el. Ahol a foglyunkat tartjuk pedig nincs közel.
- És Cassael… A baj első jelére hozz ki onnan. – Talán nem bízom még benne száz százalékosan. De magamban még annyira sem. Mammon ebben a városban nem fog bántani senkit. Nem, amíg én itt vagyok.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Pént. Május 05, 2017 6:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Enyhén összehúzott szemhéjaim mögül, karba tett kezekkel pillantok a vadászra, kinek arcizmai számtalan változást ejtettek meg az utóbb lepergett momentumokban. Ha fele annyira értenék a halandók metakommunikációjához, mint jelen helyzetemben, bizonyosan több mindent képes lennék leolvasni, elemezni, megfejteni a férfi szeplőkkel tarkított ábrázatáról, vagy éppen kipuhatolni méregzöld tekintetéből. Midőn „emberi” képességeim azonban még bőven korrekcióra szorulnak, nehezen tudnám megállapítani, mi is forog konkrétan az elméjében. Ehhez természetest meglenne a magam angyali eszköze, de soha nem sérteném meg azzal, engedély nélkül lessek be gondolatvilágának rejtekébe.
- Nem aggódom magam miatt. Amennyiben így tennék, testvéreim sokaságához hasonlatosan megbújnék most, és homokba dugnám a fejemet valamely távoli, emberektől mentes vidéken - jelentem ki, megmaradva a visszafogott hangszínem használatánál. Úgy érzem, egy feneketlen tó vékonyka jégburka felett egyensúlyozok; hiszen elég egy rossz mozdulat - esetemben eltévesztett szó, nem megfelelő hangforma -, s már is a probléma mélységében fulldokolva találom magamat. - Érted annál inkább. S azokért, akiket az életüktől megfosztani tervezel, újabb és újabb foltot ejtve általuk a saját lelkeden. Tán könnyebbnek hat megadni a démonnak, amire vágyik, ideig-óráig elégedettséget kínálni neki, de ki kell tartanod a világért, mit megvédeni kívánsz - magyarázom, minden egyes kiejtett mondatommal egyre közelebb lavírozva a megértés irányába. Óvón vigyázok persze arra, szánakozásnak mindez ne hasson, jól tudva, ez sem tartozik a kedvenc megnyilvánulásai közé.
Következő megjegyzése hallatán is át kell gondolnom, mit feleljek, ugyanis azt még a vak is felfedezi, cseppet sem érinti kellemesen vagy közönyösen a téma. Ahogyan természetest engem sem, mégis kínzó az indíttatás, közelebb lépjek hozzá, és megértőn a vállára simítsam kezemet, megbocsájtást kínálva bűnei okán. Olyasmi ez, amelyet hamar elsajátítottam az emberektől, hiszen az együttérzés tetszelgett mindennemű kapcsolatuk, interakciójuk alapkövéül, vajmi univerzális varázskulcsnak hatott, ami minden esetben elégségesnek bizonyult. Idővel rájöttem persze, ez egyáltalán nincsen így, főként, életük megkeserítőjeként, egy angyalként ritkán kérnek az igyekezetemből, amely jó ideig mellőzött minden őszinteséget. Hogyan is lehettem volna az, miközben az érzelmeket sem értettem? Ma már egy fél lépéssel közelebb kerültem legalább annyira, hogy tudjam, mikor kell magamba fojtanom kényszereimet.
- Ha igazán próbálkozni, munkádba avatkozni óhajtottam volna, mindnyájatok emlékeit törlöm, s itt hagyva téged, megmentem fivéremet - közlöm végül, és ha nem is érintem meg, a távolságot egy félméternyivel lecsökkentem magunk között. - Megvannak a magam gondolatai, Wallenberg, ám a prioritást nem Manakel társának a megmentése jelenti adott pillanatban. Ezzel nekem kell elszámolnom, vagy majd megteszi Atyám helyettem - jelentem ki csendesen, megemelve az egyik vésett golyót az asztaláról. - Jó ember vagy… és eszed is van. Használd és kapaszkodj ebbe, ahelyett, hogy kapva kapnál az alkalmon jellemed tökéletlenségeinek kiélésére - tekintek rá egy kósza momentumra, majd visszahelyezem a fémdarabkát az asztallapra, s végezetül kihúzom magamat.
- Úgy vélem ideje lenne megtörnünk Astarte pecsétjét, így is sokat késlekedtünk - terelem vissza a témát eredeti, legalábbis elvárható medrébe.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Csüt. Május 04, 2017 7:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



to bae
Hogy a valódi én, vagy a démon szól-e belőlem? Őszintén? A legkevésbé sem számít. Kiadtam a parancsot és elégedettséggel töltött el. Cassael láthatta, hogy a három közül csak egyikük húzta a száját a döntésemre, a másik kettő szó nélkül, élvezettel teljesíti majd. Vagyis hozzá vannak szokva a hasonló esetekhez. Noha érezni lehetett a levegőben némi kínos hezitálást részükről, még ha igyekeztek is nem kimutatni azt. Ami arra enged következtetni, hogy ennyire szélsőséges nem szoktam lenni. Ennyire indokolatlan. Már Manakel fejét kitűzni is a barbárság határát súrolta, elvégre nem vagyunk szakadárok, vagy holmi vademberek. De azok az átkozott angyalok egyre merészebbek. Had lássák, hogy nem látjuk őket szívesen. Ahogy senki mást sem.
Amikor az embereim távoznak, felteszem érdeklődő kérdésem Cassael irányába, de a tekintet, amit cserébe kapok határozottan nem tetszik. Nem akarom ezt látni, tőle nem. Ki ő, hogy ítélkezzen? Rosszindulatú melegséggel, mondhatni kéjjel tölt el néhány másodperc erejéig, hogy szem és fültanúja lehetett a parancsom kiadásának. Hogy első kézből tudhatja, így járhat ő is, ha úgy akarom. Szégyellem is magam a gondolatért. Hisz tudom, hogy Mammontól ered. Megint az a mocskos trükk, amikor elkapja a legapróbb gondolatfoszlányt, kiforgatja, felpumpálja... Szóval a távolságtartására csak egy félvállról odamondott megjegyzéssel reagálok.
- Ne nézz így. Nem foglak megdöfködni angyalpengével. – A közönnyel telt szavak után pedig hamar komolyabbra fordul a beszélgetésünk. Elvégre ezért jött. Látok a szemeiben némi tartózkodást, gondolom arról van szó, hogy nem hiszi, hogy elfogadok egyetlen szót is abból, amit mond. Hogy mindjárt jön a lázongás, hogy engem aztán nem feketít Mammon. Pedig de. Érzem én. Beletörődően figyelem az angyalt, a tekintetemmel egyértelműen igazat adva neki. A démon óta valóban sokat változott a hozzáállásom, még ha Mammon nem is hagyja, hogy különösebben belegondoljak, mert neki addig jó, amíg érdektelen vagyok és büszke. De a lovas által táplált sötétséget és agressziót, mintha Cassael egyensúlyozná. Ő talán észre sem veszi, de lerakja valaminek az alapköveit, amire... talán még számomra is épülhet remény. Én csak annyit teszek hozzá, hogy hagyom, segítsen.
- Ne is próbálkozz, Cassael. Az angyal meghal és kitűzzük a fejét. – Csóválom meg a fejem. De nem az igazi. Nem nézek rá, végig szánalmasan mélyre van lesütve a tekintetem. Majd kényszeresen pakolgatni kezdek. Először csak az imént tisztogatott fegyvert teszem az asztalra, aztán a démoncsapdás golyókat kezdem szedegetni. Mint egy dacos gyerek, akit most szidtak le. Ilyen érzés lenne szégyellni magam? Már alig emlékeztem rá.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Kedd Május 02, 2017 6:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Hazugság lenne azt állítanom, nem frusztrálnak védencemnek váratlan felbukkanó vadásztársai, valahol azért mégsem bánom, fültanúja lehetek a New Yorkban bevett módszernek a független angyalokat illetően. Jól ismerem Manakelt, tehát, ha esélyem van rá, kimentsem szorult helyzetéből, mindenképpen megkísérlem, bár tény, Wallenberg lelkének sötétjéből fakadó mosolya aggodalomra int. Mindazonáltal félretolom a gyanakvásomat, hogy érdemi információkhoz juthassak, igaz, a beinvitálásom módja egy kérészéltű momentum erejéig megakaszt. Szerencsére nem tart sokáig, míg rádöbbenek a tegnap felvetődött név használatának szükségességére.
- Baseball - biccentek kurtán egy halovány mosoly kíséretében, jó ideje nem tapasztalt önbizalommal telve el okán annak, képes voltam felvenni a fonalat, amely ráadásul egy hazugságon alapszik. Általában nehézkesen birkózok meg a hasonló helyzetekkel, a halandókra jellemző érzelmek nélkül ugyanis kimondottan nehéz megcsalni mások érzékeit pusztán szavaim és mimikám formájában.
Örökkön azért nem tervezek fürdőzni az elért, aprócska siker mámorában, belépek a már jól ismert, rumlis szobába, és valamivel odébb helyezkedek el, mint Wallenberg és vadászai. Füleim természetest kiélezetten figyelnek a közöttük zajló társalgásra, ám tekintetemmel mindeközben felmérem a környezetet, nyomait keresve bármiféle jelnek, bizonyítéknak, mely aggodalomra adhatna okot. Egészen addig harmonikus belső nyugalommal nézelődök, míg meg nem hallom Drake szavait az elfogott angyal és Manakel kapcsán. Nem járok a világban szemellenzővel, jól tudom, mi történik fivéreimmel és nővéreimmel, vagy éppen az ártatlan emberekkel, mégis nyugtalanság fog el a férfi kegyetlensége végett. Íriszeimet lassan rá emelem, igyekezve száműzni ábrázatomról a megdöbbenés leghaloványabb árnyékát is, azonban nem tapasztalom rajt’ a hezitálás bármely formáját. Reményem, a benne lakozó démon készteti effajta döntésekre, noha ennek fényében sem tudnám elkerülni, hogy erőt vegyen rajtam a frusztráció és a türelmetlenség.
Ajkaimat vékonyka vonallá szorítva várom, távozzanak végre a társai, és már éppen készülnék megszólalni, amikor az iménti téma erős kontrasztjaként megakaszt a hogylétemre vonatkozó kérdésével.
- Képes leszek megtörni a pecsétet - felelek csöndesen, egyelőre tartva távolságtartó pozíciómat. Nem érzek iránta haragot, és a bosszúszomj sem marcangolja a bensőmet, pedig lenne okom rá bőséggel. Tán nem állok ki nyíltan az emberek mellett, tán gyávának tetszeleghetek a függetlenség pajzsa mögött, viszont cseppet sem állhatom, ha ártatlanok vérét ontják, legyen szó angyalról, emberről egyaránt. Ráadásképpen nehéz küzdeni mindkét félért, miközben egyik sem érti meg, miért éppen a másikat juttatom előnyhöz adott momentumban. Indokokat tehát százával tudnék sorolni, miért kellene megvetést és gyűlöletet éreznem Wallenberg iránt, mégis, mi egyedüliként bosszant, az a mérhetetlen ostobasága.
- Nem kellene táplálnod a démont. És nem érdekel, alapvetőn mit gondolsz a természetfelettiről, Mammonnal a bensődben nem segítheted hozzá effajta céltalan kegyetlenkedésekkel ahhoz, hogy tovább feketítse a lelkedet - jegyzem meg továbbra sem emelve hangom erején vagy éppen színén. Jól tudom, nem fogja kicsattanó örömmel fogadni meglátásaimat, de nem is célom az érzéseinek pátyolgatása.  - S mielőtt ellenkeznél, még kerubnak sem kellett lennem ahhoz, hogy érezzem a káoszt, mi benned tombolt az imént - tekintek rá őszinte aggodalommal, mely apánként váltja fel korábbi bosszússágomat.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Kedd Május 02, 2017 10:37 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Nehéz éjszakán vagyok túl, Mammon parányi darabokra tépett, majd rakott össze, hogy újra megtehesse. Nem mindig könnyített rajtam a tudat, hogy ezek csak víziók. De azt hiszem, Cassael sem panaszkodhat. Ami őt illeti, már egy órányi késésben van a várt időponthoz képest. Pirkadatkor érkezik? Úgy tűnik, az ő pirkadata és az én pirkadatom közt van némi időeltolódás. Akár aggódhatnék is, hogy az új partneremnek baja esett, de nem teszem. A vadászok köreiben az utóbbi időben rend van. Felvettünk egy megszokott rutint, amibe beletartozik az is, hogy ha független angyalt találnak a területeinken belül, azt elém hozzák és döntök a sorsáról. Mihály angyalaival finomabban bánunk - értsd velük hajlandó vagyok beszélni.
A szobában lévő asztalt általában nem evéshez használom. Most is ki van pakolva egy fél fegyverkészlet, alkatrészek, pengék, golyók. Jelen elfoglaltságom, hogy a töltényekbe vések miniatűr démoncsapdákat. Előszeretettel használom, bár nem mondom, hogy most nincs bennem hátsószándék. Ha Mammon elszabadulna, vagy akár csak halványan érezni kezdeném, hogy átveszi felettem az irányítás... Hezitálás nélkül lőném meg magam.
Végszóra pedig eljut a tudatomig az eltéveszthetetlen kopogás. Nem mintha várnék mást, de már a ritmusából tudom, hogy Cassael az. Túl finoman csinálja. Mintha attól artana, hogyha erősebbet koppint, betörik az ajtó. Remélem az a magyarázat a csúszására, hogy nem repült. Szándékosan a csúszást használom, nem pedig a késést, mert technikailag nem késett, hisz pontos időpontot nem beszéltünk meg. Hamar indulok is ajtót nyitni, de mire odaérek, a túloldalról már hangos dörömbölés szól.
Zsörtölődve fújom ki a levegőt az orrom alatt. Előre tudom, hogy ez nem Cassael lesz. Nyitom tehát az ajtót és a vadászaimmal találom szembe magam. Meg a félretolt angyallal. De mikor megtudom, hogy miről is van szó, olyan érces mosoly csúszik az arcomra, amit Cass még aligha láthatott. Ez az a Drake Wallenberg, akinek félik a nevét.
- Gyertek. - Tárom ki az ajtót az embereimnek biccentve, majd az angyalra nézek... akinek a kiléte nem szeretném, ha kiderülne előttük. - Te is, Robinson. - Igaz, hogy az éjjel kerek perec közölte, hogy ő aztán nem Robinson, meg nem is Basebal, de mégsem hívhatom a tisztes nevén. Annál már csak az tenné világosabbá a mivoltát, ha kicsapná a szárnyait az asztalra.
Innentől viszont fittyet sem hányok Cassre, mintha egy lótifuti ügyintéző lenne. Az embereimmel azonban láthatóan összeszokottan, de szigorúan beszélek.
- Főnök, szerintem lehetne vele beszélni. Finomabban, mint... Talán többre jutnánk, mint a másikkal.
- A fenéket kesztyűs kéz! Megmondom én mi legyen! - Szól közbe az egyik szavába a másik megtermett férfi, de esze ágában sincs folytatni, amikor meglátja az arckifejezésemet. Sejtik ők, mi következik most.
- Manakelből már minden információt kinyertünk. - Kezdem életuntan. Nehéz éjszakám volt, zárjuk rövidre a dolgot. Döntéshelyzetben sosem hezitálok. És mivel Manakelből már mindent kinyertünk, erre a másikra nincs szükségünk. - Hasznosítsátok a szárnyait. A fejét tűzzétek a keleti falra a másik mellé. A többivel... - gondolkodom el egy hosszúra nyúlt másodpercre a további testrészeket illetőleg - nem érdekel mit csináltok.
- De... Drake... Nem haragítunk ezzel magunkra túl sok angyalt? - Kérdezi egyikük bizonytalanul. A szemeim pedig szikrákat szórnak. Cassael ha eléggé visszanyerte már az erejét, érezheti, ahogy a fellobbanó haragom vegyül a démonéval. Csoda, hogy egy helyben tudok maradni és a társam haja szála sem görbül. Sőt, meglepő higgadtsággal felelek.
- Azért áll még New York, mert nem engedünk. Had lássák, hogy nem látjuk szívesen őket. - Két független angyal kitűzött feje a keleti falon már meggyőző, nem? - Köszönöm. Menjetek. - Zárom hamarosan rövidre a dolgot. Nem is értem, ezért miért jöttek ide hárman. Csak akkor fordulok Cassael felé, végre vele is foglalkozva, amikor az embereim már "messze járnak". Láthatóan nem érint meg különösebben a dolog, hogy a füle hallatára tárgyaltuk ki, hogy daraboljanak csak fel egy - hozzá hasonlóan - független angyalt.
- Jól vagy? - Kérdezek rá, mintha az iméntiek meg sem történtek volna és folytatnánk ott, ahol az éjjel abbahagytuk. Úgy látom, sikerült összeszednie magát, és itt sem gyengítik már a rúnák, de illő megkérdeznem azok után, hogy segített.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Pént. Ápr. 28, 2017 5:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Az értetlenség jól ismert érzetével ölelkezve tekintek fel a vadászra, várva magyarázatát a megnevezést illetően. Előrébb természetest nem jutok, magam sem értem, miért reméltem ezt másképpen.
- A nevem Cassael, nem Robinson vagy… Baseball - tudatom vele némi elbizonytalanodással, mielőtt felkelnék az ágyáról, hogy útnak eredhessek. Kérdése megakaszt viszont, hiszen az éjszakára vonatkozó pontos tervekkel még nem rendelkezek, arra mindenesetre nem vetemednék, hajlékot kérjek tőle. Egyrészt a benne lakozó démon miatt képtelen lennék a teljes ellazulásra, másrészt azzal még én is tisztában vagyok, effélét kérni legfeljebb barátok között szokás. Nem igazán hiszek abban, Wallenberg esetében valaha közel kerülhetnék e fogalomhoz.
- Nem fogok, bármi is legyen az - vonom össze a szemöldökeimet, noha tanácsát hallva egyhamar kisimulnak vonásaim. - Rendben van. Bár neked is kerülnöd kellene ma a kimozdulást, nem biztonságos - biccentek felé, mielőtt kitárnám ajtaját, és elhagynám a motelszobát.

A másnap kellemesen ér. Hosszadalmas óráknak előtte aggódtam, nem fogom tudni időben összeszedni magamat, tán az ébredés sem ér majd, most mégis melengető napsugarak cirógatására kelek a pihenőhelyemmé kikiáltott épület legfelső szintjén. A városban akadnak még rendkívül magas építmények, elhagyatottak is szerencsémre, választottam hát közülük egyet, mely a legártalmatlanabbnak hatott. Nyilvánvalóan bölcsen döntöttem, hiszen békémet nem háborgatta senki, és a felébredést is megérhettem ahelyett, egy vadász ezüstjének köszönhetően eggyé olvadtam volna a kozmosz végtelen sötétségével.
Hazugság lenne azt állítani, teljesen helyrejöttem a tegnapi komoly megpróbáltatásokat követőn, ám küllemem rendbetétele és megszokott utazásom nem okoz különösebb problémákat. Máskülönben attól tartok, nem jelenhetnék meg az ígért időszakban Wallenberg szobájának ajtajánál, ígéreteim megszegését márpedig egyáltalán nem állhatom.
- Én vagyok - kopogok be a megviselt deszkákból álló bejárati alkalmatosságon, reményében annak, a rúnák kellő védelmet biztosítottak, és nem Mammon elszabadulásának látványára érkeztem. Túl sokáig nem ostorozzák bensőmet az aggodalmaim, ugyanis a motel oldala mögül felbukkanó, egyenest az irányomba igyekvő mogorva alak eltereli a figyelmemet.
- Odébb - csupán ennyit szól hozzám, miközben félretol az útból, és az iménti, diszkrét kopogásommal ellentétben erősen az ajtóra üt kétszer. - Főnök! Remélem ébren vagy! Elkaptuk Manakel barátunk egyik cimboráját, mi legyen vele? - kérdezi fesztelen, mintha ott sem lennék, noha ezt cseppet sem bánom.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Pént. Ápr. 28, 2017 10:07 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Meghalna értem? A kijelentésére szeretném megszigorítani az arckifejezésemet, mereven és elutasítóan pillantva rá vissza. Mégis képtelen vagyok. Egészen kifejezéstelenül, némi ámulattal figyelem. Egy hosszúra nyúlt másodpercnél nem lehet több az elgyengülésem. Mint mondtam, nem hagyhatom magam megpuhítani. De ez nem zárja ki azt, hogy összedolgozzunk. A  célunk közös. Egy ilyen kapcsolat pedig hosszútávon is a hasznomra válhat a városom érdekében. Noha azt természetemnél fogva nehezemre esik elhinni, hogy Cassael részéről az ügy személyes. Hogy nekem akar segíteni, hogy számít a nevem, hogy nem csak egy arctalan porhüvely vagyok, akiből ki kell irtani a démont. Az angyalok túl sokat pusztítottak és vettek el tőlünk. Olykor nehéz - és veszélyes is - elhinni azt, hogy van, akinek számít az emberi élet és óvja azt.
- Jól van, Robinson. - Sóhajtom az orrom alatt és a halk, mély hangot már követi is a sörös doboz pisszenése. Nem tudom, hogy mire számítottam, de felénk ez így megy. A munkáért házi sör a jutalom. Saját főzdénk van a városban, vadász szokás. - Baseball. - Jegyzem még meg két korty között. A tekintetéből ítélve, fogalma sincs, miért hívtam ironikusan Robinsonnak. Tudja egyáltalán mi az a baseball? Valószínűleg ő még a pár évezreddel ezelőtti kőhajigálásnál tart.
- És mégis hol szeretnéd kipihenni magad a vadászok városában? - Szól a csípős, költői kérdés. De nem becsülöm le Cassaelt, sejtem, hogy neki is van némi sütnivalója. Úgyhogy ahelyett, hogy marasztalnám, mert miért tenném ugye, csak adok neki néhány jótanácsot. Mint például. - Ne hoppanálgass, ha teheted. És kerüld el a keleti oldalt, ma arra járőrözünk.
Miután elmegy, én tovább kortyolgatom a sörömet és újra bebizonyosodik, hogy Mammon pokolian erős. Ezt nem csak az elmúlt évszázadok bizonyítják, de már önmagában az is, hogy két arkangyal sem bírt el vele. Szívós, mint egy csótány. Így az sem okoz meglepetést, hogy Cassael mágiája nem tett lakatot a szájára túl sokáig. Néhány perccel azután, hogy az angyali jelenlét megszűnik, ő már vígan liheg a fülembe, ahogy ezelőtt is tette.
- Hé, Drakie. Játszunk? Nagyon felbosszantottál ám. - Ez a legrosszabb. Talán csak a én sajátosságom, de sokkal jobban viselem, amikor Mammon a valódi arcát mutatja. Amikor démonian hörög és fújtat. Nem ez, amikor úgy beszél velem, mint egy óvodással. Ez a visszataszítóan nyájas hang. Ilyenkor mindig készül valamire. A levegővétel hamarosan egyre nehezebbé válik, a belsőszerveim pedig mintha öntudatra ébredtek volna. Azt hiszem, mindjárt kidobom a taccsot, amikor had ne írjam körül, milyen fekete és zöld nyálkát kezdek felköhögni. De tudom, hogy nincs baj. Tudom, hogy ebből az egészből semmi nem valódi. A pecsét, amivel a lovast elzártam nem engedi, hogy kárt tegyen a porhüvelyben. Így a vízióin is hamar felülkerekedek, bár túl sokat nem alszok. Marad a kávé és egy rúnákkal ellátott bilincs a csuklómra, biztos, ami biztos. Nincs más dolgom, mint kivárni, hogy Cassael visszatérjen.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Szer. Ápr. 26, 2017 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Magasba emelkedő szemöldökei, és nyíltan megrökönyödött ábrázata jó előre vetíti, egyáltalán nem lesz könnyedelmes a dolgom a pecsét eltüntetésével, vagy úgy általánosságban a vele való összedolgozásban. Szerencsére leplezetlen ellenérzései dacára engedelmeskedik kérésemnek, s révén erőmnek, türelmemnek hát még időmnek fogytán vagyok, nem fecsérlem az értékes perceket engedelmének kiimádkozására, sajnálatos. Elutasítását megélvén bizonyosra veszem, ezen mód tovább fog tartani az egész, mintha figyelmeztettem és együttműködésre kértem volna. A frusztráltság újabb hulláma söpör végig lényemen, miként rezzenéstelen arccal magam elé meredek, de amint kiengedem a tüdőmben gyülemlő, bosszankodással átitatott levegőmet, felocsúdok néma zsörtölődésemből.
- Tudod… Meghalnék érted - tekintek le rá egészen elkomolyodott, őszinte ábrázattal. - Vagy bármelyik emberért, kinek lelke arra érdemesnek bizonyul. Nem kell kedvelned, utálhatsz egész lényeddel, viszont ebben a helyzetben egymagad vagy, és nélkülem fel fog emészteni a démon. Hagyd meg undorodat magányos óráidra, s amíg itt vagyok, haladjunk előre - nyújtom felé a kezemet, ekképpen várva, végre méltóztasson felfedni előttem az alkarját, amelyen a pecsét lapul.
Nem vagyok teljesen biztos abban, eljutottak-e hozzá szavaim, arckifejezése távolra révedésről tanúskodik, mindenesetre ilyen vagy olyan módon, ám eljut tudatáig a felismerés; kénytelen lesz együttműködni velem. Én pedig nem várom meg, újfent meggondolja magát, tüstént nekilátok a pecsét gyengítésének.
Nehéz lenne megállapítani, mennyi időt töltöttem a próbálkozással, legközelebb már csak az tűnik fel, hogy az ágyon ücsörgök Dra- Wallenberg mellett. Igyekszem minden erőmmel koncentrálni arra, amit mesél, azonban nincsen abban semmi meglepődni való, értelmes reakció képtelen elhagyni a számat.
- Mégis hogyan…? - teszem fel a kérdést csöndesen, kihasználva azt a néhány pillanatot - míg a vadász hátat fordít nekem - a szemeim megpihentetésére. Ezúttal sem tart sokáig az idill természetest, a következő momentumban valami a mellkasomnak csapódik, majd onnét tompán az ölembe puffan. Szokatlan riadtsággal pattannak fel szemhéjaim, ám hamar ellazulnak cérnaszálon függő idegeim, realizálva, csupán a közkedvelt borzalmukkal kínált meg.
- Nincsen szükség varázslatra - morranok fel, noha magam sem tudnám megmondani, milyen okból kifolyólag. Figyelmemet elterelendő az üveg kupakját vetem vizsgálat alá. - Mindössze ki kell pihennem magamat, s amint visszanyertem az erőmet, megtörhetem a pecsétet védő mágiát. Annyira nem bonyodalmas - magyarázom lehiggadva, majd újabb sóhajt préselve ki tüdőmből, félreteszem az ágyra az italos üveget.
- Távoznom kell - jelentem ki, felkelvén amúgy roppant mód kényelmes fekhelyéről, hogy valami kevésbé hívogató helyen hajthassam álomra a fejemet, kiheverendő megpróbáltatásaimat. - Pirkadatkor érkezem, addig ki kell tartania a démont gyengítő rúnáknak. Ha bármi történne mégis, ne késlekedj hívni - biccentek felé, kíméletes tempóban indulva a kijárat felé.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Szer. Ápr. 26, 2017 2:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



A szobában uralkodó komor hangulat segít visszanyelni a felszínre kívánkozó mosolyt. Azon tűnődöm, Cassael vajon humoros próbál lenni, vagy csak kínosan le akarja venni a témát a napirendről. Az angyaloknak ez arcpirító lenne? Feltételezni, hogy bármi köze van egy démonhoz? Egy lovashoz? Azért össze ne törjön itt a kicsi lelke. Vagy talán csak én vagyok vele ellenszenves és szeretne mihamarabb tovább állni. Értékelem én, hogy kisegít Mammonnal szemben, nagyon is. De minden egy légtérben töltött perc csak megerősít abban, hogy miért is rühellem az angyalokat. Azon kívül, amit az emberiséggel tettek persze.
De nem is tűnődöm ezen túl sokáig, mert jön az a kétes megjegyzés. Az ágyra parancsol? Engem? A szemöldököm leplezetlenül csúszik fel a homlokom közepére és a továbbiakban is képtelen vagyok letörölni a kifejezést az arcomról. Már megbocsásson. Ettől függetlenül, tiltakozás nélkül teszem, amit kér. Leülök az ágy végébe és figyelem, mire készül.
- Woa, haver. - Lököm el a kezét, erőteljesen célozva rá, hogy felnőtt emberek közt ezt nem illik. - Nincs taperolás. - Szólok rá. Kívülről szemlélve talán tényleg ellenségesebb vagyok Cassaellel, mint arra okot adott volna, és ha egy kicsit félretenném a büszkeségem, én is jól látnám, hogy szükségem van a segítségére, mert a lovasok átléptek egy pontot, egyedül nem bírok el velük. És ha Mammon veszélyes a világra, az azt jelenti, hogy én is az vagyok. Az angyalok iránt érzett ellenszenvem mégis nehéz félre tenni. Talán nem is akarom. Most együtt dolgozunk, rendben. De nem hagyhatom, hogy egy független angyal megpuhítson. A legutóbbi független angyal, aki a városom határin belülre merészkedett lényegében darabokban végezte. Mi is volt a neve? Manakel, azt hiszem.
Mindig vigyáztam New Yorkra, nem számított, mennyire kell bemocskolnom hozzá a kezem. De most? Elcsesztem. Azt hittem, van még időm és figyelmen kívül hagytam Cassael figyelmeztetését a Halállal kapcsolatban. A csökönyösségem miatt meg...
- Végre egy épkézláb gondolat, Wallenberg. Biztos lehetsz benne, hogy az idei nyárköszöntő ünnepség helyett pestis-parti lesz a városban, veled  főszerepben. - Mammon eltorzítva, de a saját hangomon szól hozzám. Jól látom, ott áll Cassael mögött, az én arcomat viselve mered a szemeimbe. Mire én csak mélyet sóhajtok és az ingujjam feltűrve odanyújtom a kezem az angyalnak. Lassan azt sem bánom, ha tőből kell kitépnie a karom az átok feloldásához. Hagyom hát, hogy tegye, amit tesz. Leírhatatlan és pokoli érzés terjed szét a testemben. Nem fájdalom, nem tudnám megmagyarázni, mi ez. De érezhetően gyengül a jel, így csak ökölbe szorítom a kezem és tűrök. Amikor pedig végeztünk, és látom, hogy Cassael nem áll már sokáig a lábain, elcsípem a kabátja ujját és lehúzom magam mellé az ágyra. Egy kis ülés nem árt meg, mielőtt kifeküdne itt nekem. Kivéve, ha aranyere van. De gondolom nincs.
- Nyilvánvalóan. Einstein. - Felelem, amikor megállapítja a nyilvánvalót. A kijelentésem ez alkalommal nem ellenséges, inkább csak barátian csípős. Ó, pedig elhiheti, szeretett volna magával hurcolni, a kis hamis. A hamarosan beálló csend lehetne kínos is, de most inkább kellemes a maga fura módján. Őt nem marcangolják a felpingált rúnák, nálam pedig egészen elcsendesedett Mammon. Egyelőre.
- Én kiderítem, hogy miben mesterkednek. - Állok fel, hogy a hűtőhöz sétálva kivegyek két doboz sört. Az egyiket Cassael felé hajítom. Rutinos a mozdulat, meg van szokva, hogy a vadászok elkapják. Őt lehet, hogy most elegánsan ledobom, mert elég tompának tűnik. - Te szerezz egy varázslatot, amivel lekaparjuk a karomról, amit Astarte rám égetett.

Cassael
'Cause we're hot like hell
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
137

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 25, 2017 11:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Az ábrázatom állandó védjegyéül szolgáló ráncok ismét az enyhe értetlenkedés és gyanakvás küllemét kölcsönzik arckifejezésemnek, hallva a vadász szavait. Ha valóban ennyi is elég volna a démon feldühítéséhez, miért feltételezte, akad egyéb ok a háttérben? Nyilvánvalóan sok mindennel nem vagyok tisztában a halandókkal kapcsolatban, ám ostoba egészen nem vagyok. Egy tünékeny momentum erejéig bizony sérti becsületemet a feltételezés, nem vagyok elég őszinte, netán az indítékaimban leledzik kételkedni való, de mindezen kellemetlen gondolataimat egyhamar félresöpröm. Nem hajt a bizonyítási kényszer erőteljes volta, s bár azt hiheti, mindennek alá vagyok rendelve, cseppet sem hiszem, hogy bármi elszámolnivalóval tartoznék az irányába.
- Ez esetben nem kellene meglepjen felfokozódott dühe velem kapcsolatban - jegyzem meg, félre is söpörve a témát, amennyiben neki sincs további közlendője Mammon és a hisztériája kapcsán. Az sokkal jobban aggaszt, az alkarját csúfító pecsétre egyértelműen nem volt hatással a gyógyítás. Balgaság lenne azon ábrándba ringatni magunkat, túl sokáig használni fog a padlóra pingált „tűzoltásom”, elkomorodott és enyhén hitetlenkedő tekintetemmel igyekszem hát kételyeimet megosztani a vadásszal.
- Ülj az ágyra, ez nem tűrhet halasztást - sóhajtok fel aprón, jól tudva, a pecsét mágiájának megtöréséhez most nincsen bennem elég erő, azonban mégsem hagyhatom itt védencemet egy ilyen kifogással. Ha egyelőre nem is leszek képes végérvényesen eltüntetni a rúnákat, a gyengítésükre mindenképpen kísérletet tehetek. Tehát, ha leült, ha nem, közelebb lépek hozzá, majd engedélyének külön kérése nélkül megemelem a kezét a könyökénél fogva, s amennyiben nem ellenkezik, feltűröm az ingujját. A türelmesség harmonikus és idilli állapotától messze leledzem, örülök, ha meg tudok állni a két lábamon, szóval nem fecsérelném az erőmet felesleges beszédre.
Hogyha továbbra sem gátol meg tervem kivitelezésében, szabad kezemet a pecsét fölé emelem, és behunyt szemekkel koncentrálva igyekszem latba vetni megmaradt mágiámat reményében annak, legalább a gyengítéshez akad még bennem elég kitartás. A gyakorlat fogja mutatni, jutottam-e bármire, mindenesetre, amint megérzem, elmémet elkezdi belepni a sötétség, felhagyok a próbálkozással, mert teljesen kiszolgáltatottá lenni egyáltalán nem óhajtok. - Sajnálom, egyelőre ennyi… ennyire tellett - szusszanok fel halkan, és ha eddig nem ültem, ezúttal sürgősen keresek valami támasztékot egyensúlyom megtartásának érdekében. Addig is igyekszem koncentrálni a Halál látogatásával kapcsolatos részletekre, amelyből nem tudok túl sok érdemi információt kinyerni, egyértelműen kiesett neki a démon uralma alatt eltöltött időszak.
- Nyilvánvalóan megegyezhettek valamiben, ha nem hurcolt magával a Pokolba. Van bármi elgondolásod, miben állapodhattak meg? - érdeklődöm meg, noha úgy érzem, nem fogunk jutni egyről a kettőre jutni. Mégis húzom az időt, értékes perceket nyerve az indulásomra való felkészüléshez. Nem mintha a repülés szóba jöhetne, hacsak nem óhajtanék New York valamely impozáns épületére felkenődni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Kedd Ápr. 25, 2017 2:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next



Az az ostoba angyal. A pecsét, amivel visszataszított a felszínről, csak az elkerülhetetlen késleltetése. És mit ér vele? Csak elvakultabbá tesz és minél tovább próbál a ketrecemben tartani, annál lassabb és fájdalmasabb lesz a pusztulása, amikor majd szembe kerül velem. És te, Wallenberg? Tudod mit tett veled a szentfazék? Hogy milyen katyvasz lesz a fejedben hamarosan, mert a pecsét, amit használt nem kompatibilis Astarte művével? A bizonyos gyors tűzoltás átka. Most átmenetileg talán meggyengítettetek, de hidd el, lesz még itt nemulass.
Wallenbergnek persze csak a lelkét bánthatom. Astarte is biztos szívesen kipróbálná ez a testet. Nem úgy, ahogy ő gondolja persze. Úgy, ahogy én. Wallenberg egy féreg. De a teste szívós és erős. Ráadásul ez az arc nem egy elhanyagolható presztízzsel rendelkezik, legyen szó akár vadász, akár démoni körökről. Ezt a húsdarabot teljesen rám szabták.

- Azok alapján, amit eddig láttam belőle, azt is személyesnek venné, ha úgy néznél rá, ahogy őnagyságának nem tetszik. - Felelem Cassael szavaira, amikor választ kapok, hogy miért is pécézhette ki magának az angyalt. Nos, bármennyire is sanyarú ilyesmit mondani, úgy tűnik minimum egy közös vonást magunkénak tudhatunk Mammonnal. Általánosságban véve rühelljük az angyalokat. Nem mintha ez egy sör felett lehetne a közös témánk. Vagy úgy bármi más. A következőkre azonban már elfog némi félsz. Hogy eltűnt-e a lovas által rám nyomott bélyeg? Nem tudnám megmondani. Nem tűröm fel az ingem, csak az alkaromhoz emelem az ujjaim, hogy kitapinthassam, ott ékeskedik-e még az alkaromba égetett jel? Érzem a választ, de csak késleltetve felelek.
- Csak nem elvitte a cica a nyelved, Wallenberg? - Hasít át Mammon érdes hangja a füleim közt lüktető tompa zúgáson. Már csak ez hiányzott, hogy a megjegyzéseivel boldogítson.
- Rendben leszek. Ideiglenesen. - A hangom viszonylag komor. Érzem, hogy Cassael iménti akciójának a hatása idővel el fog kopni. - De szükségem van egy varázslatra, ami levakarja az alkaromról ezt az átkozott jelet, ami zöld lámpát ad Mammonnak. - Ez után pedig röviden összefoglalom neki, amire emlékszem az Astartéval való találkozás kapcsán, néhány nappal ezelőtt.

Sponsored content
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Motel a város szélén
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: