☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Motel a város szélén

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Hétf. Május 22, 2017 9:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next




***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Hétf. Május 22, 2017 9:50 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Angyali büszkeségemből és az utóbbi órák kényelmetlen momentumaiból fakadó frusztrációm egyhamar elapadni látszik, miként biztosít róla Wallenberg is, nem tart a házikedvencének.
Látva, amiképpen a maradék alkoholt is eltünteti enyhítendő lelki sérelmeit, képtelen vagyok másképpen pillantani rá, mint elnéző atya a gyermekére. Tudom, milyen az, minden tekintetben kimerítő napokat töltöttem el a halandó családok megfigyelésével, a közöttük húzódó kapcsok megismerésével, amelyhez szemernyit sem lehet hasonlítani a saját, terebélyes famíliámat. Isten távozásával, és a jelen helyzet meglétével nehéz megértenem, hogyan tudnak ilyen mélyen kötődni egymáshoz az emberek, a szülői vigyázást és elnézést azonban még egy magamfajta angyal is képessé lehet átérezni. Hát ekképpen figyelem Drake-t, szemet hunyva afelett, milyen módon kicsinyített le sajátjai előtt, elvégre csupán azt tudják eltiporni, aki hagyja is magát. Én nem kívánom hagyni, hogy előítéleteinek és a fajtánk iránt érzett gyűlöletének bakancsával a sárba passzírozzon, s mindezért képes vagyok elkövetni akármit. Ha most éppen a megbocsájtásomra és nyugalmamra van szüksége, úgy megadom neki.
- Természetesen - biccentek egy aprót, nem is tudva, honnét fakad kételye. Meglehet, korábban nem beszéltünk arról, hogyan tovább, és mindeddig más problematikákkal is foglalkoztam, mint a Menny felszabadítása, ártatlan testvéreim megsegítése vagy az utamba kerülő démonok elpusztítása, de számomra nem kérdéses; a szükségben mellette maradok. Vannak persze ügyeim, amelyeket továbbra is szemmel kell tartanom, ám lévén annak, az egyik angyalává formált a Teremtő, megvannak az eszközeim arra, hogyan oldjak meg ilyen apró zökkenéseket. - Ne legyenek kételyeid, Drake… Segíteni fogok és melletted maradok, amint megígértem. És helyesen döntöttél - nem magyarázom meg az okokat, egyszerűen a lehető legnagyobb hitemmel és magabiztosságommal tudatom vele, a mai napon meghozott döntése volt a helyénvaló.
Ezzel nem is zavarnám tovább, kilépek a motelszoba elé, hagyva neki teret az elmélkedésre, illetőleg felügyelve a környéket, túl hosszasan mégsem mélázhatok el. Nevem hallatán hátrafordulok, s révén, nem szólal meg rögvest, beljebb is sétálok, érdeklődéssel telten kutatva páratlan zöldjeit.
- Értem. Amire szükséged van - biccentek felé ismételten, tudatva vele, bár sürgető a távozásunk, elfogadom emberi érzéseiből fakadó óhajait, még ha azokkal én nem is tudhatok azonosulni. Tán egy órán már nem fog múlni semmi, főként így, a démon egyelőre a homályba lett száműzve.
- Sikerrel fogunk járni, Drake… Én hiszek benne - jelentem ki, s noha mosolyt nem intézek szavaim mellé, a tekintetem reményt sugárzó.
Így indulunk hát neki a világnak, Atyánk tökéletes teremtésének, melynek távol eső vidékeit nagy valószínűséggel időtlen idők óta nem látta már védencem. Reményem, ilyenformán ő is megtalálja kényszeredett távozásának előnyeit, és nem fogja hagyni a démonnak, lelkének újabb sérülésébe verhessen éket.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Május 21, 2017 10:14 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Bolygat a dolog, hát persze, hogy bolygat. Épp most tettem tönkre az egész életem azzal, hogy túlbecsültem a saját erőm, vagy épp alá Mammonét. A tanács előtt teljes mértékben összeszedett voltam és higgadt, de most, hogy a motel felé tartok az angyallal, nem félek felszínre engedni a valós érzéseimet. Nem mutatom ki, hisz az elénk táruló utat pásztázó tekintetem merev és kietlen, de érezheti. Egy percig sem rejtem előle, hogy a látszat ellenére mennyire borús és dühös vagyok. Részben a lovas idézi elő, részben saját magam hergelem, s nyugtatom egyszerre. Talán kicsinyes vagyok, de most az egyszer egyet érthetek Cassaellel abban, hogy bár átadhatnám neki minden negatív érzelmem. Ebben a momentumban nem tudom, hogy meddig fogom így kibírni. Ahogy belülről marcangolom önmagam, s a démon is örömmel társam benne. Hat éve óvom New Yorkot a város fejeként. Most egyetlen, apró hiba miatt kell elhagynom. Csak azért, mert hajthatatlan voltam és nem hallgattam az angyalra. Mert nem távoztam időben. Mert megadtam az esélyt egy lovasnak, hogy tönkre tegyen mindent. Hát most viselem a következményeket, miközben úgy érzem, a szívem épp egy darálóba nyomják. Szó szerint. Feltételezem, Mammon idézi elő. Nagyon humoros, illik a helyzethez. Tapsvihar.
- Tudom, hogy nem vagy az. – Felelem később Cassaelnek, amikor már a motelben ténykedek. Első utam a megmaradt alkoholhoz vezet, amit leplezetlenül tüntetek el, majd kerítem elő a keki színű, elhasznált katonai táskát és az ágyra dobom. Amikor felelek neki, a hangom egyszerre konok és szégyenteljes. Nem, nem is szégyenteljes. Sokkal inkább megvető. Saját magammal szemben. Nem fogom bevallani, sem beszélni róla, de én is érzem, hogy honnan ered az egész probléma. Onnan, hogy a kezdetekkor megvetettem az angyal intését és ezzel esélyt adtam a Halálnak, hogy utol érjen. Az én hibám. Hát iszom a levét.
- Velem maradsz? – Már hosszú, hosszú ideje pakolok, szedegetem a ruháimat, a fegyvereimet, igazán csak a legszükségesebb dolgokat, sőt, lényegesen több fegyvert, mint ruhadarabot, amikor végül megszólalok. Nem nézek Cassaelre, de nyilvánvalóan hozzá beszélek. A hangnemem kissé olyan, mintha már percek óta beszélne hozzám és csak azért szólnék hozzá egy lekezelő felelettel, hogy végre észrevegye magát és abbahagyja a dumát. Pedig minden álca mögött a hangom valójában bizonytalanságot rejt. Nem tudom, mi fog most következni. Őszintén, nem tudom, hogy győzedelmeskedhetem-e a démon felett. Eddig magabiztos voltam, hosszú hetek, hónapok óta. De most? Nem tudom.
- Csak azt remélem, hogy jól döntöttem. – Fűzöm még hozzá a szavaihoz, miszerint még ma távozunk. Ezzel egyet is értek, hisz semmi okunk maradni. Amit kellett, elintéztem. Illetve... majdnem. Egyvalami még bolygat. – Cassael... – Egyenesedek ki, ahogy visszaszólítom az angyalt a szobába. Amikor látótávolságba kerül a szép kék szemeibe nézek. – Szükségem van egy órára. – Hosszabb szünetet tartok, mialatt érezheti, hogy valakitől el kell búcsúznom. Természetesen nem kötöm az orrára, hogy a kislányomról van szó. Nem titkolom ugyan, de semmin nem változtatna, ha tudná, így konkrétan nevet sem adok neki.
Végül hamar a pakolás végére jutok, a táskám nagy súlyt nyom a fegyverek nyomán, de gond nélkül dobom a hátamra. Bizonyára véraláfutásos lesz tőle a vállam, de... tudom, hogy ostobán hangzik, de jól esik. Érezni az elmúlást. Végre ténylegesen érezni a súlyt, ami a vállaimat nyomja. Hisz mi mást szimbolizálna ez most. Ki tudja, mikor térhetek vissza, vagy visszatérhetek-e valaha. Hogy kikerülhetek-e győztesként ebből a háborúból a lovas és köztem. De egy valami biztos... A helyzethez képest megnyugtató biztonságérzettel tölt el, hogy Cassael mellettem marad. Megvetem az angyalokat. A pokolba kívánom őket. Ők vettek el tőlünk mindent. Így nem is értem, hogy hogy érezhetek Cassael iránt ilyen toleranciát hirtelenjében. Ilyen bizalmat. De most először, nem kérdőjelezem meg. Azt hiszem elfogadom, hogy ezt... nem kell egyedül végig csinálnom.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Vas. Május 21, 2017 5:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Révén, a kiszolgáltatott ácsorgáson felül egyébre nincsen lehetőségem, időm nagyját a padló, a rám félelemmel netán undorral meredő halandók, vagy éppen Wallenberg alakjának megfigyelésével töltöm. A vadász persze az egyedüli, akire hosszú perceket szentelek minden adandó alkalommal, legalább most lehetőségem adatik arra, megismerjem azt az oldalát, amelyet az emberek is láthatnak belőle. Nem azt, akinek a lelkén Mammon csemegézik, nem is azt, amelyik fejet hajtva a dühe előtt, angyalok testrészeit tűzeti ki a város falára, hanem amelyik irányít, amelyik törődik az emberei sorsával, és aki végre belátja, hogy nem lavírozhat tovább a lebukás és bujkálás mezsgyéjén. Eddig sem volt kétségem afelől, Drake Wallenberg rászolgált a megmentésre, ám azzal, a városa elé tárta titkainak egyik legnagyobbikát a közösség előnyére, még csodálatraméltóbbá vált a szemeimben.
Meglepetés azért nem ért általa - hittem benne, rá fog lelni a helyes útra -, ellenben közbenjárása a szabadulásom érdekében, ennyi vadász előtt már részemről is szemernyi megdöbbenést vonz magával. Hálás vagyok, kétség sem férhet ehhez, hiszen az agyamban zúgó, kitartóan sípoló hang egyszeriben megszűnik, és a korábbi mentőakcióra tartogatott energiámat is a sérülésem begyógyítására fordíthatom, mindössze nem reméltem, ekkora bizalmat szavaz nekem, nyilvánosan.
Nem szólalok meg, tekintetemmel üzenem csupán, hálás vagyok lépéséért, majd ismét körbefuttatom pillantásomat az egybegyűlteken. Az arcukra van írva a hitetlenkedés, a nem tetszés, Wallenberg szavának mégsem mondanak ellent. Szívesen kutatnám még ábrázatukat, keresve a legelső lelket, kiben megvetette magvát az ellenállás, netán a gyűlölet, hogy ekképpen is hasznára lehessek védencemnek, azonban egy momentumra megbicsakló hangja rögvest magára vonzza íriszeimet. Ha képes lennék őszintén átérezni a káoszt, ami a szívében tombolhat, megtenném, így viszont inkább a padlóra vetem szemeimet, őrlődve hibáimon, amelyek nélkül nem esett volna egyik emberének sem bántódása.
A végszavak közben elhangoznak, legalábbis azok, amelyeknek még fültanúja lehetek a teremben, s egy apró biccentéssel konstatálom elhatározását, egyúttal szegődök mellé elképzelésében. Utána kénytelenné vagyok várakozni. Amennyiben nem érezném a rám felügyelő vadászok fenyegetését, egészen kellemes is lehetne a csendes kényszerpihenő, ám ezen állapot fennállása nélkül is kihasználom a lehetőséget a regenerálódásra. Van mit összeszednem magamon; nem csupán külsőleges sérüléseimet kell meggyógyítanom, hanem az elmémben is indokolt lenne rendet varázsolnom. Túl sok minden aggaszt, márpedig ezt nem engedhetem meg magamnak. Drake-nek egy tisztafejű angyalra van szüksége, olyanra, akit egyedül a démon megfékezése hajt, akinek nem fertőzi szívét a gyász elveszejtett testvérei okán, akit nem bomlaszt belülről a magány és az otthontalanság. Pusztán remélhetem, megadhatom neki mindezt, és nem fogok csalódást okozni.

Több mint két óra múlva felcsendülő hangjára újdonsült élénkséggel kapom fel tekintetemet. A tanácsteremben tanúsított viszonylagos megnyílásának már nem érzem jelenlétét, éppen olyan módon vezet vissza a járművükhöz, amiként idefelé is tette. De nem bánom, tisztában vagyok a helyzetemmel és az övével egyaránt. Legalábbis a kedvéért egyelőre elfogadom. Miután útnak indulunk, sem háborgatom a csendet, egyszerűen a mellettünk elsuhanó környéket, tájat figyelem, és újfent kihasználom a pihenés lehetőségét.
Nem úgy a motelszobában. Oda visszatérvén és szembesülvén a magunk után hagyott felfordulással elönt a kötelességtudat, illetve passzivitásomat is száműzöm.
- Remélem azzal tisztában vagy, a szolgád nem vagyok - közlöm, mi jó ideje bolygatja már bensőmet. - Ahogyan azt is, ma még útnak indulunk. Pakold össze, mit szükségesnek érzel - lépek ki a szoba ajtaján, ugyanis a csomagolásához nem érzem, hogy fontos lenne asszisztálnom. Illetőleg szeretném, amennyiben háborítatlanul maradhatna Drake, nincsen szüksége kétségbeesett vadászok marasztalására, elvégre ki tudja, milyen hamar kap szárnyra távozásának híre a közemberek világában.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Május 21, 2017 12:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



Amíg a tanácsteremben várjuk, hogy mindenki megérkezzen és elcsendesedjen, én már az asztalfőn ülök és halkan szuszogok magam elé. A tekintetem szigorú és zsémbes. Hol az asztalt figyelem, amin mellékcselekvésként ráérősen forgatom a vadászkésem, hol a meghívottak felé pillantok, már a puszta tekintetemmel helyre rakva őket. Egyébként sem tolerálom, ha holmi köztisztviselők kritizálnak. Most különösen nem. Cassael valamivel mögöttem áll, részben mellettem, hogy a szemem sarkából én is ráláthassak. Az ő oldalán pedig egy fegyveres emberem, aki vigyáz, hogy ne csináljon bajt. Nem nekem kell biztosíték, hanem mindenki másnak. Normális esetben egy másik épületben, egy rúnákkal védett lyukban kellene kiszolgáltatottan megvárnia, hogy én itt végezzek. De nem tűrök ellentmondást és az angyal itt marad. Velem.
Egy tucatan ülünk a nagy, hosszú asztalnál. Hozzám közelebb fontosabb vadászok a régi családokból, a túlsó felén a közért felelős személyek, mint a rendőrkapitány, vagy a polgármester. Utóbbi lényegében csak azért lett kinevezve, hogy ne kelljen közügyekkel foglalkoznom. Neve van, de a döntés minden szempontból az enyém. Számomra előnyös felállás. Látom, hogy néznek Cassaelre. Egytől egyig. Van aki gyűlölködve, van aki aggódva méregeti, s valószínűleg nem tudja, mi ütött belém, hogy idehoztam egy angyalt. Én konkrétan nem jelentettem ki, hogy hé ez itt egy angyal, köszönjetek szépen, de az összehívással megbízott vadászok bizonyára figyelmeztették őket, hogy ez nem a hetente megtartott száraz ülés lesz.
Amikor végre mindenki elfoglalja a helyét és kezd nagy lenni a nyüzsi, ahelyett, hogy csendre inteném őket, némán állok fel. Ujjbegyeimmel az asztallapon támaszkodom, bár inkább csak érintem őket és szigorúan nézek végig mindenkin. Mélyet sóhajtok, s időhúzás nélkül belekezdek. Lényegében elmondok mindent. Közben hol lassú tempóban körbejárom az asztalt, hogy érezzék, ki a domináns a teremben, hol az asztalfőnél állok, de nem ülök egyszer sem. Elmondom, hogy Mammon, a Pestis át akarta venni a testem és ezzel New York felett az uralmat. Elmondom, hogy egyedüli emberként néztem vele szembe és győztem. De győzelemnek nagy ára volt. Úgy csűröm csavarom a szavakat, hogy a történtek előnyömre váljanak. Egy lovas sem tudott kifogni rajtam, jobban teszik, ha ők sem állnak az utamba. Erősen érezhető a szavaimon. Puszta óvó figyelmeztetésként.
Majd áttérek arra, hogy úgy érzem, Mammon kezd veszélyessé válni. Ekkor Cassael mellé állok és leveszem róla a bilincset. Lépésemet sziszegő felháborodás követi néhány ember részéről, de senki nem ad konkrétan hangot az ellenvéleményének. Ők még ott tartanak, hogy Mammon. Idő kell, hogy mindent feldolgozzanak. Ezt én meg is értem. De a bilincses húzással azt is meg akarom mutatni, hogy megbízom Cassaelben. Nem jelent ránk veszélyt.
- Továbbra sem bánunk az angyalokkal kesztyűs kézzel és a protokoll marad az eddigi. De ez az angyal sokat tett a városért azzal, hogy ma megfékezett. Mammon ma kis híján – itt egyetlen múló pillanatra megcsuklik a hangom, de nem feltűnő, talán csak Cassael veheti észre a kifinomult érzékeivel – elvette három vadászunk életét. – Majd a lényegre térek. Biztosítom őket, hogy a pecsét stabilan tart, de nem vagyok hajlandó ketyegő bombaként a városban maradni. Falakon kívüli projektre hivatkozva elhagyom a várost. Csak mi tizenketten fogunk tudni arról, hogy valójában mi a helyzet.
- Határainkon kívül fogom védeni a várost. Cassaellel végleges megoldást fogunk találni a Pestis problémára. Addig pedig annyi mocskot tüntetünk el, amennyit lehet. – És van egy nagyon, nagyon fontos dolog, amire még figyelmeztetem őket. – Továbbra is én vagyok New York vezetője. – Lesz szemem és fülem. Ha bárki megpróbálja elvenni tőlem a posztomat, visszajövök és megetetem a vadászkutyákkal. Őt és mindenkit, akit szeret.
Ez után, az összegyűltekkel még hosszasan tárgyaljuk a továbbiakat, a protokollt a távollétemben és minden esetlegesen felmerülhető problémára már előre megoldást tűzünk ki. Nem hagyok itt csak úgy csapot papot. Amíg ezt letudjuk, addig Cassaelnek kint kell várnia. A bilincs nem kerül vissza, de két vadász marad az oldalán, erősen tartva az angyalpengét. Én még legalább két órát töltök bent, amíg ők az ajtó túloldalán szobroznak.
- Mehetünk. – Jövök végül ki, megragadva az angyal felkarját és elég erőszakosan indítom meg abba az irányba, amerről jöttünk. Ugyanaz a menetrend visszafelé is. A terepjáróba lényegében belököm, de a motelhez vissza már én vezetek. Nem jön velünk kíséret. Érezni a levegőben, hogy ott motoszkál bennem a bocsánatkérés, hogy nem szándékos volt a megalázás, de... Őszintén? Ez most a legkisebb gondom. Túl sokfelé járnak a gondolataim. Túl gondterhelt vagyok ahhoz, hogy még az ő nem létező lelkivilágával is foglalkozzak. Hisz kit érdekel? Ez csak munka. Van egy közös célunk, azon kívül semmi kötődés.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Pént. Május 19, 2017 8:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Tekintetem előtt meglassítva peregnek a történések. A szobába hajított vadász alakja elmosódottan suhan befelé, lábai alig érik a földet, miként egyenes vonalban halad az időközben felbukkanó Wallenberg felé. Hogy összeütköznek-e, avagy sem, már nem láthatom, pillantásomat ugyanis hirtelen kapom el a perifériámba tóduló alakoknak hála. Akképpen kerítenek körbe, mint a hiénák, szinte a bőrömön érzem megvetésüket és mélységes utálatukat, amelyek egységes egésszé formálódva kiáltanak a halálomért. Mióta az eszemet tudom, lenyűgöznek a halandók, óvni kívánom őket, akár jómaguk a legértékesebb porcelánt vagy éppen gyermekeiket, ám jelen momentumban megértem minden testvér álláspontját, kik inkább az ódzkodást választják az emberekkel szemben. Hiszen erejüknek szélén lavírozva csupán az olyan ostoba angyalok kerülhetnek szembe egy csoportnyi vérengző vadásszal, mint én. De nem bánkódok. Ha úgy kívánja az Úr, ma itt haljak, legyen kívánalma szerint, mi erőmből tellett, azt megtettem bárányának egyikéért, ki a maga nyers és ellenséges megnyilvánulásai ellenére is valamiképpen a legkedvesebbé vált nekem.
Ettől függetlenül nem adom fel egyhamar, nem várom tétlen, hogy lemészároljanak, akár egy vadat, felkészülve ellenben az újabb próbálkozásokra, védekező állásba helyezem magamat. A következő csapás mégsem következik be, a testemet sújtó fájdalom sem érkezik számításom szerint, amelynek egyedüli oka a védelmemre kelt Drake. Az eddigieknél is ostobábbá lennék, ha úgy hinném, mindezt értem teszi, ingatag és cseppet sem szívélyes kapcsolatunk okán, valamiért azonban elönti a mellkasomat holmi szokatlan melegség és békesség.
Pusztán akkor ocsúdok nyugalmamból, mikor felém fordul, és a kezeimet kéri. Óhatatlan az ujjai közt lapuló bilincsre révednek íriszeim, a rajtuk messziről is neontáblaként villódzó rúnákra, ám nem ez a legnagyobb probléma, mi jelen helyzetemben izgat. S még csak nem is az, milyen állapotomban válok kiszolgáltatottá egy városnyi, a véremre szomjazó vadásznak, hanem az, hogyha most rám helyezi azokat a béklyókat, képtelen leszek megmenteni az embereit. Leírhatatlan kényszer fog el arra, hogy tüstént köddé váljak szemeik előtt, és menjek a dolgomra bevégezni Wallenberg eredeti óhaját, mindenesetre úgy érzem, ezt nem lenne helyes meglépnem. Odanyújtom hát csurom vér kezeimet, s ellenben védencemmel, én végig a tekintetét kutatom, remélve tőle bármi jelet a folytatásra vonatkozólag.
Ez persze nem történik meg, viszont a bilincsek hatását egyhamar megérzem. Talán legyengült állapotom, tán a rúnák egyedisége, mindazonáltal egy kitartó, halk sípolás telepedik az elmémre, amely legfeljebb csak erősödik, de elhalványodni egy pillanatra sem akar. Ilyen mód nem esik nehezemre eleget tenni Wallenberg erőszakos lökdösésének, a járműbe is szó nélkül szállok, hallgatva természetest addig, hogy mit diskurál a társával.
Miként útnak indulunk, és újfent megüti füleimet a hangja, lassacskán rá vezetem pillantásomat a kinti látványról, hosszú másodpercekig figyelve ábrázatát.
- Mit remélsz ettől az egésztől? Időhúzás minden, ezt te is jól tudod - szólalok meg végül csendesen, tán hűvösebben a kelleténél, ám úgy gondolom, már Manakel társának meglátogatása sem volt a legbölcsebb döntés. Igaz, a pecsét ereje végre nem mérgezi a testét és duzzasztja Mammon erejét, de még nem lehetünk biztosak a végeredményben. Mennünk kéne, és nem a vadászaival foglalkozni. Természetesen ezt ilyen nyíltan nem mondom ki, éppen eléggé lüktet a fejem ahhoz, hogy ne kívánjak magamnak több fájdalmat Drake esetleges dühös, ellenséges megjegyzései nyomán. Össze is szorítom a szemeimet, és azután sem nyitom fel őket, miként az utóbbi momentumokban felerősödött sípoló, zúgó hang lecsillapodott némelyest.
Kényszerpihenőmnek akkor vetek véget, mikor a jármű eddigi lágy ringatózása hirtelen abbamarad, a zúgó motor pedig elcsendesül. Következő úti célunk nyilvánvalóan a tanácsterem, ahova beérve a vadászok korábbi fogadtatásának többszöröse csap arcon. Megvallom, ennyi, a fejemet a testemtől elváltan óhajtó halandóval még nem leledzettem egy légtérben, hálás is vagyok Drake-nek, amiért nem mozdul mellőlem. A végzetem továbbra sem képezi félelmeimet, azonban a mélységes elutasítás kellemetlenül érint. Tisztában vagyok az okokkal, Gabriel megvetette az angyalok ágyát idelent, mégis arra vágyom, hogy az emberek tudják és elhiggyék, nem vagyunk mind egyformák.
- Drake… - neve óhatatlanul, akaratomon kívül csúszik le ajkaimról, szerencsére oly halkan, hogyha nem figyel, észre sem veheti ballépésemet. Tekintetemet viszont szándékkal, kétségekkel telve vezetem rá, remélve, egy pillantással legalább megszán, megtelítve némi kitartással és bizakodással.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 18, 2017 10:20 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Amikor Mammon a városom közelébe tette a gusztustalan lábait, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy bármit megtegyek azért, hogy elhárítsam a veszélyt. Bármit. Megvannak a forrásaim, hallottam már a lovasokról, és tudtam jól, hogy ha egy valakit nem akarunk a határainkon belül látni, akkor az ő. A Pestis. Nem mintha a többieket szívesen látnánk, vagy nagyobb túlélési esélyeink lennének, de ha valaki, akkor Mammon aztán tud mocskosan játszani. És szeret is. Tapasztalhattam már közös pályafutásunk alatt és jól tudom, hogy a tortúrámnak közel sincs vége. De amit az egészből ki akarok emelni, az a bármit. Nem érdekel, ha a lelkembe kerül, de New Yorkhoz egy ujjal sem fog hozzáérni. Nem, amíg én itt vagyok. Hisz ígéretet tettem. Talán konok vagyok és az, ahogy a várost vezetem nem túl demokratikus, de ez jó. Ennek köszönhető, hogy a városom lakói nem egyszerűen túlélnek, hanem élnek. Így hát mély levegőt veszek, felveszem a keresztem és kilépek a motel ajtaján, egy féltucat paprikás hangulatú vadásszal szembe találva magam.
Hallgatom őket, figyelem őket, és érzem a démont fújtatni a bőröm alatt. Értetlenül néznek rám, aggódnak. Némelyik leengedi fegyverét, szembesülve vele, hogy kire is fogja azt, más pedig a háttérbe húzódva továbbra is készenlétben áll. Ami mindegyiküknél megegyezik az a bizonytalanság. Tudom, hogy tudják, mit hallottak és értem, hogy össze vannak zavarodva. Úgy tűnik, itt a tőszavú parancskiadás, hogy hívjanak össze mindenkit, most nem lesz elég.
- Narancs kódunk van. – Harckészültséget jelent, de nem elkerülhetetlen harcot. Ilyenkor fontos, hogy mindenki higgadt maradjon. Két-három éve nyugaton áttörte a falainkat egy csapat – túlzottan – ambiciózus démon. Nos, az már nem narancs kód volt. – Hívjátok össze a gyűlést. A város ne tudjon róla. – Ismétlem el újra, megtoldva valamivel. Nincs szükségünk felesleges pánikhangulatra. Az összegyűlt vadászok már épp kezdenek magukhoz térni és végre én is látom rajtuk, hogy készek a háttérbe tolni a kérdéseik és azt tenni, amit mondok, amikor a motel mögött felhangzik a vészcsengő. – Egy angyal! – Az embereim azonnal felkapják a fejüket, gyakorlottan járnak el. Van, aki fegyverrel rohan hátra, van aki a környéket biztosítja be. Ami azt illeti, meg is dicsérhetném őket. Pontosan azt a protokollt alkalmazzák, amit a fejükbe vertem. Én dicséret helyett azonban gondolatban végtelenül ismétlődő arcon csapásba kezdek. Már csak ez hiányzott. Ha angyalt találunk, azt általában előbb elfogjuk, hogy hasznát vehessük. Információk, tollak, ilyesmi. Általában. De vannak azok a helyzetek, amikor nincs idő, vagy lehetőség rá. Az alapján pedig, ahogy Cassael kinéz, ahonnan kijön... halott ügy.
Nem tétovázok én sem, nagy lendülettel veszek teljes hátrafordulatot, hogy levágjam a motel mögé vezető utat a szobámon át. Cassael sikeresen telibe hajít az ellenfelével, akit egy gyakorlott mozdulattal kapok el intek nyugalomra. Az egész egy másodperc, meg sem állok, csak átlépem hogy tovább haladhassak. Amikor kiérek, épp két másik készül rávetni magát az így is leharcolt állapotban lévő angyalra... de odáig már nem jutnak el. Fegyvertelenül vetődök be a két fél közé, a vadászaim felé fordulva, közvetlenül Cassael előtt állok meg, a kezeimet lazán feltartva, hogy lássák, nincs ok támadni. Azt gondolhatják, megőrültem. Nem csak azért, mert egy angyalt védek, hanem azért is, mert egy ilyen védtelen, kiszolgáltatott pozíciót veszek fel, fegyvertelenül.
- Elég! – Szólok végül rájuk mennydörgő hangon, indulatos tekintettel, amikor látom, hogy a pacifizmus nincs rájuk túl nagy hatással. Úgy kell velük beszélni, hogy megértsék. És az a nyelv sokszor erőszakos. De mikor meghallják a jól ismert tónust, látványosan meghátrálnak, mint valami elcseszett szafari film. Felismerik a vezérüket. – Az angyal ártalmatlan. – Teszem még hozzá, ahogy leengedem a kezeimet. Hogy én hatástalanítottam-e, vagy velünk van, azt nem lehet kihallani a hangomból, egyszerűen csak megálljt parancsolok. Hamarosan fáradt, komor tekintettel nézek az egyik férfira és felé nyúlok, láthatóan várok valamire. Ő pedig mintha már olvasna a gondolataimban, átnyújt nekem egy felrúnázott bilincset. Átveszem és Cassael felé fordulok.
- Add a kezed. – Suttogom felé, hogy csak ő hallja. A szemeibe viszont nem nézek fel. Végig lesütött tekintettel várom, hogy odanyújtsa a kezeit a bilincshez, én pedig rákattinthassam. Nem tudnék most felnézni a szemeibe. Talán most írtam alá három emberem halálos ítéletét. De ha másik hat-hét előtt elengedek egy angyalt, egy láthatóan nem túl bizalomgerjesztő angyalt... diktatúra ide, vagy oda, engem szétszednek.
Az eredeti terv az volt, hogy őket elküldöm összecsődíteni a városházára mindenkit, aki számít, addig Cassael elintézi a gyárépületi... incidenst, majd együtt átreppenünk a tanácsteremhez mi is és indulhat a buli. Mivel ez a szerencsétlen kellő feltűnést keltett, a – körülményekhez képest – könnyű és kényelmes megoldásról ennyit.
- Benny, Fox. Riadóztassatok egy mentőegységet és menjetek a gyárépülethez. Hárman megsérültek. – A többiek feladata továbbra is az, amit már kiadtam. Sürgetően csettintgetek is egyet kettőt, hogy gyerünk, dolog van. És amikor mindenki a dolgát intézi... meg egy vadász velünk marad, újra Cass felé fordulok. Szóra nyitom az ajkaim, de össze is zárom őket. Az eredeti terv szerint szerettem volna megosztani, hogy mire készülök, de így ezt az opciót is elvetem. Helyette csak erőszakosan megragadom a karját és az itt maradt terepjáró felé rángatom, lököm. Hisz ő egy angyal, nekem meg itt van egy vadászom. – Menjünk. – Nem is hozzá beszélek, inkább a férfihoz. Ő fog vezetni.
- Bocs a bilincs miatt. Tudom, hogy így erőtlen vagy de... darabokra szednének mindkettőnket, ha odaállítanék egy angyallal. – Jegyzek meg még ennyit Cassaelnek, a városháza felé tartva. A továbbiakban komoran és üresen nézek ki a városra. Látszólag teljesen higgadt vagyok, feszültségem csak az tükrözi, ahogy az ujjaimmal szüntelenül az ölemben nyugvó angyalpengével babrálok. Már-már irritálóan.
Megérkezve a hátsó bejáratot használjuk, fel a tanácsteremig, ahol már kezdenek gyűlni a meghívottak. Érezni a levegőben, hogy mennyire szeretnék megalázni az angyalt, kóstolgatni, amíg el nem kezdődik az ülés, nyilván azt hiszik, hogy skalpként hoztam ide. De valójában azért nem mozdulok el mellőle, hogy esélyt se kapjanak rá, hogy kinyissák a szájukat. Cassaelt nem bánthatja senki. Sem szavakkal, sem máshogy. Rajtam kívül legalábbis.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Kedd Május 16, 2017 8:38 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Lassú, elnyújtott mozdulatokkal dögönyözve felsőmet tűnődök a vadász korábbi szavain. Már azt sem igazán értettem, miért nevezett embernek, mialatt nyíltan megveti a fajtámat, azonban a megnyugtatására tett kísérletem kritizálása olyasvalami, amely tényleg nem fér a fejembe. Mozgóképeiket, egyéb alkotásaikat egyértelműen a magukból merített tapasztalatok alapján formázzák, miért hazudnának bennük hát ekkorát? Mindenképpen vissza kell még térnem erre, ugyanis ha valóban az én ismereteimben leledzik pontatlanság, mihamarabb korrigálnom szükséges őket.
Csendes mélázásomból az odakintről beszűrődő hangok, majd Wallenberg utasítása ránt ki. Katona vagyok tán, ám az utóbbi két napban az igen csak leharcolt fajtából. Szívesen hagynám figyelmen kívül a tényt, miszerint mozdulnom kellene, sőt, Mammon mocskát sem takarítanám önfeledt lelkesedéssel, miközben lennének fontosabb elintéznivaló ügyeink Drake-el, viszont tudom, hogyha veszni hagyom embereit saját kényelmem okán, azt se nekem, se magának nem fogja az életében megbocsájtani védencem. Tehát egy határozott bólintást követőn feltápászkodok a fal mellől.
- Dolgozom rajta - biccentek felé, és újabb kérésének eleget téve a szárnyaimat is visszaegyengetem rejtekükbe. Aztán a földön heverő tálhoz lépek, amelyben ha nem is túl sok, de némi maradék hamu még leledzik az oldalain szétkenődve.
A töltényeket éppen olyan módon távolítom el, mint néhány perce a férfi combjában lévőt, majd a hasamra kenegetem azt a csekély mennyiségű, kevéske port, hátha a vérzést legalább visszaszorítja. Megoldhatnám természetest a problémát más úton is, viszont mérlegelnem kell; a pecsét megtörése után visszamaradt, megcsappant angyali energiáimat a saját gyógyulásomra, vagy inkább az utazásra és a vadászok memóriájának törlésére használom fel? Úgy vélem, nincs túl sok választási lehetőségem.
Drake újabb „parancsát” hallva kimérten rá emelem tekintetemet, mindazonáltal jellegzetesen zöld íriszei helyett már csak a hátával szembesülhetek. Nem válik a kedvemre, egymaga rendezze le a vadászait, noha jobban belegondolva egy ismeretlen, vérben fürdő alak jelenlétével sem menne többre.
- Nemsokára visszatérek - jelentem ki csöndesen, s ezzel felkeresem az említett hátsó kijáratot. Odakint ismét bújtathatom elő szárnyaimat, révén, valamiképpen el kell jutnom a gyárépületbe - lehetőleg minél hamarabb -, a gyalogtúra pedig szóba sem jöhet, mielőtt azonban útra kelhetnék, a motel oldalsó szárnya mögül egy fegyveres alak bukkan elő. Esélyem sincsen arra, semmissé tegyem látványomat vagy legalábbis a szárnyaimét, a zilált külsejű férfi rögvest kiszúr magának, a kezében nyugvó pisztolyt rám szegezve. Hamar rádöbben mondjuk, hogy amazzal túl sokra nem fog menni ellenem, szóval a földre ejtve lőfegyverét, angyalpengére cseréli azt.
- Egy angyal! - kiáltja el magát, nyilvánvalóan riadóztatva a többieket, mialatt már rohan is nekem. Nem hibáztathatom, el tudom képzelni ugyanis, miként festhetek. Saját és Wallenberg vérében fürdőzve, szobájának hátsó kijáratán sompolyogva elő nem kelthetem a legbizalomgerjesztőbb benyomást, a helyében egyenest arra asszociálnék, megölték a vezérüket. Próbálkozás nélkül mégsem adhatom fel a reményt.
- Ez nem az aminek látszik… - szólalok meg, megadóan magam elé emelve vértől mocskos kezeimet, de persze nem tántoríthatom el szándékától a halálomra szomjazó embert. Kivárom hát, míg egészen közel ér hozzám, aztán ellépve oldalra, illetőleg felhasználva lendületét, a kabátjánál fogva repíteném tovább, csakhogy már számított a taktikámra. Egyértelműen nem én vagyok az első angyal, akivel megharcolt, éles reflexeimen múlik csupán, a felém lendített penge nem fúródik egyenest a koponyámba. Erre azért mégsincsen időm, fogy az erőm, a türelmem és az időm, ezért meg sem várva, hogy újabb löketet kapjon, ezúttal biztos fogást találok a gallérján, majd egyenest a szobába hajítom nyughatatlan voltát.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Május 16, 2017 11:35 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


A helyzet komor, a helyzet siralmas, a helyzet... sorolhatnám. Cassael mégis úgy viselkedik, mintha a kék osztrigába próbálna elcsábítani. Feszélyezett grimasz ül ki az arcomra, amikor megfogja a kezemet. Hányszor is mondtam el neki az utóbbi tizenkét órában, hogy nincs tapi? Legalább háromszor.
- Ember. – Engedem vissza az eddig feltartott fejem a kemény padlóra. – Ez csak a filmekben működik. – Húzom közelebb magamhoz a homokozóba dugott kezem, amikor végre elengedi. Nem tudom, mi zajlik le a fejében, hogy mégis mit gondol, segít-e ez bárkinek a kamaszlányokon kívül, de nem is érdekel. A szociális dolgain még bőven van mit csiszolni. Kezdve ott, hogy férfiemberek közt mit illik és mit nem. Ezek ellenére természetesen értékelem, hogy segít nekem. A fenébe is, ha ő nem lenne... Most inkább bele sem gondolok abba, hogy mi történt volna. Ő fékezte meg Mammont. Kétszer. Én lényegében csak olaj voltam a tűzre, ami a démon felszínre segítését illeti. Több eszem is lehetne. Így számomra teljesen eltörpül a tény, hogy a gyárépületnél nagyrészt a lélekjelenlétemnek volt köszönhető, hogy a lovas nem tépte azonnal darabokra az embereimet, majd ki tudja mit tett volna a városommal.
Amikor Cassael végül a combomra helyezi a tenyerét, mélyet sóhajtok és próbálom hamar ellazítani a testem. Tudom, hogy mi következik most,  nem ejtettek a fejemre. Nem gyógyíthat meg, amíg bennem van a golyó. Az angyal meg sem várja, hogy felkészüljek, már kint is van a lövedék. A testemen végighasító fájdalomra mélyről felnyögök és egy a vadászokra igazán jellemző káromkodást ki is préselek magamból, de ennyi. Volt már rosszabb is. Igyekszem nyugodtan feküdni, amíg a hamut a sérülésbe szórja. Szinte érzem, ahogy tátongó lőtt sebből egy mélyebb harcolássá húzódik össze. Mintha csak fenn akadtam volna valami csúnyább drótkerítésen. Nem a legszebb, de innentől nem lesz bajom. A sérülés nem zárult ugyan össze, de a vérzés teljesen elállt.
A zajok már beszűrődnek a távolból, én pedig fájdalmas kifejezéssel követem Cassael útvonalát, míg végül a falnál köt ki. Felülök, alkarjaimmal lazán támaszkodva a felhúzott térdeimen. Szükségem van néhány másodpercre, hogy összeszedjem magam. Fizikailag most már rendben vagyok, inkább szellemileg vagyok kimerült a viaskodás miatt. A vérnyomásom meg az egekben, mert tudom, mi fog most következni. Azért tartok ott, ahol, mert nem félek dönteni. És nem félek gyorsan dönteni. Legtöbbször hamar fel tudom mérni a helyzetet, végig pörgetni a lehetőségeimet, és kiválasztani azt, amelyik a legmegfelelőbbnek tűnik. Választani akkor is, amikor csak rossz döntések állnak a rendelkezésemre. Egy másodpercre elfordítom a fejem, hogy a semmibe nézhessek, majd kényes sóhajok formájában zsörtölődve állok fel.
- Most már szedd össze saját magad. – Végig mérem, alaposan szemügyre veszem a szárnyait. Nem tagadhatom, hogy szépek. De ez olyan szépség, ami nélkül jobb lenne a világnak. – És tüntesd el azokat. – Biccentek a nem kívánatos... testrészeire kelletlenül. A stílusomon nem tudok változtatni, de mindezzel csak azt akartam mondani, hogy köszönöm, én már rendben vagyok, most már foglalkozzon nyugodtan magával, rá fér. A szárnyait pedig rejtse el, ha egy mód van rá, és ha nincs rá mód akkor is, mert odakint vadászok sorakoznak. S bár nyersen fogalmazok, mindezt azt hiszem, jól kitűnik a tekintetemből. Talán a hálához hasonlít. De az én gondolataim már máshol járnak. Odakint járnak.
- Van egy hátsó kijárat. Ott ki tudsz menni. Hozd rendbe őket és gyere vissza. Addig én elintézem ezt. – Majd elfordulok, veszek egy utolsó mély lélegzetet és immár teljesen összeszedetten az ajtóhoz sétálok, hogy kinyissam azt, mielőtt a vadászaim betörnék. Az ajtó nyílik, s az első amit az arcomba kapok a fegyvercsöveken kívül, egy nagy adag szentelt víz. Kelletlenül húzom végig a nyelvem az alsó ajkamon belülről, a jellegzetes kiégett tekintetet mímelve. Felnézek a velem szemben álló emberemre és egyszerre látok a szemeiben megnyugvást és értetlenséget.
- Hátra. Mindenki. – Lépek ki a motelból, magam mögött tárva nyitva hagyva az ajtót. Nem rejtegetek tovább semmit. Had lássák, hogy mi történt odabent. Hogy a szoba véresen és romokban áll. – Hívjatok össze mindenkit, aki számít. Fél óra múlva. A tanácsteremben. - Fél óra elég, hogy odacsődítsék, akit kell, én pedig megvárjam, míg Cassael visszatér és... megosszam vele a további terveimet. Azt hiszem, kiérdemelte, hogy partnerként tekintsek rá.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Hétf. Május 15, 2017 9:08 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Nevem hallatán várakozón és bizakodva fúrom tekintetemet a vadászéba, remélve az utolsó kis megerősítést tőle a hogylétét illetően, a rákövetkező kijelentésre azonban nem számítok. Szemhéjaimat enyhén összehúzva figyelem Wallenberg arcának vonásait, ide-oda cikázva lélektükrei között, hátha megfejthetem, mire gondol pontosan, de mivel íriszeiből képtelen vagyok kiolvasni az igazságot, úgy kimérten lepillantok magunk közé.
- Ohh… - elkél néhány másodperc, mire halkan előbúvik belőlem a felismerés, noha feszélyezettségére még mindig nem találok magyarázatot. Ettől független nem kísértem a sorsomat, hanem óhajának eleget téve lekecmergek róla, s lássuk be, a sérülésének sietős ellátása is kényelmesebbé válik ilyen formán. Messze vagyunk még persze attól, hogy teljesen meg is gyógyuljék, viszont ha nem erőlteti meg magát, amíg előteremtem a tollaim hamvát, egyelőre rendben lesz.
- Igen - felelek neki félvállról, jelezvén, bár tekintetem a szárnyamon nyugszik, és látszólag a megfelelő alapanyagok kiválasztásával foglalatoskodom, figyelmem nagyon is az ő tulajdonát képezi. A tépegetés máskülönben nem valami kellemes, mégis, a vele járó kérészéltű fájdalom foszlányok össze sem mérhetőek azzal, amelyet a vadász a hangjában hordoz, szóval amint megszereztem a tollakat, aggodalomtól teljes pillantásomat is visszavezetem Drake-re.
- A démon műve, nem a tiéd… - közlöm vele, összeszedvén határozottságomat. - De mindent megoldunk - biztatom, komolyan is gondolva, hogy nem késő még visszafordítani a károkat. Abban már kevésbé vagyok bizonyos, jó néven fogja venni mellékelt cselekedetemet, mindenesetre úgy tapasztaltam, a halandók kimondott hatékonysággal szokták efféle módon nyugtatni egymást, avagy óvatosan megfogom a hozzám közelebb eső kezét, és egy határozott, mégsem fájdalmas szorítást eszközölök rajta. - Egyelőre egy problémával törődjünk - teszem hozzá, majd eleresztem és visszatérek a legfőbb gond megoldásához, igaz, ehhez ismét Wallenberg közreműködése szükségeltetik.
Nem nézem túl jó szemmel a felesleges erőlködését, mégis megvárom, hogy egyedül szedje elő a gyújtót. Csekély és szegényes lehetőség arra, maga oldjon meg egy kihívást, ám úgy vélem, jelen állapotában egy ilyen gyermeteg sikerélmény is elkél ahhoz, ne omoljon össze teljesen.
Mihelyst azonban kezemben tudhatom a kicsiny eszközt, nem késlekedek tovább. Kerítek még egy tálat is, amiben biztonsággal elégethetem a tollakat - a nagy rendetlenségben ez nem is esik olyan nehezemre -, tehát pillanatokon belül lángra kaphatnak szárnyam egykori darabkái, s amilyen gyorsasággal gyulladtak meg, oly hamar válnak hamuvá. Nem hintem rögvest az egész tálnyi forró port a férfi combján éktelenkedő sebbe, hanem - amíg hűlnek - végtagja fölé helyezem a tenyeremet, és a telekinézis útján egy határozott mozdulattal eltávolítom belőle a golyót. Bizton veszem, ez még annyira sem lehet kellemes, mint eddigi szenvedései, így ezúttal nem késlekedek, és a hamvakat úgy ahogy van, beleszórom a sérülésébe.
- Remélem ez megteszi… - suttogom inkább csak magamnak, mialatt halkan szuszogva figyelem a remélhetőleg gyors ütemben végbemenő gyógyulást. Amennyiben sikerrel járok, felengedem lábán a szorítást, és a legközelebb nyugvó falfelülethez hátrálva megpihenek egy kicsit, mielőtt magamat is összeszedhetném.
Az elmémet mérgező aggodalmaimon és kételyeimen felül pusztán a szoba szűkössége okán sem megy ez olyan egyszerűen, hiszen egyik szárnyam az oldalsó falnak préselődve nyomorog mellettem, míg a másikat emelkedettebb állapotában vagyok kénytelen az ágyra polcolni. A hasamban áldott békében nyugvó töltények sem tesznek hozzá komfortérzetem javulásához, ahhoz mindenesetre nem szedtem még eléggé össze magamat, megszabaduljak tőlük.
- Amint rendbe jöttem, visszatérek az embereidért - jelentem ki csöndesen, léhán szorongatva vértől mocskos és nedves ingemet. Szép elképzelés persze, csupán azzal nem számoltam, mekkora felfordulással és hangoskodással járt az imént a Halál pecsétjének eltávolítása. Márpedig a kívülről beszűrődő zaklatott s feszengő hangok arra engednek következtetni, nem maradt észrevétlen a procedúra.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Május 15, 2017 6:06 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next



to bae
- Cassael - préselem ki magamból az angyal nevét, amit hallhatóan egy teljes mondat fog követni, miután kérdőn a nevemen szólít. Feltételezem, megerősítést kér, hogy én vagyok-e az. Hát ha másból nem is, a stílus alapján egyenes választ kap. - A tökömön ülsz. Két másodperced van, hogy leszállj róla. - Jól lehet, kisebb gondom is nagyobb most ennél, tekintve a vérmennyiséget, ami vígan távozik belőlem a combomat díszítő lőtt seben át, de azért ez is elég fontos tényező. Mert ha tovább melengeti a golyóimat, esküszöm, a következő töltény az angyali hátsó fertályába fog ékelődni, nem a gyomrába.
Mikor végre leszáll rólam és elszorítja a lábamat, azonnal mozdulok, hogy felüljek és hátrébb kúszva nekidőlhessek az ágynak, vagy bárminek. De nem sok esélyt kapok rá. Magasra szökik a szemöldököm, amikor hirtelen leteremt, hogy ne mozogjak, de nem ellenkezem. Erőtlenül dőlök vissza a földre, mint egy zsák krumpli.
- Cassael... – szólítom újra a nevén, hogy bármit is csinál, közben rám figyeljen. Hallani a fájdalmat a hangomon. Az erőtlenséget, amit a démonnal való viaskodás okozott, a kínt, amiért a lábamba fúródott golyó a saras... de amit a leginkább kihallani, s amit ugyanakkor a leginkább próbálok rejteni, az a kétségbeesés. – Az embereim. Mit tettem velük. A városom. – Lihegem, feleslegesen hergelve saját magamat, amivel jelenleg csak ronthatok az így sem túl fényes helyzeten. De milliónyi forgatókönyv lezajlik a fejemben a közel, s távol jövőre nézve. Átléptem egy határt. Gyenge voltam, ostoba. És most mind megisszuk a levét.
Ám az angyal szavaira egy újabb kifejezés rajzolódik ki arcomra, ami nem hazudtol meg, s arra is bizonyíték lehet, hogy még nem omlottam össze. Kínosan, félig kérdően húzom a számat, a földön fekve csak tekintetemmel követve Casst. Csiholó mit akar? Szükségem van egy másodpercre, hogy összerakjam, mi történik. Úgy tűnik, tompábbak lettek az érzékeim, mint hittem.
- A zsebemben van. – Felelem erőtlenül, de láthatóan továbbra is igyekszem észnél maradni, amennyire lehet és összeszedettnek mutatni magam. Volt a zsebemben egy zippo, de melyikben? Elgondolkodom rajta, mielőtt az angyalnak megfordulhatna a fejében, hogy sietősen végig kutasson. Bár a combom erősen akadályoz benne, én mégis az oldalamra fordulok és kihúzom a farzsebemből a kis „tűz csiholására alkalmatos eszközt”. – Igyekezz.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Hétf. Május 15, 2017 1:05 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Egy rövid momentumra elfog az aggodalom, amint a vadász eddig feszülten küszködő teste hirtelen elernyed alattam. De még él, lélegzik, s vélhetően minden erejével a démonnal való csatározásra összpontosít odabent. Kínlódásait egy pillanattal sem szeretném ezért - s amúgy sem - elnyújtani, tehát kapva kapok az alkalmon, hogy megszabadíthassam a pecséttől. Nem tántorít el a torka mélyéről felszakadó, túlvilági nevetés, sem az azt felváltó kínlódó, fájdalmas üvöltése. Igaz, utóbbit már nehezemre esik hallgatni, ugyanis a legutolsó, mit szeretnék, hogy az én kezeim által leljen borzalmakra. Ez mégis egy szükséges rossz, olyasmi, amit balgaság volt eddig elkerülni, szóval igyekezvén lerövidíteni a procedúrát, összeszorítom szemeimet, és minden erőmet a rúnák megtörésébe ölöm.
Kitartásomnak meglesz a foganatja, a tenyerem alatti erőteljes pulzálás lassan alábbhagy, Drake teste a hirtelen megfeszülést követőn pedig ismét elernyed, csendet hagyva maga után a szobában. Legfeljebb sűrű szuszogásom, amely éket ver a némaságba, míg arcát figyelve várom, hogy magához térjen. A zöld szemek felbukkanásakor azonban bennem ragad minden levegő. Hosszú másodpercekig nem merem kiengedni a tüdőmet feszítő légáramlatot, félve, túl sietősen nyugszom meg, és a férfi tisztasága pusztán tünékeny illúzió, ám előbb-utóbb képessé válok elhinni, hogy amit látok, egyelőre véges, és nem a reménykedéseim keltette csalfa látomás.
- Drake...? - szólítom meg csöndesen, csak hogy teljes bizonyosságot nyerhessek, és addig el sem eresztem alkarját, amíg rám nem pillant, és azt nem mondja; ismét önmaga. Persze, amennyiben nem történne meg rövides időn belül, úgy nem várakozok az épségének rovására, hiszen egyre töményebben érzem a vérének szagát a helyiségben terjengeni.
- El kell látnom a lábadat - jelentem ki, miközben bontom is a nyakkendőmet, amelytől mihelyt megszabadulok, már sietősen kötöm is a combjára a bemeneti nyílás fölött. Egyszerűbb lenne, ha előző éjjel nem pazaroltuk volna el minden gyógyító készítményemet, viszont a szárnyaim még megvannak, némi kitartás, és orvossággal szolgálhatok tehát. - Jobb, ha nem mozogsz - intem türelemre, aztán a még mindig a szoba szűkét „élvező” szárnyaimból kitépek néhány tollat. Nem egyéb célból természetest, minthogy elhamvasszam őket. Igaz, mélyebb sérüléséhez idomosabb volna olajat használni, ám amannak kinyerése sokkalta körülményesebb, mint pár szál toll elégetése.
- Hol tartasz gyufát vagy bármi tűz csiholására alkalmatos eszközt? - kérdezem, egyik kezemben a feketeségeket tartva, míg másikkal a hasamra szorítok, enyhítve a vérzést. Kellemetlen érzés két lőtt sebbel lavírozni, én mégis tovább eléldegélek a jelenlétükben, mint Wallenberg a magáéval. Szép sorjában mindent.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Május 14, 2017 9:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


to bae
Ténylegesen ugyan nem, de érzem magamon az embereim fájdalmát. Érzem, ahogy minden elmúló másodperccel belehal a lelkem egy darabja. Talán hanyag voltam, talán forrófejű, talán csak Mammon késztetésére akartam Cassaelnek megmutatni, hogy hol a helye, amikor kiadtam a parancsot az angyal felnégyelésére, majd rögtön vissza is akartam vonni. És most mindannyian isszuk a levét. Minden izomrostom remeg és lüktet, legalábbis így érzékelem én a démonnal való belső küzdelem nyomán. Kívülről szemlélve ebből nem látni semmit. Kívülről biztos lábakon állok és kéjes vigyorral, ébenfekete szemekkel figyelem a fertőt, amit okozok. Mert én okozom. Közvetve, vagy közvetlenül... mit számít.
S amikor Mammon már olyannyira eluralkodik rajtam, hogy szertefoszlik minden remény és átadom neki magam, erős fájdalom hasít a combomba, mire az egyensúlyom elveszítve térdre zuhanok. Érzem, hogy a démon ereje gyengülni kezd. Továbbra is gúzsban tart, de nem terjed tovább a fertőzése. Sosem gondoltam, hogy ilyen megváltást jelenthet, ha egyszer meglőnek.
Fájdalmasan nyögök fel, de az ajkaimat már csak egy eltorzult, démoni hörgés hagyja el. Érzem, ahogy a lovas szinte élvezi a kínt. Élvezi, amíg el nem jut a tudatáig, hogy sem ő, sem én nem tudunk tovább mozdulni. A külvilágra teljesen érzéketlenné válunk mindketten. A fájdalom után, a következő inger, amit érzek, egy erős nyomás hátulról. Szinte fel sem fogom, s már a motelszoba padlóján fekszem.
Mammonnal kellene küzdenem. Küzdenem kellene ellene. És én képtelen vagyok. Csak az embereim körül forognak a gondolataim. Ott hagytuk őket. De milyen állapotban? Az egyetlen, ami némi megnyugvást nyújt, a démon dühe, mely arra enged következtetni, hogy még nem végzett velük. Érzem, hogy befejezetlen dolga van, tehát nem okozott akkora kárt a három férfiban, amibe belehalhatnának. Amikor ez eljut a tudatomig, fáradtan sóhajtok és az angyal elleni küzdelmem végre abbahagyva elengedem a testem és nyugodtan fekszem tovább a földön.
Fel sem fogom már a szavait, úgy érzem, mintha darálóba nyomta volna a karom. De valahol mélyen, valahol ahol még tudatomnál vagyok, érzem, hogy ez „jó fájdalom”. Hogy megtisztít. Hogy segít. A golyó miatti erős vérzéstől kezd elhagyni az erőm, de azt a lüktető fájdalmat nem is érzem. Minden figyelmem a pecsét eltávolítására összpontosul. Ahogy Mammon figyelme is.
Démoni, hörgő, elvakult nevetésbe kezdek, mely a folyamat előrehaladtával fájdalmas, emberi üvöltésbe fordul át. Ha bárki van a környéken és hallja ezt... Cassael biztosra veheti, hogy itt húsz percen belül hemzsegni fognak a vadászaim. De egyszerre foglalkozzunk egy gonddal. A pecsét felszakad, én pedig úgy feszülök meg az angyal alatt, hogy a nyolcvanas évek démonűző művei is megirigyelhetnék. Majd elernyedve zuhanok vissza, immár megtisztulva. Astarte pecsétje nélkül.
Következik a néhány másodpercnyi feszült csend. Amikor azt sem tudni, hogy élek-e, vagy halok. Hogy ki győzött. Hogy lélegzem-e. De a válasz hamar megszületik. Olyan hevesen nyitom ki a szemeim, olyan mély levegőt véve, mint akit most engedtek fel a felszínre, percekig tartó víz alá nyomás után. A szemeim zöldek. Én, én vagyok.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
133

Vas. Május 14, 2017 7:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Ujjaim ösztönnel szorulnak Wallenberg vállai körött, látva, helyzete siralmasabb, mint eddig reméltem. Apró, visszafogott nyeléssel követem az orrából előcsordogáló vér útját, lázasan dolgoztatva közben agytekervényeimet a helyzet megoldására. Ahhoz, hogy visszavigyem magunkat a motelszobába, előnyösebb lenne odakintről próbálkozni, csakhogy az emberei már itt vannak, kis híján csupán, hogy nem lihegnek még a nyakunkba megneszelvén a bajt.
- Drake… Tarts ki legalább addig, amíg kimegyünk - suttogom szavaimat szinte az arcának, nem kockáztatnám ugyanis, a beosztottjai fültanúivá váljanak biztatásomnak. Olybá tűnik kérésem ettől függetlenül célt ér, zöld szemei rám emelkednek, a bennük csillanó megértés és kérés láttán pedig megkönnyebbülés telepedik mellkasomra. Talán még egy mosoly is napvilágot láthatna ajkaim szegletében, ha a következő momentumban nem töltené el hasamat valami forró, égető fájdalom. Halk, elégedetlen nyögés bukik elő belőlem, amint letekintek magunk közé, de igazán felfogni sincs időm a történteket, repülök is odébb. Tapasztaltam már magamon Mammon erejét ahhoz, hogy tudjam, ismét megkapaszkodott rothadó karmaival védencem lelkén, ám alábecsül, ha azt hiszi, ezúttal majd hagyom szabadon dorbézolni.
Természetest a belém lőtt töltények nem telítenek el színpompás érzetekkel, ahhoz mindenesetre kevesek, komolyan visszatartsanak. Rákiabálnék közben az istentelenekre is, oldjanak kereket még azelőtt, hogy az életükkel fizetnének, viszont úgy fest, ebben is elkések. Pestis dühöngő energiái célt érnek, ha nem volnék angyalból, s Drake nem fogná vissza valamelyest a toporzékoló démont, bizonyára még én is megérezném tajtékzását, ennek híján azonban nincs, ami visszatartson, és tétlen várakozásra bírjon, hátha újabb emberek halnak a Pokol fertője révén. Előkaparom a zsebemben nyugvó golyók egyikét, és noha gondolataimat nehéz a feladatra összpontosítani ennyi pecsét közepette, összeszedem minden koncentrációmat ahhoz, Wallenberg lábába célozzam és „lőjem” a töltényt.
Amennyiben sikerrel járok, és ezáltal a démont is megfékezem valamelyest, felkelek a padlóról, majd mit sem törődve a saját vérében fuldokló nézőközönséggel, szárnyaimat kitárva rontok neki a vadásznak. Nyilván nem a jobb belátásra térítésének érdekében, hanem, hogy út közben elkapva s a lendületem okán pillanatokon belül a szabadba kerüljünk, egyúttal eltűnhessünk a helyszínről. Ha számításomba nem csúszik hiba, és sikeredik visszakerülnünk a motelszobába, ezúttal mellőzöm minden finomkodásomat, hogy a földre kényszeríthessem Wallenberget.
- Sajnálom. Tarts még ki egy kicsit, amint a pecsét eltűnt, rendbe hozlak - sutyorgom neki mintegy megnyugtatásként.
A magam sérülése most várhat, pazarlás lenne gyógyulásomra fordítani energiáimat, szóval, ameddig még képes vagyok cselekedni, az alkarján éktelenkedő pecsétre tapasztom tenyeremet, hogy egyszer és mindenkorra megtörhessem a halandó feletti uralmát.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Május 11, 2017 6:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


to bae
Csökönyös vagy, Wallenberg. Ez juttatott oda, ahol most vagy. Tény, hogy a pozíciódhoz is részben ez segített, ó a vadászok vezetője, akiről mindenki ódákat zeng. De nem erről van most szó. Hanem a mai napról. Erről a percről. Te ostoba. Állsz itt és figyeled az embereidet, akik feléd tartanak és várják, hogy parancsot, vagy magyarázatot adj. Te meg csak nézel rájuk a nagy szigorral. Hogy mondod? A gyűlölködő kifejezés nekem szól, Wallenberg? Mondd, mi most benned az erősebb? A kétségbeesés, vagy a harag? Ugye te is érzed már a vérük szagát a levegőben? Az ízét a szádban. Ki hitte volna, hogy egyszer ezt mondom, de hallgatnod kellett volna az angyalra. Hol volt a hiba? A pecsétet becsülted le, vagy magadat túl? Milyen igaz, nem tudsz válaszolni. Tehetetlen vagy. Pedig érzem én, mennyire szeretnél nyüszíteni az angyalnak, hogy segítsen rajtad. Szánalmas. Az lehet, hogy engem leláncoltál és nem tudok mozdulni, de ha én nem megyek sehova, akkor te sem. Igen, tudom, hogy fáj, tudom hogy egyre nehezebb levegőt venni, és egyre inkább zúg a fejed. Nézd csak! Mi az ott az orrod alatt? Szegénykém, csak nem vérzel? Nézd, a jobb füled is.
*
- Ne szégyelld bevallani, ha nem bírod. Gondolj az embereid épségére, vagy a magadéra. – Hallom Cassael szavait, de olyan távolinak tűnik minden. Mintha víz alatt lennék és ő valahonnan a partról próbálna elérni engem. Különös, mert hiába tompul a külvilág, azt határozottan érzem, hogy a vállaimra helyezi két tenyerét. Mintha az angyali érintésével megtisztítana. Mindenhol olyan nyomást érzek, mintha méterekkel a víz alatt lennék, kivéve ott, ahol hozzám ér. Ott jó. Szóra nyitnám az ajkaim, hogy beleegyezzek a következőkbe, hogy törölje az emlékeiket és menjünk innen. Hogy titkon igazat adjak neki, előbb a pecsétet kellett volna elpusztítani. Nem az angyal életét meg a lelkemet menteni. De már késő. Érzem, ahogy a Mammonnal folytatott belső küzdelem erőszakossága révén vér folyik ki az orromból. Ez valahol megnyugtat, hisz megegyeztünk, a baj első jelére lefúj mindent és kivisz innen. Nem hagyja, hogy bárkinek is ártsak. És az, hogy indokolatlanul elered az orrom vére, egy elég látványos kirohanás után, már elég a riadóztatásra, nem? A gond, hogy mindezt Mammon is tudja. Ég a pecsét az alkaromon, érzem, hogy a haragomból táplálkozik, évtizedekre is visszanyúlva. Én pedig bármennyire is próbálom megállítani, nem megy. Érzem, ahogy belülről fal fel. A Cassael mögött közeledő embereimről végre az angyal szemeibe nézek, ennyi uralmam még van. Mehetünk. Csináljon valamit.
Ám mielőtt bármit megléphetne, a pecséttel díszített karom magától mozdul, és a démoncsapdákkal felvértezett töltényekből kettőt a gyomrába eresztek. Nem tudom, mikor került a kezembe a pisztolyom, de hálát adok az égnek, hogy nem angyalpengét szorongattam épp, mert akkor már nem élne.
*
Hiába gyengül Cassael hatása az Astarte által hagyott pecséten, Wallenberg még így is kemény diónak bizonyul. Meglep, hogy van egy emberben ennyi erő. Komolyan megizzaszt ez a féreg. De elég volt ott átvenni felette az uralmat, ahol a pecsét a legerősebb, elég ahhoz, hogy lesassítsam az angyalt. Ugyanezzel a karral félrelököm. A lökés pedig már nem egy ember, hanem egy lovas erejét adja vissza. Feketén rikító szemekkel nézek fel a három döbbent vadászra, Wallenberg arcára pedig egy undorító vigyort rajzolok ki.
- Meglepetés. – Hörgöm feléjük mély, eltorzult hangon. Nem lehet leírni az érzést, amikor így néznek az áldozataid. Megteszek feléjük egy lépést, de Wallenberg még mindig erősebben tart, mint kellene. Többre képtelen vagyok. Eléggé uralja a testét ahhoz, hogy visszafogjon és ne okozhassak több fizikai sérülést másnak. És itt a gond. A tested felett talán uralkodhatsz, de hogy fékezel meg valamit, ami a levegőben terjed? Mindhárman elég közel vannak hozzám. A bőrük elkezd felhólyagosodni, olyan égetően, hogy ők maguk kezdik lemarni azt. Az egyikük térdre zuhan és hányni kezd. Vér meg sör. Sör? Ennyit ettél ma? De édes.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next


 
Motel a város szélén
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: