Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Motel a város szélén
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Vas. Nov. 04, 2018 3:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 1255 • Credit:

 
- Nem nagyon szoktam ilyen nosztalgiameséket ecsetelgetni, de néha kibukik belőlem, főleg, ha valaki olyannal ülök le beszélni, aki régebb óta él – szabadkozik, hiszen a ládában élesen elállt ilyesmitől, amikor szóba jött egy-egy téma, úgy vonult el, mintha elevenen égette volna minden egyes szó. Persze, csak egészen kifacsart állapotának volt köszönhető az egész, ámbár most, nyugodt kedélyekkel sem épp azzal foglalatoskodik, csupán csak tényként szokta kezelni, adatként, a jelenlegi és az akkori változásokat pedzegetve. És ennek épp elég is. Azonban úgy néz ki, a démon az után élt eleve, miután a képszakadás lement, így új információmorzsákat szívesen fogad, ámbár nem fog semmin változtatni se múltban, sem jelenben, azért mégiscsak színesebb képet kap az útról, amit az emberek nélkülük tettek meg. Persze, minden kérdésére itt aztán biztosan nem fog választ kapni, ám nem is ez a cél. Elsőnek úgy tűnt, valami apróbb harc, vagy csupán szájtépés, azonban a kedélyek igencsak lenyugodtak, és a társalgás békésebb formája alakult ki. Nem is bánja, elég, ha a világ egy nagyobb része ellene, ellenük van, sosem jó az se, ha folyton üldözteti magát, vagy épp csatározik. Bár régen talán kedvére valóbb lett volna az, hogy elbánjon vele, most, kicsit hátrányban, de mégsem félelemben érzi magát, nem támad.
- Azért ne feledjük el Egyiptom csodás földjeit, ott is bölcsőként szolgált az élet azon formája, alapozta meg akár Rómát, és később bármit. De valóban, ezeket már megrágtuk, sok is volt. Persze, mai napig kedvenceim azok a viadalok, és az a szellem, azonban ha ellátogatok oda, csak romok vannak, régebbiek, mint a városok. Szomorú, szomorú – semmi sem tart ugye örökké, és erre ezen birodalmak az ékes példák. Persze, születésük előtt is voltak már kezdetlegességek, azt ő még nem élte át, csak az van, amiről tudomása is akad, és amiről akár tapasztalata.
- Á! Így már nagy vonalakban be tudom határolni – kapja fel azt, ahogy körbeírja, merre is lehetett volna keresni azt, amit annyira szeret még most is. A tenger a végtelen utak nyitánya, ha megvolt a mersz és a kellő ladik, bármerre elérhettek, és el is értek, ahogy a városok és emberi kezek lenyomatait figyeli a világban. Nem kellett nekik akkor nagy ösztönzés, cselekedték maguktól is, hiszen egy új vidék gazdagságot is jelenthet, álmokat és még annyi lehetőséget. Vétek lett volna kihagyni. - A zord az üres tájat, vagy épp a fagyos vidéket takar? - persze, nem nehéz kitalálni, de a hegyek ha messzebb kerülnek, a zord a sík semmit is jelentheti, vagy épp  a száraz szikes talajt. És még ez sem vetette őket vissza, megoldották ahogy csak bírták és ha hely volt, már ott is termettek. Mindig mondta, hogy bámulatos, mire képesek, és miután megalkották a maguk kis kreálmányait, már főképp tökéletesnek számítottak. Csak aztán, a kellemetlenségek bezavartak, de az egy másik történet, egyelőre ennyire nyílt lapokkal sehol nem játszik.
- Ne fogd akkor rövidre, időnk az van – kényelmesen hátradőlve, kezeire támaszkodva hallgatja a démon meséjét. Maga a séma nem ismeretlen, sokszor és még annál is többször váltották már egymást sűrűn az uralkodók, az emberi kapzsiság netovábbja volt az, ahogy egymás elől kapkodtak el egy-egy székes és koronát. Persze, nem tagadja, páratlan dolog a csúcson ülni, onnan szemlélődni és még parancsolgatni is. Nem csoda, ha azok, akiknek semmijük nem volt szinte, vagy volt vagyonuk, még többet és többet akartak. Néha kellett egy kis segítség innen-onnan, máskor pedig, csak úgy, mint most ő, hátradőlve kellett csak a műsort élvezni.
- Kegyetlen vidék volt arrafelé, ezek szerint. Talán az volt a szerencsésebb, aki nem került a trón közelébe. Az ő feje jobban a nyakán maradt – persze, nem olyan mókás ez, csak neki. Nem nevet azonban, mégis csak a „fájó” múlt, bár, ha ezek nem lettek volna, talán a démon sem lenne itt, hanem jobb helyen vagy épp sehol sem. Lábával néma ütemet dobolva folytatódik a történet, amely kicsit már érdekesebbnek hangzik, mint mások lefejezése. Elismerő pillantással és bólintással hallgatja egykori módszereit, még apró vigyor is kiül arcára, hiszen ha ezek valóban igazak, nem lehetett unalmas alak. A kegyetlenség noha rá nem volt fő jellemző, nem volt rest azt megmutatni, ő is képes rá. A többiek pedig... nos, anyjuk parancsai után, meg a maguk játékaival aztán főleg. Nem idegen a terep, az igazságos királyok se vitték sokra, de aki ekkora szigort tartott.
- Nahát, ez most meglepett. Mármint, ilyen vasmarokkal elérni mindezt. A démon segített benne vagy az te voltál? Karóba húzatni... meg kell mondjam, ez igazán egyedi és kegyetlen. Még a hideg is kirázott tőle kicsit. Mondjuk, sokszor láttam már, hogy tolvajok kezét vágják le, hazugok nyelvét tépik ki, és egy idő után be is vállt. Kellett is ez akkoriban, egy idő után már nem féltek a szavaktól, vagy épp attól, ha istennel fenyegették őket. Na de amikor kicibáltak pár szerencsétlent és megbüntették őket, onnantól hittek – bólogat, visszaemlékezve, miféléket is látott. A sok szép mellett a rengeteg vért. - A világnak amúgy is kevés szeglete van, amit nem mosott át megannyi ember vére. Sőt... De hát, nem kaptál több időt, hogy ha már ennyire vágyták az uralmas, folytathasd azt. Az élet kegyetlen látod, most meg már a te életed is csak mese – főleg úgy, hogy most már aztán végképp átírtak mindent, amit csak lehetett, még a külsőjét is. Most már úgymond az élet a történelem, és a pusztulás a jelen.
- Sok esetben igen – vonja meg kissé a vállát. - Ohh, hát akkor hasonlóan gondoltam. Ketten vagytok odabent, de nem hagyod szóhoz jutni. Szegény szerencsétlen – csak egy pár pillanatra lenne kíváncsi, milyen jelenleg a másiknak odabent, de hát, lehet csak csalódás érné, és keserves könyörgés. Ki tudja, mennyit sérült már azidő alatt, hogy benne terpeszkedik, és cselekszik, talán már rég roncs és kiszabadulva pedig nem érne semmit sem.
- Tudom, hogy széles a skála. Bár a lélek itt nem játszik, az információ arany ér, a többi pedig megszépíti a napokat, akármennyire is sivár. A test mellett a tudat is szomjas, bár nem tudom, én miben lennék akár a te segítségedre. Annyi biztos, az én ujjaim is ügyesek – emeli meg egyik kezét, és még meg is mozgatja az említett darabokat, mintha integetne és mutatná, mind mozog és alkotni kész. Persze nem semmit sem, visszatámasztja magát az ágyra, majd felül ismét, szórakozik kicsit, produkálja magát. Nem arról híres, hogy a végletekig merev lenne, és nem képes mulatozni vagy épp másokat szórakoztatni akár ennyivel sem. Persze se szobrot, se nevetést nem vár, ennyi elég is volt neki, lábait pedig felhúzva, törökülésbe pakolva azokat  ül szemben vele. Van benne valami abban, amit mond.
- Nehéz, valóban. De az sem élhető, hogy csak azért állok valahova, mert kell, közben pedig nem kívánom. Gyilkos játék ez, tudom jól, és mégis épp ez benne az izgalmas – vagy épp ijesztő. Nem hülye, tudja, mivel és kivel játszik, játszanak, de egyszer minden véget ér, talán majd egy a bolond helyzet is.
- Ejnye. És a finom falatokat semmibe veszed? - mint ők, amikor kegyelemdöfést adtak anyjuknak, vagy épp akárki másnap. Nem, ők szörnyetegek, nekik sok fura dolguk van és sok véres. Nem meglepő, hogy ezektől nem retten meg. Sőt.
- Hát de ez már elmegy akár savnak is, úgy mar – tapogat saját torkára, majd megrázza a fejét. - Persze, nem olyan rossz, ha azt akarnám, hogy mihamarabb üssön ki teljesen. De nem akarom, szükségem van a józan eszemre – ezért nem is nyúlt utána és követelt még egy kortyol. Egyelőre még keresi az új világ ízeit, és ezt inkább a később fiókba teszi. Ki tudja, mekkora tüske maradt a démonban és ha itt elveszti az eszét, akkor mivel tol ki vele.


avatar



☩ Reagok :
26
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
587

Utolsó Poszt Kedd Okt. 30, 2018 8:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☽ Dracula in the house

Vlad xXx Athan
szószám:- • Credit:

 
A vezér szeme előtt volt az uralkodása minden mozzanata, és Havaselve vonulatai, a mezői és a folyói. Muntenia – ahogyan még nevezték országát - szép hely volt, Vlad szerette. A téli időjárás volt a kedvence, ahogyan a fenyveseken végig nézve olyan volt, mintha nagy jégtüskék nyújtóznának az ég felé. Mintha az elérhetetlent próbálnák megérinteni, magát az égboltot, mit sem sejtve a cél lehetetlenségéről, ők szüntelen megkísérlik. Nyújtóznak magasabbra és magasabbra, míg a végén egy villám csap bele, esetleg egy jobbágy baltája dönti ki.
Az ember is valami hasonló ehhez – így gondolja Draculea, tudva, hogy ő maga is pont ilyen. Törekszik feljebb és feljebb, de vajon meddig lehet elmenni? Hol a határ?  Ki fogja forgatni azt a bizonyos fejszét, ami kivágja, vagy ki lesz az, aki azzal a villámmal lesújt rá, hogy kidőljön és elszáradjon. Esetleg, ha ez megtörténik, lesz olyan, aki új hajtása lesz ennek a bizonyos fenyves erdőnek? Ilyen gondolatok rég óta gyötrik, tudva, hogy vannak gyerekei, és még ha nem is igazán foglalkozik velük közvetlen, szeretné szem előtt tartani őket. Talán ők lehetnek társak, és véges esetben utódok is akár. Tudja jól, hogy ez a nézet a középkorból maradt vele, ám nem engedi ezt se. Ragaszkodik a múlthoz, mert a múltban rejlik a jövő, abból építhetünk. A régi dolgokból új épülhet. Tanulhat a múltjából, ahogyan tette is és a történelemből sokan tanulhatnak. Historia est magistra vitae (Történelem az élet tanítómestere), ahogyan a mondás tartja. Bizony, aki ismeri a múltat, uralhatja a jelent és a jövőt. Az előtte lévő fiú pedig úgy látta, tud a múltról sokat, de egy részt nem igazán érthetett.  Talán nem volt jelen?
– Igen, voltak ott nagy királyságok. Római birodalom volt az első, későbbiekben Róma bukása után sok-sok idővel ugyebár megjelent egy másik nagyhatalom Német-Római birodalom. Az összes keresztén királyság meghajolt előtte. Tudod, az enyém egy nagyon kicsi fejedelemség volt, ám olyan jelentős. A Kárpátok hegyeihez és a Fekete-tengerhez lehet tájolni. A tenger nyugati partja az én uralmam alatt volt, a határaink ott tértek véget. Elég zord, de mégis szép hely, azaz én nagyon szerettem ott lenni. És igazad van, az emberek szeme ahogy kinyílt be is csukódott.
Hogyne szeretett volna ott lenni, az a föld a szülőhelye volt, mindenki kötődik a hazájához valamilyen szinten. Bárhová is kerül élete során, az embernek nem szabad elfelejteni honnan indult.
A fiú titkán folyamatosan kattogott az agya. A kiléte kérdéses, de gond nélkül elpusztított egy démont, tehát erős. Ezen felül ősi, hiszen az ókorról beszélt. Elég ironikus, hogy egy tőle sokkal fiatalabb teremtmény ennyivel fiatalabb csomagolásban van.
– Erre a kérdésre nagyon nehéz röviden válaszolni. Az apám, aki a II. Vlad nevet viselte, nehezen került vissza az Országom trónjára, de végül letaszították. Havasalföld történetében kevés uralkodó ült a trónon összesen öt évet, gyakran váltogatták egymást. Ahogy Apám visszatért száműzetéséből, nem sok idő múlva le lett váltva, és összeesküvők megölték őt is és bátyámat is. Ezalatt én az öcsémmel Törökországban voltam – merül el a fejedelem a nosztalgikus mesélésben, ahogy hátradőlt a székben. – Havaselve történelme véres, és nincs egy tenyérnyi föld se, amit ne áztatott volna az ottlakok vére. Az Oszmán birodalomban nevelkedtünk, mi voltunk a záloga annak, hogy a szultán nem pusztítja el országunkat, mivel hatalmában állt volna. A törökökkel való egyezkedés miatt a Magyar királyság kicsit lenézett minket, tekintve ők törökellenesek voltak, bár nekem se voltak a szívem csücskei.  Miután azok az összeesküvők megölték Apámat és testvéremet, a Törököktől kértem segítséget hazám megszerzésére, de rájöttem, hogy az az erő nem elég ahhoz, hogy megszerezzem azt, mi jogosan engem illet. Akkor alku által démonná váltam, hogy megszerezzem az országot. Mikor végre biztosan ültem a trónon, elkezdtem rendet tenni. A lopást lehetetlenné tettem. Évekig volt a főváros főterén egy színarany kupa, senki nem merte ellopni, pedig sokat ért. De tudták, hogy karóba húzatnám őket.  A gazdaság bejöveteleit is az országban tartottam, ami jól jött. Sok ideig függetlenként működtem, nem álltam a Törökök oldalán se, és a magyarok oldalán se, de végül eljött az idő, és a Magyarokhoz pártoltam, és úgy védtem hazámat az oszmánoktól. Az uralkodásom után emlékeztek a sok ezer általam megölt oláhra, de belátták szükségességét, hiszen féltek tőlem. Végül visszasírtak uralkodásom, mikor szétszabdalták őket. És nagyjából az elmondottak azok, amiket szerintem jól csináltam. Jól választottam meg a helyem és rendet tartottam a saját portámon.
A démon ezeket tartotta uralkodásának legértékesebb dolgainak. Szerinte más se csinálhatta volna jobban. Meggyőződése, hogy tűzzel-vassal lehet fegyelmet tartani, és irányítani, meg persze a háttérből való befolyásolással, mint Lilith hívta fel rá a figyelmét. A démonnő ravaszsága elbűvölte, amíg vele nem találkozott, nem tisztelte a nőket, de azóta tudja, hogy mekkora király lehet egy nő.
– A kíváncsiság jó dolog – jelenti ki kicsit semleges arckifejezéssel. A következő megszólalásra szinte oldalra billentette a fejét. Pillanatnyi habozás után felelt csak. – Igen, érdekes érzés elnyomni valakit. Hallani a gondolatait, a szenvedését és élni akarását. Furcsa és meglepően kellemes érzés tud lenni. És él a férfi, de nem igen ismerem, a nevét se kérdeztem, nem is mondta, talán egyszer-kétszer. Nem foglalkozok ilyenekkel.
Megvonta a vállát, hiszen miért érdekelné a halandó neve? Nincs r szüksége, felesleges információt pedig miért szedjen fel az agya? Így is bőven eleget kap. A világ nem változott, mindenki képes felesleges dolgokkal fárasztani a másik elméjét, ami egy jó taktika lehet, ám van, aki akarat nélkül teszi ezt. A felesleges információval lehet takarni a fontosat, tehát ha valaki rejtegetni akar valamit, az ezzel a stratégiával dolgozik.
– Tudod, Athan, sok mindent. Bizony sok mindennel lehet alkudozni. Például jól főzök, masszírozok, zongorázok és hallok erről-arról – mosolyog kaján fénnyel ragyogó mosollyal. – És elvileg még néhány területen is egész jó vagyok.
A démon elengedte a pikkelyes megjegyzést. Bizony, vicces volt a sok badarság, legendás sárkányokról, de tekintve, hogy nem látott egyet sem, nem tekinti őket valós lényeknek. Bár meglehet vannak olyan dolgok, amiket még nem látott, de mégis. Az égbolton repkedő haltalmas, tűzokádó pikkelyes dögök? Elég nagy gond a sok tollas dög.
A hiányos öltözetű fiút, aki szinte elhihetően játszotta, hogy zavarba jön. Vannak meglepően jól színészkedő emberek, Athan is ilyennek számított. Elég meglepő lenne, ha pont ő, az ősi lény, szégyellős lenne és ilyen egyszerű bókokkal le lehetne venni a lábáról. Ennyivel még egy szende szűz kisleányt sem lehet elkábítani. Ez ahhoz kevés volt.
Vlad biccentett, és halkan hozzáfűzte az orra alatt.
– Valóban hasznos.
Igazán az, hiszen egy angyal ellen csak az jó, és démon ellen is... Vlad birtokában van ilyen pengének, hiszen nem tudni, mikor kell harcolni a saját fajtája, vagy angyalok ellen. Mind a kettő könnyen megeshet. A férfi csak nézett maga elé, és szinte azonnal rávágta.
– Aki sehol nem áll, maga teremt oldalt a harcban. Úgy oszlanak meg. De hosszú távon nagyon nehéz pártatlannak lenni.
A
lehető legdiplomatikusabb válasz volt tőle, ez volt a maximum, amit egy ilyen kérdésre ki lehetett csikarni, és ezektől még jobban megszomjazott, persze nem démonvérre. Mikor a finnyásnak nevezték, csak megvonta a vállát.
– A fiatal emberek vére még ízletesebb – kuncogott magában. A Sztereotípia valahol tetszett neki, valahol meg nagyon irritálta.  Ahogy meghúzta a flaskát a kellemes meleg, ami végigkúszott a torkán a mellkasáig jól esett neki. Miután Athan is meghúzta, a grimaszt apró vigyorral konstatálta. A következő kérdésre pár pillanatig csak vigyorgott, majd megszólalt.
– Egyszer egy idős embertől hallottam azt a mondást, hogy: „A jó házi pálinkától megtanulsz úgy menni, mint aki jön.” És az ízét is ki lehet érezni szerintem. Igaz, hogy baromi erős ital.



Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 15, 2018 12:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 1194 • Credit:

 
Mindenki máshogy dolgozza fel a jelent, ez tény és való. Annak, akinek ez új, sokkoló, másoknak már megszokott és unalmas téma. Persze, neki előbbi jutott és újra meg újra felbukik benne, mint holmi rossz emlék, vagy visszatérő álom, amiről beszélnie kell, még ha nem is akar. Talán csak arra kíváncsi, kinek hogyan jön ez be, ki hol áll vagy épp nem áll. Csak a kíváncsiság, de lehet csak annyi, hogy feldolgozza. Pedig az már kész, elfogadta és tudja, hogy ha elég ereje is lenne, nem tudná a fogaskerekeket visszafelé forgatva kellemesebb világot teremteni, de biztos benne, hogy volt, aki megpróbálta. Túl szép. Az pedig már kevésbé, hogy egyre jobban jön rá arra, hogy ez nem az ő világa már, nem az, ahol valahol feljebb állva, kényelmesen folyhat előre az idő homokszemeivel együtt. Most ő is amolyan túlélő, kis csalással persze, de sajátosan neki is meg kell küzdenie szinte mindennel, mivel hiába van romokban minden, még ebben az állapotában is sokszor túl sok a kérdőjel és az értetlenség. Elengedve, a démon gúnyos arcát vizslatva tereli el gondolatait, vagy épp terelteti, ahogy a másik beszél. Látja a kutató pillantásokat, szinte hallja, hogy keres azután, mivel is áll szemben és ez roppant módon szórakoztatja, hagyja, hogy dolgozzon meg érte vagy épp tudatlan maradjon. Nem fél, nincs miért és igazából lehetne kegyes is, hogy valamennyi infót elereszt, de nem kíván ilyesmit, nem akar. Még nem.
- Ó, Európa. Milyen hatalmas birodalmak pihentek ott! Az ókor, aztán ahogy szép lassan haladtak előre a történelemben, ahogy megnyíltak a szemek majd... majd, mint már tudott, be is csukódtak. Megvolt minden tájnak a maga szépsége, talán jártam is arra, amelyről te származol, csak akkor még másképp nevezték és nem volt értéke, amely megfogott. Mindig lehet tanulni valamit – bólogat aprókat, hiszen az idők azt igazolják, hogy ezek már azután történtek, hogy ők elvonultak a színről. Pedig megtekintette volna szívesen az Aranykorszakot is, azt, hogy az az „én időm” milyen is volt valójában. Mert lehet csak szavak és ami mögötte áll, az fele sem olyan nagyszerű, mint amilyennek beállítja. De persze, ez csak találgatás, lehetséges, hogy a démon nem is annyira hazug ezekkel a szavakkal, mint amik a faját jellemzik.
- Mitől volt olyannyira jó? Mármint úgy értem, te mit tettél olyan jól? Kevés egykori uralkodóval találkozni manapság, akármilyen arcot is viseljenek. De gondolom, ennek a jónak köze van ahhoz, hogy most itt ülsz és beszélsz velem – mert hát, vagy eladta azt a lelket, vagy egy olyan úton járt, amely hosszabb és talán mégis sokkal fájdalmasabb. Érdekes dolog a lelkekkel üzletelni, a Pokol olyan játéka, amelyet érdekes módon nem bűntettek olyan súlyosan, mint az ő ténykedésüket. Persze, biztos valahol valamilyen apróbetűs részben pihent megjegyzés ez, hogy ne mindenki fent foglalja el a helyét, és hogy nekik is legyen hasznuk, vagy épp munkájuk. Mindenki szerepe a gépezetben, ugyebár. Ő sosem viselt koronát, bár tudott úgy viselkedni, de csak az emberek előtt, köztük pedig más tett így, és ott csak figyelt és hallgatott. Azonban nem meseidő van, fejét ismét egyenesbe hozva vonja meg a vállát és támaszkodik meg a kezén.
- Kíváncsi típus vagyok, nem tagadom – talán kissé zavart mosolyt mutat, de ha már a másik is színészkedik, ő maga is beszáll ebbe. Előnye annyit nőtt, hogy ha akarná, akkor elszavalva a kedves verset, talán kellemetlen szituációba is keverhetné, de nem teszi. Nem minden test megszállt és nem minden démont tud kirángatni csak úgy. De van elég vadász, aki velük szórakozik. - Dehogy akarok én ilyesmit, hova gondolsz! Csupán... ez egy más szemszög. Gondolom én, mennyire jó érzés odabent elnyomni azt a valakit és uralkodni a test felett. Kicsoda a szerencsés? Legalább tudja, mi történt vele, vagy végleg elveszett? - húzza tovább, mert ezek tényleg érdeklik. Küzd vajon még, vagy üres héj csupán minden, mit lát. Látja rajta, hogy kicsit kizökkentette, talán fel is bosszantotta a kérdés, de ennyit megért. Leleplezte úgymond, meglelte a gyengepontot, amiért senki sem szokott lelkesedni, azonban nincs ezzel semmi gond, ameddig a másik fél nem használja ellene. És ő csak ül, és ül továbbra is. Semmi olyan változás, amelytől támadás alatt érezhetné magát, még bólint is az egyetértésre.
- Dolgokat. És mégis mi számítana elég dolognak? - persze ez amolyan költői kérdés. A dolog manapság nem a vagyon, annak értéke kimerül az ételben, ami persze neki nem létszükséglet, ha nem akar azzal tovább üzletelni. Mégis még megannyi dolog akad a világban, amelyet megtéve megnyílik a szívességek doboza. Akár csak annyi, hogy feljegyzi, tartozik a másiknak, néha, vészes esetekben pedig többet ér, mint bármi más. Egy jó „szövetséges”, és könnyedebben éli túl.
- Ha nem voltak pikkelyei, nincs gondod – sárkányok! Mennyire rettegtek tőlük, rengeteg helyen találkozott az írásokban vele. Mennyivel könnyebb lenne most is, egy hatalmas bestia, kinek tüze mindent és mindenkit felégetne. Mennyivel menőbb, ahogy azt mondanák egy normális világban.
- Jaj, ne hozz zavarba! - igazából most esik le neki, hogy öltözete jóval hiányosabb, mint kellene, de mivel az a ruhadarab vérben ázva tönkrement, így nincs értelme magára vagy csak maga elé kapni. Meg hát, nincsenek is olyan keblei, amit takarni kéne szemérmesen, nem teremtették nőnek, bár az sem látszik rajta, hogy erős lenne. Sok ezer éves fiatal felnőtt, kicsit kamasz, némi extrával.
- Megöltem érte a gazdáját. Amik elhullottak, már rég felszedték, értéke hatalmas, nem is csodálom. Én sem úgy indultam neki, és mégis lett. Igazán hasznos egy fegyver – elő ugyan nem húzza, biztosan láthatott már eleget, mióta ez az egész őrület kitört a világban. Elsőre, amikor épp saját és ellenfele vérében úszott, nemigen fogta fel, mi is az értéke, később azonban áldott az eszét, hogy úgy vélte: jó lesz ez későbbre, nem szabad otthagynia. És lám, így könnyedebben vette az akadályt, amit a démon teremtett jelenlétével.
- És aki nem áll sehol? Azzal mi történik? - persze, lehet mindenhol alkudni, alapítani, de aki épp ott áll, a kettő határán azért ki emel szót, vagy épp ki nem? Létezik-e egyáltalán ilyesmi, olyan, aki köszöni szépen, de ebből nem kér, csak túl akarja élne és meglátni az új világot? Biztos kell lennie, ennyire sosem volt és soha nem is lesz fekete vagy fehér a világ. Még most sem, a Sötétség eljövetele alatt sem.
- Hogy te milyen finnyás vagy! A démonvér igen ízletes, ha a hangulat úgy hozza – kíváncsian figyeli, amit keres, és amire hivatkozik. A kupak alól hamar felszabadul az illat, ami elér hozzá is. Komolyan, mindenhol csak az alkohol. Amennyit talált, persze, nem mind volt fogyasztható, de a mennyiség eléggé nagy számokat mutatott arról, mennyire kedvelték minden formában ledönteni a torkukon. Lehet akkoriban senki nem ivott már vizet, mindenki csak fürdött benne.
- Nem úgy volt, hogy nincs nálad ital? - pillant a flaskára, majd ismét rá. Nem szomjas, így elsőre el sem veszi, nincs miért, és ezt úgy néz ki, máshogy értelmezte. Bizalmatlanság, ó. Hát, a legtöbb méreg amúgy is hasztalan lenne, sőt.
- Nem félek a méregtől sem, ám legyen – veszi el és kortyol bele, kicsit nagy huzattal. Aztán arca fintorra húzódik, fejét aprón megrázva adja vissza a kulacsot, miközben torkát egy kis időre végigmarja a nedű. Ezeken éltek nap mint nap?!
- Azta... nem kóstoltam még ilyet. Ebben mi a jó? Elveszik az íz élvezete meg úgy minden...


avatar



☩ Reagok :
26
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
587

Utolsó Poszt Vas. Szept. 30, 2018 12:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☽ Dracula in the house

Vlad xXx Athan
szószám:- • Credit:

 
Gúnnyal, és undorral sűrített grimasz ült az arcára. Mintha valami irtó büdöset szagolt volna, vagy talán még annál is durvább, kellemetlenebb szagot. Amit hallott majdnem olyan volt a fülének. Az első fél mondat volt rá ilyen hatással.
Még, hogy Isten tökéletes teremtményei… - gondolta. Amint démon lett rájött, hogy az angyalok bizony gőgös, arrogáns lények, mely közel sem a tökéletességet tükrözi. A fejét picit felszegte, arca keménységet tükrözött.
A lénnyel maga kezdett egyetérteni. A fiúnak van sütnivalója, és ezt értékeli. Átlátja a helyzetet. Az angyalokkal nem csak a természete végett van ellenséges viszonyban, hanem az elveik miatt is. Túl sok volt neki az, amit megtudott a Mennyek magasságos, erős katonáiról.
Egyet kellett értenie, nem tudott mibe belekötni, ideje volt elhagyni a témát. Jogos a felvetés, a Sötétség jelenléte aggasztó még Vladnak is. A céljait pontosan nem tudják, ám nem teljesen hülyék, hogy ne sejtsék. Nyilván bosszút akar állni Istenen. Az a legnagyobb gond, hogy ezt a bosszút mind Menny, mind Pokol megsínyli, és ezt Vlad jól tudja. Tiszteli Lucifert azért, hogy szövetséget kötött, az angyalokkal tényleg van esélyünk, magunkban elvesznénk, ám elnézve az előtte lévő fiút, lehet a potenciális szövetségesek nem is ők, hanem az a faj, amihez Athan tartozik.
A kérdésre vigyorra húzza a száját.
Ha nem hallott még az országról, akkor nyilvánvalóan nem igazán volt mostanság jelen, talán elzárták valahová? Esetleg új faj? Ugyan, Isten nem csinálna ilyen romlott fajt! Lucifer meg közölte volna. De, nem csak ők tudnak teremteni… - gondolkozott el, és beleborzongott a gondolatba. Ha a Sötétség lényeket kreál, erős lényeket, akkor nem sok esélyük van, ezzel tisztában volt.
– Havasalföld közép Európában fekszik, Románia része volt, miután mint önálló ország nem állta meg a helyét és csatlakozott más országokhoz. Legutóbb Romániával voltak egy határon belül. Az 1300-as évek elején alapulhatott. Én a tizenötödik században uralkodtam ott, az ország aranykora volt az én időm.
Persze nem dicsekvésből mondta ezt, de tény, ami tény. Uralkodása idején rendezett volt hazája, és ezen túl ügyes, agyafúrt politikát folytatott. Életében félte és gyűlölte a nép, de miután az eredeti testét elhagyta visszakívánták az uralkodását. Vlad eddigre meg már rég elintézte a testének az ügyét, ugyanis megtudta, hogy a démon eredeti testének, csontjainak elégetésével elpusztul a démon, így széthordatta a testét. A fejét tartósítva a szultánnak küldték. A koponya azóta elkutyulódott a történelem viharos századai során. Egy sírt emelt magának egy olasz templomban, így azt hiszik az az eredeti teste, pedig csak egy egyszerű paraszté. De sebaj, így rajta kívül senki sem tudja hol is van pontosan a teste. Talán már ő maga se tudja hol szórta szét csontjait.
– Miért érdekel az téged? – mosolyog rá. –  Azt akarod, hogy nézzek ki máshogy, így nem tetszem? - kérdez vissza pimasz csillogással szemében, érezhető színészi játékkal fájdalmat színlelve fejéhez kap. Pár pillanat után széleset vigyorogva hófehér fogait kivillantja, és odébb lépdel.
Nem akart jelentőséget tulajdonítani a kérdésnek. Mi van akkor, ha csak az életére akarnak törni? Vlad kitért a válasz elől, bár aki nem gyengeelméjű rájöhetett, hogy megszállt test.
Elnézi Athant, ahogyan kifejti a véleményét. Összeszorítja ajkait és összefonja a karjait. Ekkor már helyet foglalt a széken, a lábával alig hallhatóan apró kis ütemet vert. A cipője halk dobogásának véget vetett.
– Akkor eléggé egy véleményen vagyunk – Vladnak hiányzott a régi föld. Az a sok ember, fényes hotelek, kastélyok. Minden más volt. Ami régen egy hatalmas kastélynak is megfelelő hotel volt, mára csupán romhalmaz. Ez a szoba is biztosan ezerszer jobban festett egy harminc éve, mára kopott, elhagyatott hatást kelt.
– Bizony nem hazudok neked, ha azt mondom, szívesen tesznek meg érte dolgokat – csillog ugyan olyan buja, huncut fénnyel a szeme. Nem szokása flörtölni, de igen, tud olyat is. És most ezt kifejezetten annak szánta. Ám ennek a művészetét még el kell sajátítania. Az emberi kommunikáció ezen ága sosem volt az erőssége.
Ahogy a fiú előre dől, jobban megnézi az arcát. Elkönyveli magában, hogy végső soron nem is olyan rosszul néz ki az új ismerős. A szemeibe néz, nem bombázva energiákkal őt többé. Nem nyúl olyan erőkhöz, nincs rá szükség.
Mikor a nevére tér ki Athan, Draculea szája megremeg, majd halkan kuncog a humoros megjegyzésen.
– Őszintén szólva, nem olyan biztos, hogy egy felmenőm se volt sárkány. Édesanyám elég zord volt a szolgálókkal – mosolyog szakadatlan ezúttal már a saját megszólalását. Cneajna asszony bölcs volt, sokat tudott, de rendkívül nyers volt a pórnéppel.
A feszengő fiú látványán beharapja ajkait, és biccent.
– Igazán szemrevaló példány lett belőled – figyelte meg azért alaposan a férfi testét vigyorogva. Nem titok, ő senkit nem vet meg és nem volt mit szépíteni a tényen, hogy a fiú előtte egész jól nézett ki, vagyis kellemesebb volt, mint egy tüske a szemben.
– Ugyan, csupán csak enyhe túlzás volt tőlem, ami kijött a számon. Láttam a sebeket. A hulla meg jó lesz majd a vadaknak. Legalább tudnak mit enni. Honnan szereztél fegyvert ellenünk? Ha szabad kérdezni. Bár amennyi angyal van most, nem nehéz egynek a pengéjét elvenni.
Keresztbe teszi a lábait. És nyújtózva egyet hátra dől a széken. Nem tűnik feszültnek, éppen úgy kezeli a témát, mintha teljesen közönséges és lényegtelen dologról lenne szó.
– Indiszkrét kérdés mostanság nem tesz semmit. Úgyis kiderül előbb utóbb hol állunk, jobb tiszta lappal játszani, nem? Ha esetleg éppen a mi oldalunkon, barátok lehetünk, ha nem, akkor alkukötés lehetséges a békéhez. Persze csak át kell gondolni az egészet.  Ám legyen, hanyagoljuk ezt a témát, ha úgy látod jónak.
Biccent egyet, majd megköszörüli a torkát. A felajánlott italokra csak a száját húzza, majd felkel a helyéről, úgy tapogatja meg a kabátja zsebeit, közben magyarázva hozzáteszi.
– Nos, tudod, a vízben én fürdeni szoktam, a démonvér meg gusztustalan ízzel van felszerelve. Valami… meg is van! – húzott ki egy laposüveget a zsebéből, és letekerte a kupakot, beleszimatolt a levegőbe, már érezte az alkoholt.
Sejtettem, hogy itt van. Emlékeztem, hogy tettem a kabátomba – vigyorodik el, majd magyarázatként hozzáteszi. – Persze nem vagyok alkoholista, csak felkészült.
Ezzel a fiú felé nyújtja a fémflaskát, benne az erős itallal. Ha hezitál a fiú, akkor megforgatja a szemét és belekortyol az üvegbe.
- Látod? Nem méreg. – Ekkor levette a kabátját, ami eddig rajta maradt, és leterítette a székre. Az erős alkohol melegét érezte a mellkasában, s az üveget Athannak nyújtotta. – Picit erős ital, de az íze egész jó. A hazámban és annak a területén nagyon ismert, és már-már tradícióvá váló ital.
A mágiával elrejtett fegyvereit a kabát letételével a kabát alá helyezte. Ha akar bármikor fegyvert ránt, de miért tenne ilyet? Nincs indoka.



Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Szept. 21, 2018 11:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 1153 • Credit:

 
És ez még nem a legrosszabb környezet. Annak tökéletesen megfelel, hogy elidőzzön valamennyit, ha kicsiszolja, akár többet is és továbbálljon. Még nem gondolkodott azon, hogy kellene neki valami állandó búvóhely, egy ház, vagy a manapság létező lakások egyike ahhoz, hogy az élete ezen szakasza teljes legyen. Még nem ért el odáig, hogy ezen gondolkodjon, de tudja, ügyesen kell választania, úgy, hogy bárhonnan, vagyis majdnem bárhonnan egyszerűen el tudja érni. Azt tudja, hogy kényelmesebb lenne a gyengébb időszakokban a feltöltődés, ha elzárt és ismerős terepen pihenne, de... Hogy megy ez manapság? Ami romokban van, arról tudja, hogy senkinek se kell, megszerezheti, no de amiben kényelem és rend? Mire fel adják oda? Olvasott és látott is már modern pénzérméket és bankjegyeket, tud egy helyes is, ahol halomban állnak még, mert akik annak idején azt hitték, hogy a világvége és az angyalok rohama időt ad nekik erre, mégis elbuktak. Lehet azzal kellene kezdeni valamit? Na majd, később. Most? Ez a démon és a szómenése.
- Pontosan arra föl. Hogy ők, szerintük, a tökéletes kreálmányai Istennek, az emberek pedig csak egy kupac szemét. Erősek, halhatatlanok, ott vannak, vagyis voltak a mennyei fegyverek, erők, így kicsit elszálltak, de van ilyen. A mészárlás? Az más, arra valóban nem volt semmi joguk, de nem is mind tette. Csak a fanatikusok. Istennek rég nincs erre akarata, lehet nem is volt sosem, vagy csak nagyon régen és nagyon ködösen. Nincs itt, csak a Sötétség, és persze, hogy félnek, mert nem ismerik és amit mégis ismernek róla, az ijesztő. És valóban az – rázza meg a fejét, hogy nem sok jót jelent az, hogy itt van, csupán annyit, hogy kiszedte őket a ládából. Ennek a tettnek van értéke és hálás is, csak épp nem úgy, ahogy azt vélhetően elvárják majd tőle. Fogalma sincs, és nem is akar ismét odajutni a gondolataival, most itt van és egyedül, mármint a család és más hozzájuk köthető lények nélkül. - Havasalföld? Az merre is van? Ha már kegyetlen voltál velük – ez vélhetően már a ládába kerülés után történhetett, mert semmi ilyesmiről nem hallott, vagy épp nem emlékszik. De az már biztos, hogy egykor halandó volt, és csak aztán vált démonná. És akkor máris okosabb valamivel, sőt. Arcára apró mosoly húzódik, miközben ismét végigméri őt. - Akkor ez egy megszállt test? - billenti kissé oldalra a fejét. Nem tervez semmit, de annyi tudása akad róluk, hogy ilyenkor sebezhetőbbek. A halandók eleve nem képesek most a halálra, így bátran lehet használni őket azoknak, akiknek nem teremtettek odalent húsbörtönt. Mindennek megvan az előnye, neki az, hogy ebből a testből nem lehet kirángatni, szerencsére, bár ő sem tud senkit sem megszállni. Pedig kipróbálná, már csak a móka kedvéért.
- Nem hallgatom senkitől sem, hadd mondják. De én is ezen a véleményen vagyok. A fele emberiség hallott, a másik fele retteg valahol, vagy épp azon van, hogy kiirtson minden démont és angyalt. A városok romokban, amit elértek, annak nagy része ment a szemétbe. Kár érte – csak a szobában néz körbe, és csak elképzeli, milyen lehetett amikor fénykorában karbantartva, emberek százai által látogatva működött a hely. Minden. Amikor még nyüzsögtek mindenhol, mert egy újságban olvasta, hogy több milliárdan is voltak. Milliárdok! Elképzelni is nehéz, hát még megélni. Mennyi és mennyi alkalom lehetett volna.. És mennyi maradt most? Pár millió? Annyi sem? És mennyi idő kell majd, ha túléli a bolygó és mindenki a mostani helyzetet, hogy fellendüljön? Ő pedig csak itt ül, szórakozik és beszélget. Lehet tehetne valamit, amivel jobb lenne, de lehet nem. Egyelőre nem lép előre, csak aprókat, kényelmeseket, mert keresi még ő is a tökéletes lehetőséget, az alkalmat. Vagy csak azt, hol van a helye pontosan. A láda és a hirtelen szabadulás még most is igencsak össze tudja kuszálni.
- És tesznek is érte, vagy csak akarják? - tekint vissza rá, megtámaszkodva az ágy szélén. A rugó kellemesen nyikordul, a port már valamennyire lerázta róla, annak megfelel, amire használja, elvégre nem alszik, most nem. Nem merítette ki magát olyan mélyen.
- Ó, köszönöm – még majdhogynem pillázik is a bókra, de hát, ennyire nem könnyű őt levenni a lábáról. Anyja érdeme, mondhatná azt is, de nem teszi, azt a nőt, nem emlegeti olyan sűrűn, nehogy vissza kívánjon táncolni a semmiből, ahova lett. Még egy pillanatra sem. Leköti a másik személye a részletes bemutatás. Ő is mondhatott volna fals nevet, bújhatna álca mögé, de minek. Ez csak a neve és majd amikor a világ már tudja, kik ők, nem fog számítani. Nem bújt akkor sem el, amikor gyengébb volt és utána sem. Ez már hoz valamit.
- Tévedsz, nagyon jó a memóriám, bár, nem mindig arra figyelek, amire kellene. A neved azonban rémlik, Vlad Tepes. Nekem ez megfelel tökéletesen, bár, a Sárkány fia? Egészen érdekes, jó a csengése. Még ha valójában sose volt sárkány senkid sem – jót mulat a kis viccen, vagy olyasmin, amivel megpróbálkozott. Ebbe még feleannyira sem jött bele, mint a kor megértésébe. Mindig kell ennyi gyengeség, úgy néz ki, a viccekben ő sem olyan jó, mint bárki más, mintha ez leginkább csak az emberekre lett volna tervezve, ők meg, hát csak imitálják. Lehet a lélek a kulcs? Akkor nem siránkozik miatta.
- Tényleg? - húzza ki magát, mert hát sok névvel illették élete során, na de meglepetés? Persze, volt ő már az is, nem is egyszer, csak... nem mindig kellemes. - Tudod... már kölyökként négy tucat tojást nyeltem, hogy így legyen nagy minden tagom – emeli meg a kezét, és mivel még azóta sem talált egy tiszta felsőt, így a még mindig csupasz felsőtestére bámul le maga is, majd megfeszíti a izmait, ahogy azt egy újság címlapján látta. Azt is olvasta, hogy így mutatták ki, micsoda erő lakozik bennük, csak épp azt nem értette, miért kellett ehhez smink meg színpad. De nem is számít. Mintha büszke lenne, de csak játszik. Valamiért jól esik neki a démon megviccelése. - Most naponta öt tucat tojást iszom és most így vagyok csupa izom! - nem áll fel, de így is kicsit elfordul, hogy mindent lásson, mintha le akarná teljesen nyűgözni. Még megpaskolja a feszített idomokat, majd leereszti magát, és komoly arccal várja a reakciót. De majdnem nevet. - Megfelelő fegyverrel könnyebb végezni vele, de hogy szétszedtem. Nem, az nem én vagyok, csak azt használtam, ami kell – nyúl le a táskája felé, amelyben a kissé poros üvegcse lapul, benne a maradék vérrel, amit megemelve néz egy ideig, majd maga mellé teszi. Ha valaki darabokra szedte, az már nem az ő sara. Talán a vadállatok, mert nekik is enniük kell.
- Nem gondolod, hogy manapság ez kicsit indiszkrét kérdés? Úgyis az a válasz, amit a másik hallani akar – csóválja meg a fejét, mert bár a lapok nyíltak, mégis vannak még olyanok, akiknek nem teljesen és persze, akik nem akarnak hangosan beszélni róla. Hogy ő melyik is? Az örök titokzatosság. - Csak víz van és a vér, ha arra fanyalodnál. De talán az egykori lakók elrejtettek valamit itt, nem néztem. A vízben tudok segíteni, ha ennyire szomjazik a test.


avatar



☩ Reagok :
26
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
587

Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 12:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☽ Dracula in the house

Vlad xXx Athan
szószám:- • Credit:

 
Az egykori fejedelem még mindig nem tért napirendre a szoba kinézete felett. Egyszerűen nem érti, hogy miként lehet egy motel ennyire lepukkant. Nem foglalkozik azzal a ténnyel, hogy az Apokalipszis köszöntött a világra, úgy véli, az nem mentség. Emlékszik még a régi időkre, és úgy véli, hogy a tizenhatodik század útszéli fogadói is jobbak voltak ennél, vagy legalább semmivel sem többek ennél. Természetesen volt már rosszabb körülmények között, például gyerekkorában a törököknél.  Az kétségkívül rosszabb volt ennél, igazi lepratelep. Na meg a haditáborok körülményei voltak a legborzalmasabbak, ám az ő sátra mindig elég otthonos volt.
A másik a férfi és a gondolkodása volt, ami izgatta. Egyszerűen nem értette mi lehet ő és eddig miért nem hallott róla. Megcsóválja a fejét, hogy kifejezze együtt nem értését.
– A tollseprűknek egyáltalán nincs joguk ehhez. Én kereszténynek születtem, és nézd mi lettem. Igaz, hogy oszmánoknál nevelkedtem, de akkor is, mindig csak Istenhez fohászkodtam a nyomoromban. Hittem benne. Erre, amikor erőt kertem tőle, nem adott, tehát más módszerhez kellett folyamodnom. Még mikor démon lettem, akkor is óvtam a keresztény országokat a pogányság terjedése ellen, ennek ellenére nem voltam fanatikus féreg, mint az említett angyalok. Egy picit kegyetlen mód uralkodtam Havasalföldön, bevallom, de felvirágoztattam. Az angyalok mit csinálnak? Agyatlan végrehajtók és bármit tesznek – lényegtelen, hogy éppen gyermekeket irtanak, vagy oltalmazzák őket – azt hiszik az Isten akarata. Nincs valódi céljuk, csak hisztériáznak, mert apu lelépett, és most, hogy jött a Sötétség, berezelnek. Az a kérdésem, hogy mire föl olyan fölényesek és arrogánsak? Hatalmas agyatlan tuskók, akiknek mennyei agymosást tartottak.
Röviden kifejtette a véleményét, úgy ennyit gondol az angyalokról. Sosem értette, hogy olyan erős lények miért nem segítettek az embereknek. Illetve Gabriel egy hitszegő féreg volt a szemében, hiszen őt is az emberek őrzésére rendelte Isten, mint minden angyalt.
A fiatal fiú szavaira, csak vigyorgott.
– Na jó, igazad van, értem a célzást. Valóban mind démon, mind angyal kesereg, hogy: „Régen még a szarnak is jobb illata volt.” Fárasztó lehet ezt hallgatni.
Nagyot sóhajt, azonban régen annyiban jobb volt minden, hogy kedvükre garázdálkodhattak a földön, senki nem szólt érte, hiszen nem nagyon voltak vadászok, és csak a papok tudtak ördögöt űzni. Bár Vladnak be kellett látnia, hogy a mostani káosz se túl rossz, és a tollasok is gyengébbek, könnyű őket a tollaiktól megfosztani, vagyis könnyebb.  
A babaarcút figyeli, miközben ismét megtagadja az információ átadását. Csak megvonja a vállait, jelezve, hogy akkor ebben az ügyben nem feszeng tovább. Persze nem adja fel ilyen könnyen. Ő, ki annyi mindent átélt. Ő, aki a törökök legnagyobb réme lett. Ő, ki ott volt minden jelentős eseménynél. Ő, ki megszerezte annyi ember lelkét. Ő, ki ott volt, mikor megtörtént a szarajevói merénylet, bár nem ő okozta, jelen volt. Előbb utóbb csak meg fog tudni ezt-azt.
Az érdekes kifejezést tényleg bóknak szánta. Kevés lényre mondja ezt. A fiú ott előtte érdekelte, több okból is. Kíváncsi volt az erejére, kíváncsi volt a mivoltára, a hovatartozására, és legfőképp arra, hogy miként teheti a saját fegyverévé. Mivel lehet vajon használni, mivel lehet rá befolyással, jó kérdés ez.
Amit a hízelgésről mondott neki, beleült Vlad fülébe. Talán ez jó tanács lenne? Hízelgéssel vegye be magát a lények szívébe? Nem igazán győzte meg ez, de lehet, hogy az módja volna. De abban egyetértett a férfival, hogy néha ki is kell élvezni a dolgokat. Sokszor jól esik a kényeztetés és a gyengédség. Az incselkedésre és a mosolyra hasonló arckifejezéssel felelt.
– Az biztos, hogy sokan akarnak többet tudni a jelenlegi állapotnál – somolygott és nézte a papírokat rendező legényt. Vajon mi lehet azokon a papírokon? Nem lényeges ez most.
– Athan… Érdekes név, kellemes a hangzása – felelte bókolva a bemutatkozásra. – Én az érkezésemkor bemutatkoztam, ám az esemény hirtelensége végett bizonyára nehéz lett volna neked megjegyezni. Ezt elhiszem. Sok nevem van. Vlad Tepes, Karóbahúzó Vlad, a Sárkány fia. A hazámban többnyire Draculea néven emlegettek, esetleg még Draculaként. Válassz egy nevet, amelyik szimpatikusabb, de jó az egyszerű Vlad megszólítás is.
Nem túl szerényen mutatkozott be. Ám mégis adott neki lehetőséget, hogy válasszon a nevei közül egyet, mivel sokféleképpen hívták már. Ezen túl szerette a cifra dolgokat.
Lehelyezi magát az asztal melletti székre, melyet felajánlottak. Leült, nem lesz itt harc, csupán eszmefuttatás. Nem is kívánt volna ismeretlennel harcolni. Az ülőalkalmatosságot nem túl feltűnően átfutotta szemével, hogy nem e egy-egy rúna vagy hasonló van rajta. Amennyiben nem talált, helyet foglalt.
 – Meglehetősen nagy meglepetés nekem, hogy te végeztél a kémmel. Rendkívül erős lehetsz, ha úgy szétszedted. Lehet, hogy az információ, amit hordozott fele olyan értékes sem volt, mint te veled találkozni. Ám még kérdés fúrja az oldalam: Kinek az oldalán állsz? Ja, és még valami. Hol lehet itt szerezni valami italt? Szinte kiszárad a torkom a sok beszédben.


Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 12:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 826 • Credit:

 
Még mindig le tudja nyűgözni azok arca, akik nem emberek és akik képesek könnyebben érzékelni, hogy ő sem az, és több van benne, mint amit elsőre látnak. Amikor az ismeretlennel találod szembe magad és ha nem is ijedsz meg, az az őszinte csodálkozás... Ez valahogy mindig is olyan pillanat, amikor nem tudja a mosolyát elrejteni, mintha ténylegesen élvezné mások tudatlanságát, holott, azért az igencsak bosszantani tudja a mai napig, hogy ki lettek radírozva, mindenhonnan. Kettősség ez, már-már összeférhetetlenek, és mégse. Attól még, mert sok ideje él már, ebben az új helyzetben neki is meg kell vívnia a kis belső csatáit, és meg kell ismét ismernie saját magát, elvégre, igencsak történtek vele dolgok, amelyek miatt erre kell szánnia az időt. Itt azonban most más a felállás. Elvonult kicsit tudásszomjat csillapítani és lám, társasága se váratta sokáig. Nem volt mindenre felkészülve, és mégis, így sincs semmi kivetnivalója. Persze, elsőnek úgy készült, hogy csatároznia kell, és mégse, lassan el kell ismernie, a démonok a kellemesebb társaság itt a földön, hisz az angyalokkal nem jutott volna ennyire. Sőt. Két szóig se, a legtöbb előbb üt és még aztán se kérdez. Talán ideje lesz immáron ténylegesen megválogatnia azt, kivel akar szóba állni, és kinek láttán old kereket vagy épp üt ő előbb. Fiatalság, meggondolatlanság... a legkisebb jelzőnek nem mindig kellemes a hozománya. De mindegy is.
- Végtére is, joguk van hozzá. Nagy a hitük, vagy épp túl sok baromságot olvastak. Tele vannak ilyen mesékkel, hogy ezzel elértek valamit, de ugye a valóság és a történetek... - vonja meg a vállát, hogy szerinte azok, amiket papírra vetettek regény formájában, sokszor meg se ütötték a valóság alsó lépcsőfokát. - De ebben igazad van. Régen mindenki helye adott volt, bla bla bla, új világ – fejét megcsóválva száll bele ő is a „régen minden jobb volt” témába, mint annak idején a többiek a ládában. Vagy épp néha most is, ki tudja. Igazság van benne, de nem kapaszkodhat mindig ebbe, nem is akar. Azon van, hogy a jelenen is javítson valamit, más nem azzal, hogy ilyesmikkel üti el az idejét, mint a démonokkal való bájcsevej. Kinek mi jutott alapon, lehetne minden rosszabb is, vagy épp kellemetlenebb. Fegyvere már elrejtve, kezei szabadok, és nyugodtan pihenteti őket, egy moccanással sem mutatva azt, hogy ő bármire készülne. Szerencsére egyre gyorsabban bánik a szerzett pengével, és akad más megoldás is, ha kellemetlen lenne a helyzet, és mégis, a másik is csak szavakkal dobálózik. Áhh. Mindig túlgondol mindent.
- Várj, olvastam erre egy jó mondást... Ahány ház, annyi szokás? Valahogy így. Szóval, lehet nálatok igen, de én nem vagyok olyan, mint ti. Szóóóval, sajnálom, nem tudok neked másik démont faragni, de mondjuk ami maradt belőle, megmutatom hol van – nem tartozik ő senkinek sem, csak az anyja volt démon, ennyi köztük a „rokonság” és minden más felesleges. Az, hogy a Pokolban mit szoktak és mit nem, rá nem tartozik, az ő játszótere mindig is idefent volt, se lejjebb, se fentebb nem moccant sosem és nem is fog. Mondhatni, túl földhözragadt. De nem bánja.
- Érdekes? Köszönöm, ez is egyfajta bók – nevet fel a kijelentésén, majd elcsendesedve figyeli tovább. Ó, valóban meglepte, ez nem vitás, azonban kicsit bosszantó is, elvégre, ezzel vezette ide. El kellett volna minden nyomot tüntetnie teljesen, erről azonban úgy néz ki, kicsit megfeledkezett. Egy hiba, amelynek most talán szerencsés vége lesz, azonban lehetett volna sokkal de sokkal rosszabb. Fene. Majd legközelebb másként lesz, de a bosszankodásnak nem mutatja jelét. - Ha csak ez kell az örömödhöz, akkor mindig látni fogod a két kezem. Manapság nem lehetünk elég óvatosak, ahogy mondod, sose tudni, ki milyen céllal lép oda hozzád, hisz ez már nem egy békés világ. Az pedig, nos, lehet a vérem, lehetne akár a mérgem is. De tény, hogy idehozott. Látod, még ebben a pusztuló helyzetben is akadnak meglepetések. Mint én. Öröm ezt tudni, olyan egyhangú minden, legalább ezzel is feldobom – huppan le az ágy szélére, kényelmesen, és onnan figyelve. Még nem vitték akkor körbe a démonok között azt, hogy ők léteznek, még nem indult el semmi láncreakció, az előnyük él. Remek. Persze, ami késik, az nem múlik, úgy néz ki, még a testvérei is óvatosak, egyelőre. Ráérnek.
- Pedig néha sok mindent elérhetsz vele, még ha közben az egész egy nagy hazugság. Persze, értem én, durr bele a közepébe, és minden jobb, viszont, néha ki is kell élvezni, nemde? Erővel, erő nélkül, ahogy sikerül – dől előre, mintha az erő, amellyel megpróbálta manipulálni, fogott volna rajta némi keveset, és bedőlve incselkedne vele most ő maga. De nem, csak szimplán a szavakkal játszadozik, semmi több. Meg a cinkos mosoly.
- Nem te lennél az első, aki információra vágyik – dől vissza, és a papírokat egy kupacba rendezi, egyelőre úgy sem kezd velük semmit. - Nem szoktam álnevet használni, felesleges. A nevem Athan, így is szólíts. És téged? - fordul immáron ismét felé, érdeklődő pillantással, majd egy apró mozdulattal teremti mellé a széket, amely az asztal mellett pihent. - Ülj csak le, kényelmesebb úgy.


avatar



☩ Reagok :
26
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
587

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 30, 2018 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☽ Dracula in the house

Vlad xXx Athan
szószám:- • Credit:

 

Az előtte álló lényt pásztázza folyamatosan. Nem tudja, mi is ő. Megélt már több századot, harcolt már angyal és démon ellen egyaránt. Megküzdött mindennek, amit ártani akart neki, felfedezte ami ismeretlen volt. Azt hitte, már kevés dolog tudja meglepni, ám ez a fiú előtte elég nagy rejtély volt. Az angyalos megjegyzésére csak biccentett. Hogyha csecsemő alakjuk lenne, sokkal kisebb ellenfél lenne a mennyek összes katonája.
Vlad emlékeiben nagyon él a barokk és a klasszicizmus ideje. Végképp erkölcsös dáma grófnők, és kékvérű uracskák. Mind lelkén ott száradt valami. Emlékében ott vannak a bíborosok, egyházi személyek, kik életüket Istennek szentelték, közben gyermekekkel háltak és alig érett lánykáknak, szolgálóknak nemzettek fattyakat. Emellett meg Isten földi helytartóiként tisztelték őket. Ahogy az egyház elfajzott az egyház, a kultúrában az angyalábrázolás átváltozott a tündéri, ártatlan kisgyermekekre. Bizonyára van összefüggés a kettő között, de ebbe inkább bele se gondol.
Mikor kilép a pecsétből, mondandója alatt végig méri a srácot, Tervez, hogy miként cselekedjen harc esetén.
- Na igen – kezdett bele a fiú szavainak lereagálásába – a csapdaállítás legkellemetlenebb szakasza, ha a csapdába ejtett fél hisztizni kezd. Odalenn volt olyan ember, aki még alkudozni akart, hogy visszajöhessen. Meg, aki alkuk elől menekült… Régi szép idők, nem kellett a tollasok rinyálásával foglalkozni, hanem meg volt mindenkinek a maga dolga – mosolygott a visszaemlékezésen.
A pasas színjátékára a szemét forgatja, majd a szemébe néz. Ezzel jelzi, hogy őt ne nézze hülyének, mert bajok lesznek. Nem harcias a tekintete, de látszódik benne, hogy felesleges drámatagozatot nyitni és eljátszani, hogy nem ő tette.
A lény válaszára felemeli szemöldökét, belül fortyog a haragja, de szépen elnyomja azt. összefonja maga előtt karjait.
- Valóban nem? Pedig felénk ez így működik. Még a pokolban is volt effajta… gesztus. Ha elrontottuk valaki játékát, akkor szereztünk neki újat, vagy kárpótoltuk…
Szavai között kiérződik a szarkazmus, ezzel a megszólalással Vlad csak szórakoztatja magát.  Természetesen odalenn csak akkor volt szó kárpótlásról, ha megegyezett a két fél. Nos igen, ez a lény ezzel a „nem kárpótolok, nem hajtom meg a térdem” felfogással odalenn nem sokáig élné túl. Vlad legalábbis így gondolta. A Pokol a kompromisszumok, az összeesküvések helye. Egy időben ő is megpróbált az erős fellépéssel érvényesülni, de az nem volt jó életbiztosítás. Vlad jólinformált volt és erőssé vált, így lehetett az, aki. És így törhet majd magasabbra.
Végre a téma oda ért, ahová ő akarta. A férfi mivoltára. Azóta, mióta belépett ebbe a mocskos motelszobába két dolog domináns a gondolatai terén. Egyik téma, mely érzékeli, hogy mit hordozhatott magában a kém, míg a másik az, hogy mivel is áll szemben.
- Valóban érdekes vagy. Még nem találkoztam olyan dologgal, ami olyan feketét vérezzen, mint a kátrány. Mármint, a fekete vérszerű valami ide vezetett hozzád, tehát az a te véred. Ám nem fér a fejembe, hogy milyen lény az, amiről egyáltalán nem tudunk… És ha már kérdezed, egy fokkal jobban érzem magam, hogy látom a kezed. Akinek a háza mögé kerül a keze, nem túl megbízható. A mai világban jó, ha óvatos az ember. És igaz, lehet pengék nélkül is végezhetnél velem, vagy fordítva. De ennek nem kell kiderülnie, hiszen nem kell nekünk harcolnunk.
Apró, de barátságosnak tűnő mosollyal ajándékozta meg, mielőtt az iratokat vizsgálta volna a távolból. Az idegen odalépésekor csak biccent. Bizonyára érdekes versek lehetnek.  Vlad is szívesen elolvasná őket, hiszen ki tudja, mit találna. Sokat lehet tanulni belőlük. Főleg, ha ilyen régiek. Akkor csak érdekes lehet.
Mikor az energiákkal való ostromlást kezdi, a fiú reakciójára elvigyorodik és megvonja a vállait.
- Sose voltam a hízelgés híve, mindig belekezdtem az eseményekbe. A hízelgéssel nem sokra megyünk. És ezentúl, majd csak miután beszélgettünk.
A karóbahúzó kacsintott. Amit mondott azt kicsit incselkedő hangvételben mondta, de nem volt kifejezetten célja oda jutni az idegennel, bár nem igazán utasítaná el. Nem harcias vele, érdekli a fiú, jó volna, ha a barátjának tudná. Ki tudja, mire is képes.
- Tudod, annyi minden érdekel veled kapcsolatban. De, örülnék, ha mondanál egy nevet. Nem muszáj az igazit, de boldog lennék, ha tudnám miként szólítsalak. Csak a formalitás kedvéért.
Az energiával való támadást eközben felfüggesztette. Ha feltűnik neki, akkor nincs értelme folytatni az érzelmeivel babrálni.
 


Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Aug. 24, 2018 11:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 860 • Credit:

 
Talán megjátszhatná a félelmet, azt, hogy mi történt, vagy épp bármi mást, azonban nincs kedve hozzá. Mindig inkább önmaga akart lenni és mutatkozni. Bár tény, hogy nem várta azt, hogy bárki ráleljen és ilyen kedvesen kopogtasson be hozzá... Nos, tudja ő jól, hogy semmi és senki sem tökéletes, mindig van az életnek olyan faktora, amelyet még sok munkával sem lehet kiszámítani. Persze, tisztában van azzal, hogy kicsit hülyeség volt ennyire megölni azt a démont, de hát őt is képes elragadni a hév, és bár sosem volt egy nagy harcos, mégiscsak van benne ösztön, amit anyja kis magánháborúja jócskán elültetett benne és amit már-már el is felejtett. Lehetséges, hogy a ládafogság a kellemetlen dolgokat, emlékeket igen erősre építette, de az még mindig igencsak szerencsés eset, hogy nem kezdett el tombolni, vagy épp most sem teszi. Teljesen átlagos, ha most azt mustrálja, kivel áll szemben. Állja a tekintetét, nem szegezi a padlónak, nem jelzi ezzel se azt, hogy a démonnak itt erősebb a szava. Elege volt a hierarchia-harcokból, hisztikből, miszerint ki hol áll, ül, ki volt előbb és a többi. Persze, nem bolond, tudja a határokat feszegetni, de amikor érzi, hogy jobb, ha nem kekeckedik, a nagy száját visszafogja, a gondolatait azonban senki nem éri el és regulázhatja meg. Nem engedi.
Szórakozott pillantással téved le tekintete a csapdára, még enyhén oldalra is dönti a fejét, miközben a kacskaringós vonalkákat, jeleket követ tekintetével, majd visszavezeti a férfire, az arcára. Nem azért tette, hogy világot váltson meg, mostanság jobban kedveli a csendes kísérletezgetéseket, az alternatív módokat arra, hogy az elveszett erő helyett megleljen valami mást is, amellyel megsegíti önmagát. Odakint nem lesz ideje rajzolgatni, de nem is erre akar szakosodni, pusztán látni akarta, ez a pecsét mennyire működik, hiszen mikor legutóbb látta, az nem egészen így festett. Ma is tanult valamit.
- Pedig azokon a szobrocskákon igen aranyosak. De nem tartok attól, hogy rám törik az ajtót – hisz miért tennék. Akit megölt, talán senkinek sem felelt már évek óta, vagy ha igen, nem keresik. Eltelt már egy jó idő, a lappangás véget ért, nem aggódik. Akadhatnak véletlenek és előre nem látott események, azonban nem fog minden felületre felvésni olyan jeleket, amelyek távol tartanak valakiket, akik talán sosem mennének a közelébe ilyesmi szituációban. Von egyet a vállán végül, és aprót nevet a szavain.
- Azt látom, végtére is, csak felrajzoltam, lesz ami lesz alapon. Nem bántja a lelkemet, hogy feltörted, kellemesebb, mint azt hallgatni, hogy engedjelek ki és még sok más szitok – valóban nem lett volna jobb az, ha azt a műsort választotta volna, így valamivel mégis izgalmasabb. Vagy mégsem? Még maga sem tudja, arcára azonban ártatlan pillantást vetít, miközben a vádak elérik. Igazak, de egy kis játék..
- Megöltem? Ó, miből gondolod? - adja elő azt, hogy ő semmit se tett, majd el is engedi. A vér. A vére a földre hullhatott és ha használta az orrát, akkor nem volt nehéz. - Jó, tudom miből. És? Ha nem lett volna harci véreb habitussal megáldva, talán megkímélem. Mindketten ragaszkodtunk valamihez. Lehet a világ nagy titkait akarta feltárni? Hupszi – tény, hogy egy érdekes dolgot kár hagyni veszni, de... mindenhol vannak járulékos veszteségek. Csak nem ő egyedül tudta azt, majd maximum megkapja később. - Dehogy kárpótolok – ráncolja a homlokát, hiszen nem tartozik semmivel sem. Egy; nem hódol be mindenkinek, aki belép az ajtaján, mutatós darab és feltör egy csapdát. Kettő; ez egy ilyen világ. Kevesebbért is öltek már.
- Sorscsapásnak talán csak anyám nevezett valaha. De hahó, hahó, a nyerő kérdés. Mi vagyok én? Hát mondd, hatalmas démon, minek érzel? Csupa rejtvény vagyok, azért vagy ilyen ideges? Ne aggódj, nem lépek oda hozzád, és.. - rejti el a fegyvert és előhúzza immáron szabad kezét. - Tessék, most boldog vagy? Nem kell fegyver ahhoz, hogy ártani tudjunk a másiknak, ámbár, én előnyben vagyok, és tudom, mi vagy te. Ennyi épp elég – sunyi mosoly jelenik meg ajkai szegletében, azonban tényleg nem tesz semmit, csupán vár a válaszokra. Minek érzi egy más faj őt? Mit? Nem rejti el, csupán kígyóíriszeit hagyja meg emberi álcában, és vár. Meséljen csak, meséljen. Utána lehet, hogy megered az ő nyelve is.
- Ezek? - fordul az ágy felé, és mivel a démon nem ott van, az ágyhoz lépked. - A legtöbb csak egy unalmas vers vagy kacat – a veszélyesebbek már rég egy olyan helyen vannak, ahol nem érik el a kíváncsi kezek. Ezek között is lehetnek, még nem volt ideje mindent átnézni. De majd, ha hagy neki időt. Miközben az iratokat futja át tekintete, tarkóján kellemes, bizsergető érzet fut végig. Kihúzva magát, ajkait kellemes sóhaj hagyja el, vigyor nyúlik arcára, és íriszeit lehunyva hagyja, hogy ezzel a kellemes támadással cirógassa meg. Persze, több kell azonban ennél, így azt már nem engedi, hogy a vágyak teljesen elöntsék, hogy nekirontva teperje le vagy... kellemetlen gyűrődéseket okozzon. Ó nem, de láthatja a másik, hogy elérte. Valamennyi.
- Ez nagyon kedves tőled, de még nem állok készen egy kapcsolatra. Vagy már eleve az ágyamba akartál bújni? Ó, kicsit hízelegj előtte – fordul vissza felé, örökölt anyai vonásaiból talán a „bájos” külsőt örökölte, vagy épp a cinikus, örökké mardosó démoni humort. Sose tudni, mennyire üt végül a gyerek a szülőre. Vagy a postásra.


avatar



☩ Reagok :
26
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
587

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 10:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☽ Dracula in the house

Vlad xXx Athan
szószám:- • Credit:

 

Vlad végignéz az idegenen. Legszívesebben hozzávágna valami sértő szót, főleg a megjelenésére, de nem teszi. Csak magában tesz megjegyzést a kisfiús, szinte nőies arcára. Ritka alkalom, amikor nem indít ilyen helyzetben ehhez hasonló sértésekkel. Többnyire goromba, de neki információ kell. Valami, ami értékes, azt pedig nem éri el, ha egyből ellenséges.
Nyugodtan hallgatja az ismeretlen lény beszédét. Az első mondatra csak vigyorog. Nem hinné! Tökéletes ajtón lépett be, csak éppen valaki egy: „Kibaszottul idegesítő, de szinte haszontalan firkálmányt” - ahogyan Vlad mondaná, mikor ideges – rajzolt a küszöbhöz. Sebaj, kellő mágikus erőt belepumpál a csapdába, mely erősebb volt, mint egy normális, festékkel festett rúna, de mivel a lény, minek a vérével festették gyenge volt, így könnyebb feltörni egy olyan erős démonnak, mint Ő. Szinte meg se kottyant neki kiszabadulni, főleg, hogy valóban nem a legjobb minőségű festés volt. Nem volt tökéletes, és van ennél erősebb verzió, amit vadászok is használnak. Na az a tuti.
Mikor az ismeretlen szinte gúnyosan megjegyzi, hogy erősebb a csapda, a démon csak elvigyorodik. Szegény fiú, azt se tudja, hogy Vlad már gondolatban rég feltörte. Draculea – ahogyan hazájában emlegették – kissé ingerült volt, mivel ő bemutatkozott, de ez a kölökképű lény kikerülte ezt. Nem hajlandó bemutatkozni. A Pokol választottja helyeslően bólintott.
- Valóban, az angyalokra is gondolhattál volna, ők néha elég nagy seggfejek.
A démoni lény végigpásztázott még a szobán. Rozoga kis hely, de egy ilyen… izének ez biztosan megfelelő. Mikor a lény felszisszen a rúna törésére, csak mosolyog, bár ez amolyan csúfolódó, aljas vigyor, mely valóban feszültséget takar.
- Nos igen, ezen még csiszolhatsz. Nem okoz nagy fejfájást feltörni. Vannak nálam erősebb démonok is, ők még ennyi erőt sem öltek volna bele. És igen, valóban büszke vagyok a szolgámra, jó volt neki a motiváció ahhoz, hogy a feladatait megfelelően ellássa. De a tényen ez nem változtat. Talán értékes dolgot hordozott a fejében, és te idióta megölted, és vele veszett a tudása. Ezért kárpótolnod kell – mondta Vlad, ahogyan kilépett a rúna régi helyéről. Lassú léptekkel haladt, és körbenézett a szobában. – Van is egy jó ötletem! Mi az Öregúristen sorscsapása vagy te? Kezdhetnénk ezzel! És még egy kérés, ne jőj közelebb, vagy nem állok jót magamért! Nem kívánok harcolni. és a rejtett kezedet tedd láthatóvá… Látod, én se fogok fegyvert! – rázza meg a két kezét a levegőben, úgy téve, mintha egy szellemileg gyenge lénnyel tárgyalna.
Valóban nem harcolni jött. Neem, azt nem tenné. Talán a régi énje azt tette volna, de ő nem. Először tárgyal, csak azután belez. Lilith ezt beleverte akkoriban, mikor még kezdő démon volt, és agresszív. Egyből mindenkit meg akart ölni, aki az útjába állt, de ezzel a logikával nem érhetné el azt, amit már elért életében.
Vlad az ágy felé lépdel lassan, nem teljesen odaérve hozzá, csak megközelítve.
- Ohh, nahát! Ősi szövegeket olvasunk? – teszi fel a költői kérdést meglátva azt a papírköteget, amit az ágyon lát. A dolog felkelti az érdeklődését, de szemét le sem veszi a lényről.
Nagyon kíváncsi lenne rá, hogy ez a férfi, vagy minek nevezze ugyan mi után kutat, miben utazik. Érdekesnek tekinti, mivel új, még nem látott hozzá hasonlót.
Amíg a kérdést várja, a szobán belüli tisztes távolból nézi őt, és a szórakozás kedvéért Lucifer által kapott ajándékát használja, démoni energiákkal bombázza meg a lényt, remélve, hogy ő ezt még csak fel sem fedezi. A bujaság, a mohó, szexuális vágy energiája volt az, mely a legnagyobb ajándék volt. Könnyen elcsavarta ezzel pár ember fejét, így a magáénak tudva őket. Ez a módszer működőképes. Van még pár érzés, amit tud kelteni másokban, de ez megfelelőnek tűnt. Csak reménykedik, hogy ez működni fog.


Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 9:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 839 • Credit:

 
Az ágy kissé rozoga, és súlya alatt megnyikordul, miközben a legkényelmesebb helyet keresi rajta, és azt a pontot, ahol a nyitott ablakok okozta huzat még éri is. Kissé párás és zárt ez a szoba, a múltkori sokkal jobban tetszett neki, bár szó se róla, ott már nemigen voltak ablakok se ajtók, és csak addig lebzselt ott, míg már túl koszos ruháitól megszabadult. Nem tanulta még meg a mosógép használatát de még a létezését sem, amikor ráun valamire, vagy épp jobban tetszik neki, ott vált, ahol kényelmes. Az emberek az utolsó órákban, amikor még volt idejük, mindent rabolni kezdtek, mindent összezúztak. Szinte maga előtt látta a káoszt, amely akkor kezdődött és azon emberek tekintetét akik úgy vélték, most már mindent lehet. Ha ezt érzik, gyakran lázadoznak. Nem kell senkinek sem említeni, hogy mikor egy nagyobb járvány, vagy épp más söpört végig a csoporton, rögtön megjelent eme kedves viselkedés; mindent azonnal elvenni attól, akinek megvolt mindene és már nincs rá szüksége a túlvilágon, vagy épp ami mindig elérhetetlen volt. Látott már mindenféle tárgyat az utcákon heverve, amiket vélhetően akkor hagytak el, amikor a nagy örömbe egy angyal pengéje vagy épp más fegyvere érte őket utol. Ez kicsit tényleg a régi időket juttatja eszébe, főleg, mikor épp maga segítette hozzá őket, mert épp neki szüksége volt valamire, vagy csak épp ehhez volt kedve. Ó, sosem unatkozott ő, és bár nem volt olyan mint egy démon, nem alkudozott, ő mindent azért tett, mert azt akarta. Főleg az anyja veszte után, azt tegyük hozzá. Persze, fivéreinek is megvolt a maga kis feladata, amit neki szánt, ha épp úgy jött ki a lépés, de lényegesebb több én-idő jutott olyankor számára és ha bár sose volt olyan fenevad, mint ami lehetett volna, nem kellett félteni semmitől sem.
Felocsúdva az emlékekből, lábait kinyújtva foglalja le magát csendesen, csak a falon pihenő óra ketyegése zengi be a szobát. A szellő, amelyet várt, eléri, esőillatot hoz magával a távolból, bár ez errefelé nem jelent semmit, sokszor érzi, és mégsem ér el oda, ahol épp ácsorog. A csap valahol a fürdőben kellemetlenül csöpög, és bár meg tudná oldani, hogy ne, mégis hagyja, hogy ezzel is zavarja a csendes. Sosem szereti, ha túl mély, azonban, még ha van is itt működő tv vagy épp rádió, nemigen ért hozzá, nem kapott ezekhez használati utasítást, bár nem is bánja. Mindegyik túl fura, a mai zene pedig még jobban. Nem fogja megérteni sosem, de lehet később mégis megszereti.
Megfordítja a lapot, melyen kissé kopott írás pihen, de tökéletesen kivehető. Apró, cikornyás betűk, latin szöveg, olvasni számára igencsak könnyed. Ez könyv maradékai lehetnek, vagy annak másolatának darabjai, ezt deríti ki éppen, de mivel egybefüggő a szöveg, mégis tördelt, gyanítható, hogy valami jegyzet. Nem tudja kié volt, ezt teljesen véletlen találta egy könyvtár részlegében, amely mintha egyben kis múzeum is lett volna, bár ha titkolt szobák sosem azt jelentik, hogy nyilvánosság elé akarták tárni. Teljesen mindegy. Ennyivel is előrébb van, bár nem világmegváltó terveket róttak a papírra, hasznos praktikákat, főzeteket igen. Az aljára pedig démonok leírását, talán épp azokat akarták egykoron kínozni eme sorokkal? Vagy őrült írta le különös kalandjait? Nem jut a szöveg közepéig sem, amikor a zár kattan és az ajtó kitárul. Nem kért szobaszervizt, zavarást, vagy épp egy testvérét se, bár elsőre azt hiszi, Ruben vagy épp más akarna belépni ide, de csalódnia kell. Idegen arc, idegen hang tódul be az ajtón, és ahogy a felfestett csapdába lépve megtoppan, már tudja, hogy nem is ember.
- Eltévesztetted az ajtót. Az édesed máshol van – kel fel az ágyról, és az előtt megállva, kellő távból figyeli a démont, aki olyan ügyesen áll az ajtóban, mintha muszáj lenne neki. Ja, hogy az is...
- Veszélyes világot élünk, muszáj felkészülni mindenre, ám bevallom, felvéshettem volna az angyalok ellen is valamit – hümmög, mintha a másik kérdezte volna, nem pedig arról fecseg, mit tett épp a valakivel. Arcára felismerés ül, hiszen az, akivel nemrég tánca volt, épp úgy valami ilyesmire hivatkozott. Lehet, hogy a szálak összeérnek?
- Nagyon sajnálom, de tudd, hasznos volt halála. A vérével talán valamivel erősebb a csapda – mert hát igen, ez nem filccel van odaírva. - Különös a neved. Az enyém még jobban – kerüli meg a témát, majd amikor a csapda megtörik, felszisszen. Hát ezért dolgozott vele olyan sokat? Mert ha a harcot is oda veszi, akkor sok volt, valóban. Rosszallóan csóválja meg a fejét, és háta mögé rejtett kezébe a pengét keríti, ki tudja, mennyire dühös amiatt a halál miatt, meg a csapda miatt. Elég érzékeny.
- Nos, úgy látom, csiszolnom kell rajta. Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem! Az információval én nem szolgálhatok, mivel – és légy büszke -, szolgád nem árult el belőle semmit sem. Így, attól tartok, nem tudok a továbbiakban segíteni neked. Vagy mit vársz? - billenti oldalra a fejét, felállása nyugodt, már-már szórakozott, és persze tudja, hogy minden erejét még nem kapta vissza, de a másikban ott kering, így ha úgy hozza a sors, belőle tölti fel magát. De nem lép semmit, talán egyet hátra és ha nem hajítja ki vendégét a szobából, érdeklődve figyeli.


avatar



☩ Reagok :
26
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
587

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 1:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☽ Dracula in the house

Vlad xXx Athan
szószám:- • Credit:

 

Feketén villantak meg a szemei, ahogyan kipattantak. Elbóbiskolt, de felriadt álmából. Szeretett így kikapcsolni, szeretett pihenni. Már századok óta nem volt ilyen szükséglete, de nosztalgikus érzés keltése végett néha lehajtja a fejét, hogy pihenjen.
Annak, hogy felriadt, csak egy oka volt. A test tulajdonosa dörömbölt az ajtón, ki akar szabadulni. Nem mintha képes lenne felülkerekedni, de van, hogy olyankor is próbálkozik az ember, amikor kilátástalan a helyzete. Ilyenkor, mikor Vlad elalszik, a férfinek, ki a porhüvely tulajdonosa van esélye megszólalni. Vlad csak jót mosolyog a reménytelen próbálkozáson, és elhallgattatja odabent.
Kikel a puccos baldachinos ágyból, kettő démon közül. Szereti a démonai társaságát, akik őt szolgálják, ahogyan ők és szeretik, hogy ő uralkodik felettük. Vagyis még egyik sem próbált ellenkezni. Páran tudják, hogy Lilith tanította, így ismert arról, hogy nem kevés dolgot lesett el a nőtől. Ezért kicsit tartanak tőle.
A szeretői is kikeltek az ágyból, felöltöztek, és elhagyták a helyiséget, fejet hajtva előtte. Csak szolgáknak gondolta őket, egyszerű alattvalók. Semmi több. Nem igazán tulajdonított nekik sok jelentőséget.
Vlad magára terítette köntösét, mely selyemből készült, úgy néz ki, mindig is adottaz ilyenekre. Szerette, hogyha a lúd már lúd, akkor kövér is. Szerette a felhajtást, a díszes dolgokat, vagyis ezt gondolhatnánk róla. Mi tagadás, szereti a drága dolgokat, de nem kifejezetten rajong értük, csupán egy oka van, hogy olyan nívós tárgyai vannak a földön. Ezekkel próbálja jelezni a külső szemlélők számára is, hogy igen is, ő egy vezér, igen is ő magasabb helyen áll, mint a legtöbb démon.
Befordult a nagy lakásának nappalijába, a tükörben egyik szolgája jelent meg. Az a férfi egy egyszerű informátor volt, ha volt valami érdekes információ az angyalokról, a vadászokról, vagy esetleg a saját alattvalóiról, akkor a kémek közölték vele az adott információt.
A férfiben soha nem merült fel, hogy hazudnának neki, ugyanis ezek a démonok nem csupa jóindulatból szolgálták őt. A démonhercegnél volt legtöbb kémének a maradványa, és a besúgók rang nélküliek voltak, veszély nélküliek. Vlad pillanatok alatt elbánna mindegyikkel.
A megjelent kém fejet hajtott előtte, és illőn üdvözölte. Ahogyan azt illik. Vlad is üdvözölte, megadja ezt a tiszteletet a szolgáinak. A kém adott egy címet, hogy főnöke oda menjen, hogy ott találkozzanak. Ettől a démontól nem tartott, hiszen elég hígagyúnak gondolta. Életében csak azért kötött alkut Vladdal, hogy gyógyítsa meg a lányát, a démon megtette, és tíz év múlva pokolkutyák tépték szét a férfit a lánya szeme láttára, aki a látottaktól begolyózott.
Elment a megbeszélt címre - miután rendesen felöltözött - egy térképet is vitt magával, a biztonság kedvéért, meg persze egy kardot, és egy rúnákkal erősített vastőrt.
Mágiával gyorsan odaért az útra, amit megbeszéltek, a térképpel könnyen utazott. Az út mentén kereste a szolgát, de egy ideig nem találta. Majd mikor rálelt az összecsuklott porhüvelyre, amin volt pár seb. Többek között egy végzetes seb, tudta, hogy a démon elpusztult.
Dühös lett, haragra gerjedett, de azért kordában tartotta érzéseit. Nem értette, hogy miféle rohadék ölhette meg a szolgát, akinél valami érdekes hír volt. Ezen túl azt sem értette, hogy a férfi, hogy volt olyan balfék, hogy nem menekült el, vagy valami hasonló.
Szemügyre vette a helyszínt, és a démon vérén kívül még talált egy érdekes dolgot. Fekete vértócsákat. Sok vért, de azt a valamit ez nem hathatta meg, hiszen megölt egy démont.
A vér friss volt, maximum tíz-húsz perce hullhatott ki valaki testéből. Hallott már ismeretlen lényekről. Egy démon találkozott eggyel, akitől megtudta egy másik, és végül eljutott Vladhoz az információ. Arra következtetett, hogy az ismeretlen eredetű, vérnek titulált fekete lötty az ismeretlen dologé lehet, mivel ilyet még sehol nem látott.
A vértócsába mártotta a kezét, míg a másikkal a földre tette a térképét. Kántálásba kezdett, a térkép körben elkezdett égni, szenesedni, majd a végén egy helyen megállt. Nem gondolkozott sokáig elutazott a térképen tisztán maradt felületre.
Egy motel előtt találta magát. Nem volt nagy, drága hely, inkább az a lepusztult út széli csehó színvonalat hozta. Amolyan kamionos szálló a város szélében.
Belépett az épületbe, a recepciós megörült. Nyilván nincs sok látogatója a motelnek. Vlad odalépett, biccentett, és nyugodtan, nyájas hangon kérdezte, ahogyan pár bankót lecsapott az asztalra.
- Nem rég bejött ide egy férfi, nyilván szobát bérelni, melyik szobát adta ki neki? – érdeklődte, majd a recepciós megadta neki az információt, s boldogan tette el a pénzt.
Lassú léptekkel lopta a távot a megadott szoba felé, majd az ajtó előtt megállt. Intett, és a zár észrevétlenül kinyílt.
Az ajtót kinyitotta, és a küszöbről szólt be fennhangon.
- Édesem, hazaértem! – majd belépett az ajtón, és akkor vette észre, hogy mibe sétált. Egy ördögcsapda. Halkan szitkozódott, majd meglátta a szoba lakóját. – Ügyes!
Végig mérte az előtte álló férfit. Majd megköszörülte a torkát.
- Vlad Tepes vagyok. Megölted az egyik szolgámat, és vele az információt, amit hordozott. Ez elég rosszul érintett, most meg csapdába ejtesz…
Nagyot sóhajtott, és mágikus erejét használva megtörte a csapdát. Magas szinten használja a mágiát, így ez egyszerűen ment neki.
Könnyedén libbent ki a csapdából.
 


Online
avatar



☩ Reagok :
138
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Júl. 31, 2018 6:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


☠️ Már csak ez hiányzott

Vlad & Athan
szószám: 783 • Credit:

 
Nem is érti, miért történik mindig az, hogy ahol felbukkan vagy a semmi, vagy épp olyasvalaki fogadja, amivel meggyűlik a gondja. Pedig sehova sem úgy megy, hogy hatalmas csinnadrattával, hangzavarral és fegyverarzenállal jelenik meg a semmiből, pont épp az, hogy mindenhova érdeklődve és csendesen teszi be lábait. És tessék, sosem jár a legjobban manapság. Lehet, hogy elhagyta a régi szerencséje, vagy épp csak a világ az, amely idegennek érzi őt és ki akarja vetni valahogy, vagy épp csak megkeseríteni a napjait. A fene se érti ezt, de ez van, ezt kell szeretni kategória. Mondhatni.
Ismét New York közelébe érkezik. Vagy mondhatni, hazajár? Ugyan, persze errefelé találkozott a félvér lánnyal is, akiről egy ideje nem is hallott, így úgy hiszi, nem is foglalkozik az üggyel, de nem nagy probléma, nem vette ő ezt a lelkére nagyon, elvégre, nem lehet mindenkinek ő az első gondolata persze, és nem is kívánja. Azért jó lett volna, ha már annak a birtokában van, amelyről szót ejtettek, de ami késik, az nem siet. Addig kicsit elnyújtózik maga is, pár szót váltott csak Rubennel azóta, és nem úgy tűnt, hogy ismét kincskeresésbe kívánkozik, biztosan időt akar tölteni a kis embercsaláddal, amit annyira megszeretett. Ezt sosem fogja megérteni, mi vonzza annyira őt oda, vagy épp hozzájuk, de hát az ő gondolatmenete más, mint a sajátja, nem is keres manapság logikát abban, amit tesz, ha szüksége lesz rá, úgyis megleli és persze majd betoppan, ahogy szokott. Hívatlan és hamar. Majd lesznek meglepetések, ha épp akkor foglalja le magát valamivel. Na de most...
A motelig kényelmes út fogadná, hacsaknem fut bele egy olyan lénybe, aki mellett úgy néz ki, nem tud csak úgy elmenni. Itt, a város szélén nem is remélt kellemesebb élményekre, mégis bosszantó, ha valami rettentően nagyképű démoninasba botlik bele a leviatán, és ráadásul épp azt akarja tiltani, hogy ő csak úgy erre közlekedjen. Érti ő, hogy fontos dolga akad, és persze vár valakit, mégis, ő sem épp az az alak, aki csak úgy hagyja magát, makacssága kezd kifakadni és persze kiteljesedni, nem fogja csak úgy lenyelni, hogy ilyen semmis alakok csak úgy parancsoljanak neki. Igen, mehetett volna másfele, de akkor most nem lenne miről beszélni.
Sokkalta rövidebb és kevesebb áldozattal járó csata volt az, amely következett. A penge pörgött ujjai között, és bár nem volt a közelharc mestere, az újdonsült helyzet vagyis inkább a szabadulás okozta változás szükségállapotot hozott, arra ösztökélte, hogy ügyesebb legyen abban, amit eddig talán meg is vetett. Könnyebb menet volt, mint azzal az angyallal, amelytől fegyvere származik, és kevesebbel úszta meg. Persze, erejéből vesztett, de lopott is, így úgymond egész jó állapotban áll fel végül, amikor csata utolsó momentumát vitte be és felülkerekedett. Elégedettséggel tölti el a dolog persze, ilyenkor mindig örül, hogy megold valamit egyedül és úgymond... puszta kézzel. Azt persze hozzá kell tenni, hogy nem is a legerősebb ellen kellett kiállnia, de aki a kicsit nem becsüli, azt tudjuk, mit nem érdemel. Sóhajjal törölgeti meg a fegyverét, majd arcát is. Kapott sebeket, így aprókat sziszeg a mozdulatokra, szerencsére azonban egyik sem olyan „vészes”, amellyel ne tudna közlekedni. Azonban, egy hirtelen ötlettől vezérelve, trófeáját egy félreeső helyre cselekszik meg valamit, amely egyeseknek ijesztő, gusztustalan, vagy épp csak érthetetlen tettnek minősül. Nem, nem AZ amire az ember elsőre gondol, csupán egy rég eldobott flakonba fogja fel a démon vérét, és mint aki jól végezte dolgát, távozik. Senki nem áll az útjába, így nem érti, miért kötött bele a másik ekkora hévvel.
A motelhez érve, szobát szerezve pakol be, majd becuccolva első dolgaként kihasználva a folyó víz áldását, megtisztítja magát a mocsoktól, amely ráragadt. Hűs víz, semmi meleg, és kényelmes ejtőzés, és bár nem olyan kellemes mint a tenger ölelése, sokkal jobb, mint amikor a csapot megnyitva rozsdás víz, vagy épp semmi sem jön belőle. A nap immáron kellemesebb sem lehetne, nem számít arra, hogy bárki zavarni fogja, mégis, nem tud attól szabadulni, hogy az a dög várt valakit. Biztos elhullott a vére, és aki akarja, ennyi alapján igencsak megleli. A francba...
- Kellemes nyaralást – mintha komoly lenne, de nem az. Kiszállva a vízből, nadrágot húzva, csupasz felsőtesttel áll neki az átalakításnak. A szőnyeget felhúzva, a szerzett vérrel kellemes dallamot dúdolva festegeti fel a démoncsapdát, hogy ha rátörtné az ajtót valaki a bandájából, ne legyen azonnal kellemetlen. Sőt. Ha túl sokan akarnának egyszerre vendégek lenni, talán ez feltartja a sort addig, ameddig mérleges.
- Szebb sem lehetne – szemléli meg a művét, majd száradás után takarja csak vissza, és heveredik le, hogy a szerzett jegyzetei fölött ülve elmélkedjen. Nem épp ez volt a terv, de még akadnak rajta sebek, amiket illene összehúzni és amely ha nem is zavaró, de ha felnyílik, roppant kellemetlenné válik. Néha kell egy kis csend és nyugalom is, nem csak a menetelés.


Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Hétf. Május 22, 2017 9:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Hétf. Május 22, 2017 9:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Angyali büszkeségemből és az utóbbi órák kényelmetlen momentumaiból fakadó frusztrációm egyhamar elapadni látszik, miként biztosít róla Wallenberg is, nem tart a házikedvencének.
Látva, amiképpen a maradék alkoholt is eltünteti enyhítendő lelki sérelmeit, képtelen vagyok másképpen pillantani rá, mint elnéző atya a gyermekére. Tudom, milyen az, minden tekintetben kimerítő napokat töltöttem el a halandó családok megfigyelésével, a közöttük húzódó kapcsok megismerésével, amelyhez szemernyit sem lehet hasonlítani a saját, terebélyes famíliámat. Isten távozásával, és a jelen helyzet meglétével nehéz megértenem, hogyan tudnak ilyen mélyen kötődni egymáshoz az emberek, a szülői vigyázást és elnézést azonban még egy magamfajta angyal is képessé lehet átérezni. Hát ekképpen figyelem Drake-t, szemet hunyva afelett, milyen módon kicsinyített le sajátjai előtt, elvégre csupán azt tudják eltiporni, aki hagyja is magát. Én nem kívánom hagyni, hogy előítéleteinek és a fajtánk iránt érzett gyűlöletének bakancsával a sárba passzírozzon, s mindezért képes vagyok elkövetni akármit. Ha most éppen a megbocsájtásomra és nyugalmamra van szüksége, úgy megadom neki.
- Természetesen - biccentek egy aprót, nem is tudva, honnét fakad kételye. Meglehet, korábban nem beszéltünk arról, hogyan tovább, és mindeddig más problematikákkal is foglalkoztam, mint a Menny felszabadítása, ártatlan testvéreim megsegítése vagy az utamba kerülő démonok elpusztítása, de számomra nem kérdéses; a szükségben mellette maradok. Vannak persze ügyeim, amelyeket továbbra is szemmel kell tartanom, ám lévén annak, az egyik angyalává formált a Teremtő, megvannak az eszközeim arra, hogyan oldjak meg ilyen apró zökkenéseket. - Ne legyenek kételyeid, Drake… Segíteni fogok és melletted maradok, amint megígértem. És helyesen döntöttél - nem magyarázom meg az okokat, egyszerűen a lehető legnagyobb hitemmel és magabiztosságommal tudatom vele, a mai napon meghozott döntése volt a helyénvaló.
Ezzel nem is zavarnám tovább, kilépek a motelszoba elé, hagyva neki teret az elmélkedésre, illetőleg felügyelve a környéket, túl hosszasan mégsem mélázhatok el. Nevem hallatán hátrafordulok, s révén, nem szólal meg rögvest, beljebb is sétálok, érdeklődéssel telten kutatva páratlan zöldjeit.
- Értem. Amire szükséged van - biccentek felé ismételten, tudatva vele, bár sürgető a távozásunk, elfogadom emberi érzéseiből fakadó óhajait, még ha azokkal én nem is tudhatok azonosulni. Tán egy órán már nem fog múlni semmi, főként így, a démon egyelőre a homályba lett száműzve.
- Sikerrel fogunk járni, Drake… Én hiszek benne - jelentem ki, s noha mosolyt nem intézek szavaim mellé, a tekintetem reményt sugárzó.
Így indulunk hát neki a világnak, Atyánk tökéletes teremtésének, melynek távol eső vidékeit nagy valószínűséggel időtlen idők óta nem látta már védencem. Reményem, ilyenformán ő is megtalálja kényszeredett távozásának előnyeit, és nem fogja hagyni a démonnak, lelkének újabb sérülésébe verhessen éket.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Május 21, 2017 10:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Bolygat a dolog, hát persze, hogy bolygat. Épp most tettem tönkre az egész életem azzal, hogy túlbecsültem a saját erőm, vagy épp alá Mammonét. A tanács előtt teljes mértékben összeszedett voltam és higgadt, de most, hogy a motel felé tartok az angyallal, nem félek felszínre engedni a valós érzéseimet. Nem mutatom ki, hisz az elénk táruló utat pásztázó tekintetem merev és kietlen, de érezheti. Egy percig sem rejtem előle, hogy a látszat ellenére mennyire borús és dühös vagyok. Részben a lovas idézi elő, részben saját magam hergelem, s nyugtatom egyszerre. Talán kicsinyes vagyok, de most az egyszer egyet érthetek Cassaellel abban, hogy bár átadhatnám neki minden negatív érzelmem. Ebben a momentumban nem tudom, hogy meddig fogom így kibírni. Ahogy belülről marcangolom önmagam, s a démon is örömmel társam benne. Hat éve óvom New Yorkot a város fejeként. Most egyetlen, apró hiba miatt kell elhagynom. Csak azért, mert hajthatatlan voltam és nem hallgattam az angyalra. Mert nem távoztam időben. Mert megadtam az esélyt egy lovasnak, hogy tönkre tegyen mindent. Hát most viselem a következményeket, miközben úgy érzem, a szívem épp egy darálóba nyomják. Szó szerint. Feltételezem, Mammon idézi elő. Nagyon humoros, illik a helyzethez. Tapsvihar.
- Tudom, hogy nem vagy az. – Felelem később Cassaelnek, amikor már a motelben ténykedek. Első utam a megmaradt alkoholhoz vezet, amit leplezetlenül tüntetek el, majd kerítem elő a keki színű, elhasznált katonai táskát és az ágyra dobom. Amikor felelek neki, a hangom egyszerre konok és szégyenteljes. Nem, nem is szégyenteljes. Sokkal inkább megvető. Saját magammal szemben. Nem fogom bevallani, sem beszélni róla, de én is érzem, hogy honnan ered az egész probléma. Onnan, hogy a kezdetekkor megvetettem az angyal intését és ezzel esélyt adtam a Halálnak, hogy utol érjen. Az én hibám. Hát iszom a levét.
- Velem maradsz? – Már hosszú, hosszú ideje pakolok, szedegetem a ruháimat, a fegyvereimet, igazán csak a legszükségesebb dolgokat, sőt, lényegesen több fegyvert, mint ruhadarabot, amikor végül megszólalok. Nem nézek Cassaelre, de nyilvánvalóan hozzá beszélek. A hangnemem kissé olyan, mintha már percek óta beszélne hozzám és csak azért szólnék hozzá egy lekezelő felelettel, hogy végre észrevegye magát és abbahagyja a dumát. Pedig minden álca mögött a hangom valójában bizonytalanságot rejt. Nem tudom, mi fog most következni. Őszintén, nem tudom, hogy győzedelmeskedhetem-e a démon felett. Eddig magabiztos voltam, hosszú hetek, hónapok óta. De most? Nem tudom.
- Csak azt remélem, hogy jól döntöttem. – Fűzöm még hozzá a szavaihoz, miszerint még ma távozunk. Ezzel egyet is értek, hisz semmi okunk maradni. Amit kellett, elintéztem. Illetve... majdnem. Egyvalami még bolygat. – Cassael... – Egyenesedek ki, ahogy visszaszólítom az angyalt a szobába. Amikor látótávolságba kerül a szép kék szemeibe nézek. – Szükségem van egy órára. – Hosszabb szünetet tartok, mialatt érezheti, hogy valakitől el kell búcsúznom. Természetesen nem kötöm az orrára, hogy a kislányomról van szó. Nem titkolom ugyan, de semmin nem változtatna, ha tudná, így konkrétan nevet sem adok neki.
Végül hamar a pakolás végére jutok, a táskám nagy súlyt nyom a fegyverek nyomán, de gond nélkül dobom a hátamra. Bizonyára véraláfutásos lesz tőle a vállam, de... tudom, hogy ostobán hangzik, de jól esik. Érezni az elmúlást. Végre ténylegesen érezni a súlyt, ami a vállaimat nyomja. Hisz mi mást szimbolizálna ez most. Ki tudja, mikor térhetek vissza, vagy visszatérhetek-e valaha. Hogy kikerülhetek-e győztesként ebből a háborúból a lovas és köztem. De egy valami biztos... A helyzethez képest megnyugtató biztonságérzettel tölt el, hogy Cassael mellettem marad. Megvetem az angyalokat. A pokolba kívánom őket. Ők vettek el tőlünk mindent. Így nem is értem, hogy hogy érezhetek Cassael iránt ilyen toleranciát hirtelenjében. Ilyen bizalmat. De most először, nem kérdőjelezem meg. Azt hiszem elfogadom, hogy ezt... nem kell egyedül végig csinálnom.

Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Május 21, 2017 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Révén, a kiszolgáltatott ácsorgáson felül egyébre nincsen lehetőségem, időm nagyját a padló, a rám félelemmel netán undorral meredő halandók, vagy éppen Wallenberg alakjának megfigyelésével töltöm. A vadász persze az egyedüli, akire hosszú perceket szentelek minden adandó alkalommal, legalább most lehetőségem adatik arra, megismerjem azt az oldalát, amelyet az emberek is láthatnak belőle. Nem azt, akinek a lelkén Mammon csemegézik, nem is azt, amelyik fejet hajtva a dühe előtt, angyalok testrészeit tűzeti ki a város falára, hanem amelyik irányít, amelyik törődik az emberei sorsával, és aki végre belátja, hogy nem lavírozhat tovább a lebukás és bujkálás mezsgyéjén. Eddig sem volt kétségem afelől, Drake Wallenberg rászolgált a megmentésre, ám azzal, a városa elé tárta titkainak egyik legnagyobbikát a közösség előnyére, még csodálatraméltóbbá vált a szemeimben.
Meglepetés azért nem ért általa - hittem benne, rá fog lelni a helyes útra -, ellenben közbenjárása a szabadulásom érdekében, ennyi vadász előtt már részemről is szemernyi megdöbbenést vonz magával. Hálás vagyok, kétség sem férhet ehhez, hiszen az agyamban zúgó, kitartóan sípoló hang egyszeriben megszűnik, és a korábbi mentőakcióra tartogatott energiámat is a sérülésem begyógyítására fordíthatom, mindössze nem reméltem, ekkora bizalmat szavaz nekem, nyilvánosan.
Nem szólalok meg, tekintetemmel üzenem csupán, hálás vagyok lépéséért, majd ismét körbefuttatom pillantásomat az egybegyűlteken. Az arcukra van írva a hitetlenkedés, a nem tetszés, Wallenberg szavának mégsem mondanak ellent. Szívesen kutatnám még ábrázatukat, keresve a legelső lelket, kiben megvetette magvát az ellenállás, netán a gyűlölet, hogy ekképpen is hasznára lehessek védencemnek, azonban egy momentumra megbicsakló hangja rögvest magára vonzza íriszeimet. Ha képes lennék őszintén átérezni a káoszt, ami a szívében tombolhat, megtenném, így viszont inkább a padlóra vetem szemeimet, őrlődve hibáimon, amelyek nélkül nem esett volna egyik emberének sem bántódása.
A végszavak közben elhangoznak, legalábbis azok, amelyeknek még fültanúja lehetek a teremben, s egy apró biccentéssel konstatálom elhatározását, egyúttal szegődök mellé elképzelésében. Utána kénytelenné vagyok várakozni. Amennyiben nem érezném a rám felügyelő vadászok fenyegetését, egészen kellemes is lehetne a csendes kényszerpihenő, ám ezen állapot fennállása nélkül is kihasználom a lehetőséget a regenerálódásra. Van mit összeszednem magamon; nem csupán külsőleges sérüléseimet kell meggyógyítanom, hanem az elmémben is indokolt lenne rendet varázsolnom. Túl sok minden aggaszt, márpedig ezt nem engedhetem meg magamnak. Drake-nek egy tisztafejű angyalra van szüksége, olyanra, akit egyedül a démon megfékezése hajt, akinek nem fertőzi szívét a gyász elveszejtett testvérei okán, akit nem bomlaszt belülről a magány és az otthontalanság. Pusztán remélhetem, megadhatom neki mindezt, és nem fogok csalódást okozni.

Több mint két óra múlva felcsendülő hangjára újdonsült élénkséggel kapom fel tekintetemet. A tanácsteremben tanúsított viszonylagos megnyílásának már nem érzem jelenlétét, éppen olyan módon vezet vissza a járművükhöz, amiként idefelé is tette. De nem bánom, tisztában vagyok a helyzetemmel és az övével egyaránt. Legalábbis a kedvéért egyelőre elfogadom. Miután útnak indulunk, sem háborgatom a csendet, egyszerűen a mellettünk elsuhanó környéket, tájat figyelem, és újfent kihasználom a pihenés lehetőségét.
Nem úgy a motelszobában. Oda visszatérvén és szembesülvén a magunk után hagyott felfordulással elönt a kötelességtudat, illetve passzivitásomat is száműzöm.
- Remélem azzal tisztában vagy, a szolgád nem vagyok - közlöm, mi jó ideje bolygatja már bensőmet. - Ahogyan azt is, ma még útnak indulunk. Pakold össze, mit szükségesnek érzel - lépek ki a szoba ajtaján, ugyanis a csomagolásához nem érzem, hogy fontos lenne asszisztálnom. Illetőleg szeretném, amennyiben háborítatlanul maradhatna Drake, nincsen szüksége kétségbeesett vadászok marasztalására, elvégre ki tudja, milyen hamar kap szárnyra távozásának híre a közemberek világában.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. Május 21, 2017 12:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Amíg a tanácsteremben várjuk, hogy mindenki megérkezzen és elcsendesedjen, én már az asztalfőn ülök és halkan szuszogok magam elé. A tekintetem szigorú és zsémbes. Hol az asztalt figyelem, amin mellékcselekvésként ráérősen forgatom a vadászkésem, hol a meghívottak felé pillantok, már a puszta tekintetemmel helyre rakva őket. Egyébként sem tolerálom, ha holmi köztisztviselők kritizálnak. Most különösen nem. Cassael valamivel mögöttem áll, részben mellettem, hogy a szemem sarkából én is ráláthassak. Az ő oldalán pedig egy fegyveres emberem, aki vigyáz, hogy ne csináljon bajt. Nem nekem kell biztosíték, hanem mindenki másnak. Normális esetben egy másik épületben, egy rúnákkal védett lyukban kellene kiszolgáltatottan megvárnia, hogy én itt végezzek. De nem tűrök ellentmondást és az angyal itt marad. Velem.
Egy tucatan ülünk a nagy, hosszú asztalnál. Hozzám közelebb fontosabb vadászok a régi családokból, a túlsó felén a közért felelős személyek, mint a rendőrkapitány, vagy a polgármester. Utóbbi lényegében csak azért lett kinevezve, hogy ne kelljen közügyekkel foglalkoznom. Neve van, de a döntés minden szempontból az enyém. Számomra előnyös felállás. Látom, hogy néznek Cassaelre. Egytől egyig. Van aki gyűlölködve, van aki aggódva méregeti, s valószínűleg nem tudja, mi ütött belém, hogy idehoztam egy angyalt. Én konkrétan nem jelentettem ki, hogy hé ez itt egy angyal, köszönjetek szépen, de az összehívással megbízott vadászok bizonyára figyelmeztették őket, hogy ez nem a hetente megtartott száraz ülés lesz.
Amikor végre mindenki elfoglalja a helyét és kezd nagy lenni a nyüzsi, ahelyett, hogy csendre inteném őket, némán állok fel. Ujjbegyeimmel az asztallapon támaszkodom, bár inkább csak érintem őket és szigorúan nézek végig mindenkin. Mélyet sóhajtok, s időhúzás nélkül belekezdek. Lényegében elmondok mindent. Közben hol lassú tempóban körbejárom az asztalt, hogy érezzék, ki a domináns a teremben, hol az asztalfőnél állok, de nem ülök egyszer sem. Elmondom, hogy Mammon, a Pestis át akarta venni a testem és ezzel New York felett az uralmat. Elmondom, hogy egyedüli emberként néztem vele szembe és győztem. De győzelemnek nagy ára volt. Úgy csűröm csavarom a szavakat, hogy a történtek előnyömre váljanak. Egy lovas sem tudott kifogni rajtam, jobban teszik, ha ők sem állnak az utamba. Erősen érezhető a szavaimon. Puszta óvó figyelmeztetésként.
Majd áttérek arra, hogy úgy érzem, Mammon kezd veszélyessé válni. Ekkor Cassael mellé állok és leveszem róla a bilincset. Lépésemet sziszegő felháborodás követi néhány ember részéről, de senki nem ad konkrétan hangot az ellenvéleményének. Ők még ott tartanak, hogy Mammon. Idő kell, hogy mindent feldolgozzanak. Ezt én meg is értem. De a bilincses húzással azt is meg akarom mutatni, hogy megbízom Cassaelben. Nem jelent ránk veszélyt.
- Továbbra sem bánunk az angyalokkal kesztyűs kézzel és a protokoll marad az eddigi. De ez az angyal sokat tett a városért azzal, hogy ma megfékezett. Mammon ma kis híján – itt egyetlen múló pillanatra megcsuklik a hangom, de nem feltűnő, talán csak Cassael veheti észre a kifinomult érzékeivel – elvette három vadászunk életét. – Majd a lényegre térek. Biztosítom őket, hogy a pecsét stabilan tart, de nem vagyok hajlandó ketyegő bombaként a városban maradni. Falakon kívüli projektre hivatkozva elhagyom a várost. Csak mi tizenketten fogunk tudni arról, hogy valójában mi a helyzet.
- Határainkon kívül fogom védeni a várost. Cassaellel végleges megoldást fogunk találni a Pestis problémára. Addig pedig annyi mocskot tüntetünk el, amennyit lehet. – És van egy nagyon, nagyon fontos dolog, amire még figyelmeztetem őket. – Továbbra is én vagyok New York vezetője. – Lesz szemem és fülem. Ha bárki megpróbálja elvenni tőlem a posztomat, visszajövök és megetetem a vadászkutyákkal. Őt és mindenkit, akit szeret.
Ez után, az összegyűltekkel még hosszasan tárgyaljuk a továbbiakat, a protokollt a távollétemben és minden esetlegesen felmerülhető problémára már előre megoldást tűzünk ki. Nem hagyok itt csak úgy csapot papot. Amíg ezt letudjuk, addig Cassaelnek kint kell várnia. A bilincs nem kerül vissza, de két vadász marad az oldalán, erősen tartva az angyalpengét. Én még legalább két órát töltök bent, amíg ők az ajtó túloldalán szobroznak.
- Mehetünk. – Jövök végül ki, megragadva az angyal felkarját és elég erőszakosan indítom meg abba az irányba, amerről jöttünk. Ugyanaz a menetrend visszafelé is. A terepjáróba lényegében belököm, de a motelhez vissza már én vezetek. Nem jön velünk kíséret. Érezni a levegőben, hogy ott motoszkál bennem a bocsánatkérés, hogy nem szándékos volt a megalázás, de... Őszintén? Ez most a legkisebb gondom. Túl sokfelé járnak a gondolataim. Túl gondterhelt vagyok ahhoz, hogy még az ő nem létező lelkivilágával is foglalkozzak. Hisz kit érdekel? Ez csak munka. Van egy közös célunk, azon kívül semmi kötődés.

Online
avatar


☩ Reagok :
218
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Pént. Május 19, 2017 8:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Tekintetem előtt meglassítva peregnek a történések. A szobába hajított vadász alakja elmosódottan suhan befelé, lábai alig érik a földet, miként egyenes vonalban halad az időközben felbukkanó Wallenberg felé. Hogy összeütköznek-e, avagy sem, már nem láthatom, pillantásomat ugyanis hirtelen kapom el a perifériámba tóduló alakoknak hála. Akképpen kerítenek körbe, mint a hiénák, szinte a bőrömön érzem megvetésüket és mélységes utálatukat, amelyek egységes egésszé formálódva kiáltanak a halálomért. Mióta az eszemet tudom, lenyűgöznek a halandók, óvni kívánom őket, akár jómaguk a legértékesebb porcelánt vagy éppen gyermekeiket, ám jelen momentumban megértem minden testvér álláspontját, kik inkább az ódzkodást választják az emberekkel szemben. Hiszen erejüknek szélén lavírozva csupán az olyan ostoba angyalok kerülhetnek szembe egy csoportnyi vérengző vadásszal, mint én. De nem bánkódok. Ha úgy kívánja az Úr, ma itt haljak, legyen kívánalma szerint, mi erőmből tellett, azt megtettem bárányának egyikéért, ki a maga nyers és ellenséges megnyilvánulásai ellenére is valamiképpen a legkedvesebbé vált nekem.
Ettől függetlenül nem adom fel egyhamar, nem várom tétlen, hogy lemészároljanak, akár egy vadat, felkészülve ellenben az újabb próbálkozásokra, védekező állásba helyezem magamat. A következő csapás mégsem következik be, a testemet sújtó fájdalom sem érkezik számításom szerint, amelynek egyedüli oka a védelmemre kelt Drake. Az eddigieknél is ostobábbá lennék, ha úgy hinném, mindezt értem teszi, ingatag és cseppet sem szívélyes kapcsolatunk okán, valamiért azonban elönti a mellkasomat holmi szokatlan melegség és békesség.
Pusztán akkor ocsúdok nyugalmamból, mikor felém fordul, és a kezeimet kéri. Óhatatlan az ujjai közt lapuló bilincsre révednek íriszeim, a rajtuk messziről is neontáblaként villódzó rúnákra, ám nem ez a legnagyobb probléma, mi jelen helyzetemben izgat. S még csak nem is az, milyen állapotomban válok kiszolgáltatottá egy városnyi, a véremre szomjazó vadásznak, hanem az, hogyha most rám helyezi azokat a béklyókat, képtelen leszek megmenteni az embereit. Leírhatatlan kényszer fog el arra, hogy tüstént köddé váljak szemeik előtt, és menjek a dolgomra bevégezni Wallenberg eredeti óhaját, mindenesetre úgy érzem, ezt nem lenne helyes meglépnem. Odanyújtom hát csurom vér kezeimet, s ellenben védencemmel, én végig a tekintetét kutatom, remélve tőle bármi jelet a folytatásra vonatkozólag.
Ez persze nem történik meg, viszont a bilincsek hatását egyhamar megérzem. Talán legyengült állapotom, tán a rúnák egyedisége, mindazonáltal egy kitartó, halk sípolás telepedik az elmémre, amely legfeljebb csak erősödik, de elhalványodni egy pillanatra sem akar. Ilyen mód nem esik nehezemre eleget tenni Wallenberg erőszakos lökdösésének, a járműbe is szó nélkül szállok, hallgatva természetest addig, hogy mit diskurál a társával.
Miként útnak indulunk, és újfent megüti füleimet a hangja, lassacskán rá vezetem pillantásomat a kinti látványról, hosszú másodpercekig figyelve ábrázatát.
- Mit remélsz ettől az egésztől? Időhúzás minden, ezt te is jól tudod - szólalok meg végül csendesen, tán hűvösebben a kelleténél, ám úgy gondolom, már Manakel társának meglátogatása sem volt a legbölcsebb döntés. Igaz, a pecsét ereje végre nem mérgezi a testét és duzzasztja Mammon erejét, de még nem lehetünk biztosak a végeredményben. Mennünk kéne, és nem a vadászaival foglalkozni. Természetesen ezt ilyen nyíltan nem mondom ki, éppen eléggé lüktet a fejem ahhoz, hogy ne kívánjak magamnak több fájdalmat Drake esetleges dühös, ellenséges megjegyzései nyomán. Össze is szorítom a szemeimet, és azután sem nyitom fel őket, miként az utóbbi momentumokban felerősödött sípoló, zúgó hang lecsillapodott némelyest.
Kényszerpihenőmnek akkor vetek véget, mikor a jármű eddigi lágy ringatózása hirtelen abbamarad, a zúgó motor pedig elcsendesül. Következő úti célunk nyilvánvalóan a tanácsterem, ahova beérve a vadászok korábbi fogadtatásának többszöröse csap arcon. Megvallom, ennyi, a fejemet a testemtől elváltan óhajtó halandóval még nem leledzettem egy légtérben, hálás is vagyok Drake-nek, amiért nem mozdul mellőlem. A végzetem továbbra sem képezi félelmeimet, azonban a mélységes elutasítás kellemetlenül érint. Tisztában vagyok az okokkal, Gabriel megvetette az angyalok ágyát idelent, mégis arra vágyom, hogy az emberek tudják és elhiggyék, nem vagyunk mind egyformák.
- Drake… - neve óhatatlanul, akaratomon kívül csúszik le ajkaimról, szerencsére oly halkan, hogyha nem figyel, észre sem veheti ballépésemet. Tekintetemet viszont szándékkal, kétségekkel telve vezetem rá, remélve, egy pillantással legalább megszán, megtelítve némi kitartással és bizakodással.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Csüt. Május 18, 2017 10:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Amikor Mammon a városom közelébe tette a gusztustalan lábait, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy bármit megtegyek azért, hogy elhárítsam a veszélyt. Bármit. Megvannak a forrásaim, hallottam már a lovasokról, és tudtam jól, hogy ha egy valakit nem akarunk a határainkon belül látni, akkor az ő. A Pestis. Nem mintha a többieket szívesen látnánk, vagy nagyobb túlélési esélyeink lennének, de ha valaki, akkor Mammon aztán tud mocskosan játszani. És szeret is. Tapasztalhattam már közös pályafutásunk alatt és jól tudom, hogy a tortúrámnak közel sincs vége. De amit az egészből ki akarok emelni, az a bármit. Nem érdekel, ha a lelkembe kerül, de New Yorkhoz egy ujjal sem fog hozzáérni. Nem, amíg én itt vagyok. Hisz ígéretet tettem. Talán konok vagyok és az, ahogy a várost vezetem nem túl demokratikus, de ez jó. Ennek köszönhető, hogy a városom lakói nem egyszerűen túlélnek, hanem élnek. Így hát mély levegőt veszek, felveszem a keresztem és kilépek a motel ajtaján, egy féltucat paprikás hangulatú vadásszal szembe találva magam.
Hallgatom őket, figyelem őket, és érzem a démont fújtatni a bőröm alatt. Értetlenül néznek rám, aggódnak. Némelyik leengedi fegyverét, szembesülve vele, hogy kire is fogja azt, más pedig a háttérbe húzódva továbbra is készenlétben áll. Ami mindegyiküknél megegyezik az a bizonytalanság. Tudom, hogy tudják, mit hallottak és értem, hogy össze vannak zavarodva. Úgy tűnik, itt a tőszavú parancskiadás, hogy hívjanak össze mindenkit, most nem lesz elég.
- Narancs kódunk van. – Harckészültséget jelent, de nem elkerülhetetlen harcot. Ilyenkor fontos, hogy mindenki higgadt maradjon. Két-három éve nyugaton áttörte a falainkat egy csapat – túlzottan – ambiciózus démon. Nos, az már nem narancs kód volt. – Hívjátok össze a gyűlést. A város ne tudjon róla. – Ismétlem el újra, megtoldva valamivel. Nincs szükségünk felesleges pánikhangulatra. Az összegyűlt vadászok már épp kezdenek magukhoz térni és végre én is látom rajtuk, hogy készek a háttérbe tolni a kérdéseik és azt tenni, amit mondok, amikor a motel mögött felhangzik a vészcsengő. – Egy angyal! – Az embereim azonnal felkapják a fejüket, gyakorlottan járnak el. Van, aki fegyverrel rohan hátra, van aki a környéket biztosítja be. Ami azt illeti, meg is dicsérhetném őket. Pontosan azt a protokollt alkalmazzák, amit a fejükbe vertem. Én dicséret helyett azonban gondolatban végtelenül ismétlődő arcon csapásba kezdek. Már csak ez hiányzott. Ha angyalt találunk, azt általában előbb elfogjuk, hogy hasznát vehessük. Információk, tollak, ilyesmi. Általában. De vannak azok a helyzetek, amikor nincs idő, vagy lehetőség rá. Az alapján pedig, ahogy Cassael kinéz, ahonnan kijön... halott ügy.
Nem tétovázok én sem, nagy lendülettel veszek teljes hátrafordulatot, hogy levágjam a motel mögé vezető utat a szobámon át. Cassael sikeresen telibe hajít az ellenfelével, akit egy gyakorlott mozdulattal kapok el intek nyugalomra. Az egész egy másodperc, meg sem állok, csak átlépem hogy tovább haladhassak. Amikor kiérek, épp két másik készül rávetni magát az így is leharcolt állapotban lévő angyalra... de odáig már nem jutnak el. Fegyvertelenül vetődök be a két fél közé, a vadászaim felé fordulva, közvetlenül Cassael előtt állok meg, a kezeimet lazán feltartva, hogy lássák, nincs ok támadni. Azt gondolhatják, megőrültem. Nem csak azért, mert egy angyalt védek, hanem azért is, mert egy ilyen védtelen, kiszolgáltatott pozíciót veszek fel, fegyvertelenül.
- Elég! – Szólok végül rájuk mennydörgő hangon, indulatos tekintettel, amikor látom, hogy a pacifizmus nincs rájuk túl nagy hatással. Úgy kell velük beszélni, hogy megértsék. És az a nyelv sokszor erőszakos. De mikor meghallják a jól ismert tónust, látványosan meghátrálnak, mint valami elcseszett szafari film. Felismerik a vezérüket. – Az angyal ártalmatlan. – Teszem még hozzá, ahogy leengedem a kezeimet. Hogy én hatástalanítottam-e, vagy velünk van, azt nem lehet kihallani a hangomból, egyszerűen csak megálljt parancsolok. Hamarosan fáradt, komor tekintettel nézek az egyik férfira és felé nyúlok, láthatóan várok valamire. Ő pedig mintha már olvasna a gondolataimban, átnyújt nekem egy felrúnázott bilincset. Átveszem és Cassael felé fordulok.
- Add a kezed. – Suttogom felé, hogy csak ő hallja. A szemeibe viszont nem nézek fel. Végig lesütött tekintettel várom, hogy odanyújtsa a kezeit a bilincshez, én pedig rákattinthassam. Nem tudnék most felnézni a szemeibe. Talán most írtam alá három emberem halálos ítéletét. De ha másik hat-hét előtt elengedek egy angyalt, egy láthatóan nem túl bizalomgerjesztő angyalt... diktatúra ide, vagy oda, engem szétszednek.
Az eredeti terv az volt, hogy őket elküldöm összecsődíteni a városházára mindenkit, aki számít, addig Cassael elintézi a gyárépületi... incidenst, majd együtt átreppenünk a tanácsteremhez mi is és indulhat a buli. Mivel ez a szerencsétlen kellő feltűnést keltett, a – körülményekhez képest – könnyű és kényelmes megoldásról ennyit.
- Benny, Fox. Riadóztassatok egy mentőegységet és menjetek a gyárépülethez. Hárman megsérültek. – A többiek feladata továbbra is az, amit már kiadtam. Sürgetően csettintgetek is egyet kettőt, hogy gyerünk, dolog van. És amikor mindenki a dolgát intézi... meg egy vadász velünk marad, újra Cass felé fordulok. Szóra nyitom az ajkaim, de össze is zárom őket. Az eredeti terv szerint szerettem volna megosztani, hogy mire készülök, de így ezt az opciót is elvetem. Helyette csak erőszakosan megragadom a karját és az itt maradt terepjáró felé rángatom, lököm. Hisz ő egy angyal, nekem meg itt van egy vadászom. – Menjünk. – Nem is hozzá beszélek, inkább a férfihoz. Ő fog vezetni.
- Bocs a bilincs miatt. Tudom, hogy így erőtlen vagy de... darabokra szednének mindkettőnket, ha odaállítanék egy angyallal. – Jegyzek meg még ennyit Cassaelnek, a városháza felé tartva. A továbbiakban komoran és üresen nézek ki a városra. Látszólag teljesen higgadt vagyok, feszültségem csak az tükrözi, ahogy az ujjaimmal szüntelenül az ölemben nyugvó angyalpengével babrálok. Már-már irritálóan.
Megérkezve a hátsó bejáratot használjuk, fel a tanácsteremig, ahol már kezdenek gyűlni a meghívottak. Érezni a levegőben, hogy mennyire szeretnék megalázni az angyalt, kóstolgatni, amíg el nem kezdődik az ülés, nyilván azt hiszik, hogy skalpként hoztam ide. De valójában azért nem mozdulok el mellőle, hogy esélyt se kapjanak rá, hogy kinyissák a szájukat. Cassaelt nem bánthatja senki. Sem szavakkal, sem máshogy. Rajtam kívül legalábbis.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatánok
8/8
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
2