☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Motel a város szélén

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Május 22, 2017 9:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Május 22, 2017 9:50 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Angyali büszkeségemből és az utóbbi órák kényelmetlen momentumaiból fakadó frusztrációm egyhamar elapadni látszik, miként biztosít róla Wallenberg is, nem tart a házikedvencének.
Látva, amiképpen a maradék alkoholt is eltünteti enyhítendő lelki sérelmeit, képtelen vagyok másképpen pillantani rá, mint elnéző atya a gyermekére. Tudom, milyen az, minden tekintetben kimerítő napokat töltöttem el a halandó családok megfigyelésével, a közöttük húzódó kapcsok megismerésével, amelyhez szemernyit sem lehet hasonlítani a saját, terebélyes famíliámat. Isten távozásával, és a jelen helyzet meglétével nehéz megértenem, hogyan tudnak ilyen mélyen kötődni egymáshoz az emberek, a szülői vigyázást és elnézést azonban még egy magamfajta angyal is képessé lehet átérezni. Hát ekképpen figyelem Drake-t, szemet hunyva afelett, milyen módon kicsinyített le sajátjai előtt, elvégre csupán azt tudják eltiporni, aki hagyja is magát. Én nem kívánom hagyni, hogy előítéleteinek és a fajtánk iránt érzett gyűlöletének bakancsával a sárba passzírozzon, s mindezért képes vagyok elkövetni akármit. Ha most éppen a megbocsájtásomra és nyugalmamra van szüksége, úgy megadom neki.
- Természetesen - biccentek egy aprót, nem is tudva, honnét fakad kételye. Meglehet, korábban nem beszéltünk arról, hogyan tovább, és mindeddig más problematikákkal is foglalkoztam, mint a Menny felszabadítása, ártatlan testvéreim megsegítése vagy az utamba kerülő démonok elpusztítása, de számomra nem kérdéses; a szükségben mellette maradok. Vannak persze ügyeim, amelyeket továbbra is szemmel kell tartanom, ám lévén annak, az egyik angyalává formált a Teremtő, megvannak az eszközeim arra, hogyan oldjak meg ilyen apró zökkenéseket. - Ne legyenek kételyeid, Drake… Segíteni fogok és melletted maradok, amint megígértem. És helyesen döntöttél - nem magyarázom meg az okokat, egyszerűen a lehető legnagyobb hitemmel és magabiztosságommal tudatom vele, a mai napon meghozott döntése volt a helyénvaló.
Ezzel nem is zavarnám tovább, kilépek a motelszoba elé, hagyva neki teret az elmélkedésre, illetőleg felügyelve a környéket, túl hosszasan mégsem mélázhatok el. Nevem hallatán hátrafordulok, s révén, nem szólal meg rögvest, beljebb is sétálok, érdeklődéssel telten kutatva páratlan zöldjeit.
- Értem. Amire szükséged van - biccentek felé ismételten, tudatva vele, bár sürgető a távozásunk, elfogadom emberi érzéseiből fakadó óhajait, még ha azokkal én nem is tudhatok azonosulni. Tán egy órán már nem fog múlni semmi, főként így, a démon egyelőre a homályba lett száműzve.
- Sikerrel fogunk járni, Drake… Én hiszek benne - jelentem ki, s noha mosolyt nem intézek szavaim mellé, a tekintetem reményt sugárzó.
Így indulunk hát neki a világnak, Atyánk tökéletes teremtésének, melynek távol eső vidékeit nagy valószínűséggel időtlen idők óta nem látta már védencem. Reményem, ilyenformán ő is megtalálja kényszeredett távozásának előnyeit, és nem fogja hagyni a démonnak, lelkének újabb sérülésébe verhessen éket.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Vas. Május 21, 2017 10:14 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Bolygat a dolog, hát persze, hogy bolygat. Épp most tettem tönkre az egész életem azzal, hogy túlbecsültem a saját erőm, vagy épp alá Mammonét. A tanács előtt teljes mértékben összeszedett voltam és higgadt, de most, hogy a motel felé tartok az angyallal, nem félek felszínre engedni a valós érzéseimet. Nem mutatom ki, hisz az elénk táruló utat pásztázó tekintetem merev és kietlen, de érezheti. Egy percig sem rejtem előle, hogy a látszat ellenére mennyire borús és dühös vagyok. Részben a lovas idézi elő, részben saját magam hergelem, s nyugtatom egyszerre. Talán kicsinyes vagyok, de most az egyszer egyet érthetek Cassaellel abban, hogy bár átadhatnám neki minden negatív érzelmem. Ebben a momentumban nem tudom, hogy meddig fogom így kibírni. Ahogy belülről marcangolom önmagam, s a démon is örömmel társam benne. Hat éve óvom New Yorkot a város fejeként. Most egyetlen, apró hiba miatt kell elhagynom. Csak azért, mert hajthatatlan voltam és nem hallgattam az angyalra. Mert nem távoztam időben. Mert megadtam az esélyt egy lovasnak, hogy tönkre tegyen mindent. Hát most viselem a következményeket, miközben úgy érzem, a szívem épp egy darálóba nyomják. Szó szerint. Feltételezem, Mammon idézi elő. Nagyon humoros, illik a helyzethez. Tapsvihar.
- Tudom, hogy nem vagy az. – Felelem később Cassaelnek, amikor már a motelben ténykedek. Első utam a megmaradt alkoholhoz vezet, amit leplezetlenül tüntetek el, majd kerítem elő a keki színű, elhasznált katonai táskát és az ágyra dobom. Amikor felelek neki, a hangom egyszerre konok és szégyenteljes. Nem, nem is szégyenteljes. Sokkal inkább megvető. Saját magammal szemben. Nem fogom bevallani, sem beszélni róla, de én is érzem, hogy honnan ered az egész probléma. Onnan, hogy a kezdetekkor megvetettem az angyal intését és ezzel esélyt adtam a Halálnak, hogy utol érjen. Az én hibám. Hát iszom a levét.
- Velem maradsz? – Már hosszú, hosszú ideje pakolok, szedegetem a ruháimat, a fegyvereimet, igazán csak a legszükségesebb dolgokat, sőt, lényegesen több fegyvert, mint ruhadarabot, amikor végül megszólalok. Nem nézek Cassaelre, de nyilvánvalóan hozzá beszélek. A hangnemem kissé olyan, mintha már percek óta beszélne hozzám és csak azért szólnék hozzá egy lekezelő felelettel, hogy végre észrevegye magát és abbahagyja a dumát. Pedig minden álca mögött a hangom valójában bizonytalanságot rejt. Nem tudom, mi fog most következni. Őszintén, nem tudom, hogy győzedelmeskedhetem-e a démon felett. Eddig magabiztos voltam, hosszú hetek, hónapok óta. De most? Nem tudom.
- Csak azt remélem, hogy jól döntöttem. – Fűzöm még hozzá a szavaihoz, miszerint még ma távozunk. Ezzel egyet is értek, hisz semmi okunk maradni. Amit kellett, elintéztem. Illetve... majdnem. Egyvalami még bolygat. – Cassael... – Egyenesedek ki, ahogy visszaszólítom az angyalt a szobába. Amikor látótávolságba kerül a szép kék szemeibe nézek. – Szükségem van egy órára. – Hosszabb szünetet tartok, mialatt érezheti, hogy valakitől el kell búcsúznom. Természetesen nem kötöm az orrára, hogy a kislányomról van szó. Nem titkolom ugyan, de semmin nem változtatna, ha tudná, így konkrétan nevet sem adok neki.
Végül hamar a pakolás végére jutok, a táskám nagy súlyt nyom a fegyverek nyomán, de gond nélkül dobom a hátamra. Bizonyára véraláfutásos lesz tőle a vállam, de... tudom, hogy ostobán hangzik, de jól esik. Érezni az elmúlást. Végre ténylegesen érezni a súlyt, ami a vállaimat nyomja. Hisz mi mást szimbolizálna ez most. Ki tudja, mikor térhetek vissza, vagy visszatérhetek-e valaha. Hogy kikerülhetek-e győztesként ebből a háborúból a lovas és köztem. De egy valami biztos... A helyzethez képest megnyugtató biztonságérzettel tölt el, hogy Cassael mellettem marad. Megvetem az angyalokat. A pokolba kívánom őket. Ők vettek el tőlünk mindent. Így nem is értem, hogy hogy érezhetek Cassael iránt ilyen toleranciát hirtelenjében. Ilyen bizalmat. De most először, nem kérdőjelezem meg. Azt hiszem elfogadom, hogy ezt... nem kell egyedül végig csinálnom.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Május 21, 2017 5:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Révén, a kiszolgáltatott ácsorgáson felül egyébre nincsen lehetőségem, időm nagyját a padló, a rám félelemmel netán undorral meredő halandók, vagy éppen Wallenberg alakjának megfigyelésével töltöm. A vadász persze az egyedüli, akire hosszú perceket szentelek minden adandó alkalommal, legalább most lehetőségem adatik arra, megismerjem azt az oldalát, amelyet az emberek is láthatnak belőle. Nem azt, akinek a lelkén Mammon csemegézik, nem is azt, amelyik fejet hajtva a dühe előtt, angyalok testrészeit tűzeti ki a város falára, hanem amelyik irányít, amelyik törődik az emberei sorsával, és aki végre belátja, hogy nem lavírozhat tovább a lebukás és bujkálás mezsgyéjén. Eddig sem volt kétségem afelől, Drake Wallenberg rászolgált a megmentésre, ám azzal, a városa elé tárta titkainak egyik legnagyobbikát a közösség előnyére, még csodálatraméltóbbá vált a szemeimben.
Meglepetés azért nem ért általa - hittem benne, rá fog lelni a helyes útra -, ellenben közbenjárása a szabadulásom érdekében, ennyi vadász előtt már részemről is szemernyi megdöbbenést vonz magával. Hálás vagyok, kétség sem férhet ehhez, hiszen az agyamban zúgó, kitartóan sípoló hang egyszeriben megszűnik, és a korábbi mentőakcióra tartogatott energiámat is a sérülésem begyógyítására fordíthatom, mindössze nem reméltem, ekkora bizalmat szavaz nekem, nyilvánosan.
Nem szólalok meg, tekintetemmel üzenem csupán, hálás vagyok lépéséért, majd ismét körbefuttatom pillantásomat az egybegyűlteken. Az arcukra van írva a hitetlenkedés, a nem tetszés, Wallenberg szavának mégsem mondanak ellent. Szívesen kutatnám még ábrázatukat, keresve a legelső lelket, kiben megvetette magvát az ellenállás, netán a gyűlölet, hogy ekképpen is hasznára lehessek védencemnek, azonban egy momentumra megbicsakló hangja rögvest magára vonzza íriszeimet. Ha képes lennék őszintén átérezni a káoszt, ami a szívében tombolhat, megtenném, így viszont inkább a padlóra vetem szemeimet, őrlődve hibáimon, amelyek nélkül nem esett volna egyik emberének sem bántódása.
A végszavak közben elhangoznak, legalábbis azok, amelyeknek még fültanúja lehetek a teremben, s egy apró biccentéssel konstatálom elhatározását, egyúttal szegődök mellé elképzelésében. Utána kénytelenné vagyok várakozni. Amennyiben nem érezném a rám felügyelő vadászok fenyegetését, egészen kellemes is lehetne a csendes kényszerpihenő, ám ezen állapot fennállása nélkül is kihasználom a lehetőséget a regenerálódásra. Van mit összeszednem magamon; nem csupán külsőleges sérüléseimet kell meggyógyítanom, hanem az elmémben is indokolt lenne rendet varázsolnom. Túl sok minden aggaszt, márpedig ezt nem engedhetem meg magamnak. Drake-nek egy tisztafejű angyalra van szüksége, olyanra, akit egyedül a démon megfékezése hajt, akinek nem fertőzi szívét a gyász elveszejtett testvérei okán, akit nem bomlaszt belülről a magány és az otthontalanság. Pusztán remélhetem, megadhatom neki mindezt, és nem fogok csalódást okozni.

Több mint két óra múlva felcsendülő hangjára újdonsült élénkséggel kapom fel tekintetemet. A tanácsteremben tanúsított viszonylagos megnyílásának már nem érzem jelenlétét, éppen olyan módon vezet vissza a járművükhöz, amiként idefelé is tette. De nem bánom, tisztában vagyok a helyzetemmel és az övével egyaránt. Legalábbis a kedvéért egyelőre elfogadom. Miután útnak indulunk, sem háborgatom a csendet, egyszerűen a mellettünk elsuhanó környéket, tájat figyelem, és újfent kihasználom a pihenés lehetőségét.
Nem úgy a motelszobában. Oda visszatérvén és szembesülvén a magunk után hagyott felfordulással elönt a kötelességtudat, illetve passzivitásomat is száműzöm.
- Remélem azzal tisztában vagy, a szolgád nem vagyok - közlöm, mi jó ideje bolygatja már bensőmet. - Ahogyan azt is, ma még útnak indulunk. Pakold össze, mit szükségesnek érzel - lépek ki a szoba ajtaján, ugyanis a csomagolásához nem érzem, hogy fontos lenne asszisztálnom. Illetőleg szeretném, amennyiben háborítatlanul maradhatna Drake, nincsen szüksége kétségbeesett vadászok marasztalására, elvégre ki tudja, milyen hamar kap szárnyra távozásának híre a közemberek világában.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Vas. Május 21, 2017 12:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Amíg a tanácsteremben várjuk, hogy mindenki megérkezzen és elcsendesedjen, én már az asztalfőn ülök és halkan szuszogok magam elé. A tekintetem szigorú és zsémbes. Hol az asztalt figyelem, amin mellékcselekvésként ráérősen forgatom a vadászkésem, hol a meghívottak felé pillantok, már a puszta tekintetemmel helyre rakva őket. Egyébként sem tolerálom, ha holmi köztisztviselők kritizálnak. Most különösen nem. Cassael valamivel mögöttem áll, részben mellettem, hogy a szemem sarkából én is ráláthassak. Az ő oldalán pedig egy fegyveres emberem, aki vigyáz, hogy ne csináljon bajt. Nem nekem kell biztosíték, hanem mindenki másnak. Normális esetben egy másik épületben, egy rúnákkal védett lyukban kellene kiszolgáltatottan megvárnia, hogy én itt végezzek. De nem tűrök ellentmondást és az angyal itt marad. Velem.
Egy tucatan ülünk a nagy, hosszú asztalnál. Hozzám közelebb fontosabb vadászok a régi családokból, a túlsó felén a közért felelős személyek, mint a rendőrkapitány, vagy a polgármester. Utóbbi lényegében csak azért lett kinevezve, hogy ne kelljen közügyekkel foglalkoznom. Neve van, de a döntés minden szempontból az enyém. Számomra előnyös felállás. Látom, hogy néznek Cassaelre. Egytől egyig. Van aki gyűlölködve, van aki aggódva méregeti, s valószínűleg nem tudja, mi ütött belém, hogy idehoztam egy angyalt. Én konkrétan nem jelentettem ki, hogy hé ez itt egy angyal, köszönjetek szépen, de az összehívással megbízott vadászok bizonyára figyelmeztették őket, hogy ez nem a hetente megtartott száraz ülés lesz.
Amikor végre mindenki elfoglalja a helyét és kezd nagy lenni a nyüzsi, ahelyett, hogy csendre inteném őket, némán állok fel. Ujjbegyeimmel az asztallapon támaszkodom, bár inkább csak érintem őket és szigorúan nézek végig mindenkin. Mélyet sóhajtok, s időhúzás nélkül belekezdek. Lényegében elmondok mindent. Közben hol lassú tempóban körbejárom az asztalt, hogy érezzék, ki a domináns a teremben, hol az asztalfőnél állok, de nem ülök egyszer sem. Elmondom, hogy Mammon, a Pestis át akarta venni a testem és ezzel New York felett az uralmat. Elmondom, hogy egyedüli emberként néztem vele szembe és győztem. De győzelemnek nagy ára volt. Úgy csűröm csavarom a szavakat, hogy a történtek előnyömre váljanak. Egy lovas sem tudott kifogni rajtam, jobban teszik, ha ők sem állnak az utamba. Erősen érezhető a szavaimon. Puszta óvó figyelmeztetésként.
Majd áttérek arra, hogy úgy érzem, Mammon kezd veszélyessé válni. Ekkor Cassael mellé állok és leveszem róla a bilincset. Lépésemet sziszegő felháborodás követi néhány ember részéről, de senki nem ad konkrétan hangot az ellenvéleményének. Ők még ott tartanak, hogy Mammon. Idő kell, hogy mindent feldolgozzanak. Ezt én meg is értem. De a bilincses húzással azt is meg akarom mutatni, hogy megbízom Cassaelben. Nem jelent ránk veszélyt.
- Továbbra sem bánunk az angyalokkal kesztyűs kézzel és a protokoll marad az eddigi. De ez az angyal sokat tett a városért azzal, hogy ma megfékezett. Mammon ma kis híján – itt egyetlen múló pillanatra megcsuklik a hangom, de nem feltűnő, talán csak Cassael veheti észre a kifinomult érzékeivel – elvette három vadászunk életét. – Majd a lényegre térek. Biztosítom őket, hogy a pecsét stabilan tart, de nem vagyok hajlandó ketyegő bombaként a városban maradni. Falakon kívüli projektre hivatkozva elhagyom a várost. Csak mi tizenketten fogunk tudni arról, hogy valójában mi a helyzet.
- Határainkon kívül fogom védeni a várost. Cassaellel végleges megoldást fogunk találni a Pestis problémára. Addig pedig annyi mocskot tüntetünk el, amennyit lehet. – És van egy nagyon, nagyon fontos dolog, amire még figyelmeztetem őket. – Továbbra is én vagyok New York vezetője. – Lesz szemem és fülem. Ha bárki megpróbálja elvenni tőlem a posztomat, visszajövök és megetetem a vadászkutyákkal. Őt és mindenkit, akit szeret.
Ez után, az összegyűltekkel még hosszasan tárgyaljuk a továbbiakat, a protokollt a távollétemben és minden esetlegesen felmerülhető problémára már előre megoldást tűzünk ki. Nem hagyok itt csak úgy csapot papot. Amíg ezt letudjuk, addig Cassaelnek kint kell várnia. A bilincs nem kerül vissza, de két vadász marad az oldalán, erősen tartva az angyalpengét. Én még legalább két órát töltök bent, amíg ők az ajtó túloldalán szobroznak.
- Mehetünk. – Jövök végül ki, megragadva az angyal felkarját és elég erőszakosan indítom meg abba az irányba, amerről jöttünk. Ugyanaz a menetrend visszafelé is. A terepjáróba lényegében belököm, de a motelhez vissza már én vezetek. Nem jön velünk kíséret. Érezni a levegőben, hogy ott motoszkál bennem a bocsánatkérés, hogy nem szándékos volt a megalázás, de... Őszintén? Ez most a legkisebb gondom. Túl sokfelé járnak a gondolataim. Túl gondterhelt vagyok ahhoz, hogy még az ő nem létező lelkivilágával is foglalkozzak. Hisz kit érdekel? Ez csak munka. Van egy közös célunk, azon kívül semmi kötődés.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Pént. Május 19, 2017 8:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Tekintetem előtt meglassítva peregnek a történések. A szobába hajított vadász alakja elmosódottan suhan befelé, lábai alig érik a földet, miként egyenes vonalban halad az időközben felbukkanó Wallenberg felé. Hogy összeütköznek-e, avagy sem, már nem láthatom, pillantásomat ugyanis hirtelen kapom el a perifériámba tóduló alakoknak hála. Akképpen kerítenek körbe, mint a hiénák, szinte a bőrömön érzem megvetésüket és mélységes utálatukat, amelyek egységes egésszé formálódva kiáltanak a halálomért. Mióta az eszemet tudom, lenyűgöznek a halandók, óvni kívánom őket, akár jómaguk a legértékesebb porcelánt vagy éppen gyermekeiket, ám jelen momentumban megértem minden testvér álláspontját, kik inkább az ódzkodást választják az emberekkel szemben. Hiszen erejüknek szélén lavírozva csupán az olyan ostoba angyalok kerülhetnek szembe egy csoportnyi vérengző vadásszal, mint én. De nem bánkódok. Ha úgy kívánja az Úr, ma itt haljak, legyen kívánalma szerint, mi erőmből tellett, azt megtettem bárányának egyikéért, ki a maga nyers és ellenséges megnyilvánulásai ellenére is valamiképpen a legkedvesebbé vált nekem.
Ettől függetlenül nem adom fel egyhamar, nem várom tétlen, hogy lemészároljanak, akár egy vadat, felkészülve ellenben az újabb próbálkozásokra, védekező állásba helyezem magamat. A következő csapás mégsem következik be, a testemet sújtó fájdalom sem érkezik számításom szerint, amelynek egyedüli oka a védelmemre kelt Drake. Az eddigieknél is ostobábbá lennék, ha úgy hinném, mindezt értem teszi, ingatag és cseppet sem szívélyes kapcsolatunk okán, valamiért azonban elönti a mellkasomat holmi szokatlan melegség és békesség.
Pusztán akkor ocsúdok nyugalmamból, mikor felém fordul, és a kezeimet kéri. Óhatatlan az ujjai közt lapuló bilincsre révednek íriszeim, a rajtuk messziről is neontáblaként villódzó rúnákra, ám nem ez a legnagyobb probléma, mi jelen helyzetemben izgat. S még csak nem is az, milyen állapotomban válok kiszolgáltatottá egy városnyi, a véremre szomjazó vadásznak, hanem az, hogyha most rám helyezi azokat a béklyókat, képtelen leszek megmenteni az embereit. Leírhatatlan kényszer fog el arra, hogy tüstént köddé váljak szemeik előtt, és menjek a dolgomra bevégezni Wallenberg eredeti óhaját, mindenesetre úgy érzem, ezt nem lenne helyes meglépnem. Odanyújtom hát csurom vér kezeimet, s ellenben védencemmel, én végig a tekintetét kutatom, remélve tőle bármi jelet a folytatásra vonatkozólag.
Ez persze nem történik meg, viszont a bilincsek hatását egyhamar megérzem. Talán legyengült állapotom, tán a rúnák egyedisége, mindazonáltal egy kitartó, halk sípolás telepedik az elmémre, amely legfeljebb csak erősödik, de elhalványodni egy pillanatra sem akar. Ilyen mód nem esik nehezemre eleget tenni Wallenberg erőszakos lökdösésének, a járműbe is szó nélkül szállok, hallgatva természetest addig, hogy mit diskurál a társával.
Miként útnak indulunk, és újfent megüti füleimet a hangja, lassacskán rá vezetem pillantásomat a kinti látványról, hosszú másodpercekig figyelve ábrázatát.
- Mit remélsz ettől az egésztől? Időhúzás minden, ezt te is jól tudod - szólalok meg végül csendesen, tán hűvösebben a kelleténél, ám úgy gondolom, már Manakel társának meglátogatása sem volt a legbölcsebb döntés. Igaz, a pecsét ereje végre nem mérgezi a testét és duzzasztja Mammon erejét, de még nem lehetünk biztosak a végeredményben. Mennünk kéne, és nem a vadászaival foglalkozni. Természetesen ezt ilyen nyíltan nem mondom ki, éppen eléggé lüktet a fejem ahhoz, hogy ne kívánjak magamnak több fájdalmat Drake esetleges dühös, ellenséges megjegyzései nyomán. Össze is szorítom a szemeimet, és azután sem nyitom fel őket, miként az utóbbi momentumokban felerősödött sípoló, zúgó hang lecsillapodott némelyest.
Kényszerpihenőmnek akkor vetek véget, mikor a jármű eddigi lágy ringatózása hirtelen abbamarad, a zúgó motor pedig elcsendesül. Következő úti célunk nyilvánvalóan a tanácsterem, ahova beérve a vadászok korábbi fogadtatásának többszöröse csap arcon. Megvallom, ennyi, a fejemet a testemtől elváltan óhajtó halandóval még nem leledzettem egy légtérben, hálás is vagyok Drake-nek, amiért nem mozdul mellőlem. A végzetem továbbra sem képezi félelmeimet, azonban a mélységes elutasítás kellemetlenül érint. Tisztában vagyok az okokkal, Gabriel megvetette az angyalok ágyát idelent, mégis arra vágyom, hogy az emberek tudják és elhiggyék, nem vagyunk mind egyformák.
- Drake… - neve óhatatlanul, akaratomon kívül csúszik le ajkaimról, szerencsére oly halkan, hogyha nem figyel, észre sem veheti ballépésemet. Tekintetemet viszont szándékkal, kétségekkel telve vezetem rá, remélve, egy pillantással legalább megszán, megtelítve némi kitartással és bizakodással.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Csüt. Május 18, 2017 10:20 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Amikor Mammon a városom közelébe tette a gusztustalan lábait, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy bármit megtegyek azért, hogy elhárítsam a veszélyt. Bármit. Megvannak a forrásaim, hallottam már a lovasokról, és tudtam jól, hogy ha egy valakit nem akarunk a határainkon belül látni, akkor az ő. A Pestis. Nem mintha a többieket szívesen látnánk, vagy nagyobb túlélési esélyeink lennének, de ha valaki, akkor Mammon aztán tud mocskosan játszani. És szeret is. Tapasztalhattam már közös pályafutásunk alatt és jól tudom, hogy a tortúrámnak közel sincs vége. De amit az egészből ki akarok emelni, az a bármit. Nem érdekel, ha a lelkembe kerül, de New Yorkhoz egy ujjal sem fog hozzáérni. Nem, amíg én itt vagyok. Hisz ígéretet tettem. Talán konok vagyok és az, ahogy a várost vezetem nem túl demokratikus, de ez jó. Ennek köszönhető, hogy a városom lakói nem egyszerűen túlélnek, hanem élnek. Így hát mély levegőt veszek, felveszem a keresztem és kilépek a motel ajtaján, egy féltucat paprikás hangulatú vadásszal szembe találva magam.
Hallgatom őket, figyelem őket, és érzem a démont fújtatni a bőröm alatt. Értetlenül néznek rám, aggódnak. Némelyik leengedi fegyverét, szembesülve vele, hogy kire is fogja azt, más pedig a háttérbe húzódva továbbra is készenlétben áll. Ami mindegyiküknél megegyezik az a bizonytalanság. Tudom, hogy tudják, mit hallottak és értem, hogy össze vannak zavarodva. Úgy tűnik, itt a tőszavú parancskiadás, hogy hívjanak össze mindenkit, most nem lesz elég.
- Narancs kódunk van. – Harckészültséget jelent, de nem elkerülhetetlen harcot. Ilyenkor fontos, hogy mindenki higgadt maradjon. Két-három éve nyugaton áttörte a falainkat egy csapat – túlzottan – ambiciózus démon. Nos, az már nem narancs kód volt. – Hívjátok össze a gyűlést. A város ne tudjon róla. – Ismétlem el újra, megtoldva valamivel. Nincs szükségünk felesleges pánikhangulatra. Az összegyűlt vadászok már épp kezdenek magukhoz térni és végre én is látom rajtuk, hogy készek a háttérbe tolni a kérdéseik és azt tenni, amit mondok, amikor a motel mögött felhangzik a vészcsengő. – Egy angyal! – Az embereim azonnal felkapják a fejüket, gyakorlottan járnak el. Van, aki fegyverrel rohan hátra, van aki a környéket biztosítja be. Ami azt illeti, meg is dicsérhetném őket. Pontosan azt a protokollt alkalmazzák, amit a fejükbe vertem. Én dicséret helyett azonban gondolatban végtelenül ismétlődő arcon csapásba kezdek. Már csak ez hiányzott. Ha angyalt találunk, azt általában előbb elfogjuk, hogy hasznát vehessük. Információk, tollak, ilyesmi. Általában. De vannak azok a helyzetek, amikor nincs idő, vagy lehetőség rá. Az alapján pedig, ahogy Cassael kinéz, ahonnan kijön... halott ügy.
Nem tétovázok én sem, nagy lendülettel veszek teljes hátrafordulatot, hogy levágjam a motel mögé vezető utat a szobámon át. Cassael sikeresen telibe hajít az ellenfelével, akit egy gyakorlott mozdulattal kapok el intek nyugalomra. Az egész egy másodperc, meg sem állok, csak átlépem hogy tovább haladhassak. Amikor kiérek, épp két másik készül rávetni magát az így is leharcolt állapotban lévő angyalra... de odáig már nem jutnak el. Fegyvertelenül vetődök be a két fél közé, a vadászaim felé fordulva, közvetlenül Cassael előtt állok meg, a kezeimet lazán feltartva, hogy lássák, nincs ok támadni. Azt gondolhatják, megőrültem. Nem csak azért, mert egy angyalt védek, hanem azért is, mert egy ilyen védtelen, kiszolgáltatott pozíciót veszek fel, fegyvertelenül.
- Elég! – Szólok végül rájuk mennydörgő hangon, indulatos tekintettel, amikor látom, hogy a pacifizmus nincs rájuk túl nagy hatással. Úgy kell velük beszélni, hogy megértsék. És az a nyelv sokszor erőszakos. De mikor meghallják a jól ismert tónust, látványosan meghátrálnak, mint valami elcseszett szafari film. Felismerik a vezérüket. – Az angyal ártalmatlan. – Teszem még hozzá, ahogy leengedem a kezeimet. Hogy én hatástalanítottam-e, vagy velünk van, azt nem lehet kihallani a hangomból, egyszerűen csak megálljt parancsolok. Hamarosan fáradt, komor tekintettel nézek az egyik férfira és felé nyúlok, láthatóan várok valamire. Ő pedig mintha már olvasna a gondolataimban, átnyújt nekem egy felrúnázott bilincset. Átveszem és Cassael felé fordulok.
- Add a kezed. – Suttogom felé, hogy csak ő hallja. A szemeibe viszont nem nézek fel. Végig lesütött tekintettel várom, hogy odanyújtsa a kezeit a bilincshez, én pedig rákattinthassam. Nem tudnék most felnézni a szemeibe. Talán most írtam alá három emberem halálos ítéletét. De ha másik hat-hét előtt elengedek egy angyalt, egy láthatóan nem túl bizalomgerjesztő angyalt... diktatúra ide, vagy oda, engem szétszednek.
Az eredeti terv az volt, hogy őket elküldöm összecsődíteni a városházára mindenkit, aki számít, addig Cassael elintézi a gyárépületi... incidenst, majd együtt átreppenünk a tanácsteremhez mi is és indulhat a buli. Mivel ez a szerencsétlen kellő feltűnést keltett, a – körülményekhez képest – könnyű és kényelmes megoldásról ennyit.
- Benny, Fox. Riadóztassatok egy mentőegységet és menjetek a gyárépülethez. Hárman megsérültek. – A többiek feladata továbbra is az, amit már kiadtam. Sürgetően csettintgetek is egyet kettőt, hogy gyerünk, dolog van. És amikor mindenki a dolgát intézi... meg egy vadász velünk marad, újra Cass felé fordulok. Szóra nyitom az ajkaim, de össze is zárom őket. Az eredeti terv szerint szerettem volna megosztani, hogy mire készülök, de így ezt az opciót is elvetem. Helyette csak erőszakosan megragadom a karját és az itt maradt terepjáró felé rángatom, lököm. Hisz ő egy angyal, nekem meg itt van egy vadászom. – Menjünk. – Nem is hozzá beszélek, inkább a férfihoz. Ő fog vezetni.
- Bocs a bilincs miatt. Tudom, hogy így erőtlen vagy de... darabokra szednének mindkettőnket, ha odaállítanék egy angyallal. – Jegyzek meg még ennyit Cassaelnek, a városháza felé tartva. A továbbiakban komoran és üresen nézek ki a városra. Látszólag teljesen higgadt vagyok, feszültségem csak az tükrözi, ahogy az ujjaimmal szüntelenül az ölemben nyugvó angyalpengével babrálok. Már-már irritálóan.
Megérkezve a hátsó bejáratot használjuk, fel a tanácsteremig, ahol már kezdenek gyűlni a meghívottak. Érezni a levegőben, hogy mennyire szeretnék megalázni az angyalt, kóstolgatni, amíg el nem kezdődik az ülés, nyilván azt hiszik, hogy skalpként hoztam ide. De valójában azért nem mozdulok el mellőle, hogy esélyt se kapjanak rá, hogy kinyissák a szájukat. Cassaelt nem bánthatja senki. Sem szavakkal, sem máshogy. Rajtam kívül legalábbis.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Május 16, 2017 8:38 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Lassú, elnyújtott mozdulatokkal dögönyözve felsőmet tűnődök a vadász korábbi szavain. Már azt sem igazán értettem, miért nevezett embernek, mialatt nyíltan megveti a fajtámat, azonban a megnyugtatására tett kísérletem kritizálása olyasvalami, amely tényleg nem fér a fejembe. Mozgóképeiket, egyéb alkotásaikat egyértelműen a magukból merített tapasztalatok alapján formázzák, miért hazudnának bennük hát ekkorát? Mindenképpen vissza kell még térnem erre, ugyanis ha valóban az én ismereteimben leledzik pontatlanság, mihamarabb korrigálnom szükséges őket.
Csendes mélázásomból az odakintről beszűrődő hangok, majd Wallenberg utasítása ránt ki. Katona vagyok tán, ám az utóbbi két napban az igen csak leharcolt fajtából. Szívesen hagynám figyelmen kívül a tényt, miszerint mozdulnom kellene, sőt, Mammon mocskát sem takarítanám önfeledt lelkesedéssel, miközben lennének fontosabb elintéznivaló ügyeink Drake-el, viszont tudom, hogyha veszni hagyom embereit saját kényelmem okán, azt se nekem, se magának nem fogja az életében megbocsájtani védencem. Tehát egy határozott bólintást követőn feltápászkodok a fal mellől.
- Dolgozom rajta - biccentek felé, és újabb kérésének eleget téve a szárnyaimat is visszaegyengetem rejtekükbe. Aztán a földön heverő tálhoz lépek, amelyben ha nem is túl sok, de némi maradék hamu még leledzik az oldalain szétkenődve.
A töltényeket éppen olyan módon távolítom el, mint néhány perce a férfi combjában lévőt, majd a hasamra kenegetem azt a csekély mennyiségű, kevéske port, hátha a vérzést legalább visszaszorítja. Megoldhatnám természetest a problémát más úton is, viszont mérlegelnem kell; a pecsét megtörése után visszamaradt, megcsappant angyali energiáimat a saját gyógyulásomra, vagy inkább az utazásra és a vadászok memóriájának törlésére használom fel? Úgy vélem, nincs túl sok választási lehetőségem.
Drake újabb „parancsát” hallva kimérten rá emelem tekintetemet, mindazonáltal jellegzetesen zöld íriszei helyett már csak a hátával szembesülhetek. Nem válik a kedvemre, egymaga rendezze le a vadászait, noha jobban belegondolva egy ismeretlen, vérben fürdő alak jelenlétével sem menne többre.
- Nemsokára visszatérek - jelentem ki csöndesen, s ezzel felkeresem az említett hátsó kijáratot. Odakint ismét bújtathatom elő szárnyaimat, révén, valamiképpen el kell jutnom a gyárépületbe - lehetőleg minél hamarabb -, a gyalogtúra pedig szóba sem jöhet, mielőtt azonban útra kelhetnék, a motel oldalsó szárnya mögül egy fegyveres alak bukkan elő. Esélyem sincsen arra, semmissé tegyem látványomat vagy legalábbis a szárnyaimét, a zilált külsejű férfi rögvest kiszúr magának, a kezében nyugvó pisztolyt rám szegezve. Hamar rádöbben mondjuk, hogy amazzal túl sokra nem fog menni ellenem, szóval a földre ejtve lőfegyverét, angyalpengére cseréli azt.
- Egy angyal! - kiáltja el magát, nyilvánvalóan riadóztatva a többieket, mialatt már rohan is nekem. Nem hibáztathatom, el tudom képzelni ugyanis, miként festhetek. Saját és Wallenberg vérében fürdőzve, szobájának hátsó kijáratán sompolyogva elő nem kelthetem a legbizalomgerjesztőbb benyomást, a helyében egyenest arra asszociálnék, megölték a vezérüket. Próbálkozás nélkül mégsem adhatom fel a reményt.
- Ez nem az aminek látszik… - szólalok meg, megadóan magam elé emelve vértől mocskos kezeimet, de persze nem tántoríthatom el szándékától a halálomra szomjazó embert. Kivárom hát, míg egészen közel ér hozzám, aztán ellépve oldalra, illetőleg felhasználva lendületét, a kabátjánál fogva repíteném tovább, csakhogy már számított a taktikámra. Egyértelműen nem én vagyok az első angyal, akivel megharcolt, éles reflexeimen múlik csupán, a felém lendített penge nem fúródik egyenest a koponyámba. Erre azért mégsincsen időm, fogy az erőm, a türelmem és az időm, ezért meg sem várva, hogy újabb löketet kapjon, ezúttal biztos fogást találok a gallérján, majd egyenest a szobába hajítom nyughatatlan voltát.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Kedd Május 16, 2017 11:35 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


A helyzet komor, a helyzet siralmas, a helyzet... sorolhatnám. Cassael mégis úgy viselkedik, mintha a kék osztrigába próbálna elcsábítani. Feszélyezett grimasz ül ki az arcomra, amikor megfogja a kezemet. Hányszor is mondtam el neki az utóbbi tizenkét órában, hogy nincs tapi? Legalább háromszor.
- Ember. – Engedem vissza az eddig feltartott fejem a kemény padlóra. – Ez csak a filmekben működik. – Húzom közelebb magamhoz a homokozóba dugott kezem, amikor végre elengedi. Nem tudom, mi zajlik le a fejében, hogy mégis mit gondol, segít-e ez bárkinek a kamaszlányokon kívül, de nem is érdekel. A szociális dolgain még bőven van mit csiszolni. Kezdve ott, hogy férfiemberek közt mit illik és mit nem. Ezek ellenére természetesen értékelem, hogy segít nekem. A fenébe is, ha ő nem lenne... Most inkább bele sem gondolok abba, hogy mi történt volna. Ő fékezte meg Mammont. Kétszer. Én lényegében csak olaj voltam a tűzre, ami a démon felszínre segítését illeti. Több eszem is lehetne. Így számomra teljesen eltörpül a tény, hogy a gyárépületnél nagyrészt a lélekjelenlétemnek volt köszönhető, hogy a lovas nem tépte azonnal darabokra az embereimet, majd ki tudja mit tett volna a városommal.
Amikor Cassael végül a combomra helyezi a tenyerét, mélyet sóhajtok és próbálom hamar ellazítani a testem. Tudom, hogy mi következik most,  nem ejtettek a fejemre. Nem gyógyíthat meg, amíg bennem van a golyó. Az angyal meg sem várja, hogy felkészüljek, már kint is van a lövedék. A testemen végighasító fájdalomra mélyről felnyögök és egy a vadászokra igazán jellemző káromkodást ki is préselek magamból, de ennyi. Volt már rosszabb is. Igyekszem nyugodtan feküdni, amíg a hamut a sérülésbe szórja. Szinte érzem, ahogy tátongó lőtt sebből egy mélyebb harcolássá húzódik össze. Mintha csak fenn akadtam volna valami csúnyább drótkerítésen. Nem a legszebb, de innentől nem lesz bajom. A sérülés nem zárult ugyan össze, de a vérzés teljesen elállt.
A zajok már beszűrődnek a távolból, én pedig fájdalmas kifejezéssel követem Cassael útvonalát, míg végül a falnál köt ki. Felülök, alkarjaimmal lazán támaszkodva a felhúzott térdeimen. Szükségem van néhány másodpercre, hogy összeszedjem magam. Fizikailag most már rendben vagyok, inkább szellemileg vagyok kimerült a viaskodás miatt. A vérnyomásom meg az egekben, mert tudom, mi fog most következni. Azért tartok ott, ahol, mert nem félek dönteni. És nem félek gyorsan dönteni. Legtöbbször hamar fel tudom mérni a helyzetet, végig pörgetni a lehetőségeimet, és kiválasztani azt, amelyik a legmegfelelőbbnek tűnik. Választani akkor is, amikor csak rossz döntések állnak a rendelkezésemre. Egy másodpercre elfordítom a fejem, hogy a semmibe nézhessek, majd kényes sóhajok formájában zsörtölődve állok fel.
- Most már szedd össze saját magad. – Végig mérem, alaposan szemügyre veszem a szárnyait. Nem tagadhatom, hogy szépek. De ez olyan szépség, ami nélkül jobb lenne a világnak. – És tüntesd el azokat. – Biccentek a nem kívánatos... testrészeire kelletlenül. A stílusomon nem tudok változtatni, de mindezzel csak azt akartam mondani, hogy köszönöm, én már rendben vagyok, most már foglalkozzon nyugodtan magával, rá fér. A szárnyait pedig rejtse el, ha egy mód van rá, és ha nincs rá mód akkor is, mert odakint vadászok sorakoznak. S bár nyersen fogalmazok, mindezt azt hiszem, jól kitűnik a tekintetemből. Talán a hálához hasonlít. De az én gondolataim már máshol járnak. Odakint járnak.
- Van egy hátsó kijárat. Ott ki tudsz menni. Hozd rendbe őket és gyere vissza. Addig én elintézem ezt. – Majd elfordulok, veszek egy utolsó mély lélegzetet és immár teljesen összeszedetten az ajtóhoz sétálok, hogy kinyissam azt, mielőtt a vadászaim betörnék. Az ajtó nyílik, s az első amit az arcomba kapok a fegyvercsöveken kívül, egy nagy adag szentelt víz. Kelletlenül húzom végig a nyelvem az alsó ajkamon belülről, a jellegzetes kiégett tekintetet mímelve. Felnézek a velem szemben álló emberemre és egyszerre látok a szemeiben megnyugvást és értetlenséget.
- Hátra. Mindenki. – Lépek ki a motelból, magam mögött tárva nyitva hagyva az ajtót. Nem rejtegetek tovább semmit. Had lássák, hogy mi történt odabent. Hogy a szoba véresen és romokban áll. – Hívjatok össze mindenkit, aki számít. Fél óra múlva. A tanácsteremben. - Fél óra elég, hogy odacsődítsék, akit kell, én pedig megvárjam, míg Cassael visszatér és... megosszam vele a további terveimet. Azt hiszem, kiérdemelte, hogy partnerként tekintsek rá.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Május 15, 2017 9:08 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Nevem hallatán várakozón és bizakodva fúrom tekintetemet a vadászéba, remélve az utolsó kis megerősítést tőle a hogylétét illetően, a rákövetkező kijelentésre azonban nem számítok. Szemhéjaimat enyhén összehúzva figyelem Wallenberg arcának vonásait, ide-oda cikázva lélektükrei között, hátha megfejthetem, mire gondol pontosan, de mivel íriszeiből képtelen vagyok kiolvasni az igazságot, úgy kimérten lepillantok magunk közé.
- Ohh… - elkél néhány másodperc, mire halkan előbúvik belőlem a felismerés, noha feszélyezettségére még mindig nem találok magyarázatot. Ettől független nem kísértem a sorsomat, hanem óhajának eleget téve lekecmergek róla, s lássuk be, a sérülésének sietős ellátása is kényelmesebbé válik ilyen formán. Messze vagyunk még persze attól, hogy teljesen meg is gyógyuljék, viszont ha nem erőlteti meg magát, amíg előteremtem a tollaim hamvát, egyelőre rendben lesz.
- Igen - felelek neki félvállról, jelezvén, bár tekintetem a szárnyamon nyugszik, és látszólag a megfelelő alapanyagok kiválasztásával foglalatoskodom, figyelmem nagyon is az ő tulajdonát képezi. A tépegetés máskülönben nem valami kellemes, mégis, a vele járó kérészéltű fájdalom foszlányok össze sem mérhetőek azzal, amelyet a vadász a hangjában hordoz, szóval amint megszereztem a tollakat, aggodalomtól teljes pillantásomat is visszavezetem Drake-re.
- A démon műve, nem a tiéd… - közlöm vele, összeszedvén határozottságomat. - De mindent megoldunk - biztatom, komolyan is gondolva, hogy nem késő még visszafordítani a károkat. Abban már kevésbé vagyok bizonyos, jó néven fogja venni mellékelt cselekedetemet, mindenesetre úgy tapasztaltam, a halandók kimondott hatékonysággal szokták efféle módon nyugtatni egymást, avagy óvatosan megfogom a hozzám közelebb eső kezét, és egy határozott, mégsem fájdalmas szorítást eszközölök rajta. - Egyelőre egy problémával törődjünk - teszem hozzá, majd eleresztem és visszatérek a legfőbb gond megoldásához, igaz, ehhez ismét Wallenberg közreműködése szükségeltetik.
Nem nézem túl jó szemmel a felesleges erőlködését, mégis megvárom, hogy egyedül szedje elő a gyújtót. Csekély és szegényes lehetőség arra, maga oldjon meg egy kihívást, ám úgy vélem, jelen állapotában egy ilyen gyermeteg sikerélmény is elkél ahhoz, ne omoljon össze teljesen.
Mihelyst azonban kezemben tudhatom a kicsiny eszközt, nem késlekedek tovább. Kerítek még egy tálat is, amiben biztonsággal elégethetem a tollakat - a nagy rendetlenségben ez nem is esik olyan nehezemre -, tehát pillanatokon belül lángra kaphatnak szárnyam egykori darabkái, s amilyen gyorsasággal gyulladtak meg, oly hamar válnak hamuvá. Nem hintem rögvest az egész tálnyi forró port a férfi combján éktelenkedő sebbe, hanem - amíg hűlnek - végtagja fölé helyezem a tenyeremet, és a telekinézis útján egy határozott mozdulattal eltávolítom belőle a golyót. Bizton veszem, ez még annyira sem lehet kellemes, mint eddigi szenvedései, így ezúttal nem késlekedek, és a hamvakat úgy ahogy van, beleszórom a sérülésébe.
- Remélem ez megteszi… - suttogom inkább csak magamnak, mialatt halkan szuszogva figyelem a remélhetőleg gyors ütemben végbemenő gyógyulást. Amennyiben sikerrel járok, felengedem lábán a szorítást, és a legközelebb nyugvó falfelülethez hátrálva megpihenek egy kicsit, mielőtt magamat is összeszedhetném.
Az elmémet mérgező aggodalmaimon és kételyeimen felül pusztán a szoba szűkössége okán sem megy ez olyan egyszerűen, hiszen egyik szárnyam az oldalsó falnak préselődve nyomorog mellettem, míg a másikat emelkedettebb állapotában vagyok kénytelen az ágyra polcolni. A hasamban áldott békében nyugvó töltények sem tesznek hozzá komfortérzetem javulásához, ahhoz mindenesetre nem szedtem még eléggé össze magamat, megszabaduljak tőlük.
- Amint rendbe jöttem, visszatérek az embereidért - jelentem ki csöndesen, léhán szorongatva vértől mocskos és nedves ingemet. Szép elképzelés persze, csupán azzal nem számoltam, mekkora felfordulással és hangoskodással járt az imént a Halál pecsétjének eltávolítása. Márpedig a kívülről beszűrődő zaklatott s feszengő hangok arra engednek következtetni, nem maradt észrevétlen a procedúra.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Hétf. Május 15, 2017 6:06 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



to bae
- Cassael - préselem ki magamból az angyal nevét, amit hallhatóan egy teljes mondat fog követni, miután kérdőn a nevemen szólít. Feltételezem, megerősítést kér, hogy én vagyok-e az. Hát ha másból nem is, a stílus alapján egyenes választ kap. - A tökömön ülsz. Két másodperced van, hogy leszállj róla. - Jól lehet, kisebb gondom is nagyobb most ennél, tekintve a vérmennyiséget, ami vígan távozik belőlem a combomat díszítő lőtt seben át, de azért ez is elég fontos tényező. Mert ha tovább melengeti a golyóimat, esküszöm, a következő töltény az angyali hátsó fertályába fog ékelődni, nem a gyomrába.
Mikor végre leszáll rólam és elszorítja a lábamat, azonnal mozdulok, hogy felüljek és hátrébb kúszva nekidőlhessek az ágynak, vagy bárminek. De nem sok esélyt kapok rá. Magasra szökik a szemöldököm, amikor hirtelen leteremt, hogy ne mozogjak, de nem ellenkezem. Erőtlenül dőlök vissza a földre, mint egy zsák krumpli.
- Cassael... – szólítom újra a nevén, hogy bármit is csinál, közben rám figyeljen. Hallani a fájdalmat a hangomon. Az erőtlenséget, amit a démonnal való viaskodás okozott, a kínt, amiért a lábamba fúródott golyó a saras... de amit a leginkább kihallani, s amit ugyanakkor a leginkább próbálok rejteni, az a kétségbeesés. – Az embereim. Mit tettem velük. A városom. – Lihegem, feleslegesen hergelve saját magamat, amivel jelenleg csak ronthatok az így sem túl fényes helyzeten. De milliónyi forgatókönyv lezajlik a fejemben a közel, s távol jövőre nézve. Átléptem egy határt. Gyenge voltam, ostoba. És most mind megisszuk a levét.
Ám az angyal szavaira egy újabb kifejezés rajzolódik ki arcomra, ami nem hazudtol meg, s arra is bizonyíték lehet, hogy még nem omlottam össze. Kínosan, félig kérdően húzom a számat, a földön fekve csak tekintetemmel követve Casst. Csiholó mit akar? Szükségem van egy másodpercre, hogy összerakjam, mi történik. Úgy tűnik, tompábbak lettek az érzékeim, mint hittem.
- A zsebemben van. – Felelem erőtlenül, de láthatóan továbbra is igyekszem észnél maradni, amennyire lehet és összeszedettnek mutatni magam. Volt a zsebemben egy zippo, de melyikben? Elgondolkodom rajta, mielőtt az angyalnak megfordulhatna a fejében, hogy sietősen végig kutasson. Bár a combom erősen akadályoz benne, én mégis az oldalamra fordulok és kihúzom a farzsebemből a kis „tűz csiholására alkalmatos eszközt”. – Igyekezz.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Május 15, 2017 1:05 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Egy rövid momentumra elfog az aggodalom, amint a vadász eddig feszülten küszködő teste hirtelen elernyed alattam. De még él, lélegzik, s vélhetően minden erejével a démonnal való csatározásra összpontosít odabent. Kínlódásait egy pillanattal sem szeretném ezért - s amúgy sem - elnyújtani, tehát kapva kapok az alkalmon, hogy megszabadíthassam a pecséttől. Nem tántorít el a torka mélyéről felszakadó, túlvilági nevetés, sem az azt felváltó kínlódó, fájdalmas üvöltése. Igaz, utóbbit már nehezemre esik hallgatni, ugyanis a legutolsó, mit szeretnék, hogy az én kezeim által leljen borzalmakra. Ez mégis egy szükséges rossz, olyasmi, amit balgaság volt eddig elkerülni, szóval igyekezvén lerövidíteni a procedúrát, összeszorítom szemeimet, és minden erőmet a rúnák megtörésébe ölöm.
Kitartásomnak meglesz a foganatja, a tenyerem alatti erőteljes pulzálás lassan alábbhagy, Drake teste a hirtelen megfeszülést követőn pedig ismét elernyed, csendet hagyva maga után a szobában. Legfeljebb sűrű szuszogásom, amely éket ver a némaságba, míg arcát figyelve várom, hogy magához térjen. A zöld szemek felbukkanásakor azonban bennem ragad minden levegő. Hosszú másodpercekig nem merem kiengedni a tüdőmet feszítő légáramlatot, félve, túl sietősen nyugszom meg, és a férfi tisztasága pusztán tünékeny illúzió, ám előbb-utóbb képessé válok elhinni, hogy amit látok, egyelőre véges, és nem a reménykedéseim keltette csalfa látomás.
- Drake...? - szólítom meg csöndesen, csak hogy teljes bizonyosságot nyerhessek, és addig el sem eresztem alkarját, amíg rám nem pillant, és azt nem mondja; ismét önmaga. Persze, amennyiben nem történne meg rövides időn belül, úgy nem várakozok az épségének rovására, hiszen egyre töményebben érzem a vérének szagát a helyiségben terjengeni.
- El kell látnom a lábadat - jelentem ki, miközben bontom is a nyakkendőmet, amelytől mihelyt megszabadulok, már sietősen kötöm is a combjára a bemeneti nyílás fölött. Egyszerűbb lenne, ha előző éjjel nem pazaroltuk volna el minden gyógyító készítményemet, viszont a szárnyaim még megvannak, némi kitartás, és orvossággal szolgálhatok tehát. - Jobb, ha nem mozogsz - intem türelemre, aztán a még mindig a szoba szűkét „élvező” szárnyaimból kitépek néhány tollat. Nem egyéb célból természetest, minthogy elhamvasszam őket. Igaz, mélyebb sérüléséhez idomosabb volna olajat használni, ám amannak kinyerése sokkalta körülményesebb, mint pár szál toll elégetése.
- Hol tartasz gyufát vagy bármi tűz csiholására alkalmatos eszközt? - kérdezem, egyik kezemben a feketeségeket tartva, míg másikkal a hasamra szorítok, enyhítve a vérzést. Kellemetlen érzés két lőtt sebbel lavírozni, én mégis tovább eléldegélek a jelenlétükben, mint Wallenberg a magáéval. Szép sorjában mindent.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Vas. Május 14, 2017 9:16 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


to bae
Ténylegesen ugyan nem, de érzem magamon az embereim fájdalmát. Érzem, ahogy minden elmúló másodperccel belehal a lelkem egy darabja. Talán hanyag voltam, talán forrófejű, talán csak Mammon késztetésére akartam Cassaelnek megmutatni, hogy hol a helye, amikor kiadtam a parancsot az angyal felnégyelésére, majd rögtön vissza is akartam vonni. És most mindannyian isszuk a levét. Minden izomrostom remeg és lüktet, legalábbis így érzékelem én a démonnal való belső küzdelem nyomán. Kívülről szemlélve ebből nem látni semmit. Kívülről biztos lábakon állok és kéjes vigyorral, ébenfekete szemekkel figyelem a fertőt, amit okozok. Mert én okozom. Közvetve, vagy közvetlenül... mit számít.
S amikor Mammon már olyannyira eluralkodik rajtam, hogy szertefoszlik minden remény és átadom neki magam, erős fájdalom hasít a combomba, mire az egyensúlyom elveszítve térdre zuhanok. Érzem, hogy a démon ereje gyengülni kezd. Továbbra is gúzsban tart, de nem terjed tovább a fertőzése. Sosem gondoltam, hogy ilyen megváltást jelenthet, ha egyszer meglőnek.
Fájdalmasan nyögök fel, de az ajkaimat már csak egy eltorzult, démoni hörgés hagyja el. Érzem, ahogy a lovas szinte élvezi a kínt. Élvezi, amíg el nem jut a tudatáig, hogy sem ő, sem én nem tudunk tovább mozdulni. A külvilágra teljesen érzéketlenné válunk mindketten. A fájdalom után, a következő inger, amit érzek, egy erős nyomás hátulról. Szinte fel sem fogom, s már a motelszoba padlóján fekszem.
Mammonnal kellene küzdenem. Küzdenem kellene ellene. És én képtelen vagyok. Csak az embereim körül forognak a gondolataim. Ott hagytuk őket. De milyen állapotban? Az egyetlen, ami némi megnyugvást nyújt, a démon dühe, mely arra enged következtetni, hogy még nem végzett velük. Érzem, hogy befejezetlen dolga van, tehát nem okozott akkora kárt a három férfiban, amibe belehalhatnának. Amikor ez eljut a tudatomig, fáradtan sóhajtok és az angyal elleni küzdelmem végre abbahagyva elengedem a testem és nyugodtan fekszem tovább a földön.
Fel sem fogom már a szavait, úgy érzem, mintha darálóba nyomta volna a karom. De valahol mélyen, valahol ahol még tudatomnál vagyok, érzem, hogy ez „jó fájdalom”. Hogy megtisztít. Hogy segít. A golyó miatti erős vérzéstől kezd elhagyni az erőm, de azt a lüktető fájdalmat nem is érzem. Minden figyelmem a pecsét eltávolítására összpontosul. Ahogy Mammon figyelme is.
Démoni, hörgő, elvakult nevetésbe kezdek, mely a folyamat előrehaladtával fájdalmas, emberi üvöltésbe fordul át. Ha bárki van a környéken és hallja ezt... Cassael biztosra veheti, hogy itt húsz percen belül hemzsegni fognak a vadászaim. De egyszerre foglalkozzunk egy gonddal. A pecsét felszakad, én pedig úgy feszülök meg az angyal alatt, hogy a nyolcvanas évek démonűző művei is megirigyelhetnék. Majd elernyedve zuhanok vissza, immár megtisztulva. Astarte pecsétje nélkül.
Következik a néhány másodpercnyi feszült csend. Amikor azt sem tudni, hogy élek-e, vagy halok. Hogy ki győzött. Hogy lélegzem-e. De a válasz hamar megszületik. Olyan hevesen nyitom ki a szemeim, olyan mély levegőt véve, mint akit most engedtek fel a felszínre, percekig tartó víz alá nyomás után. A szemeim zöldek. Én, én vagyok.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Vas. Május 14, 2017 7:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Ujjaim ösztönnel szorulnak Wallenberg vállai körött, látva, helyzete siralmasabb, mint eddig reméltem. Apró, visszafogott nyeléssel követem az orrából előcsordogáló vér útját, lázasan dolgoztatva közben agytekervényeimet a helyzet megoldására. Ahhoz, hogy visszavigyem magunkat a motelszobába, előnyösebb lenne odakintről próbálkozni, csakhogy az emberei már itt vannak, kis híján csupán, hogy nem lihegnek még a nyakunkba megneszelvén a bajt.
- Drake… Tarts ki legalább addig, amíg kimegyünk - suttogom szavaimat szinte az arcának, nem kockáztatnám ugyanis, a beosztottjai fültanúivá váljanak biztatásomnak. Olybá tűnik kérésem ettől függetlenül célt ér, zöld szemei rám emelkednek, a bennük csillanó megértés és kérés láttán pedig megkönnyebbülés telepedik mellkasomra. Talán még egy mosoly is napvilágot láthatna ajkaim szegletében, ha a következő momentumban nem töltené el hasamat valami forró, égető fájdalom. Halk, elégedetlen nyögés bukik elő belőlem, amint letekintek magunk közé, de igazán felfogni sincs időm a történteket, repülök is odébb. Tapasztaltam már magamon Mammon erejét ahhoz, hogy tudjam, ismét megkapaszkodott rothadó karmaival védencem lelkén, ám alábecsül, ha azt hiszi, ezúttal majd hagyom szabadon dorbézolni.
Természetest a belém lőtt töltények nem telítenek el színpompás érzetekkel, ahhoz mindenesetre kevesek, komolyan visszatartsanak. Rákiabálnék közben az istentelenekre is, oldjanak kereket még azelőtt, hogy az életükkel fizetnének, viszont úgy fest, ebben is elkések. Pestis dühöngő energiái célt érnek, ha nem volnék angyalból, s Drake nem fogná vissza valamelyest a toporzékoló démont, bizonyára még én is megérezném tajtékzását, ennek híján azonban nincs, ami visszatartson, és tétlen várakozásra bírjon, hátha újabb emberek halnak a Pokol fertője révén. Előkaparom a zsebemben nyugvó golyók egyikét, és noha gondolataimat nehéz a feladatra összpontosítani ennyi pecsét közepette, összeszedem minden koncentrációmat ahhoz, Wallenberg lábába célozzam és „lőjem” a töltényt.
Amennyiben sikerrel járok, és ezáltal a démont is megfékezem valamelyest, felkelek a padlóról, majd mit sem törődve a saját vérében fuldokló nézőközönséggel, szárnyaimat kitárva rontok neki a vadásznak. Nyilván nem a jobb belátásra térítésének érdekében, hanem, hogy út közben elkapva s a lendületem okán pillanatokon belül a szabadba kerüljünk, egyúttal eltűnhessünk a helyszínről. Ha számításomba nem csúszik hiba, és sikeredik visszakerülnünk a motelszobába, ezúttal mellőzöm minden finomkodásomat, hogy a földre kényszeríthessem Wallenberget.
- Sajnálom. Tarts még ki egy kicsit, amint a pecsét eltűnt, rendbe hozlak - sutyorgom neki mintegy megnyugtatásként.
A magam sérülése most várhat, pazarlás lenne gyógyulásomra fordítani energiáimat, szóval, ameddig még képes vagyok cselekedni, az alkarján éktelenkedő pecsétre tapasztom tenyeremet, hogy egyszer és mindenkorra megtörhessem a halandó feletti uralmát.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Csüt. Május 11, 2017 6:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


to bae
Csökönyös vagy, Wallenberg. Ez juttatott oda, ahol most vagy. Tény, hogy a pozíciódhoz is részben ez segített, ó a vadászok vezetője, akiről mindenki ódákat zeng. De nem erről van most szó. Hanem a mai napról. Erről a percről. Te ostoba. Állsz itt és figyeled az embereidet, akik feléd tartanak és várják, hogy parancsot, vagy magyarázatot adj. Te meg csak nézel rájuk a nagy szigorral. Hogy mondod? A gyűlölködő kifejezés nekem szól, Wallenberg? Mondd, mi most benned az erősebb? A kétségbeesés, vagy a harag? Ugye te is érzed már a vérük szagát a levegőben? Az ízét a szádban. Ki hitte volna, hogy egyszer ezt mondom, de hallgatnod kellett volna az angyalra. Hol volt a hiba? A pecsétet becsülted le, vagy magadat túl? Milyen igaz, nem tudsz válaszolni. Tehetetlen vagy. Pedig érzem én, mennyire szeretnél nyüszíteni az angyalnak, hogy segítsen rajtad. Szánalmas. Az lehet, hogy engem leláncoltál és nem tudok mozdulni, de ha én nem megyek sehova, akkor te sem. Igen, tudom, hogy fáj, tudom hogy egyre nehezebb levegőt venni, és egyre inkább zúg a fejed. Nézd csak! Mi az ott az orrod alatt? Szegénykém, csak nem vérzel? Nézd, a jobb füled is.
*
- Ne szégyelld bevallani, ha nem bírod. Gondolj az embereid épségére, vagy a magadéra. – Hallom Cassael szavait, de olyan távolinak tűnik minden. Mintha víz alatt lennék és ő valahonnan a partról próbálna elérni engem. Különös, mert hiába tompul a külvilág, azt határozottan érzem, hogy a vállaimra helyezi két tenyerét. Mintha az angyali érintésével megtisztítana. Mindenhol olyan nyomást érzek, mintha méterekkel a víz alatt lennék, kivéve ott, ahol hozzám ér. Ott jó. Szóra nyitnám az ajkaim, hogy beleegyezzek a következőkbe, hogy törölje az emlékeiket és menjünk innen. Hogy titkon igazat adjak neki, előbb a pecsétet kellett volna elpusztítani. Nem az angyal életét meg a lelkemet menteni. De már késő. Érzem, ahogy a Mammonnal folytatott belső küzdelem erőszakossága révén vér folyik ki az orromból. Ez valahol megnyugtat, hisz megegyeztünk, a baj első jelére lefúj mindent és kivisz innen. Nem hagyja, hogy bárkinek is ártsak. És az, hogy indokolatlanul elered az orrom vére, egy elég látványos kirohanás után, már elég a riadóztatásra, nem? A gond, hogy mindezt Mammon is tudja. Ég a pecsét az alkaromon, érzem, hogy a haragomból táplálkozik, évtizedekre is visszanyúlva. Én pedig bármennyire is próbálom megállítani, nem megy. Érzem, ahogy belülről fal fel. A Cassael mögött közeledő embereimről végre az angyal szemeibe nézek, ennyi uralmam még van. Mehetünk. Csináljon valamit.
Ám mielőtt bármit megléphetne, a pecséttel díszített karom magától mozdul, és a démoncsapdákkal felvértezett töltényekből kettőt a gyomrába eresztek. Nem tudom, mikor került a kezembe a pisztolyom, de hálát adok az égnek, hogy nem angyalpengét szorongattam épp, mert akkor már nem élne.
*
Hiába gyengül Cassael hatása az Astarte által hagyott pecséten, Wallenberg még így is kemény diónak bizonyul. Meglep, hogy van egy emberben ennyi erő. Komolyan megizzaszt ez a féreg. De elég volt ott átvenni felette az uralmat, ahol a pecsét a legerősebb, elég ahhoz, hogy lesassítsam az angyalt. Ugyanezzel a karral félrelököm. A lökés pedig már nem egy ember, hanem egy lovas erejét adja vissza. Feketén rikító szemekkel nézek fel a három döbbent vadászra, Wallenberg arcára pedig egy undorító vigyort rajzolok ki.
- Meglepetés. – Hörgöm feléjük mély, eltorzult hangon. Nem lehet leírni az érzést, amikor így néznek az áldozataid. Megteszek feléjük egy lépést, de Wallenberg még mindig erősebben tart, mint kellene. Többre képtelen vagyok. Eléggé uralja a testét ahhoz, hogy visszafogjon és ne okozhassak több fizikai sérülést másnak. És itt a gond. A tested felett talán uralkodhatsz, de hogy fékezel meg valamit, ami a levegőben terjed? Mindhárman elég közel vannak hozzám. A bőrük elkezd felhólyagosodni, olyan égetően, hogy ők maguk kezdik lemarni azt. Az egyikük térdre zuhan és hányni kezd. Vér meg sör. Sör? Ennyit ettél ma? De édes.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Hétf. Május 08, 2017 11:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Mellkasom környékén az utóbbi időben egyre gyakrabban tapasztalt frusztráció érzete ver éket, mardosó karimait komótosan, égetően terpesztve ki szegycsontom vonalában, odáig azonban mégsem tud felkapaszkodni, komoly jeleit mutassam általa a kérésem megtagadása keltette bosszankodásomnak. Pusztán ajkaimat szorítom össze a kelleténél jobban, szigorral teli tekintetét viszont képtelen vagyok állni. Coralyn egykoron tökéletesen rávilágított a függetlenek között is kirívó létformám sivárságára és magányos voltára, hiszen sem az angyalok, sem az emberek oldaláról nem találhatok megértésre. Kérdéses persze, mióta kívánom az elfogadást, mikor szavait felém intézte, aligha tudtam azonosulni meglátásaival, s amúgy sem erre teremtettünk, mégis, mostanság egyre nehezebb szembesülni a jelenséggel.
Röpke pillanatokig tartó mélázásomból felocsúdva visszaemelem zavarral és bizonytalansággal ölelkezett tekintetemet a vadászra, kinek szemeiben ezúttal valami más is megcsillan. Beazonosítására nincsen időm, szárnyaim elbújtatásával el is múlik a varázs, s bár szégyenfoltjaimmá avanzsált fekete tollaim továbbra sem derítenek kicsattanó örömre, innentől kezdve már nem kerülöm méregzöld lélektükreit a bűnbánat oltárán adózva. Kitartón figyelem helyette őket, egészen addig, amíg úti célunkhoz meg nem érkezünk. Ott kénytelenné válok elereszteni, biztos, óvó fogásomból szabadjára engedni, s noha jól tudom, ostoba gondolat, attól függetlenül úgy érzem, képletesen is kicsúszott kezeim közül.
Szárnyaimat egy apró sóhajjal száműzöm rejtekhelyükre, majd körbepásztázom a gyárépületet, melynek falait - ha nem is látom rögvest - érezhetőn feldíszítették az angyalok ellen ható pecsétek számos fajtájával.
- Úgy értem, meglepően gyors idekerülésed okát - vezetem vissza pillantásomat Wallenbergre, kinek arcán egyelőre magabiztosság ékeskedik. Reményem, belső erejéből a küldetésünk végéig nem fog veszejteni, nagy szükségünk van összeszedettségére ahhoz, Mammon ne tegyen keresztbe és okozzon káoszt mesterkedései nyomán. Cseppet sincs ínyemre az egész helyzet, számos lépésen állhat vagy bukhat Manakel társának kimenekítése s Drake parancsának visszavonása, mindenesetre tudom, ezt szükséges volt meglépnünk. Látnia kell védencemnek, létezhet még pozitív és reménnyel teli kimenetele a világ dolgainak, máskülönben hamar odaveszik a lelke, martalékává válva a démonnak.
Kérésére csupán egy határozott biccentéssel felelek, majd oldalán lépdelve megindulok vele angyaltársam vélhető irányába. Arra mégsem számítottam volna, itt létünk oka soha nem volt a testvér létének meghagyása, pusztán a halálának méltó és kíméletes biztosítéka. Wallenberg kijelentése nyomán rögvest megtorpanok, és felkarját elkapva kényszerítem őt is a megállásra.
- Nem - jelentem ki szigorúan, igaz más indokból, mint elsőre hihetné. - Nem végezhetsz vele, épp ez a lényege annak, hogy ne hódoljunk be a démon óhajának - tisztában vagyok vele, az én elmémet és ítélőképességemet közvetlenül nem befolyásolja Mammon, a terhet mégis kettőnk által hordozottnak érzem. S mielőtt felháborodhatna ellenkezésem végett, no meg szememre hányná, nem tisztelem városuk szokásait, sietősen befejezem a mondanivalómat. - Te nem teheted meg. Megteszem hát én - jelentem ki csöndesen, eleresztve karját, majd határozatának fényében követem tovább a vasajtó mögé, ahol az angyal vár.
Nem telít el jó érzésekkel, hogy vagy én, vagy bárki más kivégezzen egy ártatlant, de muszáj vagyok a célomba kapaszkodni, ami Drake Wallenberg megmentését foglalja magában. És ha mindehhez az kell, óhaja szerint tegyek, hát kénytelen vagyok elfogadni még egy ilyen sarkalatos helyzetet is. Egyedül a ránk fogadó látvánnyal nem számoltam, noha a vadászból hirtelenjében kitóduló bizonytalanság alapján úgy vélem, őt is meglepetésként érte Isten szárnyas teremtményének külleme.
- Mint mondtam, megteszem én - biztosítom újfent a korábbiak tekintetében, miközben bátorkodom a vállára simítani a tenyeremet.
~De akár a tudatán is alakíthatok, ha kizárólag emiatt ragaszkodsz a halálához.~ Szólítom meg gondolatának világában, egyrészt remélhetőlegesen kizökkentve egyre látványosabb őrlődései közül, másrészt olyannyira nem lennék kegyetlen, társam előtt vitassam meg létét vagy halálát. Mielőtt azonban komoly lépésekre szánhatnánk el magunkat, Drake megroppan a teher súlya alatt, s révén, megígértem, hogy odafigyelek rá, sietek is utána. Ez így cseppet sem lesz jó, ráadásképp, ha nem lenne elég mindez, a társai is megérkeznek, és eme tény jócskán megtépázza a lehetőségeinket. Nincsen idő megkísérelni lenyugtatni az elméjét, netán a tudatába férkőzve szembeszállni a pokolfajzat kísértéseivel, gyorsan kell dönteni.
- Ne szégyelld bevallani, ha nem bírod. Gondolj az embereid épségére, vagy a magadéra - lépek elé, ismételten megragadva vállait, és közelről figyelve szemeit, hátha ekképpen rám, s nem Mammonra koncentrál. - Egyszerűen törölhetem a tudatukból Manakel társát, a parancsodat, amit szükségesnek érzel - beszélek hozzá kitartón, ügyelve az állapotáról árulkodó jelekre, ugyanis ha már késő, és újfent elragadta a démon, nem várhatok a válaszára és a döntésére, hanem rögvest cselekedni kényszerülök.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Hétf. Május 08, 2017 11:46 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


to bae
Eddig mindig egészen jámbor volt, így különös látni a dominanciát, amit most tanúsít. Amint lehet, visszatérünk, és pontot teszünk a pecsét végére. De ez mindkettőnk célja, így én is csak határozottan biccentek, majd körülírom, hogy pontosan hova is megyünk. Arra is engedélyt adok, hogy ha bármi olyan történne – ami persze nem fog, de biztos, ami biztos – kitörölheti az embereim fejéből. Körültekintően persze. Tegyen egy rossz mozdulatot, ártson nekik, és ő lesz a következő, akinek a vérével megitatom a lovast. Amikor kéri, ahelyett, hogy lehunynám szemeimet, megszigorítom férfias vonásaimat az arcomon. Őfelsége rosszul érzi magát, ha mutatnia kell a szárnyait? Tekintetemen egy percig sem titkolom, hogy nem egy angyalszárnyat nyestem már le, s a foglyom bár megúszhatja a csonkítást, ahogy Cassaelhez sem érnék hozzá egy ujjal... akarom mondani egy machetével sem, nem fogom holmi szemlehunyással megtagadni azt, aki vagyok, csak mert ő kényelmetlenül érzi magát. De a mély zöld, ellenséges tekintet mellett, némi együttérzést is fel lehet fedezni, ahogy az ő kékjeibe nézek. Láthatóan nem érdekelnek a szárnyak. Mintha eljutottam volna egy olyan pontra, ahol kezdem hátrahagyni a tényt, hogy Cassael egy angyal, s helyette partnerként tekintenék rá. Bajtársként.
Amikor kitárulkozik előttem, mogorván figyelem a szárnyait. Valaha talán csodáltam volna ezeket a lényeket, de mára nem tudok nem undorodni tőlük. A tartózkodó tekintetet egyértelműen mégsem ez eredményezi. Sokkal inkább az, hogy nincsenek túl jó élményeim a repülés kapcsán. Egyszer, talán kétszer történt meg. A legutóbbi egy összecsapás során. Az ellenfelem a magasból levetve akart végezni velem, amikor rájött, hogy pecsétekkel kiegyenlítettem az erőviszonyainkat. Én magammal rántottam és dönthetett, hogy vagy veszünk mindketten, vagy egyikünk sem. Nos, a nap végét ő így sem úgy sem élte meg.
De ennek a rendkívül kellemetlen utazási módszernek az előnye, hogy jóval az embereim előtt megérkezünk és így van elég időnk átgondolni, mi legyen. Igen, többes számban, együtt. Néhány hónapja talán még kinevettem volna, ha valaki azt mondja nekem, hogy meghallgatom egy angyal szavát. Most mégis így van. Lesz. Mammonnak hála, egyre kevésbé bízok magamban. Indulatos vagyok, olykor mást sem akarok csak kielégíteni a vérszomjat, amit belém táplál. Vannak jobb napok, máskor meg úgy érzem magam, mint egy ketyegő bomba. Cassaellel ugyanaz a célunk, eltörölni Mammon létezését. És mivel ő láthatóan jóval megfontoltabb és kiegyensúlyozottabb, mint én... meg kell hallanom, amit mond. Mint most is. Ha nem is mondtam ki nyíltan, a tetteim azt mondják: igazad van. Bármennyire is kielégítő lenne és lecsillapítaná egy időre a forrongó lényem, nem engedhetek meg magamnak indokolatlan kegyetlenkedéseket. Hisz épp ezt akarja a lovas. Jól tudom én is. Kicsit olyan ez, mint egy szenvedélybetegség. Tudom, hogy rossz, de van egy pont, ahol már túl elvakulttá tesz a vágy, hogy semmi más nem számít.
- Kénytelenek lesznek. – Felelem az angyal szavaira. Tömören fogalmazok, de a hangom végtelen dominanciára vall. Az embereim hozzá szokhattak már, hogy a szavam szent. Igen, rá lehet mondani, hogy New Yorkban nem demokrácia, hanem diktatúra van, de mint látod működik. Az emberek pedig jól élnek a körülményekhez képest. Vigyázok rájuk, de ezt csak úgy tehetem meg, ha egységben vagyunk. Milyen oroszlán az, aminek több feje van? Ha pedig ellenkeznének, kitalálok valamit. Megindoklom, hogy megnyugodjon a kis lelkük. Megpróbálok nem Hitlerként hadonászni, hogy már pedig az lesz, amit mondok, mert csak. Legalábbis ez a terv. Hamarosan meglátjuk, hogy fog elsülni.
- Gyere. – Biccentek Cassaelnek és bevezetem a nagy és üres gyárépület egyik régi termelőjén át egy szobába, amit vallatásra használunk. Itt tartjuk az angyalt is. – Sajnálom, de a függetlennek mennie kell. – Magyarázom út közben. – De ígérem gyors és könnyű halála lesz. – Ez már csak számít valamit, nem? A kezdetektől nem úgy bántunk az angyallal, mint akit elengedhetünk majd. Információkhoz juthatott, amiket a sírba kell vinnie, ez a protokoll. De nem lesz sem darabolás, sem kínzás. Egyetlen szúrás és vége. Két lépés között, hátrapillantok a vállam felett Cassaelre, várva a megerősítését, hogy így rendben lesz-e. Nem mintha számítana, mert így lesz.
- Erre. – Egy vasajtót tárok ki egy félreesőbb sarokban. Itt tartottuk Manakelt is. A társa láthatóan nincs túl jó állapotban. Gyenge és sebzett. Ami viszont még inkább megdöbbent... hogy egy gyerek. Talán tizennégy éves, ha lehet a porhüvely. Ezt valahogy kifelejtették a jelentésből. Egy felnőtt mellkasát bármikor átszúrom. Rég túl vagyunk azokon az időkön, hogy ilyen részletekkel foglalkozhassunk. De egy gyerek más. Gyereket nem bántunk, legalábbis kerülnünk kellene az efféle erőszakot. És én erre mondtam, hogy darabolják fel és tűzzék ki a fejét? Mégis hogy nézett volna ki egy... hogy nézett volna ki?
Nagyot nyelek, és Cassael ha akarja, ha nem, érezheti összeszorulni a gyomrom. Kényelmetlen kifejezéssel meredek a függetlenre. Erősen ráncolom a homlokom, minden arcizmommal együtt. Vívódok. Néhány éve voltak rá kísérleteink, hogyan űzhetnénk ki egy angyalt a porhüvelyből úgy, hogy az embernek ne essék különösebb bántódása. Aztán a projekt abba maradt. Nem olyan egyszerű a folyamat, mint a démonoknál.
Mammon sem rest. Épp ennyi kellett neki, hogy elkezdje magába szívni a sötét gondolatokat és érzéseket. Állok még ott egy darabig, esetlenül, indulatosan, ha Cassael szól hozzám, még válaszolgatok, így tudhatja, hogy észnél vagyok, nincs baj. Szerintem nincs. De ki kell szellőztetnem a fejem. Dühös vagyok. Nagyon. Magamra, az embereimre, a világra, rá. Már nem is tudom kire, vagy mire. Egyszerűen csak elönt a düh, ami túl természetellenes és túl intenzív ahhoz, hogy a sajátom legyen.
- Levegőre van szükségem. – Préselem ki egy mogorva szusszanással és már csapom is ki magam előtt a vas ajtót. Előre törtetek egy darabig, Cassael ha követ, követ, ha nem, nem, én megyek. Én. Tényleg. Próbálom összeszedni magam. A lovas persze megállás nélkül mondja és mondja, mellette pedig képeket pörget le a szemem előtt. Elhitetve velem, hogy vágyom rá. Nem mintha nem tudnám, hogy ezek az ő vágyai. Lejátssza például azt, hogy az embereim lenyesik Cassael szárnyait és elém vetik háziállatnak. Ekkor hallom meg az épület külső oldalán a durva kavicsban megállni a terepjárót, amivel a három emberem érkezik. Hirtelen megállok, és elsötétült tekintettel a hang irányába fordulok. Ez így nem jó, de még nem mehetünk. Lennie kell még annyi öntudatnak bennem, hogy kiadjam az új parancsot. Az épületen belül Cass elmetrükkjei nem fognak működni, mert rúnákkal van védve. Szóval ha ilyesmire kerülne sor, azt vagy kint, vagy sehol.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Szomb. Május 06, 2017 5:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Babe & Cassie
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Mondandómban egy kósza pillanatra megakaszt Drake vehemens csendre intése, ám elnézve testtartását, tekintetének irányát, hamarost rádöbbenek, jelenleg a démonnal folytat belső vitát. Amely felett érezhetnék örömöt, bizonyítéka volna annak, eljutottak hozzá szavaim, mégsem telíti el bensőmet a megelégedettség. Addig nem fogja, amíg meg nem szabadítom élősködőjétől, és amazt valamilyen módon el nem pusztítom. Talán önmagam megnyugtatására is veszem végül a bátorságot, hogy megérintsem a vállát, melynek fogadtatása a várható mód alakul.
- Aközött, hogy megbeszéltük, s nem vagy kíváncsi a szavaimra, akad különbség - pillantok szemeibe, melyek ha nem is közvetítettek felém az utóbbi percekben túlzott lelkesedést, azért kitartón rajtam fixálódtak. Nem késlekedek hát kihasználni koncentrált figyelmét; amint elutasított kezemet lefoglaltam a töltényekkel, folytatom, mibe korábban kezdtem.
- Most talán nem. Ám hiszem, idővel vissza fog térni, és nem lesz kegyelmes hozzánk - célzok az angyali fajra, semmint az emberekére. Mindezt azonban nem részletezném mélyrehatóan, túl sokszor jártam már körül e kérdéskört fivéreimmel s nővéreimmel, és ha még ők sem tudnak bizakodni az Úr visszatértében, hogyan is várhatnám el ezt Wallenbergtől? Nem védeném Atyánkat rendületlenül, magam sem értem indítékait, mindazonáltal igyekszem hinni abban, tetteinek megvan az értelme s indoka.
Az már inkább megakaszt, Drake egyszerűen nemet mond a segítségre, amiért tulajdonképpen ma eljöttem hozzá. Igaz, gyanakvást kelthetett volna bennem az iménti, céltalan kóborlása a szobában, viszont nem hittem volna, ilyen könnyelműen elzárkózik a közreműködésemtől. Netán messzire mentem volna a lelkére hatással? Egy módon tudhatom meg csupán.
- Dra… Mi? - szándékomban állt megkérdőjelezni a döntését, de utasítása nyomán jóformán kisülnek gondolataim. Értetlenül süllyesztem tekintetemet a kezembe nyomott töltényekre, majd továbbra is a bizonytalanság és tudatlanság érzetével ölelkezve vezetem a vadászra íriszeimet.
Az ábrázatomat végigszántó ráncok szinte egyszerre simulnak ki a magyarázatát hallva, s nem feltétlen azért, mert sikerült megmenekítenem egy angyalt. Természetest megkönnyebbültségemben az is közrejátszik, ám a Drake lelkének valódi megmutatkozása keltette reménysugár közelébe sem érhet. Igyekszem mindig rendületlenül hinni a feladataimban, azonban nekem is szükségem van arra, hogy tudjam, nincsen késő, és ennek Wallenberg esetében valamilyen okból kifolyólag még inkább örülök.
- Igen. Csupán mondd, hova - süllyesztem kabátom zsebébe a golyókat, majd a vadászhoz lépek. Amíg minden részletet meg nem beszéltünk, és egy újabb bólintással, egyéb kijelentéssel nem jelzi, útnak eredhetünk, nem bontom ki szárnyaimat. - A szavamat adom - biccentek határozottan. - Ám te se húzd sokáig. Amint lehet, visszatérünk, és pontot teszünk a pecsét végére - nézek a szemeibe ellenvetést nem tűrőn, majd, amennyiben elmondta, hová menjünk konkrétan, és az egymásnak felvázolt feltételeinket is elfogadtuk, szemközt helyezkedek vele, vállaira simítván tenyereimet.
- Kérlek, hunyd be a szemeidet. Úgy… könnyebb lesz - jelentem ki némi tartózkodással, s bár nem az útra célzok, remélem ekképpen fogja értelmezni, ugyanis én vagyok az, aki nem szívesen mutogatja a szárnyait. Kivetkőzvén szigorúan embernek ható küllememből olyan, mint a halandóknak levetni ruhájukat közönség előtt, kiszolgáltatott és kényelmetlen. Persze, amennyiben harcról van szó, nincs időm effajta dolgokon töprengeni, de ha lehet, nem fedem fel magamat teljesen a rövidéltűek között.
Bárhogyan is alakuljon, puszta dacból azért nem kockáztatnám Manakel társának épségét, szóval előbújtatva éjfekete tollaimat a szoba szűkös határai között, illetve biztos fogást találva védencemen, útnak eredünk az általa megadott helyszínre.

Noha erőmnek teljében nem vagyok, a valóság megcsalását kénytelen vagyok latba vetni, máskülönben nem egy „pillanat” alatt érkeznénk meg a kívánt helyre, hanem jóval később, megeshet, a vadásztársai után. Így viszont időben földet érhetünk, és Drake is végiggondolhatja, miként óhajtja megoldani a helyzetet.
- Mit gondolsz, könnyedén fogják fogadni? - kérdezem, végigpásztázva közben a környéket. Révén, jócskán előnyt szereztünk magunknak, várnunk kell még a hármas felbukkanására.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Pént. Május 05, 2017 9:48 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



to bae
Bla, bla, bla. Folt így, folt úgy. Ugyan már, Wallenberg. Ezt te beveszed? Ne engedj az angyalnak. Manipulálni próbál, hát nem látod? Emlékezz vissza, milyen élvezettel töltött el végignézni, ahogy a lány Manakel mellkasába vájta a pengét a parancsodra. Milyen megnyugvással töltött el, amikor megparancsoltad az embereidnek, hogy szeleteljék fel. Gondolj bele, mivé válna a városod, ha meghátrálnál. Egyetlen hátra lépés és felmutatnád a zöld jelzést a független fertőnek. Azt mondanád nekik, most már New York is szabad préda, jöjjenek csak. Gondolj bele, miért vagy ott, ahol most vagy. Diplomáciával vetted át a vadászcsaládok helyét egyetlen emberként? Ó, nem. Erős voltál és hajlandó messzire menni.

- Hallgass. – Csattanok fel mély morgással. Nem hallom Mammon gondolatait, de érzem őt. Érzem, hogy hozzám szól és mit próbál nyomatékosítani bennem. Érzem, hogy úgy próbál terjedni a gondolataim közt, akár a pestis. A fenébe is, érzem és tetszik, amit mond! Akarom, hogy úgy legyen, ahogy ő mondja. Akarom, hogy könnyebb legyen. Cassael beszél ugyan, de szociális visszamaradottként is érezheti, hogy nem őt intem csendre. Vele nem így beszélek, még akkor sem, amikor épp ellenséges vagyok. És nem is rá nézek. Lesütött fejjel, valahova nagyon oldalra. Nem lehet eltéveszteni, hogy a bőröm alatt kaparászó démonhoz morgok ott. Tényleges kaparásról is beszélhetünk. Úgy érzem, mintha le akarnák tépni a bőrömet. Nem érzem, hogy fáj, inkább csak tudom, hogy fáj. Mint amikor túltolod a béta alanin-t.
Egy ponton túl azonban már minden figyelmem az angyalé. Na nem mintha vidámabban néznék rá, mint eddig. Sőt, alig alig emelem meg az állam. De legalább már ténylegesen rá nézek. Nem a földre, nem a golyókra, nem máshova. Rá. Még ha túl látványosan is fáraszt, amit mond. Mi a francnak néz engem? Valami lecsúszott lelkésznek? De a mogorva tekintetet egy csapásra elkerekedett szemek váltják fel és tartózkodóan magasra szegett áll, amikor a vállamra teszi a kezét.
- Haver. Megbeszéltük. – A kezéhez nyúlok, két ujjal fogom meg és hessegetem le magamról az érintését. Értem én, hogy terelgetni próbál, de azért túlzásokba ne essünk. Ezt egyszer már megbeszéltük. Sőt, ami azt illeti erről is beszélhetnénk. Hogy máshol kell találkoznunk. Éjjel jön, hajnalban megy, vagy fordítva, amikor meg más is megjelenik, úgy viselkedik, mint akit karóba húztak. Egy átlagos mentalitású ember, mégis mire gondolna? Minek jár ez hozzám ilyen sompolyogva? Krisztus.
Ám hiába próbálom én a lezser viselkedésemmel oldani, lepergetni a helyzetet, nem megy. Csökönyös talán vagyok, de ostoba nem. A végtelenségig nem ignorálhatom az angyalt. Így hát végig hallgatom, elmerülve a szemeiben. A szavai ez alkalommal eljutnak a tudatomig.
- Nem tesz a te „atyád” semmit. – Felelem ridegen. Igen, hiszem, hogy létezik. Félem is. De tisztelni? Nehéz valaki olyat tisztelni, aki békét prédikál és háborút szül… Mélyet sóhajtok, az asztal felé sóhajtok és kényszeresen tovább rendezgetem azt a néhány alkatrészt, amit még szétszórva hagytam. Szinte hallani, ahogy forognak az agykerekeim. Ahogy megfontolom a hallottakat. Időre van szükségem. Akár csak néhány hosszú másodpercre. Had gondoljam át. Az egyik karom, az amelyen Astarte pecsétjét is viselem, láthatóan remeg, de nem törődöm vele. Csak elrejtem magam mellé engedve és odébb állok. Bóklászok ott, látszólag céltalanul, megiszom a maradék, már alig szénsavas söröm. Gondolkodom. Csak ez után fordulok vissza az angyalhoz. Tisztes távolságról.
- Nem. – Felelem egyszerűen és határozottan. Valóban sokat késlekedtünk, de nem fogjuk megtörni Astarte pecsétjét. Még nem. Érzek magamban annyira erőt, hogy megküzdjek a démonnal. Egy órácskát még bírok. Időt sem hagyva Cassaelnek a háborgásra, visszasétálok az asztalhoz és a fegyverem elkezdem megtölteni démoncsapdás töltényekkel. Két töltényt az ő kezébe is belenyomok. – Gyere. – Egy apró biccentés és már veszem is a kabátom. Nagyon sietősre veszem a tempót. És hát nehezen, de… De csak kimondom. – Visszavonom a parancsot. …Igazad van. El tudsz… vinni? – Most,hogy nyíltan igazat adtam neki, nehezebben jönnek a szavak. És más esetben bőszen tiltanám a nem emberi közlekedést, most nincs sok időnk. Az embereim telepjáróval mentek el. Ahol a foglyunkat tartjuk pedig nincs közel.
- És Cassael… A baj első jelére hozz ki onnan. – Talán nem bízom még benne száz százalékosan. De magamban még annyira sem. Mammon ebben a városban nem fog bántani senkit. Nem, amíg én itt vagyok.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Pént. Május 05, 2017 6:30 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Enyhén összehúzott szemhéjaim mögül, karba tett kezekkel pillantok a vadászra, kinek arcizmai számtalan változást ejtettek meg az utóbb lepergett momentumokban. Ha fele annyira értenék a halandók metakommunikációjához, mint jelen helyzetemben, bizonyosan több mindent képes lennék leolvasni, elemezni, megfejteni a férfi szeplőkkel tarkított ábrázatáról, vagy éppen kipuhatolni méregzöld tekintetéből. Midőn „emberi” képességeim azonban még bőven korrekcióra szorulnak, nehezen tudnám megállapítani, mi is forog konkrétan az elméjében. Ehhez természetest meglenne a magam angyali eszköze, de soha nem sérteném meg azzal, engedély nélkül lessek be gondolatvilágának rejtekébe.
- Nem aggódom magam miatt. Amennyiben így tennék, testvéreim sokaságához hasonlatosan megbújnék most, és homokba dugnám a fejemet valamely távoli, emberektől mentes vidéken - jelentem ki, megmaradva a visszafogott hangszínem használatánál. Úgy érzem, egy feneketlen tó vékonyka jégburka felett egyensúlyozok; hiszen elég egy rossz mozdulat - esetemben eltévesztett szó, nem megfelelő hangforma -, s már is a probléma mélységében fulldokolva találom magamat. - Érted annál inkább. S azokért, akiket az életüktől megfosztani tervezel, újabb és újabb foltot ejtve általuk a saját lelkeden. Tán könnyebbnek hat megadni a démonnak, amire vágyik, ideig-óráig elégedettséget kínálni neki, de ki kell tartanod a világért, mit megvédeni kívánsz - magyarázom, minden egyes kiejtett mondatommal egyre közelebb lavírozva a megértés irányába. Óvón vigyázok persze arra, szánakozásnak mindez ne hasson, jól tudva, ez sem tartozik a kedvenc megnyilvánulásai közé.
Következő megjegyzése hallatán is át kell gondolnom, mit feleljek, ugyanis azt még a vak is felfedezi, cseppet sem érinti kellemesen vagy közönyösen a téma. Ahogyan természetest engem sem, mégis kínzó az indíttatás, közelebb lépjek hozzá, és megértőn a vállára simítsam kezemet, megbocsájtást kínálva bűnei okán. Olyasmi ez, amelyet hamar elsajátítottam az emberektől, hiszen az együttérzés tetszelgett mindennemű kapcsolatuk, interakciójuk alapkövéül, vajmi univerzális varázskulcsnak hatott, ami minden esetben elégségesnek bizonyult. Idővel rájöttem persze, ez egyáltalán nincsen így, főként, életük megkeserítőjeként, egy angyalként ritkán kérnek az igyekezetemből, amely jó ideig mellőzött minden őszinteséget. Hogyan is lehettem volna az, miközben az érzelmeket sem értettem? Ma már egy fél lépéssel közelebb kerültem legalább annyira, hogy tudjam, mikor kell magamba fojtanom kényszereimet.
- Ha igazán próbálkozni, munkádba avatkozni óhajtottam volna, mindnyájatok emlékeit törlöm, s itt hagyva téged, megmentem fivéremet - közlöm végül, és ha nem is érintem meg, a távolságot egy félméternyivel lecsökkentem magunk között. - Megvannak a magam gondolatai, Wallenberg, ám a prioritást nem Manakel társának a megmentése jelenti adott pillanatban. Ezzel nekem kell elszámolnom, vagy majd megteszi Atyám helyettem - jelentem ki csendesen, megemelve az egyik vésett golyót az asztaláról. - Jó ember vagy… és eszed is van. Használd és kapaszkodj ebbe, ahelyett, hogy kapva kapnál az alkalmon jellemed tökéletlenségeinek kiélésére - tekintek rá egy kósza momentumra, majd visszahelyezem a fémdarabkát az asztallapra, s végezetül kihúzom magamat.
- Úgy vélem ideje lenne megtörnünk Astarte pecsétjét, így is sokat késlekedtünk - terelem vissza a témát eredeti, legalábbis elvárható medrébe.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Csüt. Május 04, 2017 7:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



to bae
Hogy a valódi én, vagy a démon szól-e belőlem? Őszintén? A legkevésbé sem számít. Kiadtam a parancsot és elégedettséggel töltött el. Cassael láthatta, hogy a három közül csak egyikük húzta a száját a döntésemre, a másik kettő szó nélkül, élvezettel teljesíti majd. Vagyis hozzá vannak szokva a hasonló esetekhez. Noha érezni lehetett a levegőben némi kínos hezitálást részükről, még ha igyekeztek is nem kimutatni azt. Ami arra enged következtetni, hogy ennyire szélsőséges nem szoktam lenni. Ennyire indokolatlan. Már Manakel fejét kitűzni is a barbárság határát súrolta, elvégre nem vagyunk szakadárok, vagy holmi vademberek. De azok az átkozott angyalok egyre merészebbek. Had lássák, hogy nem látjuk őket szívesen. Ahogy senki mást sem.
Amikor az embereim távoznak, felteszem érdeklődő kérdésem Cassael irányába, de a tekintet, amit cserébe kapok határozottan nem tetszik. Nem akarom ezt látni, tőle nem. Ki ő, hogy ítélkezzen? Rosszindulatú melegséggel, mondhatni kéjjel tölt el néhány másodperc erejéig, hogy szem és fültanúja lehetett a parancsom kiadásának. Hogy első kézből tudhatja, így járhat ő is, ha úgy akarom. Szégyellem is magam a gondolatért. Hisz tudom, hogy Mammontól ered. Megint az a mocskos trükk, amikor elkapja a legapróbb gondolatfoszlányt, kiforgatja, felpumpálja... Szóval a távolságtartására csak egy félvállról odamondott megjegyzéssel reagálok.
- Ne nézz így. Nem foglak megdöfködni angyalpengével. – A közönnyel telt szavak után pedig hamar komolyabbra fordul a beszélgetésünk. Elvégre ezért jött. Látok a szemeiben némi tartózkodást, gondolom arról van szó, hogy nem hiszi, hogy elfogadok egyetlen szót is abból, amit mond. Hogy mindjárt jön a lázongás, hogy engem aztán nem feketít Mammon. Pedig de. Érzem én. Beletörődően figyelem az angyalt, a tekintetemmel egyértelműen igazat adva neki. A démon óta valóban sokat változott a hozzáállásom, még ha Mammon nem is hagyja, hogy különösebben belegondoljak, mert neki addig jó, amíg érdektelen vagyok és büszke. De a lovas által táplált sötétséget és agressziót, mintha Cassael egyensúlyozná. Ő talán észre sem veszi, de lerakja valaminek az alapköveit, amire... talán még számomra is épülhet remény. Én csak annyit teszek hozzá, hogy hagyom, segítsen.
- Ne is próbálkozz, Cassael. Az angyal meghal és kitűzzük a fejét. – Csóválom meg a fejem. De nem az igazi. Nem nézek rá, végig szánalmasan mélyre van lesütve a tekintetem. Majd kényszeresen pakolgatni kezdek. Először csak az imént tisztogatott fegyvert teszem az asztalra, aztán a démoncsapdás golyókat kezdem szedegetni. Mint egy dacos gyerek, akit most szidtak le. Ilyen érzés lenne szégyellni magam? Már alig emlékeztem rá.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Kedd Május 02, 2017 6:32 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Hazugság lenne azt állítanom, nem frusztrálnak védencemnek váratlan felbukkanó vadásztársai, valahol azért mégsem bánom, fültanúja lehetek a New Yorkban bevett módszernek a független angyalokat illetően. Jól ismerem Manakelt, tehát, ha esélyem van rá, kimentsem szorult helyzetéből, mindenképpen megkísérlem, bár tény, Wallenberg lelkének sötétjéből fakadó mosolya aggodalomra int. Mindazonáltal félretolom a gyanakvásomat, hogy érdemi információkhoz juthassak, igaz, a beinvitálásom módja egy kérészéltű momentum erejéig megakaszt. Szerencsére nem tart sokáig, míg rádöbbenek a tegnap felvetődött név használatának szükségességére.
- Baseball - biccentek kurtán egy halovány mosoly kíséretében, jó ideje nem tapasztalt önbizalommal telve el okán annak, képes voltam felvenni a fonalat, amely ráadásul egy hazugságon alapszik. Általában nehézkesen birkózok meg a hasonló helyzetekkel, a halandókra jellemző érzelmek nélkül ugyanis kimondottan nehéz megcsalni mások érzékeit pusztán szavaim és mimikám formájában.
Örökkön azért nem tervezek fürdőzni az elért, aprócska siker mámorában, belépek a már jól ismert, rumlis szobába, és valamivel odébb helyezkedek el, mint Wallenberg és vadászai. Füleim természetest kiélezetten figyelnek a közöttük zajló társalgásra, ám tekintetemmel mindeközben felmérem a környezetet, nyomait keresve bármiféle jelnek, bizonyítéknak, mely aggodalomra adhatna okot. Egészen addig harmonikus belső nyugalommal nézelődök, míg meg nem hallom Drake szavait az elfogott angyal és Manakel kapcsán. Nem járok a világban szemellenzővel, jól tudom, mi történik fivéreimmel és nővéreimmel, vagy éppen az ártatlan emberekkel, mégis nyugtalanság fog el a férfi kegyetlensége végett. Íriszeimet lassan rá emelem, igyekezve száműzni ábrázatomról a megdöbbenés leghaloványabb árnyékát is, azonban nem tapasztalom rajt’ a hezitálás bármely formáját. Reményem, a benne lakozó démon készteti effajta döntésekre, noha ennek fényében sem tudnám elkerülni, hogy erőt vegyen rajtam a frusztráció és a türelmetlenség.
Ajkaimat vékonyka vonallá szorítva várom, távozzanak végre a társai, és már éppen készülnék megszólalni, amikor az iménti téma erős kontrasztjaként megakaszt a hogylétemre vonatkozó kérdésével.
- Képes leszek megtörni a pecsétet - felelek csöndesen, egyelőre tartva távolságtartó pozíciómat. Nem érzek iránta haragot, és a bosszúszomj sem marcangolja a bensőmet, pedig lenne okom rá bőséggel. Tán nem állok ki nyíltan az emberek mellett, tán gyávának tetszeleghetek a függetlenség pajzsa mögött, viszont cseppet sem állhatom, ha ártatlanok vérét ontják, legyen szó angyalról, emberről egyaránt. Ráadásképpen nehéz küzdeni mindkét félért, miközben egyik sem érti meg, miért éppen a másikat juttatom előnyhöz adott momentumban. Indokokat tehát százával tudnék sorolni, miért kellene megvetést és gyűlöletet éreznem Wallenberg iránt, mégis, mi egyedüliként bosszant, az a mérhetetlen ostobasága.
- Nem kellene táplálnod a démont. És nem érdekel, alapvetőn mit gondolsz a természetfelettiről, Mammonnal a bensődben nem segítheted hozzá effajta céltalan kegyetlenkedésekkel ahhoz, hogy tovább feketítse a lelkedet - jegyzem meg továbbra sem emelve hangom erején vagy éppen színén. Jól tudom, nem fogja kicsattanó örömmel fogadni meglátásaimat, de nem is célom az érzéseinek pátyolgatása.  - S mielőtt ellenkeznél, még kerubnak sem kellett lennem ahhoz, hogy érezzem a káoszt, mi benned tombolt az imént - tekintek rá őszinte aggodalommal, mely apánként váltja fel korábbi bosszússágomat.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Kedd Május 02, 2017 10:37 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Nehéz éjszakán vagyok túl, Mammon parányi darabokra tépett, majd rakott össze, hogy újra megtehesse. Nem mindig könnyített rajtam a tudat, hogy ezek csak víziók. De azt hiszem, Cassael sem panaszkodhat. Ami őt illeti, már egy órányi késésben van a várt időponthoz képest. Pirkadatkor érkezik? Úgy tűnik, az ő pirkadata és az én pirkadatom közt van némi időeltolódás. Akár aggódhatnék is, hogy az új partneremnek baja esett, de nem teszem. A vadászok köreiben az utóbbi időben rend van. Felvettünk egy megszokott rutint, amibe beletartozik az is, hogy ha független angyalt találnak a területeinken belül, azt elém hozzák és döntök a sorsáról. Mihály angyalaival finomabban bánunk - értsd velük hajlandó vagyok beszélni.
A szobában lévő asztalt általában nem evéshez használom. Most is ki van pakolva egy fél fegyverkészlet, alkatrészek, pengék, golyók. Jelen elfoglaltságom, hogy a töltényekbe vések miniatűr démoncsapdákat. Előszeretettel használom, bár nem mondom, hogy most nincs bennem hátsószándék. Ha Mammon elszabadulna, vagy akár csak halványan érezni kezdeném, hogy átveszi felettem az irányítás... Hezitálás nélkül lőném meg magam.
Végszóra pedig eljut a tudatomig az eltéveszthetetlen kopogás. Nem mintha várnék mást, de már a ritmusából tudom, hogy Cassael az. Túl finoman csinálja. Mintha attól artana, hogyha erősebbet koppint, betörik az ajtó. Remélem az a magyarázat a csúszására, hogy nem repült. Szándékosan a csúszást használom, nem pedig a késést, mert technikailag nem késett, hisz pontos időpontot nem beszéltünk meg. Hamar indulok is ajtót nyitni, de mire odaérek, a túloldalról már hangos dörömbölés szól.
Zsörtölődve fújom ki a levegőt az orrom alatt. Előre tudom, hogy ez nem Cassael lesz. Nyitom tehát az ajtót és a vadászaimmal találom szembe magam. Meg a félretolt angyallal. De mikor megtudom, hogy miről is van szó, olyan érces mosoly csúszik az arcomra, amit Cass még aligha láthatott. Ez az a Drake Wallenberg, akinek félik a nevét.
- Gyertek. - Tárom ki az ajtót az embereimnek biccentve, majd az angyalra nézek... akinek a kiléte nem szeretném, ha kiderülne előttük. - Te is, Robinson. - Igaz, hogy az éjjel kerek perec közölte, hogy ő aztán nem Robinson, meg nem is Basebal, de mégsem hívhatom a tisztes nevén. Annál már csak az tenné világosabbá a mivoltát, ha kicsapná a szárnyait az asztalra.
Innentől viszont fittyet sem hányok Cassre, mintha egy lótifuti ügyintéző lenne. Az embereimmel azonban láthatóan összeszokottan, de szigorúan beszélek.
- Főnök, szerintem lehetne vele beszélni. Finomabban, mint... Talán többre jutnánk, mint a másikkal.
- A fenéket kesztyűs kéz! Megmondom én mi legyen! - Szól közbe az egyik szavába a másik megtermett férfi, de esze ágában sincs folytatni, amikor meglátja az arckifejezésemet. Sejtik ők, mi következik most.
- Manakelből már minden információt kinyertünk. - Kezdem életuntan. Nehéz éjszakám volt, zárjuk rövidre a dolgot. Döntéshelyzetben sosem hezitálok. És mivel Manakelből már mindent kinyertünk, erre a másikra nincs szükségünk. - Hasznosítsátok a szárnyait. A fejét tűzzétek a keleti falra a másik mellé. A többivel... - gondolkodom el egy hosszúra nyúlt másodpercre a további testrészeket illetőleg - nem érdekel mit csináltok.
- De... Drake... Nem haragítunk ezzel magunkra túl sok angyalt? - Kérdezi egyikük bizonytalanul. A szemeim pedig szikrákat szórnak. Cassael ha eléggé visszanyerte már az erejét, érezheti, ahogy a fellobbanó haragom vegyül a démonéval. Csoda, hogy egy helyben tudok maradni és a társam haja szála sem görbül. Sőt, meglepő higgadtsággal felelek.
- Azért áll még New York, mert nem engedünk. Had lássák, hogy nem látjuk szívesen őket. - Két független angyal kitűzött feje a keleti falon már meggyőző, nem? - Köszönöm. Menjetek. - Zárom hamarosan rövidre a dolgot. Nem is értem, ezért miért jöttek ide hárman. Csak akkor fordulok Cassael felé, végre vele is foglalkozva, amikor az embereim már "messze járnak". Láthatóan nem érint meg különösebben a dolog, hogy a füle hallatára tárgyaltuk ki, hogy daraboljanak csak fel egy - hozzá hasonlóan - független angyalt.
- Jól vagy? - Kérdezek rá, mintha az iméntiek meg sem történtek volna és folytatnánk ott, ahol az éjjel abbahagytuk. Úgy látom, sikerült összeszednie magát, és itt sem gyengítik már a rúnák, de illő megkérdeznem azok után, hogy segített.

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
215
☩ Reagok :
128
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins

Pént. Ápr. 28, 2017 5:18 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Drake & Cassael
Be careful fighting someone else's demons - it may awaken your own
Az értetlenség jól ismert érzetével ölelkezve tekintek fel a vadászra, várva magyarázatát a megnevezést illetően. Előrébb természetest nem jutok, magam sem értem, miért reméltem ezt másképpen.
- A nevem Cassael, nem Robinson vagy… Baseball - tudatom vele némi elbizonytalanodással, mielőtt felkelnék az ágyáról, hogy útnak eredhessek. Kérdése megakaszt viszont, hiszen az éjszakára vonatkozó pontos tervekkel még nem rendelkezek, arra mindenesetre nem vetemednék, hajlékot kérjek tőle. Egyrészt a benne lakozó démon miatt képtelen lennék a teljes ellazulásra, másrészt azzal még én is tisztában vagyok, effélét kérni legfeljebb barátok között szokás. Nem igazán hiszek abban, Wallenberg esetében valaha közel kerülhetnék e fogalomhoz.
- Nem fogok, bármi is legyen az - vonom össze a szemöldökeimet, noha tanácsát hallva egyhamar kisimulnak vonásaim. - Rendben van. Bár neked is kerülnöd kellene ma a kimozdulást, nem biztonságos - biccentek felé, mielőtt kitárnám ajtaját, és elhagynám a motelszobát.

A másnap kellemesen ér. Hosszadalmas óráknak előtte aggódtam, nem fogom tudni időben összeszedni magamat, tán az ébredés sem ér majd, most mégis melengető napsugarak cirógatására kelek a pihenőhelyemmé kikiáltott épület legfelső szintjén. A városban akadnak még rendkívül magas építmények, elhagyatottak is szerencsémre, választottam hát közülük egyet, mely a legártalmatlanabbnak hatott. Nyilvánvalóan bölcsen döntöttem, hiszen békémet nem háborgatta senki, és a felébredést is megérhettem ahelyett, egy vadász ezüstjének köszönhetően eggyé olvadtam volna a kozmosz végtelen sötétségével.
Hazugság lenne azt állítani, teljesen helyrejöttem a tegnapi komoly megpróbáltatásokat követőn, ám küllemem rendbetétele és megszokott utazásom nem okoz különösebb problémákat. Máskülönben attól tartok, nem jelenhetnék meg az ígért időszakban Wallenberg szobájának ajtajánál, ígéreteim megszegését márpedig egyáltalán nem állhatom.
- Én vagyok - kopogok be a megviselt deszkákból álló bejárati alkalmatosságon, reményében annak, a rúnák kellő védelmet biztosítottak, és nem Mammon elszabadulásának látványára érkeztem. Túl sokáig nem ostorozzák bensőmet az aggodalmaim, ugyanis a motel oldala mögül felbukkanó, egyenest az irányomba igyekvő mogorva alak eltereli a figyelmemet.
- Odébb - csupán ennyit szól hozzám, miközben félretol az útból, és az iménti, diszkrét kopogásommal ellentétben erősen az ajtóra üt kétszer. - Főnök! Remélem ébren vagy! Elkaptuk Manakel barátunk egyik cimboráját, mi legyen vele? - kérdezi fesztelen, mintha ott sem lennék, noha ezt cseppet sem bánom.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Mammon.,..
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Ember / lovas
☩ Posztok :
71
☩ Reagok :
59
☩ Rólam :
☩ Korom :
36
☩ Pokol vagy menny? :
Emberiség



Pént. Ápr. 28, 2017 10:07 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Meghalna értem? A kijelentésére szeretném megszigorítani az arckifejezésemet, mereven és elutasítóan pillantva rá vissza. Mégis képtelen vagyok. Egészen kifejezéstelenül, némi ámulattal figyelem. Egy hosszúra nyúlt másodpercnél nem lehet több az elgyengülésem. Mint mondtam, nem hagyhatom magam megpuhítani. De ez nem zárja ki azt, hogy összedolgozzunk. A  célunk közös. Egy ilyen kapcsolat pedig hosszútávon is a hasznomra válhat a városom érdekében. Noha azt természetemnél fogva nehezemre esik elhinni, hogy Cassael részéről az ügy személyes. Hogy nekem akar segíteni, hogy számít a nevem, hogy nem csak egy arctalan porhüvely vagyok, akiből ki kell irtani a démont. Az angyalok túl sokat pusztítottak és vettek el tőlünk. Olykor nehéz - és veszélyes is - elhinni azt, hogy van, akinek számít az emberi élet és óvja azt.
- Jól van, Robinson. - Sóhajtom az orrom alatt és a halk, mély hangot már követi is a sörös doboz pisszenése. Nem tudom, hogy mire számítottam, de felénk ez így megy. A munkáért házi sör a jutalom. Saját főzdénk van a városban, vadász szokás. - Baseball. - Jegyzem még meg két korty között. A tekintetéből ítélve, fogalma sincs, miért hívtam ironikusan Robinsonnak. Tudja egyáltalán mi az a baseball? Valószínűleg ő még a pár évezreddel ezelőtti kőhajigálásnál tart.
- És mégis hol szeretnéd kipihenni magad a vadászok városában? - Szól a csípős, költői kérdés. De nem becsülöm le Cassaelt, sejtem, hogy neki is van némi sütnivalója. Úgyhogy ahelyett, hogy marasztalnám, mert miért tenném ugye, csak adok neki néhány jótanácsot. Mint például. - Ne hoppanálgass, ha teheted. És kerüld el a keleti oldalt, ma arra járőrözünk.
Miután elmegy, én tovább kortyolgatom a sörömet és újra bebizonyosodik, hogy Mammon pokolian erős. Ezt nem csak az elmúlt évszázadok bizonyítják, de már önmagában az is, hogy két arkangyal sem bírt el vele. Szívós, mint egy csótány. Így az sem okoz meglepetést, hogy Cassael mágiája nem tett lakatot a szájára túl sokáig. Néhány perccel azután, hogy az angyali jelenlét megszűnik, ő már vígan liheg a fülembe, ahogy ezelőtt is tette.
- Hé, Drakie. Játszunk? Nagyon felbosszantottál ám. - Ez a legrosszabb. Talán csak a én sajátosságom, de sokkal jobban viselem, amikor Mammon a valódi arcát mutatja. Amikor démonian hörög és fújtat. Nem ez, amikor úgy beszél velem, mint egy óvodással. Ez a visszataszítóan nyájas hang. Ilyenkor mindig készül valamire. A levegővétel hamarosan egyre nehezebbé válik, a belsőszerveim pedig mintha öntudatra ébredtek volna. Azt hiszem, mindjárt kidobom a taccsot, amikor had ne írjam körül, milyen fekete és zöld nyálkát kezdek felköhögni. De tudom, hogy nincs baj. Tudom, hogy ebből az egészből semmi nem valódi. A pecsét, amivel a lovast elzártam nem engedi, hogy kárt tegyen a porhüvelyben. Így a vízióin is hamar felülkerekedek, bár túl sokat nem alszok. Marad a kávé és egy rúnákkal ellátott bilincs a csuklómra, biztos, ami biztos. Nincs más dolgom, mint kivárni, hogy Cassael visszatérjen.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Motel a város szélén
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: