• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 26, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára
Online


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 26, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Csendben figyelem a kérdésem után Astartet. Láthatóan elgondolkodik, de még is visszakérdez. Nem akarom neki jobban kifejteni ennél, mert biztos kapnám a fejmosást. Aztán kitudja, kinek van még itt füle rajta kívül, nem akarom, hogy jelenlegi gyengeségem kiszivárogjon. Azt a katasztrófát nehezen tudnám kiküszöbölni. Végül valamiféle választ kapok, hogy ő is szokott magával viaskodni, bár kérdésére emlékezve, úgy hiszem az én problémám különbözik az övétől. Ő a vacilálásról beszél, én pedig...
Nem is tudom, minek nevezhetném a saját helyzetemet. Magammal harcolok, de sokkal mélyebb és szétválasztott szinten, mint ő. A saját lényemmel való harc.. A létem a vágyaim ellen. Két különböző érdekeltség. Halkan sóhajtok.
Mielőtt bármit mondhatnék neki, vagy erőt vennék magamon, hogy kifejtsem, a nő ismét megszólal.
- De tudod mit? Valamiért úgy érzem, ma nem vagy épp beszédes kedvedben... még annyira sem, mint máskor, szóval inkább hagylak is foglalkozni az elnyomott erőddel meg a kettős érzéseiddel. Azért ha mégis szükség lenne rám, szerintem tudod, hol keress...
Szavaiva biccentettem egyet, figyeltem, ahogy felkel, közben egy intéssel kinyitottam az ajtót.
- Még találkozunk. - búcsúzok el tőle, mikor kilép. Ezután visszazárom az ajtót. Még pár másodpercig meredek a poharamra, aztán megiszom belőle az italt. Elteszem a papírokat, amiken dolgoztam, majd úton kifelé oda adom egy démonnak, hogy vigye el Agramonnak. Összekészülődöm, majd a papírokkal a hónom alatt kilépek a lakrészemből, és elindulok, hogy betörjem Háborút.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
70
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 12, 2017 5:12 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Látom Ashtaroth szemében a vonakodást, talán némi bizalmatlanságot is, mindenesetre nem úgy tűnik, mintha sok kedve lenne beszélgetni velem a dolgairól. Megsértődhetnék, de ennyire érzékeny nem vagyok. Egyszerűen csak kíváncsi volnék, hogy mi történik körülötte, részben miatta, részben pedig magam miatt is, hiszen függünk annyira egymástól az erőnk és a pozíciónk révén, hogy hatással lehessen rám, bármi is téríti el a figyelmét. Tehát kissé inkább bosszant a szituáció, de valahol meg is értem a szótlanságát. Ash sosem volt jóban az érzésekkel, sem a jókkal, sem a rosszakkal, minden idejét és energiáját a harcokra, vagy épp a felkészülésre, a stratégiákra, a csatatervek összeállítására irányítja, ő egyszerűen ilyen. Háborúként ilyennek lett teremtve. Azt nem mondhatom, hogy teljesen átérezném a helyzetét, tekintve, hogy az én létem teljesen másról szól... Bár Halál és Háború szoros összefüggésben állnak egymással, az én munkám egészen más jellegű. Nem olyan monoton vagy szervezett, mint az övé. Persze a halállal igen gyakran együtt jár a félelem, a fájdalom, időnként a kegyetlenség is, melyeknek szerepe lehet háborúban, de olykor lehet kegyes, békés, csendes, sőt, önfeláldozó, ami magában hordozza a szeretetet is, és az érzések egy egész, színes skáláját, melyeket démonként nem mindig értek, vagy értékelek, nem beszélek róluk, vagy nem foglalkozom velük, de valahol mélyen mégis a lényem részei, ezért a természetem, a jellemem sokkal kiszámíthatatlanabb, talán összetettebb, viharosabb, mint a nővéremé. És vele ellentétben kevésbé esik nehezemre kimondani, esetenként elfogadni dolgokat, vagy őszintének lenni.
- Úgy érted, önmagaddal viaskodni, győzködni magadat valamiről? - kérdezek vissza, és közben el is tűnődöm a válaszon. Elsőre azt mondanám, hogy nem, nemigazán, általában tudom, mit akarok, és nem szoktam rágódni semmin. Ez nagyjából igaz is, de aztán eszembe jut Mammon, hogy milyen kettősség volt bennem vele és kettőnkkel kapcsolatban kezdetben... és ami azt illeti, manapság sem szól másról a viszonyunk, mint erről a kettősségről. Időnként teljesen megőrjít, képes lennék megtépni, de közben mégis élvezem a helyzetet, és megmagyarázhatatlan módon kötődöm hozzá, ami miatt olyan dolgokra is hajlandó vagyok a kedvéért, amit másnak sosem tennék meg. Tény és való, az efféle furcsa ragaszkodást nem démonoknak találták ki, távol áll tőlünk, hogy így kiforduljunk magunkból. Persze meglehet, hogy Ashtaroth egyáltalán nem így értette a kérdését.
- Igen, azt hiszem, ismerem az érzést... és tapasztalom is időről időre – válaszolok végül enyhén komoran, de mielőtt kifejteném a témát, vagy a véleményemet a magam oldaláról, biztos akarok lenni benne, hogy ugyanarról beszélünk. Ha Háború még mindig nem hajlandó őszintének lenni velem, és ezt az egész társalgát továbbra is csak befelé éli meg és vesézi ki, eszem ágában sincs kiadni magam.
- De tudod mit? Valamiért úgy érzem, ma nem vagy épp beszédes kedvedben... még annyira sem, mint máskor, szóval inkább hagylak is foglalkozni az elnyomott erőddel meg a kettős érzéseiddel. Azért ha mégis szükség lenne rám, szerintem tudod, hol keress... - Döntök végül kettőnk helyett is a beszélgetés végkimenetélről. Nem fogom erőltetni ezt a társalgást, láthatóan nincs formában, nekem meg igazából lenne jobb dolgom is, mint őt faggatni, és harapófogóval szedni ki belőle a szavakat, ahogy az emberek mondják. A poharamat azért még kiürítem, ne menjen kárba az az ital, aztán, amint szabaddá teszi számomra a kijáratot, ahogy jöttem, szépen ki is sétálok rajta.



Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Feb. 10, 2017 4:58 pm írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Szavaira, hogy szerinte nem lenne gond, hogy ha tudnám, mi motiválta, némán fürkészem húgom arcát. Azóta ismerem, hogy megteremtették, habár eleinte sok időt töltöttünk együtt négyen, Lovasok, ahogy egyre több ember lett a világon és ahogy egyre több munkánk lett, annál kevesebbet találkoztunk az idő haladtával. Ő még is mindig úgy kezel, mintha csak minden nap együtt lennénk, míg én már a munkámból adódóan is tartom a távolságot. Nem lehet senki sem, aki kedves nekem és pont ezért titkolom a dolgot Asmodeussal. Ha Astarte megtudná, hogy egy halovány viszony kezd kialakulni közöttünk, joggal mondhatná, hogy tekinthetnék rá végre tényleg családként, vagy legalább barátként. Annak ellenére, hogy nem tekintem effélémnek, bízom benne, épp úgy, ahogy Phelgorban is. Talán emiatt is vacilálok egy kicsit azon, hogy elmondjak-e neki bármit. Hajlok rá, mert a következő kérdését is nehéz lesz kimagyarázni. Mi történt Háborúval... miért van elnyomva? Ha tudná, hogy pont Asmodeus miatt egy kissé küzdök önmagammal, vajon kinevetne? Segíteni úgy sem tudna rajta. Halkan sóhajtok és masszírozom meg kicsit az orrnyergemet. Fáradt vagyok és most még azon is gondolkodnom kellene, hogyan másszak ki egyre szűkülő hálójából.
Talán tényleg csak el kellene mondanom neki az igazat, de nem mondanám, hogy örülök az ötletnek. Sokan láttak minket a férfivel és pár óráig egyedül is maradtunk, talán Kéjt is megérezhették, mikor egyszer véletlenül nem tudta visszafogni energiáit. A pusmogás lehet, hogy elindult, s ki tudja, itt a falnak is füle lehet azóta. Nem akarok erről közvetlenül beszélni Astarteval és ha emiatt mérges lesz, úgy sajnálom. Vannak dolgok, amelyek érzékenyen érinthetnek még engem is. Még is, a kérdését nem hagyhatom csak úgy válasz nélkül.
- Történt már veled olyan, hogy önmagaddal harcoltál? Olyannyira, hogy majdnem önmagad ellen fordultál? - túl sokat árultam el ezzel. Mindegy, most már kimondtam a szavakat, visszaszívni nem lehet. Amúgy kétlem, hogy valaha is lett volna olyan eset az életében, ami hasonlíthat az én helyzetemhez. Még is, egy kérdést megér a dolog, ezzel őt rávezetem a dologra, magamnak pedig talán találok egy kiskaput, vagy kapok valami tanácsot arról, mit hogyan kéne, ha már annyira ismeretlen nekem ez a világ. Legalább is ezen része.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
70
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Feb. 05, 2017 12:14 am írtam neked utoljára


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Nem érdekli különösebben... A válasza visszhangzik a fejemben, miközben eltűnődöm, hogy vajon csak előttem próbál minden áron titkolózni, vagy még önmaga előtt sem vallotta, hogy érez valamit. Persze az is megtörténhet, hogy én képzelek túl sokat bele a dologba. Általában elég jók a megérzéseim ilyen téren, és jó megfigyelőnek vallom magam, plusz sosem esett nehezemre összeadni az egy meg egyet, de, nos, bevallom, én sem vagyok tévedhetetlen.
- Értem. De tudod... ha mégis érdekelne, hogy mi motiválta, mit érez, az sem lenne katasztrófa – utalok finoman rá, hogy bármi is zajlik épp közöttük, nem kell okvetlenül valami elfogadhatatlannak vélnie a dolgot. Oké, persze, tudjuk, nem szabad éreznünk, nem szabad gyenge pontot szolgáltatunk az ellenségeinket. De ha egyszer megtörténik, akkor ez van, el kell fogadni, megbirkózni és együtt élni vele, mintha semmiség lenne. Hisz csak akkor lesz belőle igazán probléma vagy gyengeség, ha úgy állunk hozzá. Aztán meg miért kellene, hogy érdekeljen bennünket mások véleménye vagy rosszallása. A lovasok vagyunk, Lucifert leszámítva igazából senki nem ítélkezhet felettünk, és nincs beleszólása a dolgainkba.
- Rendben, akkor már csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért van elnyomva Háború? - kérdezek rá nyíltan a másik dologra, ami még a csőrömet böki. Mert erősködhet nekem itt napestig arról, hogy nincs baj, már jól van, a munkájában semmi sem hátráltatja, amikor ÉRZEM, hogy ez nem igaz. Az erőm kapcsolatban áll az övével, ahogy a többi testvéremével is. Halálnak szüksége van Háborúra. Komolyan azt gondolta, nem veszem észre, hogy lakat alatt tartja? Felvont szemöldökeim egyszerre mutatnak kíváncsiságot és bosszúságot. Mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne, és gördülékenyebben menne ez a beszélgetés, ha nem kellene mindent harapófogóval kiszednem belőle. Ashtaroth viszont továbbra is úgy kezel, mint egy idegent, vagy legalábbis egy nem túl közeli ismerőst, akit lerázhat a féligazságaival. Pedig tudhatná, hogy átlátok rajta. Nem beszélve erről a bicskanyitogatóan udvarias modorról, amelyre hirtelen átvált. „Beszélgetni kívánsz.” Persze, azt, meg még néhány dolgot... Sóhajtok, majd újabb adag türelmet erőltetek magamra, és komoly tekintettel bólintok a viszonzott támogatására. Nem szeretnék vitatkozni vele, pláne nem most, ha épp rosszabb napjai vannak. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, mi van vele.
- A Mammon utáni kutatás több időt és türelmet igényel, mint vártam, ezért úgy gondoltam, kicsit pihentetem a dolgot, teszek egy kitérőt New Orleans felé, és meglátogatom a nővéremet – vonok vállat végül egy halvány, féloldalas mosollyal.



Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Dec. 16, 2016 4:46 pm írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Szavaim után figyeltem Astartet. Előre leszögeztem Asmodeusnak, hogy bármi, ami kettőnk között történik, az titok és ezt be is kívánom tartani. Nem akarok túl sokat mondani a nőnek, nem akarom megerősíteni sejtéseit, még is, ha valaki tudhatna róla, az ő. A válasz a miértre pedig igen egyszerű: húgom szenvedélyes alkat. Tudom, miként viseltet Mammon iránt, ez már a tanácson is egyértelművé vált, s így ő lenne az utolsó, aki a szememre vethetné, hogy milyen kapcsolat kezd köztem és az első herceg között kialakulni. Mégis...
Az óvatosságom túlságosan nagy ahhoz, hogy őszintén beszélhessek vele erről, még akkor is, ha tudom, hogy a kérdéseimet, ha feltenném neki, megtudná válaszolni. Szavaira, hogy a férfi nagyon aggódhatott értem, ha ilyesmit csinált, csak egy pillanatra magam elé néztem az asztalra, aztán vissza rá.
- Nem tudom, mik vezérelték őt. Nem is érdekel különösebben. - ez ugyan nem igaz, azonban mint említettem, nem akarom megerősíteni a nő gondolatait... akkor sem, ha ő biztosít arról, hogy mellettem áll. A mosoly, a szavak... már így is túl sok dolgot következtetett le, én pedig az imidzsem, sőt, talán még a rangomat is kockáztatom azzal, hogy érzékenynek, gyengének tűnhetek mások szemében a férfi okán. Ezt pedig nem kockáztathatom meg.
- Nincs gond, Astarte. A sebeim begyógyultak, és mint látható, a munkámban sem akadályoz semmi. - bökök fejemmel az asztalom felé.
- Egyébként köszönöm, hogy támogatásod nyújtod. Feltétlen értesíteni foglak, ha szükségem lesz rád, s így vica versa. - erősítem meg benne azt, hogy akár ő is támaszkodhat rám, amennyiben szüksége volna kardomra.
- Van még kérdésed? Esetleg konkrét céllal jöttél, vagy csak beszélgetni kívánsz?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
70
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Dec. 15, 2016 7:08 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Tudom, nem kellene zokon vennem Ashtaroth titkolózását, bizalmatlanságát, hisz egyik sem idegen dolog a démonoktól, ráadásul a nővérem már alapjáraton nem túl beszédes típus. A mi fajtánk nem sok igazán őszinte pillanatot tudhat a magáénak, még a hozzánk legközelebb állókkal sem vagyunk teljesen nyíltak vagy közlékenyek általában. Így lettünk megteremtve, éppen ezért mástól nem is érintene túl érzékenyen a dolog. De a mi esetünk kicsit mégis különbözik az említettektől. Nem egyszerű démonok vagyunk, hanem lovasok, bizonyos értelemben testvérek, és mind a négyen tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy mi együtt vagyunk a legerősebbek, a leghatásosabbak. Arra teremtettünk, hogy összedolgozzunk, hogy egymást erősítsük, és emiatt tudnunk kell bízni is egymásban, főleg ha a helyzet megkívánja. Persze a jelenlegi helyzet nem okvetlenül olyan, de lehetne. Leginkább Ashtarothon múlik. Ha bajban van, és segítségre szorul, ugyanolyan bőszen sietnék az ő megmentésére, megsegítésére is, mint ahogy Mammonnál törekszem ugyanerre. Bár az is lehet, hogy a részemről ez nem éppen erény, hogy nem kellene ennyit foglalkoznom velük, és nem kellene érdekelnie, ha éppen le akarnak rázni, de ez van. A végtelenségig mégsem próbálkoznék, a mostani nyílt beszéddel inkább csak megadom a lehetőséget Ashnek, hogy tisztázza a dolgot, ha akarja, és ha mégsem, akkor tudom, merre van az ajtó. Ezúttal azonban nem kell csalódnom, végre rászánja magát, hogy beavasson a dolgaiba... még ha csak apránként is. Az arcát fürkészen, miközben az Asmodeusszal közös ügyéről mesél, és akaratlanul is elmosolyodom, mert látom, érzem, hogy valóban van valami a levegőben. És valljuk be, a nővérem esetében – akármi is történik közöttük – ez nem kis dolog. Ashtaroth olyan, akit a halandók valószínűleg minden finomkodás nélkül nevezhetnének munkamániásnak. Az élete nagy részét a háború teszi ki, amennyire én tudom, sosem próbálta igazán úgy élvezni a földi kirándulásait, ahogy általában én teszem. Vajon mi változott?
- Nekem úgy tűnik, Asmo hercegünk kivételesen aggódhatott érted, ha ilyen nagy sietve felrobogott veled, hogy az életedet mentse... - jegyzem meg ravaszul felfelé kunkorodó ajkakkal. - Biztos, hogy csak ennyiről van szó? - Mármint a részéről persze nyilván nem „csak ennyit” jelent, hogy ilyen kínos helyzetbe került, de komolyan tudni szeretném, ha továbbra is bajban lenne. Plusz az elhangzottak még mindig nem magyarázzák, miért érzem elnyomva Háborút. - Remélem, tisztában vagy vele, hogy ha szükség lenne rá, bármikor szívesen veszem elő a kaszámat, és akasztom bele bárkibe, aki az utadba állna - biztosítom végül hangos szóban is a támogatásomról egy egyszerű vállvonással. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel be is fejeztem a faggatását, de először is tudnia kell, hogy vele vagyok, és nem ellene.



Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Dec. 15, 2016 10:25 am írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
És most úgy érzem, hogy sarokba szorultam. Rövid félválaszaimat a nő meg is elégeli egyből és azonnal kitér arra, hogy nem kellene egy halálközeli élménynek kihatnia rám, továbbá, hogy hallott pletykákat rólam és Asmodeusról. Amikor megemlít engem és őt, állkapcsom megfeszül egy kicsit, aztán kiiszom a maradék italt a poharamból és leteszem magam elé a dohányzó asztalra. Kétségtelen, hogy húgom előtt titkolni aligha lehetne bármit. Ha most elküldöm, azzal többet mondok, mintha csak vázolnám a helyzetet. Egy mély sóhajtás után felkelek a kanapéról, karjaimat a mellkasom előtt összefonva lépek az ablakhoz és nézek ki a néptelen utcára. Egy-két alak járkál ugyan, de még az is ritkának mondható.
Nem tudom, miként beszéljek Astartenak erről az egészről úgy, hogy nem vágom közben magam alatt a fát. A kis csend után, miközben gondolkodom, végül megszólalok, bár továbbra sem nézek rá.
- Nem mondanám, hogy sok időt töltök a herceggel. Inkább mondanám úgy, hogy gyakrabban sodor minket össze a sors, mint azt kellene. - kezdek bele és végül kissé oldalra fordítva a törzsemet pillantok Astartera.
- Mivel a második lord oda lent tartja fenn a rendet Lucifer helyett, így Asmodeussal kellett megszerveznem a seregek elrendezését, azt, hogyan legyen kialakítva a város védelme, s hogy szakaszait mikor merre viszi. - folytatom és ismét kipillantok a város utcájára.
- Ugyan elég hullámvölgyes az együttműködésünk, most épp... - hallgatok el, ahogy azon gondolkodom, miként is fejezzem ki magam.
- Most épp sikerül kooperálnunk. Ő volt az, aki kisegített a szarból, mikor az angyalok rajtam ütöttek. - mondom ki végül és elfordulva az ablaktól ismét a nőre pillantok. Akaratlanul is ismét lejátszódik elmémben, ahogy a férfi felhozott, s az, hogy utána miként töltöttük együtt az estét. Persze mindent a lehető legjobban próbálok leplezni magamon.
- Nem voltam túl jó állapotban. Ő hozott fel ide... és ő törte be az ajtót. - mondom ki végül, bár látható rajtam, hogy kellemetlen számomra erről beszélni. Astarte ismer, tudnia kell azt is, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagyom, hogy mások gyengének, sebesültnek lássanak, és beszélni sem szeretek róla. Tegnap ez még is megtörtént, amely egy apró szégyen folt az ingemen...



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
70
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Dec. 14, 2016 11:34 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Továbbra is csendesen, figyelmesen hallgatom a nővéremet, de a türelmem egyre fogy. Nem értem, mégis mit képzel, hogy féligazságokkal, és a válaszok megkerülésével ilyen könnyen meg tud vezetni? Ennél azért jobban ismerhetne, és tudhatná, hogy ilyen egyszerűen nem tud lerázni. Ezt ő sem gondolhatja komolyan.
- Igen... ismerlek. Tudom, milyen vagy – felelem elkomorodva, és a hangsúlyomból érezheti, hogy nem ugyanarra gondolunk. - Paranoiás vagy, igen. De ha épp nincs vészhelyzet, kétlem, hogy nem találnál jobb módot a bejutáshoz, mint berobbantani az ajtót. És csak azért, mert veszélybe került az életed – ami mellesleg mindennapos dolog, a lényed része, veszély nélkül hosszútávon nem is tudnál meglenni – ennyitől nem néznél úgy ki, mint akin átment az úthenger, ahogy az emberek fogalmaznak - nézek rajta végig ismét, ezúttal leplezetlenül, megemelt szemöldökkel mérve fel, hogy mennyire nem önmaga.
- Ismerlek már annyira, hogy észrevegyem, amikor valami nincs rendben. Nem mellesleg a pokolbéliek, mint tudjuk, pletykálás terén sem jobbak az embereknél, és kétségtelenül felkelti az érdeklődésüket, ha két olyan erős és fontos démon, mint a Háború és az Első Herceg a szokottnál több időt tölt együtt. - Ezúttal kérdő pillantással tekintek rá, és inkább nem kezdem el sorolni mindazt a híresztelést, amiket mostanában róluk hallottam, elsősorban mivel szívesebben hallanám egyenesen az ő szájából, hogy mi is történik pontosan. Már amennyiben egyáltalán hajlandó elmondani.
- Szóval... - hajolok kicsivel közelebb hozzá ültömben várakozásteljesen. - Ha nincs kedved őszintén beszélgetni, nyugodtan ki is tessékelhetsz, de ha mégsem akarnál megszabadulni tőlem, örülnék, ha a továbbiakban mellőznéd a baromságokat. - Nem arról van szó, hogy megsértődnék, amiért nem beszél nyíltan, bár talán valahol valóban sértő, hogy csak ennyire tart engem. Mégis leginkább arról van szó, hogy jelenleg egyáltalán nincs rá szükségem, hogy itt üljek, és beszélgessek vele a semmiről, miközben valódi dolgok vannak a háttérben. Ha nem hajlandó velem normálisan társalogni, könnyedén találhatok magamnak jobb elfoglaltságot is.



Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Dec. 14, 2016 5:00 pm írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Nem kell félteni a húgomat. Sosem kellett igazán: erősebb mint mi, de emellett elég okos és körmönfont ahhoz, hogy messze a legveszélyesebb démon legyen a Pokolban. Amíg lassan megfogalmazom a válaszomat, ő figyel és vár. Amikor pedig meghallja szavaimat, látom rajta, hogy szemöldöke a magasba emelkedik és hitetlenül pillant vissza rám.
"Ennyi?" Hallom tőle. Megértem, hogy miért kételkedik: harcosként annyiszor kerültem már halál közeli helyzetbe, hogy ennek nem kellene nyomot hagynia bennem. Azonban egyetlen részletet kihagytam, és az Asmodeus, és a vele, érte vívott harc. Azonban nem is nagyon akarom elmondani neki, hogy a férfi itt járt.
Amilyen okos, nem lenne nehéz kitalálnia mindent, főleg, ha esetleg hallott suttogásokat arról, hogy a férfi igyekezett a segítségemre, s az életét akarta adni az enyémért. Komoly arcom azonban meg sem rezdül a visszakérdezésére. Mivel nem nagyon kívánom részletezni, inkább csak a poharamba kortyolok, mire azonnal más témába vág, s rá kérdez arra, itt mi történt. Na már most, ha nem akarom a férfit felhozni, kénytelen leszek hazudni.. vagy legalább is félig.
- Nem találtam a kulcsom. - fél igazság: nem is kerestük, amikor a férfi felcipelt az emeletre, mikor paralízisem volt. Talán ki is nézhető belőlem, hogy valami felhúzott, nem találtam a kulcsot és végül ez lett az eredmény. Néha szokásom szükségtelen erőszakot is alkalmazni. A kérdésre, hogy miért van mágia mindenütt, hátra dőlök, üres kezem a kanapé háttámlájának a tetején fektetem végig, keresztbe teszem lábaim és arra pihentetem a poharat.
- Hiszen ismersz, tudod, hogy milyen paranoiás vagyok. Nem bírnék úgy aludni, hogy nincs bezárva valahogy. - mondom és ez igaz. Mivel magam is az a fajta vagyok, aki hátba szúr mást, ha az ügyére szolgál, így egyértelműen félek ugyan azoktól, akik hozzám hasonlatosak. Hogy megtámadnak álmomban, egyik nagy félelmem. Párnám, ágyam alatt mindig van valamilyen fegyver és szerencsére Háború energiája is éberen őriz. Legalább is őrzött. Most, hogy el van zárva... kénytelen vagyok kibírni nélküle.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
70
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Dec. 14, 2016 12:09 am írtam neked utoljára


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Magamhoz és a kíváncsiságomhoz mérten nagyon is türelmesen várom Ashtaroth-szal szemben ücsörögve, hogy végre szóra nyissa a száját. Na ő speciel, Mammonnal ellentétben, pontosan az a fajta, aki nem beszél sokat, gyakran harapófogóval kell kiszedni belőle a dolgokat, pláne ha érzékenyebb témáról van szó, de most még a szokottnál is megfontoltabbnak és hallgatagabbnak tűnik. Jól sejtettem én, hogy mostanában valami nagyon felkavarhatta az állóvizet körülötte. Amikor végre megszólal, és érzékelhetően válogatott szavakkal megfogalmazza, hogy mi is történt vele, kezemben a kapott poharat forgatva figyelek rá, és közben a szemöldökeim egyre feljebb szöknek a homlokomon, aztán lassan ingatni kezdem a fejem.
- Ennyi lenne az egész? Egy kis halálközeli élmény? - kérdezek rá, és az arcomra van írva, hogy nem hiszek neki. Én tudhatom a legjobban, hogy hosszú életünk során már hányszor nézhetett farkasszemet a kaszám éles felével, és ezek az alkalmak éppen eléggé megedzették őt ahhoz, hogy egy kis veszélytől ne zuhanjon össze. Végtére is, ő Háború. Amit most konkrétan valóban nemigen érzékelek rajta. Egyértelmű, hogy valami komoly történt, és ez nem csak rajta látható, hanem a környezetén is. Kicsit eltűnődöm, hogy vajon ennyire nem bízik bennem, idiótának néz, vagy még annál is nagyobb a baj, mint hogy beszélni akarna róla?
- Na jó, akkor mi lenne, ha elmondanád, mi történt itt a lakosztályodon? Hogyan szakadt ki az ajtó a helyéről, és mi szükség a mágiára? - intek kezemmel a bejárat felé, a varázslatra utalva, amivel láthatóan a betolakodókat akarja kívül tartani. Mégis ki rontana így rá egy lovasra, pláne New Orleansban, Lucifer hoteljében, egy épületben, ahol hemzsegnek a démonok? Ez a hely legalább olyan jól védett, mint a valódi Pokol. Ki az, aki ilyen helyzetbe hozhatta Asht? Kérdéseim megfogalmazása közben is figyelmesen fürkészem az arcát, és bár lenne még néhány dolog, ami érdekelne, nem akarom már az első percben a faggatózásommal letámadni őt. Még a Háború is érdemel némi felkészülési időt, főleg mivel tudom, hogy máshogy nem kaphatok tőle válaszokat, csak ha szépen, lépésről lépésre haladok vele. Így hát türelmesnek kell lennem. Szerencsére jó vagyok abban, hogy olvassak másokban, és valószínűleg érezni fogom, ha elhallgat valamit, vagy több van az elhangzottak mögött. Végül is ő a nővérem – bizonyos értelemben –, ki más ismerhetné őt jobban nálam?



Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Nov. 21, 2016 8:11 am írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Nem mondanám, hogy a legjobb állapotban vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire feltűnő. Mondjuk Astarte ritkán lát fáradtan, vagy passzívan, mert nem találkozunk olyan sokat, még is, ahogy azt mondja, inkább nekem lenne szükségem segítségre, egy pillanatra a bárpult oldalát képező tükörbe pillantok, mintha csak ellenőrizném, hogy tényleg ennyire pocsékul festek-e. Nem igazán tudok véleményt mondani, mert ahhoz képest, ahogy tegnap kinéztem, sokkal jobb állapotban vagyok. Halkan sóhajtva lépek oda a kanapékhoz, ahova húgom leült, s kényelmesen leülök vele szembe egy másik bútorra. Még mielőtt bármit válaszolnék, a pohárba iszom és végül halkan sóhajtok.
Nem tudom, mennyit mondhatok neki, vagy hogy egyáltalán mondanom kellene-e bármit. A nő arcát fürkészem, arcomról leolvasható az, hogy gondolkodom, s láthatóan nem sietem el a válaszadást. Végül ismét az italba kortyolok és kissé félre pillantva mély levegőt veszek, hogy bele kezdjek.

- Tegnap nem a legjobb napom volt. Felderítésen voltam néhány katonámmal, rendbe akartam tudni a dolgokat New Orleans környékén, hiszen a központ itt lesz kialakítva. Azonban rajta ütöttek az egységemen. - mondom, s kis szünetet tartva ismét az italba kortyolok, kivételesen jól esik az a forróság, amellyel végig szántja torkomat.
- Kis híján ott hagytam a fogamat, szóval érthető, hogy nem vagyok túl jól. Szerencsére az egyik katonám eltudott menni segítségért. - fejezem be a mondatot, bár kissé morogva. Elismerni, hogy vissza kellett vonulnom, hogy legyőztek, nem volt nekem soha egyszerű, vagy könnyű, de most valamit válaszolnom kellett a nőnek. Ezzel ugyan nem adok magyarázatot minden dologra, de az már nem érdekel. Nem akarok többet mondani neki annál, mint amennyi szükséges.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
70
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Nov. 20, 2016 11:47 pm írtam neked utoljára


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
A kutatással, nyomozással egybekötött mentőakció sajnos sokkal körülményesebb, és lassabban megy, mint vártam, vagy szeretném. Ha minden úgy alakulna, hogy azt én akarom, akkor Mammon már rég szabad lenne, sőt, már valószínűleg arról faggatnám gúnyosan, milyen büntetést tartogatott neki Lucifer. Tuti élvezném a helyzetet, a kárörvendésnek minden pillanatát... de közben, valljuk be, egyszerűen örülnék, hogy végre visszakaptam őt. Soha, semmilyen körülmények között nem ismerném el, de hiányzik. Ő is, és mindaz, amit az őrült, komplikált kapcsolatunk jelent. És ez a nyugdíjas tempó, amivel felé tartok, néha teljesen az agyamra megy. Szükség van rá időnként, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, eltereljem róla a gondolataim. Úgy később remélhetőleg eredményesebb lehetek a munka folytatásában is. A jelenlegi figyelemelterelésnek Ashtarothot választottam, és nem csak azért, mert már rég beszéltem vele, vagy mert valószínűleg ő megérteni az őrjítő tehetetlenség fogalmát, hanem azért is, mert átkozottul kíváncsi vagyok rá, hogy mi a fene is történik vele mostanában. Pletykákat folyton hallok innen-onnan, róla, meg Asmodeusról, a hangos veszekedésekről, és egyéb bonyodalmakról, és mindez a felhajtás egyáltalán nem vall Ashre. Nem azt mondom, hogy ő soha sem szokta elveszíteni a fejét, de tény, hogy általában összeszedett, komoly, precíz, távol tartja magát mindentől és mindenkitől, ami érzelmekkel jár, és éppen ezért tud mindig annyira higgadt maradni. Szóval mondhatjuk, hogy nagyjából egymás ellentétei vagyunk. Ő valószínűleg sem kerülne olyan helyzetbe, mint a meggondolatlan Pestisünk. Persze üdítő változatosság lenne azt hallani, hogy Ashtartoth valamilyen zűrbe keveredett, de a mendemondákra nem alapozhatok. Őt szeretném végre kifaggatni arról, hogy mi a fene is történik vele mostanság.
A délelőtti órákban érkezem meg New Orleansba. Ilyenkor ez a város még szinte egy emberként... vagy démonként alszik. Nem volt ez mindig így. Régebben, amikor még a halandók uralták a környéket, az egész éjjel-nappal zsongott a fesztiváloktól. De a mi fajtánk szeret esténként dorbézolni, délelőtt meg lustálkodni, mint a legjobb egyetemisták. A hotel is szinte kong az ürességtől, és csak egy pillanatig tanakodom magamban, hogy keressem fel előbb a saját lakosztályomat, vagy menjek egyenesen a Háborúhoz. Végül az utóbbi mellett döntött. Nincs szükségem pihenésre, Ash pedig biztosan már régen ébren van, és valami hasznossal foglalta le magát, ahogy az tőle megszokott. A rövid kopogtatásom után hamar fel is tárul az ajtaja. Meglepődve veszem tudomásul, hogy mágia kell a zárás-nyitáshoz. Itt tényleg zajlanak az események, láthatóan. Bár az apróbb furcsaságokat leszámítva minden olyannak tűnik, mint általában. Ash visszafogott udvariassága épp olyan megszokott, mint az otthonát övező letisztul komorság.
- Segíteni? Ahogy téged elnézlek, inkább neked kéne a segítség - mérem végig felvont szemöldökkel, én vele ellentétben nemigazán bajlódom a formaságokkal. Egy biccentéssel átveszem a poharat, majd keresek magamnak egy szimpatikus helyet, és letelepszem.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy pocsékul festesz? És... miért nem érzem úgy az erődet, mint máskor? - Valami nincs rendben, ez biztos. És őszintén szólva nem vagyok elragadtatva. Mi a franc van mindenkivel? Mammont kifordítják a bőréből, aztán Ash fordul ki magából... Elvileg mi lennénk Lucifer legnagyobb fegyvere. Szánalom.



Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Nov. 19, 2016 6:13 pm írtam neked utoljára
Online



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Amikor Asmodeus tegnap este elment, engem magával ragadott az álmosság. Még mielőtt elaludtam volna, védő rúnákat helyeztem el a lakásban, hogy teljesen lefedje azt és elhelyeztem egy záróvarázst az ajtóra is, hogy legalább ennyivel kívül tarthassam a betolakodókat. Amint lefeküdtem, azt hittem, hogy hamar elfogok aludni, de tévedtem.
Túl sok dolog járt a fejemben, főleg a férfi szavai, amiket a pihenőnél mondott:
"A pokolba is Ashtaroth... Rettegtem. Hogy nem érek oda időben. Hogy majd téged döf keresztül az az átkozott dárda. Hogy a kezeim között halsz meg és nem leszel többet. Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem, ami jobban dühít, mint valaha bármi ebben az átkozott életben! És ezért bármire képes lettem volna!"
Vagy amit már itt, a lakásban mondott, mikor a kádon osztoztunk pihenés közben:
"Azt akartam, hogy tisztelj, férfit láss bennem. Aztán ott volt az, mikor kivédtem a dárdát. Ott már szabályosan rettegtem, hogy soha nem ölelhetlek vagy csókolhatlak már. Őrült módjára rohantam érted, mert előbb haltam volna meg, mintsem, hogy nélküled éljek tovább... Számomra ez az jelenti, hogy nincs olyan világ, melyben nélküled akarnék létezni."
A szavak, a hangsúly, az érintések és az arckifejezések belém égtek, mintha csak forró vassal nyomták volna a bőrömbe. Újra és újra felidéztem ezeket a pillanatokat, mert valamiféle... izgalom fogott el tőlük, s elégedettség. Vágyak és a jövőre való tekintettel fantáziálások kaptak szárnyra bennem, minek után órákon át mást sem csináltam, csak bámultam a plafont. Végül még is elnyomott a fáradtság. Nem aludtam mélyen -noha szükségem lett volna rá-, túlságosan féltem egy lehetséges támadástól, hiába a varázs, amelyekkel tele tűzdeltem a lakást.
Reggel lassan nyitottam ki a szemeimet. Nem voltam százszázalékos, ahogy az tőlem megszokott volt. Jobb csuklóm, kezem görcsben állt és fájt, a Háborút lezáró pecsét miatt. Fura volt nélküle aludni.... egyenesen rémisztő, de tudtam, hogy ha most elengedem, még mielőtt betöröm, akkor abból nagy bajok lesznek. Felültem az ágyamon és végig néztem a sebeimet, amelyek szinte el is tűntek rólam. Mellkasomra simítottam, és megállapítottam, hogy az a seb is szinte teljesen begyógyult. Képtelen voltam nem ismét az első hercegre gondolni, s mindarra, amit kiváltott belőlem. Nagyon sok dolognak kell bennem leülepedni, meg kell emésztenem, elfogadnom, hogy érzek. És ez egy elég hosszú folyamat lesz, már most tudom. Magamra kaptam ruhámat, ügyelve, hogy a fehér ingujjam takarja Háború zárópecsétjét magamon. Kardom is az oldalamra tettem, ám most nem a balra, hanem a jobbra. Általában jobb kézzel vívok, de minthogy most az a kezem szinte használhatatlan, kénytelen leszek bal kézzel vívni, ha szükséges.

Elfoglaltam magamat munkával, a nap még is lassan haladt. Elvégeztem egy papír munkát, s két pecsét között volt időm ismét azon merengeni, hogy mi és hogy legyen, mikor kopogtattak az ajtón. Felpillantottam a papírból, egy intésemre a lilás színű varázslat, amely az ajtót tartotta csukva, eltűnik, az ajtó pedig feltárul. Szemeim előtt Astarte csinos alakja, vörös hajkoronája tűnik fel. Megtisztelem annyival, hogy felkelek az íróasztalom mögül és lassan közelebb sétálok.
- Astarte. - köszöntöttem biccentve. - Kerülj beljebb, foglalj helyet. Miben segíthetek? - kérdeztem, miközben intettem neki, s ha beljebb lépett, a kiszakadt zárú ajtó becsukódott, s a záró varázst újra aktiváltam rajta. A bárpultomhoz léptem, mert noha nem vagyok az ivós fajta, ismerem a vendéglátás és tárgyalás minden csínját-bínját. Töltöttem neki is és magamnak is egy kicsit a földi alkoholból. Oda léptem hozzá, s kezébe adtam a poharat, azt már rá bíztam, hogy iszik-e vagy sem.
A tegnapi felhajtás nem különösebben látszódott, hacsak nem vesszük a tönkre tett ajtót, vagy a fordítva felcsatolt kardot, esetleg a fáradtságot az arcomon.. no meg az elnyomott Háborút.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Ashtaroth lakrésze
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: