☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Aug. 14, 2017 7:18 pm írtam neked utoljára



Zarzahl & Ashtaroth
❝ ...Post equitem sedet atra cura... ❞
Szavaira hangosan sóhajtva forgatom meg a szemeimet kissé.
- Mit gondolsz, miért vagy itt? Miért hívtunk minden hadvezért össze? Miért hívtunk fel titeket a felszínre? Tájékoztatást és parancsot kaptatok. Időben. A jövőbe nem látok bele, Zarzahl. Eddig ha akartam volna sem tudtam volna mást mondani, mint ami akkor történt: készülődünk és várunk. A változások most történtek, s erről tájékoztatva is lettetek. - unom kissé, hogy próbál olyan hibákat a nyakamba sózni, amely nincs is. Sok dolgot a szememre lehetne vetni, de a dolgomat mindig és minden körülmények között elvégeztem eddig. Talán csak akkor kellett Phelgornak noszogatnia, mikor Asmodeus eltűnt félévre.
Aggodalmára, hogy feltételes módban beszéltem az információkról, egy apró, savanyú félmosoly kerül az ajkaimra.
- Tetszik vagy sem, ez van. Meglepő lehet, de még én se vagyok annyira magas rangban, hogy mindenről tudjak. Nem vagyok archdémon. Lovas vagyok, egy eszköz, egy tábornok, aki végzi a dolgát. A várakozás állapotából hirtelen váltottunk a Sátán parancsára cselekvésbe. Nem tudom, hogy miért. Az emberek fogyását hozta fel indoknak, bár ennyi erővel már korábban is támadhattunk volna. Furcsállom, de nem számít. Parancsot kaptam, és teljesítem, míg a Pokol és a démonok malmára jár a víz. - Igen. Egészen addig, amíg nekünk és a világunknak jó lesz, feltétel nélkül követek minden parancsot. A szkeptikusokban felmerülhet, hogy sosem tudhatom, mikor akar testvérei mellé állni a Sátán, az ark. De bízom benne. Ő teremtett engem, és évezredek óta képvisel minket. Nincs okom arra, hogy kételkedjek benne.
Aztán hátra dőlve figyelem, ahogy a férfi elolvassa a papírt, közvetlenül azután, hogy közöltem vele annak tartalmát. Kérdésére ingatom a fejem.
- Mondjuk úgy, hogy a védelmedet szolgálja, amennyiben szükséged van rá. - ez nem vicc. A démonok bármire képesek, s ha valakinek éppen van egy halálos ellensége, az burkolózhat ilyesmivel: "egy erősebb démonnak van rám szüksége, ne húzz ujjat velem". Bár amennyire ismerem Zarzahlt, haragja és büszkesége úgy sem fogja hagyni, hogy ilyesmikkel éljen. Gratulációjára csak egy kicsit rándul meg szám sarka. Inkább veszem ez gúnyolódásnak, mint tényleges megbánásnak és gratulációnak. Kissé szigorú tekintettel figyelem őt, további szavaira hallgatok egy másodpercig.
Két utam van: megvédem Asmodeust, vagy sem? Ha megvédem, mondhatják, hogy a szoknyám mögé bujkál, ami a legkevésbé sem tetszene sem nekem, se neki. Azonban ezt még sem hagyhatom teljesen szó nélkül.
- Szögezzünk le valamit, Zarzahl. - mondom hűvösen, s kissé előre dőlök, könyökeimmel térdeimre támaszkodva.
- Asmodeus az egyik legidősebb harag démon. Az ötödik hercegi rangról felküzdötte magát az elsőig, bizonyítva ezzel erejét és rátermettségét a rangjára. Amikor átléped a démoni nemesség határát, amikor már nem csak főbűn vagy, hanem Választott, több dolgod lesz. Nem csak egy apró seregecskét vezetsz, és taszítod az embereket bűnbe. Hanem egy nagyobb sereget vezetsz, kiképzed őket, fizeted őket, felfegyverzed őket. Bűnbe taszítod az embereket, régiót vezetsz. Helyet kell teremtened a tieidnek, ki kell elégítened az igényeiket, igazgatnod kell őket, rendet kell tartanod a saját fertályadon, miközben ügyelned kell arra, hogy megtartsd, amid van, mert a démonoknál mindenki másnak a farkasa. A politikába is bele kell szólnod, háborúkban fontosabb feladatokat kapsz. Asmodeus több csatában segített nekem, mint az összes főbűn együtt véve, s ő ezt évezredek óta csinálja. Te évezredek óta "sorozol", rántasz le a pokolra emberi lelkeket, s erre vagy íly büszke? Úgy gondolod, hogy ez a dolog neheze? - kérdezem kissé hitetlenül.
- Jó magam is bűnbe ejtem az embereket. "Ne ölj". Hatodik parancsolat. Energiáimra ezt szegik meg. Minden háború, minden katonája megszegi ezt. Háborús hősök, parancsnokok, generálisok, bárki, aki csatát akar nyerni, eladja nekem a lelkét. A katonámmá válik. - mondom, majd hátra dőlök, de továbbra is őt figyelem.
-Lelket biztosítani a Pokolnak a legkönnyebb dolog, hiszen az utóbbi évtizedekben, évszázadokban az egyháznak egyre kevesebb a befolyása az emberekre. A bujaság, a lustaság, a fösvénység mindennapos a mai napig. Egy szó mint száz: hiszem, ha látom, Zarzahl. Ha azt akarod, hogy elhiggyem, veled jobban járok, akkor bizonyítanod kell. Asmodeus bizonyított már nekem, nem egyszer, nem kétszer. Most nem emberekre fogsz hatni, nem őket fogod befolyásolni. Táptalajként szolgálsz majd az Én energiámnak. Erőt biztosítasz a katonáknak. Teljesen másfajta feladat, mint amit eddig csináltál. Ez pedig az alkalmad arra, hogy bizonyíts, ha tényleg úgy gondolod, hogy elég jó vagy. - teszem keresztbe a lábamat. Azt ugyan nem fejtettem ki, hogy miért kell Asmodeusnak helyettesítés, de úgy gondolom, lesz bőven dolog amin háboroghat, gondolkodhat. Erről talán megfeledkezik.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Zarzahl
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
24
☩ Keresett személy :


Szomb. Aug. 12, 2017 10:00 pm írtam neked utoljára


Kései vendég
Ashtaroth & Zarzhal

 „Még” , ha nem emelné ki, akkor is felfigyelnék rá. Általában figyelek a részletekre, főleg, ha rólam van szó, s helyem a hierarchiában. Reményt kellene éreznem, hogy talán esélyem lehet arra, hogy ugorjak néhány lépcsőfokot. Hisz nem mástól, mint magától a Háborútól kaptam eme remény sugárt. De magam is élek azokkal a lehetőségekkel, mellyel megtévesztek másokat saját érdekeim miatt. Szóval egyelőre nem lovalom bele magam, pedig igazán megérdemelném. Fojtott indulatai csiklandozzák bőröm, s önkéntelenül is halvány mosolyra húzom ajkam. Bár meglehetősen veszélyes játékot űzök, mégis mindig elégedettséggel tölt el, ha közelemben szikrázik a levegő. Szóvá viszont nem teszem, csak fürdőzök benne, hozzá dörgölőzök energiájához, akár a napfényben hempergő macska. A következőkre azonban, összevonom szemöldököm, mély barázdákat képezve ezzel homlokomon. A meglepettség s a nem tetszés szántja azokat az árkokat. – Érdeklődhettem volna… - hajtom le fejem, akár a megbánás jele is lehet, talán van benne az is. - … de talán neked, mint vezetőnek érdeklődés nélkül kellett volna értesíteni. – valószínűleg köszönetet kellene most mondanom, amiért eddig szemet hunytak kihágásom felett. Egyetlen oka van, hogy nem teszem, az pedig nem más, minthogy egy szórakozóhely teljes elpusztításán s néhány ház megrongálásán kívül nem történt semmi. Komoly károkat csak egymásnak okoztunk. S azóta, amúgy is hónapok teltek el. Csendben hallgatom, s elgondolkozok a válaszokon, már amelyikre kérdésemre kaptam választ. Úgy tűnik azért még akadnak homályos részletek ebben az egészben. – Ha megoszt veled? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. – Úrnőm, te helyesled, hogy nem ismersz minden részletet? Félre ne értsd szavaim, de jó, hogy ilyen közel a csata előtt nem ismerünk minden részletet? – újabb kérdések, melyeket akadékoskodásnak vehet, talán annak, hogy köveket akarok görgetni útjukba. Vélheti akár lázadásnak is Lucifer ellen is. Nem, jelenleg csak sikerességünk miatt aggódok. Magam, s az ő épségért. Nem tartozik a könnyen leigázható démonok közé, mégis… - Valljuk be, Lucifer még csak most kezd visszatérni régi önmagához. Mennyire vagy benne biztos, hogy jó döntést hozott azzal, hogy egyből a főhadiszállást vesszük ostrom alá? – nézem miként tölti újra saját majd az én poharamat. – Ezt nem vitatom, a kérdés csak az milyen szerepet szántatok az angyalok seregének. – aprót biccentek köszönet képen az italért, de helyette a papírosért nyúlok. Ám még mielőtt kinyitnám, figyelmesen végig hallgatom, s egy cseppet sem tetszik, amit mond. Legalábbis az a fele, ahol ismét felhívja rá a figyelmem, hogy a szemükben nem sokat érek. Túl magas lovon ülnek, s azt hiszik mindent maguknak köszönhetnek. Szótlanul emésztem szavait, a sértettség békáját most le kell nyelnem, s ehhez szükségem van néhány pillanatra, erre az időre lehunyom szemem. Ujjaim alatt reccsen a pecsét, ropog a megsárgult papír, ahogy széthajtom. Lendületes, görbe írás utasít, hogy a nő mellett, aki néhány lépésre ül tőlem, szolgáljak az összecsapás alatt. Gleccserkék tekintettel nézek le a kanapén ülő asszonyra, arcom jégbe fagyott vonásai nem árulkodnak semmiről. Pár szempillantásnyi idő után olvasztja fel sunyi mosoly. – Miből gondoltad, hogy parancsra lesz szükséged ahhoz, hogy melletted harcoljak? – lebegtettem meg fejem mellett a parancsot. Elég lett volna csak felkeresnie s megkérdeznie. Mindennek ellenére szenvedélyem, hogy dühöt ébresszek, s egyenesen élvezem, ha hatalmamat szabadjára engedhetem. S erre mi más lehetne alkalmasabb, mint egy ostrom. Háború és Harag ropog, mint egy fegyver. Ott motoszkál a fejemben még egy kérdés is, melyet nem habozok, hogy feltegyek neki. – S Asmodeus? Oh… még nem is volt alkalmam gratulálni a házasságkötéshez. – kapok a szívemhez, rátéve egy lapáttal megbánásomra. – Azt hiszem, az ajándékotokat otthon hagytam nagy sietségbe. – bűnbánó kutyatekintet s mosoly. – Kár, hogy csak most láttad be, hogy velem többre mész, mint vele vagy bárki mással. Mely, bevallom sérti büszkeségem. Mint más csak ő is töredékét tudja, annak, amit én. Szóval, miért is akarod leváltani? – dobom le az asztalra a papírt, magamat pedig a díványra, szinte már izgatottan várva a választ. Bár egyértelmű választ nem adtam, de talán sejtheti, hogy nincs ellenvetésem a feladatot illetően.




Zene linkje • szószám: Ide • Credit:
[/color]

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Aug. 01, 2017 5:33 pm írtam neked utoljára



Zarzahl & Ashtaroth
❝ ...Post equitem sedet atra cura... ❞
- Ne szerénykedj. Ha tartományúr még nem is vagy, szép birtokod van, és sereged alapján neked is jelentkezni kellett volna. Spongyát rá, most itt vagy és ez a lényeg. – emelem ki a méget. Hiszem, hogy Zarzahl könnyedén átvehetné mondjuk a negyedik, vagy ötödik választott helyét, ha akarná. Csak feljebb kéne kúsznia a ranglétrán egy fokot. Csendesen iszogatva és figyelve hallgatom végig Harag kételyeit és kérdéseit. Egyszer sem szólok közbe, de nehéz, emberi szervezetnek akár rosszullétet okozó energiáim érezhetően jelen vannak. Bosszant, hogy mindent megkérdőjelez, de nem rovom fel neki, maximum szemeimen láthatja, ehhez kapcsolódó energiáival érezheti. Még arcom sem rezzen meg a szavaira. A kevés információból, mi elér hozzá, nem csodálom, hogy bizonytalan.
- Esetleg érdeklődhettél volna terveink felől, ahelyett, hogy potenciális alanyokat veszélyeztetsz Irigységgel együtt San Franciscoban. - habár mondandóm megrovó jellegű, hangom nem élesebb, vagy idegesebb a megszokott hűvösségnél. Egyszerű kijelentésként kezelem a dolgot, hogy felfogja. Igen. Tudjuk, hogy ott voltak, és hogy károkat okoztak. San Franciscora különösen odafigyelünk, hiszen egyrészt szövetségesek, egyrészt források, egyrészt lehetséges ellenségek. Sok okunk van figyelni a várost, és kémeink figyelmét nem kerülik el a besurranó démonok. Azok a démonok főleg nem, amelyek még az angyalok figyelmét is felkeltik.
- Ezek a Nagyúr parancsai. Megvannak a maga tervei, amikben - ha megoszt velem - és ha hibát vélek felfedezni, mindenképp értesítem róla. Ő is és én is tisztában vagyunk azzal, hogy Gabriel uralja az eget. Természetesen nem áll szándékunkban végig masírozni a kontinensen. A pokolban élő démonok közel 30-40%-a varázshasználó. Sokáig tartana külön mindenkit felrúnázni... ellenben elég egyszerű velük kaput nyitni egyenesen Gabriel ajtajába. Ha hirtelen megindulunk, nem lesz idejük felkészülni, vagy fentről megtámadni. Az eget pedig elég tisztán tartjuk ahhoz, hogy ne tudjanak pontosan felmérni minket. A felderítők remélhetőleg pontosabb adatokkal térnek vissza az ő létszámukkal kapcsolatban. Azt pedig kétlem, hogy a Nagyúr Michael tudta nélkül támadna... szövetségesünkkel együtt sokkal nagyobb az esély a győzelemre. - kérdéseinek egy részére választ kap, azonban amit én sem tudok 100%-ra, arra a válaszadást óvatosan kerülöm ki. Felállok a kanapéról, ismét oda lépek a bárpulthoz, s újra töltöm a poharam, majd az üveggel együtt lépek vissza, s oda hajolva az ő megüresedett poharát is megtöltöm a tüzes itallal. Emberi lötty, ránk nem hat, de még is kellemes íze van, azt pedig külön szeretem, hogy végig égeti a torkomat. Visszaülök a helyemre és rá tekintek ismét.
- Kishal vagy még a tengerben, Zarzahl. Jó harcos vagy, s habár főbűn, akinek sok lelket köszönhetünk, hangod nem ér el túl messzire. Még. Azonban abban a papírban találod a megoldásodat erre, ha elfogadod a kinevezést. Természetesen élhetsz a nemleges válasz jogával, azonban akkor egy alsóbbrendű démonnal kell szövetkeznem. Nem örülnék neki, de a szükség esetenként kellemetlen megoldásokat szül. - lassan, de kibújik a szög a zsákból. Ezzel együtt válaszolom meg azon kérdését, hogy őt hová helyezném a légióival... és hogy miért is nőne meg a befolyása. Ha szövetkezik velem, odafigyelek rá és a szavaira. Persze hasztalan mondatait ezután is elhessegetném, de ez egy lehetőség neki, hogy messzebbre érhessen a keze, ha akarja. Hiszen eddig Asmodeus volt ezen poszton: az ő haragja erősített engem a csatában. Mivel azonban áthelyezik, másik harag kell mellém, aminek bizonyára híre menne. Nem kis előny az én oldalamon állni. Tudom, hogy sokaknak nem tetszik az, amit Asmodeussal csinálunk, s erről talán az előttem ülő főbűn is így gondolkodik. Azonban én mindent elkövetek, hogy a józan eszem megtartsam. Ezért kell mellém egy új, másik parancsnok. Persze erről senkinek nem kell tudnia. Nem tartoznak rájuk a gondolataim, a magánéletem. Végzem a dolgom, ennyi legyen nekik elég.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Zarzahl
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
24
☩ Keresett személy :


Kedd Aug. 01, 2017 8:43 am írtam neked utoljára


Kései vendég
Ashtaroth & Zarzhal

 Bókom, mint oly sokszor most sem ér célt. Na de emiatt nem fogok magamba roskadni, szinte már élvezem is, hogy mindig lepattannak róla. Lehet, hogy késői az óra, s kicsit késtem is, ezért is ilyen zabos a szentem. De. Rendreutasítására lehervad arcomról maradék kedélyt sugárzó vonás. Szemeim félig lehunyom s a kezemben forgó pohár tartalmának fodrozódását mustrálom. Néhány perc súlyos csend telepszik körénk, végül szótlanul bólintok, bár ez most a jelenlegi helyzetben sok mindent jelenthet. A némaságot az asztalon koppanó findzsa hangja töri meg. Rosszul tűröm, ha fenyegetnek, még akkor is, ha ezt maga a Háború teszi. – Azért a parancsszegés elég durva megfogalmazás Úrnőm. – állok fel, s sétálok a dívány mögé. – Feltételezem, rám, a varázslókra vonatkozó rész vonatkozik. Mivel bár Úr vagyok, a saját házam falain belül. S lehetne, de tartományom nincs. – billentem félre a fejem, amint újra szembe fordulok vele. S ha már itt tartunk, emellett több kérdés felmerül bennem, melyet nem is leszek rest feltenni. -  Ami meg a véleményemet illeti, vettem észre. – teszek ismét néhány lépést a kanapé mögött, miközben ujjaimat ropogtatom.  – Mégis megtudhatnám kik vettek részt azon a bizonyos tanácskozáson, melyen ezek a döntések születtek? Mivel tudomásom szerint én egyen sem voltam  jelen – jegyzem meg csakúgy félvállról. S hogy nem lennék elég előkelő főbűnként a körükbe, azért valljuk be, nélkülünk elég nehezen forogna olajozottan az a bizonyos fogaskerék. – De ezen túlteszem magam. – hessegetem is el, még mielőtt újabb rohama lenne Úrnőmnek. Várom, hogy folytassa, s némi infót kapjak nagyvonalú terveikről. Kapok is egy csekély tartalmú válasz, mely azért annyira nem elégít ki. Minden bizonyára hozzászokott már, hogy a legtöbben félnek s rettegnek tőle, s szótlanul hajbókolnak formás lábai előtt. Viszont ismer már egy jó ideje, tudhatja, hogy én nem tartozok azok közé a birkák közé. Ó, tartok én tőle, nem erről van szó, de ez nem jelenti azt, hogy nem feszegetem a határaimat. Talán olykor túl messzire is megyek. – Annak én sem, de talán egy kicsit neked is belátóbbnak kellene lenned. Nem hiszem, hogy megengedhetnéd magadnak ezt a fatális hibát. – támaszkodok a rekamié támlájára. Felé villantom elbűvölő mosolyomat. S ha nem akar közbevágni vagy éppen a fejemet a falba verni, akkor folytatom is. – És mégis van fogalmunk arról, hogy milyen haderő ellen vonultatjuk fel csapatainkat? S lennél oly kedves, hogy elém tárod fantasztikus haditerved, például, hogy hány fronton akarsz harcolni, s az én pozícióm mégis hol lesz? – szemtelenségnek veheti kérdésem, vagy annak, hogy kétségbe vonom képességét. Szó sincs ilyenről, csupán ez a néhány nap elég rövid időnek tűnik ahhoz, hogy halogassuk ennek megbeszélését. – Mert azért lássuk be Las Vegas nem a szomszédban van, s ha a felszínen akarsz végig masírozni egy több tízezres sereggel, az nem marad észrevétlen, Gabriel lehet, hogy sok szempontból vak, de fentről… - mutatok fel a plafonra. – Mégis csak lépés előnyben van. – az a rossz érzésem van, hogy ennek a sok beszédnek nem lesz jó vége, s válaszok helyett inkább néhány megregulázó varázslatot kapok a képembe.  Nem bánnom, most már úgyis késő lenne ellene tenni, így hát folytatom. Persze, ha nem fojtják belém a szót. - Már megbocsáss Úrnőm, de ha a terved valóban az, hogy a felszínről akarod megindítani a támadást, egy eltakaró varázslatot egy ekkora seregnél nem lehet csak pikk-pakk összerittyenteni. Rúnákra lesz szükség, bár lehet, hogy csak az én tudásom csekély ehhez. – egyenesedek ki újra. – És Michaelel mi van? Ő csak hagyja, hogy átszambázzunk Vegasba? – hallani lehetet pletykákat arról, hogy jó Atyám egyességre akar lépni a szárnyassal, de a hírek a végkifejletről nem jutott el hozzám. Hallgatok, kiszáradt a szám, s lehet van mit megemésztenie Háborúnak, első sorban, hogy vagyok annyira arcátlan, hogy szó nélkül boruljak térdre akarata előtt. Megkerülöm a díványt s felveszem poharam, néhány korttyal enyhítek szám szárasságán, szinte égeti torkomat. A papírosra téved tekintetem, nem kerülte el figyelmem, miként tolta azt felém. Asztalra csúsztatom immár az üres poharat, s nyúlok a pecséttel lezárt papírért. – Mi ez? – sandítok félre rá, miközben feltöröm Lucifer pecsétjével ellátott levelet. Talán megszán, s elárulja mielőtt olvasással kellene törnöm magam. – Köze van ennek a terveidhez velem? – még mindig nem foglalkozom azzal, hogy belepillantsak az írásba, csak apró mozdulattal hajtogatom szét a kezemben lévő fecnit.  


Zene linkje • szószám: Ide • Credit:
[/color]

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Júl. 30, 2017 9:15 pm írtam neked utoljára



Zarzahl & Ashtaroth
❝ ...Post equitem sedet atra cura... ❞
A bókját hideg tekintettel fogadom. Engem a hasonlók soha sem érdekeltek, vagy fogtak meg. Egyetlen férfi véleménye számított nekem, mióta megtörte a fekete szívem köré épített falat. Másé nem. Ezért a szavait figyelmen kívül hagyva engedem be. Az órákat perceknek állítja be, amire legszívesebben leosztanék neki egy tockost, de visszafogom magam. A leendő szövetségesem nem kívánom már az elején magam ellen fordítani, de azért jobb, ha tudja hol a helye. A magyarázat végül megjön, de ez épp annyira lehet hazugság is, mint igazság. Arra végképp nem felelek, hogy megtenném-e. Aki csak hírből is ismer, tudja, hogy nem siratok meg senkit, és nem szokott visszatartani semmi az erőszaktól és példastatuálástól. Végül leülök és a tárgyra térek. Nem tetszik a válasza.
- Senkit nem érdekel a véleményed. Sem engem, de főleg a Sátánt nem. Kaptál egy felsőbb utasítást, amit holnap haladéktalanul teljesíteni fogsz, különben parancsszegésnek minősül. Tudod, hogy annak komoly következményei vannak. - hangom hideg és ellentmondást nem tűrő. Nem látja az egész képet, így semmi joga nincs kioktatni arról, mi helyes mi nem. Hogy hogyan döntök én és a Nagyúr a csapatokat illően, annak oka van, amelyet neki nincs se joga, se oka megvétózni. Azonban, hogy tisztán lásson, akárcsak immár a többi hadúr, aki jelentkezett nálam, folytatom a tájékoztatást.
- A hetekben, talán napokban van esély arra, hogy megtámadjuk Vegast. Kellenek a katonák, szóval hozd fel őket a felszínre. Annak örülnék a legkevésbé, ha meg kellene büntetnem téged, mert terveim vannak veled. - mondom komolyan, s itt elhintek egy apró morzsát. Hallgatok pár másodpercig, bele is iszok a magam poharába, miközben őt figyelem. Valószínűleg fel fog benne merülni a kérdés, hogy mit akarok tőle. Ezután leteszem azt a kisasztalra, amelyen ott fekszik a már délutánra kikészített, gondosan összehajtott és lepecsételt papír. A parancs, amelyben Zarzahlt mellém helyezik a légióival együtt. A seregeink együtt fognak mozogni, támadni, védekezni. Amint a pohár kis koccanással az asztallapra ért, ujjaim róla átmozdulnak a papírra és a férfi felé tolom azt.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Zarzahl
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
24
☩ Keresett személy :


Vas. Júl. 30, 2017 8:39 pm írtam neked utoljára


Kései vendég
Ashtaroth & Zarzhal

Leplezetlen szemtelenséggel mérem végig. A finom kelme alatt megbúvó feszes combokat, a karcsú derekat, a katonásan álló kebleket. A finom nyaki szövet alatt pulzáló  kiduzzadó ereket, s arcának nemes vonásait. Hab a tortán, a haragtól izzó szemek. Elégedett mosollyá szelídül vigyorom. Türelmesen hallgatom végig az ajtóban kifakadását. – Gyönyörű vagy Úrnőm, legyen a napnak bármely órája. S ha morcos vagy, még szebben ragyogsz.  – bókolok egy kicsit, bár sejtem, ezzel még nem teszem jóvá tettem. – Néhány perc késés miatt még nem dől össze a világ. S itt vagyok, nem? Gondoltam, sürgős az ügy, ezért is merlek ilyenkor zavarni. – lépek beljebb. Körül nézek, néhány bútor talán kicserélésre került, túlságosan újszerű szag terjeng a szobában. A földről a huzat néhány papírlapot sodor arrébb. – Megtehetnéd, de nem fogod. – bólintok, bár az ő esetében ez olyan, mint a lutri, vagy bejön vagy nem.  Arcomról továbbra sem tűnik el a sejtelmes mosoly. Mindennek az alapja a határozottság. – Elintézendő ügyeim voltak. – adok neki egy semmit mondó magyarázatot, hogy az ő szavaival éljek, vagyok annyira pofátlan, hogy kínálás nélkül ledobjam magam a kanapéra. Két karom a támlán pihentetem, míg ő italt tölt. – Új az ajtó, berozsdásodott? – kérdezem miközben újra és újra körbe nézek a társalgón. Láthatatlan, de annál inkább érezhető rúnák sokasága rejtőzik a falakon. Úgy lüktetnek, akár a szív, a mellkasban. – Köszönöm. – nyúlok a kínált italért, majd visszahelyezkedem. Úgy tűnik ma a purparlé elmarad. Hamar tér a lényegre, legalábbis azt hiszem. Elsőre némi értetlenség tükröződik ábrázatomon. – Hát persze… - vágom rá. – most masíroztak végig velem a főutcán. – oldalra billentem a fejem homlokomon ráncok gyűrődnek össze.  – Légióim felkészülve, de odahaza várják parancsaimat. Úgy vélem nem helyes minden csapatot a felszínre hozni.  Kár lenne felfedni hadsereged teljes létszámát. – jókedvem csak kicsit hagy alább éppen csak annyira, hogy szavaimat komolyan vegye.  


Zene linkje • szószám: Ide • Credit:
[/color]

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Júl. 30, 2017 7:45 pm írtam neked utoljára



Zarzahl & Ashtaroth
❝ ...Post equitem sedet atra cura... ❞
A dolgokat sokáig intéztem. Még több ideig töltögettem a papírokat, számoltam, a lejelentkezett hadurakat és seregüket követtem nyomon. Problémák adódtak. A főbűn, akit magam mellé szeretnék, nem jelentkezett. Amely nagyon is bosszant, ugyan is ma volt a határidő. Holnapra tervezek egy nem túl jó hangulatú találkozót vele, addig is úgy gondoltam, kipihenem magam, mert meglehetősen fáradtnak éreztem magamat. Legalább is azt hittem.
A kopogás felriaszt a nem túl mély álmomból. Sose alszok mélyen, a paranoiám része. Kelletlenül kelek fel az ágyból. Magamra kapom a köntöst és kisétálok az ajtóhoz, miközben magamnak azt mormogom, hogy nagyon jó indoka legyen az illetőnek, különben megfosztom a testét a fejétől. Mivel az ajtó zárva van, mágikusan és fizikálisan is, ezért az illető nem tud bejutni. Mire kinyújtom kezem és megfogom a kilincset, a mágikus zár felold, a zár nyelv kattan egyet és nagy lendülettel kinyitom az ajtót. Az általa keltett szél még kissé meg is libbenti kiengedett hajamat. Tekintetem szikrákat szór, akkor főleg, amikor meglátom az arcomba vigyorgó Haragot.
- Te? Már az utolsó pillanaton is túl léptél! Azért a pofátlanságért, hogy ilyenkor jut eszedbe megjelenni, előre jelzés nélkül, még fel is kéne koncoljalak! - mondom kissé idegesen, de végül ezt a mérget egy halk sóhajtás keretében kiengedem. Arrébb lépek, nagyobbra nyitom az ajtót. Oda bent felkapcsolódnak a lámpák, ahogy telekinetikusan felkattintom a kapcsolókat.
- Gyere be! Beszélnünk kell. - invitálom beljebb. Amint belép, még kinézek a folyosóra, aztán becsukom az ajtót. A zár kattan, mágikusan is bezárul. Ezután összekötöm a köntöst, az italpulthoz lépek és töltök valamit kettőnknek. A szokásos, rutin tárgyalásos séma. Kis ital, smalltalk és a tárgyra térek. Ezúttal smalltalk nem lesz. Ha eddig nem helyezte magát kényelembe, intek az egyik fotelre.
- Ülj le! - mondom, s magam is kényelembe helyezem magamat a kanapén, lehetőleg vele szemben.
- Felhoztad a csapatokat a felszínre? - kérdezem komoran, még látszódhat rajtam az enyhe fáradtság. Először a Lucifernek és a háborúnak fontos dolgokat tudom le vele. Ha az meg van, jöhet a saját részem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Zarzahl
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
24
☩ Keresett személy :


Vas. Júl. 30, 2017 7:02 pm írtam neked utoljára


Kései vendég
Ashtaroth & Zarzhal

Mormolok, s közben apró köröket írok le a levegőben.  Az előttem lévő fal először eltorzul, majd a színek örvényleni kezdenek a tenyerem alatt. Hiheti ezt az, aki még nem látott kaput nyitni, impjeim ezerszer láthatták mégis még mindig farok felvágva keresnek menedéket ilyenkor. Egyszerűen csak a teret nyitom meg, a dimenzión nyitok egy aprócska rést, melyen a felszínre léphetek. Í túloldalon ugyanez történik, a sötét sikátor árnyai megnyúlnak vagy éppen összezsugorodnak, életre kelnek, hogy aztán mögöttem újra valódi formájukat öltsék fel. Szerencsére nincs itt senki, azon a néhány macskán s patkányon kívül, melyek a konténerben keresnek némi maradékot. – Óóó- szökik ki számon, mikor megpillantom a kettévágott cirmost. Szegény rosszkor volt rossz helyen. Egy mozdulattal tolom be a kuka alá. Innen gyalog kell menjek, sajnos nekem nincsenek szárnyaim.  S azt hiszem jobb, ha most egy darabig meghúzom magam. Szóval azt a néhány utcahosszt, zsebre dugott kézzel teszem meg, már messziről látni jó Atyám bungalóját, mely most főhadiszállásként szolgál talpnyalóinak. Jah, valahol talán nekem is akad benne egy kis szoba, de jobban szeretem, ha körbe pisálhatom a saját territóriumomat. Könnyedén sétálok át az aulán, nem kell útba igazítás nem először járok itt, s ahogy elnézem a dolgokat nem utoljára. A lift lassan vonszolja magát, lábam idegesen jár, cipőm sarkának dobbanása visszhangot ver a bádogdobozban. Nem vagyok ideges, ez csak olyan megszokás. Ping. Megérkeztem, a folyosó kihalt, de milyen is lehetne így éjfél tájt? Elhaladva egy tükör mellett beletúrok hajamba, s megigazítom dzsekim szárnyait, mutassak már valahogy. Új ajtó? Mérem fel, csillognak a zsanérok s határozottan emlékszem, hogy nem ez volt itt utolsó látogatásomkor. Három határozott kopogás és csilli-villi mosoly, olyan ezer wattos, ellenállhatatlan akár csak az egész lényem. Lenyomom a kilincset, ha nyitva úgy belépek rajta, miért vesztegessem az időt, hisz késésben vagyok. Ha zárva, úgy várok, míg beengednek. Remélem siet, mielőtt az arcizmaim görcsbe nem állnak. – Úrnőm! Hívattál? – köszöntöm illendően mindkét esetben.  


Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Feb. 26, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Feb. 26, 2017 8:23 pm írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Csendben figyelem a kérdésem után Astartet. Láthatóan elgondolkodik, de még is visszakérdez. Nem akarom neki jobban kifejteni ennél, mert biztos kapnám a fejmosást. Aztán kitudja, kinek van még itt füle rajta kívül, nem akarom, hogy jelenlegi gyengeségem kiszivárogjon. Azt a katasztrófát nehezen tudnám kiküszöbölni. Végül valamiféle választ kapok, hogy ő is szokott magával viaskodni, bár kérdésére emlékezve, úgy hiszem az én problémám különbözik az övétől. Ő a vacilálásról beszél, én pedig...
Nem is tudom, minek nevezhetném a saját helyzetemet. Magammal harcolok, de sokkal mélyebb és szétválasztott szinten, mint ő. A saját lényemmel való harc.. A létem a vágyaim ellen. Két különböző érdekeltség. Halkan sóhajtok.
Mielőtt bármit mondhatnék neki, vagy erőt vennék magamon, hogy kifejtsem, a nő ismét megszólal.
- De tudod mit? Valamiért úgy érzem, ma nem vagy épp beszédes kedvedben... még annyira sem, mint máskor, szóval inkább hagylak is foglalkozni az elnyomott erőddel meg a kettős érzéseiddel. Azért ha mégis szükség lenne rám, szerintem tudod, hol keress...
Szavaiva biccentettem egyet, figyeltem, ahogy felkel, közben egy intéssel kinyitottam az ajtót.
- Még találkozunk. - búcsúzok el tőle, mikor kilép. Ezután visszazárom az ajtót. Még pár másodpercig meredek a poharamra, aztán megiszom belőle az italt. Elteszem a papírokat, amiken dolgoztam, majd úton kifelé oda adom egy démonnak, hogy vigye el Agramonnak. Összekészülődöm, majd a papírokkal a hónom alatt kilépek a lakrészemből, és elindulok, hogy betörjem Háborút.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :

Vas. Feb. 12, 2017 5:12 pm írtam neked utoljára
Online


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Látom Ashtaroth szemében a vonakodást, talán némi bizalmatlanságot is, mindenesetre nem úgy tűnik, mintha sok kedve lenne beszélgetni velem a dolgairól. Megsértődhetnék, de ennyire érzékeny nem vagyok. Egyszerűen csak kíváncsi volnék, hogy mi történik körülötte, részben miatta, részben pedig magam miatt is, hiszen függünk annyira egymástól az erőnk és a pozíciónk révén, hogy hatással lehessen rám, bármi is téríti el a figyelmét. Tehát kissé inkább bosszant a szituáció, de valahol meg is értem a szótlanságát. Ash sosem volt jóban az érzésekkel, sem a jókkal, sem a rosszakkal, minden idejét és energiáját a harcokra, vagy épp a felkészülésre, a stratégiákra, a csatatervek összeállítására irányítja, ő egyszerűen ilyen. Háborúként ilyennek lett teremtve. Azt nem mondhatom, hogy teljesen átérezném a helyzetét, tekintve, hogy az én létem teljesen másról szól... Bár Halál és Háború szoros összefüggésben állnak egymással, az én munkám egészen más jellegű. Nem olyan monoton vagy szervezett, mint az övé. Persze a halállal igen gyakran együtt jár a félelem, a fájdalom, időnként a kegyetlenség is, melyeknek szerepe lehet háborúban, de olykor lehet kegyes, békés, csendes, sőt, önfeláldozó, ami magában hordozza a szeretetet is, és az érzések egy egész, színes skáláját, melyeket démonként nem mindig értek, vagy értékelek, nem beszélek róluk, vagy nem foglalkozom velük, de valahol mélyen mégis a lényem részei, ezért a természetem, a jellemem sokkal kiszámíthatatlanabb, talán összetettebb, viharosabb, mint a nővéremé. És vele ellentétben kevésbé esik nehezemre kimondani, esetenként elfogadni dolgokat, vagy őszintének lenni.
- Úgy érted, önmagaddal viaskodni, győzködni magadat valamiről? - kérdezek vissza, és közben el is tűnődöm a válaszon. Elsőre azt mondanám, hogy nem, nemigazán, általában tudom, mit akarok, és nem szoktam rágódni semmin. Ez nagyjából igaz is, de aztán eszembe jut Mammon, hogy milyen kettősség volt bennem vele és kettőnkkel kapcsolatban kezdetben... és ami azt illeti, manapság sem szól másról a viszonyunk, mint erről a kettősségről. Időnként teljesen megőrjít, képes lennék megtépni, de közben mégis élvezem a helyzetet, és megmagyarázhatatlan módon kötődöm hozzá, ami miatt olyan dolgokra is hajlandó vagyok a kedvéért, amit másnak sosem tennék meg. Tény és való, az efféle furcsa ragaszkodást nem démonoknak találták ki, távol áll tőlünk, hogy így kiforduljunk magunkból. Persze meglehet, hogy Ashtaroth egyáltalán nem így értette a kérdését.
- Igen, azt hiszem, ismerem az érzést... és tapasztalom is időről időre – válaszolok végül enyhén komoran, de mielőtt kifejteném a témát, vagy a véleményemet a magam oldaláról, biztos akarok lenni benne, hogy ugyanarról beszélünk. Ha Háború még mindig nem hajlandó őszintének lenni velem, és ezt az egész társalgát továbbra is csak befelé éli meg és vesézi ki, eszem ágában sincs kiadni magam.
- De tudod mit? Valamiért úgy érzem, ma nem vagy épp beszédes kedvedben... még annyira sem, mint máskor, szóval inkább hagylak is foglalkozni az elnyomott erőddel meg a kettős érzéseiddel. Azért ha mégis szükség lenne rám, szerintem tudod, hol keress... - Döntök végül kettőnk helyett is a beszélgetés végkimenetélről. Nem fogom erőltetni ezt a társalgást, láthatóan nincs formában, nekem meg igazából lenne jobb dolgom is, mint őt faggatni, és harapófogóval szedni ki belőle a szavakat, ahogy az emberek mondják. A poharamat azért még kiürítem, ne menjen kárba az az ital, aztán, amint szabaddá teszi számomra a kijáratot, ahogy jöttem, szépen ki is sétálok rajta.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Feb. 10, 2017 4:58 pm írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Szavaira, hogy szerinte nem lenne gond, hogy ha tudnám, mi motiválta, némán fürkészem húgom arcát. Azóta ismerem, hogy megteremtették, habár eleinte sok időt töltöttünk együtt négyen, Lovasok, ahogy egyre több ember lett a világon és ahogy egyre több munkánk lett, annál kevesebbet találkoztunk az idő haladtával. Ő még is mindig úgy kezel, mintha csak minden nap együtt lennénk, míg én már a munkámból adódóan is tartom a távolságot. Nem lehet senki sem, aki kedves nekem és pont ezért titkolom a dolgot Asmodeussal. Ha Astarte megtudná, hogy egy halovány viszony kezd kialakulni közöttünk, joggal mondhatná, hogy tekinthetnék rá végre tényleg családként, vagy legalább barátként. Annak ellenére, hogy nem tekintem effélémnek, bízom benne, épp úgy, ahogy Phelgorban is. Talán emiatt is vacilálok egy kicsit azon, hogy elmondjak-e neki bármit. Hajlok rá, mert a következő kérdését is nehéz lesz kimagyarázni. Mi történt Háborúval... miért van elnyomva? Ha tudná, hogy pont Asmodeus miatt egy kissé küzdök önmagammal, vajon kinevetne? Segíteni úgy sem tudna rajta. Halkan sóhajtok és masszírozom meg kicsit az orrnyergemet. Fáradt vagyok és most még azon is gondolkodnom kellene, hogyan másszak ki egyre szűkülő hálójából.
Talán tényleg csak el kellene mondanom neki az igazat, de nem mondanám, hogy örülök az ötletnek. Sokan láttak minket a férfivel és pár óráig egyedül is maradtunk, talán Kéjt is megérezhették, mikor egyszer véletlenül nem tudta visszafogni energiáit. A pusmogás lehet, hogy elindult, s ki tudja, itt a falnak is füle lehet azóta. Nem akarok erről közvetlenül beszélni Astarteval és ha emiatt mérges lesz, úgy sajnálom. Vannak dolgok, amelyek érzékenyen érinthetnek még engem is. Még is, a kérdését nem hagyhatom csak úgy válasz nélkül.
- Történt már veled olyan, hogy önmagaddal harcoltál? Olyannyira, hogy majdnem önmagad ellen fordultál? - túl sokat árultam el ezzel. Mindegy, most már kimondtam a szavakat, visszaszívni nem lehet. Amúgy kétlem, hogy valaha is lett volna olyan eset az életében, ami hasonlíthat az én helyzetemhez. Még is, egy kérdést megér a dolog, ezzel őt rávezetem a dologra, magamnak pedig talán találok egy kiskaput, vagy kapok valami tanácsot arról, mit hogyan kéne, ha már annyira ismeretlen nekem ez a világ. Legalább is ezen része.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :

Vas. Feb. 05, 2017 12:14 am írtam neked utoljára
Online


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Nem érdekli különösebben... A válasza visszhangzik a fejemben, miközben eltűnődöm, hogy vajon csak előttem próbál minden áron titkolózni, vagy még önmaga előtt sem vallotta, hogy érez valamit. Persze az is megtörténhet, hogy én képzelek túl sokat bele a dologba. Általában elég jók a megérzéseim ilyen téren, és jó megfigyelőnek vallom magam, plusz sosem esett nehezemre összeadni az egy meg egyet, de, nos, bevallom, én sem vagyok tévedhetetlen.
- Értem. De tudod... ha mégis érdekelne, hogy mi motiválta, mit érez, az sem lenne katasztrófa – utalok finoman rá, hogy bármi is zajlik épp közöttük, nem kell okvetlenül valami elfogadhatatlannak vélnie a dolgot. Oké, persze, tudjuk, nem szabad éreznünk, nem szabad gyenge pontot szolgáltatunk az ellenségeinket. De ha egyszer megtörténik, akkor ez van, el kell fogadni, megbirkózni és együtt élni vele, mintha semmiség lenne. Hisz csak akkor lesz belőle igazán probléma vagy gyengeség, ha úgy állunk hozzá. Aztán meg miért kellene, hogy érdekeljen bennünket mások véleménye vagy rosszallása. A lovasok vagyunk, Lucifert leszámítva igazából senki nem ítélkezhet felettünk, és nincs beleszólása a dolgainkba.
- Rendben, akkor már csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért van elnyomva Háború? - kérdezek rá nyíltan a másik dologra, ami még a csőrömet böki. Mert erősködhet nekem itt napestig arról, hogy nincs baj, már jól van, a munkájában semmi sem hátráltatja, amikor ÉRZEM, hogy ez nem igaz. Az erőm kapcsolatban áll az övével, ahogy a többi testvéremével is. Halálnak szüksége van Háborúra. Komolyan azt gondolta, nem veszem észre, hogy lakat alatt tartja? Felvont szemöldökeim egyszerre mutatnak kíváncsiságot és bosszúságot. Mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne, és gördülékenyebben menne ez a beszélgetés, ha nem kellene mindent harapófogóval kiszednem belőle. Ashtaroth viszont továbbra is úgy kezel, mint egy idegent, vagy legalábbis egy nem túl közeli ismerőst, akit lerázhat a féligazságaival. Pedig tudhatná, hogy átlátok rajta. Nem beszélve erről a bicskanyitogatóan udvarias modorról, amelyre hirtelen átvált. „Beszélgetni kívánsz.” Persze, azt, meg még néhány dolgot... Sóhajtok, majd újabb adag türelmet erőltetek magamra, és komoly tekintettel bólintok a viszonzott támogatására. Nem szeretnék vitatkozni vele, pláne nem most, ha épp rosszabb napjai vannak. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, mi van vele.
- A Mammon utáni kutatás több időt és türelmet igényel, mint vártam, ezért úgy gondoltam, kicsit pihentetem a dolgot, teszek egy kitérőt New Orleans felé, és meglátogatom a nővéremet – vonok vállat végül egy halvány, féloldalas mosollyal.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Dec. 16, 2016 4:46 pm írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Szavaim után figyeltem Astartet. Előre leszögeztem Asmodeusnak, hogy bármi, ami kettőnk között történik, az titok és ezt be is kívánom tartani. Nem akarok túl sokat mondani a nőnek, nem akarom megerősíteni sejtéseit, még is, ha valaki tudhatna róla, az ő. A válasz a miértre pedig igen egyszerű: húgom szenvedélyes alkat. Tudom, miként viseltet Mammon iránt, ez már a tanácson is egyértelművé vált, s így ő lenne az utolsó, aki a szememre vethetné, hogy milyen kapcsolat kezd köztem és az első herceg között kialakulni. Mégis...
Az óvatosságom túlságosan nagy ahhoz, hogy őszintén beszélhessek vele erről, még akkor is, ha tudom, hogy a kérdéseimet, ha feltenném neki, megtudná válaszolni. Szavaira, hogy a férfi nagyon aggódhatott értem, ha ilyesmit csinált, csak egy pillanatra magam elé néztem az asztalra, aztán vissza rá.
- Nem tudom, mik vezérelték őt. Nem is érdekel különösebben. - ez ugyan nem igaz, azonban mint említettem, nem akarom megerősíteni a nő gondolatait... akkor sem, ha ő biztosít arról, hogy mellettem áll. A mosoly, a szavak... már így is túl sok dolgot következtetett le, én pedig az imidzsem, sőt, talán még a rangomat is kockáztatom azzal, hogy érzékenynek, gyengének tűnhetek mások szemében a férfi okán. Ezt pedig nem kockáztathatom meg.
- Nincs gond, Astarte. A sebeim begyógyultak, és mint látható, a munkámban sem akadályoz semmi. - bökök fejemmel az asztalom felé.
- Egyébként köszönöm, hogy támogatásod nyújtod. Feltétlen értesíteni foglak, ha szükségem lesz rád, s így vica versa. - erősítem meg benne azt, hogy akár ő is támaszkodhat rám, amennyiben szüksége volna kardomra.
- Van még kérdésed? Esetleg konkrét céllal jöttél, vagy csak beszélgetni kívánsz?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :

Csüt. Dec. 15, 2016 7:08 pm írtam neked utoljára
Online


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Tudom, nem kellene zokon vennem Ashtaroth titkolózását, bizalmatlanságát, hisz egyik sem idegen dolog a démonoktól, ráadásul a nővérem már alapjáraton nem túl beszédes típus. A mi fajtánk nem sok igazán őszinte pillanatot tudhat a magáénak, még a hozzánk legközelebb állókkal sem vagyunk teljesen nyíltak vagy közlékenyek általában. Így lettünk megteremtve, éppen ezért mástól nem is érintene túl érzékenyen a dolog. De a mi esetünk kicsit mégis különbözik az említettektől. Nem egyszerű démonok vagyunk, hanem lovasok, bizonyos értelemben testvérek, és mind a négyen tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy mi együtt vagyunk a legerősebbek, a leghatásosabbak. Arra teremtettünk, hogy összedolgozzunk, hogy egymást erősítsük, és emiatt tudnunk kell bízni is egymásban, főleg ha a helyzet megkívánja. Persze a jelenlegi helyzet nem okvetlenül olyan, de lehetne. Leginkább Ashtarothon múlik. Ha bajban van, és segítségre szorul, ugyanolyan bőszen sietnék az ő megmentésére, megsegítésére is, mint ahogy Mammonnál törekszem ugyanerre. Bár az is lehet, hogy a részemről ez nem éppen erény, hogy nem kellene ennyit foglalkoznom velük, és nem kellene érdekelnie, ha éppen le akarnak rázni, de ez van. A végtelenségig mégsem próbálkoznék, a mostani nyílt beszéddel inkább csak megadom a lehetőséget Ashnek, hogy tisztázza a dolgot, ha akarja, és ha mégsem, akkor tudom, merre van az ajtó. Ezúttal azonban nem kell csalódnom, végre rászánja magát, hogy beavasson a dolgaiba... még ha csak apránként is. Az arcát fürkészen, miközben az Asmodeusszal közös ügyéről mesél, és akaratlanul is elmosolyodom, mert látom, érzem, hogy valóban van valami a levegőben. És valljuk be, a nővérem esetében – akármi is történik közöttük – ez nem kis dolog. Ashtaroth olyan, akit a halandók valószínűleg minden finomkodás nélkül nevezhetnének munkamániásnak. Az élete nagy részét a háború teszi ki, amennyire én tudom, sosem próbálta igazán úgy élvezni a földi kirándulásait, ahogy általában én teszem. Vajon mi változott?
- Nekem úgy tűnik, Asmo hercegünk kivételesen aggódhatott érted, ha ilyen nagy sietve felrobogott veled, hogy az életedet mentse... - jegyzem meg ravaszul felfelé kunkorodó ajkakkal. - Biztos, hogy csak ennyiről van szó? - Mármint a részéről persze nyilván nem „csak ennyit” jelent, hogy ilyen kínos helyzetbe került, de komolyan tudni szeretném, ha továbbra is bajban lenne. Plusz az elhangzottak még mindig nem magyarázzák, miért érzem elnyomva Háborút. - Remélem, tisztában vagy vele, hogy ha szükség lenne rá, bármikor szívesen veszem elő a kaszámat, és akasztom bele bárkibe, aki az utadba állna - biztosítom végül hangos szóban is a támogatásomról egy egyszerű vállvonással. Ez nem azt jelenti, hogy ennyivel be is fejeztem a faggatását, de először is tudnia kell, hogy vele vagyok, és nem ellene.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Dec. 15, 2016 10:25 am írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
És most úgy érzem, hogy sarokba szorultam. Rövid félválaszaimat a nő meg is elégeli egyből és azonnal kitér arra, hogy nem kellene egy halálközeli élménynek kihatnia rám, továbbá, hogy hallott pletykákat rólam és Asmodeusról. Amikor megemlít engem és őt, állkapcsom megfeszül egy kicsit, aztán kiiszom a maradék italt a poharamból és leteszem magam elé a dohányzó asztalra. Kétségtelen, hogy húgom előtt titkolni aligha lehetne bármit. Ha most elküldöm, azzal többet mondok, mintha csak vázolnám a helyzetet. Egy mély sóhajtás után felkelek a kanapéról, karjaimat a mellkasom előtt összefonva lépek az ablakhoz és nézek ki a néptelen utcára. Egy-két alak járkál ugyan, de még az is ritkának mondható.
Nem tudom, miként beszéljek Astartenak erről az egészről úgy, hogy nem vágom közben magam alatt a fát. A kis csend után, miközben gondolkodom, végül megszólalok, bár továbbra sem nézek rá.
- Nem mondanám, hogy sok időt töltök a herceggel. Inkább mondanám úgy, hogy gyakrabban sodor minket össze a sors, mint azt kellene. - kezdek bele és végül kissé oldalra fordítva a törzsemet pillantok Astartera.
- Mivel a második lord oda lent tartja fenn a rendet Lucifer helyett, így Asmodeussal kellett megszerveznem a seregek elrendezését, azt, hogyan legyen kialakítva a város védelme, s hogy szakaszait mikor merre viszi. - folytatom és ismét kipillantok a város utcájára.
- Ugyan elég hullámvölgyes az együttműködésünk, most épp... - hallgatok el, ahogy azon gondolkodom, miként is fejezzem ki magam.
- Most épp sikerül kooperálnunk. Ő volt az, aki kisegített a szarból, mikor az angyalok rajtam ütöttek. - mondom ki végül és elfordulva az ablaktól ismét a nőre pillantok. Akaratlanul is ismét lejátszódik elmémben, ahogy a férfi felhozott, s az, hogy utána miként töltöttük együtt az estét. Persze mindent a lehető legjobban próbálok leplezni magamon.
- Nem voltam túl jó állapotban. Ő hozott fel ide... és ő törte be az ajtót. - mondom ki végül, bár látható rajtam, hogy kellemetlen számomra erről beszélni. Astarte ismer, tudnia kell azt is, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagyom, hogy mások gyengének, sebesültnek lássanak, és beszélni sem szeretek róla. Tegnap ez még is megtörtént, amely egy apró szégyen folt az ingemen...



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :

Szer. Dec. 14, 2016 11:34 pm írtam neked utoljára
Online


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Továbbra is csendesen, figyelmesen hallgatom a nővéremet, de a türelmem egyre fogy. Nem értem, mégis mit képzel, hogy féligazságokkal, és a válaszok megkerülésével ilyen könnyen meg tud vezetni? Ennél azért jobban ismerhetne, és tudhatná, hogy ilyen egyszerűen nem tud lerázni. Ezt ő sem gondolhatja komolyan.
- Igen... ismerlek. Tudom, milyen vagy – felelem elkomorodva, és a hangsúlyomból érezheti, hogy nem ugyanarra gondolunk. - Paranoiás vagy, igen. De ha épp nincs vészhelyzet, kétlem, hogy nem találnál jobb módot a bejutáshoz, mint berobbantani az ajtót. És csak azért, mert veszélybe került az életed – ami mellesleg mindennapos dolog, a lényed része, veszély nélkül hosszútávon nem is tudnál meglenni – ennyitől nem néznél úgy ki, mint akin átment az úthenger, ahogy az emberek fogalmaznak - nézek rajta végig ismét, ezúttal leplezetlenül, megemelt szemöldökkel mérve fel, hogy mennyire nem önmaga.
- Ismerlek már annyira, hogy észrevegyem, amikor valami nincs rendben. Nem mellesleg a pokolbéliek, mint tudjuk, pletykálás terén sem jobbak az embereknél, és kétségtelenül felkelti az érdeklődésüket, ha két olyan erős és fontos démon, mint a Háború és az Első Herceg a szokottnál több időt tölt együtt. - Ezúttal kérdő pillantással tekintek rá, és inkább nem kezdem el sorolni mindazt a híresztelést, amiket mostanában róluk hallottam, elsősorban mivel szívesebben hallanám egyenesen az ő szájából, hogy mi is történik pontosan. Már amennyiben egyáltalán hajlandó elmondani.
- Szóval... - hajolok kicsivel közelebb hozzá ültömben várakozásteljesen. - Ha nincs kedved őszintén beszélgetni, nyugodtan ki is tessékelhetsz, de ha mégsem akarnál megszabadulni tőlem, örülnék, ha a továbbiakban mellőznéd a baromságokat. - Nem arról van szó, hogy megsértődnék, amiért nem beszél nyíltan, bár talán valahol valóban sértő, hogy csak ennyire tart engem. Mégis leginkább arról van szó, hogy jelenleg egyáltalán nincs rá szükségem, hogy itt üljek, és beszélgessek vele a semmiről, miközben valódi dolgok vannak a háttérben. Ha nem hajlandó velem normálisan társalogni, könnyedén találhatok magamnak jobb elfoglaltságot is.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szer. Dec. 14, 2016 5:00 pm írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Nem kell félteni a húgomat. Sosem kellett igazán: erősebb mint mi, de emellett elég okos és körmönfont ahhoz, hogy messze a legveszélyesebb démon legyen a Pokolban. Amíg lassan megfogalmazom a válaszomat, ő figyel és vár. Amikor pedig meghallja szavaimat, látom rajta, hogy szemöldöke a magasba emelkedik és hitetlenül pillant vissza rám.
"Ennyi?" Hallom tőle. Megértem, hogy miért kételkedik: harcosként annyiszor kerültem már halál közeli helyzetbe, hogy ennek nem kellene nyomot hagynia bennem. Azonban egyetlen részletet kihagytam, és az Asmodeus, és a vele, érte vívott harc. Azonban nem is nagyon akarom elmondani neki, hogy a férfi itt járt.
Amilyen okos, nem lenne nehéz kitalálnia mindent, főleg, ha esetleg hallott suttogásokat arról, hogy a férfi igyekezett a segítségemre, s az életét akarta adni az enyémért. Komoly arcom azonban meg sem rezdül a visszakérdezésére. Mivel nem nagyon kívánom részletezni, inkább csak a poharamba kortyolok, mire azonnal más témába vág, s rá kérdez arra, itt mi történt. Na már most, ha nem akarom a férfit felhozni, kénytelen leszek hazudni.. vagy legalább is félig.
- Nem találtam a kulcsom. - fél igazság: nem is kerestük, amikor a férfi felcipelt az emeletre, mikor paralízisem volt. Talán ki is nézhető belőlem, hogy valami felhúzott, nem találtam a kulcsot és végül ez lett az eredmény. Néha szokásom szükségtelen erőszakot is alkalmazni. A kérdésre, hogy miért van mágia mindenütt, hátra dőlök, üres kezem a kanapé háttámlájának a tetején fektetem végig, keresztbe teszem lábaim és arra pihentetem a poharat.
- Hiszen ismersz, tudod, hogy milyen paranoiás vagyok. Nem bírnék úgy aludni, hogy nincs bezárva valahogy. - mondom és ez igaz. Mivel magam is az a fajta vagyok, aki hátba szúr mást, ha az ügyére szolgál, így egyértelműen félek ugyan azoktól, akik hozzám hasonlatosak. Hogy megtámadnak álmomban, egyik nagy félelmem. Párnám, ágyam alatt mindig van valamilyen fegyver és szerencsére Háború energiája is éberen őriz. Legalább is őrzött. Most, hogy el van zárva... kénytelen vagyok kibírni nélküle.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :

Szer. Dec. 14, 2016 12:09 am írtam neked utoljára
Online


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
Magamhoz és a kíváncsiságomhoz mérten nagyon is türelmesen várom Ashtaroth-szal szemben ücsörögve, hogy végre szóra nyissa a száját. Na ő speciel, Mammonnal ellentétben, pontosan az a fajta, aki nem beszél sokat, gyakran harapófogóval kell kiszedni belőle a dolgokat, pláne ha érzékenyebb témáról van szó, de most még a szokottnál is megfontoltabbnak és hallgatagabbnak tűnik. Jól sejtettem én, hogy mostanában valami nagyon felkavarhatta az állóvizet körülötte. Amikor végre megszólal, és érzékelhetően válogatott szavakkal megfogalmazza, hogy mi is történt vele, kezemben a kapott poharat forgatva figyelek rá, és közben a szemöldökeim egyre feljebb szöknek a homlokomon, aztán lassan ingatni kezdem a fejem.
- Ennyi lenne az egész? Egy kis halálközeli élmény? - kérdezek rá, és az arcomra van írva, hogy nem hiszek neki. Én tudhatom a legjobban, hogy hosszú életünk során már hányszor nézhetett farkasszemet a kaszám éles felével, és ezek az alkalmak éppen eléggé megedzették őt ahhoz, hogy egy kis veszélytől ne zuhanjon össze. Végtére is, ő Háború. Amit most konkrétan valóban nemigen érzékelek rajta. Egyértelmű, hogy valami komoly történt, és ez nem csak rajta látható, hanem a környezetén is. Kicsit eltűnődöm, hogy vajon ennyire nem bízik bennem, idiótának néz, vagy még annál is nagyobb a baj, mint hogy beszélni akarna róla?
- Na jó, akkor mi lenne, ha elmondanád, mi történt itt a lakosztályodon? Hogyan szakadt ki az ajtó a helyéről, és mi szükség a mágiára? - intek kezemmel a bejárat felé, a varázslatra utalva, amivel láthatóan a betolakodókat akarja kívül tartani. Mégis ki rontana így rá egy lovasra, pláne New Orleansban, Lucifer hoteljében, egy épületben, ahol hemzsegnek a démonok? Ez a hely legalább olyan jól védett, mint a valódi Pokol. Ki az, aki ilyen helyzetbe hozhatta Asht? Kérdéseim megfogalmazása közben is figyelmesen fürkészem az arcát, és bár lenne még néhány dolog, ami érdekelne, nem akarom már az első percben a faggatózásommal letámadni őt. Még a Háború is érdemel némi felkészülési időt, főleg mivel tudom, hogy máshogy nem kaphatok tőle válaszokat, csak ha szépen, lépésről lépésre haladok vele. Így hát türelmesnek kell lennem. Szerencsére jó vagyok abban, hogy olvassak másokban, és valószínűleg érezni fogom, ha elhallgat valamit, vagy több van az elhangzottak mögött. Végül is ő a nővérem – bizonyos értelemben –, ki más ismerhetné őt jobban nálam?



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Hétf. Nov. 21, 2016 8:11 am írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Nem mondanám, hogy a legjobb állapotban vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire feltűnő. Mondjuk Astarte ritkán lát fáradtan, vagy passzívan, mert nem találkozunk olyan sokat, még is, ahogy azt mondja, inkább nekem lenne szükségem segítségre, egy pillanatra a bárpult oldalát képező tükörbe pillantok, mintha csak ellenőrizném, hogy tényleg ennyire pocsékul festek-e. Nem igazán tudok véleményt mondani, mert ahhoz képest, ahogy tegnap kinéztem, sokkal jobb állapotban vagyok. Halkan sóhajtva lépek oda a kanapékhoz, ahova húgom leült, s kényelmesen leülök vele szembe egy másik bútorra. Még mielőtt bármit válaszolnék, a pohárba iszom és végül halkan sóhajtok.
Nem tudom, mennyit mondhatok neki, vagy hogy egyáltalán mondanom kellene-e bármit. A nő arcát fürkészem, arcomról leolvasható az, hogy gondolkodom, s láthatóan nem sietem el a válaszadást. Végül ismét az italba kortyolok és kissé félre pillantva mély levegőt veszek, hogy bele kezdjek.

- Tegnap nem a legjobb napom volt. Felderítésen voltam néhány katonámmal, rendbe akartam tudni a dolgokat New Orleans környékén, hiszen a központ itt lesz kialakítva. Azonban rajta ütöttek az egységemen. - mondom, s kis szünetet tartva ismét az italba kortyolok, kivételesen jól esik az a forróság, amellyel végig szántja torkomat.
- Kis híján ott hagytam a fogamat, szóval érthető, hogy nem vagyok túl jól. Szerencsére az egyik katonám eltudott menni segítségért. - fejezem be a mondatot, bár kissé morogva. Elismerni, hogy vissza kellett vonulnom, hogy legyőztek, nem volt nekem soha egyszerű, vagy könnyű, de most valamit válaszolnom kellett a nőnek. Ezzel ugyan nem adok magyarázatot minden dologra, de az már nem érdekel. Nem akarok többet mondani neki annál, mint amennyi szükséges.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Reagok :
49
☩ Keresett személy :

Vas. Nov. 20, 2016 11:47 pm írtam neked utoljára
Online


Ashtaroth & Astarte
LOOKS LIKE SOMEONE NEEDS A HUG
A kutatással, nyomozással egybekötött mentőakció sajnos sokkal körülményesebb, és lassabban megy, mint vártam, vagy szeretném. Ha minden úgy alakulna, hogy azt én akarom, akkor Mammon már rég szabad lenne, sőt, már valószínűleg arról faggatnám gúnyosan, milyen büntetést tartogatott neki Lucifer. Tuti élvezném a helyzetet, a kárörvendésnek minden pillanatát... de közben, valljuk be, egyszerűen örülnék, hogy végre visszakaptam őt. Soha, semmilyen körülmények között nem ismerném el, de hiányzik. Ő is, és mindaz, amit az őrült, komplikált kapcsolatunk jelent. És ez a nyugdíjas tempó, amivel felé tartok, néha teljesen az agyamra megy. Szükség van rá időnként, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem, eltereljem róla a gondolataim. Úgy később remélhetőleg eredményesebb lehetek a munka folytatásában is. A jelenlegi figyelemelterelésnek Ashtarothot választottam, és nem csak azért, mert már rég beszéltem vele, vagy mert valószínűleg ő megérteni az őrjítő tehetetlenség fogalmát, hanem azért is, mert átkozottul kíváncsi vagyok rá, hogy mi a fene is történik vele mostanában. Pletykákat folyton hallok innen-onnan, róla, meg Asmodeusról, a hangos veszekedésekről, és egyéb bonyodalmakról, és mindez a felhajtás egyáltalán nem vall Ashre. Nem azt mondom, hogy ő soha sem szokta elveszíteni a fejét, de tény, hogy általában összeszedett, komoly, precíz, távol tartja magát mindentől és mindenkitől, ami érzelmekkel jár, és éppen ezért tud mindig annyira higgadt maradni. Szóval mondhatjuk, hogy nagyjából egymás ellentétei vagyunk. Ő valószínűleg sem kerülne olyan helyzetbe, mint a meggondolatlan Pestisünk. Persze üdítő változatosság lenne azt hallani, hogy Ashtartoth valamilyen zűrbe keveredett, de a mendemondákra nem alapozhatok. Őt szeretném végre kifaggatni arról, hogy mi a fene is történik vele mostanság.
A délelőtti órákban érkezem meg New Orleansba. Ilyenkor ez a város még szinte egy emberként... vagy démonként alszik. Nem volt ez mindig így. Régebben, amikor még a halandók uralták a környéket, az egész éjjel-nappal zsongott a fesztiváloktól. De a mi fajtánk szeret esténként dorbézolni, délelőtt meg lustálkodni, mint a legjobb egyetemisták. A hotel is szinte kong az ürességtől, és csak egy pillanatig tanakodom magamban, hogy keressem fel előbb a saját lakosztályomat, vagy menjek egyenesen a Háborúhoz. Végül az utóbbi mellett döntött. Nincs szükségem pihenésre, Ash pedig biztosan már régen ébren van, és valami hasznossal foglalta le magát, ahogy az tőle megszokott. A rövid kopogtatásom után hamar fel is tárul az ajtaja. Meglepődve veszem tudomásul, hogy mágia kell a zárás-nyitáshoz. Itt tényleg zajlanak az események, láthatóan. Bár az apróbb furcsaságokat leszámítva minden olyannak tűnik, mint általában. Ash visszafogott udvariassága épp olyan megszokott, mint az otthonát övező letisztul komorság.
- Segíteni? Ahogy téged elnézlek, inkább neked kéne a segítség - mérem végig felvont szemöldökkel, én vele ellentétben nemigazán bajlódom a formaságokkal. Egy biccentéssel átveszem a poharat, majd keresek magamnak egy szimpatikus helyet, és letelepszem.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy pocsékul festesz? És... miért nem érzem úgy az erődet, mint máskor? - Valami nincs rendben, ez biztos. És őszintén szólva nem vagyok elragadtatva. Mi a franc van mindenkivel? Mammont kifordítják a bőréből, aztán Ash fordul ki magából... Elvileg mi lennénk Lucifer legnagyobb fegyvere. Szánalom.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Nov. 19, 2016 6:13 pm írtam neked utoljára



Astarte & Ashtaroth
❝ ...Dicta fuit mulier quasi mollior, est tamen Eva non de carne sui sumpta, sed osse viri... ❞
Amikor Asmodeus tegnap este elment, engem magával ragadott az álmosság. Még mielőtt elaludtam volna, védő rúnákat helyeztem el a lakásban, hogy teljesen lefedje azt és elhelyeztem egy záróvarázst az ajtóra is, hogy legalább ennyivel kívül tarthassam a betolakodókat. Amint lefeküdtem, azt hittem, hogy hamar elfogok aludni, de tévedtem.
Túl sok dolog járt a fejemben, főleg a férfi szavai, amiket a pihenőnél mondott:
"A pokolba is Ashtaroth... Rettegtem. Hogy nem érek oda időben. Hogy majd téged döf keresztül az az átkozott dárda. Hogy a kezeim között halsz meg és nem leszel többet. Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem, ami jobban dühít, mint valaha bármi ebben az átkozott életben! És ezért bármire képes lettem volna!"
Vagy amit már itt, a lakásban mondott, mikor a kádon osztoztunk pihenés közben:
"Azt akartam, hogy tisztelj, férfit láss bennem. Aztán ott volt az, mikor kivédtem a dárdát. Ott már szabályosan rettegtem, hogy soha nem ölelhetlek vagy csókolhatlak már. Őrült módjára rohantam érted, mert előbb haltam volna meg, mintsem, hogy nélküled éljek tovább... Számomra ez az jelenti, hogy nincs olyan világ, melyben nélküled akarnék létezni."
A szavak, a hangsúly, az érintések és az arckifejezések belém égtek, mintha csak forró vassal nyomták volna a bőrömbe. Újra és újra felidéztem ezeket a pillanatokat, mert valamiféle... izgalom fogott el tőlük, s elégedettség. Vágyak és a jövőre való tekintettel fantáziálások kaptak szárnyra bennem, minek után órákon át mást sem csináltam, csak bámultam a plafont. Végül még is elnyomott a fáradtság. Nem aludtam mélyen -noha szükségem lett volna rá-, túlságosan féltem egy lehetséges támadástól, hiába a varázs, amelyekkel tele tűzdeltem a lakást.
Reggel lassan nyitottam ki a szemeimet. Nem voltam százszázalékos, ahogy az tőlem megszokott volt. Jobb csuklóm, kezem görcsben állt és fájt, a Háborút lezáró pecsét miatt. Fura volt nélküle aludni.... egyenesen rémisztő, de tudtam, hogy ha most elengedem, még mielőtt betöröm, akkor abból nagy bajok lesznek. Felültem az ágyamon és végig néztem a sebeimet, amelyek szinte el is tűntek rólam. Mellkasomra simítottam, és megállapítottam, hogy az a seb is szinte teljesen begyógyult. Képtelen voltam nem ismét az első hercegre gondolni, s mindarra, amit kiváltott belőlem. Nagyon sok dolognak kell bennem leülepedni, meg kell emésztenem, elfogadnom, hogy érzek. És ez egy elég hosszú folyamat lesz, már most tudom. Magamra kaptam ruhámat, ügyelve, hogy a fehér ingujjam takarja Háború zárópecsétjét magamon. Kardom is az oldalamra tettem, ám most nem a balra, hanem a jobbra. Általában jobb kézzel vívok, de minthogy most az a kezem szinte használhatatlan, kénytelen leszek bal kézzel vívni, ha szükséges.

Elfoglaltam magamat munkával, a nap még is lassan haladt. Elvégeztem egy papír munkát, s két pecsét között volt időm ismét azon merengeni, hogy mi és hogy legyen, mikor kopogtattak az ajtón. Felpillantottam a papírból, egy intésemre a lilás színű varázslat, amely az ajtót tartotta csukva, eltűnik, az ajtó pedig feltárul. Szemeim előtt Astarte csinos alakja, vörös hajkoronája tűnik fel. Megtisztelem annyival, hogy felkelek az íróasztalom mögül és lassan közelebb sétálok.
- Astarte. - köszöntöttem biccentve. - Kerülj beljebb, foglalj helyet. Miben segíthetek? - kérdeztem, miközben intettem neki, s ha beljebb lépett, a kiszakadt zárú ajtó becsukódott, s a záró varázst újra aktiváltam rajta. A bárpultomhoz léptem, mert noha nem vagyok az ivós fajta, ismerem a vendéglátás és tárgyalás minden csínját-bínját. Töltöttem neki is és magamnak is egy kicsit a földi alkoholból. Oda léptem hozzá, s kezébe adtam a poharat, azt már rá bíztam, hogy iszik-e vagy sem.
A tegnapi felhajtás nem különösebben látszódott, hacsak nem vesszük a tönkre tett ajtót, vagy a fordítva felcsatolt kardot, esetleg a fáradtságot az arcomon.. no meg az elnyomott Háborút.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Ashtaroth lakrésze
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: