• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
Victoria otthona
SzerzőÜzenet

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Nov. 11, 2016 12:10 pm írtam neked utoljára


A hideg novemberi szél követelőzően simul mezítelen lábaimhoz, ahogy a korláthoz hajolva a várost figyelem, miként telepszik rá a sötétség és gyulladnak ki a halovány fények a távolban.
Fázva húzom össze magamon a fekete szatén köntöst. Túlságosan fáradtan túrok bele hátamra omló szőke hajamba. Egyedül vagyok. Mérhetetlen félelmet és a lelkem mélyén ürességet érzek.
Egy hete már, hogy nincsenek látomásaim. Nem látom, hogy mit tartogat a jövő és ez kétségbe ejt. Egyik napról a másikra, minden elsötétült. Olyan ez, mint amikor a cirkuszi fények végleg kialszanak. A retinákba égeti magát előtte.
Ajkaimhoz emelem a meleg teát rejtő csészét, ami eddig a párkányon pihent. Mézként olvad el nyelvem hegyén, ahogy kortyolok belőle és jólesően karolom magam át közben.
Ahogy tekintetem a csillagokra függesztem, a pohár kiesik ujjaim öleléséből, hangosan törik össze az erkélyen.
Végre...jóleső izgalom jár át.
Arra van csak időm, hogy megtámaszkodjak ismételten a korlátban. Melegség önti el a testemet és a lelkemet.
Kirajzolódik egy különleges szempár a sötétségben. Érzem a meleg bőr érintését. Látom az arcát, a mosolyát, hallom az ígéreteit…a neve az elmémbe égeti magát. Annyira…csodálatos. A testét, mintha az ókori Rómában faragták volna, a hangja pedig a gerincemet simogatja.
„Hívj ha szükséged van rám…”

Lassan térek vissza a jelenbe, bár a lelkem a látomástól még mindig vágyakozva remeg.
Hangos sóhaj szakad fel belőlem, értetlenül dörzsölöm meg szemeimet, keresve a kimondatlan kérdéseimre a válaszokat. Csak állok, megkövülten a jéghideg szél ölelésében.
Ez lenne hát a vágyaimra a válasz? A hangja? A mosolya? Mégis ki a fene lehet…?
Samael.
Őrült ötletem támad. Fellobban a lelkemben a tűz, a visszavonhatatlan akarat. A tombolás, amit olyan régen elzártam a világ elől. A vágyaim, a kívánságaim, az egész valós lényem.
- Samael! – suttogom halkan magam elé, szinte remegve, mintha valami rosszat tennék. Mintha félnem kellene.
Csend…még mindig csak a némaság a társam. Az utca túloldalán egy macska nyervog hangosan. Csalódottan sóhajtok még egyet. Nincs értelme ennek az egésznek…tudom jól, de a kíváncsiság és az előbbi látomás nem hagy nyugodni.
- Samael! – kicsit hangosabban koppannak a szavaim az éjszakában. Több erővel, elszántsággal ejtem most ki a nevét.
Magam sem számítok rá, hogy valóban megjelenne…lehet, hogy évek távlatába nyertem belátást? Fogalmam sincs.
Üres szívvel és lélekkel, szinte már gyermeki csalódottsággal hajolok le a csésze darabjaiért, majd kinyitom az erkély ajtaját, hogy beléphessek végre a meleg szobába.
Sose hazudtak még a látomásaim…de talán még nem állok készen arra, amit mutatott? Vagy csak egy aprócska aranyfonál a jövőben, ami már most elszakadt?
Samael.
Ki vagy te?
 
Victoria otthona
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: