☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Vas. Május 07, 2017 9:33 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
Legnagyobb kényelmetlenségemre a szárnyaimat illető téma nem ülepedik le a felejtés homályában, persze érthető Coralyn kíváncsisága, s előnyösebb is, mintha megannyi halondóhoz hasonlatosan élből elutasítana öröklétű voltom okán. Ennek fényében válaszolok tehát neki, türelemmel, megértéssel.
- De, kimondottan furcsa volt. S huszonöt év nem elegendő évmilliók felülírására, még mindig nem tudtam megszokni - vallom meg neki őszintén. Valamilyen okból kifolyólag úgy érzem, benne nyugodt szívvel megbízhatok, s nem fogja könnyelműen venni a lényemet nyomasztó terheket. Pedig megtehetné, egy, a Teremtés óta létező angyal problémái ugyanis messze eltörpülnek a halandókéi mellett, nekik végkép nem volt idejük a hozzászokásra, mikor Gabriel megkezdte a mészárlását. S lám, amíg, mi szárnyasok képtelenek vagyunk a változásra, nehézkesen hajlunk az újdonság varázsa felé, addig az emberek karikacsapásra alkalmazkodnak minden nehézséghez, melyet eléjük gördít az élet. Csodálni való lények, továbbra sem értem hát, megannyi testvérem miért nem állhatja őket.
- Azt hiszem… ez jó dolog - állapítom meg bizonytalan okfejtését hallva, noha ez egyben visszakérdezés is, hiszen nem tudhatom biztosra, ő is annyira örül-e ennek az ismertségnek, mint jómagam. Egy mosolyt mindenesetre megeresztek felé, s miután megtisztítottam alkarját a vértől, bátorkodom megsimítani ujjaimmal az egykori sérülés hűlt helyét.  Az érintések különös, mágikus jelenségek, ezúttal sem marad el a bensőmre telepedő, porcikáimban komótosan szerteágazó nyugalom, mely a halandó selymes bőrének érzete nyomán fogant. Vajon mindenki effajta reakciót váltana ki, vagy Coralyn sajátossága mindez?
- Számomra is új jelenség mindez. Mindenesetre van mód arra, kikerüld a megszállást. Egy pecsét, melyet a bőrödbe vésve, vagy hosszútávon arra tetoválva védelmet nyújt ellenük. A vadászaitok alkalmazzák előszeretettel, csodálom, miért nem látnak el minden embert ilyesmivel - magyarázom csöndesen, mindeközben kitartón állva a lány tekintetét. Nem esik nehezemre tulajdonképpen, örömmel élvezem ki a bennük csillanó őszinteséget, amelyet végre nem fertőz az eltiporni való démon jelenléte.  Pusztán akkor zökkent ki harmonikus mélázásomból, mikor ígéretét teszi a titkom megtartására. Nem is ezzel van a gond, hanem a mellékelt mozdulatokkal, melyek végén mintha eldobna valamit. Összevont szemöldökökkel követem ujjainak vonalát, viszont azok végén nem hullik alá semmi a talajra, így értetlenül emelem vissza pillantásomat védencemre, várva magyarázatát a furcsaság okán.
- Ohh… - nem, továbbra sem értem igazán, mit szimbolizált iménti bemutatója, és mégis hol van az a bizonyos lakat, ám ezúttal nem kérdezősködök tovább, meghagyom egy másik alkalomra újabb emberi bonyodalmának megfejtését. Helyette elkezdem letisztogatni arcáról a maszatokat, bár egyhamar megakadok felvetését hallván.
- Láttam már szörnyeket, a közelükbe sem érsz - biccentek felé szavaim igazát bizonyítandó, őszinte arckifejezéssel, azonban a tisztogatás műveletét nem folytatom. Vonatkozásában annak, tovább szállítanom nem szükséges, maradék erőmet összekuporgatva azt hasznosabb cél alá vetem. Ismét megérintem Coralyn alkarját, majd némi koncentrációval az arcán éktelenkedő festéket az ujjbegyeim alatt simuló bőrére összpontosítom, olyan mód, kirajzolódjék a démonok ellen ható pecsét szimbóluma általa. Így az ábrázata megtisztul, s a védelme is biztosított addig, amíg nem lesz alkalma a véglegesítésre.
- Ezt kell magadra tetováltatnod, vagy vésned - pillantok le a rajzolatra, majd vissza a lányra. - Most távozok, a démonokat nem engedhetjük sokáig a környéken bóklászni. Reményem, nem kerülsz bajba, de ne késlekedj hívni, amennyiben problémád adódna - nehezen veszem rá magamat, felkeljek a padról és elhagyjam közelségét, mégis kénytelenné válok felállni és tenni a dolgomat. Idő kérdése, hogy újabb áldozatot találjanak maguknak a förmedvények, ezt pedig nem hagyhatom. Mindenesetre, mielőtt még távoznék, elsimult arcvonásokkal a lányra süllyesztem tekintetemet.
- A körülmények ellenére örülök, hogy ismét láthattuk egymást - apró mosolyt bújtatva szám szegletében, biccentek felé búcsúzóul, majd kitárva szárnyaimat, elveszek a tér és idő kontinuumában.

*Ismét köszönöm a csodás játékot OMG*


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Szer. Ápr. 26, 2017 12:08 am írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Miközben felmérem, hol is lyukadtunk ki a rövidke utazásunk végén, nem kerüli el figyelmemet a Cassael arcán elterülő nyugalom sem, melyet, úgy vélem, az új helyszínnek köszönhetünk. Mármint tulajdonképpen eddig sem tűnt kimondottan feszültnek, inkább csak némileg dühösnek, már-már ijesztőnek, amikor a bennem lakozó démont fenyegette, de most láthatóan elengedi végre magát, és ez valahogy jó hatással van rám is. Vagy csak a park az oka, annak békessége, egyszerűsége, szépsége, a bár nyomasztó, füstös légköre után.
- Most... most tényleg nem, ahhoz túl sok minden jár jelenleg a fejemben. Talán majd egy másik alkalommal – jegyzem meg egy pillanatnyi habozással. Az utazásunk rejtelmeinek feltárása, felfogása, attól tartok, most túl sok lenne az elmúlt percek nehézségei után. Mármint minden más esetben biztosan kíváncsi lennék, mert én már csak ilyen vagyok, és ha nehéz is lenne megértenem, azért szeretném megpróbálni. De most sok ezer egyéb kérdés tolong az elmémben, melyekre választ kapni égetőbbnek tűnik. Valamiért mégis egy kevésbé ideillő, kevésbé életbe vágó faggatózással kezdem. Nevezhetjük ezt bemelegítésnek is, de megragadta a figyelmemet Cassael szárnyainak színe, és nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgot. Elgondolkodva hallgatom a magyarázatát. Úgy hangzik, mintha ez valamiféle büntetése... vagy megkülönböztetése, megbélyegzése lenne azoknak az angyaloknak, akik lemerészkedtek közénk. Vagy én képzelnék ebbe túl sokat? Vajon a háttérben az Úr munkája lenne ebben? Így rendelhette el már a kezdet kezdetén, vagy ez egyféle próba? Enyhén megrázom a fejem. Túlságosan belemerültem a témába, pedig talán nincs is semmi jelentősége. Pláne a jelen helyzetben nincs.
- Nem volt furcsa? Amikor először felfedezted a változást? Gondolom, előtte sokáig fehér volt, már megszokhattad – faggatózom mégis, és talán butaság, mégis érdekel. Kíváncsi lettem, vajon mit jelenthet ez Cassael, illetve a testvérei számára. Közben a szelíd kényszernek engedve helyet foglalok a padon, majd követem őt a pillantásommal, ahogy leereszkedik mellém.
- Igen. Nem. Vagyis.... Azt hiszem, csak nem vagyok hozzászokva, hogy bárki is így törődjön velem – felelek kissé sután, mégis őszintén a visszakérdezésére. - Már régen nem volt senki, aki... És hát... nem is ismerjük egymást régóta. Bár bevallom, egy részem úgy érzi, mintha mindig is ismertelek volna. - Oké, ez most határozottan meglepő és különös kijelentés volt a részemről. De őszinte ember lévén gyakran hamarabb mondom ki, amit gondolok, vagy érzek, mint hogy valóban végiggondolnám a dolgot. Most is csak utólag tűnődöm el azon, miért lehet ez így? Talán mert Cassael egy angyal? Á-á, kétlem, hogy ez lenne a válasz, hisz alapvetően sosem szívleltem igazán a fajtáját. Lehet, hogy éppen azért van, mert ő tényleg törődik velem, vagy csak ilyen a kisugárzása... Esetleg amiatt van, ahogyan indult az ismerkedésünk, mert kezdettől olyan közvetlen és barátságos volt.
- Korábban sosem hallottam róla, hogy démonok járhatnak a városunk falai között. Nem is igen foglalkoztam azzal, hogy valóban léteznek-e. Most így viszont... olyan szürreálisnak tűnik, hogy bemerészkedtek San Franciscoba annak ellenére, hogy köztudott, angyalok védelme alatt áll – merengek hangosan az elhangzottakon. - Van bármilyen mód arra, hogy megvédjem magam tőlük? Vagy attól, hogy ez ismét megtörténjen? - kérdezek rá aztán egyenesen Cass szemeibe pillantva. Ma szerencsém volt, hogy ő itt van, és segített, és azt is elhiszem, hogy szándékában áll tenni valamit az ellen, hogy ez megismétlődhessen velem, vagy bárki mással. Mégis szeretném tudni, hogy tehetek-e valamit én magam is egy hasonló helyzetben. Főleg mivel Cass „kezdő, alacsony rangú démonoknak” titulálta őket. Ki tudja, hogyan végződhetett volna ez a nap, ha olyanokkal sodor bennünket össze a sors, akiket valóban veszélyesnek tartanak. Nem akarok emiatt aggodalmaskodni, inkább csak jobb felkészültnek lenni... azt hiszem.
- Tollhamu? - egyik ámulatból a másikba esem, miközben a csuklóm gyors gyógyulása után azt próbálom felfogni, hogy valóban a saját tollából készített csodaszerrel regenerálta a sebemet. Még igazából fel sem ocsúdom a csodálkozásból, amikor a férfi komoly tekintettel figyelmeztet, hogy ez valójában titok.
- Ne aggódj, tőlem senki nem tudhatja meg – jelképesen még cipzárt is húzok az ajkaimra, és eldobom a láthatatlan lakat láthatatlan kulcsát. Aztán szélesen elmosolyodom, majdnem el is nevetem magam, belegondolva, hogy ez mennyire viccesnek tűnhet, ha nem tudja, mit jelent a mozdulatsor. - Lakat a számon – teszem hozzá rövid magyarázatképpen. A sebeim már rendben vannak, a környezetnek és Cassaelnek hála, lelkileg is kezd helyrebillenni az egyensúly, de el sem merem képzelni, mennyire siralmas lehet az ábrázatom, ha már a férfi arra vetemedik, hogy ő maga tisztogassa le rólam az elkenődött sminkemet.
- Szörnyen festek, igaz? - sóhajtok kissé zavartan, és próbálom kiolvasni a választ a szemeiből. - Annak a munkának, azt hiszem, már lőttek. Bőven lekéstem az interjút, de talán még sikerül kicsikarnom valahogy egy második lehetőséget. Ha mégsem, akkor meg... valószínűleg így kellett lennie – vonom meg enyhén a vállam, és nagyon igyekszem optimistán hozzáállni a helyzethez. Jó lehetőség lett volna, persze, de a korábbiak után megtanulhattam, hogy van annál sokkal rosszabb is, mint állás nélkül maradni.


Dive
Bocsi bocsi bocsi, hogy ennyit kell rám várni :c

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szer. Márc. 15, 2017 11:10 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
Nehezen fogadom hálálkodását, fényében annak, én továbbra sem érzem úgy, mindent elkövettem volna megvédésének érdekében. Nyilván, miként a bajról tudomásom esett, legjobb tudásom szerint igyekeztem kiszabadítani lehetetlennek ható helyzetéből, ám még mindig úgy látom, kellő védelem mellett elő sem fordulhatott volna a démon ideiglenes hatalomátvétele Coralyn ártatlan valója felett. Tovább mégsem hánytorgatom alkalmatlanságomat, fontosabb most eltűnnünk a bár épületéből, igaz, mindehhez nem szükségeltetik több idő néhány másodpercnél. Amint megérkeztünk a parkba, körbefuttatom pillantásomat a környéken, egyrészt felmérve amannak biztonságosságát, másrészt magamba szippantva a természet kicsiny szegletének végtelen nyugalmát. Elkél most, nem tagadom.
- A park - biccentek végül, visszasüllyesztve tekintetemet az előttem ácsorgó, őzikeszemű lányra. Karjait ugyan még elviseltem volna nyakam körött, mégsem méltatlankodok, ellenben megbecsülöm azt a néhány igazán emberi momentumot, mit egymás közelségében tölthettünk. Kérdése amúgy is gyöngéd mosolyra fakaszt, egyhamar elfeledem szinte éppen, hogy csak bimbódzni látszó csalódottságomat. - Repültünk és csaltunk is, azonban úgy vélem, ennek mélységeibe nem szívesen elegyednél - jegyzem meg, kitartón bújtatva számnak szegletében a jó kedély leheletnyi megnyilatkozását, legalábbis, míg szóba nem kerülnek a szárnyaim. Ábrázatomra kéretlen komolyság telepszik, s úgy vélem, némi zavar is, tekintetében annak, hogy ezen angyali részemet nem mutogatom akárkinek, hát még szívesen. Ám nem hagyom elveszni magamat a melankóliában, bizton veszem, Coralynnak sem volt szándék effajta irányba terelni.
- Azok voltak. Az Úr jelenléte nélkül, amint elhagyjuk a Mennyeket, feketévé válnak szárnyaink. Csupán azok büszkélkedhetnek makulátlan tollakkal, akik a huszonöt év alatt kitartóan odafent állomásoztak, illetve állomásoznak azóta is. Avagy kevesen - magyarázom, mialatt finoman leülésre késztetem, majd magam is a padra telepedek, hogy elláthassam felsértett alkarját.
- Igen… - bólintok magabiztosan. - Meglep? - pillantok fel rá érdeklődőn, nem hosszabb időre persze, mint egy röpke momentum, hiszen azt nem kívánnám, figyelmem más irányba terelődésének okán akár egy perccel is többet kelljen szenvednie a sérüléséből fakadó, valószínűsíthető fájdalom miatt. - Hm… Kezdő, alacsony rangú démonoknak hangzanak. Biztosíthatlak róla, hogy nem fogják soká a város kényelmét élvezni - jelentem ki higgadtan, óvatosan hintve el sebén a hamvat, majd várva, míg az megteszi a hatását. S révén, innentől már nem tudok többet tenni a gyógyulásáért, visszazárom a fiolát.
- Ez? - emelem meg, mielőtt még visszarejthetném kabátom belső zsebébe az üvegcsét. - Tollhamu. Pontosabban az enyémé - felelem nyugodtan, és csak felelőtlen csivitelésem után jut el a tudatomig, hogy minderről a lehető legkevesebb halandónak kellene tudnia. Corában megbízok persze, de nem szívlelném, ha mások orrára kötné. - Jobb szeretném, ha ez titokban maradna, sokan kihasználnák a tudást - kérem meg, s hangszínem valóban nem üti meg a parancs vagy utasítás szintjét. Bizton veszem, szándékkal sosem ártana nekem, ahhoz túlzottan tiszta a lelke, még így is, hogy egy démon megkörnyékezte.
- Ha az emlékezetem nem csal, az állásinterjúra igyekeztél. Lekésted, vagy esetleg tehetek az érdekedben? - terelem el a témát, s miután kabátujjammal bőréről letörölgettem a kicsordult vért, másik, egyelőre tiszta párjával az elkenődött sminket kezdem leszedni az ábrázatáról. Nem sérteném meg a hasonlat hangos megjegyzésével, ám az elmaszatolt kemikáliával az arcán leginkább egy pandához hasonult.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Pént. Márc. 10, 2017 10:12 pm írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
A szürreális pillanat, ahogy a füstlény sietve távozik belőlem az ajkaimon át, hamar tovaszáll, csak én maradok ott, végre újra szabadon, de még a történtek hatása alatt. Mielőtt remegni kezdenék, esetleg sírni, vagy nevetni a megkönnyebbüléstől, vagy a helyzet teljes abszurditásától – sosem gondoltam volna, hogy ilyen velem megtörténhet, főleg ebben a városban – szinte ösztönből cselekedek, amikor Cassaelhez lépek, és a nyakába vetem magam.  Egy-két pillanatra végigfut az agyamon, hogy egyáltalán szabad-e ilyet, nem túl közvetlen-e ez a lépés, de az angyal nem ellenkezik, én pedig ettől kicsit megnyugszom. Annyira hálás vagyok neki, amiért itt van, és a segítségemre sietett. Ismét. Persze az első alkalommal kicsit furcsa, már-már kínos volt a szituáció, de a próbálkozását akkor is értékeltem, és úgy látszik, jobban bíztam és hittem benne, mint ahogy azt egyetlen találkozás után bárki várná, hisz az első gondolatom az ő neve volt, amint rájöttem, milyen bajba kerültem.
- De hát nem te tehetsz róla – mondom halkan, kissé meglepetten, amikor szabadkozni kezd, de még nem sietek elengedni őt. - El sem tudod képzelni, milyen hálás vagyok. Nélküled ki tudja, hogyan végeztem volna... - rebegem, és inkább bele sem szeretnék gondolni, ehelyett még egy kicsivel szorosabban ölelem, éppen amikor figyelmeztet, hogy el akar vinni. Nem kérdezem, hogyan is tervezi ezt az utazást, csak némán követem az utasítását, ám mielőtt lehunynám a szemeimet, még éppen látom, ahogy az éjfekete szárnyak előbukkannak, és körülvesznek bennünket. A borzongató és egyben varázslatos kép még pillanatokig ott van a szemhéjaim mögött, miközben mi helyszínt váltunk.
- A park? - nézek körül, amint kibontakozva az öleléséből felfedezem, hogy hová is érkeztünk. - Nem gondoltam, hogy ez ilyen gyorsan megy. Mi most repültünk, vagy... ne is kérdezzem? - rajzolódik halvány mosoly az arcomra. - Azt hiszem, egy pillanatra láttam a szárnyaidat... Eddig úgy képzeltem, az angyalok szárnyai fehérek – jegyzem meg csendesen, és kissé lenyűgözve, ami jól árulkodik róla, hogy cseppet sem ért csalódásként a felfedezés. Valószínűleg az angyalok régi, bibliai ábrázolása miatt hittem. Nem is tudom... Jobban belegondolva biztos furcsa, hogy még nem láttam egyetlen társa tollait sem, hiszen élnek többen is közülük ebben a városban, de azt hiszem, a többség nem szereti mutogatni magát.
Leereszkedek a padra, és érdeklődve figyelem a férfi kabátjának zsebéből előkerülő fiolát. - Aggódtál? Értem? - Én sem tudom, miért csodálkozom el annyira ezen. Talán mert ő végig annyira higgadtnak tűnt, mint aki biztos a dolgában, hogy mindent kézben tud tartani. És valahol, azt hiszem, még mindig meglep a tény is, hogy ennyire törődik velem. Nem tudom, mivel érdemeltem ki.
- Volt ott egy másik démon is. Egy férfi. Ő volt a főnöke, vagy talán a tanára...? - kezdem kicsit bizonytalanul. - Ő küldött oda azokhoz a srácokhoz. Valamilyen alkut akartak kötni velük. Azt hiszem, úgy gondolták, hogy az én külsőmmel hatásosabb benyomást tudnak kelteni bennük. - Erről jut eszembe, hogy letöröljem szabad kezemmel az arcomra felvitt felesleges sminket. Ezzel valószínűleg inkább kicsit elkenem, de nem érdekel, máris jobban érzem magam. Legszívesebben az ingem felső gombjait is visszagombolnám, ehhez azonban jó lenne mindkét kezemet használni. A balom azonban egyelőre Cassael ölében pihen.
- Nem, jól vagyok. - felelem megnyugtatón, látva tekintetében az újjá éledő aggodalmát, amikor további sérüléseket keres rajtam. - Az micsoda? - billentem oldalra a fejemet kíváncsian, felfigyelve rá, hogy a fiola tartalma a bőrömmel érintkezve gyors, látványos gyógyulást eredményez.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szomb. Feb. 18, 2017 10:01 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
A démon gyengeségéről mi sem tesz nagyobb tanúbizonyságot, minthogy angyal nyelven fogant szavaim és óhajom alatt úgy roppan össze, akár törékeny csigaház, mely éppen egy halandó sietős útjába keveredett egy esős nappalon. Coralyn őzikeszerű tekintetén át közvetített kétségbeesése és vergődése mégsem telít meg elégedettséggel, jól tudom hiszen, hogy innét nem a végső megsemmisülésbe űzöm a förmedvényt, hanem biztonságot nyújtó otthonának kénköves bugyraiba, honnét bármikor, kedve szerint visszatérhet. Mindazonáltal egy semmirekellő démon menekvése felett könnyebben hunyok szemet, megbocsájtani is képtelen lennék magamnak, amennyiben holmi bosszúvágy és gyűlölet oltárán feláldoznám a védencemet.
Tehát száműzve lényemből a csalódottság legapróbb magvait is, figyelem, ahogy a vékonyka, puha ajkak közül előbugyog a lény füstszerű volta, majd egyenest a plafonon kirajzolódott csapdának repülve, visszakényszeredik az őt megillető helyére. Ellenére annak, mindvégig igyekeztem megőrizni higgadtságomat, tüdőmből kéretlen, megkönnyebbült sóhaj puhatolózik elő; Cora ismét ura lehet a testének, míg én a történéseknek.
- Coralyn… - viszonzom megszólítását halkan, aprónyi mosolyt bújtatva szám sarkában, s közben szakadatlan figyelve, nem esett-e komolyabb baja a démon uralmának időtartama alatt. Alapos szemléletre még így sincs időm, vékonyka karjai váratlan fonódnak körém, míg hálával telt szavait rebegi felém. Elönt a bűntudat, jöhettem volna elvégre korábban, megakadályozhattam volna a megszállását is, ha igazán jó vigyázója lennék, de sajnos nem vagyok az. - Sajnálom… Ennek meg sem szabadott volna történnie - vallom be csöndesen, majd realizálva, talán nekem sem ártana viszonozni ölelését, tartózkodón a háta közepére helyezem egyik kezemet, míg másikkal selymes haját simítom végig. Egészen különös tapasztalás ilyen közel, szorosan hozzám simulva érezni valakit, mintha életereje, emberi érzései átfurakodhatnák magukat a bensőmbe, megtelítve azt melegséggel, hálával, örömmel és megnyugvással. Nem is átallom végül hozzá hasonulva szorosabban ölelni alakját.
- Hunyd le a szemeid, biztonságba viszlek - kérem tőle halkan, mialatt hollófekete szárnyaimat előbújtatom rejtekhelyükről. Egyszerűbb volna itt maradni, a sérülésének ellátásával sem késlekednék abban az esetben, azonban ilyen hosszadalmasan fenntartani egy illúziót cseppet sem könnyű, ha kívánom még erőmet az utazáshoz és sebének ellátásához, fel kell hagynom a valóság manipulálásának ezen aspektusával.
Bólintását, esetleges beleegyezését még megvárom, feltéve, ha jelzi bármivel, megértette az utasítást, majdan a mai napon vélhetően utoljára használva ki lehetőségemet a tér és idő meggörbítésére, az egyik, bárhoz közeli parkrészletbe utaztatom magunkat. A következő pillanatban már egy pad előtt ácsorgunk, ahova előzékenyen segítem leülni Corát, legalábbis, amennyiben hajlandó engedni öleléséből. Ha sikerrel jár finomkodó kényszerítésem, magam is helyet foglalok mellette, majd kabátom belső zsebeinek egyikében matatva igyekszem előkeríteni a fiolát, amelybe az utóbbi napokban helyeztem el némi hamvat a biztonság kedvéért.
- Aggódtam - fújom ki a tüdőmben rekedt levegőt ismételten, ölembe helyezve az idő közben megkaparintott kis üvegcsét, hogy szabaddá vált kezeim közé foghassam Coralyn vérző, sérült alkarját. - Mondott bármit a démon, miért éppen téged támadott meg? - érdeklődöm, óvatosan megvizsgálva a sebszéleket, hátha nem sikerült elég hamar közbeavatkoznom, és mégis sikeredett az átkozottnak mélyebbre vájni, ugyanis abban az esetben már nem lesz elég holmi tollhamu. Szerencsére úgy fest, nem lesz szükség komolyabb beavatkozásokra, tehát combomra helyezve a lány puha kacsóját, lecsavarom a fiola tetejét, és közvetlen a vérző sérülésre hintek belőle. Nem kell néhány másodpercnél több ahhoz, elkezdjen összeforrni a roncsolt bőrrészlet, majd el is tűnjön a csúfos karmolás nyoma, az általa okozott fájdalommal egyetemben. Ha nem merítettem volna ki magamat korábban, a vért és további szennyeződéseket is egy szempillantás formájában eltüntethetném, így azonban csupán kabátom ujját tudom ajánlani a vér felitatása gyanánt.
- Okozott még sérülést bárhol? - tekintetemet aggódón, bűnbánattal telve emelem Cora csokoládébarna íriszeire, reményében annak, egyéb fizikális bántalomban az alkarját ért karmolást leszámítva nem volt része.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Vas. Feb. 12, 2017 5:23 pm írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Próbálok már semmire sem figyelni, amit mondok, vagy teszek. Pontosabban amit Ő tesz, esetleg érez. Nem akarom, hogy félelemmel töltsön el a helyzet, még többel, mint eddig. Nem akarok ennél is jobban elgyengülni, kiszolgáltatottá válni a számára, megadni az esélyt, hogy erőre kapjon az érzéseimből, és végképp nem akarom, hogy elborítsa az elmémet vagy a szívemet a fojtogató, jéghideg sötétsége, amely alá teljesen lesüllyedhettem volna, amióta megszállta a testem. Éppen ezért egyedül Cassaelre vagyok hajlandó fókuszálni, az ő szavaira, az ő tetteire, mintha ő lenne az egyetlen fényforrás a szobában... és bizonyos értelemben így is van. Alig veszek róla tudomást, hogy éppen készülök kárt tenni magamban, hogy a körmeim mélyre hatolnak a csuklómban. Hát nem nevetséges ez? Azért ilyen könnyedén csak nem tudnám feltépni az ereimet, nem igaz? Én már csak tudom, ápolónő vagyok. Még ha most nincs is munkám. De ez most nem számít. A próbálkozás kissé szánalmas és kétségbeesett, jól mutatja, hogy a démon valóban csapdába esett, és egyre reménytelenebbül próbál kiutat találni. Ismerős az érzés. Nem mintha szánnám őt. Persze lehet, hogy teljesen alábecsülöm, lehet, hogy egy pokolfajzattal a testemben van akkora erőm, hogy igazán kárt tegyek magamban. Nem tudhatom. Sajnos alig tudok valamit a fajtájáról. Az itteniek nem sokat foglalkoznak velük, hisz Mihállyal és a társaival a városban állítólag nem sok fekete szemű teremtmény meri ide betenni a lábát. Cassael korábbi szavai is ezt erősítik meg, de úgy tűnik, kivételek mindig akadnak.
Az angyal hirtelen elkapja a karomat, megakadályozva a démont abban, amit tenni készült, és ha ura lennék a testemnek, reflexszerűen a csuklóm felé kapnám a tekintetem, a bennem lakó figyelmét azonban rabul ejti a férfi pillantása. Megvető, dühös, lekezelő és jeges, és most nem abban az értelemben, hogy a lélektükrei milyen kápráztatóan kékek... Egyenesen ijesztőnek mondanám, ha a belőle áradó erő nem töltene el mégis reménnyel. A démonnak vége, eljátszotta az utolsó esélyét. Valamit még felelni akarna, de csak összefüggéstelen szavak hagyják el az ajkaimat, és miközben menekülni próbálna, szabadulni az angyal erős szorításából, az ereje egyre fogy, míg végül ugyanúgy távozik belőlem, ahogy jött: sötét füst formájában. És mintha perceket, sőt, órákat töltöttem volna a víz alatt, úgy kapok hirtelen levegő után, szívom mélyen tele a tüdőmet. Végre újra én vagyok én.
- Cassael – a következő cselekedetem, hogy a nevét suttogva a tekintetét keresem, és igazából nem is tudom, mit kellene most mondanom, vagy tennem, egy részem nevetne, a másik sírna. Megkönnyebbülésemben, és a történtek súlya, hatása alatt... - Tudtam... tudtam, hogy te segíteni fogsz, hogy megmentesz. Köszönöm – lehelem végül a szavakat, majd gondolkodás nélkül lépek hirtelen előre, karjaim a nyaka és a válla körül, szorosan ölelem őt magamhoz.



Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Hétf. Feb. 06, 2017 11:40 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
- Meglehet. Noha úgy vélem, a feletteseid nem igazán örülnének neki, hogy a megmaradt emberi populáció példányait dézsmáljátok olyan helyen, ahol szóban sem kellene megfordulnotok - állapítom meg közönyösnek nem éppen titulálható ábrázattal, révén, a tény, hogy Coralyn testét választotta szánalmas kedvteléséhez, kellő mértékű dühvel ruház fel. Annyival persze mégsem, önkontrollomat veszítsem a helyzet felett, ekkora baklövést még én magam sem követhetnék el, pedig az utóbbi években szép számmal zsebeltem be bukásra ítélt küldetéseket. Viszont az Ő épsége és biztonsága jelenleg előrébb való mindennél, nem hagyhatom, érzelmeknek legfeljebb pusztán csúfolható, voltaképpeni ösztöneim mozgassák a szálakat.
A csapda közben alakot ölt a plafonon, sajnos azonban a várt reményeket nem váltja be. A pokolfajzatban még mindég van annyi csökönyös kitartás, válaszok helyett felesleges szájcsépléssel húzza időnket, noha fogalmam sincs, mire számítottam. Mind ezt műveli, próbálnak addig figyelemmel tartani, míg hibát nem vétek, vagy ők meg nem erősödnek, azzal nem számolnak csupán, ez éppen olyan nyilvánvaló cselekedetük, mint az emberi lélegzés vagy étkezés.
- Nem vagy abban a helyzetben, fenyegess engem, démon - utolsó szavamat kellően megnyomom, elegendő megvetést és lekezelést sűrítve bele, hogy tudhassa, gyengesége világosabban kitűnik, mint a Föld egén tündöklő Nap. - Talán most elűzlek, de az Úr sem fog kegyelmezni, ha megtalállak. Tettem egy ajánlatot, hát nem éltél vele, tiszteletben tartom - lépdelek hozzá egészen közel, nem látva már a halandót, ki fölé tornyosulok, egyedül a bensője mélyén gomolygó démont. Beszűkült tudatom szerencsére nem marad sokáig így, viszonylag hamar kitárul, nevettető mód éppen a förmedvény kicsinyes fenyegetésének hatására.
- Alábecsülsz - billentem oldalra a fejemet szinte érdektelen, mialatt egyik kezemet előre nyújtva, a gondolat útján gerjesztett energiámat kihasználva még időben megakadályozom ártó szándékát magában hordozó, kölcsönzött kacsóját. Olyan gyorsan reagálni persze mégsem sikerül, egészen elkerüljem a sérülést, ám bizton veszem, túlzóan mélyre nem hatolhattak körmei. - Találkozunk még - nem átallok a pecsétbe lépni, tenyeremmel eközben Coralyn homlokára fogni, és elkezdeni mormolni a démonűzéshez szükségeltetett olvasatot. Sajnálatos, egykori erőnk Isten távozásával meghanyatlott, fénykorunkban egy puszta érintés, és tudatom mélyén megfogant óhajom elegendő lett volna, száműzzem a démont, netán el is pusztítsam, ám új világot élünk, be kell érnem visszaküldésével a Pokolba, s kiűzésének némileg bonyodalmasabb verziójával.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Vas. Feb. 05, 2017 12:20 am írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Az ostoba szót hallva ajkam bosszús, gunyoros fintorra rándul. A démonnak egyáltalán nincs ínyére a lekezelő stílus, ez egyértelmű. Pedig, azaz érzésem, ehhez már hozzá lehetne szokva, mert az eddigiek alapján azt mondanám, hogy nem egy magas rangú démonhoz van szerencsénk, sokkal inkább olyasvalakihez, aki mások lábtörlőnek használnak. Vegyük csak alapul a meghunyászkodását a másik füstös szeművel szemben, akinek az utasításait követi, amióta visszatértünk az épületbe.
- Fogalmad sincs semmiről – szűröm a szavakat az orrom alatt halkan, mégis ingerülten. Áh, ez az egész még mindig hátborzongató, és őszintén, kétlem, hogy valaha hozzá tudnék szokni a helyzethez, hogy valaki más uralja a testem. Ez annyira... nem természetes. És irritáló.
Miközben a démon velem vitázik, Cassael csettint egyet, és igazából fel sem tűnik, mire volt jó ez, mi változott, amíg a pillantásom felfelé nem kapom a mennyezet irányába. Közvetlenül felettünk egy bonyolult rajz jelent meg, egy pecsét, amit én magam nem igazán ismerek, a lény viszont, biztos vagyok benne, hogy tisztában van vele, mit jelent. Erre utal a növekvő feszültsége is, amivel párhuzamosan nő Cassael magabiztossága is. Hamar választ kapok a ki nem mondott kérdésemre a felfestett jelről, amikor teszek egy lépést előre, és kétségbeesetten ütök magam előtt megfoghatatlan semmire. Mintha egy láthatatlan fal venne körül, ahol a pecsét véget ér. A démon, hozzám hasonlóan, csapdába esett. Talán nem szép, mégis kárörvendve felnevetek idebenn.
- Miért kellene válaszolnom a kérdéseidre? Ha életben akarod tudni a lányt, épen, sértetlenül, nem fogsz bántani. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy elűzöl, ez pedig kevés ahhoz, hogy sakkban tarts, szárnyas. - És ajkaimon ismét ott játszik az a gonosz, gunyoros mosoly, amely annyira nem illik hozzám. A lény nagyon igyekszik magabiztosnak és megtörhetetlennek mutatkozni, de én továbbra is érzem róla a félelmet, a feszültséget, továbbá azt is, hogy az elemezgetésem csak még ingerültebbé teszi őt.
- Viszont... tudod, Cassael – ejtem ki szinte megvetően a nevet. - Pecsét ide vagy oda, én még mindig tudnék ártani neki. Mit szólnál, ha mondjuk a távozásom előtt feltépném a csuklóját? Vajon lenne elég időd foglalkozni velem, miközben őt mented? - kérdezem tűnődő hangsúllyal, és a jobb kezem körmei máris a bal csuklóm ereibe vájnak, meglehetősen mélyen. Így, bentről, mondhatni csak tompán érzem a külvilágot, a fájdalmat, mégsem zárhatom ki teljesen. Bár nem uralhatom a testem, de az a sejtésem, hogy ha megsérülnék, azt így is megérezném, akkor meg főleg, ha időközben újra önmagam leszek. De továbbra is teljesen bízom benne, hogy Cass ura a helyzetnek, és meg tudja akadályozni a beígért katasztrófát.


wait for it

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szomb. Jan. 07, 2017 7:51 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
Nem kerüli el figyelmemet a démon hízelgéssel jótékony köntösbe öltöztetett, gunyoros megjegyzése, noha a belőle áradó bizonytalanság talaján nehéz volna megállapítani, leplezni óhajtja-e a rosszmájú élt, vagy érezvén nyaka körött az egyre szoruló hurkot, valóban a kedvemben igyekezne járni. Nos, az embereket nehezen értem, jellemvonásaiknak végtelenbe nyúló, állandó jelleggel formálódó volta szinte lehetetlenné teszi megfejtésüket, vagy, hogy minden alkalommal helyt álljak indíttatásaik kibogozásában - hiszen olykor még egymás közt is akadnak ebbéli problémáik -, ám a pokol szolgái… Meglehet, nálunknál jobban imitálják a halandók viselkedését, érzelmeit, de végső soron mind egy tőről fakadnak. Tehát, ha valamely csoda folytán meghunyászkodástól súlyosan kegyeimbe kívánna férkőzni a jelen példány, sem vehetem komolyan, bízhatok meg a megoldás simulékony lehetőségeiben. Amint hátamat fordítanám, tekintetemet egy pillanatra oldalra vetném, már is pengét állítana szívembe.
- Szóra sem érdemes - felelem végül, szorgosan osztogatva el az italokat a szülői felügyelet hiányát bőségesen megszenvedő fiatalok között, legutoljára hagyva a Coralynt nyomorító démont, akit ezáltal könnyedén csapdába ejthetek érzékeinek, elméjének manipulálásán keresztül.  S bár a pokoli lény nem mutatja félelmének szegmentumait, jól tudom, erőfölényéről még a humor oltárán sem beszélhetnénk, nemhogy a közelemben ártani tudjon védencemnek.
- Én vigyázom, de nem vagyok őrangyal, ostoba démon - lépek hozzá közelebb, ügyelve közben arra, ennek ellenére megtartsam a tisztes távolságot. Nem bocsájtanám meg magamnak, ha elhamarkodott mozdulataim okán kárt tenne Corában. Ezalatt persze végighallgatom önhittségtől telt szavait is, fejemet enyhén oldalra hajtván, hátha a világ szemlélésének ezen perspektívájából megállapíthatom a démon indokolatlan magabiztosságának forrását.
- Valóban nem ártanék neki, neked viszont a legnagyobb örömmel - szűröm fogaim között, türelmetlenségemet lelve felesleges kerepelésében, miközben vállam magasságába emelve könyökben hajlított kezemet, csettintek egyet. Varázsütésszerűen nem távoznak sajnos a démonok megszálltjuk testéből, viszont az általam könnyedén formálható valóságban nem okoz problémát, hogy ördögcsapdát avanzsáljak a förmedvény feje fölé. Még időben, ugyanis a Corához intézett szavai egy egészen rövid momentumra kizökkentenek vérmes állapotomból, félő, félresikeredett volna az elferdített világ feletti óhajom.
- Téged azonban kérdezlek, s jobb teszed, ha felelsz - szólítom meg a füstlényt, hangomba ismételten határozottságot, szigort csempészve, hogy megnyerhessem magamnak a figyelmét, és egyúttal a félelmét. Tudom, Coralyn megmentése a fő cél, mindazonáltal nem hagyhatom veszni az alkalmat az informálódásra, bármennyire is nehéz elvonatkoztatnom a démon fertőjének ködjén át is gyámoltalan pillantásaitól, lényének érezhető s erőteljes ártatlanságától. - Lucifer még mindig a seregének gyarapításán fáradozik? Vagy mit kerestek itt, az emberek s angyalok között? - teszem fel a roppant egyszerű kérdést, amelyre vélhetően kitérő válaszokat fogok kapni, persze ettől függetlenül megkísérlek hatni szánni valóan gyenge oldalára, amely bármit megtenne a túlélés érdekében. - Amennyiben válaszolsz, nem öllek meg a kiűzetést követően, tekintsd jótéteménynek. Máskülönben ne számíts a kegyelmemre - tudatosítom vele a játékszabályokat, ezúttal minden félelem nélkül közelítve meg lényét, egészen a csapda pereméig.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Vas. Dec. 18, 2016 12:24 am írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Annyira lehetetlennek tűnik a helyzet. Cassael itt van előttem egy karnyújtásnyira, de lehetne akár több ezer kilométernyire is, hisz nem érhetem el, nem szólhatok hozzá, nem kapaszkodhatok belé, hogy a segítségével kimászhassak ebből a szituációból. Mindent látok, mindent hallok, de nem tehetek semmit. Nem uralom a testem, és ez egyszerre bosszantó és kétségbeejtő. A halált sokan úgy írják le, hogy kívülről látjuk magunkat. Azt hiszem, ez kicsit hasonló, bár sok tekintetben inkább az éles ellentéte. Fogoly vagyok a saját testemben, egyszerű megfigyelője az eseményeknek. Mint egy bizarr tévéműsor. Nem tudom igazából, hogy Cassael az oka ennek, vagy ez inkább természetes, makacs élni akarás, de valamiért mégsem estem még teljesen kétségbe. Ez a lény talán képes volt megszállni, képes uralni a testem, de a gondolataim felett nem veheti át az irányítást. Idebenn még önmagam vagyok, és az is maradok. Nem is tudom... fogalmam sincs, hogyan működik ez, de talán ha elég erős maradok, ha kitartok, átvészelhetem ezt az egészet, az angyal segítségével elűzhetem, és nem marad más ez az egész, mint egy kellemetlen emlék. Belekapaszkodva a saját biztatásomba, buzdítószövegembe, kicsit megkönnyebbülök, felsóhajtok. Sajnos persze csak képletesen. Megerősödött önbizalommal nézek tehetetlenül az angyal után, aki elsétál a pulthoz, de sajnos nem tarthatom rajta tovább a szemem, mert a démon figyelmét a korábbi suhancok vonják ismét magára. Tovább flörtölget, barátkozik velük, igyekszik a bizalmukba férkőzni mézes-mázas módon, de érzem az igyekvése alatt megbúvó, egyre növekvő feszültséget. Cassael felbukkanása, ha jól is leplezi, nyugtalansággal tölti el, és ez valamiért még inkább bátorságra sarkal. Ha most a magam ura lennék, ajkaimon valószínűleg egy halvány, de reményteli mosoly játszana. A visszatérő férfi hangjára az egész kis csapat felfigyel, és néhány máris lelkesen indulnak átvenni a sörüket.
- Tökéletes. Igazi úriember vagy. - A hangom valahogy egyszerre tűnik gunyorosnak és hízelgőnek. Közben nem kerüli el a figyelmemet, és valószínűleg a démonét sem, hogy „mi” maradunk utoljára az osztozkodásnál, és a várakozás csak tovább növeli a testbitorló frusztrációját. Aztán valami megmagyarázhatatlan módon egyszerre ürül ki az egész terem, és nem marad más, csak én és Cass. Az érintése okozta. Egy újabb illúzió? Ezúttal hamarabb felismertem, hogy mibe is csöppentem. Egy pillanatra azt képzelem, hogy ebben a titokzatos módon felépített világban legalább végre a saját uram lehetek, annál is nagyobb döbbenetet okoz az angyal fagyos felszólítása. Valahogy egyszerre ijeszt meg és nyűgöz le a belőle áradó erő és magabiztosság. Még nem láttam ilyennek, és azt hiszem, örülök, hogy mindez nem nekem szól. Aztán pedig az jut eszembe, hogy ezt értem teszi, miattam ilyen, engem véd. Bevallom, ez az érzés még lelket melengetőbb, mint bármi, amibe eddig idebenn kapaszkodni próbáltam.
- Áh, az égiek, meg a trükkjeik. Csak nem te vagy a kis hölgy őrangyala? - Kérdez vissza a démon, de az az érzésem, hogy csak az időt próbálja húzni, amíg a kiutat keresi. - És mégis hogyan akarsz kényszeríteni? Fogadni mernék, hogy nem bántanád a lányt. Szóval akkor mit fogsz tenni? Örökre bezársz ebbe az álomvilágba? - Vág vissza dacosan, de határozottan érzem róla, hogy koránt sem olyan magabiztos, mint amilyennek tűnik. Nyilvánvalóan nem volt rá felkészülve, hogy ma még egy angyallal is szembe kell néznie.
- Ó, fogd már be! Téged senki sem kérdezett - szól rám váratlanul és türelmetlenül. Már egészen meg is feledkeztem róla, hogy hallhat engem.


wait for it

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szomb. Dec. 17, 2016 8:07 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
- Csakugyan - konstatálom a démon feleletét egy határozottnak remélt bólintás közepette, jobb híján képességemnek egy komolyabb szintű hazugság megformálására. A bámészkodást is igyekszem a lehető legcsekélyebb mértékűre visszaszorítani, bármennyire is szeretnék Coralyn lelkéig látni, vagy éppen a gátig, amely óhaja nélkül épült fel benne a pokoli förmedvény formájában. - Nem, ezt tényleg nem állíthatom - biztosítom egyetértésemről újfent, és szerencsére ezzel félrevezetnem sem kellett, tényleg nem ismerhetem a védencem összes titkát, még ha kellő türelemmel és idővel ki is deríthetném mind. Egyszerűen nem tűnik helyénvalónak, kíváncsiságom pedig végkép nem terjed addig, effajta cselekvésre szánjam el magamat. Nem úgy, mint másra. A suhancokat majdnem megkísérlem elriasztani magunktól, ám be kell látnom, egy ideig még kénytelen leszek a démon kívánalmára tenni, amennyiben Cora épségét is biztosítani szeretném.
- Ez esetben rendelek valamit - biccentek feléjük, noha legszívesebben nem mozdulnék a lány mellől, de hiába, szükségem van még néhány percnyi haladékra a megfelelő terv kieszeléséhez. Szóval, ha senki nem bíztat maradásra - elvégre miért tennék -, egy biccentést követően a pulthoz sétálok, hogy rendeljek néhány üveg sört a bolond halandóknak, és a démonnak, aki remélhetőleg már nem fogja megízlelni a bár kínálatát. S mintegy égi áldásként, szinte azonnal eszembe ötlik a kézenfekvő megoldás a helyzet, a körülményeket figyelembe véve lehető legkíméletesebb orvoslására. Ha az alvilági lénynek nem lesz céltáblája, úgy nem lesz kinek ártania, és ha az esetleges csatlósai sem látnak problémát, ők sem fognak idő előtt a dolgomba avatkozni.
Újdonsült lelkesedéssel pillantok el a társaság felé, szemmel tartva, ne szökjenek el előlem a démonnal karöltve, s ameddig várom, hogy a kiszolgáló tálcára helyezze a zöldes színben játszó üvegeket. Amint ez megtörténik, ideiglenesen magamra öltve egy pincér munkáját, visszaindulok a többiekhez, a pultost pedig biztosítom a fizetség későbbi tisztázásáról.
- Remélem, a sör mindenkinek megfelel - nyújtom át a fiatalok számára az italokat, Coráét szándékkal a végére hagyva. Amennyiben a démon, védencem testén keresztül az üvegért nyúl, teszek róla, ujjaink érintkezzenek, amely bőségesen elegendő lesz ahhoz, elméjére hatva megváltoztassam az általa tapasztalt környezetet. Az épület ugyanaz marad, csupán a vendégek és a bútorok hiányoznak belőle, illetve a kintről beáramló, délelőtti szórt fény helyét is átveszi a hűvös szürkeség. A valóság korábban érzékelt, igazi formájában remélhetőleg mindez nem fog többnek látszani egy pillanatnál, noha mindehhez nem kevés energiát kell foganatosítanom.
- Távozz önszántadból a lány testéből, démon, vagy magam foglak erre kényszeríteni - figyelmeztetem ellenvetést nem tűrő, mély hangon.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Vas. Nov. 20, 2016 11:43 pm írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Ha más hasznom nem is lesz ebből a helyzetből, egy valamire legalább már választ kaptam: Cass nem figyel állandóan. Ha úgy lenne, ez a nap is biztosan másképpen alakult volna. Mármint nem lehetek teljesen biztos, de azért úgy sejtem, ő tudja, hogyan kell bánni egy démonnal. Remélem, most is van már megoldása, bár nekem úgy is jó, ha időközben talál ki valamit. Nekem jelenleg fogalmam sincs, hogyan is kerülhetek ki ebből a slamasztikából. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy életem talán egyik legfontosabb napján éppen egy démon talál meg, és térít le az utamról. Vagy az ilyesmi gyakrabban megesik, mint gondolnám? Semmi tapasztalatom nincs az ördög csatlósaival. Nem is tudom, hogy ez igazából rossz vagy jó dolog. Nyilván addig volt nekem a legjobb, amíg nem tudtam róluk semmit, de azért most örülnék, ha legalább sejtésem lenne, hogy mire számíthatok, vagy hogy hányféleképp érhet véget ez a történet. Mert kell lennie egyéb megoldásoknak is, mint hogy a megszállóm betartja a fenyegetéseit. Amióta az angyalok leköltöztek a földre, mindenki csak velük foglalkozik. Miért nem szólnak történetek a másik csapatról is?
Meg-megingó bizalommal figyelem a kibontakozó jelenetet Cassael és a démon között idebentről. A bizalmatlanságom nem annak köszönhető, hogy nem hiszek Cassben, inkább csak... félek. Ez az igazság, nincs mit szépíteni.
- Néha kell a változatosság. - Vág vissza a pokolfajzat, és talán nem is sejti, hogy az angyalnak mennyire igaza van. Magamtól sosem járnék ilyen bárokba, egyszerűen nem az én stílusom. Az, hogy rossz környéken lakom, még nem jelenti azt, hogy vonzanának a veszélyes helyek. Nem mintha ítélkeznék bárki felett. Ebben a poszt-apokaliptikus világban mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Én csak szeretném elkerülni a bajt... de úgy látszik, ez nem megy nekem olyan jól, mint hittem. - Egyébként sem ismerheted minden kis titkomat, nem igaz, Cass? - hangzik a szavam ismét, és egy nyilvánvalóan játékosnak szánt mosoly is társul mellé. Nem tudhatom, hogy a belém költözött szerzemény mit sejt, vagy mit nem, hisz a gondolatait nem hallhatom, de ezúttal egy kis óvatosságot érzek rajta. Talán észrevett valamit a férfin, lát vagy érez valamit felőle, ami némi visszafogottságra sarkallta.
- A fiúk még nem mennek sehová, még csak most kezd izgalmassá válni a játék – karolok bele a mellém lépő srácba. - De az ital ellen senkinek nincs kifogása szerintem – nézek a tinik felé, és valóban valamennyien helyeselnek az ötletre. Nem mintha okos dolog lenne gyerekeknek alkoholt adni, bár ezek a fiúk, gondolom, már gyakorlottak az ivásban. És remélhetőleg, amíg Cass itt van, addig nem eshet nagyobb bántódásuk. A probléma csak az, hogy ezt nyilván a démon is tudja, és nem kizárt, hogy megpróbálja majd őket elcsalni máshová, amint lehetősége adódik rá. Vagy ha nincs ehhez türelme, még az is lehet, hogy szembe szállna a férfival. Érezhetően nagyon akarja azt az alkut, amiről beszélt, és nem fog visszakozni.


monster

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Hétf. Nov. 14, 2016 8:19 pm írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
Ha kimondott őszinteséggel óhajtok adózni magamnak, be kell vallanom, még nem kerültem ilyen kínos és a tanácstalanságomat végletekig kihasználó helyzetbe. Meglehet, nem éppen cselekszem mindig a helyeset, nem mérlegelem állandó jelleggel annak a lehetőségét, hogy egy démon által megszállt ember miféle állapotban keveredik ki egy-egy csúfos eset után, főleg, többnyire időm sincs a kiűzetést s egyéb praktikákat megfontolni az ellennel szemben. Fivéreim s nővéreim, máskor épp az emberek védelmében gyors, ezzel együtt drasztikus megoldást kell alkalmaznom, avagy az elkárhozott lélek elpusztítását, gazdatestével egyetemben. De ha itt fel is vetődne a sürgősség állapota, akkor sem lennék képes pengét döfni a védencem vékonyka testébe, csúfos hát, szubjektív érzéseim mégis a nagyobb jó elé helyezem, jogom nem lévén kiemelem lényét a többi áldozat közül, lázasan törve elmémet, miképpen szabadítsam Őt meg a gonosztól. Nyilván, a képlet egyszerű, az eszközök élénken élnek a gondolat síkján, ám a kivitelezés már egészen más tészta. Vagy piskóta? Ahh, még mindig van mit tanulnom.
- Ohh… - bukik ki belőlem a válasz a démon érthető, mégis váratlan reakciója hallatán. Tudom, egyetlen esélyem önmagam megjátszása, feltéve, ha nem óhajtom veszélybe sodorni Coralynt, meg a hely további vendégeit, viszont ha valami képességben, hát ebben igen csak gyengélkedem. - Nem szoktál ilyen helyekre járni - állapítom meg, mintegy feleletként, és ezzel még hazudnom sem kellett. - Csupán ezért vetettem fel - teszem hozzá, ám mielőtt még továbbgondolhatnám a folytatást, az egyik suhanc veszi a bátorságot, hogy közbeszóljon. Ostoba halandó, hát nem látja a veszélyt, mi felé közeleg? Balga mód csábul el egy démon árva kacsintására, hová lesz a világ, ha az utánpótlásban a kísértés megtagadásának leghaloványabb fénysugara sem pislákol?
- Jobb tennétek, ha békével távoznátok - osztom meg velük legőszintébb véleményemet, s burkolt figyelmeztetésemet a veszélyre, amelyet mindeddig észre sem vettek, és vélhetően nem is fognak. A lehetőség, hogy talán a démon itt akarja őket tudni, már csak azután ver éket a tudatomba, hogy kiejtettem a szavakat a számon. Talán még van idő kompenzálni, nem sodorhatom őket veszélybe. - Vagy… Ha mindenáron ragaszkodsz hozzájuk - nyögöm ki nagy nehezen, Corára pillantva, mégsem ő rá, hiszen őzikeszerű szemein keresztül tudom, hogy egy megátalkodott démon néz vissza rám. - Ihatunk egyet közösen - vetem fel az ötletet, mintegy húzva a lehetséges perceim számát, mert bizony nem állhatok neki itt, egy bár kellős közepén démont űzni. Ki tudja, vannak-e még társai, hogy figyelnek-e, kockáztatják-e más emberek életét. Túl sok a kérdőjel, bizonytalanságra pedig nem alapozhatom Coralyn biztonságát.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Pént. Nov. 11, 2016 11:40 pm írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Attól tartok, nyugodtan mondhatom, hogy nem kerültem még ennél ijesztőbb és kétségbeejtőbb helyzetbe. Éltem már meg nehéz és szomorú pillanatokat az életben, de a legtöbb esetben nagyrészt tőlem függött, hogy hogyan lábalok ki belőle. Hogy erős maradok, kitartok, és elfogadom, amit a sors rám mért, közben pedig hiszek benne, hogy van kiút, és lesz jobb is. De most... teljesen elveszítettem az irányítást. Szó szerint. Az egyetlen, ami még mindig a sajátom, az a gondolataim, bár az is csak részben, hiszen éppen az imént lettem megfenyegetve, hogy ne pörögjek túl. Maradjon csendben. Az a helyzet pedig sokkal őrjítőbb, mint gondolnánk, mintha be lennék zárva a saját fejemben, a saját kétségbeesett, horrorisztikus gondolataimmal, miközben más uralja a testem, és azt tesz vele, amit csak akar. Magatehetetlenül kell figyelemmel kísérnem, amint a démon, engem használva csábít el tőlem jóval fiatalabb tiniket, hogy rávegye őket valamire. Legszívesebben a föld alá süllyednék a szégyentől, függetlenül attól, hogy tudom, nem én vagyok a hibás. Arra pedig igyekszem egyáltalán nem gondolni, hogy ha itt végeztünk, valószínűleg velem is végeznek. Bár valamiért most nem is a halál a legijesztőbb dolog, ami eszembe jut. Egyszerűen csak vissza akarom kapni a hatalmamat a saját testem felett, megszabadulni innen, és talán butaság ilyenkor emiatt aggódni, de még mindig reménykedek, hogy talán odaérhetek arra az állásinterjúra. De valószínűleg épp ez a remény az, ami még egyben tart lelkileg. Ez, és a hitem Cassaelben, aki után az agyam egy hátsó zugában egy percre sem állok meg kiáltozni. Aztán mégis meglepetésként ér a felbukkanása, ahogy megérinti a vállamat, és megszólít. Félni kezdek, hogy mi van, ha ő sem tud segíteni, vagy ha mégsem tűnik fel neki, hogy baj van. Végül is még nem ismerjük egymást eléggé. Én őt legalábbis nem túlságosan, de fordítva azt hiszem, nagyobb az esély. Hiszen... minden bizonnyal nem hívna csak így meg egy italra, ha nem ez lenne a helyzet, ugye? Igazából nem tudom, hogy ez most nekem jó, vagy sem, de igyekszem nem elárulni őt a gondolataimmal, így csak mélyen elzárva tartom a pislákoló reményt, hogy tud segíteni.
- Helló, Cass – olvassa ki a démon a gondolataim közül a nevét, miután felé fordult. Vagy csak jól tippelt az alapján, hogy már percek óta ettől a szótól zsongott a feje.
- Nincs semmi kifogásom az ital ellen, de mi a baj ezzel a hellyel? Én itt is jól érzem magam, és épp most szereztem néhány új barátot is – kacsint a srácok felé. Vagy én kacsintok? Ez olyan zavaros. Az egyik fiú, aki úgy tűnik, már igazi macsónak tartja magát, épp ezt a pillanatot választja, hogy közbelépjen, és a karját a vállamra helyezve néz rám, majd Cassaelre.
- Minden rendben? - kérdezi szinte már lovagiasan, mintha legalábbis évek óta jóban lennénk. Ez a pokolfajzat tényleg nagyon jól ért hozzá, hogy hogyan fűzze be az embereket. Vagy csak a fiatal srácokat? Hogy a gondolataimat kihallgatva, vagy a lovagja közbelépésének örvendve, nem tudom, de a démon kaján mosolyt húz az arcomra. Egy újabb dolog, ami nem túlságosan illik hozzám.


monster

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Szer. Nov. 09, 2016 12:58 am írtam neked utoljára



Coralyn & Cassael
Each contact with a human being is so rare, so precious
Egészen különleges jelensége a világnak, hogy egyéni sorsoknak milliói váltakoznak, alakulnak, formálódnak nap nap után, még sincs közvetlen, azonnal érzékelhető hatásuk a történelem leghatalmasabb fogaskerekének mozgására. Kétséget kizáró, hogy a legapróbb tetteknek is megvan a foganatjuk, s előbb-utóbb ha a halandók által nem is érzékelhető mód, de igazgatják a létezésük irányát, ám ezúttal, hogy immáron nem a Mennyekből figyelmesen szemlélődő angyalként tapasztaljuk mindezt, hanem lassan több, mint huszonöt éve ebben élünk, komolyan megreformálja a szemléletmódunkat ezen legalapvetőbbnek tetsző szegmentumairól is az univerzumnak. Sokáig még itt is kitartottam az elgondolás mellett, igyekeztem, s többnyire még igyekszem a történések teljét, kerek egészét vizslatni, de most, hogy rövid idő óta odafigyelek egy aprónyi porszemére is a világnak, átértékelődött bennem sok minden. Fontossá vált, hogy napjában egyszer látogatást tegyek védencemnél, még ha amaz megannyiszor nincs is tudatában jelenlétemnek, aztán fontossá vált, hogy ne csupán a segítő szándékot érezzem, hanem a valós törődést az irányában. Lényegessé vált az is, hogy szívemen viseljem a sorsát, komoly együttérzéssel várjam az újabb levelet egy esetleges munkahelyéről, melyben remélhetőleg végre az elfogadás áll, s leendő elfoglaltságának részletei.
S amikor mindez bekövetkezett? Őszinte mosolyra fakadtam, személyesen viszont nem gratuláltam sikeréhez, nehogy holmi angyali közbeavatkozásnak vélje önnön eredményeit. Még mindig nem ismerem behatóan Coralynt, azonban azt bizton állíthatom, minimum kirepítene az ablakon, ha kiderülne, az én közbenjárásom az oka frissen szerzett állásának, és nem az ő szakmai tudása, amelynek máskülönben nincsen híján. De hogy mindez változtatna bármit a világunkban dúló háborún? Visszahozná Istent? Szó sincs róla, és sajnálatos a létemből fakadó legfontosabbnak vélt küldetésemet még ennek a derűs halandónak a kedvéért sem napolhatom, amennyiben a szükség rögvest magához szólít.
A mai napon sem történt másként, pedig örömmel megszemléltem volna legelső pillanatait a vágyott munkahelyen, de midőn a környéken roppant mód felszaporodott a démoni jelenlét, s ezzel együtt a békésebb angyalok irtása, nincs vacillálni való idő arra, hogy eldöntsem, menjek-e a fivéreim megsegítésére, vagy inkább tekintsem áldott semmittevésben védencem életének egyik jelentős pontját. Sajnálatos mindig a sajátjaimat választom, pedig tudom, jogom nincs arra, hogy mérleget állítsak egyik vagy másik ügynek. Coralyn létének mérföldkövei éppoly fontosak, mint a káosz áldozatainak megsegítése, azt viszont nem hittem volna, hogy Mennyei feladatom véghezvitele közben épp a körültekintően védett halandónak akad szüksége rám.
Kétségbeesett kiáltása, nevem fáradhatatlan ismétlése valahol a tarkóm hátulján ver éket, mialatt pengémet egy megátalkodott démon szívébe hasítom, és ha szeretném, sem tudnám mellőzni a kényszert; tüstént útnak induljak. Szerencsére a veszélybe keveredett testvért immáron nem fenyegeti közvetlen bántalom, bár szívesen segítettem volna a gyógyulásban, ő is megértheti egyéb ügyeimnek halaszthatatlan voltát. Pengémet végül tisztított állapotában a kabátom belsejébe csúsztatva, szárnyaimat pedig szélesre tárva indulok tehát útnak. A valóság összetevőinek finom machinálása által elérhetem, hogy hosszú perceknek megfelelő repülésem csupán pillanatoknak hasson Coralyn számára, és egyúttal én se maradjak le az idő közben netán bekövetkezendő eseményekről.
Azonban még így is váratlanul ér a helyszín és maga a látvány, ami elém tárul a bár kopottas ajtajának magam mögött tudásával. Ábrázatomon akaratomon kívül lejtenek táncba vonásaim, amint értetlenséggel ölelkezve igyekszem megfejteni; vajon mi keresnivalója itt a lánynak a munkahelye rovására, és miért fest ilyen… furcsán? Néhány kérészéltű másodpercig eltöprengek a zavarosnak ható jeleneten, míg aztán rá nem döbbenek, mi olyan rendkívül különös Coralyn kisugárzásán. Már megint egy démon, bár ez az egyed túl ment azon a bizonyos határon... Mégsem ronthatok csak úgy rá, kockáztatva védencem életét, körültekintőbben kell eljárnom a pokoli förmedvénnyel, ha igazán meg kívánom menteni a szívemben külön helynek örvendő halandó törékeny létét.
Mindezen elhatározásaim előtt adózván indulok meg a társaság felé, majd eszközölve egy kényszeredett mosolyt - s egyúttal mellőzve a suhancokat -, finoman megérintem a lány vállát.
- Cora, micsoda meglepetés - nyögöm ki nagy nehezen a féligazságot, mert kétségkívül váratlanul ért ez a fordulat, mégis tudom, hogy meg kell játszanom magamat a nagyobb jó érdekében, amihez viszont csekély a hozzáértésem. Ráadásul, ha nem óvja gondolatait Coralyn, nagy eséllyel lebuktat a mivoltomat illetően még azelőtt, hogy végigsuhanna az elmémen bármilyen terv. - Öhm, nem szeretnél meginni valamit? Ismerek egy jobb helyet - vetem fel az ötletet, amelynek megformálása körülbelül olyan érzés, mintha satuban szorongatnának, nekem mégis ellenkező irányú erőt kellene kifejtenem a fém eszközre…



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Hétf. Nov. 07, 2016 12:37 am írtam neked utoljára


Cassael && Coralyn
"May there always be an angel by your side."
Még mindig alig tudom elhinni, de úgy tűnik, a dolgok végre tényleg jobbra fordulhatnak, hiszen az egyik utóbbi állásinterjúmról most visszajeleztek, és visszahívnának egy újabb beszélgetésre. Érzem, hogy ez jól fog menni, és rózsát hozhat a türelmem, illetve egy egész jól fizető munkát, amit még szeretni is fogok. Ennek az intézetnek ráadásul vannak továbbképzései is, ami nekem szintén nagyon is számít. Ha minden jól megy, végre tényleg újra egyenesbe jöhetnek az dolgaim. Újra? Valljuk be, nagyjából tíz éves korom óta nem mennek túl jól a dolgok. Amióta édesapám meghalt, egyenes úton haladtam lefelé, de épp itt az ideje, hogy irányt váltsak, és most már csak a jó dolgokra koncentráljak. A szüleim is ezt szeretnék, tudom.
Teljesen optimista és pozitív vagyok, miközben az interjúra készülök. Ez persze nem jelenti az, hogy nem izgulnék. Nagyon izgatott és kicsit ideges is vagyok, azt hiszem, erről árulkodik az is, hogy legalább három összeállítást végigpróbálok, mire megtalálom a megfelelő ruhákat az alkalomra. Rosszabb vagyok, mintha randira készülnék. Amire szintén nem igazán volt példa az életemben mostanság, de talán ez is megváltozhat hamarosan. Mire úgy ítélem meg, hogy elkészültem, máris kissé késésben vagyok, hiszen pénzszűkében muszáj lesz gyalog megtennem a nem is kis utat az intézetig. És mivel semmiképpen nem akarok elkésni, muszáj levágnom az utat egy veszélyesebb környék felé. Szerencsére még csak kora délután van. Jobb, mintha, késő éjjel, koromsötétben vágnék keresztül azon a területen. Csak céltudatosan, szapora léptekkel haladok előre, arra koncentrálva, ami rám vár. Ám egyszer csak egy kihívó öltözetű nő lép elém az egyik nem túl népszerű bár mellől.
- Hmm... tökéletes – Mielőtt bármit mondhatnék, vagy megkérdezhetném, miről beszél, sűrűn gomolygó, fekete füst távozik az ajkai közül, és esélyem sincs megakadályozni, hogy ez a sötétség bennem találjon új gazdára. Amint ez a művelet befejeződik, mintha valami hideg, bénító masszába kerülnék. Úgy érzem, képtelen vagyok menekülni, vagy csak megmozdítani a végtagjaimat, és valahogy mégis megindulok a bár felé. Belépve egyenesen egy középkorú férfi felé veszem az irányt, majd elé lépve körbe fordulok, mintha valami divatbemutatón lennék.
- Nos, hogy tetszem? - Hagyják el a szavak a számat, pedig eszem ágában sem volt ezt kérdezni. Mégis mi történt velem? Megszállt valami? Az angyalok képesek ilyesmire? Még sosem hallottam hasonlóról. Én ezt nem értem.
- Nahát, micsoda ártatlan őzike szemek. Mint egy iskolai tanítónő. Jobbat nem is találhattál volna a feladatra. Imádni fogják – dicsér meg a másik, amitől a zavarom csak tovább nő. Mozdulni akarok, menekülni ismét, de képtelen vagyok rá. Nem engedelmeskedik nekem a testem. Kezdek igazán kétségbeesni.
- Ebből talán kicsit lejjebb gombolhatnál – pattintja ki a férfi az ingem két felső gombját teljesen szenvtelenül. - És csinálj valamit a hajával is, aztán munkára – hangzik az utasítás, és ahelyett, hogy rémülten, értetlenül pislognék rá, csak bólintok, és megindulok a női mosdó felé. Odabenn a koszos tükörben a saját arcomat látom, mégsem vagyok teljesen önmagam. Megszállt valami. Istenem, mi történik?
- Ő nem fog segíteni – szólalok meg ajkaimon szokatlan, gunyoros mosollyal. - És eltaláltad, megszállt valami. Egy démon, hogy pontosak legyünk – közben a táskámban rúzs és szemceruza után kutatok, majd pillanatok alatt olyan erős sminket varázsolok magamnak, amilyet normális esetben sosem festenék fel. - Hidd el, ez így tökéletes. A te ártatlan pofiddal ez a kihívó pillantás... azok a kanos tinik pont az ilyen szexi tanárnős külsejű nőkre buknak. Megkötünk pár alkut, aztán ígérem, gyorsan és kíméletesen végzek veled. De csak ha befogod a szád, és hagysz dolgozni. Ha sokat rikácsolsz a fejemben, ígérem, hogy olyan kínzásban lesz részed, hogy percek után már a halálodért fogsz könyörögni – jelentem ki kacsintva a tükörképemnek, majd kiengedem a gondosan feltűzött kontyomat, kicsit megrázom a hajam, aztán visszatérek a bárba, és egyenesen a biliárdasztaloknál kötök ki, ahol egy kisebb csapat 16-17 éves srác szórakozik.
- Helló fiúk! Játszhatok én is veletek? - kérdezem, és előre dőlve megtámaszkodom a zöld asztal szélén. A fiúk végigpillantanak rajtam, kicsit elidőzve a dekoltázsomon, amit eléjük tártam a mozdulattal, és már körül is vesznek ketten-hárman, lelkesen ajánlgatva, hogy nyugodtan használhatom a dákójukat. Kezd ez az egész helyzet nagyon-nagyon ijesztő lenni. Megszállt egy démon, akinek feltett szándéka rávenni valamire ezeket a srácokat, az én testemet használva, aztán pedig meg fog ölni engem. Tudom, hogy isten elvileg eltűnt, de most tényleg nagyon örülnék egy isteni beavatkozásnak. Vagy angyalinak. Hol van Cassael, amikor ennyire szükségem lenne rá? Elvileg folyton megfigyel engem... Vajon meghallhatna valami csoda folytán, ha most hívnám. Cassael! Cassael, kérlek! Segíts!

monster

Coralyn Pearce
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
human
☩ Reagok :
19
☩ Keresett személy :
my dear brother

and myself, i guess
☩ Korom :
25

Hétf. Nov. 07, 2016 12:36 am írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Goldfish Bar
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: