Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 24, 2019 11:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 583 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Úgy csinál, mintha semmi sem történt volna. Mintha nem hagytam volna ott egy rakás szörnyeteggel, egyedül, és mintha nem jelentene semmit az, hogy az ismeretségünk óta most először igazán cserbenhagytam. Mosolyog, szertelenül veti ismét a szememre, hogy a lehető legsilányabb minőségű alkoholt vettem magamhoz, és kezdek rádöbbenni, mindezt nem hiába teszi. És még csak nem is azért, mert haragudna, hanem mert azt akarja, hogy jobban érezzem magamat. Én, amikor nekem van a legkevésbé jogom erre.
Hátrébb tántorodok egy lépést - mivel még mindig nem ültem le -, s noha az előbb még úgy éreztem, hogy felhagytam mindennemű ellenkezéssel vagy hadakozással, ezúttal sikerül elérnie; még ha egészen haloványan is, de elkezdjen pislákolni bennem valamiféle ellenszegülés. Erre is csak Natalie lehet képes.
- Ne csináld ezt… - jelentem ki halkan, egy félholt harci szellemével vetekedve. - Ne csinálj úgy, mintha semmiség lenne, ami történt, mert nem az… És jobb sem lesz tőle - a végét már szinte az orrom alatt motyogom, amiként a tető repedezett betonlapjait figyelem a kopott bőrcsizmába bújtatott lábaim előtt. Nem lesz könnyebb, ahogyan attól az információtól sem, hogy Wallenberggel akar visszamenni a cirkuszba. Az is igaz persze, hogy olyan sokat nem változtatna a sorsomon, első kézből vagy hallomás útján értesül-e rólam a vezetőnk. Azok után, hogy milyen elveket vall, illetve hogy mennyire a bögyében lehet a családom, nem hinném, túl sokat morfondírozna az ítélethozatalnál.
Alig hallható sóhaj gördül le az ajkaimról, amelyek keserűen ízlenek a kétségtelenül borzalmas italtól. Nem számítok rá, hogy Naty csak azért, mert megkértem, felhagyna a jobb kedvre derítő magánszámával, éppen ezért eléggé meglep, amikor nem a piáról vagy bármi huszadrangú problémáról kezd el beszélni, hanem a vőlegényéről. Ezzel pedig célt ér; hirtelen elönt az aziránti vágyam, hogy újra mosolyogni lássam, éppen, mint amikor megismertem. Soha nem állt jól neki a szomorúság, szóval az első néhány mondat után erőt veszek magamon, és leülök mellé a tető peremére. Nem fordulok felé, teljesen háttal vagyok most a városnak is, ám ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnék oda minden egyes kimondott szavára. Tudom, hogy nehezen beszél róla, és bár mosolyt most biztosan nem fogok tudni az arcára csalni, ellenben itt vagyok Vele.
Tény és való, hogy Dylan helyzete sokkal nehezebb lehetett, mint az enyém. Remélhetőleg én senkit nem fogok tudni akaratomon kívül bántani, noha ez nem jelenti azt, hogy egyszerűbb volna tükörbe néznem. Húsz éven keresztül emberként éltem, és most hirtelen mintha kiragadtak volna a csöndes kis világomból; egy olyanba keveredtem, ahol nem ismerek semmit és senkit, ahol teljesen egyedül vagyok. Pontosan az lettem, amire eddig vadásztam, ezt hogyan kellene elfogadnom?
- Nos, ez a probléma. Nem vagyok ember - jegyzem meg a legelső gondolatot, amit van bátorságom megosztani vele. Egészen közel kucorodok a balomon nyugvó emelvényhez, a vállam és a halántékom az érdes betont simítja, ahogyan egymásba font karokkal próbálok a lehető legkisebbre zsugorodni. - Az pedig… semmit sem jelent, hogy én mit akarok vagy engedek - az egyik kezemet megemelve dörgölöm végig az arcomat, majd az ujjaimat a hajamba fésülve, a tenyerem alján támasztom meg a homlokomat. - Te is tudod, hogy idő kérdése, amíg valamelyik beszélni fog - utalok a cirkuszi nézőközönségre, akiknek még az arcát sem láthattuk. Egyelőre talán félnek attól, hogy kiderül a mocskos kis szórakozásuk, de van az a fizetség, amiért cserébe bárki elad bármiféle információt. Erre nem lehet ráhatásunk. - Félek, Natalie… - vallom meg őszintén, mert dacára annak, hogy beletemetkeztem az önpusztításba, valójában rettegek attól, hogy mi vár rám. És attól is, hogy többé már semmi sem lesz ugyanaz, mint ennek előtte.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  - Page 3 Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
320
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 20, 2019 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 566 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Drága Kis Hercegem némaságba burkolódzik, ahogy egykor én is. Ezért is oldom fel magamban a döbbenetet, a fájdalmat, melyet azért érzek, ahogy most látnom kell őt. Visszatérek - még ha látszólag is - a gondtalan hangomhoz, a lényegtelen beszédekhez. Beszélek, mert ez képes az embert megnyugtatni, gondolatait elterelni. Beszélek, bármiről neki, hiszen egykor ő is ezt tette. Mesélt magától, vagy könyvből. Beszélt, amikor én napokig hozzá sem szóltam. Nem hagyott magamra.
Egyszer sem tette meg. Soha.
Itt az ideje, hogy mindent, amit kaptam tőle, egy lehetőséget a második életre, most viszonozzam számára. Nem hitte soha, hogy sokat tett értem. Lekicsinyli a viszonyunkat. Sokan ezt teszik. Soha nem mondtam neki, másnak sem, de számomra ő jelenti a világomat. Amíg Ő boldog, addig én is. Sokan vélhetik, hogy csak sajnáltatom magam, amikor azt mondom, az én életem már régen véget ért. A célok, melyeket egykor kitűztem magam elé megszűntek. Lehetnének újak, vannak is. Ő.
Alexander Payne.
Nincs más, akiért élnék, nincs más, akiért jobban megvédeném a várost, hogy még ha a magunk elcseszett módján is, de élhesse békésen a mindennapjait. Ha rajtam múlt volna - ami soha nem történt meg - soha nem állt volna vadásznak. Mennyivel jobb autószerelő válhatott volna belőle, vagy épp szakács. Megesküdtem magamnak, hogy nem hagyom, hogy bármi baja essen.
- Rá se ránts - fordulok felé széles mosollyal az arcomon. Elcsaklizom tőle újra az üveget és újra az ajkaimhoz emelem. Belekóstolok újra, hátha ezúttal jobb íze lesz a keserű lőrének. De nem.
Fintorogva köhögök kettőt a kérdése és a hebegése között. Kezemet a karjára simítom, de nincs szükségem a segítségére.
- Dehogy - fordulok felé, kettővel mélyebb hangon mondva. Ez a valami kaparja a torkomat, így inkább kettőnk közé teszem le. - Tényleg semmit sem tanultál tőlem, hogy milyen piát kell keresni, ha magad alatt vagy? Pedig ebbe vagyok a legjobb - ismerem el szemöldököm feljebb emelve.
- Azok a… valamik. Na, hozzájuk foghatót még soha nem láttam. Nem csoda, hogy így reagáltál rájuk - is. Tudom, hogy nem az emiatt félelme vezette el. - De miattuk végképp ne aggódj. Közelharcban pocsék vagyok én is, majd visszamegyek Wallenberggel - küldök felé egy békítő mosolyt. Magam is város felé fordulok. Lábam a beton tömbre simítom, így ír le egy háromszöget a lábam.
Kezemet a térdeimre simítom, azokon idegesen járnak ujjaim. Egy mély sóhaj tör fel a torkomból.
- Tudom, hogy nem sokat beszélek róla. Sokszor könnyebb csak eltemetni magamban, még akkor is, ha tudom, hogy mindig velem fognak élni. Halála előtt csak három évig tudtam, hogy félvér - kezdek bele csendesebben. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak, vagy mondjak. Talán így könnyebb lesz neki. Ezt remélem? Nagyon is. - Soha senki nem tudta, nem is vették rajta észre, hogy más lenne. Próbálta élni a normális és közel azért tökéletes életét, de a zárt falak mögött? Rohadt nehezen viselte, hogy az ami. Nem tudott vele megbarátkozni. Nem akart sem nekem, sem másnak ártani. Nem bírta elviselni, hogy sokszor miatta kerülök padlóra - lássuk be, lelkileg, megterhelő tud lenni. - Egyikőtök sem kérte ezt, de ahogy Ő is, úgy Te is egy jó ember vagy Alex - fordulok felé. - Ezen nem számít, hogy azért elég csinos szárnyaid nőttek, ezt lássuk be. Meg azt is, hogy megmentett abban a helyzetben, amiért később még számolunk, hogy miként tudtál ennyire meggondolatlan lenni! - ütök bele a karjába, rosszallóan. - Csak akkor fog ez számítani, ha engeded neki, hogy gyökeresen megváltoztasson téged, vagy az életedet - fordulok vissza a város felé és ha nem csusszan messzebb, akkor a karjának dőlök karommal, közöttünk az üveggel.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 18, 2019 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 429 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
A kérdésemre nem érkezik felelet, a hallgatás pedig beleegyezést jelent, nemde? Igaz, a racionális oldalam azt sugallja, hogy Natalie lenne az utolsó, aki elárulna, és ezzel együtt a halálba, de minimum száműzetésbe taszítana, a történtek súlyából és az ezen gyökeredző bizalmatlanságból táplálkozó részem viszont most sokkal hangosabb. Én nem vagyok Dylan, miért ne jelentene? A szavak arról, hogy a szabályoktól néha el kell tekinteni, az esetek zömében csak szavak maradnak, senki sem akarhatna a nyakába egy ilyen terhet.
A momentumra feltámadó szellő hirtelen kapja fel a gondolataimat, és viszi magával őket, nem hagyva mást hátra, mint a sivár ürességet, ami az angyal bármelyik támadásánál rosszabbul esik. Túl nagy csend támad a fejemben, így a mögülem felharsanó kiáltás okán határozottan összerezzenek, és ha most a peremen ülnék, mint azt jó néhányszor tettük a múltban, már biztos felmázolódtam volna az alant elterülő, kőkemény betonra. És ez még csak a hangja volt, a váratlan mellém libbenésére riadt madár módjára mozdulok odébb, mintha legalábbis attól tartanék, hogy megégethetne. Bármelyik pillanatban rúnákkal felvésett bilincset kattinthat a csuklóimra, végtére is…
Csendben figyelem, ahogyan helyet foglal, az üveget pedig gond nélkül emelheti ki a kezemből; mostanra felhagytam a hadakozással.
Furcsán viselkedik. Ez még a beszűkült elmémnek is egyértelmű. Éles kontrasztban a feszült némasággal, ami az imént a lényemre telepedett, és a ténnyel, hogy haragudnia kellene rám. Vagy éppen ezért a nyelvöltögetés és a becsmérlő szavai? Nem mintha nem lenne igaza, noha az eddig biztonságot nyújtó tetőre szándékkal érkeztem. A tudatom egy apró szeglete már korábban is figyelmeztetett arra, hogy az érzések, amik ehhez a helyhez kötnek, mind Natalie-val vannak kapcsolatban, éppen emiatt rá is szükségem lenne, ám így, hogy most itt van… Nem érzek különbséget, megkönnyebbedést vagy biztonságot. A kijelentései sem segítenek, de ami mindennél jobban szilánkjaira töri az elképzelt pillanat illúzióját, az az arcát tarkító megannyi sérülés, lilás véraláfutás. Ha egy kicsit több akaraterő és bátorság lett volna bennem, most nem így nézne ki, nem kellene szenvednie.
- Sajnálom, amiért ott hagytalak - bököm ki végül elcsöndesedve, tekintetemet újfent a város haloványan pislákoló fényeire vezetve. Fogalmam sincs, mikor került vissza a kezembe az üveg, így már csak azt érzékelem, hogy ismét kicsusszan az ujjaim közül. - Sikerült… - apró nyelés, mielőtt elég bátorságot gyűjtenék a folytatáshoz. - Sikerült megölnöd őket? - teszem fel halkan a kérdést, rezzenéstelenül fixálva a figyelmemet a város éjszakai látképére. Sokkal fontosabb erről beszélnünk, meggyőződnöm, mint engem tárgyalni. Talán önmarcangolok, talán csak kihasználom azt a kevés időmet, ami még hátra van, de az is meglehet, hogy egyszerűen elébe akarok menni annak, ami rám vár. Könnyebb, ha én csinálom, mintha más tenné.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  - Page 3 Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
320
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 14, 2019 5:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 464 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Elmondhatatlan a megkönnyebülés, mely szívembe költözik, ahogy meglátom. Vidám mosoly terül ajkamra, szívem úgy kalapál, félek, rögtön kiugrik a helyéről és körtáncot lejt körülötte. A sápadt hold fényében nem látom miként rázkódik meg a háta, azonban nem fordul még felém. Sejtem, hogy miért nem. Elég régóta ismerem a lelkileg még mindig gyermeteg fiút. Túl sok mindent megmagyaráz vele kapcsolatban az, ami történt.
Nem rohanok oda hozzá, nem ölelem át a nyakát, nem sírom el magamat megkönnyebülésemben. Kezeim nem simulnak arcának élére, satuban tartva, amíg ezernyi csókkal árasztom el arcát. Haját sem borzolom meg jólesően, nevetve. Ezek az apró gesztusok most mind elmaradnak.
Egyelőre még csak tisztes távolságban állok meg tőle, legalább három méterre. Csak semmi hirtelen mozdulat Nat.
Egyszerű kérdést intéz felém. Szívem hevesebben lüktet, immár a félelemtől, mely belé költözött.
Wallenberg. Visszatérte óta kerülöm, mint a forró vasat. Ezen a cirkuszi események sem javítottak, habár épp én kértem meg őt, hogy jöjjön velem vissza, kiírtani ott mindent.
- Uh, pia! - csapok le a kínálkozó lehetőségre, visszanyerve némileg önuralmamat a természetem felett. Könnyedén libbenek mellé, mintha mi sem történt volna. Ellentétben vele, nem kifelé fordulva ülök le az épület szélére, hátam fordítom a városnak.
Ujjaim a kezébe tartott üveg köré csavarodnak és tőle függ, hogy gyengéden csenem el tőle, hogy ihassak belőle, avagy kicsit erősebben tépem ki. Bárhogy is, ha sikerül megszereznem magam is belekortyolok.
- Blee… - fordul grimaszba az arcom és vissza is nyújtom felé. - Azt hittem, hogy legalább az alkoholok terén tanítottam valamit. Vagy most minden, mindegy, mi? - nyújtom ki a nyelvem, abban a reményben, hogy fogammal sikerül a förtelmes ízt leküzdenem.
- Mindazonáltal gratulálok. Bár ha legközelebb el akarsz tűnni, ne jelenj meg a megszokott helyeiden - rázom meg a fejemet, kezemet a combjára simítom, bátorítoan szorítva azt meg. - Nem mondom, hogy nem okoztál fejfájást így is, hogy merre lehetsz és lehet, hogy hamarabb kellett volna ide is felnéznem, de csillagtalan éjszakákon ritkán dekkoltunk itt - persze ez még nem jelenti azt, hogy ő ne járhatna ide egyedül.
Ez az eshetőség csak azért nem fordul elő, mert ha én magányra vágyok nem azokra a helyekre megyek el, ahova közösen is. Épp ezért, hogy ne találjanak rám. Hozzá tenném, hogy ismerjük már annyira egymást, hogy neki sem tartana pár napnál, egy hétnél tovább, hogy rám leljen, bármennyire is kerülném, sőt! Neki ehhez szerintem tehetsége van, amit már gyerekkorától épp rajtam fejleszt.
Ezért sem fogom cserben hagyni.
- De ajánlom a kilences szektort, ott vannak még olyan lakások, amiknek a pincéjébe még felfedezetlen alkoholok vannak, ha tovább dagonyáznál az önmarcangolásba. Áh, add vissza - intek kezemmel az üveg irányába, amit visszaadtam neki már azóta.
Napok óta nem ittam sört sem, az összes idegszálam a pattanásig feszült, hát képes vagyok én ezt lassan elviselni józanul? Remek alkoholista lehettem volna egy normális világba. Mégsem cserélném el egy percre sem a jelenlegi életemtől.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
291
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 10, 2019 12:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 557 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
A hűvös, tavaszi levegő végigborzolja a hajamat, kivörösödött orromat újabb szipogásra ösztökéli, míg az irritáció miatt könnybe lábadt szemeimet sűrűbb pislogásra bátorítja. Egyedül a testem az, ami nem rázkódik meg a simításai alatt, ahogy kéretlenül besurran a fekete dzsekim, vagy az alatta lezseren lobogó, mély-bordó pólóm alá. Nem tud hidegebb lenni a levegő, nem tud nagyobb dermedtséget okozni annál, mint amit nélküle a porcikáimban érzek. Az ujjaim között nyugvó üvegnyi alkohol sem képes felmelegíteni, egy utolsó kortyot követően félre is teszem a mellettem emelkedő kisebb betontömbre, amiből sormintaszerűen a háztető teljes hosszában és szélességében akad még bőven. Közöttük alacsonyabb perem szolgál határként, az egyik ilyen előtt ácsorgok, elnémultan figyelve az alant elhaladó embereket, és a város gyér fényeit. Nem kellene itt lennem, Natalie bármikor rám találhat, amit napok óta minden erőmmel igyekszek elkerülni, azonban túlnőtt rajtam ez az egész probléma.
Korábban sokáig bénultnak éreztem magamat. Hiába vetődött fel bármilyen nehézség az életemben, legyen az veszteség vagy kudarc, egyszerűen mintha tejüvegen keresztül néztem volna az eseményekre, ha olykor megpróbáltam rájuk visszatekinteni. Ez alól a Kaitlyn felszívódását követő hét, hetek rémálmai voltak kivételek, az ébrenlét és az álomvilág határán leomlottak a láthatatlan falaim, engedve, hogy egy-egy pillanatra mélyen átérezzem a történtek súlyát. Most viszont… Fogalmam sincs, mit kellene kezdenem azzal a háborúval és káosszal, ami az elmémben és a mellkasomban dúl napról napra egyre hevesebben. Az ivás mindennapossá vált, de még a tompultságon keresztül sem tudom elengedni a félelmeimet, nem tudok felülkerekedni a gondolaton, hogy bármelyik pillanatban rám mutathat valaki és elkiálthatja a titkomat a világnak. Hogy bármikor előkerülhetnek azok az emberek a cirkuszból, feldobhatnak a tanácsnak, Wallenbergnek… Vajon így, hogy nem egészen tudunk meghalni, milyen módszert vetne be kivégzés gyanánt?
Megremegő sóhajjal emelem a tekintetemet a felhőktől terhes, sötét égboltra, mert rá kell döbbennem, hogy az ismerős, biztonságos környezet sem nyújt többet a megbékélésemért, mint a város elhagyatott zegzugai vagy illegális szórakozóhelyei. Nem csillapodnak a félelmeim, sem a magammal szemben érzett undorom. Hogyan kellene így folytatnom az életet? A vadászatot? Úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? Már az őrjáratokra is képtelen vagyok elmenni, és-
Fellángoló gondolataimat a tetőre vezető vasajtó súlyos nyikorgása csitítja el egyik pillanatról a másikra. Meg sem kell fordulnom, hogy tudjam, ki merészkedett utánam. Hacsak nem az angyal az, megint, bár kötve hinném, a könnyű közlekedésével bajlódna bármilyen ki-bejárattal. Tenyerem öntudatlanul siklik az oldalamra, amin egy kellemetlenebb zúzódás emlékeztet az alig pár napja történtekre.
Összerezzenek a hangjára. Hiába készültem rá, hogy ő fog hozzám szólni. Pillantásom leereszkedik az égről, a semmire cseréli le a sötét felhőket, ahogy ide-oda cikáztatva a szemeimet, tanakodom, mit kellene tennem, lépnem. Legszívesebben a betonba olvadnék, hogy ne kelljen szembenéznem vele, hogy ne kelljen újfent rádöbbennem arra, cserbenhagytam. Igaz, nem sok emlékem maradt meg arról az éjszakáról...
Végül félig, bizonytalan mozdulatokkal hátrafordulva elnézek felé. Az arcára csupán egy kósza momentumra, nem többre, ám az is éppen elég ahhoz, hogy eljusson a tudatomig, nem néz ki jobban, mint én. Igaz, a sérüléseim zömét a ruháim takarják, de szinte biztos vagyok benne, hogy az arcom sem egészen sértetlen. Szinte, mert a tükröket jó ideje kerülöm. A különbség az, hogy ellenben vele, én megérdemeltem, amit kaptam.
- Wallenberg küldött? - teszem fel halkan a kérdést, miközben visszafordulok a város felé, és visszaemelem a kezembe az üveget. Mélyet kortyolok belőle; ki tudja, talán ez lesz az utolsó lehetőségem arra, hogy elcsendesítsem az elmémet.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  - Page 3 Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
320
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 07, 2019 5:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 569 • Zene; With me»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
A napok egyre csak teltek és múltak. Oldalamon a vágás nem gyógyult még be teljesen, noha már nem szakítom fel a bőrt, lassan elkezdett varrosodni. Arcom is gyógyulóban van, végre nem úgy nézek ki, mint akit egy péklapáttal vertek agyon. Monoklim már inkább barna, mint sárga, az apró vágás, ahol a bőröm felszakadt, már teljesen begyógyult. Egy apró púp az, mely emlékeztet arra az éjszakára.
S újra éjszaka van. Én pedig, mint egy őrült járom be a várost Alex után. Nem jár dolgozni, nem találom otthon. Napjába húszszor elnézek a Payne lakásba. Az anyja már lassan kezd gyanakodni, így csak az ablaka alatt húzódó fáról tekintek be. Van, hogy órákig ott ülök, figyelve a mozgást, hátha megtalálom legszentebb barátomat.
Tudom, hogy soha nem hagyna cserben, de tudom, hogy mennyire kétségbe lehet esve. Mennyire rémült és mennyire ostorozza magát. Nem csak amiatt, ami történt vele, hanem, hogy engem is ott hagyott. Ismerem már régóta, tudom, hogy szíve hatalmas az empátiája pedig nem ismer határokat.
Ezért sem adom fel a keresést, akkor sem, amikor a temető kapujához érek. Mit számít, hogy a holtak felkelhetnek? Egy dolog érdekel igazán, hogy megtalálhassam.
Ám hiába világítok be minden bokor alá, minden sír mögé, hiába túrom fel a friss ásásokat, nem találom. Ahogy a kedvenc romos templomai között sem.
- Hol lehetsz Alex? - túrok idegesen a hajamba, nem először az elmúlt napokba. Szemeimet lehunyva érzem, ahogy testem megremeg. Könyörgöm Istenhez, a Sátánhoz, Zeuszhoz, bárkihez, hogy adjon útmutatást.
Merre találhatom? Nem akarom, hogy őrültséget csináljon, nem akarom, hogy kárt tegyen magába. Nem akarom, hogy egyedül kelljen ezen átmennie. Összeszorított fogakkal járom az utcákat, kölcsön autómat régen visszaadtam. Szívem minden lépésnél összeszorul, a sírás folyamatosan a nyomomba jár. Az aggodalom szétcincálja minden idegemet. Nem tudok aludni, sem enni és inni. Nem tudok tisztán gondolkodni, nem tudok józan maradni. Egy dolog jár csak a fejembe.
Tehetetlenül állok meg és verem a kezemet egy falba. Felrémlik lelki szemeim előtt Alex rémült tekintete. Kezem újra lendül és újra a falba verem az öklömet. Hallom a tiltakozását a fülembe, érzem kezét a testem körül. Nem hallom a külvilág zaját, kezem újra a ház falával találkozik. Apró emlékek peregnek le szemeim előtt, mígnem…
Oh, hogy erre miért nem gondoltam? Ott miért nem néztem?
Szinte már rohanva indulok meg a Fő utca irányába. Minden reményem az utolsók is ebbe vetem. Mennyit ültünk, lábunkat a város felett lógatva? Figyelve a fényeket, a lent sétáló embereket, akik úgy néztek ki, mintha hangyák lennének? Végigfeküdtünk a tető betonján és a csillagokat nézegettük. Mennyi titkot rejtenek azok a kémények…
Miért nem jutott hamarabb az eszembe?
Tüdőmet majd kiköpöm, ahogy befordulok az utcára. A bérház ajtaját feltépem, a lépcsőn sem állhatja senki az utamat. Kapkodom a levegőt, néha el is felejtek venni. Kabátomat valahol félúton hagyom el, nincs rá szükségem, totálisan kimelegedtem.
Rohanok fel, minden fordulónál a korlátba kapaszkodom, lendületemet hívom segítségül minden fordulónál.
A vasajtó elé érek. Lihegve nézek vele farkasszemet. Elszántságomnál csak a félelmem nagyobb. Mi van, ha itt sincs? Hol keresem akkor?
Nem veszek tudomást felhorzsolt kezemről, a fájdalomról mely a kezembe, az oldalamba, a tüdőmbe költözik. Nem is veszem észre, hogy sípolva lélegzem. Nagyot nyelek, mielőtt lenyomnám a kilincset és kilépek a hűs, mégis kellemes éjszakai levegőre. A szél belekap a hajamba, mégsem tépné le a fejemet. Óvatosan indulok neki, mindaddig, amíg meg nem pillantom a hátát.
Hálásan sóhajtok fel.
- Alex? - lépek hozzá félve közelebb. Nem kívánom elriasztani, sem megijeszteni. Egyelőre megmaradok a tisztes távolságnál.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Főutca  - Page 3 Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
739
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 6:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Isten


Főutca  - Page 3 Tumblr_myncnpEOiR1s0723go1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
73
☩ Rang :
Mindenek felett állok
☩ Képességem :
Mindenható
☩ Multi :
Ramiél, Zagar
☩ Play by :
Ryan Reynolds
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 10:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Isteni kinyilatkoztatás

Lilith elméjét átveszi a sötétség. Miközben Bolyhoskát akarja ráküldeni az emberre, egy felsőbb hatalom sötét víziója kezd kirajzolódni a közeli falon. Nem csak ő látja, hanem Saiva is. Fekete árnyék kúszik lassú folyamán fel-le, s amikor mind a ketten oda figyelnek már, az árnyék darabjaira foszlik. Különféle alakokat ölt, először vad hullámok tornyosulnak egy város hatalmas épületeire, majd tűz emészti fel az erdőket, de amit a legtovább láttatni enged, az valakinek a karja, amint éppen átnyúl valamin. Hogy az víz, beton, vagy egyéb földi anyag, azt nehéz kivenni. De annyi bizonyos hogy az alak fél karja eltűnik az anyagban. Ezután az árnyék amilyen hirtelen képződött, olyan hirtelen válik köddé, így a két démon folytathatja az előbbi tevékenységét.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 23, 2017 9:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Saiva & Lilith

A pokol kezdett unalmas hellyé változni, így gondoltam egy merészet és a földre jöttem szórakozni. Persze a szórakozás nálam egyet jelent e férfiak gyilkolászásával. Mivel a nagyvárosok egy részében folyik a harc különböző természetfelettiek között, így egy semleges, még emberek lakta területet választottam. New York mindig is vonzott a mocskos csatornáival, asztfaltpárájával, villógó fényeivel és az embertömeggel. Imádtam az itt lévő szennyet és fertőt, majdnem minden utcasarkon találni valami romlottat, aminek láttán hatalmas vigyor terül szét az ajkaimon. A város maga a kánaán, nem is értem, hogy Lucifer miért New Orleans-ba tette a székhelyét. Majd megkérdezem tőle egy alkalommal, ha találkozok vele, persze ha lesz olyan. Ha rajtam múlik akkor nem, félre értés ne essék imádom az öreg ördögöt és hálás vagyok érte, hogy annó régen segített. De ahogy a család nagy részének, úgy neki is jól áll a távolság. Mindenki csinálja a maga is dolgát. A könyörgő férfi panasza zene füleimnek, de a játékomat egy démon zavarta meg. De szrencséje van, éppen jó kedvemben vagyok, szóval felkínálom neki a lehetőséget, hogy csatlakozzék hozzám. Saiva fel is fedi előttem formás csitri testét, ahogy lassan lépdel befelé zsebre tett kezekkel. Megforgatom a szemeimet, hát semmi jómodor sincs benne!? Ha már itt tartunk... Hol marad a tiszelet? Komolyan tanít ezeknek bárki is bármit odalennt? Aprót köhögök, hogy felhívjam magamra a figyelmet, mivel már az áldozatom mellett guggol.
- Saiva egy kis tiszteletet. Már régen Eclorat voltam, mikor téged elcsábított a sötét oldal - emelem fel a fejem, mintha én lennék magam a büszkeség. Talán pályáztam volna arra a pozícióra, ha nem emelkedek magasabbra rövid idő alatt. Biccentéséből arra következtetek, hogy szíves örömest csatlakozik a játékomhoz. Elkacagom magam kijelentésén, majd lemondóan sóhajtok.
- Látnod kellett volna, mikor elkaptam olyan édesen próbált menekülni. - oldalra döntöm a fejem, úgy nézem a szerencsétlen halandót. Jobb kezem megemelem, mire a csápok még egy utolsót szorítanak a lábfején - az hangos reccsenéssel jelzi, hogy eltört a csont -, majd eltűnnek.
- Szerinted van kedve megismerni Bolyhoskát? - teszem fel a költői kérdést, ahogy a lányra pillantok. Bármi is lesz a válasza a pokolkutya már csak a hívásomra vár, hogy végre lakmározhasson egy jót. Meguntam ezt a férfit, új játékra vágyom. Van egy olyan sejtésem, hogy a fiatal démon se érné be ennyivel, amit ez a csődtömeg tudna nyújtani.
Őrültnek születünk mindannyian. Néhányan végig őrültek maradnak.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 24, 2017 2:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Lilith & Saiva
Let's do something fun

Nincs is rosszabb, mint az unalom keserű íze, ami mostanában szüntelenül gyötri a nyelvemet. Ha a Pokolban tölteném mindennapjaim nagy részét, csak erősebben eluralkodna rajtam ez az érzés, éppen ezért taposom a felszínt már hosszú évek óta. És éppen ezért csak a legnagyobb szükségben járok le valódi otthonom mélyére. Ha netán a kötelesség szólít le, azonnal odamegyek, máskülönben viszont eszem ágában sincs ott éldegélni. Élvezem, hogy halandók közt járhatok, hogy bánthatom őket és szórakozhatok szenvedéseiken. Amíg ők könyörögnek a megváltásért, én csak hangosan felnevetek, hiszen tudom, hogy tőlem azt nem kaphatják meg. Még ha alkut is kötünk, mindig ők húzzák a rövidebbet.
Csendesen járom New York sötét utcáit, valami izgalom után kutatva. Az emberek többsége nem is sejtené, hogy minden védelmi intézkedésük hiábavaló. Hiszen, ha egy démon, vagy netán angyal be akarna jönni a városba, úgyis megoldaná észrevétlenül. Nem okozna egyikünknek se gondot, hogy idetévedjünk, főleg ha van bennünk annyi vakmerőség, hogy ne féljünk a ránk szegezett fegyverektől.  De miért is fognának ránk fegyvert, ha azt se tudják, mik vagyunk valójában? Nincs meg a hatalmuk hozzá, hogy megkülönböztessenek minket sajátjaiktól, így csak remélni tudják, hogy leszünk olyan ostobák, hogy megmutassuk valódi arcunkat. Várhatják, hogy megtegyük, de nyilvánvaló, hogy nem vagyunk ennyire óvatlanok. Legalább is magamról elmondhatom, hogy tudom, mikor kell rejtve maradnom és mikor fedhetem fel valódi külsőmet.
Minden léptemmel egyre inkább erősödik bennem egy megérzés. Másik természetfeletti jelenléte vibrál a levegőben, s a közeli sikátorhoz érve már teljesen biztossá válik a megérzésem. Egyelőre nem megyek beljebb, csak a szélén állok egészen addig, amíg fel nem tűnök a másiknak. Ha már ilyen szépen kéri, előbújok a kedvéért, ekkor pedig már arra is fény derül, hogy egy démonnal van dolgom, ami egyből mosolyt csal az arcomra. Végre valami izgalmas.
Mosolyom vigyorrá szélesedik, miután szemügyre veszem az alatta fetrengő férfit is, aki jelenleg moccanni se tud.
- Lilith. Micsoda meglepetés! - lassan beljebb lépdelek, zsebre tett kézzel.
Kérdésére ismét lepillantok az áldozatra, aki közelebbről még szerencsétlenebbnek tűnik, mint eddig.
- Jó mókának tűnik... Meguntad végre a Poklot? - biccentek, miközben leguggolok a férfi mellé - Szeretem, ha félnek. - suttogom, ahogy végigsimítok az arcán.
Hetek óta most először ismét eltűnik számból az a korábbi keserű íz, és lassan felváltja valami egészen más, édeskés, ugyanakkor fémes zamat. A vér zamata.

horns like the devil ⌇ remélem tetszik :3 ⌇ @

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 23, 2017 6:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Saiva & Lilith

Az életem túlságosan hosszúnak bizonyult, főleg amióta halhatatlanságra tettem szert. Az idő nagy részében a pokolban tartózkodtam, abban a bűzös, koszos mindent elcsúfító porfészekben, ami az otthonom. Félre értés ne essék imádok ott lenni, hiszen van egy saját tartományom. De vannak olyan napok vagy évek, mikor megunom a fertőt. A monoton parancsolgatást, lelkek kínzását, a szucubbusok panaszkodását. A folyamatos vérvörös naplementét, kormos padlót. Néha csak élni van kedvem, anélkül, hogy felelősséget vállal bármilyen tettemért. A pokolban töltött hosszú nap után úgy döntöttem felmegyek és körbe nézek megint a földön, hátha találok valami szórakoztatót. Igaz az italok minősége nagyon sokat romlott az apokaliptikus helyzet óta. De ez egy cseppet sem zavar, hiszen az alkohol nem árt meg démoni mivoltomnak. New Orleans városát már unom, túl sok a démon és alig egy pár halandó tartózkodik ott, akiket alig lehet megtalálni. Nagyobb falatra van szükségem, ezért át ruccantam New York-ba, ahol a város telis-tele van halandókkal, akiknek fogalmuk sincs a démonok vagy angyalok létezéséről. Na, éppen erre van szükségem! Arra, hogy ne ismerjenek fel egyből és tombolhassak, anélkül, hogy bárkinek is feltűnne egy-egy ember hiánya. Az utcán sétálgattam már egy ideje, hangos füttyentések tarkítják minden léptemet, mikor befordultam egy sikátorba. A megérzéseimre hallgattam, semmi mással nem törődtem. Egy férfi haladt át vagyis csak akart, a pengémen megcsillant a holdfény, ami egy apró vágást ejtett a felkarján. Hangos nevetésem tölti be a kihalt utcaszakaszt, miközben táncot járok körülötte két kés kíséretében. Könyörgése nem foglalkoztat, a földön fetreng kínjában, éppen az utolsó csapást vinném be, de megállok.
- Tudom, hogy itt vagy. Bújj elő! - egy ideje már éreztem egy hozzám hasonló természetfeletti jelenlétét, meguntam a játékot. A főutca felé fordulok, hiszen tudom arról érkezik a jövevény. Várok, míg felsejlik előttem alakja, mikor megbizonyosodok róla, hogy közülünk való, egy másodperc erejéig megmutatom neki valódi hófehér szemeimet.
- Akarsz csatlakozni Saiva? - teszem fel a kérdést, a fetrengő felé biccentve. Ha akarna se tudna mozogni, belőlem áramló sötét csápok szorítják a lábainál fogva. Ördögi vigyor terül szét ajkaimon, ha csatlakozik hozzám a fiatal démon remek éjszaka elé nézünk, ha nem, abban az esetben jobban teszi, ha hamar eltűnik.
Őrültnek születünk mindannyian. Néhányan végig őrültek maradnak.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 12, 2016 6:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3




A mai szabadnapomat a lehető legjobban próbáltam kihasználni. Bejártam már fél várost, végre, hónapok óta először megengedhettem magamnak kicsit, hogy vásároljak és költsem a pénzemet. Nem mondom, hogy rosszul élek, csupán csak takarékoskodó vagyok, hiszen ki tudja, mi fog történni még velem ebben a hosszú-hosszú ideig tartó életben itt a földön. És ki vigyáz rám? Valószínűleg nekem bukottként nem lehet őrangyalom.
A múltkori találkozás Gabriellel kicsit felkavart. Ugyan több lehetőséget is nyitott előttem, és kicsit visszanyertem az önbizalmamból, ami azt hiszem egy eléggé létfontosságú tényező az életemben. Talán az elmúlt években túl sokat voltam egyedül, túlságosan is megmakacsoltam magam, nem engedtem senkit sem a közelembe. Féltem, és talán kicsit még mindig félek. Viszont szerencsére megtanultam már rég kezelni ezt és nem kimutatni az emberek felé.
Az egyik buszról a másikra szálltam, majd amikor meguntam már ezt és a java cuccot meg is vásároltam, úgy döntöttem, kicsit sétálva folytatom tovább utamat. A legforgalmasabb helyen is túl kell esni, régebben sokkalta jobban undorodtam a halandó emberektől, mint mostanság. Ugyan még mindig összehúzom magam kicsit, ha egészen közel kerülnek hozzám, de például már nem zavar, ha a busz tömve van. Megállok, néhányan elkerülnek, én pedig a táskámban kezdek el kutakodni. Egy üveget húzok elő, ami némi vizet tartalmaz, jólesően öntök le pár kortyot belőle, majd visszateszem. Mielőtt még elindulnék, szinte égetően érzem, mintha valaki engem bámulna. Körülpillantok, és egy csodás, nőies tekintetbe meredek hosszas percekig. Meglepődöttségem nem leplezem egy pillanatig sem. Néhány csomagot kiejtek a kezemből amikor Numie megfogja a csuklómat.
- Én... én... te hogy hogy itt vagy? - Hirtelen nem is tudom mit mondjak. Értetlenül meredek rá, hagyom, hogy fogja a csuklómat. Az elejtett táskáim után kapok zavaromba másik kezemmel, megfogom őket és utána tekintek vissza rá. Szívesen megölelném vagy mondanék neki valami szépet, de valahogy kellemetlennek érzem most ezt a helyzetet, hirtelenjében. - Numie... - Megkönnyebbülten ejtem ki számon a nevét. Hiányzott azért, komolyan hiányzott.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 31, 2016 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3



Sealiah & Numie


Csupán csak két napot kell eltöltenem ebben a csodás városban és ez elég lehangolóan hat rám. Szerettem ezt a nyüzsgést, a zsivajt, így az ember úgy érezhette, hogy él, hogy ő is gyökeres része a város döbbenetes forgatagának. Mikor már mozdulni se bírsz, mikor a tested neki feszül a tömegtől a falnak, kitágul a tüdőd és magadba szívod az emberek tömény élet illatát, a gondtalanság cseppjeit, mert ők tényleg olyanok voltak, gondtalanok.
A hotelszobámból kimeredve bámultam a rohanó tömeget az utcákon, a csinosabbnál csinosabb nőket, az öltönybe burkolt férfiakat, a sietős életüket, ahogy célokkal tele sietnek. Az én célom mára annyi volt, hogy felöltözzek én is a legcsinosabb kiskosztümömbe, amit elő bírtam varázsolni a szekrényem legaljáról és elmenjek egy megbeszélésre. Belekalkuláltam az időmbe, hogy órákkal hamarabb elindulok inkább, minthogy ne találjak oda és elkéssek, ugyanis eléggé fontos ez a bolt szempontjából. Ők kereskedőket kerestek, hogy eladhassanak pár kezdetleges üdítőt, és addig, amíg be nem indul az üzlet ők fizettek azért, hogy mi árusítjuk és megismertetjük a vásárlókkal a nevet, persze ez utána a visszájára fordul, de ha csak egy kevés pénz is, de jól jön a boltnak. Nem ártana egy festés, új polcok, hűtő és egy kávézós sarkot is régóta akartam, de ezek mind álmok maradtak, amíg a bevétel el is ment az áru rendelésére és az alkalmazottam kifizetésére. Nem ment túl jól az üzlet így minden lehetőséget meg kellett ragadnom, még akkor is, ha ennyit kell utaznom érte.
Magamra rángattam hát a világoskék ruha kosztümöt, ami egy számmal kisebb volt, mint kellett volna, de úgy voltam vele, hogy legalább egybe tart. A hajamat szoros kontyba kötöttem a tarkómon, szinte éreztem, ahogy a homlokom feljebb csúszik pár millimétert.
A buszon ülve rám tör az önbizalom hiányos Numie és elkezdek szorongani, hogy mi lesz, ha nem minket választanak, hogy mi lesz, ha hülyeségeket beszélek, majd össze vissza vagy csak szimplán meg sem merek szólalni? Akkor aztán leshetem a felújítást.
Kezem rögtön a jelzőgombért nyúl, és ugyan ötletem sincs, hogy hány megállóra lehetek az érkezési célomtól, de elhatározom, hogy gyalog folytatom az utamat, hogy ez kis erőt merítsek az emberek zsivajából. A vállam nekikoccan pár mellettem elsétálóénak, én mindegyik után fordulok, de ők úgy mennek, tovább mintha észre se vennének. Tűröm, ahogy lökdösnek és elszívják előlem a friss levegőt, mikor szemem egy túlságosan is ismerős arcon akad meg a tömeg közepén. Arca csodaszép, profilból saját magamat vélem felfedezni azonban mikor megérzi, hogy őt bámulom, szembe fordul velem és az emberfalon keresztül íriszem szorosan kapcsolódik bele testvéremébe. Senkivel se törődve indulok, meg felé s mikor elé érek se szó se beszéd fogom meg a csuklóját, hogy biztos legyek benne nem káprázik a szemem, és tényleg a testvérem áll előttem.
- Te… te mit keresel itt? – suttogva ejtem ki a szavakat a számon, de biztos vagyok benne, hogy az ő tökéletes fülei mindent hallanak. Megrebbenek, ahogy egy újabb test simul nekem, de a szememet le nem venném Sealiahról, attól félek, ha elnézek, egy pillanat alatt köddé válik. Olyan régen láttam őt, hogy azt hitte sosem fog eljönni ez a pillanat, és most itt volt előttem teljes valójában. Úgy kapaszkodok, hát a karjába mintha az életem múlna rajta.


tesü party *--* §§ 523 §§
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/3
Angyal
6
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
10
Nephilim
3