Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Agnes Lawson


Főutca  Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Cara Delevingne
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 20, 2019 12:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




To the funniest Snake@
- Hálás köszönet! – hogy ez mennyire kezd az agyamra menni. Te jóóó ég! Köszönöm Istenem, hogy nincs egy pasim, akivel minden reggel ugyan ezt a játszmát kéne leboxolni a fürdőszobaajtóban. Szúrós kis megjegyzésére csak egy gúnyos fintor a válasz, amit ő nem láthat hála a kendőnek. Szikrázó szemekkel nézek fel rá. Elnézést kérek de én a munkámat végezném… Széttárom a karomat jelezve kész feladtam, nem tudok mit kezdeni a hisztiáradattal. Legyen neki igaza.
- Ezt nem hiszem el! Te tényleg minden szavamba belekötsz? Nincs jobb hobbid apukám? – pulzusom az egekbe szökik és fogcsikorgatva vágom hozzá haragomat. Épp emelném a karjaimat, hogy mellkasánál fogva arrébb taszítsam, mikor közli, hogy vadásznak készül. Megáll a mozdulat félúton. Karjaim lezuhannak a testem mellé.
- Vadásznak? – talán kicsit kicsúszik az elfojtott kuncogás a szó mellett. Ó manapság mindenki hős akar lenni… a BÁZIS. Ki is ráz a hideg a szó hallatán. Persze mert milyen menő a bandához tartozni… mint egy faja kis család, akiben mindenki szuperhős… keserű íz önti el a számat, kedvem lenne köpni egyet. Jön egy sugallat…talán ez csak egy buta álom. Idegeim szálanként lazulnak el, de ahogy a fiú közelebb lép azonnal megfeszülnek. Rám zúdítja újra a sok kuszaságot, ami a fejében van, mire én csak elkerekedett szemekkel tudok reagálni. Hogy mi van?!
- Mivaaaan? Én angyal? DÉMON?! – szétnyitom számat, mintha kiabálni akarnék de hang nem jön ki rajta csak bambulok rá összeráncol szemöldökkel. Dacosan lerántom a kendőt arcomról felfedve a most már kipirult arcomat és pengevékonyra szorított ajkaimat.
- Így jobb? Megnyugszik a kicsi lelked, ha azt mondom neeem eszem ágában sincs átvágni?! Miért is akarnám magamat másnak kiadni? – hangom színpadiassá válik. Aztán elröhögöm magam. Olyan hirtelen tör fel belőlem a nevetés és olyan jóízű, mintha a legjobb viccet mesélte volna el az előbb. Tenyeremet a homlokomra szorítva egy a nevetéstől kicsordult könnycseppel a szemem sarkában nézek fel megint a srácra.
- Ez kész...- köhintek párat és még kacarászok is kicsit.
- Mégis mivel akarnád bizonyítani hogy nem hazudok... - vigyorgom a szememet törölgetve.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 14, 2019 10:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 572 - wtf is girl
Legalább nem kell futni utána. Remek. Fújtat egyet, lenyomja saját torkán a kígyót, le ő, mert már törhetne a nyaka is, nem szabad. Meg amúgy is, mit hisztériázik – mármint ezt még mindig magának. Bár tudja, a láda nem csak arra volt „jó”, hogy őket tartsa távol a világról, hanem fordítva is, ezáltal elszokva minden olyan interakciótól, ami létezik. Ez lehet jó és rossz is, és mivel mondhatni kényelemben volt egészen idáig, senki nem cseszegette nagyon, hát kiskirályi vénája ezt nem tűrhette. Vagyis tűrnie kéne, de minek. Oké, oké. Kezelhető, amit művel, és ő is kézben tartja a dolgokat is. Ez a világnak is örvendetes, mégis, azért jó, ha a fehérnép tudja, hogy azért még a jámbor emberi álca sem tűr mindent. És most már szemtől szemben állnak, nincs mese, nincs kitérő. Ha mozdul, úgy mozdul ő is, mintha csak táncolni akarna, de nem, csak torlasz marad és haragos tekintet. Megvakarja a nyakát ott, ahol még szinte érzi kicsit az ujjait és kezét leejti. Nem, nem viszonozza a szorongatást.
- Nem, nem, nem. Neked se legyen kellemesebb! - már csak azért sem felfogás. Kedve lenne vigyorogni hozzá, de kényelmesebb még tartani az arcát úgy, haragosan, ahogy eddig. Valóban, lehet hagyta volna menni, de olyannyira megzavarta és felkavarta, hogy nem tudja elengedni, nem akarja. Meglepve tekint mégis, amikor azt mondja, nem első eset. Aha. Tök jó, legalább már ezt tudja, hogy van egy valaki, aki torokra megy, aki látja, jobb, ha fel is készül. De ha nem látja, akár akkor is. Szemeit forgatja meg, kezeit leengedve. Remek.
- Meg az utolsó sem, gondolom – jegyzi meg kissé fanyarul, végül is, mindenkinek megvan a maga hóbortja, ki régi képeslapokat gyűjt, ki cipőket, ki torkokat markolászik. Még így, csonkán is széles a felhozatal. A kendő viszont zavaró, ő látná az arcát már, jobban, mint abban a pillanatban.
- Vadászok? Nem, ez hülyeség – már rázza is a fejét. - Én annak készülök, látom őket a bázison és egy sem akarta kitekerni a nyakam – csak fenyegették vele, oktató jelleggel, de az más, más kontextus ugyebár. Nem is kell idekeverni. - Itt csak a te őrületedről volt szó és amúgy sem láttalak sosem a környéken, vagy a bázison így azt sem hiszem, hogy tényleg az lennél. Könnyű mondani! - manapság bármit, bár nem érez belőle áradó mágiát, így úgy néz ki vagy nagyon ügyes vagy tényleg ember, akiben semmi plusz nincs az erős markon kívül. Nő létére. Ez valahol tök jó, csak ne rajta élezze a karmát.
Aztán mintha elengedné a dolgot, kicsit változik. Talán fáradt, talán nem érdekli a dolog. De ő maga közelebb lép hozzá, de még mindig tartva azt, hogy ne azonnal tudja elkapni, ha megint támadni akar. Arca most komoly, ő csak a szemeit látja és a tartását, abból szűri le, hogy most épp nem olyan merev.
- Lehet, hogy tökre át akarsz vágni és közben valami feketeszemű vagy, vagy angyal, vagy akármi és itt sunnyogsz, arcodon azzal a vacakkal. Lehet, hogy kezdő vagyok, de nem hülye. Vedd le azt a vacakot, bár nincs nálam semmi, amivel okosabb lehetek arról, hogy tényleg az vagy, aki, de megoldom! - másnem elszavalja a démonűzőt, az egy elég biztos pont, az angyalra meg talál valamit. De nem tágít, csak figyeli, fürkésző tekintete nem engedi el egy pillanatra sem. Valami akkor sem oké, és ezt most nem a természetfeletti mondja – aki kikéri a vadász mivoltát, tökre abszurd -, hanem a zsigerei, csak egy kósza megérzés.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Agnes Lawson


Főutca  Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Cara Delevingne
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 10, 2019 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Are we dreaming?@
Megállok. Hátamon érzem a felháborodott fiú tekintetét. Feszültség szikraszag terjeng a levegőben. Villám cikázik köztünk láthatatlanul. Szerencsémre újabb pukkancsba futottam. Mindiig megtalálom az ilyeneket. Sosem tudom elkerülni az önérzetes pasikat. Beáll az utamba. Ajkaimat vékony csíkba szorítom Magamban cifrát káromkodom. Érdekes , hogy nem szokott még hozzá az elmebeteg alakokhoz. Pedig itt él. Tudhatná, hogy az ilyen „őrülteket”, mint én hagyni kell magukban és akkor elvannak a saját kis világukban.
- Ahj… békénhagynál?! – feltart és ha sokáig húzza az időmet a felesleges szócsépléssel ki találom vágni a nyelvét. Csak mondja és mondja. Mutogat, magyaráz, sérteget.
- Nem az lenne az első eset. – dünnyögöm a kendő alatt. Beszédemtől pára csapódik a vastag anyagra benedvesítve azt és ajkaimat. A karórámra pillantok. Ez a régimódi szerkezet új értelmet nyert ebben a világban.
- A vadászok már csak ilyenek. Meggondolatlanul törnek mások életére. Nem is értem miért mászkálhatnak ezek az őrültek szabadlábon. – puffogom felháborodottan és elég meggondolatlanul. A méred elöntötte az agyamat ezért nem gondoltam végig mit is mondok neki. Élesen villan tekintetem, találkozik az ő dühöngő tekintetével. Egy szempillantásig egymásnak feszül mindkettőnk haragja és a következő pillanatban értelmét veszti minden. Vagyis ami a veszekedést illeti. Veszekszünk egy vad idegennel a semmin, mint két gyerek a játékautón. A hirtelen váltás miatt vállam elernyed. Tekintetemből a dac szertefoszlik. Vajon igazából csak egy álomban vagyok? Lehet, hogy ez egy álom és ezért ilyen abszurd az egész azóta mióta kiléptem otthonról. Igyekszem újra felvenni a veszekedés fonalát felkutatni az értelmét annak, amit tette és amit most teszünk, de nem sikerül. A kérdés pedig egyre beljebb kúszik az agyamban. Álmodok vagy ébren vagyok? Ha ez egy álom, akkor cseppet sem hat furán ha rákérdezek álom e vagy valóság. Ha valóág, akkor csak egy újabb dolog, amiért bolondnak nézzen a srác. Nem kérdezem meg, csak nézem őt ő meg engem ugyanazzal a kisfiús daccal, amivel az előbb.
-


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 01, 2019 10:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 669 - wtf is girl
Azért akkor is nonszensz. Ő itt tök békés, de tényleg, még ablakot sem dobott be, hogy megnézze, milyen ívben hullanak az üvegszilánkok vagy valami, lopni sem lop úgy, ahogy azt talán fajtájától illene és talán már-már túl idillikusan békés ez az egész. Egyszerű napokat él meg, még magának is szokatlan és mégis, régi ismerősként fogadja a dolgot, hogy manapság kevesebb az inger, nincsenek csatározó hadseregek földekért vagy épp másképp folyik a munka maga is, ahogy a tömeg is szerényebb. Persze, talán más városokban nem ennyire idillikus a dolog és kellemes a közeg, nem volt még ideje sem alkalma, főleg nem indíttatása arra, hogy mindent jól megnézzen és kitapasztaljon, azonban azt már tudja, hogy itt nemigen kellene bármi olyanra számítania, amely miatt foghatná a fejét vagy épp maga mögé kellene néznie. Démonok, angyalok mindenhol vannak, vagy épp félvérek, a nagy számok törvénye alapján is, no meg hova mennének máshova, nincs mindenkinek szüksége valami messzi tájon való remeteségre, mégis, szépen meghúzódnak, nem történik arról az oldalról se semmi. Furcsa, de egész megszokható.
Ezért bátrabb ő is kint a nyílt terepen, vagy épp ráérősebb, nem is sejti, hogy egyesek dühkezelési problémái mennyire és hogyan vetülnek ki a szerencsétlen járókelőkre. Ezért is volt inkább egy erős gyomros az, ahogy letámadva ébredt rá, hogy néha itt is vannak történések, csak eddig nem vele és nem figyelt rá. Nem él álomvilágban, nem hiszi, hogy azért, mert ő most a vadászok között tanul, feddhetetlen és nem érhet senki sem hozzá, később sem érzi azt, hogy nagyon nagy különbséget ér a léte, mégis, azért lehetne egy határ. És persze ne felejtsük el, hogy nem egyszerű eset, nem lehet csak mindent úgy, ahogy, még ha valódi dolgait beletömködi a titok zsebébe. Az ösztönök azonban mások, egy pillanatra majdnem felébredt és védte magát, de megmaradt annál, amit mutatni akart, a rökönyödés és sokk mivolta pedig teljesen érthető lenne, ha az a másik logikusan gondolkodna. De nem, nem, ő csak otthagyja, mintha tényleg csak válluk koccant volna össze, hátra sem néz, hogy na, kiköpött-e már valamit, vagy esetleg legalább tenne úgy, mint aki sajnálná. Érthető, hogy sokakban az elmúlt évek és a lények eléggé furcsa ösztönöket és túlélést váltott ki, és azt is megérti, hogy senkiben nem bízik csak úgy senki, mégis... ez sértett kígyólelkének sok volt.
Köhint párat, legfőképp azért, hogy hangjának megmaradjon az ereje, vagy épp ne tűnjön úgy, mint akinek kellene a szirup, mert a végén elveszíti azt. Aprót dörzsöl a pontra, ahogy menet közben nem tágít attól, hogy azért is beolvas neki. Hát bumm, akkor megint nekitámad, de legalább lesz ideje védekezni, mert már nem lepné meg. Hiába obégat, elsőnek talán meg se hallja. Tök természetesen megy előre, mit számít ez az egész. Lehet tényleg ő fújta fel, és belül még talán el is engedné, de itt most a fiú fejével kell gondolkodnia, így marad a hevesség, még ha csak szavakban is.
- Igen, valóban az a lényeg, de tényleg...! - megáll ő is, ahogy a nő is végre. Na, nem süket! Már haladás. Azonban nem néz felé, csak hátát és szőke tincseit bámulhatja vádló, villámló tekintetével. Nem tudja, hogy a sok-sok évszázad alatt arca mennyire vehető komolyan továbbra is, de elviekben igen. Gyakorlatilag...
- Nem mintha amúgy bárki nyakát el kellene törnöd – mordul rá, ezt biztosan Zagar-tól leste el, amikor valamivel felbosszantja, talán azt is, ahogy homlokát ráncolja, miközben ő újra megindul, hogy elé kerülhessen. Kartávot hagy, sőt, kicsit többet is, de elállja az útját, nem engedi.
- Nem érted, valóban? Hát akkor tényleg baj van itt – mutogat saját homlokára, még köröz is párat. - Lehet, hogy a világnak majdnem vége, de az még mindig nem divat, hogy mindenki nyakára rászorítasz, aki épp eléd kerül. Talán valaki eltöri egyszer a csinos kis ujjaidat! - fenyeget, valóban ropogtatta volna őket, görbére, most azonban nem moccan, csak figyeli. Meg persze készen áll, nincs nála sok fegyver, talán csak egy kés, de ha kell, ott vannak az öklei. Már püfölte párszor a zsákot, kezd ráérezni, főleg, ha a némber nem finomkodik.
- Minimum ilyenkor a bocsánat...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Agnes Lawson


Főutca  Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Cara Delevingne
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 30, 2019 4:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




To my little snake@
Az utcán az emberek manapság már nem kedvtelésből mászkálnak. Aki itt nyüzsög annak valami halaszthatatlan dolga akad. Sötét ügyletek, munka… meg is értem? KI akarna ebben a lepusztult városban randevúzni, andalogni a szerelmével vagy játszótérre menni a gyerekével. Vajon nekem mim volt? Volt-e férjem, gyerekem? Szerelmem? És ha volt hol lehetnek mos? Élnek e vagy meghaltak? Ritkán gondolok ilyenekre. Elkeserít. Még úgy is, hogy tulajdonképpen nem vágynék rinyáló gyerekre és féltékenykedő pasira. Meg hát a munkám nem egy életbiztosítás. Folyton attól rettegni mikor lövik tarkón a férjemet munkába menet. Kinek kellene ez a feszkó?
Egymásnak ütközünk a sráccal, mint két mozdony. Tündőnkből egyszerre szökik ki talán minden levegő.
Ujjaim vaspántokként ragadják meg torkát. Kész lennék itt helyben kiszorítani a szuszt belőle. Átkozott reflexek, átkozott agymenés. Tekintetünk találkozik. Az enyémben indokolatlan düh, elszántság az övében igencsak indokolt meglepettség, döbbenet. Pár másodperc, nem több, de meghatározza mindkettőnk hátralevő napját. Ő a nyakát szorongatva indul útjára majd miután eleeresztem és azon fog agyalni ki a franc volt és miért fojtogatta, ha már lopni nem lopott tőle semmit. Aztán vállrándít és csak annyit mond: egy újabb elmebeteg.
Eleresztem. Szélsebesen hagyom faképnél még mielőtt jobban megnézhetné arcomat, amit már nem is fed olyan jól a kendő. Már jónéhány lépésnyire eltávolodok tőle mikor hallom sértett pampogását. Torka kaparós a szorítástól, hangja bizonytalan, de hangos. A kis pukkancs. Én ugyan fülem botját sem vagyok hajlandó mozdítani. De csak nem hagyja abba. Utánam jön. Mit akar már? Nekem dolgom van. Sürgős! Nem érek rá sértett kisfiúk lelkét ápolgatni.
- Nem törtem el a nyakad? Igaz? – torpanok meg de nem fordulok felé. Kezem ökölbe szorul. – Nem értem mit pattogsz!
-

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 27, 2019 10:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 505 - wtf is girl
Hunyorogva számolja az ép ablaktáblákat és hogy vajon milyen magasan is pihenhetnek, milyen lenne felsétálni és csak kitekinteni, de talán mindig is túl földhöz kötött volt, lévén, anyjának szerencsére nem volt elég kreativitása ahhoz, hogy szárnyakat is adományozzon nekik, ami jobb is, mert csak abból is probléma lett volna. A modern kor talán a jogdíjakra hivatkozna, így nem újdonság, hogy talán ebben az új korban a gyengeség mellett felfedezheti, hogy biztosan van egy iszonya, a ládán kívül, amely elkapja, ha magát a huszonsokadik emeli ablakba képzeli, amint épp a tájat kémleli. Hülyeség. Fejét is rázza meg a dologra, mert nonszensz, hogy ennyire csúszkál a dolgok között, talán már kicsit meg is ijesztve valahol magát, hogy ennyire végletekbe csak odabent volt képes elmenni és kisodródni az eredeti pályáról. Biztosan ennek a maradéka, ha eddig nem volt ideje, a városban akad bőven, a nagyképű kijelentése az elején, miszerint nem vesztett sokat fejben a börtönlét után, talán kicsit erejét is veszti. Mert hiába adta elő, vagy próbálja, egyszeriben ahogy megközelíti, annál jobban jönnek elő az új, idegen és annál zavaróbb tényezők, mint a szorongás és szélsőséges gondolatok bármelyike. Szinte viszket tőle, felkúszik gerincén, hogy annyira nem biztosak mégsem a lábai és még mindig azon kapja magát néha, hogy totálisan lemenve alfába arról biztosítgatja magát, hogy minden a valóság-e, vagy csak holmi játék.
Nagy sóhajjal ereszti ki a gőzt, továbbra sem haladva semerre, mered előre az épületre, mint aki csodálkozik és nem épp belülről rágja a száját finoman saját elméje kuszaságára. Bizonyára az is benne van a pakliban, hogy jobban kimeríti minden, mint képzelte, olyankor pedig akaratlanul sodródik arra az emberibb vonalra, amit igyekszik eladni. Fogalma sincs már, hogy a fenébe keveredett ide az ablaktábláról, és hogy akaratlan szorítja magához jobban a kis ellátmányát, nem is figyelve arra, akik még erre élnek és lézengenek, mert nekik sem jobban érdekesebb egy bámészkodó, mint a saját dolguk.
Aztán megérzi az ütközést, ez rázza ki merengéséből, elméjéből, amiben pakolászott és fejét a gázoló felé fordítaná, de mire bármit is tenne, az olyan hévvel kapja el, mintha ő ment volna neki és hatalmas erővel. Felnyikkan, kiáltana, de ujjak szorulnak torkára és csak képtelen hangot hallat, a motyója a földön köt ki, ő meg csapódik a kőfalnak és csak mereszti a szemeit a... nőre?! Jobban meglepi, mint kellene, szitkozódik a szorítás közben és lökné lefele, fejtené lefele az ujjakat. Mondhatni, totál kedves gesztus, illene bokán is rúgnia, talán el is éri, talán nem, aztán az ujjak eltűnnek, belőle pedig kiszakad a hörgés és az előbbi területre fog rá. Komolyan. Mi baja a világnak a torkával? És minden magyarázat nélkül fordít neki hátat, ő pedig legértetlenebb fejével pislog utána egy sóhaj erejéig. Aztán persze összeszedi a tökeit, vagy inkább visszafogja a dögöt és ellöki magát a faltól, de nem, elsődleges ötletét, miszerint hasonló agresszióval válaszol, elveti.
- Már megbocsáss de... ereszti le a kezét és utána trappol. - Ez mégis mi a franc volt?! Eszednél vagy? - a kendő ténye is furcsa dolog, meg úgy minden, de saját sértettsége még jobban. Mit képzelnek egyesek...


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Agnes Lawson


Főutca  Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Cara Delevingne
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 26, 2019 1:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




To Athan@
A banya utasítását követem. Nem is értem miért teszek meg mindent, amit ő lusta… még mindig azt egyszer majd hálából kitálal? Vagy talán attól félek, ha nem engedelmeskedek neki eltűnik, mint szürke szamár a ködben és soha nem látom többé? Kicsit örülök is, amiért sok időt tölt otthon, így könnyen szemmel tarthatom és nem áll fent a veszély, hogy esetleg meg talál halni mielőtt kibökhetné ezernyi kérdésemre a választ. Amúgy is… az én jussom megölni, az én hőn áhított jutalmam lesz kitekerni a csinos kis nyakát. Szóval kisuhanok az ajtón. Arcom elé húzom a kendőt, amit egyszer valahol valaki a kezembe nyomott és nekem tetszett, hát megtartottam.
Egy pasi a célpont… ki gondolta volna?! Mást ő sem tud róla ezért küldött kémkedni. Megmagyarázhatatlan számomra ez a banya. Elvileg gyűlöl minden vadászt, akinek köze van a górékhoz… mégis nap mint nap kiküld utánuk kémkedni. Néha úgy érzem magam, mint egy kisgyerek az óvoda játszóterén, akit nem fogadnak be a társai a játékba és ezért kénytelen a kerítés mellöl figyelni, távolról nehogy észrevegyék közben pedig ugyan azt próbálja játszani, amit ők.
Sietve hagyom magam mögött az utcák kanyargó kígyótestét. Már rég nem számlálom hányat hagyok faképnél. Csak elkeserít. Sok sok év… és még mindig ugyan azok az utcák. Emlékeim szerint - már, ami a mostani életemből származik – soha nem jártam a városon kívül. Egyszer jó lenne meglesni, szabadnak lenni.
Újabb háztömböt gyűrök le. Majd egy újabbat. Lábaim enyhén jelzik megelégelték a gyors tempót, de nem kímélhetem őket, időben kell odaérnem a megfigyelő pozícióra mielőtt a pasi kilépne az ajtón.
Jé egy patkány. Egy kupac szemétből falatozik. Undorodva lépem át a lakmározó állatot, hogy befordulhassak az utcasarkon.
Bumm… nekirohanok valaminek. A meglepetten pillantok fel a valamire, pontosabban valakire de kezem már mozdul és a srác nyakára szorulva nyomom a hideg kőfalnak. Egész testemmel nekiszorítom a falnak. Majd észbe kapok. A hülye paranoiám kezd elhatalmasodni rajtam. Bambán bámulok rá néhány másodpercig, fürkészem arcát. Hirtelen eleresztem. Mit művelsz? Nem álldogálhatsz egy ember nyakát szorongatva, az arcát bámulva. Visszarántom a félig lecsúszott kendőt és otthagyom a fiút mielőtt nyikkanhatna bármit is.
-

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Főutca  Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
236
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 24, 2019 8:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Big city life
────────────── ──────────────
@Agnes Lawson - 490 - erdőmező
- Francba már... - mormog magában, megállva az út szélén és lenéz tornacipőjére, amely úgy néz ki, hosszú és szövevényes útjuk után végleg megadni készül magát. Felemeli a lábát, úgy, mintha valamibe bele is lépett volna, de csak azt szemléli fájdalmas fintorral, hogyan fityeg lefele a műanyag talp. Pech. Pedig ez az elsők között volt, amit a lábára talált és nem esett ki belőle, vagy épp nem szorította lilára lábfejét – elsőnek nemigen értette a számozásokat, most már kicsit jobban boldogul. Napról napra. Most mégsem akart még ezzel is törődni, nincs is talán a méretében hasonló, akármit kért, csak a durva bakancsokat ajánlgatták neki, így megint arra lesz kénytelen vetemedni, hogy a városból kilógva kutasson utána. Ha már nem járhat mindig mezítláb, akkor legalább úgy, ahogy neki kényelmes. Sóhajtva ereszti le a lábát, elgondolkodtató, mikor vált egy ősi entitás legnagyobb bajává az, hogy tönkremegy a cipője. A helyzet komikus, nevetni is tudna rajta, de aztán csak visszacsattog az ellátmányozóhoz, hogy kikönyörögjön valamit rá, vagy hátha megjavítják. Fogalma sincs, ilyen apróságokba nem ment bele, meglepően kicsi dolgok fölött siklik el a figyelme és az ideje, így aztán persze, hogy mindenki sutának nézi és nem keresi a veszélyt, főleg akkor, ha simán lekapva lóbálja meg a cipőt, mint fájdalmas sebesültet. Úgy néz ki, egész jól sikerült ez az álca.
Pár perccel később boldogan és ragasztószalaggal körbetekert lábravalóval lépked kifelé. Mert a „mi vagyok én, cipész?” morgásra nem tudott mit mondani, de ennyivel el is küldték hamar. Nem baj, addig jó lesz, elhozta a megkezdett tekercset, másik kezében a még korábban beszerzett elemózsiás batyu pihen, noha ma épp úgy döntött, hogy nem éhes, a napi útravalót meg kell kapnia, így aztán majd megint foghatja a fejét, hova teszi, ha rárohad. Kár belé, lehetne mondani, de el kell hitetni, hogy olyan jól esik nem döghúson és földből kikapart gyökereken élni, hogy néha maga is elhiszi, milyen élvezet ezt be is falatozni. Talán lehet kicsit Seth-nek is igaza lesz, hogy túl megszokja ezt, mire bármi történne, de valljuk be, nem ez lenne az első. Annak idején is nagyon az emberek közé ékelődött, a legtöbben szintúgy – ki és milyen okból – szóval nem is kell annyira erre kifogást vagy bocsánatot keresni. Mégis, nem tudja nem elfelejteni a burkolt fenyegetést, amelyre egyszer majd jól visszavág csak találjon rajta fogást. Seth most egészen elzárkózott, nem csoda, ha azt hiszi, hogy ezzel, hogy itt van, máris mindent el akar dobni.
Bahh.
A fő utcára ráfordulva kicsit kerül ugyan, de erre jobban szeret jönni, nagyobb a rálátás mindenre és nincs kísértés arra sem, hogy tilosban járva meglesse valamelyik szektort csak úgy. Igen, megint rosszba menne bele, de inkább kicsit meghúzza magát, Zagar még a végén tényleg megüti, nem mintha ettől rettegne. Csak Will. Mintha kezdene kettészakadni. Fejét hátradöntve bambul el menet közben a magasabb épületeken, amelyek még állnak, szerencsére már nem kell a nagy forgalomtól tartania, amely rég jellemezte ezt a helyet. Ráérősen lépked, ma elvileg senkinek nincs dolga vele.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Főutca  Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
686
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 11:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 414 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Látom az arcán, hogy valamit mindenáron közbe szeretne vágni, és el sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok, amiért mégsem teszi. Ez az egész beszélgetés nem úgy alakult és közel sem olyan irányt vetett, mint amire számítottam, és azt hiszem, még több terhet a mai napon már nem tudnék elviselni. Igaz, amíg a tetőn ültem egyedül, addig azt gondoltam, úgyszintén képtelen vagyok még egy adagnyi szart megtűrni a nyakamban, és ennek ellenére, csodák csodájára nem haltam bele abba, amit ma Natalie adott útravalóul. Igaz, nem is segített azon, hogy jobban érezzem magamat, bár lehet, nincs már olyasmi a földkerekségen, ami képes lehetne elérni ezt. Harmatgyenge mosollyal bólintok végszó gyanánt, és amennyire tudok, elhúzódok a baráti pofozkodástól. Komolyan, Naty meg az agressziója…
Mondhatnám, hogy valószínűleg az alkohol hozza ezt elő belőle, mert kétségtelenül sokat ivott és egyre rosszabbul fest, de nem áltatnék senkit azzal, hogy józanul nem egy öntudatlan karate bajnok. Mindenesetre régen láttam ennyire szétcsúszni, így mikor felháborodottan, elkenődött beszéddel kéri ki magának a feltételezésemet, kénytelen vagyok egy élettelibb mosolyt villantani az irányába.
Ezt követően azonban igen csak elterelődik a figyelmem a Cartelle lányra, az italra, aminek utolsó cseppjeit is kiiszom a poharamból, majd a felismerésre, hogy az égvilágon semmihez nincs már kedvem. Olyannyira elmerülök az önmarcangolás legújabb szintjébe, hogy fel sem tűnik a csend, amíg felé nem fordulok, hogy elköszönhessek tőle. Félig persze már így is végigmondom, amit szeretnék, de mihelyst meglátom, hogy kidőlt a kanapén, mint egy zsák krumpli, onnantól kezdve elhallgatok. Egy kicsit azért megkönnyebbülök, hogy nem kell feláldoznom rá a hamburgereimet, az az utolsó dolgok egyike, amit valamennyire még tudok élvezni a világban.
Apró mosollyal csóválom meg a fejemet, majd körülnézve keresek neki egy takarót. Egészen a válláig becsomagolom vele, mert éjjel azért még hűvös tud lenni az idő. Normális esetben eltakarítanám az esténk nyomait, és rendet tennék a lakásban, hogy ne neki kelljen vele másnap foglalkozni, sőt, kapna egy üzenetet is az asztalra, hogy a dartsot közel sem ő nyerte… Amennyiben elmennék, mert valószínűleg itt maradnék, és a fotelban szétfolyva követném a példáját, de már semmi sem olyan, mint régen, ugye? Csupán egy apró puszit hintek a halántékára, igaz, majdnem hátraesek, amikor hirtelen megszólal.
Furcsa ábrázattal méregetem az arcát, mert a név pontosan úgy hangzott, mint egy angyalé. Nem úgy néz ki, mint aki éppen véres csatát vív az álmában, sokkal inkább… Rendben, jobb lesz, ha tényleg megyek. Igyekszem halkan eljutni az ajtóhoz, és mielőtt útnak indulnék közel sem haza, lekapcsolom a villanyt, hogy semmi se zavarhassa meg a nyugalmát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
271
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 9:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 486 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Már a nyelvem hegyén van, hogy mondjam, ami késik, az nem múlik. Sötét humoromat inkább megtartom magamnak, pontosan jól tudom, hogy miért van ez most. Hát hogyne, az alkohol, azok hozzák ki belőlem a világ legpesszimistább emberét. Józanul képes vagyok mindenben csak a jót látni – na jó, nem igaz. De a legtöbb dologban a jót látni. Bezzeg, amikor már kezdem elveszteni a fejemet, amikor szédülök és a nyelvem is háromszor összeakad egy szó kimondása közben, akkor már képtelen vagyok erre. Csak a rosszat és a negatívat látni az élet minden területén. Ezért nem szeretek inni, mert végtelenül lehúz az életről, de épp azért szeretek, mert addig sem gondolok annyira a saját problémáimra.
Eh, az emberi természet, mennyire egy ördögi szervezet, mely ellen nem tudunk tenni, mert ilyenek vagyunk, még ha akarnék sem igazán tudnék.
A köszönetére csettintek nyelvemmel és még egy elfuserált kacsintást is kap tőlem. Arcát is megpaskolom.
- Bármikor számíthatsz rám, kölyök – felelem még neki, mielőtt eltűnne, majd megjelenne, mint egy villám. Nem tudom én ezt ennyire követni. Ahogy a beszélgetéseink fonalát sem, mert valahogy elvesztem útközben. Azt sem tudom már igazán, hogy mit csinálunk, az alkohol lehet a hibás de minden kezd totál elmosódni és mintha kettő is lenne belőlük.
- Ez! – emelem fel kezemet, hatalmasra tágulnak a pupilláim, a szavakat pedig csak keresem, ám kezdek egyre érthetetlenebbül beszélni. – Gonyosz dolog, sohasenem sosenem somose használnálak ki! – biztosítom erről, mielőtt még dobnék a tűvel. A magam részéről szerintem elég jól, mert hát lássuk be, tök jó vagyok ebbe, még így is, hogy alig látok. Ehhez azonban folyamatosan tágítom, majd szűkítem a pupillám, szabad kezemmel meg muszáj vagyok valamit fogni, mert egyenesen már képtelen vagyok állni, mintha folyton el akarnék dőlni, ami tudjuk, hogy nem jön be. Mert amint eldőlnék, a gravitáció ellenem fordul és egy mesteri csoda folytán elkezdenék visszafelé dőlni.
Felkeréséig fel sem tűnik, hogy mennyire nem vettem levegőt, így most ezt megteszem és átadom is neki a terepet. Én pedig leülök a kanapé kartámlájára.
Szemeimet lehunyom, itt azonban a gravitáció totálisan ellenem fordul, nem úgy, mint azt ahogy az előbb hittem. Előbb csak fejem bukik hátra, majd a hátam is. Puhán érek a kanapéra, és valahol félúton totál elvesztem a tudatomat. is.
Nem hallom már, hogy mit kérdez a Cartell lányról, nem hallom már, hogy mit dob, nem is látom a lámpák tompa fényeit, saját szemem sötétségét – egyáltalán a szemem sötét, vagy a szemhéjam? És az miért sötét? – látom.
Az agyam elzsibbadt, az oldalam sajgását sem érzem.
Mire pedig újra megszólal már csak azt láthatja, hogy oldalra fordulva fekszem a kanapén, kissé összébb kuporodva. Egyik kezemet magam elé húztam, mintha az államat tartanám vele, körmöm hegyével éppen hogy csak érve az ajkaimat. A másikat pedig a fájó oldalamon pihentetem, ajkaim pedig lustán járnak, motyogok magamba.
Ugyanis újra magam előtt látom a szőke angyal csapnivaló képét. S a testét, ahogy leveszi a felsőjét, hogy a szárnyait kibonthassa előttem. Látom és érzem bőrének minden pórusát, minden érintést, mellyel cirógatom a puha bőrt, azon a tökéletesre faragott testen.
- Samariel – motyogom magamba, teljesen kiütve, elköltözve Sohaország Álomvilágába.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 10, 2019 6:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 604 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Állandósíthatnám az ábrázatomon a szemöldökeim pozícióját, ugyanis a tanácsait hallva most sem tudok másként nézni rá, mint a homlokomat ráncolva. Úgy gondolom, aki eléggé rászolgál a haragomra, annak majd én behúzok egyet, másrészt… Egyáltalán nem tetszik a lelki szemeim elé vetülő kép Cole félholt verziójáról. Csak azért, mert valaki nem akar együtt lenni velem, azt hiszem túlzás lenne bárkit is bántani, őt meg valahogy akkor sem tudnám, ha a legutóbbinál komolyabban elküldött volna a fenébe. Bármilyen szépek is legyenek, egyetlen farkastól sem várhatja el az ember, hogy ne harapja meg váratlanul.
- Hé… Nem törte össze a szívemet senki - húzom el az arcomat tőle óvatosan, mert kezd olyan érzésem lenni, hogy az érdeklődésem irányától kilométerekre elkanyarodtunk. Persze nem mondok igazat, valahol igen csak letaglóztak a történtek, ám az utóbbi percekben rádöbbentem, hogy nincs is értelme ezen évődni, hisz pontosan úgy alakult minden, ahogyan annak lennie kellett. Még ha nem is gondolta komolyan a visszautasításomat, még ha nem is én hibáztam… akkor sem lehet szépíteni a valóságon. - De azért kösz - vonom meg a vállaimat hetykén, még azelőtt, hogy a sebkötözési technikája és a közelharci tapasztalataim között vont párhuzamra is hasonlóképpen rándítanám meg őket.
A fogadalmára haloványan elmosolyodok, mielőtt rövid kitérőt tennék a fürdőbe, hogy aztán visszafelé már a tábla felszerelésével bajlódhassak. Tekintve, hogy a játék Naty ötlete volt, szívesen átadom neki a kezdés lehetőségét, noha elnézve az állapotát, lehet nem fog sokáig tartani a „szórakozás”. Talán a kezdetektől fogva hülye ötlet volt nekiállni, de egyelőre nem állítom meg, az italomat kortyolgatva és hagyva, hogy rám támaszkodjon, fürkészem az ábrázatát. Majd a nekem szegezett tűt. Vajon milyen érzés lenne, ha a bőrömbe fúródna? Ha nem látnék többé semmit miatta? Rezzenéstelenül hessegetem el a fejemből a gondolatot.
- Igen, pontosan olyannak - kényszeredett mosollyal döntöm oldalra az államat, mert hiába ittam sokat, valahogy megközelítőleg sem érzem úgy magamat, ahogyan Natalie. Tény és való, ő nem hordoz magán maradandó állóképesség rúnát; meglehet, ez a különbség kettőnk között. Közben figyelem a próbálkozásait, és hallgatom a másodpercről másodpercre hevülő élménybeszámolóját a Cartelle lányról. A magam részéről a közös kalandunk végére egészen megbékéltem vele, s végtére is lehet benne elszántság, ha a tapasztalatait követően mégis visszatért ide, hogy fejlessze magát. Nem szépítem a helyzetet, az akkori hozzáállása változatlanul a fejfájást előidéző emlékeim közé tartozik, de talán New Yorkban még lehet belőle valami.
- Azért vegyél levegőt is, elvörösödött a fejed - horkantok fel, aztán lehúzom a maradék gint, amit a poharam rejtett. Az üveg újfent tompán koppan a dohányzóasztalon. - És mi lett, marad végül? Vállalta valaki a képzését? - kíváncsiskodok tovább, nem különbül szentelve időt a háborgásnak. Nincs meg bennem a lelki erő ahhoz, hogy teljesen felesleges és értelmetlen dolgokon húzzam fel magamat, azt hiszem…
Csupán akkor döbbenek rá, hogy másra sincs igazán energiám vagy kedvem, amikor a tábla előtti tér üresen marad, várva a soron következőt, vagyis engem. Kiábrándultan sóhajtok fel, majd végigdörgölöm az arcomat a kezeimmel. Nem vagyok biztos benne, hogy sokáig elbírok még a berúgott Natyval, még ha rohadtul önző is a gondolat; inkább menekülnék - megint -, minthogy kitartsak mellette. Láthatta, élek, „jól vagyok”, semmi baj nem lesz belőle, ha ismét a csöndes magánynak adózok.  
- Tudod mit? Tiéd a heti adagom, nem tudok most a játékra koncentrálni - jelentem ki, elhúzva a tenyereimet és az ujjaimat a vörösre nyúzott képem elől. - Hazamegyek. Neked is pihenned kellene inkább - paskolom meg a vállát óvatosan, de azért nem loholok el rögtön, mintha valóban menekülnék. A legkevésbé szeretném megbántani, vagy anélkül itt hagyni, meggyőződhetnék a biztonságáról. Ha tudnék ilyesmin szórakozni, még azt is mondhatnám, egészen vicces, hogy látszólag jobban szét van csúszva, mint én.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
271
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 07, 2019 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 774 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Hálás vagyok neki, hogy nem feszegetni tovább a témát. Nem tudnám neki elmondani, hogy egykor miként döntött az anyja. Nem tudnám elmondani neki, hogy miért gyűlölöm teljes szívemből úgy igazából. Képtelen lennék, mert bár Marissával mindketten tudjuk az igazat, mégis én vagyok, akit hazugnak neveznek emiatt. Mert nem hiszik el, hogy képes rá. Képes a saját érdeke miatt mások életét elvenni. Manipulálni másokat, nem. Ne kérd tőlem, Alex, kérlek, hogy mondjam el neked. Ő az anyád, maradjon meg annak, amilyennek látod, még ha szívem minden egyes dobbanásával is azt vágyom, hogy szakadj el tőle. Ő az anyád. És nem lehetek annyira kicsinyes és önző, hogy elvárjam, adj nekem igazat.
Ezekkel a lidércekkel nekem kell megbirkóznom, egykori döntésének a súlyát nekem kell viselnem. Egyedül, nem oszthatom meg senkivel. Senki sem hinne nekem. Azt az igazságot csak ketten tudjuk. Gyűlölöm a politikát.
De szerencsénkre ezen hamar túllendülünk, inkább áttérünk az én sebemre és a drága barátomat sújtó érzésekre. Most kivételesen engedi, hogy megérintsem, még ha idegenkedik tőle, akkor sem húzza el kezét, tűri csendesen. Ahogy egykor megszelídített, úgy fogom én is az érintéssel megtenni. Persze kamasz a szentem, persze, hogy ilyenkor még jobban nem akarja, hogy a csacska nővére minden érzését ráakasztja, de sajnos fiam, te bekopogtál az ajtómon azon a végzetes napon, így ne csodáld, ha innentől le sem vakarsz magadról.
- Drágám, aki nem akar veled együtt lenni, annak csak a kisebbik gondja lesz az, hogy lehet picit félholtan végzi – nevetem el magamat kedvesen. – A nagyobbik az, hogy elveszít egy nagyon jó lelkű embert, akiről tudom, hogy azért, akit szeret, aki fontos a számára, aki számít neki, azért bármit meg tudna tenni – simítom tenyerem arcára, ha engedi, mutatóujjammal sercegek végig a borostáján. De tovább nem is húzom a húrt, még tényleg leüt, így elengedem.
Tudok Kaitlynről és az apró kis csínyéről, és tudom, hogy miért nem mondta el nekem és ezért még fogok is vele később számolni, de nem most. Nagyobb gondja is van, minthogy neki álljak, és a felelőtlenségről papoljak neki. Én! Falra hányt borsó lenne, mellettem kamaszodott, az engedetlenség és a felelőtlenség a vérében van már.
De most…
Mit is kezdtem el mondani?
- Megfogadom – emelem felé a poharamat, amikor a sebemre végre friss kötés kerül. – Mestere leszek a közelharcnak – ezt az ígéretet körülbelül minden ivászatom alkalmával megfogadom és még soha nem vett rá a lélek. Eddig.
Most már nem húzhatom, halaszthatom. Nélküle kezdek semmit sem érni a természetfeletti ellen, de talán azzal sem. Legalább be tudok nekik húzni, ez egy jó érzés.
Jól esik egy picit lehunyni a szemeimet, amíg vissza nem tér. Zavaros tekintetem emelem rá, kell pár másodperc, amíg felfogom, hogy hol vagyok, mit csinálok és mit akartunk csinálni. Ehhez erősen ráncolom ám a homlokomat, amíg fel nem fogom. Lassan állok fel a fotelből – kanapéról – és nem épp egyenesen lépkedve, a legvégén belé kapaszkodva állapodok meg a tábla előtt.
- Tudod – kezdek bele és a tűket egyenesen felé tartom, mintha őt akarnám eltalálni. A szám tátva marad, a mondandóm beszorult. – Fogalmam sincs, mit akartam – nevetem el magamat, ketté görnyedve tőle. Na igen, a gin már kezdi megtenni a hatását, de még mennyire. – Lehúzni? Hát olyannak ismersz? – teszem fel a kérdést, ahogy kiegyenesedem és még mindig őt fenyegetem a tűkkel. Majd a tábla felé fordulok. Az első találatom…
Húsz!
Örülve pattogok párat. Máris csak 481 pont maradt hátra. Kérdésére nagyot horkanok a lövést el is tévesztem és beletalálok a dupla egyesbe. Tényleg?
479.
- Hagyjuk inkább. Az a csaj, semmi ahhoz képest, amit meséltél. Hallod, eeeez… Eeeez! – dülesztett szemekkel nézek rá a harmadik tűt mégmindig a kezembe tartom. Majd csak dobom. Vakon.
A nyolcba. Hát így nem megyek ki kilenc dobásból úgy érzem. 471.
- Azt hiszi, hogy csak mert bevallja, hogy neki nincs maradása a városba, mert jaj, hát őt mindig csak a bálok érdekelték – vékonyodik el a hangom. – Meg hát ő nem tud harcolni, de vadász akar lenni és nem tud semmit, de bevallja, akkor ez épp elég erény ahhoz… - itt abbamarad az értelmes beszédem, mert már csak fröcsögve hörgök egy sort. Nem tudom jelenleg szavakkal kifejezni azt az élményt. Aztán lehet nem is volt annyira vészes, mint amilyenre jelenleg visszaemlékszem.
- Mintha az üvegkalitkából először látna valaki napvilágot, esküszöm – összegzem ennyivel a találkozót. – Nem is értem, hogy nem kaptál agyrémet a vele való tárgyalástól – dünnyögöm, miközben átadom a helyem a tábla előtt én pedig megörülök, hogy megtalálom a már csak kortynyi gint az üveg alján. Dehogy öntöm ki pohárba, így öntöm, egyenesen a torkomra.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 03, 2019 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 626 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Lassú tempóban araszolnak egymás közelébe a szemöldökeim, mély árkokat képezve a homlokom köztes területén. A nyelvem hegyén van a visszakérdés: akkor mégis miről beszélsz, Natalie? Mégsem szólalok meg, mert úgy érzem, felesleges köröket futnánk csak az ezernyi titok végtelen és bosszantó labirintusában, amit a rangjainkból fakadóan hordozunk magunkban. Pontosan ezért a nyílt értetlenkedésére sem felelek, pusztán a fejemet csóválom, hiszen nem létezik, hogy ne venné észre. Ne látná, hogy Wallenberg a saját hibáinak a módszeres kijavítására koncentrál a saját és a város minden erejével ahelyett, hogy a lelkiismerete hipózását napolva a világ aktuális problémájára koncentrálna. Arra, hogy kezd széthúzni a Tanács, hogy benne sem bízik már mindenki feltétlenül, és arra, hogyha belső viszályokkal gyengítjük magunkat, pusztulásra vagyunk ítélve.
Nehéz túllépni egy ilyen horderejű témán, de valahogy a köztes mozgásunk a lakás zegzugaiban, és a sérülése átkötése segítenek elterelni a figyelmünket arról, ami a legnagyobb szakadékot képezi közöttünk. Kíváncsi lennék, vajon létezik-e olyan ember vagy lény a világon, akitől nem választanak el feneketlen mélységek? Netán van mód arra, hogy ezeket képes legyek leküzdeni? Talán ebből fakad az érdeklődésem Naty és Dylan kapcsolatának kezdete iránt, amire eleinte közel sem olyan választ kapok, mint reméltem, ám úgy fest Natban is leülepedik a kérdésem valódi iránya, vagy egyszerűen csak megszán a konkrét feleletével.
Összeugrik a gyomrom, amikor a kezeimet hirtelen az övéi közé simítja, ezúttal mégsem húzódok el tőle. Némán hallgatom őt, míg tekintetemet az egymásba kapaszkodó ujjainkon pihentetem. A belőlem lassú tempóban ki-be áramló légörvényekre koncentrálok és a mellkasomban szorongó kibogozhatatlan csomóra, ami minden tudatos vagy tudattalan próbálkozásomnál a felfejtésére egyre vastagabbá kuszálódik. Néha nyelni is nehéz tőle. Néha csak arra ébredek, hogy fulladok.
Hogyan érthetnéd meg, Natalie, hogy nem tudok nem félni magamtól? És hogyan lehetne bárki boldog mellettem? Talán igaza volt Cole-nak és a feltételezés nem több egy szar viccnél. És igaza van Natynak is, csupán másként, mint ő gondolja. Ezek mind kellhetnek ahhoz, hogy valamiért megérje harcolni és hogy valami működjön, de semminek sem vagyok a birtokában. Ostobaság azt képzelni, hogy bármi az ajtó mögé kerülhet velem.
- Viszont Dylan is veled akart lenni, nem? - teszem fel az utolsónak szánt kérdésemet a témában, hogy mégse szó nélkül vagy váratlanul rekesszem be a beszélgetést, amit magam idéztem elő, ezzel újabb adagnyi titok sejtelmét eresztve a levegőbe magunk közé. Mindettől függetlenül elhúzom tőle a kezeimet, és nekiállok a pakolásnak, mert csinálnom kell valamit, hogy egyben tarthassam magamat, s képes legyek minimálisan elhatárolódni a témától.
- Én is így vagyok a közelharccal - vonom meg a vállaimat Naty méltatlankodására a sebkötözést illetően, majd néhány röpke percre eltűnők a fürdőszobában rendet rakni illetve kezet mosni. Amikor végzek és kisétálok - zsebemben egy levél tablettával, amit a rekeszben találtam -, őszintén szólva meglep, hogy a hátsóján maradt és nem kezdett el rendezkedni, de a jövőbeli sikerek érdekében nem adok hangot a döbbenetemnek. Se dicsérően, se piszkálódó éllel. És amíg ő a megpróbál feltápászkodni a kanapéról, én beüzemelem a táblánkat, vagyis felakasztom egy tetszőleges helyre, oda, ahova dobni is lehet illetve magasságban is a lehető legjobb pozícióba tudom egyengetni.
- Egy heti hamburger adag. Csak hogy tudd, kivel van dolgod - nem szívesen mondanék le az egyetlen ételről, ami manapság még belém fér, viszont inkább az, mint az alkohol. A hamburgertől nem lesznek könnyebbek az éjszakáim, ellenben az utóbbival. - Vagy valami mással akarsz lehúzni? - vonom meg az egyik szemöldökömet, mialatt visszalépdelek hozzá és a kezébe nyomom a tűket. Utána kitöltök magamnak is egy újabb pohárral a ginből, ami rohamos ütemben fogy, kivételesen nem az én jóvoltamból. Az egyik falnak dőlve kezdem el kortyolgatni, figyelve Nat próbálkozásait.
- Úgy hallottam, hogy a Cartelle lány a városba érkezett. És te fogadtad. Majdnem egy hónapja - szólalok meg kisvártatva, igyekezve olyan témát előrántani az elmémből, aminek leheletnyi köze sincs az aktuális problémáimhoz.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
271
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 03, 2019 10:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


[quote="Natalie Rossmyra"]
Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 774 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Az ok, amiért nem akartam belemenni a témába. Ámbár bármennyire is ügyel rá az ember, kényes arra, hogy a család dolgait ne mossa össze az élet többi aspektusával, olykor ez kikerülhetetlen. S mikor ne lenne ez az, amikor a legjobban nincs erre szüksége Alexnak? Mégsem látja be és csak tovább feszíti a témát nekem pedig minden a gyomrom egyre kisebbre ugrik és egyre nehezebbemre esik, hogy lenyeljem a keserű nyálat. Most mégsem tehetek mást.
- Ezzel tisztában vagyok, nem is erről beszélek, Alex – látom be. Még ha Ő, vagy mások nem is látják ennek a valódi következményeit, ám lehet, hogy észrevette, hogy többet dolgozunk. Többet vagyunk beosztva és kevesebbet pihenünk. Avagy ez is csak a nekünk, eliteknek a kiváltsága, melyet először csak a Tanács, most pedig Drake erőltet. Az, hogy megnyitottunk, hogy nyitunk, az nagyszerű. Tényleg, tudhatná, hogy én vagyok az egyik legliberalistább nézetű a természetfeletiekkel szemben. Azonban azok a rohadékok nem éppen tartják be a tisztességet és csak úgy az ártatlan emberekre támadnak. Drake következetlen döntései csak felvonom a szemöldököm, fejemet is oldalra hajtom, igazat kell adnom neki.
Ő sem épp a legjobb, főleg mióta visszatért. Ezt érzem, mégis képtelen vagyok elé állni. Na majd, a héten. Egy kis közös vadászat talán helyre tudja billenteni azt, ami elcsúszott.
- Káosz? – kérdezek vissza. Nem ülök mindennap ott, nem tudom, hogy most mi folyik. Ha feltűnt neki, és feltűnt, ezért is hívott el a cirkuszba, teljesen kivontam magam a hatalmi játszmákból, nem figyelem, hogy mi történik, mióta visszatért Drake. Úgy gondoltam, hogy egyedül is meg tud birkózni a dolgokkal.
Ha válaszol azt még végighallgatom, ha nem, akkor nem kérdezek már többet vissza ezzel kapcsolatban sem. Szokatlan tőlem ez az érdektelenség, mégis az egyetlen dolog mely érdekel az csak és kizárólag Ő. Senki más.
Talán, ha mással tereljük el a témát, még ki tudunk hozni valamit ebből az estéből, hogy ne ilyen keserűen érjen vissza.
- Ó, drágám, ennél sokkal többet is rááldoznék – nevetem el magamat. Tény, hogy nem mindig kötöm a legjobb fogadásomat, ezért lehet, hogy olykor eljátszom mondjuk a szárítógépemet, a heti zöldségadagomat és egyéb apróságokat, melyek a mindennapi élethez kellenek. De hát ittasan mégis ki képes józan gondolkodásra? Azért úgy ritkán megyek bele ilyenekbe, ám amikor kellemes bódultság nyugszik elmém felett, amikor már az ajkaimat sem érzem az ital miatt, a lépteim meg nem éppen a legegyenesebbek, akkor nem foglalkozok azzal, hogy mit lehet és mit nem.
Ennek ellenére még soha nem sikerült elárulnom a csapatomat, a vadászokat és mindig is kényesen ügyeltem arra, hogy belső információkat még véletlenül sem adjak ki.
A kanapéra vetődve, mégis elcsaklizza először a poharam, én pedig tátott szájjal nézem, hogy mit művel. Mikor visszakapom, akkor édesen dédelgetem, magamhoz vonom, szorítom.
Nem érzem, hogy mit matat az oldalamon, ezt az alkoholnak tudom be. Uh, most már mindig inni kellene, ha bekötöznek úgy nem érzem a fájdalmakat. Zsír.
- Alex – kezdek bele, amikor befejezi a kötözéseimet. Tudom, hogy nem szereti, ha hozzáérek, most mégis kezei után nyúlok, finoman szorítom meg őket. – Mindaddig, amíg nem próbálod meg, soha nem fogod megtudni, hogy érdemes-e, harcolni érte. Ne félj magadtól, ne félj a kudarctól. Te egy nagyszerű fiú vagy, bárki, akit választasz boldog lehetne ettől – nem vagyok hülye, teljesen. Tudom, hogy miért kérdezte, legalább is sejtem. Ha nem is mondja el, nem zavar, idő kell neki is. – Nem tudtam, hogy Dylan hozzám való-e eleinte, azt sem tudtam, hogy az egész megéri-e. De mikor már benne voltam, bármit – szemeimet lehunyom és enyhén megrázom a fejem. – Bármit megadtam volna, hogy tovább tartson – a lelkem akkor mégsem adtam el és részben azért, mert Drake embereket állított rám, na meg Alex sem nagyon hagyott békén, esélyem sem volt rá.
Végül elengedem és megtekintem a sebhelyemet. Szebb, mint újkorában.
- Esküszöm nem értem, hogy tudjátok megcsinálni, pontról pontra azt csináltam mint ti, az enyém mégis úgy nézett ki, mintha Frankeistein rakta volna össze – csóválom meg a fejemet. Igen, én sem lehetek mindenben tökéletes a sebkötözés pedig ezek közé tartozik.
Amíg újra eltűnik egy újabb pohár italt töltök ki, azzal a kezembe dőlök hátra a kanapén. Csak egy pillanatra hunyom le a szemem, de mintha évek telnének el, amikor visszajön és megszólal.
Hirtelen ugrok meg ültömbe.
- A végtelenségig – vigyorgok rá. Azt nem kell tudnia, hogy az utóbbi időbe nem is kívánom annyira a húst, így még inkább csak neki adnám. – A kérdés az, hogy Te mit adnál azért, ha én nyerek – kezdek bele és megpróbálok felállni, ám az első próbálkozás sikertelen. A második is. De talán a harmadik. Az sikerül.
- Fejleszteni kell az ittas koordinációt is – hiszen ki tudja mikor üt be a crach megint, nem igaz? – Na add, azokat a tűket – intek felé, kissé dűlöngélve.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 28, 2019 7:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 851 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Szokás szerint csendben hallgatom Natalie-t. Nem vágok a szavába, máskülönben sosem ismerném meg a valódi gondolatait és a véleményét, noha van egy olyan sanda gyanúm, hogy most is satufékkel tálalja nekem az anyámról kialakított elképzeléseit. A vadászok nem csendesek, ha van min hőzöngeni, van min rágódni, szóval az én füleimet sem kerülték el mindig a pletykák, miként vélekednek az elit vadászok. Miként vélekedik a csapat egyik konkrét tagja; Natalie. Sohasem róttam fel neki, mert ismerem az anyámat is, azonban jelenleg egyáltalán nem esik jól hallani a vádat; őt nem érdekli a város, mert sokkal több kockázatot képes vállalni. Rólam akkor vajon mit mond a szövetség tető alá hozása?
- A legnagyobb kockázat az lenne, ha megint bezárna a város. Jelenleg nem a démonok és az angyalok a problémáink, hanem egy újabb világvége, ami ellen egyedül nem tehetünk - állapítom meg, elkanyarodva egy pillanatra az anyámról, mert ezt nem az ő védelmében mondom. - Mire százszor körbejárunk egy adott problémát, halottak vagyunk. Ismersz, nem szeretek gyorsan dönteni, de van, amikor pont erre van szükség, Naty. Lehet, hogy anyának is problémája, amiért nem tud rugalmas lenni, de ez ugyanúgy Wallenbergről is elmondható. A következetlen döntésekkel együtt - nyögöm ki, hiszen pontosan ő volt az, aki egy angyalra támaszkodva elment világot látni, döbbent kétségek között hagyva a tanácsát; ha a korábbiakat a város falára tűzte felnégyelve, most miért nem tett ugyanígy? Apró sóhajjal emelem a plafonnak a tekintetemet.
- Talán igazad van, és anya sem a legjobb vezető. De tudod mi a rosszabb? A káosz, amit Wallenberg még mindig nem számolt fel a vezetőségben. Lassan mindegy, ki kerül hatalomra, mert olyan, mintha nem állna a város élén senki - osztom meg vele a legőszintébb véleményemet, hiába próbáltam nemrég tompítani Drake hibáin. Az egy egészen más témakör volt, a múlt, ez viszont a jelen.
A jelen, amelyből pofátlanul könnyű kiszakadni, amikor még az általunk ismert világ legnagyobb problémájánál is van nagyobb gondja az „embernek”, és amit mégis minden erejével igyekszik a szőnyeg alá söpörni. Ha kell, ivással, politikai eszmecserével, vagy épp a barátja sebeinek átkötözésével a szédülés és titkos rekeszek akadályainak átlépésével. Esetleg a szívroham túlélésével, ha már itt tartunk.
- Állom a fogadást, bár hidd el, neked lesz rosszabb - mosolyodok el, miközben visszasétálok vele a nappaliba. Hihetetlenül egyszerű procedúrának tűnik egy ilyen kicsi lakásban eljutni A-ból B-be, viszont Natynak így is sikerül megcsúsznia és valami egészen sajátos előadást bemutatnia arról, hogyan lehet a legszerencsétlenebbül végigszánkázni a parkettán és beleomlani a kanapé ölelésébe. Mosolyogva és a fejemet csóválva telepedek le végül mellé, habár látva, hogy a gin kitöltése prioritást élvez az ellátásával szemben, megint morcos képet vágok. Aztán fogom magamat, és elkölcsönözve tőle a poharat, én is belekortyolok az italba, mielőtt munkához látnék és elkezdenék kérdezősködni valami megmagyarázhatatlan bátorságnál s annál nagyobb kíváncsiságnál fogva.
Úgy érzem magamat, mintha a létezésnek egy köztes fokán ragadtam volna. Kiszakítottak a normalitásomból, csakhogy még nem kerültem át a túloldalra, még nem szakítottam el minden apró, makacs fonalat, ami a múltamhoz, a pár héttel ezelőtti valómhoz láncol. S míg egyszer úgy vélem, ott állok a küszöbön, hogy a következő lépéssel felszámolhassak magam mögött mindent, addig a következő pillanatban megint visszarángatnak a fonalak, s néha még azt is elérik, hogy higgyek abban; az ajtó túloldalán is megtarthatok valamit abból, ami egyszer az enyém volt, vagy szerettem volna, hogy az enyém legyen.
Jelenleg megint itt tartok, hirtelen megint hinni szeretnék, és tudni akarom, megéri-e harcolnom azért, hogy Cole-t is az ajtó mögé rángathassam, vagy egyáltalán nincs erre esélyem? Tehát érdeklődően hallgatom Natyt, közben a sebét tisztítva, és minden szavára úgy figyelek, mintha az életem múlna rajta. Várakozok, mikor érkezik el a megvilágosodás, ám megakadok a sérülése átkötözésében, amikor összetéveszthetetlenül a lepedő akrobatikájukra célozgat. Óhatatlanul elfintorodok a lelki szemeim elé vetülő kép okán, amit igyekszem minél hamarabb elűzni azzal, hogy a továbbiakban is töretlen kíváncsisággal adózom neki. De a csattanóra hiába várok. Sok mindent megtudok Natalie-ról és a kapcsolatáról Dylannel, csakhogy ezeknek még a töredékével sem tudok mit kezdeni. Ha valaki ezeket megéli, az nyilvánvalóan már nem tűnődik azon, jól döntött-e vagy sem. Vagyis úgy gondolom.
- Szerencsések voltatok - bólogatok végül mégis egy apró mosollyal, mert van egy újabb sanda sejtelmem arról, hogy ma nem fogok választ kapni a kérdésemre, de talán nem is baj. Talán így kell lennie, mert hiába győzködném magamat, a lényegen semmi sem változtatna. „Te csupán egy hiba vagy."
- Készen is vagy - jelentem ki következőnek, befejezve a sebe átkötözését, ami nem a legtökéletesebb, de az előzőnél határozottan jobban és tisztábban fest. El is kezdek összepakolni magunk körül, hogy visszaszállíthassam a holmikat a fürdőbe, ugyanis ha rajta múlik, két perc múlva valamelyikünk belehasal az ollóba például.
- Visszaviszem ezeket, te maradj a hátsódon. Nem kéne megint átvérezned a kötést - tanácsolom, remélve, ért a szóból és meghagyja nekem a tábla felszerelését, ő meg addig pihen és iszogatja a ginjét. Sokáig biztosan nem kell várnia, mert a fürdőt hamar megjárom, alapos kézmosás mellett is, így hacsak nem kezdett magánakcióba, akkor visszalépdelve kiválasztok egy tetszőleges falat és képet, majd kicserélem a poros táblára.
- Még mindig hajlandó vagy rátenni a hamburgered? - vigyorodok el, hátrapillantva rá a vállam felett.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
271
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 22, 2019 12:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 1002 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Nagy levegőt veszek, amikor visszakérdez az anyjára és csak lassan fújom ki. Hosszan nézem legjobb barátomat. Ez az a beszélgetés, amibe soha nem akartam belemenni vele. Soha. Ajkaimat préselem, forognak a fogaskerekek az elmémbe, végül csak alsó ajkamba harapok finoman.
- A hatalom sok embert megváltoztat és a legtöbb esetben nem pozitív irányba. Draket is, habár ő inkább visszahúzódóbb lett, kevesebbet beszél magáról, vélhetőleg ideje sincs magára - látom be. Régen nem ilyen volt. Volt idő, amikor életvidámabb volt, többet mosolygott. Az arca simább volt, gondozott. Ma már a szarkalábak megjelentek szeme sarkába, homlokán, szája szegletébe. A borosta alól ki sem lát és hazudnék, ha nem látnám mennyire gajra ment, mióta visszatért. Tény, hogy előbb a saját érzéseimet kellene helyre rakni, mielőtt vele foglalkoznék.
Fülembe cseng Alex szavai. Ő is magányos. Számat kelletlenül húzom el. Valahol mind azok vagyunk, nem?
- Tudom, tudom - mosolygok rá kedvesen. Miattuk, de még ott van két másik család is. Habár az egyik kutya, a másik eb. - Marissaval sok mindenben különbözik a véleményünk - talán abban az egyben nem, hogy mi mindent meg nem tennék Alexért. - Ő sokkal… több kockázatot lenne képes bevállalni és nehezen látja be, ha az adott helyzet nem éppen… a legkézenfekvőbb. A kockázat pedig manapság, főleg most, hogy megsérültek a falak és özönlenek be a démonok, angyalok… - nagyot sóhajtok. Ha valami, hát ebbe nem akartam belemenni. - Én jobban örülnék ha óvatosabbak lennénk, megfontoltabbak, körbejárni mindent legalább százszor, hogy minél kevesebb veszteség érjen. Ennyi csupán - kicsinylem le a hatalmas különbséget. A politika nem könnyű, Drake olykor nem is ért hozzá, én pedig? Pf. Alex sem, de ha a világ még a helyén lenne, nem kérdéses, hogy Marissa a felső körökben mozogna akkor is. Mi nem, minket csak a szükség szólít oda. Engem is csak az, hogy Drake katonája vagyok, semmi más. Azelőtt nem foglalkoztam velük, na meg az sem egy utolsó szempont a részemről, hogy ő volt, aki kimondta Dylanre a halálos ítéletet. Ez az, amit soha nem fogok neki megbocsátani és ami a legnagyobb ék kettőnk között. Na meg az ő Drake utálata és az én Drake imádatom.
De ez már mindegy is. A múlton nem tudunk változtatni, mégis vannak dolgok, melyeket képtelen vagyok elfeledni. Talán még Drakenek sem bocsátottam meg a mai napig az egészet, még ha utólag be is látom, hogy csak halasztani tudta volna. Nehéz, amikor az embertől elveszik azt, aki az egész világát jelentette neki. Ezért is mondtam neki, hogy nem érek semmit, nélküle nem. A város lett az egyetlen célom, az hogy velem mi történik, már régen nem érdekel, még ha sokszor úgy is tűnik. Csak a civilek élhessenek biztonságban.
De a témánk hamar megváltozik, kérdésemre nem válaszol, csak engem néz, majd le is csap az ötletemre és én sem firtatom tovább a dolgokat.
- Teljesen nem tudtam még szétnézni, de egy két padlódeszka recseg - vonom meg a vállam, bár ezt már nem láthatja. A zene azonban hamar felcsendül én pedig lerúgom a cipőmet. Zokniba csúszkálok jobbra és balra, csípőmet is mozgatom hozzá. Soha nem élnék abba a korba, de a zenéjére jókat lehet ropni. Így is érkezem meg a konyhába, amit teljesen felforgatok. Talán nem is kellene ennyire ficánkolnom, érzem, miként húz a seb az oldalamon. Egy forgás mégis belefér mielőtt a szekrényajtókat nyitogatnám ki és meg nem találnám sikításom forrását.
Kis Hercegem pedig legalább úgy liheg ki, mintha a világvégét akarnám neki bejelenteni, vagy egy szuperszexi félmeztelen férfi jelent volna meg az ablakba, olajtól csillogó, kocás hasizmokkal, sűrű göndör hajjal, észbontó zöld szemekkel és görögös gödrös állacskával.
- A heti hamburgerem teszem rá, hogy hamarabb kimegyek 500-ból, mint te! - csapok le rá rögtön. Még józanul sem tudom legyőzni, nem hogy ittasan, melyet lássuk be, egyre jobban kezd beütni a gin, de ez nem fog most visszafogni, hogy ne igyak többet. Elindulok vele a kanapé felé, ám a lendületem nagyobb és a parkettán csúszok végig, a lendület végén pedig kecses bálnaként huppanok le a kanapéra, melyet rögtön meg is bánok.
- Auch - csúszik ki ennyi a számon, mielőtt felülnék. De még akkor sem a sebemmel foglalkozom, hanem kiöntök még egy pohárnyi italt. Ezt követűen húzom fel a trikómat, annyira, hogy teljesen hozzáférjen és úgy is fordulok felé. A pohár tartalmát pedig halkan kortyolgatom.
Kérdése mégis megakaszt egy pillanatra.
- Mh… - kezdek bele. Nem egyszerű kérdés, reflexből a válaszom az lenne, hogy azt csak úgy tudod. Zsigereidben érzed, mégis érzem, hogy ez nem elégítené ki a válaszát. - Dylan volt az ember aki mellett teljes mértékben nyugodt tudtam maradni. A háborgó lelkemre gyógyír volt, mellette kisimult minden idegem, nem pörögtem semmin sem feleslegesen. Fogalmam sincs, hogy miként csinálta, szerintem csak a kisugárzása, vele meg tudtam bármit, bármikor beszélni. Akkor is mellettem volt, amikor más nem, de ez nem jelenti, hogy mindenben egyet értett velem, ó, korán sem. Ha tudnád, hogy milyeneket tudtunk vitázni, a vége mégis nevetéssé fajult, vagy… épp mássá - ajkamra meleg mosoly költözik, ahogy visszaidézem a lepedőakrobatikus képességeit. Mély sóhaj is szakad fel bennem. - Azért lettem vadász, mert nem tudtak velem mit kezdeni, gyerekként még csak eleven voltam, amikor a szüleim továbbadtak, akkor már kezelhetetlen is lettem, főként emiatt. Ő volt az, aki mellett semmi hasonló problémám nem volt. Na meg el tudott viselni, lássuk be, ha rólam van szó, akkor az nem hátrány - nevetek halkan, fejemet kissé félrefordítom, figyelem, hogy mit művel a bőrömön. Ha túl közel jár a sebhez akkor halkan szisszenek fel, de figyelem őt is. Szemeit, orrának vonását, arcának élét. A borostáját. - De a legjobban onnan tudtam, hogyha bármi is történt velem, alig vártam, hogy elmondhassam neki, elsőként, bármiről is legyen szó - mosolygok rá. - Ritkán adatik meg az életben az őszinte és valódi szerelem, de ha megkapja az ember nem szabad elfecsérelni a félelmeink miatt - rettegtem eleinte a kapcsolattól, hogy nem leszek elég jó neki. De ez korán sem igaz, pont tökéletes voltam neki, ahogy Ő is nekem. A lelkem azóta sem csendes, háborog és nem találok rá gyógyírt, vagyis…
Nem, az nem az volt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 22, 2019 2:05 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 787 • Zene; Heartbreak Hotel »
« Just take a walk down
Lonely Street
To Heartbreak Hotel »
Nehéz vitába szállnom Natalie kijelentésével. Jó ideje morgok anyára, sokszor és szívesen emlékeztetem arra, hogy nem kellett volna titkolóznia az adoptálásommal kapcsolatban, de ha igazán őszinte akarok lenni, valójában nem érzek különbséget; ugyanúgy az anyám, aki sokszor a haját tépve, ám felnevelt, és nem csak vadászt, hanem „embert” faragott belőlem. Csinálhatta volna jobban is, boldog lettem volna a belém sulykolt teljesítménykényszer és az érzés nélkül, hogy sohasem lehetek elég jó, viszont próbálja utána csinálni bárki; felnevelni négy gyereket, elveszteni a férjét, és irányítani egy komplett várost. Persze tudom, hogy szeret főnökösködni, és visszasírja a Wallenberg előtti időket, azonban a politikába nem szívesen folyok bele, ez legyen a saját harcuk, és ne a miénk. Naty nem így látja, ő közbe akar szólni, és úgy csinál, mintha minden anyán múlna. Megvan a hangja és a befolyása, de másik két családdal karöltve képviselik(-jük) a Tanácsot.
- Milyen saját érdek? - vonom össze a szemöldökeimet, mert nehezen tudom elképzelni, hogy hajlandó lenne lerombolni azt, amit komoly munkával építettek itt fel, New Yorkban. - Többek között a családunk miatt létezik még mindig ez a város - jelentem ki sziklaszilárdan, mellőzve a fellengzést és a büszkeséget, vagy a koponyám hátuljában kaparászó gondolatot; minden nappal egyre kevesebb jogom van Payne-nek nevezni magamat, de legalábbis egyre kevesebb esélyem van viselni a nevet. Érdekelne, hogyan kerültem egyáltalán hozzájuk, miért nem ölt meg az angyal, miután a vérszerinti anyámmal megtette, és hogy a mostohaanyám miért időzített éppen úgy a vallomásával, ahogyan, ám ezzel még jó ideig nem akarok szembenézni. - Miért akarná veszni hagyni? - értetlenkedek tovább, hiába szeretné ejteni a témát. Most már tudni akarom, elvégre mit számít még egy adag kátrány a nyakamba; így is alig bírok levegőért kapkodni.
Az elkövetkezendő percekben, dacára az anyámmal kapcsolatos diskurálásnak, szerencsére kezd feloldódni a hangulat. Nem hiszem, hogy képes lennék még ennél is mélyebbre zuhanni, hogy nem törnék előtte darabjaimra, ezért hálás vagyok a hangulat emelkedéséért. Nem úgy a felém repített párnáért, amit reflexesen kerülnék ki, ha nem lett volna alapból halálra ítélve Nat próbálkozása. Igyekszem visszafogni a kirobbanó, rövidre szabott nevetésemet, azonban nem jutok sikerre vele. Valószínűleg ez ilyen este lesz, ugyanis a műanyag pohár említésének feldolgozásával kapcsolatban sem tudok egyről a kettőre jutni, a gondolataim fél úton éles kanyart véve szökkennek át valami egészen másra. Ráadásul kimondom.
Meredten bámulok rá, mint a préda, mikor ellenséget neszel a közelében, hátha akkor továbbáll a nála erősebb és ő megúszhatja a kellemetlen találkozást. Én is remélem, hogy elkerülhetjük a gondolataim kifejtését, ezért mihelyst elkezd az általa kifundált játékról beszélni, bőszen bólogatok.
- Igen-igen, az jó ötlet! - helyeselek, és csak eztán jut eszembe a sérülése, amit korábban a kedvéért mellőztem, de most már nem fogom. Ő nyilván ellenkezni kezd, viszont oda se figyelek rá, megindulok a magam szédelgős tempójában kötszerért. Amint irányba igazít, megyek is tovább a kisebb megakadásomat követően, ám így is tisztán hallom minden instrukcióját, amelyekre egyhamar a magasba szöknek a szemöldökeim.
- Vannak itt elfeledett kincsek is? Mert akkor többet nem vadászok! - kiabálom ki rezzenéstelen képpel viccelődve, miközben benyomom a csempét, és láss csodát, tényleg egy rejtett rekesz bukkan elő a kád alól. Kiszedem belőle, ami kell, illetve egy nedves rongyot is magamhoz veszek, és már éppen indulnék vissza hozzá, amikor először furcsán felsikolt, majd a nevemet kiáltja. Kis híján kiejtem a kezemből a holmikat, de amint egyensúlyba hoztam őket, trappolok a konyhába.
- Mi az? A szívrohamot hoztad rám - dorgálom meg, mintha kettőnk közül ő lenne a fiatalabb, bár senki ne vesse a szememre, gyakran úgy is viselkedik. - Én mindig pontos vagyok - jelentem ki önelégült ábrázattal, mert ha valamiben, ebben otthonosabban mozgok, mint a saját házunkban. Remélem részegen is - annyira még nem érzem szörnyen magamat. - Gyere, előbb ellátom a sebedet, aztán felrakjuk valamelyik ósdi tájkép helyére a táblát - biccentek a fejemmel a nappali irányába, és ha követ, akkor lecuccolok a dohányzóasztalra. Amennyiben még le is ül, ahelyett, hogy a sorrend-módosításon erőlködne, úgy én is elhelyezkedek mellé. A felsőjét hagyom, hogy ő húzza fel, de utána nem engedem belenyúlkálni a munkámba, amit precíz gondossággal végzek.
- Figyelj… - szólalok meg szinte öntudatlanul, észre sem véve, hogy olyan téma felé kezdem terelni a beszélgetésünket, amiről nem is olyan régen odakint, a tetőn már teljesen lemondtam, révén, nincsen ragyogó jövőm, amit megoszthatnék bárkivel. Az alkoholok keveredése furcsa érzéseket erősít meg bennem, és biztosra veszem, hogy az iménti képzelgésem is ennek volt köszönhető. Talán ezért sem legyintek, és ezért veszem a bátorságot a folytatáshoz. - Ha valaki… Honnét tudtad, hogy Dylannel megéri próbálkoznod? - kíváncsiskodom elhalkulva, egészen távolról közelítve meg a problémát, amit hirtelen nagyon is fel szeretnék neki vázolni. Hálás vagyok annak, hogy közben le tudom foglalni magamat a sebe kitisztításával, majd átkötözésével, hisz egyébként hamar egybeolvadnék a lakás porzó szőnyegével.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Főutca  Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250
Főutca  Tumblr_pwsxfpwbOQ1smfjeeo5_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
271
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Képességem :
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 20, 2019 11:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 760 • Zene; Nothing to lose but you»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Tudom, hogy nem vak, számat mégis kelletlenül húzom félre, egyfajta válaszként. Az a büdös nagy helyzet, hogy Alexszal való kapcsolatom miatt teljesen újra kell írnom a kapcsolatomat az anyjával. És fordítva is. Ha nem lenne a kölyök még mindig hánynánk mindketten a másikra, kéretlen megjegyzések közepette, miatta mégis visszafogjuk magunkat. Nem én kértem egykort, és ő végképp nem, hogy Alex pártfogásába vonjon engem Dylan után. Maga döntött így. Ő ezt tiszteletben tartotta és hogy életének fontos részévé váltam.
- Anyád jó anya – látom be nehezen, ajkaimat megnyalva. – Rendkívüli szeretettel nevelt fel téged és testvéreidet is, ilyet sokan csak álmodni mernének – közöttük én is, mégsem tudok panaszkodni. Ha a szüleim nevelnek fel, akkor nem ismerem meg Draket, nem kerülök hozzá közel. Mindig mindennek megvan a maga oka. – Viszont sok mindenben nem egyezik a véleményünk és a város vezetése ebbe tartozik. Nem, nem, rosszul fogalmazok – rázom meg a fejemet. – Az emberek védelme. Neki is fontos a város, de nem hiszem, hogyha döntenie kellene saját érdeke és a város népe között, akkor az utóbbit választaná – húzom el a számat. Az utóbbi időbe ez pedig egyre jobban látszódik. Kezdve azzal, hogy mit próbált leművelni az elitekkel, amikor nem volt itt Drake. – Viszont Ő az anyád – emelem fel védekezőleg a kezemet. Nem fogok neki semmi rosszat mondani, főként nem a valódi véleményem róla, még ha a legjobb barátom is. Tiszteletben tartom a családját és azt, ami neki megadatott.
Habár az, hogy nephilim felvet egy jó pár kérdést, minthogy a Payne kurva hált volna egy angyallal?
Mégis jót derülök dünnyögésén. Valóban nem tudom, hogy mit várok. Békét? Tudom, hogy nem kapjuk meg, soha. Halkan nevetek mégis rajta, ahogy morcosan pattog, mint egy kis agresszív medvebocs. Annyira aranyos, hogy szinte lehetetlen komolyan venni, pedig próbálok.
Ajkaimat összepréselve tágra nyílt szemekkel nézek rá, hogy lássa, csakis rá figyelek, senki másra.
- Ejj, pedig épp most akartalak erről kifaggatni – nevetek rá, elhessegetve a ránk telepedő negatív hullámokat. Nem kell ez neki sem és nekem sem. Mégis mesélni akartam neki az érzéseimről, a bennem lappangó méregfogról, melyet képtelen vagyok kihúzni magamból. Tudom, hogy segíteni akar, talán tud is, jelenleg mégsem gondolom így. Túl sok minden van a fejemben.
- Ha!! Mernél nem egyet érteni! – tekintek rá hatalmas szemekkel, elnyíló szájjal. – Kapnál is a kobakodra – vágom hozzá a mellettem heverő díszpárnát, bár a sok italtól lehet, hogy kicsit mellé vétem és lehet, hogy mellette landol a földön. Figyelem irányát, majd csak vállat vonok és elnevetem magam. Nem véletlenül jövünk ki ennyire jól. Lelki nyomorékok vagyunk a magunk módján. A hasonló embereket meg nagyon is vonzom.
- Tudod, az a piros – írok le köröket a mutatóujjammal magam előtt, mintha ezzel aztán tényleg megmagyaráznám. Régi filmekben lehetett látni, ahogy az egyetemisták ebből itták a piájukat minden buli alatt. Persze ebből mind a ketten kimaradtunk, pedig biztos vagyok benne, hogy az egyetemi élet igazán illett volna hozzám. De hogy mi lett volna belőlem? Világjáró.
- Mi nem elég kerek? – hajtom oldalra a fejemet, hajam lelóg egészen a kezemig, vége simogatja a karomat. Fogalmam sincs, hogy mire értette ezt. Hiszen a pohár szája épp elég kerek ahhoz, hogy…
- Sörpong – vonogatom fel a szemöldökömet. – Helyett Ginpong. Sör az nincs, meg ha most elkezdenénk keverni – húzom fel az orromat. Annak bizony nem lesz jó vége.
- Ugyan, csak egy karcolás, semmi komoly, majd elmúlik, habár… - kezdek a mondat elején felállni, majd inkább visszahuppanok, ahogy az arcom fájdalomba torzul. Na jó, tényleg maradok a csinos sejhajomon. – Lehet jobb lenne, úgy érzem az elkövetkezendő időbe sokat fogok megint terepre menni, nem kellen sérülten – egyezek bele, majd felhúzom a trikómat. A seb most is le van fedve egy nagyobb fehér gézzel, melynek a négy széle van leragasztva, ezernyi helyen. Az én munkám, pont olyan is, főleg ha az ember magának csinálja.
- Konyhától jobbra, második ajtó. Tágas, ne lepődj meg, a kötszer azonban a kád alatt van. Van egy rejtett csempe, ahova rengeteg mindent dugtak el, mint például a kötszereket. Ne is kérdezd. A jobb falnál alulról a harmadik csempe az. Kicsit benyomod és kipattan, de finoman, nehogy engedd leesni, mert összetörik – hajtom hátra a fejemet, miközben kiabálok neki. Ugyanis feltételezem, hogy miközöben beszélek hozzá elindul a fürdőbe. De ha nem és mellettem van, akkor persze normális hangon magyarázom neki.
Ám a fenekemen mégsem tudok maradni. Felállok és a bakerithez megyek, hogy kiválasszak egy random lemezt, amit fel tudok rakni. Presleyre esik a választás – ez még az elviselhető. Másodpercek kérdése hogy a kellemes orgánum betöltse a tágas teret én pedig elinduljak a konyha irányába keresni azokat a fránya poharakat. Viszont ahogy az egyik szekrényt kinyitom, vidáman sikoltok fel.
- Alex! - kiáltom a nevét és ha kijön, láthatja hogy a kezembe egy darts táblával állok fel. - Vajon ittasan mennyire vagy pontos? - ajkamra galád mosoly ül ki.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Heroes aren't always
the ones who win.
They are the ones
who lose
sometimes.

But they keep fighting.
They keep coming back.
They don't give up.
That's what makes them
heroes.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Főutca  7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 18, 2019 2:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Where the stars don't shine
Naty & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 751 • Zene; Line of Fire »
« What you choose to believe in
Dictates your rise or your fall »
Türelmes embernek tartom magamat, sőt, akkor is igyekszem higgadt maradni, de legalábbis visszaszorítani az indulataimat, amikor legszívesebben hagynám elpattanni a cérnát. Általában, ezt hozzá kell tenni, ugyanis az utóbbi időszakban az életem felfordulásával együtt azt hiszem minden más is a feje tetejére állt, amiben eddig hittem magammal kapcsolatban. Kezdve a mértéktelen ivással, a hangos szórakozóhelyeken át, amiket szökő évente egyszer, ha meglátogattam, hisz sohasem volt szükségem az ilyen bulikon tomboló káoszra és zsivajra, egészen a hangulatom kiszámíthatatlan hullámvasútjával bezárólag. Mindezektől függetlenül ezúttal is próbálom félretenni a saját problémáimat, nyugodt maradni és valamiként segíteni Natalie-nak megérteni, hogy közel sem ér olyan keveset, mint ahogyan azt ő gondolja, de amikor a sokadik kőkemény betonfalnak koppanok, akkor bennem is elkezd dolgozni a frusztráció. S még csak nem is azért, mert nem ad igazat, ez az egész nem arról szól, hogy ki hunyászkodik meg ki előtt, hanem arról, hogy egyre jobban idegesít a tehetetlenségem és a tudat, ennyire semmibe veszi magát, bármiként is akarjam megértetni vele, ez nem helyes. Észre sem veszem, mikor kezdek el dobolni az egyik lábammal a szőnyegen.
- Nem általában beszélsz, ugye? - döntöm oldalra a fejemet enyhén, áthatóan fúrva a tekintetemet az övébe. - Anyáékra célzol. És nem, nem vagyok vak - teszem hozzá, mielőtt hárításba kezdene, noha biztosra veszem, hogy töredékét sem ismerem ennek az egész hadakozásnak, ám a Naty és anya között feszülő ellentétet nehéz nem észrevenni, amikor mindkettővel jóformán együtt élek.
Azon a ponton, ahol megint csak a létezése céltalanságát bizonygatja előttem, kiábrándultam fújtatok, és ha kicsit többet ittam volna, valószínűleg egy szemforgatással kísérve ejtem hátra a fejemet a fotel támlájának.
- Mint mondtam, ez bármelyikünkre igaz. Miért kéne bárkinek fizetni azért, hogy aztán ugyanolyan céltalan, pótolható életet éljünk? Amúgy is, milyen békét remélsz? Sosem fogunk békében élni, akkor sem tették az emberek, amikor nem volt világvége - dünnyögöm csöppet morcosan az utolsó mondatot, majd öblöset kortyolok az italomból. - Naty, ha mindenki ezen őrlődne, nem tartanánk ott, ahol. És bármit mondj, számítasz. Nincs és nem is lesz több belőled, ahogy belőlem sem. És hadd ne kelljen példát mondanom rá, hogy miért, mert ehhez már eleget ittam - sóhajtok fel, amit nem tudok időben elnyomni, mármint, mielőtt folytonos sopánkodással gyanúsítana. Kiábrándultan hunyorítok rá, ám enyhülnek az arcvonásaim, amikor magát veszi sorra az idétlen jellemzéssel. Ő viccelődik, én azonban nem mosolygok, legfeljebb ismét felhorkantok.
- Mindkét meglátásoddal egyet tudok érteni - csóválom meg a fejemet, mielőtt hirtelen és újfent megzuhanhatna a hangulatom. Nem tart ki sokáig, vagyis igyekszem hamar visszakapaszkodni, de a mérgező gondolatokat már útjára indította bennem Natalie. A nevemen szólít, én viszont nem pillantok rá, nem engedem megtörni a koncentrációmat az arckifejezésével, ami vélhetően szánakozó, hitetlen és szomorú. Inkább lehúzom a maradék italomat, és vele szinkronban helyezem a poharamat az asztalra.
Kizökkenteni végül egészen mással tud, mert egy újabb körre számítok, és nem arra, hogy váratlanul felkiált. Kissé összerezzenek, aztán várakozón emelem rá a szemeimet, de láthatóan még ő sem dolgozta ki fejben a részleteket.
- Műanyag pohár? - kérdezek vissza ösztönösen, tűnődve, hogy vajon mégis miért lenne nálam olyasmi. Ez most éppen olyan váratlanul ért, mint a legelső élményem az ágyban, mármint a körülmények olyan kiszámíthatatlanok, elvégre az aznap estémet sem úgy terveztem, ahogyan alakult. De hát ki tudna panaszkodni azért, hogy a lepedők között egy tökéletes adottságokkal rendelkező pasival kötött ki? Aki igaz, képtelen nyugton maradni, és… Várjunk… Vajon… Vajon egy műanyag pohár meddig maradna meg a hátsóján, ha feküdne és rátenném? Az ágyon tudná tartani a kihívás, vagy nem is érdekelné? Mármint persze, ha megmaradna, mert-
- Nem elég kerek… - már későn eszmélek fel arra, hogy magam elé motyogtam a gondolatfoszlányt, és hogy egyáltalában miről kezdtem el hirtelen fantáziálni. Másodpercek alatt válok megkövülté, és úgy pillantok fel Natyra, mintha rajta kaptak volna valami gaztetten. Remélem, azóta már keresgél a lakásban.
- Öhm, nem, nincs. Mire kell? - kíváncsiskodok, hátha azzal el tudom terelni az ő és a saját figyelmemet is az iménti esetről. Azt hiszem itt kellene meghúznom a mai ivászatot, Natalie jelenlétében még az hiányozna, hogy végül mindent kikotyogjak neki, a legutolsó részletig. - Egyébként előbb a sebedet kéne átkötözni, és egy rúna sem ártana, hátha a vérzést megállítja legalább - kezdek el kéretlen tanácsokat osztogatni, miközben felállok az ülőhelyemről, mondjuk arra nem számítottam, hogy néhány pohár gin ennyire fejbe fog vágni, így kis híján azzal a lendülettel vissza is huppanok. Valahogy sikerül talpon maradnom, onnantól meg már könnyebb koordinálnom a szédelgéssel párosult mozgásomat.
- Hozok kötszert, nem fogok vitát nyitni - mormogom magam elé, ám néhány lépés után megtorpanok, hogy hátranézzek rá. - Melyik a fürdő?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/6
Angyal
5
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
13
Nephilim
3