☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Isten
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Az elsők
☩ Reagok :
13

Yesterday at 10:41 am írtam neked utoljára


Isteni kinyilatkoztatás

Lilith elméjét átveszi a sötétség. Miközben Bolyhoskát akarja ráküldeni az emberre, egy felsőbb hatalom sötét víziója kezd kirajzolódni a közeli falon. Nem csak ő látja, hanem Saiva is. Fekete árnyék kúszik lassú folyamán fel-le, s amikor mind a ketten oda figyelnek már, az árnyék darabjaira foszlik. Különféle alakokat ölt, először vad hullámok tornyosulnak egy város hatalmas épületeire, majd tűz emészti fel az erdőket, de amit a legtovább láttatni enged, az valakinek a karja, amint éppen átnyúl valamin. Hogy az víz, beton, vagy egyéb földi anyag, azt nehéz kivenni. De annyi bizonyos hogy az alak fél karja eltűnik az anyagban. Ezután az árnyék amilyen hirtelen képződött, olyan hirtelen válik köddé, így a két démon folytathatja az előbbi tevékenységét.

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
démon

Szomb. Szept. 23, 2017 9:34 pm írtam neked utoljára
Online


Saiva & Lilith

A pokol kezdett unalmas hellyé változni, így gondoltam egy merészet és a földre jöttem szórakozni. Persze a szórakozás nálam egyet jelent e férfiak gyilkolászásával. Mivel a nagyvárosok egy részében folyik a harc különböző természetfelettiek között, így egy semleges, még emberek lakta területet választottam. New York mindig is vonzott a mocskos csatornáival, asztfaltpárájával, villógó fényeivel és az embertömeggel. Imádtam az itt lévő szennyet és fertőt, majdnem minden utcasarkon találni valami romlottat, aminek láttán hatalmas vigyor terül szét az ajkaimon. A város maga a kánaán, nem is értem, hogy Lucifer miért New Orleans-ba tette a székhelyét. Majd megkérdezem tőle egy alkalommal, ha találkozok vele, persze ha lesz olyan. Ha rajtam múlik akkor nem, félre értés ne essék imádom az öreg ördögöt és hálás vagyok érte, hogy annó régen segített. De ahogy a család nagy részének, úgy neki is jól áll a távolság. Mindenki csinálja a maga is dolgát. A könyörgő férfi panasza zene füleimnek, de a játékomat egy démon zavarta meg. De szrencséje van, éppen jó kedvemben vagyok, szóval felkínálom neki a lehetőséget, hogy csatlakozzék hozzám. Saiva fel is fedi előttem formás csitri testét, ahogy lassan lépdel befelé zsebre tett kezekkel. Megforgatom a szemeimet, hát semmi jómodor sincs benne!? Ha már itt tartunk... Hol marad a tiszelet? Komolyan tanít ezeknek bárki is bármit odalennt? Aprót köhögök, hogy felhívjam magamra a figyelmet, mivel már az áldozatom mellett guggol.
- Saiva egy kis tiszteletet. Már régen Eclorat voltam, mikor téged elcsábított a sötét oldal - emelem fel a fejem, mintha én lennék magam a büszkeség. Talán pályáztam volna arra a pozícióra, ha nem emelkedek magasabbra rövid idő alatt. Biccentéséből arra következtetek, hogy szíves örömest csatlakozik a játékomhoz. Elkacagom magam kijelentésén, majd lemondóan sóhajtok.
- Látnod kellett volna, mikor elkaptam olyan édesen próbált menekülni. - oldalra döntöm a fejem, úgy nézem a szerencsétlen halandót. Jobb kezem megemelem, mire a csápok még egy utolsót szorítanak a lábfején - az hangos reccsenéssel jelzi, hogy eltört a csont -, majd eltűnnek.
- Szerinted van kedve megismerni Bolyhoskát? - teszem fel a költői kérdést, ahogy a lányra pillantok. Bármi is lesz a válasza a pokolkutya már csak a hívásomra vár, hogy végre lakmározhasson egy jót. Meguntam ezt a férfit, új játékra vágyom. Van egy olyan sejtésem, hogy a fiatal démon se érné be ennyivel, amit ez a csődtömeg tudna nyújtani.
Őrültnek születünk mindannyian. Néhányan végig őrültek maradnak.

Saiva
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
7

Csüt. Aug. 24, 2017 2:06 pm írtam neked utoljára


Lilith & Saiva
Let's do something fun

Nincs is rosszabb, mint az unalom keserű íze, ami mostanában szüntelenül gyötri a nyelvemet. Ha a Pokolban tölteném mindennapjaim nagy részét, csak erősebben eluralkodna rajtam ez az érzés, éppen ezért taposom a felszínt már hosszú évek óta. És éppen ezért csak a legnagyobb szükségben járok le valódi otthonom mélyére. Ha netán a kötelesség szólít le, azonnal odamegyek, máskülönben viszont eszem ágában sincs ott éldegélni. Élvezem, hogy halandók közt járhatok, hogy bánthatom őket és szórakozhatok szenvedéseiken. Amíg ők könyörögnek a megváltásért, én csak hangosan felnevetek, hiszen tudom, hogy tőlem azt nem kaphatják meg. Még ha alkut is kötünk, mindig ők húzzák a rövidebbet.
Csendesen járom New York sötét utcáit, valami izgalom után kutatva. Az emberek többsége nem is sejtené, hogy minden védelmi intézkedésük hiábavaló. Hiszen, ha egy démon, vagy netán angyal be akarna jönni a városba, úgyis megoldaná észrevétlenül. Nem okozna egyikünknek se gondot, hogy idetévedjünk, főleg ha van bennünk annyi vakmerőség, hogy ne féljünk a ránk szegezett fegyverektől.  De miért is fognának ránk fegyvert, ha azt se tudják, mik vagyunk valójában? Nincs meg a hatalmuk hozzá, hogy megkülönböztessenek minket sajátjaiktól, így csak remélni tudják, hogy leszünk olyan ostobák, hogy megmutassuk valódi arcunkat. Várhatják, hogy megtegyük, de nyilvánvaló, hogy nem vagyunk ennyire óvatlanok. Legalább is magamról elmondhatom, hogy tudom, mikor kell rejtve maradnom és mikor fedhetem fel valódi külsőmet.
Minden léptemmel egyre inkább erősödik bennem egy megérzés. Másik természetfeletti jelenléte vibrál a levegőben, s a közeli sikátorhoz érve már teljesen biztossá válik a megérzésem. Egyelőre nem megyek beljebb, csak a szélén állok egészen addig, amíg fel nem tűnök a másiknak. Ha már ilyen szépen kéri, előbújok a kedvéért, ekkor pedig már arra is fény derül, hogy egy démonnal van dolgom, ami egyből mosolyt csal az arcomra. Végre valami izgalmas.
Mosolyom vigyorrá szélesedik, miután szemügyre veszem az alatta fetrengő férfit is, aki jelenleg moccanni se tud.
- Lilith. Micsoda meglepetés! - lassan beljebb lépdelek, zsebre tett kézzel.
Kérdésére ismét lepillantok az áldozatra, aki közelebbről még szerencsétlenebbnek tűnik, mint eddig.
- Jó mókának tűnik... Meguntad végre a Poklot? - biccentek, miközben leguggolok a férfi mellé - Szeretem, ha félnek. - suttogom, ahogy végigsimítok az arcán.
Hetek óta most először ismét eltűnik számból az a korábbi keserű íz, és lassan felváltja valami egészen más, édeskés, ugyanakkor fémes zamat. A vér zamata.

horns like the devil ⌇ remélem tetszik :3 ⌇ @


Lilith
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
démon

Szer. Aug. 23, 2017 6:22 pm írtam neked utoljára
Online


Saiva & Lilith

Az életem túlságosan hosszúnak bizonyult, főleg amióta halhatatlanságra tettem szert. Az idő nagy részében a pokolban tartózkodtam, abban a bűzös, koszos mindent elcsúfító porfészekben, ami az otthonom. Félre értés ne essék imádok ott lenni, hiszen van egy saját tartományom. De vannak olyan napok vagy évek, mikor megunom a fertőt. A monoton parancsolgatást, lelkek kínzását, a szucubbusok panaszkodását. A folyamatos vérvörös naplementét, kormos padlót. Néha csak élni van kedvem, anélkül, hogy felelősséget vállal bármilyen tettemért. A pokolban töltött hosszú nap után úgy döntöttem felmegyek és körbe nézek megint a földön, hátha találok valami szórakoztatót. Igaz az italok minősége nagyon sokat romlott az apokaliptikus helyzet óta. De ez egy cseppet sem zavar, hiszen az alkohol nem árt meg démoni mivoltomnak. New Orleans városát már unom, túl sok a démon és alig egy pár halandó tartózkodik ott, akiket alig lehet megtalálni. Nagyobb falatra van szükségem, ezért át ruccantam New York-ba, ahol a város telis-tele van halandókkal, akiknek fogalmuk sincs a démonok vagy angyalok létezéséről. Na, éppen erre van szükségem! Arra, hogy ne ismerjenek fel egyből és tombolhassak, anélkül, hogy bárkinek is feltűnne egy-egy ember hiánya. Az utcán sétálgattam már egy ideje, hangos füttyentések tarkítják minden léptemet, mikor befordultam egy sikátorba. A megérzéseimre hallgattam, semmi mással nem törődtem. Egy férfi haladt át vagyis csak akart, a pengémen megcsillant a holdfény, ami egy apró vágást ejtett a felkarján. Hangos nevetésem tölti be a kihalt utcaszakaszt, miközben táncot járok körülötte két kés kíséretében. Könyörgése nem foglalkoztat, a földön fetreng kínjában, éppen az utolsó csapást vinném be, de megállok.
- Tudom, hogy itt vagy. Bújj elő! - egy ideje már éreztem egy hozzám hasonló természetfeletti jelenlétét, meguntam a játékot. A főutca felé fordulok, hiszen tudom arról érkezik a jövevény. Várok, míg felsejlik előttem alakja, mikor megbizonyosodok róla, hogy közülünk való, egy másodperc erejéig megmutatom neki valódi hófehér szemeimet.
- Akarsz csatlakozni Saiva? - teszem fel a kérdést, a fetrengő felé biccentve. Ha akarna se tudna mozogni, belőlem áramló sötét csápok szorítják a lábainál fogva. Ördögi vigyor terül szét ajkaimon, ha csatlakozik hozzám a fiatal démon remek éjszaka elé nézünk, ha nem, abban az esetben jobban teszi, ha hamar eltűnik.
Őrültnek születünk mindannyian. Néhányan végig őrültek maradnak.

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Nov. 12, 2016 6:13 pm írtam neked utoljára




A mai szabadnapomat a lehető legjobban próbáltam kihasználni. Bejártam már fél várost, végre, hónapok óta először megengedhettem magamnak kicsit, hogy vásároljak és költsem a pénzemet. Nem mondom, hogy rosszul élek, csupán csak takarékoskodó vagyok, hiszen ki tudja, mi fog történni még velem ebben a hosszú-hosszú ideig tartó életben itt a földön. És ki vigyáz rám? Valószínűleg nekem bukottként nem lehet őrangyalom.
A múltkori találkozás Gabriellel kicsit felkavart. Ugyan több lehetőséget is nyitott előttem, és kicsit visszanyertem az önbizalmamból, ami azt hiszem egy eléggé létfontosságú tényező az életemben. Talán az elmúlt években túl sokat voltam egyedül, túlságosan is megmakacsoltam magam, nem engedtem senkit sem a közelembe. Féltem, és talán kicsit még mindig félek. Viszont szerencsére megtanultam már rég kezelni ezt és nem kimutatni az emberek felé.
Az egyik buszról a másikra szálltam, majd amikor meguntam már ezt és a java cuccot meg is vásároltam, úgy döntöttem, kicsit sétálva folytatom tovább utamat. A legforgalmasabb helyen is túl kell esni, régebben sokkalta jobban undorodtam a halandó emberektől, mint mostanság. Ugyan még mindig összehúzom magam kicsit, ha egészen közel kerülnek hozzám, de például már nem zavar, ha a busz tömve van. Megállok, néhányan elkerülnek, én pedig a táskámban kezdek el kutakodni. Egy üveget húzok elő, ami némi vizet tartalmaz, jólesően öntök le pár kortyot belőle, majd visszateszem. Mielőtt még elindulnék, szinte égetően érzem, mintha valaki engem bámulna. Körülpillantok, és egy csodás, nőies tekintetbe meredek hosszas percekig. Meglepődöttségem nem leplezem egy pillanatig sem. Néhány csomagot kiejtek a kezemből amikor Numie megfogja a csuklómat.
- Én... én... te hogy hogy itt vagy? - Hirtelen nem is tudom mit mondjak. Értetlenül meredek rá, hagyom, hogy fogja a csuklómat. Az elejtett táskáim után kapok zavaromba másik kezemmel, megfogom őket és utána tekintek vissza rá. Szívesen megölelném vagy mondanék neki valami szépet, de valahogy kellemetlennek érzem most ezt a helyzetet, hirtelenjében. - Numie... - Megkönnyebbülten ejtem ki számon a nevét. Hiányzott azért, komolyan hiányzott.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Okt. 31, 2016 9:58 pm írtam neked utoljára



Sealiah & Numie


Csupán csak két napot kell eltöltenem ebben a csodás városban és ez elég lehangolóan hat rám. Szerettem ezt a nyüzsgést, a zsivajt, így az ember úgy érezhette, hogy él, hogy ő is gyökeres része a város döbbenetes forgatagának. Mikor már mozdulni se bírsz, mikor a tested neki feszül a tömegtől a falnak, kitágul a tüdőd és magadba szívod az emberek tömény élet illatát, a gondtalanság cseppjeit, mert ők tényleg olyanok voltak, gondtalanok.
A hotelszobámból kimeredve bámultam a rohanó tömeget az utcákon, a csinosabbnál csinosabb nőket, az öltönybe burkolt férfiakat, a sietős életüket, ahogy célokkal tele sietnek. Az én célom mára annyi volt, hogy felöltözzek én is a legcsinosabb kiskosztümömbe, amit elő bírtam varázsolni a szekrényem legaljáról és elmenjek egy megbeszélésre. Belekalkuláltam az időmbe, hogy órákkal hamarabb elindulok inkább, minthogy ne találjak oda és elkéssek, ugyanis eléggé fontos ez a bolt szempontjából. Ők kereskedőket kerestek, hogy eladhassanak pár kezdetleges üdítőt, és addig, amíg be nem indul az üzlet ők fizettek azért, hogy mi árusítjuk és megismertetjük a vásárlókkal a nevet, persze ez utána a visszájára fordul, de ha csak egy kevés pénz is, de jól jön a boltnak. Nem ártana egy festés, új polcok, hűtő és egy kávézós sarkot is régóta akartam, de ezek mind álmok maradtak, amíg a bevétel el is ment az áru rendelésére és az alkalmazottam kifizetésére. Nem ment túl jól az üzlet így minden lehetőséget meg kellett ragadnom, még akkor is, ha ennyit kell utaznom érte.
Magamra rángattam hát a világoskék ruha kosztümöt, ami egy számmal kisebb volt, mint kellett volna, de úgy voltam vele, hogy legalább egybe tart. A hajamat szoros kontyba kötöttem a tarkómon, szinte éreztem, ahogy a homlokom feljebb csúszik pár millimétert.
A buszon ülve rám tör az önbizalom hiányos Numie és elkezdek szorongani, hogy mi lesz, ha nem minket választanak, hogy mi lesz, ha hülyeségeket beszélek, majd össze vissza vagy csak szimplán meg sem merek szólalni? Akkor aztán leshetem a felújítást.
Kezem rögtön a jelzőgombért nyúl, és ugyan ötletem sincs, hogy hány megállóra lehetek az érkezési célomtól, de elhatározom, hogy gyalog folytatom az utamat, hogy ez kis erőt merítsek az emberek zsivajából. A vállam nekikoccan pár mellettem elsétálóénak, én mindegyik után fordulok, de ők úgy mennek, tovább mintha észre se vennének. Tűröm, ahogy lökdösnek és elszívják előlem a friss levegőt, mikor szemem egy túlságosan is ismerős arcon akad meg a tömeg közepén. Arca csodaszép, profilból saját magamat vélem felfedezni azonban mikor megérzi, hogy őt bámulom, szembe fordul velem és az emberfalon keresztül íriszem szorosan kapcsolódik bele testvéremébe. Senkivel se törődve indulok, meg felé s mikor elé érek se szó se beszéd fogom meg a csuklóját, hogy biztos legyek benne nem káprázik a szemem, és tényleg a testvérem áll előttem.
- Te… te mit keresel itt? – suttogva ejtem ki a szavakat a számon, de biztos vagyok benne, hogy az ő tökéletes fülei mindent hallanak. Megrebbenek, ahogy egy újabb test simul nekem, de a szememet le nem venném Sealiahról, attól félek, ha elnézek, egy pillanat alatt köddé válik. Olyan régen láttam őt, hogy azt hitte sosem fog eljönni ez a pillanat, és most itt volt előttem teljes valójában. Úgy kapaszkodok, hát a karjába mintha az életem múlna rajta.


tesü party *--* §§ 523 §§

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Főutca
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: