☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Kedd Nov. 15, 2016 1:27 am írtam neked utoljára



Doortje & Ramiél


Mindig elfelejtem hogy a földön az emberek annyira vakmerőek, hogy az már fizikális fájdalomban tetőzhetne, valószínűleg azért mert nekik az elmúlás mindennapos és emiatt nem tudják értékelni azt sem, amit atyámtól kaptak. A legtöbbjük akkor döbben rá erre, mikor már késő, a halál pillanatában. Itt előttem persze ez a nő nem ember, csak félig, de úgy tűnik az emberi énje jobban dominál. Dacosan tekint rám, mintha büszke lenne valamire. Netán arra hogy félig angyal? vagy csak egyike a több millió végtelenül buta embernek, aki megpróbál erősebbnek tűnni a másiknál és verbálisan szemléltetné velem a már nem először látott malőrt, mely szerint az erősebb kutya baszik? Miért hiszik az hogy ez működik? Egyszer jó lenne rájönni erre is. De nem most. Mondjuk úgy hogy az első kérdése nagyon kiábrándító volt, szinte ugyanazt hallom sokadszorra, ami cseppet sem tölt el kíváncsisággal. Mások halálukat lelték ezen kérdés után. Most is ez jár a fejemben, hogy előhúzom a pengém, véget vetek a szánalmas életének, elmondok egy imát érte, aztán megyek a dolgomra. Csak ne lenne ennyire ismerős az a tekintet. Ez az egy ami zavar. Már majdnem előrántom a kardom, éppen ráfogok a markolatára, amikor további kommunikációt intéz felém. Az előző kijelentését nevezném pimasznak, ezt pedig szükségszerűnek. Megválogatta a szavait, egyúttal rávilágított a hiányosságaira.
- Valóban nem lényeges.
Most én is elengedem a markolatot és keresztbe font karokkal, tükörképeként tekintek vissza rá. Még szép hogy nem tudja ki vagyok, soha senki sem tudja hogy ki vagyok, azon lepődtem volna meg, ha tudná. Viszont nehéz eldöntenem hogy akarom én ezt a beszélgetést, vagy nem? Jelenleg több szól ellene mint mellette, mégis, leálltam vele, csevegni.
- A nevem Ramiél. És nem, szerintem sem ismerlek téged. Nem is akarlak megismerni. De a tekinteted ismerős.
Tárom szét a karjaim egy gonoszkás vigyorral az arcomon, erre a mozdulatra a szárnyaim is felfelé emelkednek. Most már azért lassacskán leesik neki a tantusz hogy az előbbi elmélet amit nonverbálisan próbált meg közölni velem, totál nem működik nálam, ideje mást előhúznia a kalapból.
- Nos. Mielőtt átküldelek a miatyánkhoz látogatóba, elárulod nekem hogy hívták az angyali nemződet? Tudod, ha még életben lenne, akkor...
Megkocogtatom a penge markolatát, amit az előbb is elő akartam rántani. Időközben a vigyorom hamar szerte foszlik, mert én nem vagyok vidám természetű, csupán így próbáltam meg közölni vele hogy teljesen hidegen hagynak az emberek szokásai és ha úgy akarnám, akkor nem csevegnénk itt. Most sikítva el is szaladhat, vagy nekem támadhat, esetleg kommunikálhatunk tovább még egy kicsit. A kínos csend alatt, mely a szavaimat követi még mindig az arcát fürkészem. Nekem nem jelent semmit az hogy így felszegett fejjel pillog rám, mások is pontosan ugyanezt tették, és teszik. Az sem jelentene semmit ha alázattal állna előttem, szintén az előbbiek miatt. A vonásaim mégis megenyhülnek, persze nem ő miatta, sem amiatt amit éppen tesz vagy mondd. Már ha megszólalt. És ha így volt, úgy megint bunkó módon félbeszakítom, a felismerés halovány csillogásával a tekintetemben.
- Nasargiel? A lelkek őrzője?
Nem vagyok benne biztos, de nagyon hasonlít rá. A szigorú nézésem lassacskán felváltja a megrökönyödés. Nah róla pont nem tudnám elképzelni és nem is érem be egy ilyen félvér szavával, úgyhogy közelebb hívom magamhoz, nemes egyszerűséggel intek neki. Valahol szórakoztat is ez, elvégre most vagy idejön magától és akkor látni engedi a valódi énje egy apró darabkáját, mert nem tudhatja mi fog történni, de mégis bátran idejött. Vagy pedig, ami egyáltalán nem szórakoztatna, ha menekülőre fogná, ez esetben a kénköves pokol is üdülőhelynek tűnne a számára ahhoz képest amit tennék vele.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Nov. 14, 2016 10:12 pm írtam neked utoljára





Ramiél : Doortje

Süllyedni nem szégyen, csak meg kell tanulni túlélni.


Ez a város mindig siet valamerre, az emberek olyanok, mint a nyüzsgő hangyaboly, dolguk után rohannak és mit sem sejtenek arról mi bújik meg San Francisco fénytelen leple alatt. Néha kívánom, hogy bár én se tudnék róla semmit, ám legtöbbször szeretem azt, hogy több vagyok, mint aminek látszom.
Keveset tudok a világról, melybe apám vére rángatott bele, de az a kevés épp hogy elég arra: ne rettegjek. Mert van mitől, de valamiért mégis élek, s ez jelent valamit. A húgom nem volt ilyen szerencsés, pedig ő ráadásul még nem is tehetett semmiről.
Nem, mintha én tehetnék.
A mellettem elviharzó férfi felkelti érdeklődésemet, tekintetemet mégsem kapom utána, nem jelzem számára azt, hogy lénye kiviláglott számomra az egyszerűség posványából. Azt már rég megtanultam, hogy titkaim nem lehetnek úgy, ahogyan vannak másoknak, éppen ezért kontrollálnom kell azt, hogy mit és mikor teszek.
A földet seprem fel tekintetemmel, ez az első reakcióm. A második viszont, amikor már biztos vagyok abban, hogy nem rejtegethetem magam, az a felszegett áll és a másik tekintetének keresése. Mert büszke természet vagyok, angyali mivoltomból ez származik, ezt örököltem apámtól. Én szeretek így gondolni jellemvonásaim kusza hálójára, mondjuk így.
Hátamon glédába állnak a pihék, megfeszülök minden izmomban a felszólító kérdésre, de mégsem szerzem meg azt az örömet sem neki, sem senkinek, hogy meghátráljak és elkapjam a tekintetem. A megfélemlítés az életem része, amióta csak elhagyott mindenki, akiről elhittem, hogy szeretett valaha és bár főleg az emberek világára korlátozódik ez az érzés, attól még ismerem, nem tud hát az újdonság varázsával tarolni le.
- Az attól függ, hogy ki kérdezi.  - születnek dacos fények az apám tükörképére formálódott tekintetem mélyén. Mellkasom előtt keresztbe font karokkal zárkózom be előtte, már ami a testbeszédemet, nonverbális kommunikációmat illeti.
Tetőtől talpig végigmérem, mielőtt megráznám a fejem kérdésére válaszul.
- Én még sosem láttalak, így a válaszom az lenne, hogy nem, nem ismersz. Mindazonáltal tisztában vagyok vele: semmit nem jelent az elképzelhető ismeretségünkben az, hogy én ismerlek-e téged. Visszakérdezek tehát. Ismersz? Ki vagy?
Nem zavartatom magam annak okán, hogy szemtelen vagyok. A nagy pofa kell a túléléshez az utcán, s a látszólagosan megingathatatlan magabiztosság is. Az egész csak színház, de ettől függetlenül játszom, mert nem fogom csak úgy elárulni, ki is vagyok. Pláne, mert az utóbbi években a fogalmam sincs lehetne erre a legkézenfekvőbb válaszom. Éppen ezért keresek rendületlenül valakit magam mellé, aki megtanítana arra, hogy legyek az, aki vagyok.




Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
64

Vas. Nov. 13, 2016 8:30 pm írtam neked utoljára



Doortje & Ramiél


A motel egyik szobájának ablakánál tekintek kifelé a rohanó világra, míg a mellettem lévő szobából tisztán jönnek át a falakon az emberi gyarlóság tompa hangjai. Már megszokhattam volna hogy ezek a koszos és büdös teremtmények a saját testük foglyaiként élnek és nem is óhajtanak ennél emelkedettebb életvitelt folytatni, mert nekik ez így tök jó. Persze nem folyok bele túl mélyen ebbe az elmélkedésbe, igazából nem érdekel, nekem nem ezzel kell foglalkoznom és hosszú percek múlva elhallgatnak. Amióta a szobába léptem érzem annak a halovány erőnek a jelenlétét, mely azt sugallta a számomra hogy maradjak, jó helyen járok. Csendben az ablakhoz mentem és figyeltem az utcán mászkáló embereket, ahogy most is. Egyszer csak távoli léptek zajára leszek figyelmes, az erő melyet eddig is éreztem egyre erősödő ütemben nő, de mintha megváltozott volna. Most már szó szerint érzem az orromban a pokol kénköves bűzét, majd hallom amint a kulcs belecsúszik a zárba. Elfordulok az ablaktól, az ajtót figyelem. Tudom hogy aki bejön rajta az ellenség, s hogy miként tudott itt megtelepedni? Az számomra is rejtély. Az embereknek nem tűnik fel és mi sem lehetünk ott mindenhol. De most pontot teszek ennek a történetnek a végére. Hidegvérrel kivárom míg belép és beljebb keveredik legalább annyira, hogy könnyűszerrel ártalmatlanítsam. A valóság elferdítése erre tökéletes, szó szerint beleolvadok a környezetembe, mintha csak én lennék a függöny a karnison, a valóságban ez nincs így, csak ő hiszi hogy ezt látja. Egy erősebb démon azonnal kiszúrná ezt, de ez esetben mi is kiszúrtuk volna az erejét, így egyértelmű a számomra hogy csak valami porszemet sodort a városba a szél, aki megpróbált keveredni a homokkal. És ha így van, akkor én vagyok a forró homok alatt megbújó kígyó. Becsukja maga mögött az ajtót és valószínűleg érzi hogy nincs rendben valami, de nem tudja hogy mi. Idegesen tekintget körbe és pechére az ablakhoz jön. Ő is kitekint, majd tanácstalanul hátat fordít nekem. Öreg hiba.
- Mit keresel itt? Ki küldött?
Azonnal elkapom hátulról, a pengém a torkának nyomva. Kínos csend telepedik ránk, érzem a remegést mely végig járja a porhüvelyét, azt hiszem most tudatosult benne az elmúlás közelsége. Nem lenne rossz ha válaszolna, de csak egy rövid és tömör Senki-t képes kinyögni nekem. Meg kell hagyni van tartása még így is, hű a bátyámhoz, ha ő küldte. Sajnos ezt nem tudhatom és talán nem is fog kiderülni. Én viszont nem tervezek hosszú időt maradni itt, amúgy sem lelném örömöm a kínzásában és nem is biztos hogy elmondaná. A jelen pillanatban felesleges mindenféle beszéd, nemes egyszerűséggel elvágom a torkát, és miután a földre hullott a kezeim közül, átdöföm a szívét.
- Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, de most fogalmam sincs hol vagy. Ítélkezz szegény ördög felett!
Nem sajnálom, de nem is örülök a halálának, úgyhogy az érdekében elmondom a szokatlan imámat, hátha meghallja a vén róka akárhol is legyen. Nem a mi dolgunk az ítélkezés. Kihúzom a kardom belőle és az ajtó felé fordulok. Fura, de az előbbi gyenge erő jelenléte még megvan. Mire kiérek a folyosóra, már elrakom a pengém, nem szokásom zavart kelteni és ennek a látványa bizony csak azt eredményezné. Persze nekünk nem kell eltitkolnunk a kilétünket, úgyhogy szigorú tekintettel indulok én is tova, beleolvadva a folyosó közegébe. Továbbra is érzem, és most már teljesen biztos vagyok benne hogy ez az erő nem egyenlő a kinyuvadt démonéval ott a szobában, mert olyan harmatgyenge, mintha nem is lenne. De még is érzem, itt van a közelben, valahol. Míg kiérek az utcára azon morfondírozom, nem-e ártott meg az a sok számomra jelentéktelen étek, melyet az emberek tukmáltak ránk? Ártalmas lenne? Mert tegnap semmi bajom nem volt. Talán még egy démon van a közelben, aki az elmémmel szórakozik? Áh, azt érezném és tudnám. Lucifer? Dehogy! Megrázom magam menet közben, ekkor tudatosul bennem hogy ez az erő egyre erősebben érezhető, mígnem elhaladok egy nő mellett. Olyan gyorsan megyek hogy szó szerint elviharzom mellette, de tekintve az érzésre mely nem hagy nyugodni, hamar megálljt parancsol nekem. A látvány biztosan mulattató, de egyben rémisztő is lehet, hiszen egy mogorva alak húzott el mellette, hosszú, fekete kabátban akinek szárnyai vannak és aki most néhány karnyújtásnyira tőle, kettőt lép és megáll, aztán hirtelen megfordul a tengelye körül. Így pont vele szembe állok meg és nézek farkasszemet.
- Ki vagy te?
Mély hangom mennydörgésként hasítja ketté a levegőt köztünk, ha eddig nem állt meg, most biztosan, hiszen hallja hogy őt szólítottam meg. Van elég helye hogy megálljon, de ha mégsem lenne olyan gyors reagálású mint szeretném, és ha egyébként nekem ütközne, akkor kinyújtom a karjaim és visszafelé lököm. Tudom mi lehet ő, és ez a felismerés enyhén dühítő, egyben szomorú is. Amiatt szomorú, mert egyik testvérünk ilyen mélyre süllyedt. Ágálhatnék ezen a tényen, a felfelé húzott orrom is erről árulkodik. Lenézem? Igen, pontosan. Mindegyiküket lenézem, szerintem nekik nem szabadna létezniük. Mégsem lovalom bele magam túlságosan, egyrészt nem szokásom, másrészt így itt állva és az arcát fürkészve ismerős vonásokat vélek felfedezni bennük, ami kíváncsivá tesz. Ezért sem rontok neki kivont karddal azon nyomban. Tekintetem éle megenyhül ahogy lefelé ívelő szemöldököm alatt hunyorogva figyelem.
- Ismerlek?
Idáig sosem jutok el egyikkel sem, ez most a kivétel, de a jelenlétem és a hanghordozásom remélem kellő ébresztő a számára a tekintetben, hogy jól gondolja meg a válaszait.


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Nov. 13, 2016 5:06 pm írtam neked utoljára





Ramiél : Doortje

Süllyedni nem szégyen, csak meg kell tanulni túlélni.


Fölöttem liheg, arca kéjtől és önzéstől torz grimaszba fordul, miközben habókos ritmusadással hiszi el magáról, hogy tökéletes férfi hírében áll. A műsora alá játszom, színpadias sóhajokat hallatok, szemeimet szorosan lehunyom, szemhéjaim ráncára rajzolom a hamis gyönyört.
Nem érdekel. Sem ma, sem máskor nem tud izgatni az, hogy mennyire undorító a posvány, melynek gödrében azóta nem bőgök, hogy anyám benne felejtett. Élni akarok, létezni a síkon és ha ehhez be kell vessem a testemet, hát megteszem.
Csak egy pillanatra fagyasztom meg, amikor zajt hallok odakintről. A motoszkálás belezavar a hányingert keltő kéjhörgésbe, s engem megriaszt. Nem tudom kontrollálni, ha félek, akkor előbugyborékol belőlem az erőm, s bár csak pár pillanat az egész, arra mégis elég, hogy szemhéjaim felvetődhessenek, s megint rádöbbenjek az arcába bámulva arra, mennyire gusztustalan szerzet is ez. A pénz nem szépít. A hatalom nem tesz eszessé és jobbá sem. Hiába, ha ingyen is megkaphatna bárkit, nem bennem keresné kielégülését saját ujjainak fel-lejáró kézimunkatánca helyett.
Visszarángatom magamba képességemet és az időfolyamba újra belehelyezkedem. Artikulálatlan nyögése után végre mellkasomra borul, nyakamba harap, s én megint csak nem pofozom fel. Pedig megérdemelné, hiszen nem állat, hogy minduntalan véresre marjon a fogaival. Legalábbis nem kéne annak lennie.
- Csodás volt, mint mindig! - dicsérgetem szigorú magázódással tartva távol magam tőle. Mert ha megtehetném, akkor azt sem hagynám neki, hogy bottal piszkálja a nyomomat. De rá vagyok szorulva az anyagi javaira, hát engedem. A harapásokat is, néha a verést is. Mert olyankor bűntudatból többet fizet nekem.
Legördül rólam, zuhanyozni tér és én nem követem. Megvárom, míg végez, míg leteszi a pénzt az éjjeli szekrényre, addig nem moccanok. Hadd higgye szegény, hogy elfárasztott a soha meg nem élt gyönyör, melyben részesített. Talán kapok érte egy kis borravalót.
Felöltözik, s a legközelebb gyomorforgató ígéretével távozik a motelszobából, hát én is felkelek helyemről, csomóba gyűröm a lekoszlott ágyneműt és lemosom magamról testnedveit. Belebújok a szétszórt ruháimba, mellényem belső zsebébe gyűröm a pénzzel teli borítékot miután megszámoltam annak tartalmát, majd magam is a távozás mezejére lépek.
A friss levegőből nagyot szippantva kúszik lusta mosoly ajkaimra. Lám, ezen is túl vagyok, s még nem eresztette nyakamba az éjszaka a leplét. Pillangó vagyok, aki a nappalt szereti, mert nem fél veszélyesen élni. És mert az ügyfeleimet éjszakára hazavárja a nejük, de a nappal az övék, hát így nekem is kényelmesebb.
Apámtól örökölt tekintetem vizsla végig az utcanépen, ahogy falom bakancsos lépteimmel a métereket. Messzire elhagytam már a helyet, ahol strázsálni szoktam, hát vissza kéne menjek, de semmi kedvem nincs hozzá. A magam ura vagyok, vállvonással lendülök hát túl a korgó gyomrom okozta problémán és a szarok a világra elve szerint élve iramodom tovább a fogalmam sincs merre. Mert jólesik és mert megtehetem. Ugyan kinek állna gusztusában megakadályozni akármiben is? Hisz csak egy mocskos, szegény kis cafka vagyok, semmi több. Az, hogy egy angyal nemzett halandó méhbe, nem emel semmit a helyzetemen, a szárnyaim nem felrepítenek, hanem a lenézett posványba ragasztanak. Kapja be hát a világ!




Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 30, 2016 6:33 pm írtam neked utoljára


Motel

7(+1 iroda) külön a parkolóra nyíló szoba, melyek L alakban helyezkednek el 5-3 arányban. Parkolóba torkolló bekötőút vezet ide a főútról; a területet fasor (jóindulattal "erdősáv") veszi körül.
A szobák bútorozottak, összkomfortosak, tiszták, viszont minimalisták. A legalapvetőbb berendezési tárgyak vannak itt, plusz tv és free wi-fi. Külön zuhanyzó, külön wc, konyharész nincs, de van egy-egy minihűtő. Jégkockagép, üdítő- és chipsautomata az iroda előtt (L alak úthoz közelebb eső szélén) van, ha nincs erőd, vagy túl későre jár megkerülni az épületet, és betérni az étterembe.
Alapvetően rövid itt tartózkodásra alkalmas hely (csak órákra nem kiadó), ellenben havi bérleti díj egyösszegű fizetése esetén 15% kedvezmény jár.
A vendégek és ingóságaik biztonságáról két fős, váltott műszakos security szolgálat gondoskodik.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Motel Rooker's
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: