Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Rendelőintézet
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Kedd Okt. 02, 2018 6:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar




P r e t t y   S K I N
again and kissed and held him tight

☩ Reagok :
23
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Vas. Szept. 23, 2018 5:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Rejtély a ködben
 
Ennyi volt? Drága testvére, szeretett Sethem lényei a semmivé vesznek. Kapkodom a fejem ide oda, s idegesen kémlelem az embereket. a jég olvad, s tudom, hogy nekem itt az ideje távoznom.

Lábam alól a talaj ismét elvész, s hirtelen kerül a földre, mint egy rongybaba. Hiába a csóknak, ismét semmibe vesz az erőm. - Nekem se kellemes már a társaságod. - Jegyezem meg. Hirtelen megzavarodottan állok, s meglepettségem nem távozik olyan hirtelen.
-Idiota.. - Jegyzem meg megforgatva szemeim, és várom a befejezést. Mikor befejezi, rázom meg a fejem, karom össze kulcsolva, majd beletúrok hajamba.
- Azt hiszem én.. - mondom, körbe pillantva. - Most megyek. - Gesztikulálok.

Harcom nem ért célba, s erőm megcsappant ide lenne feltöltődni. Seth jelenléte megnyugtat, valahol itt kell lennie, s meg kell találnom.
Azzal a lendülettel lépdelek el, s a tóvízében, mi már kiolvad sikerül eltűnnöm.


/Köszi a játékot!/






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

avatar



☩ Reagok :
96
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Kedd Szept. 18, 2018 10:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Elveszve mint szürke szeráf...

Jáde csapat
zene • szószám: - • Credit:

 
Ahogy felfelé szálltunk, a nő egy kérdéssel bombázott. A pimasz kérdésre csak vigyorogva válaszoltam.
– Nem sokáig lesz kedved ilyen megjegyzésekhez.
A bőröm kihűlt a zuhanás közben. A hideg szél áthűtötte a bőrömet. Persze a hőmérséklet a használt mágia miatt sokkal hidegebb volt. Az orrom a becsapódás pillanatáig úgy átfázott, hogy legszívesebben megmelengettem volna a tenyereimmel. A becsapódás pillanata fájdalmas volt. A térdem a nő hasába fúródott, és kiugrott a combcsontom a csípőmből. Egy mozdulattal ugrasztottam vissza magamnak, amit egy kattanás és egy ugrás jelzett, hogy visszatért eredeti helyére. Ezen túl több csontomnak is annyi lett. Sebaj, erőt vettem magamon és felkeltem. Akkor tűnt fel, hogy a vádlimat átszúrta valami. Ohh, nahát, egy csont!
Az nyugtatott, hogy a nő is elég rossz állapotba került. Végső soron őt temettem magam alá, neki köszönhető, hogy kevés lett a sérülésem. Ezt ne felejtsem el majd megköszönni neki.
Kitéptem egy tollamat és annak a végéből az olaját csepegtettem ujjaimra, majd a csontom által szúrt seb köré kentem egy gyors mozdulattal, azzal begyógyítva a sebet és összeforrasztva a csontot. Még volt pár sérült részem, a maradék olajjal azokat érintettem, hozzásegítve a gyógyuláshoz. Pár pillanati, talán három-négy másodpercig tartott ez a procedúra. Arra eszméltem, hogy támadás érkezik.
Megrántottam a szárnyaimat a hátam mögé húzva őket és visszarejtve őket a helyükre. A jégcsapok nagy része így elsuhant mellettem, csupám vállon találtak.
Összerogytam a földre. Azt hittem mindennek vége. Legyőzött a nő. Amint koppant a fejem a földön a sérüléstől, hatalmas fényt láttam. Ilyen lehet a vége? Talán ezt látjuk mi angyalok? Visszatérhetünk Isten fényességébe halálunk után? Nem, az lehetetlen, nincs lelkünk. A fényesség erővel töltött el. Kipattantak a szemeim, és telekinetikus erőhullámot küldtem körbe magamból, fellöktem mindnekit, ki talpon állt. Nehéz volt a mozgásom, ahogyan felkeltem. Két tollamat szakajtottam ki ezúttal, gyorsan visszadugva a szárnyamat, és olajával bekenve sérüléseim.
Most már elég, ha mondom! Nem kell harc! Foglalkozzunk valami békésebb megoldással – mondtam, miközben nem értettem, hogy mi történt. Hogyhogy újra van erőm, sőt. Több erőt éreztem magamban, mint az előtt. Talán isten műve ez is? – Meg is van! Tánc! Gyere, táncoljunk inkább! – jutott eszembe egy megzavarási mód. Hogyan is csinálta Uriel?
Egyenes a hát, kecsesen kitartva a kéz, orr fenn. Illúzióval egy testemhez simuló ruhát és balettcipőt varázsoltam magamra, persze ez csak szemfényvesztés, valóban páncél volt rajtam.
Lábujjhegyen, kecsesen fordultam. Megálltam egyik pillanatban, és egy cifra tánclépést demonstráltam. Lábujjhegyen, majd vissza, aztán újra lábujjhegyen. A lehető legkecsesebben csináltam meg ezt háromszor, aztán perdültem egyet, és egy ugrást hajtottam vissza, behajítva a lábaim, és tartva a levegőben a földön lévő pozíciót, gyors, apró mozdulatokat téve velük, ahogyan az a híres Tschajkovskij darab egy jelenetében van megírva. Utánoztam azt, amit egyszer láttam az arkangyaltól. Mikor a darabból ezt pár mozdulatot végrehajtottam egy kis improvizálásba mentem át, miközben elképzeltem, hogy egy fehér tollas vízi madár vagyok, aki táncol a tó vizén.
Ezután egy Cabriole nevezetű mozdulatot hajtottam végre. ez több ugrás volt, mely lényege a combok összeütésé a levegőben, közben váltva, hol egyik kér a fej fölé tartva és behajlítva, hol a másik. Még pár lépés, közben különböző kéztartásokat használva, minél jobban figyelve az eleganciára. Végül a hatalmas fináléban egy piruett következett. Jobb lábamon fordultam körbe kétszer, míg a másikat felemeltem a térdemig, a lábamat spiccbe helyezve. Lezárásként kitoltam előre a kezem, minta megböktem volna valakit, lassan, amikor kiléptem a mozdulatból, féltérdre ereszkedtem, a bal térdem a földön volt, és a lábam még mindig spiccben lent a földön. Így hajoltam meg a karjaimat hátra kitartva, kissé esetlenül, bár azért valami nemességgel, kecsesnek tűnve, talán valóban az is voltam, akár egy hattyú. Szinte a fülemben csengett a művész zenéje.
A meghajlás után eltűntem, és pár pillanat múlva visszatértem, talpig páncélban, páncélkesztyűvel is ezúttal.
- Látod, akár táncolhatunk is. Nem kell több csontunkat összetörni.


avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 10, 2018 3:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
A harcos kitörlni a szörny emlékeit - igazán okos egy ötlet ez-, mely rátámad, majd pár utcával arrébb repíti. A bestia nem tétova, így halad tovább, a közeli emberekre mind lecsapva…
Phanuel új taktikához folyamodik. A magasba reppenti a nőt, mégpedig azért, hogy aztán szélsebesen közeledjenek a beton irányába.
Terve ezúttal is működik. Térde Delphinia gyomrába landol, azonban ő sem ússza meg karcolások nélkül. Pár törött csont, de oda sem neki. Sok harcot végig szenvedett már az évszázadok folyamán, ennyi még neki is bőven belefér.
Hiszen egy cél lebeg a szeme előtt. Menteni az embereket. De vigyáznia kell! Ha nem figyel nem csak a kórház, de ő maga is lassan megfagy. A leviatán ugyanis épp őrá támad, mégpedig alantas módon. Szárnyait célozza meg jég csápjaival, azon szándékkal, hogy megfagyassza őket. Ha sikerül elérnie őket - és ha nem tesz Phanuel ez ellen semmit, akkor sikerülni is fog neki. Tollai szélei kezdenek megfagyni és a jégvirágok egyre jobban haladnak beljebb egészen a szárnyak tövéig.
Kettejük harca nem ért még véget és…
Mintha a levegő megállt volna. A hideg a ködben egyre jobban rázza őket. Minden leheletükkel párával gazdagítják a közéjük szorult levegőt.
A kórház pedig egyre jobban a jég fogságába záródik.
Mintha megállna a levegő, az idő, a tér. Minden. Alig érzékelik, hiszen az események suhannak tova.
Villám csap le a távolba, majd egy hatalmas robbanás rázza meg a talajt. Az épületekről vakolat darabok zuhannak alá. A jégfal megtör, hajszálrepedések jelennek meg rajta.
Majd a semmiből opálos kékségben játszó fányáradat hasít végig a városon, megrázza a házak épületét, néhány ablak üvegét kitöri. Átjárja az embereket, a harcolókat.
A szörnyek pedig...Nem egyszerűen megszűnnek létezni, hanem mintha a fény magába olvasztaná őket.
A kéklő fény, mely folyóként söpör végig a városon a tengerek felett illan el. Hitetlenkedhetnek a harcolók, viszont egy valamit érezhetnek.
Erejük visszatérőben van. Sőt mi több! Mintha több lenne!
Viszont a lények megszűnésével a kórházat jéggé borító varázslat is megszűnik…



avatar




P r e t t y   S K I N
again and kissed and held him tight

☩ Reagok :
23
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Kedd Szept. 04, 2018 2:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Rejtély a ködben
 
Beváll! Az undormány csók után, újra kaphattam egy kis erőt, ami segített nekem abban, hogy ne kerüljek folyton a földre, bár ha az angyalkán múlik, addig rugdossan, még élni, csak drágám, én nem halok meg olyan könnyen. Nagyobb fájdalmakat is elvieletem már az életemben. De szokásához híven mit tesz? Lefejel.

HIába a telekinezis, az angyalkám felreppen. Kapd be! Remek szleg nem rég tanultam. Nem engedem a jégnek, hogy olvadjon igyekszem az embereket egy helyen tartani.
- Piroska, miért tértél le az ösvényről.Hát nem félsz a gonosz farkastól? - Mosolyodom el. És lassan lépdelek az emberek irányába.
Lecsap rám! Kigondolta volna, hogy ehhez folyamodik? ÉN! Felvisz a magasba, nyakam szorítja, de még így is képes vagyok a mókára. - Nem volt elég a csók, már a szex kell drága, és a felhők felett? - Torzult hangon, de beszélek. Majd zuhhanni kezdünk, s ismét megcsókolom az aszfaltot. Sikerül egy kicsit messzebb lennem tőle majd, hogy feltudja állni, s szavaira választ adni.
- Nekem csak belőled van elegem. - Mondom.
Majd jég csapokkal ajándékozom meg kedvességét, ami remélhetőleg eltalálja, hiszen direkt a szárnyára célzok.







○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

avatar



☩ Reagok :
96
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Vas. Aug. 26, 2018 8:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Elveszve mint szürke szeráf...

Jáde csapat
zene • szószám: - • Credit:

 
A roham sikerült. A démon – furcsa ilyet mondani – megmentése szerencsére sikerült. Hogyha nem érek ide időben, akkor a kis füstös a semmibe veszik, vagy legalább új testet kell keresnie.  A farkasok meg pár törött csonttal lettek megajándékozva, legalábbis remélem.
Érzem a sikert, a karom lenül és látom a penge ívét. a húsába mart a vas, de elrántotta magát, cserébe némi fekete vér spriccel rám. Eltaláltam egy artériáját. A sikolyától majdnem kiszakadtak a dobhártyáim, de megsebeztem. Még egyet akartam felé lépni, befejezni azt, ami nem sikerült, de ekkor a hátam mögül csapás érkezik. Mozdulok, de a fagyos penge megsebesíti a rúnás karomat, de a rúna csak karcolás már, minden ereje elszállt, maximum a szőrét perzselhetem meg vele. Nem is vesződtem az elmúló rúnával, egyszerűen belerúgtam a farkasba, majd intve felé egyet kitöröltem minden emlékét ezzel összezavarva a bestiát. Az agyának teljes törlést adva, majd meghajlítva a teret távolra helyezve őt, úgy ét sarokkal odébb. Ezután az ismeretlen fekete vérű lény felé indultam, hogy befejezzem, amit elkezdtem, de hirtelen előttem termett, és szájon csókolt.  Éreztem, hogy érintésére elhagy az erőm. Elszívja tőlem. így tudja visszanyerni az erejét. Egy pillanatnyi habozás után megfejeltem a nőt, de már igy is sok erőmbe került ez a csók.
A fejelés után egy lökést éreztem a mellkasomon, és már hátra is repültem, de időben kinyitottam a szárnyaim és felreppentem. A karomon lévő sérülés részben összehúzódott ekkorra. Olyan magasra szálltam, amilyenre csak lehetett, körbe néztem a terepen. A kórházat és egy másik épületet a jég kezdi bebörtönözni. A szemeim elkerekednek, és látom, hogy a nő az emberek felé szedi lépteit.
Mivel tudom, hogy az a nő veszélyes, így becélzom, és jól bevált módszerrel lecsapok rá a magasból. Egy kezemmel a nyakába próbáltam marni, hogy teljes erőből szorítva egyet rajta felhúzzam őt is magammal, és repüljünk egy kicsit. Ha sikerül amilyen magasra csak tudom felviszem és onnan, őt előre a föld felé tartva, zuhanni kezdek. Ha minden jól sikerül, akkor a becsapódás lendületétől a térdem az ő gyomrába érkezik pont, vagyis próbálom úgy csinálni, hogy minél jobban érezze a becsapódást. Félek, hogy ezt a mutatványt nem sikerül pár törött csont nélkül megúszni, de legalább az emberek biztonságban lesznek. A zuhanás pillanatában az eddig jéghideg arckifejezésem egy halvány mosolyra vált. Milyen érdekes, hogy a fény szolgái ekkora erővel és ilyen brutalitásra is hajlandók. De érzem, hogy ideje véget vetni a küzdelemnek.
Ha földet értünk megszólalok a fejében, bármilyen fizikai állapotban is legyek
- Nem elég a harcból? Add meg magad, még napokig játszhatjuk ezt.
Ez nem volt teljesen igaz, kezdek nagyon elfáradni. A sérülések folyamatos öngyógyulása miatt lassan tényleg rám férne egy alvás. Gyengülök. Amióta be van zárva a menny, még gyengébb vagyok, mint voltam. Csak ócska és barbár trükkök maradtak nekem a harchoz is. És lehet, hogy a következő lépésem már csak a menekülés lesz. Eközben a bukott felé pillantok, szörnyek támadják, nincs, aki az embereket vezesse, bár így, hogy a személyt, ki az életükre kívánt törni lefoglalom, kisebb veszélyben vannak.




avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 25, 2018 10:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
Delphinia “élete” egy hajszálon múlt. Persze ennél sokkal több kell ahhoz, hogy végezzenek velük, a látszatot mégsem adja meg a vele harcolókkal. A kutyák vészesen fogyatkoznak.
Ő mégsem adja fel. Újra támad, ezúttal ő, a vizet kihasználva terem Phanuel előtt, ajkáról csókot lopva szívja el energiáját. Hiába merül ki gyorsan, lám… Kreatívan megoldja, hogy feltöltődjön.
Nem kell neki sem sok, s már újra támadásba lendül. Telekinézissel löki arrébb, ám az angyalok szárnyakkal megáldott lények. Ezt kihasználva marad talpon, mindössze pár métert csúszik hátra.
A leviatán mégsem marad tétlen. Már nem foglalkozik a természetfelettiekkel, nem…
Az emberekkel. Hiszen a kórházba rossz ajtón térnek ki. Nem arra, amerre Ithya mondta neki. Az embereket veszi támadás alá.
Oh, szegény pára, ha tudná, hogy nem tudja megölni őket végleg. De ettől még rémes fájdalmakat tud okozni eme halhatatlan lényeknek, és ha nem figyelnek rá, akkor bizony megteszi.
S mégis ki figyelne?
Mephistophelés mintha álomvilágba szenderült volna, mi történhetett vele? A vörös nő bűbája alá került volna? Vagy esetleg tényleg nem érdekli a harc? A kislány kibotorkál a kórházból. Látja megmentőjét a földön térdelni. Kiáltana neki, ám Delphinia ekkor terem előtte…
Ithya pedig a maradék kutyákkal harcol, már tudja, hogy mi ellenük a szer.
Phanuel pedig újra előre próbál kapni. Vajon kinek segít? Ithyának? Mephistophelésnek? Esetleg az embereken?



avatar




P r e t t y   S K I N
again and kissed and held him tight

☩ Reagok :
23
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Szomb. Aug. 18, 2018 12:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Rejtély a ködben
 
Démoni elme trükk hasztalan mindent látok magam elött, de pihenésre lenne szükségem. Lények, testvérem kis pajtásai kardjukat maguk után húzzva lépkednek, haladnak felénk. Nem támadnak, fogukat kimutatják, akár egy farkas a zsákmányra, karjuk jéggé vállik, s démon felé haladnak. Jól eső mosoly jelenik meg arcomra.
Kiáltása mit sem jelent számomra, hiszen nem én irányíttok, de ő higgye csak ezt. Lények bár hallgatnának rám, bár lenne ekkora erőm.
Szárnyas ismét ellenem indul, azt hiszi én irányítok, de ha engem meg is tudna ölni, se hallnának meg a lények. Szemeim felvillannak, melyeket még atyánktól örököltem, s penge hangja csak úgy süvít. Fejem a reflexeimnek hála maradt a helyén, de nem lettem sértetlen, ismét véremmel szennyeződöm.
Összekaparom maradék erőm, s termek gyorsan az angyal közelébe, majd akarva akaratlanul csókot lehelek ajkára, mivel igyekszem a mágiáját elszívni, hogy előre kaphassak. Sikerül? De azonnal lököm el, s ha sikerült telekinezessel lököm el magamtól.
-Hmm..fincsi- vonom fel szemöldököm.  Szökőáram az, mely képessé tett erre, hiszen jócskán elvette a figyelmét.  

Erőm félturbózóm, ismét támadhatok, de akkor már talán az embereket veszem célul.









○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 13, 2018 9:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
Féltucatnyi szörny rohangál fejét vesztve a kórházba. Emberek után kutatnak, lelkek után, kiket megsemmisíthetnek. Az emberek pedig menekülnek, előlük, bebújnak az ágyak alá, szekrények mögé. Polcokat borítanak fel, hogy lassítsák a benti lények mozgását. Szemmel láthatóan sikertelenül. Mégis nehezebben mozognak, mint az emberek. Túl magasak, túl szélesek az embereknek szabott szűkos folyosókon.
Kitört a káosz.
Ezen próbál Ithya erején felül úrrá lenni. Hangja bár néhol kétségbeesett, egy-egy talpraesett ápoló és orvos máris a segítségére sietnek. A krónikus és mozgástehetetlen betegeket mentik először, a vészkijáraton át a rendelőintézet mögé. Máshova próbálják terelni a szörnyeket.
Aztán észrevesz valamit. Egy használható technikát. Szíve vágyik a harcolók iránt, Phanuel mellett kíván lenni. Vállát, vállának vetve harcolni, mint a régi szép időkben. Belesajdul dobogó szíve, jelentéktelennek érzi magát. Pedig ha sejtené, hogy sokkal többet tett, sokkal többet segített, mint amennyit ő magáról gondol…
Tekintetét elszakítja a harcolóktól, új taktikát eszelt ki. Menekülőre fogja ő is, mindaddig, amíg egy szertárba nem találja magát. Káros szenvedélye kapóra jön számára. Pillanatok csak, amíg szíve hevesen dobban, fülében hallja őket, a külvilág zaját elnyomva. Az ajtó nyílik és egy rusnya pofa nyálával teríti el. Karját vágja le, s hiába pusztul el, és jönne kettő a helyére, a Bukott sokkal gyorsabb.
Tűzbe borítja a lényeket, hajának széle megpörkölődik. Viszont a szörnyek, túlvilági halálsikolyt hallatva válnak immár véglegesen porrá.
Lábait a külvilág felé viszi, futólépésben, s ami kint fogadja.
A rémület fogja el…

Phanuel erejét használja, hogy a démon köré sereglő lényeket eltávolítsa tőle. A szörnyek a magasba emelkednek, egy pillantra megállni látszanak, hogy aztán, mintha a gócpontban egy láthatatlan robbanás történt volna, a szélrózsa minden irányába reppenjenek. Mindeközben Ithya édes hangja töri meg a pillanatnyi csendet.
A harcos angyal mégsem vesztegeti idejét. Delphinia ellen indul újra. Trükkje hatásos, a kígyó csak azt látja, hogy szemből próbál támadni, a feje magasságából.
Szinte már túl tökéletes a terve, hogy bármi baj üssön be.
Delphinia szemei kígyótekintettel figyeli a pengét, melyet hárítana… Ám a pengét mégsem ott érzi, ahol látja őket. Semmi másnak nem köszönheti azt, hogy nem vált egy fejnélküli lovassá, mint régről híres reflexeinek. Mégsem mozdul elég korán, és mégis. A kard mélyen a nyakába fúródik, átvágja az emberek számára létfontosságú artériákát, a torkát mégsem éri el. Ő is túlvilági hangon kiált fel, egyfajta energiát szabadítva így fel. Gyorsan mozdul. Vészesen közel van hozzá az angyal, de ez még segítségére is lehet. Újra.
Phanuel terve csak félig sikerül. Nincs arra ideje, hogy a vasdrótjait is segítségül hívja. Hiszen az örjöngő, fekete vérében fürdő fúriával találja magát szemben, ki erre a lépésre mit tesz?

Bármit is a féltucatnyi szörny lassan kezd magához téri. Ki hova reppent, ezt a Bukott szemmel is követheti, rémülete után. Láthatja, hogy aki a kórház falának csapódott annak kardja megérinti az épületet. Lassan vonja körbe az épületet a jég. Egy másik szörny ugyanezt műveli a szemközti épülettel is… Egy harmadik pedig pontosan Phanuel mögött kel életre. A szörny érzékeli, hogy bár nem gazdáját, de egy hozzá hasonló van bajba. Vészesen emelkedik az angyal mögé, ki ezt se nem látja, se nem hallja. Kadrját hirtelen sújtja le rá, csapását mégis eltéveszti. De nem végzetesen. A jégkard súrolja Phanuel rúnákkal tarkított alkarját.
Egy negyedik szörny pedig nem messze Ithyától kel életre…




avatar



☩ Keresett személy :
He found me
☩ Reagok :
7
☩ Play by :
Jessica Chastain

Utolsó Poszt Pént. Aug. 10, 2018 9:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




A kórházban katartikus káosz tombol. Az emberek – legyen az orvos, ápoló, beteg, avagy éppen hozzátartozó – felbolydultak; olyan most ez az egész, mint egy méhkas, és a zümmögés, a zizegés a koponyám falain ver visszhangot. Teljes a zűrzavar és a pánik. Kézzelfogható a feszültség. A félelem. A pánik. A rettegés. Csak az jár a fejemben, hogy nem hagyhatom, hogy ezek az emberek itt, bárki közülük, meghaljon ma. Nem engedhetem, hogy az ismeretlen, idegen entitásoknak hála az egész planéta e sorsra jusson. Nem. Az nem lehet. Pontosan tudom azt, amit Mephistopheles már rég tud: csak egy apró homokszem vagyok, semmi több. A kirakós egy jelentéktelen kis darabkája. Se több, se kevesebb. És, amióta elveszettem a szárnyaimat, és ezzel egyidejűleg az összes képességemet, már ennyit sem érek. Semmi vagyok. Senki vagyok. Hontalan, magányos bóklászó, bolyongó lélek, kilátástalanul, sorstalanul. Csak és kizárólag az lebeg a szemem előtt, hogy megvédjem a halandókat – itt, és mindenhol máshol a bolygón (bár jelenleg, ugyebár, meg vannak kötve a kezeim, és az eszközeim nem mozognak olyan széles skálán, mint egykoron).
Mindenkit a vészkijáratok felé terelek, messze a gócponttól – ahol a fivérem, és az a pokolszökevény harcolnak az ismeretlen, rőt nővel. Az orvosokat, és a nővéreket futólag arra szólítom fel, amit valószínűleg amúgy is tudnak, mégpedig, hogy evakuálják a mozgásképtelen, ágyhoz kötött betegeket. És, mivel ez nem tűnik túl gyors, és hatékony megoldásnak, a hangosbemondó mikrofonjába beszélek; újra, és újra, és újra elismétlem kimondott szavaimat, már-már parancsba adom, hogy a lehető leggyorsabban, és legbiztonságosabb módon hagyják el a kórház területét.
Addig mantrázom ezt, amíg már csak páran cikáznak az aulában. Opálos tekintetem az üvegajtó túl felére réved, és a szívem azonnal oda húz. A harcolók felé. Ki, a földi pokolba. Mert mi ez, ha nem pokol? Lángnyelvek nyalnak a tejködbe, groteszk, narancsos-vöröses fénybe vonva a teret, az épület előtt, és oszlopok törnek a magasba, feketére és szürkére színezve az eget – amit nem láthatunk most. De fogjuk még. Ragadozó módjára mozdulok, ujjaim már a kardok markolatára feszül, amikor megindulok. Gyorsan megkerülöm a recepciós pultot, hogy a kijárat felé vessem magamat, de ebben a szentségtelen pillanatban szörnyetegek törnek be rajta; az üveg ezer, szikrázó szilánkra pattan szét, a még itt lévő halandók sikítanak és ordítanak, gyors léptek nesze, melyek a távolba vesznek, tompán puffanó testek. Olyan erővel robbantak be az épületbe, hogy az én hátam is az egyik falnak csapódott, az üvegszilánkok a bőrömet szabdalják, melyekből vér serken; kell egy illanásnyi idő. Csak ennyi. És, mintha a démon megérezte volna, a megálló idő illúziójával ajándékoz meg bennünket.
Tudom, hogy van egy öngyújtó a zsebemben. A dohányzás ronda szokás, lassan, füstösen ölő méreg, de most... most jó, hogy dohányzom. Szemem sarkából meglátok a közelben egy raktárt. Ha nincs nyitva, a szeráffal egy pillanat alatt áttörök rajta. Ott pedig van alkohol, vegytiszta, orvosi alkohol. Az pedig köztudottan roppantul jól ég.
Nagy levegőt veszek, mert tudom, hogy ezek a dögök gyorsak, és csak még gyorsabbak, ha nem harcolok ellenük, hanem menekülni kezdek – látszólag -, mint a préda. A préda, amit le kell teríteni, amit le kell vadászni, amit meg kell ölni, amit fel kell zabálni.
Amint mozdulni tudok, a szertár felé rohanok. Hallom, ahogy a karmok, és a régi lábbelik talpa koppan a steril járólapokon. Szinte a nyakamba lihegnek a bestiák, szinte érezni vélem a leheletüket a bőrömön. Szerencsére a szertár ajtaja nyitva van, feltéptem, és amikor belépek a szűk helyiségbe, bevillan: ez a szűk helyiség akár a koporsóm is lehetne. És lehet is, ha nem vagyok elég gyors. Áttetsző, víztiszta folyadékokat veszek magamhoz, mindent, amin virít a jelzés: tűzveszélyes, gyúlékony, mérgező. A belépő, rám rontó, démoni kutyát elrúgom magamtól, a szeráffal felé suhantok, úgy hasítja a húsát, mint kés a vajat. Lemetszettem a jobb karját, melyben a saját kardját tartotta.
Megtanítom ezeknek a dögöknek, hogy milyen, amikor sarokba szorítanak egy bestiát.
Nem foglalkozok a zárakkal, ami üveg, annak a nyakát letöröm egy ajtófélfán, és a szörnyetegeknek hajítom. A gyér fényben csillog a bundájukon a vegyszer. Mindenféle kemikália veszélyes, mérgező elegye. Az öngyújtót nem is kell eldobnom, vagy hozzájuk érintenem, elég, ha elhúzom mellettük, ahogy a kijárat felé futok, már a vegyszerek párája is felgyullad.
Kisebb robbanás, és a lények kínkeserves, gyötrelmes, utolsó, elhaló vonyításai és ordításai követik az utamat, és ugyanilyen hévvel futok a testvérem és Mephistopheles felé. És látom. Látom, ahogy az egyik bestia a démon felé tart, fenyegetően a magasba emeli a pengéjét.
- Ne... ne! Mephistopheles! – üvöltök. Kétségbeesetten. És nem hezitálok, azonnal felé kezdek futni, nem törődve az esetlegesen utamba kerülő szörnyetegekkel, de tudom, hogy nem fogok odaérni időben, és, ha a démon esetleg valamiféle olcsó, bazári trükk miatt moccanni sem tud, amivel az idegen nő sújtotta, akkor... akkor. Mi lesz, Ithya? – teszem fel magamnak a kérdést. Megszabadulsz tőle. De valóban ezt akarod? Nem. Te magad akarsz végezni vele. Ugye?Hát, nem értem oda időben. Nem értem volna oda – de Phanuel igen. Nagy levegőt veszek, és valamiféle megmagyarázhatatlan okból, indokolatlanul örülök neki.



avatar



☩ Reagok :
96
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Pént. Aug. 10, 2018 7:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Elveszve mint szürke szeráf...

Jáde csapat
zene • szószám: - • Credit:

 
A démon időnyerése jól jött. Amint feltűnt, hogy a nő nem hajlik a további fegyverszünetre, egy pillanat alatt eltűntem, és vissza is értem. A köteg drótot a vállamra akasztottam a kés a kezembe. egy csomag só az övem egy kis tarsolyába töltve.
A kép, amire visszatértem, az egy csapat szörny volt, amik éppen a démonra akart csapni. A karjukat már súlytásra készen tartották. Egy mozdulat kellett volna, hogy a démonon a kardok átszeljenek. A fejemmel intettem, és hatalmas erőt fejtettem ki az elmémmel. Egy pillanatra még a fejem is belefájdult, hiszen akkora erővel löktem el a farkasokat. Mindet löktem egyszerre. Nem szórakoztam velük. Megóvtam a démont. Tudtam, hogy adott esetben a rúnás kezemet kell majd használnom, de most a rúnáktól „szűz” kezemben lévő kést szorongattam.
- Elég legyen ebből! – mordultam fel, és a nő felé rontottam. Fizikai erőmet bevetve indultam felé. Bármikor irányt tudtam változtatni, ha akartam, mivel felkészültem rá, hogy esetlegesen egy kődarabot kapok az arcomba.
Felé rohanok, majd csapásra készülök. Aljas trükk, amire még úgy hittem, hogy van erőm. A csapást elindítottam fentről, karom minden izmát beleadva az ütésbe. A bal oldali nyakra érkező ütést az célpontom nem annak látta, ami valóban. Annyit ferdítettem a valóságon, hogy a suhintást egy csípő, vagy inkább oldalra érkező ütésnek látta a becsapódás pillanatáig. Ha a tervem sikerül, akkor a késsel a nő nyakába metszek, kishíján lefejezve őt.
Aljas egy húzás volt ez tőlem, de ha így valamelyest a cél felé bírom mozdítani a lehetséges végkifejletek csúszkáját…
Amennyiben sikerül meglépnem ezt, a testét, ha csak tudom, akkor beletekerem a köteg drótba. Úgy kötöm a drótot, hogy kereszt alak is kivehető legyen benne, több is. Erősen hajtogatom a drótot. Akképp gúzsba kötöm, hogy képtelen legyen moccanni, hogyha feltámad, ahogyan én tenném egy ilyen után. Majd a biztonság kedvéért, ha ez sikerült, a kést beleszúrom a szívébe, hogy tovább tartson ez a vegetatív állapot, amit nem végleges halálként nevezhetünk a nevén.
Ezek után, a kezemen lévő rúnát felhasználva, az első lényt, ami rám támad, hatástalanítom, belé ölöm a rúna erejét odáig, míg el nem ég.



avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 10:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
Phanuel meglöki a leviatán nőt, amaz pedig elveszti egyensúlyát. Mégis még küzd. Frusztrálja a tudat, hogy ennyire képes most csak. Hova tűnt hajdanvolt ereje?
De hasonlókat érezhet a harcos angyal is. Hiszen régebben ennyitől nem fáradt ki. Most pedig? Hihetetlen, hogy ez épp velük történik meg és éppen most. Ezekben az időkben, amikor az embereknek kellene segíteniük.
Viszont elméjük gyorsan jár. Mephistophelés egy olcsó trükkhöz folyamodik. Még ha illúzióval is akarja elérni, hogy Delphinia úgy lássa az idő megállt, nem jött össze. Az ő ereje is jócskán megcsappant. Saját magát másolta le nem egyszer. Sok erőt felemésztett, még akkor is ha egy gyermek vérét használja, hogy visszaszerezze.
Viszont ez most nem jött össze neki. Delphinia mindent lát maga körül, de pihenésre szorul. Ahogy a harcos és a démon is.
Pillanatnyi tűzszünet, csak amíg, mindenki összeszedi magát.
De az idő nem változik, halad tovább. A szörnyek szemei vérben forognak. Nem maradtak csupán négyen odakint. A kadot maguk után húzzák, úgy közelítenek Delphiniához valamint Mephistopheléshez.
Phanuel egy kis időre eltűnik, s amikor visszatér már azt láthatja, hogy négy felől fogják közbe a démont és a leviatánt. De egyelőre nem támadnak, csak vicsorítanak. A mágusuk odaveszett, erőt nem kapnak már tőle, karjuk mégis jégkarddá változott.
Egységesen emelik fel a kardjukat a fejük fölé. Ártó szándékkal egyszerre fordulnak a démon irányába. S egyszerre készülnek lesújtani rájuk…
Ithya mindeközben bent segít. Ha látta is, hogy mi történik odakint, azt mindenképp hallja, amiről bent diskurálnak. A tűz segít a bestiák ellen. Hamar belátásra tér és parancsokat osztogat. Próbálja feltartani a lényeket, hogy azok ne akarjanak ártani az embereknek. Óvja őket, hiszen Atyja is ezt kívánná tőle. Be akarja bizonyítani hogy még mindig jó harcos. Hogy ott van a helye az angyalok között. Vissza akarja szerezni szárnyait, de úgy nem fogja tudni, ha hagyja az embereket elveszni.
Ha lehetősége van rá, akkor maga is alkalmaz gyúlékony eszközöket, hogy mihamarabb pontot tegyenek az ügy végére.



avatar




P r e t t y   S K I N
again and kissed and held him tight

☩ Reagok :
23
☩ Play by :
☽ Madelaine Petsch

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 02, 2018 11:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Rejtély a ködben
 
Összeszedem magam, míg a szárnyas mással foglalkozik. Erőm nem elég, hogy elbírja a kocsit, így elhajlok inkább. Fáradok, s érzem, ahogyan vér csordogál az orromból, letörlöm a fektén izzó vért, s feltápászkodom. Tűz keletkezik, s hiába akarnék még egy amazonosat ordítani, nem jön ki hang. Tátogok akár egy hal. Hurrikánszerű szél támad, s bele túr vörösen izzó hajzuhatagomba, s megemeli szoknyám. A lények egyre csak vicsorogva haladnak előre, s ölni akarnak. Elmosolyodom, mikor...

Két középső ujjam halántékomhoz szorítom, hogy halljam, s oda figyeljek, a hangokra, amik felzendülnek a fejemben.

"~A város kincset takar. Az emberek lelkei mágiákat rejtenek. Erőnk hatalmasabb lehet bármi másnál, mint egykoron. Nem lesz szükségünk többé sem Amarára, sem senkire. A világ urai lehetünk.~" - Ki vagy te? - Ordítom el magam a tátogó szörnyre. Emberek lelkei mágiát rejtenek? Ez lesz az? Ez? Így kapjuk vissza?
Robbanás, s újra remegő lábaim megcsuklanak, gondolataim elterelődnek. Ne! Nem lehet. Egykoron oly erős voltam, s sebezhetetlen, a világ ura, de mára mi lettem? Egy törékeny porcelán baba, aki még egy autót sem tud eldobni? Néhány démoni hasonmást is elfúj a szél, s semmibe lesznek.

***


Elém kerül a harcos, nem igazán állok a lábamon. Hiába tagadja, ő is fáradt már, taszít rajtam egyet. Ismét egy remegés, mi majdnem sikeresen ismét eldönt, de igyekszem maradni. Ruhám tépett, hajam kócos. Véremmel szennyezett vagyok, de meg védem őket. Démon hozzám intézi szavait, melyekre fintorodom. - Azt erősen kétlem. - Mondom. Lassan forgatom fejem, s mosolygok, majd egy maradék vízcseppel játszadozom ujjaim hozott. Terveimben az szerepelt, hogy jéggé válik majd, s szívébe állíthatom.
Szörnyek keze karddá formálódik, s mindent megdermeszt, amihez hozzá ér. Pillantásom ide-oda csapkodom. Víz már nem segíthet többé, hiszen a forrásom is befagy. Mi lesz velem?

Ismét csak hozzám szól, s egy mosollyal állok ott, s nem mozdulok, víz még mindig csak pörög kezem között, még megfagy s lepuffan. Franc más terveim voltak veled. Az idő nem áll meg, de úgy érződhet, hogy vánszorog. Fáradtak vagyunk, nem haladunk semmit. A vörös talán még a lényeket püföli? Phanuel nem messze áll tőlünk. Nem támad senki, kivéve a lények, kik most talán nem zaklatnak minket. Talán, mert itt állok köztük? Vagy nemsokára nekik jön egy? De mérgük cseppent sem múlt el, hiszen testvéreik elégtek.
- Veled? - Mosolyom szélesebb. - kihúzom magam. - Magam célja érdekesebb. - Mondom, és persze a családomé, de ezt nem szükség szerű tudnia. nevetek.  Tudom, édes. De nem most jöttem le a falvédőről. - Mondom, jelezve, hogy nem tud becsapni.










○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




The snake always bite you

avatar



☩ Reagok :
96
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Kedd Júl. 31, 2018 11:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Elveszve mint szürke szeráf...

Jáde csapat
zene • szószám: - • Credit:

 
A robbantás sikerült, és rengeteg szörny odaveszett. Szerencsére időben eliszkoltam a tűztől, hiszen kellemetlen lett volna, ha leég a karom. Rendkívül fájdalmas. Kevés szörny maradt, talán négy, de nem igen számoltam meg őket. Elfáradtam. Az erőm fogytán, nem sok maradt, több varázslásra kötve hiszem, hogy képes leszek.
Verejtékezek, ami nem jó jel, a kimerülést jelzi. Természetesen ez a kimerülés nem fizikai, vagyis ekképpen biztatom magam, de rá kell jönnöm, hogy gyengülök. A nőnek ugrok, hogy ellássam a baját. Végrehajtó, fegyver, ez voltam én, ez az igazi valóm. Talán, ha mindig ilyen lettem volna, Raguel még élne. Nem! Phanuel, nem hibáztathatod magad, nem a te dolgod volt őt megvédeni!
Harcban előjött a régi önmagam, a kegyetlen, hideg gyilkológép. Nem gondoltam a helyzet diplomatikus megoldására, hiszen az a lény, amivel szemben álltam veszélyes volt.
Erőhullámot éreztem, megremegett a föld, és a farkaslényeken változást észleltem. Ez így nem lesz jó. A farkasokat keresztezték a jéggel, vagy nem tudom, de a karjuk lett a fegyverük. Veszélyes helyzet, még jó, hogy valami történt.
Hamarosan közbelépett a démon is. Mivel a nő nem igazán volt a lábán, így csak taszítottam rajta még egyet, mikor a démon megjött.
Nos igen, ez az ő stílusuk. Megállnak, és negédes hangon üzletelni próbálnak. Alattomos férgek az ilyenek. Régen gond nélkül visszataszítottuk őket a pokolba, most a szövetségeseink és gyengék vagyunk.
Ha a nő abbahagyja a cselekvést a társalgás hatására, akkor én is csak csendben állok, és várom a fejleményeket. Be kell vallani, néha jók a démoni módszerek, ha másra nem is, akkor időhúzásra. A közelben maradok, nem megyek messzire, csak farkasszemet nézek a szörnyekkel, amíg a démon tárgyal.
~ Mephistopheles, mégis mit csinálsz? – kérdeztem tőle a fejében, ha gondol a válaszra, akkor úgy tud válaszolni, és a nőnek fel sem fog tűnni a kommunikáció, vagyis remélem. Nem értem a tárgyalást, hiszen ennek a helyzetnek nincs ilyen fajta megoldása, esetleg, ha elkapjuk.
Amíg ők beszélnek, megdermedek, amint a kezemen lévő vér szagát érzem. Démoni szaga van. A démonoknak eleve van egy olyan jellegzetes kénes, füstös szaguk, és ez keveredett valami mással. A fekete vér érdekes volt. Bűzlött a tisztátlanságtól, rosszabb volt a démonoknál, ami azért nagy szó, de akkor ez a lény hasonlít hozzájuk. Tehát akkor só, szenteltvíz és hasonló dolgok betehetnek neki. Ha a vas is a gyengéje, akkor a kocsival nem kis mennyiséget adtam neki belőle.
Pihenésé lett a főszerep. A démon időt nyer nekem azzal, hogy beszélteti. Fel tudom mérni a terepet, és töltődök. Talán meg kéne benne bíznom. Rá kell jönnöm, hogy amit csinál, az csak gusztustalan illúzió, nem akar szövetségre lépni a nővel, vagyis remélem, hogy nem az az illúzió, hogy velem érezteti ezt. Démonoknál nem lehet tudni.
A jeges szörnyekkel nézek farkasszemet, akik megálltak. Nem támadnak feltétlenül, fegyverszünet van.
Jót tesz az adott idő, mivel tudok pihenni, a fizikai erőm hamar visszatér, a mágikusból is valamennyi visszatért, de ez édes kevés.
Mivel a terepet is felmértem, így keresem a segítséget, ami úgy tényleg érdemben hozzátenne a dolgokhoz.
A harcot csak akkor folytatom, ha a nő kezdeményezi és nem állítja meg a lényeket. Alapjáraton csak tervezem a rajtaütést, és a gyors elfogását a nőnek.
Minden az adott körülményen múlik. Igaz, hogy szívesen pusztítanám el a veszélyt jelentő nőt a démonnal együtt, de ezt most nem tehetem meg. A démont mindenképp életben kell hagynom.
A lopott idő alatt az ispotályba nyerek betekintést. Egy ilyen helyen csak kell lennie sónak, vagy hasonlónak, nem? Kis asztrális síkon való kutakodás után találok sót, és a szertárban vasdrótot is. Bizonyosan a karbantartáshoz, ha szükséges valamit valahova odadrótozni, plusz az orvosi szobában lévő konyhapulton egy konyhakést is kinéztem. A tervem készen áll. Ha a nő harcot kezdeményez, akkor én eltűnök a visszanyert erőből, és rettentő gyorsan beszerzem őket, majd visszatérek a harctérre.




Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 5:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
Káosz, a legkedvesebb barátom jár soraink között. Az érdeklődésem most kezd alább hagyni, ahogy látom, hogy sem a Vörös Ismeretlen nem erős, sem az angyalkák, itt csak ezek az eszetlen bábuk, akik érdekesek per pillanat még, de nem azért, hogy legyőzzem őket. Ohh nem, ugyan, nem fognak életben maradni sokan, hiszen mégis csak a territóriumomra léptek, a lelkeket nem könnyen adományozom. Ami az enyém, az az enyém és kész. Ezen nincs mit magyarázni, én pedig egy önző dög vagyok, aki nem - ismétlem nem - osztozkodik.
Ithyára mosolyogtam. Csak ennyire futja? Régebben csípősebb volt a nyelve. - Még mindig jobban áll nekem, mint neked, drága Ithya. - Hagytam a levegőbe a mondatot, miközben haladtam tovább. Az események kezdtek felgyorsulni, pláne, hogy az illúzióim valamilyen oknál fogva elégtem. Ami nem kéne hogy megtörténjen, hiszen csak képek, nem több, megsebezni sem lehet őket, akkor miért is égnének el?
Látva, hogy Phanuel milyen trükkhöz folyamodik, csak lemondóan elhúzom a számat. Isten harcosai? Ha ezek ők, akkor a kérdés csak annyi, miért van még fény? Mert ez a szárnyas ostobán rohan a harcba, inkább eljátszva a hős megmentőt, arra nem gondolva, okosabb is lehetne. Én mentsem meg a seggedet?
A robbanás hatásos, de nem eléggé, noha a gyarló halandókat legalább ébreszti. Nem, nem bámulunk, mint Rozi a moziban! Gyerünk már...
Nem örülök, hogy megint a szárnyas kerül szembe a Vörössel. Egy esélyt elszúrt, még egyet nem hagyok meg neki, csakhogy megremeg a talaj. Nem földrengés, de valamilyen hullám söpör végig, sokakat a földre taszítva, egyesek csak meginognak, míg jómagam pont oly szilárdan állok, mint eddig.
Ezzel jutva el a pároshoz, aki épp hogy képes egymással szemben állni.
- Üdv, hölgyem! Találkoztam már hozzád hasonlóval - mosolyodtam el negédesen, a lehető legbizalmasabban, ahogy mellé sétáltam, de azért a tisztes távot megtartva, nehogy le kelljen vakarnom magamról, bár ettől nem kellett félni. Eddig is csetlett-botlott, csoda hogy most még áll a lábán. - És mondd csak, miért is vagy itt, ha nem te irányítod őket?
Hideg lesz, vagy legalábbis olybá tűnik, és ahogy magam mögé tekintek, látom a beálló változást. Mondja meg valaki, miért próbálkozik még mindig, ha esélytelen a túlélési esélye? Pont nulla... Vagy lesz mindjárt, mert kimondottan unatkozom, és nem szeretem az unalmas dolgokat. Pedig olyan érdekesnek tűnt az egész...
Magamban mosolygok. Jég... Minden megfagy, de meg is marad, úgy tűnik, az alkotót sem ésszel áldották meg. És csak az emberekre hat, ránk nem, így aztán pont ugyanott tartunk, mint eddig. - Sok sikert, édesem. Szolgák nélkül egy hatalom sem ér semmit, azt hittem, ezt tanítják az óvodában. De hajrá, nyírj ki mindent, pusztíts el mindent, és amikor nem lesz semmi, akkor mégis ez a sok agyatlan ki ellen fog indulni? Egy üres világot uralni? - Pillantottam a Vörösre, ámbár szavaimat csak félig intéztem neki. Botor és ostoba népség, de kellően félelmetes, majdnem én is megütköztem a dolgon, majdnem szálon rángattál, bárki is legyél Alkotó. Mélyen szippantottam egyet a levegőből. Démoni... ha nem is teljes vérben. Vajon hogy szeretitek a sót és a vasat?
A Vöröst megölni, aki még csak nem is irányít, de a legtöbbet tud? Kezemre tekintettem, melyet elcsúfított a gyermek vére.
A tűzről letehetünk? Én nem mondanám, a mágikus jeget kéne megszüntetni és a pengék fémét megolvasztani, ami több száz fokot is jelent... De túl evidens, hogy mindenki e szörnyek ellen menjen? Pont ez a cél... A pusztítás, a gyilkosság, mi van, ha ezt megadjuk? Akkor mi lesz ezekkel a förmedvényekkel? Meg a kis agyatlan Vörössel? És a jég? Mi is megfagyaszthatjuk őket, mozgásképtelenek. Nem gyilkolni kell, csak megállítani őket.
Jól van, adjuk meg amit akarnak. Vagy legalábbis tűnjön úgy... Mert mindez csak illúzió.
- Kisasszony, ki az irányító? Jobb ha beszélsz, mert csak felesleges köröket futnánk le, legyen eszed, és mivel nagyságrendekkel nagyobb az erőm nálad, még ha halhatatlan is vagy, ne packázz feleslegesen. A megölésed nem célom, csak az információid. - Mellésétáltam mosollyal, miközben az összes monstrum szörnyeteg megfagyott, és minden kesergő ember is, már ha nem állítottak meg ebben. Megfagyott az idő, csak Delphinia és magam körül engedtem az idő-dimenziójába mozgást. Ennyi ér, bár kellően fog fárasztani, ha sokáig tartom fenn, de erről nem kell tudnia... Jut eszembe az angyalok is megfagytak, csak hallottak minden szót. Tűzszünet állt be, angyalainknak pedig feltöltődés, remélem okosan használják ki a lopott időt. - Még akár szövetségesek is lehetnénk, mert lehet célunk ugyanaz, csak a mód nem. - Hangom komoly, nem tudni, blöff az egész, vagy sem, lehet még pontosan én sem tudtam? - Különleges vagy. - Minden csak csalás és ámítás, de kik felé?

× szóljatok, ha javítsam, igyekeztem, és bocsánat, hogy kiestem az előző körből Sad ×



avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Kedd Júl. 24, 2018 3:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
Phanuel ereje egyre fogyatkozik, mit sem veszít harci kedvéből ő sem. Érzi, hogy egykor amikor még Isten dicsőségében harcoltak sokkal több energiát képes volt felhasználni. Mára ez mind halványult. Érzi az izmai remegésén, hogy fárad. Ilyen ezelőtt még sosem volt. A menny és a pokol bezárta óta napról napra egyre kevesebb az ereje. Ő mégsem adja fel. Atyjának hű szolgája ő. Egy rúnát karcol bőrébe, kardja nem izzik fel, de nem is erre használja.
A harcos minden erejét összeszedi és a szél gerjesztette tornádót trükösen kerüli ki. Gázolajjal átitatott járművet hajít a szörnyek felé, kezével a földet érinti. Egy-két lehetősége lesz csak rá, nem több. De láthatólag nem is kell. Könnyedén szeli a tűz az utat. Hiába a szél, nem fújja el. S amikor elér az autóig…
Az hatalmas robbanással kap lángra, szele megtaszítja az újra lábra álló Delphinát, minek hatására eldől, akár egy liszteszsák. Számos Mephistophelés hasonmás is porrá ég, elfújja őket a szél. A szörnyeknek így válik láthatóvá, hogy ki is az igazi démon és melyik a hasonmás. Egy pillanatra csak csupán, mégis úgy tűnik, hogy elegendő ez számukra.
Nem maradtak már sokan, a szél pedig lassan elül. A kórházba néhányan látták a robbanást, levonták a következtetést. Többen gyúlékony anyagért rohannak, Ithya vajon segít nekik? Vagy a kint harcolókhoz csatalkozik?
Bárhogy is legyen Phanuel és Delphinia kerül egymással szembe. Erejük gyenge, időre lenne szükségük. Idő, mely most nem adatott meg számukra.
Amikor pedig azt hinnék, hogy ennél több már nem jöhet…
Erőhullám söpör végig a városon. Egy újabb. A föld megremeg a lábuk alatt.
A megmaradt lények keze könyékig jegessé válik. Karjuk megnyúlik, karddá formálódik.  Az egyik szörny a földön húzza maga után. A láva lassan kialszik, minden, amihez hozzáér jégvirággá dermed, majd lassan fagy meg. Legyen az a beton, a ház fala, a talajt ellepő tóvá váló tócsa.



avatar



☩ Reagok :
96
☩ Play by :
Chris Hemsworth

Utolsó Poszt Kedd Júl. 17, 2018 1:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Elveszve mint szürke szeráf...

Jáde csapat
zene • szószám: - • Credit:

 
Ithya nővéremet sikeresen kiszabadítottam az alattomos varázscsapdából. A rúnám működött, így a halványan poénos megjegyzésemet le tudta reagálni. Annyival jobb, ha nem veszünk mindent oly véresen komolyan. Oldja a stresszt, ha környezetünk így áll a dolgokhoz, így én mindent megtettem, hogy a harcostársaim ne legyenek túl idegesek.
A bukottat beküldtem evakuálni. és a nővel foglalkoztam, figyelve hátra a démon felé is néha, hiszen az ő segítségével sikerült megállapítanom egy fontos tényt. A lényeket a tűz öli meg végül. Ezt a tényt, örömmel konstatáltam, majd kissé megnyugodva elkezdtem azon gondolkozni, hogy mivel is égessem el a szörnyeket. A gyufa, mely a zsebembe volt az esetleges rituálék végrehajtásának esetére, nem tűnt a legeffektívebb fegyvernek.
Reméltem valami támogatást a démontól is, miután a kocsit az idegen nő felé hajítottam. Örültem volna, ha a kardom lángolva izzik fel, de ennek nem is adtam hangot, mivel egy varázslat foglalt le.
A tenyerembe karcoltam gyorsan egy rúnát, annak a legerősebb változatát. Ez a rúna nem tudott mást, mint azt, hogy érintése meggyújtja a gyúlékony dolgokat. Csak párszor használható, hiszen egy kis idő után lemerül, megcsappan ereje, de hiszem, hogy ezzel elérhetem, amit akarok. Ahogyan, hogy a farkas úgy ég, akár a száraz fa, hittem, hogy képes lesz meggyújtani. Persze, ha sikerül felkarcolnom.
Miután felkarcolom - ami egy-két másodperc – meglátom, ahogyan az egyik farkasnak világít a szeme és a keze fölött egy rúna lesz látható, s a szél tépázni kezdett. A harcot képtelen voltam folytatni, így a kocsit, amiből az ütközés hatására elkezdett a gázolaj erősen szivárogni, a farkasok közé löktem, főleg oda, ahol a varázsló lény volt, tőlem pár lépésnyire, és a kocsi után maradt tócsára helyeztem a rúnával ellátott kezemet, majd besiettem a rendelőbe.
Ha az Úr is úgy akarja, akkor ezek mind sikerülnek nekem, bár a szél nehezíti a dolgom, így ismét a teret manipulálva kicsit csitítom magam körül a tornádónak mutatkozó szelet. Ha nem is sokat segít, de növeli a siker esélyeit.
Sok erőmet elhasználom, de erős, többezeréves angyal vagyok, aki a legjobbaktól leste el trükkjeit. Van esélyem ezt mindet megcselekedni.  
Amennyiben sikerül, a gázolaj meggyullad és rengeteg lény élő fáklyává változik, majd a társukhoz hasonlóan elégnek.
Amennyiben a szél eme javító tényezők ellenére is elviselhetetlen, egyszerűen hátra vonulok, egészen be a rendelőintézetbe, ott segítve a harcokat.
A nőt mellőzöm, hiszen ilyen körülmények között nem igazán tudok vele harcolni.
Ha a varázsló farkas elégésére abbamarad a szél, akkor a nőhöz fordulok, és fele harcolok. Nem szívesen hagyom ott. Erősnek tűnik, el kell kapnom és kik kell faggatnom, hogy kiféle, miféle ő.
Ha eláll a szél, akkor rárontok a nőre, és minden fizikai erőmet és ügyességemet próbálom felhasználni ellene, és elérni, hogy harcképtelen legyen. Hol a térdére, hol a karjaira sújtok.
Véget akarok vetni ennek a küzdelemnek, és győztesen akarok kikerülni belőle.
Természetesen idegesít a kórházba vonuló szörnyek tényezője, amennyiben látom, hogy probléma van, akkor rögtön otthagyom a nőt, és indulok a társaimnak segíteni.



avatar



☩ Reagok :
69

Utolsó Poszt Pént. Júl. 13, 2018 7:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
A harc tovább folytatódik. Mind Ithya, mind a démon taktikusan nem ölik meg a szörnyeket, csak lassítják őket. Szemmel láthatóan van eredménye, mégis ahogy megvágják őket, tapasztalhatják, hogy mintha egyiptomi homokon szántanának végig. Sebük gyorsan gyógyul és egy irányba támadnak.
A rendelőintézetbe.
Túl sok lehetőség nem adatik meg számukra. Phanuelnek sikerül kiszabadítani testvérét a fogságból, addig pedig Delphiniának is van ideje összeszedni magát. Szomorúan kell belátnia, hogy ereje már nem olyan, mint régen volt. Habár könnyedén ér földet, arra már nincs sok ereje, hogy a közelgő autót is fel tudja tartani. Legfeljebb, ha lehajol előle. Ha nem, akkor viszont maga alá temeti kocsi. Érzi, hogy kezd fáradni, ereje már nem olyan, mint régen volt. Sőt. Sokkal, de sokkal gyengébb. Gyorsabban fárad ki.
Amíg ő ebbéli gondjaival van elfoglalva, addig a diskurzus is gyorsan lezajlik a harcos és a démon között. Mephistophelés nem is tétlenkedik, alápörköl az egyiknek. S láss csodát. A szörny elég. Hiába vágtak le megannyit, jött helyére kettő másik, most hamuvá válik. Végleg. Nincs többé másik a helyébe.
A kórház azonban úgy néz ki, mint egy felbolydult hangyafarm. Emberek rohangálnak oda vissza. Akiket a szörny elkap, az kínok kínjai által roskadnak a földre. Gondolhatják mások, hogy mit aggódnak? Úgyis feltámadnak. Csakhogy a sebek helyei üszkösödni kezdenek. Egy utolsó lehetellet a lelkük pára formájában távozik a testből. Nincs pokol, és nincs menny. De a lélek mégis elvész. De hova?
Halvány, kék derengés erősödik a távolban. Egy apró kis szigeten.
Nem csak a démon, de a bukott is az emberek segítségére sietnek, a harcokat Phanuel egyedül mégsem tudja folytatni. Nem.
Mert a rúna hirtelen változik a szörny kezébe. Hurrikán szerű szél tépázza a kint lévők idegeit. A szörnyekre mintha ez sem hatna semmit, de a kint harcolókra? S magára Delphiniára is? Mintha tornádó közelegne. Hajukat, ruhájukat tépi a szél, lépni alig tudnak előre. De mégis hogy lehet? Hiszen ők természetfeletti lények, nem emberek. Akkor miként gátolhatja őket, egy olyan semmiség, mint egy kis szél?
Mégis ezzel kell szembe nézniük. A szörnyek pedig úgy közelítenek feléjük, vicsorgó pofával, mintha lágy, nyári szellő hasítaná át a teret. Haladnak előre és immár vérre szomjaznak. A három muskétás vérére. Fegyvereiket emelik és gondolkozás nélkül csapdosnak jobbra balra. Bekerítik őket, támadnak, ostorozzák őket.
Delphinia pedig egy hangot hall meg a fejébe. ~A város kincset takar. Az emberek lelkei mágiákat rejtenek. Erőnk hatalmasabb lehet bármi másnál, mint egykoron. Nem lesz szükségünk többé sem Amarára, sem senkire. A világ urai lehetünk.~ A mágikus rúnát formázó szörny pofája tátog. Hangot mégsem ad ki, a leviatán mégis pontosan hallja hangját. Képtelen másra koncentrálni ezidő alatt.



avatar



☩ Keresett személy :
He found me
☩ Reagok :
7
☩ Play by :
Jessica Chastain

Utolsó Poszt Pént. Júl. 13, 2018 3:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Ha most a testvérem fejébe látnék, talán elszégyellném magamat.
Alattomos – ez volnék én újonnan? Ez maradt belőlem. Ez lettem én, a bukásomtól kezdődő, új időszámításban. Csak egy gyarló félember – se több, se kevesebb.
Azonban ez, a kígyók természetére nagyon is hasonló, alattomos mozdulat félbe marad; és nem tehetek ellene semmit sem. A fájdalom, mely hullámokban terjeng a testem felszínén, a vágások mentén, egyszerre önti el az egész lényemet, és béklyókba ver, valósággal leláncol ez az ismeretlen eredetű, semmiből jövő bénulás. Mintha egész testem az a szépen megmívelt márvány volna, mint, amelynek képére az Úr teremtett egykoron. A levegő a tüdőmben reked, egy hang sem hagyja el a torkomat egy szívdobbanás erejéig. Nem sikítok, nem ordítok – e helyett a másik vörös nő fülébe dorombolok. Talán nem vette észre, hogy mi történt, talán nem észlelte a mozdulatlanságomat; higgye azt, hogy az égvilágon semmi sem történt. És valóban: a bénító, idegen érzés éppen úgy hagyja el a testemet, mintha soha nem is létezett volna.
Phanuel elragadja előlem az idegent, és annak reményében, hogy jól helyben hagyja, messzire hajítja a testét, mintha csak egy bot volna. De a nő, erejét felhasználva, puhán érkezik, akárha valamiféle macska volna, s újra vad ordításba kezd. Nem tudom megmondani, hogy miért, vagy honnan, de olyan a hangja, mintha egy ódon épületből szólna, de csak a fejemben. Sikítása, szavai a koponyámban visszhangzanak – de, mintha mindez már megtörtént volna, mintha nem is itt és most sikítana, vagy beszélne, hanem az emlékeimben. Valahol, régen, a múltból ér hozzánk minden egyes kimondott szava. Tehát voltaképpen nem is az a kérdés, hogy honnan került ide a nő, és a lények, hanem az, hogy mikorról...? Túlságosan... kusza ez az... emlékfoszlány. Egy emlék, melyre nem is kellene emlékeznem. Egy érzés, melyet nem szabadna éreznem, ha most találkozunk vele először. Az egész olyan, mint egy zavaros, mélységes-mély, poshadt vizű tó; mocskos a felkavarodott iszaptól, átláthatatlan az évszázadok-, ha nem évezredek, hínárra emlékeztető, kusza szálaitól.
Zavaros eszmefuttatásomat Phanuel szakítja félbe.
- Nem hiszem, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy viccelődj – és mégis keserédes mosoly feszül ajkaimra, ahogy a hajamba túrok, hogy az arcomra tapadt, rőt tincseket eltűrjem. – Fogalmam sincs. Nem láttam semmit. Talán a nő idézte elő, talán a lények... nem tudom – Mephistopheles felé pillantok, aki pusztán múló gondolatával lobbant lángra egy szörnyeteget. Nem, a démon keze ezúttal nem lehetett benne ebben, nem az ő műve volt a kővé dermesztésem... miért akarna segíteni nekünk, ha az eredeti célja, hogy hátráltasson bennünket? Nem. Az nem lehet – mantrázom magamban töretlenül. Persze, soha, semmi sem gátolta meg abban, hogy játszadozzon, és szórakozzon másokkal – legyen az égi, földi, vagy éppenséggel más, hozzá hasonló pokolszökevény. Egyszer már hittem neki, hittem benne, és mind látjuk múltbéli naivitásom eredményét.
A Phanueltől kapott, mágikus rúnával-, és az angyali pengékkel felfegyverkezve röviden, és erélyesen bólintok, mielőtt a rendelőintézet felé venném az irányt. Szúrós, égett hús szaga terjeng a levegőben, a pusztulás eszenciája az orromban robban, és telíti a tüdőmet, de nem állok meg, és a Mephistopheles által keltett tűz sem állíthat meg – vagy önként átenged rajta a démon, egy kaput nyitva nekem a tűzön, vagy magam keresek egy másik utat, hogy a bejárathoz verekedhessem magamat.
Nem törődve a katartikus káosszal, ami odabent, az épületben tombolt, az egyik vészjelző plexiüvegét kardom markolatával betörve nyomtam meg a gombot is. A portánál már rég nem volt ott egyetlen nővér-, vagy más alkalmazott sem, így én vettem át egy kis ideig a helyét. A mikrofon talpán az apró, ujjbegynyi gombot megnyomva szólaltam meg; a hangom úgy zengett, mintha egy katedrálisban szónokolnék:
- Figyelem! Mindenkit felszólítok arra, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, hagyja el az épületet valamely vészkijáraton át! Kerüljék a főbejárat használatát! Az intézet dolgozói őrizzék meg a nyugalmukat, és kezeskedjenek betegeikért! – az emberek lassan eltűntek a főbejárat közeléből, és valószínűleg a kisebb kijáratok felé vették útjukat. Ennél többet nem tehetek értük, nem kísérhetem őket végig az egész épületen, és nem hagyhatom itt a testvéremet, meg azt a démont az enyészetnek, és a szörnyetegek martalékának.
Miután az embereket a menekülésre szólítottam fel, igyekszem vissza-, a kijárat felé terelni a bestiákat, és ezzel egyidejűleg nem halálos, de lassítottam őket abban, hogy még beljebb merészkedjenek, vagy esetlegesen a halandók után iramodjanak.
- Ne játszd a szentet, Mephistopheles, mert nem áll jól neked – köpöm ki a szavakat, a démonnak szánva őket.




Utolsó Poszt Hétf. Júl. 09, 2018 5:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Rejtély a ködben
Jáde csapat The sealed kingdom  • Credit:
Már majdnem azt hittem, de nem. Pedig egy picin múlt, de ezek a szárnyasok nem ilyen feladatra valók. Jó édes teremtőm, igazán kijöttetek a formából, ha egy ellenféllel nem tudtok boldogulni ketten. Rúna ide vagy oda. Természetesen felfigyeltem a jelenségre, de most nem én voltam ott, hogy foglalkozzak a hisztis nőszeméllyel, mert ordítozni az nagyon tudott, mint egy kamasz, mint egy...
Egy pillanatra felsejlik egy gondolat bennem, ahogy a kígyó szemeket figyelem. Mintha... én már találkoztam hozzá hasonlóval. Nem tudnám megmondani, hogy mi is ő, de hozzá hasonlóval, akit ez az aromás illat leng körbe, aki ugyanúgy az újdonság erejével figyeli a környezetét, mert nem ismeri. Valaki, aki ősrégi, de ezt a világot, csak most járja. Találkoztam egy hozzád hasonlóval, a Fiú. A puzzle újabb darabja a helyére kerül. O-hooo, hölgyike, tudtam én, hogy nekem kellett volna randevúra hívni, Phanuel ehhez túl modortalan. De éppenséggel nem vagyok abban a helyzetben, hogy korrigáljak, ezek a szörnyek... Kettő lesz egyből elég szar arány, vajon ha jó mélyre kerülnek a földben, mennyi idő, míg a felszínre ássák magukat?
Ahogy a Vöröske is megremegteti a földet, úgy jó magam is, és máris egy csoport alá vágok szakadékot, legalább addig is kevesebb van velem szemben. Szép dolog ez az álca, hogy meg kell keresniük az igaz valómat, mert ők nekem nem tudnak ártani, míg én nekik igen, csakhogy ez felesleges, ha folyamatosan újra élednek. Ezeknek a dögöknek valami pecsét kell, valami nagy és hosszan tartó, mert sajnos Vöröske megtámadásával kicsit sem lanyhult a harci kedvük, de rossz ellenfelet választottak meg...
- Tudom, szárnyas - böktem csak ki az érkező gondolatokra, ahogy újabbak alatt repesztettem be a talajt, vajon ha agyon nyomom őket egy nagy kővel, akkor a porjaik kiszállingóznak, hogy újabb alakot vegyenek föl? Vagy ha vízzel keverjük el hamvaikat? Nyomatékosabb a savval? Molekuláris szinten kell őket eltüntetnünk, az a biztos, akkor nem lesz semmi, amiből feléledjenek.
És amint közel kerül hozzám az egyik, azonnal szétrobbantom, és addig égetem, míg az utolsó húscafata is a semmivé oszlik el.
Nincs időm, hogy szemrevételezzem sokáig a munkám, látva, hogy csapatok tartottak a kórház felé. Noh hiszen! Az én lelkeimre nem csaptok le! Én akarom bezsákmányolni őket... A szikrázó parázs hirtelen kapott lángot és méteres, mélyvörös magasságokban lobbant fel a kórház felé tartva, az összes kinn lévő ellenfelet magába emésztve. Csípős, hússzag ütötte meg az orromat, mely émelyítően undorító volt, azonban csak jókedvemet tetézte.
- Ez az én területem, te ostoba nő! Mindjárt megkopasztalak az összes vörös kis hajszáladtól, hogy dalolj nekem - igazítottam meg ujjamat és jó pár hasonmásammal beléptünk az épületbe, ahol eluralkodott a káosz. Künn tombolt a tűz, míg benn csak jajveszékelés és pusztítás halmozódott. A kislányhoz siettem, ki csak a mackóját szorongatta, szépen leguggoltam elé, míg az illúziók figyelmet vontak magukra.
- Segítesz nekem? - rebegtem fülébe mámorosan, lelkének legmélyebb pontjához szólva, felmutatva a képet édesanyjáról, ki azóta már végre felébredt, sebei gyógyulnak hála nekem és az alkunak. Persze, hogy igent mondott. Nem mintha mondhatott volna mást. Felfordítottam tenyeremet, míg egy ujját megvágtam, kifakadt vörös vére, de mielőtt még visszakozhatott volna, kezemre kezdtem rajzolni egy motívumot, pecsétet, melynek vonalai felfénylettek. Megtehettem volna a saját véremmel is, de ki tudja, hogy egy démoni ellen hogy hat, az embervér viszont tiszta, főképp az övé, biztos csapda lesz. - Huss anyádhoz! - néztem meg a művemet, mely minden illúziómon is megjelent, és amelyik szörnyeteghez hozzáértem az megdermedt, már ha senki sem állított meg. Kővé vált. Meg sem mozdult, utána gondolkodunk, majd mi lesz velük. Kettőnk erejével erős kötés jött létre, hogy megtartsa őket. A kórházból kisétálva pedig a maradéknak mentünk neki, ha nem égtek el a tűzben.
- Mindent én intézek? - kuncogtam fel, először az ellenfélre tekintve, másodszor pedig a szárnyasokra. Voltak szebb formájukban is, de hála a regenerációnak, és halhatatlanságnak, nem éppen aggódtam egyikért sem.

× szóljatok, ha javítsam, igyekeztem ×




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3