This is it, the apocalypse Welcome to the new age
I'm breaking in, shaping up, then checking out on the prison bus

 
Létezésem egyik megkeserítője (Főbűn - Harag)
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 24, 2016 7:03 pm
Következő oldal





Neved


Véleménye az emberekről
Szórakozni szeret velük; bűnbe csábítani őket
● ● ● ● ● ● ● ● ●

» Mihály, vagy Gabriel  vagy, semleges?
Egyik sem, mindegyiket egyaránt gyűlöli
● ● ● ● ● ● ● ● ●
Maga vagy a Harag, a hét Főbűn egyike - és az életem egyik megkeserítője. Bár hiába mondom ezt, téged azért jobban elvisellek, mint azt a másikat, hiszen vele ellentétben bennünk van valami közös; a harag. Bennem forrong, főleg azóta a bizonyos eset óta, te pedig - lévén, hogy az embereket a düh bűnös útjára vezényled -, csak még inkább táplálod bennem ezt az érzést. Nem tagadom, voltak olyan alkalmak, amikor engedted is, hogy ezt az érzelmet, ami szinte már majdnem szétfeszített belülről, levezethessem rajtad különböző formákban. De ennyi, semmi több, mégis, ugyanúgy, mint a másik démon te is gyakran a nyakamra jársz.  A szándékaid ugyanazok, mint régen; ki akarsz hozni a sodromból, előkeríteni azt a pusztító erejű haragot, amit már nagyon régóta nem mutattam meg senkinek, de én nem engedek neked. S ez így megy már jó pár évtizede... Nem szeretnéd már feladni, Harag?  


FONTOS!
A karaktert ketten várjuk - mint az oldalt a kis képeken látható. Emellett nem egy tipikus játékra keressük Őt, hiszen rajta kívül még van egy démon, akit szeretnénk, hogy megérkezzen, és így négyen ("rosszabb" esetben hárman) szeretnénk egy igazi, romlott démoni kapcsolati hálót kialakítani. A középpontban Olisha lenne, a két keresett is úgymond hozzá igazodik; míg a Főbűn a vadabb énjét erősíti és azonosul vele, addig a Démonherceg próbálja előtérbe hozni a kifinomultabb nősténydémont. Természetesen NEM rögtön egy romantikus/érzelmes kapcsolatot szeretnénk, hiszen az én karakterem egyelőre még - a rossz emlékeinek hála -, gyűlöli a férfiakat, így meg kell majd dolgozni a kisasszonyt. Emellett kapcsolatban van az oldalt lévő kis képeken látható démonkával - szóval várjuk a drága férfiállatot, ha valaki lenne oly' kedves és bátor user, hogy még ilyen mocskos tervek tudatában is hozná Őt nekünk, hogy boldogíthasson minket!  fanolos  



Szabad/
Charlie Hunnam
Elég öreg
Saját teste van
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Ido"szak nyertesei
Oldal nyertes karaktereiGratulálunk mindenkinek!

Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek





Friss Írások
Utolsó hozzászólásokAz oldal új posztjai, lesd meg őket!
Ramiél
Today at 12:50 pm
☽ Ramiél Tornya

Kyara Gilberung
Yesterday at 10:41 pm
☽ Sikátorok

Kyara Gilberung
Yesterday at 9:59 pm
☽ Queens

Ophilia
Yesterday at 8:39 pm
☽ Frick Collection




Oldal Statisztika
Fajaink összesített listájaBelépett tagok, fajok létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/2
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
1
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
7
Nephilim
3