• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Quentin Knobs
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Ember (vadász) - Szakadár
☩ Posztok :
7
☩ Play by :
Ron Perlman
☩ Korom :
57
☩ Pokol vagy menny? :
kössz, de maradok a Földön
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Júl. 03, 2017 7:40 am írtam neked utoljára


Mivel a jelek szerint más dög nem fogott szagot, így néhány perc várakozás után leugráltunk a terasztetőről. Puhán fogtam talajt, markomba újfent ismerősen simult a bozótvágókés markolata. Ruganyosan indultam előre, már csak kézjelekkel küldve szét a kis csapatot. Az aljnövényzetet elérve hasra vágtam magam és óvatosan kúsztam előre, de azért a lehetőség szerinti leggyorsabban. Nem sokáig kellett keresgélnem az első hajtót. A fiatal démon nekem háttal vizslatta a buja aljnövényzetet és kereste támadóik nyomait. Mögé kúsztam, majd hirtelen mozdulattal rántottam a bokájánál fogva magam mellé. Tenyerem acélsatuként szorult meg a száján, a jobbommal elengedtem a lábát és előhúztam a machetét újra. Az éle mélyen vágott bele a férfi gégéjébe, utolsó szavai ezen testéből valahol a tenyeremben haltak el, de most őszintén, kíváncsi valaki egy ilyen pokolszökevény gondolataira?
A testemmel szorítottam le az övét, hogy a vergődése, a halált kísérő kontrollálatlan idegrángások ne áruljanak el minket. Miután perc múltán elcsendesedett, lassan haladtam tovább. Időnként éji bagoly rikoltása verte fel az éjszakát, ami minden alkalommal sötét mosolyra késztetett. Az uhu panaszos szava egyáltalán nem madártól eredt, hanem a társaimtól. Mindegyik egy-egy hajtó halálát jelezte. Már csak egy lehet vissza, meg a verbuváló. Ideje menni. A tisztás felé vettem az utamat. Lassan másztam előre, keresztbe az istenverte csalánon, mert onnan épeszű ember nem számít támadásra. Az ép észen viszont már vagy harminc éve lassan túl voltunk. Mellém csatlakozott az egyik társam is. Együtt kémleltünk ki.
A hirtelen ácsolt karámszerűségben szorongtak embertársaink, vagy harmincan legalább. Öt szakadár testvérünk, a többi puhány, de ezt a sorsot nekik se szánnám. Ott csaholt a kutyák jó része is, tehát őket vette maga mellé megvédeni a tábort a főnök és a csatlósait küldte ki. Hát azokra már keresztet vethet, ha kellően perverz, a blökikkel jobban járt volna, az ő szaglásukat nehezebb átverni. Viszont a kennelmestert nem láttuk sehol, csak a hangja töltötte be a környéket valahonnan. Kellemes, szinte már bársonyos bariton. Tökéletes mintázata a démonoknak, áspisméreg, vastagon futtatva cukormázzal.
- Vadászparancsnok! - zengte nyugodtan. - Nincs okunk ellenségesnek lenni! Nem akarok ártani a halandóknak, sőt, ami azt illeti lehetőséget kínálok nekik. Tudnod kell, az angyalok háborújában, ami közben gondtalanul tiporják el a mennyeiek a fajtádat, mi az embert támogatjuk. Nem akarom a tieid vérét, sőt, démoni erőt kínálok nekik, hogy később, ha eljön az órájuk, a pokol seregében harcolhassanak tovább éppenséggel értetek is. Nincs értelme az acsargásnak. Sőt! Felkínálom ezt a lehetőséget nektek is barátaim! Bizonyosan tudunk egymás hasznára lenni. Megosztom veletek okkult tudásomat, vagy az angyalok gyengeségeit, ha úgy kívánjátok. Velem mindig lehet alkudni.
A mellettem lapuló lány suttogva fordult felém, bizonytalan tekintettel.
- Igazat beszél?
- Hellyel-közzel - biccentettem. - De ne felejtsd el Saskia, a legjobb hazugság az, ami a lehető legkevésbé tér el a valóságtól. Annál nehezebb lebuktatni. A förtelem szavaiban nincs hamisság, de néhány dolgot elhallgat. Az egyik, hogy ha alkut kötsz vele, közel sem élsz, amíg kitelik az időd, azt az alku határozza meg, mikor pusztulsz. Másrészt közel sem olyan rothadt emberbarát, mint aminek mutatja magát, ez kényszerhelyzet, halandók nélkül nem tudják gyarapítani a hatalmukat sem és gyanítom, nincsenek még egy súlycsoportban a fentiekkel. Harmadrészt ha bezupálsz a pokoli armadába, ott a parancsaid szerint kell utána eljárnod, ha a tiszted úgy gondolja majd, akkor a saját gyereked is kizsigereltetei veled, csak hogy meggyőződjön a hűségedről. Ezeket felejtette el elmondani a mi kis humanistánk...
- Rothadék... De most mi csinálunk? Nem látni, hogy hol van...
Sötéten, komoran, akár a vadászó hiéna vigyorodtam el.
- Alkut kötök.
- Mi?!
- Nem érted Saskia. Ez egy szerződés. Ha alá akarja íratni velem azt a pergament, akkor ki kell dugnia az orrát a mocsoknak. Ti pedig csont nélkül kilövitek a jobb szemén át az agyát. Tudom, nem éppen becsületes módszer, de a Grál lovagok nem véletlenül haltak ki. Értetted?
- Igen, öreg, úgy lesz - biccentette határozottan, nehéz, íves nyílvesszőt rakva a húrra.
- Na és hogy szólíthatlak te kalmár? - bömböltem vissza.
Azonnal felcsendült a démon válasza.
- Az én nevem Tepher, a Második lovas elit toborzó tisztje, barátom. És ott a bokrok túloldalán én kit tisztelhetek?
Határozottan felálltam és a kis tisztásra baktattam, majd csípőre tett kézzel megállva válaszoltam a semminek.
- Knobs, vadászparancsnok. Érdekel, amit elmondtál, talán köthetünk üzletet, feltéve, hogy nem kell rekedtre üvöltöznöm a torkomat az éjszakában.
Pár másodperc várakozás után fel is tűnt a magas, kopasz, ápolt kecskeszakállat hordó férfi alakja, aki jelenleg hagyta kiülni démoni fekete lelkét a szemébe. Ajkain barátságos mosoly játszott, ujjai között összegöngyölt pergamentekercset hordozott. Már majdnem odaért hozzám, amikor az első nyílvessző belevágódott a jobb szemébe. Majd még kettő a mellébe, egy a gyomrába, egy meg a torkába. Döbbenten eltátott szájából dőlt a vér, ékes bizonyítékaként a tüdőt roncsoló vesszőnek, lassan térdre roskadt, majd oldalra dőlt. Én meg már vetődtem is, a meglepetésre összehangoltan támadó kutyák elől. Mi a fene? Zavarodottan kéne rohangálniuk, egymást marva. A választ az újfent megszólaló bariton törte meg.
- Ez meglehetősen becstelen húzás volt Knobs parancsnok. Szinte már büszke vagyok rá. De nem azért vagyok veterán, éltem meg ennyi évet és verekedtem ki a helyem, mert ostoba lennék. Mindig egy ikerpár egyik tagját szállom meg, leghűségesebb katonám pedig a másikat. Így biztonságosabb. De még mindig kész vagyok alkut kötni, elvégre most már igenis az életetek a tét... - kuncogta.
Sajnos határozottan igaza volt. Az őrjöngő dögök szag alapján is a csalitosba vetették magukat. Hamarosan egészen kellemes élet-halál harc alakult ki mindenütt és őszintén szólva nem nekünk állt a zászló, elvégre a kennelmester még mindig nem mutatkozott, kutyából meg elég sok volt. Na de a harcost a csata élteti!

Ramiél
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar




☩ Történetem :
☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
75
☩ Rólam :
☩ Play by :
Johnny Depp
☩ Pokol vagy menny? :
Menny



•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 27, 2017 7:13 pm írtam neked utoljára


To Quentin Knobs
Csendben lapulok a tetőn, arcom a koszos erezet felett vadul cikázó tekintettel adózik az éppen felfelé mászó bagázs irányába. Persze nem látok senkit, esélyem sincs, ahhoz feljebb kellene húzódnom és ezzel együtt kockáztatni a lebukás veszélyét. Nem teszem. Hallom a pokolkutyák jól ismert hangjait, aztán már csak az emberek beszélgetését. Mintha valami kiképzőtáborba keveredtem volna, folyik az oktatás, nem kell sok idő hogy rájöjjek, ezek vadászok. Azok, akiket el akartam kerülni. Szervezettnek tűnnek, bár javarészt most fiatal emberek veszik körbe a veterán harcost, aki mindenféle információval traktálja őket. Egy pillanatra elfut az ideg, amikor kikerekedik a kép és rájövök, hogy démonok tanyáznak innen nem is oly messze és valahol megnyugtató a tudat, hogy éppen őket akarják levadászni. Segítsek nekik? Hogyan tudnék fellépni? Szerintem a szavaiból egyértelmű hogy minket még kevésbé kedvel, mint a pokolbéli lényeket. Megint összehúzódnak a szembogaraim és sajnálkozó tekintettel fülelek. Bátyám tett róla hogy az emberek tévesen ítéljenek meg minket, de ugye ez is nézőpont kérdése. Nekem nem kerülne semmibe elsöpörni ezeket az ebeket, és ha nincs ark démon a közelben, akkor az a pár démon sem igazán ellenfél. Viszont abból nem tanulna a feltörekvő ifjúság, és az öregnek is aláverném a tekintélyét. Már ha eljutnék odáig hogy a segítségemre hagyatkoznak, mert úgy érzem az aurájából hogy nagyon makacs jószág. Menjek utamra, hagyjam őket sorsukra? Ez lenne a legideálisabb, hiszen meglehet nincs is szükségük segítségre. Persze most nem tudok, most csak várakozom velük együtt és meresztgetem a szemeim, akár egy néma hal. Nem tőlük félek, inkább a reakcióiktól és attól, ha esetlegesen olyant teszek, amit nem kellene, mert nem lenne rá indokom, de ugye ők eléggé harciasnak tűnnek. Mi van ha közéjük lépek és ők egyből megtámadnak? Nem! Jobb lesz inkább várnom, addig is át tudom gondolni mi legyen. Ha segíteni akarok nekik, azt jobb lesz ésszel, mint erővel. Megvárom mi lesz. Követem őket, ha kell nekik a segítség, akkor megteszem. Ha nem, úgy szépen eloldalgok és elégedetten taglalom majd magamban, hogy vannak, akik tudják mit kell tenni ha démonokkal találják szembe magukat. A gondolatra sandán elvigyorgom magam, amúgy nagy kedvem lenne néhány démon segget szétrúgni, levezetőnek nem volna utolsó, de visszafogom magam.

Quentin Knobs
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Ember (vadász) - Szakadár
☩ Posztok :
7
☩ Play by :
Ron Perlman
☩ Korom :
57
☩ Pokol vagy menny? :
kössz, de maradok a Földön
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Jún. 26, 2017 11:49 am írtam neked utoljára


TO RAMIÉL

- Futás kölykök! - üvöltöttem társaimnak a machetémmel a romba dőlőben lévő, de még úgy-ahogy épnek látszó egykori kávézóra böktem. A pokolkutyák csaholása már egészen közelről hallatszott, nem volt vesztegetni való időnk. Értetlen tekintetük láttán rájuk üvöltöttem újra. - Mozogjatok! Ezek a dögök nem tudnak mászni! Gyerünk!
Szakadár testvéreim fürgén kezdtek el felkapaszkodni a rozsdás, recsegő-ropogó egykori ereszen a terasz tetejére, míg magam szembeperdültem az érkező dögökkel. Ha egy vén vadász veszik oda, akinek már amúgy sincs sok hátra, az kisebb veszteség a klánnak, mint ezek az életerős fiatalok. Már meg is érkezett az első két dög. Az elsőnek röptében szelte le a fejét a pengém, a másik viszont nekem ugorva a földre tepert. A keresztbe fordított pengét az agyarai közé tolva igyekeztem távol tartani magamtól az acsargó pokolszülöttet, karmai a mellemet karmolták. Szitkozódva löktem magam felfelé, eltartva így az állatot, míg hirtelen elengedve a fegyveremet át tudtam kapni a nyakát. Szörnyű erő volt benne, egy kaukázusi ehhez képest palotapincsi, de azért az öreg Knobs sem szenved csontgyengeségben. Egy perc múltán remegő inakkal, de én álltam fel a dög mellől, aminek nyelve kilógott a pofájából, félájultan hevert a földön, míg meg nem szabadítottam a kínjaitól a machetével. Magam is felkapaszkodtam a teraszra, ahol kérdő tekintettel vártak a fiatal vadászok.
- Nagyon sok van ezekből Öreg, legalább két tucatnyi. Honnan az Istenből jönnek?
- Pont a másik irányból - húzódtak vigyorra ajkaim. - Pokolkutyák. Veszélyes kis dögök, ha falkában támadnak. De túl sokáig nem létezhetnek itt, ha csak nem ad nekik erőt valaki. Egy démon. Az a kennelmester, a gazdájuk, ha úgy tetszik. Az ősi szabály: ne a kígyó testét szeleteld, hanem a fejét metszd le. Ha megöljük a kennelmestert, vagy legalább visszakényszerítjük a lakóhelyére, a falka megzavarodik és válogatás nélkül mindenkire rárontanak a környéken, aztán pár perc múltán visszatérnek a pokolba.
Esküszöm egy pillanatra mintha mozgást hallottam volna a fejünk felett a tetőn, de elhessegettem a gondolatot, láttuk volna, ha valaki erre jön, a kutyuk meg nem másznak fel oda. Az egyik fiatal vadásznő idegesen fordult hozzám.
- De ha végzünk a kennelmester testével, egyszerűen csak megszáll valamelyikünket, nem? - érdeklődött aggódva.
- Nem igen hinném - ráztam a fejemet. - Mire egy démon eljut arra a szintre, hogy ennyi korcsot szabadítson ide, már nem olyan pendelyes a fajtájuk között, mint ti köztünk. Hiába száll meg, az idő, míg átveheti a kormánybotot, le kell győznie az emberi lelket. Ez legtöbbször napokba telik, de még a kifejezetten erős fajzatoknak is órákban van egy ilyen mutatvány. Addigra rég leagyalnánk és megkötöznénk az új testét és elvinnénk egy ördögűzőhöz vagy a szentelt kardhoz. Egy öreg démon nem fog kockáztatni, a teste halálával azonnal menekülőre fogja és valahol távol száll meg valakit, akivel nem lőhet bakot.
A fiatal vadászok összenéztek. Fél tucatnyian jöttek velem, hogy utánanézzünk, hová tűntek a testvéreink, akik errefelé tűntek el. A nyomaikat követve akadtunk rá a démon táborra és a nyomorultakra, a körülöttük acsargó pokolkutyákkal. Nem volt vesztegetni való időnk, megmutattuk magunkat, kilőttük az egyik démoni hajtót, aztán futás volt a kutyák elől. Az egyik ifjú hevesen emelte meg a kezében tartott íjat.
- Gyerünk vissza! Bármikor megölhetik a testvéreinket, meg azokat az embereket a karámban!
Fáradtan leintettem a hevesen lobogó ifjúságot.
- Attól ne tarts - sóhajtottam. - A démonok nem ámokfutók, mint a pszichopata angyalok. Nekik határozott céljaik vannak és csak nagyon ritkán akarnak vért ontani kifejezetten. A tábor vezetője egyfajta sorozó. Hatalommal bír, de ő is csak valakinek a csicskása. Lelkeket gyűjt. Ha aláírnak neki, már mehetnek is, visszaparancsolja a kutyáit és kész. Most aligha foglalkozik ezzel. Nem lehet ostoba alak, ha ilyen tapasztalata van. Szerintem a kutyái és a hajtói, azok a démonkölykök, akik vele voltak, most a környéket vizslatják át, hogy várhat-e támadást és milyen erőtől. Nem hagyjuk itt a testvéreinket, de ésszel, vagy mind itt döglünk meg. Heten vagyunk, odaát van öt démoni közkatona és a kennelmester, aki ért valamit a varázsláshoz és itt vannak a dögjei. Nem rohanhatunk fejjel a falnak.
- Mit csinálunk Öreg? - fújt nagyot megadóan a kölyök.
- Várunk pár percet, ide esz-e a rosseb még néhány szagot fogott korcsot. Ha nem, akkor lemászunk és pontosan azt tesszük, amit ők. Rejtőzködünk, lopakodunk és megpróbáljuk elkapni a hajtóit. Hátulról, torokra menjetek, gyorsan és tétovázás nélkül. Ha kellően közel jutunk újra, akkor mindenki lő. A kopasz, szakállas fickó kell nekünk. Ha ő meghal, a kutyák megzavarodnak és a katonái is irányítás nélkül maradnak. Csendesen és hatékonyan. Nem akarnék verekedni azzal a fickóval.
Mindenki bólintott és csendben kezdtük figyelni a környéket, majd pár perc után magam után intettem a kölyköket és megindult a vadászat, már persze ha semmi nem szólt bele ebbe.

Ramiél
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar




☩ Történetem :
☩ Faj :
Arkangyal
☩ Posztok :
75
☩ Rólam :
☩ Play by :
Johnny Depp
☩ Pokol vagy menny? :
Menny



•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jún. 24, 2017 10:18 am írtam neked utoljára


To Quentin Knobs
Napok óta rovom a város utcáit, helységeit, Jofielről csak mende-mondák keringenek, de még mindig kitartóan hiszem hogy képes vagyok megtalálni. Ezért is indultam tova a városból kifelé, attól nyugatra, de még bőven az ismeretlen területek határai előtt. Másokról is szólnak regék, történetesen a vadászokról, akik ránk vadásznak. Biztosan van valóság alapja, bár fogalmam sincs mennyire hatékonyak, jobb nem próbálni, egyenlőre. Nem hiszem hogy Jofiel közöttük bujkálna, legalább is remélem. Az épület melyre letekintek, jószerint romos, lakhatatlan, ámde még áll. Megroggyant ugyan egy kicsit, de stabilan áll, tetőszerkezete épen meredezik az ég felé, talpazata romos, helyenként lepattogott vakolattal melyből kikandikál a téglafal összefüggő szerkezete. Erre landolok le és tekintek aztán körbe. Hihetetlen hogy a városon túl mennyire más közeg uralkodik, itt biztosan nem zavarnak most az emberek csacska beszélgetései. Gondolataim leginkább az tölti ki jelen pillanatban hogy merre folytassam a kutatást és súlyos percekig csendben nézelődöm. Valamivel később léptek hangjait hallom, valakik rohannak, valakik lőnek valakikre, erre ösztönösen leguggolok az épület tetején, így kevésbé tudnak kiszúrni engem. Kényelmetlen, de eltakar a ház összerogyott tetőszerkezete, viszont megmozdulni nem merek most. Nem tudom kik vannak odalent és nem akarom magamra vonni a figyelmet egy rossz lépés okozta cserép lezubogás ügyén. Ha csak emberek, velük most pont semmi dolgom. Mozdulatlanul fülelek és várok. Várom hogy lerendezzék a dolgukat és elmenjenek, hogy aztán én is utamra indulhassak.

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Okt. 29, 2016 6:46 pm írtam neked utoljára


Theo & Hecate


Amikor a dzsekijét leveszi magáról, a jobb ujjára nézek ami teljesen elégett. Csoda, hogy maga a karja nem kapott lángra, mert, ha az megtörtént volna... Tény és való, hogy Theo nem tartozik jelen pillanatban azok közé az emberek közé akiket különösebben csípnék, viszont tényleg nem tudom mit csináltam volna, ha a karja is lángra kapna. Nem egy embernek ártottam már így, hogy gondoltam egyet és nem tudatosan, de elégettem őket. Egy gyilkos vagyok. Egy gyilkos! Ki akarna egy ilyen emberrel barátkozni?? Nem csoda, hogy nem igazán vannak barátaim, bár ez magamnak is köszönhetem, hiszen eléggé kerülöm mások társaságát, pontosabban ezért is, hiszen nem bírnám elviselni, ha még egy embert megölnék az elmém segítségével. Nem, abba beleroppannék!
- Öhm... Igen láttam. Eléggé bonyolult, hogy hogyan kapott lángra a dzsekid és vélhetőleg még nem is hinnél nekem, szóval.. - mondom végül, és körbe nézek közben az utcán, hátha volt szemtanúja valaki ennek a kis dolgomnak. Nem akarok lebukni, nem akarok, hogy bárki is rájöjjön arra, hogy mire vagyok képes. Nem tudom, hogy vannak-e olyan emberek akik kimondottan vadásznak-e ilyen emberekre amilyen én is vagyok, akiknek van valamilyen különleges képessége, hogy kísérletezgessenek rajtuk. Szinte semmit sem tudok erről a világról. Csak be vagyok gubózva a saját kis világomba amiből nem tudok kitörni. Nincs miért. Kiért. Hiszen nincsen senki olyan a környezetemben aki megértene, aki átérezné azt, hogy min megyek keresztül.
Ahogy körbe nézek, végül a földre is lepillantok és észre veszem a jeget, és szinte a pillanat tört része alatt érzem azt, hogy a szemem színe megváltozik ennek hatására, nem tudom milyenre, de érzem, hogy megváltozik, így hát lehunyom gyorsan pár pillanatra és a kávézó felé fordulok, veszek egy mély levegőt és elindulok az említett épület felé, remélvén, hogy követ.
- Az egyetem jobb, mint a középsuli. - mondom kurtán, és nem reagálok arra amit a hajamra mond. Nem csinálhatja ezt, hogy megdicsér, amikor ezelőtt 4 éven keresztül észre sem vett.



Megjegyzés:  fanolos  || Szószám: xxx ||  Credit

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Okt. 26, 2016 7:05 pm írtam neked utoljára





Theo & Hecate

IdézetIdézetIdézetI

Éppen sétálok a zebra felé, hogy átmenjek a mások oldalra, ahol a tisztító van, amire melegek kezdek érezni a jobb karomnál, majd lenézek és meglátom, hogy ég a kabátujjam. - Mi a...? - mondok csak ennyit, majd elkezdem eszeveszettül rázni a karom és ütögetni, ami be is vált ugyanis pár másodperc múlva sikerült eloltanom. Amikor pedig felnézek, már régi osztálytársam... öm.. Hec..Hecate áll előttem aggódó tekintettel.
- Öm, igen persze, jól vagyok, bár a kabátom már nem mondhatja el ugyanezt. - nézek összezavarodott tekintettel, mutatva a lyukra, amit a tűz ütött a kabátomon. Nem értem mégis, hogy kaphatott lángra a kabátom a semmiből. Még csak nem is ment el mellettem senki, hogy valami tréfa gyanánt felgyújtson, bár ez is eléggé abszurd lenne ezen a részén San Francisco-nak, ahol kb minden sarkon egy zsaru áll. Errefelé egyáltalán nem jellemző a vandálkodás, a régi mozis petárdázás óta, amikor pár idióta petárdákkal próbált ráijeszteni a tömegre egy horrorfilm alatt és kis híján felgyújtották az egész helyet, a rendőrök dutyiba zártnak akkor is, ha egy szemetet félre találsz a kukától.  
- Te láttad mi történt? Hogyan kapott lángra a kabátom? Én észre sem vettem, csak mikor már éreztem, hogy kicsit jobban melegít ez a kabát, mint szokott. - kérdezem még mindig eléggé zavarodottan, a végén elmosolyodva. Közben észreveszem, hogy valami olyan más Cate-en, de nem tudtam rájönni mi lehet az. Majd egy pillanatra letekintek és meglátom a jeget a talpam alatt, ami már olvadásnak indult, de azért még tisztán látható volt, hogy mi is az. Tizenhat fokban pedig ritkán látsz jeget heverni a járda közepén. Hirtelen visszatekintek rá. - Á.. mi lenne, ha elmesélnéd ezt egy kávé mellett, vagy, hogy mi újság veled? Milyen az egyetem? Jó? Nekem elég furcsa volt először, de már kezdem megszokni. Csináltál a valamit a hajaddal? Jól áll. - kezdek el mindenfélét hablatyolni furcsa hangon és elindulok lassan a kávézó irányába. Mondtam, ami először eszembe jutott, hogy elcsaljam a járdáról a kávézó felé. Nem hagyhattam, hogy meglássa, nem szívesen beszélnék erről senkinek egyelőre, hisz nyilvánvaló, hogy még magam sem vagyok tisztában működésével. El sem hiszem, hogy magam alá jegeltem, de mégis mitől? Azt mondta Raguel az erőteljes érzelmek váltják ki ezt a spontán működésbe lépést, düh, félelem, de én egyiket sem éreztem. Talán a tűz közben? Amikor a tűz rám ijesztett kapcsolódott be az erőm? Mi van, ha már látta? Az erdős eset óta nem történt ilyen egyáltalán, nem is próbáltam. Reméltem, hogy el tudom nyomni magamban képességem egy ideig, amíg találok egy helyet, ahol meg tanulhatom kontrollálni, de úgy látszik, nem halogathatom tovább.




Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Okt. 23, 2016 1:34 pm írtam neked utoljára


Theo & Hecate


Mindig vágytam arra, hogy gimnazista lehessek, hiszen a filmekből ítélve amiket mostanában néznek az emberek, minden úgy tűnik, hogy egyszerű ott az élet, nincs semmi gond, stb. Én is így vélekedtem róla, kijártam az általános iskolát és izgatottan mentem a gimibe, aztán nem kellett sok időnek eltelnie, hogy rájöjjek nem is olyan egyszerű a gimis élet, mint ahogyan azt bemutatják a filmekben és a sorozatokban.
Az utolsó két évben szerelmes lettem. Sikerült nagyon beleszeretnem az egyik osztálytársamba, Theoba. Tipikus tini-lányos-filmes sztori volt. Akkoriban még nem úgy néztem ki, mint most. Vissza húzódó személyiség voltam, még nem találtam rá igazán önmagamra, kerestem az utamat, a személyiségemmel együtt. Theonak viszont egy másik lány jött be, engem meg észre sem vett, pedig 4 éven keresztül osztálytársak voltunk, de csak az alap kommunikáció volt meg kettőnk között. Köszöntünk egymásnak a folyosón, és ennyiben ki is merült a mi kis "kapcsolatunk".
Próbáltam belőle kiszeretni, de nem ment, pedig tudtam, hogy esélyem sincs arra, hogy észre vegyen, de hát ilyenek a lányok, mindig az kell nekik ami nem lehet az övék. Az úgynevezett elérhetetlen. Nekem is az kellett, egészen mostanáig.
Mióta rájöttem, hogy van képességem azóta teljes mértékben megváltoztam. Mind belsőleg, mind külsőleg. Eleve érettebb is lettem, máshogyan viselkedek, de az megmaradt, hogy távolságtartó vagyok, de ez csak azért, mert az erőmet nem tudom irányítani, és nem akarom, hogy másnak baja essen.
Egy nem annyira felkapott starbucks-ba sétáltam el szombat délután. Úgy voltam vele, hogy mivel semmi dolgom nincs, akkor kijövök ide. Rendeltem magamnak egy vaniliás lattét, és kiültem a teraszra. Rajtam kívül még két ember volt itt, de ők bent ültek, mert nekik túl hideg volt már ez az őszi idő. Gondolom.
Egészen jól elvoltam a magam kis gondolataival, amíg nem láttam meg Theot elsétálni a kávézó előtt. Hirtelen ébredt fel bennem minden, a gondolataim ismételten a múlt körül cikáztak, dühös voltam rá, amiért soha nem vett észre, és talán ennek köszönhető az is, hogy hirtelen lángra lobbant a kabátja. Pislogok párat, mintha hipnózisból ébrednék fel, és gyorsan oda rohanok hozzá, de akkor már nem ég, mivel már nem arra koncentrálok.
- Jól vagy? - kérdezem tőle, a tekintetemben pedig látszik az aggódás. Ha nem róla lenne szó, akkor is aggódnék, hiszen bárkire is bármennyire haragszom, nem akarok ilyen módon ártani neki.



Megjegyzés: fanolos || Szószám: xxx || Credit





És az egyik kedvenc ship videóm k76k


Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Okt. 23, 2016 6:27 am írtam neked utoljára





Theo & Hecate

IdézetIdézetIdézetI

Éppen a suliból tartottam hazafelé egy busszal. Már kezdek hozzászokni az egyetemi élethez, nehézkesen indult, hiszen jóval önállóbbnak kellett már lennem, mint középsuliban, de igazság szerint tetszik is ez a fajta szabadság. Viszont az elmúlt héten alig bírtam odafigyelni az előadásokra. Egyfolytában a múlthét szombat jár a fejemben, az a sok új infó, amit megtudtam apámról, magamról és az egész világról. Meglepődtem magamon, hogy mennyire könnyedén el tudtam fogadni, hogy léteznek angyalok, démonok és egyéb lények. Talán mer kiskoromban mindig is a fantáziavilágomban éltem, mindig is álmodoztam valami ilyesmiről. Bár ez némely esetben inkább tűnik rémálomnak. Ha nem segített volna aznap este Raguel, nem is tudom mihez kezdtem volna. Egy nephilim vagyok egy olyan erővel, amit ha nem tartok korában félek, még valakiben kárt okozok. Láttam mire képes, ha teljesen elszabadul, körülöttem minden élő és élettelen dolog jéggé dermedt és csak terjedt és nőtt, amíg Raguel le nem nyugtatott. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a házban maradok, ha valaki lett volna a közelemben. Most is emberek vannak a közelemben, mi lesz ha? Oké, rendben csak nyugodjak meg... mély levegőt, gondoljak valami boldog pillanatra, ahogy Raguel mondta. Mondjuk, amikor először vitt el horgászni minket apu. Csak ültünk ott órákat, emlékszem olyan unalmas volt, de apa csak annyit mondott "Meglesz a várakozás eredménye, csak figyeld az úszót.". Nem sokkal ez után Julian-nek kapása lett, méghozzá egy jókora hal, ami egyenesen berántotta őt a vízbe. Nos, igaza volt tényleg megérte várni, rég nevettem olyan jót, mint amikor láttam Julian-t kikászálódni a tóból. Amire befejeztem a visszaemlékezést a busz meg is állt és leszálltam. Tudom, hogy nem megoldás csupán elnyomni magamban, de egyelőre működik, de míg nem tudom kontrollálni, muszáj vagyok erre hagyatkozni. Viszont minél hamarabb meg kell tanulnom, hisz egy démon van a nyomomban, aki ellen védtelen vagyok nélküle. Plusz bosszút akarok rajta állni és az csak úgy megy, ha teljesen uralni tudom képességemet.
- Helló! - értem haza majd köszöntem, ahogy elhaladtam Lexi szobája előtt, majd egyenesen a sajátomba indultam, amire Lexi utánam szól.
- Héj Theo várj! Apa azt akarja, hogy ugorjak el az öltönyéért, de most egyéb dolgom van. Elmennél érte helyettem? Itt a cím. - mondta a szokásos kérlelő tekintetével.
- De hát ez a város másik végében van, csak most értem haza, menj el te. - jelentettem ki, majd nyújtottam neki vissza a cetlit. Most értem haza, semmi kedvem végigbuszozni a városon újra. Már különben is ez a sokadik, hogy áthárítja a rám a saját dolgát, oldja meg.
- Elviheted a kocsimat. - válaszolta nyújtva a kocsi kulcsot.
- Oké. - mondtam csak ennyit, elvettem a kulcsot és indultam is. Nekem nem is kellett több, már jó ideje van jogsim, de még mindig nincs kocsim és elég ritkán kapom meg a nagybátyámét. Lexi pedig sosem adná ide a sajátját, úgy tűnik, valami tényleg nagyon fontos lehet neki. Szálltam be a kocsiba, majd suhantban végig a városon, persze betartottam a sebességhatárt, nagyjából. Hol van? Hol van ez az üzlet? De természetesen a tisztítónak nem volt parkolója, szóval a közelben lévő kávézónál parkoltam le a kocsit, majd sétálva indultam el az üzlet felé.




Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Starbucks coffee
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: