• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Ophilia
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
155
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jún. 23, 2017 6:50 pm írtam neked utoljára


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope


Hangjára megriadok, nem várva, hogy ébren találom őt. Aprót megugrom a kicsiny szigeten ültömbe, minek után fejem keményen verem az alacsony plafonba. Halk "auch" kíséri a koppanás zaját, ahogy fejem búbjára simul kezem. Apró törmelékmorzsák díszítik be szőke tincseimet, valahogy mégsem zavar a gondolata.
Kábán tekintek a hang irányába, szemeimet szűkítve próbálom kivenni az idegen férfi alakját, ki segített nekem eltűnni az emberek elől.
Senkinek sem lenne szabad így látnia egy angyalt. A megnyugvást és a békét kellene árasztanunk a világba, nem pedig…
de hamar rátalálok a férfira. Szélesen mosolyodom el, ahogy visszaidézem megmentőm kinézetét. - Érdekesen állna magának a szőke szakáll - felelem végül, tán még halk kuncogásom is kihallatszik hangomból a sötét, szűk helyen.
Kezemet a könyv borítójára simítva, játszok körmöm hegyével azzal. Néhol lekaparom a bőrborítást, de nem aggódok, hisz tudom, hogy bármikor visszaállíthatom eredeti állapotába. Ha valamiben, hát ebben van elég gyakorlatom.
Látom a sötétben, hogy árnya megmozdul, próbálom kivenni, s meglepetten látom, hogy felém mutat.
- Egy barátom számára nagy segítségül szolgálhat, eme remek példány - tekintek a borítóra ismét, melyen a cirádás D betűt vésték bele. Eszembe jut saját következtetésem mely a könyvben van leírva. Ha ez mind igaz... Világunk nagy veszélyben van, a lovasok... Arcom egy pillanata elkomolyodik. - Az előbbi pedig sajnálatos esemény volt, nem így volt eltervezve, úgy tűnik elmém megzavarodott egy pillanatra - vallom be töredelmesen. Más magyarázata nem lehet, emlékszem, hogy tisztán arra az elhagyatott lakásra gondoltam, melyet nem is olyan rég fedeztem fel. Az erőm a végét járta, tán ennyire futotta csak belőle? De ezt mégsem árulhatom el neki.
- Valóban? - kapom fel hirtelen fejemet. - Teremtőm, tényleg rendkívül sajnálom! - kezdek bele ijedten. - Nem kívántam ily kellemetlenséget okozni magának, kérem, mondja, hogy miként tehetem jóvá ezt - ajánlkozok. Valóban nem lehetett könnyű elhoznia és hogy ilyennel kelljen szabad idejébe foglalkoznia. Mégis miket gondolhat most rólunk, angyalokról, csak miattam, egy gyenge példányt látva?
- Még meg sem köszöntem, amit értem tett. Köszönöm a segítségét - mosolyodom el végül, majd újra csak leesik, hogy be sem mutatkoztam. Persze, hisz ő nem ismerhet engem - nem mintha a legtöbb angyal ismerne amúgy. - A nevem Ophilia, az Úr angyala vagyok - hogy miért érzem szükségességét ezt hozzá tenni? Tán, mert Cassaeltől hallottam? Tán mert továbbra is annak tekintem magam, a háborúnktól függetlenül?
- A testőrködés évszázadok óta egy igen kiemelt és becsületes munka. Tudta, hogy eredetileg Arthur király lovagrendje nem más volt, mint a király személyi testőre? - hajtom félre a fejemet, ahogy visszaidézem a régi emlékeket.


Isten
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Az elsők
☩ Posztok :
10
☩ Rólam :
Az én Földem!
Not For Sale

☩ Képességem :
Mindenható
☩ Rang :
Mindenek felett állok
☩ Play by :
Ryan Reynolds
☩ Pokol vagy menny? :
Mindkettő


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Jún. 21, 2017 7:35 pm írtam neked utoljára


to Ophilia
Nem foglalkoztam azzal hogy a ruhámról eltűntessem a vérét, ezért csak ott heverek hátam nekivetve a koszos téglafalnak, amiről peregnek lefelé a kötőanyag rég kiszáradt darabjai, kitüremkedtek a repedésein most idegesítő, tompa hanggal hullnak az enyészetbe. Jómagam mély melankóliába borulva figyeltem egy ideig a pihegő gyermeket, olykor felkaptam a fejem valamelyik végtagja rándulására, mindvégig azon gondolkodom, talán mégsem volt helyénvaló így eltűnnöm. Talán közölnöm kellett volna velük a kételyeimet? Nem! Fejem halkan koccan a falon, mikor a gondolat hatására csökönyösen nemet mondok, saját magamnak. Fáj hogy így kell látnom egy angyalom, de tudom, ez is csak a nagy egész részét képezi, annak megtestesült formája, kivetülése, terméke ennek a világnak, amit én teremtettem. Szerencsére kutya baja sem lesz majd, fel fog gyógyulni. Ezzel ámítom magam, pedig tudom, a szabad akarat ennél többre is képes...
Megmozdult, kizökkentve gondolataimból, így kábán feléje tekintek. A ránk telepedett sötétség ellenére azt hiszem keres valamit, amit néhány percre rá meg is talál, hangot adva neki. Ó, a könyv! Kedves mosoly töri ketté a búskomor ábrázatomat, gyorsan kisimulnak a barázdáim a homlokon csúcsán, érdeklődve tekintek rá.
- Hát... - kezdeném, de alig jön hang ki a torkomon.
Száraz, recés, alíg hallható hangom miatt megköszörülöm a torkom, mialatt a jobb lábam felhúzom magam elé, hogy aztán átölelve azt, válaszolni tudjak neki.
- ...azt hiszem már Hulk Hogant is simán legyűrném a mai kondi-szoli után!
Meg sem próbálok felguggolni, tudom hogy szűk ez a lyuk, csupán egy elágazása egy terebélyesebb járatnak idelent, és persze zsákutca is egyben, épphogy ülve kényelmesen elférünk. Fekve még inkább, de most az angyal is felült. Nekem meg ugyebár megviseltnek kéne tűnöm, erősen koncentrálok is erre a szerepkörre, eddig megy. Jobb kezem felfelé emelem, mutatóujjammal pedig rábökök.
- Hogy sikerült így lezuhannod és mi az a könyv? Úgy látom fontos neked.
Még éppen hogy magához tért és én rögtön személyes kérdésekkel bombázom, mint valami eszelős, aki bazdmeget üvölt a forró, nyári nap derekán. Hoppá! Gyorsan észbe kapva szabadkozni kezdek.
- Bocs, be sem mutatkoztam. A nevem Tom Weston és ma éppen a szabadnapomat töltöttem, amikor is..tudod..
Megrántom a vállam, kell nekem ezt részleteznem? Szerintem nem, erre még neki is emlékeznie kell.
- Egyébként testőr vagyok. Nagyon kevés dolog tud meglepni az életben.
Nah ez speciel igaz, ezért is kezdtem el hülyeségekről beszélni és persze hülyeségeken rágódni, mint hogy elejtettem a napi menümet amit annyira szeretek, kiborult a kóla amit annyira szeretek...és csupa véresen hullott a lábaim elé szeretett teremtményeim egyike. Ajvé!

Ophilia
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Posztok :
155
☩ Rólam :
☩ Play by :
Blake Lively
☩ Pokol vagy menny? :
Menny


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 06, 2017 7:12 pm írtam neked utoljára


Tom & Ophilia
Pain is real, but so is hope


Tekintetem és elmém végül teljesen elhomályosul. A sötétség lassan ölel körbe. Érzem, ahogy testem elernyed, ahogy összeomlani készülök, mégsem tudok ellene mit tenni. Ölelem a sebemre a könyvet, ez az utolsó mely megmarad bennem.
Aztán semmi. Semmit sem érzékelek már a külvilágból.
A végtelen és üres sötétség, csak ennyi jár nekem. Magához von a magány, átölel és óvón vigyáz rám. De nem, ez nem vigyázás, ez... Hangok, illatok, tapintások jutnak el hozzám. Az acél hidege a nyakamon, majd a hasamba. A gyűlölettel teli tekintet s a megtört test. A kérlelő hang, hogy menjek el.
Ott állok újra a könyvtárba, a betört ablakok között. Ott térdelek újra Párizsba a forradalom idején. Csak egy apró kivetitülés semmi más, azt hittem, hogy ezzel képes leszek józan észre téríteni. De nem. Megtörten rogyott össze ő is, s más választásom nem volt. Újra ott vagyok mellette, átölelem, hallom saját szavaimat, de a végkifejlet teljesen máshogy alakul.
Kátrányszerű massza ragadja meg csuklóimat, húz egyre hátrább és hátrább. A fekete masszát bőröm felszívja, beissza magát az ereimbe, s szép lassan kezd el terjedni, teljesen befeketítve azokat.
Végtagjaim elnehezülnek, képtelen vagyok mozogni, felemelni karomat, megmozdítani ujjaimat. A valóságban talán ekkor rángatóznak párat izmaim. Itt mégsem mozdulnak. S mindemellett baljós sejtelem kering körülöttem. Rossz érzés fog el, habár hasonlót sem éreztem még soha. A velem szemben térdelő férfi szemei hirtelen feketülnek el, áll fel. Szárnyait széttárva áll meg előttem. Nem, nem azok már nem szárnyak, mindössze annak maradványai, fekete csontjai tollak nélkül. A lénye, az aurája minden olyan, mint a mélységes sötét. Hallom túlvilági nevetését, ahogy egyre közelebb lép hozzám egy kaszával a kezébe.
Nem ez már nem ő.
Térdelő lábaimra kátrány simul, a földhöz szögezve engem. A fekete massza lassan eléri arcomat, befeketíti íriszeim, eléri tudatomat. Hatalmas fájdalom jár át, szinte szúrja, égeti elmémet. Felemelném kezemet, de képtelen vagyok rá, megfognám fejemet de nem tudom.
Hangosan kiáltom el magamat...

Akárha rugókon feküdtem volna eddig, úgy tornázom fel magamat hirtelen ülő helyzetbe. Hallom hangomat, mégsem adok ki hangokat. Vagy mégis megtenném? Én tenném? Hangos zihálás közepette érzékelem lassan a külvilágot.
Széttekintve azt kell látnom, hogy sötét helyen vagyok. Valami... valami rémlik, hogy valaki idehozott, de ki?
Hirtelen fordulok oldalra, ám már előre sejtem fájdalommal fog járni. Ám mégsem érzek semmit. De semmit. Letekintek a hasamra. Egykor fehérlő ruhám most csupa vér, viszont nyílt sebemnek nyoma sincsen. Ahogy karom sem vérzik már tovább és... A szárnyam is mintha visszanyerte volna régi állapotát. Óvatosan rebegtetem meg a tollaimat, már amennyire ez a szűk hely lehetővé teszi. Igen ám, de tollas végei nekiütköznek valaminek... vagyis inkább valakinek.
Szemeimet összeszűkítve próbálom kivenni az idegen alakját. Egy férfiét, ki... Szóval ő hozott volna ide?
Egyre több emlék kezd felsejleni elmémbe, azóta, hogy otthagytam Las Vegast. Oldalra fordulva látom, hogy a könyv kihullik ölemből.
- Oh - kapok utána, mielőtt a bűzös helyen hangosan koppanna a kövön. Gyorsan rendbe szedem a véres lapokat, majd saját kinézetemet is. Hiszen csak nem mutatkozhatok mások előtt ilyen állapotban nem igaz?
Szárnyaimat elrejtve fordulok a férfi felé. Látom a sötétbe saját véremtől tocsogó ruháját. Ajkaimra szomorkás mosoly kúszik.
- Sajnálom a kellemetlenséget - valójában nem tudom, hogy alszik-e vagy csak pihen, egyáltalán szemei nyitva vannak? Habár ha látom ruhája állapotát, melyet rögtön el is tüntetek róla, akkor bőven látnom kellene ébrenlétét is, nemde?
De ha mégis pihen, inkább nem kívánom zavarni, valóban nem lehettem oly könnyű számára idecipelnie.
Sóhajtva dőlök hátra, fejemet enyhén a víztől csöpögő falba verve.
- Meggondolatlan Ophilia... - dorgálom le magamat, tekintetemet az sötét plafonra meresztve.


One more light §§ szószám 434 §§

Hell or Heaven
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
admin
☩ Posztok :
89
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem.
☩ Rang :
Admin
☩ Play by :
magam
☩ Pokol vagy menny? :
titok ;)
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Aug. 18, 2016 1:25 pm írtam neked utoljára


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Titkos alagutak
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: