• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Nov. 09, 2016 6:48 pm írtam neked utoljára


SCARS WE CARRY
Csodálatosan kínos vagyok ma. Ma is, de ezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj,mivel Numie arcára mosolyt sikerült csalnom, sőt még mosolyog is. Megjegyzésére elvigyorodom és meghajlok, mielőtt eltűnnék a polcok mögött. Vérbeli komikus vagyok és mégcsak nem is igazán tehetek róla, egyszerűen érzékem van hozzá, hogy mikor kell vagy, mikor lehet hülyét csinálnom magamból. Sajnos voltak olyan alkalmak, amikor elég szar volt a közönség, de hála a csinos kis pofimnak vagy képességemnek a nagyon gáz helyzetekből is könnyen ki tudom vágni magam. Valószínűleg főleg ennek köszönhetem, hogy abból a sok esetből, ahol eddig agyon próbáltak verni, még egy sem jutott el a kifejezett tettlegességig.
Most nyugodt lélekkel, meg kicsit fájó orral pakolászom össze azt, amire szükségem van, meg persze, amit a haveromnak viszek cserébe a jóságáért, hogy nem idegesített tovább azzal, hogy melyik órára mennyit kellene járnom.
-Az egyetemhez kell, máshogy nem lehet kibírni-sóhajtok teátrálisan, de arcomra hamarosan visszatér a jól megszokott vigyor, de mintha kizárólag azért történne ez, hogy méginkább észrevehető legyen annak eltűnése. Nem válaszol egyértelműen, meglepődik és hülyeségeket beszél. A történet, amit a foltok eredetéről ad elő nekem jól láthatóan hazugság, egyébként is, ha elég esze van az embernek simán rájöhet, hogy ilyen nyomokat egyszerűen nem hagyhat a munkája. Ez a második jel! Egyértelmű, hogy bántja valaki, hogy is nem vettem észre eddig! Micsoda kibaszott idióta vagyok!
Pontosan tudom, hogy jobb lenne annyiban hagyni a dolgot, pláne, hogy Numien sem látom, hogy kifejezetten beszélni akarna a dologról, de én nem tudok úgy csinálni, mintha nem láttam volna a nyomokat. Biztos vagyok benne, hogy egy hasonló helyzet következtében vesztettem el Fedrát, éppen ezért, mégha semmi értelme sincs, akkor is kötelességemnek érzem, hogy segítsek ezen a lányon. Nem számít a mosolya, cseppet sem érdekel az erőltetett nyugalom, amivel elrejti zaklatottságát, azért sem vagyok hajlandó annyiban hagyni. Nem érdekel a csacsogása, semmit sem válaszolok az ostoba terelési kísérletére.
-Azt kérem, hogy mondd el mi történt…mi történik veled- nem néz rám, de én mereven bámulom az arcát, hangom nyugodtan, magabiztosan cseng. Semmi oka sincs rá, de szeretném, ha bízna bennem, bár egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom ezt elérni nála. Alig ismerem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy aggódjam érte, nagyon is. Az utóbbi időben semmire nem vagyok allergiásabb, mint arra, ha egy nőt bántalmaznak, segíteni akarok, ahol csak tudok, mégha most elég zavaró is a belefontoskodásom próbálom jelezni a lány felé, hogy nem rosszat akarok. Biztos halál fura neki, hogy egyszercsak itt termek, felkenem a hülye fejem az üvegre, aztán pedig az életét kívánom megszakérteni. Nem tudja, hogy csak ez segíthet abban, hogy a saját nyomorult lelkivilágommal képes legyen kezdeni valamit.



THANKS HANNAH OF CAUTION, ATF & SHINE

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Okt. 31, 2016 9:53 pm írtam neked utoljára



Dustin & Numie


Mindig azt hittem, hogy boldog vagyok. Legalábbis ezzel nyugtattam magamat, így könnyebb volt elhinni, hogy ez tényleg így van. A szívem legmélyén azonban pontosan tudtam, hogy sokkal többre vágyom, hogy ki akarok törni, hogy sokkal többre vagyok hivatott, a hatalmas áttörés azonban még váratott magára. Monoton unottsággal pakolok hát tovább, kezemben már benne van a megszokás az évek tapasztalata, már el sem kell gondolkodnom azon, hogy jó helyre pakolok-e. Az évek és a rutin, szokták mondani, ez bennem tökéletesen megvolt.
A hatalmas csattanásra kapom fel a fejemet, rezzenek össze és a szívem is megáll egy pillanatra. Ég kék íriszeimet rögtön a hang irányába fordítom és hatalmasat sóhajtok, amikor felfedem, hogy ’csak’ Dustin kenődött fel az üvegajtómra. Kiengedek és elmosolyodom gyerekes poénkodásán.
- Igazán szexi vagy felkenődve. – nevetem el magamat és még én is meglepődök, hogy ez most mennyire őszintére sikerült. Mostanában nem sok ilyen akciónak voltam a szemtanúja, elég ingerszegény környezetben élek. Pár akadékoskodó részegen és tizenévesen kívül nem sok érdekeset láttam. A tini lányok hiszti rohamán, hogy nincs, mogyorós chips már ki sem akadok, megedződtem.
Szememmel követem a fiút, ahogy végigcikázik a sorokon, ismerősen nyúl a meg szokott dolgai után és már lehunyt szemmel is el tudnám mondani, hogy merre van és mit fog hozni a pulthoz.
Az energiaitalban és a rágcsában biztos voltam a csokin azonban meghökkenek egy másodpercre.
- Hova ez a nagy bevásárlás? – kérdezem tőle miközben szemeimet felemelem a fiú arcára, akinek végigkísérem változásait. Vadul mosolyog eleinte majd úgy fagy le róla az a kisfiús vigyor, mint aki szellemet lát. Meg is dermedek egy pillanatra és lélegzet visszafojtva hallgatom a kérdést.
- Miért ne lennék? – kerekednek el a szemeim és egy másodpercig se gondolok arra, hogy láthatta a foltokat a karomon, legalábbis nem akarok rá gondolni. Ha nem veszek róla tudomást, akkor ott sincsenek, az én világom ilyen egyszerűen működik.
- Öhm… - köszörülöm meg a torkomat és ezernyi ötlet cikázik végig az agyamon, hogy milyen hazugsággal is kéne előállnom.
- Nem olyan könnyű pakolni a karton vizeket, mint azt gondolod. – állok elő a legszánalmasabb kifogással, amiben már akkor biztos vagyok, hogy nem fogja elhinni mikor, kiejtem a számon. Azért én még bátorítóan mosolygok, hátha mégis sikerül bebeszélnem neki és magamnak is, hogy pár zúzódáson kívül nincs semmi bajom. Persze ezek már többek voltak, mint egy két lila és zöld folt. A lelkemben is akkora sebek tátongtak, mint amekkorák a testem különböző részein, és most is sírni támadna kedvem, de lenyelem a könnyeimet és lesütött szemmel pakolom be a fiú vásárolt dolgait egy reklámszatyorba.
- Kérsz még valamit? – terelem a témát olyan gyorsan, ahogy csak tudom, sőt még hátat is fordítok neki, hogy a pólóm szárát szerintem láthatatlanul lejjebb húzzam a karomon. A szemem ekkor akad meg a hátam mögött lévő ropogtatnivalón, már kapom is le a polcról, hogy Dustin elé vágjam.
- Ezt nem szeretnéd kipróbálni? Tegnap hozták és elvileg iszonyat finom. – a sós rágcsálnivaló tényleg ínycsiklandóan néz ki, de ez is elég bátortalanul hangzik a számon, hogy el is hitessem a fiúval, hogy már pedig ez tényleg így van.  Megadóan támaszkodom meg a pult peremén, hogy aztán könyökömet kicsit megrogyasztva kifújhassam a levegőt. Veszett ügy.


bocsánat a késésért :$§§ 520 §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Okt. 18, 2016 3:24 pm írtam neked utoljára


SCARS WE CARRY
Felkapom a táskámat és már veszem is az irányt az ajtó felé, egy perccel többet sem bírok itt elviselni.
-Hova-hova?-tűnik fel a legjobb barátom érdeklődő feje a látóteremben.
-Lépek-jelentem ki, miközben összehúzom szürke, kapucnis pulcsim. Neki láthatóan nem tetszik a dolog,mivel ő is húzgál valamit, mondjuk a szemöldökét.
-Voltál már bent valaha marketingelmélet előadáson?-kérdezi rosszalló pillantásokat lövellve felém. Vállat vonok. Hogy voltam-e? Franc tudja, az utóbbi időben azt sem nagyon tudnám megmondani voltam-e otthon ,nemhogy ilyen orbitális faszságokon, mint marketingelmélet vagy kulturális antropológia, esetleg  üzleti kommunikáció. Az európai irodalmas cuccon voltam, márcsak azért is, mert Shakespeare marha király, meg az a pasas is, akinek novellájában a főszereplő központi problémája az, hogy valaki alaposan nyakontüsszent. Lehet kicsit okosabban kellett volna felvennem az óráimat, nem lenne ugyanis rossz, ha legalább egynéhány képes lenne néhány percig érdekelni. Hát a marketing nem igazán ilyen, mivel arra egész konkrétan aludni járok. Nem csalás, nem ámítás: kiveszem a füzetem a táskámból, kinyitom, belehelyezem a fejecskémet, majd mire Miss Aggszűz megkezdi a mondókáját én már javában alszom ( enyhe nyáladzás vagy horkolás előfordul ugyan, de rémálmok soha, ahogy Fedra sem.)
Most nem vagyok fáradt, viszont egy kis friss levegőt meg némi csokit el tudna viselni a szervezetem, így tervbe veszem  a kitörést unalomfalváról.
-Nem voltál-oktat ki, de az orra alatt somolyog, így kevés rá az esély, hogy megint addig kötekedjen, míg be nem ülök mellé kedvetlen fintorral pofázmányomon.
-Hosszú az élet tesóm, hidd el, lesz még rá alkalmam-vigyorgok miközben a pulcsim zipzárját bizergálom, jelezve, hogy én már nagyon mennék.
-Kell valami a boltból?-teszem hozzá, hátha ez kicsit megbékíti, hiszen élete felét azzal tölti, hogy éhes vagy szomjas és emiatt nyavalyog.
-Hozzál energiaitalt meg valami rágcsát-hagyja rám végül a dolgot egy legyintés kíséretében.
Tudom, hogy jót akar, de néha idegesítően komolyan veszi az egyetemet, mintha tényleg számítana. Talán neki számít is, mivel ő teljesen más, mint én.  Tavaly nem repkedett, idén sem  fog és még véletlenül sem mismásolta el jó fél évig a hiányzásait azzal, hogy azt a képet ültette a tanárnő fejébe, ahogy a harmadik sorban terpeszkedik és szorgosan jegyzetel. Milyen piti hülyeségekkel foglalkoztam én eddig! Szomorú, hogy erre pazaroltam a képességem, épp ezért határoztam el, hogy ezentúl csak akkor veszem használatba, ha fontos előnyt jelent vagy egyszerűen nincs választásom. Épp ilyen eshetőségeken elmélkedem abban a percben is, mikor megérkezem a pár utcára lévő bolthoz. Mentségemre szóljon, tényleg nagyon gondolkodom, így gond nélkül kenődöm fel az üvegajtóra, ahol kénytelen vagyok konstatálni, hogy megérkeztem.  Belépőm kicsit hatásosabbra sikerült a kelleténél, de engem cseppet sem hoz zavarba, hogy arccal nyitottam ki az ajtót.
-Halihó!-villantok széles mosolyt Numie-ra, végül is az ő boltja az, amibe majdnem mindennap betérek. Ráérősen, dudorászva szedem össze a cuccokat, amire szükségem van, két energiaital, egy jókora tábla csoki és két zacskó chips, hadd legyen mit tömnie a kedves barátomnak az arcába. A pultra helyezem az árut, de mikor felnézek tekintetem megállapodik Numie-n, pontosabban egy lila folton, amit a karján veszek észre…és mintha nem is csak egyetlenegy volna. A derűs vigyor fintorrá fagy az arcomon, ahogy a szemébe nézek. Egy ideje már nyúzottnak tűnik, de nem amolyan „kidolgoztam a belemet, de legalább pénz az van”-fáradtnak, sokkal inkább mintha valami nyomasztaná. Világos szemeiben furcsa fény csillan és nem tudom befogni a szám…
-Izé…jól vagy?-kérdezem bátortalanul. Nem kellene firtatnom, végül is semmi közöm nincs hozzá mi történt vele, alig ismerem. Néha tíz, tizenöt perceket beszélgetünk itt a boltban, mikor mindketten ráérünk kicsit, de ennyi. Itt a vége és mégis…annyira emlékezetet tekintete Fedráéra. Ha valami hasonlóról van szó az ő esetében azt tudnom kell, nem is kell, de tudni akarom.
-Oké…több, mint valószínű, hogy nem vagy jól, mi történt?-jön az újabb kérdés miután magam válaszoltam meg az elsőt, hangom mostmár sokkal magabiztosabb.


THANKS HANNAH OF CAUTION, ATF & SHINE

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Kisbolt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: