• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
Andariel otthona
SzerzőÜzenet

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Dec. 28, 2016 6:01 pm írtam neked utoljára



Andariel & Rosier


- A Nagylelkű az egyik becenevem - jelentette ki Bujaság mély hangon, kacagva, ám ennek ellenére szavaiban még mindig érződött az a gúny, amit az utóbbi percekben alkalmazott első számú szeretőjével szemben. Nem tagadhatta, hogy igazán élvezte a helyzetet; lerítt róla, és tudta, hogy Andariel ezzel nagyon is tisztában van. Végre volt valaki, olyan hosszú idő után, aki ellenáll neki, és nem enged az akaratának vagy egészen egyszerűen - ha lehet ezt mondani -, nem hódol be előtte. Emellett az sem volt utolsó dolog, hogy nem kezdett hatalmas, ám annál ostobább női hisztériába azon szavai után, amelyekben a nőt és az ismeretlen, izzadt testű, alantas emberi szeretőit sértegette. Jobban mondva, igazság szerint inkább csak az utóbbiakat. Sok mindent el lehetett mondani Rosierről, de azt nem, hogy a pártfogoltjaival csúnyán és kegyetlenül bánik. Törődött velük és kötődött hozzájuk, így volt ez évszázadokkal ezelőtt és így volt most is, habár jelenleg csak egyetlen ilyen nő volt. Nem más, mint Andariel. Talán egy perc is el telt, mire a férfi folytatta megkezdett szavait a kacagása végeztével, sötét szemei pedig a vele szemben álló tekintetét keresték. Az előbbi vicces, humoros kedve mintha egy szempillantás alatt elszállt volna, teljesen komoly volt. - Egyáltalán nem. Még mindig nyugodt szívvel mászhatsz mások ágyába, legyenek akár férfiak, vagy akár nők. Már pedig ha valaki hozzád ér, vagy benned van - a hangja elmélyült, mégis folytatta. - akkor már nem csak az enyém vagy. Nem is várom ezt el, drága kicsi szeretőm. Én csak olyan szinten akarlak kisajátítani, hogy ugorj a szavamra, bárhol vagy és bármikor szólok is. És ezt meg is teszem. Bár nem tagadhatom, hogy rohadtul élvezem, amikor ellent mondasz. Izgató.
Pár pillanatig csak merő tekintettel figyelte a nőt, szemrevételezte a vonásait, amik annyira gyönyörködtették, és amiket, habár sosem vallaná be, nem tudott kiverni a fejéből, bármennyire is szeretett volna. Szinte már viccesen szánalmas volt, hogy egy angyal - vagyis, pontosabban immár bő egy évszázada egy bukott angyal -, ennyire a gondolatai közé ette magát. Holott mennyi, de mennyi nő volt ott mellette mindig is! Élükön Alexiellel, a tüzes ki Büszkeséggel, aki már a kezdetek óta ott trónolt, bárhol is volt, mint királynő a király mellett. Ez a gondolat megmosolyogtatta, és ez a mosoly csak még nagyobb lett, amikor meglátta, hogy a démon nő nevének említésére Andariel szinte már kifakad. Ám nem kuncogott most fel, bármennyire is mulattatta a helyzet, inkább visszatartotta, s csak egy mondatot mondott, azt is gyors, nem törődöm módjára végbevitt váll rándítás kíséretében. Jól tudta, hogy csak ezzel a rövid mondanivalóval is eléggé megsebzi a bukottat, és ha őszinte akart lenni; ez volt a szándéka. Nem rejtette sosem véka alá azt, hogy voltak enyhe szadista hajlamai, és ezeket általában a drága kicsi Andarielen tudta alkalmazni, úgy, hogy azok igazán élvezhetőek legyenek.
- Ha annyira zavar, hogy vele is vagyok, tegyél ellene valamit, ha tudsz, vagy hagyj el és soha ne is nézz vissza rám; a választás a tiéd, drágaságom.
Már maga az elgondolás is merő képtelenség volt, hiszen mindketten tudták azt, amit egyébként nem mondtak ki, és soha nem is tették volna; egyikük sem lett volna képes elhagyni a másikat. Andariel teljesen szerelembe esett már a férfival, ezt Rosier tudta, és ha még nem is lett volna vele teljesen tisztában, mint jó emberismerő, ki tudta volna olvasni a nő ködös, érzelmektől átitatott szemeiből. És Bujaság, habár nem volt szerelmes, mert az ilyen érzelmek jó távol álltak tőle, mégis; kötődött a nőhöz, megszokta azt, hogy bármikor ott lehet vele, amikor csak óhajtja, s szerette a hangját, az illatát, a testét... Talán valahol jó mélyen még tisztelte is. Kétségtelenül vágyott rá, éppen ezért rántotta magához, majd örömmel tudta le, hogy bármennyire is dacol ellene a szőke szépség, kezeivel, mint egy ártatlan angyalka - amely' már régen nem volt -, támaszkodott meg a mellkasán. Rosier a közelségnek hála minden gond nélkül érezte a nő szívének vad verdesését, amire egy elégedett morranás bukott ki belőle. Hizlalta férfiúi büszkeségét, csak úgy, mint a benne bujkáló Bujaságot, ami most furcsa mód csak csendben figyelte az eseményeket, és várt. Várt a megfelelő alkalomra, amikor ismét vadul magáévá teheti az előtte álló, csodálatos és törékeny testet.
- Sosem tagadtam, hogy önző vagyok - mormogja vigyorogva, teljesen kiélvezve a kialakult helyzetet. Bujaság már szívesen mozdult volna, hogy leteperje Andarielt, ám Rosiert felettébb mulattatta ez a kis beszélgetés, így inkább egy mélyet sóhajtott. Hangja immár nem hasonlított annyira az állatok morgására, a közte és a nő közti felszikrázó szexuális feszültség is alábbhagyott pár fokkal. - Önző módon melletted maradtam, mert felkeltetted az érdeklődésem és mert mulattattál. De azért sem hagytalak ott, mert szerettem a társaságodat. Azt hiszem, legfőképpen emiatt nem róhatod fel a kegyetlen tettemet, hiszen láthatjuk; te is ugyanúgy megszenvedted, hogy elmentem, mint én magam. Igazi rossz kislány lett belőled... Ami nem is olyan rossz - nem akarta tovább ragozni a dolgokat, így sem akarta ezt elárulni a nőnek, de úgy érezte, most kell vallomást tennie, már ha lehet így fogalmazni ezzel kapcsolatban. A munka elszólította, meg be kellett látni; ott volt Alexiel neki, akivel nem szakíthatta meg a kapcsolatot, emellett pedig a Bujaság főbűne igazán nem élhetett volna egy normálisa kapcsolatban. Márpedig Rosier sejtette, hogy az ő kedves kis bukott angyalkája erre vágyik. Inkább folytatta, mielőtt Andariel rákérdezhetett volna szavainak értelmére. - Kérdésedre válaszolva, úgy tervezem, hogy egy ideig New Yorkban maradok. Rég voltam már itt, és kedvet kaptam ahhoz, hogy belefektessem egy-két új üzletbe a feleslegesen felhalmozott pénzemet.
Volt pár terve, ihletet kapott nem régen néhány sötét kis klub létrehozásában, és tudta, hogy van benne annyi potenciál, hogy véghez tudja vinni, amit akar, és sikeres is legyen az üzlet. Pontosabb elképzelése azonban még nem volt, így erről nem ejtett több szót, helyette inkább ismét Andariel tekintetébe temetkezett, egy gúnyos, halvány mosollyal az ajkán.
- Nem könyörögsz? Biztos vagy ebben, drágám? Nekem nagyon úgy látszik pedig - most már nem tartotta vissza a kacagást, ám nem eresztette nagyra; csak pár pillanatig, nagyon halkan adott hangot jó kedvének. Mostanában sok minden mulattatta, ezt már észre vette magán, s ez most sem volt másképpen. Azonban mielőtt Andariel még meg találhatta volna csapkodni - még akkor is, ha az nem rá vallott volna -, megszólalt, hangja az előbbiekkel ellentétben meleg volt, ahogy a tekintetébe is hasonló melegség költözött. Tudta, hogy ezzel véglegesen le tudja venni a lábáról a szeretőjét, és pontosan ez volt a célja. - Ha csak ilyen apróságokra vágysz... Csak aztán nézz szembe a következményekkel és Alexiel haragjával. Ezen kívül semmi akadálya, hogy a párod legyek azon a rendezvényen, kedvesem.
Erős kezei, amik eddig a nő keskeny csípőjét ölelték körbe, most lejjebb csúsztak, és a fenekén találtak méltó helyükre, s enyhén belemarkolt, úgy húzva még közelebb magához, már amennyire ez lehetséges volt. A szikrák, amik egy kicsit elülepedtek, most újult erővel pattantak ki, és Rosier ajkai már Andariel arcán simítottak végig lágyan, érzékiséggel, miközben a férfi élvezte szeretője körmeinek halvány érintését a tarkóján. Megborzongott tőlük, bizonyosságot adva a nőnek, hogy számára tetszetős érzelmeket hoz ki a férfiból. A démon felmorrant, szája pedig már majdnem az előtte állójéra tapadt - feltéve, ha Anda is szerette volna, márpedig Rosier biztos volt abban, hogy szerette volna -, ám a bukott angyal által feltett kérdés megakadályozta abban, hogy véghez vigye azt, amit szeretne. Vágyott az érintkezésre, a csókra, mégis egy sóhajtással távolodott el kissé, egyik kezét elvéve a nő testéről, és fáradtan a hajába túrt.
- Legyen elég annyi, hogy lehet nem sokáig tetszeleghetek már az egyik főbűn szerepében. Mostanában összefutottam pár démonfajzattal, akik erősebbek nálam, és amúgy is; néhány másik démonnak pedig kikezdte az idegeit. Hiszen ismersz - keserűen elmosolyodott. Mi tagadás, az ő fegyverei a szavak voltak, nem a nyers erő és a fegyverek, amikkel a legtöbb fajtársa büszkélkedhetett. - Ezt értettem gondok alatt. Mostanában veszélyes mellettem és velem mutatkozni... De ha még így is szeretnéd, hogy én kísérjelek arra a partira... - elhallgatott, és várta a nő reakcióját. Egyelőre még nem félt komolyabban attól, hogy megölik és a helyére egy fiatalabb, erősebb démon kerül, de jobb volt óvatosnak lenni. De ha maga miatt nem is, Andariel miatt aggódhatott, ha még mindig vele akar mutatkozni.  

with love and others §§ 1341 szó §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Dec. 03, 2016 11:28 am írtam neked utoljára





Rosier & Andariel


Tisztában vagyok szavaim lehetetlenségével, mégse tudom megállni azt, hogy ki ne mondjam őket. Rosiernek tudnia kell, hogy bármi is ő, én csakis magamnak akarom, de a veszett ügyet képtelen vagyok elismerni, legalábbis jelen pillanatban. Gyermeki bosszúból kerülök bele időről időre más férfiak ágyába, de egyik iránt se érzek semmit, és azért túlzásba se viszem ezt a cselekedetemet. Régóta élek már, és az elsőnél édesebb soha se lesz, és nem csak azért, mert maga a Bujaság vette el a szüzességemet. Túl emberi lettem, amióta elveszítettem szárnyaimat, pedig oly nagyon igyekszem elkerülni ezeket az érzéseket, mégse tudok tenni ellenük. Erősebbnek kellene lennem, megacéloznom lelkem, de talán idővel sikerülni fog. Arcom se rezdül, amikor kijelenti, hogy ő soha se lesz csak az enyém, ahogy a továbbiaknál se. Tudom, hogy tud a félrelépéseimről, de én se fogadtam örök hűséget neki, mégis, szavaiból arra következtetek, hogy azért valahol zavarja, hogy neki is osztozkodnia kell rajtam, mégha tudja is, hogy a további férfiak a lelkemből egy apró darabot se kaphatnak.
- Igazán nagylelkű vagy, Rosier! – villannak felé szemeim, majd végül fejemet picit oldalra billentem. – Ezek szerint azt várnád tőlem, hogy csak a Tiéd legyek? – az utolsó mondatra inkább nem is reagálok, oly értelmetlen. Csak felhúzni akar vele, ezt pedig ideje most már nem hagynom neki. Mintha a mi testünk nem lenne izzadt, amikor együtt vagyunk, én pedig válogatni azért tudok, nem engedek akárkit a közelembe, így a további férfiak teste is tökéletesen megfelel a számomra, arra a célra, amire használni akarom őket. Azt ő se gondolhatja, hogy majd egy nagydarab, kövér pacákkal gyűröm össze a lepedőt, ennél én ezerszer válogatósabb vagyok.
A közelsége kezd veszélyes lenni, és hiába is húz fel, mindig képes lenyugtatni érintéseivel, hatalmas erejével, mely csak úgy sugárzik belőle. Hogy szerethettem bele egy ilyen démoni lénybe? Pont én, ki egykor angyal voltam? Magam se értem, miért pont neki engedtem, de mindez megtörtént, és a veszteségek ellenére, most se döntenék másképp. Akár ezerszer is elbuknék azért, hogy a karjaiban lehessek újra és újra, halhatatlan életünk során. De azért nem adom ám meg ennyire könnyen magam, és akad néhány dolog, amit nem ártana számon kérnem. Túl sokáig volt távol, túl sokáig fosztott meg önmagától, miért van hát pont ma itt? Készülnék a szavába vágni, jól érzi, de nem teszem meg, hagyom, hogy folytassa hát, de Alexiel nevének említésére arcvonásaim megkeményednek, a féltékenység pedig valóban kikívánkozik belőlem.
- Nem érdekel, hogy őt mennyi időre hagyod magára. Épp eléggé zavar, hogy vele is vagy! – azt megértem, hogy a Bujaságot a testiség táplálja, de nem lehetnék csak én az egyetlen, akihez több köti? Miért kell osztozkodnom rajta? Borzasztó az érzés, hogy az a démon is képben van, őt mégse vagyok képes félresöpörni, és tudom, hogy neki is meg kell tűrnie engem. Nem árthat nekem, Rosier nem engedné, hogy bajom essen, de tőlem se elvárható, hogy jópofát vágjak ehhez az egészhez.
- Talán, ha a múltban hamarabb magamra hagytál volna, akkor most nem éreznék így. Elültetted bennem az érzést, hogy velem akarsz lenni, mert mellettem voltál, aztán magamra hagytál, most pedig elvárod, hogy ne vágyjak arra, ami volt, hanem fogadjak el mindent úgy, ahogy te akarod. Ez számomra nem ilyen egyszerű. Önző vagy, csakis magadra gondolsz! – tényleg egyszerűbb lett volna, ha annak idején nem vigyáz rám, és tart maga mellett, hanem elereszt és engedi, hogy magam fedezzem fel a nagyvilágot. Sokkal nehezebb lett volna, ezzel én is tisztában vagyok, sokat köszönhetek neki, de akkor talán nem éreznék így iránta, nem szeretném őt úgy, ahogy nem szabad. Mennyivel könnyebb lenne, mégis, csodálatos idők voltak. Most már nem távolodom el érintésétől, csak apró sóhaj szökik ki ajkaim közül, miközben némileg sikerül megnyugodnom. Fel kell hagynom ezzel az érzéssel, muszáj lesz!
- Azt megtudhatom, hogy meddig maradsz? – hangom most már ingerültségtől mentes, úgy tűnik, hogy némi időre sikerült lenyugtatnom magam, a gond az, hogy túl hamar válok ismét lobbanékonnyá, Rosier pedig tökéletesen ért hozzá, hogy ezt hogyan hozza elő belőlem. A rántás sikeresen meglep, most nem számítottam rá, így kezeim ösztönösen simulnak az erős mellkasra, miközben egész testem ismét életre kel az erős karok ölelésében. Sokak számára egy démon kezei között halálos és a legveszélyesebb dolog, mégis, az én számomra a legédesebb. Szemeim felcsillannak, miközben a másikra nézek, és ahogy érzem forró leheletét, szívem ismét árulkodni kezd. Édesen kalapál, mintha most először kerültem volna életemben először ilyen közel ehhez a helyes férfihoz, de nem engedek még a kísértésnek. Elmondom hát azt, ami miatt ennyire fel vagyok háborodva. Utálom ezt a gyengeséget, hogy már nincs semmi erőm abból, ami egykoron volt, ezért járna nekem némi kárpótlás. Ő neki is meg kell értenie, hiszen tényleg sokat veszítettem, és a mérleg nincs teljes egyensúlyban a nyereségeimmel.
- Könyörögni? Én nem könyörgök neked! – hihetetlen, hogy ezt mondta. Mégis mit gondol, a kis szolgája vagyok? Hogy beszélhet így velem? Hirtelen inkább kikívánkoznék a kezei közül, de érzem, hogy nem ereszt ám el olyan könnyen, mégis, hogy mondhatott nekem ilyet? Tudom, hogy bármikor elvehetné az életemet, még akkor is, hogyha nem végez velem akármi, csak egy bizonyos penge, de főbűnként biztos vagyok benne, hogy hozzá tudna jutni. Miért viselkedik hát így velem? Hálásnak kéne lennem neki azért, mert még élek?
- Tisztában vagyok vele, hogy ki vagy, hogy számodra nem vagyok elég csak én, már csak lényedből adódóan sem, ezt eddig is tudtam, én csak… csak többet szeretnék belőled, mint régen. Hogy ne hónapokig kelljen arra várnom, vajon mikor bukkansz fel, és ne csak egy kellemes estére kelljek! – tudom, hogy kivel kezdtem, tudom, hogy mindent nem adhat meg, hogy nem lehet csak az enyém, akkor se, ha én ezt szeretném, de talán a jelenlegi helyzetnél adhatna némileg többet magából.
- Lennél a kísérőm az esti partin? Úgy, mintha a párom lennél? – tudom, hogy nem lehet majd mindig ott, amikor ilyen alkalmakra megyek, de némileg segítene, ha legalább néha megjelenne velem, ha nem csak a szex lenne a fontos, hanem igenis érezhetném, hogy néha az enyém, az én társam, nem másé, és mások is látnák őt velem, nem mennék egyedül, mint eddig. Érdekes kérés most ez tőlem, tisztában vagyok vele, de így, hogyha nagyobb szerepet vállalna az életemben, talán vissza tudnám szorítani a féltékenységemet. Vajon miként fog dönteni? A válasza után viszont akad még egy kérdés, amelyet fel kell tennem neki az előzőekből kifolyólag.
- Milyen bajokra gondoltál az előbb? – mi az az összes baj, ami a Bujasággal jár? Milyen negatív hatásai lennének annak, amit ő az előbb felsorolt? Igen, tudni akarom. A közelséget egyelőre még mindig nem töröm meg, de nem is engedek többet, még nem csókolom meg, előbb tudni akarom, hogy mit válaszol az előbbiekre, de jobb kezem mégse tud nyugton maradni, így finoman simítok végig tarkóján, körmeim pedig éppen hogy csak súrolják puha bőrét.

//Bocsánat a várakozásért és nagyon köszönöm a türelmedet! s4h4h //




Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Okt. 29, 2016 7:43 pm írtam neked utoljára



Andariel & Rosier


- Csakhogy ez nem így megy, édes, kicsi Andariel. A Bujaságot nem lehet kisajátítani, arra senki sem képes. Még te sem, hiába te vagy a kedvencem, amint azt tudod is... Fordítva viszont már teljesen más a helyzet, még annak ellenére is, hogy nagylelkűen szemet hunyok afelett, miszerint időnként más férfiak ágyát melegíted. Egészen biztosan szórakoztató lehet az izzadt testük alatt vonaglani.
Tisztában volt  vele, hogy szavai kegyetlenek és barbárok, de nem visszakozott; hiszen a célja az volt, hogy a nő szívét találja el, nem éppen a legkellemesebb módon. Nem mintha olyannyira kikészítette volna a dolog, miszerint Andariel olykor-olykor más férfiakkal is ágyba bújik. Ezzel már mióta tisztában volt, s nem csak, hogy szemet hunyt felette, de egy rossz szót sem szólt róla, egészen eddig. Most is csak amiatt, hogy kicsit kínozza az ő bukott kis angyalkáját. Elvégre ki volt ő, hogy emiatt felkapja a vizet és elveszítse a fejét? A szeretőjéhez hasonlóan ő is kiélvezte az időt idegenekkel, Alexielen kívül is, ellenben azt már igazán elvárta, hogy az állandó asszonyai feltétlen odaadással és tettrekészséggel legyenek az irányába. Persze időnként felizgatta a hadakozás, azt el is várta olykor; mint jelen pillanatban is, szóval ezzel sem volt az égvilágon semmi problémája. Egyszerűen csak vágyott a kettejük közötti konfliktusra, arra a vadságra, amit most Andariel szavai alapoztak meg, s amelyekből csak sejthette, hogy az este további része mit rejt számukra. Az egész kicseszett világon talán ő volt a leginkább tisztában azzal, hogy az az aktus, amely egy eget rengető veszekedésből alakul ki, a legeslegédesebb - amihez fogható tényleg nincsen. Ezeknek tudatában egy kicsit talán meg is rémült, veszélyben érezve a pattanó húrt, mikor közelebb sétálva megpillantotta a nő szemeit. Az érzelmek szinte kavarogtak az ég kék szempárban, s habár Rosier tisztában volt eddig is azzal, hogy pontosan mit is jelent Anda számára, most újból megbizonyosodhatott róla. S habár képtelen volt komolyabban is viszonozni azokat az érzelmeket, amiket a bukott angyal táplált az irányába, ő viszont egyáltalán nem büszkélkedhetett velük, értékelte ezt. Legfőképp azért, mert ezeknek a romantikus érzelmeknek ellenére a szeretője kezei a következő pillanatban már egy határozott mozdulattal csapták félre a övét, amin a férfi nem tudott nem vigyorogni. Hiszen pontosan erre volt szüksége! Elfojtotta a kikívánkozó kuncogását, majd pár fokkal mélyebb hangon szólalt meg, választ adva a másik igencsak kíváncsi kérdéseire.

- Azt hittem, ezzel már tisztában vagy. És habár nem szeretem ismételni magam, csak a kedvedért ismét elmondom, hogy nyugodtabb legyél, és ne viselkedj úgy, mint egy féltékeny feleség - az utolsó szavaknál hangjába egy kis cinikusság is vegyült, ám ezt sem igyekezett gyorsan eltüntetni onnan. Helyette inkább folytatta, amit elkezdett, megelőzve azt, hogy Andariel a szavába vághasson. - Sosem voltam az, aki sokáig egy helyben bír maradni. Alexielt is ugyanúgy magára hagytam hosszabb időre, mint téged. Igazság szerint, igazán büszke lehetnél arra, hogy a múltban milyen sokáig melletted maradtam, kedvesem - keze ismét megtalálta a puha arcbőrt, s ahogy végigsimított rajta, még ő is érezte azt a furcsán kellemes bizsergést, ami kettejük között szinte mindig is fenn állt. - Az itt létem oka pedig... Ugyan, mit is akarok? Nincs különösebb oka.

Nem is volt; minden különösebb ok és cél nélkül tért vissza New Yorkba a hosszú hónapok után. Megunta a kis kirándulásait, azokat az egyszerű kis nőcskéket és férfiakat, akiket az útjába sodort a sors, s akiket olyan könnyű volt átcsábítani a rossz oldalra. S mivel tisztában volt azzal, hogy jelen pillanatban mindkét nő - mind Alexiel és mind Andariel -, ebben a városban tartózkodik, úgy döntött, ahelyett, hogy az egyik kis saját zugába menne pihenni, látogatást tesz ide. S így tört be öntörvényüleg Anda lakásába - már ha ezt betörésnek lehetett volna nevezni; hiszen szabad bejárása volt a nő otthonába, még akkor is, ha Andariel erről nem pontosan így vélekedett. Ezen gondolatok hatására egy komisz mosoly jelent meg ajkain, majd egy határozott mozdulattal karolta át a másik csípőjét, és rántotta magához. Szándékában állt megcsókolni, azonban tudta, hogy sokkal mókásabb, ha a nő hidalja át elsőnek a kettejük között keletkezett távolságot. Így csak sötét tekintettel és erős karokkal tartott magánál, s ahogy reagált Andariel kifakadására, meleg lehelete szinte már simogatta a nő telt ajkait. Rosier nem tudta megállni, hogy egy vágyakozó pillantást ne vessen rájuk.
- Többet szeretnél, kedves Andariel? Nem gondolod, hogy bukottként túl nagy bátorságra vall ilyenekért könyörögni az egyik főbűntől? - szemei megvillantak, de csak egy pillanatra. Szine rögtön folytatta a megkezdett monológját, fenn tartva az ajkaik között fenn álló, alig pár centis távolságot. Most nem a férfin állt a dolgok végkimenetele, hanem Andarielen; Rosier megadta neki azt a kegyet, hogy Ő döntsön. - És mondd csak... Pontosan mit is akarsz? Mellettem lenni mindig, mindegyik átkozott kis utamon? A lakásomba költözni, ha éppen az emberek világában tartózkodom? Esetleg... Visszatérni velem együtt a Pokolba, ha éppen arra vágyódom? Csak mondd, melyiket kívánod, és megkapod. Vele együtt pedig a nyakadba zuhan a Bujasággal járó összes baj, azok, amikről még fogalmad sincsen. Ha ezekre készen állsz, csak mondd, és minden kívánságod teljesítem.  

with love and others §§ 823 szó §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Okt. 20, 2016 8:02 am írtam neked utoljára





Rosier & Andariel


Hónapokig távol volt, nem jelentkezett, most pedig úgy jelenik meg az otthonomban, mintha ez lenne a világ egyik legtermészetesebb dolga. Szeretnék erős lenni, megkeményíteni szívemet, hogy tudja, velem nem játszadozhat úgy, ahogy kedve tartja, mégis, oly nehéz az ellenállás, még ilyenkor is. Én is vágyom a közelségére, az érintésére, hogy velem legyen vagy csak mellettem, de nem akarok ennyire behódolni neki, össze kell szednem magam.
A fürdőkádat elhagyva, egy szál törölközőben érkezem meg hozzá, most már egy sértődött, de magabiztos állarcot viselve, majd amikor mögé érek, kezeimmel finoman érintem meg az erős vállakat a puha szöveten keresztül, miközben mézédes, gyöngyvirágos illatom bekúszhat Rosier orrába, hála a közelségnek. Tudok rá hatni, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, de a Bujaság ő, nem pedig én, így egyetlen apró érintése szinte feltüzel, mintha villám hasított volna kezembe ott, ahol megérintett. Kellemes, édes meleg, én pedig eleresztem!
Észnél kell maradnom, nem vagyok a szajhája, akit ha meglátogat, rögtön széttárt lábakkal várja. Nem ezért buktam meg… Vagyis annak idején többet reméltem, naívan az egyik főbűntől, mégis, mára már tudom, hogy rossz férfiba szerettem bele, tőle soha se fogom megkapni azt, amelyre szíven mélyén vágyom.
Elé sétálok, kezeimet rövid ideig összefűzöm magam előtt, és bár ki nem mutatom, mégis, alig várom, hogy végre megszólaljon, hogy tekintetünk találkozzon. Ez a mély hang… édes libabőrök jelennek meg testemen, de talán elég nagy a távolság most ahhoz, hogy ezt ne vegye észre, egyébként is csak néhány másodpercig áll fent a helyzet, mert ahogy folytatja, úgy válik büszkévé és egyben sértődötté az arcom.
- Nem vagyok egy tárgy, akit birtokolhatsz. Amíg te nem vagy az enyém, addig én se leszek soha a Tiéd! – ezt már oly sokszor mondtam neki, és talán pont ezért van az, hogy időnként én is más férfiak karjai közé kerülök. Nem mintha rájuk vágynék, egyszerű, gyermeteg bosszú ez, mert tudom, hogy Rosier is tud ezekről a kis kalandjaimról, de több sohase volt a testiségnél, a lelkem eddig még mindig a Bujaságé maradt. Ő is felkeres már nőket, és bár ő a Bujaság, én pedig csak egy bukott angyal vagyok, mégis, képes fájdalmat okozni ezzel, a féltékenységen nehéz felülkerekedni, az emberi érzések engem se kerültek el így, hogy a földön élek. A további megjegyzéseket hallva mintha hófehér arcbőröm némileg pirospozsgássá válna, így tekintek körbe ösztönösen magam is, miközben emlékeimből szinte megelevenedik a múlt, ahogy ő és én eggyé váltunk. Vágyom rá, ez kétségtelen, és nem tudom száműzni fejemből mindazt, ami történt, túl sok volt ez a pár hónap, amíg távol volt tőlem. De miért éppen most keresett fel? Ismét csak a testemre vágyna? Bárcsak beleláthatnék a fejébe és tudnám, hogy mit érez igazából irántam. A gondolataim viszont itt félbeszakadnak, ahogy felkel, majd közelíteni kezd felém. Próbálnék hátrálni, tartani a távolságot kettőnk között, mert a közelsége megrészegít és az ellenállásom pillanatok alatt törik majd ketté, mégis, nem mozdulok, izmaimat megfeszítve állok előtte, miközben kezeim lassan engednek az összekulcsolódásból, így hanyatlanak le magam mellé.
Ez a tekintet… ez a ragadozókéhoz oly hasonló mosoly már az első találkozásunkkor felkeltette az érdeklődésemet, most pedig oly nagyon vágyom arra, hogy kezeimet kinyújtva magamhoz öleljem. Nem tehetem, még nem jött el a pillanat.
- Ha valóban annyira oda lennél értem, mint mondod, akkor nem maradtál volna távol hónapokig. Miért pont most jöttél? Mit akarsz? – próbálok rideg maradni, ellenkezni, de ahogy megérzem kezének érintését, ismét érzem, hogy a pajzsaim gyengülnek. Csak egyetlen csókot had engedjek meg magamnak, annyira szeretnék hozzá simulni, de nem lehet. Vagy lehetne? Aprót nyelek, miközben a közelsége egyre jobban megrészegít, égkék szemeim pedig nem csak vágyakozva, de talán némileg túl érzelmesen is néznek a férfire. Össze kell szednem magam! Hirtelen lendül a kezem, amivel finoman ütöm el arcomról Rosier kezét. Szívem csak úgy zakatol, oly nehéz volt megtenni ezt az elutasító lépést, de meg kell nyugodnom, le kell nyugtatnom kalapáló szívemet, még mielőtt kiugorna a helyéről.
- Miattad veszítettem el a szárnyaimat és minden erőmet, gyenge lettem, akár csak az emberek, úgy érzem, jogos lenne, ha többet adnál az áldozatomért cserébe. – eleinte még maga mellett tartott, oly boldog voltam, de most… Boldogulnom kellett az életben, ami láthatóan sikerült, de mégis, nehéz számomra így élni, ezt pedig ő is tökéletesen jól tudja. Ő csábított el, miatta buktam meg és érzem, hogy nincs visszaút. Nem bánnám ezt az áldozatot, ha mellettem lenne, ha legalább kicsit többet láthatnám, de ez a néhány hónap ráébresztett arra, hogy a Bujaság számára én könnyedén pótolható vagyok. Talán megunt volna? A fejéhez akarom vágni a fájdalmamat, pedig tudom, hogy képtelen átérezni azt, amit érzek. Ő vajon mihez kezdene a démoni ereje nélkül? Ha csak a halhatatlansága maradna meg, de emberként kellene élnie? Úgy hiszem, hogy ő se lenne éppen nyugodt a helyemben, így talán mégis, valamennyire talán fel fogja tudni fogni mindazt, amit most mondok neki. Nem távolodom el tőle, állom tekintetét, miközben egész testemre oda kell figyelnem, nehogy véletlenül megérintsem. Oly csábító ez a közelség, de észnél kell maradnom, igenis több jár nekem, ideje, hogy azt ki is követeljem. Szeretek vele ellenkezni, nemet mondani neki, de jelen pillanatban mindez magamról szól, arról, hogy tudom, lehetne ez másképp is, és bár tudom, hogy pont tőle nem várhatom el azt, amit oly nagyon szeretnék, mégis, a jelenleginél többet akarok belőle úgy, mint annak idején, amikor az övé lettem, ezt pedig ideje tudatosítanom a férfiben is. Igen, tisztában vagyok vele, hogy az övé vagyok, de ha ezt beismerném, még többet csökkennék a saját szememben. Szomorú beismernem, hogy továbbra is bármire hajlandó lennék érte, akárhogy viselkedik velem.



Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Okt. 19, 2016 7:35 pm írtam neked utoljára



Andariel & Rosier


Rosier - még mindig a kanapén ülve -, szórakozottan lapozgatta a dohányzóasztalon talált női magazint, miközben arra várt, hogy Andariel előkerüljön az éppen aktuális tartózkodási helyéről. Bár a férfi sejtette, hogy a nő valószínűleg a fürdőben lehet, nem érezte szükségét annak, hogy saját maga keresse fel, hiszen teljesen tisztában volt azzal, hogy az első számú szeretője amint meghallja a hangját, már azonnal szalad is hozzá, hogy újra a karjai között lehessen. Legfőképpen a távol töltött hosszú hónapok után. Rosier pontosan tudta, hogy Andariel sóvárog utána, talán jobban is, mint Alex; ám nem a bukott angyalka volt itt az egyetlen, akiben hiányérzet jelent meg a másik irányába a külön töltött hónapok alatt. Az elmúlt időszakban nem egyszer volt olyan pillanat, melyben Bujaság a nő puha és gyönyörű testére vágyódott, az ölelésére és hangjára, melyen a férfi nevét sóhajtja hatalmas áhítattal. Többször elképzelte magukat összefonódva, míg más nőket ölelt, ám ez egyáltalán nem volt kivételezés. Ugyan. Képzelgéseiben ugyanúgy szerepelt Alexiel is, mint Anda, hiszen mindkettejüket majdhogynem ugyanannyira fontosnak tartotta. Habár az utóbbihoz talán egy picivel jobban kötődött; ezzel magyarázta azt is, hogy jelen pillanatban Andariel lakásán tartózkodott, ahelyett, hogy Büszkeséget hajtotta volna valahol, mint már meg annyiszor tette hosszú létezése alatt. Mentségére legyen mondva, próbált egyensúlyt tartani a két nő között, ám ez sosem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt. Most is, ahogy megérezte a bukott angyalt maga mögött, egyik nedves tincsének érintését a nyakán, egy jóleső sóhaj bukott ki belőle. Az érzés hasonlatos volt ahhoz, mikor egy hosszú utazás után valaki végre hazatalál, vagy éppen rábukkan egy számára tökéletes helyre. Vágyódott a fizikai kontaktusra, így futólag megérintette a nő kezét, ám több nem jutott neki; Andariel eltávolodott tőle, megkerülte a kanapét, s végre Rosier szemei elé tárult a vörös törölközőbe csomagolt szeretője. Nem zavartatta magát, tekintetét lassan vezette végig a nőies vonalakon, Anda tökéletes lábain, amiket annyira szeretett, pár pillanatra pedig el is időzött melleinek domborulatain, mielőtt a pillantásuk találkozott volna. Elvigyorodott.

- Igazán hozzá szokhatnál már ehhez a szokásomhoz, drágaságom - mély hangja betöltötte a szobát, erős kontrasztot alkotva az előbb elhangzott lágysággal. - Az enyém vagy. Így pedig ami a tiéd, az az enyém is. Amúgy is, annyi időt töltöttünk már itt kettesben, hogy a sajátomnak érzem - körbe mutatott a helységben, hogy emlékeztesse a nőt azokra az élvezetes és kéjjel átitatott pillanatokra, amiket együtt éltek át a lakás különböző pontjain. Nappali, hálószoba, konyha... Nekik már mindegyik meg volt, Rosier pedig tudta, hogy ezekkel az édes emlékekkel megtörheti Andra ellenállását. Nem mintha nem lett volna ellenére ez a kis közjáték. Imádta! Mindig újraélesztette benne azt az ősi ösztönt, amiről sokszor úgy gondolta, hogy elveszítette. A csábítás öröme, mikor az áldozat - még ha az a saját szeretője is-, nem adja magát könnyen, ellenkezik és megtagadja a vágyait... Ezek voltak azok, amik táplálták benne a Bujaságot, amik cselekvésre késztették. Talán épp ezért volt ez az a nő a kedvence, hiszen az ártatlansága mellett, amit mindig ugyanannyira látott benne, mint a legelső alkalommal, meg volt benne mindaz, ami ahhoz kellett, hogy szinte már pórázon tartsa az egyik legszeszélyesebb főbűnt. Éppen ezért, lassan állt fel, és indult meg a másik felé, hogy aztán a nő fölé magasodjon. Mint egy tökéletes ragadozó - a mosolya is erről árulkodott, amely cseppet sem volt biztatónak mondható. Ám Rosier sejtette, hogy ez egyáltalán nem rémiszti meg a szeretőjét, hiszen ahhoz már túlságosan is ismeri. Sőt, biztos volt benne, hogy Andariel tudja; ez a kis gesztus nagyon, nagyon jókat jelent. Mindkettejük számára. Feltéve, ha nem adja magát olyan könnyen, hiszen az elvenné az egész különleges varázsát, amelyet a férfi annyira szeretett.
- Már nem is jöhetek meglátogatni azt a nőt, akiért annyira oda vagyok? - egy csábító mosoly jelent meg ajkain, ahogy egyik karját felemelve, lágyan végigsimított Anda arcán, ujjaival pár pillanatig elidőzve a puha bőrön.  

with love and others §§ 629 szó §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Okt. 17, 2016 9:20 pm írtam neked utoljára





   Rosier & Andariel


A víz csobogásának hangja elnyomja az érkezőt, így semmit se veszek észre mindabból, ami a lakásomban történik. Teljes kényelemmel pihenek a hatalmas kádban, miközben a víz lassan folyik végig hosszú, szőke tincseimen és halad tovább hátamon keresztül formás fenekemig. Nem sietek, az idő nem számít, így kiélvezek minden nyugalmas percet, mely megadatik nekem, majd miután a hajamról minden hab eltűnik, elzárom a vizet és kényelmesen merülök el még jobban a kádba. Azonban csak néhány másodpercnyi relaxálás jut, mert ahogy az ismerős hang elér hozzám, testem megfeszül, kék íriszeim pedig azonnal felpattannak. Rosier!
Fogalmam se volt róla, hogy a közelben van, és bár rossz szokása csak úgy betoppanni hozzám, amikor kénye kedve úgy tartja, én erre a mai napig nem vagyok felkészülve. Hónapok teltek el, amióta utoljára láttam, nekem pedig elmondhatatlanul hiányzott. Nem juthatok el hozzá, erőm nélkül egy nyomorult halandóhoz vagyok hasonlatos, a halhatatlanságot leszámítva, így képtelen vagyok én irányítani, ahogy a meglepetések erejével se rendelkezem ezen hátrányaim miatt.
Nem maradhatok a kádban, ez azonnal tudatosul bennem, mert itt még kiszolgáltatottabb vagyok a számára, mint bárhol máshol a lakásban. Kiszolgáltatottság… úgy gondolok most erre, mintha nem adtam volna meg neki mindent, amit csak akart az elmúlt évszázad alatt, mégis, mostanra sikerült csak oly keménnyé válnom, hogy megpróbáljam visszautasítani Őt. Pont Őt, aki érintésébe szinte majd belehalok, de ezt soha se tudhatja meg, ő a legnagyobb gyengeségem, az a férfi, akiért bármit megtennék. Soha se gondoltam volna, hogy majd egyszer egy démoni teremtmény iránt fogok így érezni, de hát erre mondják azt, hogy nem mi választjuk meg a szerelmünket, hanem létezik egyfajta Sors is. Mégis, magától a Bujaságtól nem várhatok feltétlen viszonzást, így erősnek kell lennem, nem megmutatni azt, aki belül még mindig vagyok, hiszen angyali létemet nem tagadhatom le előtte. Talán ez az, ami még mindig oly nagyon vonzza bennem, az az ártatlanság, melyet csak ő láthat, senki más.
A fürdőkádból kilépve magamra kanyarítom vérvörös színű törölközőmet, majd nedves testtel és tincsekkel, mezítlábasan lépek az ajtóhoz. Kezem a kilincsen, miközben szívem oly hevesen ver: nemsokára újra látom őt. Apró sóhaj, szinte érzem, ahogy kiszárad a szám, de össze kell kapnom magam. Az ajtó tehát kitárul, arcom megkeményedik, magabiztossá válik, egy tökéletes álarccá, miközben célirányosan a kanapé felé tartok, méghozzá hátulról megközelítve őt.
- Azt hiszem, hogy a múltkor világosan megmondtam, hogy illik kopogni, ha látogatóba jössz. Nem itt laksz, hogy csak úgy ki-be közlekedj a lakásomban, mintha a Tiéd lenne! – mögé érve hajolok kissé közelebb hozzá, miközben hófehér kezeim vállaira csúsznak, nedves hajtincseimből pedig néhány vízcsepp nyakát súrolja. Nem hajolok közelebb, nem teszek mást, egyetlen simítást engedek csak meg magamnak, majd már el is eresztem, így távolodom el és kerülöm meg a kanapét.
- Mi járatban erre? – közönyösen tekintek rá, mintha semmit se váltana ki belőlem jelenléte, de talán már ő is tudja, hogy mindez hazugság. Titkolnám, de tökéletesen nem megy, ezt talán még gyakorolnom kell, de addig jó, amíg megvan ez a pár méter távolság kettőnk között. Nem fogom a karjaiba vetni magam, amikor hónapokon át került, nem érdekelve, hogy mi van velem. Aggódtam érte, hát persze, hogy féltem, de haragszom is rá azért, amiért ilyen. Most nem leszek az édes kis játékszere, ellen tudok állni neki. Ideje, hogy megtanulja, mivel jár, ha elhanyagol, még akkor is, hogyha oly erős a vágy, a késztetés, az ellenkezés pedig kínzó.


Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Okt. 17, 2016 7:03 pm írtam neked utoljára



Andariel & Rosier



A nő egy kicsit sem volt szépnek nevezhető; kócos, fakó barna haja idétlenül keretezte túlságosan is sovány arcát, zöld szemei kábán csillogtak - látszott, hogy már semmivel sincsen tisztában -, s habár a melleinek formája pont Rosier kedvére való volt, csípőjének mérete pedig pontosan kézbe illő, ezek a külsőségbeli hibák teljesen elvették a férfi kedvét a további szórakozástól. Alig egy napja tért vissza New Yorkba, hosszú hónapok után, s habár eleinte jó mókának vélte elcsábítani ezt az ostoba szukát, aki családanyának merte nevezni magát, mostanra már teljesen megbánta a dolgot. A nő még csak egy kicsit sem kérette magát; örömmel ugrott Rosier karjaiba, mikor a férfi olyan nyilvánvalóan közeledett felé, és pont ez volt az a tett, ami elvette a játék izgalmát. Legalábbis Bujaság számára. Mindig is elkeserítette, ha valaki egy rövidke szó után már a bugyijába engedte - ő a kihívást kereste,  a nehézségeket, annak ellenére, hogy sokan úgy gondolták, a könnyűvérű nőcskékre bukik. Pedig ez egyáltalán nem volt így; mindegyik állandó szeretőjét - nem mintha eddig annyi lett volna, hiszen két kezén meg tudta számolni őket -, kifejezetten nehéz úton-módon kapta meg. Ám ezek miatt voltak ők azok a nők, akiket Rosier sokkal tovább tartott maga mellett, mint pár év, a kelleténél pedig sokkalta jobban kötődött hozzájuk. Nem, nem szerette őket, hiszen ő maga volt a megtestesült Bujaság, az egyik a hét főbűn közül, ennek értelmében pedig nem volt képes ilyen ostoba érzéseket generálni magában... De fontosak voltak számára. Mind Alexiel, mind pedig Andariel. Az utóbbi gondolatára egy keserű sóhajjal húzta ki kezét az idegen asszony blúza alól, ám, mielőtt végleg ott hagyta volna a szerencsétlent abban a sötét sikátorban, búcsúzóul még egy mély, talán már szenvedélyesnek is nevezhető csókkal szánta meg a szerencsétlen embert. Ne mondhassák rá, hogy a Bujaság oly' kegyetlen személy, aki minden búcsú vagy bármilyen hülyeség nélkül magára hagyja az aktuális játékszerét. Utána, mint aki jól végezte dolgát, indult el a jól ismert irányba, teljesen figyelmen kívül hagyva a nő könyörgését arról, hogy maradjon még egy kicsit. Egyáltalán nem volt kedve maradni; helyette inkább szándékában állt meglátogatni az első számú kis kedvencét, azt a drága bukott angyalkát, akit olyannyira imádott. Habár Andariel volt a legújabb a szeretői között - már ha nem számítja azt az embert, aki nem sokáig bírta a strapát, és nem is olyan régen öngyilkos lett a lelkét beborító bűn hatására -, ő volt az is, aki talán a legnagyobb hatást gyakorolta Rosierre. Épp ezért gondolta úgy, hogy ha már ebbe a mocskos városba ette a fene, meglátogatja azt az édes cicuskát. Amúgy is, olyannyira régen látta, kezdett már neki hiányozni. A haja, a hangja, az illata... A férfi egy mások számára talán perverznek illő mosollyal gondolt bele abba, hogy milyen lesz újra a nőt maga alatt érezni, miközben Andariel lakása felé tartott. Habár nem nagyon értette azt a túlzott puccot, ami a szeretője otthonát jellemezte, nem mondhatta, hogy ellenére lett volna; túl sok volt a kihasználásra váró felület és helyiség ahhoz, hogy megkérdőjelezze a a hasznosságát. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal engedte be magát a lakásba, hiszen előtte mindig nyitva állt az ajtó, hasonlatosan Anda formás lábaihoz. A képzelete az utóbbi gondolatának hatására szárnyalni kezdett, torkából pedig egy mély, már-már állatias morgás tőrt fel, miközben kényelembe helyezte magát a nappali egyik kanapéján.
- Hol van az én drága cicuskám?  

Lesz jobb is, ígérem §§ 548 szó §§

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Okt. 16, 2016 9:25 pm írtam neked utoljára


*** Leírás majd később, jelenleg egy magas felhőkarcolóban lévő luxus lakást kell elképzelni. ***

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Andariel otthona
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: