We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Elhagyatott épület
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Szomb. Márc. 25, 2017 10:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Nem, nem vagyok. – Ingatom meg a fejem. Sosem vagyok, de ezt persze nem kötöm az orrára. Ennek ellenére szeretem a jó étkeket, az édes borokat, hiszen egy jó vacsora jó hangulatot ad a folytatáshoz. – Csak példának hoztam fel. – Hogy lehetnénk valami sokkal kellemesebb helyen.
- Hátha kedvet kapsz beiratkozni. – Vonom meg a vállam. Persze egy edzőteremmel társultam, hiszen Tilda valóban jól mondta, az emberek már régen elfelejtették mennyire hasznos is a tánc. Szóval akik edzeni járnak, kapnak egy kis ingyen ízelítőt, akinek meg megtetszik… lesz egy kis mellékesem.
- Hát… holnap festünk ki, szóval legkorábban holnap után. – Nem sürgős, kezdek hozzászokni a két-három napos találkákhoz, amúgy is pozitívumnak tartom, hogy már nem heti egy alkalom az átlag. Lassan, nagyon lassan, szinte babalépésekben közeledünk a célhoz. Persze tisztában vagyok, hogy még nagyon sokáig tarthat amíg az ágyban kötünk ki, de nem kell félteni, addig is remek éjszakáim vannak. Egyedül is.
- Kár, pedig a vége szokott a legizgalmasabb lenni. – Biccentem oldalt a fejem elgondolkozva. Szóval semminek nem ér a végére? Borzalmas ez a lány, már szinte felsóhajtok. Csoda, hogy nem él kapcsolatban? Pedig másokat éppen arra sarkall, hogy tűzzenek ki célokat maguk elé, és érjék el őket, erre ő szokta feladni a cél előtt? Amúgy is, ez úgy hangzik, hogy hamar megun dolgokat. Hát… engem nem lehet megunni…
- Hát, a fene se tudja. – Vonom meg a vállam. – Azért elég fura idők voltak akkor. Legalábbis ahogy olvastam róla, és tanították. – A sok ember miatt bizony nem minden maradt a felszínen, sőt… az élet java igazán a sötétségben virágzott, és az ilyen kegyetlen sportok, na meg a végletek nélküli szex, mind-mind szélesebben elterjedtek voltak, mint azt bárki gondolná.
- Csak akkor, ha te is. – Egyedül nincs értelme lemennem, ketten legalább… sikongathatunk együtt.
- Hallottál már olyan zenét, mintha valami fémbontóban vennék fel a lemezt? Skrillex, vagy mi is volt az előadó neve? Hát egyszer elég volt belőle, köszönöm… - Sóhajtok fel miközben úgy teszek, mintha megpróbálnám a fülemből kipiszkálni az élményt.
- Hát… ez egy kicsit volt az. – Vonom meg a vállam mosolyogva. Örülök, hogy jókedvet okozok neki. Szeretem megnevettetni, olyan szép kacaja van. Talán még maga sem tudja mennyire magával ragadó.
- Igen? Pedig nagyon kedves nő vagyok. – Ingatom meg a fejem. Hát persze, én és az arany szívem… De vele tényleg mindig kedves voltam… és előzékeny. Igazán nem tudom miért fél tőlem. Persze meglehet, hogy a kisugárzásom zavarja. Erős vagyok, magabiztos… Ezen viszont nehezen változtatok. Képes vagyok sebezhetőnek mutatni magam, de igen rövid ideig.
- Nem feltétlenül fekete… de tetszik a hasonlat, igen. – Bólintok. – Azért nekem a kiméra még mindig jobban tetszik. – Kuncogok fel, hiszen ezerszer bonyolultabb vagyok egy nagymacskánál. A mitológiai lényeg egyszerűen jobban illik a magamfajtához.
- Hát… akkor csak én sejtettem. Vonom meg a vállam. Most mégis mi mást mondjak? Képtelen egyértelműen fogalmazni? Mindegy is, nem lényeges. Azt hiszem kezd egy kicsit megnyílni, és ez jó. Ez már sokkal fontosabb momentum.
- Nem? Akkor mire gondoltál? – Kérdezem, miközben finoman magamhoz ölelem. A kezem nem kalandozik el, nagyon jó kislány vagyok, talán túl jó is… már magamhoz képest. De nem bírok magammal, mindig többet és többet akarok… most is, ahogy kicsit változtatnék a lépésen, ahelyett, hogy velem tartana eltávolodik tőlem. Már megint túl korán léptem… már megint… az volt a gond, hogy változtatni akartam, mintha ezt csak ő tehetné meg. Nekem nincs jogom irányítani? Ami azt illeti ez egyszerre bosszant, és tüzel is. Abbahagynám én a forgást, még mielőtt ismét távozóra fogja, de nem vagyok elég gyors.
- És engem is az őrületbe igyekszel kergetni? – Vigyorodom el egy pillanatra, hiszen nagyon jól csinálja. Kár, hogy őrültebb vagyok annál, semmint hiszi. Ez a lány tud egyet s mást a csábításról, csak nem arra használja, amire kéne. Ha nem magamnak néztem volna ki, lehet felajánlottam volna a lelkéért cserébe valamit. A szeretőimet azonban nem szeretem démonként viszont látni.
Utána lépek, és mintha csupán a tánc része lenne, megragadom a karját, hogy visszahúzzam. Aztán egy pillanatra eszembe villan, hogy… a tangó tényleg ilyen… Ana ismerné? Nem, kötve hiszem, hogy ismerné a táncot, hiszen előbb is úgy megrémült… vagyis… rögtön menekülést színlelt, ahogy változtatni kezdtem. Felemelem a kezem, hogy visszaforgassam az ölelésembe. Nem, nem akarom elengedni, ha már idáig jutottunk, nem fogom elengedni!
- És miért kergeted őrületbe őket? – Mert a mivelt már értem, a hogyant ismerem, az nem újdonság. A kérdés a miért… Ismét aprót lépek, hátha visszatér az előző állapotba, hátha ismét a vállamra hajtja a fejét… de már megint kegyetlenül gyötör a tudat, hogy nem törölhetem el azt, amit korábban tettem. Ha tudom, hogy elfut… akkor nem teszek semmit, még ha a tétlenség megöl is… szép lassan…
De nem is... hirtelen elengedem, és én lépek el tőle. Ha ő a kék madár, akkor hagynom kéne nem igaz? Különben tényleg elrepül...


Utolsó Poszt Szomb. Márc. 25, 2017 9:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Éhes vagy? – kérdezek vissza meglepetten. Mindig igyekszem úgy összehozni a találkáinkat, hogy lehetőség szerint ne legyenek egyik főétkezés túlzott közelében sem. Persze, igen ritkán szoktunk együtt enni, hiszen nekem ilyesmire nincs szükségem, csak alibiből veszek magamhoz néha egy kevés emberi étket, de azért nem szeretem pazarolni. Így is olyan kevés jut.
- Szóval legközelebb az új tánctermedbe megyünk – vonom le az egyszerű következtetést. – És mikor szeretnél találkozni? – kérdezem kíváncsian. Vajon mennyire hamar lesz az új találkozónk? Én általában igyekeztem eddig két-három napos szüneteket tartani, igaz az utóbbi időben egyre rövidebbek ezek a szünetek nálam is, hiszen az elején még négy-öt nap volt.
- Csak egy kicsit, de általában még az előtt rájuk unok, hogy a végére érnék a kirakónak – mosolygok a nőre. Persze, ez nem igazán igaz, de kicsit tartok attól, hogy ha ebbe a témába belemélyednénk, akkor vékony jégen járnánk hamarosan, én pedig most szeretném kiélvezni azt, hogy egyszerű halandónak hisznek.
- Igen, embervadászatokat – bólintok komoly tekintettel, habár azért kicsit úgy tűnik, mintha én se venném komolyan ezt a dolgot igazán. – Biztos, csak egy pletyka – teszem hozzá mosolyogva. Viszont izgalmassá teszik a helyet egy fiatal, kalandvágyó nő szemében. Tudom, hogy örökké felnőttként viselkedő coachnak kellene lennem, de az nem az én műfajom. – Még nem láttam, - ingatom a fejemet. – És attól függ, hogy te szeretnéd-e megnézni – vonom meg a vállamat. Nem annyira fontos, csak egy kis érdekesség.
- Igen? Mi lenne rosszabb? – kíváncsiskodom, hogy kicsit ismerkedhessek azzal, hogy milyen zene az, amit nem szeret a táncosnő.
- Kiméra? – nevetek fel a számhoz kapva a kezemet, de csak egy röpke pillanatra, hiszen nem szeretném elrontani a hangulatot. – Csak egy kicsi kreativitást kértem – ingatom a fejemet mosolyogva.
- Veszedelmesnek látszol – bólintok egy aprót, miközben csak félénken lesek a szemére, ezzel is jelezve, hogy mennyire ijesztőnek találom. – Szóval fekete párduc vagy, aki puha mancsokkal, kecses lépekkel, és hatalmas karmokkal közelíti meg az áldozatát – vonom le a konklúziót abból, amit mondott. – Látod, hogy csak sikerült állatbőrbe bújtatnod magad – teszem hozzá. Nem is ment olyan nehezen, nem igaz?
- Tanulságos mese – válaszolok neki mosolyogva, láthatóan egyáltalán nem zavar, hogy egy ilyen mesebeli lényhez hasonlítom magamat.
- Ó, nem-nem – ingatom a fejem. – Ezt csak te szeretnéd mindig sejteni, míg rád hagyom – de most már nem hagyom rá. Ideje kicsit felfednem magamból, hogy többet megtudhassak róla. Vagy azért, hogy közelebb engedjem magamhoz. Talán örülnék annak, ha kicsit közelebb kerülne hozzám. Jó lenne valakinek a vállán megpihenni. Alig észrevehetően sóhajtok.
- Hmh – kuncogok fel a válaszára. – Nem éppen erre gondoltam – suttogom, ahogy elmerülök szíve dobogásának dallamában. Közben hagyom, hogy vezessen, ennek a pár lépésnek csak nem kell a nehezemre esnie. Egyébként is, most annyira megnyugtató, hacsak nem akar a szám miatt ellökni magától, vagy nem tesz valami olyasmit, ami távozásra késztet…
- Nem, egyáltalán nem – suttogok vissza, miközben a dobozokat nézem, aztán érzem, ahogy megpróbál egy fordulat szerűt tenni, így kénytelen vagyok botladozva követni, és kicsit eltávolodni tőle, pedig kezdtem kényelmesnek találni a vállát. – Megint tévedsz – ingatom meg a fejemet, miközben újra lepillantok a lábainkra, hogy ne akadjanak össze. Ami azt illeti, tényleg elég régen táncoltam, így aztán a tánctudásom valóban megkopott egy kissé. Nem is a tudatlanság, inkább a gyakorlat hiánya az, ami koncentrálásra sarkall.
- Az őrületbe szoktam kergetni azokat, akiknek tetszem – súgom a füléhez hajolva, majd igyekszem újra távolabb kerülni tőle, sőt mi több, még el is lépek, és hátat fordítok, mint aki távozni akar. Persze ennek igen csekély az esélye, hiszen a táskám a lejátszó mellett van, ami most éppen Inanna mögé került.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Step by step »→ Megjegyzés: »→




Utolsó Poszt Szomb. Márc. 25, 2017 6:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Nem, puccos étterembe vágynék, hogy tudjak egy jót enni, és egy finom bort kóstolni. – Válaszolom mosolyogva. Persze, jó kettesben lenni, de ha már intimitásra és magányra vágyunk, miért ne kereshetnénk azt inkább egy jó meleg, kényelmes ágyban? A hideg, elhagyatott épületeknek is megvan a maguk bája, de kötve hiszem, hogy Ana éppen egy ilyen helyen szeretne közelebb kerülni hozzám…
- Jól hangzik. Amúgy se vezethettelek még körbe az új tánctermemben. -  Biccentek, hogy bizony elfogadom az ajánlatot, és legközelebb én fogok találkozót kérni. Mióta valóban türelmesen viselkedem vele, azóta megvárom, amíg megkeres, felajánl egy helyet, egy időpontot ahol összefuthatunk, így tettem ezt most is. És még mindig fogalmam sincs, miért egy romos épület kellős közepén találkozunk… Valamit tervez, és ez egyrészről érdekes, másrészről viszont nyugtalanít.
- Szóval vonzanak a megfejtendő rejtvények? – Biccentem oldalra a fejem. Így már érthető, hiszen az apró darabkából egész életek állhatnak össze. Érdekes, csak hát… jobban szeretem azok életét felfedezni, akik mellett ott voltam egykoron. A közös szálak, az emlékek összefűznek minket. Azért írok naplót, vezetem a régmúlt idők feljegyzéseit, hogy emlékeztessem magam, merre tartok… és honnan jöttem.
- Embervadászatokat? – Kerekednek el a szemeim. Jó, persze ami az illeti valójában nem lep meg a dolog, hiszen én ne tudnám, milyen az emberek sötét oldala? Vagy mire képes rávenni őket egy-egy testvérem? De azért mégis, meglep a tény, hogy Anát ilyesmi érdekli, hogy ennyire… romlott lenne a lelke? Vagy csak egyszerűen ez is egy újabb rejtély, aminek igyekszik utánajárni? – És láttad már, mi van lent, vagy szeretnéd megnézni? – Mert vele tartok, ha igent mond, még véletlenül se engedném le egyedül egy olyan veszélyes helyre. Ha vadászat, akkor lehet voltak csapdák is, és ki tudja, melyik éles még? Néha az egyszerű szerkezetek bírják a legtovább.
- Nem épp a kedvenc stílusom. – Mosolyodok el. – De valljuk be, lehetne rosszabb is. – Hiszen ott vannak azok a borzalmas rap számok, vagy a hörgés… hogy is nevezték akkoriban? Death Metal? Hát mit nem mondja, ezek nem segítették túlságosan a romantikus hangulat létrejöttét, de valamelyik fivéremnek biztosan tetszettek… Ez még… mondhatni ízléses.
- Hát… ehhez a számhoz nem sok minden illik. - Vonom meg a vállam, de persze hamar találok valamit, ami megfelelő lesz a ritmusra, és nem… túl közeli. Persze megtehetném, hogy legalább ilyenkor igyekszem a közelébe kerülni, de… az igazság az, hogy tartok attól, hogy akkor hirtelen elfut. Valahogy ez a lány… fordítva működik. Ha megpróbálok a közelébe férkőzni elfut, ha nem…  maga kezd közeledni. Valami fordítva lett bekötve nála.
- Hát… ha mindenképpen mondanom kell valamit… - Gondolkodok el alaposan, de hát… mégis mihez hasonlíthatnám magam? – Azt hiszem a kiméra. – Jelentem ki elég határozottan.
- Simulékony… mint egy kígyó, erős és fenséges, mint egy oroszlán, és szeret szárnyalni… na meg makacs, mint egy kecske. – Kuncogok fel. Jó, ez már egy kicsit felturbózott lény, de hát… a kígyó néha sárkány, akkor meg szárnya is van. – Ó és persze különleges… - Nem létező alak, de hát a mitológiában annyi ilyen lény van.
- Cápa? Hát ennyire félelmetesnek gondolsz? – Pislogok nagyokat, de persze nem sértődöm meg. Valahol igaza van. – Valami nagymacskának lehet jobban örültem volna. – Sóhajtok fel. – Hiszen kecsességem egy párducéval ér fel… szerénységet pedig ne várj tőlem. – Folytatom vigyorogva. De ami azt illeti, tényleg igazam van. Kecsesnek, vonzónak kell lennem, habár tegyük hozzá… a pokolban ez sajnos nem érvényes rám. Pedig mennyire szeretnék otthon is jól kinézni!
- Ismerem. – Bólintok. – De az egy nagyon szomorú mese… - Legalábbis az eredeti. Ha jól emlékszem a madár elpusztult, mikor kalitkába zárták.
- Talán. Mert elég sokszor sejteted, hogy valami ilyesmi esett meg veled. – Engedem el, holott inkább magamhoz húznám legszívesebben. Persze ki tudja, lehet csak úgy véli, ha másoknak boldogságot hoz, az neki is elég kell, hogy legyen. Olyan jó lenne rádöbbenteni, hogy ez nem így van…
- Hatalmasat pattan és arcon üt? – Kérdezem mosolyogva, ám a következő pillanatban elkerekednek a szemeim. A szívem hangosat dobban, talán még ő is meghallotta. Már megint sikerül zavarba hoznia, ez mégis hogyan lehet? Egyszerűen képtelen vagyok követni, pedig ismertem jó pár szeszélydémont is, és hát… náluk is mindig máshonnan fújt a szél. A testem azonban szerencsére hamarabb veszi az akadályt, ahogy a fülem is érzékeli, hogy a zene átvált. Tangó? Tényleg? Ó hát… ez azt hiszem így ezerszer nehezebb lesz… Mert legszívesebben lépnék, csak előre, keringve szállnánk a dobozok között, mígnem elfeledkezünk az időről, a dallamról is, és a lábunk csak vinne, csak vinne, de…
- Eltaszítod azokat, akik megpróbálnak közel kerülni… - Súgom neki, miközben kezem a derekáról a hátára csúszik, és a másikkal felemelem a kis kacsóját. Könnyedén lépek, csak egy kis előre-hátra ringatózás, hiszen nem felejtettem el, hogy elvileg nem tud táncolni. Mégis az ütem arra késztet, hogy a lábai közé lépjek, és kicsit fordítsak rajta. Csak egy kis keringés, igazán nem nehéz, ha hajlandó követni. – Nem inkább az a gond, hogy megrettensz, ha valaki veled akar lenni? – Mert nálam is menekülőre fogta.



Utolsó Poszt Szomb. Márc. 25, 2017 12:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Puccos étterembe vágynál inkább, ahol mindenki láthatja, hogy mit teszel és hallhatja, hogy mit mondasz? – kérdezek vissza, miközben én is felemelem a szemöldökömet.
- Legközelebb te választhatsz helyszínt – ígérem meg, közben pedig belegondolok abba, hogy eddig még egyetlen helyszínt sem választott ő. Még csak azt se tudja, hogy hová szoktam hazatérni, ahol álomra hajtom a fejemet.
- Igen, szerintem az – pillantok fel a félig leomlott lépcsőre, azzal a szobával, amit hacsak nincs valakinek szárnya vagy falmászási tapasztalata, nem valószínű, hogy bárki is megközelíthet. - Telis-tele a múlt emlékeivel – természetesen, nem azokkal, amiket átéltem, hanem másokéval, akik itt próbáltak meghúzódni, mikor még lehetett. Aztán valószínűleg mind meghaltak. Rengeteg emlék mindenütt, ahová csak pillantok. Jók, rosszak és borzalmasak egyaránt.
- Akkor lehet, hogy nem az – válaszolok – vagy csak szerencsénk volt – teszem hozzá a vállamat megvonva. – De, ahogy a mondás tartja: kettő még szerencse, na de három – az már a bizonyosság. Majd hazafelé kiderül, hogy mennyire veszélyes a környék. Persze, én nem aggódom, mert képes vagyok távol tartani magamtól azok, akikkel nagyon nem akarok kapcsolatba kerülni.
- A legérdekesebb az volt, hogy a huszadik század végén illegális ember vadászatokat tartottak a pincében – fordulok az egyik lejárat irányába, amit ugyan a dobozoktól nem lehet látni, de eleget sétáltam benn ahhoz, hogy megleljem az ösvényt, ami az egykori földi pokolba vezet. – Arra – mutatom neki az utat, bár abban nem reménykedem, hogy esetleg elindul megnézni. Ha tényleg kíváncsivá teszi, akkor később lemehetünk, de most még előtte más terveim vannak. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ha esetleg nem akarja megnézni, akkor én nem fogom ezt megtenni nélküle is.
- Működik, igen – bólintok. – Vissza kellett tekernem a kazettát az elejére – innen tudom, hogy még van benne szufla. Na, meg onnan, hogy az elemeket én tettem bele, hiszen ha ennyi ideig itt lógott volna elemmel együtt, akkor valószínűleg már tönkrement volna.
- Hogy tetszik? – Található még rajta valószínűleg pár szám más előadóktól is, hiszen ezeket a felvételeket valószínűleg a rádióból vette fel a lejátszó tulajdonosa, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem mai fazon lehetett, vagy valami romantikus rajongást érzett a rádió felvételekért.
- Rád bízom – válaszolok a visszakérdezésre, hiszen ő a tánctanár, aki gondolom képes eldönteni az emberekről, hogy milyen mozdulatsorok illenének hozzájuk. Lassan odanyújtom neki a kezem, érezhető bizalmatlansággal, attól tartva, hogy valami olyasmit fog tenni, amit aztán később megbánhat, így aztán mikor nem ilyesmire készül, akkor kis meglepettség úszik az arcomra. Jól esőt csalódtam benne. Bár az igazat megvallva mostanában, mintha már nem is igazán adna kétértelmű jeleket, mintha csak sodródna az árral.
- Na..., legyél egy kicsit kreatív – kérem. Hátha talál valamilyen állatot, ami jól leírja.
– Hát ebbe még nem gondoltam bele, de így elsőre cápát mondanék. Tudod azaz állat, ami megpróbál felfalni, ha elúszol a közelében – magyarázom a tévhiteket. - Az óceánok hatalmas ragadozói, amik sorban falják fel a gyanútlanul pancsoló embereket – csattogtatom hozzá a fogaimat is, majd nevetve a szám elé kapom a kezem. Néha tényleg ilyennek látom, ennyire ijesztőnek.
- Ismered a történetet? – kérdezem meglepetten. Manapság nem sokan szokták ismerni ezt a történetet, de ettől még nem kezdek semmiféle furcsaságon gyanakodni. Miért ne ismerhetné? Szelíd tekintettel pillantok rá, ajkaimra kedves kis mosoly húzódik. Közben igyekszem úgy mozogni, hogy tényleg úgy tűnjön, hogy nem ismerem a mozdulatokat, ami jelentősen megterheli a figyelmemet. Sokkal nehezebb gyengének, törékenynek, ügyetlennek tűnni, mint azt a legtöbben elképzelni képesek. Bár én már elég hosszú ideje gyakorlom ezt a tevékenységet.
- Ó – kihúzom a kezéből a kezem, majd hátat fordítva visszasétálok a lejátszóhoz, hogy leállítsam. – Most szeretnél hallani egy végtelenül szomorú történetet arról, hogy hogyan törték össze a szívemet? – pillantok rá felvont szemöldökkel, és egy időre keresztbe fonom a karjaimat magam előtt, mintha el akarnék zárkózni a válasz válasza elől, de hamar feloldom ezt a gátat, és visszasétálok hozzá.
- Egyetlen ilyen történetem sincs – pillantok a szemei közé, miközben újra a kezeibe adom a kezeimet, hogy folytathassuk. – Soha senki se volt képes elég közel kerülni hozzám – folytatom, miközben lepillantok a lábamra, hogy úgy tegyek, mint aki attól tart, hogy a lábára fog lépni a következő mozdulatnál, pedig elég távol állunk egymástól. – Mindig addig feszítem a húrt, amíg végül – megvonom a vállam, közben az egyik kezem a kicsúszik a kezéből, és átfogva a csuklójára lassan a derekamra húzom, ahogy ügyelve a mozdulatra, amit mindeközben tesz, közelebb lépek, hogy a vállára hajthassam a fejem.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Take the lead »→ Megjegyzés: Nincs. »→




Utolsó Poszt Szomb. Márc. 25, 2017 12:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Hát… nem éppen egy puccos étterem. – Emelkedik meg a szemöldököm. Mégis mit szólnék? Nem vagyok odáig a romokért, abból most bőven van elég. Persze egészen más, ha olyan helyeken jársz, ahol korábban mondjuk éltél. Érdekes volt például visszatérni Pompei romjai közé. Még bőven a vulkánkitörés előtt éltem ott, én is csak később hallottam a katasztrófáról, de csak évszázadokkal később tértem vissza. Ez a hely azonban…. semmit se jelent nekem. Tényleg semmit. Egy a sok régi rom közül, ami ma már használhatatlan. Még csak nem is szép.
- És szerinted ez egy érdekes hely? – Adok hangot aggályomnak, mert hát… persze vannak itt emberi dolgok, régmúlt idők kacatjai, de a hely attól még nem lesz érdekesebb. Igyekszem követni, hogy ne tévesszem szem elől. Ha már érinteni nem érinthetem, legalább had lássam.
- Igaz, ami igaz, nekem is nyugodt utam volt. – Viszonzom a mosolyát. Azt mondjuk lehet nem vallanám be, ha mondjuk megtámadtak volna, mert nem lenne túl hihető, hogy képes vagyok megvédeni magam egy csapatnyi fosztogató vagy erőszaktevő ellen. Én azért még mindig szeretek igényesen kinézni, na nem mintha a bőrkabát és a farmer nem lenne az, de egy cseppnyi elegancia inkább hozzám való. Szóval belőlem ki lehet nézni némi vagyont, habár az élére vasalt szövetnadrág és a blúz sem feltétlenül drága mulatság.
- Miket hallottál? – Ha már van valami, ami érdekessé teszi a helyet, igazán elárulhatja nekem is, mert eddig még… nos nem nyűgözött le, pedig látom a lelkesedését. Kicsit mondjuk akár őrültnek is mondhatnám, de azt hiszem megismertem már annyira, hogy rájöjjek néha csupán kicsit másként értelmezi az életet és a szabályokat. Azt hiszem ez is vonzóvá teszi számomra, a különcsége, a kiszámíthatatlansága… Mintha sosem unhatnám meg, legalábbis ezt akarja elhitetni velem.
- Még működik? – Pillantok a lejátszóra meglepetten. Ennyi év után még képes lenne hangot kicsikarni magából? – Persze, hallgassunk bele. – Bólintok mosolyogva. Kíváncsi vagyok, mit hallgathatott utoljára a tulajdonosa. Valószínűleg m ár nem él, mégis hátrahagyott maga után valamit. A zenei ízlését, ha mást nem is.
- Érdekes. – Hunyom le a szemem a dallamot hallgatva. Hogy nekem biztos nem ez lett volna az utolsó számom! De mindegy is, senkit nem ítélhetek el érte, nem igaz? Neki ez tetszett. Mosolyogva felpillantok a csillogó tekintetekbe. Varázslatos lány, meg kell hagyni. Néha egészen gyermeki, máskor egy érett felnőtt, aztán van, amikor idegesítő, érthetetlen tini. Mintha egy teljes életet élne le egyszerre… vagy többet, párhuzamosan. Persze kénytelen voltam a barátaival is szorosabbra fűzni az ismeretségemet, és időnként olyankor is találkozni velük, mikor Ana nincs ott, hogy jobban megismerhessem, és… hogy talán visszahalljak egy-két dolgot magamról is. Nem csalódtam, hiszen a fülembe jutottak dolgok, de az egész annyira zavaros… igazság szerint nem tudom hányadán állok Anával, mert a jelzései… a gordiuszi csomó egy egyszerű feladvány volt, ehhez képest. Szóval még mindig türelmesen várok a pillanatra, mikor a távolságból hirtelen nem marad semmi, de… kicsit bizonytalanul lépegetek ide-oda, hiszen hol elszalad előlem… olyankor is, mikor amúgy semmi rosszat nem teszek, hol pedig ő maga jön közel, szinte megégeti magát a tűzben… És az egész változás a viselkedésében… A lányok furcsállják, vagyis… úgy vélik köze van hozzám, de én nem tudom eldönteni. Tényleg nem értem ezt a lányt.
- Persze, hogy van. Mit szeretnél? – Bár azt hiszem tudom mi illene ehhez a számhoz, de talán… jobb lenne valami egyszerűbbel kezdeni.
- Állat? Hát… - Gondolkozom el ezen, mert hát… mégis mihez hasonlíthatnám magam? Nem vagyok nyúl, mint olyan sok kéjdémon, annál sokkal megfontoltabb, és rendszerezettebb vagyok. A kezem nyújtom, hogy az első lépéseket megmutathassam. Egyszer előre-hátra, egy kicsit oldalra rúgás a ritmusra, amolyan lassított rocky az egész. Még a derekát se fogom meg, csak az egyik kezét, hogy mégis valami páros tánc jellege legyen az egésznek, de ha nagyon nem megy a figura, mellé lépek és az ő oldalán is megmutatom. – Nem tudom. Nem igazán tudnám magam semmihez hasonlítani. – Ingatom meg a fejem lassan. – Te mihez hasonlítanál? – Mert úgy gondolom neki van válasza a feltett kérdésre.
- A boldogság kék madara? – Mosolyodom el. – Akit minél inkább el akar kapni valaki, annál távolabb kerül tőle. – Hát persze! A különbség csak annyi, hogy az a nyamvadt madár, most ki tudja milyen okból szándékosan menekül. – De ha nem foglalkozol vele, magától közelebb jön. – Szóval tényleg csak hagynom kéne. A gond az, hogy ez egy bizonyos ponton túl már nem működik. akkor már muszáj cselekedni, és ha a madárka elszáll, akkor… valójában nem éri meg az egész cirkusz kergetni valamit, ami sosem lehet a tiéd. Bennem azonban még erősen él az elhatározás, szóval még nem tudott letörni.
- A menekülésnek viszont mindig oka van… - Még ha nem is akar róla beszélni, valami van a háttérben, a múltjában… talán egy rossz élmény, egy kegyetlen szerelem? Ó a szív mindig rossz tanácsadó! Csak meg kell nézni most engem…



Utolsó Poszt Pént. Márc. 24, 2017 10:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


Már úgy egy órája sétálgatok az egykori raktérépületben, mikor megérkezik. Nem sietek nagyon elé, hiszen úgy gondolom, hogy előbb-utóbb úgyis megtalál. Ha nem azért, mert tudja, merre vagyok, hát azért, mert annyira poros ez a hely, hogy a lépteimet bárki követhetné, szóval… Nem gondolom, hogy nem fog rám akadni. És igazam is lesz, hiszen hamarosan megtalál.
- Szia – fordulok felé mosolyogva. – Mit szólsz? – mutatok körbe, hogy szemléltessem ezt az emberi szemmel gigantikusnak tűnő teret. Persze, ahhoz, hogy igazán érzékelni lehessen a terület nagyságát, el kellene takarítani az egy-két ember magas dobozhalmokat, de engem ez így jelen helyzetben nem zavar. Sőt, egész szórakoztatónak találom.
- Szeretem az érdekes helyeket – vonom meg a vállam, majd hátat fordítok neki, hogy hamarosan eltűnjek újra a szeme elől egy fadobozokból rakott halom mögött, ami hacsak nem jön utánam előbb-utóbb, sokáig fog elválasztani minket.
- Nem tudom – válaszolok, és ha látom, akkor rámosolygok, és láthatóan tényleg nem vagyok tisztában azzal, hogy ez a környék veszélyesnek számít-e. – Senki se próbált rám támadni, miközben idefelé jöttem – persze nem is úgy nézek ki, mint egy gazdag fruska, hiszen szokás szerint, mint mikor éppen szabadnapos vagyok, most is farmer nadrágot és bőrkabátot viselek, hozzá pedig valami egyszerű pólót. Tudom, hogy a legtöbben nem így képzelik el a szerelem elhozóját, és a szeszélyességemhez is jobban illenének a habosbabos ruhák, de… Szeretem ezt a kettős hatást, amit az angyali arcommal és a ruhámmal keltek az emberekben, azt, hogy nem tudnak hová tenni. Ez az én egyik hobbim, mikor nem kell éppen nagyon komoly kerubnak lennem.
- Hát, hallottam történeteket erről a helyről, és kíváncsivá tett – válaszolok, miközben előveszek egy régi magnót az egyik doboz aljáról. – Ezt találtam, míg rád vártam – teszem le egy zárt doboz tetejére. – Van benne egy kazetta is. Belehallgatunk? – kérdezem, és láthatóan valami játékosság csillan a szememben. Persze, hallotta már rólam, hogy mindig túl kíváncsi, és elég csíntalan gyermek voltam, ami az utóbbi időben kezd újra feltámadni. A barátnőim az egyik közös találkozás alkalmával még azt is megjegyezték Inannának, hogy mostanában elég sokat térek vissza régi viselkedési formámhoz, amilyen még tini koromban voltam. Pedig azt hitték, hogy ennyi idő alatt már rég kinőttem a rosszalkodásból.
- Gyere! – intem közelebb, és egész halkra veszem a lejátszót, mikor elindítom a zenét, hogy ne hallhassa kettőnkön kívül senki más.
- Még mindig lenne kedved megtanítani táncolni? – pillantok fel rá, miközben forog a lejátszó. Ugyan ez nem éppen olyan zene, amire lehetne keringőzni vagy akármi mást csinálni, de ha jól tudom, akkor az első lépéseket nem is zenére szokták próbálni.
- Milyen állat lennél, ha állat lennél? – kérdezem kíváncsian, és ha esetleg felajánlja, hogy most rögtön belefog a tanításomba, akkor közben nem állok neki ellent. Már, ha nem próbálkozik semmi olyasmivel, ami miatt ellenkeznem kellene. – Én kék madár lennék – válaszolok a saját kérdésemre, ha már ő is válaszolt. – Tudod, az a törékeny kis állat, ami csak az emberek képzeletében létezik – mondom, majd halkan sóhajtok egyet. Igen, ez nagyon találó rám. Ennél jobban körül se írhattam volna magamat.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: És most van hozzá ilyen is. »→ Megjegyzés: Bocsi, hogy ilyen kis béna lett. Crying or Very sad »→




Utolsó Poszt Pént. Márc. 24, 2017 9:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
Nem értem miért mentem ebbe bele. Vagyis inkább azt nem értem, miért éppen itt találkozunk, elvégre eddig nagyon is jól megvoltunk a tehetősebb negyed szépen felújított házai között, most pedig egy ilyen kihalt, egyenesen lepukkant helyen kell találkoznunk. Ez a környék régen se volt San Francisco fényes csillaga, szóval nem csodálom ,hogy a háború után is lepusztulva hagyták. Itt tényleg csak az utcagyerekek játszhatnak, már ha van merszük a környékre tévedni. Nem értem Anát, tényleg nem tudom miért hívhatott ide, de persze… bennem egyáltalán nincs meg az a félelemérzet az ilyen helyeken, mint egy halandóban lenne. Persze az önvédelmem elég érdekes fajta, tekintve, hogy inkább meglágyítom mások szívét, és nem a testüket töröm össze, de ha más nem működik arra is kapható vagyok. Csak a lányt nem értem, hogy mi lehetett az ok, amiért ide hívott. Türelmes voltam az elmúlt időszakban vele, és nagyon is visszafogott, mert rá kellett jönnöm, hogy a korábbi kirohanásommal inkább csak rontottam az esélyeimen. Mindegy is, még nem tettem helyrehozhatatlan hibát.
Szóval most itt sétálok, egy ismeretlen, romos környéken, egy elhagyatott ház kapuján készülök bemenni, és igyekszem felkészíteni magamat bármire… de leginkább arra, hogy leküzdjem a saját vágyaim, hogy Ana előtt normálisan tudjak viselkedni, hogy ne akarjam mindenáron megérinteni, megcsókolni, leteperni… szóval csak a szokásos. Kemény az élet, főként ha valaki az olyan feltörhetetlen diókat szereti, mint amilyennek Ana is mutatja magát. Esküszöm, még az apácával se volt ennyi gondom, pedig az ő erkölcsei aztán szilárdan tartották egy darabig…
- Ana? – Emelem fel a hangom, amint átlépem a küszöböt, és keresni kezdem őt, hiszen ő jelölte meg ezt a helyet és időpontot a találkára. Azért még mindig nem hagy nyugodni a kérdés, hogy mégis mi a fenét akar itt, de hát… előbb-utóbb meg kell tudnom, nem igaz?
- Hát… elég érdekes helyet választottál a találkozóra… - Nyugszom meg szemmel láthatóan, amint szemem elé kerül a bájos arca. Ez nem egy veszélyes környék? – Bár nekem nincs félnivalóm, azért tehetek úgy, mintha lenne. – Mit keresünk itt? – Teszem fel a hatalmas kérdést, miközben kényelmes távolságra sétálok.



Utolsó Poszt Szomb. Okt. 15, 2016 8:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Drake & Alice


Mielőtt megismertem a volt férjemet, én sosem gondoltam volna, hogy vadász leszek. Méghozzá ilyen jól fogom csinálni, és ilyen elkötelezetten. Az igazság az, hogy az első pillanattól csodáltam a férjemet és akkoriban mindig azon munkálkodtam, hogy felérjek hozzá, hogy egyenlő félként álljunk egymás mellett. Most pedig hiába értem ezt el, ő nincs mellettem. Végülis azzal űztem el, amivel meg akartam tartani.
Szürkésfehér füst csúszott ki ajkaim közül, majd veszett bele a hűvös hajnali levegőbe. Újra számhoz emeltem a cigarettát és mélyet szippantottam belőle, miközben megközelítettem az otthonomtól elég távolra eső, elhagyatott, romos házat, amelybe a vadászok gyűléseit tartottuk. Vagyis tartották. Én rendszeresen kihagytam az ilyen összejöveteleket, hogy még véletlenül se találkozzak össze a volt férjemmel, aki szintén vadász lévén jó eséllyel megjelent itt.
Most is csak azért jövök ide, mert tudom, hogy senki más nem lesz itt rajtam és a vadászok vezetőjén kívül, akinek itt az ideje bemutatkoznom. Valójában már lehet, hogy látásból ismerem, abból a körökből, amikbe a volt férjemmel jártam, de sosem beszéltem még vele. Én nem vagyok az etikett szigorú betartatója, de már majdnem két éve mással sem foglalkozom, csak a démonoknak a gyilkolásával. Másokat nem szoktam bántani. Ők sem ártottak nekem, de a démonok fosztottak meg a boldog életemtől. A gyermekemtől és ez által a férjemtől is. Azóta rögeszmésem gyilkolom őket.
Cigarettám végére értem, amikor beléptem az omladozó épület teraszára, de már gyújtottam is rá a következő szálra. Egy hosszú percig haladtam befelé és nem láttam semmi más fényforrást a cigaretta apró parazsán kívül, majd beléptem egy zárt szobába. Nem volt ablaka, ajtaja is csak egy volt, ami alatt szűrődött ki valami kis fény. Megszorítottam a nyakamon lógó keresztet, majd rátapostam a cigaretta csikkre és beléptem a kis szobába.
- Te biztosan Drake vagy. – mondtam köszönés helyett. – Az én nevem Alice Potter. Nagyon örülök. – motyogtam és magamban imádkoztam érte, hogy ne bányássza elő az arcom az elméje valamely titkos zugából. Biztos voltam benne, hogy láttam már ezt a férfit és abban is, hogy amikor láttam, akkor valami különös estélyen voltunk a volt férjemmel. Nem hiányzik, hogy akár az arcomról vagy a nevemről eszébe jusson valami, ami után majd nem simán Alice Potter leszek, hanem a volt felesége egy már jól ismert vadásznak.


lesz jobb is §§ 366 §§

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
308

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 15, 2016 6:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Mantas
Today at 12:25 am
☽ Elkészültem

Azura
Yesterday at 11:34 pm
☽ Hiányzásnapló

Mantas
Yesterday at 10:30 pm
☽ Mantas

Calypso
Yesterday at 2:43 pm
☽ Ancient Baths




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/6
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
9
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
7