We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Elhagyatott épület
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
91
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 15, 2018 10:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Sebastian & Amber

Meglepődöm, nem is kicsit mikor megemlíti a macskáit. Nem hittem volna, hogy egy macskabaráttal, esetleg állatbaráttal van dolgom. A mai világban ez nagyon ritka. Sokan csak a túlélést látják bennük, a táplálékot, amit szintén meg tudok érteni, de miattunk szenvednek ők is. Ezért tartottam olyan fontosnak, hogy segítsek nekik.
Nem válaszolok a kérdésére nem kezdek el mesélni a volt védenceimről. Felesleges lenne, lehet nem is érdekelné őt.
Aztán egyszer csak minden elsötétül és elcsendesül körülöttem. Testem szinte élettelenül zuhan össze. Most már azt csinálhat velem, amit csak akar, hisz a tudatom teljesen máshol jár. Ha akarna sem tudna ellenkezni.
Nem fogok fel semmit abból, ami velem történik.
Balu ahogyan az sejthető volt eleinte még morog az idegenre, akit meg is ugat mikor leüt engem, de nem próbálkozik meg a támadással. Elég lecke volt egyelőre az a kis pofon. Kis hezitálás után viszont követni kezdi a fickót. Talán miattam, talán csak azért mert fél tőle...
Belépve a szobába érdeklődve néz körül. A macskákat rögtön észreveszi, de nem kezdi el őket kergetni, inkább aktív farkcsóválásba kezd. Mindig is kijött a cicákkal. Imádja őket. Lelkesen fut oda a kanapéhoz, hogy szemügyre vegye a félős cicust. De láthó módón nem akarja őt bántani, inkább játszana vele.
Csak addig foglalkozik a macskákkal, míg az idegen férfi le nem tesz engem az ágyra. Akkor közelebb sétál hozzá, onnan figyeli mit is művel végül felugrik és fejét hasamra fektetve fekszik le mellém. Láthatóan nem akar a közelemből elmenni, sőt ha kicsit közelebb lép hozzám egy kis morgást is elenged.

Kicsivel később (amennyiben mást nem terveztél)

Hasogató fájásra ébredek fel. Szemeimet még nem nyitom ki, de megmozdulok, aminek köszönhetően Balu is felemeli fejét és farkcsóválással jelzi örömét. Kezemet megmozdítanám, de valami nem engedi. Hirtelen pattannak fel szemeim. Most esik, hogy hol is lehetek. Eszembe jut a fickó az utcán, hogy próbál elráncigálni... A jelek szerint sikerült neki. Tekintetemmel elkezdem őt kutatni és mikor megtalálom csak figyelem arcát.


Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -


Utolsó Poszt Szomb. Márc. 10, 2018 4:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Amber & Sebastian
A very well-tailored person suit
Nem szívesen alkalmazok fizikai támadást ebek ellen, sőt mi több, semilyent fajta támadást. Állatbarát vagyok, ha ember nem is, s bizony elutasítom az állatkínzást vagy meggyilkolásukat. Jó, nem azt mondom, hogy vegetáriánus vagyok, de ha lehet, elkerülöm az efajta kelletlenségeket. Most azonban mind ez elkerülhetetlen volt. De nem tettem semmi olyat, amibe belehalhatna, vagy súlyos sérülést szerzett volna. Éppen csak akkora pofont kapott az épület kemény falától, mint amikor kölyök korában megrágta valamelyik drága holmit és nevelés céljából kapott egy érezhetőt. Nem nyomorítanám meg egy eb életét, csak mert védi, akit kell. Ezt tiszteletben tartom, mégha szemelőtt kell tartanom közben azt is, hogy én se sérüljek meg.
 - Ejnye no, viselkedj Miszter. - szóltam rá, cseppet sem agresszívan a négylábura, ami minden bizonnyal most már tudja, hogy ostobaság lenne támadni, teljesen felesleges, hisz kitudom védeni, sőt mi több meg is sérülhet. Persze nem, de ő csak egy kutya, ezt nem tudhatja.
 - Milyen bájos, mindig is szerettem az ilyen jó kutyákat. De sajnos az én párnatalpú, nyávergó istenségeim mellé nehéz olyat találni, amelyik elviselné őket. Dehát így kerek az egész. Az emberek közt sem lehet mindig szeretet és béke, nemde? - somolyogtam, miközben már csak szórakozásból sem akartam elengedni és hagyni, hogy elfusson.
 - Mármint engem? És mégis hogyan? Valami természetfeletti módszerre lebénít, hogy ne tudjam kivédeni, mint az előbb? Vagy szerinted egy aprócska téli fuvallatt kente fel a falra? - nevettem el magam a végén, kicsit sem tartva újabb támadástól. A kutyák okosak, s ha hűek is gazdájukhoz, még a tévében is meghunyászkodnak az ismeretlen hatalom előtt. Persze mind ez nem Mr.Hari ellen szól, csak a gazdája felvetése volt nevestéges.
Furcsa mód eszeágában sincs segítségért kiabálni - nem mintha bárkit érdekelne - s bár csapkodásai ugyan csak gyengék, meglepő, hogy csak ennyi tellik tőle. Azért általába az ilyen nagyszájú lányok mindig tudnak valami speckót, amivel kiüthetik a támadót. Apropó, kiütés! Bár más módszereket szoktam alkalmazni, úgy vélem most ez volna a legkézen fekvőbb. Szóval addig kakaskodtunk, míg egy jól elkapott pillanatban mögé nem tudtam kerülni, akár úgy, hogy őt fordítottam meg egy rántással, és le nem ütöttem. Gyakorlott vagyok eme dolgot tekintve, így max abban a pillanatban érezhetett valamit, meg majd, mikor magáhoztér, de hát a ütés általában fájnak. Kivéve az övéi. Hagytam, hogy a karomba zuhanjon, de fél szemem végig az eben maradt, ha netán őrült mód mégis újfent támadásba lendülne.
 - Ne aggódj, neked semmiképp sem esik bántódásod. S talán a gazdid is megússza. De jelenleg olyan alacsonyan vannak bizonyos szükségleteim, hogy mind ezt nehéz lenne most eldönteni. Na gyere... - biccentettem fejemmel magam mögé, majd immáron rendesen karjaimba véve a kis hercegnőt, elindultam, remélve, hogy nem kell magammak cibálnom Mr.Morcit, jön magától is.
Ami az otthonnak nevezett pincébe  berendezett kis kuckót illeti, nem volt vészesen messze. Eskü még arra is lett volna idő, hogyha Miszter megállt volna egy fánál, hogy megjelölhesse, még arra is szántam volna időt. Ígyis beletelhet akár egy órába is, míg Csipkerózsika felkelne. Mindenesetre hazaértünk. Ha láttak is, senki sem merne beleavatkozni. Senki se akarna hasonló sorsra jutni, így hát jobb, ha nem is néznek oda. Mindenesetre, mint említettem hazaértünk. Igazából egy pincéhez képest egész szép. Semmi luxus holmi, mint tévé, számítógép vagy ilyesmi. A konyha is csak egy kis résszel van elkerítve, fal nincs, az egyedül a fürdőnek s wc.nek jutott. Így a nappali, a háló és a konyha, illetve étkező is egy helyiségben van. De ez nem baj. Egy pincéhez képest, szépen ki van designolva a fal, és szőnyeg is van. Ráadásul hideg sincs, már csak azért sem, mert a macskáim elvárják a meleget. Mondjuk azt is, hogyha ők sem hozhatnak fiúkat és lányokat, elvárnák, hogy én se hozzak kutyákat, de most mit mondhatnék, így jött ki. Mikor beléptünk volt is szanaszét futás. Egy a kanapé alá, egy fel könyves polcra. Most azonban nem tudtam még velük foglalkozni. Első lépésben mindenképp az ájut0lt vendégünkkel kellett foglalkoznom. A francia ágyat láttam legtökéletesebbnek, így arra fektettem rá. Egy szava sem lehet, tiszta kényelem az egész. Szóval szépen kikötöztem. Így pedig már van is időm agyalni a többin. Hogy meghallanák e? Hát egyrészről odafent sem érdekelt senkit, de ha ígyis lenne, kizárt, hogy ezek a falak, bármilyen hangot hagynának megszökni.

Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
91
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Hétf. Márc. 05, 2018 7:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Sebastian & Amber

Balu nem támad, megtanítottam neki egy parancsszót, amire támadnia kell, de ez csak biztonsági célból. Sohasem állt szándékomban használni azt, ahogyan most sem. Balu önhatalmúlag döntött úgy, hogy a védelmemre kell. Így fogalmam sincs, hogy mire lehet képes ilyenkor.
-NE!-Kiabálom el magam, ahogy Balu neki csapódik a falnak. Ezzel magát is elárulta. A jelek szerint nem egy sima halandó ez a fickó… De nem is hiszem, hogy egy angyal… Ha az lenne és Gabrielt szolgálná már rég megmutatta volna hatalmas erejét, szárnyait, büszkélkedve azzal, hogy Ő egy angyal.
-Én nem kértem meg semmire! Már rég darabokra téphetett volna, ha úgy akarom!-Mondom neki már ingerültebben. Nem sikítok, nem kezdek el segítség után ordibálni. Mit érnék el vele? Ez nem az a környék. Minden embernek megvan a maga baja, rengeteg erőszak van. Szerintem mindennapossá váltak a sikolyok, ordibálások, verekedések. Miért pont most sietnének segíteni egy idegennek?
Ismét megpróbál lefogni, magával hurcolni, amire ismét védekezéssel reagálok. Próbálom távol tartani őt magamtól. Nem adom fel, mindvégig küzdök, ha csak nem dönt úgy, hogy egy könnyed mozdulattal üt le.


Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -


Utolsó Poszt Csüt. Jan. 25, 2018 3:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Amber & Sebastian
Ne nézz túl hosszan az árnyra, mert démon nézhet vissza rád.
Nem volt együttműködő egy cseppet sem. Sőt mi több, még a kutyáját is képes lett volna rám ereszteni. Türelmes vagyok, de éhes is, s a kettő bizony üti egymást. Innentől az sem zavart, hogy látnak vagy hallanak, mert tudom, hogy nem jár köztük hősködő bolond, senki sem kelne a védelmére. összeszorított fogakkal fújtam rá, ahogy rávágott a kezemre, s így jóformán kénytelen voltam elengedni. Az állatoknak kellene tudniuk a legjobban,
hol a határ, hol kell érezniük, hogy hódoljanak be a másiknak. De ő túlontúl hűnek bizonyult, ami egy részt meghatna, mert szeretem az állatokat, hisz jómagam is két nyávergó tulajdonosa vagyok,
ám ezúttal nem engedek a vacsorámból. Egy kisebb fej biccentéssel küldtem falnak az ebet. Nem úgy, hogy egyből csontja törjön, csak annyira, hogy éreztessem vele, van az az erő, amit fel tudok használni ellene.
- Képes lennél megöletni a kutyád, hogy te túl éld? Mégha mind ez csak naív ábránd...? - kérdeztem rosszallóan, ám arcomon hamar megjelent egy éhes kaján vigyor.
Nem hagytam neki időt menekülni, noha meglehet, az eb sem fogja annyiban hagyni. Mindenesetre a lánynak rontottam. Nem a természetfeletti erőimmel, pusztán a kezeimmel próbáltam, egyikkel cibálni, másikkal közelebb rántani, hogy befoghassam a száját. Ez persze még nekem sem egyszerű helyzet, mert az otthonom is odébb van. Azon töprengtem könnyebb lenne e, ha eszméletét vesztené-e. És akkor mi lesz az ebbel? Nem szívesen ölök állatokat, tudniillik nagy állatbarát vagyok. Ugyanakkor, problémát jelenthez még a számomra.


Öltözet: x | Zene: x | Megjegyzés: - | Credits

Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
91
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Vas. Jan. 14, 2018 9:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Sebastian & Amber

Nem szokásom idegenekkel csak úgy jó pofizni. Mondjuk igaz az ismerősökkel sem, csak ha kedvelem őket, de akkor meg őszinte a kedvességem. Talán ezért nincs annyi barátom, mint amennyit szeretnék. Mondjuk eggyel megelégednék. Egy igazi baráttal, akire bárikor számíthatok, nah meg persze fordítva is. Faye ilyen volt…De ma már nem szívesen tárgyalok vele.
A fickó elém áll mire megtorpanok és kérdőn pillantok a szemeibe. Akar tőlem valamit… De mégis mit? Mit adhatnék én, hisz senki vagyok…
A kezemet erősen ragadja meg és húzni kezd. Természetesen nem hagyom magam ilyen könnyen és Balu sem ostoba. Megérzi, hogy valami gond van. Reflexből csavarom ki fogságba esett karomat, majd ütök rá a szabad kezemmel a fickó karjára teljes erőmből. Bár nem vagyok egy izom Tibor, de minden erőmet bele adom, aminek köszönhetően erős fájdalom nyíllal bele alkaromba. Ha ez nem lenne elég közben még rángatással is próbálom kiszabadítani magam.
Mind a közben Balu a fickó elé sétál kimutatva foga fehérjét. A morgása mély, határozott, erős. Olvastam egyszer a rottweilerekről. Régebben sokan féltek tőlük, mert erős kutyák. Én is próbáltam Balut minél jobban megmozgatni, kondiba tartani. Pont azért, hogy ha kell a segítségemre lehessen.


Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -


Utolsó Poszt Vas. Jan. 14, 2018 2:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Amber & Sebastian
Ne nézz túl hosszan az árnyra, mert démon nézhet vissza rád.
Bosszantó volt, hogy ennyire nem enged. Ha nem az lennék aki, s nem az volnék ami, bizonyára hidegen hagyna, s letudnám egy aprócska vállvonással, majd tovább állnék. De itt nem puszta intim kapcsolatról lenne szó, sőt, amit azt illeti, a legkevésbé sem ezért "nyomulok". Türelmem pedig nekem sem határtalan, főleg ha korog a gyomrom. Nem félek a kis őrző-védőjétől,
így nem hátráltat abban, hogy minek után kiszabadította magát tőlem, elé álljak és jobbára minden egérutat elzárjak előle.
- Akarok, de így kénytelen leszek nyersebben megoldani. - válaszoltam, s igen valahol őszintének hatott a dolog, annak ellenére, hogy sokat nem árultam el vele.
Bennem a félelem olyan haloványan pislákol, mint halottban a remény. Így kapva az alkalman, elkaptam a karját, ezúttal minden finomkodás nélkül, és ha csak nem állt neki hadakozni, vagy támadt meg az eb, jobbára a jelenlegi otthonom felé kezdtem húzni. Erősebb vagyok, ehhez kétség sem fér, így nem tartok tőle, hogy megszabadulna egy könnyen. S a szegények sem az összetartásról híresek, így nincs okom aggodalomra, hogy bárki megpróbálna megállítani. Miért is tenné? Az itteniek legnagyobb gondja az aznapi élelem beszerzése. Kit aggaszt egy gazdagabb ember eltűnése...?


Öltözet: x | Zene: x | Megjegyzés: - | Credits

Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
91
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Vas. Dec. 31, 2017 12:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Sebastian & Amber

Úgy tűnik ennyivel nem tudom őt lerázni, mert utánam jön. Nem érzek félelmet irányában. Lehet, hogy ostobaság tőlem, vagy egyszerűen már nem érdekel… Még magam sem tudom eldönteni. Sok minden történt már, sok minden megváltozott.
Most komolyan azt várják el tőlem, hogy a szobámban visszavonulva éljem le az életemet? Ott miért vagyok nagyobb biztonságban? Ha nem egy gyilkos, akkor az unalom fog halálba vinni.
Szavaira nem reagálok semmit, csak tovább megyek. Igen tudom, hogy bajom eshet. Tudom, hogy nem vagyok biztonságban és azt is, hogy Balu sem menthet meg mindentől. De eddig többet bántottak engem az angyalok, mint az emberek. Akkor mégis kitől kellene félnem? Nah meg azért a zsebem nem üres. Tartogatok meglepetést annak számára, aki esetlegesen megtámadna. Felkészültem rá az arkok után.
Mikor belém karol megtorpanok és értetlenül pislogok rá, majd ha hagyja kiszabadítom kezem. Nem szokásom csak úgy idegenekkel barátkozni.
-Nem igazán érdekel, hogy mit mutathatnál nekem. Azt hiszem elég sok mindent láttam már.-Lehet, hogy gazdag családból származom, de nem érzem magam oda valónak. Utálom a puccos vacsorákat, a kiöltözéseket. Felesleges felhajtásnak tartom főleg úgy, hogy tudom, hogy közben mennyien éheznek.
-Figyelj akarsz tőlem valamit? Nem hiszem, hogy olyan őszintén féltenél engem. Szóval vagy ennyire unatkozol, vagy te lennél az a gyilkos, akitől annyira félnem kellene…-Teszem fel a kérdést, bár nem hiszem, hogy őszinte választ kapnék rá.


Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -


Utolsó Poszt Kedd Dec. 19, 2017 11:18 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Amber & Sebastian
Ne nézz túl hosszan az árnyra, mert démon nézhet vissza rád.
Kijelentése nyomán felvonom szemöldököm. Mondanám, hogy vakmerőség, hogy erre lófrál, ám sokkalta inkább negatív, már-már ostoba dolognak találom. Fiatal, ráadásul lány is, egy fontosnak számító valaki, aki mégis csak nagyobb biztonságban lehetne, ha megülne a popsiján az aranykalitkájában, főleg ha az már nem sokaknak adatik meg. Meg lehet "vakmerősége" csupán a késői lázadó, kamaszkorából fakad, hogy na most csak azért is átlépi azokat a bizonyos határokat. Ahogy odébb áll összébb vonom a szemöldököm. Egy váll vonással aligha rázhatja le a rossz fiúkat, ha most erre is gondol. S talán a legrémisztőbb, hogy aligha talál itt hőst magának, minek után mindenki saját életét félti talán a legjobban, ha nem a jóléte biztonságát. Megforgatom szemeim, de elkezdem követni.
- Végtére is... Akárhol elkaphatják. Talán a következő sikátorban, vagy az utána lévő zsákutcában... Ki tudja... - jegyzem meg rosszat sejtetően.
Nem hiszem el, hogy nincs benne egy parányi félelem. Aki még észnél van ebben a világban, tisztában van az értékekkel, ahogy a veszéllyel is. Ha csak nincsenek rejtett képességei - amit nagyon kétlek - akkor bizony van oka a félelemre. Nem kell hozzá tudnia, hogy egy gyilkos követi, elég ha belegondol, miket művelhetnek vele. Hogy majd a kutyája védelmére kell? Ugyan... van az a hűség, de mégis csak egy kutya.
Mellé lépve óvatosan szabad karjába karolok és bájosan rámosolygok.
- De ha már voltál úgyis olyan merész, miért nem csavargunk együtt? Gyilkosok, ismeretlenek, egy kutya, nem? Szívesen mutatok neked ezt-azt... - mosolyom lassan vigyorrá húzódott. Nem feltétlen a megijesztése, mint sokkalta inkább a becserkészése volt a célom.


Öltözet: x | Zene: x | Megjegyzés: - | Credits

Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
91
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Kedd Dec. 12, 2017 9:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Sebastian & Amber

Nem szeretem ilyen helyen elengedni Balut, így nagy bánatára pórázon kell sétálnia mellettem. Természetesen féltem őt. Vannak olyanok, akik kérdés nélkül lelőnék, hisz több napi élelmet biztosítana.
Akkor meg miért ilyen környéken sétálgatunk? Nos tök mindegy merre megyek. Ugyanolyan veszélyben vagyok. Gazdag negyed, szegény negyed… Csak mi emberek választjuk szét ezeket a területeket… Ki tiltaná meg egy szegénynek, hogy a gazdagok között sétáljon. Faye?... Mintha foglalkozna vele.
A csendet egy férfi hangja szakítja meg. Balu nem igen foglalkozott vele, mert valami izgalmasabbat talált a földön. Felszökik szemöldököm úgy pillantok az idegen felé.
-A mai világban mindenhol veszélyes. Ha valaki el akar rabolni bárhol megteheti nem?-Rántom meg a vállam, azzal tovább sétálok. Balu egy pillanatra az idegenre pillant, majd követ engem. Nem izgat az idegen jelenléte. Otthon sem vagyok nagyobb biztonságban. Hiába gondolja ezt Faye, meg Michael.


Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -


Utolsó Poszt Csüt. Nov. 30, 2017 2:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Amber & Sebastian
Ne nézz túl hosszan az árnyra, mert démon nézhet vissza rád.
Nem volt még olyan késő, noha mostanság hamar sötétedik. Ugyanakkor muszáj volt kilépnem a levegőre, mert nem szívesen füstölöm tele a házat,
már csak a macsekok miatt sem. Ami leginkább visszatart az  a hideg, de erre is van megoldás,
vastag kabát és egy doboz cigi. Kilépve az őszi időbe, még összébb húztam magamon a kabátom,
majd lassan haladva a szegény negyeden keresztül nekiálltam füstölni. A tüdőm roncsolása közben azért volt időm nézelődni. Ha már elhagytam a kuckóm, nem árt ha vacsora után nézek. A tegnapi gyorskaja kevésnek bizonyult, aligha oltotta étvágyam.
Végül egy romos szökőkútnál álltam meg és dőltem neki egy lámpa oszlopnak, aminek a fénye bizonyosan mostanság kellene, hogy bekapcsoljon, azonban a katasztrófa semmit és senkit nem kímélt, így aligha fog rám vetülni a fénye. Már a második csikket szívhattam, mikor tekintetem megakadt egy ismerős alakon. Személy szerint még nem találkozhattunk, hozzá képest amúgy is csak egy vagyok a sok közül, most mégis érdeklődést mutatok felé, hiszen meglep, hogy erre látom. Vajon miféle dolga akadt errefelé? Miért nem bujkál a biztonságot nyújtó kis luxus kecójában? Nem mintha itt bármi vagy bárki biztonságot nyújthatna akárkinek is... De ez itt akkoris a szegények terepe, én is csak beugrottam valami olcsó, de ehető kajáért.
Nem hiszek a jótettekben, se a jóságban. Itt mindenki valamit valamiért ad. Semmi sincs ingyen.
Aki ezt állítja, az hazudik. Gondoltam megismerkedem Őnagyságával, ha már erre ólálkodunk mindketten. Bízom benne, hogy mind ez nem feltétlen vezet majd rossz végkimenetelhez. Előveszem hát barátságos mosolyom és elindulok felé, nem teljesen célirányosan, mintha csak véletlen lenne,
hogy épp most szúrom ki, de amint közelebb érek, megtorpanok és szembe kerülve vele rászólok.
- Veszélyes ez a környék a kislányoknak... Nem félsz, hogy elrabolnak a csúnya bácsik? - somolyogtam
, eldobva a bevégzett második csikket is.

Öltözet: x | Zene: x | Megjegyzés: - | Credits

Amber Cartelle
avatar



☩ Reagok :
91
☩ Korom :
24

Utolsó Poszt Szer. Nov. 22, 2017 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Sebastian & Amber

A roncsok között sétálok Baluval az oldalamon. Mostanában sok mindent nem tudok csinálni. A rendőrségen igaz sok a munka, de inkább a rendőröknek. Én hamar letudom az unalmas papírmunkát. Nagyon nem tudnak mit kezdeni velem. Most annál fontosabb bajok is vannak, mint a papírmunkák. Így nagyrészt az utcákon mászkálok. Tudom nem a legbiztonságosabb, főleg miután egy ark meg akart ölni engem.
Nem tudok nyugton otthon maradni, nah meg Balunak is kell a mozgás. Amióta a kis védenceim sincsenek, nincs nagyon mit csinálnom. Persze kutakodom állandóan, de mind hiába. Nagy pusztításon ment keresztül a város… És még ki tudja mi jön ezek után. Már nem hiszem, hogy sokáig épségben marad a bolygónk, főleg, ha az Istennek nevezett valaki nem tesz ellene.
Elvileg ő teremtett minket és most mégis hagyja, hogy elpusztuljon minden. Mondjuk tény nem voltunk ártatlanok. Nagyon is sok undorító dolgot műveltünk és szerintem művelünk a mai napig is. Valahol megérdemeljük ezt… Például nagyon is cinkesnek tartom azt, hogy még az ilyen szörnyű időkben is van, aki palotában él és van aki az utcán. Most kellene összefognunk, de persze ezt a gazdagok nem fogják megérteni.


Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -


Utolsó Poszt Szer. Márc. 29, 2017 11:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."



- A kis herceg haza vágyott a rózsájához – válaszolok a szavakra. – Így nem maradt volna a rókával, akármit is akart volna amaz – ingatom meg a fejemet, miközben oldalt biccentett fejjel pillantok rá, gondolataim között kalandozva azon, hogy milyen lehetett az a rózsa, amire olyan hűen vágyott.
- Pusztán pár lépést – vonom meg a vállam, mintha ez valami nagyon jelentéktelen dolog lenne, hiszen nem akarom azt mondani, hogy semmit, mert ha egyszer-egyszer kicsit lebuknék, még mindig magyarázhatom azzal, hogy az volt éppen a kedvenc mozdulatom, amit éppen ezért sokat gyakoroltam.
- Szóval az emléket – bólintok mosolyogva, mintha az már mindjárt más lenne. De persze, ki tudna nálam többet a szerelemről? Maximum azok a kerubok, akik sokkal régebb óta művelik ezt a témát. Bár ki tudja, hogy van-e egy is még életben közülük?
- Igen, majd legközelebb – ígérem mosolyogva.
- Köszönöm – veszem ki a kezei közül a táskát, arra ügyelve, hogy ne érjünk egymáshoz, de közben le nem véve róla a szemem, csak mikor már megszereztem azt, amiért visszasétáltam. Lesütöm a tekintetem, hogy újra a padlót szemléljem, mintha ott valami érdekes volna, pedig csak a zavaromtól szeretnék megszabadulni.
- Egy barátsághoz is – biccentek felé, miközben arra gondolok, hogy talán, ha nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy legyen közöttünk valami, még egész jók lehetnénk ebben a nexusban is. Lekötelezne, ha nem ragaszkodna ahhoz, hogy többet akar tőlem.
- Ismerem a várost – pillantok fel rá, huncut kis mosollyal az ajkaim szegletében. Hogy én ne találnék oda? Viccel? Még szinte itt se volt ez a város, mikor én már az utcáit jártam, megannyi utcát, amit maga alá gyűrt a múlt.
- Talán – majd keringőzünk egyet, vagy táncolunk valami mást. – Hát, igen, a zene az fontos – ingatom meg a fejemet, majd hátat fordítok neki, hogy elinduljak kifelé. Közben integetek a fejem fölött búcsúként, hiszen ez alkalommal úgy tűnik, hogy a puszi elmaradt. Kicsit tartok attól, hogy nem megfelelően reagálta volna le, ha közelebbről búcsúzkodunk.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→




Utolsó Poszt Szer. Márc. 29, 2017 10:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Ez igaz. De talán, ha a róka nem csupán barátságot akart volna… akkor a kisherceg se hagyja el őt. – Elvégre a rózsa volt élete szerelme, azt is szelidítgette, csak kicsit másként. Szóval itt a fő kérdés inkább az, hogy ki akar Ana lenni nekem. A róka, vagy a rózsa?
- Tényleg? És tanultál még valami mást is? – Csillan meg a tekintetem. Az azért remek, hogy nem kell az egész tanítást elölről kezdenem, borzalmas lenne. Így hamarabb eljuthatunk abba a szakaszba, mikor tánc közben is már csak engem figyel. Azok lesznek az igazán szép pillanatok.
Nem hát, persze, hogy nem egy kaland. Szórakoznék még vele, ha az lenne? Hangot is adok annak, mennyire komolyan gondolom ezt a dolgot, elvégre még mindig itt vagyok… Akarom őt, és nem csak egy éjszakára, nem csak az ágyban. Élvezni akarom egy hosszan tartó kapcsolat minden nyűgjét, és baját… Bár be kell vallanom, ha jó a szex, kevés a súrlódás, és velem nem szokott az előbbi fenomenálisnál rosszabb lenni…
- Szeretem az emlékét, hogy együtt voltunk. Meg aztán… ő akkor is ugyanaz az ember… - Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem szoktak változni mellettem, csupán azt, hogy attól, hogy a másik már nem szeret, én még táplálhatok iránta érzéseket. De ezt a témát majd újra elővesszük egyszer, mikor már nem fog tudni szabadulni a hálómból, mikor már nem lesz más esélye… Mikor az enyém lesz, már beszélgethetünk arról, hogyan fogok gondoskodni róla öregkorában.
- Akkor majd legközelebb. Úgyis táncteremben leszünk. – Engedem le a karom. Akkor nem lesz szép zárása a mai napnak, akkor marad ez az örlő, feszült pillanat. Nekem mindegy, nem én szenvedek, én kifejezetten elégedett vagyok a mai haladásunkkal. Nagyot léptünk előre. Majd osonunk párat vissza, de ma… végre éreztem valami hatást rajta, és nem a szokásos menekülési hullámot.
- Persze. – Bólintok, és megfordulok, hogy magamhoz vegyem a táskáját, hogy aztán ismét pár lépéssel a közelébe kerülhessek és odaadhassam neki.
- Az jó. – Most erre mit mondjak? – Kezdetnek megteszi. – Teszem hozzá, hiszen pontosan tudja, hogy én szeretnék ennél többet elérni nála, de… - Egy barátsághoz is. – Mert azért nem akarok rászállni, mármint megígértem, hogy nem teszem. De mindegy is, ez az egy kijelentés feltette a koronát a napra. Sejtem, hogy e mögött a szó mögött sokkal, de sokkal több is húzódhat, és ennyi elég. Én jól fogok aludni ma este, elégedetten. Már ha alszom egyáltalán, de azért igyekszem hozzászoktatni magam az éjszakai tétlenséghez, mert ki tudjam eddig kell játszanom a halandót az oldalán.
- Igen, ott. Odatalálsz? – Kérdezem, hiszen a címet még nem árultam el neki. Persze szívesen összeszedem valahol máshol is, de ha maga akar jönni, ám legyen. – Majd keringőzünk egyet. – Ígérem, hiszen azt mondta azt szereti. – A hozzá való zenével. – Mert azért ami most ment alatta, az nem volt az igazi. Hagyom elmenni, én még kicsit egyedül maradok a rám boruló csendben. Jó ez így, jó lesz ez. Kemény menet, de még állom a sarat. A türelmem nem végtelen, de ez még bírható, főként, hogy érzem, arrafelé tartunk, amerre szeretném.



Utolsó Poszt Kedd Márc. 28, 2017 11:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- A róka azonban elveszítette őt – hívom fel a figyelmét egy másik sarkalatos pontra a könyvben, amitől hirtelen úgy érzem magam, mintha fejjel lefelé fellógattak volna, mint az akasztott embert abban a nagyon híres kártyapakliban. Akárhogy lesz is a jövő, így vagy úgy, de el fogom veszíteni. Vagy mert túlontúl sokat akar tőlem, vagy bármi másért, amibe bele se merek gondolni.
- Hmh – fogok vissza egy nevetést, mely feltörni készült belőlem. – Kecske – ingatom meg a fejemet, tovább mosolyogva ezen, annak ellenére, hogy meg kellene dorgálnom, amiért elsőre nem értett a nemből. Bár azért, valljuk be őszintén, lehettem volna keményebb is vele szemben, akkor talán most nem itt lennénk.
- Mert már tanultam – súgom vissza. Azért mégsem tagadhatom meg magamtól az összes táncot. – De ez nem jelenti azt, hogy tudok is – bár de, tudok, hiszen kellett szerepelnem az udvarokban, és a felső körökben mind a mai napig dívik, hiszen feledhetetlen.
- Nem? – Biztos, hogy nem? Mert minél jobban erőlködik, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa, annál inkább érzem úgy, hogy ha könnyű vérű angyal lennék, akkor már rég túllehetnék azon, hogy ő „zaklasson”, de hát nem vagyok az, így aztán… Mikért hagyom, hogy folytassa? Magam se értem, hiszen ellen kellene állnom a szép szavaknak, pláne ezeknek. Ráknál színem íme vörösebb. – Úristen – sóhajtok fel, majd a tenyerembe rejtem zavaromat. Hogy lehet, hogy annak ellenére, hogy ennyit tudok a csábítás mikéntjéről, én is képes vagyok bekajálni ezeket a szép szavakat? Hányszor súgtam ilyesmiket a választott fülébe, hogy a kedvesének duruzsolja? Annak ellenére is, hogy ilyen sablonos közhelyeket mond, félig megfeledkezek magamról. Megvett kilóra, és most készül ledarálni. Mit tegyek?
- Ahm – bólintok a szavakra, és érzem valahol, hogy ebben a történetben valami sántít, hiszen senki sem lehet tökéletes, de most valahogy nincs is kedvem azzal foglalkozni, hogy mi lehet az a dolog benne, amitől elmenekültek a korábbiak. Már, ha nem az, hogy ilyen ragaszkodónak tűnik? Bár ki tudja, hogy hány lányt fűz egyszerre?
- Mindegyiküket? – kérdezek vissza, miközben úgy látszódhat, hogy a meglepettségtől felszaladnak a szemöldökeim. – Hogy szerethetsz valakit még azt követően is, hogy már nem vagy vele együtt? – teszem fel a kérdést, hogy húzzam az időt, hogy lehámozhassam magamról azt a burkot, amit körém kezdett szőni, hogy nehogy behálózhasson… teljesen elvesznék.
- Persze, keresheted nyugodtan tovább – válaszolok még zavartabban. Csak bár… ne… én lennék az. Akiben annyira meg akarja találni. Hogy is lehetnék valakinek az igazi, hiszen pusztán egy angyal vagyok, nem ember, akinek joga és lehetősége van párt választani?
- Azt rögtön sejtettem – ingatom a fejemet mosolyogva.
- … - némán meredve vonom fel a szemöldökeimet. Néha olyan pimasz, hogy legszívesebben rákoppintanék az orrára, de inkább csak a fejemet ingatom, szinte együtt sóhajtunk, ki-ki a maga baja-bánata miatt, ő azért, mert el kell engednie, én azért, mert ennyire átlátszó vagyok. Hogy nem jut eszembe ilyenkor semmi értelmes kifogás? – Pontosan úgy, mint a diszkóban – bólintok. Most már miért is tagadjam, hogy szabadulni akarok tőle? Túl sok mindez nekem egyszerre, és félek elveszítem a fejemet… Mi lenne akkor? Még csak hibáztatni se hibáztathatnám, ha hibázom.
- Majd legközelebb – ígérem, mert attól tartok, hogy valami alattomosságra készül, valami nagy lépésre, amit már a végleges búcsúzás követne, és bármennyire is fájdalmas, én még nem akarom azt a búcsút, még szeretném kicsit kiélvezni, hogy szeretni akar… vagy csak akar, az most lényegtelen.
- Elkérhetem a táskám? – kérek tőle egy kis segítséget, nem is tudom miért, talán mert attól tartok, hogy ha újra beljebb megyek, mégsem fogok ellenállni a táncfelkérésnek.
- Én… kedvellek – mondom, miközben elveszem a táskám. Na, látjátok ez van: A suszternek is a cipője lyukas. Hogy egy épeszű mondatot, nem tudok kinyögni, pedig fejből tudok sokszázezer oldalnyi romantikus történetet, olyan nyálas szövegekkel, hogy még a Pokol falai is megolvadnának tőlük, kisebb túlzással. És… én csak kedvelem. Egyáltalán miért mondok neki ilyesmit?
- Akkor holnap után – veszem magamhoz a táskámat. – A tánciskolában – ígérem, hogy ott leszek, és ne aggódjon, ha menni akarok, biztosan oda fogok találni, nem fog nekem ahhoz útbaigazítás se kelleni, hiszen már tudom, hogy hol van.


»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→




Utolsó Poszt Kedd Márc. 28, 2017 10:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Az edzőterem tulaja segített, a társulásból több bevételt remél. – Vonom meg a vállam. – De igen, könnyen barátkozom, legalábbis úgy tűnik. – Vagyis nem adom ki magam akárkinek.
- Igazad van, csak motiválnod kell őket… - Mosolyodom el, de inkább elengedem a témát. Ha nem akar tökéletes lenni, távol álljon tőlem, hogy én beszéljem rá. Érdekes, hogy még senki nem mutatott rá arra, hogy jelenleg vizet prédikál és bort iszik, de… Mindegy is. Ha így érzi jól magát, hát legyen, én nem fogom arra bíztatni, hogy változzon meg. De ha belekezdünk valamibe, akkor igenis csinálja végig!
Ohó! Megfogtam! És ez olyan mámorító érzés, látni ahogy saját kis csapdájába sétál bele… Szóval akarja, hogy megszelidítsem? A vöröslő virágok az arcán erre utalnak, de persze… Anánál sosem lehet tudni. Kiszámíthatatlan egy fruska, és ez állandó izgalmakat ígér.
- A kisherceg elszánt… még meghalni is képes volt, hogy ismét a rózsájával lehessen. – Fürkészem mosolyogva az édes pírt az arcán. Hiába, remek az a könyv, annyi helyzetben felhasználható, pedig nem is olyan témában íródott, ami engem érdekelhetne. Voltak az életemben azonban kihagyhatatlan művek, hiszen gyakran az értelmiség volt a csábítás záloga. Máskor persze buta libát kellett játszanom, de az se megy nehezemre.
- Mondtam, hogy van bennem kecske. – Vigyorodom el egy pillanatra. Ha már a falnak fejjel való találkozásáról van szó. És tapasztalataim szerint, ha elég ideig dörömbölsz azon a falon előbb-utóbb átjutsz a másik oldalára, szóval igen, néha az kell, hogy kitartóan újra és újra a falnak rohanjon az ember. Hosszú ostromra készülve persze, nehogy idejekorán kifáradjon. Kezdő létére Annának mintha tehetsége lenne a tánchoz, mármint nagyon könnyen rátalál a ritmusra, inkább talán csak az önbizalma az, ami miatt ügyetlenkedik.
- Jól megy a keringő. – Szúrom közbe halkan, még mielőtt elterelnénk gondolataink fonalát.
- Nem Ana… nem vagy az. – Ingatom meg a fejem, miközben lassan, óvatosan körülfonom őt a jelenlétemmel. Nem kell ide vágy, vagy kisugárzás, elég egy cseppnyi kedvesség, hogy egy ilyen lány meggondolja magát. Szinte érzem, ahogy vágyik a szeretetre, a gondoskodásra… én mindezt megadhatnám neki, hát olyan szörnyű dolog ez?
- Mert érzem, hogy más vagy. – Súgom a fülébe. – Valahányszor a szemedbe nézhetek, gombóc lesz a torkomban… a gyomromban pillangók repkednek… Az eszem kihagy egy pillanatra. – Ha a testét nézem eszembe jut sok ezernyi más is, de úgy tűnik Anának inkább ez lehet a fontos, ha most a testi vágyról kezdek el beszélni biztosan elszalad, nem nem, okosnak kell lennem. – A szívem most is úgy ver, mint egy riadt kismadár… - Ami igaz is, nem olyan nehéz ezt elérni, hiszen teljesen ura vagyok a testemnek.
- Szörnyű? – Kuncogok fel. – Hát ezt szűröd le abból, amit mondtam? – Kérdezem halkan sóhajtva. – Nem… azt hiszem nem vagyok szörnyű… Csak az ő részükről nem én voltam a nagy Ő. Találtak mást, vagy egyszerűen csak rám untak. – Vonom meg a vállam. Vagy meghaltak.
- Igen… valamilyen módon még mindegyiküket szeretem. Nem váltam el tőlük haraggal. – Csak nagyon kevesektől, de most a példa kedvéért maradjunk a jól végződő kapcsolataimnál. – Nem ők voltak azok, akik nekem lettek szánva. – Elvégre démon vagyok, egész biztos vagyok abban, hogy Isten sosem gondolta azt, hogy ’Hey te ott ember! Neked egy démon mellett kell leélni az életed!’… Ó nem, ő azt akarta, hogy nemzenek sok kicsit embergyereket. – De miért ne kereshetném tovább azt, akivel végül leélhetem az életem? – Szerintem néhány véget ért kapcsolat nem zárja ki, hogy aztán valaki megtalálja a hozzá illő társat.
- Ó én szeretem a romantikát. – Vigyorodom el. Voltak jó korszakok a történelemben, a romantika pedig kifejezett kedvenc, bár igaz, ami igaz a görögöknél és a rómaiaknál senki nem rendezett jobb orgiákat! – Azt hiszem a sok könyv miatt van… - Valamire elvégre fognom kell a dolgot.
- Későre jár? Mint a diszkóban? – Biccentem oldalra a fejem, majd sóhajtok egyet és lassan fújom ki a levegőt, mintha nagyon nehezemre esne elengedni. Azért valljuk be, nem arra számítottam, hogy inkább véget vet a mi kis találkozónknak, de… azt hiszem elég sokat haladtunk ma. Talán ennyire gyorsan még sosem történtek a dolgok, szóval elégedett lehetek a mai teljesítménnyel. Legközelebbre persze valószínűleg lesz egy kis visszaesés, mivel Anának lesz ideje átgondolni az eseményeket, márpedig érzelmek tekintetében az alapos megfontolás inkább kudarcot jelent. De azért…
- Még egy utolsó tánc a mai napra? – Nyújtom ki felé a kezem. – A keringő alapja nagyon szépen ment. – Árulom el, hogy semmi extrémre nem gondoltam, csak olyasmire amit maga is kedvel, ami nem nehéz, és elengedheti magát… már ha ezek után képes nem rágörcsölni arra, ami az agyában és a szívében folyik.



Utolsó Poszt Kedd Márc. 28, 2017 9:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."

- Oh – és egy pillanat alatt elaltatja a gyanakvásomat, pedig még csak csíráját se bontotta bennem ki, pusztán egy kósza gondolatként libbent át az elmémen, hogy könnyen lehet, valami nem kóser itt. - Gyorsan barátkozol – jegyzem meg, csak úgy. Persze, ha csak magamra nézek, akkor már tudhatom, hogy így van, hiszen engem is egy pillanat alatt megtalált, majd mondhatni levadászott, vagy valami olyasmi.
- Mindkettő? Nos, igen, mondhatjuk – hogy a munkám is én vagyok, hiszen végig jártam a szamárlétrán, elég isteni rózsavíztől illatozó angyal feneket szagoltam alulról ahhoz, hogy itt legyek, és most is van bőven, akiknél puncsolni kell, hogy ezt a kis pozíciómat megőrizhessem. – De a munkám más, én nem egy pszichológus vagyok, - teszem hozzá – akitől azt várják, hogy példát mutasson – fejezem be a mondatot, miközben kicsit ingatom a fejemet. – Hogy tökéletes életet éljen. Tőlem elsősorban azt várják el, hogy boldog legyek és sokat mosolyogjak, - meg persze kell egy-két életbölcsesség, amit aztán újra és újra fel lehet használni, hogy az emberek azt higgyék, hogy hűdeokos vagyok.
- Igen? – kérdezek vissza, miközben zavart pír uralja el az arcomat, és újra az ajkaim elé kapom a kezem, miközben a beton padlózatra vetem tekintetemet. Mondhatjuk, hogy ebbe bele se gondoltam, mikor eszembe jutott a kis részlet. Lehunyt szemeimmel félig a képzeletembe merülök pár szívdobbanásra, mígnem újra összeszedem magam és felpillantok rá.
- A kisherceg még nem sejti, hogy mire vállalkozik – sóhajtok a fejemet ingatva, miközben próbálom lerázni magamról ezt a kellemes érzést. Minden láthatatlan igyekezetem ellenére egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy feledtessem magammal, mennyire imponál, hogy ennyire odáig van értem. Pedig a kisujjamat se mozdítottam eddig meg azért, hogy kedveljen. És azok a ragadozó szemek, amikkel rám pillant!
- Valóban? Nekem mindig úgy tűnt, hogy az emberben, ha már megvan az indíttatás, hogy kitárulkozzon, akkor máris fejjel rohan a falnak – és az indíttatás itt megvan, sőt, ha jobban belegondolok, akkor a fejjel a falnak rohanás is, hiszen próbálok én… néha… ellenkezni vele. Nem lesz ennek jó vége. Valaki sérülni fog, csak az a kérdés, hogy ki. Szemérmesen lepillantok, talán azért, hogy a lépteinket kövessem tekintetemmel, mert csúnya nagy esést hozhatunk össze, ha elügyetlenkedek valamit. Persze, könnyen lehet, hogy van olyan ügyes, hogy könnyedén kijavítson egy ilyen hibát. Talán később letesztelem a képességeit.
- Ezt senkinek… - de számos másikat biztos mondott már másoknak is. Tényleg nem kellene ezzel a dologgal foglalkoznom. Jobb, ha sürgősen elfelejtem ezt az egészet. Attól tartok, hogy újra itt az ideje a távozás mezejére lépni. Mint mindig, mikor kezd forrósodni a talpam alatt a talaj, most is jobb, ha inkább lelépek… De megérint, amitől ledermedek.
- Talán én is csak egy kaland vagyok – vonom meg finoman a vállam, miután visszanyertem a lélegzetemet ölelő karjai között. Érzem, hogy a rabjává akar tenni, tudom, hogy mennyire veszélyes ez a játék, mégsem megy most a menekülés. Korábban kellett volna gondolkodnom. Most már hogy forduljak vissza az ösvényen? – Miből hiszed, hogy én is megdobogtatom? – Ó, a szív, azaz átkozott! Mennyire csodálatos játékszerek is ezek a vérrel borított hangszerek! Hogy szeretek velük játszani, egymással összehozni őket. Mi lesz, ha ez egyszer visszaüt?
- Ilyen szörnyű vagy? – Mind megszakította vele a kapcsolatot, mert nem tudta elviselni ezt a ragaszkodást, ezt az erőt, ezt a magabiztosságot, ami ebben a nőben lapul, mármint lapulna, ha nem lenne ennyire nyilvánvaló, hogy mindig megszerzi azt, amire vágyik. Egyáltalán nem tűnik olyan jóságos léleknek, hiszen tudjuk, hogy aki tűzön és vízen át véghez viszi az akaratát, annak mindig belelóg a bilibe a keze.
- Nem is számítanak a régi kapcsolataid – suttogom halkan, miközben a fejemet a vállára döntöm. Sose az számított, hiszen csak a gondolkodásmódot formálja meg, de mire a következőhöz jut addigra már erre az átformált valakire lelsz rá.
- Három sikertelen kapcsolat után, még hiszel az élethosszig tartó szerelemben? Talán mindegyiket szereted továbbra is? – kérdezem, miközben azt az irodát nézem, amihez falmászó tudás vagy szárnyak nélkül lehetetlenség feljutni. Most mégsem érdekel, hogy mi lehet odafenn, mint ahogy korábban lekötött. Figyelmemet teljes mértékig leköti ez a sötét hajú teremtés.
- Talán éppen hozzám – sóhajtok a fejemet ingatva, mintha azt akarnám mondani ezzel, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz, pedig dehogynem! Mekkora igazság! A szerelmek jelentős része így vagy úgy, de hozzám vezet. – Azt hittem, a romantika már kihalt az emberekből – jegyzem meg, miközben kicsit forgatom a szemeimet. Kénytelen vagyok elbagatelizálni ezt a helyzetet, máskülönben komolyan kellene, hogy vegyem a szavait.
- Igen, megígérted – válaszolok bólintva, majd meglepetten tapasztalom, hogy eltávolodik tőlem, amitől hirtelen olyan hideg lesz, hát kénytelen vagyok átölelni magamat. Ahelyett, hogy utána indulnék, csupán szembe fordulok vele, hogy láthassam, mennyire távolodik el.
- Lassan ideje lesz visszaindulni – köszörülöm meg a torkomat zavartan. Most már határozottan jobb lenne elmenekülni ebből a helyzetből, a kérdés csak az, hogy hagy-e.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→




Utolsó Poszt Hétf. Márc. 27, 2017 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Találtam két embert, akik szívesen segítenek. Mindketten még a szüleiktől tanultak táncolni, bár az egyikük inkább ritmikus sportgimnasztikázott, de kezdetnek megteszi. – Vonom meg a vállam. Ez persze nem igaz, két nagyon megbízható kisdémonomat idéztettem magamhoz, hogy megmozgassuk a várost. A jobbik, kezelhetőbb fajtából, szóval nem hiszem, hogy nagyon balhéznának. És így nem kell mindent nekem csinálni. Szerencsére.
- Igen, ez már feltűnt. De valahol mégis mindkettő te vagy, nem? – Hiszen nem tudná beadni z embereknek, hogy lehet ezt úgy is, hacsak nem magát állítja be rossz példának… De nekem eddig nem úgy tűnt, hogy olyan borzalmas élete lenne.
- Arra azért emlékszel, hogy a róka kérte, hogy szelidítse meg? – Kacagok fel az idézeten. De hát persze… éppen ezt csinálom. Lassan, nagyon lassan szelidítgetem, hogy ő legyen számomra az egyetlen… a rózsám, vagy a rókám, mindegy is. Mert kiválasztottam, hogy ő különleges legyen számomra, türelemmel nevelgetem, és mégis úgy érzem ólom lábakon vánszorog az idő, hogy néha hátra lépünk, nem előre…
Abban egészen bizonyos vagyok, hogy nem ér fel egyik halandó sem hozzám! Se a türelmemhez, se a csáberőmhöz, de azért édes… legalább sikerült elérnem, hogy ne nézzen rám földöntúli lényként… elvégre azért még ildomos vigyáznom az álcámra. Majd később, ha eljön a megfelelő idő, mikor már biztonságban érzi magát a karjaim között, elárulhatom neki, hogy ki vagyok. De addig még csupán egy vagyok a sok emberi nő közül. Talán kicsit szebb, talán kicsit vonzóbb, de éppoly esendő.
- Ha cápa lennék, már a nyakadat harapdálnám. – Vigyorodom el egy pillanatra szélesen. – De nem akarlak se megenni, se megégetni…. inkább… Felelős akarok lenni érted. – Utalok a korábban idézett mű folytatására. Igen, a szeretőimmel szemben mindig is felelősen viselkedtem. Megvédem, ami az enyém, megvédem és gondoskodom róla. Boldoggá teszem, bármibe kerüljön is. Egy pillanatra elszorul a szívem. Nekem is… vannak történeteim. Vannak kudarcaim. Volt, hogy megfojtottam egy rózsát… talán többet is, mire rájöttem, hogy van akit egy idő után el kell engedni. De remélem ő nem lesz olyan, hanem az lesz, aki mellett a végéig kitarthatok. Röpke halandó életének végéig. Szóval nem, határozottan nem vagyok cápa- Se imádkozó sáska, se fekete özvegy. Akinek a kéj mindennapos, az igenis komolyan kell vegye, ha valami több, valami fontosabb, ha valami mást is érez.
- Könnyűnek tűnhet, pedig elég nehéz… nekem is van múltam, vannak sebeim, és sosem egyszerű… kitárulkozni, megnyílni és újra sebezhetővé válni. – Szóval becsülje meg magát, hogy éppen hajlandó vagyok ilyesmire. Ha csak a bugyiját akarnám, már könnyen lehet, hogy odakötöztem volna egy ágyhoz. Nem, egyáltalán nem könnyű még magamnak se bevallani, hogy sebezhetővé tesz az elhatározás, amit ébresztett bennem. Foglalkozhatnék más, úgymond fontosabb dolgokkal is, ehelyett az időm jelentős részét vele töltöm és a kis életem felépítésével.
- Konkrétan ezt? Senkinek. – Eresztem le a kezem. Ó, mindig volt ezernyi más sor és gondolat a tarsolyomban, szóval nem kell hazudnom. Talán egy kicsit szépítek a dolgon, tekintve, hogy azért több ezer év alatt megfordult már nálam pár szerető, de a számuk egy emberi élethez mérten mégis csekély, szóval igyekszem gyorsan átlagot vonni egy emberöltőre.
Utána lépek, amint hátat fordít, és ujjaimmal óvatosan megérintem a karját, hogy ha nem menekül távolabbra átölelhessem, de mindezt olyan gyengéden, hogy érezhesse, hagyok számára menekülőutat.
- Nem fogok hazudni Ana. Nem te vagy az első, aki iránt feltámadtak az érzéseim. – Furcsa is lenne. – És igen, a nyíltságom miatt volt jó pár kalandom is, de… azok annyik voltak. Kalandok. – Sóhajtok fel.
- Azoknak a száma, akik igazán megdobogtatták a szívemet nem nagy, csupán három. – Lehet kicsit alálőttem, de ezen, vagy az ötön gondolkoztam, az öt meg valahogy olyan soknak hangzik, nem? Ha minden kapcsolatomra tíz évet számolok, már a három is sok… És akkor még nincs közte az a sok affér… Azért nem mondhatom azt, hogy óvodásként kezdtem randizni!
- De sosem én voltam, aki végül ki akart szállni. – Hát igen, vagy a halál ragadta el őket tőlem, vagy rájöttek, hogy a szerelem és a boldogság nem az oldalamon találja meg őket. Meg a család, és a gyerekek. Ez utóbbi elég kellemetlen volt pár korszakban, hiszen eleve nehéz volt gyerek nélkül beilleszkedni az adott városba vagy falucskába, de ha még hozzá is mentem valakihez és nem lett belőle gyerek! Kellemetlen, meg kell mondjam. A nyílt házasságot ezért se szerettem. Akivel kellett titokban esküdtem, vagy szeretőjének tartott az asszony, esetleg férj mellett. Az amúgy is jobban hozzám illő szerep.
- Én hiszek az élethosszig tartó szerelemben. – Elég bosszantó dolog, de attól még létezik. – És hiszem, hogy minden kapcsolat hozzá vezet majd. Talán éppen hozzád. – Ezt tényleg nem tudhatja, hacsak nem egy jövőbe látó angyal-félvér, de az azért elég meglepő lenne. Ana eddig, bár nagyon kedvesnek, és angyalinak tűnik néha, azért van benne egy kis pajkosság, egy… de miket is beszélek, mikor az angyalokat is lehet bűnre csábítani, ez igazán nem jelent semmit. Mindenesetre maradok annál, hogy Ana ember, hiszen azonnal eltaszított volna magától, ha nem az. Meg aztán, nincs olyan szerencsém, hogy kihúzhassam a bakancslistámról az angyali szerető pontot…
- De megígértem, hogy csak lassan ülök egyre közelebb, igaz? – Mosolyodom el, miközben lecsúsznak a karjáról az ujjaim. Hátha megint ő lép, ha kicsit elengedem.



Utolsó Poszt Hétf. Márc. 27, 2017 8:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."

- Nem? – szalad fel a szemöldököm, majd zavartan nevetgélni kezdek. – Azt hittem – milyen buta is vagyok, hát persze, hogy nem hittem azt, de ezt egyszerűen nem lehet másként lereagálni, mint egy kevés jól eső kacagással, miközben az ujjaim az ajkaim elé kerülnek.
- Hogy érted azt, hogy fogtok? – pislogok rá, mikor a jókedv végére érve leesik, hogy már nem egy személyben beszél magáról, hanem lesznek ott mások is. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megszervez magának egy oktatói csoportot is.
- A munkám más – ingatom a fejemet, még mindig a zavarral küzdve, amit célzás szerű szavai okoztak a fejemben. Sajnos kezdem úgy érezni, hogy lassan megértem az észjárását, ami nem mindig tűnik úgy, hogy komoly szándékokat rejt. Olykor inkább, mintha azaz egy éjszakás kalandozó típus lenne. DE akkor mégis mit keres még mindig a közelemben?
- Rendben – biccentek röviden. Ha nem vele, akkor megnézem egyedül, hogy a valóságot rejtik-e a pletykák, vagy csak egy öregember utolsó képzelgései a halála előtti órákban, mikor a megbocsátás reményében bűneit vallotta meg a pásztornak.
- Hát, igen – sóhajtok a fejemet ingatva, huncut kis mosollyal az ajkaim szegletében. – Semmi sem jó – ez annyira jellemző rám, hogy ennél jobban talán le se lehetne írni. – Viszont… - sejlik fel bennem egy ötlet. - A beszéd csak félreértések forrása. – ragadom meg az alkalmat, hogy egy idézettel éljek. - De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz – fedezem fel, hogy lám erre a helyzetre is van megfelelő vonatkozás A kis herceg című legendás műből. Közben igyekszem újra felhívni magamban a saját figyelmemet arra, hogy a kisebb kihágások ugyan senkinek se tűnnek fel, de könnyen lehet, hogy egy nagyobbal már szárnyamat szegnék. Ó, nem a közeljövőtől féltem magam, hiszen angyaltársaim, mondhatni, fejüket vesztették. Egyesek szó szerint, mások képletesen. Ám, ha ez a fej visszatér a helyére, nyilván magával viszi a lesújtani kész kardot markoló kezét is, és akkor lesz ne mulass!
- Ó, ha ismerted volna a többieket – ingatom a fejemet mosolyogva. Annyira édes, hogy ilyen legyőzhetetlennek képzeli magát! Szegényem, ha tudná, hogy ki vagyok, hamar rájönne, hogy csak összetörni szoktam azokat a szíveket, akik utánam vágynak, nem pedig Valentinnapi üdvözlőlapot cserélni Bálintunk neve napján. – Hmh – pillantok a szemeibe kíváncsian, azon tűnődve, hogy mi járhat koponyája mélyén, de ellenállok a kísértésnek, hogy belelessek, hiszen akkor elrontanám a saját szórakozásomat. Márpedig ennyi munka után én is megérdemlem, hogy a magam módján szórakozzak, mint mikor hosszú évezredekkel ez előtt Afroditénak adtam ki magamat, ami habár idegen tollakkal ékeskedés, ám roppant mód szórakoztató volt. Pláne egy újabb templomot emeltetni a halandókkal a szerelemnek.
- Talán tényleg nekem kellene félnem tőled? – szalad fel a szemöldököm, és majdnem felnevetek. – Mégis cápa volnál? – viccelődök egy kicsit, de közben valami bennem azt harsogja, hogy kivételesen előfordulhat, hogy egyikünk sem téved. Van benne valami… átkozottul vonzó, amit magam se tudok mivel magyarázni. De persze, nem egy testvérem esett ember-szív csapdába, olykor éppen a közreműködésemmel, így aztán nagyon is jól tudom, hogy minket se kell attól félteni, hogy fogalmunk sincs arról, milyen a csábítás. Csak egy szikra, így indul az erdőtűz.
- Sosincs jó vége – mosolyodok el, miközben újra lehajtom a fejemet zavartan, hagyva, hogy visszavegye a vezetést, hiszen arra magam nem lennék képes. Most nem. Tudom, hogy a táncban illik a partnerünket nézni, de ez most annyira nehéz, és egyébként is, nekem úgy kell tennem, mint aki még csak tanul, semmilyen előzmény ismerete nincs.
- Milyen könnyen beszélsz! – sóhajtok, közben ing a fejem, míg a tincseim kergetik egymást a hátamon. Hirtelen egy hatalmas táncterembe képzelem magamat, egy bál kellős közepére, valamikor a régmúltban. Egy emlékkel kalandozok, egy már nem létező helyről álmodok, ahol folyékony volt az öröm, és a főúr tiszteletére körbe jártak a táncoló párok. Mint hosszú nyakú hattyúk, kergetőznek a tavon, úgy forogtak egymás után. Siklottak a szoknyák, és kopogtak a fényes cipők.
- Hm – kihúzom a kezemet a kezei közül, nem lépek utána. Pár lépésig menekülőre fogom, mint aki távozni akar, de nem az állít meg, hogy akkor itt hagynám a táskámat. – Hányan voltak előttem, akiknek ezt mondtad? – kérdezem, némi bosszúsággal a szememben. Bár, ne próbálna ilyen nagy szavakkal levenni a lábamról! Persze, mással se nagyon lehetne, ha én nem akarom. Hátat fordítok, de nem igyekszem tovább távozni. Mindegy is, tudom, hogy nem kellene ezzel foglalkoznom. Miért is érdekelnének a többiek? Bár, ha itt lennének, kikérdezném őket, hogy mitől olyan félelmetes ez a nő.

»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: Nincs. »→ Megjegyzés: »→




Utolsó Poszt Vas. Márc. 26, 2017 11:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Anael & Inanna
Egyszerre csak egy lépést. A jövö lépésenként épül.
- Hát, a tánctermemben nem csak csoportos órákat fogunk tartani. – Mosolyodom el, szóval ha annyira fél, hogy mások előtt bénázik, akkor legyünk csak ketten. – Amúgy a kezdő órákon biztos mindenki bénázni fog, de nem is ez lesz a lényeg. – Ingatom meg a fejem. A lényeg az lesz, hogy visszatérjenek. Persze elkanyarodtam az étterem témától.
- Csodálkozom, hogy a munkádban nem vagy ilyen. – Pislogok nagyot, hiszen ott aztán muszáj végigvinnie a dolgokat, viszont hoppá! Feltűnik az a halovány zavar a szemeiben. Félreértette volna? Nocsak, pedig most tényleg jó kislány voltam és nem célozgattam semmire! Na de ilyet! Viszont az jó jel, hogy ilyesmit elértem nála, hiszen magától gondol személyesebb dolgokra. Lassan, de haladunk valamerre.
- Talán egy kicsit később lenézhetünk. – Bólintok a felvetésre. Ami azt illeti engem kicsit kíváncsivá tesz ez a dolog. Talán ez valamelyik fivérem lakhelye volt, az ő szórakoztatását szolgálták ezek a vadászatok, vagy csak az emberek képzelő ereje lódult meg? Viszont most még mintha Ana mutatni akarna valamit, így elodázom a felfedezés izgalmát. A lány sokkal jobban érdekel, mint egy jelen-volt démon lakhelye.
- Szóval az se jó, ha kedves vagyok, és az se, ha nem? Hát hogyan lehetnék kevésbé félelmetes? – Teljesen idiótának mégsem adhatom el magam, meg amúgy is, már lényegében mindegy, hogy mit csinálok… Ana fél tőlem, de ez a félelem mégis… inkább mintha saját magából fakadna. Talán azért tart tőlem, mert felkavartam az állóvizét? Mert valami olyasmit érez, amit nem akar megengedni magának? Vagy egyszerűen csak fél, hogy felégetem a szárnyait, mint éjszakai lepkének a gyertyaláng amihez túl közel merészkedett? Bármi is a válasz, remélem túllép ezen a félelmén, mert én bizony addig fogok a nyakára járni, amíg igent nem mond! Hiába, makacsabb vagyok egy öszvérnél is. Azt hiszem nem véletlenül szokták a sátánt kecskefejjel ábrázolni, ők is fejjel mennek a falnak, ha valamire nem találnak megoldást.
- Ez csak azt jelenti, hogy még senki nem volt elég türelmes hozzád. – Mosolyodom el, hiszen ha valaki képtelen kivárni, amíg elég közel jut… Persze számomra más ez, hiszen bőven adatott idő, nem kell sietnem. Nem ér véget az életem ötven év múlva. Jó esetben. Akár száz évet is várhatnék rá, kár, hogy ő nem élne addig, mindenesetre van türelmem, van időm kivárni, így… csak fel kell készítenem magam arra, hogy hosszú menet lesz. De mily édes is a gyümölcs, amit kemény munka és hosszú verítékezés után ízlelhetsz meg… És legtöbbször nem rothadt már belülről, mint a lehullott darabok, amiket egyszerűen összeszedhetsz. – És azt, hogy nem is akart igazán. – Hiszen aki beéri mással, annak nem Ana kellett. Annak csak egy társ kellett, egy nő, de én ennél sokkal válogatósabb vagyok. Sosem értem még be szamárral is, ha ott állt előttem a gyönyörű paripa.
- Furcsa… eddig azt hittem én vagyok a gyertyaláng… és te a lepke. De mégsem magadat félted, hanem inkább engem? Ez édes… - Mosolyodom el, miközben a szemeit fürkészem. Tehát nem attól fél, hogy neki fájni fog, hanem hogy nekem. Önzetlenség… valódi erény, amelyet oly kevesen gyakorolnak… Nem tudhatja, hogy engem aztán nem kell félteni, hogy túléltem már egyet s mást, és bár nincs kőből a szívem, hiszen hallhatja hogyan dobog érte, de képes vagyok feldolgozni a veszteségeket és a kapott sérüléseket. Beleőrültem volna, ha erre nem találtam volna már ki valamit.
- Nem. Sehol máshol nem lennék most. – Ebben a pillanatban, mikor maga lép utánam, mikor végre egyértelmű jelét adja, hogy érdeklem, még ha csak egy aprót is, aztán… mint gátat átszakadó folyó tör fel belőle valami. Nem is értem, csak a karját érzem a karomon, aztán a derekamon, ahogy átölel, hozzám simul, ahogy elragadja önnön érzései árja.
Nem fordulok meg, ha kérné se akarnám megtörni ezt a pillanatot, na meg szükségem van pár másodpercre, amíg az idült mosolyt letörlöm ajkaimról. Siker! De még mekkora! Hagyom, hogy a zene elhallgasson, hogy egy újabb, számunkra használhatatlan, mégis lágy dal vegye át a kemény tangó helyét. Fordulok felé, hagyom, hogy keze ritmusa vezessen, és csak figyelem az arcán nyíló bíbor szirmokat. Gyönyörű… sosem volt még ennél szebb látvány előttem, azt hiszem. Persze lehet, hogy mindegyik szeretőmnél éppen ezt gondoltam, de ebben a pillanatban nem létezik más, sosem volt előtte, és talán következő se lesz. Ő van, ő az egyetlen és a leggyönyörűbb lény a világon.
- Rejtély, utam merre vezet, de járnom könnyebb azt veled, kéz a kézben. – Idézek egy elfeledett francia költőt. Ó a franciák milyen jók voltak a szerelemben! A költészetükben legalábbis. De most nem is ez a lényeg. – Tán a jövőbe látsz, hogy ezt így tudod? – Kérdezem mosolyogva, de nem vonom magamhoz. Nem lehetek vele erőszakos, most nem. De mégis, felemelem a másik kezem, hogy egy röpke pillanatra megérinthessem az arcát.
- Én nem tudom, hogy ennek jó vége lesz-e, vagy sem. Annyit tudok, hogy szeretek veled lenni, szeretnék hozzád közelebb kerülni. És ki tudja… talán én leszek az, akivel jó vége lesz. – Ezt nem tudhatja előre, ha pedig így áll hozzá, akkor biztosan nehéz lesz.
Lassan, óvatosan húzom közelebb, szabad karját a vállamra rakom, míg én a hátára helyezem a sajátom. Lassan indulok meg, kezdem el az alaplépést, a szögletes, kicsit talán unalmas, de mégis önmagában kecses keringőt.
- Csak annyit kérek… hagyd megtörténni, aminek meg kell történnie. – Vagyis ha valamit szeretne, bármit akkor ne habozzon, ne tépje lelkét darabokra csak azért, hogy nemet mondhasson.



Utolsó Poszt Vas. Márc. 26, 2017 12:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Inanna & Anael

"Nem szerelem az, ami változik, ha minden más változik. Örök útjelző az, ami meg sem rezdül semmilyen viharban. A szerelmet nem koptatják az idő röpke órái s hetei. A szerelem örök, ítéletnapig."


- Nem hinném – ingatom a fejemet mosolyogva. – Hogy ott bénázzak idegenek között? – nevetek fel, ahogy felteszem ezt a költői kérdést. Nem, nekem inkább magánórákra lenne szükségem, ha már táncolni akarok tanulni.
- Holnap után – bólintok, kicsit meglepődve azon, hogy nem rögtön a holnapot mondta, hogy már akkor találkozzunk, de azért csak mosolygok tovább, nem kimondva ezt a gondolatomat. Végülis én kértem arra, hogy lassítson.
- Nekem már az eleje is bőven elég izgalmat rejt – válaszolok viccelődve, majd egy pillanatig csak nézek rá elgondolkozva, mint aki éppen most érti meg, hogy mit akart igazából ezzel mondani, hogy aztán zavartan a földre vessem pillantásom.
- Fura idők – bólintok én is, inkább hagyva, hogy a téma elillanjon a levegőben, ahelyett, hogy tovább firtatnám. Jobb, ha nem beszélünk a múltról, nehogy olyan emlékek kerüljenek elő, amik biztos, hogy nem szerepeltek egy történelem könyvben sem. Nem szeretnék lebukni, egyáltalán nem.
- Csak akkor megyek le, ha le szeretnél menni – dobom vissza újra a labdát, hogy mégis nála maradjon a döntés, megnézzük-e, hogy valóban valami démon rakoncátlankodott-e odalent, vagy tényleg az emberi gonoszság műve volt az egész.
- Öhm… azt hiszem, igen… hallottam már olyan zajt – válaszolok kicsit tanácstalan arcot vágva.
- Igen, látom hogy nagyon igyekszel az lenni,… - bólogatok részben mosolyogva, részben pedig zavartan. – Ettől még inkább cápásnak tűnsz – teszem hozzá, miközben az ajkaim szélén ülő szelíd mosoly vigyorba fordul egy rövid pillanatra. Igen, nem tagadhatom, hogy igazából van benne valami eszméletlen módon vonzó, ami még engem is képes bajba sodorni, pedig én aztán mindig erényes életet éltem, Isten a tanúm rá. Már, ha a kis kihágásaimat nem vesszük figyelembe.
- Arra, hogy egy idő után az emberek megunják azt, hogy nem érhetnek el – válaszolok a kérdésére, hogy végre egyértelmű választ kapjon. Néha jó játszadozni az emberekkel, de azért igyekszem nem darabokra cincálni a szívüket, hogy még legyen esélyük, sőt általában én magam vagyok az, aki a következő, a nagy szerelem karjai közé sodrom őket.
- Nem, én nem – vagyis de, de az élet nem fehér és szürke. Valóban igyekszem az őrületbe kergetni, de nem ez a célom vele, csak egyszerűen, van egy határ, amit nem léphetek át, és ezt az emberek többsége képtelen megérteni. Ő se lenne képes rá, tehát ennek előbb-utóbb vége lesz.
- Mert meg akarjátok velem égetni magatokat – válaszolok szelíden mosolyogva, újra fülébe suttogva, ha már ilyen közel kerültem hozzá. Cseppet sem zavart, hogy visszaforgatott a karjai közé, hiszen tudom, hogy a tangó az így működik.
- Még mindig inkább egy étteremben lennél? – nyúlok a válla után, mert én sem szeretném, ha távol kerülne tőlem, egyébként is tudom, hogy ez csak egy tánc, nincs mitől félnem, és ha ezzel megállítom, akkor szorosan mögé lépek, végig csúsztatom az ujjaimat karján. Magamat is meglepem azzal, mikor felsóhajtva belélegzem az illatát.
- Ne… ne fordulj meg – kérem remegő hangon, miközben szorosan magamhoz ölelem, hogy tényleg ne legyen lehetősége ezt megtenni, már, ha emberi erő feszül emberi erőnek, mert, ha kicsit is erősebben próbálkozik, nos, akkor kénytelen leszek engedni. Bár, ha nem mozdul, akkor is elengedem, lassan elveszem az egyik tenyeremet a válláról, a másikkal pedig a hasán végig simítva megfogom a kezét, hogy magam felé fordítsam. Felpillantok a szemeibe, aztán újra lesütöm a tekintetem zavartan, izzó vörös színű foltokkal az arcomon.
- E… ennek nem lesz jó vége – suttogom zavartan, miközben a fülem mögé tűröm a hajtincseimet, de nem engedem el a kezét, mert az éppen annyira megnyugtat, mint amennyire megijeszt.



»→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→ »→»→»→


»→ Zene: És most van hozzá ilyen is. »→ Megjegyzés: Bocsi, hogy ilyen kis béna lett. Crying or Very sad »→




Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Markan
Today at 5:25 pm
☽ Templomkert

Phanuel
Yesterday at 10:32 pm
☽ Rendelőintézet




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
11
Nephilim
5