☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Okt. 20, 2016 3:00 pm írtam neked utoljára


Deborah

Ami a betörőket illeti.. Nem egészen értem. Az volnék? Tetszik a szó csengése. – A Macskanőnek jobban állna. Nos, én nem vagyok olyan szekszi – igen, a helyzet aposztrofális „komolyságára” tekintettel x helyett ksz-t ejtek; mintegy jelezve, hogy annyira vagyok én betörő, amennyire a kiejtés helyes: semennyire. Mielőtt még előkerül valahonnan egy baseballütő, egyértelműsítem, hogy a macska miatt jöttem, de ekkor már a lányka is megérti, hogy az öltözékem és a magyarázatom klappol. Most, hogy ezt így fél szavakkal és nagy csendekkel tisztáztuk, alaposabban is körbenézek a nappaliban. A dobozokon, a könyveken, a jegyzeteken, futólag a falakon. Itt olyasmi állapot uralkodik, amit művészi káosznak szoktak nevezni a hozzáértő emberek. Ennek totális ellentéte figyelhető meg egy szinttel lejjebb, pedig én állítólag pasiból vagyok és van két háziállatom is. –Most roppant késztetést érzek arra, hogy szétszórjak egy bő maréj számlát a saját nappalimban. Az miért van? – Nyílt, derűs kíváncsisággal nézek a lányra. Olyan ember tekintetével, aki valami titkos összetevőre kérdez rá például egy spéci mártásban, de abban bízik, hogy az egész receptet megkapja. Lehetőleg nyomtatva, 12 pontos betűméretben, Times New típussal a jobb olvashatóságért.
Casper most sem hazudtolja meg magát. Amint puhán földet érnek a mancsai, ő máris megindul az egyik doboz felé. Csillár- hirdeti a ráskiccelt felirat. Adja magát a kérdés: -Költözik? – Igaz, hogy a házimunkát célzó kérdésre se kaptam válasz, de hátha erre majd fogok. Holtáig remél az ember.
A célozgatásom hamar meghallgatásra talál: kérj és megadatik, én pedig egyből a konyha felé megyek. A kávé nekem olyan szenvedélyem, mint Caspernek a dobozok. – A tegnapi a kedvenc évjáratom. – felnyögök, amikor leesik, hogy ez mennyire szarul hangzott. – Akarommondani... – kedvenc angol akcentusomra váltok a pórias amerikai helyett, amit már a sajátomnak érzek- Megfelel. Köszönöm. A tealeveleket hagyjuk meg a koaláknak.
Ha már úgyis a macskáknál tartunk, sorrendet váltok: előbb Casperért libbenek el a csilláros dobozhoz, majd vele együtt megyek be a lány konyhájába. – Akkor imádnád a kutyámat. Vakarcs-nak hívják. Ilyen doberman, tacskó és németjuhász keverék lehet. Elképzelésem sincs hogy hozták össze. – Megrázom a fejem, mint aki elhessegetné a gondolatot. – Nem is akarom tudni. Lapozzunk.
És lapozunk. Érzésem szerint legalább öt fejezetet. –Szia Deb, én Judas vagyok, és arra kérlek, hogy fejezd be az elkezdett mondatot. – kaján vigyor terül el a képemen. Szeretem a kreatív közeget, és a kicsit túlgondolt élethelyzeteket. Miközben hallgatom, vagy nem hallgatom, leülök a konyhájában, az ölemben Casperrel, és már a pofátlanság határán van az, amennyire természetesnek érzem ezt, mennyire otthonosan mozgok itt. Jó, hogy nem állok még neki én megmelegíteni azt a maradék kávét. – A vezetési oktatóm szerint nagyon hasznos lehet elképzelni bizonyos szituációkat, és kigondolni hogyan reagálnánk rá. Ezt csak a forgalmi esetekre értette, de szerintem az élet minden területére igaz. Tehát, fejezd be a gondolatmenetet. Segíthetek ötletelni. – Sokan gondolkoznak például olyasmin, hogy mit tenne ha valaki meg akarná erőszakolni. Szerintem én boldog lennék, de a nők erről másként vélekednek. Adhatnék pár önvédelmi tippet. Rendőr voltam pár évig, de ott még ugye nem tartunk, hogy az egyszer volt munkákat meséljük egymásnak. Node, ha zavarba hozta a kérdéssel, akkor azért; ha megbeszéljük azt is, akkor pedig azért térek vissza a kávéra.
-Elég a maradék kávé csak úgy feketén. – mosolygok. Az étel gondolata is foglalkoztat, de... hát így is úgy érzem, hogy csak a kis ujját nyújtotta, én meg vittem az egész karját. Mellesleg aranyosnak találom, hogy ő is párhuzamot vont Casper és a dobozok között. – Pont azért kell a fekete, mert már ilyen öreg vagyok. – Ó, ha tudná... – És most, hogy így az orrom alá dörgölted, hogy te mennyire szemtelenül fiatal vagy, még nagyobb szükségem van rá. – Igazából pontos évszámot nem mondott, de ha én a látszólagos 30 körüli értékemmel „öreg” vagyok, akkor ő legfeljebb a 20-as évei elején járhat. Különösebben nem zavar, és ez nem befolyásolja a kávé iránti szükségletet, mindössze arról van szó, hogy a tárgyra próbálok fókuszálni. Céltudatos ember vagyok.
Nem akadok fenn azon, hogy saját bevallása szerint nem jó szakács. Nincs ezen semmi szégyellni való, valaki más meg a kovácsoláshoz nem ért, és mégis boldog, teljes életet él. Nagy kunszt. Csak a macska eledel említésére figyelek fel. Végigfuttatom a tekintetemet a konyhán, esküdni mernék, hogy a nappaliban se láttam almot, és Casper is túl nyugodt ahhoz, hogy vetélytársat sejtene a közelben. Nem értem. – Magyarázd meg a szavaidat. – és hogy ne tűnjek 2500 évesnek, hozzáteszem még fiatalos lendülettel – PLS.

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Okt. 19, 2016 6:49 pm írtam neked utoljára


A lábujjaimra vigyázva löktem odébb az erkélyen található pár kartondobozt. A kartondobozok konstans élőlények voltak a lakásomban, ugyanazok a dobozok, csak néha megváltoztatták a  helyüket. Na jó, párat már kiszanáltam a költözés után, de azóta tartogatom őket a következő alkalomra. Nem mintha olyan sok dolgom lenne, de... a tekintetem a szana-szét heverő könyvekre, jegyzetekre és apróságokra vetettem, van mit elpakolnom. És lassan egy nagyobb polcot is érdemes lenne beszereznem. Az esztétika kedvéért. Így úgy nézett ki, mintha egy negyvenéves informatikus lakása lenne, vagy ami még rosszabb, valami kokós kurváé, aki még a lakbért is úgy tudja kifizetni, hogy a lépcsőfordulóban lepippantja a főbérlőt.
De ez nem így volt. Én két éve kiharcoltam magamnak az önállóságot és eljöttem a nevelőszüleimtől, papíron még mindig velük éltem, és ők tartottak el, de gyakorlatilag már 19 éves voltam. A magam asszonya.
- Na de - torpantam meg a küszöbön és a vállam felett visszalestem a  lentről érkező idegenre.- A betörők nem szoktak előre bejelentkezni...- a szemöldököm kérdőn a magasba szaladt amikor megláttam a férfi arcát. Nem volt valami bizalomgerjesztő pofa, de azért küldtem felé egy kedves mosolyt, arra az esetre, ha tényleg betörő lenne, mert ha ahhoz elég béna,hogy bekopogjon, akkor lehet, hogy a két szép szemem miatt megkímél majd De ahogy feljebb ért a lépcsőn, és nyaktól lefelé is sikerült megismerkednem vele, a mosoly leolvadt az arcomról. - Be kell valljam elég béna a betörőruhád kedves alsószomszéd. - így már azért egy fokkal nyugodtabb voltam, beljebb csusszantam a nappaliba, és egy meleg pillantással beljebb tessékeltem. Nem tudtam,hogy mit akar, szóval nem ültettem le egyből, hogy gyere öcsi, kávézzunk.
Öcsi. A bátyám lehetne. Továbbra is feszülten követtem a tekintetét, ha nevelt lennék akkor most hebegve-habogva próbálnám kimagyarázni a kuplerájt, a lehulló tapétát de nem érdekelt. A tapéta krémszínével és sötétzöld mintáival csodálatos volt. Kicsit minimalista, de tökéletesen utánozta a barokk cirádás kacskaringóit. - Nem eladó - szúrtam közbe, mert úgy éreztem, hogy muszáj mondanom valamit. Aztán a tüzetes nappalivizsgálat után a melleim közé nézett. Már formáltam volna a szavakat, amik arra utalnak, hogy "igen, a szemeim feljebb találhatóak", aztán rájjöttem, hogy a macsekot is ott tartom.
- Jézusom! - csodálkozó tekintettel meredtem a férfira. - Nem is akarsz kirabolni, hanem én raboltam el a macskád. Sajnálom - kacagva fújtam ki a levegőt, a nyugalom betakart. Utoljára megsimogattam a duruzsoló cica kobakját aztán óvatosan letettem a padlóra.
És ahogy az alszomszéd említette, megindult a "csillár" feliratú kartondoboz felé. - Akkor neki ez itt a mennyország lesz - pislantottam a  hófehér farkinca után, aztán leguggoltam, hogy gyorsan összekaparjam a földről a  jegyzeteimet és a kólás faládák egyikére dobtam.
- Tegnapi kávéval tudok szolgálni. Tejjel és cukorral. De főzhetek egy teát is, feketét, fehéret. Kívánság esetén zöldet is - az arcomon szétterült egy őszinte mosoly, ami talán nem is volt őszinte, csupán maradék. Az árvaházban belénk nevelt segítőkészséget mindig örömmel, lelkesedéssel kellett elvégeznünk. Először utáltam, elvertek, akkor még jobban utáltam, a koncerájt, a munkát... aztán lassan átvettem a  lelkületet és tényleg élvezni kezdtem. Az ujjaim közé csíptem a varázspokrócot és a két ülőalkalmatosságom közül a puffra dobtam. A kanapét meghagytam az alszomszédnak, bár nem akartam, hogy ebben a  hacukában nekiálljon terpeszkedni, de mégsem ültethettem le egy sámlimagasságú babzsákra. Hiába lett volna szórakoztató.
- Ami azt illeti...- játékosan megvakartam az alkaromat és egy szörnyű tüsszentésutánzatot hallattam. - Már akartam kérni, hogy vidd vissza oda a macskádat ahonnan jött. - csak legyintettem, jelezve, hogy hagyja. - Imádom az állatokat.
Ahogy a konyha felé sasszéztam azon gondolkoztam, hogy vajon mit gondolhat rólam a férfi. Talán tényleg egy kokós kurva vagyok, aki a lépcsőfordulóban pippantja le a főbérlőt. Még a cicanadrág, kinyúlt egyetemi felső is erről árulkodott. A nappaliban talán csak egy kép volt, amin Oliviával feszítettünk, tizenhat éves korunkban. Én egy szörfdeszka mellett vigyorgok, mint egy vadalma. A színem pedig olyan, mintha egy finom kétszersült lennék, Olivia pedig pirosabb a paradicsomnál, és rettenetesen boldog. A legtöbb emlékem ehhez a lányhoz köthető...
A konyhaszekrény üveges részében szintén egy kép díszeleg, karácsony a gyámszüleimmel és a kutyájukkal Adolffal a mopsszal. Itt már egy kicsit idősebb vagyok, de a mosolyom hasonlóan őszinte. - Amúgy hívj Debnek. Ha már hivatalosan nem mutattak be minket egymásnak, és még mindig jobb ha így tudom meg a nevedet, mintha arra ébrednék valamelyik éjjel,hogy...- a mondatom vége ott morajlott a csendben. Befejezhettem volna, de ez a pasi idegen volt. Akinek megmentettem a macskáját. Igen! Ez a jó szó. Megmentettem, szóval neki kéne kávét főznie és megcsókolnia a talajt amin járok (nem, ezt soha nem kérném tőle. Nem tudom mikor volt utoljára takarítva nálam, szóval a csókolózás felejtős.) - vagy fordítva.
- You messed up the words in the head of yours, can you fill the silence i cant takeit anymore. Cuz it is not enough to be don't stop anymooore - a dudorászás  akaratlanul történt, a fejem mellett recsegő rádió váltotta ki. Két üvegpoharat vettem elő és visszafordultam, hogy megérdeklődjem, hogy  issza a kávéját/teáját. Erősen, gyengén, cukrosan, vízzel...annyi lehetőség!- Biztos, hogy kávét kérsz? Nincs ahhoz már késő? Ilyen öregemberek, mint te, lehet, hogy inkább cukros tejet kellene csinálnom. - amíg eldöntötte mit akar visszasasszéztam az erkélyhez és becsuktam az ajtó-ablakot és a kajásdobozomat felkaptam, hogy visszavigyem a konyhába. - Épp vacsoráztam - bizonyítékként meglebegtettem a gyors kajáldákra jellemző fehér-piros mintás papírdobozt. - Mondanám, hogy csatlakozz de a hűtőm tartalma éppen annyira lenne kielégítő számodra, mint - mint mi Deborah? - Casper számára egy doboz  nélküli világ.- kábé három pár virsli, egy joghurt és gyümölcsök. Nem voltam egy főzőmester, és jobbnak láttam nem próbálkozni, addig amíg nem szerzek be egy poroltót, így volt biztonságos. Számomra és a lakók számára is. Inkább megtartom a hajamat és a jó híremet, minthogy jóllakassam ezt a férfiút.
-De, macska kaját tudok adni. - tettem hozzá már a konyhából. Igen Debbie? Miért van tápod, ha macskád nincs, nem is lesz és sohase volt? Gyerünk Debbie, kezdj el magyarázkodni arról, hogy te egy jótétlélek vagy, aki bármikor segít bárkinek. Elvégre ő csak egy faszi, fürdőköpenyben, aki a macskáját menti. Na, melyikőtök a furább?

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Okt. 18, 2016 12:33 pm írtam neked utoljára


Deborah

Van egy idióta macskám.
És ennek minden nyomatéka rám feszül amikor hűlt helyét lelem a dobozban.
Akinek van kis kedvence, az tudja, hogy a macska piszkot jelent, és a baleseteken néha még a szellőztetés se segít. Hiába van ott az alom, néha találni meglepetéseket a dívány mögött, vagy a tv-állvány alatt. Olyankor népi gyógymódokat használ az ember, mint az ecetes olló. És szellőztet. Rengeteget.
Ilyenkor arrogáns kedvencem részint –meggyőződésem, hogy- betegre röhögi magát, részint előtör belőle a kalandvágyó kandúr énje. Tőlünk pár emelettel feljebb van egy dögös cirmos nőstény, akihez eljár udvarolni. Nem zavarja az a tény, hogy kimiskárolták, és lényegében vaktölténnyel lövöldöz. A kötelességét így is teljesíti.
Nem ez a történet kellemetlen része. Azzal vannak gondok, amikor Casper nem találja az utat lefelé. Ő a világ szerintem egyetlen tériszonyos macskája. Felfelé még simán megy, csak aztán valaki menjen érte, mert már attól elmerevedik, hogy lefelé néz. Mint az őz a fényszórók előtt: ledermed, még nyávogni is elfelejt, csak áll egy helyben, néz a mélybe, és remeg, mígnem én vagy egy állatbarát szomszéd begyűjti.
Szóval nálunk a szellőztetés is kész tortúra volt, mígnem ráébredtem együgyű barátom gyengéjére: dobozok. Követve a macska-logikát –ha beleillek,beleülök- kitettem egy hosszúkás, alacsony peremű és megfelelően keskeny kartondobozt az ablakpárkányra, így amikor kalandra vágyón somfordál arra a szentem, nincs az a nőstény, akiért kimászna a tűzlépcsőre, ha egyszer az útjába került A doboz. Órákon át képes ücsörögni benne még ablakcsukás után is.
Mondom én, hogy ostoba.
A módszer hónapokon keresztül működött. Mostanáig. Csak zuhanyozni libbentem el, az ablakról meg is felejtkeztem. Ezért ütött akkorát, hogy nappaliba visszatérve doboz az ablak alatt, a macska meg sehol. Vakarcs, a kistermetű keverék kutyám gombóccá gyűrve magát fekszik az egyik puffon. Ő bezzeg tudja mi a dolga: letojni a macskát.
Én ezt nem tehetem meg, ezért szorosabbra kötöm magamon a fürdőköpenyt, és kimászok a tűzlétrára. A nője kettővel jobbra lakik a 14. emeleten. Ezt már kifigyeltem. Megyek fel hatot, majd onnan kezdek sélázni oldal irányba is. Állok még egy darabig a lépcsőn, méregetem a távot, tervezem az útvonalat. Ekkor hallom meg a gagyorászó üdvözlést eggyel felettem. Ez csak Caspernek szólhat. Először csak, mint reményteljes gondolat sejlik fel bennem, ami hamar megerősítést is nyer, mikor felolvassa a nevét a nyakörvről. Jó ötlet volt beszerezni azt a vacakot. Bár még mindig úgy vélem, hogy buzis.
Nem állok annyira a lépcső szélén, hogy a lány kiszúrjon, hacsak jobban meg nem nézett volna, de én tisztán látom, hiszen kihajol, és eleve őt figyeltem. Szép arcú lány. Nem láttam még. A fáradtságtól elcsigázva cammogok fel a lépcsőn. Az emberek könnyen megijednek, ezért jobbnak tartottam nem felkiabálni a korláton kihajoló lánynak, inkább felmegyek, és próbálok kevésbé ijesztő lenni. Talán még egy kávét is kapok?
-Helló! – ha leengedte már az ablakot, akkor azon, ha még nyitva, akkor a kereten kopogok. – Az alsó szomszéd vagyok. – Alkarral az ablak felső keretének támaszkodva, leplezetlen kíváncsisággal nézek szét a nappaliban. –Házi munka közben zavartuk meg? -  biccentek a macska felé, ezzel jelezve részint, hogy miatta van ez a fürdőköpenyes pacák az ablaka előtt, részint, hogy a macskára vonatkozva  hangzott el az a királyi többes szám. Casper unottan ásít, aztán dagasztani kezd az őt ölelő karon. – Nem messze lakik a nője. Biztos hozzá igyekezett. – Ekkor a tekintetem megtalálja a dobozt a hölgy közelében, és az arcomon afféle „már minden világos” kifejezés jelenik meg. Rá is mutatok a kiszemelt kartondarabra. – A csajánál jobban csak a dobozokat szereti. Biztos azt hitte, hogy otthon van. – Vagy otthon LESZ. Elég arrogáns teremtmények a macskák ahhoz, hogy azt higgyék, ők a világ közepe. Casper meg különösen. Néha meggyőződésem, hogy a nagy egójával kompenzálja az elveszített két golyóját.
Ha kapok invitálást, ha nem, utólagos engedelemmel belépek a kicsi nappaliba. Vannak fogalmak még az emberek világában, amiket képtelen vagyok a komolyan venni. Az egyik ilyen a „privát szféra”. Tehát leplezetlen kíváncsisággal nézelődök. A fő falak nyilván ugyanott vannak, mint eggyel alattunk, de ez mégis más. Persze, hiszen mindenki a saját ízlésére alakítja. Az ő háza, az ő vára. Meg immár Casperé is. Máris otthon érzi magát.
-Ha zavarja, átveszem. Ugye nem allergiás a macskaszőrre? Most kezd vedleni. – Próbálkozhatnék még olajozni a társalgást, de nem teszem. Inkább csak mintegy néma célzás, pillantok újra és újra a konyha felé.

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Okt. 14, 2016 11:23 pm írtam neked utoljára


A varázspokróc élet-halál kérdéseket tudta a választ, a varázspokróc több volt, mint pokróc. És nem,nem csak azért mert varázslatos volt. Több volt annál. Puha volt, közben meleg, kellemes, mindig a legújabb öblítő illatát árasztotta, habár Deborah csak kis mennyiségű szert rakott a vízbe, amivel később lespriccelte a pokrócot. Ez a darab ugyanis még nem látott mosógépet, se forró vizes edényt vagy kegyetlenül dörgölő kacsókat. Nem bizony. Senki se csavarta szárazra, amióta megkapta Celeste nővértől a ballagása napján…
Az arcát a minták közé fúrta és magában duruzsolta a képleteket, amiket meg kellett volna jegyeznie. Na meg persze le kellett volna jegyzetelnie… és ha nem a tanár fenekével lett volna elfoglalva, akkor most nem kéne kibogarásznia a kedvenc barátnőjének az írását. Az egy dolog ha valaki csúnyán ír, de az, hogy a számokat úgy formázza, hogy azok teljesen felismerhetetlenné váljanak. Szerinted is képtelenség is igaz? Itt a bizonyíték.
Itt van…valahol. Deborah orra, aztán az egész koponyája gondterhelten bukkant elő a takaró rejtekéből. – Hol vagy…- az ujjai könnyedén söpörték végig földön elterülő lapok káoszát. -…itt voltál. Gyerünk már. – kellett azaz egyenlet. Már memorizálta a módot, már elképzelte a számokat. De nem emlékezett a számolásra, így pedig semmit sem ért az egész. Az ujjai egyre türelmetlenebbül hajigálták a papírlapokat.
A gimnáziumban két féle ember létezik, ha úgy tetszik három, a Füzetbeíró, a Nemjegyzetelő és a Lapokravéső. Deborah az utóbbi két táborba tartozott, ami azt jelentette, hogy az íróasztalán, és bármikor amikor kiterítette a lapjait, hogy nekilásson a tanulásnak, olyan volt, mintha Aladdin szőnyegének replikáját akarná elkészíteni. Matek, biológia meg töri jegyzetekből.
A mutató és középső ujja közé csípet egy négyzetrácsos lapot és diadalittas tekintettel emelte a szemeihez. – Nem.
Egy hangos sóhaj kíséretében dőlt hátra a papír-kuplerájra. Nem volt türelme a tanuláshoz, ahogy korábban a  jegyzeteléshez se… annyi különbséggel, hogy most nem tudta a formás farpofákra fogni a dolgot. Most csak saját magát okolhatta, talán, talán a plafon is elég jó indok lehetne. Hogy meggyőződjön, a tekintetét a falra függesztette és különös érdeklődéssel figyelte, ahogy nyúlik és deformálódik a tűzlétra árnyéka, a sárgás napfény pedig egyre szürkül. Az egyetlen tényező,ami kirángatta a meditálás közeli állapotából az a megkonduló hasa volt.
Több pozitívuma is volt annak ha az ember lánya egyedül élt: például bármikor nézhetett pornót. Nem, ez nem az. Nyugodtan élhetett felfordulásban, ehetett hideg kaját estebédre, és akkor moshatott, amikor kedve tartotta. Deborah jól volt, nem kifejezetten boldog, nem kimondottan elégedett de minden passzolt. Nem hiányzott neki semmi, csak a gyomra volt hálátlan dög.
A pokrócát a jegyzetrózsa közepén hagyva elindult a kishűtője felé. A lakása pontosan úgy nézett ki,ahogy egy magát halálra tanuló diák lakás kinézhet. A villáját belebökte a hideg rizstálba és a szájába pakolt egy kisebb adagot a zöldséges masszából.
Az én házam az én váram. Újabb adag rizset rágcsált és eltáncolt a konyhapulttól. Olyan vár volt ez, amit sose tudott volna elhagyni. A sajátjának érezte, ami itt volt, azt mind ő érte el. A homlokát az üvegnek támasztva gyönyörködött New Yorkban.  És a fehér foltban,ami a látóterének jobb sarkát takarta ki. Fehér?
Se nem tél, se nem alsónemű. Könyökkel tornászta feljebb az ablakot, a papírdobozt pedig a közeli ablakpárkányra helyezte. Kit érdekel a kaja, ha egy bundás gyönyörűség gubbaszt a Kötelező Olvasmányok nevezetű könyvhalmaz tetején? Senkit.
-Hátsziiasziasziasziszia. – az ujjait finoman a bundájába fúrta, nem is gondolt arra az eshetőségre, hogy az állat ördögi természetű és megfoszthatja egy ujjától. – Hát ki kergetett idáig?- a nyakörvet finoman forgatta meg egészen addig,amíg nem esett a tenyerébe egy hideg lapocska az állat nevét hirdetve. – Casper.- olvasta fel, mintha abban reménykedne, hogy a macsek majd okosan ránéz és elnyávogja magát, helyeselve,hogy IGEN! Ez vagyok én. Köszi, hogy megmentettél. - Na gyere, beviszlek, hátha utánad ered valaki – aztán lassan lelesett, hogy tényleg várják e acsargó kutyák az utcán, de ugyanolyan volt mint bármikor. Kicsit zajos és büdös, de semmi fenyegető.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Leroy lak
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: