We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Erdős terület
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Pént. 13 Ápr. 2018 - 18:39
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


☽ Meeting, with a sister

Cassael & Ophilia & Phanuel
Credit:




Egy pillanatig megfagyva figyeltem hol az irattárost, hol a fivéremet. Amikor Ophilia azt mondta, hogy nincs olyan kérdés, mi marhaságnak minősül, csak elmosolyodok. Valóban nincsenek, de mégis mondja meg nekem valaki: Hogyan lehet vége valaminek, ami gömbölyű?
Mikor Cassael az Atya eltűnésére utalt, szívmelengető, kedves mosollyal az arcomon felé fordultam, és a vállára tettem a kezem. Mélyen a szemébe nézve, kedves hangon megszólaltam.
– Fivérem, legyen hited! Az Atya gondviselő, szerető isten, nem hagyott el minket, biztosra veszem, hogy figyel, s válaszol a kérdéseinkre, csak mi vagyunk vakok hozzá, hogy meglássuk a megoldást – mondom kissé naivan. Amióta Isten üzent nekem, tudom, hogy velünk van, csak nem érzékelteti a jelenlétét. Vagy, ha nincs is velünk, figyel ránk.
Hamarosan elkezdenek mind a ketten jobbra-balra dobálózni a kifejezésekkel, melyek számomra nem ismeretlenek, de mégse ezek a megoldások.
Szemet forgatva Ophiliára néztem komoly arccal.
– Hát tessék, pontosítok – sóhajtottam fel. – Vizet keresünk, de nagyon mélyet. Borzasztó sötét van ott, elég nyomasztó hely – mondom lehunyt szemmel, ahogyan idéztem fel magamba az Úr által megadott helyszín képét. A leírásom semmivel sem kevesebb, mint amit láttam a látomásban. Isten mindig szerette, ha fejtörést okoz a szolgáinak. Nem egyszer történt olyan is, hogy kiadott egy parancsot, és az adott angyalok azt teljesítették, nem amit ő szeretett volna. Nem szeret egyenes utasításokat adni, de így tudja próbára tenni gyermekeit.
– Szóval, nem tudom, hogy milyen helyet keresünk, csak amit elmondtam. Nincs semmi köze az atmoszférákhoz. Egy földön lévő valós helyszínt keresek tehát, amit valamiért neveznek a Föld végének. Vagy nevezhető annak.
Mondom fel, s alá járkálva mondandóm közben, majd amint végeztem megálltam, s Ophiliára emeltem a tekintetemet kérdőn. Az ábrázatomból tudhatja, hogy fontos dologról van szó, talán fontosabb, mint el tudná képzelni.




Utolsó Poszt Vas. 8 Ápr. 2018 - 0:02
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Phanuel & Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: - • Credit:

A valaha volt irattárost ezúttal nem lengi körbe jól ismert lelkesedése, arcáról sem süt olyan módon a derű, mint amiképpen legutóbbi találkozásunkról emlékszem, de lehetne érte hibáztatni? Kíváncsi volt Atyánk teremtésére, s most, hogy láthatja, apránként rothad el az a Sötétség erejének hatására. Szenvedés, nehézségek és pusztulás jellemzi a halandók világát, a hozzánk hasonló angyalok vele együtt sorvadnak el.
Megértő biccentéssel fogadom feleletét, majd halovány mosollyal korábbi ténykedésének rövides leírását. Már-már bűnösnek érzem magamat, miként kiragadtuk felhőtlen szórakozásából, de mi, az Úr legelső teremtményei nem vagyunk emberek, hogy kedvünkre élvezhessük akármikor a földi kincseket. A kötelesség áll az első helyen, én pedig hiszem, Phanuel ügye olyasféle dolog, mely nem tűr halasztást. Szigorodó ábrázatom tudatomban fogant gondolataimat hivatott alátámasztani, bár hamarost meghódítja arcizmaimat az értetlenség.
Marha kérdések? Marhaságok? Szemöldökeim leheletnyi összevonásával tekintek hol Ophiliára, hol Phanuelre, ám szemmel láthatóan ők megértik egymás nyelvét. Végtére, nyilvánvalóan nem létezhetnek marha kérdések, révén, a jószágok éppenséggel állatok. Nem is ez a lényeg, hanem az angyal meglátásai.
- Manapság nehéz mást tennünk, mint öncélúan cselekednünk, hiszen nincsen, aki válaszokat adhatna - szólalok meg én is, az Úr eltűnésére hivatkozva. A legfőbb válaszadónk eltűnt, és mi, itt maradottak, kik vagyunk ahhoz, hogy megmondjuk egymásnak, mi a helyes? Ezt egyikünk sem tudhatja biztosan, legfeljebb sejtheti, s remélheti, valóban Isten útját fogadta a magáénak.
Csendben hallgatom őket tovább, Phanuel ezúttal sem világít rá, miért is olyan fontos választ kapnia erre a kérdésre, de Ophilia sem erőlteti az okokat. Válaszai zűrzavarosak, noha egy-két ponton metszik egymást a sajátjaimmal. Ellenben…
- A Föld tulajdonképpeni vége a magnetoszféra - teszek hozzá a témához, majd a volt irattárosra vetem okításra éhes pillantásomat. - Az atmoszférák cseppet sem unalmasak, a termoszférában alakul ki például a sarki fény, a mezoszférában pedig a meteoritok égnek. Ami tudjuk, nem segített sokat a dinoszauruszok idejében - félmosoly kapaszkodik fel ajkaimra a humor oltárán adózva.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Csüt. 5 Ápr. 2018 - 14:07
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Jeges fuvallat érkezik velem együtt az Alpok magasságából, enyhe jégmaradványokat képezve a leülő porban. Derült arccal tekintek fel, remélve, hogy ezúttal nem egy démon idézett meg, kinek újra csak Stamiel adott ki. Ez esetben… lehet, hogy most már tényleg segítséget hívnék. Még akkor is ha, egy testvérem sem hallaná meg segélykiáltásomat.
De ne foglalkozzunk a múlttal, meg azzal, hogy mi lehet. A barna por leülte után, törökülésben talál rám kedvenc harcosom, kinek arcán a már megszokott értetlenség csillog. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, fejemet enyhén lehajtva.
- Ugyan már, tudod, hogy sose zavarsz rosszkor - felelem neki, miközben enyhén arrébb állva, meglátom társát. - Phanuel! - lelkesedek iránta is, engedve segítségének.
Kezét megfogva tornázom fel magam a földről, szárnyaimat megrázva, porolom le amazt is. Megszabadítom számos ráragadt avarmaradványtól, mint falevél, kisebb faágak, bogyós gyümölcsök, miket sajnos szétpasszíroztam. Egy kósza szarvasbogár is rémülten ül az egyik tollamon, nem tudván, hogy miként került ide, hisz alig pár pillanattal ezelőtt még egy bokor alján lopta a napot.
Kecses kezemmel nyúlok érte, segítve neki, hogy könnyedén fusson át ujjaimra ízelt lábaival és visszaadjam a természet lágy ölének. Mozdulatomat testvérem kérdése akasztja meg.
A kérdés, mely ezernyi emléket idéz fel bennem. Bátyám arcát, tőrének hegyét oldalamba. A viszály térdét hátamon, testvéreim gyűlölködő arcát, ahogy rám pillantanak.
- Hiányzik az otthonunk - szólok csendesen, hajamat nem simítva ki arcomból, engedem, hogy elfedje azokat. Most nem engedhetem meg, hogy lássák a szomorúságot rajtam. Végül csak segítek ártatlan rovarnak lekerülni  a földre.
- Ne kérj elnézést Phanuel, azért vagyok, hogy segítségetekre legyek. Csak az Alpokban versenyeztem egy sassal, de félő, hogy már nem tudjuk meg, hogy melyikünk a gyorsabb - tekintek rájuk immár vidáman, az előbbi komorságnak nyoma sincs rajtam. El kell rejtenem, és ezt kell tennem. Szelíd mosolyom nem hervad le arcomról, miközben ujjaimat kulcsolom össze magam előtt.
- Tanuld meg, ifjú harcos, hogy sosincsen marha kérdések. Sem pedig rossz kérdések. Addig van rendjén a világ, amíg felteszik azokat, nem pedig öncélúan cselekedünk, nem igaz? - teszem fel mosolyogva költői kérdésemet, fejemet enyhén félrehajtva. Komolysága szórakoztat, mint minden alkalommal. Minden angyal kapcsán.
- Nem én vagyok a mindentudó és a mindenható. Megpróbálhatok segíteni, de nem ígérem, hogy válaszom kielégítő lesz számodra - ezt sose ígértem meg, soha nem is fogom. Noha igazából tényleg mindentudó vagyok. Vagyis… sokáig ezt hittem, de az utóbbi időben ez… Egyre jobban változik meg körülöttem.
Hiszen semmit sem tudok a legnagyobb ellenségünkről, ki a világunkat pusztítja.
Kérdésére akaratlanul is elnevetem magamat, ajkamba harapva próbálok komolyságot erőltetni magamra.
- Mindenkinek a saját szívébe kell megtalálni a Föld végét. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér - válaszolom szórakozottan. Én figyelmeztettem, hogy nem feltétlen kapja meg tőlem azt a választ, melyet tőlem vár. - Egyébként meg tavak, tengerek, óceánok partján. Hegycsúcsoknál, sziklaperemeken. Noha az elsők annyira nem igazak, hiszen a föld folytatódik a fekete víztömeg alatt is. No meg technikailag az Föld vége az Ózon réteg és ezernyi más, unalmas atmoszférák - legyintek érdektelenül. - Tudnál pontosítani a kérdéseden?


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Vas. 25 Márc. 2018 - 19:44
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


☽ Meeting, with a sister

Cassael & Ophilia & Phanuel
Credit:




Cassael el volt merülve az idézésben, amikor megszólítottam. Nagy csillogó szemeivel nézett rám, és olyan szavakat mondott, amik megmelengették a szívem. Halvány mosoly kúszik az arcomra, és biccentek, megköszönve, amiket mondott. Valóban hatalmas bók volt számomra, hogy ezt gondolja. Magam is mindig próbálom azzal tartani magamban a lelket, hogy jót cselekszem, ám mostanában oly nehéz eldönteni, hogy mi a jó, s mi a rossz.
Hamarosan előkészül a szertartásra. Kiönti a hozzávalókat a idézőkörbe, és elmondja a szavakat, amit én is vele mondok, és egy latba vetve erőnket megidézzük az angyalt. Tudom, hogy jól jön neki a segítségem, hisz egyedül talán már lehetetlen is volna idézni, nem tudom, régen nem csináltam már ezt.
Amint a hozzávalók a varázslat sikerességét jelezve lángcsóvák martalékává vált, hamarosan hatalmas port kavarva megérkezik az irattáros. Ugyan az a szüke hajkorona, és kíváncsian pislogó szemek fogadtak, amikre emlékeztem. Ha valamelyik testvéremet régen láttam, akkor Ophiliát bizonyosan. Talán egy százada lehetett, mikor legutóbb láttam, ám mégis jól emlékeztem rá.
Kis jajongással csücsült fel a porban, és örült meg Cassaelnek.
Odaléptem az angyalka mellé, és segítettem neki felkelni a földről, miközben Cassael felkonferált, miután befejezték a rövid kis dialógust.
– Üdvözlet, Ophilia! Öröm téged látni, és sajnálom, hogy rosszkor zavartunk – mosolyogtam reá. – A szakértelmedre lenne szükségem, s reménykedem, hogy meg tudsz segíteni eme nehéz időkben. Ez a kérdés felettébb érdekes lesz, s talán hirtelen marhaságnak tűnhet majd, de nagyon fontos, hogy a megfelelő választ kapjam rá, világos? – néztem mélyen a szemébe, és borzasztó komoly lett közben az arckifejezésem. Végtelenül fontos dologról volt szó valóban, az Atya küldetésénél nincsen fontosabb dolog a világon. Mi lett volna, ha anno az özönvizet nem veszik komolyan?! Amint megkapom a beleegyező bólintást, vagy feleletet, folytatom. – Azt szeretném megtudni, hogy hol van a Föld vége. Miután te foglalkoztál a legtöbbet a halandók világával, remélem, hogy te tudod a választ erre a lehetetlen kérdésre.Lélegzetvisszafojtva vártam a választ, és magamban fohászkodtam az Úrhoz, hogy vagy ő segítsen, vagy Ophilia tudja a választ.




Utolsó Poszt Csüt. 15 Márc. 2018 - 19:37
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Phanuel & Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: - • Credit:

A madár légies csontja könnyedén morzsolódik az ujjaim alatt, egyenest az üvegcsébe, amelyben a szárított zsálya nyugszik. Amint az utolsó darabka is kigördül a kezeim közül, a földből, amin éppen állunk, hintek a kezdetleges elegybe, mielőtt azonban még az egyik tollamat is beletűzhetném a fiolába, Phanuel hangjára eszmélek.
- Mindig öröm egy fivéremen segíteni, főként, aki a jó ügyet szolgálja. S te azt teszed, Phanuel, bármi is legyen a küldetésed. Látom rajtad a hitet, amely nem hunyt még ki belőled Atyánk iránt - biccentek felé bizalmasan, s révén, az idéző kör megrajzoltatott, áthelyezem az alapanyagokat a közepébe. Az üvegcse szűk korlátait végül lecserélem a föld biztos talajára, majd angyalpengémet hasznosítva a véremből is csepegtetek a hozzávalókhoz.
- Ahogy mondod, kezdjünk bele, és reméljük, Ophiliát nem a szükségből ragadjuk éppen el - mosolyodok el, elvégre az Irattárost ismerve nem lehetünk biztosak semmiben. Kisétálok a kör közepéből, és Phanuel mellett állapodok meg. Látszólag nem kell semmi egyebet tennünk az angyal megidézéséért, nincs szükség égbe nyúló tűzre, sem egyéb praktikákra, leszámítva a töretlen koncentrációt, és magát az igét.
- Raa gah io es - énoki nyelven hagyják el ajkaimat a szavak, várnunk pedig néhány másodpercnél többet nem kell. A hozzávalók élénk lánggal válnak a varázslat martalékává, aztán… Aztán Ophilia csapódik bele a földbe, ami lássuk be, némi váratlansággal ér. Aggodalom nem burjánzik bennem, angyalból van ugyanis, ellenben az értetlenség nyíltan kiül az ábrázatomra. Némi porlegyezgetés mellett.
- Rosszkor zavartunk? - teszem fel a kérdést, bár testvérünk szelíd mosolya láttán hamar elűzetik belőlem mindennemű kétkedés. Hasonló barátiassággal viszonzom a gesztust.
- Ophilia, jó téged újra látni! Hogy viseled a földi létet? - érdeklődöm meg, tekintve, mióta együtt megszöktünk a Mennyekből, nem igazán volt lehetőségem nyomon követni boldogulását. Bánom is, amiért magára utaltam egy számára ismerős, és mégis teljesen ismeretlen világban, de nem akadt választási lehetőségem.
- Talán emlékszel Phanuelre, harcos, mint jómagam. A segítségedre volna szüksége - lépek oldalvást, hogy nagyobb teret hagyjak nekik a beszédre.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Kedd 13 Márc. 2018 - 7:48
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Tekintetem a lábam alatt elterülő vidékre vetül. Fülembe süvít a szél, ahogy a két hegycsúcs közötti hídon állok, hajamat cibálja, de ahelyett, hogy ezzel küzdenék, engedem neki. Sziklaszilárdan állok az Aiguille du Midi hegycsúcs tetején. Egykoron az emberek egy erődítményt építettek a tetejére. Nem is mondanám erődítménynek, inkább… kilátónak nevezném.
Mélyen szívom le tüdőmbe a friss levegőt, szemeim behunyva élvezem a pillanatot.
Most vagyok itt. A jelenben és minden mi számít, az ez a pillanat. Kezeimet óvatosan simítom a megtépázott korlát rozsdájára. A hideg fém rögtön kezemre is fagyna, ha nem lennék az, ki vagyok. Az idő vasfoga ezt a helyet is elérte. Emberi karbantartás nélkül atomjaira fog hullani a híd, a mélybe süllyedve, hogy ott nyerjen örök nyugalmat.
Még egy darabig engedek a hideg szélnek, mi szemből fúj. Iránya hirtelen változik meg, hátamba kap, hajamat előre ráncigálja. Én pedig végül engedek neki.
Kezeimet kitárva döntöm csípőmet a korlátnak. A szél rásegít mozdulatomra és a következő pillanatban máris alábukok a mélységbe. Hátamra fordulva nevetek fel hangosan. Szárnyaimat nem bontom, élvezem egyelőre a szabadesés adta szabadságot. Testem könnyed, súlytalan. A gravitáció lehúz, tekintetemmel mégis a fényesen kéklő eget pásztázza.
Hangos nevetésbe tör fel torkomból, fejem hátrahajtva szemlélem az egyre közelebbi földet. Még méterek vannak hátra, szárnyam mégis nyugodtan pihen hátamon. S amikor egy külső szemlélő azt hihetné, hogy innen már nincs visszaút, hogy bekövetkezik a végső becsapódás, fekte szárnyaimat szétterülve emelkedek a magasba. Minden egyes szárnycsapásnál alig láthatóan zuhanok vissza, hogy aztán új lendületet szerezve emelkedjek egyre magasabbra.
Angyal vagyok, mégis esendő. Sok minden lenyűgöz az emberek világába, de mind közül a kedvencem a repülés. A világ túl nagy, hogy két emberek lakta városba porosodjak, várva mikor ölik meg egymást testvéreim. Jó, nyilván ez nem fog bekövetkezni, elmémet tisztító szellő miatt most mégsem foglalkozom ezzel.
Újra a magasba kósza légáramlatra fekszek rá, szárnyaimat kihajtva fordulok a hátamra. Sólyom éles hangja töri meg a süvítő csendet. Mellém szállva emeli rám sárga tekintetét. Horgas csőre újra nyílik, aztán ragadozó teste a mélybe bukik. Én pedig utána. Felvéve ő ritmusát szeljük az eget, kitörünk a magasba, az alattunk elterülő hósipkákat pásztázzuk.
Alant egy nyúl dugja ki fejét a hó alól és éles szemű ragadozó barátomnak több sem kell.
A messziből hívást hallok és tudat alatt válaszolok rá. Mégis enyhén félrefordulva szelem az eget, sólymom nyomába, egyenesen lefelé. Szárnyaimat hátracsapom…
Aztán a táj hirtelen változik. Lélektükreim elől eltűnnek a havas hegycsúcsok, a kéklő ég, hogy átadja helyét a ködös, szürke világ.
Nincs már időm lassítani, repülésem sebessége mit sem változik, pedig a föld most közelebb van, mint kellene.
- Ó-ó - ejtem ki hangosan a szavakat, de... már nincs időm. Hangos csattanással csapódok a pecsét kellős közepébe, port kavarva körülöttem. Jajgatva ülök fel, vállaimat ropogtatom meg, ha már azzal vettem le a talajt. - Ajaj - sóhajtom halkan, tekintetem felemelve kémlelek körbe.
Fogalmam sincs, hogy mégis mi történt és…
Ekkor pillantom meg a mennybéli megmentőmet.
- Cassael! - örvendek meg, szelíd mosollyal az arcomon. Mintha nem én lettem volna, ki a semmiből kavarta fel a port, az avart.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Vas. 11 Márc. 2018 - 18:07
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


☽ Meeting, with a sister

Cassael & Ophilia & Phanuel
szószám: 220 • Credit:




A felszállás után pár perccel meg is érkeztünk egy erdős területre, mely San Fransisco falaihoz közel volt található.
Csak reménykedni tudtam, hogy a kis akadály, amit a pokoli teremtményeknek otthagytam, kitart egy ideig.
Amint földet értünk, kérdőn néztem fivéremre. Ismertette velem a tervét, melyre csak helyeslően biccentettem.
– Helyes, akkor idézzük meg itt! – mondtam, és eltüntettem a szárnyaimat. Cassael következő kérésére csak viszonoztam a biccentést és a mosolyt, s nekiláttam a feladatnak.
Kinyújtottam a mutatóujjamat, s elkezdtem vele a földbe karcolni az idézőkört. Régen nem rajzoltam már fel ezt a jelet, de tökéletes pontossággal és precizitással rajzoltam. Mikor végeztem a kör felrajzolásával, felnéztem a bátyámra.
– Készen van. -jelentettem ki. – Cassael, köszönöm, hogy itt vagy velem. Nagyra értékelem – mosolyogtam halványan a fivéremre. Biztos lehetett benne, hogy örülök, hogy itt van. Nagyon nagy segítség volt nekem, és ezentúl mindig is felnéztem rá. Számomra ő volt az egyik legnagyobb harcos.
Egy kis hatásszünet után megszólaltam.
– Hát kezdjük! – végignéztem az alapanyagokon. Igen, jól emlékeztem, hogy miként is kell csinálni ezt. Néha ijesztő számomra, hogyha nem csinálok valamit egy időn keresztül, akkor mily sokat felejtek.
Ha Cassaelnek nincs ellenvetése, akkor nekilátunk a rituálénak. Amit csak tudok azt segítek neki. Lélegzetvisszafojtva figyelem, hogy Ophilia válaszol-e a hívásra, de biztosan válaszol, hisz Cassael az alapanyagokhoz ad a véréből. Ha Ophilia tényleg válaszol Cassael hívására, akkor meg kell jelennie.



Utolsó Poszt Vas. 11 Márc. 2018 - 13:17
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Phanuel & Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: - • Credit:

Miután a levegőbe emelnek szárnyaim, még visszatekintek a bolt ajtajában elhintett só-vonalra, tűnődve, vajon meddig fog ennyi förmedvényt visszatartani Phanuel praktikája? Remélhetőleg sokáig, már emígy is számos szörnyeteg kísérti a halandó világot, nincs szükségük egy újabb csapat démoni ölebre. Elszoruló torokkal biccentek végül harcos társamnak, majd a tér és idő manipulálását felhasználva kötünk ki perceken belül San Francisco külterületén. Nem tudhatom, miféle állapotok uralkodnak a városban Amara felbukkanása óta, s hogy egyáltalában örülnének-e a jelenlétünknek, így jobbnak látom, ha Ophiliát nem is igazán keresgéljük, hanem a falakon kívülre idézzük.
Mihelyst a lábaim a földet érintik, eltüntetem szárnyaimat, majd a kabátzsebeimben kotorászva kerítem elő azt a néhány alapanyagot, amit legutóbb Jofiel megidézésére gyűjtögettem össze Ramiélnek, azonban felhasználatlanul maradtak.
- Úgy látom tanácsosnak, ha nem a városban kutakodunk - osztom meg Phanuellel is a terveimet. - Amennyiben nincs ellenvetésed, úgy magunkhoz idézném Ophiliát, legfeljebb, ha nem felel a hívásunkra, kezdjük el járni San Francisco utcáit - magyarázom, szép sorjában pakolva egy kivágott fa törzsére az alapanyagokat. Egy angyal tolla, zsálya, egy madár csontja, s végezetül a föld, mire idézni szeretnénk. A vérem fogja a legutolsó összetevőt alkotni, hogy a Mennyei Irattáros tudhassa, kinek a hívását hallja épp.
- Megtennéd, hogy amíg összekeverem az alapanyagokat, felrajzolod a sárba az idéző kört? - pillantok a harcosra, s végezetül egy apró mosolyt is megejtek bajtársias biccentésem társaságában.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Online
Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
335

Utolsó Poszt Szomb. 10 Márc. 2018 - 20:41
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt Szomb. 29 Ápr. 2017 - 1:09
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Belial & Saiva
Need some help?


Bevallom, elég rég törtem már be számomra veszélyes területre. Lehet, hogy kissé kiestem a gyakorlatból, de szinte biztosra veszem, hogy még mindig profi szinten megy a dolog. Habár afelől kétségeim vannak, hogy kifelé is ilyen egyszerű lesz majd az út.
De miért is osonok épp be az ellenséghez? Hát nem kalandvágyból, az biztos. Eredetileg nem terveztem, hogy ide fogok tévedni, utam mégis a Szakadárokhoz vezetett. Micsoda primitív banda! Életem egyik unalmasabb korszakára emlékeztetnek, amikor a barbár mészárlásokon és a háborúzásokon kívül semmi izgalmas nem történt. Emlékszem, már alig vártam, hogy végre lépjen valamelyik irányba az emberiség, változzon meg egy kicsit, hátha végre megint szórakoztató lesz köztük időzni. Szerencsémre így is lett, és végre kibontakoztathattam tehetségemet az alkudozásban.
Az erdő csapdáin nem volt egyszerű átjutni. Sikerült megkerülnöm a legtöbbet, azonban volt, amelyikbe majdnem belebotlottam. A fene essen ezekbe a szánalmas kis halandókba... Mindig bekavarnak, ráadásul imádják keresztülhúzni a számításaimat. Nem mintha annyiszor sikerült volna nekik, de azért volt egy-két szép pillanat, amire nem szívesen gondolok. Már csak azért se, mert még nekem kellett utána helyrehoznom, amit ők elrontottak. Csak annyi mázlim volt, hogy nem egy világméretű bakit okoztak, így igazából csak a terv megvalósítására szánt időt kellett meghosszabbítanom.
A fák között még korábban szemtanúja voltam, ahogy a Szakadárok elkaptak egy démont. Újabb indok, amiért gyűlölöm őket. Ezért is merészkedtem beljebb a területükön, hogy valahogy kiszabadítsam pokolbéli társamat.
Bevallom, nem a rejtőzködéshez öltöztem ma, s sokkal inkább volt kedvem hozni a régi formámat, mint béna emberi göncökbe bújni. Ugyan a modern korban járunk már, ez mégsem akadályoz abban, hogy egy kicsit visszatérjek ősi szokásomhoz, és istennőt játsszak az egyszerű népek előtt. Szokásos módon magamra öltöttem kedvenc nyakékemet, aminek segítségével még építek egy kicsit külsőm hatására: a lánc fekete füstöt von körém, s ezáltal sokkal démonibb az összkép. Nem fogok hazudni, egyszerűen imádok a látványra építeni. Ez is egyike a rossz szokásaimnak, amik nélkül már nehezen tudom elképzelni az életet. Hiszen úgy sokkal élvezetesebb, ha az utadba kerülők már a látványodtól libabőrösek lesznek.
Lenne egy kiváló kérdésem, amit szerintem már előttem nagyon sokan feltehettek: miért kell folyton őrt állni?
Egyszerűen nem tudom megérteni, mi okuk lehet ezeknek a szerencsétleneknek folyton itt keringeniük. Akár az aprócska hangyák, nyüzsögnek a bolyban - ami ez esetben egy romos állapotú épület -, és naphosszat dolgoznak. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ezeknek egyáltalán nincsen céljuk az életben. Azon kívül, hogy a természetfelettieket irtják, máshoz nem értenek. Vajon mi lenne velük, ha egyszer csak minden fajtámbeli megszűnne létezni?
Kijátszva az őrséget elérek egy megviselt kinézetű ajtóhoz, amelyről már igen szépen lekopott a festék. Mivel más helyiséghez nem vezet ez a folyosó, valószínűnek tartom, hogy itt lesz, akit keresek. Alig néhány méterre innen négy őrbe is majdnem sikerült belefutnom, de szerencsére ügyesen elkerültem őket.
Az ajtó mögül tompa hangok szűrődnek ki, ha jól sejtem két férfi beszélget. Hallhatóan az egyikük a démon, és nincs valami jó állapotban.
Nem várok többet két percnél, ezután pedig szinte észre se lehet venni, ahogy a sötét szobába vezető ajtón besurranok. A nekem háttal álló Szakadárnak sejtése sincs, ki van mögötte, így kihasználhatom a meglepetés erejét. Kezemben már fel is villan egy obszidián penge amely egyenesen a férfi torkához szorul, s egy apró mozdulattal el is vágja azt.
- A szívét hagyd meg nekem... - szólalok meg, ördögi vigyorral az arcomon - A többi a tiéd lehet.
Miközben a pasas összeesik előttem, a fogolyra pillantok, akit ördögcsapda vesz körül. Ó, még ez is..!
Nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam.


Paint it, black ⋮ 572 ⋮ Jégnyalókaaa *-*



Utolsó Poszt Pént. 28 Ápr. 2017 - 16:02
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





To Saiva

Ha megmentesz, kapsz jégnyalókát

Igen, igen tudom, hogy hülye vagyok és szerencsétlen nem kell ezt az orrom alá dörgölni kedves Nagyapa. Mert hát mit hoz a sors, a kínzómesterből egy alany lett. Mert én abban a hitben voltam, hogy a Szakadárok területére belépni tök veszélytelen és teljes biztonságérzetben lépkedtem az erdőben, ahol valamiféle szenteltvizes gőzt szívtam be a levegőből amitől elvesztettem a tájékozódási képességeimet és így hátulról megtudtak lepni egy olyan zsákkal ami szintén át volt itatva ezzel a rohadt vízzel. Nem tudom mennyi ideig voltam kiütve, de most arra kerek, hogy folyamatos, elviselhetetlen fájdalmat érzek a testemen belül mintha valami marná azt. Akkor kábán lepillantok a karomra és látom, hogy infúziósan adják be nekem azt az idegesítő vizet. Most a tekintetemmel körbejárom a sötét szobát, hogy menekülő útvonalat keressek vagy esetleg egy olyan tárgyat amivel levághatom magamról azt, ami teljesen elveszi az összes erőmet. De semmi, ablaktalan a helyiség csak egyetlen egy ajtó van benne, hogy még véletlenül se tudja felhasználni szegény démon a különféle bútorokat. Lepillantok a lábam köré és morogva kommentálom azt, hogy még egy ördög csapdát is festettek fel, ami önmagában nem lenne probléma hisz játszi könnyedséggel tudnám azt feltörni egy kis mágia segítségével de így, hogy még folyamatosan gyengítenek is tudom, hogy külső segítség nélkül nem fog menni.
Ekkor nyílik az ajtó és belép rajta egy fickó. Óóó nem hiszem el, az öregapci velem van és tényleg kapok segítséget csak egy szóra? Ohh, ez az! De minél közelebb jön a szerencsétlen rájövök, hogy bizony ez nem egy démon hanem egyike azoknak akik elkaptak engem. Hunyorogva felpillantok a faszira.
- Hoztál nekem jégnyalókát vagy fagyit, vagy valami édességet? Egy erős húzással megpróbálom leszakítani a karomról a bilincseket, de nem tudom.
- Látom, hogy még mindig van elég erőd. Nézem a keze mozgását és a kúrámba injekcióz még valamit, és néhány másodperc múlva meg is tudom, hogy mi az egy fájdalmas kiáltással.
- Uhh, só? Ez most komoly? Nyögöm a szavakat nehezen, majd elnevetem magam, majd hirtelen elhallgatok és aztán pedig a fekete szemeimmel pillantok fel rá, ha lehetne ölni a tekintetemmel már rég a Pokolban égne.
- Gyerünk, élvezd ki. De ha kiszabadulok, és úgyis kifogok, élve eszlek meg!





Utolsó Poszt Szomb. 7 Jan. 2017 - 21:10
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Abbadon & Cassael
Every angel is terrifying
Amennyiben szemhéjaimat tovább tudom szűkíteni a látómezőm csekély hányadának megtartásával, úgy megteszem, amint kikéri magának a saját szájából nemrég aláhullott megnevezés újonnani felhasználását általam. Ha valami emberi benne, az nem más, mint megérthetetlenségének mértéke, jelentős problémát okoz jelen helyzetben ugyanis megállapítani, mégis mi forog elmetekervényei között.
- Te mondtad, elvettem egy kisgyermek játékait, s ezáltal magadra céloztál - okítom ki, egy őrülttel való kommunikáció bizalmatlan talaján lavírozva. Meglehet, démon létére memóriabéli hátrányai vannak, vagy éppen a száján kieső gondolatokat nem tudja rendszerezni, bár meg kell, hogy valljam, ő lenne az első effajta emberi defektusokat magán hordozó, a poklot szolgáló létforma. Viszont, ha így is volna, szimpátiámnak leghaloványabb megnyilvánulását sem adományoznám neki, azután, egy kisebb tábornyi emberrel végzett az elmúlt percek alatt. A halandók védelménél fontosabb és sürgetőbb feladatot aligha lehet találni, igaz, a mostani áldozatokat legfeljebb az Úr hozhatná az élettel összeegyeztethető állapotba, azonban gondolnom kell a jövőbeli szerencsétlenekre, akiknek összeakadna az útja ezzel a fertelemmel.
- Vagy nem - közlöm, egyúttal tudatosítva vele, nincs szándékomban egérutat szolgáltatni neki. A legyőzéséről ekkora magabiztossággal már nem nyilatkozhatnék, nyilvánvalóan erősebb fajtából való, és amennyiben ismeretes emellett a mágiában, még nagyobb hátrányaim lesznek, ellenére annak, én Isten, s nem egy elkorcsosult arkangyal szüleményeként teremtettem e világra.
A reflexeit felmérendő támadás után - amelyet máskülönben játszi könnyedséggel hárított -, komolyabb stratégiákat kezdek forgatni gondolatvilágom tengerén, amiben nem is az erőfölénye, inkább bosszantó szócséplése, s önelégült vigyora zavar meg a legjobban.
- Nos, ha eddig terjednek mentális képességeid, nem bánom, hívj, amiképpen óhajtasz, s amíg még életben vagy - közlöm vele, higgadtságot forszírozva magamra, ne a düh és türelmetlenség irányítson, hanem a kiegyensúlyozottság. Ezen elhatározásom oltárán születik meg a támadását hárító taktikám, amelynek végén még annak ellenére sem használom ki a helyzet adta előnyt, hogy egy démon áll a pengém másik oldalán. Megsebesíteni egy dolog, leszúrni megint más, azzal épp olyan gyáva förmedvénnyé lennék, mint ellenfelem maga. Ám, hogy miképpen, de még a vágásomat is képes hárítani, pedig ügyeltem rá, addig ne leplezzem le magamat, míg háta mögé nem keveredtem. Voltaképpen fizikai képtelenség, ilyen hirtelen és hamar forduljon, a megfelelő mód reagáljon, persze megeshet, jócskán alábecsültem a démont.
Bizonyára a megdöbbenésem, amely odafigyelésem mértékét alaposan romba dönti, s engedi, kiverje kezemből a fegyveremet, de nem érzem magamat kevesebbnek, védtelenebbnek a hiánya okán. Ha óhajtom, szempillantás alatt ismét az ujjaim között tudhatom, mégsem apellálok erre, egyelőre még nem.
- Elég volt, valóban. Jobb ötletem támadt - biccentek felé, mindeközben visszahúzva szárnyaimat, ne képezzenek többé támadási felületet a számára, vagy éppen előnyt nekem. Eztán megindulok az irányába, magabiztosan, de sejtve, sok jót nem vár tőlem, ezúttal is bevetem a tudományomat önnön magam elrejtésére. Egyrészt láthatom, valóban képes-e érzékelni annak ellenében, minderre eddig még egy démon sem volt kompetens, másrészt testközelbe kívánok kerülni vele. Amennyiben általam váratlan praktikákkal nem leplez le, és valóban közel tudok hozzá férkőzni, nem fáradok holmi támadással, inkább a homlokának érintem mutató- és középső ujjamat, hogy memóriájának rejtekében kutathassak. Nem éppen veszélytelen egy démon elméjét firtatni, ám azzal is tisztában vagyok, kilétéről, valódi erejéről, a Pokolban elfoglalt helyéről és szerepéről puszta vallatással nem nyerhetnék információkat.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szomb. 31 Dec. 2016 - 20:47
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next








Welcome to
the new age!



"You know what my plan is? I don't have one. I'm just gonna keep on smashing Daddy's already broken toys and make you watch."

- Kisgyereknek? Az olyan… emberi – mondtam válaszul az angyal mondata hallatán. – És én közel sem vagyok ember! – Szemöldököm összeszűkült a feltevés hallatán, ugyanis nem gondoltam volna, hogy egy emberi lényhez fognak engem hasonlítani, ami, nos… lássuk be, eléggé alantas szerep lenne. Alapból nem kedvelem a két lábon járó halandókat, túl sok bennük a remény, még akkor is, mikor már túl késő.
Figyelem az angyal reakcióit. Nem azért, mert kíváncsi vagyok, még csak azért sem, mert félek tőle, hiszen mitől is félnék? Csupán azért, mert ki akarom élvezni minden egyes percét a szárnyas barátomnak, aki nem mellesleg elrontotta a szórakozásom. Amint a szemébe néztem már tudtam, hogy min gondolkodik. Meg akart akadályozni az emberölési kísérletemben, de nem járt túl nagy sikerrel és ez most dühíti őt, vagy inkább csak furcsállja, de mit lehetne tenni? Szórakozottan megemelem a vállam, mintegy jelzésnek, hogy hahotázásomon kívül másra is képes vagyok és válaszolok.
- Mondhatom szépen belerondítottál! – Dorgáltam meg az előbbi kijelentése miatt és a tette miatt. – De nem vagyok elkeseredve. Lesznek majd mások!
Le sem tagadhatnám, hogy élvezem ezt a kis évődésünket, de sajnos ez a pillanat sem tarthat örökké. Szomorúan elhúzom a szám, amikor rádöbbenek erre, bár az egész csupán a színjáték részét képezi. Tördelem a kezem egy pillanat erejéig, majd az angyalka szemébe nézek és várom támadását.
- Ne legyél ennyire kibukva édes! Én mindenkire ilyen hatással vagyok! – Gonoszan mosolyra húzom a szám és kitértem a penge elől.
Szeméből kilátszódott a düh, a méreg és az undor együttese, de nem is törődtem vele. Tisztában voltam saját erőmmel és nem voltam hajlandó csak úgy megadni magam, mert az nem az én szokásom.
- Ó, Cassael… Nekem mindig is angyalka maradsz! – Hecceltem és figyeltem, ahogy szemeit forgatja a beceneve hallatán. – Nem értem… őszintén nem értem, miért nem tetszik neked ez a becenév!
Cassael. Nem igazán érdekelt a neve, amúgy sem fogom túl gyakran használni a jövőben. Visszaemlékezve, lehet már hallottam ezt a nevet, de sohasem érdekelt a dolog annyira, hogy akár a kisujjamat mozdítsam meg miatta. Egyszerűen más céljaim vannak és az angyalka nem szerepelt a listámon.
Elismerőn hümmögök, amikor az angyal erejét bevetve próbál megszúrni a lapockáim között, de pont időben lendültem a penge útjából, így hát nem talált. Okulva az ellenfelem találékonyságán én is bevetettem egy kisebb trükköt. Egy hirtelen mozdulattal kivertem a pengét a kezéből majd hátráltam, mintha csak játszadozni szeretnék.
- Na, ezt már nevezem angyalka! – Elismerésem persze csak provokáció, semmi igazságtartalma, jelentősége nincs, ami azt illeti, csupán egy kis hecc. – Szeretnél még egy kicsit táncolni vagy elég volt ez a kis bemutató is?




* Cassael & Abbadon * Born to be wild * A *





Utolsó Poszt Szomb. 17 Dec. 2016 - 20:06
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Abbadon & Cassael
Every angel is terrifying
A démon elégedetlenkedéstől roskadó szavai nyomán enyhén összeszűkítem szemhéjaimat, ám bárhogy méregetem alávaló voltát, valamiképpen nem fér össze kijelentése a valóság látványával.
- Nem gondoltam, kisgyereknek hiszed magad - jegyzem meg reszelős hangon, azonban indíttatását már későn veszem észre, megemelkedő kezét nem tudom egyéb cselekvésre bírni, éppúgy a tudatát sem befolyásolhatom ily’ távolságból kíméletlen tette eltérítésének érdekében. Egy kérészéltű momentum erejéig behunyom szemeimet, hallva a szerencsétlen halandó testének tompa puffanását a fagyott, kemény földön. Attól tartok, a többiek sem jártak nagyobb sikerrel, s csupán hibáztatni tudom magamat azért, hagytam egy pillanatnyi időt is a szörnyetegnek. Révén, megmenteni itt már nem tudok semmit és senkit, nem sürgetem a támadást, persze feledni sem feledem.
- Még mindig kegyesebb véget értek, mintha végigjátsszák az ízléstelen vízióidat - szűröm ki fogaim között, ugyanis érlelődő dühöm nem óhajt csillapodni, hiába tűnik logikusnak meglátásom, attól még nem lesz egyszerűbb feldolgozni az ártatlanok halálát. Újabb értelmetlen gyilkosságok a Pokol szökevényeinek az utóbbi időben egyre jelentősebbé váló térhódítása által, s alig akadunk csupán, kik tulajdonítanánk bármi relevanciát a hirtelen kélt előbukkanásuknak. Ennyi elpazarolt év, s testvéreim továbbra sem látnak tovább az egymás ellen dúló háborúnál, pedig nem lenne szabad szemellenzővel járnunk a világban. Ettől függetlenül, ha csupán egyedül is vagyok meglátásaimmal, én nem fogok ölbe tett kézzel várni s némán szemlélni unaloműzésből fogant tetteiket.
- Ha valami miatt megfájdulhat a fejem, az te vagy, démon - vetem oda neki, kiélezett figyelemmel kísérve közeledését, amely bőséges magabiztosságáról kíván tanúbizonyságul szolgálni. Mind egyformák, ám gyakorta ez válik előnyömre az erősebb példányokkal szemben, tehát nem is pazarlom az időt további szócsépléssel, kezem ügyébe engedem angyalpengém ezüstösen fénylő voltát, majd egy szemforgatással konstatálva jelentéktelen megjegyzését, támadásba lendülök.
Várható volt, könnyedén hárítja próbálkozásomat, csodaszámba is ment volna, ha együltében végezhetnék egy, az emberekre effajta erős behatással bíró példánnyal. Nyilvánvaló, hogy nem egy átlagos démon, kivel összesodort a sors, azonban harci kedvemet eme aprócska tényező cseppet sem szegi.
- Cassael. A nevem Cassael - okítom ki újabb szemforgatás közepette, megelégelve idétlen beceneveit, melyeket nem átallott rám ragasztani. Ennél többet viszont nem fecsegek, felkészülvén jó előre beharangozott támadására, védekező pozícióba helyezem testemet, de mielőtt még komoly közelségbe érhetne, bevetem kedvelt praktikáim egyikét. Ostoba nem vagyok, puszta fizikai erőmmel szegüljek ellen egy effajta démonnak, inkább az eszemet hasznosítom, s tudományomat a valóság elferdítésére. Többnyire a közlekedés lerövidítéséhez, és apró jótéteményekhez szokásom latba vetni, ám jelen esetben is jó szolgálatot tesz, miként fizikai valómat egy szempillantás alatt elkendőzöm ellenfelem előtt. Persze, lendületét csillapítandó nem szeretnék egy helyben ácsorogni, oldalvást kitérve, és néhány pillanatnyi előnyömet kihasználva a háta mögé kerülök, hogy egy hosszanti vágással ékesíthessem lapockáinak közét, amennyiben eljutok idáig a tervemben, s nem lep meg egyébbel. Alávaló annyira nem vagyok, hátba döfésével nyerjem meg magamnak a csatát, s magamat sem rejtőztetem sokáig, révén, mentális energiámból tartalékolnom kell még a továbbiakhoz.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. 11 Dec. 2016 - 21:25
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next








Welcome to
the new age!



"You know what my plan is? I don't have one. I'm just gonna keep on smashing Daddy's already broken toys and make you watch."

Sosem szíveltem túlzottan azokat a démonokkal, akik ellenem szövetkeztek, azokat meg pláne, akik alattam szolgáltak. Nem szerettem, sőt, nem tűrtem el azt, hogy kihallgassanak. Szerettem a saját dolgaimat fű alatt intézni, úgy, hogy nem kell beszámolnom senkinek sem, valószínűleg ezért is tervezem azt, amit. Visszatérve a démonokra, nem szeretem sokáig húzni az ilyesmit. Jobb előbb elintézni nem igaz?
Néha még most is meglepődök egyesek tudatlanságán. Mintha egyszerű emberek lennének, akik azt remélik, hogy van esélyük ellenem. Küzdenek az életben maradásért s reménykednek, hogy megélik a másnapot, ami persze sosem jön el. Az ilyen hozzáállást nevezem együgyű, hozzá nem értőnek mivel annyi eszük nincs, hogy próbáljanak valamiféle hihető magyarázatot kitalálni, azt pedig tálalni előttem – nem mintha többet érnének el vele. Megrázom a fejem és rosszallón összehúzom a szemöldököm.
- Nem lesz ez így jó, nagyon nem… - dörmögöm saját magamban miközben éppen egy letört faágat lépek át s kezemmel elhúzom az arcom előtt ágaskodót. Érzékszerveimet kiélesítve követem az áldozatom, aki az egészből mit sem sejtve, kicsit megkönnyebbülten meséli el a történteket a társainak. Összedörzsölöm gondolatban a kezem s kezdem értékelni a sors jelen esetben kedvező húzását. – Jó kis móka lesz! – Jelentem ki s a következő pillanatban már ki is léptem a játszótérre, hogy én se maradjak ki a szórakozásból…
Elmondani nem tudom, mikor volt részem utoljára egy ilyen óriási mókában. Valószínűleg nem túl régen, de most ez a kis színjáték legalább kiszellőzteti majd a fejem valamennyire. Annyira fárasztó tud lenni, hogy napról napra egyre több információt kell megjegyeznem s annyira kimerítő, mikor a sok agyatlan tőlem várja az okosságot… Egyszerűen meglepnek néha az alattvalóim a sok hülye kérdéseikkel. Mindent a szájukba kell rágnom, amihez már egyre kevesebb türelmem van… De inkább koncentráljunk a jelenre!
- Na, ezt már szeretem! – mondtam miközben figyeltem, ahogy engedelmeskednek nekem ezek a halandók.
Tekintetem el-elkalandozott egy rövid ideig s az járt az agyamban, hogy mégis mit láthatott bennük Isten és mit látnak bennük az angyalok. Az emberek semmire nem jók, háziállatnak is túl gyengék. Porszemek a gépezetben és az összes közülük nem ér annyit, mint egy erősebb démon. Ha jobban belegondolok nem is igen érdekel erre a kérdésemre a válasz, amolyan érdekesség az egész, semmi több…
Egy kicsit később a semmiből feltűnő alak vonja magára a figyelmem, aki az ujjait a hunyó játékosom halántékára helyezve próbálja kitörölni az emlékeit. Nem tetszésemnek hangot is adok.
- Nem szép dolog elvenni a kisgyerekek játékát tőlük, nem tudtad? – Megrázom a fejem és mímelt rosszkedvvel csettintek ujjammal. Nem tudom, miért kedvelem ezt a mozdulatot annyira, de szeretem. Csettintésem után mintegy parancsszóra a távolodó emberi alak elcsuklik és holtan rogyik össze. Nem kell ellenőriznem, hogy tudjam, ugyanerre a sorsra jutott a többi házi kedvencem is. – Látod mit tettél? Belerondítottál a játékba…
Súlypontomat bal lábamra helyezve ingatom a fejemet s karba font kezeimmel figyelem az angyal mozdulatait. Mondanom sem kell, nem igen lopta be magát a szívembe ez az angyal sem. Semmi fantáziája nincs s csakúgy, mint a többi hozzá hasonló, ő is próbál a szerencsétlen emberiségen segíteni. Lefogadom, az angyali rádión értesült az én kis játékomról, aminek pár pillanat véget is vetett.
- Az a fránya rádió… csodálom, hogy nem fájdul meg tőlük a fejed, angyalka – érzem, hogy tekintetével engem bámul, szemmel tart. Mintha fel akarná mérni az ellenfelét. Közelebb lépek hozzá ezzel is kifejezve, nem félek tőle. Tudom, hogy mik a korlátaim és mik a hozzá hasonlók gyenge pontjai, s ha kell ki is használom.
- Nocsak, az angyalkának játékszere is van! – Tekintetemmel az angyalpengére pillantok éppen annyii időre, hogy gyorsan kitérhessek az első támadás elől és jobb kezemmel meglökjem az angyal bal vállát. – Igazán hatásos belépő volt drágaságom! – Elnevetem magam. – De most én jövök! – Mondom és érzékelem, ahogy a szemem elönti a feketeség. Hagyom, hogy az erőm szétáradjon tagjaimban és elrugaszkodok. Lehet, nincsenek szárnyaim, de azért egy-két trükk az én tarsolyomban is lapul…



* Cassael & Abbadon * The House of The Rising Sun * A *





Utolsó Poszt Vas. 11 Dec. 2016 - 20:28
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Abbadon & Cassael
Every angel is terrifying
- Te sem találod a helyed a világban, jól mondom? Ötleted sincs, merre lehet a gazdád, vagy, hogy visszatér-e valaha… - szólalok meg csöndesen, s bár tekintetemmel az éjszakai égbolt csillámló bársonyruhába öltözött voltát kémlelem, ujjaimmal addig a mellém telepedő, nagyobb testű kutya bundájába túrok, szimpátiáját azonnal elnyervén a legelső, ártalmatlan s neki bizonyára jól eső simítással. Szemem sarkából még ekképpen is kitűnően érzékelem, figyelmét töretlenül nekem szenteli, s máskülönben az arcomnak csapódó, a környezet hűvösével erős kontrasztot képező, meleg lehelete sem engedne más következtetésre jutni.
Ritkák az ilyen nyugodt, csendes esték, elmémet szinte féktelenül szokásuk ostromozni a múlt, a jelen s a jövő problémáinak, azonban ma minden elnémult. Tudtam, hogy jó ideig nem lesz ehhez fogható lehetőségem, tehát nem késlekedtem megkeresni a helyet, hol régebben gyakorta megpihentem egy-egy éjszakára. A város területén kívül eső erdőségek, a falak mögött rejtező emberek képzeletével ellentétben békések, gyámoltalanok, hiszen ki egy adott territóriumban nem lel eleségre, az tovább áll. Érvényes ez minden, az ösztöne által vezérelt humanoid lényre, amelyeket olyannyira félik az egyszerű halandók, persze kétségtelen, számukra odabent a biztonságosabb. Egy egészen kicsi részem örvend is, hogy egyedüli társaságomul pusztán ez a szelíd, négylábú szegődött, nem más.
- Talán így a legjobb. Magad döntheted, merre vigyen az utad, hogyan alakítsd létezésed. De te is inkább a halandód társaságát szívlelnéd, nem igaz? - eresztem le pillantásomat az aranyozott bundájú ebre, aki változatlan örömmel és érdeklődéssel hallgatja szavaimat. Egészen addig, míg az éjszaka békés csendjébe kíméletlen ékként nem fúródik egy nő velőtrázó sikolya. Négylábú barátom mozdulatait leképezendő, felkapom a fejemet, s ösztönösen fordítom a hang feltételezett irányába, azonban az előbbi kiáltás csupán előfutára volt a többi, ha még a középkort élnénk, úgy tippelném, vérre menő csatából származó ordításának. Mindezzel egyetemben érzékeim szinte egyszerre terhelődnek le a megannyi ima és könyörgés okán, amelyeket nem közvetlen nekem címeznek, azonban szabadon szárnyalnak, öntudatlan kutatva valaki iránt, akinél megértésre lelhetnek.
Nem késlekedek hát talpra állni, szárnyaimat kitárandó a magasba emelkedni, de az imák egyszeriben elhallgatnak, az erdőt háborgató, korábbi zajok pedig szépen meglapulnak kitűnő érzékeim elől, amely arra enged következtetni, a segítséggel már el is késtem. Mégsem tudom le ennyivel a furcsa tapasztalást, ha valamiféle lény az embereket tizedeli a város körött, arról tudnom szükséges, máskülönben hogyan akadályozzam meg a további tragédiákat?
Szerencsére támpontom akad, néhány méternyi repülés után a közelben egy tábortűz erőteljesen vibráló valója vonzza magához tekintetemet, de nem vagyok oly’ balga, hogy rögvest ott szálljak le. Tisztes távolban ejtem meg a manővert, a hátramaradó métereket gyalogosan téve, s egészen addig meg nem állok, míg füleimet meg nem csapja egy férfi hangja. Pontosabban, míg alakja a bokrok takarásából elém nem tárul, akkor, azon szent momentumban megtorpanok, összevont szemöldökökkel vizslatva a démont, akiből szinte sugárzik a kegyetlenkedésből fogant örömmámor. Szavai ráadásképp arra engednek következtetni, szórakozása a korábbi áldozatoknál még nem hagyott alább, a túlélőkkel is végezni óhajt a maga kifacsart módján. Ezt nyilvánvalóan nem hagyhatom, mégsem a Pokol alávaló szülöttjét veszem kezelés alá, hanem az általa kitüntetett hunyót - bármi is legyen az -, hiszen egyértelműen rajta, s azon a kérészéltű öt percen múlik a többiek biztonsága. Szárnyaimat újfent latba vetve, közvetlen mellé repülök, s míg a démonról pillantásomat le sem veszem, addig két ujjamat a kitüntetett áldozat halántékához érintve, megkísérlem memóriájának befolyásolását.
- A mai este meg sem történt, neked nincs okod vadászni. Most pedig fuss, kerüld a többieket - adom ki az utasítást, azonban nem tudom szem elől téveszteni, miféle koncentráció és energia szükségeltetik tudatának megmásításához. Kis híján kimerít, mégsem hagyhatom félbe a folyamatot, tartva attól, mindhiába lett volna igyekezetem, s talán még benne is kárt okoznék. Így viszont sikeredik érvényt szereznem óhajomnak, egy kurta bólintást követően rohamvás útnak ered, figyelmem telje tehát a szokatlan erővel megáldott démoné lehet.
- Kegyelemre ne számíts, alávaló szörnyeteg - szólalok meg ismét, a korábbinál fenyegetőbb, mélyebb hangon, miközben engedem tenyerembe csúszni az angyali pengét, ami eddig kivétel nélkül jó szolgálatot tett a Pokol szökevényei ellen. Ezúttal sem ódzkodok harcba elegyedni, további beszédre sem tervezem fecsérelni időmet, netalántán megvárni ezáltal, a démon kellőképpen összeszedje magát ellenem. Nem, a földtől elrugaszkodván, és szárnyaim tolóerejét hívva segítségül, szemtől szembe kívánok konfrontálódni vele, pengémet rögvest valamely élethez nélkülözhetetlen pontjára irányítva vélhetően kölcsönzött testének.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Vas. 11 Dec. 2016 - 18:04
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next








Welcome to
the new age!



"You know what my plan is? I don't have one. I'm just gonna keep on smashing Daddy's already broken toys and make you watch."

A düh és a bosszúvágy sokszor jár kéz a kézben s nálam szinte szétválaszthatatlan a kettő. Olykor gyilkolással párosulva tör utat magának magamon – ilyenkor rendszerint érzem minden egyes porcikámban, ahogy végigfut rajtam a vérszomj. Agyamat elborítja az a vörös köd, amely mellé kiélesedett érzékeim is párosulnak, s nem igen tudok összpontosítani, csak cselekszem, aminek néha később bizony megérzem a kárát, de nem most. Ez nem az a nap, mikor szégyenkeznem kellene (jobban mondva magyarázkodnom, miért is kergetőzök az egyik démonommal).
- Tudod, hogy előlem nem menekülhetsz, ugye, drága Andras! – Hangom túlságosan is nyugodt volt, nem mutattam, mennyire kihúzta a gyufát nálam a démonkám. – Megtalállak és neked annyi!
A bosszú úgy áramlott az ereimben, mintha csak adrenalin lenne: elnyomott minden más érzést bennem és arra ösztökélt, hogy ne adjam fel, nem mintha szokásom lenne feladni bármit is. Kitartóan kerülgettem az elém kerülő fákat és bosszankodtam, mikor egy ág a nadrágomba mart s kilyukasztotta azt.
- Most nézd meg mit tettél, Andras! Kiszakadt miattad a nadrágom nem is egy helyen! – adtam hangot nemtetszésemnek. Mivel már kezdett elegem lenni a játszadozásból, egyszerűen levadásztam az előlem menekülő démont, ráugrottam és a földre terítettem. Külső szemlélőknek úgy tűnhetett, mintha éppen szeretkezni akartunk volna. – Látod?! Könnyű préda vagy! – Mondtam és nem törődve környezetemmel egyszerűen a nyakára tettem a kezem. – Ez jár annak, aki utánam szimatol!
A következő másodpercben már a démon sehol nem volt. Kiűztem az emberi testből és elküldtem egy olyan helyre, ahonnan már nem jön vissza többet. Nem engedhettem, hogy bárki tudjon a terveimről azt meg pláne, hogy pontot találhassanak rajtam ellenségeim rajtam, ezt pedig a probléma azonnali kiiktatásával tudtam elintézni – sikeresen. Megnyaltam a szám szélét és megfordultam.
Egy rémült nő állt előttem egy zseblámpával a kezében, amivel egyenesen a szemembe világított. Gonosz mosolyra húzódott a szám és lassan közeledni kezdtem felé mire ő feleszmélt és menekülni kezdett. Hagytam, hogy azt higgye lerázott, holott egész végig követtem őt. Tudtam, hogy nincs egyedül és valószínűleg egy csapattal jött, így talán lesz valami, amitől jobb kedvre derülök. Kihasználtam az alkalmat és örömömben majdnem táncolni kezdtem, amikor el is vezetett egy kisebb kempingező csoporthoz, ahol ha jól számoltam, összesen 15-en vertek sátrat.
- Nocsak, nocsak… ilyen későn az erdőkben tanyáztok? – Kérdeztem, miközben az előlem elfutó fiatal nőt néztem. Egyenesen a szemébe nézve folytattam. – Hiányoztam, édes? – Karba font kezekkel nekidőltem a legközelebbi fának s figyeltem a rémületet azokban a barna szemekben.
- Ki maga? – alig tudta kinyögni a kérdést. Egész biztos voltam benne, hogy a többieknek el is újságolta, hogy mit csináltam, mert a kezükben a leglehetetlenebb fegyverekkel sorakoztak fel.
- A legrosszabb rémálmod! – Mondtam és elnevettem magam a rossz viccen. Ellöktem magam a fától és egyenesen a kis csoport felé indultam mire ők feljebb emelték fegyvereiket, amik leginkább késekből és baseball ütőből állt. – Most vicceltek?! – Néztem végig unottan soraikon s egy mozdulattal kivertem a kezükből. – Na, akkor játszadozzunk egy kicsit!
Elgondolkodtam, milyen játékot játsszak velük. Annyi lehetőség volt, annyi kis lehetőség, hogy már fájt sorrendbe rakni őket…
- Tudjátok mit? – Összedörzsöltem kezeimet, mintha csak most esett volna le, mire készülök. – Úgy döntöttem, ketrecharc lesz! Igazán élvezetes lesz nézni, ahogy a kis emberkék összekapnak! – Nevetésem visszhangot vert mialatt a szemekben félelem tükröződött. -Kezdődjön a játék… mindenféle szabályok nélkül!
Csettintettem egyet s az emberek akaratuk ellenére egymásnak estek. Egymást ütötték-verték a legkülönfélébb eszközökkel. Voltak, akik bottal hadonásztak a másik előtt, volt, aki elrohant egy késért és úgy próbálta megvédeni magát. A játék vége felé, mikor négyen maradtak, leállítottam őket és figyeltem vértől mocskos ruháikban, ahogy a tábortűz mellett erőt gyűjtenek és próbálnak nekem ellenállni hasztalan.
- Akkor egy kicsit változtassunk a szabályokon! – Közelebb léptem hozzájuk s úgy folytattam. – Lesz egy hunyó, akinek meg kell találnia a többieket. Amolyan… - kerestem a szavakat. – Hajtóvadászat beütése lesz ennek most. Szóval ez a személy vár 5 percet majd megkeresi és levadássza a többieket. Ha viszont ő meghal… - fordítottam drámaiabbra a figurát. – Akkor átveszi a helyét az, aki megölte! A játék legvégén pedig a győztes, nos… Saját életének vet véget, hogy szépen fogalmazzak...
Körbepillantottam rajtuk majd értetlenkedve megjegyeztem: - Tik, tak… - mindenki rohanni kezdett.


* Cassael & Abbadon * Too Old to Die * A *





Utolsó Poszt Kedd 13 Szept. 2016 - 14:31
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





  Eaquorin && Heloise


Credit - Szószám: sok - komment: jaj neked!


Az éjszakai munka talán a legtöbb embernek kimerítő, és ha őszinte akarok lenni, akkor azt hiszem nekem is. Nem könnyű a szervezetet átállítani más üzemmódra. Főleg mikor a reggel, úgy délután négy körül kezdődik. A mai napom is éppen így indul, ébredés mikor lassan már megy le a nap, majd a jól megszokott kávé, hogy túl tudjak élni megegy műszakot, néhány falat kenyér, majd a frissítő futás, amitől majd fitt leszek. Évek óta így indul a napom, már-már megszokottá vállt. Nem készülödöm túl sokáig a futásra, csak bevágom a kis oldaltáskámba a legszükségesebb dolgaimat, mint a víz, telefon, és egy-két életmentő játékszer, amit nem árt ha az ember magánál tart, amíg az erdőben tartózkodik. Talán a legtöbben hülyének tartanak amiért olyan helyen futok nap mint nap, ahol egy lélek sem fordul meg, vagy maximum nagyon ritkán. A szüleim sem rajonganak érte, hiszen mégiscsak féltik a kicsi lányukat. Soha nem fogják megérteni, hogy meg tudom magam védeni, nem hiába származom egy vadász családból. Nem úgy, mint a bátyám aki még a lelkét is eladta azért, hogy kikerüljön mindebből.
Visszatérve a futásra, nem igazán szeretek emberek között futkosni, hiszen mind csak bámul, mint egy idióta, hogy mégis mi a fenét csinálok. Valószínűleg nem sokan szeretik a sportot, vagy tudja fene mi bajuk van. Mindenesetre a mai futás kissé máshogyan alakult, mint amit elterveztem. Már néhány méterről láttam, hogy valami nincs rendben. Valami, vagy inkább valaki a földön fekszik, és nem úgy tűnik, hogy magától került oda. Természetesen nem kerülöm el messziről a fickót, bár lehet jobban tettem volna. Mikor lehajolok hozzá, hogy megnézzem a pulzusát, valaki megszólal mögöttem, amitől ugrok egyet ijedtemben és rögtön felé is fordulok. Hát nem igazán nyugtat meg a tény, hogy egy pisztoly bámul vissza rám. Nem vagyok benne biztos, hogy bármit is tennem kellene ellene, inkább csak várnom kell a megfelelő pillanatot. Ha most elkezdek kotorászni bármlyen fegyverért, valószínűleg előbb fog golyó landolni a homlokomban, minthogy megmozdulnék. Az ilyen helyzetekben mindig először el kell hitetni az ellenséggel, hogy cuki vagy meg ártatlan vele szemben, na meg csinálni amit mond, aztán mikor nem számít az ellentámadásra, tenni valami olyat ami annyira meglepi, hogy simán legyőzhetővé válik.
- Pihenni? Nem túlzottan vagyok fáradt, bár ha jól sejtem nem igazán van más választásom... - Húzom félre a szám szélét, igyekszem nem túl rémültnek mutatni magam, próbálom viccesre venni a helyzetet, hiszen az iyesmi segíthet. Bár nem mindig... Lepillantok újra a férfira, majd a kis vértócsára mellette. - Oké-oké! De remélem aztán minimum kifizeted a ruhámat, amiért bele kell feküdnöm ebbe... - Bökök a piros ragacsos izére. Mivel nem szeretném, ha ő fektetne le, mondjuk egy lövéssel a lábamba, veszek egy nagy levegőt és leülök a pali mellé. Elég idiótán érzem magam, ami miatt kissé zavaros tekintettel pillantok fel a nőre. - Megteszi? - Kérdezem értetlen arckifejezéssel, miközben próbálok nem túl mélyeket lélegezni, semmi kedvem rosszul lenni.






Utolsó Poszt Kedd 13 Szept. 2016 - 13:20
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Heloise & Eaquorin
so... you wanna die?
A hajnal lassan, de bizony véget ért, elérkezett a reggel, a Nap felkelt nyugovójából, hisz' a Nap szerelmes a Holdba, minden éjjel meghal, hogy szeretett személye fellélegezhessen. Szerelmük viszont tragikus, sosem lehetnek igazán együtt, mivel most Hold lécelt le a csillagokkal hetyegni, megcsalva a Napot. HAHA. Még az égitestek sem hűek.
Dudorászva néztem körbe az erdőben, hátha valaki erre jár, valaki, aki játszani akarna velem. Egy részeg hajléktalan féleséget, vagy csak bedrogozott idiótát már elkaptam, épp valószínűleg a tüdejét köhögi fel az avarban fetrengve. Micsoda filmbéli jelenet! Kellene mellé egy nő is, hogy romantikus lehessen. Egy elbaszott Rómeó és Júlia történet. HAHAHA.
- Nőci, nőci, nőci... - mondogattam magamnak, hiszen itt egyetlen árva lélek sincs, nemhogy a fejemben összerakott filmjelenethez tökéletes babaarcú nőnemű példányka. Hahi, lehet nekem kell lefeküdnöm oda. Majd az ő vérét magamra kenem, hogy meglegyen a hatás. Hiszen látod nem sajnálja, lelkesen ömleszti testéből kifele, itatja a növényeket, lassan kész a humusz. HAHAHA. Anyaföld a legfontosabb, huh?
- Nőciiii... - halkultam el gyorsan, amint megpillantottam a fák között egy futó NŐCIT! Itt van! Nekem küldték!
Hát utánaeredtem, persze a lombok, s bokrok közt, nehogy észrevegyen, még elfutna. De eleve fut, NEM MENEKÜLSZ.
Ám de persze, nagy futkorászása közben szép, hogy észrevette az én Rómeóm.  Oh, drágám, ha te tudnád, hogy perceken belül te leszel Júlia... HA!
- Héé, ne piszkáld, jól van - vigyorogva léptem elő, pisztolyommal a kezemben, közeledve a nőhöz. Nem akartam lelőni, MÉG nem. Ha jól viselkedik, pár késszúrással megússza. - Épp játszottunk, te is beszállsz! - nemet nem tűrő hangon mondtam, mégis látszólag kedvesen. A fegyverem az arcához emeltem, mozgatva vele a fejét, hogy arra forduljon, amerre én szeretném. - Csuda egy darab vagy, szimpi csajszi - vihogtam fel, de még mindig ott tartottam a kezemben lévő tárgyat az aurájában.
- Szeretnél pihenni ott? - mutattam le a földre, közvetlen a csávókánk mellé, aki oszlopos tagja a mai játéknak. - Szerintem szeretnél pihenni ott - mosolyogtam rá, utasítást érezhette a hangomban, hiszen rejtett ultimátumot adtam ki, magyarán; vagy lefekszel, vagy én fektetlek le.

let's have fuuun • gangsta • ©

Caelo Vel In Inferno
avatar



☩ Reagok :
132

Utolsó Poszt Csüt. 4 Aug. 2016 - 13:47
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


***


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6