Boston - Az erdő mélyén

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Boston - Az erdő mélyén Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 04, 2019 3:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 29, 2019 1:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter II.

 
Semmilyen logikus szükségét nem érzi annak, hogy bántsa a másikat. Nem azért jár a kijelölt úton, mert csak az létezne, vagy mert kötelezően arra kellene haladnia. Azért teszi, mert semmilyen más lépés nem nyer most értelmet Scorpiel számára. Lehetne ez egyfajta ösztön is, az általa annyira gyűlölt megérzés egy fajtája, de sokkal inkább saját, logikusan egymásra épített, egyenletszerű rendszerének eredménye. Nem nyerne belőle, nem is veszítene talán semmit, és ha valahol egyenlőségjelet talál, azt többet már nem bolygatja.

Elvigyorodik, és talán úgy tűnik, elismerően bólint a másik szavaira. Nem azt ismeri el, hogy tudta, mi volt a nő valódi célja, hiszen valamiért felkeltette Rassilon a figyelmét, valamiért piedesztálra emelte őt, és minden alkalommal, mikor bizonyítja képességeit, legyenek azok bármilyen jellegűek, alátámasztja vele a nő számára, hogy nem volt felesleges az igyekezete. A gondolatra szélesebbé válik a mosolya, hiszen a másik sok mindent nem tud, nem érti a gondolatait, a lénye talán kissé idegen a számára, de azzal végképp nincsen tisztában, hogyan önti az olajat Scorpiel tüzére olyan dolgokkal, amikkel valójában az ellenkezőjét akarja kiváltani belőle.

- Szerintem elképzelésed sincsen, mit várok el tőled. – Valóban nem lehet a másiknak, hiszen ez olyasmi, amit még a nő is csak nehézkesen öntene szavakba, ha valaha rá lehetne venni. Tesz egy lépést közelebb, visszalopja a távolságot, amit az imént tuszkolt kettejük közé. A másik közelsége nem zavarja most sem kevésbé, de talán azt a benyomást keltette Rassilonban, hogy tart tőle. Erről azonban szó sincsen, és, bár a bizonyítási vágy sosem tartozott a jellemvonási közé, amilyen irracionális elvárásai vannak a másik harcossal szemben, ezek alól ő sem tud kibújni, ha rá kerül a sor.

Halkan felnevet, mielőtt válaszolna.

- Azt hiszed, ez ennyire egyszerű? Felteszek egy kérdést, te válaszolsz rá, és mindenki boldog? – Felnéz a másikra, és bár úgy tűnhet, rezdülni fognak vonásai a másik közelségétől, még sem így történik. De nem ér hozzá, ahogyan a másik tette, csak figyeli, ahogyan mindig figyeli őt, barna szemeivel. Mintha csak tudná, hogy most különösen így kell tennie, hiszen Rassilon elmeséli neki, amit már eddig is tudott. Sokatmondóan mosolyodik el, és nem közli vele, hogy minderről már tudott, az viszont, hogy nincsenek meglepődött vonások az arcán, sokat elárulhat a másiknak. Bár az is lehet, hogy mosolyát annak tudja be, hogy rosszul lett feltéve arra a bizonyos futószalagra.

- Mármint új-régi katonákra? – Kissé gúnyossá válik a mosolya, ahogy ezt kimondja, majd némileg lágyulnak a vonásai, mielőtt folytatná. - Mit fognak ehhez szólni a többiek? Velük üldöztettél néhány évig, és most besétálsz velem az ajtón, mintha mi sem történt volna? – A fejében is elég abszurd az, amit a másik kér tőle, de ahogy szavakba önti, egyre jobban mulattatja a helyzet. Nem ezt tervezte, ha őszinte akar lenni önmagához, de talán ez érdekesebb fordulat, mint ami a fejében létezett a jövőjükről.

Valami csillan a szemében, őszinte jókedvnek tűnhet a másik számára.

- Hacsak nem rejtett emberként akarsz használni, akiről a többiek nem tudnak. – El tudná képzelni a másikról, hogy már csak a büszkesége megőrzése szempontjából, de legalább a történtekre való tekintettel ilyesmihez folyamodjon.



Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 29, 2019 8:54 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tart tőlem? Jó. Minden oka megvan rá. És nekem is minden okom meg lenne bántani őt az árulását követően. De túl vagyunk rajta. Átmenetileg. A szükség nagy úr.
Az elmémben tartózkodva nem csak emlékképeim egy részét teheti magáévá, hanem érezheti a feszültségemet is. Ami nem meglepő, hisz ostoba lennék az erényangyalok nyugalmával tűrni, ahogy végig sétál a neki leterített szőnyegen odabent. Kiszámítottam minden lépést, felsorakoztattam a kimenetelek számos lehetőségét és csak azután emeltem ujjait a halántékomhoz. Azonban nem ez lenne az első – és ha nem a halálommal végződik jól lehet nem is az utolsó, - hogy Scorpiel nem a számításaim szerint cselekszik. Könnyen fordulhatna csúfos öngyilkosságba a húzásom. De betartja a játékszabályokat és meglepő tisztelettel lép ki gondolataim közül, mihelyt azok viharossá válnak. Nem várja meg sem az esőt, sem a villámokat, hogy úgy mondjam. Bevallom, fordított esetben ez nem így történt volna.
- Talán kevesebbet vártál tőlem? – Kiszáradt hangja mellett a tőlem megszokott lágy mélység most egészen kellemesen szól. Ami egészen szokatlanul cseng. Elbuktam, letaszítottak, de a Las Vegasban történtek előtt nem véletlenül jutottam el addig ameddig. Talán azt várta a szeráftól, aki kiépítette Gabriel hírszerzését és önerőből felemelkedett a baljára, hogy nem fog rájönni? Egy részem már akkor tisztában volt azzal, hogy Scorpiellel óvatosan kell bánni, amikor bevettem őt az osztagomba. De szükségem volt a képességeire, így megtettem. Majd ostoba mód engedtem a kezdeti szorításon, megadva neki az esélyt, hogy eláruljon. Csúfosan. Ő talán ellenkezőleg gondolja, nem tudhatom, de én a mai napig önmagam hibáztatom azért, hogy ez megtörténhetett. Nem láthattam, hogy közeleg? Ostobaság. Látnom kellett volna. Épp úgy, ahogy azt kellett volna előre látnom, amire az arkangyal készült. Talán a földi lét puhított el, de ismét kudarcot vallottam. Talán nem is tévedett Gabriel akkorát a lefokozással.
- Azt mindjárt sejtettem. – Kelletlenül felelek. Az egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy valaha rosszul érezné magát az árulása miatt. Ez a szeráf egészen másabb alapokon működik, mint legtöbbünk. Egy részem érti őt, mégis túl abszurd a lénye ahhoz, hogy a teljesét megértsem. És ez megakadályoz a lépései kiszámításában is. Ha nem lenne tiszteletlenség Urunkkal szemben, azt mondanám, hogy Scorpiel már eleve hibásan jött ki a futószalagról. De ez részben mindannyiunkról elmondható, nem igaz? – Legközelebb kérdezz. – Ezt valamivel még ellenségesebben teszem hozzá. Ha már annyira mániája a válaszkeresés, alkalomadtán megpróbálkozhatna a legegyszerűbb módjával. Nem mintha kinézném belőle.
- Kiváltam a gabrielisták közül. – Micsoda elegáns megfogalmazás. Érdekes módon már nincs olyan nagy szám az indulatok hevében, ahogy az első napokban dobálóztam a kifejezésekkel, lehiggadtam. Néhány napja még azt vetettem volna oda, hogy dezertáltam vagy független lettem. De egyik megfogalmazás igazán sem rám vall. – Játszadozhatnánk, de nem sértem ezzel egyikünk intelligenciáját sem, egyenes leszek. – Tulajdonképpen csak azokat a nyilvánvaló dolgokat mondom ki, amik valószínűleg előbb, mint utóbb neki is összeállnának. – Megrogyott a hatalmi bázisom, de ellenségből nem lett kevesebb, ahogy problémából sem. Új katonákra van szükségem. – Mint például ő. Igen szoros lehet a hurok a nyakam körül, ha a hozzá hasonlókig süllyedek, nem igaz?
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 27, 2019 10:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter II.

 
Valami ropog a néma csendben, olyan, mint mikor a nedves fát gyújtják meg, hogy tűz és víz háborújából végül a tűz kerüljön ki győztesen. A fa pattog így, gondolja, de közben rá kell jönnie, talán csak az óramutató kattog a fejében, pedig jó ideje nem hallotta. A másodpercek repülnek, az idő, ami sokszor lenyűgözi az angyalt, még is csak az ellensége, hiszen nem tudja irányítani. Szeretné irányítani. Szeretne erővel bírni fölötte, még sem képes rá.

Arra viszont igen, hogy állja a másik mérges, talán értetlen tekintetét. Arra számít, amit a másik megtestesít az elméjében, dühre és gyűlöletre számít, amiért ennyire piti indokkal árulta el, miközben bíztak benne. Felkavaródik valami Scorpielben, amit nem tud megfogni, nem tudja az egyenletbe helyezni, csak a megérzésére tudna hagyatkozni, amit ostobaságnak tart, így igyekszik elűzni mindent és bármit, amit most benne kelt.

Rassilon elindul felé, ő pedig, bár meg sem mozdul, lesüti a tekintetét, mintha eljönne egy pillanat, amire régóta vár. Ezért kattog elméjében az az átkozott mutató, ezért számolja a másodperceket, ezért van most itt, ahogyan a másik is. Áruló ő, de még sem az, az ő fejében, a saját gondolatai között ez nem egészen így van, ez sohasem ennyire egyszerű. Lesütötte a szemeit, mikor pedig a harcos odaér hozzá, le is hunyja őket. Pedig szereti a szárnyait, értékesnek gondolja az életet, és talán csak az első ütés lehetőségét adja meg neki most. Nem veheti el tőle azt, ami fontos neki, és a mosolya most annak szól, hogy bár elárulta őt, az életét érte még is odaadná.

Finoman tart ellen a másiknak, felemeli fejét, a két szempár találkozik, az angyal pedig visszatartja egy pillanatra a levegőt. Elméjében már elképzeli, hogyan akarja eltörni a csuklóját, pontosan kiszámolja, mennyire erőre lesz szüksége ahhoz, hogy ellen tartson, tudja, milyen szögben kell majd kicsavarnia, hogy elveszítse a másik rajta a fogást, és már látja, ahogyan a lába emelkedik, és bordaszögben erősen rúgja meg a másikat. Azt már nem tudja, mert nem tudhatja, mi lenne Rassilon következő lépése, de az egyenlőségjelet odakényszerítené, bárhogyan reagáljon. Az előtte álló, harcos angyal, és a saját túlélése közé.

Őszintén nem számít arra, hogy Rassilon érintése ellágyul majd, és bár tekintete szúr, mint mindig, valami még is más most benne. Engedi neki, hogy vezesse, mert bár menekült eddig előle, és menekül még, ha szükséges, még is, ő mindig több lesz, mint Scorpiel, és mindig felette áll majd, mert a nő így akarja. Engedi hát, hogy halántékához vezesse ujjait, és lehunyt szemekkel vár arra, ami majd a másik elméjében várja.

Azon az úton halad, merre engedik őt. Látja az igazságot, végre ott az egyenlőségjel, amit keresett. Nem tudta, nem tudhatta, hogy a másik rájött arra, amire talán senki más nem lett volna képes. A képek között látja a többiek dacát, de azt is, hogy Rassilon egyetlen kiskapun sem akart belépni. Azért, mert tudta.

A felhőket látván ismét ott áll az erdőben, ujjait elvette a másik halántékáról, és leereszti a kezét, hogy kissé kifejezéstelen arccal nézzen rá. Tesz egy lépést hátra, mintha a közelség zavarná őt, vagy támadásra számítana, pedig most már tudja, hogy ez nem fog megtörténni. Az ő szavai, és a másik emlékképei egésszé tették az egyenletet. Nem döbbentek a vonásai, valami nem odaillő még is megzavarja a képet. Hangja szúr, ahogy megszólal.

- Tudtad. Nem értetted, hogy miért, de tudtad, hogy így volt. – Mintha valami nyomná a mellkasát, a levegő csak úgy szökik ki belőle, ahogy halkan beszél. - Fogalmad sincsen semmiről, Rassilon, még is tudtad. Hogyan? – Csak is Scorpiel fejében létezhet olyan helyzet, ahol a hűséget és a csodálatot egyenlővé lehet tenni az árulással. Tisztában van vele ő is, az előtte álló pedig nem szabad, hogy túlságosan különbözzön tőle, különben ez nem volna lehetséges. Különben nem tudhatta volna.

- Nem érzem rosszul magam miatta, tudod? Így találtam meg a válaszokat sok kérdésre veled kapcsolatban, és nem tűnnék semmivel sem kevésbé őrültnek, ha most megpróbálnám elmagyarázni. – Szusszan ismét, és gyorsan folytatja, hogy a másik ne tudjon közbevágni.

- Mire van szükséged tőlem? – Kérdi, és mintha régen nem csendült tisztelet jelenne meg a hangjában, messze a gúnytól. Ezért jött a másik, hát mondja akkor, mit is akar pontosan.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 27, 2019 10:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Scorpiel kérdésére elegánsan rázom meg a fejem. Nincs biztosítékom arra, hogy nem árulna el ismét. Sőt azt sem mondhatom, hogy mivel egyszer már megtette, még egyszer nem lenne meg rá a lehetősége. Naiv lenne tőlem ilyen kijelentést tenni. Én pedig minden vagyok, csak naiv nem, legalábbis szeretem így gondolni. Hogy szorult-e belém naivitás, az jó kérdés. Úgy gondolom nem. Most mégis itt állok a földre szállt boszorkány előtt. Mondhatnám, hogy megérzés, hogy még egyszer nem árulna el, de ugyan már. Okosabb vagyok én annál, mintsem ilyen szavakkal dobálózzak. Olyan ez, mint a remény, megbocsájtás, béke. Ismerem a jelentésüket, de az én szótáramban nem szerepelnek. Hamarosan pedig megkapom a válaszát. Az okot. Az árulása egyfajta lezárását. Kíváncsi voltam, hogyan reagálsz.
Szépnek teremtett, férfias vonásaim megszigorodnak. Szemöldökeim jól lehet már csak akkor kerülhetnének ennél közelebb egymáshoz, ha össze lennének nőve. A velem szemben álló szeráf hallgatásommal kiegészülve azt gondolhatja, hogy ez a döbbenetem helye. Azonban erről szó sincs. Legalábbis olyan értelemben nincs, ahogy ő gondolhatja. Ennyi? Kíváncsi volt?
Hát jól gondoltam.
Egy ideig tartom a szigor nyomait, a barázdákat, de mind ennek nincs jelentősége. Egyszerűen emésztem a hallottakat, minden kapott szót egy kirakós darabjává alakítok és elhelyezem elmémben az árulásával kapcsolatban. És ahogy a darabok a helyükre kerülnek, úgy csillapodik a tekintetem. Nem, a tekintetem nem is. Inkább csak a rajta ülő kifejezés, elsimul. A kék szemek nem változnak. Épp olyan vehemenséget és fegyelmet tükröznek, mint eddig. Szavak helyett az áruló felé indulok, tekintetét a sajátomhoz bilincselve. Nincs a kezemben fegyver és őt magát sem rántom magamhoz telekinézissel. Hátrálhatna. Az indulataimat érezve ez lenne a bölcs döntés. Bárki más ezt tenné. De ha ő tudni akarja, most mi következik, akkor egyhelyben marad. Elveszem a nyomorult életét? Netán a szárnyait? Vagy a nyelvét vágom ki? Vagy megbocsájtok? Nem.
Mint mondtam, szükségem van a szövetségére.
Azt teszem, amire talán sosem számítana, hogy meglépem. Kellő közelségbe érve megragadom az angyal csuklóját, erőszakosan rántom fel magunk közé, ám az erőszaknak itt vége. Mozdulatom lágyul, ahogy tovább emelem és a halántékomhoz érintem a kezét. Azzal pedig, hogy engedek az ujjai érintésének, őt magát is beengedem az elmémbe.
Szinte mindent elzárok előle, ha nem a kijelölt úton halad, hanem a gondolataim és emlékeim közé belépve megpróbál trükközni, azonnal kitaszítom. De ha betartja a játékszabályokat, emlékeim képében megkaphatja a feleletem az iménti monológjára. És megtudhatja azt is, hogy a nem régi homlokráncolásom saját magamnak szólt meglepődve, nem neki. Mert a szavai megerősítették azt, amit magam is gondoltam. Amit önerőből összeraktam. Hogy az árulása mögött nem volt ész érv, csupán romlott elméje egy kísérlete volt, nem több. Az osztag minden tagja úgy gondolta, hogy többnek kell ott lennie, mint egy kísérletnek, de egészen eddig a momentumig egyik elmélet sem kapott megerősítést. Az osztag… rájuk, a közelmúltra gondolva elmém hirtelen viharfelhők lepik el. Talán Scorpielnek is bölcsebb lenne távozni.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 27, 2019 3:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter II.

 
Nem kell, hogy a másik angyal fáradt vonásaiból olvasson, akár egy nyitott könyvből. Szükségtelen magyarázkodnia Rassilonnak, ha arra adná a fejét, mert Scorpiel pontosan tudja, mi történt vele, méghozzá egy olyan személytől, akire az előtte álló biztosan nem számítana. Az érzéseket nem mindig tudja megfejteni, nem is feltétlenül érti őket, de ha elég logikus, kézzel fogható, értelmezhető elegyet kap, akkor össze tudja rakni a képet. Ha pedig a másik angyal szeretné kerülgetni a forró kását, akkor megint csak az angyalnak öltözött boszorkány kezében van az a bizonyos lap, amivel meg lehet nyerni egy meccset. Pedig Scorpiel sosem azon dolgozik, hogy nyerjen. Ha veszt, akkor azt is okkal teszi, az is válaszokkal szolgál számára, annak is van értelme. Az életben maradás már más kérdés, neki pedig nincsen más dolga, mint az egyenlet részévé tenni azt is.

És eléri őt a néhány perce már magára várató nevetés végül, de nem harsány, nem túlságosan gúnyos, éppen csak annyira rövid, hogy észlelhető legyen, és éppen annyira erős, hogy kifejezze vele talán nem tetszését. Nem a bizalom hiánya az, ami nincsen kedvére, hanem az elképzelés, hogy a Rassilon által szövetségnek nevezett egyenletnek ez nem képezi részét.

- Mond el nekem, hogy mi értelme akkor a szövetségednek. Önként ajánlkozol fel egy újabb árulásra? Mi számodra a biztosíték arra, hogy nem találsz tőrt ismét a hátadban? – Hetykén vállat von, mielőtt egy vigyor kíséretében válaszolna az előtte álló helyett. - Megsúgom neked, ha esetleg nem volna egyértelmű. Az ég világon semmi. – Pedig még egy árulás igazán unalmas volna Scorpiel számára, így valószínűleg nem vetemedne ilyesmire. Ezt a részét a kapcsolatuknak már megértette, és ha szórakoztatja is a másik, dühben fortyogó szempárja, látta már eleget. De lehet, hogy néhány hét, vagy hónap múlva újabb kampós kérdőjel ötlik fel az angyalnő kiszámíthatatlan fejében, amiért ismételten csak árulást követ el. És tudja, ez természetének egy olyan része, amit Rassilon sohasem fog megérteni.

Hiszen ő nem akart rosszat azzal, hogy elárulta. Mi egyáltalán a jó, és mi a rossz? Ha számára egy fontos tényező került elő tű módjára egy hatalmas szénakazal közepéről, akkor az lehet rossz? Scorpiel szerint nem, akkor sem, ha vérben született és dühben, esetleg gyűlöletben élt tovább.

- Nem hiszem, hogy készen állnál a válaszra. De ettől még meg fogod kapni. – Mondja ismét, a szavak könnyedén peregnek le súlyuk ellenére az ajkairól. Csak még egy lépés az, amit tesz közelebb, mert talán ha végre választ kap erre a kérdésére a másik, ismét eltöri a nyakát. Talán a vesztét is okozza majd, pedig az nem az egyenlet része. Így valószínűleg nem is fog megtörténni.

- Sokkal egyszerűbb, mint gondolnád, egyébként. Kíváncsi voltam, hogyan reagálsz. – Ezer és egy olyan érv kapcsolódik még ide, amitől ez ilyen egyszerűen egyetlen csokorba rendezhető, de ilyen mélységben nem fog most belemenni ebbe. Sosem igyekezett megértetni magát másokkal, nem kell, hogy tudják, hogyan forognak a kerekek az elméjében, hiszen neki ez a fegyvere.

- A hajtóvadászat aranyosra sikerült, ha eredményt nem is hozott. Most is biztosan azt hiszed, hogy csapdába ejtettél, és azért kötnék veled szövetséget, mert nincsen más választásom. – Mosollyal arcán ránt vállat, mintha semmilyen súlya nem volna annak, hogy elárulta a másikat. És, ha őszinte akar lenni, Scorpielt már ez nem is érdekli. - Egy kísérlet része voltál, aminek már vége van. Innentől már csak érdekes, hogy mennyire magadra vetted, de nem lényeges. – Tesz egy óvatos lépést hátra, hátha közben Rassilon ismét felszívja magát. Lesz ideje reagálni, tegyen bármit is.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 26, 2019 11:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abban nem vagyok biztos, hogy ez volt az oka az osztagomhoz való csatlakozásának annak idején, de biztosan szerepet játszott benne, hisz többször hangoztatta. Hogy én nem vagyok olyan, mint az átlagos angyal. Hogy ez miben nyilvánul meg, azt sosem fejtette ki, a kérdésemre sosem kaptam választ. Talán nem is kerestem eléggé, hisz mit számít. És elhangzik a kérdése, ami alátámasztja a néhai szavait. Miért. Ezt a pillanatot ki kell élveznem. Szóval még nem jutottak el hozzá a hírek. Elvégre, ha tudná, hogy dezertáltam, azt is könnyedén kikövetkeztethetné, hogy miért van szükségem minden elérhető erőforrásra. Nehéz időkben nem lehet dacból válogatni. Ezt az információt egyelőre visszatartom. Kerülgessük csak azt a kását, vagy hogy is mondták a halandók.
- Bizalmat? Ó, nem. Azt mondtam, szükségem van rád. Azt a hibát, hogy bizalmat vetek beléd a legutóbbi alkalommal már ellőttem. - Ami azt illeti, egészen szórakoztató a felvetése, miszerint megbíznék benne. Láthatja vonásaimon azt a gunyoros élt, ami erre a gondolatra enged következtetni. Ugyanakkor ott van mellette a nyúzottság, a jól titkolt fáradtság is, mely tompítja az Úr keze által kidolgozott vonásaimon az éleket. Mit mondjak? Frissen dezertáltként fárasztó az élet. Bár ezt pont Scorpielnek nem kell megmagyaráznom, a saját bőrén tapasztalhatta annak idején, mikor űzött vadként menekülhetett a felderítőim elől, akik loholtak utána, mint a kutyák.
A tartásom mindig egyenes, állam azonban akkor emelkedik meg igazán, amikor elhangzik a harcos angyal felvetése. Nem, nem is az, amit mond. Inkább ahogy mondja. Ha nem ismerném jobban, még a végén azt gondolnám, hogy rosszul esik neki a tudatlanságom. Hát bocsánat, hogy a hátam megbántott, amikor kést döftél bele! Ahogy utóbbi gondolat elhangzik elmémben, egyik szemem sandán összébb is húzom.
- Világosíts fel. - Kérdéses persze, hogy valóban érdekel-e, miért árult el. Scorpiel és én egészen más frekvenciákon működünk. Megvannak az átfedések, ami a hírszerzésben együtt töltött rövid időnk alatt igazán jól jött, de ez az angyal kétségkívül tébolyult, én pedig kétségkívül beszámíthatatlan vagyok, így hát… nos, talán mégsem vagyunk olyan különbözőek és mégis.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 25, 2019 12:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter II.

 
Alig néhány éve csak, hogy közvetlenül ennek az angyalnak dolgozott. Parancsokat kapott, amiket ő maga egyenletekké formált, odahelyezte az egyenlőségjelet az eredményeihez, és mindig kedvező körülmények között hozta a megoldásokat. Nem kellett hozzá az ökle, szinte soha, pedig harcosnak teremtették, ahogyan az előtte állót is. Rassilon kihúzza a botot a combjából, a válla hangosan rándul, az arca azonban nem mozdul, és emiatt Scorpiel talál egy egyenlőségjelet. Lehet, hogy teremtett valójukban csupán, de talán a fájdalom szubjektivitását elfogadják mindketten. A fájdalom úgy viszonyul hozzánk, ahogyan mi hozzá - mondta régebben. És úgy tűnik, egyikük sem olyan lény, akiket ez térdre kényszerítene.

Nézi néhány pillanatig a másikat, ahogy szavaival végez. Nézi őt, és lehet, hogy Rassilon komoly tekintetet várna tőle, vagy éppen az ellenkezőjét; hogy majd felnevet, szabályosan nevetség tárgyává téve az angyal szavait. Scorpiel azonban hallgat, egyelőre, szeme nem mozdul a másik vonásairól. Alig néhány éve annak, hogy szolgálta ezt az angyalt, hogy meglátta benne azt, amit régóta keresett. Egy olyan egyenletet, amit még Scorpiel sem tud megfejteni. Ahol lehet egyenlőségjel, de nehezen odailleszthető, nem egyértelmű a megoldás sem, és dolgoznia kell rajta, hogy megértse. A mai napig nem értette meg.

Fürkésző tekintete szinte vallomás, kimondatlan gondolatai között ott forog az igazság. Azért árulta el Rassilont, mert nem tudta megoldani kettejük képletét. Az általánostól eltérő, a megszokott utáni sokk volt az eszköze arra, hogy tovább tényezőket találjon. Egyszerűen kíváncsi volt, mi lesz így az eredmény, és erről Rassilon még csak nem is tud.

Felszalad végül a szemöldöke, de csak az egyik, ahogy figyeli a másikat. Nem hallani a gúny élét a hangjából, és a vonásai sem árulkodnak semmiről. Olyan csendesen vesz levegőt, mielőtt megszólalna, mintha nem is élő, lélegző lény volna.

- Miért? – Teszi fel a kérdést, amitől mintha a levegő is nehezebbé válna körülöttük most. Széttárt szárnyaival lép közelebb, csak néhány lépéssel a másikhoz. Még előfordulhat, hogy kineveti majd, de ez Rassilon válaszaitól függ majd.

- A legutóbbi alkalommal éppen csak nem öltél meg. Most pedig vetnél belém akkora bizalmat, hogy szövetségre lépj velem? – Másik szemöldöke egy pillanatra csatlakozik az előzőhöz, mielőtt mindkettő a helyére kerülne, és az ő vonásai is ellágyulnának. Bár ettől nem lesznek kevésbé közömbösek.

- Még azt sem tudod, miért árultalak el téged. – Mondja, és talán ennél súlyosabb szavakat nem is találhatott volna most.


Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 25, 2019 10:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kettőnket elnézve úgy látom, én vittem el a becsapódás erejének nagyobb részét. Nos, ahogy az együtt töltött időnkre emlékszem, Scorpiel ereje harcos angyalként sosem a nyers erőben jelentkezett, hanem abban, hogy a támadásokat hogyan tudja visszahárítani, megapasztva az ellenfele erejét. Miért nem lepődöm meg. A combomon tátongó lyuk gyógyulásnak indul, szinte hallom a hús sercegését, ahogy sejtjeim összefonódnak és regenerálják egymást, önmagukat. Közben vállamon is rántok egyet, ami láthatóan nem kifejezetten volt a helyén. Máris egyenesebb lett a törhetetlen tartásom. Na hol is tartottam?
Szavaira fejem enyhén oldalra biccentem, de ajkaim nem mozdulnak. Első körben nem reagálom le az önbizalommal – bár ránézésre önbizalom helyett inkább tébollyal – telt feltételezését, miszerint ismét kicsúszhat a kezeim közül. Nem. Legutóbb egyedül voltam és váratlanul ért a látogatása. E kettő előnyt kovácsolt számára, de jelenleg egyik alapanyaggal sem rendelkezik. Nem vagyunk teljesen egyedül az erdőben, nem futhat el, mert a végén még egy beosztottam karjaiban találná magát. És a jelenléte sem váratlan, hisz én kerestem fel őt, nem fordítva. Nem mondom, hogy nem lehet ezer méregbe mártott nyílvessző és trükk a tarsolyában, hisz ne nevettessük magunkat. Rám szokták azt mondani, hogy démonokat megszégyenítő módszereim vannak. Ha én "démoni" vagyok akkor ő nem tudom mi.
- Bármily meglepő is számodra, drága Scorpiel, de voltak fontosabb dolgaim, mint te. Ami azt illeti, csak fontosabb dolgaim voltak. – Az első mondatom még elfér, a második már érezhetően a dac, ami továbbra is a néhány évvel ezelőtti árulása miatt áll fenn. Így miután elhallgatok hosszas, mély levegőt veszek és azt kifújva elengedem a dolgot. Majd a legnagyobb egyszerűséggel mondom ki, mit akarok. – A szövetségedre van szükségem. – Ez aztán a cselekmény fordulat. Egyelőre többet nem mondok, eméssze csak. Azt ugyan nem tudom, hogy a hír, miszerint Gabriellel szétváltak az útjaink eljutott-e már hozzá. A hír meglepő lassúsággal szővi magát a köztudatba. Nem csodálom, egyikünknek sem válik túl nagy előnyére. Mindkettőnk hatalmi bázisában törés keletkezett. Én azonban ennek kiegyenlítésén dolgozom.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 24, 2019 4:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Rassilon & Scorpiel

Chapter II.

 
Nem tud mindig mindent. Nem lát képeket a szemei előtt, nem érzi a jövő ízét a szájában. Gyűlöli a megérzésnek nevezett, nevetséges érzést, hiszen nem olyan, mint egy puzzle darab. Nem tudja illeszteni sehová sem, haszontalan dolog csupán, ami becsapja őt is, de akár az olyan, fenséges angyalokat is, mint amelyik éppen mögötte repked.

Nem menekül előle, kis termetéhez társuló, szokatlanul erős szárnyai meglehetősen nyugodtan és egyenletesen szelik a levegőt, hogy tartsa a tempót, ami... utolérhető.

Nem tudta biztosan, hogy megkeresi majd, ahogyan abban sem reménykedett, hogy a jeleit érteni fogja a másik. És nem menekül, hiszen nem fél tőle, hiszen éppen ott vannak és éppen úgy, ahogyan Scorpiel akarta. Nem a másik angyal bukásának nyomán ugyan, de ez a boszorkánybőrbe bújt, vörös hajú lény sosem foglalkozott különösebben Gabriellel. Az egyetlen célpont, a gondolatainak olaja, amitől egyetlen kerék sem nyekken, csak egyenletesen, dolgát végezve indul meg, az éppen Rassilon volt mindig is.

Mosoly terül szét arcán, az idő szinte ezredmásodpercekké lassul körülötte, ahogy érzi bokáján szorulni a kezet, ami nem is olyan régen a koponyájának segített elválni a gerincétől. Mosolyog, mielőtt a súlytól ő is megborulna kissé a levegőben, ám ez is csak olyan, mint egy egyenlet. Részek alkotják, logikai kapcsolat van közöttük, és ha ebben a pillanatban nem is ismeri, azt azonban tudja, hogy mindnek van megoldása. Az árulásának is. A másik szárnyas dühének is. Valahol ott lapul kettejük között az egyenlőségjel, csak Scorpiel nem akarja még odatenni azt.

Néhány mozdulat, mintha csak táncolnának, mielőtt a vállára érkezve puffanna a földön, majd csúszna be a fák közé, nem is olyan messze állva meg a másik angyaltól. Valami ezúttal más, és ezt talán Rassilon is érezheti a levegőben. Nem kevésbé lehet harapni a feszültséget, még is, talán más az íze, másként mesél kettejükről.

Scorpiel nem tudja, hogy mikor feláll, a szemöldökéből csordogáló vér csúfítja a vigyort az arcán, vagy éppen fordítva. Mikor azonban az ajkához ér a csík, hüvelykjével törli le, ahogy tesz egy lépést közelebb. Egyik szárnyát védekezőn húzza maga elé, még sem takarja el teljes valóját a másiktól. Továbbra sem fél tőle.

- Csak ne érjen meglepetés, mint legutóbb. – Vigyorodik el, szája görbül, és az ívben megbújik valami, ami talán alátámasztja Rassilonnak is, hogy Scorpiel nem feltétlenül épelméjű.

- Sokáig tartott, Rassilon. Legközelebb kis üzenetet hagyok a párnád alatt koordinátákkal, úgy talán gyorsabban eljutsz majd hozzám. – Még egy lépés, szárnyait pedig szélesre tárja, hogy bebizonyítsa magának, és a másiknak is, hogy ő nem tart tőle.  - Mit akarsz? Eltörnéd ismét a nyakam? – Csak az arcán viruló, most már szolidabb mosoly árulkodhat róla, hogy nem neheztel, még a szavaiban megbújó, maró gúny ellenére sem.



Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jan. 24, 2019 3:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nehéz idők, nehéz döntéseket kívánnak, hogy elcsépelt legyek – ha már valaki utálja, ha ilyen igazán eredeti szóhasználattal élek. Nekem pedig meg kellett hoznom a legnehezebbet. A hatalmi bázisom igencsak meghorpadt, régi ismerősökkel kell kiegyenlítenem a felületét. Pontosan ilyen az, aki elárult. Scorpiel. Még mindig szívom a fogam miatta, még mindig szeretném kitépni a tollait és a belsőségei helyett azzal tölteni meg. De tudod, nehéz idők, nehéz döntések. Hogy a jövő mit hoz, még képlékeny, de jelenleg magam is független angyalként funkcionálok. Nem fogok arra kitérni, hogy ez milyen űrt képez bennem. Annak a valósága, hogy egy szilárd hierarchiai rendszeren kívül létezem, csak lebegek. És talán nem is akkora az űr, mint lennie kellene. Egyrészt, mert mindig a talpamra esek. Nem találták még fel azt a helyzetet, ami képes megtörni. Másrészt pedig van jobb dolgom, mint a sebeim nyalogatni. A világ háborúban áll önmagával és azt sem hagyhatom, hogy bármiféle űr képződjön bennem, hisz érzem, érzem, hogy minden leheletnyi szabad helyet Amara rontása kebelez be az elmémben.
Fél szemem azon az angyalnak öltözött boszorkányon tartom az arizonai találkozásunk óta. Megmutatta magát, majd elmenekült – én meg hagytam, nem volt sok választásom. Mit akart ezzel mondani? Azt, hogy találjam meg. Hogy csatlakozni akar. Természetesen nem éltem a lehetőséggel. Mégis mit gondolt! Mindezidáig. A találkozásunk óta apró morzsákat hagyott, olyan aprócska hibákat követett el, amiket eddig nem, amik segítségével akár a nyomára is akadhattam volna. Ennek ellenére nem kerestem. Scorpiel sokadlagos volt minden más mellett. Most azonban felvettem a kapcsolatot egy démoni kontaktommal, behajtottam rajta egy kis szívességet és felkutattattam vele az árulót.
Sejtettem, hogy nem fogja könnyen adni magát. Hogy megpróbál majd űzött vadat játszani, hogy olyan területre csaljon, ahol az erőbeli fölényem semlegesítik az általa kialakított rúnák. Vagy szimplán csak el akart menekülni, ki tudja. De tetemes súlyom ellenére is gyorsabban repülök és a lassan szárazfölddel érintkező óceán felett a magasban süvítve ragadom meg a bokáját, majd rántom be magam alá. Rövid éltű küzdelem után pedig egyenesen a néhai Blue Hills rezerváció fái közé csapódunk be, olyan nyomot hagyva magunk után, mintha egy kisebb utasszállító tarolta volna le a zöldellő fákat. A becsapódást követően méterekre találom magam Scorpieltől. Hosszú másodpercekbe telik, hogy feltápászkodjak, de sikerül. Nincs itt semmi probléma. Azon kívül, hogy mélyről szóló morgással húzok ki a combomból egy faágat, ami teljesen átlyukasztotta, de majd begyógyul. Épp ezért az első lépést igen erős sántítással teszem meg a harcos angyal felé és fenyegető tartással meg is állok, egyelőre nem megyek tovább.
- Állj le. Nincs hova menekülnöd. – Van még néhány szövetségesem. Ők elzárják az útját, ha bármit trükközni próbálna. Bár őt ismerve? Valószínűleg adni akarja magát, csak élvezi azt a részét, hogy nem adja olyan könnyen.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Boston - Az erdő mélyén Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jan. 02, 2019 2:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 11, 2018 9:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Ujjaim szinte elfehéredtek, ahogy szorítottam puha nyakát. Ahogy az emlékek rám törtek, két ellentétes érzés kerített hatalmába. Egyszerre akartam megvédeni és kettéroppantani. Volt bennem valami megmagyarázhatatlan féltés, de élveztem is látni, ahogy a karjaim között szenved. Elcseszett vagyok a szó szoros értelmében. De már rég nem érdekel. Talán a múltkori eset hozta elő belőlem ezt a hogyismondjam…gyengédebb énemet? Már a gondolattól is forogni kezdtek a beleim odabent. El kell nyomnom magamban ezt csírát. Bármit is tett velem Calypso a jómúltkorában, ami miatt ezt érzem, félre kell tennem. Neki is rá kellett döbbennie, hogy ez vagyok én. Egyik kezemmel adok, a másikkal elveszek. Az egyikkel gyönyörrel jutalmazok, a másikkal büntetek. Miután kegyesen engedtem, hogy levegőhöz jusson, játszadozni kezdtem vele. Múltkor mintha csak álmodtam volna. És nem emlékeztem, hogyan is kerültem az ágyába. De nem is kérdeztem meg. Talán, ha ezután a nap után nem gyűlöl meg végérvényesen, akkor meg fogom kérdezni tőle. Sunyi, dörzsölt vigyorral szakítottam le róla a felsőjét, miközben végig a falhoz nyomtam. Úgy csúsztattam be a kezem a nadrágjába, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Tisztán emlékszem az arcára, mikor legelőször kellett megszabadítanom a hacukájától. Akkor még nem élveztem, sajnáltam, nem akartam, hogy ő is ugyanazt érezze, amit én anyánk kezei között. De mivel nem tett ellene soha semmit, így egy idő után megszokott cselekvéssé vált. Élveztem a finom anyag reccsenését, élveztem ahogy a gyertyák fénye táncolni kezdett meztelen bőrén. De semmi jelét nem mutattam, nehogy anyánk ezt is elvegye tőlem. A látványt.
Nem nézett rám. Az arcát magam felé fordítottam, azt akartam, hogy a szemembe nézzen, miközben ismét bántom. Szavakkal. A zsigereimben éreztem, hogy vallomásomra végre reagálni fog. Nem is akárhogyan. Tekintete elsötétült, a kígyó mérge megmérgezte a látását, elméjét. Nem telt bele fél pillanat sem, ujjait a farkamba mélyesztette,
- Bazzzd! - szisszentem fel, mire orrba fejelt a kicsike. Kezemet kirántottam a nadrágjából, megragadtam a csuklójánál fogva és megnyomtam egy pontot, ami az idegeket nyomja, el kellett, hogy eressze a farkam. Dühös voltam, az az egy, amihez csak gyengéden közelíthetnek. Aki megpróbál vele fájdalmat okozni, az megnézheti magának, mi marad belőle. De nem jutott időm, csak felmordulni,  mert a nyakam elkapva még fejbe is térdelt, utána ellökött magától. Hátratántorodtam, de nem kerültem a földre. Az orrom vére eleredt, a szám is felrepedt. A fejem bekongott, kicsit meg is szédültem, de gyorsan helyre állt a látásom. Vérző orrom a karommal töröltem le.
- Van ám benned spiritusz! Ezt akartam látni húgom! - vigyorodtam el, felettébb módon élveztem a dühét. Tekintetemmel azt üzentem, gyerünk húgi, tudsz te ennél többet is! Aztán megéreztem. Készült valamire, használatba akarta venni a mágiáját. Nem erről volt szó! A vigyorom gyorsan lehervadt, ahogy jött, úgy ment.
- Calypso! - dörrentem fel mély hangon. Szavai mérgezőek voltak, megfeszült az állkapcsom. És nem engedhettem meg, hogy mindig a mágiájához nyúljon, akárhányszor valami falba ütközik vagy küzdenie kell valamiért. Nem érdemelte meg most ezt a kiváltságot. Mielőtt lecsapott volna, megindultam és buldózer módjára nekirontottam. Az egyik csuklójánál fogva megragadtam, egy isteneset lekevertem neki, majd a lábát kigáncsolva a földre vittem, talán koppant is a feje a kemény fapadlón, ha nem vigyázott. A markomba fogtam apró kezeit és a csípőjére ülve teljes testsúlyommal leszorítottam.
- Nem használhatod a mágiád! Nem változtathatsz a játékszabályokon! Világos? - kérdeztem tőle, miközben állát a másik markomba fogva magam felé fordítottam arcát, majd megszorítottam állkapcsát.
- Világos? - ismételtem meg a kérdést, majd eleresztettem, felálltam és őt is felrángattam a hajánál fogva. Felbaszott. De istenesen.
- Ha nem akarod, hogy eltörjem a csuklódat, akkor tartsd magad a megbeszéltekhez! És gondolj az uszonyos kis teremtményeidre legközelebb is, mikor olyan helyzetbe keveredsz, hogy blokkolva van az erőd. Gondolj arra, hogy az egyiket elvettem tőled, idézd fel magad előtt a pillanatot. - súgtam a fülébe, majd ellöktem magamtól. A fekete szurok vérem közben már rászáradt a pofámra.
- És ne gyere nekem azzal, mit tett velem anyánk, megértetted? A szádra ne merd még egyszer venni, mert kitépem a nyelved! Erre mérget vehetsz! - figyelmeztettem, majd kiroppantottam a nyakam és a vállam és próbáltam kicsit lenyugodni, mielőtt komolyabb kárt tettem volna benne. Nem állt szándékomban szarrá verni, de ha neki az kell, hogy teljes mértékben felelevenítsük a múltat, akkor megkaphatja. Ekkor megéreztem valaki tekintetét a hátamon. Valaki figyelt bennünket. Ez már nem az első eset volt, hogy úgy éreztem, valaki kémkedik utánam, de mindeddig nem sikerült elkapnom és kifaggatnom, mi a szart is akar tőlem. Az ablak felé néztem. A következő pillanatban megrezzent az egyik bokor.
- Bocs Calypso, ezt most el kell intéznem. - azzal fogtam magam, feltéptem az ajtót és a kukkoló után eredtem eltűnve a susnyásban.


Köszönöm a játékot!
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 02, 2018 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
Azt hittem fellélegezhetek, amikor elengedte karom, ám a szomjamat oltó levegő nem érkezett. Erős ujjai elszorították az útját. Éreztem lüktető ereimet, a nyakamban, miként zubog benne vérem, halottam sebes száguldását. Ösztönből, két kézzel kaptam kezéhez. Az élethez való akaratomat, nem vehette el tőlem anyám, NEM, azt nem sikerült a földbe tipornia. Mindig lebegett előttem valami, valami amibe kapaszkodhattam. Talán mélyen legbelül mindig is tudtam, hogy megszabadulunk tőle, hogy teste porrá és hamuvá lesz, a lelkével pedig nem kell törődnünk, mert nem volt neki. Semmilyen értelemben. Mégis hangtalanul tűrtem mindig, a haláltól nem féltem, hisz olyanok voltunk akár a mesebeli Főnix. Néha vágytam rá, hogy elszegje a torkom, hisz aznapra végett ért volna a szenvedés. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy Andariel túllépte, azt a bizonyos határt, de mindez már akkor történt, mikor a család legjava kirepült a fészekből. Dühtől elvakult testvérem úgy kap fel, akár egy rongybabát, s passzírozz neki a falnak. Volt, hogy csillagtalan éjszakákon, mikor sebeimet nyalogattam, elgondolkodtam, hogyan adhat ennyi erőt a gyűlölet. Irigyeltem vagy sajnáltam érte, már nem emlékszem. Arcomra a fájdalom torz vonásokat rajzol, melyről csak a szemem sarkában megcsillanó félkövér kristálycsepp árulkodik. A maradék levegő is kiszorul a tüdőmből, ahogy a hátam a faház rönkjeinek ütődik. Elfehérednek ujjaim, a csuklóját szorítom, s próbálom lefejteni az ő ujjait nyakamról, akarva vagy akaratlanul – már magam sem tudom- körmeimet is húsába vájom. -Mondják, vannak olyanok, akik fél méterrel a föld felett járnak. Azt hiszem nem pont erre gondolnak olyankor. – Mégsem támadok, csak belül küzdök. Szakad a szövet s arcának éles kontúrjai elmosódnak szemem előtt, s egy fiatalabb, szilajabb Seth áll előttem. A kép ugyanez, csak a kor s a helyszín más. Szemében vadabbul táncolnak a düh lángjai, melyet beárnyékol valamiféle rettegés. A fülemben dübörgő vér hangos zajához, a távolból a tenger moraja kúszik be, ezzel valami édesen keserű szerenádot játszva. A lemenő nap bíborvörösre festi az eget, - láttam a hatalmas ablakon át-anyám vörös haját mégsem tudja elnyomni. Tűzként nyaldossák körbe tincsei arcát, ahogy a viharos szél játszik vele. Testem jó néhány helyen vöröslő foltok „díszítik” testvérem ökle jóvoltából, nem kímélt ma sem. Szeme üres volt, ökle erős, mint mindig. Még az előző verés nyomai sem múltak el, csak színt váltottak. Felrepedt ajkam mégis gúnyos mosolyra húztam, ahogy fivérem arcába néztem. „ Csak ennyit tudsz?” Rá volt írva az arcomra, kiejtenem sem kellett a szavakat. Nem azért mert élveztem, hanem azért, hogy a legjobbat hozza ki magából, hogy az a ribanc elégedett legyen. Anyám hangja nyugodt volt, s ez tette félelmetessé, s az a perverz hanglejtés, mellyel arra kérte tulajdon bátyám, hogy meztelenítsen le. Megrémültem, s elöntött a szégyen, ahogy hangos reccsenéssel, apró darabokban hullott kettőnk közé a kelme, mely testemet volt hivatott takarni. Igen, akkor újra feltörtek bennem azok az ösztönök, melyeket addig elnyomtam magamban, csak miatta. Kiáltottam volna, de nem tudtam – de hiába is lett volna minden próbálkozás, süket fülekre lelt volna- így hát a levegőbe rúgtam, s végig karistoltam a karját. Tíz körmöm volt, de helyette húsznak a nyomát hagytam bőrén. Elengedett, s én lecsupaszítva ruhámtól, megfosztva megmaradt büszkeségemtől térdeltem előttük. Magamat átölelve húzódtam a hideg kőfal tövébe, ők s még az árnyékok is kacagtak. Fülemre tapasztottam a kezem, nem néztem rájuk, csak a fáklyák s gyertyák fényeinek lelohadó majd újra fellobbanó lángjai jelezték szívverésem zaklatott ütemét. Szégyelltem magam. Később már nem éreztem semmit, s az arcomra is visszaült a szemtelen mosoly. Kietlenség lakozott bennem, az emlékek újra előhívták a kiszáradt sivatagot belsőm legmélyéről. Megszokás. Hisz mintha időburokba ragadtam volna. Csak a kor s a helyszín más, nincs szégyen csak a makacs elszántság. Mint a szikkadt virág a víz után, úgy szomjaztam én is a levegőért, s mikor zöld jelzést kapott, zihálva szívtam magamba minden kortyát. Összegörnyedtem volna, ha hagyja, de ehelyett újra a falnak szorított. Szinte eggyé váltam a fallal, a csontjaim kényelmetlenül simultak hozzá. Lassan kezdett a látásom kitisztulni, láttam, ahogy mozog az ajka, de hangja még túl messze volt, viszont annál közelebb, ami gyorsan el is járt. Égette az arcomat, biztos virítani fog orcámon, ahogyan a nyakamon is ujjainak nyoma. Ha lett volna időm, biztos elgondolkoztam volna rajta, hogy odatoljam-e a másikat is, de inkább tovább mutattam neki profilomat, nem néztem rá. Talán megunja, talán jobban belejön, nem tudtam eldönteni, hogy mire számítsak tőle. Pár nappal ezelőtt megvillantotta előttem azt a Sethet, aki lehetett volna, ha nincs anyánk. A bástyát, aki védelmezi az övéit, akiben mélyen legbelül ott lakozik az empátia. De most, nem volt más csak egy pusztító, aki nem épít, csak lerombol, az volt, aki mindig is. Szavai leperegnek rólam, az igazságot csak én tudom, s ha gyávának tart, legyen úgy. Még mindig fogva tart a múlt, a rettegő Seth alakja. Ahogy bőrömhöz ért beleremegett a gyomrom. Az apró pihék hasamon ujjai után nyújtózkodtak. Furcsa kettős érzés kerített hatalmába. Keze sunyi rókaként osont be a tyúkudvarba. Tekintetem élesen villan, ahogy felé fordítom tekintetem, kezem viperaként csap le csukójára, de nem rántom ki onnan, csak útját nem folytathatja tovább. Mélyen nézek szemébe, keresek valamit… nem, nem kellett volna folytatnia… Tekintetem elsötétül, bármelyik démon megirigyelhetné azt a sötétséget, mely ráborul. Egyre mélyebbről veszem a levegőt… - Vagy úgy… - bár még karácsony odébb, de a diótörő VIP előadását fivérem testközelből élvezheti. Csak neki, csak most. Egy kolibri gyorsaságával markolok rá koronaékszereire, s fejelek oldalra. Feltételezéseim szerint elég fájdalmat okozok neki, ahhoz, hogy elengedjen, s ne legyen tovább kedve tolakodni. Megeshet, hogy fejet hajt előttem, már csak a meglepetéstől is. Ebben az esetben, megragadom nyakát, s azt a nagy fejét még a térdemmel is megismertettem, hogy utána, amilyen messzire csak tudom ellökjem magamtól. – Hogy merészelted? – szegezem neki a kérdést, elfeledve mindent, nem törődve azzal sem, hogy szinte félmeztelen állok előtte. Kezemet az ég felé tartva markolni készülök a levegőt. Körülöttünk a száraz avar megzörren, a hűvös szél nem száguld tova, megreked s körtáncra kezdi el hívni a megsárgult leveleket. – Anyánk öle csak a kígyó farkát fényesítette, elméjét, s fantáziáját csak sorvasztotta. – köpöm most már én is felé a szavakat, nem törődve semmivel.
[/quote]
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 26, 2018 10:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Nem szaroztam, belecsaptam a lecsóba. Kíváncsi voltam, hogyan reagálná le a váratlan helyzeteket, melyekben nem használhatja a mágiáját, csak és kizárólag a fizikai erejére és a leleményességére támaszkodhat. Nálam egyik testvérem sem tudhatta pontosan, mire is számíthat. Mindig is a saját fejem, józan eszem után mentem, miután kiszabadultam anyánk fojtó, mérgező és beteges öleléséből. És bár Calypso is meglepetésekkel szolgált a számomra mostanában, én sem voltam rest azt okozni neki. Elkaptam. Hátulról. Úgy, ahogy annak idején is, az első alkalomnál. Még a reakaciója sem lepett meg, csak egyfajta dejavu érzést kölcsönzött. Miután ujjaimmal felzongoráztam a gerince mentén, kacagni kezdett. Mint egykoron. Azt hittem, ez valami betegség nála. De aztán rájöttem, mind betegek vagyunk ebben a családban. Mert én meg élveztem a kacaját. De aztán elkaptam a torkát, csakhogy komolyra fordítsam a helyzetet. Elvégre azért voltunk ott. Hogy felelevenítsük kicsit a múltat és tanuljunk belőle. Vártam valamiféle ösztönös válaszreakcióra gondoltam az évek során csak összeszedett valami tudást e téren is, ám várakozásom hasztalannak bizonyult. Ugyanúgy viselkedett, ahogy évezredekkel ezelőtt is. Tűrt, mint valami élettelen tárgy, mint egy darab fa. Ezzel az idegeimre tudott menni már akkoriban is. Miért csinálod ezt húgom? Miért nem ütsz már vissza? Miért hergelsz fel, csakhogy még keményebb csapások érjék a tested? Hányszor feltettem magamban ezeket a kérdéseket. Túl sok volt a miért és nem kaptam rá soha választ. Mert nem is kérdeztem meg. Sajnálom Calypso, de akkor is ki fogom hozni belőled a támadó kígyót. Ujjaimat egyre szorosabbá fontam törékenynek tűnő nyakán, majd elengedtem hátracsavart karját és így, a nyakánál fogva felemelve a földről a legközelebbi falnak szegeztem. Nem lehetett kellemes élmény, ahogy a háta a falnak csapódott. Egy pillanatra fel-le mozgó mellkasára pillantottam, majd megragadtam a vékony ruhaanyagot, mely a felsőtestét borította és egy gyors mozdulattal leszakítottam róla. Csak úgy, mint annak idején. Csak akkor még nem találták fel a melltartót. Emlékszem az első alkalomra, mikor a pokolszuka azt kérte: "Tépd le róla azt a göncöt!" Én meg csak néztem rá értetlenül, hogy minek? Hisz nem volt elég az öklöm? "Seth! Csináld, amit mondtam!" Visszhangoztak fejemben a pokolszuka határozott parancsai. Hangjában ott lapult a titkos fenyegetés is. Ha nem volt elégedett velem, éjszaka pótolnom kellett az elégedettség hiányát, máshogy kellett örömet szerezzek neki. Ezért téptem, szakítottam. Úgy leszaggattam húgomról a ruhát két pillanat alatt, hogy még segítségért sem tudott volna kiáltani. Bár próbálkozott, ellenállt, mindhiába. Akkor még védekezett. Később már feladta. Ott állt anyaszült meztelenül, gyér gyertyafény ölelte körbe törékeny testét. Számomra törékeny volt. És ez még csak a kezdet volt. Anyánknak egyre elképesztőbb gondolatai támadtak az idő múlásával.
A múlt és jelen keveredett, túl sok minden előjött, amit jótékony lepel fedett és agyam egy rejtett zugába bújtattam. Eleresztettem a nyakát, hogy végre levegőhöz jusson és a vállainál fogva nyomtam a falnak szorosan, szinte megrepesztettem csontjait. Gyerünk Calypso ne akard, hogy tovább merészkedjek! Aztán támadt még egy ötletem. Megpofoztam. Nem istenesen, csak úgy, hogy felrepedjen az ajka.
- Kezdek csalódni benned húgom. Azt hittem, az idő múlásával rád ragadt valami, ami tanulópénzként megmaradt. De ugyanolyan gyáva és beletörődöm vagy, mint párezer évvel ezelőtt. - szavaim úgy hasítottak a levegőbe, mint kígyó mérge a bőrbe, miközben ujjaim a nadrágja szélénél csatangoltak. De pont ez volt a célom, hogy mérgezett szavaim és tetteim célt érjenek. Csak csapja el a kezem, már az is elég, próbálkozzon! Bár már nem volt velünk anyánk, mégis, még halálában is kísértett bennünket. Örömmel nyalta volna meg a szája szélét, mert pontosan ugyanott tartottunk, ahol annak idején. És bár az elején még ódzkodtam a beteges parancsaitól, a végére úgy belejöttem, hogy kezdtem élvezni, ahogy Calypso megremegett érintésemtől, ahogy a bőre libabőrös lett, ahol hozzáértem. Hogy aztán kivörösödjön az ütés okozta sokkhatás miatt. Most is elöntött egyfajta izgalmi állapot, ahogy egyik kezemmel a köldöke alatt simítottam végig, a másikkal pedig a falba préseltem. Egyik kezemmel örömet okoztam, a másikkal ártottam. Ilyen voltam világ életemben. Ilyenné tett anyánk.
- Miért nem védekezel Calypso? Használd, amid van! Az eszed, az energiád nem csak a mágiára tudod fordítani. Vagy tán kellene még egy kis adrenalinlöket? - arcomon az a tipikus beteges vigyor jelent meg, majd benyúltam a nadrágjába. Azért erre a legtöbb nő ugrik, már ha nem akarják, hogy azok a ujjak ténylegesen is simogatni kezdjék. Ha eddig nem utált meg, talán majd most megfog. Hogy ezt akarom-e? Természetesen nem. Később ráérek még bocsánatot kérni tőle. De képes vagyok a végletekig elmenni, ha az enyéim javát akarom szolgálni hosszútávon.
- Apropó, nem hiányzott egy sziréned sem? Sosem érdekelt hova tűnt? - érdeklődtem, majd a füléhez hajoltam.
- Én vettem el tőled Calypso. Kíváncsi voltam teremtett lényeidre. Megmondom őszintén, szép munkát végeztél. - súgtam a fülébe öblös hangomon. Tudtam, ha másra nem is, erre bizony ugrani fog.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 18, 2018 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
- Ahogy látom nagyon megfogtak az új világ szerkezetei. – húzom el a számat, még mindig összefont karokkal. Régen csak a Nap járására hagyatkozhatunk. Most pedig ezt, egy ismeretlen szerkezetre cserélte, s próbál meghazudtolni. Mindegy is, mi mögé bújik, s próbál kifogásokat keresni, számomra későn érkezett. Persze, haladjunk a korral, hisz csodálatos dolgokat alkottak ezek a szánalmas lények, magam is belevetettem magam, hogy felzárkózzak. Azért ha azt mondom, némi erőfeszítésembe került a „modern” világhoz alkalmazkodni, akkor azzal jócskán megszépítem a dolgot. Eddig tönkre tettem két telefont és egy tv-t. Egy hifit és egy elektronikus ébresztőórát. Az összes ilyen gép, ami hangot ad ki, szépen szólva az idegeimre megy. Időnként becsúszik egy-egy anakronizmus a modern káromkodások közé, melyeket már kiválóan elsajátítottam. A ruházkodással akad azért még némi gondom, de a melltartót már szívesen hordom. Ami fivérem beszéd stílusát illeti, ő elég hamar alkalmazkodott a környezetéhez. Ezt már a moziban is észrevettem. Inkább nevezném kaméleonnak, mint egy kígyónak. Azt azonban nem tudnám megmondani ezt bóknak venné-e vagy sértésnek, ha a fülébe sziszegném. – Talán. – vettem oda neki. Mit mondjak, nem hagyott bennem kellemes emlékeket, s csak azért vagyok itt, mert magától ajánlkozott, más esetben előbb dögölnék meg, minthogy hozzáforduljak. De azért megejtek felé egy halvány mosolyt. Lesz ez még ma jobb is. Legalábbis ebben a percben még így gondolom. Megindulva felém én egy tétova lépést teszek hátra, majd büszkeségem állít meg. Nem kellett volna, bokrok közé ugrani, akár a vad, ki megneszeli a közeledő veszélyt. Szóra nyitnám ajkam, de csak elfojtott szisszenés szakad ki torkomból, ahogy ujjait csukómra fonja szoros béklyóba tartva ezzel testem. Testem előre bukik, fogam szorosan szorítom össze, a meglepetéstől feltörő fájdalom hangjai megszűnnek létezni. Tudom, érzem, ha mozdulok még nagyobb fájdalmat okozok magamnak. Bevallom nem erre számítottam, valahogy egészen más elképzeléseink vannak a dolgokról. Lázas örvényként ragad magával az első, majd a következő, mikor kezet emelt rám. Anyám ütéseit már hangtalanul viseltem, nem érdekelt ha az orromból húzott vékony csíkot fekete vérem vagy ajkamat haraptam el. Az sem ha husánggal vagy ostorral osztotta az áldást. Tudtam idővel begyógyul, s nem adtam meg neki az örömöt, hogy kivert kutyaként esedezek bocsánatáért. Ekkor jött nála a hatalmas ötlet, hogy testvéreim legyenek a „hóhérjaim”. talán akkor kezdődött, hogy eltávolodtunk egymástól, s lettünk testvérekből idegenek. Az első alkalommal tombolt bennem a dac, s ahogy csak tudtam- foggal, körömmel, szinte hisztérikusan – küzdöttem fivérem ellen, hogy sajnálta, túl halkan mondta. Gerincemen végig futó ujjai, hátborzongató, jó érzéssel töltenek el. A faramuci helyzet ellenére is halkan kacagok fel, a fájdalmat már megtanultam elviselni. Más helyzetben, talán még arcomat is hozzá dörgölném, mint egy macska, ám nyakatekert helyzetem, nem enged lehetőséget rá. Vidám nevetésem, szó szerint akasztja torkomra. Ez a néhány üdítőnek nevezhető pillanat, hamar illan tova, úgy ahogyan a téli szél kapja fel a friss havat. Gyűlöltem aznap, s a rákövetkezőre is, gyűlöltem őt, s a többieket is. Nem a testi fájdalom az mely sebet ejtett rajtam, inkább a megaláztatás, az, hogy szörnyetegekké, saját formájára alakít minket. S túl gyengék vagyunk, hogy ellenálljunk neki. S csak a túlélésre játszunk, még a legerősebbek is. Rájöttem páncélomra új kérget kell növesztenem, mely napról napra vastagabb lett. A második alkalom se volt ez másképp, küzdöttem, de anyánknak ez sem volt elég, még többet akart, ahogyan Sethtől is még többet követelt. Aztán… eljött az az éjszaka… megszámlálhatatlan kék, fekete, zöld folt éktelenítette testem. Aznap nem volt semmi, anyánknak dolga volt, s magunkra hagyott minket. Pihentünk, kihasználtuk az alkalmat… az éjszaka kellős közepén érkezett meg. Athan és Helené halkan szuszogott lakrészünk távoli pontjában. Én a szipirtyó könyvét bújtam, s a magamtól elsajátított mágiával loptam néhány percnyi élvezetet a világ többi pontjáról. Léptei visszhangoztak, közeledtére összecsaptam a könyvet s a párnám alá dugtam. Szorosan hunytam le szemeim, lélegzet visszafojtva hallgattam szívem szapora verését. Tudtam, ha rájön, hogy elloptam a könyvét, olyan verést kapok, mint még soha vagy talán rosszabb. Halkan nyikordult az ajtó, önkéntelenül húztam magam össze, olyan picire amennyire csak tudtam. Vártam, de nem történt semmi. Újabb léptek halk nesze kúszott fülembe, valami hangfoszlány átszűrődött az ajtón át. Felismertem fivérem hangját. Óvatosan nyitottam ki a szemem. Jótékonyan ölelt körbe még mindig a sötétség és gonosz árnyak sem emelkedtek felém. Beletartott néhány pillanatba, míg rájöttem, nincs mitől tartanom. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, így mikor már szívverésem lelassult, s megbizonyosodtam róla, hogy testvéreim is alszanak, újra megbűvöltem az ezüst kupámba lévő vizet. Tudtam, hogy hol keressem, éreztem. Gondolatnyi idő elteltével már abban a szobában voltam, melybe addig se fizikálisan, se semmilyen formában nem tehettük be a lábunk, de ezek szerint volt olyan, aki részesült ebben a kiváltságban. Már ha annak lehetett nevezni. Nem akartam elhinni, amit látok, mégis fogva tartott a kép, ahogyan anyánk megválik ruhájától nyúlik el az ágyon. Fivéremet térdre kényszerítve maga előtt, hajtja ölébe a fejét. Ez volt az a mozdulat, mellyel elszakítottam magam a látványtól. A gyomrom felfordult, s az aznapi tonhalat az ágyam mellé pakoltam, álmatlan egy éjszaka volt. Attól a naptól nem ellenkeztem, hátha nyugodt éjszakája lesz fivéremnek. Görcsösen szorítják a nyakam az erős ujjak, mégsem teszek ellene semmit, csak némán tűrök.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 17, 2018 11:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Pirkadatra beszéltük meg a találkozót. Mire a nap elkezdett felkúszni a sötét égen, már megjelentem. Bár Calypso mindig is a pontosságáról volt híres, és általában én is, de az erőmet csak takarékon tudom használni, így ésszel kell élnem. Nem teleportálhatok vízről vízre, az sok energiát felemészt. Szóval marad a kocogás az erdőn keresztül. Ennél távolabbi helyet már nem is találhatott volna a civilizációtól. Nem mintha a civilizáció, mint fogalom létezne még manapság. Szerinte késtem. Mennyit is? A karomra csatol órára pillantottam.
- Hm…az én órám szerint nem késtem. - ejtettem meg egy halvány mosolyt. Ott a moziban történtek után úgy gondoltam, mindketten jobban járunk, ha kicsit jobban megismerjük a másikat. Eléggé elbeszéltünk egymás mellett és ez csak problémákat szült. Nekünk pedig bőven kijutott mostanában a rosszból, úgyhogy nem árt, ha legalább családon belül megvan az összefogás. Igyekszem jobban megérteni és figyelni rá. Az évek során mintha elfelejtettem volna, hogy jutottam el a csúcsra…Aztán persze zuhanórepülésbe kezdtem. De a pozitívum, hogy innen már csak felfele vezet az út, hacsak nem dönt úgy valaki, akinek meg is van hozzá a hatalma, hogy kifüstöljön engem a világból végérvényesen. Vajon milyen lehet az, ha tudod, hogy többé már nem fogsz visszatérni? Engedjük el, nem most van itt a helye és ideje a kinyuvadásról merengeni. Szóval ezért is ajánlottam fel neki, hogy segítek megedzeni őt, elvégre nem kéne pont a közelharcban elbuknia. Nem kívántam a halálát. Igazából egyik testvéremnek sem, bár az ellenkezőjét már nem mondhattam volna el egynéhányukról.
- Talán egyszer majd nem feszülünk be ennyire egymás társaságától. És hogy mivel kezdjük? - végigmértem őt még egyszer. Mikor megláttam a rajta feszülő bakancsot, felfelé remegett a szám sarka. Szóval felkészült a kicsike, hogy szétrúgja a hátsómat. Helyes!
- Látom, katonai táborba készültél. - feleltem, majd elléptem mellette, és egy hirtelen mozdulattal hátulról elkaptam a két karját. Egy határozott mozdulattal hátra csavartam úgy, hogy fájjon is neki. Erős fogásomból nem igen tudott volna kiszabadulni, a vállai hátrafeszültek, a felső testét ilyenkor nem igen tudja mozgatni az ember fia.
- Először is megnézzük, mennyire vagy jó védekezésben. Ne fogd vissza magad húgom! - adtam ki a kezdő hajrát a háta mögül, de nem hajoltam hozzá, mert számítottam rá, hogy esetleg hátrafejel. Mondjuk, akkor lehet az ő feje kongott volna be jobban, mert elég erős csontszerkezetet örököltem jóapánktól, hogy tört már be a feje olyanoknak, akik próbálkoztak. Nem mintha olyan magas lett volna, max az orromat tudta volna elkapni. Kicsit inkább a bal oldalán álltam meg, hogyha rúgással akarna próbálkozni a fejelés mellett. Miközben egyik karommal erősen szorítottam a két karját, másik kezemet végigfuttattam a gerince mentén a derekától egészen fel a nyakáig, mintha csak egy kés hegyével játszadoztam volna. Az is van nálam, de úgy döntöttem, azt majd csak későbbre tartogatom. Ha már belelendült a drága tengeri csillag.  Hirtelen átvetettem a karom a mellkasán és megragadtam a nyakát. Abban a pillanatban elkapott egyfajta nosztalgikus érzés. Évezredekkel ezelőtt, mikor még a pokolszuka verőlegényként és ágybetétként hasznosított, a meglepetés erejével öleltem fojtó szorításomba drága húgom. El kellett kapjam. A nyakánál fogva. Anyánk nem volt kíméletes. Csak úgy úszhattam meg az egész estés párosodást vele, ha más módon tettem a kedvére. Élvezettel nézte, ahogy bántalmaztam Calypsot. Kiölt belőlem minden érzelemcsírát. Minél megalázóbb módon okoztam húgomnak fájdalmat, minél több ütés érte nemcsak félpucér testét, de a büszkeségét is, Andariel annál boldogabb volt. Ő így tanított az életre. Így nevelt bennünket. Az első alkalomnál talán még elrebegtem egy halovány bocsánatot, csakhogy húgom hallja, de sajnos anyánknak is igencsak jó volt a hallása, így a büntetésem az lett, hogy félholtra vert húgom mellől elrángatva keményen megkínzott nem máshol, mint az ágyban. Így ezek után már csak tettem a dolgom, bármiféle hezitálás vagy sajnálat nélkül. Csodálkozom, hogy még megvan a farkam és tudom is használni. Addig szerencsére sohase ment, hogy el is veszítsem, azt egy pillanatig sem gondoltam, hogy az én érdekemben nem kasztrált, csupán a saját önzősége miatt. Soha nem értettem, miért pont az én lábaim között talált rá a megnyugvás, mikor ott volt még 3 derék testvérem. Athan volt a kis kedvence, akkor miért nem rá cuppant? Vagy Markanra? Ő a legmagasabb. Na és Ruben? Engedjük el. Bár egy részem a múltban járt, nem felejtettem el, hol voltam, mikor és miért. Érzékeim még mindig kiélezettek voltak várva Calypso lépésére. Azért, mikor a kutyáim mellett harcolt, rájöttem, hogy nem kell már őt annyira félteni, mint pár ezer évvel ezelőtt, biztos voltam benne, hogy fog még nekem meglepetésekkel szolgálni.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 04, 2018 12:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
Rengeteg erényem mellett nem szerepel a türelem, mindig is szeretem, ha azonnal megtörténnek a dolgok. Drága dolog az idő, s ennek súlyát most még jobban érzem. Bárki akinek ezt említeném csak legyintene vagy kinevetne, hisz megadatott nekem az, mely bármelyik természetfelettinek, ha ügyesen keverem s játszom ki a lapjaimat a világ pusztulásáig én is fennmaradok. Igen. De most jelenleg az a nagy büdös harci helyzet, hogy gőzerővel tartunk a pusztulás felé. Nem érdekelne a dolog, ha nem ragadtak volna el hét száz nagyon hosszú évet a létezésemből, úgy hogy azt senki vissza nem adhatja. Ezt senki át nem érezi, még fivérem se, akire éppen várok. Számomra érthetetlen, türelemre intenek, mikor sötét felhők már összegyűltek felettünk és mindenki csak toporog, míg Amara a fekete pókhálóját egyre gyorsabban fonja, behálózva, gúzsba kötve mindenkit. Nem is oly régen letettem arról, hogy a hangom hallassam, maradok árnyék a hajnalban, s játszom az egyszemélyes játékom, követve testvéreim stratégiáját. Ez azonban nem jelenti azt, hogy amit adhatnak ne venném el. Önzőség, ez az, ami előre hajt minket, de a túléléshez nagyon kevés lesz. Újra elbukunk, s újabb lehetőség nem lesz felállni. Marad a küzdés, addig, míg a Nap utoljára festi vérvörösre az ég alját, éppen úgy ahogyan most. Az ég tüzes kereke lassan vánszorog egyre feljebb se feljebb a horizonton, s a körülöttem lévő erdő is hangosan ásít fel, megszólal az első madár, megrezzen a bokor, ahogyan egy hosszú fülű ugrik ki belőle. Nem tehetek mást, mint várok. Megfordult-e a fejembe, hogy tovább álljak? Nem. Ennek csak egyetlen oka van, bár sok mindent el lehet mondani a család önjelöltjére, de hogy szavát ne tartaná be, azt a legkivételesebb ok miatt tenné csak meg. Kétlem, hogy kihagyná a lehetőséget, hogy ráncba szedjen, hacsak ezt nosztalgiázásból is. S ha már ezt maga ajánlotta fel… - miért is ne fogadtam volna el – azt ő is tudja, hogy hasznára lehetek még a későbbiekben, s nem érné meg neki, hogy ha valahol ott hagynám a fogam. Lehunyom a szemem, a csend a természet aurája úgy ölel át, ahogyan anya a gyermekét, mégsem élvezhetem sokáig a magamra erőltetett békét, megérkezett. Láthatatlanul rezdül meg körülöttem a levegő, ahogyan átlépi érzékeim mezsgyéjét, s felkavarja az energiákat. Kezemen s tarkómon az apró pihék égnek merednek tőle. Nem mozdulok míg a közelembe nem ér, csak akkor rebben meg a homály, mikor megszólít. Lassan emelkedek fel, s lépek le a lépcsőfokról, hogy a pirkadat fényei megvilágítsák arcom. Hogy az alkalomhoz öltöztem –e? Döntse el maga. Hullámos fürtjeimet, szorosan kötöttem a fejem tetejére, míg magamra egy fekete – kevésbé látszik meg rajta a vér- trikót s legginst öltöttem, lábamra pedig bakancsot húztam. Nincs szándékomban hagyni magam, s ha sikerül véletlen földre terítve megrugdosni, azért fájjon neki.  Nem kergetek hiú ábrándokat, hogy pont most fogom visszaadni, amit kaptam tőle, de a lehetőséget meghagyom magamnak. Mikor először emelt rám kezet gyűlöltem-, ahogy Kisát is – a büszkeség az, amely soha sem engedte, hogy elismerjem, ha nem is erőben – hisz mindannyiunknak ugyanannyi jutott-, de talán „lelki” erőben felettünk állnak, s ahogyan megtörte őket anyánk… aztán történt valami, mely megváltoztatott mindent, s tűrtem, tudván, hogy aznap éjszaka nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Amit ma kap – HA- azt azért kapja, ami az utolsó vacsora után történt. – Késtél. – közlöm vele a tényt, miközben ráemelem mogyoróbarna szemeim. – Na igen, mostanában egymás társaságával kell beérnünk. És hogy akarod kezdeni? – fonom össze mellem alatt karom, s csúsztatom oldalra a lábam, az avar a párás idő ellenére is halkan zörren talpam alatt. Számat kissé félre húzom, már előre sejtve, hogy a válasz nem lesz kedvemre való.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Aug. 30, 2018 11:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Caly x Seth

If The Lion And Dragon Fight, They Will Both Die


Lépteim megtörik az erdő éjszakai csendjét. Határozottan tartok a célom felé. Nem pazarlom feleslegesen a mágiámat a vízi teleporttal, mert szükségem lesz még az erőmre. Mint ahogy mindennek, annak is megvan az oka, mit keresek Boston rengetegének sűrűjében. Mások bizonyosan kalandornak hisznek, talán az is vagyok. De nem csak egy laza kis kiruccanásért jöttem el idáig, én okkal tűnök fel ilyen világvégi helyeken, ahol általában a madár sem jár. Nekem pont kapóra jön. Jelenlegi okom maga az egyik húgom, Calypso volt. A közelharc soha nem volt az erőssége, jobban szerette a mágiáját használni. Pedig jóanyánk próbálta beleverni a harcművészeti tudást, szó szerint. De mindhiába. Volt, hogy velem büntette őt engedetlensége és a kudarcai miatt. És én megtettem. Megbüntettem, bántottam őt, mert úgy elkerülhettem az éjszakai hadjárataim egyikét, amit anyámmal kellett vívjak a párnák között. Később már erre nem volt szükség, mert ahogy egyre erősebb lettem, úgy egyre kevesebb hatalma lett felettem annak az átkozott pokoli asszonynak. Egy idő után már nem tudott parancsolni nekem, nem tudott féken tartani. Annak idején a mágiahasználat talán elég is volt Calypso számára is, mert tökéletesen meg tudta magát védeni vele. Erős volt. Erősek voltunk. Rá voltunk kényszerülve. Ám új idők köszöntöttek ránk és elvesztettük erőnk nagy részét, mi olyan fenségessé és hatalmassá tett bennünket. Mára már csak olcsó illúziókra futja. Éppen azért nem árt, ha kicsit a védekezésre is hangsúlyt fektetünk, kicsit az erőnlétünkre is rágyúrunk. És mivel tisztában vagyok azzal, hogy össze kell tartanunk ezekben a fránya időkben, ő pedig elvárja, hogy bizonyítsam is, hogy nem csak üres beszéd az, amit mondok, felajánlottam, segítek neki edzeni, felkészülni egy esetleges közelharcra, megtanulni jól bánni egy fegyverrel. Kész vagyok a segítségére lenni. Persze, mint minden mást, ezt sem ingyen teszem, később én is profitálhatok abból, hogy jön nekem eggyel a húgi.
Kb 20 percet baktattam az erdőben, mire kiértem egy tisztásra, a közepén tóval, meg egy nagyobb és egy kisebb már szebb napokat is látott épülettel. Valaha bizonyosan lakták, mára már az erdei állatok menedékévé és az enyészet martalékává vált. Volt ott minden kacat szanaszét hordva, majdnem ráléptem egy miniatűr vasparipára. Autó vagy mi a fene volt a neve. Nem szerettem azokat a járgányokat azóta, mióta a ládából kiszabadulva fájdalmasan érintett az első „érintkezés” egy ilyennel. Konkrétan belém csapódott egy. Sebaj. Nekem eltört pár bordám, de legalább a kocsi is kipurcant. Odébb rúgtam a mini járgányt, majd elindultam a rozoga hodály feljárója felé. Calypso már ott várt rám, megéreztem kavargó, pulzáló energiáit.
- Remélem, az alkalomra illően öltöztél. - a hangom szele hamarabb elérte őt, minthogy megláthatott volna. Valami mosolyféleség jelent meg arcomon, mikor megláttam.
- Üdv Calypso. Ismét. Remélem, készen állsz arra, hogy kicsit megedzük petyhüdt izmaidat! - köszöntöttem őt a rám jellemző módon. Én sem voltam túl öltözve, az öltöny otthon maradt a szekrényben. Egy egyszerű melegítő nadrág, egy fehér trikó és egy sportcipő volt rajtam. A veres kicsike ezt ajánlotta, én meg hallgattam rá ilyen téren, mert nekem még új volt ez a mai öltözködési szokás.
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 24, 2018 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Seth vs Calypso
A pofon egy elhadart simogatás
Mint egy kísértet úgy követ a ládába zárt idő emléke, hiába is próbálom magam mögött hagyni, újra és újra feldereng a hátam mögött. Fedelének lecsapódásakor befejeződött a leviatánok egy korszaka, majd mikor újra kinyílt elkezdődött egy másik. Nem kergetek hiú ábrándokat, valahogy az a sejtésem, hogy sose jön már el a dicsőkor, mely volt, hiába is küzdök érte, oly lelkesen. Előbb a gondolathoz kellett hozzászoktatni magam, - mely fájdalmas volt és kegyetlen- majd át kellett értékelnem a helyzetet s megtalálni miként tudom kihozni belőle a legtöbbet. „Fejlődnünk kell…” sokszor futott át agyamon Markannak szavai. Akkor és ott egyetértettem vele, -ahogyan most is-, de magányos óráimban kivetítettem magamra és rá kellett jönnöm, hogy ez többszörösen is igaz rám. Nem lesz elég, az oldalamon függő tőr. Szépen mutat, ám mi haszna, hacsak egy dísz? -Sosem tartottam magam gyengébbnek, mint testvéreim. Míg ők behódolva anyánk akaratának szétforgácsolták energiájukat, én inkább éjszakákat töltöttem feljegyzései bújásával, s oldottam meg az elém emelt falak ledöntését mágiával, rovására fizikai erőnlétemnek, s harci tudásomnak. Sokszor volt, hogy még legkisebb öcsém is a homokba nyomta a fejem, de emiatt sosem nehezteltem rá vagy bármelyikükre is. Mindenki küzdött, hogy elkerülje az elkerülhetetlent. Anyám nem egyszer állított a szőnyeg szélére, hogy válogatott módszerekkel próbálja belém sulykolni kötelességem, mely az ő javát szolgálja. Megesett, hogy a végrehajtó, testvéreim valamelyike volt, ezzel edzve testünket, s lényünket. Egy idő után megtanultam kívülről szemlélni az eseményeket, megalkudni, tűrni végül újra felállni. Valahol hálás is lehetek neki, hogy azzá váltam, aki. Ezért, amikor eljött az idő, tőrbe csaltam, blokkoltam energiáit, de kezemhez nem tapadt vére. Üres, rideg tekintettel néztem végig miként végeznek vele testvéreim. – Most viszont, hogy erőnk valahol az éterben elveszett érzem igazán hiányát, az a maradék s hamar elvész, s azok az olcsó praktikák melyekre képes vagyok figyelemelterelésre éppen csak elég. Tisztában vagyok azzal is, hogy ezer éveket nem fogok tudni bepótolni pár nap alatt, de legalább azt amit sikerült belém verni, felszínre hozhatom, s talán még csiszolni is fogok tudni rajta. Bár ez egyedül igencsak nehézkes lesz… Már az is időbe telt, hogy egy megfelelő helyet találjak magamnak. Boston erdeje lett a kiválasztott helyszín. A közeli tóból kilépve indulok meg a régi erdei házhoz. Évekkel ezelőtt lehetett vadászok búvóhelye, már rég maguk mögött hagyták. A tó mellett még áll a félig beszakadt tetejű csónakház. Most nem teszek kitérőt, korábban már megnéztem magamnak. Enyhe emelkedő vezet fel a házhoz, az ösvényt újra birtokba vette az aljnövényzet, csak néhány jel emlékeztet arra, hogy itt valaha emberek jártak. A rönkből emelt ház még mindig büszkén áll, nem úgy arról a vasfogatról, melynek színe rég megkopott s utat tört magának kitört ablakain valami futónövény. Több magasan összehordott tűzifa az oldalánál, hogy sietve távoztak, arról az elhagyott cigarettás doboz, rongyok, elszórt töltények árulkodnak, s az a szőke baba, melynek ruháját megtépázta már az idő, arcára rászáradt az eső hozta sár. Lehajolok érte, hüvelykujjammal letörlöm arcáról a koszt, mosolya még mindig töretlen, mintha minden rendben lenne a világban, mintha gazdája nem hagyta volna magára. Leülök a veranda lépcsőjére. Még mindig hisz abban, hogy megváltozik minden, pedig ha tudná, hogy ez már csak rosszabb lesz. Sóhajomat messze viszi a szél, megzörgetve a száraz faleveleket. Nem ez az egyetlen lak, a közelben akad még néhány, bár jóval kisebbek, mint ez. Még saját lőtere is van, a közeli tisztáson. Mondjuk ideális, de hol is kezdjek neki?
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3