☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
A Nagy Csata

Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
61

Csüt. Dec. 22, 2016 2:47 pm írtam neked utoljára





 Trinity + Gabriel NJK-ja + Csatázók

Credit - Meg annak aki elolvassa

Az összefüggő massza alakjában rés nyílt. Amúgy is őket figyeltem, látom Gabrielnek sikerült a Háború démonát kiválasztania és pont a közelükben támadt az a piciny luk, miután az egyik angyalát megmentette. Úgy érzem ez fontos lehet. Bár a többit nem látom, mert épp hátrafordulok Trinity-hez, bólintok neki egyet előzékenyen, míg szárnyaimmal felkavarom a levegőt körülöttünk, aztán már a levegőben vagyok. A gondolatnál is gyorsabban termek az angyalt üldöző démon előtt, még a levegőben, fölötte, majd kezemből először a sütis dobozt, aztán a whisky-s üveget egyenesen neki hajítom. Csak annyira célzom be, hogy elölről eltalálja a mellkasát, mert az elég nagy felület ahhoz, hogy ne lehessen eltéveszteni. Amikor betalál, szanaszét törik az üveg rajta, szerintem már a becsapódás megállítja ha csak röpke időre is, de mivel az alkohol szanaszét spriccel az üvegből, hát biztos nem fog szeretni ha a szemébe is kerül belőle és még nem murdált meg már magától a találattól. Rám jellemző hogy nem beszélgetek, csak cselekszem, a földre érkezve egy gyönge fattyat vágok orrba visszakézből a kard markolatával - amit ebben a minutában rántottam elő bal kezemmel -, mikor épp meglát és talán most fordult meg a fejébe hogy meg is támad, csak késő már. Hamar földre kerül, én meg zavartalanul folytatom utam a démon felé, egyetlen keresztvágással szabadítva meg a fejétől, amit kecses ívvel a Háború démona felé rúgok jobb lábammal érintve a véres húscafatot. Valahol a küzdő felek közelében fog megállni és talán erre a pillanatra felém is tekintenek. Ha így van, akkor csak meghajolok egy apró, ördögi mosollyal a szám szegletében, akár a színházakban, ezzel is bosszantva a pokolbéli fajzatot, egyben tudatva fivéremmel hogy számíthat azért rám, legyen bármilyen is a kapcsolatunk jelenleg. Aztán megfordulok és bólintok az angyalnak, aki segítségre szorult, majd újból a levegőbe emelkedem. Az útja zavartalan immáron, ha valaki háborgatná, azt úgy söpörném félre, mint múló porszemet a homokvihar. ~Mi a terv?~ Kérdezem tőle menet közben, mely kérdés csupán az ő fejében cseng fel és könnyűszerrel válaszolni is tud rá. Segíteni jöttem, de azt csak úgy tudok, ha tisztázzuk a tervet, amit úgy vélem Gabriel talált ki.


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Dec. 13, 2016 11:58 pm írtam neked utoljára


Angels & Demons; Ashtaroth
Unus pro omnibus, omnes pro uno.
Nagy a zűrzavar, a kiáltások, a kardok éles csattogása, a csata zajai zsigereinkig hatol, mindent átjár. Ez most tényleg életre-halálra megy... ennyi élet, egyetlen arkangyalért. Ki mondja meg, hogy ez igazságos-e? De mi mást tehetnénk? Nem ránk vallana, ha hagynánk egy testvérünket a bajban, és aki ma eljött, itt van, az mind tisztában van vele, hogy mire vállalkozott. Lucifer ügyesen kieszközölte ezt az összecsapást, nem hátrálhattunk meg. Csak remélni tudom, hogy ez az angyalok közötti, jelenlegi összefogás tartós lesz, hogy jó hatással lesz ránk később is, és nem fogunk még több pártra hullani. Akkor legalább lenne valami haszna is ennek a sok vérengzésnek, azon felül, hogy kiszabadítjuk Raguelt. Csak még egy kicsit tarts ki, húgom!
A káosz és a zajok ellenére is egyértelműen feltűnik egyeseknek, hogy az iménti angyal feladatot kapott tőlem. Ashtarothnak a védekezés mellett még arra is marad ideje, hogy az egyik csatlósát fivérem után küldje. A szavait ugyan nem értem, érdes démoni hangja szinte bántó a számomra, de a gesztusokból még én is tudok olvasni. Remélem, a parancs eljut az érintettekhez, de mindenesetre nem ártana bebiztosítani magamat, és szólni másoknak is. Vagy legrosszabb esetben magam intézkedni, amint innen elszabadulok.
- Komolyan azt képzelitek, hogy egy ilyen csatával legyőzhettek vagy meggyengíthettek bennünket? - kérdezem megvető, gunyoros hangon a Háborútól a következő támadásom során, már csak azért is, hogy elvonjam a figyelmét a további intézkedéseimről.
- Hiába vagytok sokan, akár a patkányok, semmi esélyetek az égi seregek ellen! Akárhányszor leverünk, visszazavarunk benneteket a bűzös, földalatti csatornáitokba – csattannak élesen szavaim, de ügyelek rá, hogy a beszéd közben se hagyjak magamon gyenge pontokat. Bár ez általában nem az én stílusom, de szerencsére nem is esik nehezemre egyszerre sértegetni és kardot forgatni.


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Nov. 22, 2016 10:49 am írtam neked utoljára



Battle at New Orleans
❝ ...Accendo... ❞
Mindenkinek mást jelent a szórakozás, vagy az öröm. Vannak, akik a munkájukban lelik örömüket, vannak akik valami lazább tevékenység által szórakoznak. Én inkább az előbbibe tartoztam. Számomra a szórakozás a munkám azon aktív része volt, amikor kardot ragadhattam és ölhettem, miközben vérvággyal voltam telve. Minél nehezebb egy ellenfél legyűrése, minél nagyobb kihívás, annál szórakoztatóbb a dolog. E tekintetben Gabriel remek szórakozást nyújtott. A férfi jól és ügyesen harcolt, könnyedén kivédte támadásaim, bár ezen nem kell meglepődni: egy arkangyalról beszélünk. A férfi nem láthatja, de támadó mozdulataim közben, a sisak alatt elvigyorodom, fekete szemeim pedig nem csak őt, de a környezetet is figyeli. Háború energiái fojtogató, hideg aurát adnak nekem, amely távol tart tőlünk mindenkit... illetve majdnem mindenkit.
Egy angyal közelít felém oldalról, épp mikor Gabriel visszaveri egy támadásom, s hátrálva pár lépést észreveszem az angyalt. Már épp készülnék arra, hogy egy védekező és egy támadó mozdulattal kiforgassam beleit, mikor az ark rá néz és erre az angyal megtorpan. Ezután vissza megy a tömegbe, ám szemfüles vagyok, s látom, hogy nem áll le harcolni: keresztül fúrva magát a harcolókon tart valahova. Pillantásom vissza szegezem az ellenfelemre.
"Mit mondhatott neki..?" Ötlik fel bennem a kérdés. Tudom jól, hogy az angyaloknak miféle képességei vannak, s nem fér kétség ahhoz, hogy Gabriel parancsot adott valamire. Készülnek valamire. Az egyik démonom ezelőtt pár másodperccel állt meg és figyelte azt a pár másodperces szituációt, ami köztem, az ark és az angyal között történt. Rá pillantok a démonra és sziszegő, szellemek suttogásához hasonlatos démon hangomon parancsot intézek hozzá:
- Kapd el és öld meg! - a démon azonnal mozdult, s már indult is az angyal után, kit Gabriel elküldött valahova. Ha az ark megpróbálná megakadályozni ezt, kivételesen védem katonámat, lefoglalom "Isten Erejét".



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Nov. 12, 2016 6:29 pm írtam neked utoljára



Uriel & Sealiah

Nem érdekelnek szavai. Tekintetem továbbra is azt a bátorságot sugározza, mint évekkel ezelőtt, még angyalként, szárnyakkal. Pimaszul elvigyorodom, hiszen nem ismerem őt, valóban semmit sem tudok róla, csak a külsőségeket... de mégis próbálom kihozni a sodrából. Pár lépést teszek oldalra, farkasszemet nézve leendő ellenfelemmel. Mily lehangoló, hogy egymás ellen küzdünk, fajtárs a fajtárssal! De ha ezt kívánja meg a helyzet, hát akkor miért ne, Gabriel kérésének bármit megteszek. Kijelentése kicsit sem üt szíven, hiszen már huszonhat éve a földön élek. Ugyan néha napján eszembe jutnak a régmúlt idők, de nyolcszáz év nem kevés, tanultam és erősödtem azóta sokat.
- Legalább kiderül, hogy így is meg tudom állni a helyem, és még visszanyerhetem az erényemet is. - Szavaimmal próbáltam menteni a menthetőt. Nem volt túl sok kedvem a cseverészéshez, azonnal támadást próbáltam tenni ellene, mégis könnyedén védte ki, nem voltam elég gyors. Fegyvere felém irányult, én pedig elengedtem az ostoromat, hogy ne húzzon végig a földön rögtön az első percben. Hüvelyében pihenő kardomra tettem kezem.
- Nem félek belekóstolni. Még emlékszem, milyen volt amikor angyal voltam, és ha nem próbálom meg, talán többet veszítek. - Sziszegtem fogaim között, de tudtam, még messzebbről is minden egyes szavamat érti. A penge, ami kikerül a hüvelyből, az angyali pengém. Mindig is féltem használni, hiszen tudom jól velem is végezhet. De azt is tudom: egyetlen esélyem Uriel ellen is. Lassan közelítek felé, ám mégis megtartok egy bizonyos távolságot. Nem szeretném kihívni magam ellen a sorsot egy rossz mozdulat végett. - Nem tudsz elijeszteni. - Ha meghalok, hát meghalok. Azt dicsőségből teszem. Lejjebb bukni pedig már nem tudok.



Harcharc! • • Öltözék • • Zene • • ©


Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
61

Vas. Okt. 30, 2016 10:29 pm írtam neked utoljára





    Trinity + aki még csatlakozik

Credit - Meg annak aki elolvassa

Arra gondoltam legalább megnyugtatja a földi sütis doboz, ha már enni nem eszik belőle, amúgy sem kell neki, de határozottan elutasítja. Nah. Akkor mire jó ez a sok vacak? Egy ideig bambán pislogok ki a fejemből a csatatér felé, de úgy döntök jó lesz ez még valamire, más nem megdobok vele valakit. Úgyhogy nem válok meg tőle, marad a kezemben. Erre egyébként a whisky-s üveg is megfelel, de egyelőre mind a két holmi tökéletesen haszontalan a jelen állás szerint. Talán ha mindenki inna belőle, akkor harc helyett inkább énekelni támadna kedvünk. Mennyivel jobb lenne az, minthogy itt kaszabolják egymást.
- Trinity.
Fordulok feléje ismét, tisztelettudóan kimondva a nevét, melyhez immáron arc is társul. Kifejezetten örülök neki hogy nem az az esztelenül a dolgok elébe siető angyalka, bár erőteljesen aggódik, és ez egyre inkább átragad rám is. Ezen még az alkohol sem segíthet, amúgy is aggódva érkeztem ide. Egy csomó kérdést zúdít nekem, számonkérő tekintettel pillogva rám. Természetesen rá figyelek ez idő alatt, nem tudnám megkerülni ezt a folyamatot és nem is akarom. Jogában áll tudni róla, hiszen egy a testvéreink közül, no meg vette a fáradtságot és idejött, annak tudatában hogy az életét is kockáztathatja vele. Szerintem ez kellő felelősségtudatra vall ily fiatalon is.
- Jómagam nagyon régen nem beszéltem Gabriel-el, úgy érzem teljesen megőrült és már régen letért az útról, amit egykoron Apánk kiszabott rá, úgyhogy kerülöm a társaságát. Nem tudom van-e terve, de nagyon remélem, mert abban mind biztosak lehetünk, hogy Lucifernek van. Ő mindent alaposan végig gondol, jó előre.
Kezdem a válasz adást, és remélem ezzel tisztán fog látni. Szerintem akitől itt tartani kell a leginkább az Lucifer, függetlenül attól hogy ezt a csatát ki nyeri meg. Ez teljesen lényegtelen. Mint ahogy az is hogy kivel szimpatizálok jobban. Sajnos Gábriel nem könnyíti meg a dolgunk, ez a féktelen arrogancia ami kiszabadult belőle, itt is megmutatkozik. Folytatnám az oktondi okfejtésemet, csak épp a falra festett ördög hangja csendül fel a fejemben.
- Műsor?
Ejtem ki hangosan a szavakat mert számomra semmit se jelent, mármint nem tudom mit jelent, közben odalent már nagyban belelendültek, van aki énekelve megy az ellenfele elébe, van aki céltudatosan. Valahol inspiráló mennyit merítkeznek a dühből, az utálatból, a haragból, míg mi angyalok nem tudunk a szeretetből, a bátorság szerintem korántsem angyali tulajdonság, az inkább az emberek védjegye. A démonok esetében meg nagyfokú vakmerőség. Nem válaszolok Lucifernek, mert már ő is mozog, ott van Gábriel előtt, úgyhogy ezzel csak belekontárkodnék a dolgok menetébe elterelve a figyelmét az ellenfeléről, amit Apánk sosem tolerált, és én sosem műveltem, így most sem fogom. Így Gábrielt sem kérdezhetem meg arról, van-e terve. Erre az időre önfeledten bámulom a csapkodó hangya alakokat, aztán újra Trinity-hez fordulok. Szóvá tette azt amit én már egyszer végig gondoltam. Persze rá is kérdez nagyon burkoltan.
- Szeretném kihozni onnan, de félek, ha Gabriel-nek nincs terve és egyedül bemegyek a városba, még én is a pokol bugyraiban végzem. Úgyhogy várok, de csatlakozom hozzájuk ha úgy adódik. Megleszel itt egyedül?
Szerintem ezzel tudtára adtam hogy egyáltalán nem köt le a csetepaté odalent, sem az ezzel járó dáridó, jobban megragadnám azt a lehetőséget, hogy amíg ezek odalent elterelik a figyelmét a pokol szolgáinak, addig talán alkalmunk adódik kiszabadítani a húgomat. Mélyen legbelül reménykedem, Gábriel-nek is ez járt a fejében mielőtt ide jött a seregével. Gondterhelten nekitámaszkodom a kandelábernek, kezeimben a földi javak, a homlokom redőzve gondolkodom és figyelem a horizontot. Ha valakik kiválnak a csoportosulásból, azokhoz kell csatlakoznom, és ezt fogom tenni. Egy arkkal bőven sikerre vihetik a tervüket. Én személy szerint jobban örülnék, ha ketten lennénk, de ahogy az lenni szokott, minden angyalok legnagyobbika a fene tudja hol van most épp, amikor elkélne a segítsége. Biztos nyomós érve van rá, olyannak ismerem, aki cseppet sem hunyna szemet ezen az ominózus eseményen, ha nem történt volna olyasmi, ami miatt hátat kell fordítania nekünk. De legalább üzenhetne, ez az ami bosszant csupán. Nyugodtabb lennék ha itt volna, de nincs. Most eszembe sem jut arra kérni az angyalt mellettem hogy kövessen, annyira fiatal még, kár lenne érte ha menet közben eltünne e világról. Neki még sokat kell tapasztalnia angyalként. Annyira meg nincs kedvem pattogni egyedül, ha mégsem történik semmi. Eltöprenghetünk egy terven, meg várhatunk is, de egyedül bemenni a démonok földi fészkébe őrültség, szerintem az a hely bőven tartogat meglepetést. Kizárt hogy Lucifer figyelmen kívül hagyta volna a lehetőséget.


Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Okt. 29, 2016 11:21 pm írtam neked utoljára



to Ramiel


Apró, halvány mosollyal fordulok a férfi felé, egy pillanatra levéve tekintetemet a csatatérről.
- Trinity - válaszolok kérdésére és árulom el nevemet. Nem meglepő, hogy nem tudta. Sokan vagyunk, rengetegen. Ráadásul nem tartozom azok közé, akik "sokat tettek le az asztalra". Még nagyon fiatalnak számítok.
Ismét a harcoló felekre pillantok. Kicsit közelebb lépek. A kis mosoly szinte a pillant töredéke alatt tűnik el arcomról. Helyét az aggodalom, a félelem, a féltés veszi át. Aggódok a testvéreimért, nagyon féltem őket. Tudom, hogy erősek, de a túlerő óriásinak tűnik.
Úgy segítenék nekik, ha tudnék.
Annyira haszontalannak érzem magam. Feleslegesnek. Bárcsak tudnék tenni valamit, bárcsak ne lennék ilyen haszontalan.
Visszafordulok Ramiél felé.
- Aggódom értük - látom be. Csak most veszem észre, hogy mindez idáig tördeltem a kezeimet. Sóhajtok, karjaimat leengedem magam mellé. - Annyira... sokan vannak ellenük - suttogom inkább csak magamnak. Valószínűleg már az arknak is feltűnt, hogy egy angyalra több pokolfajzat is jut a jelenlegi felállás szerint.
A sütis dobozt kezemet magam elé emelve utasítom vissza. A világ minden kincséért sem tudnék most lenyelni egy falatot se. A gyomrom akkora lehet, mint egy borsószem az idegességtől.
- Tudom - felelem röviden, majd ismét a zaj felé fordulok. A kardok csattogásának éles  hangja még itt is tisztán hallható. Olyan feszültségkeltő hangok ezek... - De mit akarnak így elérni? - teszem fel a kérdést, amire egyszerűen nem találom a választ. Hátha Ramiél tudja, mit tervezett el Gabriel. - Hogy akarja így kiszabadítani Raguel-t? Csak ontják egymás vérét, Raguel addig ki tudja, hol szenved - hirtelen visszafordulok. Legszívesebben most mennék és megkeresném az arkot. Valószínűleg óriási őrültség lenne. Az is lehet, hogy Gabrielnek van valami terve, amibe így csak szépen belekavarnék. Kérdő, szinte követelőző tekintettel pillantok a jól láthatóan némileg alkoholos befolyásoltság alatt álló férfire. Ha valaki, akkor egy ark többet tudhat, mint jómagam.




Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Okt. 29, 2016 3:09 pm írtam neked utoljára


To: Sealiah
bukott vs. ark
Nem tagadom, szinte már égetett a vágy, hogy ugyanúgy harcoljak, mint régen, s mint általában. A lelkem sikítozott azért a vad harcmodorért, amihez már olyannyira hozzászoktam hosszú létezésem alatt - de ellenálltam, s nem engedtem ezeknek a vágyaknak. Kifejezetten élveztem húzni Lucifer agyát, másokkal ellentétben nem engedelmeskedni neki, de a jelen helyzet túlontúl lényeges volt ahhoz, hogy most is ellentmondjak. Habár nem kívántam a bennem növekvő gyermeket, nem lettem volna arra képes, hogy szánt szándékkal veszélybe sodorjam, még akkor sem, ha hosszú távon talán ez lett volna a legjobb megoldás - mindannyiunk számára. Ugyanis utána még hosszú, hosszú évekig üldözött volna a bűntudat, vele együtt pedig Lucifer haragja, amit nem lettem volna képes elviselni, akármennyire is erős vagyok. Így inkább, ezeket a gondolatokat a tudatom legmélyére száműzve, egy magabiztos, szinte már lekezelő mosolyt varázsolok arcomra, így válaszolok Sealiahnak.
- Mintha bármit is tudnál rólam ahhoz, hogy ilyen dolgokat ilyen magabiztossággal jelents ki - szavaim egytől egyik igazak. A bukott angyal egyáltalán nem ismer olyan szinten, hogy ilyeneket állítson; csak a felszínt látja, az érzéseket és okokat nem. Valóban, mi, az arkok is már inkább egymás ellen vagyunk, mintsem mellett, de ezeknek is megvannak a nyomósabb okait, melyeket a legtöbben egyáltalán nem tudhatnak. A bennem növekvő magzat is egy a sok közül. - Én állok a rossz oldalon? - kuncogok fel halkan, miközben lassan utánzom le a mozdulatait, csak éppen az ellenkező irányba. A fegyverem lustán himbálózik minden egyes lépésnél, azonban a laza látszat ellenére készenlétben tartom, nem tudva, mikor is szándékozik támadni az ellenfelem. - Kettőnk közül nem én buktam meg. Nem engem fosztottak meg a szárnyaimtól és a képességeimtől, és száműztek a földre! - hangom egyre és egyre hangosabb és durvább, hiszen a célom az, hogy az érzelmeire hatva megingathassam. Mindezek ellenére támad, nem is olyan sután, mint az először gondoltam. De az ostora nem terít le a földre, bármennyire is szeretné; egy gyors és gyakorlott mozdulattal ugrom arrébb, miközben úgy emelem a saját fegyveremet, hogy a Sealiah ostora aköré tekeredjen a lábam helyett. Izmaim megfeszülnek, ahogy rántok egyet rajta, kíváncsian, hogy vajon lesz-e olyan okos, hogy elengedje... Vagy esetleg jön ő is vele együtt, egyenesen a karmaimba?
- Komolyan azt gondoltad, hogy lehet esélyed egy arkkal szemben, kis aranyos?

 

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 23, 2016 2:43 am írtam neked utoljára


Angels & Demons; Ashtaroth
Unus pro omnibus, omnes pro uno.
Hát eljött ez a nap is, amit nem kimondottan vártam. Bárcsak vérengzés nélkül kiszabadíthatnánk testvérünket, de tudhattam volna, hogy Lucifer cseppet sem fogja megkönnyíteni nekünk a helyzetet. A csatateret pillanatok alatt különféle energiák fojtogató elegye árasztja el, köztük a legerősebb démonokból áradó érzések és üzenetek, a harag és háború, mely az angyalokból jövő erőkkel, a bátorsággal, reménnyel, összetartással keveredve csak még perzselőbb hatást gyakorolnak a harcolókra. A kardok éles csattanása és az egymásnak feszülő alakok között méltó ellenfélt keresek magamnak, és mivel a Fényhozó Sariel húgomat szemelte ki magának, ráadásul kissé messzebb esnek tőlem, végül Ashtarothra esik választásom, aki már lendületesen közeledik is felém. Nem is habozik, azonnal lecsap rám, amint beérjük egymást, de természetesen könnyedén kivédem, majd egy újabb kardvonással vágok vissza magam is. A Háborút persze nem kell félteni. Talán nem is igen van nála jobb kardforgató ebben a csatában.
Közben a szemem sarkából észreveszem, hogy egy angyali fivérem oldalról közeledik, és támadni készül a nőre, de egy enyhe fejrázással nemet intek neki. Csak a vesztébe rohanna, és más sem hiányzik kevésbé, mint felesleges áldozatok. Ehelyett inkább egy üzenetet küldök neki telepatikusan.
„Szólj Ardarelnek és Camaelnek, hogy most induljanak!” Tudom, hogy fiatal testvérem egyelőre nem fogja érteni a célzást, de neki nem is kell, elég ha átadja a parancsomat. Sariellel van egy tervünk, de ehhez elsősorban az kell, hogy az ellenség legnagyobbjainak és legveszélyesebbjeinek figyelmét kellőképpen lefoglaljuk. Az angyal szerencsére hamar veszi a lapot, és tovább is áll, én pedig teljes erőbevetéssel csapok le Ashtarothra ismét.


Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Okt. 20, 2016 8:02 pm írtam neked utoljára



Executioner vs Devil


Ahogy indulok a kiszemelt célpontom felé, hirtelen megérzik egy ismerős energiát, ami néhány másodpercre kibillent a koncentrációmból. Egy kicsit a fejemet oldalra fordítom abba az irányba, ahonnan az energia érkezik. Ramiél...
~ Mi az testvérem? Jöttél műsort nézni? Kérdezem tőle telepatikusan. A kardomat előveszem és tovább folytatom a Hóhér felé az utamat. Démonok, angyalok egyaránt utat adnak nekem. Most olyan vagyok, mint Mózes. Csak én nem tengert választottam ketté, hanem két ellenséges hadsereget. Így teljesen zavartalanul tudok felnézni az égre, ahonnan jön a támadás így tudtam is számítani rá. A kardomat merőlegesen a fejem fölé helyezem, hogy védjem magam, az egyik kezemmel fogom a markolatot, míg a másikkal megtámasztom a penge alját. Ahogy leszáll a földre, már várom a következőt, elhajolok előle de nem teljesen sikerült kivédeni. A vállamat egy kicsit karcolta a támadás. Kuncogok egyet, most én jövök. A szemeim  még teljesen normálisan fénylenek, így látszik, hogy nem veszem komolyan az ütközetet. Ez is mind csak azért, hogy idegesítsem az ellenfelem. Elé ugrok, alig van hely közöttünk, a lábamat az övé hátához helyezem, majd a kardot megfordítva próbálom a markolattal mellkasba vágni. Ha sikerül, akkor remélhetőleg elbotlik a lábamba és földre esik. Húgom, lehet, hogy te vagy a Hóhér, de én pedig az Ördög. Mindig is az én fényem árnyékában maradsz. A bátyád vagyok, ne feledd.  

Sarieeeel fanolos  §§ ... §§

Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
61

Csüt. Okt. 20, 2016 6:43 pm írtam neked utoljára





    Trinity + aki még csatlakozik

Credit - Meg annak aki elolvassa

Cseppet sem csodálkozom rajta hogy Lucifer Saariel-t szemelte ki magának, azon viszont elgondolkodom, hogy ezek a pokolbéli fajzatok hányan jutnak egy-egy angyalra. Úgy vélem akárhányan is, egy arkot még megizzasztani sem tudnának. De ebből egyértelműen látszik Lucifer munkássága, egyáltalán nem tétlenkedett. Amikor Gábriel elkiáltja magát, számomra egyértelművé válik a tény, mely miatt ma mindenki ide sereglett: Raguel bent van valahol a városban. Csak azt nem értem hogyan akarja Gábriel kimenteni, mert a harccal nehezen fog menni, bár úgy vélem elterelésnek teljesen jó. Még meg is próbálhatnám akár egyedül is, de ehhez nem vagyok kellőképpen vakmerő, sem bolond. Lucifer felvonultatta az összes erősebb csatlósát, megeshet hogy csak gyenge porszemek őrzik a várost. De akár az is hogy az egész egy csapda. Társak nélkül könnyen Raguel mellett végezhetem és ehhez nem fűlik a fogam, úgyhogy várok. Még bele kell melegedniük a harcba, addig akadhatnak olyan semleges kívülállók, mint én, vagy esetleg kiderül idő közben hogy Gábrielnek még is van terve. Szórakozottan forgatom az üveget a kezemben míg ezeket a lehetőségeket veszem sorra, aztán lépésekre leszek figyelmes. Olyan apró, egyenletes hangok, amikből egyértelművé válik a számomra hogy nem egy pokolfajzat akar fejjel rohanni a falnak. Őszintén szólva nem lenne egyik sem ellenfél a számomra, leszámítva a bátyámat, őt viszont jobban leköti Saariel és Gábriel, mint én. Sőt, azt hiszem engem teljesen semmibe vesz, ami lehetne sértő is a számomra, de amúgy nem az. Abszolút hidegen hagy, ilyen helyzetekben meg bőven előnyös "átlátszónak" lenni. Megfordulok a köszönését hallva, sajnos nekem nem jut eszembe a neve, mert elég sokan vannak. De azt most látom hogy nagyon fiatal, nagyon tiszta lélek. Aprót fejet hajtok feléje.
- Megtudhatom a neved?
Kérdezem miközben közelebb jön hozzám. Egy ideig csendben figyelek én is előre, de amikor ismét rá tekintek, látva a kezének tördelését, kikívánkozik belőlem a kérdés.
- Miért jöttél ide?
Talán aggódik a többiekért, vagy van valaki akiért jobban aggódik és aki ott van a csatatéren, elsőre erre tippelek. Majd kiderül. Biztos nem a csata heve vonzotta, nem tűnik harcosnak és nem is lehetne az. Persze én itt meg tudom védeni, úgyhogy erre nincs is szüksége most. Ha csak nem tervezett beszállni a harcba. Még mindig a kezemben az ital és az étel is, nem tudok velük mit kezdeni, bár a whisky tényleg mókás egy nedű. Szerintem ő még emlékszik az emberi létére is, úgyhogy egyet gondolva feléje nyújtom neki a sütis dobozt.
- Ne akarj lemenni oda! Nem vár ott más, mint halál és szenvedés. Az ilyen ütközetekben csak vesztesek vannak.
Tudom nem kérte a tanácsom, de remélem megfogadja. Ha Gábriel csak erejét fitogtatni ment Lucifer elébe és semmi tervük sincs a húgunk kiszabadítására, úgy bőven kimerítik az értelmetlen vérrontás fogalmát. Meglehet jó pár démon fattyát kardélre hányják, de mire mennek vele?


Sariel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angyal
☩ Reagok :
7
☩ Keresett személy :

Szer. Okt. 19, 2016 12:37 am írtam neked utoljára


Ready your weapons - Lucifer




Tisztán előttem van Raguel húgom meggyötört arca, s Luciferé, ahogy kardját a lány torkának szegezi. Tisztán emlékszem minden egyes szóra, minden egyes gesztusra, mozdulatra. Dúlt köztünk a viszály, olyannyira, hogy ütközetet robbantottunk ki belőle. És Uriel, aki mindvégig ott állt? Tett bármit is azon kívül, hogy próbálta a démonok atyját lenyugtatni? Nem. Nem szállt vele szembe úgy, mint ahogy azt én tettem. Az ő fejét elcsavarta az a fajta sötét mámor, amitől mindig óvva intek minden angyaltársamat. Nem szabad kísértésbe esnünk. Nem szabad átadnunk magunkat olyasfajta érzelmeknek, amelyek elvehetik a józan eszünket. Szeressük az embert, szeressük az Istent, szeressük egymást, mint testvéreinket - de ó, Uram, szabadíts meg minket a Gonosztól! Ne engedd, hogy elcsábuljunk, ne hagyj minket sorsunkra! Mutass nekünk utat a Fény felé, mikor leszáll az Éj, mikor senki más nem hallgatja meg imáinkat! Ki más is hallaná őket... Csakis Te vagy erre képes, még sem vagy itt velünk. Hány éjszakán át imádkoztam, hogy újra velünk légy a Mennyben! Hány éven keresztül kutattalak, de hasztalanul! Bátyáim egymás ellen fordultak, s te még se voltál sehol, hogy megálljt parancsolj nekik... És most sem vagy itt. Nem teszed a kezed fiad vállára és téped le másik gyermeked láncait. Nem simítod meg Uriel szőke haját és vezeted őt a helyes útra, elkerülve önnön bukását... Nem vagy itt, hogy letöröld az aprócska, sós könnycseppet arcomról, amely lassan gördül végig bőrömön, majd aláhull a földre, mint egy bukott angyal a Mennyek kapujából. Ma ismét sok társamat fogom elveszíteni... De lesz, aki életben marad. Hányan lesznek vajon? Mennyire lesz túlerőben az ellenség? Többen lesznek egyáltalán, mint mi? Vajon egyesített légióink legyőzik majd a démoni hordát?
Erre csak Te tudhatod a választ... Vagy úgy lehet már Te sem... Talán Gabrielnek igaza van és örökre elhagytál minket az emberek miatt? Lehet ez az ütközet lesz az első lépés afelé, hogy az ő oldalára álljak majd? Magam sem tudom még... S ha meghalok, akkor sosem fogom megtudni.
Szárnycsapásokra leszek figyelmes. Indulunk. Jobb lesz, ha összeszedem magam. Nem uralkodhat el rajtam az aggodalom, nem láthatják rajtam a szomorúságot. Sarielt jobb lesz most mélyen elrejtenem magamban... És előhívni a Hóhért, aki kíméletlen, hűvös és félelmet keltő, ha kell. Noha most nem fekete csuklyámat és öltözetemet viselem, hanem fényes páncélomat, ami jobban megvéd majd a csata során.
Nem tart sokáig az út, hamar a megbeszélt helyszínre érünk. Örülök, hogy Gabriel végül beleegyezett a dologba. Lepillantva ugyanis hatalmas, sötétlő tengerként látom hömpölyögni a Pokol fattyait. Láthatóan többségben vannak, de ez nem szabad, hogy hátráltasson minket. És nem is fog.
Gabriel mellett, a sorok elején éri talaj a lábam. Ahogy rendezem, egyensúlyom, már hallom is a parancsszót bátyámtól. Mentsük meg Raguelt, igen... És mutassuk meg a démonoknak, hogy hol is helyük ebben a világban.
Lucifer engem figyel. Ó, drága testvérem... Tudtam, hogy engem fogsz kiszemelni a mai napra. Zsigereimben éreztem, hogy nem fog úgy elmúlni ez a harc, hogy mi ketten ne mértük volna össze erőinket. Legyen hát. Előhúzom kardom, s ahogy a két sereg egymásnak ront, a levegőbe repülök. Nem megyek New Orleans közelébe - látom nagyjából ebből a távolságból is, hogy őrzik az épületeket. Az én célom pedig nem feltétlen a város bevetése. Ahogy kiszúrom bátyám, nagyot csapok szárnyaimmal és zuhanórepülésből támadok rá egy erős csapással. Talpamra érkezem, hisz szárnyaim kitárásával kellőképpen tudtam fékezni magam kardom suhintása közben. Igyekszem az egyensúlyom megtartani és minél gyorsabban intézni felé egy újabb támadást. Nem pazarlom az energiám beszédre, még akkor sem, ha amúgy lenne mit mondanom neki. Tudjuk mind a ketten, hogy mi is a helyzet kettőnk között, hogy miért éppen a másikat választottuk ki küzdelemre. Jó harcos vagyok, talán az egyik legjobb a Mennyek országában - igaz, Lucifer? Ne aggódj hát: méltó ellenfeled leszek.


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Okt. 18, 2016 8:29 pm írtam neked utoljára



to Ramiel


Túl kíváncsi vagyok, ami miatt egyszer még egész biztos meg fogom ütni a bokámat. Sokáig rossz szokásom volt, hogy gondolkodás nélkül kíváncsiskodtam, mentem a fejem után, végül nagy nehezen már sikerült erről leszoknom. Egészen idáig. Hisz nem kéne itt lennem. Nem vagyok harcos, nem tartozom azok közé, akik a csatákat vívják. Elég nevetségesen is néznék ki valószínűleg harc közben. Ez nem az én asztalom. Viszont a kíváncsiskodás és a szimatolás annál inkább.
Már megkezdődött a csata. Hallom a zajokat, a kiáltásokat, a fémek csattanását. Amint meghallom ezeket az aggasztó hangokat, szívem egyre hevesebben kezd verni. Aggódom a többiekért, hisz akár az életüket is elveszíthetik.
Mély levegőt veszek. Célirányosan indulok meg a hangok forrása felé. Figyelni akarom az eseményeket. Nézem a két egymásnak feszülő csapatot, de tisztán nem tudom kivenni az alakokat. Csupán arctalan harcosokat látok, akik a saját oldalukat képviselve, vérre menően küzdenek a másikkal. Sosem kedveltem az erőszakot, most sem pártolom, de úgy tűnik, ez sajnos elkerülhetetlen.
Közelebb sétálva egy férfialakot látok meg egy villanypóznánál.
Megtorpanok.
Hunyorogva figyelem őt. Egyből tudom, ki nézi kívülállóként a harcot, már hátulról is felismerem. Az arkokat mindenki felismeri. Ramiel az. Értetlenül nézem, ahogy egy üveget tartva a póznának dől és köhög, mint aki fulladozik. Egy kicsit el is terelődik a figyelmem a csatáról. Csak akkor irányul a harcolókra a figyelmem ismét, mikor megindulok. Lassú léptekkel közeledek az ark felé. Már pár méterről érezni lehet az alkohol jellegzetes szagát, amit az üveg és ő maga árasztanak együttesen.
- Ramiel – biccentek aprót, mikor a férfi mellé érek. Tekintetemmel alaposan végigmérem őt. Ahogy látom, meglepetésként érte a szesz.
Aggodalommal teli pillantásom ismét a csatatérre irányul. Angyalok és démonok harcolnak egymás ellen, kivéve egy valakit. Uriel a pokollények oldalán küzd, ami kívülálló szemmel is aggasztó látvány.
Vajon hogy fog végződni a mai nap?
Ki kerül ki vesztesen?
Ki fog nyerni?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések visszhangoznak sorra a fejemben. Észre sem veszem, de kezeimet magam előtt tördelem.
Szembetűnő a démonok létszámbeli fölénye. Tudom, hogy Gabriel és a többi angyal együtt erősebbek, de... mégis kétségbeejtő nézni, hogy egy angyalra hány démon jut. Visszafojtott lélegzettel, csöndben vizslatom az egymásnak feszülő feleket. Szemem sarkából figyelem a mellettem álló férfit, de figyelmemet jobban lekötik a harctéren történő események. Habár csak tisztes távolból kémlelem a hatalmas kupacot, gyomromban mégis érzem azt a bizonyos pillangót.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Okt. 18, 2016 7:12 pm írtam neked utoljára



Battle at New Orleans
❝ ...Accendo... ❞
Úgy érzem, mintha csak lelassulna körülöttem minden. A fémek csattanása tompán hallatszódik fülemben, a vér szaga megölti az orromat, szinte iszom a vérengzés látványát sisakom rejtekéből. Harag szikraként gyújtja be Háború energiáit, amely mindenkire kiterjed, aki csak a harcoló felektől legalább látótávolságra van. A csata felerősíti nyomasztó, hideg energiáim, szinte minden egyes halált érzékelek, emiatt pedig elönt a vérvágy. Az esztelen pusztításomat csak egy nagyobb falat látványa állítja meg egy pillanatra. Gabriel felé közeledve látom, hogy észre vesz és végül ő is elindul felém. Lépteim közben levágok egykét angyalt, kardot hárítok. Az utolsó pár lépést már gyorsabban teszem meg.
Nagy lendülettel esek neki a férfinek. Mivel jelenleg két kard van nálam, inkább védekezésre kényszerítem őt azzal, hogy hol hol lentről, hol fentről, egyik vagy másik oldalról csapok le rá. Körülöttünk teret adnak, a démonok ismernek már annyira, hogy ne szeressenek a közelemben lenni, amikor elönt a vérvágy. Ők biztosan nem próbálnak meg közbe avatkozni a harcba. Egészen biztos, hogy az magára haragítana, bár ez talán az angyalokról nem mondható el. Ha bármelyik megkísérel Gabriel mellett még rám támadni, az számíthat arra, hogy a kardomra húzom. Több évezrede élek, így nem nehéz megosztva a figyelmem több harcossal is elbánni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
128

Hétf. Okt. 17, 2016 9:17 pm írtam neked utoljára



Battletime - Phelgor
Every angel is terrifying
Mióta Isten elhagyta a Mennyeket, nem éreztem ekkora káoszt s tanácstalanságot a megfelelő út kiválasztására. Az elmémet vajmi sűrű, tejfölös köd szorongatja, miközben az ösztönök keltette mozdulataim végett újabb s újabb démonokat aprítok fel mennyei pengémre. A testükből kiontott vércseppek szinte lassítva suhannak el szemeim világa előtt, éppúgy, mint ők maguk, amint a gyilkolás szellemétől mámorosan, egyúttal rendszertelenül kapdosnak hol jobbra, hol balra. Gyöngébb testvéreim az első momentumokban átadják magukat az Atya kegyelmének, értelmetlen halált halva egy újabb, értelmetlen csatározásban.
Helytelen az ittlétem, a halandók előnyére válna, ha a démoni seregek felszámolnák Gábriel kíméletlen alakulatát, de mégsem tudnék közönnyel várni, netán a pokol teremtményeinek oldalán szolgálni - mint teszi azt jó néhány angyal, köztük éppen Uriel. Ha nem remélném Raguel közbenjárását az Úr megtalálására, nem restellném teljesen céltalannak és ostobának nevezni ezt az egész küldetést. Ám, ha még Gábriel kezére is jut nővérünk, ott az a szemernyi esély, hogy végre meglelhetjük Atyánkat, ki egyszer s mindenkorra véget vethetne a világához egyáltalán nem idomos káosznak. Csupán ez az aprócska fénycsóva éltet s mozdít előre a vér fémes szagától bűzlő csatatéren, amelyet testvéreim s elleneim sikolyai egyaránt megtöltenek.
„A cél Raguel kiszabadítása”. Mióta felcsendült a parancs Gábriel orgánumán, azóta visszhangzik a füleimben, de csak most kezdem megérteni, hogy miért hintette el bennem a bizonytalanság és aggodalom magvát a remény és céltudat virága helyett. Eszét vesztetten rontott egymásnak a két sereg, mintha egy ókori, eposzi csatát kívánnánk megidézni New Orleans földjén, azonban hol a stratégia? A zűrt könnyedén kihasználhatnánk, néhány fivérünk s nővérünk a háttérben cselekedhetne, ám Gábriel vagy nem avatott be mindenkit a részletes tervbe, vagy egyszerűen nem létezik részletes terv, ami kellően aggasztó. Viszont nincs időm tovább méltatni gondolataim tengerén az arkangyal felelőtlenségét, tudatomba egy füttyszó hangja préseli magát, mely azonnal megkongatja bennem a vészharangokat.
Pusztán a figyelemfelkeltés jellegéből fakadóan tudom, hogy egy démon vár a hátam mögött - s nem fajtársaim egyike -, így a támadására felkészülvén fordulok felé, de még így sem lehetek elég gyors. Kardjának markolata az állkapcsomnak ütődik, a behatás nyomán pedig egyhamar megtelítődik szájüregem az emberek életéhez nélkülözhetetlen, vörös nedvvel, amelyet egy elegáns köpéssel a következő pillanatban már a földön is tudhatok.
- Én csak a te bűzödet érzem - vetem oda neki reszelős hangon, miközben a pengém markolatára szorítok, persze hamar engedek a görcsös tartáson, ami csupán hátráltatna, semmint, hogy előrébb vinne.
Mégsem a fegyveremet használom az újabb csapás hárítására, ellenben mozdulatainak mechanikáját feltérképezve igyekszem kibillenteni a magabiztosságából. A kardja hossza miatt nem tudok csak úgy kilépni a támadása elől, még akkor sem, ha egyelőre csupán a fegyver markolatát hasznosítja. Túl nagy lenne a kockázat a markolatot követő penge okozta sérülésre, ezért egyszerűen leguggolok, hagyva, hogy elsuhanjon felettem a karja, s amennyiben van időm még azelőtt felállni, hogy rendezné az egyensúlyát, megkísérlem oldalról elkapni a jobb csuklóját. Magasságbéli különbözőségeink s a páncéljának védelme miatt nem vetem be az egyik leghatékonyabb és legegyszerűbb földre késztető mozdulatsoromat, de azért egy-két elemét megpróbálom latba vetni. Szóval, miután a karját igyekszem megtartani arra a néhány momentumra - hogy a szabadulásával foglaltoskodjék az elméje -, addig félig mögé kerülvén a térdhajlatába kísérlek meg rúgni, hogy ha nem is teljesen földre, de térdre kényszeríthessem robosztus alakját.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Okt. 17, 2016 9:17 pm írtam neked utoljára



Asmodeus & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
Régen fogtam újra a kardomat úgy, hogy nem egy testvérem ellen kellett fordítanom, hanem a tényleges ellenség, a démonok ellen. Szinte örömmel töltött el, hogy új, igaz cél érdekében forgathatom ma újra, ugyan is nővéremet, Raguelt megyünk kiszabadítani a démonok karmai közül. A többiekkel szinte feketére festjük az eget, ahogy egy edzett, határozott seregként repülünk a cél felé. Már messziről látni a démonok hordáit. Meglehetősen vegyesnek tűnik a felhozatal innen, de ahhoz képest egész rendezettek. Végül landolunk, s előkapom kardomat, miközben Gabriel emlékeztet minket a célra. Nem a démonok gyilkolásáért, hanem testvérünk szabadságáért jöttünk.
Megigazítom kezemen a kis pajzsomat, majd a többiekkel együtt magam is bele vetem magamat a csatába. A pengém hamar démonok vérétől vöröslik, ahogy ezüst-bordó páncélzatom is. Fürgén és ügyesen mozgok, mikor megpillantok közülük egy olyan harcost, amelynek energiájától a hátam is lúdbőrözik, testvéreim pedig szinte le is sokkolja. Megmentem egy társam életét, ezzel magamra vonva a vértől csatakos, állat módjára harcoló férfi figyelmét. Tőreit kardommal és pajzsommal hárítom, magam is lendületesen és ritmusosan támadok vissza. Gyűlölettel telt szavakat köp rám, mire szinte rá vicsorgok.
- Előbb leszel strigula a pengémen! - kiáltom rá szinte a csata zajában, majd pajzsom felemelve hárítom egy csapását. Azonnal használom valóságferdítő képességem, s míg az ő szemében még ott vagyok és hátrálok két lépést, addig valójában mögé kerültem, majd egy erős és határozott mozdulattal hátba talpaltam. Kardom megforgatva támadtam rá újra, immár a meglepetés erejével.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Okt. 17, 2016 9:34 am írtam neked utoljára



Uriel & Sealiah

Sok idő eltelt már amióta fanyar, emberi sorsra lettem kárhoztatva. Beletörődtem és minden erőmmel azért küzdöttem, hogy túléljem a rossz időket, és egyszer talán újra visszakaphassam szárnyaimat. Gabrielnek jóformán kérnie sem kellett, hogy csatlakozzam csapataihoz, hiszen a hosszú időn át tartó együttműködésünk és kiképzésem anno is meghozta gyümölcsét... ám mégsem voltam elég szerencsés. Egy ideje még azt sem hittem volna, hogy rögtön valami szükség is lesz rám... rám, egy bukott angyalra, aki szárnyszegve indul neki a harcnak. Mégis, amikor a csatatérre érkezem, nem érzem hátrányomat. Mintha a többiekkel egyé tudnék válni. Egy pillanatra lehunyom a szemem, mélyet szippantok a levegőből, és Gabriel végszavával mind nekiindulunk a harcnak. Talán többet nem is fogom majd látni az új reggelt. Viszont ez valahogy nem indít meg, kezemben kígyószerű ostorommal keresem a megfelelő ellenfelet számomra. Páncélom régi, mégis még mindig jól szuperál. Övemhez hozzáerősített fegyvertartómban ott hever vékony, kiélezett kardom. Attól függetlenül, hogy nem harcos angyalnak születtem, még jól ismerem a csata fortélyait, hiszen volt időm 850 évem alatt elsajátítani egy s mást, és  ez már nem az első csatám. Ellenfelem mégis engem talál meg, Uriel arkangyal személyében. Végigtekintek rajta, halovány fintor-mosoly kíséri arckifejezésemet, amikor ismét a szemébe tekintek. Ostorom kéznél van, de egyelőre csak pihentetem, ha szükséges azonnal reagálok.
- Valóban rég volt már, Uriel. - Attól, hogy nem a mennyben töltöm az időmet, még tudok egy s mást arról, hogy mi történik odafenn. Amióta Isten elment, az ark testvérek között kiélezett a levegő, jóformán egymás ellen fordultak. - Semmit sem változtál. - Lassan indulok el, közelebb hozzá, kicsit oldalazva, méregetve őt. - Még mindig a rossz oldalon állsz. - Nem habozok, biztosan nem éri őt váratlanul, de hirtelen lendítem meg kezemet az ostorral és ha sikerül a lábára tekernem, rántom meg, hogy a földre essen. Túl bátor vagyok egy arkkal szemben, de nem érdekel, bizonyítanom kell, hogy igen is így is megállom a helyemet.



Harcharc! • • Öltözék • • Zene • • ©


Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Vas. Okt. 16, 2016 12:15 am írtam neked utoljára
Online


Battletime - Cassael
I'm the demon of Fight, so better for you to run...


Talán sosem kellett még ennyit készülnünk háborúra, mint most. Ashtaroth megadja a módját neki a maga módszereivel, és ez így is van rendjén, hisz mindannyiunk közül ő a legprofibb a szakmában. Minden egyes pontot többször ellenőrzünk, a katonákat újra és újra csatarendbe állítjuk, egy perc nyugalmat sem hagyva nekik az ütközet előtt. Nem mintha azok lennének a mi "kellemetlenkedéseink" nélkül. A halál szelét már most sokan érzik, különösen azok az újoncok, akiknek ez lesz az első ütközetük. Remélhetőleg elengedő volt az a kiképzés, amit kaptak, hogy legalább a felük életben maradjon. Szinte előre látom, ki fog meghalni ma és ki nem, ahogy az arcukat fürkészem. Most legalább mindenki elszámol a lelkiismeretével, hogy mennyit is készült erre az alkalomra és kerülte a henyélést és lustálkodást.
Idő van. Ashtaroth utoljára rendezi a sorokat az egyik szárnyon, míg én megteszem ugyanezt a másikon. Lucifer érkezik, seregszemlét tart. Fejhajtással  köszöntöm őt, mikor előttem is elhalad. Emlékszem még a napra, mikor egy kisebb mértékű, emberek által vívott csata helyszínén alkotott meg engem, miközben az egyre csak hulló halandókat figyelte. Hasonló érzések kavarognak bennem, mint akkor: vérszomj, vágy a harcra, hogy az összes angyalt átadhassam az enyészetnek. New Orleans védelme biztosítva, így még több lehetőségünk van a kaszabolásra és az előrenyomulásra koncentrálni. Már csak az ellenség hiányzik hozzá.
Nem sokkal e gondolatom után meg is pillantom az első tollasokat, ahogy közelednek és földre szállnak. Egy pillanatra elmosolyodom, ahogy felmérem a létszámuk, elhelyezkedésük, fegyvernemük. Úgy látom, előnyben vagyunk, bár alábecsülni így sem szabad őket. Az a legnagyobb hiba, amit bárki elkövethet az opponense iránt. Hátam mögött valaki démoni hörgést hallat, valaki pedig zilálni kezd. Vegyes érzések kavarognak a katonák közt, de mit sem számít ez - a lényeg, hogy jól szolgáljanak a csatamezőn.
A Nagyúr karját emeli, én magam pedig kivonom kardom. A jel megadása után a Tábornok is int, mire szakaszommal megindulunk a szárnyasok felé. Háború energiái csontomig hatolnak, érzem, ahogy megerősödöm tőlük. Minden izmom megfeszül és egyfajta köd ereszkedik szememre, ahogy a két hadsereg összeütközik. Eluralkodik rajtam a harci szellem, szinte eggyé válok vele. Kíméletlenül lököm fel, taposom el az angyalokat, kardom csapásai nyomán véres tollak, végtagok hullanak a porba. Annyit mészárolok le belőlük, amennyit csak nem szégyellek. Szerencsére nem létezik az a mennyiség, ami után megálljt parancsolnék magamnak, hiszen ez az, ami éltet.
Jó pár legyilkolt mennylakó után ideje lesz valami húzósabb ellenfél után néznem. Nem messze tőlem meg is pillantok egy harcos angyalt. Háttal áll nekem, de nem érdekel, hisz az ilyen szituációkban nincsenek szabályok. Határozottan megindul felé, majd mikor a közelébe érek, egy határozott füttyentéssel hívom fel magamra a figyelmet. Amint fordul, rögtön támadok, kardmarkolatom végével ütöm fejbe, ha nem figyel kellőképpen.
- Érzed a halál bűzét, angyal? A páncélodból árad!
Elvigyorodom, remélhetőleg kellőképpen felhergelődik megjegyzésem hallatán. Ha iménti támadásom sikeres volt és szédeleg, egy újabb, jobb irányú csapással sújtva őt próbálom kibillenteni az egyensúlyából. Ha földre kerül, hamar vége lesz, ha még sem, úgy valóban megtaláltam a megfelelő ellenfelet egy hosszasabb párbajra. A tollasok vérétől vöröslő kardom pengéje az ő torkát is felhasítja majd... Bízok benne, legalább is.


No one lives in the end...

 
FelszerelésI am the Warrior ▲ 507 szó ▲

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Okt. 15, 2016 1:28 pm írtam neked utoljára


Angels & Demons
Unus pro omnibus, omnes pro uno.
Bár Raguel húgom kiszabadítása mindennél előbbre való, beismerem, első elgondolásra nem kifejezetten rajongtam az ötletért, hogy szembeszálljak Luciferrel, és a népes démoni söpredékével. Miközben arra kellene koncentrálnom, hogy a magam elé kitűzött küldetésemet teljesítsem, és megtisztítsam a földet az emberi bűntől és förtelemtől, ami egyet jelent azzal, hogy összemérettessek Michaellel, egyáltalán nem okos dolog egy teljesen más csatában meggyengíteni a seregemet. Akármi is lesz ennek az összecsapásnak a vége, sajnos biztos lesznek sérülések és egyéb károk, amiből később hátrányunk származhat. Másfelől viszont melyik angyal, és főképp arkangyal tudna nemet mondani a lehetőségre, hogy megtizedeljük a pokolfajzatokat, akik önként sorakoznak fel erre a célra. Valahol megkönnyebbülés is, hogy nem a saját fajtámmal kell ezúttal szembe kerülnöm, sőt, a közös cél újra egységgé kovácsolhat bennünket, és megmutathatja, hogy az elmúlt évtizedek történései ellenére még mindig egy nép vagyunk, egy oldalon állunk. Kivételek persze sajnos most is vannak. Uriel pártfordulását például egyelőre egyszerűen nem tudom hová tenni. Aztán ezúttal is ott vannak az olyanok, mint például Ramiel, akik most is inkább kívülállót játszanak, és nem hajlandóak csatlakozni testvérük megmentéséhez. A többség azonban szerencsére ez alkalommal is mellettem áll, illetve mögöttem sorakozik fel, és ez nem csak a szárnyukat őrző testvéreimre igaz, hiszen nem egy bukott is kardot ragadott ma ismét, hogy megmutassa, hová tartozik. Közöttük Sealiah, akinek korábban tettem egy ígéretet is a támogatásáért cserébe...
- Ne feledjétek, a cél Raguel kiszabadítása! - kiálltok a seregemnek, mielőtt a roham elkezdődne. Luciferrel ellentétben én nem azt várom a sajátjaimtól, hogy az ellenségből hullahegyeket csináljon. Persze szép lenne, de a mi erőfölényünket ellensúlyozza az ő létszámfölényük, és ahogy már megfogalmaztam, én nem szeretnék túl sok veszteséget ma, elég, ha meggyengítjük őket, és közben egységesen kiállunk egy testvérünkért.
Aztán a két csapat meglódul egymás felé, és kezdetét veszi a csata. Már az első néhány másodpercben sikerül átlyuggatnom néhány jelentéktelen démont, miközben tekintetem a nagyobb fogásokat keresi. Akkor pillantom meg Ashtarothot, aki oldalról közeledik felém támadásra készen. Egy-két személyt félretaszítva indulok meg magam is, kardomat előre tartva, irányába. Nem csak hogy számítottam a jelenlétére, de vártam is ezt a pillanatot, és lám, nem kellett sokat várnom, máris egymásnak feszülhetünk.


Ramiél
WHISPERING AMEN
avatar




☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
61

Pént. Okt. 14, 2016 6:31 pm írtam neked utoljára





    Annak, aki csatlakozik

Credit - Meg annak aki elolvassa

Sokkal távolabb a díszes menettől és azoknak az ellenlábasaitól, az egyik felüljáró tetejét szemeltem ki magamnak, ahonnan ráláthatok a harc kimenetelére, de még mindig kellő távolságban lehetek ahhoz, hogy csak maximum a testvéreim szúrjanak ki. Már ha lesz rá érkezésük, mert most nagyon el vannak foglalva egymással. Hírből már mi is hallottuk mi készül itt, igaz a részletek homályosak. Mondhatnám hogy hidegen hagy a dolog, elvégre nekünk Mihállyal még jól is jönne ha itt ma halomra gyilkolnák egymást, azonban egyikünket sem ilyen fából faragták. Tekintve hogy a testvéreim, még Lucifer is, egy kicsit aggódom értük. A jobbik felem egyáltalán nem szeretné, ha ezek itt ma megölnék egymást a csata hevében, persze ez csak a testvéreimre igaz, a többi résztvevő oly távol áll tőlem, némelyikről azt se tudom ki fia borja. A rosszabbik felem viszont alig várta ezt az összecsapást, ezért is vagyok itt. Nem tudom Mihály tiszteletét teszi-e, de ha nem, úgy valószínűleg tisztes távolban maradok, ebből az állapotból maximum csak egy olyan történés tudna kizökkenteni, ha mondjuk valamelyik testvérem annyira nagy bajban lenne, amibe esetleg én is bele tudok kotnyeleskedni, csak hogy ne harapjon fűbe. vagy ha valaki rám támad, bár én most tényleg nem sok vizet zavarok. Sajnos Atyánk eltűnt, pedig ha itt lenne, kollektív büntetést szabna ki mindenkire, egyből rendet rakva köztük. Ezen tutira röhögnék egy jót, így viszont be kell érnem a kakaskodással ami odalent zajlik.
Lustán nekidőlök a közeli villanypóznának menet közben arrébb tessékelve a kardomat az oldalamon, a kezemben egy üveg whisky, meg egy műanyag doboz, tele meggyes süteménnyel, azt hiszem, legalább is azt mondták ez a neve. Idefele jövet meggyógyítottam egy nagyon büdös öregember lábát, mert nem bírtam elnézni a vonaglását, mikor át akart menni az úton. vagyok ennyire számító és türelmetlen, úgy gondoltam  vagy elfordítom a fejemet és nem nézem -de az nem én lennék-, vagy segítek neki, hogy legközelebb fürgébb lehessen. Aztán félúton egy család árokba borult kocsiját húztam ki az útra, azok meg ezeket az izéket adták. Persze vérig sértve éreztem magam, nem kértem én senkitől semmit, ráadásul alig vártam hogy tovább jöhessek. Azonban annyira akaratos volt mind a két ember, hogy inkább elfogadtam mindent csak előbb szabaduljak. Komolyan, Atyánk azt tanította nekik: "Segíts magadon és Isten is megsegít!", ezek meg ilyen hülyeségekkel traktálnak engem.
Most éppen azzal szórakozom hogy az üveg tetejét lepöccintsem. Tudom én mi van benne, de még sosem kóstoltam és eddig amit már megkóstoltam, azok igen ízletesek voltak. Közben Gábriel és Saariel hátát bámulom miként vonulnak Lucifer és démonjai ellen. Úgy vélem Gábriel amúgy sem örül majd nekem ha rájön itt vagyok, Saarielről nem tudom, Lucifer pedig..nála végképp nem tudom. Egyébként hidegen hagy ki örül nekem, vagy ki utál most ezért. Ha egyiknek az oldalára állnék, azzal megbántanám a másikat és vice versa, bár pont ezért tulajdonképpen még értékes és hasznos is lehetek. Persze nem akarok az lenni, egyenlőre.
- Igen, ez az fivérem!
Bukkan fel belőlem egy gúnyos, de ugyanakkor örömittas megjegyzés, látva a Fényhozó kivonulását és még feléje is mutogatok az ujjammal. Rá kell jöjjek azonban, hogy tök egyedül vagyok itt.
- Ó!
Egyszer körbetekintek, legalább az üveg kupakja lejött közben. Majd ezzel a lendülettel jól meghúzom az üveget.
- Szent teh...khm..
Sikerült olyan slukkot leküldenem, mentem szikrákat látok tőle. Most levegő után kapkodva köhögök, lefelé hajolva az aszfaltnak és közben továbbra is a póznát támasztva, ami most mintha megremegne. Nem számítottam rá hogy ez a lötty ilyen erős lesz.
- Mit isznak ezek, mérget?
Dünnyögök magamban, miután elmúlt a köhögésem, rosszallóan méricskélve az üveget, és bizony vannak ezek az emberek ennyire lököttek. Bár tudom hogy nem méreg, hiszen nem rossz szándékkal adta ide a férfi. Meg kell hagyni egész jó az íze, sőt, valamiért jobb kedvem kezd lenni tőle.


Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Pént. Okt. 14, 2016 3:40 pm írtam neked utoljára



KILL THEM ALl!
No weakness, no pain, no mercy.

Míg mindenki más nézelődik, én seregemet vizslatom. Kemény katonákat képeztem, a két puszta kezemmel, hogy azt lássam ezen a napon arcukon, mit látni kellene minden katona arcán. Elhivatottságot, ölni vágyást és a nullával egyenlő félelemérzetet. Pontosan emiatt törődök magam a kiképzésükkel és nem bízom senki másra az embereimet, mert azt akarom, hogy olyanok legyenek, mint én. Az én seregem tagjai nem félhetnek, futhatnak el, vagy csak rezdülhetnek meg akár egy pillanatra is. Mi vagyunk azok, kik üvöltve rohanunk egy-egy nagyobb csomó közepébe, hogy összezavarjuk az ellenséges sereget, ezért pedig nem lehet félelemmel a szemünkben megtenni.
Szembe fordulok a templom tornyával, hogy intésemre kövessük Lucifert magát és igyekszem eleget tenni egy ígéretemnek is, mit egyik társamnak tettem... Nem törődni az épségével, hanem a csatára, az ellenségre koncentrálni. Éppen ezért robotos menetelésünket követően szinte izgalommal várom, hogy megjelenjenek a tollasok végre az égen. Pár hónappal ezelőtt rajtunk ütöttek és büszkeségemen csorba esett, ezért kétszer-háromszor annyi energiát érzek magamban a bosszúra, mint valaha. Harag bennem igyekszik kitörni, de addig nem engedem neki, míg az első tollast meg nem pillantom az égen. Ekkor Harag mérhetetlen erővel tör ki belőlem, megannyi társamnak energiát adva. Seregem artikulálatlan üvöltésbe kezd, mikor megérzik az energiát, én pedig hatalmas vigyorral az arcomon várok, míg leszállnak nem messze előttünk a fattyak.
Amint megtették a sereg megindul, én sajátjaimmal oldalra vágok, hogy némi futást követően egy csapat harcos közé kerülhessünk, szétbombázva az első, értelmes tűnő alakzatot, amit felvesznek.
Amint közelebb érünk hozzájuk, elüvöltöm magam torkom szakadtából, Haragból pedig feltör a második hullám energia, ami zavart ábrázatot varázsol ezekre az undorító szárnyasokra, míg seregem követ az üvöltésben, hangunktól zeng a csatatér. Egy ugrásomat követően az alakzat közepén találom magam több másik katonámmal, a többiek kívülről igyekeznek körbevenni a tanácstalan fattyakat. Mire földet érek tőreim már kezemben markolom, hogy első mozdulatommal azonnal az egyik söpredék torkát vághassam. Percekig jól haladok a tömegben, legalább annyi hulla vesz már minket körül, mint amennyi álldogál és csodára vár, amikor is egyik ösztönös, öldöklő mozdulatomat az egyik női harcos hárítja, sőt, igyekszem stabilitásomból és magabiztosságomból kizökkenteni, mikor is hirtelen sorozni kezd kardcsapásaival. Felnevetek, hisz nem eszik olyan forrón a kását, pár hárítást követően képes vagyok egyenlően kihozni a harc dinamikáját.
- Téged élvezet lesz kiirtani fattyú. -
Köpöm felé a szavakat és ha elég gyors, tud válaszolni, mert egyetlen pillanatra sem lankad lelkesedésem, folyamatosan felé csapok, torkára célzok.

Megjegyzés: IDE || Szószám: Ide ||  Credit

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Okt. 14, 2016 2:22 pm írtam neked utoljára



Battle at New Orleans
❝ ...Accendo... ❞
Rengeteg elintéznivaló volt. A város védelmét biztosítani kellett, plusz két légiót ki is rendeltem ennek okán a felszínre, főleg mert Lucifer még nyílt csatát is vívni akart. Ehhez több katona kellett, mint amennyivel oda fent berendezkedtünk. Hamar a feje tetejére állt minden, de a többiekkel végül sikerült mindent a helyére állítani. A tetőkön zsinóros lövészek álltak, akik készek voltak a földre rántani bármely szárnyast, aki csak a város fölé repül. Már kora reggel készültségbe volt a város. Iumentummal vágtatva néztük végig a pontokat, hogy minden rendben van-e. Végül a nagyúr parancsára felsorakoztak a harcra hívott légiók a város szélén. Lovammal végig ügettem a sereget, rendeztem a sorokat, még mielőtt a Sátán szemlét tartott volna.
Mindennel elkészültünk, s csak vártunk, hogy megjelenjenek a szárnyasok, akik végül fel is tűntek az égen. Szemeim végig futottak a tiszteken, hadvezéreken. Egyeseket semlegesen, másokat megvetve, megint másokat fojtott örömmel figyeltem. Uriel jelenlétét ugyan nem értettem, noha arkként jelentős erőt képviselt. Pillantásom visszakúszott a földre ereszkedő seregre, azonnal felmértem a létszámot és az esélyeket. Mivel védünk, lovasságot nem állítottunk fel, gyalogok vannak, de azok sokan. Leszálltam Iumentumról, de tudtam, hogy a környéken lesz és számíthatok rá, ha szükségem lesz a segítségére. Figyeltem, ahogy Lucifer elmozgatja a csapatait. Létszámfölényben voltunk, ám erre szükség is volt, hiszen náluk egy harcos angyal akkora erővel ér fel, mint nálunk egy erősebb démon. Előhúzom kardomat, ez esetben már előre ketté van választva ikerpengékké, nem akarok a harcmezőn varázslással időt tölteni. Amint Lucifer jelt adott, magam is jeleztem a katonáknak, s élükön haladva törtem az angyalok közé. Háború energiái teljesen elterjedtek a harcmezőn, Haragéból táplálkozott, ha az megjelent. A vérvágy eközben teljesen elöntött, félelmet és fájdalmat nem ismerve rontottam rá bárkire. Nem kellett sok, pár suhintás és vágás, hogy meglássam az arkot, Gabrielt, akivel közöltem is még, hogy keresni fogom a csatamezőn. Azonnal meg is indulok felé, oldalról támadok rá. Ekkor még fel sem tűnik a lassan közeledő Agramon.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Okt. 13, 2016 6:08 pm írtam neked utoljára


To: Sealiah
bukott vs. ark


Tekintetemet némán futtattam végig - immár sokadszorra - Lucifer seregének katonáin, a démonokon, melyek között egyedül csak én voltam a kakukktojás. Mint egy fehér holló a fekete rajban, még sem kérdőjeleztem meg az itt létemet; helyesnek éreztem azt, hogy Lucifer oldalára álltam, még annak ellenére is, hogy közben szívem szakadt meg a többi testvéremért, akiket így sikeresen magam ellen fordítottam. Egy kicsit olyannak éreztem magam, mintha egy aprócska hal lettem volna a hatalmas árral szemben, mintha bármelyik pillanatban elvihetne magával az a hatalmas víztömeg, hogy aztán soha többet ne találjak vissza a biztonságos helyzetembe. Az ár pedig a családom többi tagja volt, élükön Sariellel, aki a szárnyaimat kívánta levágni. Nem mintha hibáztatni tudtam volna érte - hiszen Lucifer gyermekét hordtam a szívem alatt, a büntetésem pedig az előbb említett kegyetlen hóhéri tett lett volna. Megérdemeltem volna a hanyatlást, mégis tiltakozott ellene az összes létező sejtem. Hogy ebben a baba létezésének is volt valamicske szerepe? Nem tudtam. Azzal viszont teljesen tisztában voltam, hogy nem akarom elveszíteni a szárnyaimat. Nem tudtam volna tovább élni nélkülük, számomra ez teljességgel elképzelhetetlen volt. Épp ezen okokból szerettem volna én szembe kerülni - ha már Gabriellel nem is -, legalább a kedves húgommal, ám Lucifer hangja a fejemben tisztán kijelentette, hogy velük ne törődjek. Nem volt éppen a legjobb alkalom arra, hogy ellenkezni kezdjek vele, így inkább csak némán bólintottam, tekintetemet az övéibe fúrva. Próbáltam kizárni a gondolatot, hogy gyerekkel a hasamban megyek csatába, démonok oldalán harcolva, és extra óvatosnak kell lennem, ha nem akarok a későbbiekben nagy bajt a fejemre - Lucifer jóvoltából. Inkább haladtam a tervei szerint, és a többiekkel együtt indultam meg, amikor kiadta a jelet. Habár először a szárnyaim segítségével tettem meg a távot, kezemben a már jól ismert és igencsak kedvelt fegyveremmel, viszonylag hamar a földön való közlekedésre váltottam. Ahogy kívánta, elkerültem a többi testvérünket, helyette egy, a csata kemény magjától kieső helyen szálltam le. Ha úgy akarja, itt már biztosan tudok vigyázni a gyerekre. Ha pedig nem... Ez utóbbiba nem akartam belegondolni, inkább megráztam a fejem, majd egy gyors mozdulattal fordultam körbe a tengelyem körül, és vettem szemügyre a körülöttem lévőket. A legközelebbin viszont azonnal megakadt a tekintetem, ajkaimra pedig egy halvány, de annál vészesebb mosoly került, ahogy elindultam felé, készenlétbe állítva a fegyveremet. Nem mintha olyan jól ismertem volna a hölgyeményt, oh, dehogy. Azonban tisztában voltam azzal, hogy ki ő, így azzal is, hogy jelen állapotomban megfelelő ellenfél lesz számomra.
- Rég találkoztunk, Sealiah.  



 

Agramon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
25
☩ Keresett személy :

Szer. Okt. 12, 2016 10:14 pm írtam neked utoljára



To Friends & Foes

- You be a fightin' man
Make all the cash you can
Don't mix and feel your tide
They wanna risk their lives...

Már nagyon vártam ezt a napot: végre begyűjthetek pár kiló tollat az új párnáimba. Sajna időnként cserélni kell őket, elvégre sem "tanulni vágyó" succubus vendégeim, sem az egyéb ilyen-olyan okokból az ágyamba kerülő hölgyikék nem szokták kímélni őket. Ez főleg a fiatalabbakra jellemző. Nem tudom, melyik gagyi tinifilmből szedték ezt, hogy a párnákat darabokra kell szedni szex közben, de legközelebb velük fogok újakat varratni, az is biztos.
De most koncentráljunk a feladatunkra. A megkopasztani való angyalka Gabriel, az stimmel. Alig várom, hogy kardommal lesújthassak arra a két pihecsomóra a háta közepén! Öröm lesz hallani az ordítását.
- Takin' all you can
Riskin' ain't in the plan
Feel the boots upon the ground
Trouble brewin' all around...

Próbálom közben a katonákat biztatni egy kis rock 'n' roll-lal, de nem nagyon díjazzák a dolgot. Ehh, műveletlen, söpredék banda! Hát mire tanítottak titeket, he?? Mifélét hallgattok, mikor éppen nem csináltok semmit? Ja, hogy Ashtaroth-nál tabu az ilyesmi? Már mindent értek. Itt is hagyom inkább őket, még mielőtt Phelgor jelentené, hogy itt szimatolgatom a csatarendet. Most nincs kedvem a nőt inzultálni, majd csak talán az angyalok csontjain táncolva, miután végeztünk itt.
Visszaosonok a helyemre, s rá pár percre Lucifer is visszaér a seregszemléről. Egy biccentéssel üdvözlöm ismét köreinkben, a csapat élén. Elindulunk és a templom nem sokára feltűnik a horizonton. A vér egyre csak pezseg ereimben, ahogy közeledik a pillanat. Vigyorom senki se bírná lekaparni az ábrázatomról. Másra se tudok gondolni, csak arra, hogy angyalhúsba mártsam a pengém, kupából igyam a vérüket és meghághassam a...! Oh, hogy mindent meg kell ölni? Ne már, Főnök! Legalább egyet hagyj meg nekem, hadd kínozzam meg, hadd visítson a kis férge, az alávaló, utolsó, aljas kis tollas szajha!
Hallani is lehet már a távoli szárnycsapásokat. Közelednek. Lucifer karját emeli, kis időt sem hagyva a szárnyasoknak, rögtön csatába indít minket. Igennnnn, igenigenigenigen.... Magam is kardot rántok és őrült, ördögi mosollyal várom, hogy démonaink összeütközzenek az angyalokkal. Még nem megyek utánuk, egyelőre Lucier mellett állok. A célpontom Gabriel - őt keresem feketévé váló szemeimmel, és meg is látom páncélját, ahogy megcsillan a fényben. Nagyuramra pillantok, jelzésére pedig az ark irányába indulok. Próbálom megkerülni, hogy meglepetésszerűen támadhassam meg. Szinte izgatottan várom már, hogy íriszeibe pillanthassak; hogy megtudhassam, mitől is retteg a legjobban.



Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Okt. 12, 2016 6:31 pm írtam neked utoljára


Eljött az idő arra, hogy végre valahára leszámoljak Sariellel és Gabirellel. A testvéreim, szeretem őket de ahhoz, hogy a terveim sikerüljenek szükséges ez a feláldozás. Meg persze Sarielt nem csak a terveim miatt akarom eltenni láb alól. A születendő gyermekem miatt is. Azt mondta, hogy addig nem fogja levágni Uriel szárnyát míg benne van a kicsi, de utána már semmi sem tudná meggátolni benne. Akkor pedig a porontyomat hordozó nő kész idegroncs lenne, ami nem megfelelő állapot egy gyerekfelnevelésére. Hát én pedig tudjuk, hogy nem vagyok egy kimondottan apuskodó személy.
New Orleans szélén sorakoztatom a hadseregemet. Ahogy körülnézek, látom, hogy itt bizony van mindenféle démon. Rang nélkülitől kezdve Lordig. Agramonnal már a csata előtt jóval egyeztettem arról, hogy ő kivel fog küzdeni. Bízok benne, tudom, hogy meg van az ereje hozzá. Páncélom megcsillan, ahogy szép lassan sétálok el a sereg előtt, szemeim az arcokat futtatják, érzelmeket keresek rajtuk. Az idősebbeknél az ölési vágy, a fiatalabbnál a félelem. Félmosollyal nyugtázom ezt, majd előveszem a kardom és az égre mutatok.
- Öljük meg mind! A hangomat nem emelem, mégis robajszerű vége. Egyenesen a városszéli templom felé vezetem az alakulatom és a szemeim az eget kémlelik, amint meglátom az első tollakat fent, a főbb tábornokaimon végigfuttatom a tekintetem, majd a legvégén Uriel-en áll meg az.
~ Ne foglalkozz Sariellel és Gabriellel. Agramonnal azt megoldjuk. ~ Küldöm neki még telepatikusan a szavakat, s amint leszálltak és meglátom Sarielt elmosolyodva emelem fel a kezem a levegőbe, ahol szép lassan ökölbe szorítom. Jelezést adva a támadásra. Szárnyas banda, meghaltok.

»Csataaa«


// Nincsen sorrend, csak annyit kérnénk, hogy tüntesd fel, hogy kinek címezed a reagodat. Ha valakinek esetleg nem jut pár, az nyugodtan csatlakozzon be egy másik játékába és akkor menjek a 2v1 Wink Vagy szól, és akkor mesélőivel megoldjuk. Jó játékot kedveskéim.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
A Nagy Csata
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: