• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Saiva
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :
☩ Play by :
Cara Delevingne
☩ Pokol vagy menny? :
Egyértelműen Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Ápr. 29, 2017 1:09 am írtam neked utoljára



Belial & Saiva
Need some help?


Bevallom, elég rég törtem már be számomra veszélyes területre. Lehet, hogy kissé kiestem a gyakorlatból, de szinte biztosra veszem, hogy még mindig profi szinten megy a dolog. Habár afelől kétségeim vannak, hogy kifelé is ilyen egyszerű lesz majd az út.
De miért is osonok épp be az ellenséghez? Hát nem kalandvágyból, az biztos. Eredetileg nem terveztem, hogy ide fogok tévedni, utam mégis a Szakadárokhoz vezetett. Micsoda primitív banda! Életem egyik unalmasabb korszakára emlékeztetnek, amikor a barbár mészárlásokon és a háborúzásokon kívül semmi izgalmas nem történt. Emlékszem, már alig vártam, hogy végre lépjen valamelyik irányba az emberiség, változzon meg egy kicsit, hátha végre megint szórakoztató lesz köztük időzni. Szerencsémre így is lett, és végre kibontakoztathattam tehetségemet az alkudozásban.
Az erdő csapdáin nem volt egyszerű átjutni. Sikerült megkerülnöm a legtöbbet, azonban volt, amelyikbe majdnem belebotlottam. A fene essen ezekbe a szánalmas kis halandókba... Mindig bekavarnak, ráadásul imádják keresztülhúzni a számításaimat. Nem mintha annyiszor sikerült volna nekik, de azért volt egy-két szép pillanat, amire nem szívesen gondolok. Már csak azért se, mert még nekem kellett utána helyrehoznom, amit ők elrontottak. Csak annyi mázlim volt, hogy nem egy világméretű bakit okoztak, így igazából csak a terv megvalósítására szánt időt kellett meghosszabbítanom.
A fák között még korábban szemtanúja voltam, ahogy a Szakadárok elkaptak egy démont. Újabb indok, amiért gyűlölöm őket. Ezért is merészkedtem beljebb a területükön, hogy valahogy kiszabadítsam pokolbéli társamat.
Bevallom, nem a rejtőzködéshez öltöztem ma, s sokkal inkább volt kedvem hozni a régi formámat, mint béna emberi göncökbe bújni. Ugyan a modern korban járunk már, ez mégsem akadályoz abban, hogy egy kicsit visszatérjek ősi szokásomhoz, és istennőt játsszak az egyszerű népek előtt. Szokásos módon magamra öltöttem kedvenc nyakékemet, aminek segítségével még építek egy kicsit külsőm hatására: a lánc fekete füstöt von körém, s ezáltal sokkal démonibb az összkép. Nem fogok hazudni, egyszerűen imádok a látványra építeni. Ez is egyike a rossz szokásaimnak, amik nélkül már nehezen tudom elképzelni az életet. Hiszen úgy sokkal élvezetesebb, ha az utadba kerülők már a látványodtól libabőrösek lesznek.
Lenne egy kiváló kérdésem, amit szerintem már előttem nagyon sokan feltehettek: miért kell folyton őrt állni?
Egyszerűen nem tudom megérteni, mi okuk lehet ezeknek a szerencsétleneknek folyton itt keringeniük. Akár az aprócska hangyák, nyüzsögnek a bolyban - ami ez esetben egy romos állapotú épület -, és naphosszat dolgoznak. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ezeknek egyáltalán nincsen céljuk az életben. Azon kívül, hogy a természetfelettieket irtják, máshoz nem értenek. Vajon mi lenne velük, ha egyszer csak minden fajtámbeli megszűnne létezni?
Kijátszva az őrséget elérek egy megviselt kinézetű ajtóhoz, amelyről már igen szépen lekopott a festék. Mivel más helyiséghez nem vezet ez a folyosó, valószínűnek tartom, hogy itt lesz, akit keresek. Alig néhány méterre innen négy őrbe is majdnem sikerült belefutnom, de szerencsére ügyesen elkerültem őket.
Az ajtó mögül tompa hangok szűrődnek ki, ha jól sejtem két férfi beszélget. Hallhatóan az egyikük a démon, és nincs valami jó állapotban.
Nem várok többet két percnél, ezután pedig szinte észre se lehet venni, ahogy a sötét szobába vezető ajtón besurranok. A nekem háttal álló Szakadárnak sejtése sincs, ki van mögötte, így kihasználhatom a meglepetés erejét. Kezemben már fel is villan egy obszidián penge amely egyenesen a férfi torkához szorul, s egy apró mozdulattal el is vágja azt.
- A szívét hagyd meg nekem... - szólalok meg, ördögi vigyorral az arcomon - A többi a tiéd lehet.
Miközben a pasas összeesik előttem, a fogolyra pillantok, akit ördögcsapda vesz körül. Ó, még ez is..!
Nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam.


Paint it, black ⋮ 572 ⋮ Jégnyalókaaa *-*


Belial
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Rang :
Démon-lord
☩ Play by :
Ian Somerhalder
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Ápr. 28, 2017 4:02 pm írtam neked utoljára





To Saiva

Ha megmentesz, kapsz jégnyalókát

Igen, igen tudom, hogy hülye vagyok és szerencsétlen nem kell ezt az orrom alá dörgölni kedves Nagyapa. Mert hát mit hoz a sors, a kínzómesterből egy alany lett. Mert én abban a hitben voltam, hogy a Szakadárok területére belépni tök veszélytelen és teljes biztonságérzetben lépkedtem az erdőben, ahol valamiféle szenteltvizes gőzt szívtam be a levegőből amitől elvesztettem a tájékozódási képességeimet és így hátulról megtudtak lepni egy olyan zsákkal ami szintén át volt itatva ezzel a rohadt vízzel. Nem tudom mennyi ideig voltam kiütve, de most arra kerek, hogy folyamatos, elviselhetetlen fájdalmat érzek a testemen belül mintha valami marná azt. Akkor kábán lepillantok a karomra és látom, hogy infúziósan adják be nekem azt az idegesítő vizet. Most a tekintetemmel körbejárom a sötét szobát, hogy menekülő útvonalat keressek vagy esetleg egy olyan tárgyat amivel levághatom magamról azt, ami teljesen elveszi az összes erőmet. De semmi, ablaktalan a helyiség csak egyetlen egy ajtó van benne, hogy még véletlenül se tudja felhasználni szegény démon a különféle bútorokat. Lepillantok a lábam köré és morogva kommentálom azt, hogy még egy ördög csapdát is festettek fel, ami önmagában nem lenne probléma hisz játszi könnyedséggel tudnám azt feltörni egy kis mágia segítségével de így, hogy még folyamatosan gyengítenek is tudom, hogy külső segítség nélkül nem fog menni.
Ekkor nyílik az ajtó és belép rajta egy fickó. Óóó nem hiszem el, az öregapci velem van és tényleg kapok segítséget csak egy szóra? Ohh, ez az! De minél közelebb jön a szerencsétlen rájövök, hogy bizony ez nem egy démon hanem egyike azoknak akik elkaptak engem. Hunyorogva felpillantok a faszira.
- Hoztál nekem jégnyalókát vagy fagyit, vagy valami édességet? Egy erős húzással megpróbálom leszakítani a karomról a bilincseket, de nem tudom.
- Látom, hogy még mindig van elég erőd. Nézem a keze mozgását és a kúrámba injekcióz még valamit, és néhány másodperc múlva meg is tudom, hogy mi az egy fájdalmas kiáltással.
- Uhh, só? Ez most komoly? Nyögöm a szavakat nehezen, majd elnevetem magam, majd hirtelen elhallgatok és aztán pedig a fekete szemeimmel pillantok fel rá, ha lehetne ölni a tekintetemmel már rég a Pokolban égne.
- Gyerünk, élvezd ki. De ha kiszabadulok, és úgyis kifogok, élve eszlek meg!




Cassael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
206
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jan. 07, 2017 9:10 pm írtam neked utoljára
Online


Abbadon & Cassael
Every angel is terrifying
Amennyiben szemhéjaimat tovább tudom szűkíteni a látómezőm csekély hányadának megtartásával, úgy megteszem, amint kikéri magának a saját szájából nemrég aláhullott megnevezés újonnani felhasználását általam. Ha valami emberi benne, az nem más, mint megérthetetlenségének mértéke, jelentős problémát okoz jelen helyzetben ugyanis megállapítani, mégis mi forog elmetekervényei között.
- Te mondtad, elvettem egy kisgyermek játékait, s ezáltal magadra céloztál - okítom ki, egy őrülttel való kommunikáció bizalmatlan talaján lavírozva. Meglehet, démon létére memóriabéli hátrányai vannak, vagy éppen a száján kieső gondolatokat nem tudja rendszerezni, bár meg kell, hogy valljam, ő lenne az első effajta emberi defektusokat magán hordozó, a poklot szolgáló létforma. Viszont, ha így is volna, szimpátiámnak leghaloványabb megnyilvánulását sem adományoznám neki, azután, egy kisebb tábornyi emberrel végzett az elmúlt percek alatt. A halandók védelménél fontosabb és sürgetőbb feladatot aligha lehet találni, igaz, a mostani áldozatokat legfeljebb az Úr hozhatná az élettel összeegyeztethető állapotba, azonban gondolnom kell a jövőbeli szerencsétlenekre, akiknek összeakadna az útja ezzel a fertelemmel.
- Vagy nem - közlöm, egyúttal tudatosítva vele, nincs szándékomban egérutat szolgáltatni neki. A legyőzéséről ekkora magabiztossággal már nem nyilatkozhatnék, nyilvánvalóan erősebb fajtából való, és amennyiben ismeretes emellett a mágiában, még nagyobb hátrányaim lesznek, ellenére annak, én Isten, s nem egy elkorcsosult arkangyal szüleményeként teremtettem e világra.
A reflexeit felmérendő támadás után - amelyet máskülönben játszi könnyedséggel hárított -, komolyabb stratégiákat kezdek forgatni gondolatvilágom tengerén, amiben nem is az erőfölénye, inkább bosszantó szócséplése, s önelégült vigyora zavar meg a legjobban.
- Nos, ha eddig terjednek mentális képességeid, nem bánom, hívj, amiképpen óhajtasz, s amíg még életben vagy - közlöm vele, higgadtságot forszírozva magamra, ne a düh és türelmetlenség irányítson, hanem a kiegyensúlyozottság. Ezen elhatározásom oltárán születik meg a támadását hárító taktikám, amelynek végén még annak ellenére sem használom ki a helyzet adta előnyt, hogy egy démon áll a pengém másik oldalán. Megsebesíteni egy dolog, leszúrni megint más, azzal épp olyan gyáva förmedvénnyé lennék, mint ellenfelem maga. Ám, hogy miképpen, de még a vágásomat is képes hárítani, pedig ügyeltem rá, addig ne leplezzem le magamat, míg háta mögé nem keveredtem. Voltaképpen fizikai képtelenség, ilyen hirtelen és hamar forduljon, a megfelelő mód reagáljon, persze megeshet, jócskán alábecsültem a démont.
Bizonyára a megdöbbenésem, amely odafigyelésem mértékét alaposan romba dönti, s engedi, kiverje kezemből a fegyveremet, de nem érzem magamat kevesebbnek, védtelenebbnek a hiánya okán. Ha óhajtom, szempillantás alatt ismét az ujjaim között tudhatom, mégsem apellálok erre, egyelőre még nem.
- Elég volt, valóban. Jobb ötletem támadt - biccentek felé, mindeközben visszahúzva szárnyaimat, ne képezzenek többé támadási felületet a számára, vagy éppen előnyt nekem. Eztán megindulok az irányába, magabiztosan, de sejtve, sok jót nem vár tőlem, ezúttal is bevetem a tudományomat önnön magam elrejtésére. Egyrészt láthatom, valóban képes-e érzékelni annak ellenében, minderre eddig még egy démon sem volt kompetens, másrészt testközelbe kívánok kerülni vele. Amennyiben általam váratlan praktikákkal nem leplez le, és valóban közel tudok hozzá férkőzni, nem fáradok holmi támadással, inkább a homlokának érintem mutató- és középső ujjamat, hogy memóriájának rejtekében kutathassak. Nem éppen veszélytelen egy démon elméjét firtatni, ám azzal is tisztában vagyok, kilétéről, valódi erejéről, a Pokolban elfoglalt helyéről és szerepéről puszta vallatással nem nyerhetnék információkat.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Dec. 31, 2016 8:47 pm írtam neked utoljára








Welcome to
the new age!



"You know what my plan is? I don't have one. I'm just gonna keep on smashing Daddy's already broken toys and make you watch."

- Kisgyereknek? Az olyan… emberi – mondtam válaszul az angyal mondata hallatán. – És én közel sem vagyok ember! – Szemöldököm összeszűkült a feltevés hallatán, ugyanis nem gondoltam volna, hogy egy emberi lényhez fognak engem hasonlítani, ami, nos… lássuk be, eléggé alantas szerep lenne. Alapból nem kedvelem a két lábon járó halandókat, túl sok bennük a remény, még akkor is, mikor már túl késő.
Figyelem az angyal reakcióit. Nem azért, mert kíváncsi vagyok, még csak azért sem, mert félek tőle, hiszen mitől is félnék? Csupán azért, mert ki akarom élvezni minden egyes percét a szárnyas barátomnak, aki nem mellesleg elrontotta a szórakozásom. Amint a szemébe néztem már tudtam, hogy min gondolkodik. Meg akart akadályozni az emberölési kísérletemben, de nem járt túl nagy sikerrel és ez most dühíti őt, vagy inkább csak furcsállja, de mit lehetne tenni? Szórakozottan megemelem a vállam, mintegy jelzésnek, hogy hahotázásomon kívül másra is képes vagyok és válaszolok.
- Mondhatom szépen belerondítottál! – Dorgáltam meg az előbbi kijelentése miatt és a tette miatt. – De nem vagyok elkeseredve. Lesznek majd mások!
Le sem tagadhatnám, hogy élvezem ezt a kis évődésünket, de sajnos ez a pillanat sem tarthat örökké. Szomorúan elhúzom a szám, amikor rádöbbenek erre, bár az egész csupán a színjáték részét képezi. Tördelem a kezem egy pillanat erejéig, majd az angyalka szemébe nézek és várom támadását.
- Ne legyél ennyire kibukva édes! Én mindenkire ilyen hatással vagyok! – Gonoszan mosolyra húzom a szám és kitértem a penge elől.
Szeméből kilátszódott a düh, a méreg és az undor együttese, de nem is törődtem vele. Tisztában voltam saját erőmmel és nem voltam hajlandó csak úgy megadni magam, mert az nem az én szokásom.
- Ó, Cassael… Nekem mindig is angyalka maradsz! – Hecceltem és figyeltem, ahogy szemeit forgatja a beceneve hallatán. – Nem értem… őszintén nem értem, miért nem tetszik neked ez a becenév!
Cassael. Nem igazán érdekelt a neve, amúgy sem fogom túl gyakran használni a jövőben. Visszaemlékezve, lehet már hallottam ezt a nevet, de sohasem érdekelt a dolog annyira, hogy akár a kisujjamat mozdítsam meg miatta. Egyszerűen más céljaim vannak és az angyalka nem szerepelt a listámon.
Elismerőn hümmögök, amikor az angyal erejét bevetve próbál megszúrni a lapockáim között, de pont időben lendültem a penge útjából, így hát nem talált. Okulva az ellenfelem találékonyságán én is bevetettem egy kisebb trükköt. Egy hirtelen mozdulattal kivertem a pengét a kezéből majd hátráltam, mintha csak játszadozni szeretnék.
- Na, ezt már nevezem angyalka! – Elismerésem persze csak provokáció, semmi igazságtartalma, jelentősége nincs, ami azt illeti, csupán egy kis hecc. – Szeretnél még egy kicsit táncolni vagy elég volt ez a kis bemutató is?




* Cassael & Abbadon * Born to be wild * A *




Cassael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
206
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Dec. 17, 2016 8:06 pm írtam neked utoljára
Online


Abbadon & Cassael
Every angel is terrifying
A démon elégedetlenkedéstől roskadó szavai nyomán enyhén összeszűkítem szemhéjaimat, ám bárhogy méregetem alávaló voltát, valamiképpen nem fér össze kijelentése a valóság látványával.
- Nem gondoltam, kisgyereknek hiszed magad - jegyzem meg reszelős hangon, azonban indíttatását már későn veszem észre, megemelkedő kezét nem tudom egyéb cselekvésre bírni, éppúgy a tudatát sem befolyásolhatom ily’ távolságból kíméletlen tette eltérítésének érdekében. Egy kérészéltű momentum erejéig behunyom szemeimet, hallva a szerencsétlen halandó testének tompa puffanását a fagyott, kemény földön. Attól tartok, a többiek sem jártak nagyobb sikerrel, s csupán hibáztatni tudom magamat azért, hagytam egy pillanatnyi időt is a szörnyetegnek. Révén, megmenteni itt már nem tudok semmit és senkit, nem sürgetem a támadást, persze feledni sem feledem.
- Még mindig kegyesebb véget értek, mintha végigjátsszák az ízléstelen vízióidat - szűröm ki fogaim között, ugyanis érlelődő dühöm nem óhajt csillapodni, hiába tűnik logikusnak meglátásom, attól még nem lesz egyszerűbb feldolgozni az ártatlanok halálát. Újabb értelmetlen gyilkosságok a Pokol szökevényeinek az utóbbi időben egyre jelentősebbé váló térhódítása által, s alig akadunk csupán, kik tulajdonítanánk bármi relevanciát a hirtelen kélt előbukkanásuknak. Ennyi elpazarolt év, s testvéreim továbbra sem látnak tovább az egymás ellen dúló háborúnál, pedig nem lenne szabad szemellenzővel járnunk a világban. Ettől függetlenül, ha csupán egyedül is vagyok meglátásaimmal, én nem fogok ölbe tett kézzel várni s némán szemlélni unaloműzésből fogant tetteiket.
- Ha valami miatt megfájdulhat a fejem, az te vagy, démon - vetem oda neki, kiélezett figyelemmel kísérve közeledését, amely bőséges magabiztosságáról kíván tanúbizonyságul szolgálni. Mind egyformák, ám gyakorta ez válik előnyömre az erősebb példányokkal szemben, tehát nem is pazarlom az időt további szócsépléssel, kezem ügyébe engedem angyalpengém ezüstösen fénylő voltát, majd egy szemforgatással konstatálva jelentéktelen megjegyzését, támadásba lendülök.
Várható volt, könnyedén hárítja próbálkozásomat, csodaszámba is ment volna, ha együltében végezhetnék egy, az emberekre effajta erős behatással bíró példánnyal. Nyilvánvaló, hogy nem egy átlagos démon, kivel összesodort a sors, azonban harci kedvemet eme aprócska tényező cseppet sem szegi.
- Cassael. A nevem Cassael - okítom ki újabb szemforgatás közepette, megelégelve idétlen beceneveit, melyeket nem átallott rám ragasztani. Ennél többet viszont nem fecsegek, felkészülvén jó előre beharangozott támadására, védekező pozícióba helyezem testemet, de mielőtt még komoly közelségbe érhetne, bevetem kedvelt praktikáim egyikét. Ostoba nem vagyok, puszta fizikai erőmmel szegüljek ellen egy effajta démonnak, inkább az eszemet hasznosítom, s tudományomat a valóság elferdítésére. Többnyire a közlekedés lerövidítéséhez, és apró jótéteményekhez szokásom latba vetni, ám jelen esetben is jó szolgálatot tesz, miként fizikai valómat egy szempillantás alatt elkendőzöm ellenfelem előtt. Persze, lendületét csillapítandó nem szeretnék egy helyben ácsorogni, oldalvást kitérve, és néhány pillanatnyi előnyömet kihasználva a háta mögé kerülök, hogy egy hosszanti vágással ékesíthessem lapockáinak közét, amennyiben eljutok idáig a tervemben, s nem lep meg egyébbel. Alávaló annyira nem vagyok, hátba döfésével nyerjem meg magamnak a csatát, s magamat sem rejtőztetem sokáig, révén, mentális energiámból tartalékolnom kell még a továbbiakhoz.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Dec. 11, 2016 9:25 pm írtam neked utoljára








Welcome to
the new age!



"You know what my plan is? I don't have one. I'm just gonna keep on smashing Daddy's already broken toys and make you watch."

Sosem szíveltem túlzottan azokat a démonokkal, akik ellenem szövetkeztek, azokat meg pláne, akik alattam szolgáltak. Nem szerettem, sőt, nem tűrtem el azt, hogy kihallgassanak. Szerettem a saját dolgaimat fű alatt intézni, úgy, hogy nem kell beszámolnom senkinek sem, valószínűleg ezért is tervezem azt, amit. Visszatérve a démonokra, nem szeretem sokáig húzni az ilyesmit. Jobb előbb elintézni nem igaz?
Néha még most is meglepődök egyesek tudatlanságán. Mintha egyszerű emberek lennének, akik azt remélik, hogy van esélyük ellenem. Küzdenek az életben maradásért s reménykednek, hogy megélik a másnapot, ami persze sosem jön el. Az ilyen hozzáállást nevezem együgyű, hozzá nem értőnek mivel annyi eszük nincs, hogy próbáljanak valamiféle hihető magyarázatot kitalálni, azt pedig tálalni előttem – nem mintha többet érnének el vele. Megrázom a fejem és rosszallón összehúzom a szemöldököm.
- Nem lesz ez így jó, nagyon nem… - dörmögöm saját magamban miközben éppen egy letört faágat lépek át s kezemmel elhúzom az arcom előtt ágaskodót. Érzékszerveimet kiélesítve követem az áldozatom, aki az egészből mit sem sejtve, kicsit megkönnyebbülten meséli el a történteket a társainak. Összedörzsölöm gondolatban a kezem s kezdem értékelni a sors jelen esetben kedvező húzását. – Jó kis móka lesz! – Jelentem ki s a következő pillanatban már ki is léptem a játszótérre, hogy én se maradjak ki a szórakozásból…
Elmondani nem tudom, mikor volt részem utoljára egy ilyen óriási mókában. Valószínűleg nem túl régen, de most ez a kis színjáték legalább kiszellőzteti majd a fejem valamennyire. Annyira fárasztó tud lenni, hogy napról napra egyre több információt kell megjegyeznem s annyira kimerítő, mikor a sok agyatlan tőlem várja az okosságot… Egyszerűen meglepnek néha az alattvalóim a sok hülye kérdéseikkel. Mindent a szájukba kell rágnom, amihez már egyre kevesebb türelmem van… De inkább koncentráljunk a jelenre!
- Na, ezt már szeretem! – mondtam miközben figyeltem, ahogy engedelmeskednek nekem ezek a halandók.
Tekintetem el-elkalandozott egy rövid ideig s az járt az agyamban, hogy mégis mit láthatott bennük Isten és mit látnak bennük az angyalok. Az emberek semmire nem jók, háziállatnak is túl gyengék. Porszemek a gépezetben és az összes közülük nem ér annyit, mint egy erősebb démon. Ha jobban belegondolok nem is igen érdekel erre a kérdésemre a válasz, amolyan érdekesség az egész, semmi több…
Egy kicsit később a semmiből feltűnő alak vonja magára a figyelmem, aki az ujjait a hunyó játékosom halántékára helyezve próbálja kitörölni az emlékeit. Nem tetszésemnek hangot is adok.
- Nem szép dolog elvenni a kisgyerekek játékát tőlük, nem tudtad? – Megrázom a fejem és mímelt rosszkedvvel csettintek ujjammal. Nem tudom, miért kedvelem ezt a mozdulatot annyira, de szeretem. Csettintésem után mintegy parancsszóra a távolodó emberi alak elcsuklik és holtan rogyik össze. Nem kell ellenőriznem, hogy tudjam, ugyanerre a sorsra jutott a többi házi kedvencem is. – Látod mit tettél? Belerondítottál a játékba…
Súlypontomat bal lábamra helyezve ingatom a fejemet s karba font kezeimmel figyelem az angyal mozdulatait. Mondanom sem kell, nem igen lopta be magát a szívembe ez az angyal sem. Semmi fantáziája nincs s csakúgy, mint a többi hozzá hasonló, ő is próbál a szerencsétlen emberiségen segíteni. Lefogadom, az angyali rádión értesült az én kis játékomról, aminek pár pillanat véget is vetett.
- Az a fránya rádió… csodálom, hogy nem fájdul meg tőlük a fejed, angyalka – érzem, hogy tekintetével engem bámul, szemmel tart. Mintha fel akarná mérni az ellenfelét. Közelebb lépek hozzá ezzel is kifejezve, nem félek tőle. Tudom, hogy mik a korlátaim és mik a hozzá hasonlók gyenge pontjai, s ha kell ki is használom.
- Nocsak, az angyalkának játékszere is van! – Tekintetemmel az angyalpengére pillantok éppen annyii időre, hogy gyorsan kitérhessek az első támadás elől és jobb kezemmel meglökjem az angyal bal vállát. – Igazán hatásos belépő volt drágaságom! – Elnevetem magam. – De most én jövök! – Mondom és érzékelem, ahogy a szemem elönti a feketeség. Hagyom, hogy az erőm szétáradjon tagjaimban és elrugaszkodok. Lehet, nincsenek szárnyaim, de azért egy-két trükk az én tarsolyomban is lapul…



* Cassael & Abbadon * The House of The Rising Sun * A *




Cassael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
206
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Dec. 11, 2016 8:28 pm írtam neked utoljára
Online


Abbadon & Cassael
Every angel is terrifying
- Te sem találod a helyed a világban, jól mondom? Ötleted sincs, merre lehet a gazdád, vagy, hogy visszatér-e valaha… - szólalok meg csöndesen, s bár tekintetemmel az éjszakai égbolt csillámló bársonyruhába öltözött voltát kémlelem, ujjaimmal addig a mellém telepedő, nagyobb testű kutya bundájába túrok, szimpátiáját azonnal elnyervén a legelső, ártalmatlan s neki bizonyára jól eső simítással. Szemem sarkából még ekképpen is kitűnően érzékelem, figyelmét töretlenül nekem szenteli, s máskülönben az arcomnak csapódó, a környezet hűvösével erős kontrasztot képező, meleg lehelete sem engedne más következtetésre jutni.
Ritkák az ilyen nyugodt, csendes esték, elmémet szinte féktelenül szokásuk ostromozni a múlt, a jelen s a jövő problémáinak, azonban ma minden elnémult. Tudtam, hogy jó ideig nem lesz ehhez fogható lehetőségem, tehát nem késlekedtem megkeresni a helyet, hol régebben gyakorta megpihentem egy-egy éjszakára. A város területén kívül eső erdőségek, a falak mögött rejtező emberek képzeletével ellentétben békések, gyámoltalanok, hiszen ki egy adott territóriumban nem lel eleségre, az tovább áll. Érvényes ez minden, az ösztöne által vezérelt humanoid lényre, amelyeket olyannyira félik az egyszerű halandók, persze kétségtelen, számukra odabent a biztonságosabb. Egy egészen kicsi részem örvend is, hogy egyedüli társaságomul pusztán ez a szelíd, négylábú szegődött, nem más.
- Talán így a legjobb. Magad döntheted, merre vigyen az utad, hogyan alakítsd létezésed. De te is inkább a halandód társaságát szívlelnéd, nem igaz? - eresztem le pillantásomat az aranyozott bundájú ebre, aki változatlan örömmel és érdeklődéssel hallgatja szavaimat. Egészen addig, míg az éjszaka békés csendjébe kíméletlen ékként nem fúródik egy nő velőtrázó sikolya. Négylábú barátom mozdulatait leképezendő, felkapom a fejemet, s ösztönösen fordítom a hang feltételezett irányába, azonban az előbbi kiáltás csupán előfutára volt a többi, ha még a középkort élnénk, úgy tippelném, vérre menő csatából származó ordításának. Mindezzel egyetemben érzékeim szinte egyszerre terhelődnek le a megannyi ima és könyörgés okán, amelyeket nem közvetlen nekem címeznek, azonban szabadon szárnyalnak, öntudatlan kutatva valaki iránt, akinél megértésre lelhetnek.
Nem késlekedek hát talpra állni, szárnyaimat kitárandó a magasba emelkedni, de az imák egyszeriben elhallgatnak, az erdőt háborgató, korábbi zajok pedig szépen meglapulnak kitűnő érzékeim elől, amely arra enged következtetni, a segítséggel már el is késtem. Mégsem tudom le ennyivel a furcsa tapasztalást, ha valamiféle lény az embereket tizedeli a város körött, arról tudnom szükséges, máskülönben hogyan akadályozzam meg a további tragédiákat?
Szerencsére támpontom akad, néhány méternyi repülés után a közelben egy tábortűz erőteljesen vibráló valója vonzza magához tekintetemet, de nem vagyok oly’ balga, hogy rögvest ott szálljak le. Tisztes távolban ejtem meg a manővert, a hátramaradó métereket gyalogosan téve, s egészen addig meg nem állok, míg füleimet meg nem csapja egy férfi hangja. Pontosabban, míg alakja a bokrok takarásából elém nem tárul, akkor, azon szent momentumban megtorpanok, összevont szemöldökökkel vizslatva a démont, akiből szinte sugárzik a kegyetlenkedésből fogant örömmámor. Szavai ráadásképp arra engednek következtetni, szórakozása a korábbi áldozatoknál még nem hagyott alább, a túlélőkkel is végezni óhajt a maga kifacsart módján. Ezt nyilvánvalóan nem hagyhatom, mégsem a Pokol alávaló szülöttjét veszem kezelés alá, hanem az általa kitüntetett hunyót - bármi is legyen az -, hiszen egyértelműen rajta, s azon a kérészéltű öt percen múlik a többiek biztonsága. Szárnyaimat újfent latba vetve, közvetlen mellé repülök, s míg a démonról pillantásomat le sem veszem, addig két ujjamat a kitüntetett áldozat halántékához érintve, megkísérlem memóriájának befolyásolását.
- A mai este meg sem történt, neked nincs okod vadászni. Most pedig fuss, kerüld a többieket - adom ki az utasítást, azonban nem tudom szem elől téveszteni, miféle koncentráció és energia szükségeltetik tudatának megmásításához. Kis híján kimerít, mégsem hagyhatom félbe a folyamatot, tartva attól, mindhiába lett volna igyekezetem, s talán még benne is kárt okoznék. Így viszont sikeredik érvényt szereznem óhajomnak, egy kurta bólintást követően rohamvás útnak ered, figyelmem telje tehát a szokatlan erővel megáldott démoné lehet.
- Kegyelemre ne számíts, alávaló szörnyeteg - szólalok meg ismét, a korábbinál fenyegetőbb, mélyebb hangon, miközben engedem tenyerembe csúszni az angyali pengét, ami eddig kivétel nélkül jó szolgálatot tett a Pokol szökevényei ellen. Ezúttal sem ódzkodok harcba elegyedni, további beszédre sem tervezem fecsérelni időmet, netalántán megvárni ezáltal, a démon kellőképpen összeszedje magát ellenem. Nem, a földtől elrugaszkodván, és szárnyaim tolóerejét hívva segítségül, szemtől szembe kívánok konfrontálódni vele, pengémet rögvest valamely élethez nélkülözhetetlen pontjára irányítva vélhetően kölcsönzött testének.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Dec. 11, 2016 6:04 pm írtam neked utoljára








Welcome to
the new age!



"You know what my plan is? I don't have one. I'm just gonna keep on smashing Daddy's already broken toys and make you watch."

A düh és a bosszúvágy sokszor jár kéz a kézben s nálam szinte szétválaszthatatlan a kettő. Olykor gyilkolással párosulva tör utat magának magamon – ilyenkor rendszerint érzem minden egyes porcikámban, ahogy végigfut rajtam a vérszomj. Agyamat elborítja az a vörös köd, amely mellé kiélesedett érzékeim is párosulnak, s nem igen tudok összpontosítani, csak cselekszem, aminek néha később bizony megérzem a kárát, de nem most. Ez nem az a nap, mikor szégyenkeznem kellene (jobban mondva magyarázkodnom, miért is kergetőzök az egyik démonommal).
- Tudod, hogy előlem nem menekülhetsz, ugye, drága Andras! – Hangom túlságosan is nyugodt volt, nem mutattam, mennyire kihúzta a gyufát nálam a démonkám. – Megtalállak és neked annyi!
A bosszú úgy áramlott az ereimben, mintha csak adrenalin lenne: elnyomott minden más érzést bennem és arra ösztökélt, hogy ne adjam fel, nem mintha szokásom lenne feladni bármit is. Kitartóan kerülgettem az elém kerülő fákat és bosszankodtam, mikor egy ág a nadrágomba mart s kilyukasztotta azt.
- Most nézd meg mit tettél, Andras! Kiszakadt miattad a nadrágom nem is egy helyen! – adtam hangot nemtetszésemnek. Mivel már kezdett elegem lenni a játszadozásból, egyszerűen levadásztam az előlem menekülő démont, ráugrottam és a földre terítettem. Külső szemlélőknek úgy tűnhetett, mintha éppen szeretkezni akartunk volna. – Látod?! Könnyű préda vagy! – Mondtam és nem törődve környezetemmel egyszerűen a nyakára tettem a kezem. – Ez jár annak, aki utánam szimatol!
A következő másodpercben már a démon sehol nem volt. Kiűztem az emberi testből és elküldtem egy olyan helyre, ahonnan már nem jön vissza többet. Nem engedhettem, hogy bárki tudjon a terveimről azt meg pláne, hogy pontot találhassanak rajtam ellenségeim rajtam, ezt pedig a probléma azonnali kiiktatásával tudtam elintézni – sikeresen. Megnyaltam a szám szélét és megfordultam.
Egy rémült nő állt előttem egy zseblámpával a kezében, amivel egyenesen a szemembe világított. Gonosz mosolyra húzódott a szám és lassan közeledni kezdtem felé mire ő feleszmélt és menekülni kezdett. Hagytam, hogy azt higgye lerázott, holott egész végig követtem őt. Tudtam, hogy nincs egyedül és valószínűleg egy csapattal jött, így talán lesz valami, amitől jobb kedvre derülök. Kihasználtam az alkalmat és örömömben majdnem táncolni kezdtem, amikor el is vezetett egy kisebb kempingező csoporthoz, ahol ha jól számoltam, összesen 15-en vertek sátrat.
- Nocsak, nocsak… ilyen későn az erdőkben tanyáztok? – Kérdeztem, miközben az előlem elfutó fiatal nőt néztem. Egyenesen a szemébe nézve folytattam. – Hiányoztam, édes? – Karba font kezekkel nekidőltem a legközelebbi fának s figyeltem a rémületet azokban a barna szemekben.
- Ki maga? – alig tudta kinyögni a kérdést. Egész biztos voltam benne, hogy a többieknek el is újságolta, hogy mit csináltam, mert a kezükben a leglehetetlenebb fegyverekkel sorakoztak fel.
- A legrosszabb rémálmod! – Mondtam és elnevettem magam a rossz viccen. Ellöktem magam a fától és egyenesen a kis csoport felé indultam mire ők feljebb emelték fegyvereiket, amik leginkább késekből és baseball ütőből állt. – Most vicceltek?! – Néztem végig unottan soraikon s egy mozdulattal kivertem a kezükből. – Na, akkor játszadozzunk egy kicsit!
Elgondolkodtam, milyen játékot játsszak velük. Annyi lehetőség volt, annyi kis lehetőség, hogy már fájt sorrendbe rakni őket…
- Tudjátok mit? – Összedörzsöltem kezeimet, mintha csak most esett volna le, mire készülök. – Úgy döntöttem, ketrecharc lesz! Igazán élvezetes lesz nézni, ahogy a kis emberkék összekapnak! – Nevetésem visszhangot vert mialatt a szemekben félelem tükröződött. -Kezdődjön a játék… mindenféle szabályok nélkül!
Csettintettem egyet s az emberek akaratuk ellenére egymásnak estek. Egymást ütötték-verték a legkülönfélébb eszközökkel. Voltak, akik bottal hadonásztak a másik előtt, volt, aki elrohant egy késért és úgy próbálta megvédeni magát. A játék vége felé, mikor négyen maradtak, leállítottam őket és figyeltem vértől mocskos ruháikban, ahogy a tábortűz mellett erőt gyűjtenek és próbálnak nekem ellenállni hasztalan.
- Akkor egy kicsit változtassunk a szabályokon! – Közelebb léptem hozzájuk s úgy folytattam. – Lesz egy hunyó, akinek meg kell találnia a többieket. Amolyan… - kerestem a szavakat. – Hajtóvadászat beütése lesz ennek most. Szóval ez a személy vár 5 percet majd megkeresi és levadássza a többieket. Ha viszont ő meghal… - fordítottam drámaiabbra a figurát. – Akkor átveszi a helyét az, aki megölte! A játék legvégén pedig a győztes, nos… Saját életének vet véget, hogy szépen fogalmazzak...
Körbepillantottam rajtuk majd értetlenkedve megjegyeztem: - Tik, tak… - mindenki rohanni kezdett.


* Cassael & Abbadon * Too Old to Die * A *




Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Szept. 13, 2016 2:31 pm írtam neked utoljára





  Eaquorin && Heloise


Credit - Szószám: sok - komment: jaj neked!


Az éjszakai munka talán a legtöbb embernek kimerítő, és ha őszinte akarok lenni, akkor azt hiszem nekem is. Nem könnyű a szervezetet átállítani más üzemmódra. Főleg mikor a reggel, úgy délután négy körül kezdődik. A mai napom is éppen így indul, ébredés mikor lassan már megy le a nap, majd a jól megszokott kávé, hogy túl tudjak élni megegy műszakot, néhány falat kenyér, majd a frissítő futás, amitől majd fitt leszek. Évek óta így indul a napom, már-már megszokottá vállt. Nem készülödöm túl sokáig a futásra, csak bevágom a kis oldaltáskámba a legszükségesebb dolgaimat, mint a víz, telefon, és egy-két életmentő játékszer, amit nem árt ha az ember magánál tart, amíg az erdőben tartózkodik. Talán a legtöbben hülyének tartanak amiért olyan helyen futok nap mint nap, ahol egy lélek sem fordul meg, vagy maximum nagyon ritkán. A szüleim sem rajonganak érte, hiszen mégiscsak féltik a kicsi lányukat. Soha nem fogják megérteni, hogy meg tudom magam védeni, nem hiába származom egy vadász családból. Nem úgy, mint a bátyám aki még a lelkét is eladta azért, hogy kikerüljön mindebből.
Visszatérve a futásra, nem igazán szeretek emberek között futkosni, hiszen mind csak bámul, mint egy idióta, hogy mégis mi a fenét csinálok. Valószínűleg nem sokan szeretik a sportot, vagy tudja fene mi bajuk van. Mindenesetre a mai futás kissé máshogyan alakult, mint amit elterveztem. Már néhány méterről láttam, hogy valami nincs rendben. Valami, vagy inkább valaki a földön fekszik, és nem úgy tűnik, hogy magától került oda. Természetesen nem kerülöm el messziről a fickót, bár lehet jobban tettem volna. Mikor lehajolok hozzá, hogy megnézzem a pulzusát, valaki megszólal mögöttem, amitől ugrok egyet ijedtemben és rögtön felé is fordulok. Hát nem igazán nyugtat meg a tény, hogy egy pisztoly bámul vissza rám. Nem vagyok benne biztos, hogy bármit is tennem kellene ellene, inkább csak várnom kell a megfelelő pillanatot. Ha most elkezdek kotorászni bármlyen fegyverért, valószínűleg előbb fog golyó landolni a homlokomban, minthogy megmozdulnék. Az ilyen helyzetekben mindig először el kell hitetni az ellenséggel, hogy cuki vagy meg ártatlan vele szemben, na meg csinálni amit mond, aztán mikor nem számít az ellentámadásra, tenni valami olyat ami annyira meglepi, hogy simán legyőzhetővé válik.
- Pihenni? Nem túlzottan vagyok fáradt, bár ha jól sejtem nem igazán van más választásom... - Húzom félre a szám szélét, igyekszem nem túl rémültnek mutatni magam, próbálom viccesre venni a helyzetet, hiszen az iyesmi segíthet. Bár nem mindig... Lepillantok újra a férfira, majd a kis vértócsára mellette. - Oké-oké! De remélem aztán minimum kifizeted a ruhámat, amiért bele kell feküdnöm ebbe... - Bökök a piros ragacsos izére. Mivel nem szeretném, ha ő fektetne le, mondjuk egy lövéssel a lábamba, veszek egy nagy levegőt és leülök a pali mellé. Elég idiótán érzem magam, ami miatt kissé zavaros tekintettel pillantok fel a nőre. - Megteszi? - Kérdezem értetlen arckifejezéssel, miközben próbálok nem túl mélyeket lélegezni, semmi kedvem rosszul lenni.





Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Szept. 13, 2016 1:20 pm írtam neked utoljára


Heloise & Eaquorin
so... you wanna die?
A hajnal lassan, de bizony véget ért, elérkezett a reggel, a Nap felkelt nyugovójából, hisz' a Nap szerelmes a Holdba, minden éjjel meghal, hogy szeretett személye fellélegezhessen. Szerelmük viszont tragikus, sosem lehetnek igazán együtt, mivel most Hold lécelt le a csillagokkal hetyegni, megcsalva a Napot. HAHA. Még az égitestek sem hűek.
Dudorászva néztem körbe az erdőben, hátha valaki erre jár, valaki, aki játszani akarna velem. Egy részeg hajléktalan féleséget, vagy csak bedrogozott idiótát már elkaptam, épp valószínűleg a tüdejét köhögi fel az avarban fetrengve. Micsoda filmbéli jelenet! Kellene mellé egy nő is, hogy romantikus lehessen. Egy elbaszott Rómeó és Júlia történet. HAHAHA.
- Nőci, nőci, nőci... - mondogattam magamnak, hiszen itt egyetlen árva lélek sincs, nemhogy a fejemben összerakott filmjelenethez tökéletes babaarcú nőnemű példányka. Hahi, lehet nekem kell lefeküdnöm oda. Majd az ő vérét magamra kenem, hogy meglegyen a hatás. Hiszen látod nem sajnálja, lelkesen ömleszti testéből kifele, itatja a növényeket, lassan kész a humusz. HAHAHA. Anyaföld a legfontosabb, huh?
- Nőciiii... - halkultam el gyorsan, amint megpillantottam a fák között egy futó NŐCIT! Itt van! Nekem küldték!
Hát utánaeredtem, persze a lombok, s bokrok közt, nehogy észrevegyen, még elfutna. De eleve fut, NEM MENEKÜLSZ.
Ám de persze, nagy futkorászása közben szép, hogy észrevette az én Rómeóm.  Oh, drágám, ha te tudnád, hogy perceken belül te leszel Júlia... HA!
- Héé, ne piszkáld, jól van - vigyorogva léptem elő, pisztolyommal a kezemben, közeledve a nőhöz. Nem akartam lelőni, MÉG nem. Ha jól viselkedik, pár késszúrással megússza. - Épp játszottunk, te is beszállsz! - nemet nem tűrő hangon mondtam, mégis látszólag kedvesen. A fegyverem az arcához emeltem, mozgatva vele a fejét, hogy arra forduljon, amerre én szeretném. - Csuda egy darab vagy, szimpi csajszi - vihogtam fel, de még mindig ott tartottam a kezemben lévő tárgyat az aurájában.
- Szeretnél pihenni ott? - mutattam le a földre, közvetlen a csávókánk mellé, aki oszlopos tagja a mai játéknak. - Szerintem szeretnél pihenni ott - mosolyogtam rá, utasítást érezhette a hangomban, hiszen rejtett ultimátumot adtam ki, magyarán; vagy lefekszel, vagy én fektetlek le.

let's have fuuun • gangsta • ©

Caelo Vel In Inferno
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Hell Or Heaven Vezetőségébe tartozó fiók
☩ Posztok :
56
☩ Rólam :



☩ Pokol vagy menny? :
℘ Pokol vagy mennyország?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Aug. 04, 2016 1:47 pm írtam neked utoljára


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Born in Hell Miss Daemon
- Bitch...
- true, But not yours...

Hell or Heaven
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
admin
☩ Posztok :
90
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem.
☩ Rang :
Admin
☩ Play by :
magam
☩ Pokol vagy menny? :
titok ;)
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Aug. 04, 2016 1:45 pm írtam neked utoljára
Online


*****

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Erdős terület
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: