We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Erdős terület
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Belphegor
avatar



☩ Reagok :
6

Utolsó Poszt Hétf. 23 Júl. 2018 - 20:22
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Licha x Belphegor

Nem keresem a bajt és nem csak azért, mert baromi kényelmes az a helyzet, amiben épp vagyok, hanem mert tényleg semmi hangulatom a balhéhoz.
Ahelyett, hogy fegyvert rántanék, inkább balom felől helyet kínálok az ismeretlennek. Szokatlan gesztus tudom, még tőlem is. De lám, néha még egy démon is vetemedhet egy kis előzékenységre. Mintha kicsit meg is lepném ezzel az idegent. A helyzet viszont megkívánja, hogy körültekintő legyek, kiváltképp hogy nem mozgok otthonosan eme terepen. Hiba volna az első utamba sodródóval küzdelembe keveredni, anélkül hogy bármi biztos nyomot találnék. Az alak csak ott áll, mintha hezitálna. Lehet, hogy megijesztettem? Valószínűtlen. Vagy nem értette a szavaim? Lehetséges volna, hogy nem beszélünk közös nyelvet? Oldalra döntöm kicsit a fejem és alaposan végigmérem. Nem sokkal több vonása mutatkozik most sem. Csak egy komisz félvigyor villan a kapucni alól. Egyszer csak megered a nyelve, s közben a zsebeit tapogatja a nemlétező teáskészlete után. Elsüt egy poénos félmondatot, mire szám szélén apró mosoly jelenik meg.
-Ezüst teáskészlet... - ismétlem magamban szavait egy leheletnyi gúnnyal. Azonban a tea emlegetésére óhatatlanul is kedvem támadt egy csészével elszürcsölni a meleg italból, a gondolatra a számban érzem aromás ízvilágát, nem mintha egy démonnak szüksége lenne bármi földi étekre vagy italra.
-Váratlan társkeresés helyett inkább mond már el nekem, mi a soron következő a napirendeden? - szegezi nekem a kérdést, mire előbb egy enyhébb meglepettség ül ki az arcomon, majd látványos tűnődésbe kezdek. Vajon erre mit is felelhetnék?
Egyetlen napirendi pontom volt: Viszály felkutatása. Jelenleg ennél fontosabb dolgom nem akadt, de ezt nem szándékszom az orrára kötni több okból sem. Valamit viszont illendő felelni. Szótlanságom inkább tűnik hezitálásnak, bevalljam-e ittlétem okait egy idegennek, mintsem tanakodásnak, mit találjak ki hazugságul.
-Elveszett a kacsám. Meg akarom találni. - nyögöm be halál komolyan. A szavak olyan bizonyossággal hagyják el ajkaimat és mellé olyan eltökélt tekintet párosul, hogy ha nem tudnám, hogy hazudok, még én is bedőlnék magamnak. A démonok már csak ilyenek. Egyébként ha jobban végiggondolom a dolgot, ha Belialt egy kacsaként azonosítom, akit éppen kitartóan kutatok, akkor az elhangzott mondatom nem is akkora hazugság.

Licha Mano
avatar



☩ Reagok :
2

Utolsó Poszt Szomb. 21 Júl. 2018 - 23:43
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ God is always create something new

Bell xXx Licha
• szószám:  257 • Credit:

 
Férfit látattó külsőségére rányomja bélyegét gyermekded megilletődöttsége, amit gyakorta a nem értő kincs tesz édesanyával szemben. Vélhetően inába szállt bármiféle pozitív gondolata, mikor úgy hitte ebből nem sülhet ki, csakis harc. Az optimistaságot pubertás korában leadta démonjainak, akkor mégis miért is olyan botrányos ha közönség előtt eltartja a száját? S nem csak azért mert a közhírhedt ocsmányságok után végre valami szimmetrikus is lát. Noha az arcfelismerése csak a 35%-ot éri el, úgy érzi már-már túlontúl tökéletes szimmetriát lát.
- Igazán kecsegtető a meghívás egy kis ismerkedésre...de azt hiszem - beszélgetése közben frusztráltan babrálni kezd a zsebében. - ...az ezüst teás készletemet a másik ruhámban felejtettem! - feleli miközben orra alatt szúrós vigyor siklik végig. Tudja, mindkettőjük számára előnyös lenne a hirtelen belüktetett tea délután, de Licha...Licha ha közhelyt első látásra meg kéne találnia, itt 2 méteren belül, közöttük keresné. S mint egyébként, ez számára a legutálatosabb jelenség ami létezik.
- Váratlan társkeresés helyett inkább mond már el nekem, mi a soron következő a napirendeden? - kérdezi mindezt halvány félvérségét tükröző borzongás nélkül. A nő, - amit a 35% ismeret kiderített, - nem vált ki potenciális ellenséget benne. Viszont kebelbarátjának sem igazán állna meg a helyét mellette. Nem igazán tud többet tenni annál, mintsem kofás vénasszony módjára kipuhatolja hol rejtőzik a titok. Mint égen a csillag, egyértelmű számára hogy az idegen szándéka nem egy egyszemélyes olvasó tanfolyam lefolytatását takarja az erdő mélyén. Maga a meghívás is felér egy sanda jelzéssel, miszerint az eltévedt, ártatlan lelkünk segédkezésre vágyik. Senki sem tudja meddig lesznek még ilyen finomak a bizarr óhajai.


Belphegor
avatar



☩ Reagok :
6

Utolsó Poszt Szomb. 21 Júl. 2018 - 21:33
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



"Is there a heaven a hell. And will I come back.
Who can tell. Now I can see.
What matters to me. It's as clear as crystal"

Licha x Belphegor

Túl messzire kerültem a komfortzónámtól. Ez is MIATTA van. Nem tudom mi szállt meg, amikor önként vállalkoztam a felkutatására, de már nincs is igazán jelentősége. Benne vagyok nyakig és már nem szívhatom vissza. Azt mondtam előkerítem, akkor így is lesz.
-Belial, ha megtalállak, biztosan leverek rajtad mindent. - morgom sértődötten gázolva a térdig érő fűben. Mérföldek tűntek el már a talpam alatt, mire egy város közelébe érek. Ennyit talpalni egy férfi után, egészen biztos nem vagyok normális. De ha most feladom, az eddig megtett út csupán eredmény nélküli elpazarolt idő lesz. Az pedig elfogadhatatlan, hogy a nagy büdös semmiért emeljem meg a hátsóm.
Emberek lakta vidékre érek, bár bőven távol a várostól. Itt csak elvétve fordul elő néhány halandó lélek. Remélem. Mindenesetre jó az óvatosság, célszerű kerülni a feltűnést, ezért hajamat ébenfeketére váltom. Külsőm egészen emberi lesz.
Az emberek San Francisco-nak nevezik ezt a kócerájt. Nem tervezem a város falai közé merészkedni, nem tudom milyen veszedelmek leshetnek rám. De talán nem is lenne rá szükség ahhoz, hogy megtudjam, amit akarok. Gennyo, a kapzsi démon azt állította, hogy Viszályt errefelé látták utoljára. A kis görény jól le is húzott ezért a kis infóért. Ajánlom neki, hogy ne kamuzzon nekem és az a dilis tényleg itt legyen (legalábbis találjak kézzel fogható bizonyítékot arra, hogy itt járt), mert visszamegyek és abban nem lesz köszönet. Mindenesetre kaptam tőle egy térképet. Azt mondta hogy "ez a cég ajándéka", de eddig annyira se volt hasznos ez a vacak, hogy orrot fújjak benne.
Leülök megpihenni, egy kidőlt fa szolgál ülőhelyül. A tegnapi vihar itt járt, és nyomát hagyta ezen a vidéken. A koponyám magam mellé teszem és figyelmemet a könyvnek szegezem. A könyvnek, amit előző éjjel a suhanc kölykök menekülés közben hátrahagytak. Ha azokra a halálra vált arcokra gondolok, arcomra önkénytelenül is széles mosoly költözik.
Egy démonos képeskönyv, tele démonnevekkel.
-Abaddon...Adramelech...Asmodemus...- lapozom a vaskos kötetet. Mintha egy családi albumot nézegetnék. Mivel soha életemben nem voltam egy családcentrikus alkat és nem sok érdeklődést mutattam a démoni "családom" iránt, így kicsit megráz a tény, hogy a Pokol urának ennyi "kölyke" van.
-Az anyját...Luckó aztán nem lazsált. - jegyzem meg magamnak. Aztán feléled bennem a kíváncsiság. Naná, hogy a nevemhez pergetem a lapokat. Ott áll az én nevem is feketén-fehéren: Belphegor. Olvasom a szöveget és csak ráncolom a  homlokom. Már megint a lustasággal jönnek. Felháborító! És ez még semmi.
-Mi a szar? - tör elő belőlem egy nem túl nőies, de annál őszintébb mondat. Meglátom a fényképes illusztrációt a lap alján, ami szerint így nézek ki:
El sem akarom hinni, hogy a halandók tényleg azt hiszik, hogy így nézek ki. Mi akar ez lenni? Egy vécén ülő manó? Ki sem tudom nézni.
A mély döbbenet teljesen letaglóz, ám még sem annyira, hogy figyelmem elkerülné, valaki jár a közelembe. Jelét sem adom, hogy hallom közeledtét. Csak akkor emelem rá tekintetem, amikor megszólít. Magam mellé helyezem a könyvet, Arthur koponyája mellé. Az idegen arcát elrejti csuklyája, szemei épp csak kivillannak a perem alól, így vonásai rejtve maradnak, de látom oldalán a fegyvert. Ujjai készenlétben. Egy óvatlan mozdulat és előrántja a kardját. Az én kezem is fegyverem közelébe simítom, ha kell én se időzzek sokat. Az alak azt mondja korán van még. Bevallom fogalmam sincs mennyi lehet az idő. Amúgy sincs nagy harci kedvem. Rohadt kényelmes ez a fa, nem szívesen állnék fel innen.
-Ha nincs alap és korai az idő, akkor akár le is ülhetnél. - kezemet leemelem ostoromról és helyet kínálok magam mellett. Helybélinek tűnik, legalábbis olyannak, aki ismeri ezt a terepet. Már csak az a kérdés, hajlandó-e üzletelni velem. Egy jó idegenvezető most hasznomra lenne.

Licha Mano
avatar



☩ Reagok :
2

Utolsó Poszt Szomb. 21 Júl. 2018 - 15:53
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ God is always create something new

Bell xXx Licha
• szószám:  221 • Credit:

 
Az ember tajtékozva veszti el türelmét, a kiábrándító sorstalanságban, amiben angyalok esnek a fejünkre és démonok emelkednek föl a földből. A kor sajátos apokaliptikussága megragadja egy pillanatra Licha szemét, a dűnék mögött keresgélve ahol a nap vérzően piroslik még mielőtt végérvényesen nyugovóra térne. A kosza ismeretlent nem kéri számon az erdő, hisz maga az ökoszisztéma is tisztában van vele hogy a késői járókelő sosem a békét kutatja fel. Épp a nyugalom megőrzésében tesz felderítés, noha emberi érzékei még nem egészen kifejlettek ahhoz, hogy minden neszt beazonosítson. Licha tábortól űzöttségét próbálja kompenzálni, ahol hol Észak hol Dél befolyásának hitvallása alatt csinál ezt-azt. Már maga sem tudja melyik pártot szolgálja. Észak több éves nevelését kezdi elnyomni Dél bürokrata harci modora. Talán ilyen gyorsan szimpatikussá vált volna számára?
Gondoltait kizökkenti a zsivaj, mit egy rejtőző szárnyas teremtmény ad. Az uhu vészjelzése Licha tartását is védekezésre sarkalja. Egyenlőre viszont a támadása belövése okoz számára némi problematikát. Furcsa egyvelegű érzés fogja el, mihelyst a hirtelen vendégről széllel együtt jön az árulkodó jel. Mintha valaki égetné bőrét, s egy kalappal tenné végtagjait a jégszekrénybe. Licha hamarosan meg is lát egy sötét körvonalazódást a leszállt szürkültben. Öntökéltsége nem engedi, hogy félni kezdjen tőle.
- Hé, Te!! - szólítja meg böszme közönnyel, miután egykezes kardját ujjai közé szorítja. - Nincs még túl korán az alaptalan küzdelemhez? - tekint fel, éj-fekete csukjára alól az illetőre.


Online
Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
335

Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 23:52
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 23:42
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Megjegyzésére akaratlan halk kuncogás hagyja el az ajkamat. Na igen. Ha csak az emberekről lenne szó, de nem így van. Világunk egyre jobban keveredik. Egyre több félvér gyermek születik mindkét oldalról. Mégis hogy várhatná el tőlünk Atyánk, hogy eme időkben, eme kincseket csak úgy elvegyük az emberektől? De ez nem csak ennyiről szól, ez…
- Ahogy észrevettem vannak, akik a túlélésre játszanak, vannak, akik még így is a hatalomra kívánnak törni. És vannak, akik harcolni akarnak. A népek közötti határok elmosódtak. Tudod… A legtöbb angyal iszonyodik attól, hogy egy démonnal lépjen szövetségre, vagy hogy a bizalmát egy ember kezébe adja. Valahogy ez számomra mégsem esik nehezemre. Tudom, hogy mit gondolsz róluk és igazad van, de a világunk változóban van. Még ha az érdekeink mások is, a célunk ugyanaz. Kényszeres szövetség ez - mindazonáltal pontosan tudom, hogyha ez véget ér, minden oly szövetség, melyet nemrégiben alakítottam ki szertefoszlik.
Szövetség. Lehet egyáltalán így nevezni ezeket? Szörnyű, ha arra gondolok, hogy kik nem ártottak nekem mióta lent vagyok azok nem mások voltak, mint egy ark, egy ember és egy démon. Mégis… Hová fajult ez a világ? Különös szövetség ez a három nép között, mostani időkben ez… mégis hasznos.
- Tényleg? - derülök fel, a hold sápadt fényében. Arcom egy ha egy pillanatra is őszinte vidámságról árulkodik. Szemem csillogása visszatürközi az égbolt ezernyi csillagát, melyek ránk vetik fényeit. Sötét van, de lám mégis látunk. Nem lesz ez soha máshogy sem. Mindig lesznek apró fénysugarak a világba, melyek vezethetnek minket. Környezetünk az, mi erről tanuskodik. Minden sötétség után halovány fény következik, átadva magát a ragyogásnak. Megannyi felhő állhatja útját, ő még azt is képes túlragyogni. Ebben kell igazán hinnünk.
Érdeklődve figyelem, ahogy kabátját széttárja. Halk kuncogó hangot hallatok, csak mert eszembe jut egy régi emberi szokás.
- Sajnálom - veszem át továbbra is kuncogva a tekercset. - Voltak férfiak akik a sötét parkokba ilyen kabátba sétáltak a legmelegebb nyár estéin. Ha elhaladt fiatal nők mellett, de akár egy pár mellett is, hirtelen nyitotta azt szét és megmutatta… Hogy teljesen meztelen. Érdekes reakciókat tudtak kiváltani és most csak… - megint azon ritka pillanatok egyike következik, amikor nem találom a szavakat. Ezért csak kezemmel mutatok rajta végig. - Csak ahogy széttártad a kabátod… hirtelen beugrott - szatíroknak nevezték őket, ha jól emlékszem.
Furcsa népség az emberek, de szórakoztatóak.
- Természetesen azonnal szólok, ha sikerül bármit is megfejtenem belőle - noha az óénoki nyelvvel még nekem is vannak problémáim. Mióta a Földön vagyok azon munkálkodom, hogy megfejtsem azt. Kisebb-nagyobb sikerrel jártam is már velük kapcsolatban. Mégis számos dialektus ismeretlen számomra. Frusztráló, hogy vannak dolgok, melyekről még én magam sem tudok.
- Számos hasonló tárgy hever még szanaszét a világba. Kevesen tudnak létezésükről és remélni tudom, hogy az elmúlt időszakba nem bolygatta meg ezeket senki sem. Még ha ezek is nyújtanak számunkra apró reményt, mégis elegendőek. Képesek vagyunk megállni a helyünket nélküle is. Látni fogja ezt. Vissza fog térni hozzánk - még ha egy bosszúálló isten is, képes a megbocsátásra. Egész népe számára is. Egyszer biztosan, de nem várhatunk ölbe tett kézzel arra, hogy visszatérjen hozzánk.
- Legutóbb, amikor láttam, akkor a prágai katedrálisba szervezett orgiát a démonok részére. Sejtéseim szerint számos tudásra tett szert tőlük, nem becsülöm le őt. Az elmúlt hónapokban számos csapdáját sikerült hatástalanítanom - valóban ő miatta aggódok a legkevésbé, mégha huszonhét év telt el azóta, hogy láttam őt. Ellenben Don módszerei még nem tiszták előttem. Nem tudom, hogy mire számíthatok tőle. Ha képes lennék rájönni, hogy a történelem folyamán kik bőrét húzta magára, sokkal egyszerűbb lenne.
- Minden egyes nap, mely élettel ajándékoz meg minket, maga a győzelem - ne hagyjuk veszni azt a keveset, amit kaptunk. Csettintésre elpusztulhatnánk, Amara mégsem teszi még. Célja van, ő tudhatja, hogy mi az. Addig kell kihasználnunk mindent, amíg ez el nem múlik. Utána már édes keveset tehetünk.
Ölelése meleg, illata tiszta és üde, mint a friss reggeli harmattól izzadó mező. Ujjainak gyengéd szorítására hasonlókkal tudok csak válaszolni vállán. Az sem zavar, ha ezzel összekócol. Ha csak egy fél pillanattal tovább tarthat a gondtalanság illúziója legyen hát.
Ennyi nekünk is jár.
Ennyi, hogy elfelejtsünk minden terhet, melyet magunkra vettünk az elmúlt egy év során. Olyanok vagyunk mi ketten a világnak, mint Atlasz. A titán, ki vállán hordozta a bolygót. Minden nyűg ránk nehezedik és természetünkből fakadóan meg akarjuk ezt oldani még akkor is, ha ezzel saját határinkat lépjük át.
Igyekszem szelíd, bizakodó mosolyt küldeni felé. Szívem helyét továbbra is fájdalom szorítja össze. Ereimbe meghűl a vér, érzem, ahogy könnyek gyűlnek szemembe, ám számukra mégsem adok teret. Az összes fogammal kedvesen mosolygok rá, szemembe lógó tincseimet fülem mögé tűrve.
Nem felelek neki, legyen csak arcom az utolsó, amit láthat.
Szárnyait hirtelen bontja, aztán… Eltűnik.
A megtört tér utószele borzolja hajamat.
- Úgy legyen - suttogom még a semmibe, kitörölve mindkét szememből a könnyeket. Szörnyű érzés kerít hatalmába. Egy évünkbe telt, hogy újra találkozzunk…
Miért érzem azt, hogy ez többé nem adatik meg számunkra?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 22:49
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: Teardrop • Credit:

Ophilia szavai tovább erősítik bizakodásomat, noha a jelen problémái között a legkevesebb, mi az emberi történelemben gyűrűzik újra és újra, mióta világ a világ. Sokáig figyeltük őket, ehhez kétség sem férhet, ekképpen számos helyzettel kellene tudnunk megbirkózni, azonban effajta anomáliák még soha nem fordultak elő. Nem voltunk isteni útmutatás nélkül hagyva, nem voltunk a testvére által és a megsemmisüléssel fenyegetve, nem jártunk tömegével a Földön, amiként a démonok… A tudatunkban rejlő válaszok oly’ kevésnek, kétségesnek hatnak, milyen módon is hagyatkozhatnánk kizárólag rájuk?
- Az emberek… Velük még boldogulnánk - jegyzek meg mindössze ennyit az iménti eszmefuttatásomból, hiszen nem célom tovább csorbítani hitünket és hangulatunkat a halandók által egyszerűen - és eléggé furcsán - szőrszálhasogatásnak bélyegzett kétkedéssel. Inkább gyér, reszketeg lábakon egyensúlyozó küldetésemre igyekszek koncentrálni, melyben talán Ophilia ezúttal is a segítségemre lehet a tekercsek tanulmányozásával. S ha csakugyan így van, tán hamarabb pontot tehetnék a Pestis kérdéskörére, minthogy Phanuellel az óceánba vetnénk magunkat.
- Tulajdonképpen nálam van a tekercs. Hezitálás nélkül bízom rád, s szerteágazó tudásodra - biccentek, alátámasztván szavaimat, miközben egyik kezemmel félretartva kabátomat, a belső zsebeiben kezdek el kotorászni a másikkal. Némi kutatás után meglelem a hengerbe csavart, ősi nyelven fogalmazott írást, s bizakodásomat nem hazudtolva meg, nyújtom át azt Ophiliának. - Hálával tartozom neked. Kérlek, ne habozz szólni hozzám, ha bármit kiderítettél.
Amennyiben elvette a papírost, igazítok gyűrött, a korábbi harctól poros és koszos kabátomon, majd némi megilletődéssel fogadom kérdését.
- Nem. Talán számított rá, de nem erre gondoltam. Ellenben arra, hogy számolt vele, egyszer szüksége lesz effajta ereklyékre az emberiségnek a démonok ellen, netán ellenünk… Atyánk sosem hagyott hátra semmit biztosíték nélkül, s abba az ábrándba sem ringatta magát, hogy minden úgy alakul majd, amiképpen ő megálmodta. A halandók szabad akarata, a démonok lázongó természete, az arkangyalok hatalma, és még köztünk is az a megannyi különbség… Képtelenség volna mindezt kordában tartani, még őneki is - osztom meg vele meglátásaimat, amelyek tény és való, elrugaszkodottabbak az Úrral kapcsolatban, mint elfogadható volna. Azonban mégis itt vagyunk jelenleg, a pusztulás mezsgyéjén egyensúlyozva.
- Yeyefiah leleményét se becsüljétek alá, bár az ő kézlenyomatát úgy hiszem, mindannyian jól ismerjük - tekintek oldalra, s ha nem nyomasztana minket ennyi súlyos téma, tán még egy kósza félmosolyt is megejtenék a bukott említése okán. Nem úgy, mint New Yorkkal kapcsolatban. Úgy vélem, méltán félthetem az épségüket, annak a városnak hiába kínálunk türelmet és segítséget, soha nem fogja elfogadni, amiként San Francisco. Valahol becsülöm is a kitartásukat, és a tényt, hogy effajta határozottsággal és erővel képesek megállni a saját lábaikon, a vakságuk mégis csorbít a dicsfényükön.
- Remélem sikerrel jártok. Rá férne a világunkra egy kis győzelem - mosolyodok el szelíden, mielőtt még ölelésbe vonhatnám Ophiliát. Búcsúnk fájóbbra sikeredik, mint annak idején, Egyiptomban, meglehet azért, mert mindketten tisztában vagyunk a küldetéseink súlyával és veszélyeivel. Ennek ellenére tudom, hogy fogunk még találkozni, ez nem alakulhat másképpen.
Apró sóhajjal kísérve, puhán a szőke tincsekbe markolok, majd engedve kezemet a gravitációnak, óvatosan végigsimítom a hátát, mielőtt eleresztenénk egymást. Megértő, és egyúttal fájó tekintettel keresem fel kéklő íriszeit.
- Csakugyan… Vigyázz magadra, Ophilia. Még találkozunk - búcsúzok el tőle, s ellenben fivéremmel, én a szárnyaim bontása után nem hagyok helyt a távozásom megfigyelésére; a tér és idő befolyásolásával tűnök el testvérem szemei elől.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 21:21
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Tekintetem csak egy pillanatra vezetem le a kettőnk között elterülő tócsára. Nem zavar egy pillanatig sem, hogy benne állok, felkavarva ezzel nyugalmát. Még ha csak egy apróságnak is számít, mégis… Pontosan tudom, hogy mit érez.
- Tudom, mit vélsz érezni. Odafent… Mindig tudtam mindenről. Mindenki, minden apró mozgásáról, apró cselekedeteiről. Olyanokat is láttam, amik nem tűntek fontosnak - esetlenül emelem fel egyik vállamat miközben újra felnézek testvéremre. - A földi lét felér egy kínzással, ez mégsem állíthat meg minket. Lehet, hogy nem mi vagyunk a legtökéletesebb teremtményei, sem a legszívósabbak, ahogy elnézem napjainkat, de bennünk több hit van őiránta, mint bárkiben jelenleg a világon. Ennek a hitnek kell erőt adnia, ahhoz, hogy folytassuk, amit elkezdtük. Évezredeken keresztül útmutatást nyújtott nekünk, nem lenne más a feladatunk, mint ehhez mérten cselekednünk. A világ újra és újra ismétli magát Cassael. Minden emberi cselekedet, melyet tapasztalunk, egyszer már lejátszódott. Más korban, más időben, más térben, de… mindenre ott a válasz a fejünkbe - rázom meg enyhén a fejemet. Nem lehet ennyire nehéz idelent folytatnunk azt a feladatot, amit odafent elkezdtünk. Amire teremtett minket. Ennyire nehéz ez nem lehet.
- Természetesen bármikor segítségedre vagyok. Holnap reggel indulunk el a Nagy Alma irányába, de tudod, hogy elméd segítségével bármikor el tudsz érni - ha netalán most nem tudná megmutatni azt a tekercset, vagy addig nem tudná. Bármikor segítek. Végre valakinek a hasznára is válhatnék, anélkül, hogy kifejezetten szólnom kellene érte. Ez megnyugvással tölt el. Nem érzem tőle annyira haszontalannak magam, mint az elmúlt hetekben.
Egy apróság mégis megüti tudatomat, melyet testvérem mondd nekem.
- Úgy érted, hogy Atyánk számított rá, hogy a nővére egyszer kiszabadul fogságából? - ráncolom össze homlokomat. Továbbra sem értem mi értelme volt ily drasztikus lépést megtenni irányába.
Igaza van, túl sok szál köti Egyiptomhoz a pusztítást. Akaratlanul is elhúzom a számat, mégis neki is csak azt tudnám elmondani, amit Ramiélnek a napokban. Valamiért úgy érzem, hogy bízhatok ebben az egy démonba. Számos alkalma lehetett volna rá, hogy ártson nekem. Mióta lent vagyok egy kezemen meg tudom számolni, hogy kik Nem tették ezt meg velem. Ő volt az egyikük.
- Ha nem is, nélküle kell boldogulnunk. Mindössze az ő csapdáitól félek. A kriptát még Yeyefiah építette, azt hiszem őt képes vagyok kijátszani… Abaddonba nem vagyok biztos, de mint mondtam. Egy ark mellettem lesz, az ő bölcsessége megoldhatja ezt az apró problémát - mely nem annyira apró, de jelenleg nem szeretnék erre gondolni. Még az sem biztos, hogy a mag ott van még. Az is lehet, hogy ma a Pusztító elvitte az elmúlt évek során. Bármi lehet.
- Ezért sem tartok. Az is a dolgunk, hogy megmutassuk számukra, hogy van még remény. Nem mindenki olyan, mint Gabriel és katonái. Vagy mint Mihály. Nem ártó szándékkal közeledünk feléjük, így nem is lesz okuk ártani nekünk - enyhén naiv kijelentés tőlem, ebben mégis hiszek. A pozitív kapcsolathoz az első lépés nem más, mint egy mosoly. Ebből pedig nem adok le. Ártsanak bárhogy nekem, tudom, hogy akkor sem tudnék egy ujjal sem hozzájuk nyúlni. Ez pedig több bizonyosságot adhat számukra, mint hinnénk.
- Úgy lesz - szorítom még meg kezét, szelíd mosolyom nem halványul. Ujjaim végül lazulnak és kicsúsznának. Visszahúzása ránt vissza. Puhán ölelem át, ujjaim vállára simulnak, enyhén talán meg is szorítom azokat. Arcomat ha csak egy pillanatra is, de a szürke kabát vállába fúrom. Rossz érzés kerít hatalmába, fáj ez a búcsú. Mintha… Ez lenne az utolsó, de nem akarom, hogy ez így legyen. Ez nem lehet. Szívem helyén lévő fekete lyuk mégis fájóan szorul össze. Bal kezemmel simítok végig hátán, puhán meglapogatva lapockáját.
- Phanuel már vár rád - suttogom a kabátjába, egyszerre küldve, de marasztalva is. Végül aztán elengedem, nem tarthatom fel. Nem lehetek ily önző.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 20:40
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: Teardrop • Credit:

Aprónyit bólintva tudatosítom magamban Ophilia intelmeit mind az Úrról, mind önmagamról, ellenére annak, feltétlen hitem Atyánk visszatérésében nem olyan erős, mint egykoron. Nem kételkedek őbenne, netalántán abban, hogy figyelne minket, ám a megannyi hiba és vétek, mit elkövettünk világával szemben meglehet, változatlan távolságtartásra ösztönzi. Arra, hogy közbelépés nélkül szemlélje végig, mivé lesz a teremtése, amennyiben ránk bízza annak törékeny sorsát.
Bűnös kételyeim dacára jóleső békességgel vérteznek fel testvérem szavai és gyöngéd érintései, egy momentumra visszaköltözik belém a megingathatatlan eltökéltség érezete a küldetéseim véghezvitelében. Talán még többre is.
- Tudom, hogy igazad van, Ophilia. Mégis, sokkal egyszerűbb volt átlátni a világ működésének szabályait és következményeit odafentről, mint megélve az apró rezzenéseket idelent. Egyszerűbb volt teljesíteni Isten parancsait, belátva az eredményeket, mint vakon tapogatózni s remélni a legjobbakat. Túlságosan emberi mindez - osztom meg vele érzéseimet, leheletnyire ráncolva csupán a homlokomat a különös felismerés kapcsán. Persze hamarost kisimulnak vonásaim, miként Wallenberg ügyét felhánytorgatom. Újabb bólintással jelzem, a memóriája kifogástalanul idézi az akkor történteket.
- Valóban így volt. Azóta sem sikerült megfejtenem a tekercseket, pusztán találgatni tudhatok. Bizonyosság nélkül pedig nem lépnék, főleg úgy, hogy a démon azóta kiteljesedett benne. Mit gondolsz, képes lennél megítélni az írást így, hogy nem üldöznek minket Gábriel katonái? - kíváncsiskodok, mélyen bizakodva az angyal tudásában, ugyanis a ládát anélkül nem kockáztatnám felnyitni, hogy ne ismerném a következmények mindennemű szegmentumát.
Természetest nem kerüli el a figyelmemet, hogy Ophiliát fontosabb küldetés köti le épp, ám, ha szabad perceiben ránézne a tekercsekre, már rengeteget segítene.
- Igen, jól emlékszem minderre. Az utolsó magnak nyoma veszett, mielőtt elpusztíthattuk volna, habár mindig is úgy véltem, nem történt ez véletlenségből - bólintok, felidézve a több ezer éves történet élénken izzó emlékeit. Azazel nem volt rest szétszórni a magvakat, bosszúból, amiért bukásra lett ítéltetve, a hatalomtól megrészegült halandók pedig nem éppen jelentettek könnyed kihívást.
Abaddon újabb szerepkörének felfedésére megemelem a szemöldökeimet, habár nem különbül lep meg az információ.
- Már legutóbb is a Királyok Völgyében lebzselt, nem döbbentene meg, amennyiben még több szál vezetne az ő nevéhez - csóválom meg a fejemet, több szót mindenesetre nem pazarolok a Pusztítóra. Ophilia terve hibátlannak bizonyul, feltéve, ha az egy szem mag valóban annyi erőt hordoz magában, s nem kopott ki belőle az évezredek alatt, netán gyengült meg a többi megsemmisülésével. Nos, erre akkor fogunk választ kapni, ha már a kezeink között tudhatjuk az ereklyét.
- Nem kell komoly áldozatra gondolnod, Ophilia - mosolyodok el haloványan. - A pusztítás lehet jelképes is, egy kő széttörése, egy száraz falevél szétmorzsolása... De bizton veszem, hogy megtalálod a számodra kellő módot enélkül is - biccentek felé bizakodóan.
Ami Lucifert és Mihályt illeti, várható volt, hogy ezúttal is összedolgoznak a közös cél érdekében. Ettől függetlenül nem bízom a démonokban vagy éppen a Fényhozóban, balgaság volna ugyanis. Lucifer nem áldozat, vagy ha az is volt, a Pokolba szállásával örökre megpecsételtetett a sorsa és a mivolta.
- Helyes. Vigyázzatok az épségetekre, New York bár megtört Amara pusztítása alatt, de nem szűnt meg veszélyesnek lenni. S minket éppen úgy gyűlölnek, mint a démonokat, ha nem jobban - intem óvatosságra, mint valaki, aki első kézből tapasztalta az ottani emberek „vendégszeretetét”. Erről bizony Phanuel is tudna mesélni.
- Ezt én is megígérhetem neked. Ha bajba kerülsz, vagy szükséged volna rám, csupán egy szavadba kerül - tudatom vele úgyszint, hogy segítségemre bármikor, feltétel nélkül számíthat. Lepillantok egymásba fonódó kezeinkre, búcsúzóul mégis kevésnek hat ez a könnyed gesztus. Ezúttal én vonom helyette ölelésbe a mennyei irattárost, hosszan kitartva a momentumot, elvégre nem tudhatjuk, mikor hoz minket újra össze a kötelesség.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 19:31
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Tudom, hogy ez mindenki számára nehéz időszak. Főleg nekünk, kik mindig a világ békéjét akarták igazán. Látni, hogy múlik el minden, amiért egykor küzdöttünk… küzdöttek. Fájdalmas lehet, még akkor is, ha érzéseink igazából nem is lehetnek.
Ebben azonban már régen elkezdtem kételkedni. Mióta idelent vagyok egyre többet tapasztalok meg. Tanácstalanság, szomorúság, a nevetés nyújtotta öröm. Fájdalom, mely a velőig képes hatni. A materiális világ teljesen máshogy áll hozzánk, ahogy mi állnánk hozzá.
Ölelése jobban hiányzott, mint bármi más a mennyekből. Erőt és hitet merítek belőle. Igazából nem én vagyok, ki segítséget nyújt a másiknak. Ő ad erőt ahhoz, hogy gondolataimat szavakká formáljam. Hogy tovább higgyek mindabban, amiben eddig is.
- Higgy magadban és higgy benne is. Ha nem lenne esélyünk nélküle visszajött volna. Ő bízik bennünk, tudja, hogy meg tudjuk oldani nélküle - suttogom, még mielőtt elengedném. Csak összefogásra van szükségünk. Semmi többre. Mégsem adom el. Akkor sem, ha további kérdései vannak, ha kétkedne magába. Nincs miért. Neki nincs miért ő még azért harcol, amiért kellene, hogy megtegyük.
- Mindig van eredménye, a legtöbbször csak nem látjuk. Egy apró jótett is számít és még Ha nem is. Akárhányszor is esünk el újra és újra talpra kell állnunk. Nem állhatunk meg, nem tétovázhatunk, nem kételkedhetünk magunkba. Minden igyekezet, mindig, eléri az eredményét - hangsúlyozom szelíd mosollyal az ajkamon. Hüvelykujjammal finoman simítok végig borostás arcán, hogy azután lassan simítsak végig rajta.
Kezemet esetlenül ejtem le magam mellé. Nyugalom költözik arcomra, elmémre. Egyszerre minden annyira nyugodtan tűnik, annyira… Most tudom csak igazán, hogy minden rendbe fog jönni. Jobban tudom, mint valaha.
- Persze, segítséget kértél tőlem egy fiatalember számára. Megszállta az egyik lovas. Akkor kerestem meg neked a ládát, amit Egyiptomban kerestünk meg
- vonom össze egyszerre csak szemöldökömet. Miért fontos ez most? Nem találta meg? Nem működött volna? Mi történt?
- Mint tudod Azazel a bukása napján magával vitte a mennyekből az első almafa magjait. Mindenki azt hitte, hogy elpusztult az összes. Atyánk akkor leküldött titeket a Földre, hogy pusztítsátok el. Egy megmaradt. Egyiptom bölcs emberei néhány mágus segítségével elrejtették, titkos kamrát építettek a Gízai piramisokba. Két őrzőt választottak ki, a Fény és a Sötétség képviselőjét… A fényé akkor halt meg, amikor elhelyezték a ládában a magot, a másik… Abaddon volt - tekintek rá félőn, sejtvén, mily reakciót fog belőle ez kiváltani. Ő maga sem szívleli a démonokat, holott… Don másodjára is megmentette az életemet - noha aláomló ház nem okozott volna túl nagy kárt bennem. - Végig néztem a mag sorsát és ha emlékezetem nem csal és remélem, hogy nem csal a szabadkőművesek New Yorkban rejtették el. Mind ők, mind Don csapdákat állítottak a védelmére… Don az egyetlen ki tudja, hogy miért nem lehet felhasználni - hadarom el, mielőtt még több kérdése is lehetne. Hiszen valljuk be, vannak ezzel kapcsolatban kérdések. Ezért is szerettem volna megtalálni, mielőtt elindulunk. - A mag erejét felhasználva legyengíthetjük annyira Amarát, hogy újra elfogjuk, erejét kordába tartsuk - számomra egyáltalán nem opció a halála. Nem tudnék megölni egy lelket sem, legyen az ártatlan vagy bűnös. Amarát egyszerűen bántani sem tudnám, sajnálom őt. Fogságban élt annyi évezreden át… Ez… Kegyetlenség.
- Próbáltam idézéssel, de nem jelentkezett - rázom meg a fejemet. Viszont van abban valami, amit mondd. - Ha a pusztítás az ára, akkor ezt inkább kihagynám. Mindig van más út és ha kell azt találom meg, hogy megtaláljam. De holnap indul egy követség… Lucifer is tárgyalt közbe Mihállyal - hiszen ha minden igaz egy démon is velünk fog tartani. A mi oldalunkon. Érdekes egy út lesz, mit ne mondjak.
- Phanuelnek nagyobb szüksége van rád, mint nekem - mosolygok rá szelíden. Bánom, hogy nem jön velem, szeretnék végre több időt is eltölteni vele, mint néhány futó perc. - Mellettem ott lesz Ramiél, biztosított arról, hogy figyelni fog rám, ha esetleg nem tudnék magamra vigyázni. Ti is tegyétek így - nyújtom előre a kezemet, megfogva fivéremét. Ujjaim enyhén megszorítják az övét. Fájdalmas ismét ez a búcsú.
- Ha bármikor szükséged lenne rám, csak szólj, azonnal ott leszek - biztosítom őt, hogy amíg világ a világ, én mellette leszek. Mindig. Emiatt soha nem kell aggódnia.  



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Vas. 20 Május 2018 - 18:10
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: Teardrop • Credit:

Ophilia mosolya momentumról momentumra haloványodik, amint hogylétem cseppet sem pozitív voltáról informálom, noha ábrázatának korábbi, elejtett jelzéseiről tudom, nem pusztán szavaim, melyek lemossák ajkairól a vidámságot. Nem, eddig sem volt önfeledt... Magán hordozza azt a bizonytalan szomorúságot, amit a legtöbbünk csakugyan a bensőjében könyvelhet el.
Eddig a tócsákon lavírozó tekintetem habozva követi nyomon a szőke angyalhoz tartozó, kecses lábak s talpak közeledését, egészen addig, míg testem körül meg nem érzem Ophilia puha ölelését. Nem vagyok hozzászokva az effajta közvetlen emberi gesztusokhoz, ezúttal mégis jóleső megkönnyebbedés telepedik a mellkasomra. Némi hezitálás után felvezetem hátán a tenyereimet, hogy gyöngéden viszonozhassam baráti, megnyugvást kínáló közeledését.
Természetest nem illan el belőlem nyomok nélkül a tanácstalanság és kilátástalanság érzete, azonban kellemes hangján zengő szavai békességgel rezonálnak a tudatomban, elhintve bennem a jelenleg éppen kellő bizakodást. Neki elhiszem, hogy valóban rendbe szedi magát a világunk.
- Nagyon remélem, hogy igazad van, Ophilia… Nélküle vajmi kevés az esélyünk Amara leküzdésére, és a korábbi rend visszaállítására - nehezen gyűröm le magamban a kényszert egy újabb sóhajra, miként jómagam is eleresztem az egykori irattárost. Arcomra kúszó tenyere újabb meglepetéssel szolgál, habár gondolkodás nélkül simulok bele érintésébe.
- Mit ér a segítség és az igyekezet, ha nincsen eredménye? - teszem fel a kérdést csöndesen, hiszen ismerem magamat én is, ritkán vagyok képes elmenni a halandók, vagy éppen fivéreink s nővéreink problémái mellett, ám mikor voltam én igazán a hasznukra? Tán Ophiliának sem tettem jót azzal, hogy idejekorán elrángattam a Mennyekből. - Emlékszel, miért kerestelek meg néhány hónapja az irattáradban? - érdeklődöm meg, egyrészt, hogy tudathassam vele legfrissebb kudarcom mivoltát, másrészt, hogy netalántán újabb segítséget kérhessek tőle egyúttal. Ha nem is tudhatjuk bizonyossággal az univerzumunk sorsát, abban kétségkívül igaza van, hogy nem szabad feladnunk.
Mindeközben odébb lép tőlem, én pedig követem alábukó tekintetét a földre, melyre az egyre mélyülő sötétség és az előbújó hold különös árnyakat vet.
- Isteni tárgy, ráadásképpen New Yorkban? Mi volna az pontosan? - emelem vissza rá pillantásomat, feléledő kíváncsisággal kutatva a női vonásokat. Mindeddig meg sem fordult a fejemben, hogy Atyánk megannyi ereklyét rejtett el a világban annak idején, éppen az effajta szükséghelyzetek orvoslására. Bár kötve hinném, hogy valaha is gondolt volna a testvére szabadulására. - Próbáltad már megidézni? Abaddon, ha nem tévedek, a Pusztítás démona, így meglehet, hogy az idézéséhez ténylegesen el kell pusztítani valamit - töprengek el, habár nem tudhatom, mi mindennel próbálkozott eddig Ophilia.
- Vele vagy nélküle, mindenképpen tanácsolom, hogy tarts Ramiél fivérünkkel. A te tudásoddal bizonyosan sikerrel fogtok járni, még ha nehézségek árán is. Amennyiben tényleg használható a tárgy Amara ellen, úgy nincs választásunk. Bárcsak veled tarthatnék… - bánkódó tekintettel nézek az angyalra, csakugyan sajnálva, amiért az osztódás képességét nem tette miénkké a teremtésünkkor az Úr.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szomb. 19 Május 2018 - 17:46
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Csendben nézem, ahogy Phanuel testvérünk elszáll köreinkből. Bármi is a feladata, remélem sikerrel fog járni. Habár elnézve, hogy ki fog segíteni neki, biztos vagyok sikerükbe. Azonban egy apró mondat kizökkent folytonosan szelíd mosolygásomból. Rosszat sejtően nyelek nagyot.
Vajon mit akarhat velem megbeszélni? Valami azt súgja, hogy ez nem lesz egy egyszerű beszélgetés. Az elmúlt időszak emlékei hirtelen tódulnak tudatomba, kavarognak bennem. Minden, mi történt, amióta elválunt. Amióta…
Nem, ezen emlékekre még akkor sem akarok gondolni, ha a legkedvesebb harcos angyallal vagyok együtt. Inkább csak próbálok újra derűs mosollyal rá tekinteni, vajmi kevés sikerrel. Ezt láthatja is, ahogy azt is, hogy inkább már nem is próbálkozom vele.
Kósza szél borzolja hajunkat. Kezem felemelve újra és újra fülem mögé tuszkolom szőke tincseimet.
Cassael sóhajára magam is letekintek. Óvatosan lépek előre egyet, majd még egyet. Tétován közelítek felé, mikor pedig már teljesen előtte állók gyengéden ölelem meg, kihasználva amúgy is széttáró karjait.
Magam sem értem cselekedetemet, de az emberektől így láttam. Mondhatjuk, hogy nincs rá szükségünk, vagy mi enélkül is megvagyunk, de az az igazság, hogy… Nekem is jólesett volna egy-egy nehéz időszakban egy barát kellemes ölelése.
- Megfog gyógyulni - sóhajtom magam is, államat egy pillanatra Cassael vállára fektetve. A fák takarásából próbálok kikémlelni az éjszakai égboltra. Torkom köszörülve hátrálok el tőle, de csak annyira, hogy kényelmesen fel tudjak nézni rá. Kezemet gyengéden simítom arcába.
- Valóban nem láttunk még ennél keményebb helyzetet, de vagyunk még páran, akik hisznek Atyánkba, akik bármit megtennének azért, hogy visszatérjen és minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Nem csak angyalok, de démonok és emberek is velünk vannak - magyarázom szelíd mosollyal az arcomon. - Vissza fog térni közénk ebbe teljes mértékben biztos vagyok - szívem akaratlanul is összeszorul. Nem akarom, hogy úgy érezze kudarcot vallott volna. Mert nem, bár nem tudom, hogy az elmúlt időkbe mit csinált, de nem tette azt. - Nem hinném, hogy így lenne. Cassael, jobban ismerlek, mint bárki más, tudom, hogy képtelen vagy ölbe tett kézzel ülni. Ha valakinek segítségre van szüksége, akkor te ott vagy neki. Segítesz. Megteszel minden tőled telhetőt. Mégis… - tekintetem levezetem a föld irányába, kósza lépést teszek hátra. - A magunk fajtáknak most a legnehezebb. Nem tudjuk magunkévá tenni sem Michael, sem Gabriel irányvonalát. Meg akarunk maradni az aranyközépúton, de… Nem tudom, hogy erre meddig leszünk képesek. Amara sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint az, hogy fivéreink marakodnak - vonom fel az egyik vállamat. Hogy beszéljek a parkban történtekről?
- Ramiél azt szeretné, hogy tartsak egy követséggel New Yorkba. Van egy isteni tárgy, ami segítségével talán meg tudnánk törni Amara hatalmát. Az egyik gond… Hogy nem csak az emberek állítotak neki csapdát, hanem a tárgy őrzője Abaddon is. Sehol sem találom - tanácstalan vagyok, akárcsak ő. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak és hogyan és… Legalább a miértet tudom.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szomb. 19 Május 2018 - 16:42
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Phanuel & Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: - • Credit:

Phanuel ábrázatán látni vélem a bezárkózást intelmeim s talán önnön félelmei elől, azonban a kegyes hazugság nem olyasféle képesség, melyre mi, angyalok oly’ sokszor támaszkodnánk. Mi célt szolgálna ugyanis? Az igazsággal akkor is szembe kell nézni, ha nem kimondottan üdvös, és úgy hiszem, ezt minden jelenlévő jól tudja már.
- Fivérem, cseppet sem erre kívántam utalni. Sokkalta inkább arra, nem lehetünk biztosak abban manapság, hogy miféle jelenségeket, parancsokat tudhatunk a Sötétség mesterkedésének. Az emberek hamar az eszükbe vésték, hogy az Ördög a részletekben rejlik, és ezt aligha tudhatnánk cáfolni. Légy óvatos, pusztán erre intelek - biccentek felé, remélve, immáron világos előtte, közel sem gyanúsítani óhajtottam, netán megbélyegezni, mint Amara egyik szolgáját.
Hozzátoldása máskülönben nyugalommal kecsegtet, de jó ideje már a bizonyosságban sem hiszek, elvégre abban is biztosak voltunk huszonhét évvel ezelőtt, hogy Isten sosem hagy el bennünket, s lám... Ímé a világ, mely nélküle formálódott tovább.
Csöndesen figyelem rövid búcsújukat Ophiliával, kérdésére pedig gondolkodás nélkül bólintok. Ha valóban az Úrtól, netán egy arkangyalától kapta parancsát, akkor nyilvánvalóan fontos ügyről lehet szó. Természetest nem szívesen helyezem második helyre Wallenberg ügyét, habár kutatását az új küldetés mellett is változatlanul fogom tudni folytatni, révén, nem áll többől, mint az angyalrádió pásztázásából, informálódásból.
- Természetesen veled tartok - mosolyodok el haloványan, kezemet újfent a vállára helyezve. - Menj, keríts szállást a városban, később csatlakozom hozzád, ellenben még volna mit beszélnünk Ophiliával. Értesíts, amennyiben letelepedtél valahol, hogy tudjam, hová menjek - finoman, bíztatóan megszorítom vállát, majd útjára engedem a harcost.
~Számíthatsz rám.~ Biztosítom útravaló gyanánt, ugyanis fél szavaiból is megértem, mire szeretne megkérni.
Még figyelem, ahogy fölébbünk száll a magasba, aztán visszavezetem pillantásomat az egykori irattárosunkra. Érdeklődése a mellkasomat szorongatja, elvégre mit mondhatnék? Sem én, sem a világunk nincsen rendben.
- Nos, őszinteséget kívánsz tőlem… - sóhajtok fel elhalkulva, tekintetemet újfent a sártócsákra függesztve. - Kilátástalanul leginkább. Atyánk testvére, Gabriel, a démonok… Hogyan fog meggyógyulni ebből a világ, Ophilia? - emelem rá vissza íriszeimet. - Úgy gondoltam eddig, hogy a halandók segítésével folytathatom Isten munkáját, a létezésünk célját, de még erre sem voltam képes. Tanácstalan vagyok - teszem szét a kezeimet, mozdulataimmal támasztva alá érzéseimet, melyeknek leginkább létezniük sem kellene.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Kedd 15 Május 2018 - 8:22
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Az eddigi kellemes hangulat hirtelen fagy meg körülöttünk. Cassael aggodalmát csak osztani tudom, fivérem arca azonban egyre jobban komolyodik el, a hangja pedig… Nem ilyen szokott lenni, sokkal… fagyosabb, mint amilyennek annak lennie kellene.
- Phanuel - szólítom meg gyengéden. - A sötétség mindannyiunkat megkörnyékez, nincs olyan, ki körül ne lebzselne. Ereje napról napra nő, és ez ellen jelenleg vajmi keveset tudunk tenni. Ereje lassan Atyánkét éri el, nem tudhatjuk, hogy épp ki mászik bele fejünk - hajtom enyhén oldalra a fejemet, sajnálkozva tekintve rá. Nem ártó szándékkal szólunk hozzá, de láttam, hogy mire képes Amara az angyalokkal, elég csak…
Fejemből kiverem az emlékképeket, dobogtalan szívemet. Ott van mindenhol, minden fűszálban, minden fában, a levegőben. Az égen,a földön, mindenhol, ahogy egykor Atyánk is.
- Csak légy óvatos - hajtok fejet előtte, sóhaját hallva. Parancsot kapott… Atyánk akkor még jelen lenne. Vannak olyanok, kikhez beszélne? Vagy esetleg egy arktól kapta a parancsát? Nem árul el semmit, vélhetőleg okkal. Ez ellen pedig tenni sem akarnék.
- Nem leszek - mosolygok rá szelíden, tudva tudván, hogy nem tenném meg. Mindannyiunknak megvannak a maguk gondjai. Nem rángatnám bele őket saját ügyeibe, tudván, hogy sokszor magam is tilosba járok.
Atyánk még sincs itt még. Eljövetelére képes lennék magával az ördöggel is szövetkezni… Igaz ez már… talán félig megtörtént. De elég, ha csak magam követem el eme bűnöket, másokat nem rángatok bele.
Tekintetem Cassael aggodalmas arcára kúszik. Beszélgetésükbe nem avatkozok már bele. Saját gondolataimba merülve az utóbbi időszakok eseményein rágom át magamat. Annyi minden történt, én ostoba meg gondtalan repkedtem a hegyek között… Holott a városok, San Francisco katasztrófák áldozata lett, New Yorkot ellepte a füst… Testvéreink megőrültek, Zephyr a Golden Gate parkba vert tanyát és irtani próbálta az embereket…
A káosz pedig… Saját malmára akarná hajtani a vizet, információkat akart kisajtolni belőlem és nem lehetetlen, hogyha rájön nem mondtam el neki mindent, visszatér még. Otthonunk kapuja bezáródott idelent pedig nem találom a helyemet…
Ramiél nemrég a segítségemet kérte, menjek el vele New Yorkba, szerezzük meg a tárgyat, mely segítségével talán legyőzhetnénk Amarát, de a mag hollétéről még magát Abaddont sem tudtam megkérdezni. Az Ő segítségével gyorsabban menne. Neki sem érdeke a Föld pusztulása, ezt már tudom… Különös, hogy mily bizalom leng körbe, ha arra a démonra gondolok.
Elmém tekervényes ösvényeiről Fivéreim rángatnak vissza. Szempilláim enyhén megremegnek, tincsemet óvatosan tűzöm fülem mögé. Szomorú mosollyal figyelem, ahogy szárnyat bontva elszállnak a város irányába.
Ha esetleg Cassael maradna is, mondanék neki valamit. Annyi minden lenne, mit megbeszélnék vele, a szavak mégsem jönnek egyszerűen ajkamra. Nem tudom, hogy miként kezdjem el, túl sok minden történt, mióta találkoztunk.
- Örülök, hogy úgy tűnik, hogy jól vagy. De hogy vagy? Őszintén… - teszem fel neki aggodalmasan a kérdést.
Ám ha mégis úgy dönt, hogy Phanuellel tart, így a kérdések tömkelege bennem marad, csak a két repülő alakot figyelem, a csillagok kíséretében.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Hétf. 14 Május 2018 - 16:50
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Meeting, with a sister

Cassael & Ophilia & Phanuel
Credit:




Az ábrázatom rideg kőszoboréhoz lett hasonlatos fivérem szavait hallva. Ráemelem hideg tekintetemet és megállom, hogy ne vágjak közbe, akármennyire is nehezemre esik. Mikor befejezte mondandóját megköszörültem a torkom, s enyhítve valamennyit hangom keménységén replikáztam.
– Cassael, nem vagyok az a fajta angyal, akinek az esze úgy vág akár a borotva, de olyan érzésem támadt, mintha arra akarnál kilyukadni, hogy a Sötétség még most is az elmémet uralja, de javíts ki, ha félre értettem. És lehet, hogy nem a vak hit időszaka ez. – hideg ábrázatom lassan bánatossá vált. Rémesen rosszul esett, hogy fivérem azt hiszi, hogy a Sötétség még mindig ott van bennem. Ám be kellett látnom, hogy Cassael félelme jogos. Van oka félni, hogy még mindig megszállott vagyok, tehát csak mélyet sóhajtottam, és az égre emeltem a tekintetemet.
– Megértem aggodalmaid, de a parancsot még a Sötétség eljövetele előtt kaptam, igaz csupán egy vagy kettő nappal.
Ophiliára szegeztem a tekintetem és halvány mosolyt varázsoltam az arcomra, s a mosoly mellé egy hálás tekintetet.
– Úgy lesz, Ophilia, és te is vigyázz magadra – nézek a szemeibe. – És te se legyél rest a segítségemet kérni.
Felnéztem az égre, ahol már elég sötét volt. Sóhajtottam, és Cassaelre néztem.
– Te velem tartasz a Mariana-árokhoz? – tettem fel neki a kérdést. Örültem volna, ha velem jön, biztonságban éreztem volna magam, ám ha nemet mondd, megértem. Cassael fontos angyal, meglehet, hogy nincs több ideje rám.
A városra emelem a tekintetem.
– Talán okosabb lenne megszállni a városban, nem igaz? – mosolyogtam, majd Ophilia felé biccentettem és előhívtam szárnyaim.
– Nos, én kerítek egy térképet, csak hogy biztosra tudjam hová is megyek – somolygok orrom alatt.
Kezemet fivérem vállára tettem, és kérdőn néztem rá. A szemeimből tisztán kiolvasható volt a kérdés: „Megyünk?”
Segíts nekem, Atyám! – intéztem egy mondatot magamban Istenhez, majd a következő pillanatban telepatikus úton Cassaelhez szóltam.
~ Ha esetleg megőrülnék… – darálom le neki a szavakat. Tudja, hogy mit akarok kérni. Jelenleg, nem is tudom mi okból, ő az egyetlen angyal akiben megbízok. Féltem. Féltem, hogy újra átveszi rajtam az irányítást Isten testvére.
Ha velem tart Cassael, ha nem, széttárom szárnyaim és San Francisco felé indulok. A város falának egyik résén röppenek be, nem volt kedvem a bebocsájtás elnyerésével annyi időt húzni.  
Ha fivérem nem tart velem, akkor tőle is búcsút veszek, és a lelkére kötöm, hogyha bármikor segítenem kéne neki, akkor csak szóljon.




Utolsó Poszt Vas. 13 Május 2018 - 17:48
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Phanuel & Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: - • Credit:

Harcos fivérem szavai újfent mélyen elgondolkodtatnak, elvégre Atyánk parancsolatai és végtelen bölcsessége nélkül miképpen tudhatnánk, hogy cselekedeteink a világmindenséget fogják segíteni? Milyen alapon s jogon dönthetnénk el, ki érdemes a megmentésre, és ki az, akinek a kezét el kell engednünk? Ennél fogva azt sem tudhatjuk, öncélúan ténykedünk-e, avagy sem. Phanuel mindennek dacára magabiztos, töretlenül hisz abban, hogy amit tesz, az Istent szolgálja, ez pedig érdekes feltevéseket fogantat bennem. Egyelőre nem adok hangot az elméleteimnek, túl korai volna még ugyanis, helyettük barátian biccentek Ophiliának, s hallgatom tovább a beszélgetésüket.
Nővérünknek is szemet szúr a harcos érdeklődésének furcsasága, s remélem, ezúttal kitisztul majd előttünk a homály, amely e kérdéskört övezi. Tulajdonképpen meg is történik, ellenére annak, hogy Phanuel továbbra sem kívánna nyíltan felelni, noha a megannyi el-elejtett információmorzsával óhatatlanul közelebb egyengetett minket a megoldáshoz. Vetek egy pillantást Ophiliára, tűnődve, vajh neki is feltűntek ezek az intő jelek, vagy pusztán én képzelek sokat a kiejtett szavak mögé?
Látta ezt a helyet, de testileg még nem volt ott, körülírását ismerte, mégsem volt tudója a válasznak. Merész gondolat, ám fivérem töretlen önbizalma és kötelességtudata egy parancs fényében megkockáztatnám, éppen úgy hangzik, mintha egyenesen Isten szólott volna hozzá. Vagy valaki, aki képes úgy csavarni s ferdíteni a valóságot, mely még egy angyal elméjét is képes lenne megvezetni.
Meglehet, hallom a hangjukat és kiejtett mondataikat, a gondolataim másutt cikáznak. Homlokomat ráncolva függesztem tekintetemet a lábaink alatt heverő sártengerre, melynek árkaiban tükörképeink néznek ránk vissza a bennük megülő esővíz felszínéről. Reménysugár helyett aggodalom kucorodik a bensőmbe, mégsem tehetek ellene. Nem, túlzottan kockázatos volna szembesíteni Phanuelt, ha valóban a Sötétség kapaszkodott a tudatára, így azonban nem hagyhatjuk.
Megemelem végül a fejemet, és hol Ophiliára, hol fivéremre tekintve nyelek visszafogottan.
- Hogyne érteném, Phanuel. Elővigyázatosságra intenélek ettől függetlenül, hiszen amiképpen magad is bevallottad, a Sötétség már megkörnyékezte az elmédet. Ez nem a rendületlen hit időszaka, fivérem, hanem az óvatosságé és a kétségeké. Nem szólnék ily’ gyalázatosan, ha az Úr egymaga volna, és nem kelne versenyre vele csaknem egyenrangú testvére - magyarázom elcsöndesedve, s amennyiben nem volna ekkora a tét valóban, úgy soha nem hagyták volna el ajkaimat effajta bűnre sarkalló gondolatok. - Remélem sikerrel jársz, és amiként Ophilia is mondta, bármikor számíthatsz a segítségünkre - teszem hozzá egy gyönge mosoly kíséretében.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Hétf. 7 Május 2018 - 6:38
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Csendesen hallgatom a két férfi szavait, s szívembe szomorúság költözik. Szívem, mely már nem dobog mellkasomba - nem is mintha szükségem lenne rá. De, ezzel nem akarok jelenleg foglalkozni, testvéreim a segítségemet kérik, nem tagadhatom ezt meg tőlük. Így hát szelíd mosollyal az arcomon szentelem minden létező figyelmem rájuk. Ez nagy szó, megerőltető is, hogy ne csapongjak gondolataimba oda és vissza mindenféle elmúlt események között.
Koncentráció.
Mégis szomorú mosollyal ajkamon hajtom le a fejemet, hisz teljes mértékben egyetértek Cassaellel. Mi más lehetőségünk lehetne már? Majd negyed évszázadot töltöttem semmittevéssel, várva, hogy visszatérjen közénk. Tudom, hogyha egyszer vissza fog, nem fogja rossz szemmel tekinteni, melyet világának megmentésére áldoztunk fel.
Szívesen enyhítenék Cassael lelketlen lényén, átvenném tőle terhének egy részét, ha megosztaná ezt velem. Látom rajta, hogy ő sem a régi önmaga már, mégsem érzem úgy, hogy ezt most helyes lenne felhoznom számára. Talán máskor. Máshol.
Szavai mégis mosolyra és halk nevetésre fakasztanak.
- Az igazán jól esne, Cassael - mosolygok rá, majd ugyanezzel a derűvel tekintek hát újra Phanuel felé és igyekszem a lehető legjobb választ megadni számára, melyet várhat tőlem.
- Nincs semmi, mit meg kellene köszönnöd. Ez a munkám - melyet nem is tudok teljes fényében végezni idelent. De lám, vannak olyanok, kik meg tudják oldani, hogy segítségem kérjék. Ezek szerint másokat ennyire nem érdekel segítségem?
Ez valahol elszomorít. Kijelentésére nagyot nyelve, nagy levegőt véve tekintek a harcosra.
- Nem hinném, hogy bármelyikünk is elkerülte volna a Sötétség erejét - mindannyian valamilyen úton-módon találkoztunk ezzel. Kik komolyabban, kik pedig…
De nem szabad most ezen gondolkoznom, sokkal fontosabb dolgaim is vannak, lévén épp Phanuel kért tőlem segítséget, én pedig mindet meg akarom számára adni. Minden, mi tőlem telhető, a kíváncsiság mégis fúrja oldalamat. De nem csak az enyémet, Cassael is hasonló érdeklődést mutat aziránt, vaj miért érdekelheti ezt az egyik legnagyobb harcosunkat?
- Egyáltalán nem - biztosítom mosolyogva. - Ez csupán érdeklődés mindkettőnk részéről- magyarázattal felénk? Ugyan már, kevés vagyok én ahhoz, hogy elvárjam tőle. Noha a rangjaink közötti határok idelent, mintha elmosódtak volna, nem úgy a mennyben. Ott hasonlót soha nem kérdeztem volna meg. Hallgatva szavait, parancsmegtagadását, úgy érzem, hogy tovább nem is faggathatnám. Nem lenne értelme. Ha most nem mondja el, akkor nem is fogja később sem, semmi áron sem. Ezzel pedig probléma sincs.
- Noha feleslegesnek tartom, de azért vigyázz magadra. Noha a nagy nyomás ránk nincs hatással, odalent még soha senki sem járt, mióta Atyánk megteremtette a világát. Nem tudhatjuk mily veszélyek leselkedhetnek rád - mosolygok rá, próbálván oldani a komor hangulatot. - Vigyázz magadra - bököm ki végül, hogy mire is gondoltam valójában. - Ó, és ha segítség kellene - tekintetem a két férfi között cikázik, mindkettőjüknek intézve szavaimat. - Csak egy szavatokba kerül - nevetem őszintén.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Phanuel
avatar



☩ Reagok :
73

Utolsó Poszt Szomb. 28 Ápr. 2018 - 10:21
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


☽ Meeting, with a sister

Cassael & Ophilia & Phanuel
Credit:




Ophiliára figyeltem, és ittam a szavait. Ritkán találkoztam az eltelt években angyalokkal, de ekkora bölcsességgel rendelkező ősi lény jelenléte jólesett, főleg, hogy a kérdésemre akar válaszolni. Cassael testvérem szavaira felkaptam a fejem, és odavetettem neki, tiszteletlenségnek szikrányi valóját sem érzékeltetve, nem akartam vele tiszteletlen lenni.
– Drága Cassael… Addig öncélú cselekedet valami, amíg nem a köz javát szolgálja. Én remélem, hogy ez a világmindenség javát fogja szolgálni – visszafordítottam fejem Ophilia felé.
Szilárd meggyőződésem volt, hogy bármit is kell majd tennem, azt jól fogom tenni. Az lesz Isten akarata és nem más. Mindig őt szolgáltam, próbáltam az ő kegyében járni.
Ophilia javaslatára próbálok hallgatni az ösztöneimre és összekaparni minden tudásom, de szinte semmire se jutok azalatt a pár pillanat alatt. Talán az a baj, hogy nem foglalkoztam eleget a földdel még abban az időben, mikor az Úr trónja körül őrködtem.
Ophilia azonban választ adott a kérdésemre. A Mariana-árok. Érdekes, eme hely neve érdekesen csengett, de képtelen lettem volna rájönni egymagam. Pusztán arra se, hogy a Föld legmélyebb pontja jelentheti a végét.
Na és amit az Atya testvéréről mondott, nyugtalanított. A Sötétségre én nem emlékszem, túl régen vetették börtönbe ahhoz, hogy emlékezzek, de ha ez igaz, akkor mind veszélyben vagyunk. Ijesztő volt számomra, hogy a Sötétség az én elmémbe is befurakodott, mi van akkor, ha tudja, hogy a Mariana-ároknál van olyan, ami Istennek kell? Mi van, ha lecsapolta az információt az agyamból? Nem, ez nem lehet! Biztosan nem tud még róla.
– Köszönöm, Ophilia! Rendkívül hálás vagyok a válaszodért – mosolyogtam rá halványan gondterhelt arccal. – Sötétség erejét már tapasztaltam New Yorkban, majdnem megölt a kezem által egy fiút – komorodtam el. Mi lehet most azzal a kis nephilimmel?
Ophilia és Cassael egymás után tették fel a kérdéseket, amikre nem tudtam, hogy szabad-e válaszolnom. Isten nekem adta a parancsot, de azt nem adta parancsba, hogy hallgatnom kéne róla. Ám mégis, csak nekem szólt a parancs, tehát meglehet titkos.
Az égre tekintem, majd vissza rájuk, pontosabban Cassaelre.
– Magyarázattal tartozok kettőtöknek, igaz?- tettem fel a költői kérdést. – Igen, láttam ezt a helyet, illetve nem tudom, hogy miért kell odamennem, de el kell jutnom oda – sóhajtom. – Méghozzá minél hamarabb. Sajnálom, nem mondhatok nektek el mindent. Ezentúl hálás vagyok mind a kettőtöknek, jövök nektek eggyel. De félek, ha elmondom nektek az igazat, azzal parancsot szegnék. Cassael, ha valaki, te igazán megérted, milyen egy katonának a parancs.
Komor arccal néztem őket. Vérzett a szívem, hogy el kell hallgatnom előlük azt, hogy az Úr üzente, de nem tehettem meg, legalábbis nem most.




Utolsó Poszt Kedd 24 Ápr. 2018 - 20:38
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Phanuel & Ophilia & Cassael
I invoke you with holy fire into your palace
Zene: - • Credit:

Phanuel érintésére érdeklődőn fordulok a harcoshoz, kinek ábrázatáról a megértés és a végtelen hit tükröződik vissza. Szavai bizonytalanságot idéznek bennem, hiszen én sem gondolnám, hogy az Úr végleg elhagyott bennünket, ám az, hogy válaszait a maga módján kivétel nélkül megadná nekünk? Furcsa gondolat, mégis, Ophilia is igyekszik alátámasztani mindezt. Néhány pillanatig eltöprengve tekintek le magam elé, majd némi homlokráncolást mellékelve emelem íriszeimet ismét a társaságra.
- Amennyiben magunk járunk utána, az öncélú cselekedet - állapítom meg, persze nem kívánok parázs vitára kelni testvéreimmel, ugyanis a továbbiakat illetően kétségtelenül igazuk van. - Értem ettől függetlenül… Isten teremtményei vagyunk, a kézlenyomatát magunkban őrizzük, csupán az a különös, milyen különbözően értelmezzük mindezt - állapítom meg, mert míg Gabriel az emberiség ellen harcol, mondván, az újabb tisztítás az Úr igéje, addig Mihály a halandókat védi annak a szellemnek a jegyében, amit eddig képviseltünk. S vannak olyanok, mint én, akik mindenhol igyekeznek segíteni, de leginkább egyetlen halandón, akiről úgy hiszem, megéri a fáradtságot. Talán Drake a Mindenható kiválasztottja lenne? Vajon ő egyengette úgy, hogy összetalálkozzam a Halállal, és elköteleződjek Wallenberg mellett? S ha mindent ő tart a tenyerei között valóban, akkor hol marad az emberek szabad akarata? Különös kérdések ezek, noha kétség kívül Phanuelé a legérdekesebb jelenleg mind közül.
Biccentek hát végül fivéremnek és nővéremnek, tudatva velük, nem emésztett fel a melankólia, vagy a kilátástalanság, pusztán úgy hiszem, olykor nincs, akinek kérdéseket címezhetnénk a biztos válasz reményében.
- Megtettem hát én, Ophilia - mosolyodok el leheletnyi bűnbánattal, révén, harcostársam ügyéről kanyarintottam el a figyelmet, még ha nem is kimondott szándékkal cselekedtem. - Mindazonáltal egyszer jól esne pusztán az emberiségről s a múltjukról, nem a jelen problémáiról tanácskoznunk. Tán lesz még alkalmunk erre a Mennyben vagy éppen az… Alpokban - somolygok, majd ismét Phanuelnek adózva figyelmemmel, hallgatom a hely precízebb körülírását. Ennyi emberek között töltött idő után feltűnik, miképpen rendel különböző érzéseket az egyes tulajdonságokhoz, mintha csak…
- Láttad már ezt a helyet, fivérem? - érdeklődök tovább, habár Ophilia egyhamar megfejti, mire is utalhat ez a sok-sok, számomra keveset mondó információ. Van ráció mindabban, mit az egykori irattárosunk megfogalmaz, s révén, különleges feltevést fogalmaz meg egyúttal, hát egyre inkább furdalja az oldalamat a kíváncsiság - még ha számomra érthetetlen okokból ezt nem is érzem, de bizonyára az emberek igen -, miféle magyarázat húzódik a harcos kérdései mögött? Leplezetlen kíváncsisággal függesztem rá a tekintetemet, hátha Ophilia segítsége elegendő volt ahhoz, neki felelettel szolgáljon.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Csüt. 19 Ápr. 2018 - 9:13
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Family meeting
Family is not an important thing. It's everything.


Szelíd mosollyal, kezeimet összefonva magam előtt figyelem hol az egyik harcost, hol a másikat. A kulcsszó itt van, ők harcosok. Amihez értenek, azok a parancsok szó nélküli követése. Megmondják, hogy mit csináljanak és megteszik. Nem feltétlenül kellett eddigi életük során maguk gondolkozniuk.  Ebben nincs semmi rossz, minket nem azért teremtettek, hogy saját akaratunk, vagy épp saját gondolataink legyenek.
Engem éppen azért, hogy a válaszokat megadjam mindenkinek, kiben kérdés merül fel. Azonban az utóbbi időben egyre több mindenre nem tudok választ adni, és ez a ténye nagyon is idegesít engem. Hasonlót sose éreztem még, nem is gondoltam volna, hogy képes lehetek érezni, mégis… Nem, az emberek ténykedései, az ő kegyetlenségük nem zavar. Ahol tudok, ott segítek nekik, de a testvéreim? És a démonok? Az övék már minden határt átlépett, és a legtöbbje rajtam csattant.
De természetesen ez más idők zivatara, nem a mostanié. Derűs arcomra nem engedem, hogy árnyékot vonjon ez.
- Sok választ nem kaphatsz meg, csak ha magad jársz utána. És még több ott létezik benned, még ha nem is tudod. Cassael, te is egy ősi angyal vagy, rengeteg mindent láttál és megéltél idelent a földön. Tudásod több, mint gondolnád, mindössze a belső hangodra kell figyelned, hogy megkapd a választ és ez igaz rád is Phanuel - eleinte hol a régi barátra, majd a daliás harcosra emelem tekintetem, mosolyogva.
Gondolom ez nem sokat segített nekik, így elmondom a saját elméletemet, de persze ez kevés. Ha ennél többet nem tudok, csak ezt a választ tudom adni. Ám mielőtt még Phanuel belekezdhetne a magyarázatba, Cass hangja csapja meg fülemet.
Már-már szégyenteljesen tekintek rá, szemeimet lesütöm.
- Természetesen tudom, hogy valójában mennyire nem unalmasak, mégsem akarlak most titeket traktálni a részletekkel, elvonva a figyelmet, arról, amiről jöttetek - veszek nagy levegőt, zavart mosollyal tekintve rá. Ha a viszály lovasával való találkozásból tanultam valamit, akkor az, hogy ne válaszoljak oly kérdésekre, melyeket fel nem tett. Hogy a korábbi énemhez képest, ne csapongjak a témák között, még akkor sem, ha én tökéletesen össze tudom őket kötni, ha meglátom bennük a logikát. Sokan nem szívesen veszik ezt, és már…
Már nem akarom, hogy testemet, mely itt a materiális világban több fájdalmat él meg, mint valaha, sanyargassák. Mennyi kínt tudnék még vajon elviselni? Remélem, hogy eleget.
- A föld legmélyebb pontját keresed. Az emberek oda nem tudnak lejutni, a nagy nyomás miatt, de egy természetfelettinek az semmit sem árt. A nyomasztó és mély sötétség, mely víz, jelentheti a Mariana-árkot. A föld legmélyebb pontját. Mégis, a mostani viszonyokat is figyelembe véve a nyomasztó és mély sötétség lehet maga egy metafora is, mely Atyánk testvérére, a Sötétségre utal - az ellene való fegyvert, vajon a világ legmélyebb pontján találhatnánk meg? Túl merész elképzelés lenne, mégis… Mégis érthetetlen, hogy miért kérdezi ezt.
- Megkérdezhetem, hogy miért kívánod ezt tudni? - somolygom az orrom alatt kedvesen. Természetesen, ha nem köti az orromra sem sértődök meg. Ez csak a puszta kíváncsiságom része.  



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6