This is it, the apocalypse Welcome to the new age
I'm breaking in, shaping up, then checking out on the prison bus

 
Golden Gate Park
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Vas. Jan. 07, 2018 6:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

- Gábriel nem gyűlöli Mihályt, ahogy Mihály sem őt. Én inkább azt mondom, nem tudnak dűlőre jutni és mindegyik hajtja a maga igazát. Máskülönben egyikük, vagy mind a kettőjük nem e világot járná már.
Eszembe jut a nap, amikor a bátyám elé járultam, ott volt Rafael is, aztán hárman kimentettük a húgunkat, Raguel-t a fogságból. Nyoma sem volt gyűlölködésnek, pusztán a haragot éreztem az irányomba. Haragszik rám, mert nem ő mellé álltam, mert nem osztom azt a nézetet teljes körűen, amit ő. De ez a harag nem emelkedett felül rajta, szentül hiszem hogy soha nem is fog. Mert ő a bátyám. Ő Isten egyik legerősebb angyala, sosem fog engedni a haragnak, az irigységnek, ahogy Mihály sem.
- Az egyetlen gond velük csupán az, hogy mind a ketten nagyon intenzíven kiállnak a maguk igazáért. És most hogy Amarah kiszabadult, én csak remélni merem hogy egyiküket sem mérgezi meg a gonoszságával. Az beláthatatlan következményekkel járna.
Bár az előbbi pillanat tovaszállt, még fél füllel hallom motyogó szavait. Nem tölt el örömmel hogy Ophilia úgy gondolja csekély ár lenne. Nem, ha egy olyan angyalról van szó, mint ő. Ahogy annak sem örülnék, ha a testvéreim közül bármelyik is erre a sorsa jutna. Összeszorítom az ajkaimat hogy ne mondjak erre olyasmit, amivel megbántanám, bár van egy adag rossz érzésem az elhangzott szavai nyomán. Nem tudom miért. Nagyon a számon van hogy megkérdezzem "Kinek lenne csekély?", de aztán inkább szótlan maradok ez ügyben.

Tekintve hogy most itt gubbasztunk az ajtófélfához lapulva, és éppen kinyitottam az ajtót pusztán a gondolatommal, kezdek félni. Főleg azért, amiket mondd. Őszintén? Ha Amarah itt van, akkor úgy tör minket keresztbe, mint a ropit. Remélem nem! Egyébként sem lenne logikus, mert mit keresne egy rendőrörsön? Bűntársakat? Egy ideig szemezünk Ophiliával, aztán erőt veszek magamon. Hát nekem kellene bemenni, vagy mifene. Elindulok hozzá, lerakva a pasast a földre a hátamról, vigyázzon rá addig ő, majd belépek a belső térbe. A bejárattól nem messze négy holttest hever, elszórtan, belfelé menet, és leghátul az utolsón, mely már nekidöntve hever a recepciós pultnak, egy angyalt látok, háttal.
- Mi a frász van itt?!
Minden csupa vér, a falak, a padló, futó pillantást teszek a testekre, és nagyon úgy tűnik, meg vannak csonkítva. Amúgy ez probléma, mert nem tudnak meghalni. Szóval most így fognak újra és újra éledni? Vagy felgyógyulnak azért? De talán égetőbb kérdés az, hogy ez az angyal miért csinálja amit csinál? Van értelme ennek? Azt hiszi, ha megeszi őket, akkor meghalnak? A hangomra feláll és megfordul, a szemei korom feketék. Földöntúli sikolyt hallat, olyant, mikor ezer lélek sikolya szorul be egy parányi kulcslyukba. Megfagy tőle az összes gondolat a fejemben, mire észbe kapok, már kitárt szárnyakkal és ökölbe szoruló kezekkel rohan felém. Húha! Csak arra van időm hogy kitérjek előle, és a lábammal fenékbe rúgjam, amitől a szemközti falnak csapódik. Persze ez nem állítja meg, megint felsikolt, amitől összerezzenek, aztán nekem ront. Elsodor a pultig, amin a dulakodás hevében keresztül esünk, be a másik oldalára.
- Ophilia!
Kiáltom, miközben éppen fojtogat. Tudhatná hogy ez nem hat rám. Nem akarom elővenni a pengét, de ha nem hagy más választást...valahogy meg kell állítani, különben napestig is elszórakozunk itt.
- Szállj le rólam!

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Szer. Jan. 03, 2018 9:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.


Figyelmesen hallgatom, hogy miként is vélekedik ő maga a Sötétségről. Valamiért oly kettős érzés van bennem vele kapcsolatban. Az Atyámmal való viszonyáról mindig a Jin és Jang jut eszembe. Ahogy Atyámban is található némi sötétség, úgy benne is kell lennie jónak. Hiszen csak… képzeljétek magatokat a helyébe. Évezredeken át zárva tartották, megfosztották szabadságától, akaratán kívül. Nyilván megvolt erre az oka Atyámnak, eszem ágába sincs ezt elvitatni tőle. Egyszerűen csak az okokat keresem cselekedeti mögött.
Szép próbálkozás Ophilia, de… Nem, nem leszek ennyire önhitt. Csak mert én végigkísértem az emberi történelmet? Ugyan már, az embereket sem értem meg, akkor majd pont Atyánkat fogom?
- Amarah… - kóstolgatom a nevet, melyet először hallok bárki szájából. Persze, Ő egy volt azok közül, kik ténylegesen láthatták, kik nem feledték, kiktől soha sem kaptam róla egyetlen információt sem.
- Gabriel is így gyűlöli Mihályt? - bukik ki belőlem csendesen a kérdés. Hiszen egykoron ők is igen közel álltak egymáshoz és lám, most egymás ellen hadakoznak, talán még most is, amikor épp összefogniuk kellene, hogy a maradék földet is megmentsék… Habár… Ha Gabriel tényleg az elpusztításra törekszik, talán épp neki kellene Amarahval szövetkeznie. Ez lenne logikus… És az emberek kiirtása után, amikor a Sötétség áttérne a világunk eltüntetéséhez, akkor állíthatná meg… - Most mégsem teszi. Valamire vár. Úgy értem, ha tényleg megvan az ereje ehhez, akkor lényegében egy csettintés lenne számára, nem? A sötétség, melyet ránk szabadított… Valamire vár, valamit meg akar szerezni - intem a fejemet. Valahogy akkor sem fér össze, hogyha el akarná az egészet pusztítani, akkor miért nem tette még meg. Ha elpusztít mindent, akkor újra csak ketten lesznek. Atyánk is tiszta lappal kezdhetne mindet… Sötét gondolatok ezek.
Mégis száműzőm őket tudatomból, meglátva az ark arcvonásait. Arcát tenyerembe simítva hajtom oldalra enyhén a fejemet. Saját orcámon szelíd mosoly jelenik meg, szavaim után nincs szükség újakra. Talán ezekre sem kellett volna, kérdő tekintete lassan felolvad. Fejét lehajtva követem tekintettem egy darabig, majd inkább hajának forgóinak szentelem figyelmem.
Kezemet sajátjaiba zárja, s egy pillanatra mintha félredobbanna a szívem. Lehetséges lenne ez? Szívre sincs szükségünk. Szavai azonban keményen vág vissza a valóságba. Pilláim megremegnek, ha lenne lelkem, még tán az is beleremegne.
- Csekély ár azért, ha régi világunk visszatérhet - jegyzem meg csendesen, kezemet visszaejtve magam mellé. Immár semmi kétségem felőle, meglehet nem csak szárnyaim vesztem el, ha egyszer Atyánk visszatér és szembe kerülve vele számadást kell adnom neki. Hisz egy démonnal van közös célom, segédkezek Abaddonnak és mindezt önként, anélkül, hogy kényszerített volna. Mégsem mondhatom ezt el az előttem állónak, ki lassan újra felveszi pakkját és elindul az épület felé.
Nem. Minél kevesebben tudnak róla, annál biztonságosabb. Veszélyes játékot űzök. Egy pillanatig tétován állok, pillantásom csak a férfi hátára vetem. Rossz érzés kerít hatalmába.
S eme érzés nem tágít előlem, még akkor sem, mikor megállásra kérlelem Ramiélt.
- A mennyben sem volt soha ily csend, amikor az egész kihalt volt. A természet apró neszei sem hallatszódnak… Ezt csak egyszer hallottam. A füst érkezését megelőzőn - akkor még nem tudtam ezt hova tenni, azt hittem csak érzékeimmel játszik valaki.
Az ajtófélfához simulva figyelem Ramiélt. Az ajtó nyílik, s jobban figyelek érzékeimre, mint eddig bármikor, mióta idelent vagyok. Bentről sem hallatszódik semmi. Egy apró kis talp megcsikordulása sem. Még légzés sem. De kocsik állnak a ház előtt. Szívemet fojtogatja egy érzés.
Mégis honnan tudhatnám, hogy odabent épp egy testvérünk, szárnyait bontva lakmározik az emberekből? Hogy a sötétség jobban elérte szívünk-lelkünk, mint azt valaha gondoltuk volna? Hogy az angyalok nemsokára démonokká válnak, ha nem teszünk semmit?
Figyelem az arkot. Ha arra kérne, hogy előbb én menjek be, szó nélkül teszem meg. Ha ő kívánná ezt megtenné, akkor csak szorosan követem a növekvő nyomasztó csendbe.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Kedd Jan. 02, 2018 5:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Tudom hogy Ophilia más, mint amit a Mennyben megszokhattam. De én is más vagyok. Én vagyok az az ark, aki volt hogy évtizedekre eltűnt a többiek köréből és magányosan az univerzumot, vagy épp a földet járta. Csupán csak Atyám tudott felőlem. Aki csendben figyelt, mikor a többiek egymásnak feszülő érdekeiket igyekeztek érvényre juttatni. Nemlegesen megrázom a fejem a bocsánat kérésére. Nincs miért bocsánatot kérnie, nem érzem úgy hogy tiszteletlen lett volna. Ha úgy érezném, már szóvá tettem volna, mielőtt eszébe jut bocsánatot kérni.
- Pontosan tudom, mire gondolsz.
Jelentem ki némi együtt érzéssel, de szomorúan. Néha eljön az az idő, amikor a tétlenség fájni kezd, amikor a csend áttöri a hangzavart. Minden, amit eddig ismertünk megváltozott, ahogy mi is változunk. Úgy látom a lovasok emlegetésére mintha meglepődne, eddig azt hittem tudja.
- Hogy most hogyan néz ki, arra csak Lucifer tudna választ adni..talán. Ő ügyelt eddig arra, hogy elzárva legyen az idők végezetéig. Amarah ugyanolyan erős képességekkel bír, mint Atyánk és nem kerül neki semmibe álcáznia magát, eltűnnie a szemünk elől, megbújni a háttérben észrevétlenül. De az eredeti alakja a sötétség, hiszen ő a sötétség. Hogy milyen volt?
Nem biztos hogy tudok rá hiteles jellemzést adni, de egy kis gondolkodás után igyekszem neki válaszolni.
- Nekem sértettnek tűnt. Mély harag dúl benne Atyánk iránt, de sajnos én nem tudom az okát. Ők ketten testvérek, senkit sem lehet annál jobban gyűlölni valamiért, mint azt, aki egykoron a legközelebb állt hozzád. Amikor utoljára láttam, nos, akkor el akart pusztítani mindent Atyánk körül. Minden teremtményét, minden alkotását, minden jót és rosszat, amit a világok valaha magukba foglaltak...mindent, ami Atyánkhoz köthető. Azt hiszem mindannyian veszélyben vagyunk.
Közben odaértünk a házhoz, én leraktam a fickót. Ophilia tán megijedt tőlem, látva a démonokhoz fűződő jó viszonyom verbális megnyilvánulását, előrefelé nyújtja a kezét az arcom magasságában. Én kérdőn tekintek rá, mert nem tudom mit szeretne és kis időre megáll a levegőben, aztán folytatja útját. Nem jut eszembe hátra húzódni tőle, mert hát ő Ophilia, biztosan nem bántani akar, nah meg lassú mozdulattal kúszik előrefelé az a kéz. Apró, villanásnyi melegség kúszik végig az arcomon, amitől komolyan elképedek, felfelé kúszik a szemöldököm tőle, kikerekedett szemekkel meredek az angyalra előttem. Mintha a pillanatba veszve érezném miként tessékeli tova a rossz érzéseket, helyet adva az örömteliknek. Azután a földre süllyesztem a tekintetem, még azelőtt a kezembe fogva az övét, mielőtt elvenné az arcomtól. Én magam veszem el onnan. Nem teljesen értek egyet vele és ezt most közlöm.
- Ne legyenek hagymázos ábrándjaid! A mi dolgunk az egyensúly fenntartása. Atyánk erre teremtett minket és aki letér az útról, az kínkeservesen megfizeti annak az árát!
Nem mondok többet, elengedem a kezét. Nem az én dolgom senki felett ítélkezni, de jómagam nem kergetem ezeket az álmokat. Talán most az ínséges időkben szövetségre tudunk lépni velük, de amint vége a cécónak, ismét ellenségek leszünk, ahogy eddig is. Ez Atyánk akarata és én nem akarok szembe menni vele. Ugyanakkor meglepő, de az érintésének elutasítása miatt egy kis bűntudatot érzek. Valószínűleg ő sem veszi jó néven, de ami nem öl meg az megerősít, nemde? Ismét a pasashoz fordulok ezután, megindulunk a bejárat felé. Már nyomnám lefelé a kilincset, be akarok menni előre, amikor Ophilia ismét hozzám ér, most a kabátomat rántja meg egyszer alíg érezhetően.
- Hm?
Megállok, mert azt mondta várjak és csak hümmögök egy sort magam elé a felvetésén.
- A csend?
Igen, nekem is ismerős a csend. Mindig csendben vagyok és szeretem ha csend van körülöttem, akkor rendezni tudom a gondolataimat. Nekem jóbarátom a csend. A szavai azonban bogarat ültetnek az én fejembe is. Bár nem tudom mi várhat odabent. Zárt tér. Megint kérdőn pislogok rá, a homlokom redőzöm és csücsörítek elgondolkodva. Aztán az ajtóra meredek. Arrébb lépek az ajtófélfához húzódva, ne legyek a középpontjában. Megvárom, amíg Ophilia is arrébb áll, akkor nyitom csak ki, használom a képességem ehhez.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Kedd Dec. 26, 2017 11:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.


Ramiél kifakadására bennem marad minden szó. Egy pillanat erejéig megtorpanok, miközben nagyot nyelve, félve tekintek fel rá. Fogaimat szorítva hajtom meg fejemet újra csak előtte. Orrom alatt, halkan rebegek el egy bocsánatkérést. Szívembe furcsa érzés mar, nem, nem a félelemé. Ilyet nem éreztem egyszer sem. Ez… fáj. Ez.
Szimplán csak eszembe juttatja helyem az otthonomba. Fecserészésemet vissza kell fognom, hisz egy arkkal beszélsz, te ostoba leány. Tanulj meg viselkedni. Csak azért mert sem ők, sem Atyád nem látogatott meg soha nem jelenti azt, hogy velük is úgy beszélhetsz, mint bárki mással.
De mint tudjuk, ezt nehezen állom meg. Nehéz egyszerre arra figyelnem, hogy ne essek el, és ne fecsegjek. Vannak dolgok, melyek meghaladják a képességem.
- Nem tekintettem bajba keverésnek. Eleget voltam már a háttérben. Nem ülhetek továbbra is csak ölbe tett kézzel, vakon figyelve mi történik a világba - mégsem árulom el neki, hogy Stamiel átadta a menny tervrajzának pontos mását. Vagyis miután én ezt megrajzoltam, ő kedélyesen bejelölte hol találhatóak Gabriel katonái. Abban a pillanatban… Annyira őszinte volt. - Természetesen átadom neki - mosolygok rá kedvesen, fejem újra lehajtva.
- A lovasokéval? - kapom fel hirtelen újra tekintetem. Ez valahogy kimaradt a jegyzeteléseimből. Mégis… Amennyit megmagyaráz annyi mindennek mond ez ellen. - Milyen… Milyen volt Ő? - teszem fel bátortalanul kérdésem a Sötétséggel kapcsolatban.
Lassan haladunk az úton, s már kirajzolódik a ház oldala is. Egy pillanatra megállunk, értetlenül pislantok fel a férfira, figyelve, miként pakolja le mázsás súlyát a fal tövébe. Kedélyes tekintetem lassan olvad le arcomról, átadva neki az aggodalomnak. Vicsorítását látva pilláim lágyan remegnek meg.
Sokszor láttam már, hogy miként reagálnak ilyen esetekben az emberek… Miért… Miért ne működhetne ez nálunk is? Atyánk nélkül minden annyira más lett. Mi is. Annyira mások lettünk.
Egyik kezem lassan emelem meg, ám félúton elakad, mintha hezitálnék. Mégis egy kisebb fújtatás után folytatom útját. Lágyan simítom arcélét tenyerembe.
- Ne gyűlöld őket - szólalok meg csendesen. - Ők a tökéletes ellentétjeink, nélkülünk ugyanúgy semmik vagyunk. Szegről végről Atyánk teremtményei ők is. Legalább annyira elveszettek, mint mi jelenleg - most már biztosra veszem, hogyha minden visszaáll a régi kerékvágásba szárnyaim elvesztem. - A remény a hitünk alapja, mindig van megoldás mindenre. Egykoron sikerült elzárnotok őt, mégpedig épp a segítségükkel. Tudod, hogy a gyűlölködés nem megoldás. A gyűlölet, a harag, ezek mind csak fájdalmat szülnek. Eleget szenvedett a világ, békélj meg velük - húzom vissza lassan kezemet, magam sem hiszem, hogy képes voltam pont egy ark előtt megvédeni őket. Mégis bátran pillantok a férfira, várva égbekiáltó bűnömért járó büntetésem.
Mégis…
Bárhogy is történik, végül mégis tovább indulunk. A szokatlan csend viszont még csak most tűnik fel nekem. Mintha már… percek óta nem hallanánk semmit. Sem a madarak csiripelésék, sem az erdő neszeinek megnyugtató zaját. Semmit. Végtelen és mély sötétség.
Mindkét oldalra tekintve látható, hogy nincs itt senki, mégis mintha lennének.
Kissé lemaradok Ramiél mögött, ám kezem kinyújtva csippentem hüvelyk és mutatóujjam közé kabátjának hátát.
- Várj… - suttogom, remélve sikerül megállásra késztetni, mielőtt belépne. - Ismerős ez a csend - de mégis honnan? Mit jelent ez? - Mielőtt kinyitod, lehet érdemesebb lenne elállni az ajtó elől. Paranoia, de ártani nem árthat - bármi lapulhat az ajtó mögött. De mi ez az érzés, mely a hatalmába kerített?
[/quote]


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 25, 2017 4:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

- Nem csak az emberek.
Fakadok ki a felvetésére, hiszen saját magamban is érzem. Ugyanakkor bólintok beleegyezően a többire. Azonban kétlem hogy annyira sok jó emberbe botlanánk bele, ezért sem vágok oly magasztos képet, mint azt várná. Javarészt epésen konyul lefelé a szám széle, és nagy kedvem lenne ezt az embert is a földhöz vágni ahelyett, hogy itt cipelem. De nem teszem. Tudom jól ez a sötétség műve. Nem szabad engednem neki. Csendben megyek mellette tovább és amikor feltűnik hogy csetlik botlik, halovány mosoly kerekedik az arcomon, de nem teszem szóvá. Hadriel emlegetésére már rá tekintek, noha az épület hátulja kezd kirajzolódni az egyhangú közönyből. Nagy a csend.
- Őszintén szólva az nem egy kiforrot terv volt, csupán kétségbeesett tenni akarás. Szerintem egyikünk sem akart volna téged bajba keverni, jobb hogy így alakult. De ha találkozol Jofiel-el, kérlek, mondd meg neki hogy én is és Cassael is beszélni akar vele!
Válaszolom szelíden neki, mert valljuk be azért abban a tervben nem kevés rizikó lappangott. Mindegyikünk az életét veszthette volna benne.
- Igen. Atyánk elzárta, a segítségünkkel és a lovasokéval. Úgy tudom a sötétség hatalma nem terjed ki a démonokra.
Hogyan tudna bármit is a sötétség oldalára állítani, ami már eleve a sötétségben él? Ránk nézve szégyen, de ez a helyzet, hiszen Atyánk ellentéte. Odaérünk a ház oldalához, én most lerakom a fickót magam mellé, a falhoz támasztva, álló helyzetben szundikál. Jól pofán sikerült csapnom ha még nem tért magához. veszek egy mély levegőt, mielőtt újra Ophiliára emelem a tekintetem. Gyorsan végig gondoltam amit az előbb mondott és van benne logika, elvégre az emberek most nem tudnak meghalni.
- Fogalmam sincs hogyan tudta elzárni tőlünk, de ha így történt, akkor már most erősebb, mint azt hittem. Atyánk nélkül nem tudom meg lehetne-e állítani, még akkor sem ha valami csoda folytán megegyezésre jutnánk a démonokkal.
Az emlegetésük után vicsorgok egyet magam elé, nagyon de nagyon utálom őket. És most még is össze kellene fogni velük, tudom. Valószínűleg Mihály is erre a következtetésre jut és talán már megkezdte a tárgyalásokat velük, míg én itt kint kóválygok, mint valami idióta. Körbenézek, sehol senki. Egész végig ügyelek rá hogy ne engedjem el a fickót, nehogy összetörje magát, mintha ez számítana. Amikor kitekintek a fal mögül a bejárat irányába, néhány kocsi ott parkol. Furcsa. Elhúzom a számat, majd a fickóhoz lépve újra a hátamra veszem.
- Remélem igazad lesz.
Megindulok kifelé, kanyarodunk egyet hogy a bejáratot vehessük célba. Az ajtaja becsukva, amikor azonban odalépek és kezemet a kilincsre teszem, az engedelmesen lefelé mozdul. Kinyílik az ajtó, tehát valakik csak vannak bent.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 9:11 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.


Intésére csendesen hajtom le fejemet, cipőm orrát nézegetve. Sose gondoltam volna, hogy valaha hasonlót fogok viselni. Igazából szükségem sem lenne rá, de ha el akarok vegyülni az emberek között, akkor még nekem is úgy kell öltözködnöm. Úgy érzem, mintha rabságba lennének, béklyóba kötve.
- Az emberek egytől-egyig érzik a Sötétség jelenlétét, mindenki más intenzitással. Reméljük, hogy vannak még olyan emberek, kik ha nem is mentesek tőle, sokkal kevésbé ragadta el őket. S higgyünk abban, hogy ilyenekbe fogunk belebotlani - mosolygok kedélyesen, optimistán. Mintha semmi sem változott volna. Mintha még minden rendbe jöhetne ebben a világban.
Igen, én hiszek ebben. Tudom, hogy Atyánk egyszer haza fog jönni, de ezt a helyzetet mi okoztuk. Nekünk is kell rendbe tenni. Nem várhatjuk el tőle, hogy miután mindent tönkre tettünk, ő csettintésre rendbe hozza nekünk. Vállalnunk kell a tetteinkért a felelősséget. Erre tanította nem csak az embereket, de minket is.
- Nem tesz semmit - legyintek - sokan összekeverik. Hadriel egyszer megpróbált nekem felcsempészni egy könyvet, hogy ne csak azt nézzem miként készülnek, hanem magam is elolvassak egyet. Más látni a körülményeket és más a végeredményt olvasni. Szegény nem jutott át az ellenőrzésen észrevétlen - kuncogom el magam, s az emléken, hogy mily nagy sajnálkozások közepette jött el akkor hozzám. Bár tudnám, hogy jól van-e.
Kezeimet hátrakulcsolva lépdelek az ark mellett, minden más tényezőt kiszorítva tudatomból. Tekintetem felemelem rá, így természetes, hogy nem figyelek, hogy merre is lépdelek. Ezért is lehet, hogy majd minden tizedik léptemnél megbotlok hol egy kiálló gyökérbe, hol egy feltört betonba, hol csak… a sima és egyenletes úton. Ha azok nem lehetnek veszélyesek, én bebizonyítom, hogy azok lehetnek.
Szavain azonban elgondolkozok. A menny kiszabadítása. Halvány melankólikus mosollyá lohad le vidámságom.
- Tudom, Cassael még a mennyben említett valami hasonlót. Szerettem volna fentről segíteni, de sajnos nem úgy alakult röpke találkozásunk odafent - még egy tervrajzom is a mennyekről. Fejből rajzoltam és még… Stamiel is segített, bár nem tudom, hogy mennyire volt őszinte és mennyire akart csak csapdába ejteni. - Mindazonáltal nem hinném, hogy így lenne. A Sötétség nagy Úr, de ha igaz, hogy Atyánk egykoron elzárta és azért nem volt jelen - ezt csak az azóta elvégzett kutatásaimra tudom alapozni. A négy lovas valódi erejére. - akkor Atyánk alkotásai erősebbek. S a Mennyeket ő alkotta. Nem, nem hinném, hogy megszűnt volna, inkább… Elérhetetlen a másvilág mindkét irányba. Megfigyeltem, hogy az emberek képtelen meghalni. Ha megszűntek volna, akkor lelkük egyszerűen csak… olyanná válnának, amilyenek mi is vagyunk. Megszűnnének létezni. Mégis újra élnek. Nem tudják elérni a másvilágot. Mintha falba ütköznének, ők is, mi is. Mégsem jelenti ez azt, ha nagyobb erőre kap a Sötétség ne tudná elpusztítani őket. Még azelőtt meg kellene állítanunk - és igen többes számba beszélek. Eleinte még Gabriel meggyőzését tartottam célnak, immár a Sötétség megállítását. Nem fogok karba font kézzel ülni, eddig sem azt tettem. De oly keveset lehet tudni róla.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Hétf. Dec. 04, 2017 6:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Nemlegesen bólintok a szív emlegetésére, mert én azt mondtam a lelkét fertőzi meg, a szívnek ehhez semmi köze. Amúgy a többi rendben van. Nem emlékszem hogy a park elejénél lenne az az épület, de azt tudom hogy rengeteg épület épen maradt és szerintem a rendőrségnek is ezek közt kell lennie. A pasassal a hátamon indulok meg abba az irányba.
- Remélem lesz ott, aki átveszi és nem kell még néhány embert leütnöm hozzá.
Alapvetően nem szeretek bántani senkit, nem tölt el örömmel, nem lelem kedvem benne, de tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan helyzetek, amiket szép szóval nem lehet lerendezni, amikor fel kell venni a kesztyűt. Ez is egy ilyen volt.
- Bocsánat.
Nem akarom azzal magyarázni hogy nekem az irattár meg a könyvtár majdnem ugyanaz. Inkább bocsánatot kérek tőle, amiért zagyvaságot beszélek. Hallgatom merre járt, ezen el is mosolyodom, de valahol belül tudom, ha tényleg azokra a helyekre is elment, akkor láthatott, vagy éppen átélhetett olyan dolgokat is, amik egy angyalra nem feltétlen gyakorolnak jó hatást. Bár ahogy elnézem, még ha bajba is került, most jól van és mosolyog, csacsog, eleven. Majdnem visszakérdezek hogy "Igazán?", és ha tényleg fel akart keresni, vajon miért? De előtte essünk túl azon, amit én akartam mondani neki, úgyhogy veszek egy mély levegőt és belevágok.
- Mielőtt bekövetkezett a katasztrófa, megállapodtam Cassaellel hogy visszavesszük a bátyámtól az otthonunkat. Arra jutottunk, ehhez Jofiel megtalálása lenne a legcélravezetőbb. Aztán jött a sorscsapás, azóta se Cassaelt nem láttam, se Nasargielt. Jofielt meg végképp nem tudom hol keressem, és azt hiszem, már tárgytalan is, mert olyan információkat kaptam, melyek szerint a pokol és menny végleg megszűnt létezni. Szerinted ez lehetséges?
Ki mástól kérdezzem, ha nem attól az angyaltól, aki nagy valószínűséggel a legtöbb tudás birtokában van, még ha csupán a saját feljegyzései által. Mélyen belül úgy érzem, nem igaz, vagy csak részben, hiszen akkor mi angyalok mind elpusztulunk, ahogy a démonok is. És én élek, Ophilia is él.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 27, 2017 12:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.


Egy-két mozzanatnál akaratlanul is felszisszenek, aztán rájövök, hogy teljesen feleslegesen. Az arkangyal sebei gyorsan képesek begyógyulni, a férfi agyát pedig annyira bevonta az a híres vörös köd, hogy semmit sem érzékel a valóságból.
Így aztán csak fogaimat összeszorítva figyelem az eseményeket, szótlanul és próbálok visszaemlékezni. Jártam már hasonló cipőben. A halandók azt mondják, hogy a fizikai fájdalom múlandó, de a lelki sérelmeket évtizedekkel később is tisztán fel tudják idézni. Fantomfájás hasít a gyomromba, karomba.
Ebben is különöbzünk tőlük.
- A szíve az mi elsötétült - húzom el kelletlenül a szánkat. - Amikor azt hittük, hogy ennél rosszabb már nem jöhet… - terjengtek mesék a Sötétségről, emlékszem Cassael is kérdezett felőle, azonban akkor választ nem tudtam adni rá. Nem ismertem, nem tudtam, hogy ki ő. Ránk is hatással van, tapasztalom nap, mint nap mind a két oldal elkötelezett harcosaival. Remélni tudom, hogy sötétségét megúszhatom. Ideig-óráig.
Halkan kuncogok látva, hogy miként teszi ártalmatlanná a férfit, s miként hallgatatja el. Igen. Túl sok ideje vagyunk már az emberek között, hogy elkezdjünk elemberesedni. Ez pedig hiba. Számunkra az.
- Reméljük így van. A park elején mintha láttam volna egy erre alkalmas épületet - felelem neki mosolyogva. Tenyeremre pillantva látom, hogy sebem már be is gyógyult, nyoma sincs sehol. Halvány mosoly kerekedik ajkamra. Lassan indulok utána.
- Irattár - javítom ki akaratlanul is. - Sose voltak könyveim. Inkább csak a saját irományaimmal tudtam odafent szolgálni - magyarázom meg, hogy miért is érzem helyesebbnek ezt az elnevezést. De ez csak részletkérdése. - Sokfelé, nem csak itt. A világ túl nagy. Voltam Rómába, Egyiptomba. Meglátogattam a Machu Picchut, Dur-Sharrukint. Jártam New Yorkba és Las Vegasba is, meglátogattam pár elhagyatott szigetet, ahol a természet visszavette melyet egykor elvettek tőle. Megcsodáltam Atyánk tökéletes alkotásait. No meg igyekeztem Cassael és azon angyalok segítségére lenni, kik kértek ebből - azt inkább nem teszem hozzá, hogy ezek száma csekély, közelít a senkihez. Cassaelt sem láttam és a legtöbb alkalommal, amikor egy angyallal sodort össze a sors, annak rossz vége lett. Rám nézve. Nem számít az oldal.
Sem pedig arról, hogy annak érdekébe, hogy eme áldatlan állapot véget érjen talán szövetkeztem egy-két démonnal. Atyánk úgy is átlátna rajtam, szárnyam elvesztését kockáztatom. Azonban...
- Említettem már, hogy szándékomban állt felkeresni téged? - mégsem tettem meg soha. Eddig, talán Atyánk akarta így. - Hogy is említetted, mit mesélnél? - zárkózom fel lassan mellé, tekintetem reá szegezem érdeklődve.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Pént. Nov. 24, 2017 9:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

A pasas nekiáll káromkodni, ezt pedig én nem kultiválom, úgyhogy eldöntöm magamban, ezért minimum kijár egy pofán verés, szigorúan a "miheztartás" végett. Kifelé annyi látszik az egész reakciómból, hogy felé fordulva összehúzom a szemöldökömet, barázdálva a homlokom. Persze hátulról meg Ophilia próbálja menteni ezt a halandó férget. Aki most nem is halandó. Már elhátrált tőlünk, biztonságban van, hiszen én állok a pasas és közte. Sosem szerettem, ha atyánk angyalait becsmérelte valaki, és tegyük hozzá, hogy a régmúltban erre sosem volt példa, hiszen akkor az emberek sokkal istenfélőbbek voltak. Most pedig ez az ember úgy beszél a Mennyek könyvtárosával, mintha csak egy öt dolláros szajha lenne. Odaérkezik hozzám, bal kezében a kés, fentről lefelé akar szúrni, rám merőlegesen. Én erre kilépek jobbra, mellette állva immáron ragadom meg a késet tartó kezét és csavarom kifelé. Az sem gond, ha eltörik a karja, teszek rá. Amint elejtette a kést és a fájdalomtól megrészegülve üvölteni kezd, elengedem neki, aztán elé érkezve meglendítem a bal egyeneset. Ettől most tuti padlót fog, de előtte még kirepül pár foga. Valószínűleg az én kezem is felsérül, hiszen egy ilyen ütésnél ha mondjuk a fogai is belelógtak, akaratlanul is felszakad a bőr. De én gyorsan gyógyulok, szóval bagater.
- Félek, hiába törölném ki az emlékeit. Szerintem a sötétség nem a fejére hat, hanem a lelkére.
Azt csak magamban teszem hozzá, hogy nagyobb károkat okoznék vele. Most körbenézek alaposan, mondván használjuk fel a környezeti elemeket, jobb ötletem nincs. Látok pár kidőlt póznát és vezetéket. Ezekben már nincs áram, de kötözésre kiválóak. Addig sem piszkál minket. Némi szakadt ruhadarab is akad. Ezeket összeszedem, majd a még alélt pasashoz megyek. Szorosan összekötözöm a kezeit hátul, meg a lábait is, a száját pedig kipeckelem a ronggyal. Semmi kedvem a nyivákolását hallgatni. Már tapasztaltam milyen is az, amikor Amara sötétsége megérinti a lelket. Igazából most Ophilia is megtapasztalta.
- Leadhatjuk a rendőrségre. Ha elmondjuk hogy két gyereket és téged is megtámadott azzal a késsel, akkor szerintem elzáják.
Ha nincs ellenvetése, úgy a hátamra kapom a fickót és elindulunk leadni.
- Mesélj, merre jártál? Nem hiszem el hogy ugyanolyan lett volna, mint a könyvtárban.
Kérdezem némi szünet után, mikor már a rendőrség épülete felé indulunk. Nem kerülte el a figyelmem mit mondott, mikor ez a kergekóros üvöltözött nekünk.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 20, 2017 9:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.


Kezdeti riadalmam lassan tovaszáll. Mintha Ramiél mellett végtelen nyugalom árasztaná el belsőmet. Mindent, mit az elmúlt időszakban átéltem volna, csak egy rossz álom lett volna. Holott nem az volt.  Mi nem álmodunk. Azért sem mert előbb ahhoz aludni illene. Azt meg végképp nem sűrűn csináljuk.
- Már ez is sokat számít, de hát… Ő is egy harcos, mégis mi baja eshet? - kérdem költőien, elhessegetve mindazon gondolatokat, amik tényleg történhetnek vele. Azonban Cassael egy rendkívüli harcos. Könnyen nem ártanak neki. Annyira. Remélem. - Tud magára vigyázni - mosolygok fel a férfira, miközben nagy levegőt veszünk.
Közben azonban elindulunk. A szívemet markolászó érzés mégsem múlt el. Ott van, ott motoszkál és kellemetlen érzésekkel tölt el. Amit pedig nem élvezek. Feszülté tesz, nyugtalanná. Hiába karolnak belém, most ez nem akar szűnni.
Jól van Ophilia, nyugi, nincs semmi baj. Vegyél egy mély levegőt. Mégis mi történhetne itt veled? Oh, mégis mi, nem sok minden. Csak annyi, hogy azzal a fekete füsttel egyetembe mindenki megőrült. Hitembe csak aprót kell kételkednem és engem is elnyel. S valljuk be, azt megtartani ezekben az időkben kész csoda. Nem csoda, hogy feszülté tesz. Már nincs otthonom, már nem tudok hova menekülni ez elől. Harcolni pedig… gyenge vagyok hozzá.
- Csak költözködnek - mosolygok újra csak az angyalra. Nem, ő több ennél. De ezt most hagyjuk, gondolataimat megint félbeszakítják.
Szemeimbe a riadalom költözik. Furcsa, hónapokkal ezelőtt azt sem tudtam, hogy ez mit jelent, s lám. Gyere le a Földre és megtudod. Keserűen húzom el ajkaim szegletét.
A fickó válogatott szidalmakat dobál felém. Szerepel közöttük a luvnya, ribanc, istentelen, átkozott, démonfattyú, fenyeget a kizsigereléssel, a felgyújtással és az elevenen megnyúzással is. Ajkaim egyre jobban nyílnak szét, előbb csak meglepődve, majd csodálkozva, a végén már-már gyönyörködve benne.
- Nahát, mily gazdag szókincs - hűlnek el az ereimbe vérem, valamiért mégsem érzem magam fenyegetve. Hirtelen nyugszom meg. Kezem izzadása is abbamarad, igaz vérem még nem teljesen állt el, de a seb már kezd beforrni. Önszántamból sétálok hátra pár lépést, mire felfogom Ramiél kérdését.
- Öhm… gondolom leütni és megkötözni nincs értelme -kezdek bele - hacsak útközben ahova tartunk nincs valami védelmi szerv, ahol le tudnánk passzolni - folytatom, ám ahogy a késsel előre rohanó férfi közeledik felénk, agyam úgy kezd bepörögni.
- Tényleg?- lelkesülök fel, Ramiél arcélére tekintve, vidám mosollyal az ajkamon, hirtelen elfeledve mindent. - Nekem is, oh de mennyi, vagyis annyira nem sok, idelent sem túl eseménydúsabb az életem, mint odafent - legyintek kezemmel, majd szinte rögtön visszarázódom eredeti helyzetünkbe. Jah igen, a mandró.
- És ha kitörölnéd az emlékeit? - kérdem félve, kétkedve. - Talán működhet. Nem csak a mai napról, úgy… na jó, ne legyünk szívtelenek csak a mai napról. Vagy hosszú időről, a füst előtti időkig. Hátha akkor szíve is kevésbé tébolyul meg - s eddigre a fickó meg már elénk ér.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Pént. Nov. 17, 2017 7:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Érzem az idegességét, a félelmét és a bokor zörgése miatt átragad rám is. Csak nem lehetett olyan dinka az illető, hogy utánunk jöjjön? Megfordulok, kisvártatva előugrik egy őzike. Én csak nézek egy nagyot magam elé, meg utána is, de Ophilia úgy érzem megijedt.
- Ezt nem tudom megerősíteni, de amikor utóljára láttam, még jól volt.
Ellenben velem, mert meg akart lincselni a tömeg. Az előzőleg utasításnak tűnő felszólásaival mit sem foglalkoztam, főleg mivel azt mondta sajnálja. És igaza volt, csakhogy én reálisnak tartottam megfenyegetni az embert, mert ezek a szép szóból nem értenek. Közben alaposan végig tekintek rajta, úgy látom csak a keze vérzik. Egy apró mosollyal a szám szegletében tekintek az arcára, majd fordítom a fejemet ismét előre. Örülök neki hogy jól van, leszámítva a sérülését, annak meg annál jobban, hogy nem tétlenkedett. Elkezd érdekelni még is merre járt és mit csinált? Szóvá is tenném, ha nem hallanám a cserje zörgését újfent.
- Nagy a forgalom őzgidáéknál.
Szélesedik a vigyorom, tréfának szánom és mivel abbamarad, hát nem foglalkozom vele. Inkább azon kezdek el agyalni, hogy hallhattam meg a gondolatát? Ez hogy lehetséges? Az ő magyarázata gyenge lábakon áll, noha megeshet. Lefelé konyul a vigyorom és amikor meghallom az égtelen ordibálást összerezzenek először. Megfordulok, látom hogy az ember, aki megsebesítette, kiugorva a bokor mögül, ránk ront. Aztán meg Ophilia kérlelget hogy ne öljem meg. Nem is tudom megölni. Ártalmatlanítsam? Pedig jobb lenne begyújtani, a tűz megtisztít és olyan fájdalommal jár, hogy talán észhez téríti.
- Szerinted még is mit kezdjek vele?
Kicsit hátrébb tessékelem közben, magam mögé, úgy, hogy nekem is legyen terem megállítani ezt a futó bolondot.
- Tudod, rengeteg mondanivalóm van...
Semmi kedvem magunkkal cipelni, megölni nem tudom, ha felgyújtanám se halna meg. Ha leütöm, az olyan, mint egy pofon a kutyaguminak. És ha utána még ki is kötözöm, szóval a szomjan- vagy éhen halás még jóval rosszabb is, mint vígan égve szaladgálni, amíg el nem ájul.
- ...és őt nem akarom beavatni ebbe.
Nem látom értelmét elővenni megint a kardot, hiszen láthatóan nem ijedt meg tőlem, ahogy Ophilia is mondta, kifordult magából. Arra gondolok, hogy ha nekem ront, én kitérek előle, és erősen halántékon vágom, az egy időre kiüti. Gyorsabb vagyok nála, erősebb is, én eszemnél vagyok, míg ő nem. Várom hogy a megfelelő közelségbe kerüljön és ha közben Ophiliának jobb ötlete támad, akkor lehet hogy kipróbáljuk.

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Csüt. Nov. 16, 2017 8:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.


Derült égből villámcsapás. Ilyen hatást kelthetek a meglepett arkra. Elég csak arcára tekintenem, mosolyom talán csak szélesedik értetlenségét látva. De ez engem miért is mosolyogtat? Tény, hogy egy sima, mezei angyal nem képes csak úgy meglepni egy Ramiélhez hasonlót. Ha mást nem is értem el eddigi életem során, hát akkor most sikerült.
- Hogy mi? Hát… - kezdenék bele, de azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Tényleg hol is tudhatnám? Hogy az emberek megbolondultak? Hogy a sötétség ellepi szívüket, lelküket és képtelenek tisztán gondolkozni?
Mindazonáltal nem kezdek bele, ugyanis a férfi mosolyogva kezd el beszélni. Aztán hangja egyre erőteljesebb lesz, kiabálássá fokozódik. Kardja is élesen sikolt, ahogy előhúzza hüvelyéből. Elnyíló ajkakkal meghökkenve hallgatom.
- Talán nem ildomos ilyennel fenyegetni, a mi dolgunk épp a védelmük lenne nem pedig az ártásuk, még ha ily… - ám nem folytatom.
Észbe kapva, alázkodva sütöm le a szemem.
- Sajnálom - felelem, hisz hogy jövök én ahhoz, hogy egy magafajta kioktasson egy arkot, hogy mégis mit és hogyan kellene tennie? Ha így látja helyesnek, döntését nem kérdőjelezhetem meg. Még akkor sem ha nem feltétlenül értek egyet. Bocsánatkérésére azonban hirtelen kapom fel a fejem.
- Ugyan, semmiség - legyintek egyszerűen, véres mancsommal. S mintha csak ekkor kezdene realizálódni bennem, hogy mi is történt. S villámcsapásként ér a fájdalom benne. Még levegőt is elfelejtek venni, annyira meglepődöm. De nem aggódom, súlyosabb sebeim is hamar begyógyultak, ennek sem kell több.
Ép kezemmel kendő után kotorászok zsebembe, amikor az Ramiél belém karol. A bokor pedig mellettünk megzörren. Egyszer. Majd még egyszer. Szívemet szokatlan érzés markolja, s egyszerűen képtelen vagyok másra figyelni. A levelek újra megremegnek, majd…
Egy ijedt őz ugrik elénk, ránk se nézve fut tova az ösvény másik oldalához, hátha az erdő azon területén több élelmet talál.
- Akkor ezek szerint jól van - tekintek rá mosolyogva, derűsen. - Atyánknak hála - ugyanis amióta lehozott, azóta nem hallottam felőle. A tudás, amit azóta megszereztem neki, valószínű már hasztalan.
- Itt is. És még elég sok helyen. Túl nagy a világ számomra, hogy képes legyek megmaradni egy városba. A természet visszahódította egykori területeit. Gyönyörű mestermű mit alkotott a természet az emberi építkezéssel karöltve - felelem. Noha akármi történik mindig ebbe a városba lyukadok ki, attól még a világ többi része is felettébb érdekel.
Lassan indulunk el, pontosan arra, amerről nemrég érkeztem. Csak nagyobb kitérővel az ösvényt használva.
- Talán mert gondoltam rád. Az imént, amikor a férfi útjába... kerültem. Azon morfondíroztam, hogy mégis kitől kérhetnék segítséget, de aztán letettem róla. Meglehet azért hallhattál meg, mert a közelben voltál. Vagy csak a park túl felén történő kiabálásomat vitte a szél hozzád. Bárhogy is volt, örülök neki. Felkívántalak keresni…
Ám folytatni nem tudom. Hangos kiabálás hallatszódik hátunk mögül. Fejemet fordítom csak hátra. A férfi hatalmas robajjal tör ki a cserjék közül. Nyálait fröcsögtetve kiabál felénk, véres szemeivel engem vizslat. Elméje elborult, mit sem hatottak rá a szavak.
- Javasolhatnám, hogy ne öld meg? - kérdem kissé félve, feltekintve Ramiélre. -Csak ártalmatlanítsd? Esetleg meg lehetne kötözni? Tévedtem lehet, hogy nem jó ötlet hagyni bóklászni, más emberekbe még kárt tehet. Nem tud ölni, de attól a halál még nem kellemes érzés. Egyáltalán léteznek még valamiféle rendőri szervezek? - teszem fel a költői kérdést. Hogy őszinte legyek nem tudom, hogy manapság ezen emberekkel mi történik. De talán nem kellene így itt hagynunk.  


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Szer. Nov. 15, 2017 8:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Komoran róvom az árnyékok mentét a gondolataimba mélyedve, bár sokszor feltekintve menet közben. Itt ott elvétve még akad a régi világ kandelláberjeiből, melyek fényt is adnak a park csekélyke lélekszámának. Fel sem merül bennem, hogy míly sötétség lapul eme romos helyen. És valószínűleg éppen a földet bambultam, amikor Ophilia nekem szaladt. Ösztönös reakcióm erre, a meglepettségen túl, hogy a nevét sem tudom kiejteni.
- Oph..Oph...
Kikerekedett szemekkel pislogok rá, hát akkor még is csak őt hallottam. Bár én nem tudok ilyen jókedvvel hadonászni, kell egy lélekzetvételnyi idő, amíg a szavak összeállnak.
- Ophilia. Mi történt?
Nem értem miért kell elmennem, még csak most jöttem. Ekkor kezdi el magyarázni, szóval felbosszantott valakit..de még is mivel? Ő képes lenne felbosszantani bárkit is? Hova jutott ez a világ. Viszont a hadonászása közben észreveszem a vérző tenyerét. Tudom hogy ez ránk nem veszélyes, de felháborítónak tartom az emberek botor tettét.
- Akárki is üldöz...AJÁNLOM NEKI HOGY JÓL GONDOLJA MEG TETTEIT, MERT MÉG FEL TALÁLOM GYÚJTANI!
Az elejét szelíden, egy apró mosollyal kezdem, de a végét azt már kiáltom a mögötte húzódó ösvényre, az azon túl árválkodó fák szomszédságáig, feltartva kardomat, mely haragomtól lángra kapva izzik a kezemben. Ma nagyon rossz a kedvem, szerintem kellően betojt tőlem az illető, hiszen ha meghalni nem is tud, nah az égési sérülések nem túl előnyösek, aggonizálhatna egy sort. Egyébként meg ilyenkor az én látványom sem csupa szivárvány és szórakozás, általában belefagy mindenkibe a rémület. Nem érzem démonok jelenlétét, úgyhogy nincs mitől tartanom. Jah, de tegyük el a kardot, fejezzük be az ordibálást, mert ezzel csak Ophilia idegein táncolok még többet.
- Bocsánat.
Elrakom a kardom, megfordulok Ophilia mellé lépkedve és belekarolok az ép karjába. A másik begyógyul magától is, vagy begyógyítom, ha szükséges.
- Hallottam felőled Cassael-től. Örülök hogy végül itt kötöttél ki.
Lépésre ösztökélem azáltal, hogy magam megindulok abba az irányba, amerre amúgy is menni akartam mielőtt belém szaladt.
- Mondd, hogyan hallhattalak meg idelent?

Ophilia
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
313

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 13, 2017 12:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Ramiél
Amit hajszolunk, az távolodik.



Az emberi élet sose volt még ennyire olcsó, mint manapság. Mióta rájöttek, hogy képtelenek meghalni, mintha teljesen megvadultak volna. Már nincs szükségük démonokra, hogy szívükbe fellelhető sötétségnek utat engedjenek. A Sötétség varázslatára sem lenne talán szükségük. Maguktól is képesek megtalálni az utat, mely a mélybe vezeti őket. Most már semmi sem választja el az elborult elméket attól, hogy életeket vegyenek el.
Hiszen azokat el sem veszik. Nincs ki meghaljon. Csak a szenvedés marad utánuk, s a beteges személyiségek kiélhetik, élvezkedhetnek minden oly vágyat, mely az elmúlt években elfojtottak.
Bíztam az emberekben, bíztam jóságukban, mégis a legjószívűbb ember is átadta szívét a komor feketeségnek. Fejemet rázva hallok meg egy halk sikolyt nem messze tőlem. Futó lépésben vágok át a park egy kisebb, fásabb részén. Két tizenéves gyermek velük szembe hatalmas kést markolászó férfival.
- Hé! - kiáltok oda neki, s amikor az felnéz rám, látom tekintetében az elborultságot. Hiába is beszélnék hozzá, szavaim nem jutnának el hozzám. Szája sarkában tajtékzik a nyál, szeme olykor felakad. Látni vélem kitüremkedő ereit homlokán, nyakán. Talán segítséget kellene hívnom. Óvatosan nézek szét, de a park ezen részén nincs senki. S úgy is kit hívhatnék? Cassaelt azóta nem láttam, hogy lehozott a Mennyből… S a Stamiellel történtek óta… Tudom, hogy ott van Ramiél, megígérte, de. Ne ámítsam magam, egy hozzá hasonlónak pont arra van szüksége, hogy nekem segítsen? Van neki is jobb/rosszabb dolga.
Egyre jobban megközelítem a három alakot. A két gyermek hátrál tőle, ám az egyik grabancát megfogja. Ekkor már ott állok mellettük. A fellendülő kés útjába teszem karomat. Érzem, ahogy az éles acél áthatol tenyeremen. Hallom saját szisszenésem. Közben lábam lendítem és igyekszem a férfi kellemetlen részén eltalálni térdemmel. Ha nem is pont oda, de kissé feljebb sikerült. Ha csak annyira, hogy összegörnyedjen, akkor annyira.
Kihúzom kezem a késből, és gyorsan megfordulva a két gyermek felé fordulok.
- Fussatok - sziszegem rémült tekintetüknek, apró mosollyal arcomon. Még látom, ahogy tétován hátrálni kezdenek, majd megfordulva lélekszakadva inalnak el.
A férfi azonban az én ruhámba kapaszkodik. Lábamat fellendítve immár a homlokán csattan térdem, s látom, hogy alattomba oldalba akar szúrni. Félrelépek, ám egy kósza gyökérbe megbotolva a földre zuhanok. Gyorsan felkászálódva még egyet belé rúgok, csak hogy biztosítsam, hogy velem foglalkozzon.
Elfordulva tőle nem az út felé veszem az utat, hanem a parkot szegélyező fák közé vetem magam. Hallom saját sípoló lélegzetem, érzem a tenyerembe a fájdalmat. Vérem végigcsorog ujjaim hegyéig, hogy ott a föld felé csöppenve jelezve menekülésem útját.
Azonban azt is hallom, hogy követnek. Az avar elárulja mindkettőnk lépteit.
A nem is messzi távolba ott van még egy ösvény.
Tekintetem hátra fordítva figyelem, hogy milyen messze is jár üldözőm. Ki ekkor egy kidőlt fába botlik el.
Én pedig az ösvényre.
Egy test taszítja meg sebességem, melynek én megyek neki teljes elánnal. A lendület még vinne tovább. Szemeimbe némi riadalommal nézek fel az ütközőnek, figyelmeztetni, hogy tűnjön innen el.
- Ramiél! - sóhajtom vidám meglepettséggel hangomban. De ez csak egy pillanatig tart, hallom már az erdő felől a hangokat. Gyorsan megfordulok, de nem látok senkit. Majd vissza.
- Azt hiszem, hogy el kellene innen menni - kezdem el sietve, kezeimmel is magyarázva, mit sem törődve azzal, hogy az egyikkel a szélrózsa minden irányába juttatok éltető nedűmből. - Az egyik embert úgy vélem kissé magam ellen fordítottam, de mentségemre legyen szólva két gyermeket akart bántani - rázom meg a fejemet. - Talán ha itt bóklászik egy kicsit megnyugszik, nem? - kérdezem reménykedő naivsággal feltekintve az arkra, kire szinte csak gondolni kellett, s már itt is van. Mindez azonban lehet véletlen is.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Ramiél
- CAELO VEL IN INFERNO -
avatar




☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
110

Utolsó Poszt Vas. Nov. 12, 2017 8:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia

Tűnődve szelem a távolságokat, immáron saját alakomban, semmi trükk. Csak egy sétáló ember vagyok a többi között. A múlt eseményei kihatással voltak rám, mielőtt kitört a pusztítás, megéreztem..éreztem azt a sötétséget, amit akkor éreztünk mind, mikor Amara még szabadon járt köztünk. Noha akkor még nem tudtam mi történt, csupán baljós megérzéseim voltak. A történések azonban keresztül húztak mindent, a Mennyek felszabadítását, Jofiel megtalálását, tulajdonképpen Nasargiel sem tudom hol van, ahogy Cassael-t sem láttam egy jó ideje. Csak remélhetem hogy a sors megkímélte mind a kettőjüket és életben vannak. Azóta sokkal zárkózottabb lettem, nem keresetem senki társaságát, jószerivel fivérem sem tudott érdekelni, szóval Mihállyal, az egyik akiben a leginkább megbízom a testvéreim közül, annak ellenére hogy nem nézem jó szemmel bizonyos döntéseit és cselekvéseit, még vele sem beszéltem. Most is magamba fordulva, komoran lépek rá a park egyik útszakaszára, figyelem az előttem rohangálókat, akik éppen edzést tartanak, kikerülöm a lassú tempóban sétáló párost és csak megyek tovább. Ophilia hangját hallottam, igazából fogalmam sincs miként, hiszen tudom hogy már a földön tartózkodik ő is, itt San Francisco-ban, de tudom hogy ő volt az. Tehát életben van. Emlékszem odafent azt mondtam neki, ha segítségre van szüksége, csak idézzen meg. Talán ezt tette és ha így van, akkor vagy bajban van, vagy nincs, de a segítségem kell neki. Eddig működött is a dolog, azonban itt még nem látom sehol. Meglehet mégsem jó helyre jöttem. Megesik. Mi is tévedünk...olykor. Útközben sűrűn körbenézek emiatt.

Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Pént. Okt. 07, 2016 11:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Eiran & Trinity


Mélyet szippantok a kimondottan hideg levegőből. Némán figyelem az embereket. Ugyan nincs sok hasznom itt lent... Ha baj történne, nem tudnám megvédeni őket. Nem csupán azért, mert nem vagyok harcos. Fiatal is vagyok, még nem vagyok olyan erős, mint a többi angyal. Mégis itt vagyok lent, San Francisco utcáin.
Lassan lépkedek a járdán, nem sietek sehova. Nézem a velem szembejövők arcait.  A gyerekeken és a felnőtteken is ugyanaz látszik. Próbálják átlagos, mindennapi életüket élni, de mindez csak a látszat. A legkisebbek talán még nem is igazán fogják fel, mi történik. Szüleik és a nagyobbak azok, akik szemei inkább tükrözik a valóságot. Bármikor megtörténhet a tragédia. Leplezett félelmet sugároznak magukból mindannyian. Erre pedig minden okuk megvan. Gabriel őket hibáztatja azért, mert Urunk eltűnt. Ha az ark haragja lesújt, abban nem lesz köszönet.
Csak rá kell nézni az emberekre...
Védelemre van szükségük a túléléshez.
Tovább megyek, befordulok egy csöndes kis utcába, aminek a végén egy park van, benne játszótér. Még egészen tisztán emlékszem a saját gyerekkoromra. Arra, hogy milyen önfeledten jétszottam az ilyen helyeken. Mennyire szerettem parkba járni, a szabadban lenni. Akkor még annyira más volt minden. Nem volt háború, nyugodtan élhettük az életünket. Teljesen más világ volt.
Mostanra viszont ez már nem olyan, mint régen.
A fák levelei sem tűnnek olyan barátságosnak, a viháncoló gyerekek zaja sem olyan önfeledt. Mintha egy hamis, megfakult mása lenne az évekkel korábbi állapotoknak. Egy elfakult kép, ami árnyéka önmagának. A madarak éneke is inkább vészjósló kiáltásként hat. Mintha ők is éreznék a vesztüket.
Mindig is szerettem a gyerekeket, éppen ezért legszívesebben közelebb mennék. De nem teszem. Csak még inkább megszakadna értük a szívem.
Lemondóan sóhajtok egyet. Visszafordulok arra, amerről jöttem. Hirtelen a hűvös szél belekap a hajamba. Egy-egy lehullott falevelet az utamba sodor. Pár pillanat múlva lassan cseperegni kezd az eső. Ballonkabátom kapucniját felöltöm. Az ég egyik pillanatról a másikra borul be, a szél feltámad. Mintha az időjárás is az itteni helyzetet tükrözné. Teljesen kiszámíthatatlan.
Még egyszer hátrapillantok a park felé. Az emberek sietve vonulnak fedett helyre, szállnak be a kocsijukba, rohannak be a házaikba. A járda belső szélén, az ereszek alatt húzódok szárazabb helyre, amíg eláll az eső, de nem állok meg egy pillanatra sem. Megyek, amerre lábaim visznek.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el. Egy hatalmas zöld övezetben találom magam.
Már nem esik.
Ismerős a helyszín, már nem egyszer jártam erre. A Golden Gate Park. Még ezekben az időkben is valahogy nyugtatóan tud rám hatni ez a környezet. Zsebretett kézzel sétálok, míg elérek egy padig. Viszonylag száraz. Leülök, keresztbe teszem lábaimat és figyelem az embereket. Már szinte megszoktam, hogy csendes megfigyelője vagyok az eseményeknek. Nem vagyok ark, nem vagyok harcos. Nekem most ez az egyszerűbb szerep jutott.


kicsit nyomi lett §§ 444 szó §§

Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Pént. Okt. 07, 2016 10:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***

Ajánlott tartalom
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Ido"szak nyertesei
Oldal nyertes karaktereiGratulálunk mindenkinek!

Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek





Friss Írások
Utolsó hozzászólásokAz oldal új posztjai, lesd meg őket!
Ophilia
Today at 6:52 am
☽ Don's Place




Oldal Statisztika
Fajaink összesített listájaBelépett tagok, fajok létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég




Fajaink száma
Arkangyal
8/4
Leviatánok
8/4
Angyal
2
Démon
9
Bukott Angyal
1
Ember
6
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
6
Nephilim
3