We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Tenger és annak partja
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Athan
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Kedd 31 Júl. 2018 - 20:17
Következő oldal


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 488 • Credit:

 
Lágy hullámok kúsznak fel a lábszárán és mossák újra meg újra a partot, mint ahogy azt már évezredek, vagy inkább évmilliók óta teszik. A természet erői, amivel még az angyali hordáknak sem sikerült elbánnia. Elpusztíthatják az embereket, a démonokat vagy épp egymást, a tenger nem fog megfordulni sem kiszáradni. Jó, persze előfordulhat egy nagyon nagy történés miatt, de inkább egyelőre a természet maga nemigen van háborgatva. Elintézi amit akar és ennek adóznak most itt, a parton állva. Kicsit idegenkednek egymástól, azt veszi észre, de hát hiába, a raboskodás után senki sem úgy néz a másikra, mint addig. Lehet, hogy akik annak idején keresték és idejüket inkább együtt töltötték, már rég rá sem néztek egymásra. Fogalma sincs mi ez pontosan, de hogy mikor oldódik meg ha valaha megfog... Egyáltalán, van rá szükség?
Az ellenséges pillantások azonban itt most nem bukkannak fel. Őszintén, nem is lenne hangulata elrontani ezzel a pillanatot és a helyet. Egyszerűen nem ide illő az, ha két testvér egymásnak esik akár csak szavakkal. Ó nem. Ez nem az a fejezet. Így az ő arca is mosolyra húzódik, immáron nem a távolból figyel, hanem közelebb sétál, és megtelepszik mellette. Még mindig a vízben áll, ha csak ennyi távolság van közöttük, nem gondolja soknak. Egy kényelmez mozdulattal nyújtózik ki és pillant Helene felé, és bólint egy aprót. Ha nem csalnak érzékei, még hülyeséget sem beszél, de ha mégis, akkor az meglepő is lehetne. A világ másik vége sem csendes, de itt mintha még akkora mágnes lenne minden lénynek, ami nem emberi. Pedig az egész világot lerombolták.
- És a tenger mindenhol ilyen, akárhova állsz. Végtelen, mélykék és élettel teli. Mennyire ellentétes azzal, ami a világot jellemzi  – a mögöttük elterülő földrészre tekint és abból is a városok iránya felé. Messze van a vasépületektől és ez érezhető is. Mennyivel könnyebb lenne, ha azokat rombolták volna le, teljes mértékben! De az élet nem kívánságműsor.
- Hellyel közzel igen. Mi számít közelnek, ugyebár. Ugyan, ne szabadkozz, miért kellünk? Történt valami? - érdeklődik, hogy mi lehet az, amiért össze akarja őket csődíteni. Mert hát, lehet olyami, ami akár halaszthatatlan is, akár nagy veszély. Sosem lehet tudni. Egy nagyobb hullám eláztatja ruházata nagy részét, de ügyet sem vet rá, még így is sokkal kellemesebb mint a városi por forgataga.
- Amerre csak tudtam. Amiket régen ismertem, a tavak szerencsére nincsenek máshol, no de maga a világ már túlságosan beépített. Egen.. leromboltak mindent, és mégis, van egy tucat érdekesség. Fel kell töltődni, új holmikat, arzenált kell szerezni, mert sosem lehet tudni, hogy a bolond világ mikor bolondul meg végképp. Te találtál már valamit, ami érdekes? Vagy akármi. Mindenki ügyeskedik valamiben  – ő is, csak hát az másnak annak számít-e, már más kérdés.
- Egészen hasznos dolgokat csináltak az emberek, néha engem is meglepnek. Láttál már ilyet? - azzal előhúz egy roppant fegyvert, egy halálos találmányt: egy macska alakú kulcstartót és odanyújtja neki. - Képzeld, ha megnyomod, még világít is. Eszméleten, mikre nem volt idejük.


Helené
avatar



☩ Reagok :
9

Utolsó Poszt Vas. 29 Júl. 2018 - 19:41
Következő oldal


Athan & Helené
 • Credit:
Ahogy megérkezem a partra az óceán felé fordulok, hogy megcsodáljam végtelenségét. Hiányzott már ez a látvány….
Kalandozásomból a víz furcsa hangja zavar meg. Összeráncolt homlokból fordítom oldalra tekintetem. Egy alak közeledik felém… Egy alak, akit jól ismerek. Mosoly kúszik arcomra. Igaz több száz évig voltunk összezárva mégis jó újra látni őt. A köszöntésével megvárom, míg a közelembe ér.
-Kisöcsém!-Szélesedik ki mosolyom. Végigmérem őt. Jól összeszedte magát. Egészen jól áll neki ez a szabadság. Bár gondolom mindannyinkra igaz ez. Ismét a víz felé fordítom tekintetem, majd először csak egy fejbólintással válaszolok neki.
-Az… A bezártságunk alatt el is felejtettem, hogy mennyire gyönyörű.-Nézem némán pár percig, majd ismét öcsémre emelem tekintetem.
-Szóval több testvérünk is a közelben tartózkodik? Ennek örülök! Ezért is jöttem ide, hogy találkozzam veletek… Félre ne érts… Nem a hiányotok miatt!-Tisztázom a dolgokat mielőtt félreérti itt nekem.
-Merre jártál? Hihetetlen, hogy így összeomlott az emberek világa. Az a pompa, amit felépítettek a semmivé lett… Az angyalok és démonok meg szabadon mászkálnák közöttük, mintha mindig is ez lett volna a normális. Megbolondult ez a világ.



Athan
avatar



☩ Reagok :
84

Utolsó Poszt Kedd 19 Jún. 2018 - 19:17
Következő oldal


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 536 • Credit:

 
Kövér felhők úsznak az égen, úgy néz ki, eső közeleg. Bár, mintha ezeket a városokat elkerülné mind, vagy csak egyszerűen ő van rossz helyen és sosem éri az égi áldás. Ahogy egyre jobban megismeri a városokat, úgy látja be, milyen sivár világgá változtak. Elvégre, látott ő már párat az idők során, mind élettel teli volt, pezsgett, és bár itt az is bezavar a képbe, hogy majdnem véget ért a világ, akkor sem az, amelyet megismert és amelyben el tudná képzelni az életet. Talán ezért kerüli el az eső is. Botor gondolatok, de ha az ember, vagy épp egy ősi faj elkalandozik, képes olyasmiken törni a fejét, amely normál esetben messzire elkerülné. Talán kicsit elkényelmesedett a nagy szabadságban, azonban sosem tétlenkedik. Ha nem cselekszik, tervez, ha ezt sem, megfigyel. Mintha a kis magánakciója szembe menne mindazzal, amit eddig elkövetett, pedig nagyon nem. Vissza akar ülni abba a nyeregbe, ahol mindig is ült, és ahonnan letekintett a világra. Nyomot akar hagyni, és persze, amely odabent fertőzte meg elméjét; túllépni azon, hogy testvérei a sor végén tartják számon. Sosem volt kimondva, de, ahogy a halandók mondanák, ha annyi dollárja lenne, amennyiszer ez megtörtént, igencsak gazdag lehetne.
Lusta léptekkel gázol a vízben, mezítláb, nadrágja szára hetykén feltűrve, hogy lábszára szabadon érezhesse a víz simogatását, felül pedig egy ing pihen rajta, az egyik démonon látta az elegancia mai formáját, és úgy gondolta, kipróbálja, csakhogy nemigen jön be neki a szűk öltözet. A gombok már rég leszakadtak a nyakrészről – ő tette, amikor már nem bírt vele, és maga az ing sincs betűrve gondosan, így elsőre úgy tűnhet, mintha egy igencsak laza üzletember mondott volna fel pár órája, és most ízlelgeti a szabadság új ízét. Menetelésének eleinte nem volt célja, őszintén arra készült, hogy a mélyre merülve töltődjön fel csakhogy aztán megérezte az, amely felé tart. Vagyis inkább, aki. A démonok vagy épp angyalok jelenléte nem mozgatja, persze hol zavaró, hol egész ígéretes, mégis az ismerős erő már mágnesként vonzza magához, még ha az illető nem is kér belőle. Sosem lehet tudni, ki milyen hányadán áll a dolgoknak ha a másikról van szó, bár benne nincs gyűlölet, csupán egy tisztes táv, amelyet kényelmesen tart. Ruben most a maga útját járja, ő is kicsit csellengett, ujjai között egy régi ezüsttőrt pörget, nemrég lelt rá, lehetségesen egy vadász hagyta hátra, vagy botor halandó, mindenesetre nincs különösebb ereje, csupán az esztétika, amellyel kialakították. Ha sikerül, még többre is viheti, mint egyszerű vágóeszköz, de majd később. A zsebébe rejti, amikor végül megpillantja a karcsú alakot, a sötét tincseket, és arcára barátságos mosoly ül ki. Sosem volt olyan, aki fennhéjázó, gőgös arcát mutatta, emberi mimikát húzott magára , amellyel könnyebben a közelükbe férkőzhetett és amelynek csapdájába könnyebb beleesni.
- A szépséges – szólítja meg végül, és megáll, de lábát nem emeli ki a vízből. Hajtincsei kissé göndören pihennek feje tetején, a párának rég megadta magát de nem bánja. A környezet még mindig megéri.
- Végül majdnem mindenki egy helyen fog kikötni. Gyönyörű, nemde? Az egyik dolog, amelyet a halandók nem tudtak teljesen tönkretenni. A vad tenger.. - mutat szét, mintha kalauz lenne egy tárlaton. - Örülök, hogy látlak téged is – ereszti le kezeit, hiszen most már határozottabban kellemesen mutat, mint börtönéveik alatt. De ez mindenkiről elmondható.


Helené
avatar



☩ Reagok :
9

Utolsó Poszt Szer. 13 Jún. 2018 - 23:07
Következő oldal


Athan & Helené
 • Credit:
A világ hatalmasat változott azóta, mióta bezártak minket. A városokat járva azt is megtudtam, hogy mi történt az évek alatt. Meg kell vallanom egy csepp sajnálatot sem érzek irántuk. Maguknak keresték a bajt.
A hatalmunk, tudásunk sajnos már nem olyan, mint a régi. Nem volt alkalmunk használni, gyakorolni, így idővel elkopott, de nem fogom magunkat Siratni, így is jobbak vagyunk ezeknél a haladóknál. A legtöbb helyen a jajveszékelés, a panaszkodás, a depresszió van jelen. Az utcákon élnek, egymástól lopnak… Hiába a katasztrófa cseppet sem változott a hozzáállásuk. Még mindig az önzőségük hajtja őket.
Hónapok óta nem találkoztam már testvéreimmel, de már kezdem érezni a hiányukat. Hiába a hosszú összezártság, mégis egymáshoz tartozunk. Így inkább elindulok megkeresni őket. Jó lenne összejönnünk, megbeszélni a továbbiakat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mg dolgunk van. Valaki kiengedett minket, de még nem tudjuk az okát. Talán jobb lenne óvatosabbnak lennünk, egymáshoz közel maradnunk. Bár tudom vannak önfejűek, de talán őket is sikerül majd meggyőzni.
Egy ismerős partra térek vissza. Már nem először járok itt. Igaz nem a legszebb környék, de mégis úgy éreztem itt szerencsével járhatok.



Online
Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
335

Utolsó Poszt Vas. 10 Jún. 2018 - 1:29
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Amara
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Vas. 2 Ápr. 2017 - 20:48
Következő oldal


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
Míg helyemet foglalom a székben, nehézkesen tudom visszafogni szarkasztikus hümmentésemet az emberek feltevései hallatán. Még, hogy megölték… Többre sohasem tartottam őket, mint felfuvalkodott csótányok, úgy fest, valami évezredek elteltével sem változott. Az ötlet is nevetséges, bármelyikük vagy éppen mindannyijuk egyszerre képes legyen végezni a fivéremmel. Ha ilyesmi előfordulhatna, a létezésük is a semmibe veszne, a mérleg egyik oldala nélkül csupán a másik létezik, testvérem nélkül egyedül én, a sötétség, a pusztulás és kietlenség maradna.
- Igen csak egocentrikus mindkét fél felfogása - forgatom meg szemeimet lemondóan, elvégre korábban sem leltem nagyobb türelmemet velük kapcsolatban, mikor még ez az egész Világnak titulált cirkusz éppen csak kibontakozóban volt fivéreim tenyerei között. Szerencse, hogy a mellettem ülő sem taglalja tovább a meglátásait, félő ugyanis, egyhamar felrúgnám önmagamnak tett ígéretemet, és csettintésre végeznék a halandójával.
Pillantásomat tehát az említett csalira és horogra fordítom, érdeklődéssel figyelve a technikát. Épp ugyanígy járok el a bot esetében, noha túl sokáig nem óhajtanék ezzel a látszólag semmirekellő tevékenységgel foglalatoskodni. Ha felbukkan a testvérem, ha nem, néhány percnél több bizalmat nem szavazok az elfoglaltságnak.
- Létrehozta őket, miért várják, hogy pesztráljon is? - dactól és dühtől sötétedő íriszeimet a tenger lágyan hullámzó voltára emelem, mialatt magam sem tudom milyen megfontolásból, de a „szeretett” Istenük védelmére kelek. A hirtelen lobbant testvériesség azonban egyhamar kialszik bennem, helyét átveszi a hitetlenkedés. Képes volt a kezdetek kezdetén elzárni egy sötét lyukba, hogy aztán ne is foglalkozzék többet a teremtésével? Netán talált magának más elfoglaltságot? Jobbat, mint én valaha kínálhattam volna neki? Mindenben nagyobb örömét lelte, mint sajátja társaságában?!
Mély szusszanással igyekszem kiengedni a bensőben kavargó haragvást, idővel el is jutnak tudatomig a férfi további szavai, mondanivalói… A tenger… Pillantásom eddig is rajta nyugodott, figyelmem azonban ellavírozott más vizekre, most viszont ismét a látványnak adózok teljes lényemmel.
- Mégis kinek ajándékozta? - vonom össze szemöldökeimet, mégis lehunyom pilláimat, s hagyom, hogy a férfi által kiemelt, a természet apró, tünékeny jelenségei áthassák valómat. Úgy vélem, képes lennék elmerülni az általuk nyújtott ingerekben, szemhéjaim azonban felemelkednek, miként újból szembesülhetek az emberi elme ostoba képzelgéseivel.
- Kötve hinném, hogy ti, gyenge halandók képesek lennétek a megölésére. Legfeljebb bujdos a szánni való hibái elől, amelyeket képtelen korrigálni. Hatalmassá tette magát, nyilván rádöbbent, a hatalom magányt szül és kényelmetlen áldozatokat, önfeláldozást, amire képtelen - osztom meg vele legőszintébb véleményemet, hiszen számomra nincs veszteni való, révén, egy gyönge ember nyomába sem érhet még a mostani, tökéletlen állapotomnak sem.



Utolsó Poszt Szomb. 11 Márc. 2017 - 10:47
Következő oldal


Miközben felállítom, neki a horgász széket úgy teszek, mint aki alaposan végig gondolja a válaszát.
- Hát tudja kishölgy ezt senki nem tudja igazából. Egyesek szerint az emberek az önzésükkel és gonoszságukkal megölték istent. Az angyalok pedig ezért támadtak az emberekre, hogy hátha az utolsó ember halálával feltámad a teremtő is. – Mondom és előveszem a horgászbotot és csalit is.
- Jöjjön, nézze! Így kell fel csalizni egy horgot és elkészíteni a szereléket. Nem nehéz. – Mondom és meg mutatom hogy készül a szerelék a horoggal csalival és súlyokkal.
- Ha meg van mindezzel egy mozdulattal jó messzire bedobja! De nem az egész botot! Meg mutatom ezt is. Itt át állítom az orsót, hogy szabadon tudjon futni a horgászzsineg. Majd az ujjammal le fogom a zsineget. Lendítek és huss már repül is! – Magyarázom és miközben magyarázom mutatom és csinálom is. Majd mikor a vízben csobban a horog a kezébe adom a botot de vissza állítom az orsót. Ezután vissza ülök a székembe és megfogom a saját botom.
- Tudom sokan ki nevetnek. A mai világban mikor az angyalok gyilkolnak ki törődik az istennel? Sokan azt mondják a vén szarházi mindig is cserben hagyott mindenkit. Nem válaszol az emberek imáira, és nem törődik az emberekkel akik háborúznak, vagy éhínség és betegségek tizedelik őket. Talán jobb is hogy eltűnt 25 éve hiszen úgy sem tett semmit a teremtésért. – Mondom és a messzi vizet nézem ahol a zsineg a vízbe ér.
- De mikor itt kint horgászok, és végig nézek a vízen a város romjain a távolban fel sejlő hegyeken. Meg látom az olcsó érzések mögött lapuló nagyszerűséget. Hogy lehetne a teremtés hibás? Bár mindenhol harc folyik a napi életért a táj egésze mégis a békét súgja. Ami le nyugtatja a háborgó lelket és elmét. Hunyja csak le a szemét! Érezze a tenger sós illatát, hallgassa a hullámok felemelő robaját a sirályok énekét. Érezze a nap melegét a bőrén és a tenger apró permetét a levegőben szállni. Majd nyissa ki a szemét és csodálkozzon rá a teremtésre! A békére! Ilyenkor úgy érzem értem őt egy kicsit és talán figyel is. Ilyenkor tudom Isten a teremtést csak is ajándéknak szánhatta! Egy adománynak. – Mondom és meg igazgatom a hajam, de továbbra sem figyelek a nőre csak nézem a messzeséget.
- A világ pedig nem érti meg az ő ajándékát. Elpazarolja feldúlja és elpusztítja. És mindezt még rá is fogja a teremtőre. Az ő hibája a háború, az ő hibája a sok betegség, az ő hibája a sok szenvedés. Pedig ő csak lehetőséget adott. A teremtményei pedig vissza éltek ezzel a lehetőséggel. Kerültem-e közel hozzá? Félek nem. Félek csak az örökségét nézhetem, félek, hogy mi emberek megöltük az istent.


Amara
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Csüt. 9 Márc. 2017 - 21:09
Következő oldal


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
Kéretlen szavai nyomán elégedettséget kellene éreznem, megkönnyebbültséget és örömöt, amiért fivérem legelső, tökéletesnek szánt teremtményeit manapság az utálat, semmint az áhítat lengi körbe, mégsem tudnék táncra perdülni. Démonok, angyalok? Éppen olyan bosszantó porszemek az univerzumban, mint halandó, erőtlen formáik; az emberek.
- Egyik sem jobb a másiknál - jegyzem meg végül, nem fáradva azzal, mélységes utálatomat távolra száműzzem hangomból. Sőt, tulajdonképpen felszabadító, hogy végre kimondhatom, amit igazán érzek, gondolok, már csak azt nem értem, miért nem kezdtem el ezt korábban. Ez a kérészéltű valami itt mellettem kényem előtt meghajolván egy szempillantás alatt az enyészetté válhat, magával hordozva sírjába minden titkomat és szavamat. Az ő lelkével amúgy sem telnék meg a jelen pillanatban, tehát úgy döntök, a legvégső esetben fogom csupán megfosztani legféltettebb kincsétől.
- Értem… - tekintetem ismét a botra siklik, majd a víz felé nyúló ívét követve magára a tengerre, melynek lágyan ringatózó hullámai óvón ölelik körbe, bármi is rejtezzék az eszköz végén. A válasz megérkeztével, s miként egészen másról kezd el beszélni az emberi lény, figyelmem hamar elszakad a halak kifogásának tudományáról, érthető mód nagyobb érdekeltségemet lelem a fivérem világában dúló problémákban és katasztrófákban.
Nem tetszik, amit hallok. Ki gondolta volna, előbb kell az angyalokkal leszámolnom ahhoz, hogy aztán méltó revansot vehessek ezen a szánnivaló univerzum-foszlányon? Nem engedhetem, hogy azok a szárnyas hangyák elorozzák előlem a bosszú édes lehetőségét.
- És a teremtőtők ezt szemberebbenés nélkül tűri? - egyik szemöldököm lágy ívben emelkedik a homlokom közepére. Nyilván így van, azonban a korábbiakról még nem informálódtam, nem tudhatom, megkísérelt-e valaha közbelépni, vagy régóta elhagyta már ezt a világot a rothadásnak. Reményeim aziránt kiáltanak, inkább az előbbi eshetőség váljék valóra, hiszen ha pusztán nem rég mondott le a teremtése megmentéséről, talán még visszacsalhatom bizonyos cselekedeteim okán.
- Mióta is tűnt el pontosan? - faggatózom tovább, hirtelen kélt lelkesedésemet lelve a halandó kikérdezésében. Az erőm visszanyerése iránti vágyam olyan magasra hágott, mindeddig meg sem fordult a fejemben, hogy akár tőlük is informálódhatnék a világ jelenlegi állapotáról. Már éppen szólnék tehát, hogy elfogadom ajánlatát a csatlakozásra, de újabb elmondásai bennem akasztják a levegőt egy pillanatra. Valóban ilyen egyszerű volna? Csupán leülök, egy botot a vízbe lógatok, és már is összeköttetésbe kerülök a testvéremmel?
- Rendben, csatlakozom - bólintok hirtelen és sietősen, várva aztán, hogy elővarázsolja azt a széket. Addig is lázasan keringenek gondolataim a nemrég elhangzottak körött. - Te már közel kerültél így hozzá? Istenhez? - nehezen tudom úgy kimondani a megszólítást, hogy ne csöpögjön mélységes utálattól és megvetéstől, mégis erőmet lelem a színjátékra, nehogy gyanakvást keltsek ebben az egyszerű teremtményben.



Utolsó Poszt Csüt. 2 Márc. 2017 - 17:16
Következő oldal


- Oké oké! Nem kell rögtön haragosnak lenni! – Emelem magam elé a kezeim, mintha a szavaitól akarnám védeni arcom. – Csak tudod sosem lehet biztos az ember, hogy éppen kivel akad itt kint össze. Amint tudod meg mostanában az angyalokat jobban utálják a népek, mint a démonokat. – Mondom majd a karom és a kezeim le engedve újra meg fogom a horgászbotot.
- Ez? Ez a horgászat! És arra való, hogy a halat ki fogjuk vele a vízből. – Mondom és félre döntöm a fejem, mint aki nagyon gondolkozik valamin.
- Látom fiatal vagy még és nem hallottál ilyenről. Mióta az angyalok a világra szabadultak nem nagyon szoktak az emberek horgászni. A kezdeti időben mindenki csak rohangált meg sikoltozott, és persze a legtöbben mennyei kardok által kerültek lemészárlásra. Sajnálatos. A biblia alapján mindig azt hittem az emberiséget egyszer majd a lángok és a sötétség fogja elnyelni. De a jelek szerint ez nem fog be következni. Az angyalkák ki irtanak minket addigra. – Mondom és nyújtózok egyet amiben az emberi testem ízületei jól esően ropognak egy kicsit. Majd a hátizsák felé intek megint.
- Ahogy mondtam, csatlakozz hozzám! Van még egy bot és egy szék. Csak össze kell szerelni őket. Utána meg mutatom, hogy is kell ezt csinálni! Meg látod egészen izgalmas tud ez lenni. Pedig sokak szerint unalmas. De csak azért van mert azok az emberek akik ezt mondják túlságosan szűk látókörűek. Nem ismerik a vizeket és a halakat. Pedig a horgászat egy olyan dolog, amit ha valaki jól csinál, biztosan közelebb kerül vele a teremtőhöz. És nem úgy értem, hogy meg hal, hanem szinte egyé válik a lelke vele. – Mondom. Persze ez egy tipikus öregember szöveg, de amennyit Amara az emberekről tud még komolyan is veheti, hogy találkozik az istennel, ha neki kezd a horgászatnak. Nos jelen esetben ez kimondottan igaz. De már most is egy levegőt szív a teremtővel, szerencsére nem ismeri ezt fel.

Amara
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Csüt. 23 Feb. 2017 - 0:55
Következő oldal


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
Fivérem bosszantó teremtményeinek mintájára öltött testem fejét finoman oldalra biccentem, átható tekintetemet azonban egy pillanatra sem szakítom el a hangomra összerezzenő, engem aggodalmas tekintetével ostromló halandóról. Elégedettségemre válik reakciója, a bizonytalanság tökéletes, gazdagon termő táptalaja a káosznak, mégis értetlenség kucorodik feketéllő bensőm legmélyére. Ugyan mi aggasztja ennyire az embernőiket imitáló külsőm láttán? Tán birtokában lenne a képességnek, megérezze igazi voltomat? Kötve hinném, átlagosságát leszámítva nem süt róla több ahhoz, hogy akár szárnyasnak, vagy köztük a legelfuseráltabb példány ivadékának billogozzam.
Ellenben ő… Ő minden szemérmetlenségét összegyűjtve engedi meg magának a lehetőséget, összekeverjen azokkal a repkedő fénynyalábokkal, kiket elsőkként teremtett erre a nevetséges világra a testvérem. Hamar átjárja testemet a düh, fejemet visszabillentem eredeti helyére, míg tekintetembe igyekszem összpontosítani mindazon megvetésemet és haragomat, amelyet jelen pillanatban érzek e szerencsétlen flótás iránt.
- Ne tévessz össze még egyszer azokkal a bohócokkal - hangom elmélyítem, kezeimet ökölbe szorítom ruhám anyaga körött, mit eddig azért tartottam, ne keveredjen lábaim útjába a göröngyös, kavicsos partszakaszon. Dühöm azonban hamar lecsillapodik, amelyhez köze sincs a halandó szánni való remegésének, inkább a ténynek, miszerint nem kaptam választ a kérdésemre. Úgy fest, kénytelen leszek közelebb merészkedni ennek okán, s miként továbbra sem félem a férfi jelenlétét, végül fellépkedek az állványra.
- Jól megvagyok egyedül - felelem, noha gondolataim másutt járnak. Pillantásom még mindig a botot fürkészi, azon részét, amely a vízben ringatózik. - Mi célt szolgál ez az… elfoglaltság? - vonom össze szemöldökeimet, türelmetlenül várva, hogy megkapjam végre az áhított választ.




Utolsó Poszt Szomb. 11 Feb. 2017 - 13:55
Következő oldal


Tudtam, hogy jönni fog, hiszen eleve ezért ültem ki ide, hogy találkozhassak vele, ennek ellenére mikor megszólít váratlanul ér a dolog. Össze rezzenek, és egy aggódó pillantást vetek a nőre. A hangja, mint mindig a természetét meg hazudtolóan bársonyos. A bőre sima és bársonyos a haja hullámos zuhatagban omlik alá. Egyike azon lényeknek, akik isteni formámban is meg kisértettek engem. Vagy talán az egyetlen. Ki tartja már ezt számon? Az elő lény akit szerettem. Úgy ahogyan azt a többi teremtményem elképzelni sem tudja. Azután a dolgok el romlottak, én pedig nem láttam más megoldást, csak a be zárását. Reménykedtem benne, hogy a napon mikor ki engedhetem őt végre tökéletes lesz a teremtés, és együtt élvezhetjük annak szépségét és gyönyöreit. Az emberi test amit használok remegni kezd az érzelmeimtől. Talán ha szerencsém van be tudja sima félelemnek a dolgot.
- Nem vagy angyal ügye? Ne ölj meg kérlek! Csak szerettem volna horgászni egyet. – Mondom neki remegő hangon, miközben fél testtel felé fordulok. Legbelül persze gyűlölöm magam ezért a színjátékért, és azért, hogy hazudnom kell neki máris az első találkozásunkkor sok ezer év után. Látványosan nagyot nyelek, mint aki éppen leküzdi a félelmét, és a hátizsákom felé mutatok.
- Ha nem vagy angyal vagy más ember evő akkor kérlek, csatlakozz! Van még egy horgász székem és egy másik botom. Társaságban jobban megy az idő. Nem lenne senki egyedül addig is. Sem te sem pedig én.

Amara
avatar



☩ Reagok :
28

Utolsó Poszt Vas. 5 Feb. 2017 - 18:20
Következő oldal


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
A fivérem teremtményeitől bűzlő város nem váltotta be reményeimet, persze, legelső, szárnyas rabszolgáinak ilyen kifejezett jelenlétére még én sem számítottam. Annak érdekében fáradtam egészen idáig, hogy egyszer s mindenkorra megoldjam a személyes ketrecemnek rácsai között töltött idő okozta erő-csappanásomat, most mégis tátongó bensővel kell távoznom a porfészekből.
Néhány ember zamatos lelkével igaz, sikerült egy egészen apró lépést megtennem gyógyulásom irányába, ám egy-két, de még száz halandó kiszipolyozása sem lenne elegendő egykori valóm kivirágoztatásához. Szükségem lett volna a város minden egyes lelkére, jelenlétem azonban túl nagy feltűnést keltett a tollasok között, s bármily’ nehéz bevallanom, jelen állapotomban képtelenség lett volna mindükkel megküzdenem.

A földet csókoló, éjfekete ruhámon apró, feszült sóhaj kíséretében simítok végig, amint a tenger kavicsos partját szelem egészen békés tempóban. A világ minden ideje az enyém; bezárva, netán szabadon, de megkérdőjelezhetetlenül az enyém, ezért semmi indíttatásom nem akad megsürgetni emberi testem izmait a gyorsabb haladás érdekében. Egészen addig, amíg ki nem térek egy nagyobb, terebélyes szikla takarásából, ugyanis amannak túloldalán egy magányos lélek képe rajzolódik ki előttem.
Nem ő lenne az első, kit utamba sodort a véletlen, s nem is ő lesz az utolsó, aki balszerencséje révén a nap végén már lélektelen köszönheti a Holdat… Az időt nem is húzom, korábbi tervem sikertelensége keltette frusztrációmból táplálkozva szaporázom meg lépteimet, míg egész közel nem érek hozzá. A tengerbe nyúló állványra nem merészkedek, oldalvást állapodok meg, s nem azért, mert bármi félnivalóm akadna, ellenben a soha nem kívánt érdeklődésem ismét a lehető legrosszabb alkalommal tör utat magának bennem, s képtelen vagyok elnyomni bensőm egy elérhetetlen szegletébe. Ennek fényében nem bitorlom el tőle legnemesebb alkotóelemét rögvest, inkább szemlélem a furcsa botot, amelynek egyik vége a kezeiben összpontosul, míg másik a vízben ringatózik békésen.
- Mire vársz? - szemhéjaimat enyhén összehúzom, ábrázatomról ugyanis nem célom elűzni az értetlenség ráncait, összetéveszthetetlen vonásait.




Utolsó Poszt Pént. 3 Feb. 2017 - 16:42
Következő oldal


Az emberi élet nagyon törékeny. Na nem mintha ez a törékenység meg akadályozta volna az emberiséget abban, hogy folyamatosan egymás ellen vívjanak véres háborúkat, vagy nem figyelve a környezetükre igába hajtsák a többi fajt a földön. Ironikus, hogy végül mégis ők lettek a veszélyeztetett faj nem csak az angyalok és démonok miatt, hanem azért is mert a testvérem vissza tért. Ki tudja mit tervez vagy mit forgat a fejében. Minden esetre felkészültem rá, hogy találkozzak vele, noha ő ebben a testben nem fog rám ismerni.
Így ki ülök a San Franciscoi öböl partjára a kikötő romjai közé és nyugodtan horgászni kezdek. Nincs mitől félnem, még emberként sem. Amióta az emberek falak mögé húzódtak a városokban azóta az angyalok sem keresik aktívan a prédát. Nyugodtan lehet vándorolni azoknak akiknek van elég bátorságuk, nem nagy rá az esély, hogy össze akadjon pár igazi angyallal. Hacsak nem valami iszonyat nagy bajkeverő az illető aki vonzza a bajt. Igen van ilyen. karmikus balszerencse a neve.
Minden esetre ez engem nem fenyeget, így tudom nyugodtan a móló vizébe lógatni a szereléket arra várva, hogy egy hal a horogra akadjon.


Utolsó Poszt Szomb. 8 Okt. 2016 - 23:20
Következő oldal



Revithan & Nebethet
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●


- Jól van már! Jól van! Elmegyek veled Maya, csak hagyd már abba. – húztam a fejemre a takarót, mialatt az a kis tornádó végigsöpört a szobámon.
Soha nem voltam az a buliba járó fajta, bizonyos okokból kifolyólag, de hogy őszinte legyek, annyira nem is vágytam rá. A gyorsaság, a száguldás már annál inkább vonzott. Legyen szó akár repülésről, motorozásról, vagy esetleg kocsikról. Most mégis megteszem amit Maya kér tőlem és elmegyek vele arra a tengerparti rendezvényre, mert ismerem már annyira, hogy ugyan olyan makacs, ha nem makacsabb, mint én. Tuti, hogy addig nyaggatna ameddig nem adom be a derekamat, így legalább hamarabb szabadulok.
- Imádlak Neb! – ujjongott egy kisebb sikkantás után, majd gyorsan megölelt a takarón keresztül és már rohant is tovább.
Már abban a pillanatban tudtam, hogy be nem kellett volna engednem őket a lakkulcsot adnom Amandának a lakáshoz, amikor megtettem. De igazából csak most tudatosult bennem, hogy valójában mekkora hiba is volt. Viszont most már nem tehetek semmit, anélkül hogy meg ne bántsam Amandát. Talán anyán és Raidenen kívül Ő az akivel törődöm és akit igazán szeretek. Úgyhogy maradnak a kulcsok és Maya örökös nyaggatása. Pedig azt hinné az ember, hogy egy közel harminc éves nő kevésbé van bezsongva egy sima buli miatt. De nem, Maya ennél sokkal gyerekesebb. Teljesen oda meg vissza van a gondolattól, hogy talán találkozhat az imádata tárgyával, Johnny Rocksszal.
Ami engem izgat, ezzel a fickóval kapcsolatba, hogy nagyon-nagyon ismerősen cseng a neve, de fogalmam sincs honnan. Majdnem 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy már hallottam valahol a nevét, csak azt nem tudom, hogy hol.
Végül nem sokkal dél után, csak sikerült rájönnöm, hogy mikor és hol is hallottam róla. Még annak idején anya mesélt nekem egy bukott angyalról, aki a földön él és úgy éli a mindenapjait, mint ha egy lenne közülük. Akkoriban nem hittem benne, hiszen melyik angyal lenne képes a földön élni, és józanésszel túlélni? Hát Revithan, vagy ahogyan a földi életében ismerik Johnny Rocks képes volt rá, méghozzá nem is akár milyen színvonalon.
A Maya-val kötött egyezségünk értelmében a buli helyszínén találkozunk, úgyhogy egy, a stílusomnak és a helyszínnek megfelelő összeállításba bújtattam bele magam és olyan három óra magasságában meg is érkeztem a helyszínre.
Egyre jobban izgatta a fantáziámat, hogy ki is lehet valójában Revithan és vajon milyen is Ő. Mayát viszont semmi esetre sem szerettem volna magára hagyni, főleg úgy hogy ha nem talál akkor telefonon fog zaklatni. Így csak egy rövid keresgélésre, és kérdezősködésre volt időm, aminek végül is meg lett az eredménye.
- Tudod, azt hinné az angyal lánya, hogy egy ilyen buli vezéregyénisége, nem a hasát sütteti a napon a nagy megnyitó előtt. – mosolyogtam gúnyosan, miközben lehuppantam mellé a homokba.





Utolsó Poszt Pént. 7 Okt. 2016 - 19:15
Következő oldal


Nebethet & Revithan

*Az óra hangosan csörgött, s kiverte kellemes álmából már hajnali 4 óra felé. Normális esetben sosem kelt volna ilyen korán, de eljött végre a nagy nap, amire régóta készült. Több klub és zenekar támogatásával és segítségével, sikerült egy olyan nagyszabású nyárzáró banzájt összehoznia, hogy még maga is bámult milyen távolra elér a keze. Egy kisebb fesztivált szervezett a partra, mint egy gimnáziumi buli, csak komolyabb emberekkel és híres fellépők tömegével.
Mivel a zenei ipar volt a szakterülete nem volt nehéz megtalálni a megfelelő embereket egy ilyenhez, de mivel ritkán esett olyan, hogy nagyobb szabású tömeges rendezvényeket szervezett, kicsit meggyűlt a baja a dologgal. Az italbeszállító minden áron kifogásokat keresett azellen hogy a partra kiszállítsa az italokat, ehelyett valahol félúton akarta átadni az árut, ami sehogy sem működött volna, a színpadok építői és a többi munkás mind lusta volt és nehezen motiválható. Ilyen munkakörnyezetben az embernek szét kellett hajtania magát, hogy időre kész legyen a dolog, de minden sikerült, a színpadok álltak, a hűtők feltöltve, a fény és hangtechnika felszerelve, estig már csak a hangolás és a beléptetés került sorra.
Átfordult az ágyon, mire lecsúszott róla a takaró és nagyot tüsszentett. Utálta a hideget, de szerencsére a mai napra 25-30 fokot mondtak, még estére is, így pólós időre lehetett számítani, ami pont optimális volt a rendezvényhez.
Gyorsan beugrott a zuhany alá, majd egy hosszú 30 perces zuhany után felöltözött és gyorsan bevágott egy szendvicset. Elindult a helyszínre, s szerencsére, még a tömeg előtt megérkezett…
Nemsokára egy több órás szervezkedős és rohangálós időszak következett, ahol koordinálta az érkező bandákat a szállások felé, s mindenkivel elbeszélgetett, lefutva a szokásos illemköröket.
Majd mikor már nem volt dolga, olyan délután 2-3 felé, fogta magát és kifeküdt egy kicsit a partra napozni. Még fél óra volt az első banda fellépéséig, és kikötötte, hogy csak akkor zavarják, ha valami hatalmas gikszer ütött be, amit csak ő tud megoldani. *


Utolsó Poszt Szomb. 10 Szept. 2016 - 17:25
Következő oldal


. . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Szórakoztató, ahogy a kis bogárka mindig felbosszantja magát rajtam, nekem ez a játékom, nekem Ő a játékom. Meg hát persze, nincs is jobb dolgom, hiszen nem kell semmit tennem és azt csinálom, amire születtem.  Pusztítok, mérgezem az emberek lelkét. Vicces, hogy ezek itt olyannyira gyengék, hogy még ki sem kell eresztenem a teljes energiámat, s már eléri őket a gonoszság. Vajon milyen lenne, ha teljes erőbedobással sugároznék?
Sokan azt hiszik, hogy szörnyeteg vagyok, de ez nem igaz. Nem ölök ártatlan embereket, hisz abban mi lenne a szórakozás? Én csak olyanokat pusztítok el, aki megpróbált megtámadni, vagy megölni. De azok nem csak, hogy a Pokolba kerülnek, de annak a legmélyebb bugyrába, ahonnan soha nem fog feljönni. Ott a lételemét össze fogják zúzni, aztán újra összerakják, hogy megint porig tapossák. És ez újra, és újra, örökre. Ott lent, nem úgy telik az idő, mint itt fent. Sokkal lassabb, és hosszabb egy nap. Ha nem erős az akaratod, akkor véged, s nem leszel méltó arra, hogy újjászülessél és egy katona legyél a seregemben. Egy feketeszemű, egy démon.
Most, hogy elhagytam a Világomat, és levágtam a szárnyaimat Apám nem tud visszatoloncolni a Pokolba, most már a magam ura vagyok. Elegem volt, nagyon sok ideig  hagytam, hogy pórázon sétáltassanak, de ennek vége. Elszakítottam azt a bizonyos pórázt, levettem a nyakörvet és borsot törtem az Öreg orra alá. Igen, én vállaltam el a feladatod, de csak azért mert szeretem a Fatert. Azt hittem, hogy legalább fogunk beszélni néha, ha ott vagyok a Mennyek kapuja előtt, de Ő mit tett? Elhagyta őket s így engem is elárult. Ha ő se tartja az ígéretét, akkor én miért tenném?
Az autómban ülök és céltalanul hajtok az országúton, gyönyörködöm a világban. Azt azért  letagadni nem lehet, hogy Isten a teremtéshez nagyon ért. Amióta itt vagyok szinte minden faj képviselőjével találkoztam, volt aki túlélte, volt aki nem. Én nem akartam őket bántani, de a legtöbb elszaladt, és a gyávaságot nem bírom. Pedig be sem mutatkoztam, csak az energiáimat nem tudom kellőképpen visszafogni. Meg hát a megjelenésem is olyan, mintha egy sorozatból kilépett volna a fő gonosz. Igen, nem röhögni feltudtam zárkózni és már nem vagyok lemaradva. Tökéletesen értem a modern technikákat és a nyelvezetem is a mai emberek mása. Amint a San Francisco város táblához érek, hirtelen megállok a kocsival és behunyom a szemem és szólítok egy démont magamhoz. Nem telik bele néhány másodperc, már a kocsi előtt is elsuhan egy fekete felhő.
- Keress nekem egy vadászt! Indulj! Amint eltűnik a fekete paca, már indítom is újra az autót és egyenesen behajtok oda, ahova még se angyal, se démon nem tette be a lábát. Körülbelül tíz-tizenöt percet kellett várnom, s meg is kaptam telepatikusan a helyszínt. Szerencsére nincs messze, így hamar megérkezem. Kiszállok a  kocsiból, majd az egyik fa árnyékába helyezkedem, hogy onnan nézhessem a kis csetepatét. Egész ügyes a leányzó, de elköveti azt a hibát, hogy engedi, hogy kizökkentsék. Amint megérzem a vére illatát, előbújok a rejtekemből, majd nagy vigyorral indulok meg feléjük.  
- Nocsak, nocsak. Veszélyes errefelé ilyenkor. Majd a démon vállára teszem a kezem, és a szemem sarkából rápillantok.
- Mondtam azt, hogy támad meg? A hangomat nem emelem meg, a vége még is robajszerű. Majd leveszem róla a kezem és intek neki, hogy tűnjön el. A tekintetemet a nőre szegezem.
- Hogy hívnak, kedvesem?  

Isabelle ✞ Lucifer

words: 552 | music: Sinnerman | note: Szerettel <3  | ©


Utolsó Poszt Szomb. 10 Szept. 2016 - 9:58
Következő oldal


Lucifer
Mesèlj nekem, sosem lètezett törtèneteket...

Van egy pillanat, amikor minden más...az utolsó perc, mielőtt a Nap eltűnik a tenger habjai mögött.
S bár fázón ölelem körbe magam a homokban ülve, tekintetemben a végtelen nyugalom tükröződik. Nincs nálam se a colt, se a tíz plusz egy pengém. Csak egy apró tőr pihen csizmám takarásában. Ha már meg kell halni esetleg, bátran tegyük, az iszonyatosan kiborítja az ellenséget...vagy, ha nagy a gáz, elbújok, a nyulaknak mindig bejön.
Tenyerem a fodrozódó vízbe mártom. Mintha selyem takaró ölelné körbe ujjaimat. Feketèllő hajamba túrok ès hangosan felsóhajtok. Három éjszakája gyilkolom a nyomorult démonokat, három végtelenül hosszú éjszakája...de nem jutottam közelebb hozzá. Mèg a nevèt sem tudom...csak az arca ègett bele a retinámba.
Ha Alexander tudná, hogy ismèt elkezdtem rá vadászni, valószínűleg èlve megnyúzna. De nem tudja. Nekem pedig ez így tökèletes. Nem kell elszámolnom neki. Ha a saját utamat akarom járni, hát megteszem!
A sötètsèg lassan kúszik elő a fák alól, hogy árnyèk világba burkolja a világot. Lassan indulnom kellene. Ennyire ostoba mèg èn se vagyok, hogy tovább időzzek.
Mielőtt azonban felkelhetnèk a homokból, hangos hörgèsre leszek figyelmes, látóterembe pedig egy fiatal fèrfi testèbe burkolózott dög kerül, ahogy felèm vetődik.. Nem vagyok elèg gyors. A büdös èletbe!
Fejem fájón fúródik a vizes homokba, ujjai a nyakamra fonódnak, teste erősen prèselődik az enyèmhez. Lehet, hogy pont tegnap nyírtam ki egy szolgáját? A dèmonok szeretnek bosszút állni...főleg ha gyenge nőnek tűnik az áldozat. A fene se érti ezeket...
Mielőtt szánalmas fuldoklásba kezdenék, öklöm elèri az arccsontját. Meglepetèskènt èri. Enged a szorítása, nekem pedig pont ennyi időre van szüksègem ahhoz, hogy csizmámat elèrjem, elő rántva tőrömet.
Peregnek a pillanatok,  megsebez. Nem tudom, pontosan hol, csak a fájdalmat èszlelem a derekam környèkèn. A vèrem èdes, mámorító illata betölti a levegőt.
Nyaka felè lendítem fegyverem, ám kacagása kizökkent, eltèvesztem. Abban a pillanatban, ahogy ökle arcomhoz èr, látom  meg az idegen fenyegető, mèg ennèl a dögnèl is vèszjóslóbb alakját.
Felrepedt ajkam mosolyra húzódik, nevetèsben török ki.
Jött mozizni? Marha jó...

Raiden
avatar



I spent my whole life chained to the wall
Hungry for more.
I had to cut a man down to get where. And someone had to stand

☩ Reagok :
57

Utolsó Poszt Kedd 2 Aug. 2016 - 16:49
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6