Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Tenger és annak partja
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 17, 2018 4:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Helené
 • Credit:
-Látod! Pontosan ez a lényeg. Ne foglalkozz mások véleményével. Engem is szeretnek a testvéreink szurkálni, de nem érdekel. Ha ez teszi őket boldoggá, hát legyen. Ne foglalkozz velük.-Mondom neki bíztatóan. Nem hiszem, hogy ilyen apró dolgokkal kellene foglalkoznunk. Miért kellene bizonyítanom a testvéreimnek? Én nagyon is jól érzem magam a bőrömben.
-Jobb lett volna, ha nem? Ki tudja… Nem tudhatod, hogy most milyen lenne a világ, ha néhány angyal Gabriel oldalán nem őrült volna meg. Lehet az a világ sem tetszett volna jobban. Felesleges siratnod azt, ami lehetett volna. Inkább próbálj meg a jelenlegi helyzetből táplálkozni. Hidd el most is fogsz találni szép dolgokat. Ahogyan azt a macsekot is. Nem tűnt el minden az emberi létből. HA segíteni akarsz nekik feltápászkodni, akkor tedd azt, ha inkább csak megrántanád a vállad és hátat fordítanál nekik, akkor fordíts. Mindegy mit csinálsz. Nem fogunk miatta lebecsülni… Vagy legalább is én biztos nem.-Ha egyáltalán az számit neki valamit. Persze borzalmas dolgokat élhettek át az emberek, de nekünk sem volt könnyebb az életünk. Mondhatjuk azt is, hogy egyféle szelektálás indult meg náluk. Nem hiába dobtak le megannyi gyermeket a Taigetoszról. Az erősek maradhattak, a gyengékre halál várt. Ahogyan a természetben is. Az sem kíméli lakóit.
-Ez kedves tőled Athan. Tény nem lenne jó, ha kihalna az emberiség, hisz akkor nekünk sem lenne túl sok értelme itt maradni. De valahogy nem hiszem azt, hogy az Istenük hagyni fogja, hogy kipusztuljanak. Lehet, hogy még mindig nem szólt közbe, de szerintem az utolsó pillanatban elő fog kerülni és rendet tesz a gyermekei között.-Ha így lenne miért várt volna ennyi évet arra, hogy elpusztuljanak az általa teremtett lények? Lehet, hogy most csak messziről figyeli az arkjainak tevékenységeit. Kivár az utolsó pillanatig.
-Ebben bízom én is!-Csak nem lehetünk olyan ostobák, hogy a legnehezebb időkben is inkább a mocskolódást választjuk. Akkor mi is megérdemelnénk azt, hogy elpusztuljunk.
Természetesen én sem akarok a sűrűjébe mászni. Tudom jól, hogy erőnk csökkent, nem is kicsit. De egy kis izgalom sosem rossz.
-Védjék is. Különben túl könnyű dolga lenne az ellenségnek. Nem lenne izgalmas letarolniuk a várost.-A part mentén indulok el öcsém mellett, miközben a tekintetemmel a falat fürkészem. Mondjuk tény nem semmi, hogy milyen hamar sikerült felépíteniük egy védő falat… De az is tény, hogy nem mindentől védi meg őket az.



avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Nov. 09, 2018 10:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 592 • Credit:

 
Beleegyezően bólogat csak szavaira, hiszen most valóban igencsak hasztalan az, hogy milyen lapokon szerepelnek, ha szerepelnek. Az sem a valóság, hiszen Isten alapos volt, ott is megnyírt mindent, amit csak lehet, így ha olvassák is a sorokat, akkor azok valóságtartalma nevetséges. De ennek így kellett lennie, a történetükbe kellett valami nehezítés, rossz, amelyből fel kell állniuk, igencsak magukra utalva, ahogy azt választották. Nem tudni, ha anyjuk élt volna még akkor, vele együtt ment volna-e a ládába, vagy máshova, egyenest a pusztulásba, de akkor ha kint nem, odabent biztos ő lett volna az első áldozat. Régi szép emlékek. Ezt vessék papírra.
- Van aki még talán igen, de az új generáció már nemigen tudja a régi korokat, csak tán azt, hogy mennyire jó és békés volt. Sajnálatos, bár nem tudom engem vetettek-e valaha papírra, nem számít. Én mindig magamnak értékeltem, anyánk után nem is akartam senkit, hogy fogja a kezem és megmondja, mennyire volt jó – rázza meg a fejét, és bár volt olyan, hogy mégis elkélt volna, a száját biza nem nyitotta ki, hogy kérjen. Ó nem, annál makacsabbá vált és szeszélyesebbé, ha kellett, még keresztbe is tett kicsit, de hát, ami elmúlt, az elmúlt. Nem halt meg a kicsit élesebb fele sem, csak most másképp mutatkozik. Mondhatni. Bár úgy néz ki, ezt még ő nem látja, úgy véli, vélik, talán még mindig rakja össze a dolgait a szabadulás óta. Pedig készen van, amennyit lehetett megtett és új dolgokat kész tenni. Talán ezeket majd egy unatkozó lejegyzi, de az se számít, ha nem. - Lehetetlen nem gondolni rá, mert akármerre mész, ez fogad. Nem csak itt, ezen a részen, hanem mindenhol. És ez engem zavar. Megtörtént, persze, de jobb lett volna, ha nem. Persze, kiabálhatok én órákig, akkor sem lesz jobb – sóhajt egy aprót, mert valóban, akármit tehet, az idő kerekét még mindig nem tudja megmozdítani, és erre talán senkinek nincs elég ereje, így azokra kell majd építkezni, ami van. - Már választottunk oldalt, akaratlanul. Mert ugye mindennek megvan az ára. Az angyalok is megtették, talán kész káosz lesz mikor visszatér az Istenük, és akkor aztán kezdődik még egy mészárlás. Vagy eltűnik mind, és... nem tudom. Talán velük semmi sem lesz. Nem tudhatom. Azt viszont igen, hogy továbbra sem tágítok, és nem kívánok üres Földet, még ha ez is lesz a vesztem – vonja meg a vállait kissé, hisz persze ügyel arra, hogy amikor majd kell, ne ő legyen az első, aki pofára esik. Annál már okosabb lett, hogy mindent a hevességére bízzon. Ez azonban a ködös jövő, mindenhol a kinek az oldalán áll kérdés leng körbe, nem tudja kikerülni sosem. Ez egy ilyen világ jelenleg.
- Együtt, valóban. Ebben igazad van, csak mindenkinek rá is kell jönnie, és tudjuk, hogy vannak igencsak erős súrlódások a családban. De, szerintem ha eljön az idő, ezeket ismét félre tudjuk rakni – néz ismét a vízre, a lábaira, majd kilépve a homokra, már csak azt figyeli, ahogy a lágy hullámok nyaldossák nyomait vagy épp lábfejét. A hűs szellő borzongatja végig, majd ismét rá figyel, szavaira fordul a város felé. - Védik ezeket a vacakokat. Nem olyan egyszerű kötekedni bárkivel. De a környékén már más, az könnyedén végig tudjuk sétálni – nem az van, hogy nem akar semmit sem, csak ami értelmetlen egyelőre, azt hagyni kell. Erejük rég nem a régi, és ha annak idején ezt a falat könnyedén el tudta volna söpörni egy akkora részen, ahol kényelmesen, királyként lépkedhetett volna be, most még a közelében sem járna. Bosszantó. De hát, egy apró küzdelem nem ártana, bár nem tudja, Helene mire is akar pontosan készülni.


avatar



☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Vas. Nov. 04, 2018 11:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Helené
 • Credit:
Érdeklődve figyelem, hallgatom öcsémet. Bármennyire is kevés idő telt el a kiszabadulásunk óta örülök a jelenlétének. Most más környezetben vagyunk, ahol Önmagunk lehetünk. A láda szinte mindenkiből kihozta a legrosszabbat, ami nem meglepő. Mindenki beleőrülne, ha ennyi ideig lenne bezárva sok másik makacs lénnyel.
-Nem hiszem, hogy akkor válik valaki naggyá, ha bekerül egy könyvbe. Egy könyv is elkopik idővel, ahogy a történetek is. Én is sok mindent tettem régen. Bekerültem könyvekbe, de mi van most? Szerinted, ha valakinek megemlítenénk Tróját emlékezne rá? Csak ostobán bámulna. Én akkor jót szórakoztam, bebizonyítottam, amit akartam és kész. Nem érdekel, hogy a testvéreim nem értékelik. Nem értük tettem…. Ne foglalkozz velük…-Legyintek egyet. Továbbra is úgy gondolom, hogy mindannyian egoisták vagyunk. Én már próbálok nem foglalkozni velük, nem érdekel, hogy mi a véleményük. Szidhatnak, ahogy akarnak… És akkor mi lesz? Ezek csak szavak.
-Hogy igazságosnak tartom e? Nem is tudom… Nehéz az angyalok fejével gondolkozni. Isten nem tett semmit értük. Lehet valahol ő is megbántódott a teremtményeire, vagy újabb akadály elé állítja őket, hogy lássa elég erősek e a túlélésre. A természet is megsínylette ezt az egészet, de amint látod mégis küzd és talán még erősebbé vált. Az emberek még mindig elfelejtik azt, hogy mennyit tanulhatnának tőle… Inkább azt mondom, hogy valamilyen szinten megérdemlik, de valóban… Lehet, hogy ez a megoldás túlzás még az angyaloktól is. De nem ezen kell gondolkoznunk. Ami megtörtént az megtörtént, nem lehet visszafordítani. Inkább azt kellene eldöntenünk, hogy melyik oldalra állunk. Kényelmesen elhelyezkedve fotelünkben végignézzük a pusztulásukat, vagy esetleg mi is besegítünk, vagy ellenkezőleg, megpróbáljuk megmenteni, ami megmaradt!?-Teszem fel a kérdéseket. Igazából nem fogom őket sajnálni, maximum csak annyira, hogy ha kihalnak unatkozni fogunk. Nem lesz kikkel játszadozni. Csak mi maradunk majd… Ugyanolyan lenne, mint a láda, csak ez sokkal nagyobb. Annak meg nem igen van értelme.
-Viszont, ha eldöntjük, mit akarunk, együtt kell eldöntenünk. Nem állhatunk két oldalra…De egy szónak is száz a vége! Nem akarunk beljebb menni? Hátha találkozunk egy beképzelt angyallal, vagy arrogáns démonnal. Jó lenne egy picit feléledni, nem gondolod?-Kúszik egy széles, gonoszkás mosoly az arcomra.



avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Pént. Okt. 12, 2018 11:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 594 • Credit:

 
Könnyed nevetés, amely a múltban, a börtönükben olyannyira hiány volt, mint a friss, tavasz szellő. Vagy épp a hűvös eső. Olyan, amit már-már el is felejtett szinte, és ami az ő ajkaira is kiült, mikor az angyal szavait hallotta és szinte már fájt, ahogy ajkai ilyen ívbe görbültek. Mintha arca szoborszerűvé vált volna, de minden egyes nappal, amit idekint tölt, lágyul, csak lágyul, és már-már teljesen kellemesen olvas bele a világba, annak ellenére, hogy az haldoklik. Így, ilyen könnyedén varázsol mosolyt arcára a hallottakon, és színpadi sóhajjal tekint körbe, mintha meg kellene gondolnia, mi is erre a válasz.
- Egy kicsit csak, aligha. Talán nem annyira, mint az angyalok, vagy épp démonok, de egészen hasonló – játszadozik el a szavakkal, mintha lenne tétjük. Olyan könnyed idekint beszélni, nem kell megrágni és küzdeni a szavakért. Ahogy feltölti a friss, tengeri szellő és a párás levegő, minden sokkal másabb. Minden. - Sok mindent képzelek manapság már, szerencsére kinőttem abból a korból, hogy anyám vagy mások adják a számba a szavakat – szinte felüdítő még ennyi idő után is, hogy nem kell tartania ilyesmitől, nem fogják vissza. Sok-sok évig ez volt az élete, a semmi és a csend, az, ahogy figyelte a többieket, neki pedig láthatatlan láncok és kezek voltak az irányítói. Persze, valahol hasznos is volt, hisz ráragadt ez-az, de nélküle sokkal kellemesebb, sokkal többet és gyorsabban volt képes tanulni. De ez a múlt, a jelen itt fekszik, a jövő pedig annyi de annyi mindent tartogat, hogy mindjárt bele is szédül. Szinte kedve lenne elébe szaladni.
- Én nem tudtam semmi olyat tenni, ami könyvekbe került be. Az elnyomás... nem a legáldásosabb a sor végén lenni, és ez a ládában csapódott le. Tudod, az egy mocskos hely, és áldásom, hogy nem voltam képes kárt tenni senkiben, mert olyan mélyen voltam, hogy ha lett volna erőm, megöltem volna valakit – sóhajt egy nagyot. Ki mit tett, ki milyen hatalmas és persze, neki ez már ott túl sok volt. Irigység, bizonyítási vágy és minden szutyok dőlt ki belőle, ebben a formában. - Voltunk. Most még nem vagyunk olyan erősek és hatalmasok, de ami késik... Persze, vannak előttünk még megoldani való dolgok, de úgy érzem, lehet ez még a mi évszázadunk – bizakodik még úgy is, hogy a Sötétség jelen van. Nem akar az ismételt bukásra gondolni, mert akkor bevonzza. Olvasott egy könyvet, ember alkotta könyvet, pszichológiáról szólt, és a szavak, gondolatok erejéről. És még tetszett is neki, okos gondolatok voltak még a szörnyetegnek is a múltból.
- Nos, igen. Könnyebb lett volna egy ép világban megjelenni, nem pedig egy... romosban, de nem mi választottuk ezt, az angyalok cselekedtek. Mit gondolsz? Igazuk volt, hogy ezt tették? Hogy lemészároltak megannyi embert és saját társaikat? - pillant nővére felé, érdeklődve arról, mi a gondolata az angyalok jelenlegi szerepéről ebben a helyzetben. Egyetért velük vajon? Ő nem akarta sose így a végét, sosem így kiirtani az embereket. Nem egyet ölt már meg, de nem is milliókat.
- Attól még nem az volt a sorsuk, hogy kipusztuljanak. A mi időnkben is kapzsik voltak, kegyetlenek, miközben kardokkal ölték egymást a semmiért szinte. Halomban álltak a holttestek és mégis, senki nem csapott le, hogy elég ebből. Nem, lehet, hogy hibásak azonban ebből sosem volt gond – nekik. Nem voltak különbek csak a módszereik mások. Emberek, ez a lélek átka, ami nekünk nincs és nem is értjük. Próbáltak védekezni, igen, de egymás ellen, nem a mennyek ellen. Ez bonyolultabb... - fodrozza fel lábainál a vizet és az égre tekint, mintha várná, látni akarná, ahogy alászállnak, de ennek már rég nincs ideje. Nem ez volt a megoldás.


avatar



☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 04, 2018 10:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Helené
 • Credit:
Elnevetem magam öcsém szavain. Még, hogy bocsánatot kér ilyen miatt. Ő az egyikük, akikre nem igen tudok haragudni, aki valamennyire közelebb áll az úgymond szívemhez. Széles mosollyal arcomon nézek rá, majd szólalok meg.
-Szóval azt mondod a családunk kicsit egoista? Áh ez aztán merész kijelentés… Mégis mit képzelsz?-Játszom el a sértődött testvért, majd ismét elmosolyodom.
-Sajnos igazad van. Mindenki…. vagyis pontosítok. A legtöbben szeretik fitogtatni a tudásukat, a történeteiket. Mindannyian tettünk olyat, amire büszkék lehetünk. Mindannyian tehetségesek vagyunk, csak nem ugyanabban. De mi már csak ilyenek vagyunk nemde? Szeretjük megmutatni, hogy milyen hatalmasak és erősek vagyunk.-Mondhatni az egész életünk egy nagy verseny. Te csinálsz valamit, majd jön az egyik testvéred, aki leköröz és ez így megy tovább. Sosem lesz vége, vagy lehet, hogy pont a bezárásunkkal vetettek véget ennek a versenynek? Vajon újra fog kezdődni?
-Őszintén? Nem igazán. Próbáltam kideríteni, hogy vajon tudnak e valamit arról mi is történt velünk, ismernek a minket, de senki sem foglalkozik már a múlttal. Mindenki a jelenben él, a jelent próbálja meg túlélni. Még a jövőre sem mernek gondolni, mert nem tudják mi vár rájuk holnap. –Rázom meg kicsit a fejem. Elég szánalmas látni így őket. Nem hittem volna, hogy ha kiszabadulunk, ilyen világba kerülünk. Sok mindent elképzeltem az itteni életről, de pont ezt nem.
-Ez valóban így van. Sok mindent elértek nélkülünk is, sok mindent felépítettek, de most nézz körül. Ezt is maguknak köszönhetik. Kapzsik és önzőek. Azt hitték ők uralják a világot. Nos valaki megmutatta nekik, hogy milyen gyengék is. Hiába építettek hatalmas épületeket, hosszú falakat. Hiába az a sok fegyver, vagy az a macskás valami… Megvédeni nem tudják magukat ettől!-Mutatok körbe. Tény sok mindent elértek, de vajon megérte? Ha körbe nem úgy érzem, hogy erre igen lenne a válasz.



avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Csüt. Szept. 13, 2018 4:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 394 • Credit:

 
Kíváncsi tekintettek érdeklődik afelől, mire akar Helené célozni, vagy épp mire nem. De hát, nem egyformák, és mégis, úgy néz ki, most egy szintre kerülve kell megtapasztalni, milyen egymás cipőjében lépdelni. Amit előtte nemigen tettünk, mert mindenki a maga múltját és jelenét formálta.
- Nem, koránt sem vagyunk azok – rázza meg a fejét, csüggedt sóhajjal. Vak lennek bárki, ha ilyet nem venne észre. Ó, bár mást kellett volna elsőre észrevenniük! De nem, ez szembeötlött és kiütközött, már az első lépések alkalmával. És nagyon nehéz megszokni, lehetetlennek tűnik.
- Fogalmam sincs, mennyire vannak már a többiek beszélgetős kedvükben. A ládában én kimaradtam belőle, ezt tudom, de nézd el nekem. A sokadik én ezt tettem, ez voltam mondat után nem bírtam, én nem.. - komorodom el, hogy valahol mérges vagyok, mert nem voltam az a testvér, aki kibírta a többi mellett, aki elutasította azt, amit egykor elismert, megdicsért vagy épp segédkezett benne. Ellökte őket, pedig tudja, tudta, hogy a család az első. Ő, amikor lehetett, más választott, és talán hálátlannak tűnhetett. Az is volt, de nem érdekes. Neki akkor az volt fontos, és most sem hanyagolná el az angyalt, a család mellett sem. Már mások a nézetei, jóval.
- Minden romokban, egyszerű azt nézni, mi marad épen. Az információ manapság kincs, de ára van. Az emberek gyűlölik ami természetfeletti, és nem közösködnek velük. Az angyalok gyilkosok, a démonok meg.. démonok. Kicsit nehéz, de meg lehet oldani. Megtudtál valami érdekeset? - figyeli, ahogy elveszi tőle, ahogy forgatja és az arcát, amely értetlen. Hát persze, nem mindenki tudja az apróságokat értékelni, sokan nem nézik, hogy ezeknek hasznuk van, volt, nem tudnak vele mit kezdeni. Ő most olyan, mint egy gyerek, felfedez és örül mindennek, amit nem ért de mégis másnak lát, mint egy hasztalan kavicsot. Nem szégyelli, hogy most fürdik ebben a felfedezésben. Talán kinevetik de állja, ez most ő.
- Ez mind így igaz. Ők voltak, valóban, és Isten sincs sehol. Ez egy kegyetlen világ jelenleg, és haldoklik. Nem akarom a halálát, de nincs sok erőm küzdeni ellene. Én nem azt mondom, hogy baromságokat találtak ki, hanem hogy roppant jól alkalmazkodtak mindenhez, irigylésre méltóan, mágiamentesen. Mert ugye abból már nem kaptak utánunk senkitől sem. Ez azért mindenképp érdekes, nemde? - veszi vissza a kis kütyüt és a zsebébe mélyeszti, hogy el ne vesszen. - Szeretem ezt, még így is. Ahogy van, és nem kívánnék lemondani róla.


avatar



☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Vas. Szept. 09, 2018 10:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Helené
 • Credit:
-Hogy? Jah nem! Csak gondoltam jó volna összeülni, megbeszélni, hogy hogyan tovább. Gondolom már te is rájöttél arra, hogy nem vagyunk ugyanazok, mint a bezárásunk előtt. –Mosolyodom el halványan. Mondjuk talán még kellene időt hagyni nekik. Meg ha én hívnám össze a társaságot nem hiszem, hogy mindenki eljönne. Tudom jól, hogy nem mindenki szívlel, amivel nincs semmi gond, hisz miért kellene mindannyiunknak kedvelnie? Csak azért mert testvérek vagyunk? Micsoda baromság. Nem pont az érzelgősségünkről vagyunk híresek… Na jó egyáltalán nem vagyunk híresek… Még…
Érdeklődve hallgatom öcsémet. Arzenált? Egy kicsit túlzásnak tartanám azt, de tény, nem lehetünk elég óvatosak.
-Egyelőre csak felmértem a terepet, megnéztem magamnak az ismert helyeket, hogy milyen állapotban vannak. Próbáltam minél több információt összegyűjteni.-Értetlenkedve veszem át a kis tárgyat, majd meg is nyomom és tényleg világítani kezd.
-Ez most komoly? Mi ebben az érdekes? Az emberek sok baromságot kitaláltak, talán ezért is kerültek ide. Vannak, akik rettegnek az angyaloktól.  Azt mondják Gabriel és bandája csinálta mind ezt. Begőzölt az angyal és elkezdte pusztítani az embereket. Úgy tűnik az annyira imádott Istenük elpártolt tőlük.-Közben visszaadom a macskás kütyüt öcsémnek.



avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Júl. 31, 2018 8:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 488 • Credit:

 
Lágy hullámok kúsznak fel a lábszárán és mossák újra meg újra a partot, mint ahogy azt már évezredek, vagy inkább évmilliók óta teszik. A természet erői, amivel még az angyali hordáknak sem sikerült elbánnia. Elpusztíthatják az embereket, a démonokat vagy épp egymást, a tenger nem fog megfordulni sem kiszáradni. Jó, persze előfordulhat egy nagyon nagy történés miatt, de inkább egyelőre a természet maga nemigen van háborgatva. Elintézi amit akar és ennek adóznak most itt, a parton állva. Kicsit idegenkednek egymástól, azt veszi észre, de hát hiába, a raboskodás után senki sem úgy néz a másikra, mint addig. Lehet, hogy akik annak idején keresték és idejüket inkább együtt töltötték, már rég rá sem néztek egymásra. Fogalma sincs mi ez pontosan, de hogy mikor oldódik meg ha valaha megfog... Egyáltalán, van rá szükség?
Az ellenséges pillantások azonban itt most nem bukkannak fel. Őszintén, nem is lenne hangulata elrontani ezzel a pillanatot és a helyet. Egyszerűen nem ide illő az, ha két testvér egymásnak esik akár csak szavakkal. Ó nem. Ez nem az a fejezet. Így az ő arca is mosolyra húzódik, immáron nem a távolból figyel, hanem közelebb sétál, és megtelepszik mellette. Még mindig a vízben áll, ha csak ennyi távolság van közöttük, nem gondolja soknak. Egy kényelmez mozdulattal nyújtózik ki és pillant Helene felé, és bólint egy aprót. Ha nem csalnak érzékei, még hülyeséget sem beszél, de ha mégis, akkor az meglepő is lehetne. A világ másik vége sem csendes, de itt mintha még akkora mágnes lenne minden lénynek, ami nem emberi. Pedig az egész világot lerombolták.
- És a tenger mindenhol ilyen, akárhova állsz. Végtelen, mélykék és élettel teli. Mennyire ellentétes azzal, ami a világot jellemzi  – a mögöttük elterülő földrészre tekint és abból is a városok iránya felé. Messze van a vasépületektől és ez érezhető is. Mennyivel könnyebb lenne, ha azokat rombolták volna le, teljes mértékben! De az élet nem kívánságműsor.
- Hellyel közzel igen. Mi számít közelnek, ugyebár. Ugyan, ne szabadkozz, miért kellünk? Történt valami? - érdeklődik, hogy mi lehet az, amiért össze akarja őket csődíteni. Mert hát, lehet olyami, ami akár halaszthatatlan is, akár nagy veszély. Sosem lehet tudni. Egy nagyobb hullám eláztatja ruházata nagy részét, de ügyet sem vet rá, még így is sokkal kellemesebb mint a városi por forgataga.
- Amerre csak tudtam. Amiket régen ismertem, a tavak szerencsére nincsenek máshol, no de maga a világ már túlságosan beépített. Egen.. leromboltak mindent, és mégis, van egy tucat érdekesség. Fel kell töltődni, új holmikat, arzenált kell szerezni, mert sosem lehet tudni, hogy a bolond világ mikor bolondul meg végképp. Te találtál már valamit, ami érdekes? Vagy akármi. Mindenki ügyeskedik valamiben  – ő is, csak hát az másnak annak számít-e, már más kérdés.
- Egészen hasznos dolgokat csináltak az emberek, néha engem is meglepnek. Láttál már ilyet? - azzal előhúz egy roppant fegyvert, egy halálos találmányt: egy macska alakú kulcstartót és odanyújtja neki. - Képzeld, ha megnyomod, még világít is. Eszméleten, mikre nem volt idejük.


avatar



☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Vas. Júl. 29, 2018 7:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Helené
 • Credit:
Ahogy megérkezem a partra az óceán felé fordulok, hogy megcsodáljam végtelenségét. Hiányzott már ez a látvány….
Kalandozásomból a víz furcsa hangja zavar meg. Összeráncolt homlokból fordítom oldalra tekintetem. Egy alak közeledik felém… Egy alak, akit jól ismerek. Mosoly kúszik arcomra. Igaz több száz évig voltunk összezárva mégis jó újra látni őt. A köszöntésével megvárom, míg a közelembe ér.
-Kisöcsém!-Szélesedik ki mosolyom. Végigmérem őt. Jól összeszedte magát. Egészen jól áll neki ez a szabadság. Bár gondolom mindannyinkra igaz ez. Ismét a víz felé fordítom tekintetem, majd először csak egy fejbólintással válaszolok neki.
-Az… A bezártságunk alatt el is felejtettem, hogy mennyire gyönyörű.-Nézem némán pár percig, majd ismét öcsémre emelem tekintetem.
-Szóval több testvérünk is a közelben tartózkodik? Ennek örülök! Ezért is jöttem ide, hogy találkozzam veletek… Félre ne érts… Nem a hiányotok miatt!-Tisztázom a dolgokat mielőtt félreérti itt nekem.
-Merre jártál? Hihetetlen, hogy így összeomlott az emberek világa. Az a pompa, amit felépítettek a semmivé lett… Az angyalok és démonok meg szabadon mászkálnák közöttük, mintha mindig is ez lett volna a normális. Megbolondult ez a világ.



avatar



☩ Reagok :
145
☩ Play by :
☠ Alexander Calvert

Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 7:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☠️ Welcome, sister

Athan & Helene
szószám: 536 • Credit:

 
Kövér felhők úsznak az égen, úgy néz ki, eső közeleg. Bár, mintha ezeket a városokat elkerülné mind, vagy csak egyszerűen ő van rossz helyen és sosem éri az égi áldás. Ahogy egyre jobban megismeri a városokat, úgy látja be, milyen sivár világgá változtak. Elvégre, látott ő már párat az idők során, mind élettel teli volt, pezsgett, és bár itt az is bezavar a képbe, hogy majdnem véget ért a világ, akkor sem az, amelyet megismert és amelyben el tudná képzelni az életet. Talán ezért kerüli el az eső is. Botor gondolatok, de ha az ember, vagy épp egy ősi faj elkalandozik, képes olyasmiken törni a fejét, amely normál esetben messzire elkerülné. Talán kicsit elkényelmesedett a nagy szabadságban, azonban sosem tétlenkedik. Ha nem cselekszik, tervez, ha ezt sem, megfigyel. Mintha a kis magánakciója szembe menne mindazzal, amit eddig elkövetett, pedig nagyon nem. Vissza akar ülni abba a nyeregbe, ahol mindig is ült, és ahonnan letekintett a világra. Nyomot akar hagyni, és persze, amely odabent fertőzte meg elméjét; túllépni azon, hogy testvérei a sor végén tartják számon. Sosem volt kimondva, de, ahogy a halandók mondanák, ha annyi dollárja lenne, amennyiszer ez megtörtént, igencsak gazdag lehetne.
Lusta léptekkel gázol a vízben, mezítláb, nadrágja szára hetykén feltűrve, hogy lábszára szabadon érezhesse a víz simogatását, felül pedig egy ing pihen rajta, az egyik démonon látta az elegancia mai formáját, és úgy gondolta, kipróbálja, csakhogy nemigen jön be neki a szűk öltözet. A gombok már rég leszakadtak a nyakrészről – ő tette, amikor már nem bírt vele, és maga az ing sincs betűrve gondosan, így elsőre úgy tűnhet, mintha egy igencsak laza üzletember mondott volna fel pár órája, és most ízlelgeti a szabadság új ízét. Menetelésének eleinte nem volt célja, őszintén arra készült, hogy a mélyre merülve töltődjön fel csakhogy aztán megérezte az, amely felé tart. Vagyis inkább, aki. A démonok vagy épp angyalok jelenléte nem mozgatja, persze hol zavaró, hol egész ígéretes, mégis az ismerős erő már mágnesként vonzza magához, még ha az illető nem is kér belőle. Sosem lehet tudni, ki milyen hányadán áll a dolgoknak ha a másikról van szó, bár benne nincs gyűlölet, csupán egy tisztes táv, amelyet kényelmesen tart. Ruben most a maga útját járja, ő is kicsit csellengett, ujjai között egy régi ezüsttőrt pörget, nemrég lelt rá, lehetségesen egy vadász hagyta hátra, vagy botor halandó, mindenesetre nincs különösebb ereje, csupán az esztétika, amellyel kialakították. Ha sikerül, még többre is viheti, mint egyszerű vágóeszköz, de majd később. A zsebébe rejti, amikor végül megpillantja a karcsú alakot, a sötét tincseket, és arcára barátságos mosoly ül ki. Sosem volt olyan, aki fennhéjázó, gőgös arcát mutatta, emberi mimikát húzott magára , amellyel könnyebben a közelükbe férkőzhetett és amelynek csapdájába könnyebb beleesni.
- A szépséges – szólítja meg végül, és megáll, de lábát nem emeli ki a vízből. Hajtincsei kissé göndören pihennek feje tetején, a párának rég megadta magát de nem bánja. A környezet még mindig megéri.
- Végül majdnem mindenki egy helyen fog kikötni. Gyönyörű, nemde? Az egyik dolog, amelyet a halandók nem tudtak teljesen tönkretenni. A vad tenger.. - mutat szét, mintha kalauz lenne egy tárlaton. - Örülök, hogy látlak téged is – ereszti le kezeit, hiszen most már határozottabban kellemesen mutat, mint börtönéveik alatt. De ez mindenkiről elmondható.


avatar



☩ Reagok :
17

Utolsó Poszt Szer. Jún. 13, 2018 11:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Athan & Helené
 • Credit:
A világ hatalmasat változott azóta, mióta bezártak minket. A városokat járva azt is megtudtam, hogy mi történt az évek alatt. Meg kell vallanom egy csepp sajnálatot sem érzek irántuk. Maguknak keresték a bajt.
A hatalmunk, tudásunk sajnos már nem olyan, mint a régi. Nem volt alkalmunk használni, gyakorolni, így idővel elkopott, de nem fogom magunkat Siratni, így is jobbak vagyunk ezeknél a haladóknál. A legtöbb helyen a jajveszékelés, a panaszkodás, a depresszió van jelen. Az utcákon élnek, egymástól lopnak… Hiába a katasztrófa cseppet sem változott a hozzáállásuk. Még mindig az önzőségük hajtja őket.
Hónapok óta nem találkoztam már testvéreimmel, de már kezdem érezni a hiányukat. Hiába a hosszú összezártság, mégis egymáshoz tartozunk. Így inkább elindulok megkeresni őket. Jó lenne összejönnünk, megbeszélni a továbbiakat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mg dolgunk van. Valaki kiengedett minket, de még nem tudjuk az okát. Talán jobb lenne óvatosabbnak lennünk, egymáshoz közel maradnunk. Bár tudom vannak önfejűek, de talán őket is sikerül majd meggyőzni.
Egy ismerős partra térek vissza. Már nem először járok itt. Igaz nem a legszebb környék, de mégis úgy éreztem itt szerencsével járhatok.



Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 1:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
30
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca

Utolsó Poszt Vas. Ápr. 02, 2017 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
Míg helyemet foglalom a székben, nehézkesen tudom visszafogni szarkasztikus hümmentésemet az emberek feltevései hallatán. Még, hogy megölték… Többre sohasem tartottam őket, mint felfuvalkodott csótányok, úgy fest, valami évezredek elteltével sem változott. Az ötlet is nevetséges, bármelyikük vagy éppen mindannyijuk egyszerre képes legyen végezni a fivéremmel. Ha ilyesmi előfordulhatna, a létezésük is a semmibe veszne, a mérleg egyik oldala nélkül csupán a másik létezik, testvérem nélkül egyedül én, a sötétség, a pusztulás és kietlenség maradna.
- Igen csak egocentrikus mindkét fél felfogása - forgatom meg szemeimet lemondóan, elvégre korábban sem leltem nagyobb türelmemet velük kapcsolatban, mikor még ez az egész Világnak titulált cirkusz éppen csak kibontakozóban volt fivéreim tenyerei között. Szerencse, hogy a mellettem ülő sem taglalja tovább a meglátásait, félő ugyanis, egyhamar felrúgnám önmagamnak tett ígéretemet, és csettintésre végeznék a halandójával.
Pillantásomat tehát az említett csalira és horogra fordítom, érdeklődéssel figyelve a technikát. Épp ugyanígy járok el a bot esetében, noha túl sokáig nem óhajtanék ezzel a látszólag semmirekellő tevékenységgel foglalatoskodni. Ha felbukkan a testvérem, ha nem, néhány percnél több bizalmat nem szavazok az elfoglaltságnak.
- Létrehozta őket, miért várják, hogy pesztráljon is? - dactól és dühtől sötétedő íriszeimet a tenger lágyan hullámzó voltára emelem, mialatt magam sem tudom milyen megfontolásból, de a „szeretett” Istenük védelmére kelek. A hirtelen lobbant testvériesség azonban egyhamar kialszik bennem, helyét átveszi a hitetlenkedés. Képes volt a kezdetek kezdetén elzárni egy sötét lyukba, hogy aztán ne is foglalkozzék többet a teremtésével? Netán talált magának más elfoglaltságot? Jobbat, mint én valaha kínálhattam volna neki? Mindenben nagyobb örömét lelte, mint sajátja társaságában?!
Mély szusszanással igyekszem kiengedni a bensőben kavargó haragvást, idővel el is jutnak tudatomig a férfi további szavai, mondanivalói… A tenger… Pillantásom eddig is rajta nyugodott, figyelmem azonban ellavírozott más vizekre, most viszont ismét a látványnak adózok teljes lényemmel.
- Mégis kinek ajándékozta? - vonom össze szemöldökeimet, mégis lehunyom pilláimat, s hagyom, hogy a férfi által kiemelt, a természet apró, tünékeny jelenségei áthassák valómat. Úgy vélem, képes lennék elmerülni az általuk nyújtott ingerekben, szemhéjaim azonban felemelkednek, miként újból szembesülhetek az emberi elme ostoba képzelgéseivel.
- Kötve hinném, hogy ti, gyenge halandók képesek lennétek a megölésére. Legfeljebb bujdos a szánni való hibái elől, amelyeket képtelen korrigálni. Hatalmassá tette magát, nyilván rádöbbent, a hatalom magányt szül és kényelmetlen áldozatokat, önfeláldozást, amire képtelen - osztom meg vele legőszintébb véleményemet, hiszen számomra nincs veszteni való, révén, egy gyönge ember nyomába sem érhet még a mostani, tökéletlen állapotomnak sem.



Utolsó Poszt Szomb. Márc. 11, 2017 10:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Miközben felállítom, neki a horgász széket úgy teszek, mint aki alaposan végig gondolja a válaszát.
- Hát tudja kishölgy ezt senki nem tudja igazából. Egyesek szerint az emberek az önzésükkel és gonoszságukkal megölték istent. Az angyalok pedig ezért támadtak az emberekre, hogy hátha az utolsó ember halálával feltámad a teremtő is. – Mondom és előveszem a horgászbotot és csalit is.
- Jöjjön, nézze! Így kell fel csalizni egy horgot és elkészíteni a szereléket. Nem nehéz. – Mondom és meg mutatom hogy készül a szerelék a horoggal csalival és súlyokkal.
- Ha meg van mindezzel egy mozdulattal jó messzire bedobja! De nem az egész botot! Meg mutatom ezt is. Itt át állítom az orsót, hogy szabadon tudjon futni a horgászzsineg. Majd az ujjammal le fogom a zsineget. Lendítek és huss már repül is! – Magyarázom és miközben magyarázom mutatom és csinálom is. Majd mikor a vízben csobban a horog a kezébe adom a botot de vissza állítom az orsót. Ezután vissza ülök a székembe és megfogom a saját botom.
- Tudom sokan ki nevetnek. A mai világban mikor az angyalok gyilkolnak ki törődik az istennel? Sokan azt mondják a vén szarházi mindig is cserben hagyott mindenkit. Nem válaszol az emberek imáira, és nem törődik az emberekkel akik háborúznak, vagy éhínség és betegségek tizedelik őket. Talán jobb is hogy eltűnt 25 éve hiszen úgy sem tett semmit a teremtésért. – Mondom és a messzi vizet nézem ahol a zsineg a vízbe ér.
- De mikor itt kint horgászok, és végig nézek a vízen a város romjain a távolban fel sejlő hegyeken. Meg látom az olcsó érzések mögött lapuló nagyszerűséget. Hogy lehetne a teremtés hibás? Bár mindenhol harc folyik a napi életért a táj egésze mégis a békét súgja. Ami le nyugtatja a háborgó lelket és elmét. Hunyja csak le a szemét! Érezze a tenger sós illatát, hallgassa a hullámok felemelő robaját a sirályok énekét. Érezze a nap melegét a bőrén és a tenger apró permetét a levegőben szállni. Majd nyissa ki a szemét és csodálkozzon rá a teremtésre! A békére! Ilyenkor úgy érzem értem őt egy kicsit és talán figyel is. Ilyenkor tudom Isten a teremtést csak is ajándéknak szánhatta! Egy adománynak. – Mondom és meg igazgatom a hajam, de továbbra sem figyelek a nőre csak nézem a messzeséget.
- A világ pedig nem érti meg az ő ajándékát. Elpazarolja feldúlja és elpusztítja. És mindezt még rá is fogja a teremtőre. Az ő hibája a háború, az ő hibája a sok betegség, az ő hibája a sok szenvedés. Pedig ő csak lehetőséget adott. A teremtményei pedig vissza éltek ezzel a lehetőséggel. Kerültem-e közel hozzá? Félek nem. Félek csak az örökségét nézhetem, félek, hogy mi emberek megöltük az istent.


avatar



☩ Reagok :
30
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca

Utolsó Poszt Csüt. Márc. 09, 2017 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
Kéretlen szavai nyomán elégedettséget kellene éreznem, megkönnyebbültséget és örömöt, amiért fivérem legelső, tökéletesnek szánt teremtményeit manapság az utálat, semmint az áhítat lengi körbe, mégsem tudnék táncra perdülni. Démonok, angyalok? Éppen olyan bosszantó porszemek az univerzumban, mint halandó, erőtlen formáik; az emberek.
- Egyik sem jobb a másiknál - jegyzem meg végül, nem fáradva azzal, mélységes utálatomat távolra száműzzem hangomból. Sőt, tulajdonképpen felszabadító, hogy végre kimondhatom, amit igazán érzek, gondolok, már csak azt nem értem, miért nem kezdtem el ezt korábban. Ez a kérészéltű valami itt mellettem kényem előtt meghajolván egy szempillantás alatt az enyészetté válhat, magával hordozva sírjába minden titkomat és szavamat. Az ő lelkével amúgy sem telnék meg a jelen pillanatban, tehát úgy döntök, a legvégső esetben fogom csupán megfosztani legféltettebb kincsétől.
- Értem… - tekintetem ismét a botra siklik, majd a víz felé nyúló ívét követve magára a tengerre, melynek lágyan ringatózó hullámai óvón ölelik körbe, bármi is rejtezzék az eszköz végén. A válasz megérkeztével, s miként egészen másról kezd el beszélni az emberi lény, figyelmem hamar elszakad a halak kifogásának tudományáról, érthető mód nagyobb érdekeltségemet lelem a fivérem világában dúló problémákban és katasztrófákban.
Nem tetszik, amit hallok. Ki gondolta volna, előbb kell az angyalokkal leszámolnom ahhoz, hogy aztán méltó revansot vehessek ezen a szánnivaló univerzum-foszlányon? Nem engedhetem, hogy azok a szárnyas hangyák elorozzák előlem a bosszú édes lehetőségét.
- És a teremtőtők ezt szemberebbenés nélkül tűri? - egyik szemöldököm lágy ívben emelkedik a homlokom közepére. Nyilván így van, azonban a korábbiakról még nem informálódtam, nem tudhatom, megkísérelt-e valaha közbelépni, vagy régóta elhagyta már ezt a világot a rothadásnak. Reményeim aziránt kiáltanak, inkább az előbbi eshetőség váljék valóra, hiszen ha pusztán nem rég mondott le a teremtése megmentéséről, talán még visszacsalhatom bizonyos cselekedeteim okán.
- Mióta is tűnt el pontosan? - faggatózom tovább, hirtelen kélt lelkesedésemet lelve a halandó kikérdezésében. Az erőm visszanyerése iránti vágyam olyan magasra hágott, mindeddig meg sem fordult a fejemben, hogy akár tőlük is informálódhatnék a világ jelenlegi állapotáról. Már éppen szólnék tehát, hogy elfogadom ajánlatát a csatlakozásra, de újabb elmondásai bennem akasztják a levegőt egy pillanatra. Valóban ilyen egyszerű volna? Csupán leülök, egy botot a vízbe lógatok, és már is összeköttetésbe kerülök a testvéremmel?
- Rendben, csatlakozom - bólintok hirtelen és sietősen, várva aztán, hogy elővarázsolja azt a széket. Addig is lázasan keringenek gondolataim a nemrég elhangzottak körött. - Te már közel kerültél így hozzá? Istenhez? - nehezen tudom úgy kimondani a megszólítást, hogy ne csöpögjön mélységes utálattól és megvetéstől, mégis erőmet lelem a színjátékra, nehogy gyanakvást keltsek ebben az egyszerű teremtményben.



Utolsó Poszt Csüt. Márc. 02, 2017 5:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Oké oké! Nem kell rögtön haragosnak lenni! – Emelem magam elé a kezeim, mintha a szavaitól akarnám védeni arcom. – Csak tudod sosem lehet biztos az ember, hogy éppen kivel akad itt kint össze. Amint tudod meg mostanában az angyalokat jobban utálják a népek, mint a démonokat. – Mondom majd a karom és a kezeim le engedve újra meg fogom a horgászbotot.
- Ez? Ez a horgászat! És arra való, hogy a halat ki fogjuk vele a vízből. – Mondom és félre döntöm a fejem, mint aki nagyon gondolkozik valamin.
- Látom fiatal vagy még és nem hallottál ilyenről. Mióta az angyalok a világra szabadultak nem nagyon szoktak az emberek horgászni. A kezdeti időben mindenki csak rohangált meg sikoltozott, és persze a legtöbben mennyei kardok által kerültek lemészárlásra. Sajnálatos. A biblia alapján mindig azt hittem az emberiséget egyszer majd a lángok és a sötétség fogja elnyelni. De a jelek szerint ez nem fog be következni. Az angyalkák ki irtanak minket addigra. – Mondom és nyújtózok egyet amiben az emberi testem ízületei jól esően ropognak egy kicsit. Majd a hátizsák felé intek megint.
- Ahogy mondtam, csatlakozz hozzám! Van még egy bot és egy szék. Csak össze kell szerelni őket. Utána meg mutatom, hogy is kell ezt csinálni! Meg látod egészen izgalmas tud ez lenni. Pedig sokak szerint unalmas. De csak azért van mert azok az emberek akik ezt mondják túlságosan szűk látókörűek. Nem ismerik a vizeket és a halakat. Pedig a horgászat egy olyan dolog, amit ha valaki jól csinál, biztosan közelebb kerül vele a teremtőhöz. És nem úgy értem, hogy meg hal, hanem szinte egyé válik a lelke vele. – Mondom. Persze ez egy tipikus öregember szöveg, de amennyit Amara az emberekről tud még komolyan is veheti, hogy találkozik az istennel, ha neki kezd a horgászatnak. Nos jelen esetben ez kimondottan igaz. De már most is egy levegőt szív a teremtővel, szerencsére nem ismeri ezt fel.

avatar



☩ Reagok :
30
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 23, 2017 12:55 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
Fivérem bosszantó teremtményeinek mintájára öltött testem fejét finoman oldalra biccentem, átható tekintetemet azonban egy pillanatra sem szakítom el a hangomra összerezzenő, engem aggodalmas tekintetével ostromló halandóról. Elégedettségemre válik reakciója, a bizonytalanság tökéletes, gazdagon termő táptalaja a káosznak, mégis értetlenség kucorodik feketéllő bensőm legmélyére. Ugyan mi aggasztja ennyire az embernőiket imitáló külsőm láttán? Tán birtokában lenne a képességnek, megérezze igazi voltomat? Kötve hinném, átlagosságát leszámítva nem süt róla több ahhoz, hogy akár szárnyasnak, vagy köztük a legelfuseráltabb példány ivadékának billogozzam.
Ellenben ő… Ő minden szemérmetlenségét összegyűjtve engedi meg magának a lehetőséget, összekeverjen azokkal a repkedő fénynyalábokkal, kiket elsőkként teremtett erre a nevetséges világra a testvérem. Hamar átjárja testemet a düh, fejemet visszabillentem eredeti helyére, míg tekintetembe igyekszem összpontosítani mindazon megvetésemet és haragomat, amelyet jelen pillanatban érzek e szerencsétlen flótás iránt.
- Ne tévessz össze még egyszer azokkal a bohócokkal - hangom elmélyítem, kezeimet ökölbe szorítom ruhám anyaga körött, mit eddig azért tartottam, ne keveredjen lábaim útjába a göröngyös, kavicsos partszakaszon. Dühöm azonban hamar lecsillapodik, amelyhez köze sincs a halandó szánni való remegésének, inkább a ténynek, miszerint nem kaptam választ a kérdésemre. Úgy fest, kénytelen leszek közelebb merészkedni ennek okán, s miként továbbra sem félem a férfi jelenlétét, végül fellépkedek az állványra.
- Jól megvagyok egyedül - felelem, noha gondolataim másutt járnak. Pillantásom még mindig a botot fürkészi, azon részét, amely a vízben ringatózik. - Mi célt szolgál ez az… elfoglaltság? - vonom össze szemöldökeimet, türelmetlenül várva, hogy megkapjam végre az áhított választ.




Utolsó Poszt Szomb. Feb. 11, 2017 1:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tudtam, hogy jönni fog, hiszen eleve ezért ültem ki ide, hogy találkozhassak vele, ennek ellenére mikor megszólít váratlanul ér a dolog. Össze rezzenek, és egy aggódó pillantást vetek a nőre. A hangja, mint mindig a természetét meg hazudtolóan bársonyos. A bőre sima és bársonyos a haja hullámos zuhatagban omlik alá. Egyike azon lényeknek, akik isteni formámban is meg kisértettek engem. Vagy talán az egyetlen. Ki tartja már ezt számon? Az elő lény akit szerettem. Úgy ahogyan azt a többi teremtményem elképzelni sem tudja. Azután a dolgok el romlottak, én pedig nem láttam más megoldást, csak a be zárását. Reménykedtem benne, hogy a napon mikor ki engedhetem őt végre tökéletes lesz a teremtés, és együtt élvezhetjük annak szépségét és gyönyöreit. Az emberi test amit használok remegni kezd az érzelmeimtől. Talán ha szerencsém van be tudja sima félelemnek a dolgot.
- Nem vagy angyal ügye? Ne ölj meg kérlek! Csak szerettem volna horgászni egyet. – Mondom neki remegő hangon, miközben fél testtel felé fordulok. Legbelül persze gyűlölöm magam ezért a színjátékért, és azért, hogy hazudnom kell neki máris az első találkozásunkkor sok ezer év után. Látványosan nagyot nyelek, mint aki éppen leküzdi a félelmét, és a hátizsákom felé mutatok.
- Ha nem vagy angyal vagy más ember evő akkor kérlek, csatlakozz! Van még egy horgász székem és egy másik botom. Társaságban jobban megy az idő. Nem lenne senki egyedül addig is. Sem te sem pedig én.

avatar



☩ Reagok :
30
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca

Utolsó Poszt Vas. Feb. 05, 2017 6:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The Lord & Amara
Your only enemy
that you can't live without
A fivérem teremtményeitől bűzlő város nem váltotta be reményeimet, persze, legelső, szárnyas rabszolgáinak ilyen kifejezett jelenlétére még én sem számítottam. Annak érdekében fáradtam egészen idáig, hogy egyszer s mindenkorra megoldjam a személyes ketrecemnek rácsai között töltött idő okozta erő-csappanásomat, most mégis tátongó bensővel kell távoznom a porfészekből.
Néhány ember zamatos lelkével igaz, sikerült egy egészen apró lépést megtennem gyógyulásom irányába, ám egy-két, de még száz halandó kiszipolyozása sem lenne elegendő egykori valóm kivirágoztatásához. Szükségem lett volna a város minden egyes lelkére, jelenlétem azonban túl nagy feltűnést keltett a tollasok között, s bármily’ nehéz bevallanom, jelen állapotomban képtelenség lett volna mindükkel megküzdenem.

A földet csókoló, éjfekete ruhámon apró, feszült sóhaj kíséretében simítok végig, amint a tenger kavicsos partját szelem egészen békés tempóban. A világ minden ideje az enyém; bezárva, netán szabadon, de megkérdőjelezhetetlenül az enyém, ezért semmi indíttatásom nem akad megsürgetni emberi testem izmait a gyorsabb haladás érdekében. Egészen addig, amíg ki nem térek egy nagyobb, terebélyes szikla takarásából, ugyanis amannak túloldalán egy magányos lélek képe rajzolódik ki előttem.
Nem ő lenne az első, kit utamba sodort a véletlen, s nem is ő lesz az utolsó, aki balszerencséje révén a nap végén már lélektelen köszönheti a Holdat… Az időt nem is húzom, korábbi tervem sikertelensége keltette frusztrációmból táplálkozva szaporázom meg lépteimet, míg egész közel nem érek hozzá. A tengerbe nyúló állványra nem merészkedek, oldalvást állapodok meg, s nem azért, mert bármi félnivalóm akadna, ellenben a soha nem kívánt érdeklődésem ismét a lehető legrosszabb alkalommal tör utat magának bennem, s képtelen vagyok elnyomni bensőm egy elérhetetlen szegletébe. Ennek fényében nem bitorlom el tőle legnemesebb alkotóelemét rögvest, inkább szemlélem a furcsa botot, amelynek egyik vége a kezeiben összpontosul, míg másik a vízben ringatózik békésen.
- Mire vársz? - szemhéjaimat enyhén összehúzom, ábrázatomról ugyanis nem célom elűzni az értetlenség ráncait, összetéveszthetetlen vonásait.




Utolsó Poszt Pént. Feb. 03, 2017 4:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Az emberi élet nagyon törékeny. Na nem mintha ez a törékenység meg akadályozta volna az emberiséget abban, hogy folyamatosan egymás ellen vívjanak véres háborúkat, vagy nem figyelve a környezetükre igába hajtsák a többi fajt a földön. Ironikus, hogy végül mégis ők lettek a veszélyeztetett faj nem csak az angyalok és démonok miatt, hanem azért is mert a testvérem vissza tért. Ki tudja mit tervez vagy mit forgat a fejében. Minden esetre felkészültem rá, hogy találkozzak vele, noha ő ebben a testben nem fog rám ismerni.
Így ki ülök a San Franciscoi öböl partjára a kikötő romjai közé és nyugodtan horgászni kezdek. Nincs mitől félnem, még emberként sem. Amióta az emberek falak mögé húzódtak a városokban azóta az angyalok sem keresik aktívan a prédát. Nyugodtan lehet vándorolni azoknak akiknek van elég bátorságuk, nem nagy rá az esély, hogy össze akadjon pár igazi angyallal. Hacsak nem valami iszonyat nagy bajkeverő az illető aki vonzza a bajt. Igen van ilyen. karmikus balszerencse a neve.
Minden esetre ez engem nem fenyeget, így tudom nyugodtan a móló vizébe lógatni a szereléket arra várva, hogy egy hal a horogra akadjon.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3