This is it, the apocalypse Welcome to the new age
I'm breaking in, shaping up, then checking out on the prison bus

 
Sealiah lakása
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 23, 2016 2:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Megértésem jeleként csak bólintok. Nem mintha lettem volna valaha is az ő helyzetében, sosem volt alkalmam kipróbálni, milyen emberként élni, milyen elveszíteni mindazt, ami korábban az életemet jelentette, de atyánk távozása után én is megtapasztaltam, milyen újrakezdeni. Új alapokat fektetni, és arra építkezni. Parancsok teljesítése helyett önálló, felelősségteljes döntéseket hozni. A bizonytalanság nehéz. Tehát valahol meg tudom érteni, miért törekszik Sealiah arra, hogy ezúttal biztosra menjen, és valami megerősítést, kapaszkodót csikarjon ki magának. Viszont, úgy gondolom, ezúttal azt meg is kapta, ezért erre most nem fecsérelek több szót, inkább a kérdésére koncentrálok.
- Tervem? Úgy érted, a háborúban? Egymás ellen harcolni... Ez nem olyasmi, amiben bármelyikünknek sok tapasztalata lenne. A legutóbbi összecsapáskor a halandók elleni támadásra „rendezkedtünk be”, egy percig sem számítottam Michael ellenállására. - Mélyet sóhajtok, ahogy felelevenednek elmémben a csata képei. Kétlem, hogy ezt valaha képes leszek elfelejteni, vagy igazán túltenni magamat rajta. Ez egy olyan teher, amit már örökké cipelnem kell. - Ezúttal máshogy kell gondolkodnom – teszem hozzá, de közben kissé el is tűnődöm. Minden annyival egyszerűbb lenne, ha nem a drága fivérem ellen kellene csatába menetelnem. Valahol mélyen belül, azt hiszem, még reménykedem, hogy meg tudjuk ezt beszélni, de igazából kétlem, hogy értelme lenne a szócséplésnek. A történtek után valószínűleg már nincs visszaút.
- Azt mondod, Raiden egyszer sem keresett meg, amióta elvesztetted a szárnyaidat? - vonom fel a szemöldökeimet. Ez őszintén meglep. Én sem voltam itt korábban, persze a saját okaimat tudom... De Raiden? Nem igazán tudom, mi történt közöttük valójában, és hogy pontosan mi is vezetett Sealiah bukásához, de abban egészen biztos vagyok, hogy a harcosnak köze volt, sőt, nagy szerepe lehetett ebben. Ezért azt gondoltam, valamilyen szinten felelősséget vállal a történtekért, és legalább igyekszik megbizonyosodik róla, hogy egykori szerelme a körülményekhez képest jól van. De az is lehet, hogy teljesen félreértem a helyzetet. Talán már soha nem fogom megtudni, mi is az igazság. Ha minden jól megy, már nem is igazán fog számítani. Ám ami engem illet, most hogy itt vagyok, érdekelne, hogy a lány hogy viselte a száműzetését.
- Miért érzem úgy, hogy maradt közöttetek még nem egy elvarratlan szál? - tűnődöm el hangosan. Kétlem, hogy az érzéseik, a történtek fényében, ugyanazok lennének, de biztos vagyok benne, hogy ez az ügy még nincs ennyivel lezárva.


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 17, 2016 1:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Nem szeretnék újra lesiklani a kijelölt útról, teljesen biztosra kell mennem ebben az esetben. Ahhoz pedig szükségem van némi segítségre és pár feltételre, mert ha nem teljesülnek ezek, ha itt fogok rohadni és megöregedni a földön, egyszerű halandóként, akkor aztán végképp nem volt semmi hasznom az egészből. Jól tudom kivel beszélek, hogy ki áll itt velem szemben, de nem érdekel. Amióta úgymond emberré lettem, még jobban kimondom azokat a dolgokat, amiket gondolok. Már leéltem 850 évet, és valahogy egyfolytában azt érzem, hogy nincs vesztenivalóm. Tudom, nem vagyok olyan erős még rég, de kapaszkodom erősen a gondolatba, hogy még igen is lehetek.
Tekintetem a férfin pihentetem. Teljesen tisztában vagyok a feltételekkel, már 25 éve itt élek, és kutattam eleget, kérdeztem eleget ahhoz, hogy hogyan is kerülhetnék vissza. De valami nagyon jó és figyelemreméltó helyzetbe kell hozni magam, hogy ez megtörténjen. Erre kérem majd igazából Gabrielt, és remélem, hogy később nem csalódom benne. Bólintok, a végére pedig haloványan el is mosolyodom.
- Köszönöm és bocsáss meg, de be kell biztosítanom magam, hiszen idelenn meg vannak számlálva a napjaim. És... van már valami terved is a közeljövőre? - Nem tudom, mennyit kérdezhetek a feladatairól, a terveiről, de ha nem szabad tudnom vagy még túl korai, úgyis kikerüli kérdésem. Raiden említése már kicsit rosszabbul érint. Pillanatokig hallgatok és szerintem ő is látja, hogy ez nem azért van, mert valamit nem akarok elmondani. Csak őszintén már régóta nem is gondoltam a férfira, akit régen az életemnél is jobban szerettem.
- Oly haragosan váltunk el egymástól anno, hogy szerintem soha többet szóba sem fog állni velem. - Hangom és tekintetem komoly, természetesen ez volt a bukásom egyik oka és hát nem kellene majd újra eljátszani valami hasonlót. Bár azt nem kell tudnia, de ha visszakerülnék, akkor biztosan első dolgom lenne felkeresni Raident.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 09, 2016 7:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Tagadhatatlan megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy Sealiah hajlandó továbblépni a múlton. Ahogy a szavaim is tükrözik, nem állt szándékomban cserben hagyni őt, egyszerűen csak magukkal sodortak az események. De remélhetőleg még nincs túl késő, még mindent helyre lehet hozni. Egyébként pedig... ezekkel a szavakkal hangosan kimondva nem szeretném bántani őt, de talán szüksége is volt erre a kis időre, így tanulhat a hibáiból, és amikor majd végre sikerül visszatérnie a Mennyekbe, már sokkal jobban tudni fogja, mi helyes, és mi nem.
- Köszönöm a támogatásod. Tudnod kell, hogy igazán értékelem. Arra viszont semmi szükség, hogy ezt feltételhez kösd, mert egyébként is szándékomban állt segíteni – jelentem ki komolyan. Valószínűleg az én hibám, hogy nem máris ezzel kezdtem a belépőmet, és egyéb dolgok tisztázásával indítottam, de őszintén szólva nem igazán tetszik, hogy máris feltételeket akar szabni nekem. Ez is biztos ilyen emberi dolog, a valamit valamiért hozzáállás. Annál is inkább ki szeretném őt innen szabadítani, mielőtt még túl sok dolgot eltanulna a halandóktól.
- Feltett szándékom volt felajánlani a segítségemet, akár csatlakozol, akár nem. A visszatérésed azonban elsősorban tőled függ. Ahogy a halandókból később angyal válhat, ugyanúgy a bukottaknak is megvan a lehetősége a szárnyaik visszaszerzésére, amennyiben ennek megfelelő életet élnek, és hajlandóak önzetlen áldozatokra. - Magyarázom el, bár ezt, úgy sejtem, már egyébként is gyaníthatta. A glóriának ára van, ezt minden angyalnak tudnia kell, főképp azoknak, akik nem a teremtéssel keletkeztek, hisz egyszer már tapasztalhatták, milyen úton kaphatják meg.
- Persze a felsőbb segítség sem árt. Beszélni fogok erről Sariellel, amint alkalmam lesz rá – ígérem meg. Testvérem a felelős a büntetéseket illetően. Reméljük, azok lejártára is van gondja.
- Na és... mi a helyzet veled és Raidennel? - teszek fel egy teljesen más jellegű kérdést. Bár a visszatérésének ügyét feszegetve, azt gondolom, ez a téma is elő kell, hogy kerüljön, hisz a kettejük kapcsolata okozta Sealiah bukását. Erről pedig nem feledkezhetünk meg.


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Szomb. Okt. 08, 2016 1:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Tekintetemet hosszasan pihentetem rajta amikor bűnbánóan bocsánatot kér. Azt hiszem ezt a szót még sosem hallottam az ő szájából azelőtt. Pedig hosszú múltat mondhatunk magunk mögött már. Valóban, ha most még mindig a Mennyben lennék, akkor az elmúlt huszonöt év nem érne szinte semmit, mintha meg sem történt volna vagy éppen egy pillanat alatt elröppent volna. Itt lent pedig minden olyan kínszenvedés volt. A munka, a csalódások, az érzelmek, betegség... és hogy nem tudom már használni angyali képességeimet, szárnyaszegett lettem...ezek fájtak a legjobban, azt hiszem.
- Már mindegy, megtörtént aminek meg kellett történnie. - Vonok vállat unottan és szerintem le is teszek erről a témáról. Nem szeretnék most még jobban sajnálatot kelteni benne, feleslegesnek tartom ennyi év után, hogy ez most fakadjon ki belőlünk. Még mindig nem a lényegről beszél, s én csak egy apró félmosollyal tudom kinyilvánítani dicséretére érzéseimet. - Muszáj volt. Mert éreztem, hogy még élnem kell. Akár itt, akár ott. - Helyet foglalunk, keresztbe teszem lábaimat és kezeimet is az ölemben pihentetem. Először, amikor belekezd a mondandójába nem nézek rá. Csak próbálom felfogni és rögtön el is gondolkodni azon, amit mond. Megint ugyan az a mese? Hasonlónak érzem, mint akkor, huszonhat évvel ezelőtt is. Felemelem a fejemet. A segítségemet kéri... valóban. Pedig nem hittem, hogy egy bukott valamire is jó lehet még az ő világukban. Kicsit talán megkönnyebbültem és némi realitást is érzékelek ebben a helyzetben. Nekem is származhat belőle hasznom... nem mutatom ki végtelen örömömet, de belül mintha egy bilincstől szabadított volna most meg.
- Szívesen melléd állok, bárhol és bármikor. De... - Most már hangomon is érezhető, hogy valamennyire felélénkültem és egyértelműen támogatom őt továbbra is bármiben. - ... akkor segíts nekem visszatérnem. Ez a feltételem.   - Tudom, hogy mit teszek és kivel alkudozom. Ha mellette lehetek ezek után is, vele harcolhatok, akkor szeretnék visszatérni a Mennybe.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 11:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Tekintetét fürkészem továbbra is, és csalódott kijelentését hallva, miszerint már lemondott arról, hogy érte jövök, olyasmit érzek, amit már nagyon régen nem, és tulajdonképpen hosszú-hosszú életem során nem is gyakran volt alkalmam: bűntudatot. Mielőtt az Úr elment volna, és a közelében éltünk, az Ő útjait követtük, a parancsait teljesítettük, és nem igazán volt helye angyalok között a szabad akaratnak, ennél fogva nem is volt túl sok alkalmunk hibázni, véteni atyánk, vagy a társaink ellen. Ballépések nélkül pedig a szívünkre telepedő nehéz súlyok érzését sem ismerhettük meg, a bűntudat nem olyasmi, ami az angyaloknak lett volna kitalálva. Talán emiatt is van, hogy most sem igazán tudom, hogyan kellene reagálnom, hogyan tudnám jóvátenni, amit Sealiah ellen elkövettem. Csak most tudatosul bennem igazán, hogy teljesen elhanyagoltam egy testvéremet, hogy a temérdek fontosnak vélt teendőm között valójában még csak eszembe sem jutott keresni őt, és segítő kezet nyújtani neki. Pedig ha a régi formámban lettem volna, valószínűleg akkor sem mondtam volna le egy általam mentorált angyalról, ha az illető elveszítette a szárnyait. Nem biztos, hogy minden ark hasonlóan állt volna hozzá, de a régi Gabriel tett volna érte, hogy a tanítványa újabb esélyt kapjon, és legyen lehetősége ismét atyánk színe elé kerülni. Manapság azonban... néha magamra sem ismerek. Mintha Urunk a távozásakor egy darabot elvitt volna belőlem is. Talán épp a legfontosabb dolgot: az önzetlen és mindent felülmúló szeretetet. Tény, hogy egy hatalmas, tátongó űr maradt bennem, amit azóta sem tudok mivel kitölteni. Vajon a testvéreink is érzik ezt?
- Sajnálom – préselem ki végül magamból ezt az általam nem túl gyakran használt szót. - Sajnálom, hogy magadra hagytalak, és hogy teljesen egyedül kellett megbirkóznod a kialakult helyzettel – teszem hozzá immár teljesen őszintén. Sealiahnak atyánk távozásával és a bukás veszteségével egyszerre kellett megküzdenie. Biztos vagyok benne, hogy nem lehetett könnyű.
- Néha alig hiszem el, hogy mennyit változott a világ, és azzal együtt mindannyian, amióta Ő elment – jegyzem meg halkan, miután elfogadom a felkínált helyet, és letelepszem a lánnyal szemben a kanapéra. - De el kell ismernem, igazán jól elboldogultál, még akkor is, ha valójában nem szereted ezt az életet – dicsérem meg egy futó mosollyal, majd azonnal el is komolyodom ismét.
- Viszont mind tudjuk, hogy ez így nem állapot. Nem maradhat így örökké. Vissza kell térnie, szükségünk van Rá. És ami engem illet, teszek is érte, hogy vissza akarjon térni. Meggyőződésem, újra látni fogjuk őt, amint a föld újra tiszta lesz, mentes a bűntől, és annak hordozóitól, az emberektől – árulom el a lánynak az elképzelésemet. Isten egyszer már ugyanígy tett, saját kezébe vette a dolgokat, és egyetlen özönvízzel elmosott a föld színéről minden bűnöst. Nekem sajnos nem áll a rendelkezésemre olyan erő, ami eláraszthatná vízzel az egész világot, de megvannak a saját módszereim, még ha ez így kissé körülményes és hosszadalmas is.
- Talán már nem vagy angyal, és nincsenek meg a képességeid, de tudod, milyen angyalnak lenni, és angyalként harcolni, nekem pedig jól jön minden segítség, amit kaphatok – fűzöm még a mondandómhoz, mint egy végszót, így tudatva vele az érkezésem valódi okát.


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Valamiért igenis kellemetlenül érzem magamat a jelenlétében. Ha tudtam volna, hogy jön legalább felkészülök rá valamilyen szinten. De hiszen ő egy arkangyal. Nem kell bejelentkeznie és szerintem éppen hogy egyikük sem csinálja azt. Sőt, ha belegondolok, talán én sem jelentkeznék be sehová, ha még angyal lennék. Na mindegy, a meglepetés ereje nagyot hatott. Hirtelen mélyesztettem vissza tekintetemet az övébe. Pillanatokig csendben álltam, miközben ő mondott pár mondatot. Eszembe jutott a huszonhat évvel ezelőtt történt esemény. Mindenre tisztán emlékszem. Még így, emberként is, sosem tudnám elfeledni. Több szempontot is fel tudok eleveníteni most magamban. Emlékszem arra az időre, amikor még az egész hercehurca képben sem volt. Már akkor is ismertem Gabrielt, de ami utána történt, köztem és Raiden között... ott minden olyan gyorsan szakadt, szinte még én sem tudtam követni az eseményeket. Először csak bólintok. Igaza van. Nem ugyan az a földön huszon-pár év mint a mennyben. Végül úgy döntök, ezt a kijelentést figyelmen kívül is hagyom, nem válaszolok már rá, hiszen teljesen felesleges. Felsóhajtok, és most már kicsit kevésbé meglepetten pillogok rá, nagy szemekkel.
- Természetesen igen. Utálom ezt a trágyatelepet. - Hirtelen fakad ki belőlem ez a pár szó, de teljesen komolyan is gondolom őket. Persze Gabrielnek is tudnia kellene ezt jól, vagyis tudhatta régebben, amikor még vele voltam, velük... de rég volt már! Lesütöm pillantásomat. - Már egy ideje lemondtam rólad. Nem hittem, hogy valaha még eljössz. - Engedek fel a hirtelen szorításon. A gyomromban még mindig gombóc van, és ezért is döntök úgy, hogy két lépést arrébb lépek, majd kezemmel intek a kanapé felé Gabrielnek, hogy foglaljon helyet. Hasonlóképp teszek, ha ő is leül, szembeülök vele. - Miről szeretnél beszélni velem? Miben segíthetnék én, bukottan, képességek és szárnyak nélkül? - Hirtelen elhallgatok egy pillanatra, búsan vállat is vonok. - Azt sem találtam még ki, huszonöt év alatt, hogy hogyan szerezzem vissza őket.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 8:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Miután kíváncsian felmértem a terepet, tekintetem azonnal visszatalál egykori pártfogoltamra, és érdeklődve fürkészem a tekintetét. Nem kerülik el figyelmemet az arcán végbement apróbb változások, az idő máris nyomott hagyott vonásain, a haja is új színt kapott, amely szintén jóval emberibbé formálja őt. Egy avatatlan számára a külső alapján talán soha nem derülne ki, hogy a nő, aki előtte áll, valaha angyal volt. De engem vajmi kevéssé érdekelnek ezek az apróbb jelek, jelenleg cseppet sem érdekel, hogy halandók között él, vagy hogy maga is hasonlóvá vált hozzájuk. Számomra még mindig ugyanaz a lány, akit több száz éven át ismertem, és aki egyszer talán ismét az angyali seregek sorait bővítheti, ha okosan használja ki a maradék földi életét. Véleményem szerint minden lehetősége megvan rá, hogy eltörölje korábbi vétkét. Ám vajon készen áll rá, és hajlandó megtenni, amit kell? És egy szintén fontos kérdés: meg tudna bízni bennem újra annyira, hogy csatlakozzon hozzám, és ismét számíthassunk egymásra? A tekintete egyelőre nem ezt sugallja. A meglepettség mellett csupán egy leheletnyi örömet, és annál több neheztelést érzékelek felőle. Ami valahol talán jogos is, be kell látnom. De neki is meg kell értenie, hogy az elmúlt időszakban sokkal égetőbb dolgaim is voltak, mint bukott testvéreim, egykori pártfogoltjaim felkeresése.
- Atyánk távozása nagy kavarodást hagyott maga után odafenn. A Mennyek kulcsának őreként nagy felelősség nehezedett rám, melynek súlya az idő múlásával sem lett könnyebb. Tíz év, húsz év, vagy huszonöt... azt hiszem, magad is ugyanolyan jól tudod, hogy számunkra nem ugyanannyit jelent, mintha emberi életben méred – vonom meg a vállam, és a látszat ellenére ez a részemről egyféle bocsánatkérés is. Én nem gondolkodhatok az ő fejével, nem tudhatom igazán, nem érezhetem úgy az évek múlását, mint ő, akin immár nyomot hagyhat az idő, vagy azon testvéreim, akik valaha szintén halandók voltak. Persze más a helyzet most, hogy Urunk elhagyott bennünket, így már én sem mondhatom, hogy az a két és fél évtized csak úgy elröppent, de a kettő azért mégsem teljesen ugyanaz.
- Valóban ilyen sokat számít az időzítés? Ha visszakaptad a szárnyaid, ennek az egésznek már nem lesz túl sok jelentősége. Feltéve ha még a terveid között szerepel visszatérni, és nem kezdtél időközben túlságosan kötődni jelenlegi életedhez... - kecsegtetem meg előtte a lehetőséget, és őszinte érdeklődéssel figyelem a reakcióját.


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 6:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Az emberi lét kínzó és unalmas. Még akkor is, ha dolgozni kell. Az utóbbi huszonöt évem alatt kénytelen voltam megszokni mindezt, ami a mai napig körülvesz. Hiszen mi más tehettem volna? Reménykedem még mindig, hogy esélyem lesz majd visszajutni egyszer a Mennybe, de eddig még nem kaptam rá megfelelő lehetőséget. Ahhoz pedig túl gyáva voltam, hogy kiontsam a saját életemet. Sosem tenném, egyébként meg. Mindennek a tetejére még az öregedés is beindult nálam. Csodálatos, angyali pofimon itt-ott már jelentkeznek a ráncok és lassabbnak is érzem magamat. Utálok betegnek lenni, és nagyon meg kellett erősítenem az immunrendszeremet az első években, hiszen minden lehetséges badarságot, ami ezen a fránya földön létezik, elkaptam. Mára már minden rendben, saját lakásom van és úgy hiszem, rendben tudom tartani az életemet a megfelelő pillanatokig. Reménykedem. Csak ez éltet.
Fáradtan estem haza a munkából. Mint Victoria, ma is igazán jól teljesítettem - Victoria Flint nevet vettem fel amikor a földre érkeztem -, és csak levetettem magamat a nappaliban lévő kanapéra. Csupán alig volt néhány órácskám a nyugalomra, váratlanul a csengő dallamozni kezdett. Senkit sem vártam, nem mintha olyan sok barátom lenne idelenn akivel találkoznék. Megigazítottam szemembe lógó barna, rakoncátlan tincsemet, majd ajtót nyitottam. Olyan meglepetés tárult elém, amiről már rég lemondtam. Csak pár pillanatig lefagyottan állok az ajtóban, a férfi után nézve, aztán becsukom azt és közelebb lépdelek hozzá.
- Gabriel?! - Tekintetét megtartom egy pillanatig, de aztán jobbnak látom elkapni azt, mégis furcsa, hogy ő még mindig olyan jóképű mint rég, én pedig már kezdek öregedni. Furcsa lehet talán a fehér hajszínről barnára váltás, ennek szükségét éreztem, pedig imádtam a hajamat régen. - Én... én csak... - Megigazgatom a ruhámat és ismét felnézek rá, megpróbálom meglepettségemet lenyelni és átértékelni a férfi arckifejezését. Sokáig haragudtam rá, és eddig fel sem keresett. Összehúzom szemöldökömet. - Miért pont most? Ennyi év után? - Nem is tudom, hogy meg akarom e egyáltalán hallgatni a mondandóját. Viszont valamiért úgysem tudok ellentmondani, hiába is próbálom legyűrni az érzést magamban. Nem mozdulok se jobbra, se balra, túl nagy még a meglepetés ereje.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 6:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Nem mostanában történt, hogy én utoljára betettem a lábamat ebbe a városba, bár most, hogy New York utcáit járom, eltűnődöm, miért is kíméltem meg eddig ezt a területet. Így esélyt adtam a magukat vadászoknak nevező, felbátorodott halandóknak, hogy elszaporodjanak és megerősödjenek itt, megsokszorozzák a védelmüket, és felkészüljenek egy esetleges támadásra. Nem mintha tartanék egy csapat vaktában fegyverekkel hadonászó embertől. Ám most nem is azért vagyok itt, hogy leigázzam a várost. Tény, hogy én magam sem vagyok mindenható, és nem lehetek ott egyszerre mindenütt. Egyelőre be kell érnem azzal, hogy Las Vegast már az uralmam alá hajtottam, és teljesen az angyaloké, a csapatomé lett az egész. A következő célpont pedig San Francisco lesz. Amíg a seregem teljes erejében van, addig kell ismét Mihály ellen menetelnem velük. Hisz lassan egyértelművé válik, hogy nem fogja meggondolni magát, nem fogja belátni a tévedését, és félreállni az utamból. Úgy védelmezi ezt a romlott nemzedéket, mintha az élete múlna rajta. Bárcsak érteném az észjárását! Miért nem látja már be, hogy addig nincs esélyünk viszontlátni az Urat, amíg a földön tovább burjánzik a bűn? És ezt csak csírájában lehet elfojtani: ha véget vetünk az emberiség létezésének. Ha ők eltűntek a színről, talán Lucifer fivérem pokolfajzatait is érdemes lenne végleg elsöpörni... de ennyire nem akarok előre szaladni. Egyszerre csak egy csatát vívjunk meg. Nincs értelme kapkodni. A soron következő harcokhoz pedig, úgy döntöttem, példát véve Mihály korábbi fellépéséről, én magam is egy meglepetéssel fogok előrukkolni. Ezúttal nem csak angyaltársainkat sorakoztatom fel a harchoz, hanem esélyt adva a bizonyításra, összehívom bukott testvéreinket is. A döntés az övék, hogy csatlakoznak-e, de ha még hisznek az igaz ügyben, be fogják látni, hogy ez egy kiváló lehetőség a számukra, hogy visszafordulhassanak a helyes út irányába.
Elsők között is elsőként keresem fel régi pártfogoltamat, Sealiaht, akivel a letaszíttatása óta nemigazán találkoztam. Valójában még sajnálkozni sem igazán volt alkalmam azon, ami történt vele, hiszen túlságosan lefoglalt a bennünket körülölelő világvége hangulat. De most előttünk a lehetőség, hogy bepótoljuk a kimaradt negyed évszázadot. A feltűnés elkerülése érdekében teljesen átlagosan, a halandók jelenlegi divatját szem előtt tartva öltöztem fel, minden angyali kellékem rejtve van a szemük elől, amíg a város utcáit járom. Eljátszom a gondolattal, hogy valami hatásos belépővel érkezzem, de végül elvetem az ötletet, hiszen már magam sem tudom, hányadán is állunk. Így hát maradok a csengős-kopogós verziónál, és amint feltárul az ajtó, habozás nélkül be is engedem magam a lány mellett.
- Üdv, Sealiah! Jó rég volt, nem igaz? - pillantok a szemeibe egy halvány mosollyal, aztán körülhordozom a pillantásom a lakáson. Nagy változás ez a Mennyek után, de hát ez a bukottak sorsa. A rövid terepszemle után a teintetem ismét bukott húgomon pihen, nem lépek beljebb, és nem foglalok helyet, amíg ő nem invitál. Az arcom azonban lassan elkomolyodik, mielőtt újra megszólalok.
- Beszélnünk kell.


Vendég
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 5:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Ajánlott tartalom
- CAELO VEL IN INFERNO -



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Ido"szak nyertesei
Oldal nyertes karaktereiGratulálunk mindenkinek!

Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek





Friss Írások
Utolsó hozzászólásokAz oldal új posztjai, lesd meg őket!
Ophilia
Today at 6:52 am
☽ Don's Place




Oldal Statisztika
Fajaink összesített listájaBelépett tagok, fajok létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/4
Leviatánok
8/4
Angyal
2
Démon
9
Bukott Angyal
1
Ember
6
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
6
Nephilim
3