☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Sealiah lakása

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Nov. 17, 2016 11:04 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Kincsem & Én


Mikor újra együtt vagyunk


Várom, hogy mikor nyílik ki az előttem látható ajtó. Rosszkor időzítettem? Esetleg most tűnjek el, míg lehet? Minden egyes pillanattal feszültebb vagyok, mikor az ajtó mögül apróbb zajt hallok. Dobban a szívem egy nagyot, s nyelek egyet. Itt van? Meg fog engem ismerni? Emellett még mindig nem tudtam, hogy fogom üdvözölni. Tárul az ajtó, majd a szemeim kikerekednek kicsit, mikor meglátom őt. Szívem vadul dobog, miközben a tekintetem felméri őt tetőtől talpig. Földbe gyökerezik a lábam, s a szavak elhagynak engem. Megkövülve állok előtte, s hála szerencsére őt nem fenyegeti ez a veszély. A pénztárcája ugyan a padlón landol, de ez kicsit sem zavar. A kérdésére képtelen vagyok válaszolni, főleg mikor az ismerős testével odabújik hozzám. A légzésem hirtelen megváltozik, s az a tudat, hogy a puha teste az enyémhez ér, egyszerűen jó érzéssel tölt el. Nagyon hiányzott az ölelése, s a fülembe való szuszogása, s a játékos suttogása, amikor bizalmas témákról beszélgettünk. De várjunk csak? Mitől érzem azt a új érzést most is, mint elválásunk előttről? Hogy hívnak? Tehetek én ellened bármit is? Zavarba hoz, ami keményebb vonásaimat teszi édessé, s kislányossá. Pirulok, amit jómagam is érzek. Nyelek egyet, de annyira bizonytalan vagyok. Illik e elrontani ilyen megható pillanatot? Feszülten túrok bele hajkoronámba, aztán sikerül kimondani becses nevét.
- Sealiah – szólítom meg, s magamban még kétszer kimondom. Igen, ilyen gyönyörű bársonyos nevet nem találnék a földön, csakis égi kiváltság. De fenébe a mennyel! Örülnöm kellene, hogy végre mellette vagyok megint.
- El..el kell mondanom neked sok dolgot a múlttal kapcsolatban. – mondom ki nyögve nyelősen, de mit számít? Végül sikerült belekezdenem ebbe az őrületbe. Durván fogalmazva a sebek feltépésébe, ami sem nekem, sem szerintem Sealiahnak nem lesz könnyű. A biztonság kedvéért körülnézek, hogy nincs-e a közelben senki, aki kihallgatna bennünket. Mielőtt én magam kérdeznék rá, hogy nem-e mehetnénk be a lakásába, akkor hallom valaki közeledését. Oda fordulok, s megpillantom a pizzafutárt.
- Szép napot! – tudom le a dolgom, majd csendbe maradok. Mikor dolga végeztével távozik a pizzás alak, akkor szólalok meg.
- Bemehetnénk esetleg? – kérdezek rá édesen, s kipirosodott arccal, mint akinek baja van. Igen! A hajdan harcos angyalból immáron egy törékeny teremtés vált földi élete során. Alig van belőlem valami, ami a régi énemre hasonlít. Legfőképpen a mostani helyzet miatt. A szívem továbbra is dobban, mikor belenézek gyönyörű szemeibe.

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Nov. 17, 2016 9:55 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Saaphiel & Sealiah

Lesokkolóan hatott rám Gabriel múltkori látogatása. Napok óta más sem jár a fejemben, és őszintén elgondolkodtam rajta, hogy hogyan tudnék beleszállni abba, hogy visszaszerezhessem - kiérdemelhessem - a szárnyaimat. Túl régóta vagyok már a földön az emberek között. Sosem fogom tudni megszokni ezt igazán, és oly lassan múlnak az évek, hogy szinte ezt megérzem... fent a Mennyben sosem voltak ilyen gondolataim, ott minden annyira könnyednek tűnt. A nyolcszázötven évem is. A Gabriel mellett töltött idő. Raiden. De mára már csak Samantha Brooks maradtam.
Szabadnap. Sosem tudtam kihasználni igazán. Ma is inkább itthon ücsörögtem. Igazából az utóbbi időben túl sok minden történt velem és nem tudom, jó ötlet lenne - e kilépni azon az ajtón. A testvérem, Numie is feltűnt és oly furcsa, hogy mindenki ennyi év után lép elő... mi történt? Miért pont most? Talán eddig mindenki regenerálódott és meglapult odafenn. Jó lenne, ha ezt én is elmondhatnám magamról... Egy kevés idővel ezelőtt rendeltem pizzát a közeli kajáldából. Így hát gyanútlanul, ezzel a gondolattal szökkentem oda a ajtóhoz, amikor meghallottam a dallamos csengő hangját. Azonnal kinyitottam, és a kezemben lévő pénztárca, a földre zuhant az előttem álldogáló nő láttán.
- Saaphiel... - Motyogtam, elkerekedett szemekkel. A bőröndöt észre sem vettem, csupán az ő szemeit kémleltem, mindvégig. Nem tudtam, hogy üdvözöljem, ennyi év után... de láthatóan ő is hasonló dolgokon gondolkodhatott. Mégis, közelebb léptem és hirtelen vetettem magam karjaiba. Hiányzott. Hisz majd nyolcszáz évet töltöttünk együtt odafent, a Mennyben. - Hol voltál eddig, Saaphiel? Úgy hiányoztál! - Zavarodottan engedem el, és lépek egy picit hátrébb. Eszembe sem jut, hogy esetleg odébb álljak és bemenjünk. A pillanat túl szép most, hogy ezzel elrontsam.


megjöttél hurráá • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Nov. 16, 2016 7:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Kincsem & Én


Mikor újra együtt vagyunk

~ Uhh! Ez marhára nehéz! ~ kiáltom magamban, miközben húzom magam után a testemhez képest a nagy bőröndöt. Az a szerencsém, hogy van két erős kereke, így csupán húzni kell magam után, mint egy kisgyereket. Noha szerintem egy kisgyerek ehhez a súlyhoz képest sokkal könnyebb. Mi van benne? Az egész cuccom az előző helyről, mármint a ruházatom és egyéb női kellékek. A fél ruhatáramat eladtam, s annak az árából pedig sikerült finanszírozni az útiköltséget. Hová tartok? Sealiah-hoz, bár a felvett neve nem jut az eszembe. Az én földi nevem, Ryza Wariobi. Bevallom nem sokat ötleteltem rajta, mert csupán egy névvel teli könyvet kinyitottam, s ahova először néztem, azt lett az én becses szólításom ezen a világban. Különösebben nem zavart, hogy csodálkoznak a nevemen mások, mert nekem fel sem tűnt, hogy keleti hangzású vagy nyugati. S egyáltalán nem vagyok sárga, vagy ahogy egyes földi nevezi őket ferde szemű. Tekintetemmel nézem az utcát, s a házszámokat. Nehéz volt megszoknom az utazást az emberi világban. New Yorkban vagyok, s annak belvárosában, bár még különösebben nem ismerem a helyet. Azért nem taxiztam, mert nem volt rá pénzem, s nem akartam Sealiah-hoz úgy érkezni, hogy kölcsön kérjek tőle. Sok éve nem láttam, s fogalmam sincs mi van vele. Tartok ettől a távozástól, hogy mi fog történni? Kicsap a házból? Elküld a híd alá a csövesek közé? Vajon rájött e már, hogy én árultam el őt Gabrielnél? Ha csak erre gondolok, akkor görcsbe rándul a gyomrom, amellett, hogy kellemes érzéseket is kelt a nevének kiejtése. Fura kettősség, s a rosszabbik érzéstől szívesen megszabadulnék úgy, hogy egyik fél se sérüljön közbe. Elmondhatnám egy harmadik vagy negyedik félnek, de bennük nem bízom meg. Ez túl mély dolog, amit csak úgy egy jött-ment elé vethetünk.
~ Ügyesnek kell lenned Saaphiel ~ biztatom saját lényem, mert ha megérkezek, akkor valószínűleg életem leghosszabb perceit fogom megélni. Befordulok a következő saroknál, aztán még kétszer, hogy egy csendesebb lakórészhez érjek. Felnézek az előttem látható épületre, majd leolvasom a címét.
~ Megérkeztem! – sóhajtok egyet, majd kifújom magam. Szakad rólam a víz, de a tény ad erőt nekem, hogy nemsokára ott leszek. Nem tévedek nagyot, mert lift híján a felfelé haladás még keservesebb. Úgy támaszkodok meg Sealiah ajtófélfájában, hogy el ne essek a kimerültségtől. Mégis megengedek magamnak egy halvány mosolyt, amit rögtön átvesz a kétségbeesettség érzése.
~ Mégis hogy üdvözöljem? Öleljem át, mint régen? Vagy egyszerűen köszöntsem? Tanácstalan vagyok. ~ Eltelik öt perc azzal, hogy próbálom összeszedni a bátorságom. Végül nagy nehezen megnyomom a csengőt, ami valami kellemes dallamot kezd el játszani fél percig.Újra megnyomom, mert tetszik a ritmusa. Azután nincs más hátra, mint a várakozás.

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Nov. 14, 2016 8:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Egyetértően bólintok Sealiah lezáró szavaira, de koránt sem vagyok annyira határozott, mint amennyire annak tűnök. A felkészültségem, és a sereg növekedése talán előrébb segíti majd az ügyünket, és közelebb visz bennünket céljaink eléréséhez, atyánk visszatéréséhez, de a testvéreinkkel való harc gondolata sosem kellemesebb vagy elfogadhatóbb, ennél fogva erre felkészülni sem lehet igazán. Lehetnek a harcosaim akármilyen képzettek és elszántak, sosem zárhatom ki a lehetőségét annak, hogy az utolsó pillanatban fognak meghátrálni, amikor valóban tudatosul bennük, hogy mit is kell tenniük, amikor a testvéreik vére fog rájuk ömleni... Persze semmiképpen nem szeretném, hogy az érzéseim vagy a kudarctól való félelmem bármitől visszatartson.
Ismét csak bólintani tudok a lány szavaira, amikor Raidenről beszél. Nem mondhatnám, hogy sok tapasztalatom van szerelmi ügyekben és csalódás terén, de ismerem már annyira Sealiaht – vagy legalábbis ismertem egykor – hogy tudjam, milyen nehéz lehetett neki egykor. És talán még most sem sokkal könnyebb, bár az érzései azóta már biztos átformálódtam. Igazából Raident sem tudnám hibáztatni azért, mert a kötelezettségeit előbbre valónak tartottak, hisz nagyjából én is ezt tettem annak idején Anaelle-lel. Szem előtt tartva a szerepeinket, feladatainkat, és a lehetséges büntetést, mindkettőnk helyett is ébernek kellett lennem, ezért elutasítottam őt. Akkor így tűnt helyesnek, és talán most sem tennék máshogy, de ez nem jelenti azt, hogy időnként nem bánom, hogy a kapcsolatunk úgy alakult, ahogy. És valószínűleg már semmi sem lehet olyan, mint régen, sem köztünk, sem Sealiahék esetében. A világ már egyébként is túl nagyot fordult azóta.
- Nem, igazából már nagyon régen nem hallottam róla semmit. Továbbra is Michael táborát erősíti, így nagyjából esélyem se volna beszélni vele. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy alakultak a dolgaitok... - vonok vállat végül. Az érdeklődésem persze nem csak személyes, bár valóban érdekel a lány hogyléte, de az esetleges meglepetések elkerülése miatt is jó tudnom, hogy hányadán állnak egymással.
- Biztos vagyok benne, hogy hamarosan lesz alkalmad bizonyítani, és ahogy ígértem, amint tudok, beszélek Sariellel is. Ha minden jól megy, előbb-utóbb a szárnyaidat is visszakaphatod, de nem szeretném, ha máris nagyon elbíznád magad – mosolyodok el, majd fel is állok a kanapéról.
- Örülök, hogy végre tudtunk beszélni. Jelentkezem, amint lesz bármi új – lépek hozzá, és egy puszit nyomok a homlokára. Ez részemről a búcsú is, már éppen eleget időztem nála, várnak a további teendőim.

blood on my name
Kicsit gyengécske záró :3 köszi a játékot még egyszer ♥

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Nov. 12, 2016 4:35 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Tekintetem rá emelem és meglehetősen hosszasan figyelem, ahogy mesél a terveiről. Bólintok egyet, majd még egyet. Szemem előtt nekem is felelevenedik a csata, ami évekkel ezelőtt történt. Apró fintor látszik a szám szélén, rövid ideig.
- Reméljük most másként lesz. - Felnézek rá. Elmélkedő tekintete ismerős már számomra, hisz annyi éven keresztül voltam mellette, a közelében, hogy szinte mondhatnám, a rezzenéseit is ismerem. De biztos vagyok abban, hogy még mindig tudna azért nekem újat mutatni. Főleg ennyi év után.
Raiden említésére egy pillanat alatt kiráz a hideg. Tekintetem elkapom, az ablakon kifelé bámulok miközben elgondolkodom Gabriel kérdésén. Rossz belegondolni. Az emlékek oly élénken hatnak még mindig rám, sokszor visszagondolok a múltra, és hogy hogyan lehetett volna másként... de már jó ideje lemondtam a másik felemről.
- Nem. De ezek után már nem mondom azt, hogy nem számítanék rá, hiszen te is annyi év után jöttél el hozzám. - Odafordítom a fejem felé, még mindig ugyan azzal a kemény, komoly tekintettel. - Neki mindig is fontosabb volt a munkája, a céljai igazából... vagyis, mint kiderült, miután rájöttünk hogy nem egy oldalon állunk valójában. - Mesélem. Visszagondolva lehetett volna másként. Mindketten lehettünk volna kevésbé hiúak és önfejűek, de ami történt, megtörtént. Ma már ezen semmit sem tudunk változtatni, én pedig csak a legjobbat szeretném kihozni magamból, hogy legalább egy részemet visszakapjam még az elkövetkező életem során.
- Nem tudom, Gabriel. Szerintem már nincs ilyesmiről szó. Hacsak nem azért kérdezed, mert te tudsz valamit még, amit én nem...? - Hirtelen jött kérdés volt, és azt hiszem beletörődnék, ha választ sem kapnék rá. Talán nincs is szükségem erre. Kicsit mocorgok, már nem tudok egy helyben ücsörögni. - Szeretnék bizonyítani. Ami ma történt, pedig úgy érzem már jó kezdet. - Teszem még hozzá, de ezt csak úgy, kutyafuttában, szinte teljesen üresen. Talán valamiféle tématerelésként. De őszintén, elég is volt ennyi izgalom mára.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 23, 2016 2:46 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Megértésem jeleként csak bólintok. Nem mintha lettem volna valaha is az ő helyzetében, sosem volt alkalmam kipróbálni, milyen emberként élni, milyen elveszíteni mindazt, ami korábban az életemet jelentette, de atyánk távozása után én is megtapasztaltam, milyen újrakezdeni. Új alapokat fektetni, és arra építkezni. Parancsok teljesítése helyett önálló, felelősségteljes döntéseket hozni. A bizonytalanság nehéz. Tehát valahol meg tudom érteni, miért törekszik Sealiah arra, hogy ezúttal biztosra menjen, és valami megerősítést, kapaszkodót csikarjon ki magának. Viszont, úgy gondolom, ezúttal azt meg is kapta, ezért erre most nem fecsérelek több szót, inkább a kérdésére koncentrálok.
- Tervem? Úgy érted, a háborúban? Egymás ellen harcolni... Ez nem olyasmi, amiben bármelyikünknek sok tapasztalata lenne. A legutóbbi összecsapáskor a halandók elleni támadásra „rendezkedtünk be”, egy percig sem számítottam Michael ellenállására. - Mélyet sóhajtok, ahogy felelevenednek elmémben a csata képei. Kétlem, hogy ezt valaha képes leszek elfelejteni, vagy igazán túltenni magamat rajta. Ez egy olyan teher, amit már örökké cipelnem kell. - Ezúttal máshogy kell gondolkodnom – teszem hozzá, de közben kissé el is tűnődöm. Minden annyival egyszerűbb lenne, ha nem a drága fivérem ellen kellene csatába menetelnem. Valahol mélyen belül, azt hiszem, még reménykedem, hogy meg tudjuk ezt beszélni, de igazából kétlem, hogy értelme lenne a szócséplésnek. A történtek után valószínűleg már nincs visszaút.
- Azt mondod, Raiden egyszer sem keresett meg, amióta elvesztetted a szárnyaidat? - vonom fel a szemöldökeimet. Ez őszintén meglep. Én sem voltam itt korábban, persze a saját okaimat tudom... De Raiden? Nem igazán tudom, mi történt közöttük valójában, és hogy pontosan mi is vezetett Sealiah bukásához, de abban egészen biztos vagyok, hogy a harcosnak köze volt, sőt, nagy szerepe lehetett ebben. Ezért azt gondoltam, valamilyen szinten felelősséget vállal a történtekért, és legalább igyekszik megbizonyosodik róla, hogy egykori szerelme a körülményekhez képest jól van. De az is lehet, hogy teljesen félreértem a helyzetet. Talán már soha nem fogom megtudni, mi is az igazság. Ha minden jól megy, már nem is igazán fog számítani. Ám ami engem illet, most hogy itt vagyok, érdekelne, hogy a lány hogy viselte a száműzetését.
- Miért érzem úgy, hogy maradt közöttetek még nem egy elvarratlan szál? - tűnődöm el hangosan. Kétlem, hogy az érzéseik, a történtek fényében, ugyanazok lennének, de biztos vagyok benne, hogy ez az ügy még nincs ennyivel lezárva.


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Okt. 17, 2016 1:38 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Nem szeretnék újra lesiklani a kijelölt útról, teljesen biztosra kell mennem ebben az esetben. Ahhoz pedig szükségem van némi segítségre és pár feltételre, mert ha nem teljesülnek ezek, ha itt fogok rohadni és megöregedni a földön, egyszerű halandóként, akkor aztán végképp nem volt semmi hasznom az egészből. Jól tudom kivel beszélek, hogy ki áll itt velem szemben, de nem érdekel. Amióta úgymond emberré lettem, még jobban kimondom azokat a dolgokat, amiket gondolok. Már leéltem 850 évet, és valahogy egyfolytában azt érzem, hogy nincs vesztenivalóm. Tudom, nem vagyok olyan erős még rég, de kapaszkodom erősen a gondolatba, hogy még igen is lehetek.
Tekintetem a férfin pihentetem. Teljesen tisztában vagyok a feltételekkel, már 25 éve itt élek, és kutattam eleget, kérdeztem eleget ahhoz, hogy hogyan is kerülhetnék vissza. De valami nagyon jó és figyelemreméltó helyzetbe kell hozni magam, hogy ez megtörténjen. Erre kérem majd igazából Gabrielt, és remélem, hogy később nem csalódom benne. Bólintok, a végére pedig haloványan el is mosolyodom.
- Köszönöm és bocsáss meg, de be kell biztosítanom magam, hiszen idelenn meg vannak számlálva a napjaim. És... van már valami terved is a közeljövőre? - Nem tudom, mennyit kérdezhetek a feladatairól, a terveiről, de ha nem szabad tudnom vagy még túl korai, úgyis kikerüli kérdésem. Raiden említése már kicsit rosszabbul érint. Pillanatokig hallgatok és szerintem ő is látja, hogy ez nem azért van, mert valamit nem akarok elmondani. Csak őszintén már régóta nem is gondoltam a férfira, akit régen az életemnél is jobban szerettem.
- Oly haragosan váltunk el egymástól anno, hogy szerintem soha többet szóba sem fog állni velem. - Hangom és tekintetem komoly, természetesen ez volt a bukásom egyik oka és hát nem kellene majd újra eljátszani valami hasonlót. Bár azt nem kell tudnia, de ha visszakerülnék, akkor biztosan első dolgom lenne felkeresni Raident.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 09, 2016 7:27 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Tagadhatatlan megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy Sealiah hajlandó továbblépni a múlton. Ahogy a szavaim is tükrözik, nem állt szándékomban cserben hagyni őt, egyszerűen csak magukkal sodortak az események. De remélhetőleg még nincs túl késő, még mindent helyre lehet hozni. Egyébként pedig... ezekkel a szavakkal hangosan kimondva nem szeretném bántani őt, de talán szüksége is volt erre a kis időre, így tanulhat a hibáiból, és amikor majd végre sikerül visszatérnie a Mennyekbe, már sokkal jobban tudni fogja, mi helyes, és mi nem.
- Köszönöm a támogatásod. Tudnod kell, hogy igazán értékelem. Arra viszont semmi szükség, hogy ezt feltételhez kösd, mert egyébként is szándékomban állt segíteni – jelentem ki komolyan. Valószínűleg az én hibám, hogy nem máris ezzel kezdtem a belépőmet, és egyéb dolgok tisztázásával indítottam, de őszintén szólva nem igazán tetszik, hogy máris feltételeket akar szabni nekem. Ez is biztos ilyen emberi dolog, a valamit valamiért hozzáállás. Annál is inkább ki szeretném őt innen szabadítani, mielőtt még túl sok dolgot eltanulna a halandóktól.
- Feltett szándékom volt felajánlani a segítségemet, akár csatlakozol, akár nem. A visszatérésed azonban elsősorban tőled függ. Ahogy a halandókból később angyal válhat, ugyanúgy a bukottaknak is megvan a lehetősége a szárnyaik visszaszerzésére, amennyiben ennek megfelelő életet élnek, és hajlandóak önzetlen áldozatokra. - Magyarázom el, bár ezt, úgy sejtem, már egyébként is gyaníthatta. A glóriának ára van, ezt minden angyalnak tudnia kell, főképp azoknak, akik nem a teremtéssel keletkeztek, hisz egyszer már tapasztalhatták, milyen úton kaphatják meg.
- Persze a felsőbb segítség sem árt. Beszélni fogok erről Sariellel, amint alkalmam lesz rá – ígérem meg. Testvérem a felelős a büntetéseket illetően. Reméljük, azok lejártára is van gondja.
- Na és... mi a helyzet veled és Raidennel? - teszek fel egy teljesen más jellegű kérdést. Bár a visszatérésének ügyét feszegetve, azt gondolom, ez a téma is elő kell, hogy kerüljön, hisz a kettejük kapcsolata okozta Sealiah bukását. Erről pedig nem feledkezhetünk meg.


Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Okt. 08, 2016 1:02 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Tekintetemet hosszasan pihentetem rajta amikor bűnbánóan bocsánatot kér. Azt hiszem ezt a szót még sosem hallottam az ő szájából azelőtt. Pedig hosszú múltat mondhatunk magunk mögött már. Valóban, ha most még mindig a Mennyben lennék, akkor az elmúlt huszonöt év nem érne szinte semmit, mintha meg sem történt volna vagy éppen egy pillanat alatt elröppent volna. Itt lent pedig minden olyan kínszenvedés volt. A munka, a csalódások, az érzelmek, betegség... és hogy nem tudom már használni angyali képességeimet, szárnyaszegett lettem...ezek fájtak a legjobban, azt hiszem.
- Már mindegy, megtörtént aminek meg kellett történnie. - Vonok vállat unottan és szerintem le is teszek erről a témáról. Nem szeretnék most még jobban sajnálatot kelteni benne, feleslegesnek tartom ennyi év után, hogy ez most fakadjon ki belőlünk. Még mindig nem a lényegről beszél, s én csak egy apró félmosollyal tudom kinyilvánítani dicséretére érzéseimet. - Muszáj volt. Mert éreztem, hogy még élnem kell. Akár itt, akár ott. - Helyet foglalunk, keresztbe teszem lábaimat és kezeimet is az ölemben pihentetem. Először, amikor belekezd a mondandójába nem nézek rá. Csak próbálom felfogni és rögtön el is gondolkodni azon, amit mond. Megint ugyan az a mese? Hasonlónak érzem, mint akkor, huszonhat évvel ezelőtt is. Felemelem a fejemet. A segítségemet kéri... valóban. Pedig nem hittem, hogy egy bukott valamire is jó lehet még az ő világukban. Kicsit talán megkönnyebbültem és némi realitást is érzékelek ebben a helyzetben. Nekem is származhat belőle hasznom... nem mutatom ki végtelen örömömet, de belül mintha egy bilincstől szabadított volna most meg.
- Szívesen melléd állok, bárhol és bármikor. De... - Most már hangomon is érezhető, hogy valamennyire felélénkültem és egyértelműen támogatom őt továbbra is bármiben. - ... akkor segíts nekem visszatérnem. Ez a feltételem.   - Tudom, hogy mit teszek és kivel alkudozom. Ha mellette lehetek ezek után is, vele harcolhatok, akkor szeretnék visszatérni a Mennybe.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Okt. 03, 2016 11:25 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Tekintetét fürkészem továbbra is, és csalódott kijelentését hallva, miszerint már lemondott arról, hogy érte jövök, olyasmit érzek, amit már nagyon régen nem, és tulajdonképpen hosszú-hosszú életem során nem is gyakran volt alkalmam: bűntudatot. Mielőtt az Úr elment volna, és a közelében éltünk, az Ő útjait követtük, a parancsait teljesítettük, és nem igazán volt helye angyalok között a szabad akaratnak, ennél fogva nem is volt túl sok alkalmunk hibázni, véteni atyánk, vagy a társaink ellen. Ballépések nélkül pedig a szívünkre telepedő nehéz súlyok érzését sem ismerhettük meg, a bűntudat nem olyasmi, ami az angyaloknak lett volna kitalálva. Talán emiatt is van, hogy most sem igazán tudom, hogyan kellene reagálnom, hogyan tudnám jóvátenni, amit Sealiah ellen elkövettem. Csak most tudatosul bennem igazán, hogy teljesen elhanyagoltam egy testvéremet, hogy a temérdek fontosnak vélt teendőm között valójában még csak eszembe sem jutott keresni őt, és segítő kezet nyújtani neki. Pedig ha a régi formámban lettem volna, valószínűleg akkor sem mondtam volna le egy általam mentorált angyalról, ha az illető elveszítette a szárnyait. Nem biztos, hogy minden ark hasonlóan állt volna hozzá, de a régi Gabriel tett volna érte, hogy a tanítványa újabb esélyt kapjon, és legyen lehetősége ismét atyánk színe elé kerülni. Manapság azonban... néha magamra sem ismerek. Mintha Urunk a távozásakor egy darabot elvitt volna belőlem is. Talán épp a legfontosabb dolgot: az önzetlen és mindent felülmúló szeretetet. Tény, hogy egy hatalmas, tátongó űr maradt bennem, amit azóta sem tudok mivel kitölteni. Vajon a testvéreink is érzik ezt?
- Sajnálom – préselem ki végül magamból ezt az általam nem túl gyakran használt szót. - Sajnálom, hogy magadra hagytalak, és hogy teljesen egyedül kellett megbirkóznod a kialakult helyzettel – teszem hozzá immár teljesen őszintén. Sealiahnak atyánk távozásával és a bukás veszteségével egyszerre kellett megküzdenie. Biztos vagyok benne, hogy nem lehetett könnyű.
- Néha alig hiszem el, hogy mennyit változott a világ, és azzal együtt mindannyian, amióta Ő elment – jegyzem meg halkan, miután elfogadom a felkínált helyet, és letelepszem a lánnyal szemben a kanapéra. - De el kell ismernem, igazán jól elboldogultál, még akkor is, ha valójában nem szereted ezt az életet – dicsérem meg egy futó mosollyal, majd azonnal el is komolyodom ismét.
- Viszont mind tudjuk, hogy ez így nem állapot. Nem maradhat így örökké. Vissza kell térnie, szükségünk van Rá. És ami engem illet, teszek is érte, hogy vissza akarjon térni. Meggyőződésem, újra látni fogjuk őt, amint a föld újra tiszta lesz, mentes a bűntől, és annak hordozóitól, az emberektől – árulom el a lánynak az elképzelésemet. Isten egyszer már ugyanígy tett, saját kezébe vette a dolgokat, és egyetlen özönvízzel elmosott a föld színéről minden bűnöst. Nekem sajnos nem áll a rendelkezésemre olyan erő, ami eláraszthatná vízzel az egész világot, de megvannak a saját módszereim, még ha ez így kissé körülményes és hosszadalmas is.
- Talán már nem vagy angyal, és nincsenek meg a képességeid, de tudod, milyen angyalnak lenni, és angyalként harcolni, nekem pedig jól jön minden segítség, amit kaphatok – fűzöm még a mondandómhoz, mint egy végszót, így tudatva vele az érkezésem valódi okát.


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 02, 2016 9:20 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Valamiért igenis kellemetlenül érzem magamat a jelenlétében. Ha tudtam volna, hogy jön legalább felkészülök rá valamilyen szinten. De hiszen ő egy arkangyal. Nem kell bejelentkeznie és szerintem éppen hogy egyikük sem csinálja azt. Sőt, ha belegondolok, talán én sem jelentkeznék be sehová, ha még angyal lennék. Na mindegy, a meglepetés ereje nagyot hatott. Hirtelen mélyesztettem vissza tekintetemet az övébe. Pillanatokig csendben álltam, miközben ő mondott pár mondatot. Eszembe jutott a huszonhat évvel ezelőtt történt esemény. Mindenre tisztán emlékszem. Még így, emberként is, sosem tudnám elfeledni. Több szempontot is fel tudok eleveníteni most magamban. Emlékszem arra az időre, amikor még az egész hercehurca képben sem volt. Már akkor is ismertem Gabrielt, de ami utána történt, köztem és Raiden között... ott minden olyan gyorsan szakadt, szinte még én sem tudtam követni az eseményeket. Először csak bólintok. Igaza van. Nem ugyan az a földön huszon-pár év mint a mennyben. Végül úgy döntök, ezt a kijelentést figyelmen kívül is hagyom, nem válaszolok már rá, hiszen teljesen felesleges. Felsóhajtok, és most már kicsit kevésbé meglepetten pillogok rá, nagy szemekkel.
- Természetesen igen. Utálom ezt a trágyatelepet. - Hirtelen fakad ki belőlem ez a pár szó, de teljesen komolyan is gondolom őket. Persze Gabrielnek is tudnia kellene ezt jól, vagyis tudhatta régebben, amikor még vele voltam, velük... de rég volt már! Lesütöm pillantásomat. - Már egy ideje lemondtam rólad. Nem hittem, hogy valaha még eljössz. - Engedek fel a hirtelen szorításon. A gyomromban még mindig gombóc van, és ezért is döntök úgy, hogy két lépést arrébb lépek, majd kezemmel intek a kanapé felé Gabrielnek, hogy foglaljon helyet. Hasonlóképp teszek, ha ő is leül, szembeülök vele. - Miről szeretnél beszélni velem? Miben segíthetnék én, bukottan, képességek és szárnyak nélkül? - Hirtelen elhallgatok egy pillanatra, búsan vállat is vonok. - Azt sem találtam még ki, huszonöt év alatt, hogy hogyan szerezzem vissza őket.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 02, 2016 8:00 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Miután kíváncsian felmértem a terepet, tekintetem azonnal visszatalál egykori pártfogoltamra, és érdeklődve fürkészem a tekintetét. Nem kerülik el figyelmemet az arcán végbement apróbb változások, az idő máris nyomott hagyott vonásain, a haja is új színt kapott, amely szintén jóval emberibbé formálja őt. Egy avatatlan számára a külső alapján talán soha nem derülne ki, hogy a nő, aki előtte áll, valaha angyal volt. De engem vajmi kevéssé érdekelnek ezek az apróbb jelek, jelenleg cseppet sem érdekel, hogy halandók között él, vagy hogy maga is hasonlóvá vált hozzájuk. Számomra még mindig ugyanaz a lány, akit több száz éven át ismertem, és aki egyszer talán ismét az angyali seregek sorait bővítheti, ha okosan használja ki a maradék földi életét. Véleményem szerint minden lehetősége megvan rá, hogy eltörölje korábbi vétkét. Ám vajon készen áll rá, és hajlandó megtenni, amit kell? És egy szintén fontos kérdés: meg tudna bízni bennem újra annyira, hogy csatlakozzon hozzám, és ismét számíthassunk egymásra? A tekintete egyelőre nem ezt sugallja. A meglepettség mellett csupán egy leheletnyi örömet, és annál több neheztelést érzékelek felőle. Ami valahol talán jogos is, be kell látnom. De neki is meg kell értenie, hogy az elmúlt időszakban sokkal égetőbb dolgaim is voltak, mint bukott testvéreim, egykori pártfogoltjaim felkeresése.
- Atyánk távozása nagy kavarodást hagyott maga után odafenn. A Mennyek kulcsának őreként nagy felelősség nehezedett rám, melynek súlya az idő múlásával sem lett könnyebb. Tíz év, húsz év, vagy huszonöt... azt hiszem, magad is ugyanolyan jól tudod, hogy számunkra nem ugyanannyit jelent, mintha emberi életben méred – vonom meg a vállam, és a látszat ellenére ez a részemről egyféle bocsánatkérés is. Én nem gondolkodhatok az ő fejével, nem tudhatom igazán, nem érezhetem úgy az évek múlását, mint ő, akin immár nyomot hagyhat az idő, vagy azon testvéreim, akik valaha szintén halandók voltak. Persze más a helyzet most, hogy Urunk elhagyott bennünket, így már én sem mondhatom, hogy az a két és fél évtized csak úgy elröppent, de a kettő azért mégsem teljesen ugyanaz.
- Valóban ilyen sokat számít az időzítés? Ha visszakaptad a szárnyaid, ennek az egésznek már nem lesz túl sok jelentősége. Feltéve ha még a terveid között szerepel visszatérni, és nem kezdtél időközben túlságosan kötődni jelenlegi életedhez... - kecsegtetem meg előtte a lehetőséget, és őszinte érdeklődéssel figyelem a reakcióját.


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 02, 2016 6:52 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Gabriel & Sealiah

Az emberi lét kínzó és unalmas. Még akkor is, ha dolgozni kell. Az utóbbi huszonöt évem alatt kénytelen voltam megszokni mindezt, ami a mai napig körülvesz. Hiszen mi más tehettem volna? Reménykedem még mindig, hogy esélyem lesz majd visszajutni egyszer a Mennybe, de eddig még nem kaptam rá megfelelő lehetőséget. Ahhoz pedig túl gyáva voltam, hogy kiontsam a saját életemet. Sosem tenném, egyébként meg. Mindennek a tetejére még az öregedés is beindult nálam. Csodálatos, angyali pofimon itt-ott már jelentkeznek a ráncok és lassabbnak is érzem magamat. Utálok betegnek lenni, és nagyon meg kellett erősítenem az immunrendszeremet az első években, hiszen minden lehetséges badarságot, ami ezen a fránya földön létezik, elkaptam. Mára már minden rendben, saját lakásom van és úgy hiszem, rendben tudom tartani az életemet a megfelelő pillanatokig. Reménykedem. Csak ez éltet.
Fáradtan estem haza a munkából. Mint Victoria, ma is igazán jól teljesítettem - Victoria Flint nevet vettem fel amikor a földre érkeztem -, és csak levetettem magamat a nappaliban lévő kanapéra. Csupán alig volt néhány órácskám a nyugalomra, váratlanul a csengő dallamozni kezdett. Senkit sem vártam, nem mintha olyan sok barátom lenne idelenn akivel találkoznék. Megigazítottam szemembe lógó barna, rakoncátlan tincsemet, majd ajtót nyitottam. Olyan meglepetés tárult elém, amiről már rég lemondtam. Csak pár pillanatig lefagyottan állok az ajtóban, a férfi után nézve, aztán becsukom azt és közelebb lépdelek hozzá.
- Gabriel?! - Tekintetét megtartom egy pillanatig, de aztán jobbnak látom elkapni azt, mégis furcsa, hogy ő még mindig olyan jóképű mint rég, én pedig már kezdek öregedni. Furcsa lehet talán a fehér hajszínről barnára váltás, ennek szükségét éreztem, pedig imádtam a hajamat régen. - Én... én csak... - Megigazgatom a ruhámat és ismét felnézek rá, megpróbálom meglepettségemet lenyelni és átértékelni a férfi arckifejezését. Sokáig haragudtam rá, és eddig fel sem keresett. Összehúzom szemöldökömet. - Miért pont most? Ennyi év után? - Nem is tudom, hogy meg akarom e egyáltalán hallgatni a mondandóját. Viszont valamiért úgysem tudok ellentmondani, hiába is próbálom legyűrni az érzést magamban. Nem mozdulok se jobbra, se balra, túl nagy még a meglepetés ereje.


Jajdejóó • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 02, 2016 6:17 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Sealiah & Gabriel
We need to talk.
Nem mostanában történt, hogy én utoljára betettem a lábamat ebbe a városba, bár most, hogy New York utcáit járom, eltűnődöm, miért is kíméltem meg eddig ezt a területet. Így esélyt adtam a magukat vadászoknak nevező, felbátorodott halandóknak, hogy elszaporodjanak és megerősödjenek itt, megsokszorozzák a védelmüket, és felkészüljenek egy esetleges támadásra. Nem mintha tartanék egy csapat vaktában fegyverekkel hadonászó embertől. Ám most nem is azért vagyok itt, hogy leigázzam a várost. Tény, hogy én magam sem vagyok mindenható, és nem lehetek ott egyszerre mindenütt. Egyelőre be kell érnem azzal, hogy Las Vegast már az uralmam alá hajtottam, és teljesen az angyaloké, a csapatomé lett az egész. A következő célpont pedig San Francisco lesz. Amíg a seregem teljes erejében van, addig kell ismét Mihály ellen menetelnem velük. Hisz lassan egyértelművé válik, hogy nem fogja meggondolni magát, nem fogja belátni a tévedését, és félreállni az utamból. Úgy védelmezi ezt a romlott nemzedéket, mintha az élete múlna rajta. Bárcsak érteném az észjárását! Miért nem látja már be, hogy addig nincs esélyünk viszontlátni az Urat, amíg a földön tovább burjánzik a bűn? És ezt csak csírájában lehet elfojtani: ha véget vetünk az emberiség létezésének. Ha ők eltűntek a színről, talán Lucifer fivérem pokolfajzatait is érdemes lenne végleg elsöpörni... de ennyire nem akarok előre szaladni. Egyszerre csak egy csatát vívjunk meg. Nincs értelme kapkodni. A soron következő harcokhoz pedig, úgy döntöttem, példát véve Mihály korábbi fellépéséről, én magam is egy meglepetéssel fogok előrukkolni. Ezúttal nem csak angyaltársainkat sorakoztatom fel a harchoz, hanem esélyt adva a bizonyításra, összehívom bukott testvéreinket is. A döntés az övék, hogy csatlakoznak-e, de ha még hisznek az igaz ügyben, be fogják látni, hogy ez egy kiváló lehetőség a számukra, hogy visszafordulhassanak a helyes út irányába.
Elsők között is elsőként keresem fel régi pártfogoltamat, Sealiaht, akivel a letaszíttatása óta nemigazán találkoztam. Valójában még sajnálkozni sem igazán volt alkalmam azon, ami történt vele, hiszen túlságosan lefoglalt a bennünket körülölelő világvége hangulat. De most előttünk a lehetőség, hogy bepótoljuk a kimaradt negyed évszázadot. A feltűnés elkerülése érdekében teljesen átlagosan, a halandók jelenlegi divatját szem előtt tartva öltöztem fel, minden angyali kellékem rejtve van a szemük elől, amíg a város utcáit járom. Eljátszom a gondolattal, hogy valami hatásos belépővel érkezzem, de végül elvetem az ötletet, hiszen már magam sem tudom, hányadán is állunk. Így hát maradok a csengős-kopogós verziónál, és amint feltárul az ajtó, habozás nélkül be is engedem magam a lány mellett.
- Üdv, Sealiah! Jó rég volt, nem igaz? - pillantok a szemeibe egy halvány mosollyal, aztán körülhordozom a pillantásom a lakáson. Nagy változás ez a Mennyek után, de hát ez a bukottak sorsa. A rövid terepszemle után a teintetem ismét bukott húgomon pihen, nem lépek beljebb, és nem foglalok helyet, amíg ő nem invitál. Az arcom azonban lassan elkomolyodik, mielőtt újra megszólalok.
- Beszélnünk kell.


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Okt. 02, 2016 5:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Sealiah lakása
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Milyen jövő vár az emberiségre, a földi ökoszisztémára, az életre?

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: