☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Sealiah lakása

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Dec. 19, 2016 12:49 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Most már csupán csak bólogatok a munkaügyekre. Tudja, szívesen segítek majd neki, körül is vezetem a környéken, minden fontos helyet meg akarok neki mutatni majd... el szeretném vinni a kedvenc kávézómba, és ezekre a gondolatokra annyira felelevenülök, hogy szélesebb mosoly terül szét az arcomon.
- Majd a napokban mindent megmutatok. Egy kicsit lazítunk. - Döntöm el hirtelen, és be is fogok telefonálni a munkahelyemre, betegszabadságot vagy csak szimplán szabadnapot kérni. Valahogy megoldom, úgysem voltam nagyon szabadságon amióta ott dolgozom... csak a kötelezőket vettem ki.
Jólesik ölelése, és igazából szavai is; mindkettőre elpirulok kissé, de szerencsémre talán nem veszi észre, hisz háttal állok neki. A mosoly nem tűnik el az arcomról, valahogy már másként érzem magam, mint például fél órával ezelőtt, amikor úgy hirtelen letámadott.
- Szeretem ezt benned. Annyira illik hozzád még most is, ez a harcos felállás. - Emlékszem régen milyen volt. hogy mennyire élvezte a munkáját. Sajnálkozva gondolok vissza a régi időkre. Szívesen visszatérnék és megváltoztatnám tetteim.
- Szívesen megismerném a barátodat. Ha úgy jönne, hogy elhívnád... - Nem vagyok semminek sem az elrontja és valóban megismerném azt, ki ember létében Saaphiel mellett állt. Nekem sajnos olyan közeli barátaim sosem lettek, és szerintem nem is lesznek már. Talán ha megszokom végre azt ami lettem... és engedek kicsit, talán majd akkor. Senkit sem engedtem igazán közel magamhoz a 25 év alatt. Kicsit felkuncogok lelkesedésén, és megfordulok, szembe nézek vele, úgy válaszolok.
- Hát mikor jöttél, érkezett egy pizza, de ha szeretnél, persze csinálhatsz te valamit. Szívesen fogadnám. - Egyébként én nem tudok főzni. Pár alap dolgot sajátítottam csak el az évek során, de valahogy ez nem az én tudományom. Nem is tudom megmondani már mikor ettem utoljára házi kosztot. Kíváncsian tekintgetek a lány felé, vajon mivel készülne nekem. - Utána pedig ránk férne egy jó nagy pihenés. Hosszú volt ez a nap... neked még hosszabb.

húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Dec. 17, 2016 10:32 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nézem a mosolyát, ahogy megjelenik az arcán. Tetszik nekem, ha vidám és nem szomorú. Úgy vélem, hogy a rossz érzésekből elég volt, most jónak kell történnie. Nem tartottuk egymással a kapcsolatot, s most újra egymásra kell hangolódnunk. A múltunkat feltártam, vagyis jobban mondva annak sötét oldalát. Ideje tovább lépnünk, aminek első lépései bizonytalanok lesznek, ahogy próbálunk egymásra odafigyelni.
- Rendben, akkor nem lesz gondom az itteni pénzkereséssel – mondom neki, aztán sóhajtok egy egészségeset. Nagy súly esik le rólam, mert nem szívesen lennék élősködő. Sosem voltam az, mindig feltaláltam magam. Adogatja Sealiah a ruhákat, de egyáltalán nem szólok rá, hogy lassítana. Annyira még nem vagyok gonosz, hogy magam ellen dolgozzak és mindenkit ellőkjek magam mellől.
- Szeretem én is a munkám, főleg ha normális személyek vesznek körül. – adok neki támpontot végül, hogy annyira megszoktam a földi életet, hogy tán nehéz lenne visszamenni a mennyországba. Olyan változatos itt minden, s a helyzetek. Kicsit irigy vagyok rájuk, mert érzem magamon kicsit a makacsságot. Lényem egy pontja nem kivánja az új dolgokat.
- Védelmezni foglak, hiszen Harcos Angyal voltam. Ez volt a dolgom, s nehéz másként viselkednem – mondom felé kissé meghitt hangulatban, s ha végzünk a kipakolással én hátulról átölelem őt. Szívem egyből dobogni kezd az ő közelségére, illatára, de tudom jól, hogy ennél tovább, most nem mehetek.
- Adj egy kis időt, s aztán nem kell majd utánam elpakolnod. Szeretem én is a rendet és a tisztaságot. – ejtem ki a szavakat sóhajtozva, mert önkénytelenül is a mennyországra tudok gondolni. Hallgatom ezután, hogy milyen vendégei voltak a múltban, amit egyszerűen elengedek a fülem mellett. Nem akarok vele hadakozni, mert őt akarom megkaparintani. Kérdésére természetesen válaszolok.
- Nos három ember ismerősöm van, egy barátom. De ennél több nincs. – válaszolom őszintén, majd mikor a téma átterelődik az étkezésre, akkor felcsillan a szemem.
- De az vagyok. Megengeded, hogy én készítsek neked valami különlegeset? – kérdezek rá nála, hogy lehetek-e ennyire rendes? Valójában meg akarom neki mutatni, hogy milyen a konyhai tudományom. Le akarom nyűgőzni az én Kincsemet, hogy velem jól jár. Elengedem őt, hogy a derekánál fogva megfordítsam őt. Szemeibe nézek kérlelőn, s rányomom bélyegem az ő édes arcára, egy kellemes puszi formájában. Végleg elengedem, majd kellemes léptekkel indulok a konyhájába, édesen ringó csipővel.

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Dec. 15, 2016 3:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Csak valamiféle egyetértő mosoly jelenik meg az arcomon. Nem vagyok benne biztos, hogy egy véleményen vagyunk ezzel a dologgal... vagyis hogy ugyan úgy értjük egymást. De mindegy is, most ehhez nem akarok semmit sem hozzáfűzni, egyszerűen csak beszélgetni szeretnék, nem gondolni a múltra, a jövőre...
- Kereskedőket mindig keresnek, nem lesz gondod a melóval tuti. - Biztatóan mosolyodom el, miközben magyarázom neki a tapasztalataimat. Évek óta itt lakom, szóval nem új nekem itt a környék és a lehetőségek. Kénytelen voltam közöttük válogatni, hiszen másként nem tudnék megélni. És utálom ezt valamilyen szinten... a kötöttségeket. Lassan adogatom neki a ruhákat, amik szépen a szekrénybe kerülnek.
- Nem nem, kérlek! Ilyesmiről nincs szó! Szeretem a munkám. - Hirtelen lépek közelebb hozzá és mikor meglátom, hogy szorongatja a ruhát, kezemet a kezére teszem. Tetszik, hogy ilyen indulatos és így védelmezne, de nincs szükség rá, minden rendben van velem, remélem ezzel megérti, hogy ezt sugallom felé. Elmosolyodom. - Azért jó tudni, hogy van aki így védelmezzen. - Ezekből a szavakból tudom, hogy mennyire megbízhatok benne. Ez hiányzott. Nem volt kire támaszkodnom annyi éven keresztül. Furcsa lesz újra ezt érezni, de jó.
- Persze, a konyhában meg csak ha nem tudod hol volt valami, hagyd kint és majd én elteszem. Szerencsére nincs sok polc, szóval nem nagyon lehet eltéveszteni. - Magyarázom kicsi beleéléssel. Meglepődöm, hogy a vendégekre hogy rákérdez. Lehajtom a fejem, tekintetem a földet kémleli majd kicsit pakolászni kezdek az ágyon, aztán csak megvonom a vállamat.
- Nem tudom, egy két munkatársam akivel jóban vagyok, párszor járt itt... de amúgy nem sok embert ismerek ám. Úgyhogy szerintem ha kéthavonta egyszer érkezik valaki akkor jó. Majd szólok úgyis előtte, ne aggódj. Te sok embert ismersz? - Érdeklődöm kicsit, óvatosan tapogatózva, hogy esetleg várható e hozzá valaki majd. - Nem vagy éhes? - Kérdem kicsit elvonatkoztatva az előző témáktól. Kicsit mondjuk görcsbe áll a gyomrom még, de talán nem ártana pár falat egyikünknek sem.

húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Dec. 11, 2016 2:01 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nem tudok, nem egyetérteni a kijelentésével. Ez a sok év az emberek között pontosan arra volt jó, hogy megismerjem a világukat. Azonban ők nem az én fajtám, így önkénytelenül is magányos voltam. A sok halandó közül kitűntem a halhatatlanságommal.
- Igen, jó lesz veled együtt. Remélem senki sem választ el minket most már. – szalad ki ajkaimon a következő gondolatok. Ez túlságosan álomszerű, de mégis úgy érzem, hogy képes lennék harcolni érte. Ránézek Sealiah-ra, hogy tovább vizsgáljam őt. Miben változott? Mi történt vele? Mármint azon kívül, amit én okoztam neki. Kincsem elkezd segíteni, ami valójában nem az. Lassít ugyan a kipakolásban, de nem merek rászólni, mert attól tartok a szavaimra végleg megsértődik. Egy picit meglepődöm, mikor azon ruhadarabjaimat is megérinti. Akkor én elpirulok egy kicsit, mert ez a jelenlegi helyzetben túlságosan közeli kapcsolatot feltételez. Emberek világában legalábbis, s én pedig a szerint élek már.
- Kereskedő szakot végeztem el, szóval maradjunk ennél a vonalnál. Én nem bánom, főleg most. – mondom felé, hogy ebben igazán van gyakorlatom, s nem szeretnék belefogni másba. Mikor kikerül a bőröndből az össze ruhám, akkor megkérem, hogy adogassa őket. Látom a bólintását, amire én sóhajtok egyet.
- Titkárnőszerű? De remélem nem tesznek veled semmilyen piszkosat, vagy kénytelen leszek beverni a képüket – mondom aggódva, kissé indulatosan. A kezemben levő ruhát össze is gyűröm. Nekem szintén volt pár elintézetlen ügyem a férfiakkal, akik azt hitték én bármire kapható vagyok. Hogy a szüzességem csak úgy átengedem nekik. Tévedtek és jól ráfizettek, mert jól elláttam a bajukat. Attól a naptól kezdve egy férfi sem viselkedett velem tiszteletlenül. Hallgatom tovább az Egyetlenemet, hogy mi történt vele. Mikor rákérdezek a házirendre, akkor furának tartom, de nem agyalok túl sokat. Körül fogok nézni, s ha egy teljes napomba kerül, akkor megjegyzem az ő rendjét. Nem szeretném, ha utánam nem találna meg semmit.
- Nem akarom a rended megbontani. Igyekezni fogok mindent megjegyezni. – ígérem meg neki, aztán tovább lépek erről a témáról. Mikor a vendég szóra kerül a sor, akkor kíváncsian tekintek bele a szemébe.
- Milyen vendégek? Gyakran jönnek? Mikor szoktak? – szólalok meg, s teljesen érezhető a hangomon, hogy nem szeretnék az útjában lenni. Bár fogalmam sincs, hogy vendégek szokták őt látogatni. Talán megtudom, talán nem.

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Dec. 09, 2016 2:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Hálás tekintettel illetem őt ismét. Haloványan elmosolyodom és figyelem, ahogyan a szavakat kiejti a száján.
- Jó lesz végre kicsit társaságban lenni és nem egyedül... - Pillantok rá ezzel talán valamilyen válaszra méltattam a kijelentését, hogy nem akar majd az utamba lenni. Nem tudom milyen más emberekkel együtt élni, vagyis itt az emberek világában még nem volt szükségem ilyesmire...biztosan más lesz, de gondolom megszokható. Ahogy lesem őt miközben pakolászik és mesél, valamiért olyan másként élem meg ezeket a pillanatokat. Maga a lénye is mintha változott volna, már hogy ne... hiszen engem is jól hátba vágott a bukottság. Meglepetten pillogok rá amikor furcsa válasszal méltatja kérdésemet. Kicsit lefagyok, és nem mozdulok, majd tekintetem a bőrönd tartalmára esik és mosolyra húzódik a szám, amikor meglátom ruháit. A legfelsőt ki is veszem abból, ujjaimat végighúzom a puha anyagon, majd Saaphiel kezébe adom, de nem vagyok benne biztos, hogy ezzel előrébb segítem őt, lehet, hogy csak hátráltatom a pakolásban.
- Biztos nem volt könnyű... Milyen munkák érdekelnek amúgy? - Érdeklődöm picit más irányban is, hátha tudok majd segíteni esetleg, aztán bólintok és adogatni kezdem lassan a lány ruháit. - Hát én... egy reklámügynökségnél segédkezem. Szerencsére nincs nagy munkám és inkább csak ilyen titkárnőszerű melót végzek, szóval sok a szabadidőm is, na meg sok helyre küldenek. - Mesélem némi izgatottsággal a hangomon. Kedvelem ezt a melót. Már sok mindent kipróbáltam az évek során, voltam pincér, pénztáros, de egyik sem jött be annyira, mint ez. Valahogy úgy érzem, ebben megtaláltam önmagam, illik is hozzám némileg.
- Nem, igazából ilyesmin még nem gondolkodtam. Csinálj csak kedvedre amit szeretnél, azt szeretném, hogy jól érezd magad itt. - Egyben nem változtam: mindig is mások jólétét tartottam szem előtt, fontosak nekem és bár annak idején sokszor kihasználtak e miatt, valahogy mégsem tudtam leadni ebből. - Általában sokat itthon vagyok, vendégeim pedig ritkán jönnek. - Sütöm le tekintetem, hisz eszembe jut Gabriel múltkori látogatása. Ez nem az a pillanat, amikor erről kellene beszélnem neki.

húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Dec. 08, 2016 1:45 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Feltűnik, hogy folyamatosan zavarodott az én drága, egyben egyetlen Kincsem. Ilyennek még nem sosem láttam, s kíváncsivá teszi lényemet. Figyelem a csókolni való ajkait, a szemének apró rezdüléseit és az arcának kellemes játékát. Mi változott ebben? Semmi, mert mióta együtt vagyunk mindig is így néztem őt, epekedve. De el kellett erőszakosan fojtanom magamban az érzéseim, hogy sebzett legyek, s lényem mélyén szenvedő. Most mi a helyzet? Sikerült tovább lépnem, tudomására adnom, hogy nem közömbös nekem, mert olyan érzéseket táplálok felé, mint egy szerelmes nő a férfinek és fordítva, csak éppenséggel mi mindketten nők vagyunk. Mikor segít a cipekedésben, akkor hálásan tekintek rá és természetesen hagyom őt. Mikor megérkezünk a vendégszobához, akkor alaposan körülnézek.
- Nem gond, ha kicsi. Lényeg, hogy legyen valahol aludnom egy átdolgozott nap után. S próbálok majd nem az utadban lenni. – mondom neki, hogy bizony nem fogok neki gondot okozni. Természetesen már megtettem nem olyan régen, de többet egyelőre nem szeretnék, mert a végén elküldene. Sealiah próbálja terelni a témát, aminek én örülök, így bátorkodom rá mosolyogni. A régi bájam kikopott, s inkább új lényemből táplálkozót láthatja. Hogy pontosan mit? Egyáltalán nem cuki a vigyorom, sokkal komolyabb, ridegebb és sötétebb. Elkezdek pakolászni, mármint a saját tulajdon ruháim, mikor újra engedélyt kér tőlem. Megállok hirtelen, hogy a szemébe nézhessek. Nyelek egy nagyot, aztán nyomatékosítom benne neki a helyzetünk.
- Ha nem zavar, hogy olyan személy ruháit és fehérneműit fogdosod, akinek többet jelentesz pusztán barátságnál. S ha nem zavar, ha én ugyanúgy fogdoshatom majd a tiéd.   – hangom határozott, miközben tekintetem nézi az arcvonásait. Tovább pakolok, hogy a tömött bőrönd tartalma fokozatosan előkerüljön. Csupa jó és szép öltözetek, hiszen mindig igényes voltam. Ez nem változott az idők során. Ez egy kapocs lehet a régi lényünkhöz, már ha ragaszkodik hozzá a Kincsem.
- Hol voltam? Egy kisebb halászvároskában húztam meg magam. Ott is van élet, bár az tény nem annyira zajos, mint itt. – nézek ki egy pár pillanatra az ablakon, már ha van. A horizontot figyelem,
- A különböző halfajtákon próbáltam túladni, ami nem éppenséggel könnyű. A kifogott hal minősége folyamatosan romlik, ahogy telnek a napok. S meg kellett találnom azt a személyt, aki megvette őket és profitot termeltem ráadásul. S ráadásul a másik fél is jól járjon. – magyarázom el, hogy eddig miből éltem.
- Jó hogy eljöttem onnan. – mondom, miközben sóhajtok egyet. Ha minden ruhadarab kikerült a bőröndből, akkor megnézem a szekrényeket, majd szépen rendezve elkezdem őket bepakolni.
- Kérlek, adogatnád őket? – teszem fel a kérdést, aztán vagy vele, vagy nélküle kezdem elfoglalni a szobát.
- Te mivel foglalkozol? – érdeklődöm, miközben megrezzenek, mikor véletlenül hozzám ér. Egyszerűen jólesik nekem az érintése, s kár tagadnom, hogy vágyom a lágy mozdulataira. Be is férkőzik a fejembe pár pikáns dolog, de szerencsére tudom, hogy nem támadhatom le.
- Van különben valami házirended, vagy valami amit nem szeretsz? Amire ügyeljek? – faggatom, mert van egy olyan érzésem, hogy ő a földön szintén bizonyos szokások rabjává vált, amiről nem szívesen mond le.

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Dec. 07, 2016 4:43 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Kissé fellélegzem. A tekintetem gyengül, valamilyen szinten megkönnyebbülök, hogy kicsit enged a szorításon. Most még komolyan sok ez hirtelen és nem szeretnék fejest ugrani a mélybe. Át kell gondolnom, látnom kell, hogy milyenek lettünk mindketten... tudnom kell mi történt vele és persze mindez után szükségem van némi időre. Huszonöt év- sok idő.
- Köszönöm. - Mosolyodom el hálásan és mégis zavarodottan. Eddig sosem volt így, de most valahogy kicsit megkavarta a gondolataimat. Biztosan ez volt a célja egyébként is. Előtte mindig olyan könnyedén vettem szavait, fel sem merült bennem, hogy másként értsem őket vagy épp, hogy elvörösödjek kijelentései hallatán. Nem tudom, talán nem kellene neki ezt kimutatnom... de sajnos nem tudok másként fordulni most felé. Bólintok csak egyet mikor köszönetet mond és ha tudok, akkor segítek neki a cipekedésben. Magamra viszonylag nagy ez a lakás, de ilyen helyzetekben mégis jó.
- Ez a vendégszobám, tudom, egy kicsit kicsi, de ami kell az van. Az enyém itt van pont mellette, az előszobából nyílik a fürdőre az ajtó, a konyhát meg a nappalit már láttad. - Valóban nem túl nagy ez a szobácska, de rendezett és otthonos. Próbálom kicsit terelni a témát erről az egész furcsa helyzetről, hátha sikerül visszaugranunk arra a részre, azokra az érzésekre, amikor megérkezett. Már enni sincs ihletem, őszintén összeszorult a gyomrom. - Segíthetek? - Kérdem tőle, amikor elkezd pakolászni.
- Egész jó. Ha szereted a belvárosi nyüzsgést, meg az embereket. Azért néha unalmas egyedül. Te hol voltál eddig? - Érdeklődöm kicsit felszabadultabban. Kíváncsivá tett. Talán még egészen nyugodtra fordulhat a napunk további része.


húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Dec. 06, 2016 4:28 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kincsem és Én

Mikor újra együtt vagyunk

Megszólal bennem egy győzedelmes ordítás, mikor Kincsem beismeri, hogy én ismerem a legjobban. Izgatottan hallgatom további szavait, mint mikor a kisgyerek vár a születésnapi ajándékára. Bevallja nekem, hogy sosem fordult meg a fejében sokkal több, mint barátság, ami egy picit letör. Úgy hittem, hogy beismeri szintén a vonzalmát és...mondhatni már rég meztelenül huncutkodnánk egymással. Fő a türelem, s így természetesen megálljt parancsolok vágyamnak, aminek a vége, hogy letört képet vágok neki.
- Jó rendben, megértelek. Túl sok mindent vágtam a fejedhez, amihez idő kell. – mondom neki, mint ha teljesen megérteném a helyzetét. Megsimogatom a hátát, aztán jobbnak találom elengedi őt. Hátrébb lépek, hogy távolabbról gyönyörködjek a szépségében. Egyelőre most én nem tudom, hogy miként folytathatnánk a beszélgetést. Felmerül bennem, hogy egy nagyon érdekes hírrel szolgáljak neki, de jobbnak tartom, ha későbbre hagyom az információ közlését. Mikor meghallom a bizonytalan igenjét, akkor én hasonló stílusban válaszolok rá.
- Köszönöm, hogy befogadsz. – nézek rá hálásan, mert mondhatott volna nemet, vagy egyszerűen kiabálva kipenderített volna a lakásából, s én egyáltalán nem hibáztattam volna érte. Egy fájdalmas sóhaj tőr fel belőlem, mert ez a feltárós beszéd rányomja a bélyegét a kapcsolatunkra. Összeszorul a szívem e tudatra, s meggondolatlanul kimondanám, hogy mégsem maradok, de szerencsére csak hangtalanul tátogok valamit.
- Megmutatnád a szobám? – kérdezem tőle nem igazán víg kedéllyel. Arcomra kiül a bűnbánás megtéveszthetetlen jelei, sőt lehajtom a fejem. Ha sikerül előre jutnunk, akkor a nehéz csomagom magammal cipelem, hogy lefoglalhassam magam. Meglep, hogy mennyire szomorúvá tesz engem kapcsolatunk megcsorbítása. Tisztában vagyok vele, hogy ezek után sosem lesz olyan mint régen. Nos ez a tudat, most kegyetlenül nem hagy nyugton. Ha beértünk a kis kuckómba, akkor elkezdek pakolni kifelé. Elvonni a figyelmem az előbbiekről.
- Milyen az élet itt? – teszem fel a kérdésem, miközben keresem a tekintetét, mint egy elveszett kismadár.

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Dec. 04, 2016 7:53 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Gondolataimban felmerül kijelentésére a válaszom a "de még mennyiszer, fogom is" viszont egyelőre nem érzem túlságosan alkalmasnak az időt arra, hogy ezt közöljem. Egyszerűen csak talán elrontaná azt egész jelenlegi felállást és valamiért pillanatokig mégis oly jól éreztem magam a közelében, a csókjával és úgy... mindennel együtt. Valamiért ezt üvölti minden porcikám: Élek! Bizonytalan szavaim mégsem lepik meg őt, mindenre van egy apró ütőkártyája, amire én csak meglepődötten nézhetek. Nem várt válaszok érkeznek felém, beharapom ajkam kicsit idegesen.
- Tudom, hogy te ismersz mindenkinél jobban! De meg kell értened, én eddig csak barátomként tekintettem rád... nem gondoltam bele... többe. - Legalábbis a tudatalattimban nem, viszont talán már régebben is megfordult bennem némi pajkos gondolat, érdekes elmélet, amit sosem tudtunk igazolni, hisz a mai napig erről mit sem tudtam. Egyszerűen csak feltekintek rá: ismét, bár belesóhajtok a szavaimba, hisz csókja a nyakamon jó érzéssel tölt el.
- Nem szeretném, ha csak erről szólna. Nem érzem helyesnek... hogy most így indítsunk. Kérlek. - Túl sok volt nekem egyszerre. Az pedig még inkább az lenne, ha hirtelen rám ugrana, mint egy oroszlán a prédájára. Egyszerűen csak most nem megy... Talán később menne? Csak ez jár a fejemben, miközben további szavait hallgatom. Sóhajtva hajtom le fejem, ismét.
- Igazad van, valóban... - Halovány mosoly jelenik meg ajkam sarkában. - Örülnék, ha be tudnánk pótolni mindent együtt. Én... azt hiszem szeretném ha maradnál. - Bizonytalan. Meggondolatlan. Gondolataim rózsaszín ködben úsznak, nem látom tisztán az utat, ami vár ránk. Egyszerűen csak hiába próbálok, most mégsem tudok rá úgy igazán haragudni. Fáj odabenn, valami apró tüske beleállt a szívembe mondandója után, de oly apró jelenleg, hogy minden más, a sok éves ismeretség elnyomja annak fájdalmát. Remélem megért. Meg kell értenie.


húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Dec. 02, 2016 4:22 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kincsem és Én

Mikor újra együtt vagyunk

Csak nézem tekintetét, mert ezekben a percekben nagyon beszédes. Túl sok titkot osztottam meg vele, szinte a nyakába zúdítottam, amiért különben sajnálom. Nem akartam neki ilyen nagy fájdalmat okozni, hiszen szeretem őt. De valami olyan rémlik nekem az emberek világából, hogy: „ Akihez igazán közel kerülünk, az bánt a legjobban”. Nem vagyok biztos ebben a mondásban, így el is eresztem most ezt a gondolatsort. Együtt érző arckifejezésem megjelenik, mert aggódok érte, hogy mi lesz vele ezután? Mi lesz kettőnkkel? Nem veszíthetem el! Nem ezért jöttem el egy csúnya helyről, hogy aztán fájdalomba taszítsuk egymást. Én nem bírnám ki, s megszakadnak a lényem.
- Tudom! Tudom. Ha úgy szeretnéd, akkor hozzám vághatod ezt még annyiszor, amennyiszer szeretnéd. – suttogom neki, mert az olyan meghitt hangulatot teremt közöttünk, ami tán sikerül kialakítani közöttünk egy új hidat. Megcsókolom az ajkait, ami hihetetlenül finom. Magamban kissé meglepődök, mikor ő felindulásból visszacsókol. Győztesnek érzem magam ebben a mocskos játékban, azonban Sealiah lehajtja a fejét, s szavaira az aggodalmam magasba szökken.
- Nyugi előtted én sem voltam senkivel, te vagy nekem az első – nyugtatom szép szavakkal a lelkét, de nem eset át a ló túloldalára, hogy kijelentsem ő az utolsó is. Nem engedem karjaim közel, inkább abban tartom, mint ha csak egy porcelán babám lenne.
- Nem tudod? Nos ezért is vagyok itt. Hiszen ki ismer téged a legjobban? Gabriel? Nah nevettess! Esetleg Raiden? Szerintem még nem ismeritek egymást olyan mélyen, mint mi ketten. – kezem cirogatja testének pontjait, hogy a jóérzés eluralkodjon rajta. Néha megsimogatom az arcát úgy, mint aki törődik vele és akar is. Nem hazudtolom meg magam, hiszen kivánom őt.
- Én ismerlek, tudom mire vágysz most. – suttogom újból, mert a túlságosan hangos beszéd megölné a varázst, ami sötét lényem alakít. Kíváncsiságból megcsókolom a nyakának vélt gyenge pontját, hogy aztán szemébe nézzek és kijelentsem a titkot.
- Ilyen sok távollét után, gyengédségre, törődésre és kikapcsolódásra vágysz. Arra, hogy a mindennapjaidban ott legyen melletted egy olyan személy, aki számít. Aki kihúz a bajból. Több ezer kilométert utaztam, s kockáztattam az életem, hogy eljussak hozzád. Te jártál a fejemben, Kincsem. – szólítom őt meg finoman, fülébe mondva.
- Nincs pénz hová mennem, találnom kell egy itteni állást. Szeretném bepotolni azon éveket, amit nem együtt töltöttünk el. Nekem hiányoznak azok az idők. Neked nem? – teszem fel a kérdést, miközben úgy vélem itt az ingerlés ideje. Apró csókot lopok ajkairól, aztán homlokom az övéhez rakom.

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Dec. 01, 2016 6:23 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Sokáig keresem a tekintetét. De aztán hirtelen már nem tudtam a szemébe nézni. Az érzések, a hirtelen rám zúdított információk... mindentől úgy összeszorult a gyomrom és a szívem, hogy nagyobbakat is kellett nyelnem és kicsit összeszorítanom fogaim, hogy visszatartsam az elérzékenyülésemet. Ugyan a szavai mind a vesémig hatolnak, mégsem méltatom most válaszra. Ez elég nagy büntetés lesz neki... egyelőre. Aztán amikor felkel és elém áll, csak akkor emelem fel tekintetemet. Arcának minden rezdülésére felfigyelek és nem is tudom hirtelen mi tévő legyek. Kissé zavar, hogy ennyire közelít, de közben mégis jó... valamiért jelenleg úgy érzem, nem tudnék igazán rá haragudni, de amit tett, nem kis dolog volt, akármennyi idő is eltelt már azóta.
- Ez nem mentség. Már rég el kellett volna mondanod, régesrég! Az idő nem felejt, a mi életünkben nem! - Szinte suttogom a szavaim végét, hiszen kihasználja ezt a lehetőséget és egészen közel kerül hozzám. Testem jólesően bizsereg az érzéstől, de lehunyom szememet, kissé össze is szorítom azt, ám mégis, mégis megtörténik, amit nem is gondoltam. Az ajkát az enyémen érzem. Hirtelen felindulásból ugyan visszacsókolok, de oly meglepő ez számomra s oly furcsa...hogy picit végül lehajtom fejem, csak hogy kikerüljek a csókköréből.
- Én nem tudom, Saaphiel. Én még sosem... -  Apró fintor jelenik meg a szám szélén, és újra ránézek. - Ez nem helyes, én nem tudom... - Ha annyira nem akarnám, biztosan odébb lépnék és kerülném az érintéseit, de mégsem teszem azt. Tekintetem egy pillanatra az ajkára les, majd vissza a szemébe. - Nem tudom mit akarok!


húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Nov. 29, 2016 9:59 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kincsem & Én


Mikor újra együtt vagyunk


Látom kedvesemen, hogy a múlt felidézése cseppet sem tesz jót neki. Mit tehetnék? Semmit, egyelőre semmit. Én nem bírtam magamban visszafojtani annyi piszkos dolgot, amit valójában az én számlámra lehet írni. Bűnös vagyok tudom, de idővel elfogadtam, mert különben nem léptem volna tovább. Egy bizonytalan valaki lettem volna, aki nagyban tesz mindenkire. Hallom a csalódottságot a hangjában, ahogy édes ajkain kimondja lényem valódi nevét.
- Igen? – kérdezek vissza erőtlenül, hiszen ez a találkozás bennem is vegyes érzelmeket hoz felszínre. Belsőmben újra harc dúl a fény és sötétség között. Oh csak ne érne így hozzám! Egy lökéssel így a sötétség győzedelmeskedik, s foglalja el méltó helyét a trónon. Sealiah kijelenti, hogy nem tudja felfogni, hogy miért árultam el? Halványan elmosolyodok,annak ellenére, hogy ezelőtt sírtam.
- Csalódottság, Törekvés, Akarat és Vágy – sorolom fel neki a szavakat, ami mindig is mérgezte lényemet, de az események egymás után egyre mélyebbre taszítottak. Senki sem volt, aki megfogta volna a kezemet és kihúzott volna a sáros gödörből. Ehelyett megtaláltam az örömöm a mocskolódásban. Fürdöttem, mint egy kisgyerek és végül benne maradtam. Mellé jöttek azok a fura szabályok a mennyben, ami arra késztették lényemet, hogy tűrjön és szenvedjen. Francba velük! Minden béklyót, bilincset és billogot most próbálom eltüntetni az életemből, hogy végre tényleg önmagam lehessek. Ne egy nyomott, nyomorult valaki. A kanapára esés után érzem az ürességet. Egy perc, vagy talán öt is elmúlik, hogy az utolsó szavai nyomán mozgásba lendülök. Bukott vagyok, s az is maradok. Fény helyett a sötétség az én uram, s itt az alkalom, hogy másokat is felszabadítsak a fény nem hétköznapi nyomorító hatása alól. Tekintetem találkozik végül Sealiahval, miközben felállok, hogy szemben álljak vele. Kisírt arcomat láthatja, miközben a nézésem már nem az a régi megszokott. Vágy! Igen, most szabad utat akarok neki adni, tegye csak a dolgát, most szórakozhat.
- Féltem, hogy őrültnek fogsz tartani, hogy ott hagysz azon nyomban, ha tudtodra hozom ezen titkom – védekezek, miközben könnyedén odalépek elé. Kihasználom az alkalmat, hogy tanácstalan, hogy zavarodott. Vadász vagyok, ki óvatlanul cserkészi be áldozatát. Erre a tényre megnyalom finoman alsó ajkam. Hozzátolom puha testem az övéjéhez, hogy egy kellemes sóhaj távozzon az ajkaim közül. Fejem közeledik az övéhez, majd rásúgom szájára a következőt.
- Még nincs minden veszve, én nem adom fel. Még lehet jó. Ugye akarod? – érdeklődök, de karjaimban tartva képtelen vagyok másra gondolni, mint a következő mozdulatra. Megteszem az apró mozdulatot, s nincs bennem semmi gátlás. Lágyan csókolom meg ajkait, amibe a lényem beleremeg. Uhh, még! Még akarom! Még ügyesen kétszer belekapok a puha ajkakba, miközben egyik kezem a hátsójára siklik. Másik az arcát tartja. Tekintetem az övét keresi.

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Nov. 28, 2016 5:54 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Ölelése ismerős érzéseket ébreszt fel bennem. Minden pillanatban egy régebbi emlék jut eszembe és belekezdenék már ezek felelevenítésébe, de végül ő a gyorsabb és tudatja velem, hogy beszélgetni akar valamiről. Csak bólintok. Örülök neki, hogy ilyen közel érezhetem magam mellett. Mégis valamiért kicsit rossz érzések gyűlnek bennem. Meglepetten tekintek rá, és le sem veszem róla pillantásomat.
- Nem mozdulok. - Válaszolom csendben és kérdőn figyelem minden egyes mozdulatát. Szavaira szinte először csak tátognom sikerül valamit, hiszen mit sem értek abból, amibe belekezd. Egyszerűen csak nem érzem úgy, hogy ezzel kellene most kezdenünk, bármi is az, biztosan nem annyira fontos, mint hogy elmesélje, mi történt vele. Legalábbis ezt gondolom.
Amikor lehajtja a fejét és már nem néz rám, én lehajolok, tekintetét keresve, de szavai úgy égnek belém, mintha megbillogoznának. Rosszul esik ismét felhozni a múltat, a múltkor is Gabriel megbolygatta a lelki világomat... Szívem egyre hevesebben kezd verni, mondandójára pedig csak elkerekednek a szemeim. Szavak nem jönnek a számra, egyszerűen csak néhányat bólintok kérdései hallatán. Emlékszem... minden egyes pillanatra amit együtt megéltünk az a nyolcszáz év alatt. A szívem pedig összeszorul, ha belegondolok, hogy milyen jó lenne, ha mindaz ami történt, meg sem történt volna és még mindig ott lehetnénk odafenn.
Őszintén meglep. De annyira, hogy talán még a szívem is kihagy egy pillanatig és levegőt is elfelejtek venni. Ugyan nem szólalok meg, hiszen csendre int, de egyelőre nem érzem azt, hogy egy pillanatig is meghatnának esdeklő szemei. Csalódottság és árulás érzése járja át minden porcikámat. Sírása zökkent ki a gondolataimból, amik hirtelen annyi mindent próbálnak összekötni, hogy szinte én is késztetést érzek arra, hogy elbőgjem magam. De nem teszem, óriási levegőt veszek és kihúzom magam, miközben őt a karjaimban tartom végig.
- Saaphiel... - Suttogom el a nevét csalódottsággal a hangomban, de nem dühöm vezérel, kicsit ugyan haragszom rá ez miatt, de mégis nem is tudom ennyi év után mit reagáljak erre az egész helyzetre. Bizonytalanul simítom végig a haján. - Nem értem miért tetted... én nem tudom megérteni, hogyan árulhattál el annyi év után! - Kijelentésem megelőzi az ő folytatását és abból már meg is kaphatom a választ erre a kérdőjelre, ami most felbukkant hirtelen bennem. Hirtelen minden felvetés, minden összkép, minden gondolat törlődik bennem, összekuszálódnak az emlékek és próbálok bennük egy olyan pillanatot feleleveníteni, amikor érezhettem valami hasonlót vagy megláthattam, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogyan mutatjuk őket.
- Annyi éven keresztül és én ebből semmit sem vettem észre?! - Minden szava után teszem csak fel ezt a kérdést, és mégis hűvös érzés járja át testemet amikor ő ellép mellőlem és a kanapéra esik. Csak állok ott tovább, lesokkolva, tekintetemmel ismét az övét keresve... és milliónyi kérdés merül fel bennem, mégsem tudom őket feltenni. Nem méltatom olyan válasszal, amit vár hisz egyszerű a magyarázatom: hirtelen megannyi érzés zúdult most rám, hogy nem tudom feldolgozni, és tisztán látni a következő helyes lépést. - Ha mindezt nem titkoltad volna előlem... minden más lenne. - Talán meg is menekülhettünk volna. Ki tudja.


húha *-* • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Nov. 25, 2016 6:55 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kincsem & Én


Mikor újra együtt vagyunk

Letudja a pizzafutárt, s mikor újra kettesben vagyunk, akkor nyelek egyet. Behív végül, így a nagy bőröndömmel együtt belépek a lakásába. Tekintetem rögtön felméri a tárgyakat, amik körülvesznek minket, s egy halvány mosoly jelenik meg ajkaimon. Kétség kívül hasonlítunk egymásra ebben, hiszen én ugyanígy rendeztem volna be egytől egyig, pár részlet kivételével. A hasonlóságunk olyan 85% lehet, ha egyszer kitöltenénk a földön egy ilyen párkapcsolati tesztet. Ráadásul olyan régóta ismerem őt. Bezárja az ajtót, én közben elteszem az útból a bőröndöm, hogy senki se sérüljön meg. Megérint, s én rögtön úgy teszek, mint ha áramütés lett volna. A fejem búbjától a lábam fejéig. Nem csoda tehát, hogy eme hirtelen jött kellemes érzés után engedelmesen hagyom neki a húzást. A kanapénál állunk meg, s mikor elenged, akkor hirtelen rám tör a csalódottság csalóka érzése. Nem is kell biztatnia, hiszen mindent ki akarok neki tálalni.
- Mindent el akarok neked mondani, mert ha így megy tovább...úgy érzem beleőrülök – kezdem a felvezetést, s nem érzem úgy, hogy cseppet túloznék az állapotommal kapcsolatban. S elrohan, itt hagy pár pillanatra, csak hogy borral és két üveg pohárral térjen vissza. Odalépek lépek hozzá, s nézem pirult arcát. Megölelem, s karjaimból nem eresztem. Az újdonság ott van az egészben, hogy míg az egyik kezem a derekánál pihen, addig a másik a hajába túr bele.
- Kérlek ne mászkálj, mert tényleg fontosat szeretnék neked mondani. Vagy leülünk, vagy addig nem eresztelek el, míg el nem meséltem mindent.
Hangom lágy, határozott és törekszem arra, hogy meg ne sértsem. Zavarba jövök, s elpirulok, mikor rájövök magamban, hogy cseppet sem szeretném őt elengedni, így míg meg nem szólal gyorsan hozzáteszem.  
- Vagyis most így akarok veled beszélgetni. Nekem így tök..kéletes – sóhajtok fel, mert érzem puha testét, mi buja gondolatokat gerjesztenek bennem. Hadakozok is velük, mert jelenleg csupán hátráltatnak abban, hogy elmeséljem a történetet a múltról. Kezem önkénytelenül kezdi el simogatni a hátát, minden érintésem lágyan ér hozzá a ruhán keresztül.
- Büntess meg, verj meg, üvölts le és hordj le nyugodtan, mert nem kizárt, hogy szavaimmal ezt érem el. – kezdek bele szomorúan, s a fejem kissé lehajtom. Némi szomorúság költözik a szívembe, majd később mar, mint egy sav.
- Tudod már a kezdeteknél el kellett volna mondanom, hogy mik a terveim, mit érzek valójában, s akkor miattam nem kerültünk volna ebbe az állapotba. Önző voltam, s azt hittem, hogy jót teszek magammal és veled. Felemelkedünk együtt a dicsőségben, ám mégis a következményekkel nem számoltam. – mondom szépen lassan, jól artikulálva, hogy minden szavamat kristálytisztán értse. Hagyok neki időt, hogy felfogja szavaim értelmét. A simogatást abbahagyom, inkább a fejem hajtom le, mint egy bűnös, ki bocsánatért esedezik.
- Gabriellel kezdődött az egész, s azzal amit ő elindított bennem. Felnéztem rá, s vakon követtem. Emlékszel mennyit edzettem egyedül magányosan, hogy végül harcos angyal lehessek? Hogy végre méltó helyem legyen Gábriel oldalán? Igen, ez hajtott és a belőle áradó fény. Többször rákérdeztél egy időben, hogy szerelmes vagyok e belé? Nem mondtam semmit neked, mert úgy véltem egyértelmű a nemleges válasz. S most szintén el szeretném mondani neked, hogy nem! Miért? Mert hiába dolgoztam keményem, mikor semmibe se vett. Nem ismerte el tehetségem, s ez rosszul esett. A csalódottságom és a sok próbálkozás után addig fajult... – itt tartok egy szünetet, mert jön a Seliahra vonatkozó rész, amiért dühös lehet rám. Félek attól, hogy el fog tolni magától és magamra hagy. A szomorúság és minden egyéb rossz érzés kezdi rám kifejteni a hatását. Úgy vélem, hogy fogok én majd sírni is, csak várjam ki a végét.
- …, hogy én árultalak el téged. Én voltam az, aki felfedte előtte a te kis kapcsolatod Raidennel. – félve a szemeibe nézek, aztán gyorsan a mutató ujjam az ajkaira tapasztom, hogy hallgasson végig. Szemeim esdeklőn néz rá, mert mást nem tudok.
- Dühös voltam utána magamra, sírtam és legszívesebben meg akartam volna halni. De ehelyett hallgattam, s cipeltem megannyi hosszú éven át magamban. Elrejtettem előled az igazságot, gyáva voltam kimondani. Úgy tettem, mint ha nem én lettem volna a hibás, de az ára magas volt mindennek. Csak nézz ránk, bukottak vagyunk. S mi az egészben a vicces, hogy ez az egész, csupán egy gondolat volt a fejemben, ami valósággá vált. Együtt úszunk a dicsőségben, vagy együtt bukunk el, s ebből a kettőből megvalósult ugyebár az utóbbi.
Nem bírom tovább, mert hiába vagyok Sealiah karjaiban, mert jön az inger. Sírni kezdek, mint egy kisgyerek, aki az anyja ölelésében talál csak nyugalmat. Bár nem biztos, hogy a Kincsem sokáig fog tartani a karjaiban, hogy így dióhéjban elmondtam a lényeget. A könnyek gyengévé és erőtlenné tesznek, szinte cseppfolyóssá. Eljátszok magamban azzal a gondolattal, ha most ellökne engem magától, akkor élettelenül esnék össze a padlóján. Nehezen küzdöm le a sírásom, mert abban ott lapul minden elrejtett érzés. Haragtól kezdve a fájdalomig, a vágy és a törődés. Apropó, eszembe jut, hogy tudnia kell azt is. Próbálom összeszedni magam, s mikor elfogadható az állapotom, akkor nem halogatom tovább.
- De tudnod kell azt is, hogy én, amióta megláttalak kedvellek és imádlak. Ám röpke tíz év után, én megszerettelek, úgy mint egy férfi a nőt. Nem Gabrielbe voltam kezdetektől fogva szerelmes, hanem beléd… de hát ott tiltva van annak kimutatása. S mi a helyzet most? Az érzéseim a kezdetektől fogva nem változott egy hajszálnyit sem. A szívem vadul dobog, mikor meglátom csodálatos lényed minden egyes darabkáját. Senki sem tudja belőlem ezeket kihozni, csakis egyedül te. – kissé szipogva megállok, de továbbra sem engedem beszélni. Némi mosoly is látható rajtam, mert ezek kellemes érzéssel töltenek el.
- Azt szeretném, ha együtt maradnánk, ha én lehetnék a te mindened. Együtt meztelenül aludni az ágyban, s végre valami örömet adni, s nem csak rosszat. Ezért vagyok itt, hogy hozzád költözzek. – ejtem ki az utolsó szavaim, mikor megengedem neki a beszédet. Kibontakozok a karjaiból, s rögtön megbotlok ügyetlenül. S a kanapén kötök ki. Végem van! Megsemmisültnek érzem magam.

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Nov. 25, 2016 3:33 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Saaphiel & Sealiah

Meglepődött tekintetem az övébe fúrom, és ez mindent elmond kettőnkről. Az ölelés pedig csak jobbá teszi az egész pillanatot. Újra érezhetem magam mellett, annyira hiányzott már, de valahogy mégis zavarba jöttem. Fogalmam sincs, mit mondjak vagy mit tegyek most. Hosszú pillanatokig karjai között pihentetem magamat, miközben érzem, hogy a lelkem megnyugvást kap és eszembe jutnak a régi pillanatok. Sírni tudnék, de mégsem teszem, inkább csak a visszaemlékezés miatt egy apró kaján mosoly jelenik meg az arcomon, ahogyan elengedem őt.
- Megbeszélünk mindent! - Vágom rá egyből, mit sem sejtve, hogy miről szeretne beszélni. Remélem jó dolgok... de még mielőtt túlgondolnám az utóbbi kijelentését, léptek zaja üti fel a fejét. A pénztárcámért sietek, amit az imént a földre ejtettem, és kifizetem a futárnak a megfelelő összeget, átveszem az ételt és kezemmel előre intek. - Gyere, gyere! - Zavarodottságom hangomon is észrevehető, viszont tekintetem végig az övét keresi. Gyorsan teszem le az ételt az asztalra, ez most éppen a legkisebb dolog, amit szeretnék, és megfogom Saaphiel kezét, majd a kanapéhoz húzom, és ülök le oda, kíváncsian nézve rá.
- Mesélj el mindent, kérlek! Úgy tudni szeretném, mi történt veled... - Körülnézek. Kis ideig csak újra felé meredek, majd hirtelen pattanok fel a kanapéról. - Jaj, meg sem kérdeztem, hogy kérsz e valamit esetleg, inni - enni? Várj! - Egyszerűen csak elrohanok és az egyik konyhai üvegszekrényből előveszek egy félretett üveg bort, majd két pohár kíséretében beviszem és az asztalra teszem. Kissé elpirulok.


megjöttél hurráá • • Valami laza ruci • • Zene • • ©


Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Sealiah lakása
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: