☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Vas. Okt. 02, 2016 9:36 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Szinte felhorkantok, úgy vonom félre tekintetemet a nőről. Szavai szinte égetik bőrömet. Nem akart idáig eljutni velem, még életemet is vette volna érte, most pedig elkezdni.. Őszintének tűnnek szavai, nem gondolom, hogy játszadozna ilyesmivel. Továbbra is minden izmom megfeszül és képtelen vagyok ellazulni.. Ha hallani akarja, hát hallani fogja, de nem háríthatja érte rám a felelősséget. Csak azért mondom ki a következő szavakat, mert ő így akarja. Semmi másért. Ha rajtam múlt volna, akkor a következő évezredekben végig titok formájában őriztem volna, majd magammal vittem volna a teremtő kárhozat tűzébe, mikor eltávozom.
- Valóban tudni akarod a válaszokat? -
Sziszegem összeszorított fogaimon keresztül és legalább egy bólintásig, vagy válaszig várok, mert csak akkor mondom ki végül, ha ténylegesen kész hallani az én verziómat. Reakciója után még habozok, hisz ezzel minden kártyámat kiteríteném és nyílt lapokkal, pőrén, szívemet a kezébe adva leszek olyan védtelen, mint még soha azelőtt. Egyetlen gondolatom vagy érzésem sem segít rajtam ebben a helyzetben, csak tovább szítják dühömet és zavarodottságomat.
- Mikor meghallottam, hogy rajtad ütöttek és egyedül kell a fattyakkal szembenézned olyan düh járta át testemet, mivel még sohasem találkoztam. Rohantam, mert rettegtem tőle, hogy ha későn érkezem, te nem vagy többé. -
Tartok egy kis szünetet, hogy fel tudja fogni ezt a részét a történetnek. És azért is, mert amit ezután fogok mondani, örökre megpecsételi a köztem és Ashtaroth között lévő kapcsolatot. Nem vagyok benne biztos, hogy készen állok erre, valószínűleg a nő sem, de válaszokat akart. Ezek pedig nem fogják őt segíteni abban, hogy megértse önmagát. De arról nem tudok nyilatkozni.
- A pokolba is Ashtaroth... Rettegtem. Hogy nem érek oda időben. Hogy majd téged döf keresztül az az átkozott dárda. Hogy a kezeim között halsz meg és nem leszel többet. Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem, ami jobban dühít, mint valaha bármi ebben az átkozott életben! És ezért bármire képes lettem volna! -
Mire mondandóm végére érek, megemelkedik hangszínem, de még a suttogás szintjén vagyok, hogy csak a nő hallja szavaimat. Ki is fogy belőlem a szusz. Tüdőm még nem száz százalékos, így a lélegzés, vagy az éppen ereimet áttóduló adrenalin szédülést okoz, de testtartásomon nem látszik semmi. Tekintetem továbbra is szikrákat szór, semmi más nem látszik benne.
Belül azonban érzem, megsemmisültem. A szégyen folyékony ciánként mérgezi létemet, férfiasságom mintha megszűnt volna létezni, s félig testileg, annál inkább lelkileg állok pőrén azelőtt a nő előtt, kinek életét úgy mentettem meg, hogy ő el akarta venni az enyémet. Nem segíthetek rajta, nem tudok kérdéseire választ adni. Csak arról tudok beszélni, amit én érzek. Őszintén.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Okt. 02, 2016 9:07 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Éreztem, ahogy Harag megmoccan benne szavaim nyomán. Bár mondjuk elég volt rá nézni is, mert ahogy felkelt és közelebb jött, szinte sütött róla a dolog. Egyből felkeltem és határozottan álltam, hagytam, hogy beférkőzzön aurámba. Fenyegető tartása, idegessége azonban nem ragadt át rám. Nem azért, mert érzéketlen volnék jelen esetben, hanem mert elfogadtam azt, hogy szükségem van rá. Jelenleg fele olyan erős nem vagyok, mint régen voltam. Akkor nem zavartak gondolatok és emlékek, most viszont igen, és nem tudok belőlük előnyt kovácsolni... de ő igen. Nyugodt arccal fürkészem megfeszült, ideges arcát, miközben beszél hozzám és kérdését intézi.
Talán csak pár másodpercig hallgatok, mielőtt kinyitnám ajkaimat, s ezzel egy időben fel is emelem kezemet az oldalamról.
- Azért, mert a világom már így is romokban hever... - felelem halkan suttogva, mintha csak attól tartanék, hogy Háború, vagy a többi katona meghallja. Szavaimmal párhuzamosan megfogom nyakamnál a vékony inget, mely takar és lejjebb húzom, hogy látszódjon az átvállalt seb, legalább is a kuszán és kapkodva összetákolt kötés rajta. Azt akarom, hogy a férfi lássa.. hogy értse, mire gondolok. Hogy már nem egyszerűen csak Háború irányít. Lesütve pillantásom a patakra pillantok, mielőtt folytatnám. Fura ennyire őszintének lenni Asmodeussal, de kénytelen vagyok, ha válaszokat akarok.
- Csak te tudod elmondani, hogy mi történik velem. Azt mondtad, nem akarod, hogy féljek tőled és próbálkozom... de ez az ismeretlen épp úgy megrémít. Az, hogy nem értem, miért dühít a figyelmetlenséged. Hogy miért akartam annyi szenvedést és fájdalmat okozni annak az angyalnak, aki leszúrt téged és hogy úgy érzem, amit kapott, nem elég. Nagyon... - próbálom megfogalmazni, mi is az, amely bennem lappang jelenleg. - ...nyomasztó. - hangom egyáltalán nem magabiztos, de végig halk, tekintetem pedig zavaros és értetlen. Tudni akarom, mi ez és ha eltüntetni nem lehet, hát hogyan faragjam fegyverré, ahogy a férfi teszi.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Vas. Okt. 02, 2016 8:48 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Nevetése futótűzként éleszti fel bennem Haragot, hogy aztán felszökjön gerincem mentén és tarkómat elérve végigrázkódjon tőle egész létem. Energiái valamelyest érezhetők, de egy nagy nyelés segít őt visszaszorítani. Hitetlenül állok előtte, hogy neki a történtek után még van kedve nevetni, szégyenérzetem pedig fokára hág, kezeim, amivel magamat tisztítom megállnak a munkában. Némán, mozdulatlanul küzdök bensőmben Haraggal, hogy visszamenjen a helyére, végül egy jól irányzott balossal padlóra küldöm, s lábainál fogva vonszolom őt szobájába, hogy aztán az ajtót becsapva magam mögött rázárjam az ajtót. Nem leszek kevésbé ideges, de energiáira most semmi szükségem nincsen.
Hirtelen állok fel, felöltözni sincs időm, most az ideg beszél belőlem. Eddig azon törtem magam, hogy ne törjön felszínre az összes katyvasz, ami a fejemben éppen tombol, de a nőnek muszáj feszegetni a határokat. Azelőtt egyetlen kérdésemre nem válaszolt, mindig meghátrált, ha érzelmekről volt szó, most pedig engem faggat a sajátjaimról. Pofátlanságnak élem meg az egész helyzetet, szégyenemről nem is beszélve. Katonáim talán kellő távolságban vannak, még sem akarok vele kiabálni. Így megindulok felé, s mire két lépést teszek, már talpon is van, hogy farkasszemet nézzen velem.
- Mi lenne faggatózásod oka Háború?
Dühöm szinte megcsillan gesztenyebarna szemeimen. Erősen rászorítok, a most már véresen vizes anyagra, mit bal kezemben tartok. Arcom megfeszül, ahogy két fogsoromat összeszorítom, homlokom és nyakam mentén ereim kidudorodnak, izmaim megfeszülnek. A szavak pedig megindulnak, hangom megvető, s nem is próbálom visszafogni magam.
- Te nehezíted meg a dolgomat. Őszinte szavaimra erősnek hitt világod darabokra esne. Kérdezem hát, ha nem bírnál el velük, miért akarod tudni őket? -
Nem sokkal vagyok magasabb nála, most még is úgy érzem, fölé tornyosulok. Közel állok hozzá, sebzett mellkasom szinte érinti az övét és igyekszem egy kellemetlen, intimitást idéző sarokba szorítani őt. Bőszít, mennyire ellent mond már magának, mennyire nem tudja elviselni a tényt, hogy mindent a régi módszerek és viszonyok szerint akarok kezelni. Nem jártatom tovább a számat, mert őt ismerve biztosan ezt is kimagyarázza, elmásítja, végül rám keni az egészet. Ahogyan eddig minden alkalommal, ha rólunk esett szó. Fel nem tudom fogni milyen jogon kóstolgat engem, vagy próbálja kiszedni belőlem bármilyen döntésem és cselekedetem okát. Meg kellett volna elégednie azzal a válasszal, amit kapott és elengedni ezt az egészet.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Okt. 02, 2016 8:12 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Arrébb vonultam, hogy nagyjából megtisztogassam magamat, de nem vetkőztem le hozzá. Tegnap este nagyjából letisztálkodtam, bár szinte sóvárgok egy több órás fürdőért, amely kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Sajnos azonban ezt itt és most nem adhatom meg magamnak, hiába a víz. Sose engedhetem meg magamnak, hogy más démonok gyengének lássanak, tartok a következményektől. Asmodeus még is mellém jön, noha pár lépés még is elválaszt minket. Nem fér a fejembe a miért és mikor rá kérdezek, a válaszán halkan nevetnem kell, amit meg is teszek. Nem gúnyos, inkább csak értetlen és szórakozott.
- Soha nem hallottam még ennél diplomatikusabb választ a szádból... - mondom, miután abba hagytam a nevetést, immár ismét komoly pillantással nézve.
- De nem ezért tetted, nem igaz..? Amíg Iumentum él, Háború is lesz. Ha nem én, akkor más. Én is csak egy démonherceg vagyok a sok közül, Lucifer valószínűleg már másnap átruházta volna a hagyatékomat másra. Nem vagyok pótolhatatlan. ... És te még is testeddel védtél. - nem tudom, miért feszegetem annyira a témát.
Vagy hogy mit akarok tőle hallani... talán... csak általa akarom megérteni önmagamat is. Mert azokkal a változásokkal, amiket belém ültetett, saját magamnak is egy nagy kérdőjel vagyok. Megakartam érteni, miért dühít az, hogy láttam haldokolni. Hogy miért fájt a látvány, hogy miért éhezem angyalok vérére, hogy mi mardos, miközben figyelem sérüléseit, ahogy ápolja őket. Talán arcomra ki is ülhetnek gondolataim, nem figyelek most oda arra, hogy ezeket leplezzem. Az éjjel alig pihentem, kimerült vagyok, az oldalam sajog. Az eddig vízben pihent hideg kezem emelem a bordáimhoz, hogy hűtsem, s közben tovább gondolkodom.
Tudom, hogy általában magányos farkas vagyok, de elismerem, hogy vannak dolgok, amiket egyedül nem tudunk megtenni, és úgy érzem, a csatában történt dolgokkal nem fordulhatok Phelgorhoz, a többiek közt első, hű katonámhoz és tanácsadómhoz. Nem akarok egy szégyen lenni a szemében, azt akarom, hogy olyannak lásson, amilyen voltam. Erős, határozott és megtörhetetlen. Még ha az utóbbi időben látta is, mennyire szét voltam esve, az semmi ahhoz képest, amely az éjszaka után maradt bennem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Vas. Okt. 02, 2016 7:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Órákon keresztül némán baktatunk. Vágtázni egyikünknek sincsen ereje, de még így is dicsőséges csatát vívtunk. Semmilyen energiámmal nem akarom éreztetni embereimmel, hogy ez másképpen lenne, de még is érzem néhányukon a kételyt. Nem érthetik, miért vetettem magam egy gyilkos dárda irányába, ahogy azt sem, Ashtaroth miért vállalt be egy legalább akkora sérülést, mint amilyen most az én mellkasomon tátong. Percről percre jobb a helyzet, a monoton menetelés azonban nem tesz jót a fájdalom érzésének kizárásában. Érzékelem, ahogy Ash résen van, figyeli az eget, így én az előttem és mellettem elhaladó terepet vizslatom. A mi feladatunk azonnal észrevenni az ellent, amennyiben ismét rajtunk ütnének. Több emberemet nem hagyom lekaszabolni. Ők most itt mind dicső katonák, kik helyt álltak egy hatalmas túlerő ellen annak ellenére, hogy vezetőjük csúfosan porba hullt. Illetve majdnem, s ez Háborúnak köszönhető. Illetve mégsem... Neki biztosan nem, mert ő vesztemet akarja.
Talán két óra elteltével intek öklömmel a magasba, könyökömnél behajlítva karomat. Pihennünk kell, ha csak egy fél órát is, de ha most ilyen állapotban tovább haladunk, nem sok esélyünk marad a szárnyasokkal szemben. Elég egyértelmű üzenetet hagytam nekik a máglyával, biztosan bosszúra szomjaznak. Vissza kell térnünk a városba, annál inkább is a pokolba, hogy mindenki pihenhessen. Én sem tudnék most úgy harcolni, ahogyan az éjjel. Nem csak sérüléseim miatt, hanem a bennem örvénylő vihar szerű káosz is hátráltató tényező. Olyan szinten kavarognak bennem az érzelmek, mint még soha. Ezért sem néztem utunk során egyszer sem a nőre.
Segítek ismét tüzet rakni, igyekszem olyan takarásban elhelyezni az erre kijelölt helyet, hogy se a füst, se a fény ne segítsen a tollasoknak nyomunkra akadni. Ez beletelik pár percbe, végül egy nagyobb szikla mögötti részre esik a választásom, ami néhány fával van takarásban. A lombok felfoghatják a füst nagy részét, így az égből nem annyira szembetűnő. Viszont szükséges, mert sérülten, hiába nincsen fog vacogtató hideg, katonáim csontjai remegnek. Amúgy is a pokol melegéhez vannak szokva. A meleg segít majd nekik a regenerálódásban. Nem tervezem, hogy sokáig maradnánk.
Mocskosnak érzem magam, saját véremtől, mert számomra mellkasomon lévő seb a szégyen jelképe. Ezért úgy döntök, a közeli folyóhoz térve, kissé eltávolodva embereimtől és a nőtől is, megtisztítom magam és kötést cserélek. Egy szütyővel indulok el, de mivel nem figyeltem, hogy a nő is elvonult - pedig jellemző rá -, megpillantom alakját a folyó mellett guggolva. Energiáim így is elég kuszák, ahogyan gondolataim is, ezért kitűzött célomat nem másítom meg csak azért, mert a nő is ott van. Tudnom kell kezelni a helyzetet. Talán van akkora szerencsém, hogy nem szól hozzám.
Tőle pár méterre ereszkedem térdre, s vértemtől, melynek mindkét oldalán lyuk tátong, azonnal megszabadulok, szinte letépem magamról. Ezt bőringem követi, melyen szintén lukak utalnak a tegnap éjszakára, hamar kibújok belőle. Kötésemet is türelmetlenül igyekszem leoldani sebhelyem környékéről, végül mikor a nő megszólal, kérdést tesz fel, pőre felső testem és a mellkasomon éktelenkedő seb szabadon nyújt látványt számára, mitől kissé védtelennek érzem magam, de ennek jelét nem mutatom.
Nem válaszolok azonnal. Egy viszonylag tiszta anyagot engedek a folyó jéghideg vízébe, majd saját véremet kezdem törölgetni magamról, de nem csak sebem környékéről, hanem egész felsőtestemről. Még az angyalok vére is szennyezi testem, s nem elég méltók rá, hogy tovább viseljem. Igyekszem fájdalmamnak, amit a seb tisztítása okoz, nem hangot, vagy fizikai jelet tulajdonítani. Nem láthat többé ilyen gyengének Ashtaroth. Érzelmileg mások vagyunk, ha számára érezni gyengeség, attól én még nem leszek az. Amitől kiakadtam, az az, hogy fizikailag látott gyengének. Majdnem, hogy halottnak. És nem tudom, hogy milyen érzést váltott ez ki belőle. Elégedettséggel töltötte-e el, vagy aggódott, vagy... Nem tudom.
- Háború egy Lovas. Nem veszhetett oda. Szükség van rá a közelgő harcokban. -
Válaszolom végül, jobb ötlet híján. Nem mondhatom el neki, valójában milyen érzések vezéreltek, vagy azt, hogy rettegtem tőle, hogy meghal. Hogy valószínűleg sosem lennék a régi, ha ő eltávozna... Hogy most már nincs is ennél nagyobb félelmem. Vagy, hogy megszerettem. Ezek csak az elmémben létezhetnek.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Okt. 02, 2016 7:15 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
A férfi reakciói nem töltenek el meglepettséggel. Háború pontosan ezt várja el tőle: szégyellje magát, amiért nem az ösztönök és a taktika, hanem az érzelmek vezérlik. De én... fogalmam sincs, hogy mit érzek, tekintve, hogy soha nem volt tapasztalatom ilyesmiben. Még is, ahogy nézem eltorzult, dühös arcát, kellemetlen érzés mar belém. Talán hagynom kellett volna meghalni..? Sok harcos inkább meghal, mint hogy a vereség szégyenével éljen tovább. Nem tudom, mi jár a férfi fejében és már azt sem, hogy az enyémben mi van épp. Olyan, mintha mind a ketten egymásnak kuszáltuk volna össze a szálakat. Egyértelmű volt, hogy zavarja mindaz, ami történt, főleg, hogy az előbb ő is ostobaságnak mondta a tettét. Közli azt is, hogy nem tartozok neki, én pedig arra gondolok, talán a sebe miatt gondolja. Automatikusan oda nyúlok a mellkasonhoz, melyen ugyan olyan sérülés gyógyulgat, mint rajta. Figyeltem, hogy tépi ki a földből a lándzsa végét, amint meglehetett érezni az égő hús szúrós szagát, és azt is végig követtem pillantásommal, ahogy a tűzre hajítja. Némaságba burkolóztam.
Amint kijelentette, hogy indulunk vissza, magam is elkezdtem összekészülni. Páncélzatom, kardom Iumentumra erősítettem, aztán elnyomva a meglévő sebek fájdalmát, kifejezéstelen arccal szálltam fel a hatalmas csatamén hátára. Nem értettem, mi a franc van velem. Csatáztunk és győztünk, a hangulatom még is olyan volt, mintha csak elvesztettük volna. Soha életemben nem fordult még velem elő az, hogy egy nyertes harc után ne legyek elégedett.. És most még is ezt éreztem. Törött bordámba azonnal bele nyílalt a fájdalom, ahogy elindultam a hátasommal. Szinte minden egyes mozdulattal, mintha egy tőrt forgattak volna meg az oldalamban, de zárt ajkakkal, összeszorított fogakkal tűrtem. Sápadtan léptettem elől Asmodeus mellett, s vezettük vissza csapatát a város felé. Szemeim közben a tájat fürkészték, főleg az eget, mintha csak egy újabb támadásra számítanék. Nagyon reméltem, hogy ezúttal inkább elkerülnek minket, hiszen nem kis csatán vagyunk túl. Egy erős túlerővel szemben kerekedtünk felül és ez azért nem semmi. Minden katona megérdemli, hogy büszkén és újabb megmérettetés nélkül térhessen visszapihenni.
De nem én. Az őrjáratomat megzavarták és ez jelzi is, hogy mennyire szükséges... Fontosabb, mint bármi jelenleg. Ez azt jelenti, hogy nem lesz időm pihenni.. vagy legalább is nem sokat, talán éppen annyi, hogy összeszedjem az eliteket. A gondolattól egyáltalán nem repesek, sötét pillantással halkan sóhajtok is egyet.
Órák telnek el. Nem haladunk gyorsan, tekintve, hogy sok a sérült -minket is bele véve. A tegnap estén gondolkodtam és egyszerűen nem bírtam továbblendülni azon, hogy miért történt az, ami történt. A férfi arca még mindig lelki szemeim előtt lebegett, mikor leszúrták, fülemben pedig még mindig visszhangzik a dühödt, fájdalmas ordításom.
Oldalam szúrása zökkent ki a gondolatokból. Testem kezd fáradni ennyi sebbel, ennyi lovaglás után, de szerencsére a többiek is úgy gondolják, hogy most már ideje pihenni. Amint keresünk egy félre eső, jól védhető helyet, leszállok Iumentumról, majd lenyergelem. Szinte egy napja nem volt szabadon, így lenyergelem, majd figyelem, hogyan sétál el végre elégedetten. Nem lehet túl sokat így, de most megérdemli, szóval amíg letáborozunk, végig pillantok Asmodeuson és a többieken, majd kissé arrébb vonulok a közelben futó patakhoz, hogy megmossam kezeimet és arcomat. Mindig is más voltam. Amíg ő népszerű volt katonái között és idejét töltötte velük, én inkább csak irányítottam a sajátjaimat, majd egyedül maradtam. Akár csak most.
Legalább is úgy hittem, de végül meghallottam a lépteket, s a démonherceg is megjelent, talán hogy szomját oltsa. Letérdeltem a víz mellé, aztán a sarkamra ülve figyeltem, a férfit.
- Tulajdonképpen... - szólalok meg halkan, kissé tartva attól, hogy veszélyes vizekre tévedek - Miért mentettél meg?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Vas. Okt. 02, 2016 5:43 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Gondolataimból a nő jelenléte zökkent ki, s amint meghallom hangját, megfeszülnek izmait, ami mellkasom tájékán fájdalmat okoz. Arcom el is torzul, de nem csak a fájdalom miatt. Szavai valamelyest megérintenek, nem is számítottam rájuk, de nem tudom őket hová tenni. Ellenérzést vált ki belőlem, hogy lekötelezve érzi magát. Nem akarom, hogy adósom legyen, nem ezért tettem, amit tettem. Most már ostobaságnak érzem, hogy megmentettem, de főként azért, mert megtenném ismét. Újra és újra, míg oda nem veszek. Ez pedig dühít, Harag felébred bennem. Mióta magamhoz tértem ez az első alkalom, hogy valamelyikőjük kidugja fejét kis rejtekéből. Eddig csak némán hallgattak, figyeltek gondolataimra, egyéb érzéseimre.
- Valóban ostoba tett volt. -
Jegyzem meg egy undorodó grimasz kíséretében. Fogalmam sincs, mi játszódik le most bennem, vagy miért viselkedek így. Talán gyengének érzem magam, de nem a nő miatt. Ami történt, bármelyik csata közben előfordulhatott volna. Hibáztatni akarok valakit, de csak Ashtaroth-ot tudnám, aminek realitás kevés lenne. Zavarodott vagyok, nem tudom kibogozni érzéseimet, mert ha be kellene látnom, mit érzek iránta, végem lenne. És rögtön ellent is mondanék annak az ígéretnek, mit napokkal ezelőtt neki tettem. Én is akarnám, hogy minden a régi lehessen. De rengeteg kérdésemre csak kétes választ tudnék adni magamnak. Azelőtt is segítségére siettem volna? Igen. Ennyire gyorsan? Valószínűleg igen. Közé és a harcos angyal közé ugrottam volna? Minden bizonnyal. Ugyan ezek az érzések játszottak volna közre? Kizárt.
Oldalra tekintve, a szag irányába, legyőzött harcosok tetemei kapnak lángra, s a szél hamar elhozza felénk a füstöt és minden mást is, ami emberi hús égéséről adhat tanúbizonyságot. Aztán seregem megmaradt tagjaira nézek, kik elhullt társaikat már lovaikra erősítették. Vissza akarok térni a városba, de leginkább a pokolba. Jezebeth szavai jutnak eszembe a nőről, s ha továbbra sem adok neki igazat a köztünk elhangzottakkal kapcsolatban, most már hatással vannak rám.
- Nem tartozol semmivel, Háború. Ezt jól jegyezd meg. -
Mondom a nőnek, miközben a még földbe fúródott, véres dárdára pillantok. Egyetlen, erős mozdulattal kirántom a földből, mintha az elmúlt éjszaka emlékeitől próbálnék megszabadulni. A nőt magára hagyva sétálok az emberi máglya tüzéhez, s egy mérges, indulatos mozdulattal vetem bele a dárdát. Nem segít semmissé tenni tettemet, melyért láthatóan szégyellem magam, de nálam szokás nem csak lélekben, de a fizikális síkon is, rituálészerűen elengedni azt, ami nyomaszt. Segít a feldolgozásban.
Amint elindulok visszafelé, hangosan elkiáltom magam.
- Indulunk vissza! -
Seregem azonnal mozgolódni kezd. Utam közben, mit lovamig teszek meg, elsétálok a nő mellett, de se nem szólalok meg, se nem nézek rá. Mintha őt hibáztatnám azokért az érzésekért, mik kialakultak bennem. Ez már nem puszta vágyakozásról szól, annál mélyebb.. Törődök vele. Vagy még annál is több, de ha csak eszembe jut ez az eshetőség, Harag apró lángnyelvekhez hasonlóan szabadít fel némi energiát belőlem. Gondolom Ashtaroth velünk tart, bár nem figyelem, mit tesz, csak arra koncentrálok, hogy büszkeséggel legyek képes felülni lovamra. Nem látszódhat rajtam fájdalom, vagy a vereség szégyene, ami tegnap éjjel ért. Mielőtt fellépnék a lóra, összeszorítom két fogsorom, de végül is probléma és bármilyen külső fájdalmas jel nélkül, Herceghez méltóan tudok felülni rá. Elindulok seregemmel, s valószínűleg Ashtaroth-al, ki az erdőből, vissza a város felé.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Okt. 02, 2016 11:57 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Sosem szoktam mélyen aludni, ha alszom. Annyira paranoiás vagyok, hogy általában a legkisebb zajra is azonnal pattanni tudok harcra készen. Csak akkor tudok igazán mélyen aludni, mikor tudom, hogy Phelgor ügyel rám a szobában, vagy a szálláson - ő benne eléggé megbízom ahhoz, hogy elengedjem magam. Nem sokszor volt szükségem arra, hogy ezt a felügyeletet igényeljem, de előfordult már, hogy annyit dolgoztam, hogy egy sima alvás nem lett volna elég pihentető. Most is, a nap kissé megsüti arcom, de nem az ébreszt fel. A levelek finom surrogása a földön elég ahhoz, hogy résnyire nyissam a szemeim és megnézzem, ki mozgolódik körülöttem. Látom felkelni Asmodeust, mire kicsit megkönnyebbülök... Ezek szerint jobban van, olyannyira, hogy már fel is tud állni. Egy kicsit még visszacsukom szemeim, de aludni már nem fogok, csak relaxálni. A gyógyulásomra koncentrálok, mert sejtem, lassan visszaindulunk a városba.
Legalább is az, hogy herceg felkelt, erre enged következtetni. A katonák sürgölődni kezdenek, így azt gondolom, jobb lesz feltápászkodni. Kinyitom szemeim, megnézem sérüléseim a kötések alatt. Még nem gyógyultak be teljesen, de már nem gátolnak sem mozgásban, sem lovaglásban. Felkelek a földről és eltéve kardomat körbe pillantva figyelem, ahogy a többiek elkezdik a tetemeket pakolni, tekintetem megakad Asmodeuson, ahogy ott áll. Halkan szusszanva nézem határozott alakját, majd végül lassan elindulok és mellé lépek. Sok dolog kavarog bennem. Mintha vágyat éreznék arra, hogy megérintsem vállát, ellenőrizzem, tényleg rendben van-e, de visszafogom magam.
- Erősítésként jöttél. Harcoltál az oldalamon, erősebbé tettél. Az életedet adtad volna értem. - mondom, miközben a véres lándzsára pillantok. Ismét felrémlik az a pillanat, amikor a férfi fölém görnyed a lándzsára dőlve. A haragom kicsit most is feléled, kezem ökölbe szorul és az angyalra pillantok, amelyet épp most visznek el. Aki miatt történt ez az egész. Úgy érzem, olthatatlan bosszúszomjat ébresztett bennem ezek felé a lények felé, pedig alapjáraton mindig is semleges voltam.
- Felelőtlen tett volt. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki... Hiszen én megakartalak ölni. De legyen bármi is az indokod, örökre az adósod vagyok. - mondom kihangsúlyozva az időhatározót, majd megemelve a pillantásomat a férfire tekintek. - Köszönöm. - mondom őszinte pillantással. Tényleg hálás vagyok a tettéért, még ha úgy is vélem, hogy ostobaságot követett el... Mert akkor, abban a pillanatban nem harcos volt, hanem... valami más, és a háborúkat a harcosok élik túl... Nekem viszont -fájdalmas beismernem, vagy sem,- szükségem van rá. - Ha gondolod, még pihenhetünk kicsit, mielőtt visszaindulunk. - mondom, majd sóhajtva a fák közé pillantok. - Egy felderítő egység már nem elég arra az útra, amelyet elterveztem. Több katonát kell magammal vinnem. - gondolkodom hangosan, tervezgetve a következő lépéseket.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Vas. Okt. 02, 2016 9:48 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Egész éjjel nem nyitom ki szemeimet, de ahogy gyógyulásom megindul, óráról órára jobb lesz az állapotom, végül az éjszaka közepére légzésem egyenletessé, nyugodttá válik, én pedig végre nem lázálmok közepette küzdök az életemért, hanem vére tudok pihenni is. Katonáim mindenben hallgatnak Háborúra, mert inkább lovagoljak én vissza a városba, mintsem, hogy hallott testemet kelljen visszaszállítaniuk. Feszültség érezhető köztük, nagyon régen nem láttak már ilyen állapotban és maguk sem tudják, mi lenne most a helyes, vagy mit kellene tenniük. Őrszemek nem messze tőlem figyelik testemet, de az még sohasem hagyott engem cserben. Harag és Kéj pedig hiába feszültek, egymással szemben ülnek, mindkét kezükkel fogva a másikét, s lehunyt szemmel démoni nyelven kántálnak. Ráolvasásokkal segítik a gyógyulásomat. Csak ilyenkor létezik köztük összhang, egyébként általában a másik rovására cselekednek.
Mikor a tűz már csak pislákol, s a nap első sugarai melengetik meg arcomat, kinyílnak szemeim. Sebem még nem teljesen gyógyult, de a fájdalom szinte már elenyésző, s ahogy óvatosan felülök, a légzéssel sincsenek problémáim. Körbenézve először Ashtaroth fának dőlő, pihenő képét látom meg. Valami rémlik abból, ahogyan sebesülésem egy részét magára vállalta, minden bizonnyal ezért vagyok még életben. Hangulatom talán emiatt, vagy a lázálmok miatt, vagy úgy mindentől egyszerre elég komorrá válik, ahogy feltápászkodok a tűz mellől, lehetőleg minél halkabban, hogy a nő tudjon pihenni.
Pár lépést követően katonáim igyekeznek hozzám, hogy létem felől érdeklődnek, de ha már gond nélkül állni tudok, sejthetik, hogy megmaradok. Körbenézve annyi hallott test vesz minket körül, aminek látványa nem borzaszt el, de valamiért még is zavar. Utasítom őket, hogy az angyalok tetemeit hordják össze tőlünk legalább háromszáz méterre, az erdő melletti tisztásra, majd ha az összes már máglya kész, gyújtsák meg őket. Égjenek démoni tűzben, hogy lelkük ne kapjon bebocsátást a mennyországba. A mieink testét lóháton visszaviszik majd a Pokolba, ott esnek majd át a megfelelő rituálén.
Ezt követően, ahogy Ash még mindig pihen, arra a helyre sétálok, ahol a dárda keresztüldöfött. A fegyver még mindig, ugyan abban a pózban áll ki a földből, ahogy azt az angyal beledöfte, illetve belém. Rengeteg vér a dárdán, illetve körülötte mindenhol, s ezer közül is felismerném saját vérem alvadt szagát. Egyetlen katonám sem zavar, ezért az emlékképek rohamoznak. Tisztán emlékszem, ahogy már lépésekkel a balesetem megtörténte előtt tudtam, mi fog következni, én még is rohantam tovább és beléptem a harcos angyal és Háború teste közé. A dárda átvágta húsomat, csontjaimat és belső szerveimet is, ezek hatására útja annyira módosult, hogy vége Ash mellett fúródott a puha, vér áztatta földbe.
Onnantól a képek homályosak, nem tudom pontosan felidézni, mi történt és hogyan kerültem a tábortűz mellé. Ash ordításának hangját még fel tudom idézni, de utána, még mielőtt elvesztettem volna eszméletem, nem emlékszem már semmire. Arra azonban tisztán, mit álmaimban láttam. Élénken él bennem, amint saját tükörképem nevet rajtam s gúnyol, amiért Ashtaroth-ért akár az életemet is adtam volna, miközben alig telt el pár nap azóta, hogy meg akart engem ölni. Már csata közben is zavart valamelyest, hogy ennyire gyorsan, mindent hátrahagyva segítségére siettem, ám önmagam feláldozása már egy nyomasztóbb témának tűnt. Ez már nem csak bajtársiasságra utal, érzelmeim azonban nem tiszták, nem tudom őket értelmezni. Tettem neki egy ígéretet, ezért talán gondolkodni sem érdemes mindezen. De vannak tények, amiket nem tudok túl sokáig tagadni. Beismernem még is felesleges, mert ha tudat alatt tisztában vagyok vele, akkor ennyi elég kell legyen. Mert a nőnek sosem mondhatom el.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Vas. Okt. 02, 2016 1:04 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Amíg ellátom sebeimet, van időm gondolkodni. Elég tompa vagyok még, de a gondolataim olyan hevesen cikáznak, mint még soha. Az angyal vére még mindig kezemen van, s ott is fogom még hagyni egy kis ideig. Elmémben újra és újra lejátszódik az, ahogy a férfi közénk veti magát. Inkább a saját életét áldozta volna fel, pedig megakartam ölni. De már előtte is... ő jött felmentőseregnek. Az egész annyira... képtelenül hangzik. Arra gondolok, hogy fordítva hogyan történt volna. Nem tudom megmondani. Háború hagyta volna meghalni... Mert szerinte az erős él, a gyenge elbukik. De nem tudtam ott hagyni, nem tudtam csak úgy nézni, ahogy eltávozik. Magamra kapva valamit már indultam is vissza. Az egyik katonája lépett elém, bár kissé tartottam attól, hogy mit fog mondani. végül egy kissé megnyugodtam, mikor azt mondta, Asmodeus él.

- Nem. A város vágtával is három és fél óra, de vele léptetni is nehéz lenne. Nem teszem ki magunkat egy újabb rajtaütés veszélyének, amíg ilyen állapotban van. Válassz ki magad mellé valakit őrszemnek az éjszakára. Akkor indulunk, ha herceged összeszedte magát, legyen az holnap, vagy azután. - adom ki a parancsot, aztán a tűzhöz és a démonherceghez lépve kényelembe helyezem magam a földön. A lángokon átpillantva figyelem az eszméletlen démont. Pihennem kellene, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Felállok és járkálok, noha testem fájdalmasan könyörög azért, hogy inkább üljek, vagy feküdjek. Órákon át nem adom meg neki ezt a jutalmat, egyszerűen képtelen lennék egy helyben maradni. Néha rá néztem a sebére, mikor átvérzett, lecseréltem a kötést, ez az első alkalom, hogy valaki máson segítek. Próbálom arra fogni, hogy csak azért teszem mindezt, mert a mai nappal a férfi adósa lettem. De valahogy azt is tudom, hogy ez nem igaz... legalább is nem teljesen.
Egy újabb fadarabot teszek a tűzre, hogy táplálja a lángokat, majd alig egy karnyújtásnyira ismét leülök felhúzott térdekkel a herceg mellé, hátamat a mellettünk lévő fának támasztva. Őrizni akarom, így egyik kezemben a kardomat markolom, másik az ölemben pihen. A testem könyörög a pihenésért, már annyira kimerült, hogy a fájdalmat is csak bizsergésnek érzem. Aztán egy-két óra után a kellemes csend és az őrök nyugalma győzedelmeskedik. Neki döntöm fejemet a fának, majd halkan sóhajtva behunyom szemeimet.
Csak egy kicsit pihenek, hogy reggel erősebben keljek.
A gondolat jól hangzik, de majd meglátjuk, mennyi pihenés lesz ebből, vagy mennyire nyerem majd vissza tőle az erőmet.
Ha az éjszaka folyamán nem történik, nem riaszt, nem kelt fel semmi, akkor legközelebb már csak hajnalban nyitom ki szemeimet.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szomb. Okt. 01, 2016 10:54 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

A fájdalom dübörgő adrenalinként száguld végig testemen, izmaim kizárólag azért nem feszülnek meg, mert mintha a drog hatása elmúlt volna: Hirtelen leeresztek, fáradtnak érzem magam, így a rúdon csak egy beakadt csont tartja a testem, hogy ne csússzak végig rajta. Szemeimet lehunyom, vér ömlik a számból folyamatosan. Semmilyen gondolat nem járja át testem, tudatom kiürül és csak a monoton, üvöltő fájdalom marad bennem. Az a fajta, amivel akkor találkozik egy démon, mikor Lucifer kínzókamrájában van kikötözve. A nem kellemes fajta. Most sem Kéj, sem Harag nem üzen semmit. Magam vagyok, de eszméletemet nem vesztem el. Csak akkor jövök rá, hogy a nő ordított és felkelt előlem, mikor már percekkel később az előttem húzódó föld képe már elmémbe égett.
Hangom akkor sem hallatom, mikor erős karok ragadnak meg, s emelnek meg, miután megtörik hátam mögött a dárda nyelét.
Nagy adag vért köpök ismét magam elé, mikor harmadjára végre leemelnek a tüdőmbe fúródott dárdáról. Tűz melegét érzem, mikor a hátamra fektetnek. Szemeim még mindig nyitva, még csak pislogni sem tudok, csak hörgő, erőszakosan élni akaró lélegzetvételeimből lehet tudni, hogy még élek. A katonáim között uralkodó néma, halálos csend arról árulkodik, hogy már nem szánnak nekem sokat. Pedig voltam már ennél szarabb helyzetben is.
Ashtaroth hangját tisztán hallom, ám szavai nem jutnak el hozzám. Ha érteném sem tudnék reagálni, mert minden egyes lélegzetvétellel vér zubog mellkasomból nyalócsövembe és orrjárataimba, igyekszem nem megfulladni, de ez görcsös, rázkódó lélegzetvételekkel jár, szinte remegek a földön, mire testemet helyezték.
Nem érzem, ahogy kezét mellkasomra teszi, amit viszont tesz vele, már jól ismerem. Először a fájdalom erősebb, a lélegzetvétel nehezebb, azonban ahogy halad előre a módszerrel, mintha már nem minden beszívott levegő bugyogna vér formájában vissza, egyre több oxigén lepi el már kevésbé sérült tüdőmet. Háború távolodik tőlem és ez az utolsó dolog, amit érzékelek, mielőtt elveszítem az eszméletemet.
Egy katonám siet Ashtaroth elé, ahogy jön a tábortűz felé. Arckifejezése nem árulkodik semmi jóról.
- Hercegünk életben van. Elég erős, hogy elérjük vele a várost. -
Közli tiszteletteljesen Háborúval, majd visszasétál testemhez, hogy több másik katona segítségével feltegyenek lovamra. Ha Háború másként dönt, nem akar így utazni, természetesen engedelmeskednek neki.
Közben lázálom keríti hatalmába tudatomat. Rengeteg kép villan fel, miket nem is feltétlenül tudok értelmezni, csak úgy, mint rendes álmaimban. Az összevisszaság után hirtelen éles lesz a kép, s az az érzés járja át testemet, mit akkor éreztem, mikor épp csak felriadtam kusza álmaim mezejéről és meg kellett védenem magam Ashtaroth szándékaitól.
Aztán egyedül állok, pőrén a pokol pusztaságának közepén. Előttem egy ódon, piszkos tükör áll, miben magamat látom. Értetlenül vizsgálom magam, mígnem tükröződött alakom fel nem ordít. Mintha be lenne zárva valahova, egy másik világba és ki akarna törni onnan. Ordítását követően engem szid, amiért megmentettem valakit, ki életemre tört, mindezt azért, mert megszerettem. Némán figyelem őt, hangot nem tudok hallatni, végül csendjét az okozza, hogy a tüdőmből feltörő vér beteríti az egész tükröt.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Okt. 01, 2016 10:15 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
+18
Voltam már dühös. Akadtam ki dolgokra, főleg amikor kudarcot vallottak katonáim, szolgáim, vagy én magam. De még is... ha az évezredek alatti haragomat összegyűjtenénk és összeszámolnánk erejét, közel sem volna akkora, mint az, amit most érzek.
Alig tisztult ki a látásom, az angyal már le is szúrt volna, de megjelent Ő, hogy saját testével védjen. A dárda mellém szúródik a földbe, én pedig elkerekedett szemekkel nézem, ahogy teste eltakarja az eget előlem. Vére arcomra cseppen, s amint az első csepp elér, azon kapom magamat, hogy torkom szakadtából ordítok. Energiáim elviselhetetlen mértéket öltenek, szemeim befeketednek, haloványan meglátszódik az emberi külső alatt a démoni énem. Olyasféle szikrák jelennek meg a környéken, amelyeket Harag és Háború egymásnak feszülése szokott okozni. Fekete szemeimet az angyalra szegeztem. Szerencsére nem halt meg... de most az fogja kívánni, bárcsak Asmodeus kése végzett volna vele.
Kigördültem a férfi alól, aztán pár lépéssel az angyal mellett termettem. Elkaptam a torkát és egy kissé felemelve a földhöz vágtam. Ezután szinte a mellkasára ültem, két kezemmel megfogva fejét hüvelykjeimmel nyomtam be szemeit. Ordítása zene volt füleimnek, de nem gondolta komolyan, hogy itt vége is van? Neeem. Nem érdemel olyan könnyű halált. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy fájjon neki. Kezével az enyém után nyúlt, hát megragadva egy mozdulattal ki is törtem neki, csontja átszúrva bőrét indította meg vérét és könnyeit. Láttam, hogy lassan eszméletét is veszti, így jobbnak láttam befejezni a játékot. Megragadva alsó állkapcsát egy határozott mozdulattal letéptem fejéről. Zilálva figyeltem, ahogy önnönvérében fuldoklik, kisebb nagyobb vérbuborékokat öklendez fel. Figyeltem a szenvedését, amíg ki nem múlt. A halála nem töltött el elégedettséggel. Ahogy Asmodeusra pillantottam, úgy éreztem, jelenleg semmi sem tudna a kedvemre tenni. Katonái éppen óvatosan hátára fektették, a lándzsa hosszabbik végét letörve. Tajtékzó dühhel indultam el felé, szinte azt lehetett volna gondolni, hogy megölni indulok őt is. Oda léptem mellé, azonnal végig mérve őt.
- Te idióta!! Még is mit képzeltél, mit csinálsz?! Agyatlan, két balkezes hülye!! Meg ne merj halni, érted?! - kiáltottam rá még mindig zilálva, aztán kihúztam a sebből a lándzsa végét. - Még rengeteg csatát meg kell vívnunk. - veszek vissza a hangomból, kezemet a sebre teszem. Dühös vagyok. Rá, magamra, az angyalra, s leginkább ez látszik rajtam, ám szemeimbe kiül az aggodalom. Nem tudom, mikor kezdtem el így aggódni a férfiért. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogom őt látni és most a gondolat, hogy talán soha nem fogom energiáit érezni, vagy arcát látni, megijesztett. Ismét összezavart voltam. Démoni szavakkal varázsoltam. Az okkult mágia nem jó gyógyításra, legalább is úgy nem, ahogy általánosan gyógyításra gondolunk. De arra jó, hogy áttegyünk másokra valamit. Jelen esetben ezt a sebet, vagy legalább is a felét Asmodeusról rám. A seb annyira nőtt csak be, hogy ne legyen halálos, bár így is vérzett, s immár én is. A testem kezdte a fájdalmat nehezen viselni, de nem érdekelt. Biztonságban akartam tudni, ha pedig ehhez egy újabb erős sérülés kell, akkor magamra vállalom.
- Lássátok el... - pihegtem kifulladva, amint elégnek találtam az átvételt, aztán arrébb vánszorogtam, hogy én a magam sebeit lássam el valami félreeső helyen. Sose szerettem, ha mások látnak el, vagy ha gyengének látnak, szóval sérüléseimet mindig én láttam el, amiket pedig nem értem el, azokat Phelgor segített gyógyítani.

Iumentumot hívva a többi ló, amelyekkel érkeztünk, ösztönösen követték. A lovakban megvan a csordaszellem, együtt mennek mindenhova. Így aztán az egyik nyeregtáskából kivéve a nekem kellő dolgokat eltűntem egy kicsit az éjszaka sötétjében mindenki szeme elől. Miután arrébb vonultam, kellett vagy fél óra, hogy arra is összeszedjem magam, hogy a páncélt levessem. Egész testem vérben úszott, s a gyengeség is elkapott. Erőt véve magamon bekötöztem sebeimet, amennyire lehet, megtisztítottam magam, majd visszamentem az immár tábortűz mellé fektetett hadúrhoz. Látnom kellett, hogy jól van-e.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szomb. Okt. 01, 2016 9:18 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Nevetek a nő szavain. Ez biztosan egyfajta köszönet volt, burkolt formában, mert biztosan nem mondaná ki. Beleveti magát a harcba, én sem teszek másként. A gyilkolás számunkra élvezet. Várom is a közelgő háborút bár tény és való, nem örülök a tárgyalási időszaknak. Még ha a végén az összeset is a Pokolba küldjük, elkárhozott lelkekként, az oda vezető út nincs ínyemre. De ezt a döntést sem én hozom meg, Nagyurunkra bízom. Minden esetre a csata része izgat a legjobban. Alig várom, hogy megtizedeljük az undorító angyalok. Mindet ki kellene irtani.
Én is elveszítem az időérzékemet, nem is érdekel, mennyi az idő, vagy mióta tart már a harc. Testem nekem is fárad egy idő után, de a közös energiák hajtanak tovább, mint valami drog, hiába az esetleges fáradtság. Figyelem seregem tagjait. Ha a pokol egész hadseregét nézem, mi vagyunk vagyunk azok az őrült harcosok, akikre a szükség van, félelem nélkül vetik magukat az ellenség tömegének közepére. Öngyilkos jelölt mániákusokként, teljes erőbedobással zavarunk meg tanult és gyakorlott alakzatokat és verjük szét az esetleges taktikai megmozdulásokat. Erre képezem ki minden emberemet, s más Hercegekkel ellentétben saját magam edzem őket és tanítok meg nekik olyan fogásokat, amiket az évezredek alatt volt szerencsém elsajátítani. Harag pedig kitűnő társ ebben.
Kezd lemenni a nap, mikor is azon kapom magam, hogy a csata hevében nem is néztem rá Háborúra már egy jó ideje. Energiáit töretlenül érzékelem, de testi valója nem jött velem szemben. Épp egy halott angyal nyakából húzom ki egyik tőrömet és egyetlen pillanatra megállok, hogy körülnézzek. Egy harcosom és egy angyal között átnézve, a domblejtő alján, szemeim előtt játszódik le a jelenet, ahogy Ashtaroth-t megfejelik és szédülten a földre kerül.
Ösztönösen cselekszem. Az előttem állókat harc közben lököm félre, mit sem törődve egyikkel sem. Szívem ismét a torkomban dobog és rohanni kezdek feléjük. A nő még fel sem emelte fejét, hogy észrevegye, mi történik, én pedig csak félúton járok, mikor az angyal kezébe kap egy testből kirántott dárdát. Az én egyik katonám halott testéből ráadásul, fegyvereinket ezer közül is felismerem. A dárdákat azután vetettem be seregemen belül, mikor Lucifer visszafogadott kegyeibe. Jó kezekben halálos tud lenni.
Sok minden lepereg előttem, mert az első mozdulatnál tudom, mi fog történni. Szinte lelassul előttem az egész. Mire közéjük tudok lépni, a dárda megkezdi gyilkos útján, karom pedig nem mozdul elég gyorsan ahhoz, hogy el tudjam ütni a közelünkből. Ennek ellenére lépek, karomat lendítem tőrömmel és abban a pillanatban, hogy kezem ereszt a tőr szorításán, hogy rövid íves pályán célt érjen, a dárda bordáim közé fúródik, majd mikor a tőr felszántja az angyal mellkasát és szívét, a dárda mellkasomon távozik. Cége a nő mellett nem sokkal fúródik a földbe, megtartva így testemet nyele mentén, az angyal vagy hallottan, vagy sebesülten ér földet. Ajkaim szétnyílnak és tüdőmből nagyobb adag vért öklendezek föl, mely a nőre fröccsenve távozik.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Okt. 01, 2016 8:33 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
+18
A levegő megtelt a vér szagával és a Halál hangjával. Sosem tudtam ennél kellemesebb melódiát elképzelni. Határozottan lépve haladok és keresek az egyre gyűlő hullák között egyetlen egyet. Közben meglátom Asmodeust is, bár nem nézhetem sokáig, mert egy angyal oldalról már felém is rohan. Felemelem a kardom, hogy levágjam, ha elég közel ér, de még mielőtt elérne, összeesik. Az eldőlő test mögött a férfi szálkás alakja jelenik meg, amely már most vérben fürdik. Elneveti magát, rám vigyorog én pedig egy fél mosollyal haladok el mellette.
- Még kell jó néhány, hogy beérjél.. Én már órák óta ezt csinálom. - felelem egy pimasz mosollyal az ajkaimon. Oldalamról leoldom a kötést, mert most csak akadályozna. Türelmetlenül, gyors és halálos mozdulatokkal ölöm le az angyalokat, akik elém kerülnek. Szem elől tévesztem Asmodeust, de amíg érzem energiáit, hallom kiáltását, nem is keresem igazán. Erőink egyesülve hullámzó örvényként kaszabolják az ellent. És akkor végre meglátom a kardom.
Egy pillanatra meg is állok, majd sietős léptekkel elindulok felé. Egy angyal utamat állja, mire a rövid kardot, amely eddig kezemben volt, egyenesen jobb szemébe állítom, majd ugyan azon a lejtőn, melyen magam is legurultam, lelököm. Ezután oda lépek a már órák óta halott szárnyashoz, lehajolva megfogom kardom markolatát, s szinte kiráz a hideg, annyira jó érzés visszakapni. Egyik lábammal a tetem vállára lépek, majd kihúzom a pengét belőle. A koponya némi váladékkal, ropogva adja vissza jogos tulajdonosának a tárgyat. Két kezemmel megragadva függőlegesen orrom elé emelem. A sokak számára ismerős suttogó démonhangom a szintén sokak számára ismerős igét leheli a harcosok fülébe: pallosom azonnal ketté válik akaratomra.
Az angyalok, látva, hogy kicsit lefoglalt vagyok, felém sietnek, de már késő. A kard csengő hanggal szeli ketté a levegőt, s az első angyal, aki próbálkozik. A rá következő fejét elválasztja nyakától. Fordulok hogy kivédjem egy harmadik támadását oldalról, aztán elhajolok, hogy a negyedik feltartóztatott társába vágja bele fegyverét. Hangosan elnevetem magam döbbent, azonnali megbánást mutató arcára, majd ketté metszem gerincét. Megfordulva a fák közé pillantok, szinte euforikusan, bódultan nézve a harcolókat és a hullákat a fák tövében, vagy éppen felszegezve kardok által a törzsekhez. Milyen rég szórakoztam ilyen jól... Pedig ez még csak egy kisebb csata. Hirtelen felébred bennem a vágy egy nagyobb ütközet iránt. Mint a függő, aki csak többet és többet akar. Lábam és karom mozdul, vigyorogva, szinte nevetve kaszálom el a szárnyasokat. Ez az én szórakozásom, az én élvezetem. Szinte kivirágzok a testemet, arcomat belepő vér alatt.
Teljesen elvesztettem az időérzékem, de az ég sötétjéből arra gondolok, hogy legalább fél órája, órája harcolunk. Észre sem vettem eddig, egyáltalán nem fárasztott ki, sőt, felemelt, feltöltött energiával. Asmodeus kisugárzása folyamatosan szinten tartott, nem hagyott pilledni, amely testemet is éberen tartotta, ám az eddig szerzett -és azóta új- sérülések kezdtek kicsit megviselni. A könnyű-páncél nem védett annyira, mint a nehéz, amelyhez hozzászoktam. Nem figyeltem eléggé, s bekaptam néhány olyan találatot is, amely a páncélzatommal nem lett volna gond, ám így megnehezíti a csatát. Lelkesedésem még sem lankad, pedig tudom, hogy ennek a szórakozásnak lassan vége... Az ellenség elfog fogyni nem sokára.
Léptek zaja ütötte meg a fülemet. Azonnal hátra fordultam, s már a kardom is lendítettem, ám ezúttal valahogy ez nem volt elég. A harcos kivédte a támadást, lefogta fegyveres karom, s már ütött is szabad kezével: bele egyenesen a sérült oldalamba. Fájdalmas kiáltásom mellé csatlakozott bordám roppanása is. Már lendítettem szabadon maradt öklömet, de azt a karomat is elkapta hóna alá. Egy határozott mozdulattal majdnem kiugrasztotta vállaimat, a fájdalom miatt a kardom ismét a földre került, ahogy ujjaim eleresztették. Mindezek mellé még egy erős fejelést is kaptam a végén, a következő pillanatban pedig már a földön feküdtem szédülve.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szomb. Okt. 01, 2016 7:24 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Még nincs látóhatáromban a nő, azonban Háború erősödő energiája azonnal bőröm alá kúszik. Tudom nagyon jól, Harag adott neki ismét löketet és ez a fajta összhang egyszerűen vitathatatlan. Ahogy Háború egyre élénkebb, úgy erősödik vele párhuzamosan Harag is bennem, amitől egyre tempósabban kaszabolom a nyamvadt angyalokat. Ebben a harcban nagy szerepet játszik még bennem a gyűlölet is, hisz az embereknél csak a szárnyas lényeket gyűlölöm jobban. Nem érdekel melyik arkangyal oldalán állnak, vesznie kell mindnek.
Amilyen hévvel írtom őket, figyelmemet teljesen elkerüli néhány könnyebb sérülés. Itt-ott szivárog bőrömből a vér, de egyáltalán nem zavar, sőt, az angyalok vér miatt, mi már rám tapadt, egyáltalán nem is látszik rajtam, hogy sérült lennék. Két tőrrel képes vagyok ő negyedelni kis összeverbuvált seregüket, mint más karddal. Ráadásul nagyon élvezem.
Aztán megtörténik. Szemem sarkából meglátom a nő alakját, ahogy lovasaim felé közeledik, a közeli fa mögül pedig egy angyalra leszek figyelmes, ki pedig Ashtaroth felé szalad kardjával. Mivel már nem jár a nő messze, két-három nagyobb lépés után mindkét tőrömet erőből állítom az angyal hátába, ki készült volna rátörni Háborúra. A fattyú összecsuklik előttünk, én pedig egyenest farkasszemet nézek a nővel. Nem mindig szeretem Háború energiáit, nekem sokszor túl nyomasztó, ellenséges és feszült, de harc közben nem biztos, hogy tudnék nélküle létezni. Ahogy ránézek, egy rövid nevetés után elvigyorodom.
- Le vagy maradva Háború. 30-nál elvesztettem a fonalat. -
Célzok arra, hogy mióta megjöttem, harminc angyal már a porba hullt, a nő pedig kitudja hol bujkált ez idő alatt.
- Szerintem már nyertem is. -
Nevetek tovább, s amint egy újabb angyal készül nekünk rontani, két tőrömet kirántom a halott, élettelen testből magam előtt és azonnal nekiesek, hátat fordítva a nőnek. Harag nem szokott jókedvre deríteni, az általában Kéj, de ő most csak popcornt zabálva figyeli az eseményeket. Talán ez annak köszönhető, hogy némi összhangot érzek köztünk ismét, még ha csak a csata rövid idejére is szól. Nem tervezek túl sok időt szánni a tollasokra. Nem érdemlik meg.
Hirtelen ötlettől vezérelve ugrok az angyalok közé, többen is körbevesznek. Harag egy hatalmas energiahullámot küld feléjük, s mivel ő olyan érzés, amivel nem szívesen találkoznak az angyalok, a körülöttem álló négy-öt harcos megdermed egy pillanatra. Ez éppen elég nekem ahhoz, hogy két tőrömet két ellentétes irányba hajítva, két angyal kidőljön a körből, homlokukban a tőreimmel.
Egyikük magához térve kardjával nekem ront, én pedig egy gyors mozdulattal mellé lépve elkapom karját, majd egy félkörös rántással hátára is küldöm, éppen azt a kezét csavarva ki, melyben a kardot tartotta. Nincs időm leszúrni vele, mert két másik tör rám, de egy határozott suhintással máris mindkettő sebzett. Érzem, ahogy mellettem a földön fel akarna állni a harcos, ezért egy határozott, taposó mozdulattal hazaküldöm gégéjét, nem mellesleg fél arca is beszakad. Még kettő van hátra.
Mielőtt megindulnának felém, ismét üvölteni kezdek, mire seregem tagjai velem együtt üvöltenek az ellenség arcába. Ezzel magamból és belőlük is energiákat szabadítok fel, melyeket Háború is kamatoztathat. Még inkább elememben érzem magam ezektől az erőktől, ezért fordulok egyet a karddal, viszont kissé be is hajlítom a térdem. Az éles kard úgy szeli át a két angyal húsát, hogy belük kifolyva esnek most már némán térdre.
- Mortem! -
Üvöltöm, mire seregem ismét hangos csatakiáltásba kezd.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Okt. 01, 2016 3:41 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
+18
A járatot hamar felderítem, sokfelé találkozom porosodó tárgyakkal, szétmálló lapokkal, -csupa haszontalan dolgokkal- és rá kell jönnöm, hogy azért nem volt használva soha ez a hely az emberek részéről, mert az angyalok valószínűleg tudtak róla. Ezzel akkor szembesültem, mikor a kijáratnál többet is megláttam belőlük. Talán ezt a helyet akarták felhasználni, hogy megfigyelhessék a városunk környékét, a seregek mozgását. Ügyes.
Itt-ott csontokat, holttestek maradványait találtam. Jobb híján az egyik combcsontot kaptam fel és egy fal mellett megbújva eltörtem, majd egy kövön faragni kezdtem. Sajnos ez nem járt hangtalanul, de kellett valami, amivel legalább egy csapást eltudok hárítani és kisebb sérülést okozni. Halálosat ezzel nem tudok, de legalább piszkálom őket egy kicsit. Az sem segített rá a helyzetemre, hogy jobb oldalamból és combomból vér szivárgott. A köpenyemmel próbáltam felfogni a vért, ahogy darabokra tépve bekötöztem magamat. Nem sokára fel is tűnt az első angyal, aki a hangot követte. Volt vele egy másik is, úgy tűnik kettesével keresnek engem. A kis résben megbújva vártam, amíg elmegy az első mellettem, majd amint a társa mellém ért, azonnal kipattantam a rejtekhelyemről és nyakon szúrtam a még nem éles, de helyes csonttal. Ordítása visszhangzott. Társa azonnal megfordul, én pedig hasba rúgtam, hogy megtántorodjon. Ezzel kis időt nyerve ütöttem a sziklás falnak a nyakon szúrt fejét olyan erővel, hogy hallottam koponyájának reccsenését. Egy pillanatnyi időm volt csak kitérni a másik angyal pengéje elől, amivel felém szúrt. Elkaptam kezét, másik kezemmel arcba könyököltem, de már hallottam, ahogy társai futva jönnek errefelé. Kis dulakodás után sikerül leterítenem, bár megölni nem tudom. Azonnal arrébb rohanok, hogy újra a sötétségbe vesszek.
Órák teltek el, és én démonhoz hűen megbújtam az árnyakban. Egy-egy angyalt sikerült levadásznom ugyan, de úgy éreztem magamat, mint egy patkány, amely csapdába esett. Beesteledett és ki kellett tervelnem valamit, hogy kijussak innen.
Nem volt könnyű feladat, mivel éreztem, hogy egyre többen és többen lesznek. Egyenként nem érezném őket, de a tömeg... Úgy tűnik, nagyon megakarják tartani ezt a helyet. Hát velem bajba lesznek, mert én bizony nem adom sem a helyet, sem a bőrömet olcsón. Egy idő után azonban kénytelen voltam megbújni, mert lassan már mindenhol ott voltak. Egy-egy támadás pedig nem lett volna túl jó ötlet, a túlerő hamar lenyomna. Egy kisebb lyukban gondolkodtam. Összeszedtem néhány tárgyat, amelyek fegyvernek alkalmasak, egy lándzsát sikerült összetákolnom magamnak. Nem a legjobb, de jobb, mint a semmi. Éppen pihentem egy kicsit, mikor ismerős hang ütötte meg a fülemet. Olyan volt, mintha a föld remegett volna, közben pedig mély, morgó hangot adna ki.
Lovak.
Állapítom meg és amint megérzem Harag energiáját, egy vigyor fut az arcomra. Azonnal megszívom magam az erővel. Háború ismét erőre kap, erejét messzire lehet érezni. Hallom a csatakiáltásokat, a pengék csengését, a harc táncát, s ettől a zenétől elbódulva, ismét vérvággyal telve indulok el a járatban, határozottan. Kihasználom az angyalok összezavartságát, s magam is küzdeni kezdek azokkal, akik lent maradtak. Nincsenek túl sokan, úgy tűnik, hogy a fenti társaiknak kell az erősítés. Végül sikerül egy normális kardot szereznem, anélkül, hogy közben épségemet kockáztatnám. Asmodeus energiáit felhasználva, Háborúhoz méltóan harcolok, s kezdem kiverekedni magam a kijárat felé. Még is, megtorpanok, amint újabb és újabb angyalok auráját érzem meg. Fogaimat összeszorítva tépem fel az angyal oldalát a karddal, másiknak szárnyát sebesítem meg, bár a sajátommal már le is metszettem volna.
A kardomért kell mennem...
Jut eszembe az első dolog, amint kilépek a vérvörös, éjszakába hajló égbolt alá, amelyen most angyalok tucatjait látom érkezni. Ajkam sarkából lenyalva a vért indulok meg a lovasság felé, bár egy percbe bele telik, hiszen a járat kijárata valamivel arrébb volt, mint az, ahol rajtunk ütöttek.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szomb. Okt. 01, 2016 2:38 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Alapvetően tisztában vagyok a tiszteletlenséggel, amivel Jezebeth fordult a nő és a saját irányomba, de ha milliószor nem rágtam ezt át vele, akkor egyszer sem. Van egy alapvető természete, amit én tolerálok az évek során nyújtott remek munkája miatt, illetve a bizalom miatt is, ami talán csak Ashtaroth-éhoz volt azelőtt hasonló, ám ennek vége. Ez pedig egyértelművé vált már csak abból is, hogy nem hívatott az előkészületek segítéséhez. Arról nem is beszélve, hogy meg akart ölni. De ez már csak részletkérdésnek tűnik.
Földi szállásunkra visszaérve hamar tudatom tanácsosommal, vegyen vissza érzelmeiből, mert nem sokáig lesz tolerálva viselkedése. Úgy tesz, mintha elszégyellné magát, de érzem, ahogyan Dühöngés szinte elégedetten az arcomba nevet. Ez pedig egyáltalán nem tetszik nekem.
Végül, ahogyan mindig, nem jutunk dűlőre az Ashtaroth-ot érintő kérdésben, nekem pedig, mivel erre a napra elfogyott a türelmem, nem áll a továbbiakban szándékomban meggyőzni őt a saját igazamról. Majd megkapja méltó büntetését, ahogy visszaérünk a Pokolba. Ennyi év után már rájöhetett volna, mindig az én igazam teljesedik be végül. Mert én vagyok a Herceg.
Órákkal később úgy verik szállásunk ajtaját, mintha legalábbis valaki meghalt volna. Jezebeth nyit ajtót, én pedig felkészülten várom a híreket, miket egy katona hoz. Ismerős az arca, az utcáról, mikor Háborúval futottunk össze. Félelem járja át a démont, vérző sebei fatálisnak tűnnek, úgy esik össze a szoba közepén, hörgéséből azonnal érzem, percei vannak hátra.
Letérdelek mellé anélkül, hogy hozzáérnék, ő pedig láthatólag azon küzd, hogy mondjon valamit. Félelme egészen átragad rám is, de fogalmam sincs, mi történhetett. Nem szokásom a legrosszabbra gondolni.
Végül nagy vonalakban, hörgések közepette, még mielőtt eltávozna sorainkból és ismét egyesülne a teremtő kárhozat tüzével, megtudom, hogy harcos angyalok csaptak le Háború csapatára. A katonának fogalma sincsen róla, Ashtaroth életben van-e még, mert ő volt az utolsó az élő démonok között, ki el tudott menekülni erősítésért.
A gondolatra, hogy Ash meghalhat, Harag olyan erővel tör ki bezárt szobájából, hogy az épület, ahol megszálltok, megremeg. Jezebeth először hátrál tőlem, mert állatias ordításomból és kifordulni készülő szemeimből semmi jóra nem következtet.
- Remélem nem tervezed azt hercegem, hogy segítségére sietsz. -
Szólal meg végül, belőlem pedig szavaira egy újabb hullámnyi energia szökik ki, egyenesen felé. Harag tőlem pár méternyire a falhoz taszítja őt. Tudja, ilyenkor nem szabad a rosszabbik oldalamnál megfogni, még is mindig kiprovokálja magának.
- Pontosan erre készülök. Te pedig itt maradsz. -
Mondom neki démoni hangomon, majd energiáimmal együtt elhagyom a szobát, rázárva az ajtót. Jobban teszi, ha ténylegesen itt marad. Ashtaroth még valószínűleg él, Jezebeth érzései pedig nem elég stabilak a nő irányában ahhoz, hogy segítsen. Jobbnak vélem, ha ezúttal nem harcol oldalamon. Nincs is rá szükségem.
Mire lóhátra tudok ülni úgy ötven katonámmal, eltelik egy kis idő, de úgy sürgetem őket, mint még sohasem. Mindenki kapkod, siet, közben a szívem már a torkomban dobog. Inkább vetett volna véget a nő az én életemnek, minthogy azzal a tudattal éljek, hogy lehet, nincs többé. Próbálok nem arra gondolni, mi történhet vele, míg odaérünk.
Az utat vágtában sem tudjuk olyan gyorsan megtenni, mint azt én szeretném. Az egyetlen nyugtató tényező, hogy mikor már elég közel járunk az erdőhöz, megérzem Háborút. Tehát a nő még életben van.
Beérve az erdőbe tovább hajtom embereim. Nem vagyok az a hátulról támadó típus, már ha harcászati stílusról van szó. Az sem érdekel, ha a túlerő hatalmas. Amint az erdő széle felé közeledve megpillantom a szárnyasokat - Ashtaroth egyelőre sehol - azonnal elüvöltöm magam, Haragot pedig szabadon engedem, hadd garázdálkodjon. Érkeztünktől és az erőmtől a fél erdő megremeg.
- Pugnate! -
A démonok élén lovagolunk a szárnyasok tömegébe. Nem tudom megszámolni hirtelen, hogy hányan lehetnek, de talán az összegyűlt harcosok száma megegyezik katonáiméval, de az is lehet, hogy kevesebben vannak. Nem törődöm az esetleges túlerővel, lovamról még vágtában ugrok szaltót az angyalok tömegének közepére, érkezésemmel pedig, mivel két nagyobb tőr van kezeimben azonnal két meglepett, vagy rémült angyal torkába állítom bele őket. Időközben pedig lovasaim is befutnak a tömeg közepére. Újabb állatias üvöltésemet mind követik hangjukkal, ezt félelemkeltésre szoktuk használni.
Nem válogatok a fattyak között, legyen nő, legyen férfi, minden lépésemnél egy a porba hull. Csak remélni tudom, hogy Ashtaroth még itt van valahol és meghallja érkeztünket, hogy csatlakozhasson Haraghoz. Nem hozzám.
Régen volt szerencsém angyalok ellen harcolni, ezért minden pillanatát kiélvezem, még akkor is, ha aggodalommal van fűszerezve a harc. De nem csak az, valahol egészen rémítő, mennyire gyorsan szaladtam segítségére. Míg régebben is megtettem volna ugyanezt, most sokkal több érzés vezérelt a gyors érkezésre.. Talán a harc után komolyabban el kellene gondolkodnom azon, mit is érzek iránta. Ő pedig nem lesz ebben segítségemre.
Hamar a harc fölébe kerekedünk, ennek öröme pedig egyetlen percig tart, amikor is felmentősereg érkezik az angyalok oldalára. Számukat sem tudom, de így erős fölényt szereztek. Elvigyorodom, miközben rólam mindenhonnan fattyak vére folyik és továbbra is lendületesen, lépésről lépésre kezdem gyilkolni őket tovább.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Okt. 01, 2016 1:31 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
+18
Nehéz eldönteni, hogy milyen érzés a férfivel találkozni. Amikor közeledtem felé, éreztem energiáit, ám amint megfordult, azok egyből eltűntek. Úgy tűnik, kínosan ügyel arra, hogy azok ne érjenek el engem, noha Haraggal az égvilágon semmi bajom sincs. Amint közöltem, hogy mit csinálok jelenleg, láttam a démon arcát, ahogy megrezdül, de csak egy pillanatra, utána továbbra is kifejezéstelen marad. Valószínűleg mindez azért, mert általában a férfivel szoktam ezt a melót csinálni, de nem vagyok biztos abban, hogy a gyilkossági kísérlet után ez a legjobb ötlet... Még ha a férfi meg is ígérte, hogy minden a régiben lesz, ez koránt sincs így. A bizalom már tova szállt, a viszonyok megváltoztak. Viselkedhetünk bárhogyan, ezek már nem jönnek vissza. Miután megkér, hogy szóljak neki, ha bármi gond volna a katonáival, aprót bólintok.
- Te leszel az első. - mondom, s aztán valami egészen más témába fogok bele. Nem tudom, kinek akarom bizonyítani rátermettségemet Asmodeussal szemben. Talán magamnak, talán neki, talán Háborúnak, de egy pillanat múlva rájövök, hogy ez talán nem a legjobb ötlet. Késő bánat, bár szerencsére a férfi jól kezeli a dolgot és az embereket hozza fel okként, amiért keveset jár fel, s a csapatait, hogy fent van most. Habár azt tudom, hogy gyűlöli az embereket, sose értettem, miért. Számomra ez olyan, mintha én a kardomat gyűlölném... Ebben a dologban is látszik, milyen óriási a különbség köztem és a démon között. Válaszolni azonban már nem tudok neki, mert hirtelen ellep a forróság. Homlokomat kezdem ráncolni. Ez nem a férfi hatalma. Háború azonnal előtolul belőlem, hiszen közém és a férfi közé nyomott energiák akkora pofátlanságra és merészségre mutatnak, amelyet ő már nem szokott tolerálni.
A megjelenő démonra pillantok metsző tekintettel, végig mérem őt. Nem bántom, nem az én uradalmamban szolgál, de örülhet is, hogy ez így van. A herceg rászól, mire a forró energia eltűnik, az én alattomos, feszült kisugárzásom viszont még koránt sem. Megzavarva minket közli Asmodeussal, hogy dolguk van. Ezen az arcátlanságon -mármint hogy ő mondja meg a démonhercegnek, hogy dolga van és éppen mást kellene csinálnia- felvonom egyik szemöldökömet. Mélyen belül azonban talán örülök, hogy Jezebeth megtörte a beszélgetésünket, még ha nem is tudom, mennyi igazságtartalma van a dolognak. Hallottam híreket keringeni a férfi tanácsosáról, bár különösebben soha nem foglalkoztam a dologgal. Asmodeus végül lezárja a beszélgetést.
- Feltétlenül. - mondom és figyelem, ahogy elmegy a démonnal. A feszültség lassan enged ki belőlem egy orromon kiengedett sóhajjal, majd magam is tovább indultam a dolgomra.
Nagyjából két óra alatt a rám eső őrposztokat leellenőriztük, magamra öltöttem egy könnyű-páncélt, majd lóra szálltunk. Érdekes pillanat volt. Mellettem általában Iumentum olyan, mint ez kezes bárány. Engedelmes, hű és büszke. Most viszont nem igazán hallgatott rám. Mármint követte az utasításaim, a hátára engedett, tette a dolgát, de feszült és toporzékolós volt annak ellenére, hogy többször rá szóltam. Végül is ő Háború másik fele, így nem kellene csodálkoznom... egy kissé haragban vagyunk egymással. Persze tudom, hogy ha megadom magamat neki, akkor azzal csak olajat öntök a tűzre, így amint elkezdett zsémbeskedni, már rántottam is be egyik oldalt a kantárt, hogy csak körbe-körbe tudjon haladni. Amint megértette, ki az úr a háznál és megállt, megnyugodott, elindultunk. A katonák értetlenül álltak a dolog előtt és néztek minket, de kérdéseket nem mertek feltenni.
Elég nagy területet kellett bejárnunk, de tudni akartam, hogy biztonságos-e a környék. A tervek szerint Dallas felé indultunk el, Alexandriánál fordulnánk vissza Lafayette felé, onnan le Morgan City felé, végül vissza New Orleansba. Több napos őrjáratra készültünk. A lovak nyergére nagyobb táskák voltak rögzítve, bennük mindennel, ami elkelhetett.
Nagyjából három és fél órát lovagolhattunk, elhagytuk Alexandria várost, majd a Kisatchie erdőbe értünk. A lovakról leszállva hagytam katonáim pihenni, miközben egy magaslati pontra mászva körbe néztem a környéken. Az néptelennek tűnt elsőre, ám a távolban megpillantottam valamit, mintha a fák közé lebukott volna valami. Nem tudtam rendesen megnézni, de talán egy madárnál nagyobb volt. Biztosra kellett mennem. Visszatérve a többiekhez intettem, s jeleztem nekik, hogy csendben jöjjenek, fegyvereket előkészítve. Visszafojtva energiáimat indultunk meg halkan a fák között. Talán öt perc alatt értük el azt a helyet, ahol láttam a fekete valamit. Lelassítva a lépteimet, kardom markolva, feszülten fürkésztem a fákat, majd amint felemeltem a tekintetem az ágakra, meglepetésszerűen ránk törtek. Háború azonnal előtört belőlem, energiái messzire elnyúltak az erdőben. Az angyalok megrezzentek az érzésre, de harcosok lévén ki tudták zárni a dolgot. Az első támadást kivédve gyorsan szemrevételeztem a helyzetet, ami nem volt túl rózsás. Oldalt egy lejtő, amely korlátozza mozgásunkat, ráadásul kétszer annyian voltak, mint mi. Nem is lett volna gond, ha nem veszítek rögtön kettőt az enyémek közül, mikor megleptek minket. Hárman tíz ellen már eléggé kilátástalannak tűnik, még számomra is, bár nincs az az isten, hogy feladjam. Maradék két katonám egészen jól helyt áll, a tollasok hullanak, bár nem túl gyorsan. Érzem, ahogy elönt a vérvágy, megfeszíti csontjaimat, izmaimat, és az eddigi sebekre és fájdalmakra ügyet se vetve kétszer akkora erővel, vigyorral az arcomon állítom bele az egyik angyal fejébe kardom. A vére beterít, de nem élvezhetem sokáig, egy társa azonnal elsodor. A lejtőn lefelé gurulva sodorjuk magunkkal az avart, az ágakat, kisebb köveket. Leérkezve fölém térdel, én pedig valami egyeneset, keményet érzek meg magam alatt, hangra talán deszkák. A fejemet megfogva felemeli és beleveri a korhadó fába, amely fájdalmasan megreccsen alattunk. Az angyal bordájába öklözöm, tekintve, hogy kardom fent maradt társának a fejében. Ordítva üt arcon, mikor is a deszkák megadják magukat a dulakodásnak, s beszakadva utat nyitnak nekünk lefelé. A fákon átszűrődő szűrt fény eltűnik, amint a szűkebb lyukba zuhanunk, olyan, mint valami szellőző akna. Az angyal igyekszik lerázni magáról, de természetesen nem hagyom, így hangosan puffanva landolunk, még bennem is megakad a levegő egy pillanatra. Azonban több se kell, azonnal felkelek és a harcos fölé térdelve megragadom nyakát és teljes erőmből szorítani kezdem. Megpróbálja leszedni kezeimet magáról, de ujjaim már szinte elmerülnek húsában. Ordítva roppantom összegégéjét, gerincét, miközben a szemeibe meredek. Amint teste elernyed, zilálva engedem el és pillantok fel a világosságra. Több árnyat is látok elsuhanni, tehát keresnek. Azonnal körbe pillantok a járatban. Olyan, mint valami folyosó. Leginkább a régi bányákhoz tudnám hasonlítani, de ez valószínűleg akkor épült, amikor Gabrielék elözönlötték a földet. Egy rejtekhely, egy bunker. Kissé rákoncentrálva kerestem katonáim energiáit, de nem találtam. Talán mind meghaltak, talán sikerült meglógniuk. Nem adok sok esélyt ennek, de hátha.
A fényt eltakarta valami, és én már tudtam, hogy elindultak lefelé. Azonnal felpattantam és sietve megindultam a járatban. Kénytelen leszek bújócskázni, amíg nem találok fegyvert magamnak, vagy amíg ők nem találnak rám.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szomb. Okt. 01, 2016 8:50 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

A katonákat csak akkor veszem észre, mikor hangosan, tiszteletteljesen köszöntenek engem, én magam csak biccentek. Itt kezd kissé kiéleződni, hogy valami nem oké, hisz normális esetben Ashtaroth-al járnám a bizonyos pontokat és segítenék neki ellenőrizni a teret. És a kísérő katonákkal sajátjaim is vegyülnének, ám most csak összefutottunk..
Épp csak megállom, hogy szemöldököm ne szaladjon fel értetlenségem jeleként. Kicsit úgy tűnik, a nőnek kellemetlenebb a találkozás, mint nekem, a furcsa jelenetre pedig Harag és Kéj is hasukat fogva sírnak a nevetéstől. Nekem egyetlen vonásomon sem látszik, hogy rosszul érezném magam, mert látom őt, vagy beszélgetnem kell vele. Ígértem neki valamit és én az ígéreteimet mindig megtartom.
Bízom benne, hogy ha normálisan reagálok szavaira, akkor kicsit neki is könnyebb lesz a helyzet. Minél tovább nézem a nőt, Kéj annál inkább ki akarja rágni magát börtönéből. Szórakoztatná, ha energiáival tovább tudná nehezíteni a helyzetünket, mert nem hiszem, hogy a nőnek jólesne, ha Kéj egyszer csak az arca előtt állna és rávigyorogna. Ezért különösen figyelek rá, hogy mindkettő ott maradjon, ahova be vannak most zárva.
- Ha bármi probléma lenne velük, kérlek tájékoztass. Helyre teszem őket. -
Válaszolom, egyetlen rezdülésemen sem látszik, hogy reagálnék a nő szavaira, illetve utolsó szavára, hogy pontos legyek. Úgy tűnhet, hogy elengedtem ezt az egészet, ám ez közel sem így van. Egyszerűen csak nem kényszeríthetem bele valamibe, amitől ő gyengének érzi magát. Neki az ereje a legfontosabb.
Nekem pedig már fogalmam sincs. Nem úgy gondolkodom, ahogy ő teszi, egészen más az értékrendünk. Fontos az erőm és rangom nekem is, ezért mindent meg is teszek, de az, hogy közelebb kerültünk egymáshoz számomra nem gyengeség. Férfiként könnyebben lavírozok felelősség és élvezet között, ezzel tisztában vagyok. Ha ő kezdett volna közeledni hozzám - esetleg egy másik univerzumban lenne erre esély -, bennem nem keltett volna pánikot. Csak erősebb lennék tőle, energiáinkat kamatoztatnám a harcmezőn. De ezért sem vagyunk egyformák.
- Gyűlölöm az embereket. Most is csak az előkészületeket akartam ellenőrizni, katonáimat a helyükre küldeni. -
Hirtelen elönt valamiféle forróság, az a fajta, amitől képes lennék elhányni magam, olyan gyomorideget okoz. Ez is olyan energia, mit ezer éve ismerek, mert engem szolgál. Jezebeth lép mellém, energiái mint egy betöretlen vadló hullámzanak köztem és a nő között. Tudom jól, szándékosan csinálja, mert érzi rajtam, hogy én a saját erőmet elzárom magamban. Azóta, hogay Ashtaroth megpróbált megölni még jobban kiéleződött köztünk a nő, mint téma.
- Jezebeth. -
Szólok rá, hangom szinte parancsoló, még sem emelem fel. Az energia egyik pillanatról a másikra eltűnik, de marad mögötte egy fojtogató érzés, mint mikor valaki nagyon izgul egy vizsga vagy eredmény miatt. Visszafolytok egy sóhajtást. Jezebeth végül fejet hajt a nő előtt és köszönti, ahogyan azt illik.
- Dolgunk van Hercegem. Hírek jöttek. -
Alig bírom megállni, hogy ne forgassam meg a szemem. A hazudozás démonaként biztos vagyok benne, hogy sem Háborúnak, se a katonáknak nem tűnik fel, de én azonnal átlátok rajta. A démonnő célként tűzte ki, hogy Ashtaroth ne tudjon többet a közelembe kerülni. Ezért a feszült energiák, nem tetszett neki, hogy beszélgetésbe elegyedtünk. De ezért még számolok vele.
- Ha megbocsátasz. Háború. -
Köszönök el tőle, kissé biccentek is fejemmel.
- Ha bármiben szükséged lehet erőimre, mindenképpen tudasd velem. -
Zárom le ezzel a beszélgetést. Persze Harag kitörni készül belőlem, Jezebeth ezúttal átlépett egy határt, ráadásul az egyik Lovassal szemben, ezért pedig büntetés jár neki. Ezért is hagyom ott a nőt, éppen elég kellemetlen számomra, hogy képes volt ezeket a fullasztóan undorító energiákat bevetni köztem és Ashtaroth között. Elsétálok a nő mellett és indulok is a másik irányba. Biztos vagyok benne, hogy érezte a feszültséget köztem és Jezebeth között, Harag energiáit pedig ismeri már annyira, hogy ha csak kicsit is, de érezze.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Szept. 30, 2016 9:52 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Az elmúlt pár napban nem találtam a helyem. Amikor hazaértem, Jobb Kezem egyértelműen a tudtomra adta, hogy ostoba döntést hoztam, de örül, hogy nem kell új hadurat szolgálnia. Utána viszont mintha nem találtam volna önmagam, mintha jó magam és Háború között disszonancia alakult volna ki. A homokszemes gépezetet pedig megkellett olajozni, amihez sok segítséget kaptam. Phelgor nélkül nem is tudom, hol lettem volna. Minden nagyobb ember mellett ott van egy személy, aki oda figyel rá, eltusolja a hibáit, segíti a győzelmeit és habár a babért nem ő aratja le, büszkévé teszi a tudat, hogy ő tesz valakit naggyá. Most körülbelül így tekintettem a férfire, aki nap-nap után kénytelen volt elviselni heves hangulatingadozásaimat. Többször verekedtünk is, természetesen nem komolyan, csak amolyan lefárasztásképp. Szerettem vele "edzeni", mert soha nem fogta vissza magát. Határozottan büszkévé tett minden egyes alkalommal és egy idő után kezdtem érezni, hogy megkönnyebbülök. Örültem, hogy a legjobb katonámat sikerült kiválasztani magam mellé, még ha sosem mondtam is neki. Mindez azonban nem a Pokolban történt, hanem oda fent, New Orleansban. A sebeket még most is szenvedem, ajkam a ma reggeli gyakorlat során fel is szakadt.
Túl sok munka akadt a felszínen a város körül. Meg kellett szervezni a védelmet és annak minden részét. Több csoportot is szerveztem, hogy felügyeljék a dolgokat. Az egyik élére Phelgort tűztem ki, a másikra egy alparancsnokot, s én vezettem a harmadikat. Több feladat is adott volt: amint meg vannak az ellenőrzések, őrjárat különböző utakon. Most is éppen az egyik megfigyelő ponttól haladtam át még négy másik katonával mögöttem a másikig, amikor felfigyeltem egy ismerős alakra. Nem kellett több egy másodpercnél se, hogy felismerjem Asmodeus szálkás alakját. Megfeszítettem az államat, mert Háború már is megmoccant, noha nem tudom eldönteni, hogy csak a szokásos piszkálódás, vagy a legutóbbi eset sértettsége miatt. Úgy tűnik, követ valakit, ezt már innen látom. Nem is akarom megzavarni, de amikor hátra fordul és köszön és érdeklődik, megtorpanok. Az a néhány katona, akik követtek, szintén megállnak, s ahogy el is várná tőlük bárki, szabályszerűen köszöntik a másik hadurat.
- Asmodeus. - biccentek én is, majd körbe futtatom a szemem a házakon. - Éppen ellenőrizzük őket. Az első őrposzt el van maradva, de a többi eddig jól halad. A katonáid kitűnő munkát végeznek eddig, nem okoznak csalódást. - mondom, majd vállam felett hátra pillantok a rám várókra. - Menjetek előre. - adom ki a parancsot, mire a férfiak biccentenek és elhaladva mellettünk folytatják a kijelölt útvonalon az utat. Háború értetlenül állt előttem... Nem tudta, mit akarok és az igazság az, hogy én sem és nem akartam, hogy ezt a beosztottak lássák. Legszívesebben megakarnám tárgyalni a démonnal, hogy hányadán állunk jelenleg, mert azóta nem beszéltünk, de ahogy rá pillantok, bennem akad a szó, legalább is pár másodpercre.
- Ritkán látlak a Poklon kívül. - Újabb fantasztikus téma... Háború, ha lenne teste, most egészen biztosan a kezeibe temetné az arcát és eszembe juttatná, hogy én sem járok sokkal többet a felszínen. Nem, még mindig nem vagyok az a fajta, aki könnyen beszélget és tartok is attól, hogy mi lesz, ha most szóba állok vele. Azonban bizonyítani akarom, hogy nem félek tőle, legalább is azt hiszem így lehetne magyarázni ezt az egész hülyeséget, amit csinálok. Viszont pont egy ilyen dologgal kezdeni... - Ostobaság... - suttogom magam elé gondolatom végén, amolyan "feladom, én ebben nem vagyok túl jó" fejjel lesütve a szemem, kissé megcsóválva a fejem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Pént. Szept. 30, 2016 7:17 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Jobbnak láttam a történtek után kissé magamra hagynom palotámat, a pokol minden zuga a nőre emlékeztetett. De ígéretet tettem neki, így ha bármi miatt találkoznunk kell, olyan lesz minden, mint régen, még ha ezt nem is hiszi el.
Egy hetes földi tartózkodásom alatt Kéjjel játszadoztam. Úgy éreztem, elemében kell tartani, mert a nővel történtek után napokig duzzogott és ha akartam sem volt hajlandó előjönni. Néha hallottam őt sírdogálni, de mint valami apa megróttam pár nap után, mert ezzel nekem sem segített semmit. Csak azzal lehetett kiengesztelni, ha bevetettem őt terepen, így feljöttem a pokol kapuján át, egy hosszabb út után, mit lóháton tettem meg, hogy játszhasson kicsit a földön. Addig sem nyaggat a baromságaival. Néha olyan szeszélyes, mint egy tinédzser, akit épp csak kezdenek kiborítani a hormonok.
Mintha csak bosszút akarna állni, azonnal egy nőt szemel ki New Orleans tömegéből. A lány kinézetre egy teljesen átlagos, mondhatni szürke egér, fiatal szépség. Messziről is azonnal lerí róla, nem érintették még meg... talán csak a lelkét, de a testét biztosan nem. Kéj kétféleképpen szokott játszani; vagy azonnal, teljesen erőbedobásban nekifeszül a feladatnak, vagy szépen lassan keríti be áldozatát. Ezúttal utóbbira esett a választása. Először csak kósza gondolatokkal bombázta a fiatalt, ezt főleg álmok formájában jelenítette meg, aztán mikor a kívánt hatás bekövetkezett, bedobta magát.
Éppen ezt a lányt követjük az utcán, ilyenkor Kéj egy pillanatra sem akarja magára hagyni az áldozatokat... Nekem pedig mivel ez a feladatom a Földön, nem is tiltakozom ellene.
A megfigyelésből egy energia zökkent ki, mit ezer közül is felismernék. Megállok az utcán és ahogy hátrafordulok, a nő rögtön velem szemben áll. Rájövök, miért nem vettem észre azonnal, hogy a közelemben volt. Kéj ismételt, vergődő dögmadár visításából arra következtetek, ő terelt el a figyelmemet a nő energiáiról, azonban mikor elég közel ért hozzám, már nem volt elég ereje hozzá. Még is csak Háborúról beszélünk. És CSAK Háborúról.. Nem a mögötte megbújó nőről.
- Háború. -
Köszöntöm őt, Kéj pedig már a szobájába van zárva. Egy rövid vita után megegyeztünk abban - némi ráhatással -, hogy nagyon gyorsan visszatakarodik a helyére és nem próbálja elterelni a figyelmemet a nőről.
Gondoltam, hogy össze fogok futni vele a Földön is, úgy tűnik ő is munkával üti el az idejét.. Mondjuk Háborúnál ez pont nem meglepő, sőt. Éppen ezért sem furcsa annyira, hogy belé botlottam, normális esetben is volt már ilyen.
- Hogy állnak az előkészületek? Katonáim teszik a dolgukat? -
Kérdezek rá azonnal egy kötelességhez kapcsolódó dologra. Még a megölési kísérletem előtt küldtem hozzá egy légiót, az ügyesebbik fajtából, hogy helyezze el őket a városban bármilyen ponton, amit képességükből adódóan jónak talál. Nem tudom, hogy szövetségünkről mit gondol jelen pillanatban, de kötve hiszem, hogy ne találkoznánk a következő csata alkalmával, mint társak.




Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Utcák
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: