We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Utcák
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 10:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Már a visszafelé úton feltűnik, valami nincs egészen rendben a nővel. Én igyekszem tartani magam, íves háttal, tiszteletteljesen ülök lovamon, bár azt nem mondanám, hogy nem fájdalmas vagy fárasztó. A seregemnek viszont fontos látnia, hogy hiába a vereség, melyből Ash húzta ki a seggem, még sem törtem meg teljesen. Harag és Kéj pedig furcsa csendbe burkolóznak, lehet épp kártyáznak egymással. Nem engedem, hogy gondolataimra befolyással legyenek, így jobb elfoglaltság híján kénytelen egymással is foglalkozni. Ami végtére is nem baj.
Még mindig képtelen lennék a fejemben kialakult katyvaszon egyáltalán átlátni, de minél közelebb érünk a városhoz, a fáradtság annál inkább kiüríti az agyamat. Néha ahogy a nőre pillantok azt veszem észre, hogy nincsen jól, de nem méltatom szóval, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. De fél szemmel figyelem őt, ha esetleg baj lenne, tudjak segíteni neki.
Végül beérünk a városba, néhány katonám Ashtaroth katonáival együtt fogadnak bennünket. Könnyedén leszállok lovamról, s bár az utazás megviselt, közel sem vagyok olyan rossz állapotban, mint az éjjel. Emberként is voltak hasonló sérüléseim, de akkor akár hetekig, hónapokig is, rabszolga körülmények között küzdöttek értem, ápoltak. Szerencsére kiváltságos helyzetbe kerültem a Dominus-nál és nem akarta egyik legjobb harcosát elveszíteni. Talán ennek köszönhetem, hogy most Hercegként élhetek és Lucifert szolgálhatom.
Éppen elkapom Ashtaroth pillantását. Régóta ismerem őt, de tekintetében most láttam valamit, mintha jelezni próbálná, hogy valami nincsen egészen rendben. De amint elsétál, én sem követem tovább tekintetemmel, nem akarom, hogy feltűnő legyen bármi köztünk. Lenyergelem lovamat, a nyerget egyik szolgálóm kezében nyomom. Innen nem messze van saját lakásom, szállásom, mit földi látogatásaimkor szoktam használni. Elgondolkodom rajta, hogy talán pár szót még kellene váltanom a nővel, hátha nem látom őt jó ideig... Hisz nem beszéltünk meg semmit. Így oka sem lenne különösebben annak, hogy összefussunk.
Mielőtt még utána igyekeznék az épületbe, Háború energiái borzongatják végig gerincem mentét. Épp, mikor odapillantok, a nő összecsuklik, feje hangosan koppan. A katonáknak szólok, maradjanak mind itt, mindegy, mi történik és ők engedelmeskednek. Még én sem tudom, mi történhet pontosan, de van egy sejtésem. Háborút ugyanis a harcok óta egyáltalán nem éreztem a nőn.
Besietek az ajtón, s Háború energiái fojtóan hatnak rám, mintha nem akarná, hogy itt legyek. Nem túl erős, ezek szerint el van zárva, vagy a nő engedi neki, hogy átvegye a hatalmat. Bezárom magam mögött az ajtót és a nő mellé sietek, aki mereven fekszik a földön. Nem tudom mi történik, de annyit érzékelek, hogy küzd ellene.
- Fel tudsz állni? -
Kérdem tőle, de mivel látom, hogy nehezére esne, óvatosan teste alá nyúlok és karjaimba emelem. Még mielőtt felmennék vele az emeletre, az ajtó felé nézek, de senki sincs itt, ahogyan kértem. Még csak nem is figyelnek a kulcslyukakon át.
Felérve vele az ajtó, mi szállásához vezet, nem nyílik. Miért is ne lenne zárva... Harag először azt hiszem, rajtam nevet a fejemben, de végül kiderül, hogy megverte kártyában Kéjt. És ezért ő nagyon elégedett.
Berúgom egy határozott mozdulattal az ajtót és bár a zárnak annyi, pár lépést követően képes vagyok végre letenni őt az ágyra. Az ajtót bezárom, eltorlaszolom, mert magam sem tudom, mi fog történni. Ha megérzéseim jók, vagy lesz olyan erős, hogy legyűrje, vagy elszabadul és akkor biztosan meg akar majd ölni.
Az ágyhoz sétálok és végignézek rajta. Mellkasán a seb rosszabb állapotban van, mint az enyémen, talán Háború okozta ezt nála. Nálam Harag és Kéj viszonylag csendben foglalják el magukat. Háborúnak egyáltalán nem tetszhet, hogy ellene hangoltam Ash-t, de ő ugyan olyan szolga a nőben, mint bennem a két jómadár. Ha akarjuk, használjuk, ha nincs rá szükség, akkor maradjon csak csendben. Csak eddig a nőben ez másként volt. Neki kellett csendben maradnia, az ő vágyai vesztek el a süllyesztőben. És ezt nem akartam a továbbiakban hagyni.
- Mi történik Ash? Hogyan segítsek? -
Búgom mély, férfias hangomon és valahol enyhén dühít a tehetetlenségem. Bármilyen ellenségtől képes lennék megvédeni őt, de önmagától nem tudom.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 3:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Fekve elviselhetőbb volt a fájdalom, habár ez azzal is járt, hogy kis híján megadtam Háborúnak amit akart és majdnem lehunyva szemem pihenni kezdtem. De valahogy éreztem, hogy a saját torkom vágnám el, ha ezt megtenném, legalább is most. Háború erős.. túl erős nekem, főleg jelenleg, mikor annyi kérdés és kétely marcangol. A bizonytalanság miatt szinte erősebb nálam, s csak azért nincs még felszínen, mert nem táplálja őt jelenleg semmi. Ettől függetlenül érezhetően megpróbálja megkeseríteni a létezésemet, a lehető legjobb módszert választva. Talán csak egy percig, vagy kettőig fekhettem, mikor Asmodeus megszólított. Felé pillantottam, majd ahogy közelebb jött, felültem. Figyeltem, ahogy lehajol és átkarolva elkezd megemelni. Testembe a mozdulatra ismét bele nyilallt a fájdalom, szinte Háború is direkt rá tett egy lapáttal. Elnyomva a nyögést nézek fel a férfire és hagyom, hogy magához... öleljen. Az érzés elfelejtette velem egy pillanatra a sebeket, kezeimmel az engem tartó karokba kapaszkodom és szinte a levegőt visszafojtva figyelem, ahogy az enyémnek dönti homlokát. Vágyak ébrednek bennem, ahogy lehunyt szemeit, közeli arcát, ajkait nézem, Háború pedig tombol a dühtől.
Azt mondja, bízzak benne és én valahol mélyen, szavak nélkül a kezébe helyezem magamat. Kicsit mintha megkönnyebbülnék, végre úgy érzem, hogy nem csak egy helyben toporgunk és egymás ellen játszunk, de tudom, hogy ezzel a saját síromat ástam meg. Szavaira, mikor elenged, aprót bólintok és figyelem, ahogy elindul vissza. Valóban nem volna túl jó, ha így látnának minket. A fájdalom, amelyet képes voltam általa kizárni talán fél percre, ismét visszatér, Háború minden szidásával együtt. Lassan én is visszasétálok és az erőt egy picit kiengedve hívom Iumentumot. Az állat megvárat, de végül megérkezik. Felnyergelem, és felszállok a hátára, de koránt sem olyan büszke a tartásom, mint eddig, mert ahogy elindulunk, egész úton mást sem csinálok, mint Háborúval és a fáradtsággal hadakozom. Még az eget sem tudom fürkészni, mert ha csak egy pillanatra is elterelődik a figyelmem, Ő megragadja az alkalmat. Egyszer még attól is megriadtam, hogy lefordulok a nyeregből, de csak egy kicsit billentem ki az egyensúlyomból. Már előre látom, hogy mi lesz ennek a vége és ezt megakadályozandó, erősebben próbálkozik bennem. Nem engedek neki, határozott tekintettel pillantok a távolba, ahol azért már látszódnak a New Orleans környéki községek. Gondolataim - mind a mellett, hogy az erőmmel csatázom - a mellettem lovagló férfi körül járnak. Valahogy elfog a szégyen, hogy így lát, így amikor csak eszembe jut, mindig javítok tartásomon, amíg bele nem feledkezek ismét Háborúba.
Végül elértük a várost, s a démonaim közül néhányan már elém is sietnek, ahogy elértük azt a helyet, ahol állomásozunk. Azonnal megkeményítem az arcomat, majd megállva leszállok a lóról, pár másodpercig azonban a nyeregbe kell kapaszkodnom, hogy ne dőljek el.
- Kerítsd elő a szakaszodat, fegyverkezzetek fel. Két óra múlva értetek megyek. - adom ki a határozott parancsot. Túlzás volna azt állítani, hogy olyan csudi jól volnék, de ettől függetlenül nincs más, aki elmagyarázhatná nekik, hogy merre menjenek az őrjárattal. Eleinte velük akartam menni, s ha nem kellene önmagammal küzdenem, akkor még elég erős is volnék hozzá. Most viszont... gyengének és védtelennek érzem magam. Ha valaki megtámadna, biztosan nem kerülne két mozdulatába se leterítenie. Átadom a szokásos utasításokkal a lovásznak Iumentumot, aztán pillantásom felkúszik Asmodeusra, de épp csak egy másodpercre, utána már lépek is be az utcáról az épületbe, amelyet szállásnak használok, míg a felszínen tartózkodom. Háború eddig úgy ahogy viselkedett, de most, hogy nem kell tartania attól, hogy megszégyenül mások tekintete által, ismét olyan erővel kezd harcolni, hogy félig térdre is kényszerít. Szemeimmel már rögtön keresek is valami tőrt, amellyel megvághatom magam és elkészíthetem a pecsétet, de túl gyorsan kelek fel, s ahogy megszédülök, a következő lépésnél el is dőlök, nagyot puffanva, fejem által koppanva a padlón. Úgy érzem, patthelyzet alakult ki. Én nem fogom kiengedni, ő nem enged felkelni. Hangos sóhaj szakad ki belőlem, miközben halkan nagyon messzire nagyon csúnyán elküldöm Háborút a francba.



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 2:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Kizártnak tartom, hogy ugyan azt érezze, mint amit én, bár szavai szinte tükörképei azoknak az érzéseknek, mik bennem játszódtak le a éjszaka folyamán. Egyikünk sem akarta, hogy a másik odavesszen és ne létezzen többé. Merek hinni benne, hogy azonos volt erre az ok. Sóhajtok, mikor is csendben marad, szavait emésztenem kell, különben a katyvasz csak még átláthatatlanabbá válik majd.
Azon kapom magam, hogy nem elég. A nő szavai nem adnak elég megnyugvást ahhoz, hogy nyugodt tudjak lenni. Nem várom tőle, hogy szerelmet valljon, ahogyan én tettem, de hetek óta vágyakozom iránta, akár csak érintése iránt, még is önmegtartóztatásba burkolóztam, már csak az ígéretem miatt is. Közben pedig a milliónyi, kavargó érzés közepette egyetértés születik az elmémben: Csak Őrá vágyom.
Elfekszik a füvön, én pedig habozok, nem tudom, mit kellene lépnem. Mint egy kezdő tinédzser, ki sosem kezdeményezett még nő irányába, úgy próbálom kezeimet elfoglalni pakolással, öltözködéssel, hátha ezzel elmémet is képes vagyok lefoglalni és eltéríteni a gondolatról, ami tenyészetet vetett bennem és egyre csak burjánzik.
- Ashtaroth... -
Mondom ki nevét végül félhangosan, pár méterre tőle. Ránézve megvárom, míg legalább felül, mert nem tudok és nem is akarok felelősséget vállalni azért, amit tenni fogok. Odalépek hozzá és ha még nem állt fel, igyekszem gyengéden nyúlni dereka alá s azon keresztül úgy lábaira állítani, hogy egyetlen centiméternyi távolság se legyen köztünk. Szükségem van a közelségére. Nem segít a meg nem válaszolt kérdésekre fényt deríteni, de némi nyugalmat csempész ebbe az egész őrületbe. Homlokomat az övének vetem, szemeimet lehunyom és valahol fohászkodom egy felsőbb erőhöz, hogy ne toljon el magától.
- Próbálj meg bízni bennem. -
Csak ennyire vagyok képes, hisz minden mást már elmondtam. Tudom, hogy nem lett volna jogom formálni őt, de igyekszem elhinni, hogy nem csak önmagamért tettem, hanem miatta is. Annyi évezreden át képes voltam elnézni neki mindent és tartani a számat, elrejtve ezzel saját véleményemet, de végül kibukott minden és még belé is szerettem. Ha tehetném, hisztérikusan nevetnék órákon keresztül, de nem lenne méltó hozzám.
- El kell indulnunk. Még a végén ránk találnak. -
Távolodok el tőle hirtelen. Még egy pillanatra elveszem szemeiben, majd ellépve tőle visszamegyek a szütyőmért, vértemet már korábban magamra kaptam. Rá sem nézve, mintha megint kellemetlen lenne a jelenléte, pedig csak változékony a hangulatom. Ez még számomra is új, emberi szerelmem egészen más volt, most azonban millió és egy tényező játszik közre és valahogy úgy érzem magam vagyok ezzel az érzéssel. A nővel nem tudom megosztani.
Katonáimnak intek, hogy indulásra legyenek kész, majd hozzáteszem, hogy erre öt percük van. A tűz hamar elalszik, enyhe füstöt hagyva maga után, katonáim pedig velem együtt lóra szállnak. Ezúttal megvárom, míg a nő visszahívja magához lovát és felülve rá kész arra, hogy visszatérjünk a városba. Vele az oldalamon akarom vezetni most ezt a sereget.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 1:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next




Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
A férfi nevetését figyelve nem tudom, hogy mit gondoljak. Mikor azt mondja, ő látta bennem a tüzet, elmerengek. Arra gondol, mikor élvezettel adtam át neki magamat? Mi másra gondolhatna? Elpillantok róla a patak felé, elgondolkodva a szavain. Még ha hazugsággal is vádol, én ezt nem szánt szándékkal teszem. Számomra nehéz elhinni, azt, hogy van bennem valami, ami megfogja, de ha ő azt mondja, képes bennem tüzet látni, akkor elhiszem. Miért ne hinném el..? Hiszen őszintén beszélgetünk. Némán figyelem, ahogy vissza sétál a dolgaihoz, ahogy bekötözi vérző sebeit, s ahogy magára ölti az inget. Egészen bele feledkeznék a látványba, ha felém fordulva nem mondana olyat, amitől Háború erőszakosan kiakarna törni belőlem. Szinte belesajdul a testem, olyan erővel próbálkozik, de visszafogom. Asmodeusnak pedig igaza van. Egy kissé bizonytalan lépéssel fordulok a patak felé, majd ismét partjára térdelek és bele teszem jobb kezem a vízbe. Tényleg Háború irányít engem általában… De ezzel egészen idáig semmi gond nem is volt. Hiszen Lovasként az volt a dolgom, hogy őt szolgáljam, s mindent megtegyek, hogy hatalma nőjön, és mások csatába menjenek egymás ellen. Nem volt más cél, vagy érdek… egészen idáig. És egészen addig erősek is voltunk, míg egy valaki irányított: Háború. Most viszont kezdem úgy érezni, hogy én is akarok magamnak valamit és ez a diszharmónia szétzilál. Le kellene gyűrnöm..?
A gondolatra ismét felhullámzik bennem az elfojtott erő, mintha csak szét akarná tépni a testem. Vizes, hideg kezem az hasogató oldalamra tapasztom. Érzem, direkt okozza a fájdalmat, hogy jelezze, ki az úr a háznál, de nem adom fel. Másik kezemmel a térdemre támaszkodva nyelek aprót, míg Asmodeus fel nem teszi a kérdését.
Magam elé kúszik a kép, ahogy önnön vérében fuldoklik és haldoklik. Lesütöm a pillantásom, miközben halkan zilálva küzdök Háborúval.
- Nem. Akkor még eszembe se jutott, hogy az adósod lennék. Egyszerűen csak nem akartam, hogy meghalj. Már a látvány is dühítő és fájdalmas volt, mikor az a féreg átszúrt. Azt hittem, meghalsz és emiatt olyan kielégíthetetlen bosszúvágyat és dühöt éreztem, amit soha az életben. De kitartottál addig, míg végre foglalkozni tudtam veled és megragadtam az alkalmat. Nem akartalak elengedni. - szavaim halkak és fájdalmasak, bár ez inkább köszönhető a bennem dúló harcnak. Háború leginkább a torkomra lépne, mint hogy még egy szóval is többet mondjak, de én erre csak halkan, fájdalmasan elnevetem magam. Lassan fekszem –vagy inkább dőlök- el a füvön, pillantok az égre és minden kín ellenére elkap valami érzés, amit talán a szabadsághoz tudnék hasonlítani. Mindig is harcos típus voltam és jelenleg örülök, hogy bosszúságot okozok Háborúnak azzal, hogy burkoltan elmondom, szükségem van a férfire és nem akartam, hogy meghaljon… Noha azt hittem, ezt már az előző találkozásunk alkalmával is látta: hiszen előbb akartam önmagamat Haraggal elpusztíttatni, mint ténylegesen megölni a férfit. A fájdalom nem növekszik jobban, de tartóssá válik, amely megviselt és keveset pihent testemet fáradttá teszi. Tudom, hogy mire megy ki a játék Háború részéről, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy megnyerje ezt a csatát. Mellettem heverő bal kezemet ökölbe szorítva koncentrálok arra, hogy még mélyebbre zárjam magamban.



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 10:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Sok ezer évem alatt egyszer voltam eddig szerelmes. De azt nem is tulajdonítanám jelentősnek, mert emberi alakomban, rabszolgaként kapott el ez az érzés. Mikor minden nap az életedért küzdesz, képes vagy egy másik személyt piedesztálra emelni, s úgy felfogni mindkettőtök nyomorát, hogy őérte élsz. De nem hasonlítható ahhoz, amit most érzek. Az az érzés gyengített engem, mindig a biztonságáért aggódtam, mert bármelyikünk elhullhatott bármelyik pillanatban. Mielőtt Lucifer megszabadított volna ezektől az emberi kínoktól, egy lázadás során elvágták a nyakát. Sosem szenvedtem úgy, mint akkor. De démoni erőmet visszakapva már semmit sem jelentett, csak gyenge, emberi érzések voltak, miktől azonnal, gond nélkül megszabadultam.
Felnevetek a nő szavai, mi fájdalmas nyögésben végződik, a nevetés hullámzó mozgása nem tesz jót sérüléseimnek. Kissé hátrébb lépek, hiába a fájdalom, vigyorom nem lankad.
- Még mindig hazudsz. Azelőtt én is azt hittem, hogy olyan vagy, mint az acél. Hideg és erős. De láttalak, Ashtaroth. Láttam, milyen tűz lehet benned. -
Visszasétálok ruháimhoz, s amíg a pár lépést megteszem feléjük és kötöző anyagért nyúlok, háttal állok a nőnek. Nem is tudom, miért akarnék bármit megértetni vele. Hiába mondtam ki valódi érzéseim mivoltját, semmit sem értem el vele, hisz csak fél. Továbbra is attól tart, hogy majd gyenge lesz és képtelen lesz elvállalni és teljesíteni a rá bízott feladatokat. Sokáig nem válaszolok neki, sebem és testem köré tekerem a kötözőanyagot, mit azonnal megfest vérem színe. Végül magamra kapom bőringemet, de a vértet még nem. Felé fordulok, ha még nem sétált el, arcom meglehetősen kifejezéstelen.
- Ha te irányítanád Háborút, s nem Háború téged, ez nem lenne kérdés. Akkor értenéd. Haragot és Kéjt én irányítom és az sem érdekelne, ha bármilyen tettem miatt összemennék a szemükben. Ők szolgálnak engem, nem pedig én őket. Azt teszem, ami nekem tetszik, nem azt, ami nekik. Ettől leszek igazán erős. -
Elhallgatok, mint akinek nincs több hozzáfűzni valója. A távolba tekintve katonáimon nézek végig, mennyi pihenésre lehet még szükségük, vagy esetleg el is indulhatunk akár. Úgy döntök, maradunk még egy rövid ideig. Nem kockáztathatom, hogy ránk találjanak, haladnunk kell, még hozzá hamarosan. Embereimről Ashtaroth-ra terelődik vissza tekintetem, de hiába próbálkozom másként látni őt, már nem megy. Azt a nőt látom szemeim előtt, kit megszerettem és nem Háborút. És talán nem is akarok már másként ránézni.
- Te miért vállaltál ekkora sérülést? -
Terelődik tekintetem a nő mellkasára, éppen arra a pontra, ahol most egy részem éktelenkedik. Mert a sérülés száz százalékig az enyém volt, de ő úgy döntött, osztozik rajta. Úgy tűnhet, ez teljesen normális eljárás lehet a démonok között, de értem még egyik társam sem tett ilyesféle gesztust.
- Azért, mert úgy érezted, tartozol nekem ezzel? -
Nézek rá továbbra is ugyan olyan áhítatos tekintettel, mint az elmúlt percekben. Hiszi vagy sem, nem érzem magam gyengének a történtekért, most már nem, mióta színt vallottam. Azelőtt dühített, mert ha értettem is tetteim okát, nem akartam szembenézni velük, de végtére is sikerült. A kérdés az, hogy a nő mit kezd majd mindezzel. De ahogy ismerem, semmit. Tagadni és más irányba nézni mindig sokkal könnyebb.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 10:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Én kénytelen voltam őszinte lenni ahhoz, hogy tudjam, mi történik velem és ezt meg is mondtam a férfinek. Ő viszont úgy tűnt, nem tud választ adni, legalább is nem pontosat. Rá kérdez, hogy valóban tudni akarom-e és én pár másodperc múlva aprót bólintok, mert abban reménykedem, hogy válasza elvezet a megoldáshoz. Ahogy beszél arról, hogy dühös volt a támadás hírére, hogy sietett értem, hogy rettegett a halálomtól, felpillantok rá homlokomat ráncolva. Olyasmi érzés tölt el, mint azon a napon, mikor magáévá tett... Mert akkor a tudat, hogy magának akart, valahogy elégedettséggel töltött el, s most is valami hasonlót érzek, bár ez különbözik tőle, szinte felforrósítja hideg bőrömet. Háború heves tiltakozásba kezd, szinte ki akar törni testemből, de most egészen biztosan nem adom át neki ezt a gyenge porhüvelyt. Nem, először megértem, hogy mi ez az egész. Mikor szünetet tart, némán várok.
Aztán amikor ismét neki kezd, figyelmesen és türelmesen hallgatom. Csak akkor kerekedik ki a szemem, mikor arról beszél, hogy belém szeretett, én pedig csak teljesen döbbenten állok a dolog előtt. Sokáig megszólalni sem tudok, csak újra meg újra lejátszódik bennem halk, szinte fájdalmas suttogása. Mondani akarok valamit. Vagy kérdezni, de egyszerűen belém fagyott minden szó. Hogyan.. és egyáltalán miért? Még is mi szeretni való van egy olyan masinában, egy gyilkológépben, mint én..?

- De hiszen egy hideg és üres, érzelemmentes gépezet vagyok, aki megpróbált megölni téged. Bennem nincs semmi szeretni való. - mondom hitetlenül oldalra pillantva egy kicsit. Sose gondolnám, hogy valaki tényleg érezhet irántam ilyesmit. Rémisztő és halálos vagyok. Ráadásul az életére törtem. Még is miért szeretne engem? Szinte meg is feledkezek arról, hogy a magam érzelmeivel foglalkozzak, annyira megdöbbent Asmodeus vallomása. Háború szinte a földre köpne, de most nem ő van a felszínen, hanem én. És én nem tudom, hogy mit gondoljak. Látok hasonlóságokat a férfi reakciói és az enyémek között. Dühös volt, mert bánthattak volna, én pedig dühös is voltam, mert bántották. De vajon ez.. biztos? Ez tényleg ugyan az volna?

- És ez téged jó harcossá tesz..? - teszem fel a kérdést halkan, arcát fürkészve. Korábban ő volt az, aki lehordott azért, mert az érzelmekből nagyobb erőt lehet meríteni, én még is eldobom őket. Tudni akartam, hogy az, amit irántam táplál, megerősíti-e őt, vagy csak gyengíti. Háború tudni akarta, mire számítson tőlem, én pedig... én nem is tudom, hogy mit akarok. Talán inkább csak magamra maradni és gondolkodni, de... Nem. Ez talán inkább Háború. Én mindig is élveztem a férfi társaságát, s habár most teljesen levetkőzte büszkeségét, valahogy nem bántam.. hiszen én is teljesen nyíltan és őszintén elmondtam neki, mi az, amit gondolok és megpróbáltam körbe írni azt is, amit érzek.

 



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Szinte felhorkantok, úgy vonom félre tekintetemet a nőről. Szavai szinte égetik bőrömet. Nem akart idáig eljutni velem, még életemet is vette volna érte, most pedig elkezdni.. Őszintének tűnnek szavai, nem gondolom, hogy játszadozna ilyesmivel. Továbbra is minden izmom megfeszül és képtelen vagyok ellazulni.. Ha hallani akarja, hát hallani fogja, de nem háríthatja érte rám a felelősséget. Csak azért mondom ki a következő szavakat, mert ő így akarja. Semmi másért. Ha rajtam múlt volna, akkor a következő évezredekben végig titok formájában őriztem volna, majd magammal vittem volna a teremtő kárhozat tűzébe, mikor eltávozom.
- Valóban tudni akarod a válaszokat? -
Sziszegem összeszorított fogaimon keresztül és legalább egy bólintásig, vagy válaszig várok, mert csak akkor mondom ki végül, ha ténylegesen kész hallani az én verziómat. Reakciója után még habozok, hisz ezzel minden kártyámat kiteríteném és nyílt lapokkal, pőrén, szívemet a kezébe adva leszek olyan védtelen, mint még soha azelőtt. Egyetlen gondolatom vagy érzésem sem segít rajtam ebben a helyzetben, csak tovább szítják dühömet és zavarodottságomat.
- Mikor meghallottam, hogy rajtad ütöttek és egyedül kell a fattyakkal szembenézned olyan düh járta át testemet, mivel még sohasem találkoztam. Rohantam, mert rettegtem tőle, hogy ha későn érkezem, te nem vagy többé. -
Tartok egy kis szünetet, hogy fel tudja fogni ezt a részét a történetnek. És azért is, mert amit ezután fogok mondani, örökre megpecsételi a köztem és Ashtaroth között lévő kapcsolatot. Nem vagyok benne biztos, hogy készen állok erre, valószínűleg a nő sem, de válaszokat akart. Ezek pedig nem fogják őt segíteni abban, hogy megértse önmagát. De arról nem tudok nyilatkozni.
- A pokolba is Ashtaroth... Rettegtem. Hogy nem érek oda időben. Hogy majd téged döf keresztül az az átkozott dárda. Hogy a kezeim között halsz meg és nem leszel többet. Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem, ami jobban dühít, mint valaha bármi ebben az átkozott életben! És ezért bármire képes lettem volna! -
Mire mondandóm végére érek, megemelkedik hangszínem, de még a suttogás szintjén vagyok, hogy csak a nő hallja szavaimat. Ki is fogy belőlem a szusz. Tüdőm még nem száz százalékos, így a lélegzés, vagy az éppen ereimet áttóduló adrenalin szédülést okoz, de testtartásomon nem látszik semmi. Tekintetem továbbra is szikrákat szór, semmi más nem látszik benne.
Belül azonban érzem, megsemmisültem. A szégyen folyékony ciánként mérgezi létemet, férfiasságom mintha megszűnt volna létezni, s félig testileg, annál inkább lelkileg állok pőrén azelőtt a nő előtt, kinek életét úgy mentettem meg, hogy ő el akarta venni az enyémet. Nem segíthetek rajta, nem tudok kérdéseire választ adni. Csak arról tudok beszélni, amit én érzek. Őszintén.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Éreztem, ahogy Harag megmoccan benne szavaim nyomán. Bár mondjuk elég volt rá nézni is, mert ahogy felkelt és közelebb jött, szinte sütött róla a dolog. Egyből felkeltem és határozottan álltam, hagytam, hogy beférkőzzön aurámba. Fenyegető tartása, idegessége azonban nem ragadt át rám. Nem azért, mert érzéketlen volnék jelen esetben, hanem mert elfogadtam azt, hogy szükségem van rá. Jelenleg fele olyan erős nem vagyok, mint régen voltam. Akkor nem zavartak gondolatok és emlékek, most viszont igen, és nem tudok belőlük előnyt kovácsolni... de ő igen. Nyugodt arccal fürkészem megfeszült, ideges arcát, miközben beszél hozzám és kérdését intézi.
Talán csak pár másodpercig hallgatok, mielőtt kinyitnám ajkaimat, s ezzel egy időben fel is emelem kezemet az oldalamról.
- Azért, mert a világom már így is romokban hever... - felelem halkan suttogva, mintha csak attól tartanék, hogy Háború, vagy a többi katona meghallja. Szavaimmal párhuzamosan megfogom nyakamnál a vékony inget, mely takar és lejjebb húzom, hogy látszódjon az átvállalt seb, legalább is a kuszán és kapkodva összetákolt kötés rajta. Azt akarom, hogy a férfi lássa.. hogy értse, mire gondolok. Hogy már nem egyszerűen csak Háború irányít. Lesütve pillantásom a patakra pillantok, mielőtt folytatnám. Fura ennyire őszintének lenni Asmodeussal, de kénytelen vagyok, ha válaszokat akarok.
- Csak te tudod elmondani, hogy mi történik velem. Azt mondtad, nem akarod, hogy féljek tőled és próbálkozom... de ez az ismeretlen épp úgy megrémít. Az, hogy nem értem, miért dühít a figyelmetlenséged. Hogy miért akartam annyi szenvedést és fájdalmat okozni annak az angyalnak, aki leszúrt téged és hogy úgy érzem, amit kapott, nem elég. Nagyon... - próbálom megfogalmazni, mi is az, amely bennem lappang jelenleg. - ...nyomasztó. - hangom egyáltalán nem magabiztos, de végig halk, tekintetem pedig zavaros és értetlen. Tudni akarom, mi ez és ha eltüntetni nem lehet, hát hogyan faragjam fegyverré, ahogy a férfi teszi.



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Nevetése futótűzként éleszti fel bennem Haragot, hogy aztán felszökjön gerincem mentén és tarkómat elérve végigrázkódjon tőle egész létem. Energiái valamelyest érezhetők, de egy nagy nyelés segít őt visszaszorítani. Hitetlenül állok előtte, hogy neki a történtek után még van kedve nevetni, szégyenérzetem pedig fokára hág, kezeim, amivel magamat tisztítom megállnak a munkában. Némán, mozdulatlanul küzdök bensőmben Haraggal, hogy visszamenjen a helyére, végül egy jól irányzott balossal padlóra küldöm, s lábainál fogva vonszolom őt szobájába, hogy aztán az ajtót becsapva magam mögött rázárjam az ajtót. Nem leszek kevésbé ideges, de energiáira most semmi szükségem nincsen.
Hirtelen állok fel, felöltözni sincs időm, most az ideg beszél belőlem. Eddig azon törtem magam, hogy ne törjön felszínre az összes katyvasz, ami a fejemben éppen tombol, de a nőnek muszáj feszegetni a határokat. Azelőtt egyetlen kérdésemre nem válaszolt, mindig meghátrált, ha érzelmekről volt szó, most pedig engem faggat a sajátjaimról. Pofátlanságnak élem meg az egész helyzetet, szégyenemről nem is beszélve. Katonáim talán kellő távolságban vannak, még sem akarok vele kiabálni. Így megindulok felé, s mire két lépést teszek, már talpon is van, hogy farkasszemet nézzen velem.
- Mi lenne faggatózásod oka Háború?
Dühöm szinte megcsillan gesztenyebarna szemeimen. Erősen rászorítok, a most már véresen vizes anyagra, mit bal kezemben tartok. Arcom megfeszül, ahogy két fogsoromat összeszorítom, homlokom és nyakam mentén ereim kidudorodnak, izmaim megfeszülnek. A szavak pedig megindulnak, hangom megvető, s nem is próbálom visszafogni magam.
- Te nehezíted meg a dolgomat. Őszinte szavaimra erősnek hitt világod darabokra esne. Kérdezem hát, ha nem bírnál el velük, miért akarod tudni őket? -
Nem sokkal vagyok magasabb nála, most még is úgy érzem, fölé tornyosulok. Közel állok hozzá, sebzett mellkasom szinte érinti az övét és igyekszem egy kellemetlen, intimitást idéző sarokba szorítani őt. Bőszít, mennyire ellent mond már magának, mennyire nem tudja elviselni a tényt, hogy mindent a régi módszerek és viszonyok szerint akarok kezelni. Nem jártatom tovább a számat, mert őt ismerve biztosan ezt is kimagyarázza, elmásítja, végül rám keni az egészet. Ahogyan eddig minden alkalommal, ha rólunk esett szó. Fel nem tudom fogni milyen jogon kóstolgat engem, vagy próbálja kiszedni belőlem bármilyen döntésem és cselekedetem okát. Meg kellett volna elégednie azzal a válasszal, amit kapott és elengedni ezt az egészet.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 8:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Arrébb vonultam, hogy nagyjából megtisztogassam magamat, de nem vetkőztem le hozzá. Tegnap este nagyjából letisztálkodtam, bár szinte sóvárgok egy több órás fürdőért, amely kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Sajnos azonban ezt itt és most nem adhatom meg magamnak, hiába a víz. Sose engedhetem meg magamnak, hogy más démonok gyengének lássanak, tartok a következményektől. Asmodeus még is mellém jön, noha pár lépés még is elválaszt minket. Nem fér a fejembe a miért és mikor rá kérdezek, a válaszán halkan nevetnem kell, amit meg is teszek. Nem gúnyos, inkább csak értetlen és szórakozott.
- Soha nem hallottam még ennél diplomatikusabb választ a szádból... - mondom, miután abba hagytam a nevetést, immár ismét komoly pillantással nézve.
- De nem ezért tetted, nem igaz..? Amíg Iumentum él, Háború is lesz. Ha nem én, akkor más. Én is csak egy démonherceg vagyok a sok közül, Lucifer valószínűleg már másnap átruházta volna a hagyatékomat másra. Nem vagyok pótolhatatlan. ... És te még is testeddel védtél. - nem tudom, miért feszegetem annyira a témát.
Vagy hogy mit akarok tőle hallani... talán... csak általa akarom megérteni önmagamat is. Mert azokkal a változásokkal, amiket belém ültetett, saját magamnak is egy nagy kérdőjel vagyok. Megakartam érteni, miért dühít az, hogy láttam haldokolni. Hogy miért fájt a látvány, hogy miért éhezem angyalok vérére, hogy mi mardos, miközben figyelem sérüléseit, ahogy ápolja őket. Talán arcomra ki is ülhetnek gondolataim, nem figyelek most oda arra, hogy ezeket leplezzem. Az éjjel alig pihentem, kimerült vagyok, az oldalam sajog. Az eddig vízben pihent hideg kezem emelem a bordáimhoz, hogy hűtsem, s közben tovább gondolkodom.
Tudom, hogy általában magányos farkas vagyok, de elismerem, hogy vannak dolgok, amiket egyedül nem tudunk megtenni, és úgy érzem, a csatában történt dolgokkal nem fordulhatok Phelgorhoz, a többiek közt első, hű katonámhoz és tanácsadómhoz. Nem akarok egy szégyen lenni a szemében, azt akarom, hogy olyannak lásson, amilyen voltam. Erős, határozott és megtörhetetlen. Még ha az utóbbi időben látta is, mennyire szét voltam esve, az semmi ahhoz képest, amely az éjszaka után maradt bennem.



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 7:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Órákon keresztül némán baktatunk. Vágtázni egyikünknek sincsen ereje, de még így is dicsőséges csatát vívtunk. Semmilyen energiámmal nem akarom éreztetni embereimmel, hogy ez másképpen lenne, de még is érzem néhányukon a kételyt. Nem érthetik, miért vetettem magam egy gyilkos dárda irányába, ahogy azt sem, Ashtaroth miért vállalt be egy legalább akkora sérülést, mint amilyen most az én mellkasomon tátong. Percről percre jobb a helyzet, a monoton menetelés azonban nem tesz jót a fájdalom érzésének kizárásában. Érzékelem, ahogy Ash résen van, figyeli az eget, így én az előttem és mellettem elhaladó terepet vizslatom. A mi feladatunk azonnal észrevenni az ellent, amennyiben ismét rajtunk ütnének. Több emberemet nem hagyom lekaszabolni. Ők most itt mind dicső katonák, kik helyt álltak egy hatalmas túlerő ellen annak ellenére, hogy vezetőjük csúfosan porba hullt. Illetve majdnem, s ez Háborúnak köszönhető. Illetve mégsem... Neki biztosan nem, mert ő vesztemet akarja.
Talán két óra elteltével intek öklömmel a magasba, könyökömnél behajlítva karomat. Pihennünk kell, ha csak egy fél órát is, de ha most ilyen állapotban tovább haladunk, nem sok esélyünk marad a szárnyasokkal szemben. Elég egyértelmű üzenetet hagytam nekik a máglyával, biztosan bosszúra szomjaznak. Vissza kell térnünk a városba, annál inkább is a pokolba, hogy mindenki pihenhessen. Én sem tudnék most úgy harcolni, ahogyan az éjjel. Nem csak sérüléseim miatt, hanem a bennem örvénylő vihar szerű káosz is hátráltató tényező. Olyan szinten kavarognak bennem az érzelmek, mint még soha. Ezért sem néztem utunk során egyszer sem a nőre.
Segítek ismét tüzet rakni, igyekszem olyan takarásban elhelyezni az erre kijelölt helyet, hogy se a füst, se a fény ne segítsen a tollasoknak nyomunkra akadni. Ez beletelik pár percbe, végül egy nagyobb szikla mögötti részre esik a választásom, ami néhány fával van takarásban. A lombok felfoghatják a füst nagy részét, így az égből nem annyira szembetűnő. Viszont szükséges, mert sérülten, hiába nincsen fog vacogtató hideg, katonáim csontjai remegnek. Amúgy is a pokol melegéhez vannak szokva. A meleg segít majd nekik a regenerálódásban. Nem tervezem, hogy sokáig maradnánk.
Mocskosnak érzem magam, saját véremtől, mert számomra mellkasomon lévő seb a szégyen jelképe. Ezért úgy döntök, a közeli folyóhoz térve, kissé eltávolodva embereimtől és a nőtől is, megtisztítom magam és kötést cserélek. Egy szütyővel indulok el, de mivel nem figyeltem, hogy a nő is elvonult - pedig jellemző rá -, megpillantom alakját a folyó mellett guggolva. Energiáim így is elég kuszák, ahogyan gondolataim is, ezért kitűzött célomat nem másítom meg csak azért, mert a nő is ott van. Tudnom kell kezelni a helyzetet. Talán van akkora szerencsém, hogy nem szól hozzám.
Tőle pár méterre ereszkedem térdre, s vértemtől, melynek mindkét oldalán lyuk tátong, azonnal megszabadulok, szinte letépem magamról. Ezt bőringem követi, melyen szintén lukak utalnak a tegnap éjszakára, hamar kibújok belőle. Kötésemet is türelmetlenül igyekszem leoldani sebhelyem környékéről, végül mikor a nő megszólal, kérdést tesz fel, pőre felső testem és a mellkasomon éktelenkedő seb szabadon nyújt látványt számára, mitől kissé védtelennek érzem magam, de ennek jelét nem mutatom.
Nem válaszolok azonnal. Egy viszonylag tiszta anyagot engedek a folyó jéghideg vízébe, majd saját véremet kezdem törölgetni magamról, de nem csak sebem környékéről, hanem egész felsőtestemről. Még az angyalok vére is szennyezi testem, s nem elég méltók rá, hogy tovább viseljem. Igyekszem fájdalmamnak, amit a seb tisztítása okoz, nem hangot, vagy fizikai jelet tulajdonítani. Nem láthat többé ilyen gyengének Ashtaroth. Érzelmileg mások vagyunk, ha számára érezni gyengeség, attól én még nem leszek az. Amitől kiakadtam, az az, hogy fizikailag látott gyengének. Majdnem, hogy halottnak. És nem tudom, hogy milyen érzést váltott ez ki belőle. Elégedettséggel töltötte-e el, vagy aggódott, vagy... Nem tudom.
- Háború egy Lovas. Nem veszhetett oda. Szükség van rá a közelgő harcokban. -
Válaszolom végül, jobb ötlet híján. Nem mondhatom el neki, valójában milyen érzések vezéreltek, vagy azt, hogy rettegtem tőle, hogy meghal. Hogy valószínűleg sosem lennék a régi, ha ő eltávozna... Hogy most már nincs is ennél nagyobb félelmem. Vagy, hogy megszerettem. Ezek csak az elmémben létezhetnek.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 7:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
A férfi reakciói nem töltenek el meglepettséggel. Háború pontosan ezt várja el tőle: szégyellje magát, amiért nem az ösztönök és a taktika, hanem az érzelmek vezérlik. De én... fogalmam sincs, hogy mit érzek, tekintve, hogy soha nem volt tapasztalatom ilyesmiben. Még is, ahogy nézem eltorzult, dühös arcát, kellemetlen érzés mar belém. Talán hagynom kellett volna meghalni..? Sok harcos inkább meghal, mint hogy a vereség szégyenével éljen tovább. Nem tudom, mi jár a férfi fejében és már azt sem, hogy az enyémben mi van épp. Olyan, mintha mind a ketten egymásnak kuszáltuk volna össze a szálakat. Egyértelmű volt, hogy zavarja mindaz, ami történt, főleg, hogy az előbb ő is ostobaságnak mondta a tettét. Közli azt is, hogy nem tartozok neki, én pedig arra gondolok, talán a sebe miatt gondolja. Automatikusan oda nyúlok a mellkasonhoz, melyen ugyan olyan sérülés gyógyulgat, mint rajta. Figyeltem, hogy tépi ki a földből a lándzsa végét, amint meglehetett érezni az égő hús szúrós szagát, és azt is végig követtem pillantásommal, ahogy a tűzre hajítja. Némaságba burkolóztam.
Amint kijelentette, hogy indulunk vissza, magam is elkezdtem összekészülni. Páncélzatom, kardom Iumentumra erősítettem, aztán elnyomva a meglévő sebek fájdalmát, kifejezéstelen arccal szálltam fel a hatalmas csatamén hátára. Nem értettem, mi a franc van velem. Csatáztunk és győztünk, a hangulatom még is olyan volt, mintha csak elvesztettük volna. Soha életemben nem fordult még velem elő az, hogy egy nyertes harc után ne legyek elégedett.. És most még is ezt éreztem. Törött bordámba azonnal bele nyílalt a fájdalom, ahogy elindultam a hátasommal. Szinte minden egyes mozdulattal, mintha egy tőrt forgattak volna meg az oldalamban, de zárt ajkakkal, összeszorított fogakkal tűrtem. Sápadtan léptettem elől Asmodeus mellett, s vezettük vissza csapatát a város felé. Szemeim közben a tájat fürkészték, főleg az eget, mintha csak egy újabb támadásra számítanék. Nagyon reméltem, hogy ezúttal inkább elkerülnek minket, hiszen nem kis csatán vagyunk túl. Egy erős túlerővel szemben kerekedtünk felül és ez azért nem semmi. Minden katona megérdemli, hogy büszkén és újabb megmérettetés nélkül térhessen visszapihenni.
De nem én. Az őrjáratomat megzavarták és ez jelzi is, hogy mennyire szükséges... Fontosabb, mint bármi jelenleg. Ez azt jelenti, hogy nem lesz időm pihenni.. vagy legalább is nem sokat, talán éppen annyi, hogy összeszedjem az eliteket. A gondolattól egyáltalán nem repesek, sötét pillantással halkan sóhajtok is egyet.
Órák telnek el. Nem haladunk gyorsan, tekintve, hogy sok a sérült -minket is bele véve. A tegnap estén gondolkodtam és egyszerűen nem bírtam továbblendülni azon, hogy miért történt az, ami történt. A férfi arca még mindig lelki szemeim előtt lebegett, mikor leszúrták, fülemben pedig még mindig visszhangzik a dühödt, fájdalmas ordításom.
Oldalam szúrása zökkent ki a gondolatokból. Testem kezd fáradni ennyi sebbel, ennyi lovaglás után, de szerencsére a többiek is úgy gondolják, hogy most már ideje pihenni. Amint keresünk egy félre eső, jól védhető helyet, leszállok Iumentumról, majd lenyergelem. Szinte egy napja nem volt szabadon, így lenyergelem, majd figyelem, hogyan sétál el végre elégedetten. Nem lehet túl sokat így, de most megérdemli, szóval amíg letáborozunk, végig pillantok Asmodeuson és a többieken, majd kissé arrébb vonulok a közelben futó patakhoz, hogy megmossam kezeimet és arcomat. Mindig is más voltam. Amíg ő népszerű volt katonái között és idejét töltötte velük, én inkább csak irányítottam a sajátjaimat, majd egyedül maradtam. Akár csak most.
Legalább is úgy hittem, de végül meghallottam a lépteket, s a démonherceg is megjelent, talán hogy szomját oltsa. Letérdeltem a víz mellé, aztán a sarkamra ülve figyeltem, a férfit.
- Tulajdonképpen... - szólalok meg halkan, kissé tartva attól, hogy veszélyes vizekre tévedek - Miért mentettél meg?



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 5:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Gondolataimból a nő jelenléte zökkent ki, s amint meghallom hangját, megfeszülnek izmait, ami mellkasom tájékán fájdalmat okoz. Arcom el is torzul, de nem csak a fájdalom miatt. Szavai valamelyest megérintenek, nem is számítottam rájuk, de nem tudom őket hová tenni. Ellenérzést vált ki belőlem, hogy lekötelezve érzi magát. Nem akarom, hogy adósom legyen, nem ezért tettem, amit tettem. Most már ostobaságnak érzem, hogy megmentettem, de főként azért, mert megtenném ismét. Újra és újra, míg oda nem veszek. Ez pedig dühít, Harag felébred bennem. Mióta magamhoz tértem ez az első alkalom, hogy valamelyikőjük kidugja fejét kis rejtekéből. Eddig csak némán hallgattak, figyeltek gondolataimra, egyéb érzéseimre.
- Valóban ostoba tett volt. -
Jegyzem meg egy undorodó grimasz kíséretében. Fogalmam sincs, mi játszódik le most bennem, vagy miért viselkedek így. Talán gyengének érzem magam, de nem a nő miatt. Ami történt, bármelyik csata közben előfordulhatott volna. Hibáztatni akarok valakit, de csak Ashtaroth-ot tudnám, aminek realitás kevés lenne. Zavarodott vagyok, nem tudom kibogozni érzéseimet, mert ha be kellene látnom, mit érzek iránta, végem lenne. És rögtön ellent is mondanék annak az ígéretnek, mit napokkal ezelőtt neki tettem. Én is akarnám, hogy minden a régi lehessen. De rengeteg kérdésemre csak kétes választ tudnék adni magamnak. Azelőtt is segítségére siettem volna? Igen. Ennyire gyorsan? Valószínűleg igen. Közé és a harcos angyal közé ugrottam volna? Minden bizonnyal. Ugyan ezek az érzések játszottak volna közre? Kizárt.
Oldalra tekintve, a szag irányába, legyőzött harcosok tetemei kapnak lángra, s a szél hamar elhozza felénk a füstöt és minden mást is, ami emberi hús égéséről adhat tanúbizonyságot. Aztán seregem megmaradt tagjaira nézek, kik elhullt társaikat már lovaikra erősítették. Vissza akarok térni a városba, de leginkább a pokolba. Jezebeth szavai jutnak eszembe a nőről, s ha továbbra sem adok neki igazat a köztünk elhangzottakkal kapcsolatban, most már hatással vannak rám.
- Nem tartozol semmivel, Háború. Ezt jól jegyezd meg. -
Mondom a nőnek, miközben a még földbe fúródott, véres dárdára pillantok. Egyetlen, erős mozdulattal kirántom a földből, mintha az elmúlt éjszaka emlékeitől próbálnék megszabadulni. A nőt magára hagyva sétálok az emberi máglya tüzéhez, s egy mérges, indulatos mozdulattal vetem bele a dárdát. Nem segít semmissé tenni tettemet, melyért láthatóan szégyellem magam, de nálam szokás nem csak lélekben, de a fizikális síkon is, rituálészerűen elengedni azt, ami nyomaszt. Segít a feldolgozásban.
Amint elindulok visszafelé, hangosan elkiáltom magam.
- Indulunk vissza! -
Seregem azonnal mozgolódni kezd. Utam közben, mit lovamig teszek meg, elsétálok a nő mellett, de se nem szólalok meg, se nem nézek rá. Mintha őt hibáztatnám azokért az érzésekért, mik kialakultak bennem. Ez már nem puszta vágyakozásról szól, annál mélyebb.. Törődök vele. Vagy még annál is több, de ha csak eszembe jut ez az eshetőség, Harag apró lángnyelvekhez hasonlóan szabadít fel némi energiát belőlem. Gondolom Ashtaroth velünk tart, bár nem figyelem, mit tesz, csak arra koncentrálok, hogy büszkeséggel legyek képes felülni lovamra. Nem látszódhat rajtam fájdalom, vagy a vereség szégyene, ami tegnap éjjel ért. Mielőtt fellépnék a lóra, összeszorítom két fogsorom, de végül is probléma és bármilyen külső fájdalmas jel nélkül, Herceghez méltóan tudok felülni rá. Elindulok seregemmel, s valószínűleg Ashtaroth-al, ki az erdőből, vissza a város felé.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 11:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Sosem szoktam mélyen aludni, ha alszom. Annyira paranoiás vagyok, hogy általában a legkisebb zajra is azonnal pattanni tudok harcra készen. Csak akkor tudok igazán mélyen aludni, mikor tudom, hogy Phelgor ügyel rám a szobában, vagy a szálláson - ő benne eléggé megbízom ahhoz, hogy elengedjem magam. Nem sokszor volt szükségem arra, hogy ezt a felügyeletet igényeljem, de előfordult már, hogy annyit dolgoztam, hogy egy sima alvás nem lett volna elég pihentető. Most is, a nap kissé megsüti arcom, de nem az ébreszt fel. A levelek finom surrogása a földön elég ahhoz, hogy résnyire nyissam a szemeim és megnézzem, ki mozgolódik körülöttem. Látom felkelni Asmodeust, mire kicsit megkönnyebbülök... Ezek szerint jobban van, olyannyira, hogy már fel is tud állni. Egy kicsit még visszacsukom szemeim, de aludni már nem fogok, csak relaxálni. A gyógyulásomra koncentrálok, mert sejtem, lassan visszaindulunk a városba.
Legalább is az, hogy herceg felkelt, erre enged következtetni. A katonák sürgölődni kezdenek, így azt gondolom, jobb lesz feltápászkodni. Kinyitom szemeim, megnézem sérüléseim a kötések alatt. Még nem gyógyultak be teljesen, de már nem gátolnak sem mozgásban, sem lovaglásban. Felkelek a földről és eltéve kardomat körbe pillantva figyelem, ahogy a többiek elkezdik a tetemeket pakolni, tekintetem megakad Asmodeuson, ahogy ott áll. Halkan szusszanva nézem határozott alakját, majd végül lassan elindulok és mellé lépek. Sok dolog kavarog bennem. Mintha vágyat éreznék arra, hogy megérintsem vállát, ellenőrizzem, tényleg rendben van-e, de visszafogom magam.
- Erősítésként jöttél. Harcoltál az oldalamon, erősebbé tettél. Az életedet adtad volna értem. - mondom, miközben a véres lándzsára pillantok. Ismét felrémlik az a pillanat, amikor a férfi fölém görnyed a lándzsára dőlve. A haragom kicsit most is feléled, kezem ökölbe szorul és az angyalra pillantok, amelyet épp most visznek el. Aki miatt történt ez az egész. Úgy érzem, olthatatlan bosszúszomjat ébresztett bennem ezek felé a lények felé, pedig alapjáraton mindig is semleges voltam.
- Felelőtlen tett volt. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki... Hiszen én megakartalak ölni. De legyen bármi is az indokod, örökre az adósod vagyok. - mondom kihangsúlyozva az időhatározót, majd megemelve a pillantásomat a férfire tekintek. - Köszönöm. - mondom őszinte pillantással. Tényleg hálás vagyok a tettéért, még ha úgy is vélem, hogy ostobaságot követett el... Mert akkor, abban a pillanatban nem harcos volt, hanem... valami más, és a háborúkat a harcosok élik túl... Nekem viszont -fájdalmas beismernem, vagy sem,- szükségem van rá. - Ha gondolod, még pihenhetünk kicsit, mielőtt visszaindulunk. - mondom, majd sóhajtva a fák közé pillantok. - Egy felderítő egység már nem elég arra az útra, amelyet elterveztem. Több katonát kell magammal vinnem. - gondolkodom hangosan, tervezgetve a következő lépéseket.



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Egész éjjel nem nyitom ki szemeimet, de ahogy gyógyulásom megindul, óráról órára jobb lesz az állapotom, végül az éjszaka közepére légzésem egyenletessé, nyugodttá válik, én pedig végre nem lázálmok közepette küzdök az életemért, hanem vére tudok pihenni is. Katonáim mindenben hallgatnak Háborúra, mert inkább lovagoljak én vissza a városba, mintsem, hogy hallott testemet kelljen visszaszállítaniuk. Feszültség érezhető köztük, nagyon régen nem láttak már ilyen állapotban és maguk sem tudják, mi lenne most a helyes, vagy mit kellene tenniük. Őrszemek nem messze tőlem figyelik testemet, de az még sohasem hagyott engem cserben. Harag és Kéj pedig hiába feszültek, egymással szemben ülnek, mindkét kezükkel fogva a másikét, s lehunyt szemmel démoni nyelven kántálnak. Ráolvasásokkal segítik a gyógyulásomat. Csak ilyenkor létezik köztük összhang, egyébként általában a másik rovására cselekednek.
Mikor a tűz már csak pislákol, s a nap első sugarai melengetik meg arcomat, kinyílnak szemeim. Sebem még nem teljesen gyógyult, de a fájdalom szinte már elenyésző, s ahogy óvatosan felülök, a légzéssel sincsenek problémáim. Körbenézve először Ashtaroth fának dőlő, pihenő képét látom meg. Valami rémlik abból, ahogyan sebesülésem egy részét magára vállalta, minden bizonnyal ezért vagyok még életben. Hangulatom talán emiatt, vagy a lázálmok miatt, vagy úgy mindentől egyszerre elég komorrá válik, ahogy feltápászkodok a tűz mellől, lehetőleg minél halkabban, hogy a nő tudjon pihenni.
Pár lépést követően katonáim igyekeznek hozzám, hogy létem felől érdeklődnek, de ha már gond nélkül állni tudok, sejthetik, hogy megmaradok. Körbenézve annyi hallott test vesz minket körül, aminek látványa nem borzaszt el, de valamiért még is zavar. Utasítom őket, hogy az angyalok tetemeit hordják össze tőlünk legalább háromszáz méterre, az erdő melletti tisztásra, majd ha az összes már máglya kész, gyújtsák meg őket. Égjenek démoni tűzben, hogy lelkük ne kapjon bebocsátást a mennyországba. A mieink testét lóháton visszaviszik majd a Pokolba, ott esnek majd át a megfelelő rituálén.
Ezt követően, ahogy Ash még mindig pihen, arra a helyre sétálok, ahol a dárda keresztüldöfött. A fegyver még mindig, ugyan abban a pózban áll ki a földből, ahogy azt az angyal beledöfte, illetve belém. Rengeteg vér a dárdán, illetve körülötte mindenhol, s ezer közül is felismerném saját vérem alvadt szagát. Egyetlen katonám sem zavar, ezért az emlékképek rohamoznak. Tisztán emlékszem, ahogy már lépésekkel a balesetem megtörténte előtt tudtam, mi fog következni, én még is rohantam tovább és beléptem a harcos angyal és Háború teste közé. A dárda átvágta húsomat, csontjaimat és belső szerveimet is, ezek hatására útja annyira módosult, hogy vége Ash mellett fúródott a puha, vér áztatta földbe.
Onnantól a képek homályosak, nem tudom pontosan felidézni, mi történt és hogyan kerültem a tábortűz mellé. Ash ordításának hangját még fel tudom idézni, de utána, még mielőtt elvesztettem volna eszméletem, nem emlékszem már semmire. Arra azonban tisztán, mit álmaimban láttam. Élénken él bennem, amint saját tükörképem nevet rajtam s gúnyol, amiért Ashtaroth-ért akár az életemet is adtam volna, miközben alig telt el pár nap azóta, hogy meg akart engem ölni. Már csata közben is zavart valamelyest, hogy ennyire gyorsan, mindent hátrahagyva segítségére siettem, ám önmagam feláldozása már egy nyomasztóbb témának tűnt. Ez már nem csak bajtársiasságra utal, érzelmeim azonban nem tiszták, nem tudom őket értelmezni. Tettem neki egy ígéretet, ezért talán gondolkodni sem érdemes mindezen. De vannak tények, amiket nem tudok túl sokáig tagadni. Beismernem még is felesleges, mert ha tudat alatt tisztában vagyok vele, akkor ennyi elég kell legyen. Mert a nőnek sosem mondhatom el.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 1:04 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Amíg ellátom sebeimet, van időm gondolkodni. Elég tompa vagyok még, de a gondolataim olyan hevesen cikáznak, mint még soha. Az angyal vére még mindig kezemen van, s ott is fogom még hagyni egy kis ideig. Elmémben újra és újra lejátszódik az, ahogy a férfi közénk veti magát. Inkább a saját életét áldozta volna fel, pedig megakartam ölni. De már előtte is... ő jött felmentőseregnek. Az egész annyira... képtelenül hangzik. Arra gondolok, hogy fordítva hogyan történt volna. Nem tudom megmondani. Háború hagyta volna meghalni... Mert szerinte az erős él, a gyenge elbukik. De nem tudtam ott hagyni, nem tudtam csak úgy nézni, ahogy eltávozik. Magamra kapva valamit már indultam is vissza. Az egyik katonája lépett elém, bár kissé tartottam attól, hogy mit fog mondani. végül egy kissé megnyugodtam, mikor azt mondta, Asmodeus él.

- Nem. A város vágtával is három és fél óra, de vele léptetni is nehéz lenne. Nem teszem ki magunkat egy újabb rajtaütés veszélyének, amíg ilyen állapotban van. Válassz ki magad mellé valakit őrszemnek az éjszakára. Akkor indulunk, ha herceged összeszedte magát, legyen az holnap, vagy azután. - adom ki a parancsot, aztán a tűzhöz és a démonherceghez lépve kényelembe helyezem magam a földön. A lángokon átpillantva figyelem az eszméletlen démont. Pihennem kellene, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Felállok és járkálok, noha testem fájdalmasan könyörög azért, hogy inkább üljek, vagy feküdjek. Órákon át nem adom meg neki ezt a jutalmat, egyszerűen képtelen lennék egy helyben maradni. Néha rá néztem a sebére, mikor átvérzett, lecseréltem a kötést, ez az első alkalom, hogy valaki máson segítek. Próbálom arra fogni, hogy csak azért teszem mindezt, mert a mai nappal a férfi adósa lettem. De valahogy azt is tudom, hogy ez nem igaz... legalább is nem teljesen.
Egy újabb fadarabot teszek a tűzre, hogy táplálja a lángokat, majd alig egy karnyújtásnyira ismét leülök felhúzott térdekkel a herceg mellé, hátamat a mellettünk lévő fának támasztva. Őrizni akarom, így egyik kezemben a kardomat markolom, másik az ölemben pihen. A testem könyörög a pihenésért, már annyira kimerült, hogy a fájdalmat is csak bizsergésnek érzem. Aztán egy-két óra után a kellemes csend és az őrök nyugalma győzedelmeskedik. Neki döntöm fejemet a fának, majd halkan sóhajtva behunyom szemeimet.
Csak egy kicsit pihenek, hogy reggel erősebben keljek.
A gondolat jól hangzik, de majd meglátjuk, mennyi pihenés lesz ebből, vagy mennyire nyerem majd vissza tőle az erőmet.
Ha az éjszaka folyamán nem történik, nem riaszt, nem kelt fel semmi, akkor legközelebb már csak hajnalban nyitom ki szemeimet.



Utolsó Poszt Szomb. Okt. 01, 2016 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

A fájdalom dübörgő adrenalinként száguld végig testemen, izmaim kizárólag azért nem feszülnek meg, mert mintha a drog hatása elmúlt volna: Hirtelen leeresztek, fáradtnak érzem magam, így a rúdon csak egy beakadt csont tartja a testem, hogy ne csússzak végig rajta. Szemeimet lehunyom, vér ömlik a számból folyamatosan. Semmilyen gondolat nem járja át testem, tudatom kiürül és csak a monoton, üvöltő fájdalom marad bennem. Az a fajta, amivel akkor találkozik egy démon, mikor Lucifer kínzókamrájában van kikötözve. A nem kellemes fajta. Most sem Kéj, sem Harag nem üzen semmit. Magam vagyok, de eszméletemet nem vesztem el. Csak akkor jövök rá, hogy a nő ordított és felkelt előlem, mikor már percekkel később az előttem húzódó föld képe már elmémbe égett.
Hangom akkor sem hallatom, mikor erős karok ragadnak meg, s emelnek meg, miután megtörik hátam mögött a dárda nyelét.
Nagy adag vért köpök ismét magam elé, mikor harmadjára végre leemelnek a tüdőmbe fúródott dárdáról. Tűz melegét érzem, mikor a hátamra fektetnek. Szemeim még mindig nyitva, még csak pislogni sem tudok, csak hörgő, erőszakosan élni akaró lélegzetvételeimből lehet tudni, hogy még élek. A katonáim között uralkodó néma, halálos csend arról árulkodik, hogy már nem szánnak nekem sokat. Pedig voltam már ennél szarabb helyzetben is.
Ashtaroth hangját tisztán hallom, ám szavai nem jutnak el hozzám. Ha érteném sem tudnék reagálni, mert minden egyes lélegzetvétellel vér zubog mellkasomból nyalócsövembe és orrjárataimba, igyekszem nem megfulladni, de ez görcsös, rázkódó lélegzetvételekkel jár, szinte remegek a földön, mire testemet helyezték.
Nem érzem, ahogy kezét mellkasomra teszi, amit viszont tesz vele, már jól ismerem. Először a fájdalom erősebb, a lélegzetvétel nehezebb, azonban ahogy halad előre a módszerrel, mintha már nem minden beszívott levegő bugyogna vér formájában vissza, egyre több oxigén lepi el már kevésbé sérült tüdőmet. Háború távolodik tőlem és ez az utolsó dolog, amit érzékelek, mielőtt elveszítem az eszméletemet.
Egy katonám siet Ashtaroth elé, ahogy jön a tábortűz felé. Arckifejezése nem árulkodik semmi jóról.
- Hercegünk életben van. Elég erős, hogy elérjük vele a várost. -
Közli tiszteletteljesen Háborúval, majd visszasétál testemhez, hogy több másik katona segítségével feltegyenek lovamra. Ha Háború másként dönt, nem akar így utazni, természetesen engedelmeskednek neki.
Közben lázálom keríti hatalmába tudatomat. Rengeteg kép villan fel, miket nem is feltétlenül tudok értelmezni, csak úgy, mint rendes álmaimban. Az összevisszaság után hirtelen éles lesz a kép, s az az érzés járja át testemet, mit akkor éreztem, mikor épp csak felriadtam kusza álmaim mezejéről és meg kellett védenem magam Ashtaroth szándékaitól.
Aztán egyedül állok, pőrén a pokol pusztaságának közepén. Előttem egy ódon, piszkos tükör áll, miben magamat látom. Értetlenül vizsgálom magam, mígnem tükröződött alakom fel nem ordít. Mintha be lenne zárva valahova, egy másik világba és ki akarna törni onnan. Ordítását követően engem szid, amiért megmentettem valakit, ki életemre tört, mindezt azért, mert megszerettem. Némán figyelem őt, hangot nem tudok hallatni, végül csendjét az okozza, hogy a tüdőmből feltörő vér beteríti az egész tükröt.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 01, 2016 10:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
+18
Voltam már dühös. Akadtam ki dolgokra, főleg amikor kudarcot vallottak katonáim, szolgáim, vagy én magam. De még is... ha az évezredek alatti haragomat összegyűjtenénk és összeszámolnánk erejét, közel sem volna akkora, mint az, amit most érzek.
Alig tisztult ki a látásom, az angyal már le is szúrt volna, de megjelent Ő, hogy saját testével védjen. A dárda mellém szúródik a földbe, én pedig elkerekedett szemekkel nézem, ahogy teste eltakarja az eget előlem. Vére arcomra cseppen, s amint az első csepp elér, azon kapom magamat, hogy torkom szakadtából ordítok. Energiáim elviselhetetlen mértéket öltenek, szemeim befeketednek, haloványan meglátszódik az emberi külső alatt a démoni énem. Olyasféle szikrák jelennek meg a környéken, amelyeket Harag és Háború egymásnak feszülése szokott okozni. Fekete szemeimet az angyalra szegeztem. Szerencsére nem halt meg... de most az fogja kívánni, bárcsak Asmodeus kése végzett volna vele.
Kigördültem a férfi alól, aztán pár lépéssel az angyal mellett termettem. Elkaptam a torkát és egy kissé felemelve a földhöz vágtam. Ezután szinte a mellkasára ültem, két kezemmel megfogva fejét hüvelykjeimmel nyomtam be szemeit. Ordítása zene volt füleimnek, de nem gondolta komolyan, hogy itt vége is van? Neeem. Nem érdemel olyan könnyű halált. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy fájjon neki. Kezével az enyém után nyúlt, hát megragadva egy mozdulattal ki is törtem neki, csontja átszúrva bőrét indította meg vérét és könnyeit. Láttam, hogy lassan eszméletét is veszti, így jobbnak láttam befejezni a játékot. Megragadva alsó állkapcsát egy határozott mozdulattal letéptem fejéről. Zilálva figyeltem, ahogy önnönvérében fuldoklik, kisebb nagyobb vérbuborékokat öklendez fel. Figyeltem a szenvedését, amíg ki nem múlt. A halála nem töltött el elégedettséggel. Ahogy Asmodeusra pillantottam, úgy éreztem, jelenleg semmi sem tudna a kedvemre tenni. Katonái éppen óvatosan hátára fektették, a lándzsa hosszabbik végét letörve. Tajtékzó dühhel indultam el felé, szinte azt lehetett volna gondolni, hogy megölni indulok őt is. Oda léptem mellé, azonnal végig mérve őt.
- Te idióta!! Még is mit képzeltél, mit csinálsz?! Agyatlan, két balkezes hülye!! Meg ne merj halni, érted?! - kiáltottam rá még mindig zilálva, aztán kihúztam a sebből a lándzsa végét. - Még rengeteg csatát meg kell vívnunk. - veszek vissza a hangomból, kezemet a sebre teszem. Dühös vagyok. Rá, magamra, az angyalra, s leginkább ez látszik rajtam, ám szemeimbe kiül az aggodalom. Nem tudom, mikor kezdtem el így aggódni a férfiért. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogom őt látni és most a gondolat, hogy talán soha nem fogom energiáit érezni, vagy arcát látni, megijesztett. Ismét összezavart voltam. Démoni szavakkal varázsoltam. Az okkult mágia nem jó gyógyításra, legalább is úgy nem, ahogy általánosan gyógyításra gondolunk. De arra jó, hogy áttegyünk másokra valamit. Jelen esetben ezt a sebet, vagy legalább is a felét Asmodeusról rám. A seb annyira nőtt csak be, hogy ne legyen halálos, bár így is vérzett, s immár én is. A testem kezdte a fájdalmat nehezen viselni, de nem érdekelt. Biztonságban akartam tudni, ha pedig ehhez egy újabb erős sérülés kell, akkor magamra vállalom.
- Lássátok el... - pihegtem kifulladva, amint elégnek találtam az átvételt, aztán arrébb vánszorogtam, hogy én a magam sebeit lássam el valami félreeső helyen. Sose szerettem, ha mások látnak el, vagy ha gyengének látnak, szóval sérüléseimet mindig én láttam el, amiket pedig nem értem el, azokat Phelgor segített gyógyítani.

Iumentumot hívva a többi ló, amelyekkel érkeztünk, ösztönösen követték. A lovakban megvan a csordaszellem, együtt mennek mindenhova. Így aztán az egyik nyeregtáskából kivéve a nekem kellő dolgokat eltűntem egy kicsit az éjszaka sötétjében mindenki szeme elől. Miután arrébb vonultam, kellett vagy fél óra, hogy arra is összeszedjem magam, hogy a páncélt levessem. Egész testem vérben úszott, s a gyengeség is elkapott. Erőt véve magamon bekötöztem sebeimet, amennyire lehet, megtisztítottam magam, majd visszamentem az immár tábortűz mellé fektetett hadúrhoz. Látnom kellett, hogy jól van-e.



Utolsó Poszt Szomb. Okt. 01, 2016 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Nevetek a nő szavain. Ez biztosan egyfajta köszönet volt, burkolt formában, mert biztosan nem mondaná ki. Beleveti magát a harcba, én sem teszek másként. A gyilkolás számunkra élvezet. Várom is a közelgő háborút bár tény és való, nem örülök a tárgyalási időszaknak. Még ha a végén az összeset is a Pokolba küldjük, elkárhozott lelkekként, az oda vezető út nincs ínyemre. De ezt a döntést sem én hozom meg, Nagyurunkra bízom. Minden esetre a csata része izgat a legjobban. Alig várom, hogy megtizedeljük az undorító angyalok. Mindet ki kellene irtani.
Én is elveszítem az időérzékemet, nem is érdekel, mennyi az idő, vagy mióta tart már a harc. Testem nekem is fárad egy idő után, de a közös energiák hajtanak tovább, mint valami drog, hiába az esetleges fáradtság. Figyelem seregem tagjait. Ha a pokol egész hadseregét nézem, mi vagyunk vagyunk azok az őrült harcosok, akikre a szükség van, félelem nélkül vetik magukat az ellenség tömegének közepére. Öngyilkos jelölt mániákusokként, teljes erőbedobással zavarunk meg tanult és gyakorlott alakzatokat és verjük szét az esetleges taktikai megmozdulásokat. Erre képezem ki minden emberemet, s más Hercegekkel ellentétben saját magam edzem őket és tanítok meg nekik olyan fogásokat, amiket az évezredek alatt volt szerencsém elsajátítani. Harag pedig kitűnő társ ebben.
Kezd lemenni a nap, mikor is azon kapom magam, hogy a csata hevében nem is néztem rá Háborúra már egy jó ideje. Energiáit töretlenül érzékelem, de testi valója nem jött velem szemben. Épp egy halott angyal nyakából húzom ki egyik tőrömet és egyetlen pillanatra megállok, hogy körülnézzek. Egy harcosom és egy angyal között átnézve, a domblejtő alján, szemeim előtt játszódik le a jelenet, ahogy Ashtaroth-t megfejelik és szédülten a földre kerül.
Ösztönösen cselekszem. Az előttem állókat harc közben lököm félre, mit sem törődve egyikkel sem. Szívem ismét a torkomban dobog és rohanni kezdek feléjük. A nő még fel sem emelte fejét, hogy észrevegye, mi történik, én pedig csak félúton járok, mikor az angyal kezébe kap egy testből kirántott dárdát. Az én egyik katonám halott testéből ráadásul, fegyvereinket ezer közül is felismerem. A dárdákat azután vetettem be seregemen belül, mikor Lucifer visszafogadott kegyeibe. Jó kezekben halálos tud lenni.
Sok minden lepereg előttem, mert az első mozdulatnál tudom, mi fog történni. Szinte lelassul előttem az egész. Mire közéjük tudok lépni, a dárda megkezdi gyilkos útján, karom pedig nem mozdul elég gyorsan ahhoz, hogy el tudjam ütni a közelünkből. Ennek ellenére lépek, karomat lendítem tőrömmel és abban a pillanatban, hogy kezem ereszt a tőr szorításán, hogy rövid íves pályán célt érjen, a dárda bordáim közé fúródik, majd mikor a tőr felszántja az angyal mellkasát és szívét, a dárda mellkasomon távozik. Cége a nő mellett nem sokkal fúródik a földbe, megtartva így testemet nyele mentén, az angyal vagy hallottan, vagy sebesülten ér földet. Ajkaim szétnyílnak és tüdőmből nagyobb adag vért öklendezek föl, mely a nőre fröccsenve távozik.




Ashtaroth
avatar



☩ Reagok :
273

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 01, 2016 8:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
+18
A levegő megtelt a vér szagával és a Halál hangjával. Sosem tudtam ennél kellemesebb melódiát elképzelni. Határozottan lépve haladok és keresek az egyre gyűlő hullák között egyetlen egyet. Közben meglátom Asmodeust is, bár nem nézhetem sokáig, mert egy angyal oldalról már felém is rohan. Felemelem a kardom, hogy levágjam, ha elég közel ér, de még mielőtt elérne, összeesik. Az eldőlő test mögött a férfi szálkás alakja jelenik meg, amely már most vérben fürdik. Elneveti magát, rám vigyorog én pedig egy fél mosollyal haladok el mellette.
- Még kell jó néhány, hogy beérjél.. Én már órák óta ezt csinálom. - felelem egy pimasz mosollyal az ajkaimon. Oldalamról leoldom a kötést, mert most csak akadályozna. Türelmetlenül, gyors és halálos mozdulatokkal ölöm le az angyalokat, akik elém kerülnek. Szem elől tévesztem Asmodeust, de amíg érzem energiáit, hallom kiáltását, nem is keresem igazán. Erőink egyesülve hullámzó örvényként kaszabolják az ellent. És akkor végre meglátom a kardom.
Egy pillanatra meg is állok, majd sietős léptekkel elindulok felé. Egy angyal utamat állja, mire a rövid kardot, amely eddig kezemben volt, egyenesen jobb szemébe állítom, majd ugyan azon a lejtőn, melyen magam is legurultam, lelököm. Ezután oda lépek a már órák óta halott szárnyashoz, lehajolva megfogom kardom markolatát, s szinte kiráz a hideg, annyira jó érzés visszakapni. Egyik lábammal a tetem vállára lépek, majd kihúzom a pengét belőle. A koponya némi váladékkal, ropogva adja vissza jogos tulajdonosának a tárgyat. Két kezemmel megragadva függőlegesen orrom elé emelem. A sokak számára ismerős suttogó démonhangom a szintén sokak számára ismerős igét leheli a harcosok fülébe: pallosom azonnal ketté válik akaratomra.
Az angyalok, látva, hogy kicsit lefoglalt vagyok, felém sietnek, de már késő. A kard csengő hanggal szeli ketté a levegőt, s az első angyal, aki próbálkozik. A rá következő fejét elválasztja nyakától. Fordulok hogy kivédjem egy harmadik támadását oldalról, aztán elhajolok, hogy a negyedik feltartóztatott társába vágja bele fegyverét. Hangosan elnevetem magam döbbent, azonnali megbánást mutató arcára, majd ketté metszem gerincét. Megfordulva a fák közé pillantok, szinte euforikusan, bódultan nézve a harcolókat és a hullákat a fák tövében, vagy éppen felszegezve kardok által a törzsekhez. Milyen rég szórakoztam ilyen jól... Pedig ez még csak egy kisebb csata. Hirtelen felébred bennem a vágy egy nagyobb ütközet iránt. Mint a függő, aki csak többet és többet akar. Lábam és karom mozdul, vigyorogva, szinte nevetve kaszálom el a szárnyasokat. Ez az én szórakozásom, az én élvezetem. Szinte kivirágzok a testemet, arcomat belepő vér alatt.
Teljesen elvesztettem az időérzékem, de az ég sötétjéből arra gondolok, hogy legalább fél órája, órája harcolunk. Észre sem vettem eddig, egyáltalán nem fárasztott ki, sőt, felemelt, feltöltött energiával. Asmodeus kisugárzása folyamatosan szinten tartott, nem hagyott pilledni, amely testemet is éberen tartotta, ám az eddig szerzett -és azóta új- sérülések kezdtek kicsit megviselni. A könnyű-páncél nem védett annyira, mint a nehéz, amelyhez hozzászoktam. Nem figyeltem eléggé, s bekaptam néhány olyan találatot is, amely a páncélzatommal nem lett volna gond, ám így megnehezíti a csatát. Lelkesedésem még sem lankad, pedig tudom, hogy ennek a szórakozásnak lassan vége... Az ellenség elfog fogyni nem sokára.
Léptek zaja ütötte meg a fülemet. Azonnal hátra fordultam, s már a kardom is lendítettem, ám ezúttal valahogy ez nem volt elég. A harcos kivédte a támadást, lefogta fegyveres karom, s már ütött is szabad kezével: bele egyenesen a sérült oldalamba. Fájdalmas kiáltásom mellé csatlakozott bordám roppanása is. Már lendítettem szabadon maradt öklömet, de azt a karomat is elkapta hóna alá. Egy határozott mozdulattal majdnem kiugrasztotta vállaimat, a fájdalom miatt a kardom ismét a földre került, ahogy ujjaim eleresztették. Mindezek mellé még egy erős fejelést is kaptam a végén, a következő pillanatban pedig már a földön feküdtem szédülve.



Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Riena Love
Today at 4:21 pm
☽ Riena Love

Calypso
Today at 3:27 pm
☽ Ancient Baths

Hell or Heaven
Today at 11:26 am
☽ Queens




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
11
Nephilim
5