Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Utcák
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 3:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Asmodeus néma bólintással válaszol, mire kissé megkönnyebbülten fekszem tovább. Innentől nem is szól hozzám, pedig örülnék neki. Nem tudom miért, de jól esne mély, dörmögős hangját hallanom. Ehelyett magamra hagy és én neki döntöm a fejemet az ágytámlának. Behunyva a szemem érzem, ahogy a fáradtság erőt vesz rajtam lassan, de aztán a furcsa hangok -a vízé és kutakodásé- felkeltik bennem a kíváncsiságot. Amint belép a szobába és felemel, már kezd bennem ki kristályosodni, hogy mit akar. Mozdulatai óvatosak és gyengédek, amelyen kissé meglepődöm és arcát fürkészve, némán hagyom, hogy átvigyen a fürdőbe. Kellemes illat, félhomály, szobát lassan ellepő gőz fogad. Azt hiszem, az emberek ilyesmire mondanák, hogy romantikus.
Amint a férfi lerak, szembesülök azzal, hogy feküdni jobb, mint ülni, de egy mukkot se szólok. Némán figyelem, ahogy kezet mos, majd elém guggol és neki áll levetkőztetni. Valahogy tudom, hogy zavarnia kellene a dolognak, de tudom, hogy semmilyen hátsó szándéka nincs, ez érezhető azon, hogy Kéj nincs jelen.. legalább is nem úgy, mint legutóbb. Amiben csak tudok, segítek: megemelem magam, hogy a nadrág lekerülhessen rólam, ingem levételében is segítek, noha egy-két fájdalmas nyögés ki is kúszik. Bal combomon, oldalalom egy-egy valamivel mélyebb vágás, jobb oldalalom a bordáimon két tenyérni véraláfutás és zúzódás, mellkasomon az átvállalt seb éktelenkedik. A többi kisebb vágás, mint a tenyeremen, vagy arcomon lévőt meg se említem, mert azokat nem is érzem, de a felsoroltak közül az utolsó kettő nehezíti meg leginkább az életemet. Csendben nézem, ahogy kerít magának valamit, amivel kitisztíthatja a sebeimet és amikor neki áll, szó nélkül tűröm. Ez a maró fájdalom semmi ahhoz képest, amit Háború okozott. Végül ismét felemel és óvatosan a kádba tesz, én pedig élvezetteljesen felsóhajtok a forró víztől. Szinte fáztam már. Amint elkezd tisztogatni, rájövök, hogy csendessége zavar.
- Remélem nem önmarcangolsz. - szólalok meg halkan és felpillantok rá vállam felett. - Csatlakozol? - kérdezem, hiszen ő rá is egyértelműen rá fér a fürdés. Legalább is azt hittem egészen eddig a pontig, hogy csupán ezért kérdezem, de az a gondolat is egészen vonzó, hogy mellettem legyen, a kád úgy is elég nagy kettőnknek. Kicsit olyan érzés kap el, mint mikor úton visszafelé, a pihenőnél magához húzott és az enyémnek döntötte a homlokát. Ahhoz hasonló érzések és vágyak kavarognak bennem. Háború nélkül nem nehéz ilyesmiken agyalni, és úgy hiszem, örülnék, ha ismét a közelembe lenne. Amint felfogom, hogy miken gondolkodom, kissé zavartan pillantok el róla, vissza magam elé a vízre.



Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 2:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Hatalmas kő esik le a szívemről, hogy a nő egyben van, legalábbis látszólag, bár szemei üvöltenek az álmosságtól és valahogy én is tudnék pihenni. Hiába látszik gyengének, én nem tudok mást látni benne, mint azt az erős nőt, akibe beleszerettem. Azért sem beszélek sokat a közelében, mióta visszatértünk, mert most, hogy kettesben maradtunk frusztrál a helyzet... Nem találom a megfelelő szavakat, csak tetteimmel igyekszem tudatni vele, hogy számíthat rám. Kérdésére bólintok, majd felállok az ágy széléről és pár perce magára hagyom.
A fürdőbe sétálok, ahol mikor megpillantom a sarokkádat hirtelen elmosolyodom. Nem vagyok az a romantikus, mécsesekkel és rózsaszirmokkal díszítő típus, bár a pokolban szoktak emlegetni a fényűzés hercegének is, számomra a kinézet nem számít olyan sokat, mint annyian hiszik. A kádhoz lépve forró vizet engedek, mi démonok a pusztító meleghez vagyunk szokva. Hirtelen felindulásból cselekszem, hisz engem is zavar a bőrömre tapadt vér és az egyéb kosztenger, ami az angyalok kaszabolásából maradt meg rajtunk, a szagról nem is beszélve, bár az legyen a legkevesebb. Körbenézve semmilyen illó olajat nem találok a kád szélére készítve, de mondjuk Ashtaroth esetében nem is csodálkozom ilyesmin. Túrni kezdek a szobában lévő szekrényekben, hátha találkozom valamivel, ami sebét nem bántaná, még is kellemes illatot áraszthatna. Egy lila színű gyertyára akadok, melynek illata a levenduláéhoz hasonlít. Azt gyújtom meg gyufával, így a víz nem fogja csípni bőrét, mert nem csak azt, de sebeit is meg kellene tisztítanom.
Hagyom a vizet folyni s amíg visszasétálok hozzá, mert sejtheti, mi fog következni. Szavak nélkül hajolok le érte az ágyba, hogy karjaimba vegyem, mozdulataimból hiányzik a szokásos hirtelenség, igyekszem rá odafigyelni. Besétálok vele a fürdőbe, ahol csak az egyik lámpát kapcsoltam fel, így elég gyér a fény, de annál hangulatosabb. Leteszem őt az egyik székre és egy pillanatra otthagyom, hogy kezet tudjak mosni. Azt követően visszasétálok hozzá, leguggolok elé és mintha csak valamiféle rituáléra készülnék, elkezdem lassan levetkőztetni...
Amíg csizmája és nadrágja nem okoz gondot, felsőtestéről, melyen a seb éktelenkedik nagyobb odafigyeléssel oldom le vértjét, ingét, majd szabadítom meg a kötéstől is. Már majdnem pőrén ül előttem és érzem, ahogyan Kéj nyálcsorgató zombi módjára előbújik barlangjából, de nemes egyszerűséggel visszarugdosom őt, mielőtt az energia elérhetné a nőt. Ilyen szintű önmegtartóztatást régen erőltettem magamra, ráadásul senki sem kérte tőlem.
Sebét megtisztítom, ehhez járkálok ide és oda a fürdőben, keresve alkoholt, esetleg jódot, de nem húzom el sokáig. Olyan, mintha sebe semmit sem gyógyult volna, mióta útra keltünk az erdőből, holott nekem már varosodni is elkezdett egy-két helyen és már egyáltalán nem jár fájdalommal. Háború nagyon megviselheti, testileg és lelkileg is. Talán éppen ezért szótlanságom, túlságosan felelősnek érzem magam a történtekért, illetve azért, ami még mindig lejátszódik benne. Nem is igazán nézek a szemébe, illetve csupasz testére is igyekszem nem bámulni.
Mikor a sebbel készen vagyok, felveszem őt ismét karjaimba, addigra pedig levendulaillat árasztja el a fürdőt, mi az én idegeimet is megnyugtatja. A szantált vagy a bergamottot én személy szerint jobban kedvelem, palotámban is ezek az illatok dominálnak, de én pasi vagyok, ezért ez nem is meglepő. Óvatosan a kádba eresztem őt, csak addig engedtem vizet, hogy sebét ne nagyon érje, nem lenne okos döntés kiáztatni. Háttal ül nekem a sarokkádba, én pedig egy szivacsot némi tusfürdővel kezembe veszek, hogy meg tudjam szabadítani őt a bőrére tapadt mocsoktól.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 1:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
A pecsét után a csuklómba tolult fájdalomtól a tőr majdnem kiesik a kezemből, de végül megtartom. Asmodeus mellém ül, s mikor szívességet kérek tőle, rosszallóan kérdez vissza.
- Nem azért kérlek erre, mert egyedül akarok lenni... De a támadásból is látszik, hogy szükséges a felderítés. - azt már nem teszem hozzá, hogy így pedig nem állhatok eléjük. De úgy tűnik a férfi végül belenyugszik a dologba és hozzámfűzi reményeit, mielőtt felkelne és elindulna.
- Nem lesz gond. - mondom, bár ezzel kicsit magamat is győzködöm. Még sosem bíztam másra a feladatok kiadását, ha Phelgort nem számítjuk. Azonban bíztam Asmodeusban annyira, hogy erre őt kérjem. Ő is vezér, tudja, hogyan küldjön ki egy felderítő egységet. Mikor kilép az ajtón, a kezemben maradt tőrre pillantok, s a pecsétre, mely alatta látszódik csuklómon. Nem tudom, hogyan oldjam meg ezt a problémát, még nem voltam ilyen tanácstalan.
Talán jobb lesz, ha ezt majd mindentől -de leginkább mindenkitől- távol meccselem le vele. Sosem gondoltam volna, hogy valaha önmagammal fogok harcolni. Annyira természetes volt, hogy csinálom, amit kell, hogy ez a mostani állapot, amely ráadásul röpke két hét alatt lefolyt teljesen idegen és váratlan volt számomra.
Háború haragja szinte a kezembe ég a pecséten át. Ez a tombolás semmi ahhoz képest, amikor nem tudtam megölni Asmodeust a palotájában. Nem teljesítettem a parancsát, nem engedtem őt el és most egymás ellen harcolunk. Ha ezt a többiek megtudják, nagyon gyorsan vége lehet ennek a játéknak, egyértelműen nem az én győzelmemmel. A többieknek is érdeke, hogy az erő jó kezekben legyen, de én kezdek szétesni. A lehetőség, hogy elveszik a rangom, erőm és az életem félelemmel töltött el.
Nem akarok meghalni. Főleg most, hogy kezdem megízlelni az élet egy másik oldalát. Eddig egyáltalán nem kellemes, de egyik kezdet sem könnyű. Csak remélni tudom, hogy Asmodeus nem fog magamra hagyni ebben és vezet, segít majd. Eddig elutasítottam, mert Háború meggyőzött, hogy halálával rendezhetőek a dolgok, de hamar kiderült, hogy ezt meg tenni már most sem vagyok képes. Az a dolog, amelyet elindított bennem, sokkal nagyobb területet foglalt el bennem ennyi idő alatt, mint azt bármelyikőnk gondolta volna.
Próbálok pihenni, de nem igazán megy. Nem érzem biztonságban magamat: nincsen zár az ajtón, Háború ketrecben, én pedig sérülten, mocskosan fekszem egyetlen egy tőrrel. Ha be is hunytam a szemem és nem az ajtót bámultam, folyamatosan olyan jelenetek játszódtak le a szemeim előtt, amelyek megtörténhetnek. Ki jön be, mit mondok, mit teszek, s ebből vagy száz. Némán és mozdulatlanul fekszem azóta, hogy a férfi lerakott az ágyra, mintha csak itt se lennék... Örülnék neki, ha senki nem tudna a tartózkodási helyemről, és ha a napokban nem zavarnának. Most, hogy Háborút elzártam, a sebek gyógyulnak ugyan, de koránt sem olyan erősen és gyorsan, hiszen a hatalmam nagyrésze el van fojtva. Néha rá pillantok az átvérzett kötés alatt a sebeimre mellkasomon, oldalamon. A bordáim miatt azonban a mozgás fájdalmas, egyedül elég nehéz is. Még is, amikor lépteket hallok, s látom kinyílni az ajtót, ujjaim rászorulnak a tőr markolatása, s fel is könyökölök. Amint meglátom Asmodeus szálkás alakját, megkönnyebbülten sóhajtok fel és dőlök vissza az ágyra.
- Csak te vagy..? - teszem fel a költői kérdést, miközben figyelem, hogyan sétál az ágyhoz és ül le a szélére. Pár másodpercig némán figyelem. Valahogy.. örülök, hogy látom. Az eddigi, két órás feszültségem mintha feloldódna, egyszeriben elkap az álmosság.
- Sikerült kiküldeni őket? - kérdezem halkan, aztán hogy azért még is megtiszteljem őt is, meg magamat is valahogy, lassan, fájdalmas fintorral az arcomon tolom fel magamat ülő helyzetbe.



Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 12:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Elképesztő látni Ashtaroth és Háború küzdelmét. Sosem láttam még őt így és csak magamat tudom hibáztatni a kialakult helyzet miatt. Ha én és az érzéseim nincsenek, Ash-nek semmilyen harcot nem kellene megvívnia, főként nem önmagával.
Mikor tőrömért nyúl, egyetlen pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán Háború eddig bírta és el akar törölni a föld színéről, de hamar rá kell jöjjek, hogy csak a pecséthez volt rá szüksége. Izmai Háború bezárását követően ellazulnak, nekem is sikerül ellazulnom. Figyelem szavait és sóhajtok egyet, ahogy leülök az ágy szélére. Tudtommal Phelgor vigyáz rá a bajban, de ő most nincs itt.
- Egyedül akarsz maradni? -
Egyáltalán nem tetszik az ötlet, hogy őrjöngő Háborúval kettesben maradjon, ráadásul fáradtan és sérülten. Saját véleményem szerint az őrjárat várathat magára, de őt ismerve inkább kelti a látszatát annak, hogy minden rendben, minthogy bárki démon fia fülébe jusson, hogy képtelen elvégezni a feladatát. Bennem megvan a kiváltság, hogy erősnek lássam leggyengébb pillanatában is, de egy csapatban kell vele játszanom. Ha erre kér, hát megteszem. Más tervem amúgy sem volt, minthogy visszatérjek a pokolba.
- Remélem tudják a dolgukat. -
Teszem még hozzá, természetesen az egységére gondolok. Abban sem vagyok száz százalékig biztos, hogy érdemes-e még egy egységet kiküldeni, hisz vezető nélkül egy váratlan támadást nem biztos, hogy élve megúsznának. De az ő egysége, az ő felderítése, nem szólok bele.
Anélkül hagyom magára őt, hogy elköszönnék, mert fogalmam sem volt, mi mást mondhatnék. Furdal a lelkiismeret minden lehetséges oldala, mert tudom, hogy amit most láttam, annak én vagyok az oka. Segíteni szeretnék neki, de ha most jelenleg ennyire van tőlem szüksége, akkor eleget teszek kérésének.
Talán két óra múlva térek vissza és remélem, hogy tudott pihenni valamelyest. Kötést kell cserélnem és egy fürdőre is vágynék, de mindezek előtt meg kell tudnom, hogy érzi magát a nő. Katonái meglepően önállóak, nyilván azért, mert nem tölti velük annyi idejét, mint én az enyémekkel. Ez is nagy különbség kettőnk között. Az én katonáim nincsenek túlzott egységekbe verődve, a mi specialitásunk az ellenség összezavarása és megrémítése, ezért szétszóródva, a tömeg közepére rohanva szokásunk harcolni. Ezért ha mondjuk, én elbukok, a vezető energia is elvész és a káosz eluralkodva rajtuk vesztüket okozná. Ashtaroth serege más. Nem kérdeznek, a parancsot és az irányt megértették, holnap reggelre visszatérnek.
Lemegy a nap, mire visszaérek szálláshelyére. Mivel az őrködő katonák nem várnak rossz hírekkel, merem feltételezni, hogy nem történt semmi gond és csak pihent. Felcaplatok a lépcsőn és az általam előzőleg szétbarmolt ajtón keresztül, lassan benyitok. Ha az ágyon pihen, közelebb merészkedem és leülök a szélére, ha nincs az ágyon keresésére indulok szállásán belül.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 11:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Soha nem fordult elő velem, a paralízis. Nem volt olyan pillanat, amely elő hozta volna ezt belőlem. Most még is, a magammal való csata elért addig a pontig, hogy elterüljek a földön, majdnem ájultan. Az, hogy 24 óra alatt két órát pihentem és az angyalok mellett a saját erőmmel küzdök, elég ahhoz, hogy kidőljek. Az egyetlen dolog, amitől tartok, az az, hogy valamely szolgáló vagy katona talál rám. Phelgor most messze jár, rá nem.számíthatok. Izmaim megfeszülnek, mikor lépteket hallok, de szerencsére csak Asmodeus az. Kérdésére válaszolni sem tudok, de nem is kell, mert a karjaiba vesz, egy fájdalmas nyögés ki is kúszik ajkaimon. Háború ismét mérgesen felhullámzik bennem, ahogy elindulunk felfelé.
 Amikor felérünk a szobámhoz, a férfi zárt ajtóval találja szembe magát, amit egy rúgással intéz el. Amint az ágyra tesz, kábán figyelem ahogy eltorlaszolja az ajtót, majd meglátom oldalán a tőrét. Háború és az én szemem egyszerre csillan fel, s amikor Asmodeus mellém lép, már kapok is a fegyver után. Vér csöppen a padlóra, de szerencsére nem a férfié: saját tenyeremet vágtam meg, noha Háború felé akart szúrni. Remegő kezekkel pingálom pecsétemet a jobb csuklómra a véremmel, aztán halkan elsuttogva egy igét a mágia fog rajtam. Minden fájdalom, amit eddig éreztem a pecsét felé tolul, amiből Háború próbál kitörni. Mintha csak víz.alól térnék fel, mély levegőért kapok, majd a megkönnyebbüléstől teljesen ellazulok. Kábán nézek fel Asmodeusra és remegő kézzel nyújtom felé az igénybe vett tőrt.
- Köszönöm. Azt hiszem, egy ideig... Jobb ha itt marad. - mondom a pecsétre pillantva. Tekintetem kissé elkomorul, mivel úgy érzem, felülni sincs erőm, már pedig a felderítőket el kell.küldenem az útjukra, ráadásul Phelgor nélkül a szemem lehunyni se nagyon merem.
- Kérhetek tőled egy szívességet..? - kérdezem halkan, felpillantva rá.
- Nem fogom tudni ki küldeni az egységem... - mondom, és olyan szinten megalázó a helyzet, hogy kimondani sem tudom a kérésemet, bár reménykedek abban, hogy a férfi érti, mire akarok kilyukadni.



Utolsó Poszt Kedd Okt. 04, 2016 10:34 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Már a visszafelé úton feltűnik, valami nincs egészen rendben a nővel. Én igyekszem tartani magam, íves háttal, tiszteletteljesen ülök lovamon, bár azt nem mondanám, hogy nem fájdalmas vagy fárasztó. A seregemnek viszont fontos látnia, hogy hiába a vereség, melyből Ash húzta ki a seggem, még sem törtem meg teljesen. Harag és Kéj pedig furcsa csendbe burkolóznak, lehet épp kártyáznak egymással. Nem engedem, hogy gondolataimra befolyással legyenek, így jobb elfoglaltság híján kénytelen egymással is foglalkozni. Ami végtére is nem baj.
Még mindig képtelen lennék a fejemben kialakult katyvaszon egyáltalán átlátni, de minél közelebb érünk a városhoz, a fáradtság annál inkább kiüríti az agyamat. Néha ahogy a nőre pillantok azt veszem észre, hogy nincsen jól, de nem méltatom szóval, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. De fél szemmel figyelem őt, ha esetleg baj lenne, tudjak segíteni neki.
Végül beérünk a városba, néhány katonám Ashtaroth katonáival együtt fogadnak bennünket. Könnyedén leszállok lovamról, s bár az utazás megviselt, közel sem vagyok olyan rossz állapotban, mint az éjjel. Emberként is voltak hasonló sérüléseim, de akkor akár hetekig, hónapokig is, rabszolga körülmények között küzdöttek értem, ápoltak. Szerencsére kiváltságos helyzetbe kerültem a Dominus-nál és nem akarta egyik legjobb harcosát elveszíteni. Talán ennek köszönhetem, hogy most Hercegként élhetek és Lucifert szolgálhatom.
Éppen elkapom Ashtaroth pillantását. Régóta ismerem őt, de tekintetében most láttam valamit, mintha jelezni próbálná, hogy valami nincsen egészen rendben. De amint elsétál, én sem követem tovább tekintetemmel, nem akarom, hogy feltűnő legyen bármi köztünk. Lenyergelem lovamat, a nyerget egyik szolgálóm kezében nyomom. Innen nem messze van saját lakásom, szállásom, mit földi látogatásaimkor szoktam használni. Elgondolkodom rajta, hogy talán pár szót még kellene váltanom a nővel, hátha nem látom őt jó ideig... Hisz nem beszéltünk meg semmit. Így oka sem lenne különösebben annak, hogy összefussunk.
Mielőtt még utána igyekeznék az épületbe, Háború energiái borzongatják végig gerincem mentét. Épp, mikor odapillantok, a nő összecsuklik, feje hangosan koppan. A katonáknak szólok, maradjanak mind itt, mindegy, mi történik és ők engedelmeskednek. Még én sem tudom, mi történhet pontosan, de van egy sejtésem. Háborút ugyanis a harcok óta egyáltalán nem éreztem a nőn.
Besietek az ajtón, s Háború energiái fojtóan hatnak rám, mintha nem akarná, hogy itt legyek. Nem túl erős, ezek szerint el van zárva, vagy a nő engedi neki, hogy átvegye a hatalmat. Bezárom magam mögött az ajtót és a nő mellé sietek, aki mereven fekszik a földön. Nem tudom mi történik, de annyit érzékelek, hogy küzd ellene.
- Fel tudsz állni? -
Kérdem tőle, de mivel látom, hogy nehezére esne, óvatosan teste alá nyúlok és karjaimba emelem. Még mielőtt felmennék vele az emeletre, az ajtó felé nézek, de senki sincs itt, ahogyan kértem. Még csak nem is figyelnek a kulcslyukakon át.
Felérve vele az ajtó, mi szállásához vezet, nem nyílik. Miért is ne lenne zárva... Harag először azt hiszem, rajtam nevet a fejemben, de végül kiderül, hogy megverte kártyában Kéjt. És ezért ő nagyon elégedett.
Berúgom egy határozott mozdulattal az ajtót és bár a zárnak annyi, pár lépést követően képes vagyok végre letenni őt az ágyra. Az ajtót bezárom, eltorlaszolom, mert magam sem tudom, mi fog történni. Ha megérzéseim jók, vagy lesz olyan erős, hogy legyűrje, vagy elszabadul és akkor biztosan meg akar majd ölni.
Az ágyhoz sétálok és végignézek rajta. Mellkasán a seb rosszabb állapotban van, mint az enyémen, talán Háború okozta ezt nála. Nálam Harag és Kéj viszonylag csendben foglalják el magukat. Háborúnak egyáltalán nem tetszhet, hogy ellene hangoltam Ash-t, de ő ugyan olyan szolga a nőben, mint bennem a két jómadár. Ha akarjuk, használjuk, ha nincs rá szükség, akkor maradjon csak csendben. Csak eddig a nőben ez másként volt. Neki kellett csendben maradnia, az ő vágyai vesztek el a süllyesztőben. És ezt nem akartam a továbbiakban hagyni.
- Mi történik Ash? Hogyan segítsek? -
Búgom mély, férfias hangomon és valahol enyhén dühít a tehetetlenségem. Bármilyen ellenségtől képes lennék megvédeni őt, de önmagától nem tudom.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 3:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Fekve elviselhetőbb volt a fájdalom, habár ez azzal is járt, hogy kis híján megadtam Háborúnak amit akart és majdnem lehunyva szemem pihenni kezdtem. De valahogy éreztem, hogy a saját torkom vágnám el, ha ezt megtenném, legalább is most. Háború erős.. túl erős nekem, főleg jelenleg, mikor annyi kérdés és kétely marcangol. A bizonytalanság miatt szinte erősebb nálam, s csak azért nincs még felszínen, mert nem táplálja őt jelenleg semmi. Ettől függetlenül érezhetően megpróbálja megkeseríteni a létezésemet, a lehető legjobb módszert választva. Talán csak egy percig, vagy kettőig fekhettem, mikor Asmodeus megszólított. Felé pillantottam, majd ahogy közelebb jött, felültem. Figyeltem, ahogy lehajol és átkarolva elkezd megemelni. Testembe a mozdulatra ismét bele nyilallt a fájdalom, szinte Háború is direkt rá tett egy lapáttal. Elnyomva a nyögést nézek fel a férfire és hagyom, hogy magához... öleljen. Az érzés elfelejtette velem egy pillanatra a sebeket, kezeimmel az engem tartó karokba kapaszkodom és szinte a levegőt visszafojtva figyelem, ahogy az enyémnek dönti homlokát. Vágyak ébrednek bennem, ahogy lehunyt szemeit, közeli arcát, ajkait nézem, Háború pedig tombol a dühtől.
Azt mondja, bízzak benne és én valahol mélyen, szavak nélkül a kezébe helyezem magamat. Kicsit mintha megkönnyebbülnék, végre úgy érzem, hogy nem csak egy helyben toporgunk és egymás ellen játszunk, de tudom, hogy ezzel a saját síromat ástam meg. Szavaira, mikor elenged, aprót bólintok és figyelem, ahogy elindul vissza. Valóban nem volna túl jó, ha így látnának minket. A fájdalom, amelyet képes voltam általa kizárni talán fél percre, ismét visszatér, Háború minden szidásával együtt. Lassan én is visszasétálok és az erőt egy picit kiengedve hívom Iumentumot. Az állat megvárat, de végül megérkezik. Felnyergelem, és felszállok a hátára, de koránt sem olyan büszke a tartásom, mint eddig, mert ahogy elindulunk, egész úton mást sem csinálok, mint Háborúval és a fáradtsággal hadakozom. Még az eget sem tudom fürkészni, mert ha csak egy pillanatra is elterelődik a figyelmem, Ő megragadja az alkalmat. Egyszer még attól is megriadtam, hogy lefordulok a nyeregből, de csak egy kicsit billentem ki az egyensúlyomból. Már előre látom, hogy mi lesz ennek a vége és ezt megakadályozandó, erősebben próbálkozik bennem. Nem engedek neki, határozott tekintettel pillantok a távolba, ahol azért már látszódnak a New Orleans környéki községek. Gondolataim - mind a mellett, hogy az erőmmel csatázom - a mellettem lovagló férfi körül járnak. Valahogy elfog a szégyen, hogy így lát, így amikor csak eszembe jut, mindig javítok tartásomon, amíg bele nem feledkezek ismét Háborúba.
Végül elértük a várost, s a démonaim közül néhányan már elém is sietnek, ahogy elértük azt a helyet, ahol állomásozunk. Azonnal megkeményítem az arcomat, majd megállva leszállok a lóról, pár másodpercig azonban a nyeregbe kell kapaszkodnom, hogy ne dőljek el.
- Kerítsd elő a szakaszodat, fegyverkezzetek fel. Két óra múlva értetek megyek. - adom ki a határozott parancsot. Túlzás volna azt állítani, hogy olyan csudi jól volnék, de ettől függetlenül nincs más, aki elmagyarázhatná nekik, hogy merre menjenek az őrjárattal. Eleinte velük akartam menni, s ha nem kellene önmagammal küzdenem, akkor még elég erős is volnék hozzá. Most viszont... gyengének és védtelennek érzem magam. Ha valaki megtámadna, biztosan nem kerülne két mozdulatába se leterítenie. Átadom a szokásos utasításokkal a lovásznak Iumentumot, aztán pillantásom felkúszik Asmodeusra, de épp csak egy másodpercre, utána már lépek is be az utcáról az épületbe, amelyet szállásnak használok, míg a felszínen tartózkodom. Háború eddig úgy ahogy viselkedett, de most, hogy nem kell tartania attól, hogy megszégyenül mások tekintete által, ismét olyan erővel kezd harcolni, hogy félig térdre is kényszerít. Szemeimmel már rögtön keresek is valami tőrt, amellyel megvághatom magam és elkészíthetem a pecsétet, de túl gyorsan kelek fel, s ahogy megszédülök, a következő lépésnél el is dőlök, nagyot puffanva, fejem által koppanva a padlón. Úgy érzem, patthelyzet alakult ki. Én nem fogom kiengedni, ő nem enged felkelni. Hangos sóhaj szakad ki belőlem, miközben halkan nagyon messzire nagyon csúnyán elküldöm Háborút a francba.



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 2:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Kizártnak tartom, hogy ugyan azt érezze, mint amit én, bár szavai szinte tükörképei azoknak az érzéseknek, mik bennem játszódtak le a éjszaka folyamán. Egyikünk sem akarta, hogy a másik odavesszen és ne létezzen többé. Merek hinni benne, hogy azonos volt erre az ok. Sóhajtok, mikor is csendben marad, szavait emésztenem kell, különben a katyvasz csak még átláthatatlanabbá válik majd.
Azon kapom magam, hogy nem elég. A nő szavai nem adnak elég megnyugvást ahhoz, hogy nyugodt tudjak lenni. Nem várom tőle, hogy szerelmet valljon, ahogyan én tettem, de hetek óta vágyakozom iránta, akár csak érintése iránt, még is önmegtartóztatásba burkolóztam, már csak az ígéretem miatt is. Közben pedig a milliónyi, kavargó érzés közepette egyetértés születik az elmémben: Csak Őrá vágyom.
Elfekszik a füvön, én pedig habozok, nem tudom, mit kellene lépnem. Mint egy kezdő tinédzser, ki sosem kezdeményezett még nő irányába, úgy próbálom kezeimet elfoglalni pakolással, öltözködéssel, hátha ezzel elmémet is képes vagyok lefoglalni és eltéríteni a gondolatról, ami tenyészetet vetett bennem és egyre csak burjánzik.
- Ashtaroth... -
Mondom ki nevét végül félhangosan, pár méterre tőle. Ránézve megvárom, míg legalább felül, mert nem tudok és nem is akarok felelősséget vállalni azért, amit tenni fogok. Odalépek hozzá és ha még nem állt fel, igyekszem gyengéden nyúlni dereka alá s azon keresztül úgy lábaira állítani, hogy egyetlen centiméternyi távolság se legyen köztünk. Szükségem van a közelségére. Nem segít a meg nem válaszolt kérdésekre fényt deríteni, de némi nyugalmat csempész ebbe az egész őrületbe. Homlokomat az övének vetem, szemeimet lehunyom és valahol fohászkodom egy felsőbb erőhöz, hogy ne toljon el magától.
- Próbálj meg bízni bennem. -
Csak ennyire vagyok képes, hisz minden mást már elmondtam. Tudom, hogy nem lett volna jogom formálni őt, de igyekszem elhinni, hogy nem csak önmagamért tettem, hanem miatta is. Annyi évezreden át képes voltam elnézni neki mindent és tartani a számat, elrejtve ezzel saját véleményemet, de végül kibukott minden és még belé is szerettem. Ha tehetném, hisztérikusan nevetnék órákon keresztül, de nem lenne méltó hozzám.
- El kell indulnunk. Még a végén ránk találnak. -
Távolodok el tőle hirtelen. Még egy pillanatra elveszem szemeiben, majd ellépve tőle visszamegyek a szütyőmért, vértemet már korábban magamra kaptam. Rá sem nézve, mintha megint kellemetlen lenne a jelenléte, pedig csak változékony a hangulatom. Ez még számomra is új, emberi szerelmem egészen más volt, most azonban millió és egy tényező játszik közre és valahogy úgy érzem magam vagyok ezzel az érzéssel. A nővel nem tudom megosztani.
Katonáimnak intek, hogy indulásra legyenek kész, majd hozzáteszem, hogy erre öt percük van. A tűz hamar elalszik, enyhe füstöt hagyva maga után, katonáim pedig velem együtt lóra szállnak. Ezúttal megvárom, míg a nő visszahívja magához lovát és felülve rá kész arra, hogy visszatérjünk a városba. Vele az oldalamon akarom vezetni most ezt a sereget.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 1:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
A férfi nevetését figyelve nem tudom, hogy mit gondoljak. Mikor azt mondja, ő látta bennem a tüzet, elmerengek. Arra gondol, mikor élvezettel adtam át neki magamat? Mi másra gondolhatna? Elpillantok róla a patak felé, elgondolkodva a szavain. Még ha hazugsággal is vádol, én ezt nem szánt szándékkal teszem. Számomra nehéz elhinni, azt, hogy van bennem valami, ami megfogja, de ha ő azt mondja, képes bennem tüzet látni, akkor elhiszem. Miért ne hinném el..? Hiszen őszintén beszélgetünk. Némán figyelem, ahogy vissza sétál a dolgaihoz, ahogy bekötözi vérző sebeit, s ahogy magára ölti az inget. Egészen bele feledkeznék a látványba, ha felém fordulva nem mondana olyat, amitől Háború erőszakosan kiakarna törni belőlem. Szinte belesajdul a testem, olyan erővel próbálkozik, de visszafogom. Asmodeusnak pedig igaza van. Egy kissé bizonytalan lépéssel fordulok a patak felé, majd ismét partjára térdelek és bele teszem jobb kezem a vízbe. Tényleg Háború irányít engem általában… De ezzel egészen idáig semmi gond nem is volt. Hiszen Lovasként az volt a dolgom, hogy őt szolgáljam, s mindent megtegyek, hogy hatalma nőjön, és mások csatába menjenek egymás ellen. Nem volt más cél, vagy érdek… egészen idáig. És egészen addig erősek is voltunk, míg egy valaki irányított: Háború. Most viszont kezdem úgy érezni, hogy én is akarok magamnak valamit és ez a diszharmónia szétzilál. Le kellene gyűrnöm..?
A gondolatra ismét felhullámzik bennem az elfojtott erő, mintha csak szét akarná tépni a testem. Vizes, hideg kezem az hasogató oldalamra tapasztom. Érzem, direkt okozza a fájdalmat, hogy jelezze, ki az úr a háznál, de nem adom fel. Másik kezemmel a térdemre támaszkodva nyelek aprót, míg Asmodeus fel nem teszi a kérdését.
Magam elé kúszik a kép, ahogy önnön vérében fuldoklik és haldoklik. Lesütöm a pillantásom, miközben halkan zilálva küzdök Háborúval.
- Nem. Akkor még eszembe se jutott, hogy az adósod lennék. Egyszerűen csak nem akartam, hogy meghalj. Már a látvány is dühítő és fájdalmas volt, mikor az a féreg átszúrt. Azt hittem, meghalsz és emiatt olyan kielégíthetetlen bosszúvágyat és dühöt éreztem, amit soha az életben. De kitartottál addig, míg végre foglalkozni tudtam veled és megragadtam az alkalmat. Nem akartalak elengedni. - szavaim halkak és fájdalmasak, bár ez inkább köszönhető a bennem dúló harcnak. Háború leginkább a torkomra lépne, mint hogy még egy szóval is többet mondjak, de én erre csak halkan, fájdalmasan elnevetem magam. Lassan fekszem –vagy inkább dőlök- el a füvön, pillantok az égre és minden kín ellenére elkap valami érzés, amit talán a szabadsághoz tudnék hasonlítani. Mindig is harcos típus voltam és jelenleg örülök, hogy bosszúságot okozok Háborúnak azzal, hogy burkoltan elmondom, szükségem van a férfire és nem akartam, hogy meghaljon… Noha azt hittem, ezt már az előző találkozásunk alkalmával is látta: hiszen előbb akartam önmagamat Haraggal elpusztíttatni, mint ténylegesen megölni a férfit. A fájdalom nem növekszik jobban, de tartóssá válik, amely megviselt és keveset pihent testemet fáradttá teszi. Tudom, hogy mire megy ki a játék Háború részéről, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy megnyerje ezt a csatát. Mellettem heverő bal kezemet ökölbe szorítva koncentrálok arra, hogy még mélyebbre zárjam magamban.



Utolsó Poszt Hétf. Okt. 03, 2016 10:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Sok ezer évem alatt egyszer voltam eddig szerelmes. De azt nem is tulajdonítanám jelentősnek, mert emberi alakomban, rabszolgaként kapott el ez az érzés. Mikor minden nap az életedért küzdesz, képes vagy egy másik személyt piedesztálra emelni, s úgy felfogni mindkettőtök nyomorát, hogy őérte élsz. De nem hasonlítható ahhoz, amit most érzek. Az az érzés gyengített engem, mindig a biztonságáért aggódtam, mert bármelyikünk elhullhatott bármelyik pillanatban. Mielőtt Lucifer megszabadított volna ezektől az emberi kínoktól, egy lázadás során elvágták a nyakát. Sosem szenvedtem úgy, mint akkor. De démoni erőmet visszakapva már semmit sem jelentett, csak gyenge, emberi érzések voltak, miktől azonnal, gond nélkül megszabadultam.
Felnevetek a nő szavai, mi fájdalmas nyögésben végződik, a nevetés hullámzó mozgása nem tesz jót sérüléseimnek. Kissé hátrébb lépek, hiába a fájdalom, vigyorom nem lankad.
- Még mindig hazudsz. Azelőtt én is azt hittem, hogy olyan vagy, mint az acél. Hideg és erős. De láttalak, Ashtaroth. Láttam, milyen tűz lehet benned. -
Visszasétálok ruháimhoz, s amíg a pár lépést megteszem feléjük és kötöző anyagért nyúlok, háttal állok a nőnek. Nem is tudom, miért akarnék bármit megértetni vele. Hiába mondtam ki valódi érzéseim mivoltját, semmit sem értem el vele, hisz csak fél. Továbbra is attól tart, hogy majd gyenge lesz és képtelen lesz elvállalni és teljesíteni a rá bízott feladatokat. Sokáig nem válaszolok neki, sebem és testem köré tekerem a kötözőanyagot, mit azonnal megfest vérem színe. Végül magamra kapom bőringemet, de a vértet még nem. Felé fordulok, ha még nem sétált el, arcom meglehetősen kifejezéstelen.
- Ha te irányítanád Háborút, s nem Háború téged, ez nem lenne kérdés. Akkor értenéd. Haragot és Kéjt én irányítom és az sem érdekelne, ha bármilyen tettem miatt összemennék a szemükben. Ők szolgálnak engem, nem pedig én őket. Azt teszem, ami nekem tetszik, nem azt, ami nekik. Ettől leszek igazán erős. -
Elhallgatok, mint akinek nincs több hozzáfűzni valója. A távolba tekintve katonáimon nézek végig, mennyi pihenésre lehet még szükségük, vagy esetleg el is indulhatunk akár. Úgy döntök, maradunk még egy rövid ideig. Nem kockáztathatom, hogy ránk találjanak, haladnunk kell, még hozzá hamarosan. Embereimről Ashtaroth-ra terelődik vissza tekintetem, de hiába próbálkozom másként látni őt, már nem megy. Azt a nőt látom szemeim előtt, kit megszerettem és nem Háborút. És talán nem is akarok már másként ránézni.
- Te miért vállaltál ekkora sérülést? -
Terelődik tekintetem a nő mellkasára, éppen arra a pontra, ahol most egy részem éktelenkedik. Mert a sérülés száz százalékig az enyém volt, de ő úgy döntött, osztozik rajta. Úgy tűnhet, ez teljesen normális eljárás lehet a démonok között, de értem még egyik társam sem tett ilyesféle gesztust.
- Azért, mert úgy érezted, tartozol nekem ezzel? -
Nézek rá továbbra is ugyan olyan áhítatos tekintettel, mint az elmúlt percekben. Hiszi vagy sem, nem érzem magam gyengének a történtekért, most már nem, mióta színt vallottam. Azelőtt dühített, mert ha értettem is tetteim okát, nem akartam szembenézni velük, de végtére is sikerült. A kérdés az, hogy a nő mit kezd majd mindezzel. De ahogy ismerem, semmit. Tagadni és más irányba nézni mindig sokkal könnyebb.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 10:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Én kénytelen voltam őszinte lenni ahhoz, hogy tudjam, mi történik velem és ezt meg is mondtam a férfinek. Ő viszont úgy tűnt, nem tud választ adni, legalább is nem pontosat. Rá kérdez, hogy valóban tudni akarom-e és én pár másodperc múlva aprót bólintok, mert abban reménykedem, hogy válasza elvezet a megoldáshoz. Ahogy beszél arról, hogy dühös volt a támadás hírére, hogy sietett értem, hogy rettegett a halálomtól, felpillantok rá homlokomat ráncolva. Olyasmi érzés tölt el, mint azon a napon, mikor magáévá tett... Mert akkor a tudat, hogy magának akart, valahogy elégedettséggel töltött el, s most is valami hasonlót érzek, bár ez különbözik tőle, szinte felforrósítja hideg bőrömet. Háború heves tiltakozásba kezd, szinte ki akar törni testemből, de most egészen biztosan nem adom át neki ezt a gyenge porhüvelyt. Nem, először megértem, hogy mi ez az egész. Mikor szünetet tart, némán várok.
Aztán amikor ismét neki kezd, figyelmesen és türelmesen hallgatom. Csak akkor kerekedik ki a szemem, mikor arról beszél, hogy belém szeretett, én pedig csak teljesen döbbenten állok a dolog előtt. Sokáig megszólalni sem tudok, csak újra meg újra lejátszódik bennem halk, szinte fájdalmas suttogása. Mondani akarok valamit. Vagy kérdezni, de egyszerűen belém fagyott minden szó. Hogyan.. és egyáltalán miért? Még is mi szeretni való van egy olyan masinában, egy gyilkológépben, mint én..?

- De hiszen egy hideg és üres, érzelemmentes gépezet vagyok, aki megpróbált megölni téged. Bennem nincs semmi szeretni való. - mondom hitetlenül oldalra pillantva egy kicsit. Sose gondolnám, hogy valaki tényleg érezhet irántam ilyesmit. Rémisztő és halálos vagyok. Ráadásul az életére törtem. Még is miért szeretne engem? Szinte meg is feledkezek arról, hogy a magam érzelmeivel foglalkozzak, annyira megdöbbent Asmodeus vallomása. Háború szinte a földre köpne, de most nem ő van a felszínen, hanem én. És én nem tudom, hogy mit gondoljak. Látok hasonlóságokat a férfi reakciói és az enyémek között. Dühös volt, mert bánthattak volna, én pedig dühös is voltam, mert bántották. De vajon ez.. biztos? Ez tényleg ugyan az volna?

- És ez téged jó harcossá tesz..? - teszem fel a kérdést halkan, arcát fürkészve. Korábban ő volt az, aki lehordott azért, mert az érzelmekből nagyobb erőt lehet meríteni, én még is eldobom őket. Tudni akartam, hogy az, amit irántam táplál, megerősíti-e őt, vagy csak gyengíti. Háború tudni akarta, mire számítson tőlem, én pedig... én nem is tudom, hogy mit akarok. Talán inkább csak magamra maradni és gondolkodni, de... Nem. Ez talán inkább Háború. Én mindig is élveztem a férfi társaságát, s habár most teljesen levetkőzte büszkeségét, valahogy nem bántam.. hiszen én is teljesen nyíltan és őszintén elmondtam neki, mi az, amit gondolok és megpróbáltam körbe írni azt is, amit érzek.

 



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Szinte felhorkantok, úgy vonom félre tekintetemet a nőről. Szavai szinte égetik bőrömet. Nem akart idáig eljutni velem, még életemet is vette volna érte, most pedig elkezdni.. Őszintének tűnnek szavai, nem gondolom, hogy játszadozna ilyesmivel. Továbbra is minden izmom megfeszül és képtelen vagyok ellazulni.. Ha hallani akarja, hát hallani fogja, de nem háríthatja érte rám a felelősséget. Csak azért mondom ki a következő szavakat, mert ő így akarja. Semmi másért. Ha rajtam múlt volna, akkor a következő évezredekben végig titok formájában őriztem volna, majd magammal vittem volna a teremtő kárhozat tűzébe, mikor eltávozom.
- Valóban tudni akarod a válaszokat? -
Sziszegem összeszorított fogaimon keresztül és legalább egy bólintásig, vagy válaszig várok, mert csak akkor mondom ki végül, ha ténylegesen kész hallani az én verziómat. Reakciója után még habozok, hisz ezzel minden kártyámat kiteríteném és nyílt lapokkal, pőrén, szívemet a kezébe adva leszek olyan védtelen, mint még soha azelőtt. Egyetlen gondolatom vagy érzésem sem segít rajtam ebben a helyzetben, csak tovább szítják dühömet és zavarodottságomat.
- Mikor meghallottam, hogy rajtad ütöttek és egyedül kell a fattyakkal szembenézned olyan düh járta át testemet, mivel még sohasem találkoztam. Rohantam, mert rettegtem tőle, hogy ha későn érkezem, te nem vagy többé. -
Tartok egy kis szünetet, hogy fel tudja fogni ezt a részét a történetnek. És azért is, mert amit ezután fogok mondani, örökre megpecsételi a köztem és Ashtaroth között lévő kapcsolatot. Nem vagyok benne biztos, hogy készen állok erre, valószínűleg a nő sem, de válaszokat akart. Ezek pedig nem fogják őt segíteni abban, hogy megértse önmagát. De arról nem tudok nyilatkozni.
- A pokolba is Ashtaroth... Rettegtem. Hogy nem érek oda időben. Hogy majd téged döf keresztül az az átkozott dárda. Hogy a kezeim között halsz meg és nem leszel többet. Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul beléd szerettem, ami jobban dühít, mint valaha bármi ebben az átkozott életben! És ezért bármire képes lettem volna! -
Mire mondandóm végére érek, megemelkedik hangszínem, de még a suttogás szintjén vagyok, hogy csak a nő hallja szavaimat. Ki is fogy belőlem a szusz. Tüdőm még nem száz százalékos, így a lélegzés, vagy az éppen ereimet áttóduló adrenalin szédülést okoz, de testtartásomon nem látszik semmi. Tekintetem továbbra is szikrákat szór, semmi más nem látszik benne.
Belül azonban érzem, megsemmisültem. A szégyen folyékony ciánként mérgezi létemet, férfiasságom mintha megszűnt volna létezni, s félig testileg, annál inkább lelkileg állok pőrén azelőtt a nő előtt, kinek életét úgy mentettem meg, hogy ő el akarta venni az enyémet. Nem segíthetek rajta, nem tudok kérdéseire választ adni. Csak arról tudok beszélni, amit én érzek. Őszintén.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Éreztem, ahogy Harag megmoccan benne szavaim nyomán. Bár mondjuk elég volt rá nézni is, mert ahogy felkelt és közelebb jött, szinte sütött róla a dolog. Egyből felkeltem és határozottan álltam, hagytam, hogy beférkőzzön aurámba. Fenyegető tartása, idegessége azonban nem ragadt át rám. Nem azért, mert érzéketlen volnék jelen esetben, hanem mert elfogadtam azt, hogy szükségem van rá. Jelenleg fele olyan erős nem vagyok, mint régen voltam. Akkor nem zavartak gondolatok és emlékek, most viszont igen, és nem tudok belőlük előnyt kovácsolni... de ő igen. Nyugodt arccal fürkészem megfeszült, ideges arcát, miközben beszél hozzám és kérdését intézi.
Talán csak pár másodpercig hallgatok, mielőtt kinyitnám ajkaimat, s ezzel egy időben fel is emelem kezemet az oldalamról.
- Azért, mert a világom már így is romokban hever... - felelem halkan suttogva, mintha csak attól tartanék, hogy Háború, vagy a többi katona meghallja. Szavaimmal párhuzamosan megfogom nyakamnál a vékony inget, mely takar és lejjebb húzom, hogy látszódjon az átvállalt seb, legalább is a kuszán és kapkodva összetákolt kötés rajta. Azt akarom, hogy a férfi lássa.. hogy értse, mire gondolok. Hogy már nem egyszerűen csak Háború irányít. Lesütve pillantásom a patakra pillantok, mielőtt folytatnám. Fura ennyire őszintének lenni Asmodeussal, de kénytelen vagyok, ha válaszokat akarok.
- Csak te tudod elmondani, hogy mi történik velem. Azt mondtad, nem akarod, hogy féljek tőled és próbálkozom... de ez az ismeretlen épp úgy megrémít. Az, hogy nem értem, miért dühít a figyelmetlenséged. Hogy miért akartam annyi szenvedést és fájdalmat okozni annak az angyalnak, aki leszúrt téged és hogy úgy érzem, amit kapott, nem elég. Nagyon... - próbálom megfogalmazni, mi is az, amely bennem lappang jelenleg. - ...nyomasztó. - hangom egyáltalán nem magabiztos, de végig halk, tekintetem pedig zavaros és értetlen. Tudni akarom, mi ez és ha eltüntetni nem lehet, hát hogyan faragjam fegyverré, ahogy a férfi teszi.



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Nevetése futótűzként éleszti fel bennem Haragot, hogy aztán felszökjön gerincem mentén és tarkómat elérve végigrázkódjon tőle egész létem. Energiái valamelyest érezhetők, de egy nagy nyelés segít őt visszaszorítani. Hitetlenül állok előtte, hogy neki a történtek után még van kedve nevetni, szégyenérzetem pedig fokára hág, kezeim, amivel magamat tisztítom megállnak a munkában. Némán, mozdulatlanul küzdök bensőmben Haraggal, hogy visszamenjen a helyére, végül egy jól irányzott balossal padlóra küldöm, s lábainál fogva vonszolom őt szobájába, hogy aztán az ajtót becsapva magam mögött rázárjam az ajtót. Nem leszek kevésbé ideges, de energiáira most semmi szükségem nincsen.
Hirtelen állok fel, felöltözni sincs időm, most az ideg beszél belőlem. Eddig azon törtem magam, hogy ne törjön felszínre az összes katyvasz, ami a fejemben éppen tombol, de a nőnek muszáj feszegetni a határokat. Azelőtt egyetlen kérdésemre nem válaszolt, mindig meghátrált, ha érzelmekről volt szó, most pedig engem faggat a sajátjaimról. Pofátlanságnak élem meg az egész helyzetet, szégyenemről nem is beszélve. Katonáim talán kellő távolságban vannak, még sem akarok vele kiabálni. Így megindulok felé, s mire két lépést teszek, már talpon is van, hogy farkasszemet nézzen velem.
- Mi lenne faggatózásod oka Háború?
Dühöm szinte megcsillan gesztenyebarna szemeimen. Erősen rászorítok, a most már véresen vizes anyagra, mit bal kezemben tartok. Arcom megfeszül, ahogy két fogsoromat összeszorítom, homlokom és nyakam mentén ereim kidudorodnak, izmaim megfeszülnek. A szavak pedig megindulnak, hangom megvető, s nem is próbálom visszafogni magam.
- Te nehezíted meg a dolgomat. Őszinte szavaimra erősnek hitt világod darabokra esne. Kérdezem hát, ha nem bírnál el velük, miért akarod tudni őket? -
Nem sokkal vagyok magasabb nála, most még is úgy érzem, fölé tornyosulok. Közel állok hozzá, sebzett mellkasom szinte érinti az övét és igyekszem egy kellemetlen, intimitást idéző sarokba szorítani őt. Bőszít, mennyire ellent mond már magának, mennyire nem tudja elviselni a tényt, hogy mindent a régi módszerek és viszonyok szerint akarok kezelni. Nem jártatom tovább a számat, mert őt ismerve biztosan ezt is kimagyarázza, elmásítja, végül rám keni az egészet. Ahogyan eddig minden alkalommal, ha rólunk esett szó. Fel nem tudom fogni milyen jogon kóstolgat engem, vagy próbálja kiszedni belőlem bármilyen döntésem és cselekedetem okát. Meg kellett volna elégednie azzal a válasszal, amit kapott és elengedni ezt az egészet.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 8:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Arrébb vonultam, hogy nagyjából megtisztogassam magamat, de nem vetkőztem le hozzá. Tegnap este nagyjából letisztálkodtam, bár szinte sóvárgok egy több órás fürdőért, amely kedvenc elfoglaltságaim közé tartozik. Sajnos azonban ezt itt és most nem adhatom meg magamnak, hiába a víz. Sose engedhetem meg magamnak, hogy más démonok gyengének lássanak, tartok a következményektől. Asmodeus még is mellém jön, noha pár lépés még is elválaszt minket. Nem fér a fejembe a miért és mikor rá kérdezek, a válaszán halkan nevetnem kell, amit meg is teszek. Nem gúnyos, inkább csak értetlen és szórakozott.
- Soha nem hallottam még ennél diplomatikusabb választ a szádból... - mondom, miután abba hagytam a nevetést, immár ismét komoly pillantással nézve.
- De nem ezért tetted, nem igaz..? Amíg Iumentum él, Háború is lesz. Ha nem én, akkor más. Én is csak egy démonherceg vagyok a sok közül, Lucifer valószínűleg már másnap átruházta volna a hagyatékomat másra. Nem vagyok pótolhatatlan. ... És te még is testeddel védtél. - nem tudom, miért feszegetem annyira a témát.
Vagy hogy mit akarok tőle hallani... talán... csak általa akarom megérteni önmagamat is. Mert azokkal a változásokkal, amiket belém ültetett, saját magamnak is egy nagy kérdőjel vagyok. Megakartam érteni, miért dühít az, hogy láttam haldokolni. Hogy miért fájt a látvány, hogy miért éhezem angyalok vérére, hogy mi mardos, miközben figyelem sérüléseit, ahogy ápolja őket. Talán arcomra ki is ülhetnek gondolataim, nem figyelek most oda arra, hogy ezeket leplezzem. Az éjjel alig pihentem, kimerült vagyok, az oldalam sajog. Az eddig vízben pihent hideg kezem emelem a bordáimhoz, hogy hűtsem, s közben tovább gondolkodom.
Tudom, hogy általában magányos farkas vagyok, de elismerem, hogy vannak dolgok, amiket egyedül nem tudunk megtenni, és úgy érzem, a csatában történt dolgokkal nem fordulhatok Phelgorhoz, a többiek közt első, hű katonámhoz és tanácsadómhoz. Nem akarok egy szégyen lenni a szemében, azt akarom, hogy olyannak lásson, amilyen voltam. Erős, határozott és megtörhetetlen. Még ha az utóbbi időben látta is, mennyire szét voltam esve, az semmi ahhoz képest, amely az éjszaka után maradt bennem.



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 7:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Órákon keresztül némán baktatunk. Vágtázni egyikünknek sincsen ereje, de még így is dicsőséges csatát vívtunk. Semmilyen energiámmal nem akarom éreztetni embereimmel, hogy ez másképpen lenne, de még is érzem néhányukon a kételyt. Nem érthetik, miért vetettem magam egy gyilkos dárda irányába, ahogy azt sem, Ashtaroth miért vállalt be egy legalább akkora sérülést, mint amilyen most az én mellkasomon tátong. Percről percre jobb a helyzet, a monoton menetelés azonban nem tesz jót a fájdalom érzésének kizárásában. Érzékelem, ahogy Ash résen van, figyeli az eget, így én az előttem és mellettem elhaladó terepet vizslatom. A mi feladatunk azonnal észrevenni az ellent, amennyiben ismét rajtunk ütnének. Több emberemet nem hagyom lekaszabolni. Ők most itt mind dicső katonák, kik helyt álltak egy hatalmas túlerő ellen annak ellenére, hogy vezetőjük csúfosan porba hullt. Illetve majdnem, s ez Háborúnak köszönhető. Illetve mégsem... Neki biztosan nem, mert ő vesztemet akarja.
Talán két óra elteltével intek öklömmel a magasba, könyökömnél behajlítva karomat. Pihennünk kell, ha csak egy fél órát is, de ha most ilyen állapotban tovább haladunk, nem sok esélyünk marad a szárnyasokkal szemben. Elég egyértelmű üzenetet hagytam nekik a máglyával, biztosan bosszúra szomjaznak. Vissza kell térnünk a városba, annál inkább is a pokolba, hogy mindenki pihenhessen. Én sem tudnék most úgy harcolni, ahogyan az éjjel. Nem csak sérüléseim miatt, hanem a bennem örvénylő vihar szerű káosz is hátráltató tényező. Olyan szinten kavarognak bennem az érzelmek, mint még soha. Ezért sem néztem utunk során egyszer sem a nőre.
Segítek ismét tüzet rakni, igyekszem olyan takarásban elhelyezni az erre kijelölt helyet, hogy se a füst, se a fény ne segítsen a tollasoknak nyomunkra akadni. Ez beletelik pár percbe, végül egy nagyobb szikla mögötti részre esik a választásom, ami néhány fával van takarásban. A lombok felfoghatják a füst nagy részét, így az égből nem annyira szembetűnő. Viszont szükséges, mert sérülten, hiába nincsen fog vacogtató hideg, katonáim csontjai remegnek. Amúgy is a pokol melegéhez vannak szokva. A meleg segít majd nekik a regenerálódásban. Nem tervezem, hogy sokáig maradnánk.
Mocskosnak érzem magam, saját véremtől, mert számomra mellkasomon lévő seb a szégyen jelképe. Ezért úgy döntök, a közeli folyóhoz térve, kissé eltávolodva embereimtől és a nőtől is, megtisztítom magam és kötést cserélek. Egy szütyővel indulok el, de mivel nem figyeltem, hogy a nő is elvonult - pedig jellemző rá -, megpillantom alakját a folyó mellett guggolva. Energiáim így is elég kuszák, ahogyan gondolataim is, ezért kitűzött célomat nem másítom meg csak azért, mert a nő is ott van. Tudnom kell kezelni a helyzetet. Talán van akkora szerencsém, hogy nem szól hozzám.
Tőle pár méterre ereszkedem térdre, s vértemtől, melynek mindkét oldalán lyuk tátong, azonnal megszabadulok, szinte letépem magamról. Ezt bőringem követi, melyen szintén lukak utalnak a tegnap éjszakára, hamar kibújok belőle. Kötésemet is türelmetlenül igyekszem leoldani sebhelyem környékéről, végül mikor a nő megszólal, kérdést tesz fel, pőre felső testem és a mellkasomon éktelenkedő seb szabadon nyújt látványt számára, mitől kissé védtelennek érzem magam, de ennek jelét nem mutatom.
Nem válaszolok azonnal. Egy viszonylag tiszta anyagot engedek a folyó jéghideg vízébe, majd saját véremet kezdem törölgetni magamról, de nem csak sebem környékéről, hanem egész felsőtestemről. Még az angyalok vére is szennyezi testem, s nem elég méltók rá, hogy tovább viseljem. Igyekszem fájdalmamnak, amit a seb tisztítása okoz, nem hangot, vagy fizikai jelet tulajdonítani. Nem láthat többé ilyen gyengének Ashtaroth. Érzelmileg mások vagyunk, ha számára érezni gyengeség, attól én még nem leszek az. Amitől kiakadtam, az az, hogy fizikailag látott gyengének. Majdnem, hogy halottnak. És nem tudom, hogy milyen érzést váltott ez ki belőle. Elégedettséggel töltötte-e el, vagy aggódott, vagy... Nem tudom.
- Háború egy Lovas. Nem veszhetett oda. Szükség van rá a közelgő harcokban. -
Válaszolom végül, jobb ötlet híján. Nem mondhatom el neki, valójában milyen érzések vezéreltek, vagy azt, hogy rettegtem tőle, hogy meghal. Hogy valószínűleg sosem lennék a régi, ha ő eltávozna... Hogy most már nincs is ennél nagyobb félelmem. Vagy, hogy megszerettem. Ezek csak az elmémben létezhetnek.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 7:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
A férfi reakciói nem töltenek el meglepettséggel. Háború pontosan ezt várja el tőle: szégyellje magát, amiért nem az ösztönök és a taktika, hanem az érzelmek vezérlik. De én... fogalmam sincs, hogy mit érzek, tekintve, hogy soha nem volt tapasztalatom ilyesmiben. Még is, ahogy nézem eltorzult, dühös arcát, kellemetlen érzés mar belém. Talán hagynom kellett volna meghalni..? Sok harcos inkább meghal, mint hogy a vereség szégyenével éljen tovább. Nem tudom, mi jár a férfi fejében és már azt sem, hogy az enyémben mi van épp. Olyan, mintha mind a ketten egymásnak kuszáltuk volna össze a szálakat. Egyértelmű volt, hogy zavarja mindaz, ami történt, főleg, hogy az előbb ő is ostobaságnak mondta a tettét. Közli azt is, hogy nem tartozok neki, én pedig arra gondolok, talán a sebe miatt gondolja. Automatikusan oda nyúlok a mellkasonhoz, melyen ugyan olyan sérülés gyógyulgat, mint rajta. Figyeltem, hogy tépi ki a földből a lándzsa végét, amint meglehetett érezni az égő hús szúrós szagát, és azt is végig követtem pillantásommal, ahogy a tűzre hajítja. Némaságba burkolóztam.
Amint kijelentette, hogy indulunk vissza, magam is elkezdtem összekészülni. Páncélzatom, kardom Iumentumra erősítettem, aztán elnyomva a meglévő sebek fájdalmát, kifejezéstelen arccal szálltam fel a hatalmas csatamén hátára. Nem értettem, mi a franc van velem. Csatáztunk és győztünk, a hangulatom még is olyan volt, mintha csak elvesztettük volna. Soha életemben nem fordult még velem elő az, hogy egy nyertes harc után ne legyek elégedett.. És most még is ezt éreztem. Törött bordámba azonnal bele nyílalt a fájdalom, ahogy elindultam a hátasommal. Szinte minden egyes mozdulattal, mintha egy tőrt forgattak volna meg az oldalamban, de zárt ajkakkal, összeszorított fogakkal tűrtem. Sápadtan léptettem elől Asmodeus mellett, s vezettük vissza csapatát a város felé. Szemeim közben a tájat fürkészték, főleg az eget, mintha csak egy újabb támadásra számítanék. Nagyon reméltem, hogy ezúttal inkább elkerülnek minket, hiszen nem kis csatán vagyunk túl. Egy erős túlerővel szemben kerekedtünk felül és ez azért nem semmi. Minden katona megérdemli, hogy büszkén és újabb megmérettetés nélkül térhessen visszapihenni.
De nem én. Az őrjáratomat megzavarták és ez jelzi is, hogy mennyire szükséges... Fontosabb, mint bármi jelenleg. Ez azt jelenti, hogy nem lesz időm pihenni.. vagy legalább is nem sokat, talán éppen annyi, hogy összeszedjem az eliteket. A gondolattól egyáltalán nem repesek, sötét pillantással halkan sóhajtok is egyet.
Órák telnek el. Nem haladunk gyorsan, tekintve, hogy sok a sérült -minket is bele véve. A tegnap estén gondolkodtam és egyszerűen nem bírtam továbblendülni azon, hogy miért történt az, ami történt. A férfi arca még mindig lelki szemeim előtt lebegett, mikor leszúrták, fülemben pedig még mindig visszhangzik a dühödt, fájdalmas ordításom.
Oldalam szúrása zökkent ki a gondolatokból. Testem kezd fáradni ennyi sebbel, ennyi lovaglás után, de szerencsére a többiek is úgy gondolják, hogy most már ideje pihenni. Amint keresünk egy félre eső, jól védhető helyet, leszállok Iumentumról, majd lenyergelem. Szinte egy napja nem volt szabadon, így lenyergelem, majd figyelem, hogyan sétál el végre elégedetten. Nem lehet túl sokat így, de most megérdemli, szóval amíg letáborozunk, végig pillantok Asmodeuson és a többieken, majd kissé arrébb vonulok a közelben futó patakhoz, hogy megmossam kezeimet és arcomat. Mindig is más voltam. Amíg ő népszerű volt katonái között és idejét töltötte velük, én inkább csak irányítottam a sajátjaimat, majd egyedül maradtam. Akár csak most.
Legalább is úgy hittem, de végül meghallottam a lépteket, s a démonherceg is megjelent, talán hogy szomját oltsa. Letérdeltem a víz mellé, aztán a sarkamra ülve figyeltem, a férfit.
- Tulajdonképpen... - szólalok meg halkan, kissé tartva attól, hogy veszélyes vizekre tévedek - Miért mentettél meg?



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 5:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Gondolataimból a nő jelenléte zökkent ki, s amint meghallom hangját, megfeszülnek izmait, ami mellkasom tájékán fájdalmat okoz. Arcom el is torzul, de nem csak a fájdalom miatt. Szavai valamelyest megérintenek, nem is számítottam rájuk, de nem tudom őket hová tenni. Ellenérzést vált ki belőlem, hogy lekötelezve érzi magát. Nem akarom, hogy adósom legyen, nem ezért tettem, amit tettem. Most már ostobaságnak érzem, hogy megmentettem, de főként azért, mert megtenném ismét. Újra és újra, míg oda nem veszek. Ez pedig dühít, Harag felébred bennem. Mióta magamhoz tértem ez az első alkalom, hogy valamelyikőjük kidugja fejét kis rejtekéből. Eddig csak némán hallgattak, figyeltek gondolataimra, egyéb érzéseimre.
- Valóban ostoba tett volt. -
Jegyzem meg egy undorodó grimasz kíséretében. Fogalmam sincs, mi játszódik le most bennem, vagy miért viselkedek így. Talán gyengének érzem magam, de nem a nő miatt. Ami történt, bármelyik csata közben előfordulhatott volna. Hibáztatni akarok valakit, de csak Ashtaroth-ot tudnám, aminek realitás kevés lenne. Zavarodott vagyok, nem tudom kibogozni érzéseimet, mert ha be kellene látnom, mit érzek iránta, végem lenne. És rögtön ellent is mondanék annak az ígéretnek, mit napokkal ezelőtt neki tettem. Én is akarnám, hogy minden a régi lehessen. De rengeteg kérdésemre csak kétes választ tudnék adni magamnak. Azelőtt is segítségére siettem volna? Igen. Ennyire gyorsan? Valószínűleg igen. Közé és a harcos angyal közé ugrottam volna? Minden bizonnyal. Ugyan ezek az érzések játszottak volna közre? Kizárt.
Oldalra tekintve, a szag irányába, legyőzött harcosok tetemei kapnak lángra, s a szél hamar elhozza felénk a füstöt és minden mást is, ami emberi hús égéséről adhat tanúbizonyságot. Aztán seregem megmaradt tagjaira nézek, kik elhullt társaikat már lovaikra erősítették. Vissza akarok térni a városba, de leginkább a pokolba. Jezebeth szavai jutnak eszembe a nőről, s ha továbbra sem adok neki igazat a köztünk elhangzottakkal kapcsolatban, most már hatással vannak rám.
- Nem tartozol semmivel, Háború. Ezt jól jegyezd meg. -
Mondom a nőnek, miközben a még földbe fúródott, véres dárdára pillantok. Egyetlen, erős mozdulattal kirántom a földből, mintha az elmúlt éjszaka emlékeitől próbálnék megszabadulni. A nőt magára hagyva sétálok az emberi máglya tüzéhez, s egy mérges, indulatos mozdulattal vetem bele a dárdát. Nem segít semmissé tenni tettemet, melyért láthatóan szégyellem magam, de nálam szokás nem csak lélekben, de a fizikális síkon is, rituálészerűen elengedni azt, ami nyomaszt. Segít a feldolgozásban.
Amint elindulok visszafelé, hangosan elkiáltom magam.
- Indulunk vissza! -
Seregem azonnal mozgolódni kezd. Utam közben, mit lovamig teszek meg, elsétálok a nő mellett, de se nem szólalok meg, se nem nézek rá. Mintha őt hibáztatnám azokért az érzésekért, mik kialakultak bennem. Ez már nem puszta vágyakozásról szól, annál mélyebb.. Törődök vele. Vagy még annál is több, de ha csak eszembe jut ez az eshetőség, Harag apró lángnyelvekhez hasonlóan szabadít fel némi energiát belőlem. Gondolom Ashtaroth velünk tart, bár nem figyelem, mit tesz, csak arra koncentrálok, hogy büszkeséggel legyek képes felülni lovamra. Nem látszódhat rajtam fájdalom, vagy a vereség szégyene, ami tegnap éjjel ért. Mielőtt fellépnék a lóra, összeszorítom két fogsorom, de végül is probléma és bármilyen külső fájdalmas jel nélkül, Herceghez méltóan tudok felülni rá. Elindulok seregemmel, s valószínűleg Ashtaroth-al, ki az erdőből, vissza a város felé.




avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 11:57 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Ad Pugnam in Finem... ❞
Sosem szoktam mélyen aludni, ha alszom. Annyira paranoiás vagyok, hogy általában a legkisebb zajra is azonnal pattanni tudok harcra készen. Csak akkor tudok igazán mélyen aludni, mikor tudom, hogy Phelgor ügyel rám a szobában, vagy a szálláson - ő benne eléggé megbízom ahhoz, hogy elengedjem magam. Nem sokszor volt szükségem arra, hogy ezt a felügyeletet igényeljem, de előfordult már, hogy annyit dolgoztam, hogy egy sima alvás nem lett volna elég pihentető. Most is, a nap kissé megsüti arcom, de nem az ébreszt fel. A levelek finom surrogása a földön elég ahhoz, hogy résnyire nyissam a szemeim és megnézzem, ki mozgolódik körülöttem. Látom felkelni Asmodeust, mire kicsit megkönnyebbülök... Ezek szerint jobban van, olyannyira, hogy már fel is tud állni. Egy kicsit még visszacsukom szemeim, de aludni már nem fogok, csak relaxálni. A gyógyulásomra koncentrálok, mert sejtem, lassan visszaindulunk a városba.
Legalább is az, hogy herceg felkelt, erre enged következtetni. A katonák sürgölődni kezdenek, így azt gondolom, jobb lesz feltápászkodni. Kinyitom szemeim, megnézem sérüléseim a kötések alatt. Még nem gyógyultak be teljesen, de már nem gátolnak sem mozgásban, sem lovaglásban. Felkelek a földről és eltéve kardomat körbe pillantva figyelem, ahogy a többiek elkezdik a tetemeket pakolni, tekintetem megakad Asmodeuson, ahogy ott áll. Halkan szusszanva nézem határozott alakját, majd végül lassan elindulok és mellé lépek. Sok dolog kavarog bennem. Mintha vágyat éreznék arra, hogy megérintsem vállát, ellenőrizzem, tényleg rendben van-e, de visszafogom magam.
- Erősítésként jöttél. Harcoltál az oldalamon, erősebbé tettél. Az életedet adtad volna értem. - mondom, miközben a véres lándzsára pillantok. Ismét felrémlik az a pillanat, amikor a férfi fölém görnyed a lándzsára dőlve. A haragom kicsit most is feléled, kezem ökölbe szorul és az angyalra pillantok, amelyet épp most visznek el. Aki miatt történt ez az egész. Úgy érzem, olthatatlan bosszúszomjat ébresztett bennem ezek felé a lények felé, pedig alapjáraton mindig is semleges voltam.
- Felelőtlen tett volt. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki... Hiszen én megakartalak ölni. De legyen bármi is az indokod, örökre az adósod vagyok. - mondom kihangsúlyozva az időhatározót, majd megemelve a pillantásomat a férfire tekintek. - Köszönöm. - mondom őszinte pillantással. Tényleg hálás vagyok a tettéért, még ha úgy is vélem, hogy ostobaságot követett el... Mert akkor, abban a pillanatban nem harcos volt, hanem... valami más, és a háborúkat a harcosok élik túl... Nekem viszont -fájdalmas beismernem, vagy sem,- szükségem van rá. - Ha gondolod, még pihenhetünk kicsit, mielőtt visszaindulunk. - mondom, majd sóhajtva a fák közé pillantok. - Egy felderítő egység már nem elég arra az útra, amelyet elterveztem. Több katonát kell magammal vinnem. - gondolkodom hangosan, tervezgetve a következő lépéseket.



Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 9:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next





to Ashtaroth

What know...?

Egész éjjel nem nyitom ki szemeimet, de ahogy gyógyulásom megindul, óráról órára jobb lesz az állapotom, végül az éjszaka közepére légzésem egyenletessé, nyugodttá válik, én pedig végre nem lázálmok közepette küzdök az életemért, hanem vére tudok pihenni is. Katonáim mindenben hallgatnak Háborúra, mert inkább lovagoljak én vissza a városba, mintsem, hogy hallott testemet kelljen visszaszállítaniuk. Feszültség érezhető köztük, nagyon régen nem láttak már ilyen állapotban és maguk sem tudják, mi lenne most a helyes, vagy mit kellene tenniük. Őrszemek nem messze tőlem figyelik testemet, de az még sohasem hagyott engem cserben. Harag és Kéj pedig hiába feszültek, egymással szemben ülnek, mindkét kezükkel fogva a másikét, s lehunyt szemmel démoni nyelven kántálnak. Ráolvasásokkal segítik a gyógyulásomat. Csak ilyenkor létezik köztük összhang, egyébként általában a másik rovására cselekednek.
Mikor a tűz már csak pislákol, s a nap első sugarai melengetik meg arcomat, kinyílnak szemeim. Sebem még nem teljesen gyógyult, de a fájdalom szinte már elenyésző, s ahogy óvatosan felülök, a légzéssel sincsenek problémáim. Körbenézve először Ashtaroth fának dőlő, pihenő képét látom meg. Valami rémlik abból, ahogyan sebesülésem egy részét magára vállalta, minden bizonnyal ezért vagyok még életben. Hangulatom talán emiatt, vagy a lázálmok miatt, vagy úgy mindentől egyszerre elég komorrá válik, ahogy feltápászkodok a tűz mellől, lehetőleg minél halkabban, hogy a nő tudjon pihenni.
Pár lépést követően katonáim igyekeznek hozzám, hogy létem felől érdeklődnek, de ha már gond nélkül állni tudok, sejthetik, hogy megmaradok. Körbenézve annyi hallott test vesz minket körül, aminek látványa nem borzaszt el, de valamiért még is zavar. Utasítom őket, hogy az angyalok tetemeit hordják össze tőlünk legalább háromszáz méterre, az erdő melletti tisztásra, majd ha az összes már máglya kész, gyújtsák meg őket. Égjenek démoni tűzben, hogy lelkük ne kapjon bebocsátást a mennyországba. A mieink testét lóháton visszaviszik majd a Pokolba, ott esnek majd át a megfelelő rituálén.
Ezt követően, ahogy Ash még mindig pihen, arra a helyre sétálok, ahol a dárda keresztüldöfött. A fegyver még mindig, ugyan abban a pózban áll ki a földből, ahogy azt az angyal beledöfte, illetve belém. Rengeteg vér a dárdán, illetve körülötte mindenhol, s ezer közül is felismerném saját vérem alvadt szagát. Egyetlen katonám sem zavar, ezért az emlékképek rohamoznak. Tisztán emlékszem, ahogy már lépésekkel a balesetem megtörténte előtt tudtam, mi fog következni, én még is rohantam tovább és beléptem a harcos angyal és Háború teste közé. A dárda átvágta húsomat, csontjaimat és belső szerveimet is, ezek hatására útja annyira módosult, hogy vége Ash mellett fúródott a puha, vér áztatta földbe.
Onnantól a képek homályosak, nem tudom pontosan felidézni, mi történt és hogyan kerültem a tábortűz mellé. Ash ordításának hangját még fel tudom idézni, de utána, még mielőtt elvesztettem volna eszméletem, nem emlékszem már semmire. Arra azonban tisztán, mit álmaimban láttam. Élénken él bennem, amint saját tükörképem nevet rajtam s gúnyol, amiért Ashtaroth-ért akár az életemet is adtam volna, miközben alig telt el pár nap azóta, hogy meg akart engem ölni. Már csata közben is zavart valamelyest, hogy ennyire gyorsan, mindent hátrahagyva segítségére siettem, ám önmagam feláldozása már egy nyomasztóbb témának tűnt. Ez már nem csak bajtársiasságra utal, érzelmeim azonban nem tiszták, nem tudom őket értelmezni. Tettem neki egy ígéretet, ezért talán gondolkodni sem érdemes mindezen. De vannak tények, amiket nem tudok túl sokáig tagadni. Beismernem még is felesleges, mert ha tudat alatt tisztában vagyok vele, akkor ennyi elég kell legyen. Mert a nőnek sosem mondhatom el.





Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/5
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
9
Nephilim
2