☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Kedd Szept. 27, 2016 8:22 pm írtam neked utoljára



Puriel & Cassael
Őszinte értetlenség kapaszkodik fel az arcomra, míg bensőmet a csalódottság mardossa Puriel szavainak nyomán. Miért kérdőjelezi meg bárki Isten tetteit? Miért nem látunk a saját nyomorunkon túl? Talán még nem ismerjük fel a történet egészét alkotó felvonásokat, mint ahogyan azt megszokhattuk korábbról, ám mi jogunk van ítélkezni? Atyánk már korábban is megrendült, Lucifer kellett, hogy helyreállítódjék békéje, én úgy hiszem, hogy ezúttal is szüksége volna valamire.
- Meglehet, ez csak egy válasz volt a sok közül, amelyet megismerni kíván - osztom meg vele ezúttal rövidre szabott elgondolásomat, teret hagyva további kérdéseinek, amelyek egyre bosszantóbb formát öltenek. Mikor lettek fivéreim s nővéreim az Atyánk felett bíráskodó esküdtek? Miért nem látja senki, amit én látok?
- Istent okolod saját gyarlóságunk miatt? Mi, angyalok hoztuk a káoszt a Földre. Nem gondoltál bele, hogyha meg is szüntetné mindezt, miféle sors várhatna ránk? Bizalmát elvesztette felénk, a helyében haragvással sújtanám magunkat, de talán mindennek ellenére sem szeretné a pusztulásunkat okozni. Meglehet, ő sem tudja, mit tehetne - okítom testvéremet, igyekezve a nyugodtság mederében tartani hangomat és egyéb, nonverbális megnyilvánulásaimat. Sokat segít ebben az általunk atomi szinten is megtapasztalható etilalkohol, ellenére annak, hogy komoly hatást nem gyakorolhat rám ilyen csekély mennyiség.
Végezetül ismét Purielre fordítom a pillantásomat, aki példámat követve ismerszik meg az ismeretlen itallal, noha csupán kortyonként tapasztalja meg a halandók által közkedvelt bódítószert. Már éppen megejtenék egy könnyebbült sóhajt, de nővérem csak nem hagyja nyugodni célkitűzésemet, sőt, van mersze jelentéktelen küldetésnek nevezni őszinte törekvéseimet. Nem gyúl harag a bensőmben, ellenben az értetlenség teljes erejével lecsap rám.
- Megdönteni hitemben legföljebb akkor tudnál, ha egyenest Istentől hoznád a hírt, miszerint felesleges, amit teszek - jelentem ki töretlen kitartással, igaz, mellette alaposan elönt a kényelmetlenség érzete, hiszen egyértelművé válik a számomra, hogy újabb társam fogja választani az értelmetlen háborút az igaz cél helyett. Hány alkalommal kell még csalódnom a fajtámban? - S mi lenne az a könnyebb cél? Halomra öldösni fivéreimet és nővéreimet, netán az embereket? - tekintek rá újfent, érdeklődően várva válaszát, hiszen jómaga is kétségek közt őrlődik, a hitet mégis zsigerből utasítja el, sőt, veti tűzre. Kételyeimet mindenesetre nem fogalmazom meg egyéb formában, ellenben azon témára igyekszem koncentrálni, ami még az én elképzeléseimet is előrébb viheti.
- Inkább az a kérdés, hogy ki ne jövedelmezne abból, ha maga mellett tudhatná Raguelt? - tűnődök el, ugyanis ebben a kontextusban igen csak kiszélesedik a lehetősége skálája. Utóbbi kérdését hallva viszont nem tudom megállni, hogy hitetlen mosollyal meg ne csóváljam a fejemet.
- Harmónia közöttünk már régen nincsen, Puriel. Ha bárki képes fogva tartani… Démonoknak is lenne érdekeltségük ebben, Gábrielnek úgy szint, de az emberekről sem szabad megfeledkeznünk. Tekintélyes mennyiségű vadász állomásozik New Yorkban, s valószínűleg szerte a világban. Tehát, mi a te teóriád? - kíváncsiskodok, hiszen magabiztosságot vélek felfedezni hanghordozása mögött, vélhetően rendelkezik konkrét elképzeléssel Raguel eltűnését illetően.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Szept. 26, 2016 6:03 pm írtam neked utoljára



Cassael & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
A kérdésre, hogy Isten miért tette volna azt, amit tett, Cassael is csak találgatni tud, noha nem neki szánt kérdés volt. Nem vártam választ. Azonban ennek ellenére megpróbál válaszolni, mintha csak arra akarna terelni, hogy igen is gondolkodjak el ezen és mindenen, amit teszünk. És ezt kellene tennie testvéreinknek is.
- Talán így volt. De egy talánra feltennie ennyi ártatlan életét nem túlzás egy kicsit..? S most, hogy megkapta a válaszát, hogy nem vagyunk méltóak az ő becsületére és szeretetére, miért nem menti meg azt, amely oly fontos a szívének? - teszem fel a kérdést, amely a szívemet nyomja. Habár ez is lehetne a levegőben függő kérdés, úgy tűnik, testvérem szereti az elméleteit megosztani velem, így valószínűleg erre is választ fogok kapni, hiszen ezt már tényleg neki szegezem. Ha az eddigiekre volt valami válasza, biztosan lesz erre is.
- Mi angyalok talán nem érdemeljük ki a bizalmát, de miért az emberiséget bünteti ezzel? Mert így, hogy nem tesz semmit, bárányai látják kárát. - értetlenkedek tovább. Azután a szó Raguelre terelődik és látom a férfin, ahogy meglepődik hallva, hogy az arknak nyoma veszett. Valami újdonsült lelkesedést látok benne, ám hamar elejét veszem ennek is. Sajnálom, ha most csak rontani tudok a kedvén.
Figyelem, ahogy italt rendel, majd amint megkapja, már le is hajtja. Én homlok ráncolva figyelem a borostyánszínű nedűt. Felemelve a poharat megszagolom, majd Cassaelre pillantok a szemem sarkából. Ha ő iszik... Miért ne..? Bátortalanul kortyolok a pohárból, a whiskey pedig kellemes forrósággal marja végig a torkomat, amelyet kicsit meg is köszörülök utána.
- Sajnálom. Nem akarlak megdönteni hitedben, Cassael, csupán.. khm. - köhintek egy aprót, az ital után kissé rekedtes lett a hangom. - Csupán úgy érzem, szamarat üldözöl a ködben. Talán könnyebb célod is lehetne a  szinte lehetetlennél. - mondom, majd ismét kortyolok az italból. A második már sokkal elviselhetőbb, mint az első. Amikor Gabrielt Luciferhez hasonlítja, elhúzom a számat. Nem jó ilyesmikre gondolni és nem is szeretném tovább húzni ezt a témát. Fontosabb is van nála, amit kérdésben bátyám fel is tesz. "Ki lehet képes fogva tartani egy arkangyalt?" Pár másodpercig némán gondolkodom, amíg felmérek magamban minden eshetőséget.
- Más arkok, démonok...  Úgy hallottam, hogy még soha egyszer sem emelte meg még a hangját sem, nem hogy valakire kezet emeljen. Ha tényleg ilyen jámbor, ki ne tudná fogva tartani? De a lényeg nem ebben van azt hiszem. Nem csak egy arkangyalt fogtak el -ha tényleg elkapták-, hanem Raguelt. Tegyük fel a kérdést máshogyan: kik jövedelmeznek távollétéből..? - próbálom máshonnan megközelíteni a dolgot, miközben erősen gondolkodóan nézem Cassael arcát és felébreszteni benne ismét azt az elhivatott lángot, amelyet az előbb megtaláltam, csak sikeresen el is nyomtam.
- Kinek az érdeke, hogy az angyalok közül eltűnjön a harmónia? - kérdeztem újra, szinte faggatóan, hogy gondolkodjon ő is, noha valószínűleg mind a ketten tudjuk már a választ.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Vas. Szept. 25, 2016 7:18 pm írtam neked utoljára



Puriel & Cassael
Puriel őszinte és jogos kételyeket fogalmaz meg Atyánk indítékait illetően, s bár látom tekintetén, hogy inkább tűnődik, semmint vár tőlem feleletet, én azért megkísérlem tovább virágoztatni benne a gondolatokat.
- Tán nem bízott meg bennünk eléggé. S nézz körbe, igaza lett. Sokan haragszanak Őrá, kit korábban atyának neveztek, kegyetlenséggel vádolják, amiért elhagyott bennünket, voltaképpen sorra váltják be Isten aggodalmait velünk kapcsolatban - magyarázom halkan, nyugodtan, hiszen nem megtéríteni óhajtom testvéremet, csupán megmutatni neki, hogy lehet másképpen is látni a világot, a helyzetünket. Ettől függetlenül a hitem őszinte és rendíthetetlen. Ha egyikőnk sem pártolja már az Urat, hát mi értelme lenne a visszatértének?
- Hogy mi? - bukik ki belőlem a kérdés, amint eljutnak a tudatomig Puriel szavai a legfiatalabb arkangyalról. Szemeimet összehúzva fordítom felé a pillantásomat, és csendben hallgatom tapasztalásait. Röstellem, ám eszembe sem jutott mindezidáig a lehetőség, pedig vele lett volna a legbölcsebb kezdeni a kutatást. Védelmemre legyen szólva, manapság már jobban jár a mezei angyal, ha kerüli a „mindenható” arkangyalok társaságát, egyiküknek sem mernék maradéktalan bizalmat fogadni.
- Nem… Nem igazán hallottam róla, de ez valóban aggodalomra ad okot - tekintek vissza magam elé gondterhelten, ugyanis nem hinném, hogy meghalt volna, egy arkangyal halála nem olyasmi, ami észrevétlenül végbemehet a világban. Tehát vagy ő sem kívánja, hogy megtaláljuk, vagy valamiképpen bajba keveredett. - Talán az ő megtalálása segíthetne a legtöbbet - egyenesedek ki, amint újfent elönt a felelősségtudat, illetve a reménykedés, bár nem tart sokáig, ugyanis nővérem mindent megtesz annak érdekében, hogy elültesse bennem a kételyt.
- Egy ideje már… Isten szereti a teremtményeit próbák elé állítani, megeshet, velem is így teszi. Puriel… Ha nem hiszek abban, hogy megtalálhatom… Nincs más reményünk - jelentem ki némi keserűséggel, és most látom idejét annak, hogy rendeljek magunknak valami italt. Intek a pultosnak, hogy hozzon két pohár whiskyt, és mire kifizetem, már elénk is kerül a fanyar ízű, ámde hatékony alkohol. Nem teszek hozzá semmit, csupán némán megöntözöm a torkomat a saját adagommal.
- Én sem hittem, hogy idáig fog fajulni mindez. Hogy megszületik az új „Lucifer” - csóválom meg a fejemet. Persze igen csak pontatlan ez a meghatározás, Lucifer végtére is magát áldozta Isten óhajáért, Gábrielt azonban a színtiszta düh és a bosszúvágy hajtja.
- Mit gondolsz, ki lehet képes fogva tartani egy arkangyalt? - vetem fel hirtelen, visszakanyarodván Raguel problémájára. Jómagam nem ápoltam vele oly’ szoros viszonyt, ám az indítékai mindig is tiszták voltak. Szinte képtelenségnek tartom, hogy ő is hátrahagyott volna minket vagy éppen az embereket, a haláláról pedig tudnánk, tehát ez az egyedüli ötletem arra, hogy mi történhetett vele. Megeshet, teljesen rossz irányban tapogatózok, de valahol meg kell kezdeni a gondolkozást, és bizony sokaknak lenne érdekeltsége abban, hogy kifaggassák Isten Barátját.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Szept. 25, 2016 1:10 pm írtam neked utoljára



Cassael & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
Ismét némán végig hallgatom a férfit. Én ilyen vagyok. Csendes, figyelmes. Nem vágok a szavába senkinek, még akkor se, ha ellentétes gondolataim vannak azzal kapcsolatban, amit mond. Egyedül a kardom az, amelyet hevesen és szenvedélyesen forgatok, a nyelvem és én magam általában nyugodtan viseltetik mindent. Most is, eszembe jutnak dolgok a szavait követően, de megvárom, míg befejezi.
- Igazad lehet... Ha ez egy próba volt, csúfosan megbuktunk rajta. De mi értelme lett volna? Nem lett volna egyszerűbb megmondania, hogy ránk bízza bárányait, míg elmegy újabb csodát tenni..? - teszem fel a költői kérdést. Cassaelnek nem kell rá válaszolnia, mert úgy sem tudhatja a választ, ahogy senki más sem ezen a világon, Atyánkon kívül. Közben elmerengek azon, hogy vajon ez megoldana-e mindent. Ha megtalálja. Eszembe jut más is.
- Nem csak Isten, de Isten Barátja is eltűnt. Amikor magam alatt voltam, próbáltam elérni őt, de... nem találtam sehol és nem is válaszolt a hívásra. Nem tudod, mi lett vele? Nem érzem őt... Csak nem bukott, vagy halt meg... Talán neki is volna esélye arra, hogy megbékítse a két haragvó testvért. - merengek el. Raguel arkangyal mindig is kedves volt nekem, noha semmi mást nem tett, csak a dolgát végezte. Meghallgatta a problémáim és tanácsot adott. Szükségem lett volna ezekre akkor is, mikor megöltem egy testvéremet, de mintha nem is ezen a világon lenne. Érzem az arkok fényét, de az övé...
Azután újra visszatérnek gondolataim Isten felé.
- Mióta keresed őt? És ha nem akarja, hogy megtaláld? Végtére is, ha tényleg ezen a világon van, ahogy mondod, akkor tudja, hogy szükségünk van rá és keresed őt. Minek tűnt volna el, ha most hagyja, hogy megtaláld? - jelennek meg bennem újabb és újabb kérdések. Még száz is eszembe jutna, ha folytatnám a gondolatmenetet, de már így is túl sokat bizonytalankodom. Nem szeretem ezt... Próbálok erőt venni magamon, megacélozni arckifejezésem, erősíteni a pillantásom.
- Ha itt van, ha nem... Igazad van abban is, hogy rossz az, amit teszünk. Hogy elbukunk, mert Isten gyermekeit öljük. Védteleneket és gyengéket ölt és öl halomra, ha teheti. Sosem néztem volna ezt ki bátyámból. - Cassael tanácsa ellenére is kezdek hajlani Mihály oldalára. Ha választani lehet egy lehetetlen küldetés, Isten megtalálása, Mihály, az emberek védelme, vagy a céltalan lézengés között, akkor a leglogikusabb és legtisztább, ha Mihály oldalát választom.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Pént. Szept. 23, 2016 10:14 pm írtam neked utoljára



Puriel & Cassael
Látva Puriel elmerengő ábrázatát, legalább azt biztosra tudhatom, hogy nem veti el rögvest a lehetőségeket, amelyeket szóra méltattam, s ez némi megnyugvással tölt el. Én ekképpen próbálom menteni testvéreimet, biztatva őket, hogy ne küzdjenek egymás ellen, noha tisztában vagyok vele, hogy az arkangyalok hívása ellen tenni, s helyettük a bizonytalanságot választani senkinek sem kecsegtető. Illetve lássuk be, kik Gábriel oldalát szolgálják, azok, akik képesek Atyánk szeretett lényei ellen tenni, nem fognak megfutamodni a harctól, éppen ezért sem környékezném meg a két oldal katonáit. Legfeljebb Mihály oldalát gyengíteném, a kényszerből küzdőket ugyanis biztosra veszem, hogy könnyedebben lehetne a fegyverletételre csábítani, de hát a Föld pusztulását én sem kívánhatom. Maradnak azok, akik még bizonytalanul méregetik a lehetőségeiket, őket próbálom eltántorítani a két sereg méretének gyarapításában.
Úgy vélem, erre Isten ígérete a legmegfelelőbb módszer, és láthatóan testvéremre is hatást gyakorol eme váratlan kijelentés. Nem is értem, hogyan felejthették el ily’ hamar Atyánkat, mintha nem gondolkodnának egy percre sem, csupán táncolnának, amiképpen mások fütyülnek.
- Nem haragszom, sőt, örvendek, hogy gondolatokat ébresztettem benned - szólok hozzá megértéssel, majd apró levegőt szippantva be ajkaim közé, görnyedten magam elé tekintek tanakodva a magyarázatom megfelelő felvezetésén, s jelezve, hogy nekem sem könnyű válaszolnom egy nehéz kérdésre. - Atyánk nem először, s úgy vélem, nem is utoljára tenné próbára az emberiséget. De arra nem gondoltál, hogy talán minket is górcső alá vetett? - vezetem vissza rá a tekintetemet, kíváncsian figyelve vonásainak esetleges változásait, az apró fényt a szemében, mely az elméjében gyúlt világosság halovány kinyilatkoztatása volna.
- Itt hagyott minket, tán, hogy lássa, mivé lettünk, gyermekei között a legelsők. Meglehet, másutt is életet szeretne teremteni, hogy további csodákkal gyarapodhassék az univerzum, ám ki másra bízhatná a mostanit, ha nem ránk? S mi elbuktunk, szinte rögvest. Pusztítjuk a teremtését, de még fordulhat a kocka. Esetleg arra vár, hogy végre egymásért s ne egymás ellen dolgozzunk, hogy megtalálhassuk őt. Bárhogy is legyen, hiszem, hogy még velünk van - magyarázom csöndesen, olykor magam is elbizonytalanodva az Úr indítékait illetően, de abban rendületlenül hiszek, hogy nem hagyott el bennünket.

Legszívesebben rendelnék még magunknak abból a sörből, hogy Puriel is megtapasztalhasson valami emberit, ám nővérem állapotát látva talán ezzel még várhatnék egy keveset.
- Egyelőre, míg nem rendeződnek a dolgok, de utána? Lehetőségünk lesz választani, miként éljünk. Hogy odafönn a Mennyekben, vagy itt lenn a Földön. Választani abban, hogy meg akarunk-e tanulni érezni, szeretni. Embert vagy a természetet, bármit. Ez mind lehetőség, amelyek eddig nem voltak a mieink - állapítom meg eltűnődötten. - Szerinted képesek vagyunk szeretni, Puriel? Úgy, amiként az emberek szeretnek? - tekintek rá őszinte kíváncsisággal, mert jómagam nem merném biztosra állítani. A halandók szerint karót nyelt robotok vagyunk, ha ők nem látják bennünk a képességet, vajon állíthatunk ellenkezőt?
- Szerencsénk, hogy nem csupán rajta áll. De már oly sokan küzdenek ebben a céltalan háborúban. Nem tántoríthatlak el, ám arra kérlek, hogy gondolkozz el. Egyelőre béke van, talán ez az egyetlen lehetőségünk - győzködöm finoman, remélve, hogy a helyénvaló utat fogja magáénak tekinteni.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Szept. 23, 2016 8:04 pm írtam neked utoljára



Cassael & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
Ahogy hallgatom Cassaelt és figyelem az emberek egyszerű örömét, elmerengek. Ezek a lények még a legrosszabb időszakban is találtak maguknak örömet. Mint most, ez a pohár sör, s az, hogy nyerhettek testvérem ellen egy fogadást. Egyszerűségük végtelenül elámít. Isten munkája továbbra is tökéletesnek hat. Nem csodálkozom, hogy Cassael miért kedveli őket annyira, ugyan is az kétségtelen, hogy szereti ezeket a lényeket. Némán visszanézek magam elé, miközben elmondom, én hogyan érzek az egésszel kapcsolatban, s egy pillanat múlva a férfi nyugtató, meleg kezét érzem a vállamon. Rá pillantok, ahogy közelebb hajol és meghallgatom a tanácsát, miszerint nincs kőtáblába vésve, hogy oldalt válasszak. Kicsit magam elé meredve elmerengek. Ez igaz. Senki sem erőszakolja rám, hogy válasszam egyik, vagy másik oldalt. De még is érzem rá az ingert, hogy valakit védjek, hogy kiálljak legalább egy testvérem mellett. Kínoz a bűntudat, hogy nem segítek rajtuk.. vagyok.
Elmerengek, ahogy figyelem őt. Egyetértek vele, hogy eddig mindig célok vezéreltek minket, képesek vagyunk a saját életre, amelyet megtalálhatunk az emberek között. Saját utunk lehet, amelyet láthatóan Cassael már meg is talált, ráadásul úgy, hogy nem választott oldalt. Elenged, visszahátrál, majd közli azt, amire nem számítottam, pedig tőlünk a leges leglogikusabb lépés. Isten után kutat. Kicsit elkerekednek a szemeim, mert noha ez a logikus lépés, nem véletlenül nem tesszük ezt mindannyian. Ha Atyánk nem elbújt, hanem elhagyta e világot, úgy megtalálni se találhatjuk soha. És ha már ott hagyott minket, hát miért bujkálna? Miért nézné összes gyermekének szenvedését? Tudom, hogy ez rossz... de mélyen legbelül abban reménykedem, hogy Isten nincs itt. Hogy nem nézi tétlenül az öldöklést, a háborút, a szenvedést, kínokat, áldozatokat. Mert ismerjük a kegyetlen és szigorú oldalát apánknak, de ennyire...
- Ne haragudj meg rám testvérem, de kétlem, hogy megtalálod. Csak nem lehet oly kegyetlen, hogy bujkálva nézze végig gyermekei szenvedését, hallgassa sírásukat és könyörgésünket. Miért tenné ezt..? - nézek rá szomorúan, majd halkan sóhajtva a pultra támaszkodom könyökömmel.
- A lehetőségek, amikről beszélsz... Az emberekre érted? - kérdezem kissé értetlen arckifejezéssel, de sejtem, hogy igen... Hiszen ha nem itt látná a lehetőségeket, hanem valahol máshol, akkor nem hiszem, hogy itt lenne.
- Mert ha igen... Akkor nélkülük nincsenek lehetőségek se. Már pedig ha Gabrielen múlik, odaveszik az összes. - gondolkodom halkan kimondva a szavakat. Bár kérdéses, milyen új élettel kecsegtethetnek az emberek..? Mindenesetre valahogy jobban vonz ez a felfogás, mint Gabrielé, aki boldog-boldogtalant, gyengét és ártatlant is leöl, csak mert úgy hiszi, az emberek okozták Atyánk távozását.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Szomb. Szept. 17, 2016 9:23 pm írtam neked utoljára



Puriel & Cassael
Kíváncsian várom nővérem válaszát, noha látványos feszengését tekintve nem is számíthattam volna egyéb feleletre. Neki még rendkívül idegen ez a világ, sok idő lesz, mire megszokja, feltéve, ha valaha megszokja…
- Úgy vélem, ennél jobb helyet keresve sem találhattál volna ezen célból. A halandók itt nyitottabbak felénk - magyarázom csöndesen, leginkább azért, nehogy megbántsam törékeny érzelmi világukat netán fellengzőnek ható kijelentéseimmel. Angyalok közt természetes szinonimákat hasznosítunk az emberekre, de előttük csupán emberként szabad emlegetni őket. Ennyit még sikerült elsajátítanom végeláthatatlannak tetsző rigolyáik közül.
- Fogalmazzunk úgy, hogy én csak az elszenvedője voltam - kezdek bele a rövid történet taglalásába, miközben a pultot támasztva kezeimmel, félig hátrafordulok. Amiként angyaltársam, úgy én is a felszolgáló mozgását követem, amíg el nem ér az üdvrivalgó társasághoz. - Nem hitték el, hogy az ötödik korsó sört is el tudom fogyasztani egy levegővétellel. Hiába vannak tisztában az angyalok különbözőségével, valahogy nem hiszik, amíg nem látják. Végtére is igazuk van, az ő világukban mondani azt bármit lehet - magyarázom, attól függetlenül, hogy a hazugságokat és kétértelmű kijelentéseket továbbra sem tudom érdemi szinten feldolgozni.
Néhány rövidke momentumig még figyelem örömteljes ábrázatukat, az első, bő kortyokat, amelyek fehéres bajuszt képeznek az orruk és a szájuk között, aztán visszafordulok, hogy újfent nővéremnek adózhassak töretlen figyelmemmel. Ábrázatán jól körülhatárolható barázdákat szülnek feltehetőleges emlékei, a gyász és bizonytalanság, amely manapság már mindennapos velejárója az életünknek. Szavak nélkül is megértem vívódását és aggodalmát a jövőnk iránt, noha jómagam igyekszem céltudattal és reményekkel telve megélni a viszontagságokat. Ám nem kísérlem meg átragasztani rá a látásmódomat, helyette, mikor elveszettségéről biztosít, megértően a vállára simítom kezemet, és finoman előre dőlve, közelebb hajolok az arcához.
- Az, hogy oldalt válassz… nincsen kőtáblába vésve, Puriel. Tudom, nem arra teremtettünk, hogy céltalanul kóvályogjunk az univerzumban, de több lehetőségünk adatik, mint elsőre hinnénk - vezetem fel számára a saját meglátásaimat az oldalak közötti választást illetően. Biztosra veszem, hogy vagyunk jó néhányan, akik a semlegesség mellett tettük le a szavazatunkat, azonban a többségünk két útból ért csupán, hiszen a mindennapi parancsaink elvégzéséhez soha nem volt szükségünk arra, hogy alternatívák után kutassuk, miért is tettük volna? Isten szavai, döntései megkérdőjelezhetetlenek voltak mindezidáig.
- Ne érezd hát elveszettnek magad, nővérem. Az emberek világában vannak lehetőségeink, én például senki oldalát nem szolgálom. Amiként neked, úgy nekem is fájó lenne testvéreinkkel végezni - szorítom meg finoman a vállát. Úgy vélem, arról most nem szükségeltetik hallania, hogy sajnos ezen az úton is beleakadok túlzottan elvakult angyalokba olykor, akik nem hagynak más lehetőséget, mint a saját épségem védelmét… Bár ez még mindig kevesebb, mintha a sűrejében, a fronton harcolnék fivéreim s nővéreim ellen.
- Mindkét oldalnak megvan az oka a küzdelemre, ám én úgy látom, hogy az segítene igazán, ha a fő okot szüntetnénk meg - folytatom elcsöndesedve, lassacskán elengedve Puriel vállát, s a tisztes távolságról is gondoskodok kettőnk között. - Isten után kutatok - vallom meg őszintén.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Szept. 17, 2016 1:54 pm írtam neked utoljára



Cassael & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
Csendesen figyelem és hallgatom Cassaelt, ahogy az emberekről mesél. Úgy tűnik, ezek a lények elnyerték tetszését és lenyűgözték őt. Isten munkája valóban csodálatra méltó, de nagyon esendő és önpusztító. Az évek alatt ugyan nem sokat foglalkoztam velük, de nehéz volt nem tudomást venni a háborúikról, kegyetlenségeikről és önzésükről. Noha ennek azért ott van a másik fele is, a segítő, gyengéd, empatikus és oda figyelő fél. Az embereknek ezen része le tudott nyűgözni engem is, de sajnos nagyon ritkán találkoztam vele. A férfi kérdésére halkan felsóhajtok.
- Nem mondanám. Azért vagyok itt, hogy megismerkedjek velük, de a beilleszkedés egyelőre nincs a tervemben. - válaszolom, majd kiiszom a vizet a poharamból és figyelem, miként fizeti ki a pultost társam, s az viszi ki a söröket. Kérdő tekintettel nézek Cassaelre.
- Milyen fogadást kötöttél..? - kérdezem, miközben szememmel követem a pultos útját a sörökkel a hátul szinte üdvrivalgó társasághoz. Eközben felteszem a kérdésemet a hogyléte felől.
Figyelmesen nézve őt hallgatom, ahogy elmondja, az elején nehéz volt, s hogy már a Mennyek sem biztonságos. Eszembe jut az első találkozás az angyalok ellentétével. Kiráz a hideg, ahogy lelki szemeim előtt felsejlik a vér, kezem, izmaim máig emlékeznek arra a mozdulatra, amellyel kioltottam társam életét. Magam elé meredek, teljes letargiában. Fel nem foghatom, hogy voltam képes arra. Vagy hogy ők hogyan lehetnek képesek ilyet tenni egymással. Mikor férkőzött közénk a Viszály? Cassael elmondása szerint kezdi megszokni idelent az életet. Én pedig inkább csak stagnálok. Mintha csak arra várnék, hogy az Úr visszatérjen és helyre tegye a dolgokat. De valahogy úgy sejtem, hogy ez nem fog megtörténni. A kérdésére végre pislantok egyet, megtörve a magam elé meredést és rá nézek.
- Abban a reményben jöttem ide, hogy kideríthetem, kinek az oldalát kell erősítenem, de... - mondom halkan, hisz mögöttünk az emberek egészen biztosan nem néznének rám jó szemmel, ha megtudják, hogy lehet, holnap ellenük harcolok majd.
- Teljesen elveszett vagyok, Cassael... - suttogom, kissé kétségbe esett arccal nézve rá.
- Nem viselem jól a háborút magunk között. Nem tudom, képes lennék-e újra arra, hogy valaki oldalát fogva leöljem a másik testvérem. Úgy érzem, hogy ketté szakadok. - sütöm le a pillantásom keserűen, továbbra is halkan beszélve.
- Mondd el nekem... hogy bírod ezt? Nem fáj látni őket? Nem fáj megölni a testvéredet a saját épségedért? Te hogyan döntöttél? Döntöttél egyáltalán? - jelenleg úgy érzem, hogy Cassael minden reményem arra, hogy a maradék eszem is megmaradjon. Kezdem úgy érezni, hogy ebbe az egészbe bele fogok őrülni, ha nem találok rá gyorsan megoldást, vagy megnyugvást.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Szer. Szept. 14, 2016 6:41 pm írtam neked utoljára



Puriel & Cassael
- Nagyjából, igen - bólintok egyet, hasonló visszafogottsággal és gyengédséggel viszonozva a mosolyát, majd összekulcsolva ujjaimat a pult tetején, érdeklődően követem pillantását az előbbi asztaltársaságom felé. Még most is felém tekintgetnek olykor, bizonyára várva az elveszített fogadás betartását, amely mindük számára egy-egy korsó sörben nyilvánulna meg, ha iparkodnék. Azonban alkoholmámoros állapotukban talán nem árt, ha tartanak némi szünetet.
- Kitartó munka eredménye, és még mindig csak a felszínt kapargatom - jegyzem meg, miközben visszafordítom tekintetemet Purielre, és újfent mosolyt engedek felé. - Másrészt, manapság már nem is olyan nehéz közéjük férkőzni. Az emberek kíváncsiak, s most, hogy lecsillapodott a háború, érdekli őket, hogy miféle lények is vagyunk a rideg katonák mellett - magyarázom neki nyugodtan, s örömmel, hiszen a tudásomat szívesen osztom meg egy nővéremmel. Többnyire nem érdeklik az angyalokat e világ tökéletlen teremtményei, pedig tagadhatatlanul érdekfeszítő a szabad gondolkozásuk, máskor érthetetlen és kifacsart álláspontjuk egy-egy témáról.
- Te is ezért vagy itt? Hogy beilleszkedj? - érdeklődöm meg, s amíg válaszára várok, intek a pultosnak, hogy vigye ki azt a négy korsó sört a háborgóknak, ugyanis lassan a saját gondolataimat nem fogom hallani, nemhogy Puriel feleletét. Természetesen a fizetség sem marad el, s noha rég megfogadtam, hogy rendesen fogom tartani a különös papír fizetőeszközüket, ismét egy halomnyi, gyűrött valamivel tudok szolgálni a zsebeim legmélyéről. Cserébe megkapom a szokásos, bosszankodó sóhajt és szúrós pillantásokat, de az embereknek a pénz az pénz. Legyen gyűrött, koszos, az utcán meglelt vagy épp gondos munka eredménye, úgy tapasztaltam, hogy sokakat megmozgat.
- Eleinte nehezen - tekintek magam elé, elmerengve a múlt katasztrofális és rettentő élményein. - Nagyjából azóta itt vagyok, hogy a háború megkezdődött. A Menny többé nem volt biztonságos egy magamfajtának - sóhajtok egy aprót, szánakozva figyelve a pult tetején húzódó barázdákat, sötétebb, körkörös foltokat a fában. - Hát maradt az emberek világa. Kezdem megszokni, de sokkalta derűsebb lenne, ha nem árnyékolná be a függőben leledző hadakozás - pillantok rá vissza. Bizony, a démonok még csak közbe sem szóltak, s ha ez a helyzet egy háromfrontos háborúvá avanzsál, igazán ki fog törni a káosz.
- S te? Mihály oldalát szolgálod? - kérdezősködök újfent. Puriel jó katona, az egyik leghűségesebb, nehezen tudnám elképzelni, hogy Atyánk szeretett lényei ellen forduljon, bár sajátjait sem öldökölné halomra. Talán olyan, mint én, szövetségesekre pedig most nagy szükség van. Ennek tekintetében reményekkel telve hallgatom válaszát.

Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Szept. 14, 2016 4:59 pm írtam neked utoljára



Cassael & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
Hallom magam mögött egy asztal társaság vidám trécselését és fogadásait, de ezek most a legkevésbé sem érdekelnek. Csupán az érdekel, hogy a szétesett világomat valahogy megpróbáljam összerakni...valaki oldalán. Ugyan is nyilván erre fog készülni mind a két oldal, a kérdés csupán az: hogyan? Halk dúdolásba kezdek, mire mögöttem szinte felrikoltanak az emberek. Vidámságuk a legrosszabb helyzetben is képes volt meglepni engem. Nem hozzám szólnak, úgy hogy oda sem pillantok. A vizembe iszok, éppen akkor, amikor valaki leül mellém. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy most nem akarok társaságot, de amikor meghallom a hangot és oda nézve meglátom egy régi ismerősöm.

- Üdv, Cassael. Rég láttalak. Mennyi is...? 30 éve biztos. - mosolygom rá halványan. A férfinek igaza van, tényleg jó látni egy ismerős arcot. Figyelve mimikáját szinte leolvasható róla a kérdés. A dal keltette fel az érdeklődését, szóval nem nehéz kitalálni, mi lehet az, amit inkább nem tesz fel, magában tart. Pár másodpercig figyelem, aztán kissé hátra fordulva nézek az emberekre, akikkel eddig időt töltött.
- Egyeseknek mindig könnyebben megy a beilleszkedés. - mondom egy apró mosollyal rá tekintve, végül ismét előre fordulok. Én sose voltam az a túl közlékeny, kedves, vagy nyitott típus. Inkább a visszafogottabb, zárkózottabb angyalok közé tartoztam -és tartozok a mai napig-. Talán munkahelyi ártalom, de tudtam, hogy egy olyan angyal, mint én, sokat találkozik a Halállal. Nem akartam senkinek se fájdalmat okozni azzal, ha engem veszítenek el, s őszintén szólva én is féltem attól, hogy én veszítek el valakit. Persze hálás voltam az Úrnak, hogy ilyenné és erőssé teremtett, hogy megvédhessem testvéreim, kiknek munkáját csodáltam. Tudtam, hogy fontos része vagyok az egésznek, anélkül, hogy mindenkivel barátkoznék.
- Hogy megy a sorod..? Régóta vagy itt? - kérdezem, miközben nem túl tiszta poharamat kezdem lassú mozdulattal forgatni a pult lapján.
Leginkább egyből azzal a kérdéssel kezdtem volna: "Te Mihállyal vagy?" Ám nem kívánom lerohanni őt. Különben is jól esik egy kicsit beszélgetni, egy picit felhőtlenül, mielőtt a nehezebb témába vágok. Meg hát ki tudja... talán felhozza majd ő is.


Cassael
WHISPERING AMEN
avatar


☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
132

Kedd Szept. 13, 2016 10:00 pm írtam neked utoljára



Puriel & Cassael
- Háh, nem hiszek neked, idd csak ki!
- Ez egy teljesen értelmetlen fogadás, mint mondt-
- Tudjuk, tudjuk, de majd hisszük, ha látjuk! - vereget hátba az egyik, részegségétől immáron vörös orcákkal megáldott piás alak. Tagja a kisebb asztaltársaságnak, amely szinte rögvest befogadott, ahogy talpam a bár padlóját érte. Megfigyeléseim alapján ezekben a tavernákban lehet a legkönnyebben kapcsolatot létesíteni a halandókkal, egyesekre a legkisebb etilalkohol mennyiség is bódítóan hat, illetve a szociális gátlásaik is oldódnak. Őszintén bevallom, amikor legelőször találkoztam ezzel a jelenséggel, szinte tüstént kipróbáltam magamon is a csodaszert, hiszen a mai napig nehézkesnek érzem az emberekkel történő kommunikációt. Azonban a csapos megállított, és hiába bizonygattam, hogy nem fogok belehalni az újabb pohár, sörnek nevezett fertelembe, udvariasan kitessékelt a kocsmából.
- Ám legyen - hajtok fejet óhajuk előtt, majd megemelem az asztalról a termetes méretű sörös poharat, hogy egy szuszra kiigyam a tartalmát. Magam elé pillantva, feszített koncentrációval kezdem el nyeldesni a folyékony kenyérnek is nevezett italt, mindezt addig, amíg a közelből meg nem hallom egy angyal szívszaggató, gyönyörű énekét. Hirtelen ledermedésemnek ára, hogy kis híján félrenyelem a sert, a számban ragadt tartalmat pedig színtiszta angyali eleganciával engedem vissza a pohárba.
- Tudtam én! Angyalok, mi? - nevet fel mellettem az előző férfi, ám a figyelmem már rég nem az övé. Tekintetemmel az angyalt keresem, s révén, hogy alig akad néhány teremtett lélek az ivóban, nem esik nehezemre meglelni fájdalomtól és gyásztól vibráló lényét.

Szó nélkül simítom vissza a poharat az asztalra, majd kézhátammal megtörölve a számat, felkelek ideiglenes társaságom mellől, nem egyéb céllal, minthogy megnézzem magamnak a testvért.
Ámbátor semleges területen vagyunk, az angyalok ritkán elegyednek az emberekkel. Huszonöt év édeskevés ahhoz, hogy megszokják ennek a világnak a működését, s ráérezzenek a halandók mozgatórugóira, furcsa szokásaira. Még nekem is nehezemre esik, ezért is ért meglepetésként egyikünk felbukkanása.
- Egyszer véget ér ez a háború is - szólalok meg, az imént esett affér miatt még kissé reszelős hangon, miközben egy apró sóhajt hallatva leülök mellé a pulthoz. Néhány kérészéltű momentum erejéig hagyom magunkban elapadni a szavaimat, majd csak eztán emelem rá a pillantásomat. A felismerés hamar ér, noha régóta nem láttam már ezt az ábrázatot. - Puriel… Öröm egy ismerős arcot viszontlátni - biccentek egy aprót a fejemmel, majd ismét a fapultra süllyesztem tekintetemet, elmerengve azon, vajon kiért szakad meg dicső lelke. Ha valamit megtanultam az emberektől, az az, hogy ilyenkor ne faggatózzak a kíváncsiságom oltárán.

Vendég
WHISPERING AMEN



Kedd Szept. 13, 2016 1:43 pm írtam neked utoljára



Cassael & Puriel
❝ ...Pro Quod Vitae... ❞
Őszintén szólva az önkéntes száműzetés miatt nem tudok semmit a jelenleg kialakult helyzetről. Annyit sikerült itt-ott megtudnom, hogy bizonyos városok bizonyos fennhatóságok alatt vannak, ilyen például ez a város is, ahol megtűrik az angyalokat az emberek, s békességben próbálnak meg egymás mellett megélni. Az ötlet nem olyan rossz, bár én nem foglalkoztam az emberekkel. Én csak az angyalok miatt jöttem ide, csak is miattuk vagyok itt és azért, hogy eldönthessem, Michael csoportját védjem-e, vagy Gabrielét. Az emberek hamar eligazítottak, s küldtek a semleges részre, ott pedig különösebben senki nem akart velem szóba állni, csak a találkahelyre küldtek, amely nem volt több egy viszonylag jól szituált bárnál.
Betértem, majd leültem a pulthoz. Kevesen voltak bent, azok is inkább egymással, a maguk gondjával foglalkoztak. Egyelőre jó magam is. Pihenni akartam egy kicsit, még mielőtt neki állok kérdezgetni a népet. Kértem egy pohár vizet, aztán elmerengtem a múlton. Mi történt volna ha...
Ha hamarabb teszem meg ezt a lépést?
Ha Michael oldalára állok?
Ha Gabriel oldalára állok?
Ha itt lenne Atyánk?
Ha visszajön Atyánk?
Mi van, ha ez az egész az Ő akarata nyomán indult el és fakadt ki idáig?
Mi van, ha ez megint egy újabb csapás az emberiségre, csak nem avattak be mindenkit?
Mi van, ha minket is büntet?
A sok elhullott, és lebukott testvéremre gondolok. Szívem és lelkem ketté akar szakadni, megvédeni mind a két oldalt. Eszembe jut, ahogy megöltem azt a harcost, hogy a másik élhessen.
Félek, soha nem fogom magamnak megbocsájtani.
- No me de dio,
Hamare-o.
No de me yo,
Se ya noeh.
No mo de yo,
Hamare-o,
Ovamieh,
Seyah noeh.
- dúdolom halkan, gyászosan a dalt, magam elé meredve, ujjaim tompán fogják a hideg pohár oldalát. Az angyalnyelven szóló dalt csaták után, elbukott testvéreinkért szoktuk énekelni, bár ez nekem már 25 éve elmaradt. Ideje volt bepótolnom.


Raiden
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Reagok :
32

Kedd Aug. 02, 2016 4:48 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Angyali találka hely
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: