Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Utcák, sikátorok
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Hétf. Feb. 06, 2017 8:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Aliyah
Az igazi harcosnak úgy kell uralkodnia a fájdalmán, mintha labdát vezetne, hol a halál partján, hol az életén.


Látom ábrázatának változását, ám azt betudom a kellemetlen hírnek, valamint a mögöttem látható fejleményeknek. Igen, egy lovas járt itt, viszont hirtelen nem értem, mire akar kilyukadni. Jártak erre korábban is? Egy másik, vagy több? Nem lenne meglepő, ha átjárnának az emberek világába, de a városba? Hogyhogy nem vették észre őket?
- Megölt két embert, Cassael... és egy démont - teszem hozzá, mert talán ez sem elhanyagolható részlet.
A halott démon lehetett az ok, amiért eddig eljött. A többi csupán járulékos veszteség, miként az épület is, ahonnan most halandókat mentünk. Már mennék, próbálnám összeszedni magam, hogy visszatérjek a többiekhez, amikor angyaltársam kezét megérzem vállamon. Alig észrevehetően, de karja súlya mégiscsak rám nehezedik. Kérdőn vonom felé pillantásom, majd döbbenten hallgatom végig szavait. Ajkaim ellenkezésre nyílnak. Hiszek abban, hogy még tudok tenni ezt-azt, mikor azonban megszólal, becsukom szám. A romok felé nézek, összeszorított fogakkal, elmerengve, mit tehettem volna másként. Biztosan elhibáztam valamit. Tudom jól, gondolataim azonban úgy cikáznak át elmémen, hogy jóformán felét sem fogom fel.
Engedem, hogy vezessen. Enyhén ránehezedem, miután szárnyaim eltüntetem az útból, hogy ne akadályozzon minket. Kénytelen vagyok beletörődni. Semmi értelme ellenkezni, ebben igaza van. Hinnem kell abban, hogy társaink el tudják intézni a maradékot nélkülünk is. Nem halhatok meg. Az emberek előtt semmiképp, mert az még nagyobb pánikot szülne, mint egy démon jelenléte.
- Inkább... démoni - felelek.
Akármi is volt, éppúgy maradandó sebet hagy, mint az angyalok fegyverei. Minden bizonnyal kitaláltak maguknak valamit. Erről azonban eszembe jut saját kardom és tőröm. Csupán az egyik maradt nálam, a másik valahol a csatatéren van, angyalok és emberek között.
- A tőröm és a... a kéz. Ashtaroth keze, ott vannak valahol, ahol harcoltunk. Össze kell őket szedni, mielőtt egy ember kezébe kerül.
Lábaim meg-megrogynak utunk közben, arcom egyre fehéredik, de ragaszkodok tudatomhoz. Jobbra nézek, majd balra hátra a  vállam felett. Még mindig bent vannak. Nem kellett volna eljönnünk, segítenünk kellett volna továbbra is, vagy legalább Cassaelnek. Ő képes lenne rá, nem velem kellene bajlódnia.




Megjegyzés:  Very Happy || Szószám: x ||  Credit

avatar


☩ Reagok :
209
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Vas. Feb. 05, 2017 6:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyah & Cassael
We can't help everyone, but everyone can help someone
A helyzetet rózsásnak titulálni a legnagyobb jóindulattal sem lehetne, mert bár igaz, az épületet egyre kevesebb ember népesíti, ám az ingatag utcarészletet annál inkább megterhelik. Olykor sajnálom, Odafentről kölcsönzött erőnk már nem egészen a régi, annak idején, amiképpen a Mennyeket is módunkban áll formálni, úgy idelent is lehetőségünk volt szempillantások alatt akár egy ilyen katasztrófát is helyre hozni. Meglehet, nem egyedül, azonban a most összegyűlt angyalok bizton képesek lettek volna rá, viszont Isten távozásával és a testvéreink szétszéledésével mondhatni kozmikus szinten ért minket törés. Marad hát fizikai erőnk, és sietségünk a szituáció mihamarabbi megoldására.
Mennék is rögvest, hozzátegyek szerény valómmal a halandók kimentéséhez, ám az előző nő után egyenest Aliyah állja utamat. Vállamba markoló kezére siklik tekintetem, aztán egyenest a másikra, amely angyali vérében fürdőzik. Vonásaimra akadály nélkül engedem kiülni a gondterheltséget, révén, sérülése cseppet sem tűnik könnyedén kiheverhetőnek.
- Még egy Lovas? - ajkaim közül mindennemű előzetes szűrés nélkül tódulnak ki gondolataim, pedig megeshet, a többiek Földi látogatásairól a San Franciscoi egységek még csak nem is értesültek. Lélekjelenlétem mégsem hagy cserben, midőn a szeráf oldalra óhajtana lépni, ezúttal én markolok vállaira, hogy biztos szigorral tarthassam egy helyben. Ismét végigmérem sérülését, majd aprót fújtatva kapom fel fejemet, fordítom jobbra, majd balra, amíg szemvilágom elé nem kerül egy ismerős angyal. - Hael, váltsd fel Aliyah-t. Tüstént! - utóbbi szavamnak adok némi élt, látva az ábrázatán végigsuhanó zavarodottságot. Érthető, egy, a fogalmaik szerinti dezertőr utasításai akár még sértőek is lehetnének, ám kapkodó mozdulatai okán arra engedek következtetni, ő is realizálta, jelen helyzetünkben előrébb való az emberek védelme és kimentése, mint jogaim megvitatása.
- Neked is segítségre van szükséged, vagy halnál inkább, minthogy a jövőben még többet ments? Gyere, biztonságba megyünk, és ellátlak - oldalára lépve óvón átkarolom a derekát, éppen csak annyi nyomást gyakorolva rá, ami szükséges testsúlyának megtartásához, amennyiben lábai felhagynának gazdájuk szolgálatával. S ha nem ellenkezik, a neki megfelelő tempóban, szárnyaimmal a légiességhez ismét hozzásegítve indulok meg vele a legközelebbi, biztonságosnak ható városrészlethez.
- Angyalpenge volt? - puhatolom ki közben, miféle kihívásokra számíthatok. Meglehet, kérdésem bugyutának hangzik, tekintve, effajta tartós sérülést többnyire a rólunk elnevezett fegyverek képesek okozni, viszont megtanultam már, ne becsüljem alá a démonok fortélyait.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szomb. Feb. 04, 2017 10:47 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Cassael & Aliyah
Az igazi harcosnak úgy kell uralkodnia a fájdalmán, mintha labdát vezetne, hol a halál partján, hol az életén.


Már csak én maradtam itt, megannyi rémült emberrel. Egyik másik ijedten kap utánam, valahányszor elhagyom az épületet, rettegve a bent rekedéstől, hiába mondogatom nekik, hogy nem hagyom őket ott. Erőm rohamosan fogy minden egyes megtett körrel, melynek nyomát csöpögő vérem jelzi mások számára. Van, aki önerőből képes távozni, van, aki inkább marad, hogy segítsen másoknak, ezzel olykor akadályozva cselekedeteimet. Aztán megérkeznek a többiek.
Az ablakon röppenek ki, majd érek földet, s kezdek újabb pihegésbe. Ujjaim ismételten oldalamra siklanak, mintha attól jobb lenne az egész, de semmi haszna. A fájdalom ugyanúgy áramlik végig testemen, mint minden egyes mozdulatomnál, mi azon részem is használja. Nagy levegőt veszek, megvárom, míg néhányan leérnek, közben megszámolva őket, hogy tudjam, hányan állnak most rendelkezésre.
- Hárman bejönnek velem, a többiek próbálják meg egyben tartani az épületet, amíg ki nem juttatjuk a maradék embert! - adom ki az utasítást, majd kijelölve három segítőmet, megindulok velük befelé.
Több angyal felesleges lenne odabent. Nem egyszerű szárnyakkal mozogni egy emberekre tervezett épületben, így csak annyian mehetünk be, amennyien még nem akadályoznánk egymást, vagy a halandókat. Halandók? Hiszen már mi is azok vagyunk. Minden esetre, a lakosság itt tartózkodó része lassan az omladozó falakon kívül lesz. Nem tudom pontosan mennyien vannak, de remélhetőleg gyorsan végig tudunk menni minden szobán. Minden egyes eltelt perccel szörnyűbben nézhetek ki, ugyanakkor megpróbálok kitartani. Az emberek előtt tartanunk kell magunkat. Én küzdöttem meg a démonnal, én nem intéztem el időben, így ez az egész mondható az én hibámnak is. Ha nem állítom meg, akkor talán bármiféle probléma nélkül elment volna, mégis... Mi mást tehettem volna? Akkor azt éreztem helyesnek és mi lett a vége...
Újbóli kint létemkor fedezem fel Cassaelt. Megnyugtató, hogy még mindig érkeznek olyanok, akik segítenének. Tudom, hogy különösebben nem áll senki oldalán. Én is csak azért választottam Mihályt, mert az emberek pártjára állt, s velük könnyebb védeni Urunk esetlen teremtményeit, mint egyedül. Nehéz utat jár, amiért tisztelem. Igaz, nem választott, mégis... Talán övé így a legnehezebb út, amit egy angyal sajátjának tudhat. Se nem egyik oldal, se nem másik. Én kényszerűnek éreztem a választást. Úgy éreztem, mindenképp döntenem kell valamelyik fél mellett. Onnantól kezdve vált egyszerűbbé és bonyolultabbá egyaránt. Cassael elkerülheti azt, amit én nem. Ő nem köteles szembeszállni angyaltestvéreinkkel, velem ellentétben. Súlyos léptekkel indulok meg felé, pihentetve szárnyaim, utam végén azonban kénytelen vagyok vállába kapaszkodni a rajtam tátongó lyukat épp nem szorító kezemmel.
- Háború - közlöm röviden - Segíts kimenteni az embereket! - folytatom, karom lecsúsztatva róla, egy lépést oldalra tántorogva, hogy utat engedhessek neki.
Ő gyorsabb most, mint én, aki azon van, hogy még egyszer utoljára erőt vegyen magán, hogy bemehessen az épületbe.




Megjegyzés:  Very Happy || Szószám: x ||  Credit

avatar


☩ Reagok :
209
☩ Play by :
Misha Collins

Utolsó Poszt Szomb. Feb. 04, 2017 12:27 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Aliyah & Cassael
We can't help everyone, but everyone can help someone
Oly régóta még nem tengetem mindennapjaimat az emberek között, minden babonájukat, elképzelésüket kitűnően ismerjem, a nagy részüket meg sem érthetem, révén, érzelmeiken, s nem a logikájukon alapulnak, azonban, mióta hajlandó vagyok több idővel adózni a számukra, olykor-olykor meghallgatni őket, érdekes felfedezések birtokosává váltam. Úgy hittem korábban, mindazon szörnyűség és kín után, melyet rájuk szabadítottunk, már nem hisznek töretlenül a Mennyország szentségében, vagy a lehetőségben, megváltásra leljenek, ám meglepően sokan faggatnak beszélgetőpartnereim közül arról, valóban olyan meseszerű és csodás-e a Menny, mint azt a könyveikben taglalják? Ennyi szenvedés után, melyet a fejükre hoztunk, még mindég remélik a túlvilág megváltását, s voltaképpen nem is tévednek. Ugyanakkor, amint szembesítem őket a tényekkel, odafent pusztán gyenge, persze kétségkívül tökéletes másolatát nyerik a Földi létüknek, csalódottság, értetlenség ül ki az arcukra. Mások egyenesen hazugnak neveznek, oly görcsösen kapaszkodnak a jobb élet reményébe, és emiatt okolni sem tudnám őket.
De hogy nem veszik észre, minden hibája ellenére még mindég gyönyörű a világuk és hogy ez az egyetlen igazi? Sosem tudnám megunni a parkok békével teljes csöndjét, a virágok zamatos illatát, vagy épp a madarak derűs társaságát, melyek közül akármit leképezhetünk odafent, de a tudat nem vészne el, mindez csupán másolata a tökéletességnek. Ezért, sok halandóval ellentétben én minden lehetőséget megragadok arra, kiélvezzem a teremtett világ szépségeit, s mint a mai nap, gyakorta választom menedékhelyemül a természet csodáit. Ez sem lenne különb a többi alkalomnál, ha elmémet nem kezdené hasogatni az angyali kommunikáció jól ismert pulzálása.
~Egy démon a városban! Elmenekült! Segítségre van szükségünk, sok halandó került veszélybe!~
Nem tudok minden szót precízen kiérteni az angyaltömeg egyidejű, a gondolataim közül lávaként feltörő üzeneteiből, az viszont a napnál is világosabb, komoly probléma adódhatott a városban. Noha San Francisco védelmére sosem esküdtem fel, az emberek számomra mindennél előrébb valóak, nem csoda hát, gondolkodás nélkül tárom szélesre szárnyaimat, hogy felkutathassam az eset színhelyét.

Fivérem s nővéreim kisebb hadát már messzebbről észreveszem, legtöbbjük még az égen cikázik, ezért a hátramaradó távot én is ekképpen gyűröm le. Talajt lábaim pusztán akkor érnek, mikor már csak méterek választanak el az omladozó, instabil talajon ácsorgó épülettől. Fekete tollaimat nem rejtem el, könnyedséget kölcsönzök magamnak lágy csapásaikkal, mialatt a megrepedt betonon, magabiztosan szelem a centiket a menekülő emberek felé. Vagyis szelném, ha egyikük nem rontana nekem, fogná ökölbe ballonkabátom gallérját, hogy ezáltal megtántorodásra bírjon.
- Egy démon volt! A saját szemeimmel láttam! Mit keres itt egy démon?! - a nő hisztérikus kifakadását eleinte összehúzott szemhéjaim mögül szemlélem, de végül egy apró sóhajt dédelgetve ajkaimon, magabiztosan a vállaira markolok. Eltökéltem magamat, szólok néhány jó szót a megnyugvása érdekében, ám, ahogy a kétségbeesés mélységeiben úszó tekintetébe fúrom sajátjaimat, nem találom a megfelelő frázisokat. Hazudjak neki, mint amiképpen ők szokták egymást békíteni? Képtelen lennék rá, történjen kegyelemből vagy egészen más indokból.
- Nem tudom - nyögöm ki reszelős, mély hangon, mialatt ráncokba szedett homlokkal az épületre emelem pillantásomat. A nőt elengedem, sőt, gyámolítón útnak indítom, hogy meneküljön tovább, s miután kezei eleresztenek, ismét a magasba emelkedek. Nem mondhatnám ritkának, ismerősökbe botlok angyaltársaim között, annak idején szinte mindegyiküket jól ismertem, azonban az idő nem csupán a halandók tudását koptatja. A szeráfokkal azonban ez másképpen van, mindnyájuk neve élénken él elmetekervényeim között, legalábbis azoké, kikkel egykoron szolgáltam.
- Aliyah, mi történt itt? - kérdezem visszafogottan, némi bizonytalansággal, hiszen nem tudhatom, miképpen vélekedik a magamfajta, senki oldalát nem szolgáló szakadárokról. Persze, nem csupán nézelődni jöttem, ha igazán az embereket pártolja, kedvtelése megléte vagy hiánya mellett is enged segíteni a halandók kimenekítésében.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Grace
only exists to be fallen from

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 8:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 8:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Kapkodva veszem a levegőt, mint az emberek, akik épp túlestek egy maratonon. Kezem sebemre szorul, próbálva egyre gyengülő testemben tartani a vért, mindhiába. Semmi értelme. Tudtam, már akkor, mikor láttam, hogy nem védekezik. Ahogy éreztem bőröm újbóli felsértését, majd a kard egyenes útját húsomon át, hogy aztán hátam mögött jusson levegőhöz a hosszúkard hegye. Rég éreztem ily mértékű fájdalmat, ám az adrenalin bennem is dolgozik. Tompít, hiába a sajgó lüktetés, s ha ez nem is volna, az agy hamar megszokja azt, ami állandósulni látszik. Csakhogy mozognom kell. Nem dermedhetek mozdulatlanná, tartva attól, hogy fájni fog. Amikor lejöttem az emberek közé, hogy segítsem őket, tudtam, mire vállalkozom. Jóformán beleegyeztem saját halandóságomba, mit most tapasztalok csak igazán.
Ő pedig nevet. Kacaja betölti a teret, és tény, talán ez a helyzet tényleg nevetséges. Egy komoly sérülés egy karért cserébe. Ennyire voltam képes. Már-már számomra is csúful nevetséges, mégsem tudok nevetni. Képtelen vagyok rá. Kardom földre hull, miként pihegve féltérdre rogyok. Csak figyelem, miként szabadul meg csonkjától, majd égeti el saját sebét, meggátolva vére további ömlését. Beismerem, egy kicsit mintha irigykednék erre a képességre. Most iszonyatosan jól jönne.
- Ne vedd sértésnek, de ettől nemigazán érzem jobban magam - jegyzem meg.
Biztos csak a gyengébbeket kereste, hogy ne eshessen baja. Nem. Ez téves megállapítás. Éreztem, mennyire élvezte összecsapásunkat. Minden egyes csapással, vérontással egyre jobban. A mészárlás szerintem nem okoz számára ekkora örömet, ha nem találkozik közben egyetlen kihívást jelentő ellenféllel sem. Biztos, hogy én azt jelentettem? Talán csak szerencsém volt, de akárhogy is, nem engedhetem, hogy elmenjen. Erőt veszek magamon, megragadom kardom markolatánál, majd összeszorított fogakkal felkelek. Kaptam már nem egy ütést, ezt is túlélem. Mielőtt azonban bármit is léphetnék ellene, egyé vált pallosa a földbe szúródik. A föld remegését hamarabb megérzem, mint az egyre repedő talaj, minek vésete felszáguld a szomszédos épület falán. Menni készül. Tudom, mégsem teszek ellene semmit, azon kívül, hogy lépek felé egy kósza lépésnyit. Nem mehetek utána. A többiek még messze vannak, az emberek viszont most vannak bajban. Akármennyire sietnek társaim, túl nagy a kockázat. Egyet sem engedek ma este meghalni. Nem, ha rajtam múlik. Már így is két ember múlt ki a démon miatt.
Kardom helyére siklik oldalam mellett, majd immáron felszabadult kezekkel hívom elő szárnyaim. Úgy érzem, nem sok lépésre lennék képes. Az ajtóhoz sietve belököm azt, aztán az emeletre röppenek, hogy ott bemehessek az ablakon. Nem lépek az omladozó földre. Akár egyetlen plusz kiló is összedöntheti a kócerájt. A talaj fölött lebegve irányítom kifelé az embereket, egyiket-másikat saját magam szállítva ki az ablakon át.




Megjegyzés:  Akkor ezennel azt hiszem, vége. Köszönöm a játékot! Very Happy || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 7:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
Amennyi gyors és tiszta akciót akartam, épp úgy lett ez minden egyet eltelt perccel az ellentettje. Az angyal tapasztalt harcos, és nem egy könnyű ellenfél, még nekem sem. Nem baj az, én élvezem a harcot, és érzem szinte minden egyes elcseppent vér szagát, minden egyes izom rezdülését. A pengék süvítve hasítják át a levegőt, hogy végül dühös szikrákkal, visítva találkozzanak össze. Eddig legalább is így volt és élveztem a játékot az angyallal... elterelődött a figyelmem, ami jelenleg a káromra megy: A karomra, hogy pontosabbak legyünk. Későn veszem észre, hogy a csizmájából egy tőrt húz elő. Mire észbe kapnék, hogy változtassak a mozdulataimon, már késő. A kétfajta acél ismét összetalálkozik. Érzem, hogy az angyal penge út hatol át a bőrömön, izmomon, de még a csonton is, mint kés a vajon. Érzem, hogy az én pengém is célt talált, a kardom megmerül testében. Ha nem uralkodott volna el rajtam a vérvágy, egészen biztosan felordítanék... Így viszont, mikor egy határozott lökéssel taszítunk egymáson, hogy hátrébb földet érjünk, csak zilálok. Karom közöttünk puffan tompán a földön, csak az általa ledobott démoni kard cseng csak kicsit a földön.
 Ahogy a féltérdelő helyzetből, amibe érkeztem, felállok és a karomra nézek a földön, az első reakció, ami kitör belőlem, az a nevetés. Igen, nevetek, még hozzá a saját nyomoromon. Több ezer éve harcolok már és most először, egy senki házi angyal az, aki levágja a karomat... Ez már tényleg viccesen nevetséges.
- Bravó! Sikerült neked az, amely másoknak több évszázada, évezrede soha. - nézek rá egy vigyorral, amely a vérszomj óta az arcomon ül. A csonkra pillantok, amelyből ömlik a vér és érzem is, hogy gyengülök miatta. Mozgatni nem tudom. Ismét mozdítom a kezem, de ezúttal nem támadok: a felkaromból maradt apró részt magamnak nyesem le a vállam tövéig. Az apró szelet lehullik és véresen pattan egyet a földön, mielőtt eldőlne. A kardomat mágikusan fellángoltatva ezután a vállamhoz érintem.
A bőr, a hús és a csont gyomorforgató, égő szaga kezd terjengeni, miközben gőzölögve sistereg a vállam. De, a vérzés elállt, egyelőre. Kissé zilálva, vissza kékülő szemekkel és az elnyomott fájdalom miatt verejtékesen nézek fel az angyalra. Telekinetikusan felemelem a kardom és magamhoz hívom, hogy egybe olvadjon a kardommal, s visszaalakuljon azzá a pallossá, ami volt. Igazából a becsületemen esett csorba miatt most meg akarom ölni... De az égen már újabb szárnyasokat látok közeledni. Idegesen fújtatok egyet. A kardon fogást váltva hirtelen a földbe szúrom azt, mire egy méretes repedés kezd el haladni a mellettünk lévő házig, amely alapjaiban roggyan meg. A falakon repedések futnak végig, s ahogy a támaszok elpusztulnak az erőm következtében, úgy kezd összeomlani az egész. Oda bent emberek vannak... Felnőttek, gyerekek, öregek, nők és férfiak. Ezután kihúzom a kardom és se szó, se beszéd, sietős léptekkel, karom ott hagyva indulok ismét a célom felé.
Az angyalnak döntenie kell majd, hogy hagyja, hogy az épület ráomoljon a bent lévőkre, vagy tovább üldöz engem. A rengéstől és a föld ketté válásától keletkezett porban meghúzódom, hogy a többi angyal elveszítsen a látóteréből.



Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 6:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Félre löki a konténert, teljesen megsemmisíti, vagy hagyja leesni, hogy aztán megkerülhesse. Ezek megfordultak a fejemben, az azonban nem, hogy majd felugrik rá, tehát mondhatjuk, hogy nem voltam elég megfontolt, ami nagy hiba. Ebből látszik, hogy még mindig van hova fejlődnöm. Szárnyaimat nem kerítem elő hátaimra. Ilyen távolságból csupán nagyobb célpontot nyújtanék velük, így nem lenne értelme. Helyette megpróbálok felkészülni érkezésemre.
Azt hiszem, itt az ideje. Amint feltűnik a konténeren, ezzel némi meglepetést okozva, csizmámba nyúlok, hogy elővéve tőröm, megcseréljem a két fegyvert. A rövidebbel azonnal bal acélja elé kapok, hogy azzal álljam útját esetleges védekezésének, mialatt számos csatában mellettem álló társammal a másik oldalról vágok. Ha nem emeli szúrásra kész fegyverét védekezésre, vagy távolodik el, hát karja bánhatja, így azonban én sem vagyok olyan helyzetben, hogy hárítsam támadását.
Amennyiben nem áll meg, úgy démonacélja keresztülhatol rajtam. Fogaim összeszorulnak, megálljt parancsolva a feltörekvő kiáltásnak, mit a fájdalom szülne világra. Kardjával húsomban érek földet, mit bár nem okos döntés, hátrébb tántorogva kikényszerítek magamból. Úgy érzem, csak rosszabbul lennék, ha egy démon fegyvere lenne bennem. Csupán a közelében lenni sem kellemes, ugyanakkor ehhez nyilvánvalóan hozzátartozik viselőjének ereje.
Ha védekezésre, vagy eltávolodásra adja fejét, annyiban hagyom, sőt, védekezése esetén két-két egymásnak feszülő fegyverünkön lökök egyet, remélve, hogy ellentart, ez által taszítva el testünket a másikétól, pont, mielőtt talpaink a talajt érnék.




Megjegyzés:  Smile || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 5:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
Gyors. És okos. Kifejezetten élvezem ezt a harcot, annak ellenére, hogy lassan ideje volna eltűnnöm. Felreppen, én pedig már indulok is meg előre. El is felejtettem hirtelen, hogy repkedni is tud... Mondom, a vérszomj elködösíti a fejem. Felém löki a konténert, de nem térek ki: ellenkezőleg. Használva azt, ugrok egyet, a levegőben pördülő tárgyon teszek egy lépést, a másodikkal elrugaszkodom a felém zuhanó angyal felé. Jobb pengémen eközben fogást váltok, hogy szúrni tudja vele, s a levegőben már meg is emelem a kezem, miközben a ballal hárítani szándékszom az ő pengéjét.
Ha előkapja a szárnyait, a lendület akkor is vinni fogja tovább. Így is, úgy is ismét összecsókolnak majd a pengéink. Lehet, kitér majd a szúrás elől, de test közelben leszünk, és neki szinte szabad egy keze. Veszélyes helyzet, de végül is én is elengedhetem egy kardom, nem lesz abból semmi, ha végül egyenlő felekként küzdünk meg: még ha én ezt nem is szeretem. Nem, én nem vagyok a becsületesség híve. Háborúban az, aki becsületes, könnyen fűbe harap.. az én célom pedig a hódítás, a túlélés. Jelen esetben az utóbbi... Ehhez pedig képes vagyok bármilyen piszkos módszert bevetni és ez köztudott rólam -legalább is a Pokolban. És talán éppen emiatt a jellem miatt vagyok annyira paranoiás. Én tudom, hogy kit és hogyan lehetne kitúrni, elűzni, megölni. A saját magam helyzetével is tisztában vagyok és azzal, hogy milyen rések vannak a pajzsomon, és félek, hogy valaki kihasználja. Szerencsére, a két kezemmel minden gondot képesek vagyunk elsimítani. A leggyakrabban vérrel...



Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 4:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Sebesülésem egyáltalán nem mondható vészesnek, sokkal inkább kellemetlennek. Sajog, lüktet, miként a frissen elmetszett ujj, miközben csorgatja magából a vért. Angyali vérem lomhán tör a felszínre, majd indul le metszett bőrömön. Szaga megcsapja orrom, s bár nem vagyok kényes fajta, azért elhúzom szám annak tudatára, hogy megsebzett. Emberi szokás, tudom, ugyanakkor köztük élve akaratlan elsajátítottuk ezeket az apró mozzanatokat. Ki-ki a saját magának megfelelőt. Amióta köztük vagyok, sokkal könnyebben előjönnek az érzelmek. Egyszerűen rájöttem, hogy ebben a kaotikus helyzetben nem mindig van értelme elrejteni azokat. Kivéve ha pókerezne az angyal. Akkor nagy hasznát venné, olyasmit azonban nem teszünk, ugyebár. Vagy nem tétre.
Nem mintha nem tudnám, hogy csupán idő kérdése volt teljes épségem elvesztése, éppen úgy, miként az általam okozott sérülés is, melynek látványa közel sem okoz akkora örömet, mint neki az enyém. Ahogy ellépek, úgy figyelem pengém, mivel suhintok egyet, hogy démonvére eltávozzon fegyveremről. Nem akarom ott látni. Egyre nyomasztóbb a légkör, szemébe nézve pedig tudatosul bennem, hogy miért. A besötétedett szemek feszültebbé tesznek. Azonnal magam elé emelem kardom, próbálva készen állni az elkövetkezendőkre, ami semmiképp sem lehet jobb, mint ami eddig volt. Talán még teremtőnknek sem hinném el, ha mást mondana. A konténer ekkor mozdul látóterem sarkában. Nincs sok időm gondolkodni, és a lehető legkisebb esélyt akarom neki megadni a támadásra, ezért előhívom szárnyaim. Alighogy kellő magasságba érek, a konténer már egykori helyemen jár, én pedig emberfeletti erőmet kihasználva, felé terelem azt egy erőteljesebb lökéssel. Az ezzel esetlegesen nyert időt arra használom, hogy nagy lendülettel indulhassak meg felé, út közben eltüntetve szárnyaim, rövid zuhanásra kényszerítve testem. Sejtésem szerint addigra eltünteti az útból a kelletlen tárgyat, így egyenesen előtte érek majd földet, kardom máris vízszintes csapásra lendítve jobbról.
Ha nem tünteti el az útból, akkor egyszerűen nekiugrom, indítva rajta még egyet, majd elrugaszkodva falától visszatérek a konténer érkezése előtti helyem környékére, figyelve, merről kell védekeznem.




Megjegyzés:  Smile || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Csüt. Feb. 02, 2017 3:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
A fent tartott pengém elsuhan feje felett, de a másik.. Szinte hallom, ahogy a pengém sercegő hanggal miniméterről miniméterre felhasítja bőrét. A ruhájának szakadása sem nyomhatja el ezt a fantasztikus hangot, amelyet megspékel a vér illatának mámorító szaga. A puha érzés, ahogy a kardom húsába mar, végig borzongatja testemet. Háború energiai úgy üvöltenek fel fejemben, mintha megveszett volna. Erősebben jár körbe minket, egyre jobban ösztönözve minket a halálig tartó harcra. Az angyal gyorsan mozdul és egy pillanat múlva már pengéje combomba kóstol. A fájdalom csak egy pillanatra éri el az agyamat, amelyet aztán el is tüntet a vérvágy. Ahogy az angyal arrébb lép úgy én is, bár kicsit sántítva a sebtől. Felé fordulva azonban arcomon nincs jele a fájdalomnak, sőt: Talán még ép észnek sem, hiszen szemeim befeketedtek, arcomon pedig valamilyen megszállt vigyor díszeleg.
Kezeim erősen rászorulnak a markolatra, ujjaim szinte belefehérednek, ahogy erősebben fogni kezdem. Nem mintha félnék attól, hogy elejtem, egyszerűen csak annyi energia kezd felgyűlni bennem, amit már muszáj levezetnem. Nagy lendülettel támadok ismét a nőre, bár sérült combom miatt az a lépés nehezebb, ez még is láthatóan nem akadályoz meg abban, hogy harcoljak. Sőt, a vérvággyal figyelmetlenebb is vagyok: már nem érdekel, hogy másnak feltűnik-e a jelenlétem. Az egyik hulladékkonténert felkapva telekinézissel, egyből hozzá vágom, s mivel sejtem, hogy először arra a száguldó acélra fog koncentrálni, magam is megindulok. Ha kitér, akkor a konténer elrepülhet előtte: ez esetben a mögül, hirtelen megjelenve csapok le felülről rá teljes erőből mind a két kardommal.
Ha megállítja a konténert saját erejével, úgy inkább ismét inkább hullámokban támadok: egyik kard a másik után. Ha az egyiket hárítja, a másikkal próbálok vágást, vagy szúrást ejteni rajta. Mágiát egyelőre nem használok, egyelőre meglátjuk, hogy az elme, testi és képességbeli harcot mennyire bírja a harcos.



Utolsó Poszt Kedd Jan. 31, 2017 11:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Érzem a sötét árnyakat, mik oly hitelességgel sutyorognak fülembe, próbálva előcsalni az elzárt érzelmeket, hogy az már közel félelmetes. Tudom, hogy ez nem belőlem ered. Nem becsülném alá jelenlegi ellenfelem annyira, hogy biztosan állíthassam sikeremet, ennek ellenére nem egyszerű neki ellenállni. Ki nem állhatom a démonok harci praktikáit. Kellemetlenek és visszataszítóak, a tisztességnek nyomot sem hagyva. Két frontos háborút vívnak, fizikai és szellemi téren kezdeményezve küzdelmet, megelégedve akár egyetlen győzelemmel is. Nem egy angyal bukott el miattuk, én viszont nem fogok közéjük tartozni. Nem engedhetek neki utat.
Lökésem beválik, s mintha egyensúlyával hirtelen gondok akadnának. Átlósan csapok egyet jobbra felfelé, de kikerüli. Ekkor megindulok vissza lefelé, próbálva nem hagyni neki időt, amit viszont sikeresen hárít. Pengéink ismételten nagy sikollyal feszülnek egymásnak, bezengve a környéket. Fizikailag talán erősebb, mint én. Ennek ellenére suttogása mélyebbre hatol. Arcizmaim megfeszülnek, ahogy koncentrációm egy részét átirányítom belső viszályom elnyomására. Jobban kell uralkodnom magamon.
A hasam felé közelítő szúrásra leszek figyelmes. A másik fegyvernek szoruló kardomon fogást váltok, majd engedek nyomásának erején, elemelve azt, hogy hamar függőlegesbe fordíthassam az angyali fémet. Balommal húzom hárításra, jobbommal kísérve tolva odébb a vészes gyorsasággal közelgő támadást, mi átszelve ruhám semmitmondó akadályát, végül
felszántja bőröm, valamivel alá férkőzve. Én azonban nem állok meg. Míg ellehet vérem ontásának elégedettségével, vízszintesbe irányítom kardom övé alá fordítva, ráfektetve bal alkaromra, elrántom azt magunk között, próbálva combján végig hasítani, miközben lábaim rogyasztva lejjebb helyezkedem. Ahogy átérek a túlsó oldalra, egyenesbe csapom védelmezésre szolgáló eszközöm, elhagyva alkartámaszát, úgy indulok meg vele vissza, ezúttal magasabban, hogy a mozdulat végén átvehessem azt jobb kezembe.



Megjegyzés: Ha kicsit érthetetlen, elnézést érte! Nem egyszerű leírni a mozit, ami a fejemben lezajlik. Smile || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Kedd Jan. 31, 2017 10:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
Habár az előbb a nőben éreztem a harc élvezetének magját, hamar elnyomta magában. Azonban nem hagyom olyan könnyen szabadulni a gondolattól, mert ha arckifejezése nem is volt beszédes, tekintete igen. Az energiáim körbe járnak minket, és mint a kisördög, szinte sutyorog a fülébe. Hogy előnyben van, hogy elég erős, hogy képes legyőzni, hogy micsoda dicsőség lenne magát Háborút legyőzni! Egyértelműen a büszkeségére akarok hatni vele, miközben megállítja második kardcsapásom. A két fém szinte szikrázva csókol össze, hangjuk élesen, magasan száll a falak között az éjszakában. Az angyal lök rajtam egyet. Kettőt hátra lépek, és hogy ne veszítsem el az egyensúlyom, előre tartom az egyik kardom.
A támadást inkább kikerülöm, kardjaim még nincsenek olyan pozícióban, hogy védekezni tudjak velük. Ha ismét támad, a lendület vételt kihasználva immár az egyik fegyveremmel védekezni, másikkal szúrni próbálok felé.
Harcunk alatt szemeim előtt tucatnyi csata rémlik fel ezekkel a mozdulatokkal. Olyanok, amelyeket alku miatt, s olyanok, amelyeket Lucifer akarata miatt vívtam. A legtöbbször minden csatát vérszomjjal harcoltam át, nem érdekelve, hogy milyen sérüléseket szerzek. Nem számított más, csak hogy kardom alatt ropogjon a csont, fröcsköljön a vér, halálhörgés kövesse utamat. A gondolatra ismét érzem a jól ismerős, borzongató érzést, amely a csontjaimban kezdődik és szinte remegve tör egyre feljebb az izmaimba és fejembe. Ha az angyal nem lesz hamarosan halott, a vérszomj elfogja ködösíteni az agyam.
Akkor pedig lehet, hibázni is fogok.



Utolsó Poszt Pént. Jan. 27, 2017 9:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Ennyire emberségessé váltam volna ilyen rövid idő alatt? Nem, az nem lehet! Képesnek kell lennem elnyomni ezt, túllépnem rajta, megerősítve saját magamban célomat. Az erőszak nem jó dolog. Nem élvezhető, márpedig ez nem több annál. Ez nem holmi tét nélküli párbaj, ez vérre menő harc, s még ha a démonok nem is Atyánk teremtményei, sokkal inkább az őt utánozni vágyó Luciferé, akkor sem helyénvaló ölésük élvezete. Nem, azt hiszem, azt nem élvezném, még akkor sem, ha csatánknak izgatottsággal nézek elébe. Arról szó sincs, hogy mi angyalok, ne érezhetnénk. Ha úgy lenne, hát teremtőnk egyszerűen kihagyta volna alkotásunkkor az érzelmeket. Az más, hogy mi a helyénvaló, a normális és mi nem. Ki kell ezt vernem a fejemből! Ha ezen agyalok, az csak szétszórttá tesz. Még mindig ugyanaz a dolgom.
Fentről érkező támadása mellett ellépek, majd pengém függőleges helyzetbe helyezve állítom meg vízszintes csapását, egy pillanatra megvetve lábamat. Arcomon éreztem első suhintásának lendületét, ahogy vágásának szele elérte bőröm. Nem fogja vissza magát. Ahogy összecseng a menny- és pokolbéli fém, úgy tűnnek el lelkemből a korábbi kételyek foszlányai. Egy csapásra tudatosul bennem az összecsapás komolysága és ellenfelem bevetett ereje. Kardjait hosszabb távon tényleg könnyebb lesz kikerülni, várva, hogy esetleg tovább vigye a lendület, semmint megakasztani és visszaverni, úgy alakítva ki rést formáján. Egyikünk, vagy akár mindketten, a másik vérével fogjuk szennyezni a földet. A háború megszokott keserűsége költözik számba ennek gondolatára, én pedig erre koncentrálok ahelyett, hogy felidézném, mennyivel másképp éreztem alig egy perccel korábban. A küzdelem eme fajtája közel sem olyan élvezetes.
Igyekszem taszítani rajta egyet, nem sokkal azután, hogy kardomon megakad fegyvere. Ha megnyílik védelme, úgy megkísérlek egy támadást, ha nem, akkor inkább további védekezésre adom a fejem. Türelmes vagyok, legalábbis igyekszem arra inteni magam, a démon siettető csapásaival ellentétben. Nem szeretném elhúzni a dolgokat, de ennek úgyis akkor lesz vége, amikor kell és úgy, ahogyan az eldöntetett. Bízom abban, hogy Atyánk rám ruházott ereje kitart bennem.




Megjegyzés: Smile || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Pént. Jan. 27, 2017 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
Démon vagyok. Sok dologra vagyok képes, de mint Háború, van egy specifikus "képességem", ha úgy vesszük. Rendkívül jól értek ahhoz, hogy harcot generáljak, és mindig megérzem, az erre hajló szándékot. Ezért is furcsa felfedezni a velem szemben álló angyalban az esendő emberek gyengeségét. Dicsvágy, az arra érdemes felek legyőzése. Lehetne mondani, hogy ennyi erővel én is esendő és képmutató vagyok, de a különbség köztem és közte az, hogy egy angyal sosem élvezhetné a harcot, az erőszakot, nem lelheti benne örömét... legalább is nem úgy, ahogy ő teszi. Én pedig nem a dicsőségért harcolok, hanem mert ez a lételemem, és szórakozásom. Míg mások az életükért küzdenek egy harcban, én addig ezzel kapcsolódom ki. A harcot, aminek most elébe nézek, alapjáraton szintén élvezném, azonban most nem engedhetem el magam, nem adhatom át a vérvágynak az utat, mert ellenséges területen könnyen felhívnál vele mások figyelmét. Még csak az kellene, hogy a fél város a nyakamra ugorjon.
Ezért hát megpróbálok gyors és tiszta lenni. A pallost két karddá szétválasztva indulok felé. Habár általában az erőt és a nagy páncélzatot preferálom, most fürgének és agilisnek kell lennem, hiszen nincs rajtam a vastag mellvért, sisak, stb. Meghagyja nekem az első lépést és én ki is használom azt, nyugodt léptekkel indulok, ám az utolsó néhánynál kicsit gyorsabbat lépek, hogy az első, fentről lefelé haladó csapásom erős, és lendületes lehessen. Tengelyem körül megfordulva emelem és vágok felé egy vízszintes vonalban. Eközben nem csak azt figyelem meg, hogy milyen ügyesen védekezik, hanem a környezetet. Szándékomban áll terelgetni miután megfigyeltem, hogy sarokba szorítva őt gyorsan véget vethessen ennek a játéknak. Ez talán érződik rajtam, legalább is az, hogy hamar végezni szeretnék. Nem kapkodom el a dolgokat, de érezhető a mozdulataimon, hogy nem kímélem a harcost. Támadásaim olyanok, mint a tenger hullámai. Lendületesen török előre, miközben próbálom megtörni a védelmét, majd visszahúzódok, védekezek, ha kell, hogy aztán ismét lendületesen támadhassak. Karját, lábait célzom elsőként, hosszú karddal ezek könnyen elérhető célpontok.



Utolsó Poszt Csüt. Jan. 26, 2017 12:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Mellkasom jókorát dobban kijelentésére. Mégis mi ez? Igyekszem úrrá lenni rajta, a szokatlan érzésen, mi akkor kerít hatalmába, ha harcolnom kell, olyasvalakivel, akivel talán még érdemes is. Nem a vérontás, pusztán a gyakorlás kedvéért, most mégis... Amint kijelentette, hogy méltó ellenfelekkel jobban szeret küzdeni, egy részem elkezdett megvadulni. Mintha csak várná, hogy bebizonyíthassa, mennyire méltó a háború lovasához. Izgatottan áhítja ezt a küzdelmet, vágyva ereje megmérettetését, akár egy embergyermek az újfajta édesség megkóstolását. Én azonban nem vagyok ember. Én egy angyal vagyok, akinek kötelessége van és aszerint kell cselekednie. Nem azért kell megküzdenem vele, mert esetleg egy kis részem, mit elnyelt az emberség maga, vágyik rá, hanem azért, mert feladataim egyikéhez tartozik.
Pallosa szétválását figyelve eszembe jut csizmámban lévő tőröm. Még nincs itt annak az ideje, hogy elővegyem. Talán jobb, ha a végsőkig rejtve marad, míg tényleg szükségem nem lesz rá. Elkergetem a kusza gondolatok maradékát, várva érkeztére, akár egy autóra, mi az emberek testébe csapódhatott, ha figyelmetlenül indultak át az úton. A különbség az, hogy én annak képes lennék ellenállni, miként ennek is fogok. Jöjjön egy pallossal, vagy két karddal, mindegy. Léptei nagyjából egyeznek sajátjaim méretével. Az egy nagy súlyt kettéválasztva egyensúlyba került két fele, meggyorsítva ezzel mozdulatait. Én egyetlen hosszúkarddal állok előtte, türelemre intve magam. Ő tegye meg az első csapást. Az sok mindent elárul. Erejét, vagy hogy mennyire szokott a két pengéhez. Alapjában véve, úgy vélem, a pallost használja gyakrabban. Ha nem így volna, úgy eleve két fegyver csüngött volna oldalán az egy helyett, hogy ne kelljen démoni mormolással kezdenie a csatát. Egy pillanatra sem tévesztem szem elől. Hallom lépteinek neszét az utca talaján, a könnyed toppanásokat, mik közeledtét jelzik felém, a szemeim által agyamba vetített kép mellé társulva. Még négy lépés... Itt lesz az ideje kardjai lendítésének, ha akadálytalanul akarja forgatni azokat. Állok elébe, csapásait azonban nem szándékozom megakasztani, sokkal inkább félreterelném azokat, hogy gond nélkül áttérhessek másik pengéjének hárításához.




Megjegyzés: Smile || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Csüt. Jan. 26, 2017 11:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
Angyalok... Makacs népség. Inkább félre dobja az életét, inkább harcol! És miért? Azért mert megöltem egy másik démont? Vagy mert betörtem a városba? Esetleg a két ember miatt? Nem látja át a dolgokat. A város védelmének lyukairól jó régóta tudomásunk van, még sem rohamoztuk meg a falakat. Nem légiókkal jöttem ide, hanem egyedül. Nem mészároltam, csak azt öltem meg, aki az utamban állt. Ennél passzívabb, ha akarok se tudok lenni. Nekem nem célom a város és az emberek lerombolása, megölése. Ellentétesen... Szükségünk van az emberekre. Minden egyes ember potenciális démonjelölt a jövőben. Egy ilyen világban, ahol azok irtják ki az emberiség felét, akiktől a védelmet várták volna, sokkal többen fordulnak a démonokhoz, mint régebben, mikor az egyház és a tapasztalat ellenünk szólt. Most már mi vagyunk a jó fiúk és ez a gondolat megtudna nevettetni.
 De nem most. Most komoly arccal fürkészem az ellenfelem.
- Próbálkozni lehet. - mondja, miközben eltünteti szárnyait. Okos. Látszik rajta, hogy tapasztaltabb. A legtöbb angyal a szárnyát is fegyverként hagyja, ám arról megfeledkeznek, hogy számunkra az csak egy plusz célpont, plusz gyenge pont. Láttam már angyalt harcképtelenné válni, miután felgyújtották a szárnyát. Ez a nő azonban erősebbnek tűnik az átlagnál, ami óvatosságra int, mi sem mutatja harcedzettségét a következő "lépés":
- Nem csak te fürdeted az ellenség vérében a pengédet, Ashtaroth. Az én kardom is megélt már néhány csatát. - szavai után figyelem, ahogy előre lép. Szemeiben látom a koncentrációt, és ahogy megfigyel, pont ugyan úgy, ahogy én is őt. Óvatos... ami jó.
- Helyes. Méltó ellenfelekkel mindig is jobb szerettem küzdeni. - felelem nyugodtan állva, majd két kézbe veszem a pallosomat. Démon hangomon, amely olyan, akár a hangos suttogás, a kígyók sziszegése, elmondom az igét, amelytől kardomon a rúnák vörösen felizzanak, és ketté válik, két ikerpengévé. Mivel a nő láthatóan karcsú és fürge, nem harcolhatok egy olyan nehéz és lassú karddal, mint a kétkezes kard. Ha páncél lenne rajtam, akkor még talán megérné kockáztatni egy fürge ellenféllel szemben, de így, hogy rajtam is csak ruhák vannak... nem. A két egykezes hosszúkard elég lesz ide. Ezután magam indultam meg felé, határozott, de kimért lépésekkel. Az ellenséget csak harc közben ismerni ki igazán. Így jobb lesz, ha letesztelem, mennyire képes állni az energiáimat és csapásaimat.



Utolsó Poszt Csüt. Jan. 26, 2017 10:43 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


A szemetest még időben észreveszi, így az nem találja el, a kellő hatást azonban eléri. Megtorpan annyira, hogy elé mehessek anélkül, hogy közeledtemre gyorsabban szedné emberi lábait. Még szerencse, hogy az égből nem okozott túl nagy gondot a követése. Nekem nem volt szükségem arra, hogy az épületeket egymás után kerülgetve haladjak a szűkösebb, vagy épp viszonylag széles utcákon, a lehető legkisebb feltűnést keltve. Sőt, ami azt illeti, ezúttal még jól is jöhet, ha valaki észrevett. Fentről nem tudtam megállapítani, hogy ki ő, csupán azt, hogy minden bizonnyal erősebb, mint az, aki holtan végezte.
Figyelem őt, minden mozdulatát, vagy hogy hogyan viselkedik. "Háború"... csak nem? Hallottam szóbeszédeket a lovasokról, egyikkel-másikkal már találkoztam is, jobban mondva, láttam a csatatéren, de egyetlen titulus említésétől még nem fogom elhinni, hogy az, akinek első körben mondja magát.
- Próbálkozni lehet - felelem, le sem véve róla tekintetem.
Kardom folyamatosan magam előtt tartom. Szárnytollaim egymásra simulva igazodnak közelebb, majd eltűnnek hátam mögül. Jobban szeretek nélkülük harcolni, még akkor is, ha többnyire nem szoktak gondot okozni. A repülés előny lehet a repülni képtelenekkel szemben, mégis, előfordult már, hogy harc során pont azt ragadták meg, ezzel gátolva. Az álnok démonok sok mindenre képesek. Nem rémiszt meg. Már rég a halált választottam, ha ezzel segíthetek társaimon. Az, hogy felemlegetik, nem változtat az álláspontomon. Megölt két embert, beszökött a városba, s most még ki is akar menni. Elmondhatja bárkinek, hogyan jutott be, amit nem hagyhatok. Ha van rá mód, úgy végzek vele itt, a közeljövőben. Fegyverét felismerem. Láttam már, bár nem testközelből. Hallottam hírét, miként mossa rendszeresen angyalvérben démoni acélját, és valóban, most már kezdek kételkedni sikeremben, de ha a kételyek eltántoríthatnának, már itt sem lennék. Akkor nem lennék a városban, valahol egymagam kóborolnék, vagy pont Atyánkat kutatnám, távol maradva a harcoktól.
- Nem csak te fürdeted az ellenségeid vérében pengédet, Ashtaroth. Az én kardom is megélt már néhány csatát - közlöm vele, forgatva egyet a pengén, hagyva, hogy tenyerembe simuljon a kard markolata.
Várok egy kicsit, majd egyet felé lépek, nézve, hogyan reagál. Ez ugyan csak egy lépés, mégis az első, a támadással azonban kivárok. Előbb nem árt valamennyire megismerni őt, a mozdulatait, a reagálási idejét... Nem kapkodhatok el semmit.




Megjegyzés: Smile || Szószám: x ||  Credit

avatar



☩ Reagok :
273
☩ Play by :
Rhona Mitra

Utolsó Poszt Szer. Jan. 25, 2017 8:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Aliyah & Ashtaroth
❝ ...Ensis haeret iugulo... ❞
Gyors és tiszta akciót akartam. Bemegyek, gyilkolok és megyek. Ennyi lett volna a feladat. Ugyan járulékos veszteség is akadt a két ember személyében, alapjáraton a küldetést bevégeztem. Ezek után nem gondolhatja egy démon sem, hogy elbújhat akár az angyalok háta mögé, nem-nem... Nincs menekvés előlem, a világ végén se. Így aztán kardomról lecsapva a vért és eltéve azt nyugodtan indultam meg haza. Azonban Háború energiái meginogtak, mintha csak veszélyt jelzett volna. Azonban sétám alatt senki se akart megtámadni, s hiába néztem szemem sarkából a sötétet, nem követett senki... Legalább is nem ott. A város széléhez közeledve azonban az egyik utcában megláttam a földön a hold fényében követőm árnyékát. Nem néztem fel az égre, de felkészültem arra, hogy bármelyik pillanatban támadhat.. és nem is csalódtam. Arrébb érve a lakónegyedtől, egy kissé kihaltabb részen mozgást érzékelek a szemem sarkából.
 Egy száguldó szemetes, amelyet alig sikerül kikerülnöm. Megtorpanok és teszek egy lépést hátra, a tárgy pedig közvetlen előttem repül el, szinte súrolja az arcomat. A szét repülő szemét után pillantok, majd előre, ahol már le is száll az angyal, kezében karddal.
- Eddig mehettél. - jelenti ki. Ajkaimra egy halovány vigyor fut fel. A bennem lakozó erő szinte felnevet a kijelentésre. Mintha egy angyal mondhatná meg nekem, hogy mikor és hova mehetek...
- Valóban azt hiszed, hogy te majd megállíthatsz? A Háborút? - szólalok meg hideg hangomon. Fagyos, kék szemeimmel lenézően mosolygok a szárnyasra.
- Kapsz egy esélyt arra, hogy megfordulj és elmenj, mielőtt leváglak téged is, mint megannyi társad, az elmúlt hetekben. - Nem hazudok neki. Az elmúlt egy hónapban kétszer keveredtem össze fajtársaival a felszínen, és habár sebekkel, sőt, egyszer még menekülve is hagytuk el a helyszínt társaimmal, de mindenhol angyalok hulláit hagytuk magunk után. Hol többet, hol kevesebbet. Háború energiáit viszonylag visszafogom. Nem akarom ennél is jobban felhívni magamra a figyelmet. Előhúzom a kardomat. Ha az angyal elég idős, és volt már része olyan csatában, amelyet én robbantottam ki, és benne harcoltam, akkor talán felismerheti a fekete, cakkos pengét. Iumentumon, a lovamon és a páncélzatomon kívül ez a másik tárgy, amiről felismerhetnek azok, akik láttak már teljes hadi díszben.
Az "engedékenységem" amúgy nem csak fenyegetés. Valóban nincs kedvem itt leállni verekedni, az ellenség területén. Meglehetősen veszélyes, főleg, hogy se a jobb kezem, se senki más nincs mellettem és ki tudja, mennyire tapasztalt az angyal. A híremet azért még is kihasználnom. Talán ha észre veszi, hogy a Pokol felső rétegéből választott magának ellenfelet, meggondolja magát.



Utolsó Poszt Szer. Jan. 25, 2017 7:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ashtaroth & Aliyah
Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt.


Az utóbbi időkben egyre több hír terjeng arról, hogy a vadászok, vagy épp egyszerű emberek démonfegyvereket szereznek. Különösebben nem látom ennek akadályát, csakhogy ezzel együtt ez azt is jelenti, hogy démonok járnak ki-be tetszésük szerint. Hiába a fal, az állítólagosan jól őrzött körzet, ők mégis megoldják, s ki tudja, talán pont azok segítik őket, akiket védelmeznénk. Ha pedig az alvilág lényeinek vége, úgy meglehet, hogy ellenünk akarják majd használni az ily módon szerzett pengéket. Akárhogy is, meg kell akadályoznunk a további bejutásokat. Ahol egy betalál, ott egy egész sereg is képes.
Mostanában mondhatni szokatlanná váló érzet lesz úrrá rajtam. Megálljt parancsolva szárnyaimnak, repülés helyett egy helyben való lebegésre váltok, úgy kémlelve környezetemet. Mintha tarkóm hideg karmok karcolnák, végigsercegve hajam arra kóborló szálain. Egy magasabb ház tetején foglalok helyet. Szárnyaim magam mögé vonom, minél kevesebbet mutatva lefelé fekete tollaimat, igyekezve eltakarni azt hosszabb kabátommal és sötétebb szerelésemmel. Az utcák közt rohanó alakra leszek figyelmes, mi eltűnik egy épületben, majd egy másikra, ki lassabb osonásban követi. Egy másodperc, majd még egy, de semmi. Alig fél perc telik el türelmetlenségemben. Egyetlen démon nem tehet sokat, ám ha már ketten vannak... Nem várok arra, hátha megjelenik még egy.
Kardom elővonom kabátom alól, azzal kezemben megyek be, amint földet érek az ajtó előtt. Lassú, óvatos léptekkel haladok, eltüntetve szárnyaim most már teljesen, hogy ne akadályozzanak a folyosókon való haladásban. Emberek hangjára leszek figyelmes, majd a pillanattal később érkező vérszagra. Megölte őket. Ha kicsivel hamarabb érkezem, ez nem következik be. Nem kellett volna várnom, amint beérkezett a második, meg kellett volna indulnom, hogy nyakon csípjem őket. Ahogy a Luciferivadék tovább halad, úgy megyek a kiontott vérű testek mellé. Tekintetem odavonja vöröslő testnedvük, sejtetve, hogy én is járhatok így. Könnyebben, mint korábban azt hittük, mégis, azért valamelyest nehezebben, mint ezek a gyanútlan áldozatok. Nem tudom, meddig állok felettük, lesve elmúlásukat, szinte kézfejem bőrén érezve eltávozó testhőjüket, mikor kiáltást hallok, nagy csörömpöléssel egybekötve. Ezúttal nem várok. Gyors iramban indulok meg, még épp elcsípve, ahogy a nő alakja elhagyja az ablakot.
Menekülőre fogja, nem élvezve sokáig áldozata halálát. Utána ugrok, ki az ablakon, hogy zuhanásom közben szárnyakra kaphassak. Csendesen fekszem fel a légáramlatra, várva a megfelelő alkalmat. Talán elvezet a kijárathoz. A holtakkal nem tudok már mit kezdeni. Kilehelték lelkük, tovaszállva Atyám elé, s most már csak várniuk kell visszatértére, hogy ítélkezzenek felettük. Ami pedig a démont illeti... Nem nagyon érdekel. Az nem az én kötelességem. A dolgom az, hogy meggátoljam a további behatolásokat, semmi más. Ahhoz pedig tudnom kell, merre tart. Mikor pedig már sejtem, merre lehet a kiskapujuk, egyszerűen megragadom elmémmel az első nagyobb tárgyat, mi esetünkben egy jól megpakolt szemetes, s a levegőbe emelve azt, hozzá vágom, ezzel nyerve időt ahhoz, hogy elébe érkezve elvághassam további útját.
- Eddig mehettél - közlöm vele, nagyjából három saroknyira a csatornától, angyalpengém felmutatva, majd várok egy keveset, hogy felfoghassa, mi történik.




Megjegyzés: Smile || Szószám: x ||  Credit


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/5
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3