☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Nov. 04, 2016 12:55 am írtam neked utoljára


Phelgor & Trinity
just leave me alone, demon


Sebes léptekkel igyekszem elhagyni a parknak azon pontját, ahol nemrégiben szemtől szemben álltam a démonnal. Hátra sem nézek, csak megyek előre, amerre a lábam visz. Egyik lábam teszem a másik után, már-már majdnem futok. Mikor kellő távolságba érek, a vállam fölött hátra pillantok. A férfi ugyanott van. Úgy tűnik feladta.
Hála az égnek!
Ismét előre fordulok. Lépteimen lassítok, kényelmes tempóban haladok tovább, mivel továbbra sem hallom léptek zaját hátam mögül. Mintha csak egy kő esett volna le a szívemről. Veszek egy mély levegőt. Kezdek egészen megnyugodni.
Hirtelen a semmiből éles fájdalom hasít a lábamba. Azonnal odapillantok. A rózsa fonódik lábamra, mint valami bilincs. Tüskéi mélyen a bőröm alá, a húsomba vágnak. Nem tudok, de próbálnék tovább lépni, ennek eredménye, hogy a lendület tovább visz, így hassal lefelé a földön landolok. A virág gyökereit a földbe mélyesztette. Ülőhelyzetbe tolom magam, aggodalmas pillantással vizslatom fogságba esett lábamat. Próbálom kihúzni a szorításból, de minél jobban próbálkozom, annál nagyobb fájdalmat okoznak a tüskék.
A korábbi nyugodtság érzet hamar megszűnik, a helyét pánik és félelem veszi át.
Látom, amint közeledik a férfi. Még mielőtt ideér, óvatosan felállok. Olyan távol húzódom tőle, amennyire csak tudok. Egyedül a virág akadályoz meg attól, hogy menten kirohanjak a saját világomból, pedig, ó, ha nem lenne itt ez a rózsa, most egész biztos, nem  lennék már itt!
Csöndben hallgatom végig, amit mond, de ő már láthatja arcomon, hogy tartok tőle. A félelem okozta izgalom hatására a pulzusom az egekbe szökik. Még sosem találtam magam így szemtől szemben démonnal. Ez a helyzet pedig kimondottan ijesztő.
- De, igaz - válaszolom olyan határozottan, ahogy csak tudom, de hangom akarva akaratlanul is elcsuklik. Abban igaza van, hogy Boston semleges terület, de miért bíznék meg egy pokolfajzatban? Miért hinném el egyetlen szavát is? Miért hinném el, hogy nincs mitől tartanom?
- Mit akarsz? - kérdem röviden és tömören.
Pillantásom ismét a virágra siklik. A szirmokkal egyező bíbor nedű folyik végig lábamon, egészen a földig. Ki akarok szabadulni, de minél jobban igyekszem, annál jobban fáj. Nem értem, mire megy ki ez az egész játék? Azt mondja, ez semleges terület, ehhez képest mégis ezt műveli.
Csak nehogy aztán véletlen járókelők egy csoportja jöjjön ismét erre, akik felfigyelnek a történésekre...


nyomiiiiii §§ outfit





Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
47
☩ Reagok :
34
☩ Keresett személy :
Még nincs.
☩ Rólam :
The child without a name grew up to be the hand



To watch you, to shield you...



... or kill on demand.


☩ Képességem :
Démoni erők
☩ Rang :
Tanácsadó
☩ Play by :
Luke Evans
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol

Please forgive me for the sorrow, for leaving you in fear
For the dreams we had to silence, that's all they'll ever be
Still I'll be the hand that serves you
Though you'll not see that it is me...




Vas. Okt. 23, 2016 4:44 pm írtam neked utoljára


Trinity & Phelgor
Are you afraid of monsters?


Számíthattam erre a reakcióra... Hiszen melyik angyal lenne hajlandó akár szóba állni egy démonnal, aki ráadásul gyanúsan követi is? Természetes, hogy némán kikerül és megvető pillantással elsétál. Milyen kár, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni! Nem lennék az, akinek ismernek, ha csak úgy hagynám meglépni. Persze, pár lépés előnyt hagyok neki, hogy kissé távolabb érhessen tőlem, de nem engedem, hogy túl messzire menjen.
Az éneklő, táncoló fiatalok tömege lassan tovább áll, hogy a park egy más pontján is maga köré gyűjthesse az Úr híveit egy kis mulatságra. Mintha csak a gondolataimban olvasnának; mintha csak Valaki pontosan úgy alakítaná a körülményeket, hogy az nekem megfelelő legyen. Lassan sehol egy lélek, az utolsó örömködő halandó is eltűnik. A leány még látótávolságban van bőven. Ismét megszimatolom a rózsát, majd a földre ejtem. A növény szinte megelevenedik - kígyóként kúszik a kis tollas után, szára meghosszabbodik, tüskéi nagyobbak lesznek. Utoléri őt és szirmos fejével a lábára tekeredik, húsába mélyesztve a tüskéket, hogy kicsorduljon mennyi vére. Másik végével a talajba gyökerezik, ezzel biztosítva, hogy a lány ne tudjon könnyen szabadulni.
Nem tudom már, mikor tanultam ezt a kis trükköt. Nem igazán foglalkoztam sosem okkult mágiával, éppen csak annyival, amennyire szüksége van egy magamfajtának. Mások csapdába ejtése sokszor jól jöhet, így sokféle tárgyon megtanultam használni ezt a módszert. Úgy tűnik, még egy egyszerű virágszálon is működik.
Mikor útjára engedtem a megbűvölt rózsát, magam is utána indultam, hamar utol is érem.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen udvariatlanok az angyalok... Csak úgy ott hagynak bárkit, aki megszólítja őket... Bár, nyilvánvaló, hogy ezt csak egy pokolfajzattal képesek megtenni, nem igaz?
Mellé érkezem, majd elé lépek, tisztes távolságban.
- Pedig igazán nem kell tartanod. Ez itt Boston, mondhatni semleges terület. Itt nem dúl a háború, mint ahogy azt mondtam is. Angyalnak és démonnak rejtve kell járnia az utcákat, embernek mutatva magát.
Hogy valóban nem fogom-e bántani, az már egy másik kérdés. Ez attól függ, mennyire hajlandó együttműködni... A rózsaszál még tartja őt, s minél jobban ráncigálja, annál inkább belemélyednek lábába a tüskék. Rubintvörös nedűjének furcsán édeskés illatát szinte idáig érzem. Vajon milyen lehet az íze, a zamata? Kiköpném, mintha csak méreg volna, vagy általa képes lennék mindenét felfalni? Nem is emlékszem, volt-e valaha alkalmam arra, hogy megkóstoljak akár egy szárnyast is. Vannak olyan démonok, akik kimondottan erre specializálódtak, hogy szinte apró férgekként hatoljanak be és zabálják meg az emberi vagy akár bármiféle más húst. Ezek általában Mammont szolgálják, az ő kis minyonjai... De vajon milyen hatással lehet ez a többi fajtámbélire?
Talán majd egyszer kideríthetem.


 
▲ Csak azt hiszed, hogy megléphetsz... Rolling EyesÖltözetemSeven Devils ▲ 416 szó ▲

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Szept. 30, 2016 4:49 pm írtam neked utoljára


Phelgor & Trinity
just leave me alone, demon


Többször is hátra fordulok menet közben, néha emiatt beleütközök pár szembejövő emberbe. A férfi még mindig követ. Ahogy gyorsabb tempóra váltok, ő is gyorsít. Légzésem egyre gyorsabb lesz a félelemtől, ami átjárja testemet.
Tudom, mi ő.
Szinte futólépésben verekszem át magam a hol kisebb, hol nagyobb tömegen. Már nem nézek hátra, csakis előre. Megtorpanok, amikor egy parkhoz érünk. Egy pillanatra kétségbe esek.
Itt hogy fogom lerázni?
Ide-oda kapkodom tekintetem lehetséges menekülőút után kutatva, egyelőre eredménytelenül. Hátra pillantok vállam fölött. Már nem látom a férfit sehol. Leráztam volna? Ennyi volt, az üldözőm eltűnt? Ki tudja, meglehet. Egész testemmel megfordulok. Alaposan szétnézek. Valóban nem látom sehol. Veszek pár mély levegőt, megigazítom nyakláncomat, végigsimítok ruhám oldalán és a park felé fordulok. Sokkal nyugodtabban sétálok immár. Egy kicsit meg is feledkezem a korábbi incidensről. Már, ha lehet incidensnek nevezni. Az is lehet, hogy csupán beképzeltem az egészet. De nem. Túl valós volt. Azt hiszem, csak sikerült leráznom. Most az egyszer szerencsém volt. Figyelmemet a táncoló, éneklő tömeg vonja el. Minden kétséget kizárólag hívők. Szám szélébe mosoly szökik. Boldogsággal tölti el a szívemet, ahogy hallgatom és nézem őket. Fiatalok, akik a hitüket ünneplik, akik megmutatják, milyen boldoggá is tud tenni a hit. Fiatalok, akik nincsenek tisztában Isten hollétével – vagy inkább hol nem létével, nem is tudom, minek nevezzem a mostani állapotot. Igyekeznek az arrajárókat éneklésre, táncra ösztönözni. Akadnak, akikre átragad a jókedv és közéjük állnak, de vannak, akik visszautasítják a lehetőséget.
Tovább állok.
Úgy döntök, a tömeget megkerülve átvágok a parkon és sétálgatok még egy kicsit. Még egyszer utoljára visszanézek a fiatalokra. Mennyivel megnyugtatóbb itt lenni, mint San Francisco-ban. Ott az Úr miatt dúlnak harcok, itt meg pont az ő hívei öntik dalba boldogságukat. Milyen más... Pedig nem is a világ, csupán az ország másik felén vagyok.
Sóhajtok egyet.
Megpördülök. Már indulnék tovább, mikor ismét meglátom a férfit. Kezében egy szál vörös rózsa. Ajkain megfejthetetlen mosoly. Arcomról a jókedv hirtelen eltűnik. Bosszantó a helyzet, de némi félelem is van bennem. Nem azért, mert csak egy szimpla férfi követett egészen idáig. Egy démon követett idáig. Angyalomnak hív. Kiráz a hideg tőle, de nem mondok semmit.
Egy démon elvágyódik a háborús zónától? Ilyet sem hallottam még. Annyira abszurd. Hiszen őket a gonoszság élteti, nem? Szemeimmel követem a mozgását, ahogy átnyújtja a rózsát. Tekintetem a virágon pihen meg egy kis ideig. Arcom teljesen szenvtelen. Felnézek a férfi szemébeibe. Most már láthatja a megvetést tekintetemben, amit kivált. Azt a megvetést, amit a lényeg vált ki belőlem. Igyekszem leplezni félelmemet. Veszek egy mély levegőt. Minden szó nélkül lépek el mellette. Arra sem méltatom, hogy szót váltsak vele.
Nem érdekel a rózsája, a flancos monológja.
Csak hagyjon békén.


bocsánat, ez most kicsit nyomi lett §§ outfit





Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
47
☩ Reagok :
34
☩ Keresett személy :
Még nincs.
☩ Rólam :
The child without a name grew up to be the hand



To watch you, to shield you...



... or kill on demand.


☩ Képességem :
Démoni erők
☩ Rang :
Tanácsadó
☩ Play by :
Luke Evans
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol

Please forgive me for the sorrow, for leaving you in fear
For the dreams we had to silence, that's all they'll ever be
Still I'll be the hand that serves you
Though you'll not see that it is me...




Pént. Szept. 30, 2016 1:45 am írtam neked utoljára


Trinity & Phelgor
Are you afraid of monsters?


Vörös rózsák... A szenvedélyes szerelem jelképe egy csokorba szedve, mámorító illatukkal bűvölve a fiatal angyalt. Démoni fantáziám azonban mást is lát ebben a képben... Mintha csak egy jelenés volna. A virágszirmok buja halmából vér tör elő, lassan végigfolyva a hófehér bőrön, majd lecsöppenve a földre. Tiszta tekintetében sötét felleg kavarog, ahogy szinte pislogás nélkül mered rám. Piros ajkain nem táncol mosoly, de enyhén elnyílva egymástól hívogatnak, szavak nélkül. Fürtjein megcsillan az alkony bíbor fénye. Testét nem takarja öltözet, csupán a kezei közt tartott növények takarják idomait. Hátán hatalmas sebek tátongnak... S körülötte kör alakban puha tollak halma.
Így áll előttem, szinte csábítóan... És bukottan. Kitaszítva a Mennyek országából, csakis miattam. Igazán vonzó jövőkép, ám ez hirtelen szertefoszlik, mikor az elképzelt alak tekintete ismét olyan kékké válik, mint volt. Észrevett. Komótosan elfordítom fejem, mintha csak elbambultam volna egy pillanatra. Mintha én is csak egy lennék a sok halandó között. Ahogy lábai megmozdulnak és elindul, ismét irányába tekintek, halkan szusszanva egyet. Tovább követem, mit sem törődve a többi emberrel, csakis őt tartva látókörömben. Gyorsabb tempóra vált, sietni kezd és egyre többet néz hátrafelé. Nem csak, hogy észrevett, de meg is érzett a kis szemfüles. Nem, nem hagyhatom ilyen könnyen megszökni!
S mintha csak "imám" meghallgatásra lelt volna Odafönt vagy Odalent, egy parkhoz jutunk, ahol egy fiatalokból álló tömeg kerül elénk, akik a kereszténység szellemében énekelnek és zenélnek, táncolnak. Hmph, milyen ironikus, hogy pont ők adják meg nekem a lehetőséget arra, hogy a lány elé kerülhessek. Ha meg is kerüli őket, vagy irányt vált, netán átverekszi magát rajtuk, én már a túlsó oldalt fogom várni. Egy fának támasztva hátamat állok, leheletnyit oldalra biccentve fejem. Bal kezem dzsekim zsebében, jobbomban pedig egy szál vörös rózsa, amit attól az öregasszonytól szereztem. Ajkaim kis mosolyra húzódnak.
- Úgy látom, nem én vagyok az egyetlen, aki egy kis időre el akart menekülni a háború zajától... Nincs igazam, angyalom?
Ezzel rögtön el is árulom, hogy tudom, micsoda ő. Hogy emellett kicsoda, nos... Az remélhetőleg mindjárt kiderül. Most azonban csak felsóhajtok és körbepillantok.
- Mennyivel békésebb itt minden! Az emberek arcán őszinte mosoly, s semmi nyomát nem látni összecsapásnak. Nem mintha egy magamfajtát ez a felhőtlen derű meghatna, de mégis csak változatosabb vidék, mint San Francisco és környéke.
Ellököm magam a fától és kicsit közelebb lépdelek hozzá, nem igazán hagyva neki menekülő utat.
- Talán ez vonzza ide az Úr kóbor gyermekét? A béke és a nyugalom utáni vágyódás? Netán valami más?
Gyöngéden, de határozottan tartom ujjaim közt a szál virágot és úgy nyújtom át neki, mint Sátán az almát a mit sem sejtő Évának. Vajon nem fogadja majd el tőlem, csak mert nem ismer, vagy mert nem vagyok éppen fajtája béli? Egy ilyen fiatal, ártatlan lélek számára mennyire lehet rémítő, vagy éppen groteszk, esetleg visszataszító ez a szituáció? Mennyire képes vajon elvonatkoztatni? Kíváncsi vagyok a reakciójára, s ez valamelyest látszódik is rajtam. Tekintetemben ott ragyog az érdeklődés, a kíváncsiság.
Hadd lássam hát, angyalkám, mi bújik meg a te íriszeidben...


   
▲ Nem menekülhetsz el ilyen könnyen Twisted EvilÖltözetemSeven Devils ▲ 490 szó ▲

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Szept. 29, 2016 7:56 am írtam neked utoljára


Phelgor & Trinity
i've got a bad feeling


San Francisco utcáin sétálgatva semmi jó nem jut eszembe. Soha. Ha végignézek az embereken, nem látom azt az őszinte boldogságot, amit évekkel korábban. Mosolyognak, de olyan mű az egész. Igyekeznek normális életet élni, de az egész egy színjáték. Van, aki hitelesen el tudja játszani a szerepét, akad olyan, aki nem is titkolja a kétségbeesést. Páran a saját maguk által elképzelt szebb jövő reményében kelnek fel minden reggel. De ez nem normális élet. Évek óta fennáll a káosz, ami nem látszik alábbhagyni. Folyamatosan ez jár a fejemben nekem is. Vajon mi lesz holnap? És azután? És azután? Mi lesz, ha Gabriel valamilyen módon győzedelmeskedik? Igyekszem elhessegetni ezeket a gondolatokat, de akármerre nézek, az embereknek is ugyanezt látom a szemeiben. Tele vannak kérdéssel, amiket szeretnék megválaszolni, de nem tudok. Változásra van szükségem. Nyugalomra.
Boston utcái mások. Itt nincs az az érzésem, hogy háborúban állunk. Az emberek  élik mindennapi életüket, vásárolnak, sétálgatnak, egymásba karolva nevetnek, versenyt futnak a következő sarokig. Mintha egy teljesen másik világba csöppentem volna. Zsúfoltak, hangosak az utcák. Annyira más. Annyival emberibb és barátságosabb, mint San Francisco. Sokkal jobban érzem magam. Egy kis időre, azt hiszem, sikerülni fog elterelni a gondolataimat egy kicsit pozitívabb irányba.
Ráérősen sétálgatok az emberek között, hisz nem sietek sehova. Figyelem az arcokat. Akaratlanul is összehasonlítom őket a san francisco-i emberekkel. Nyüzsgő nagyváros ez is, az is, de mégis, itt mintha több élet lenne az emberekben. Nem érzem rajtuk azt a fajta félelmet, amit megszokhattam. Apró mosolyra húzódik a szám.
Mélyet szippantok a városi levegőből. Az égre emelem a tekintetem. Vajon én vagyok az egyetlen, akinek elege lett az ottani dolgokból és egy kis változást akart már? Nem hinném. Legalábbis, remélem, hogy van más is, aki hasonlóképp gondolkodik.
Egy utcai virágárus előtt állok meg. Az idős hölgy valószínűleg egész nap itt kántálhatja, hogy milyen olcsón adja a virágokat csak ma. A kezembe veszek egy előre elkészített csokor vörös rózsát. Lehunyom a szemeimet és beleszagolok. Nem is emlékszem, mikor éreztem már utoljára ezt a kellemes illatot. Sok-sok évvel ezelőtt. Már éppen felém tartana a ráncos nő, mikor gyorsan visszateszem a virágokat a helyükre. Nem áll szándékomban vásárolni.
Hirtelen furcsa érzésem támad.
Rossz érzésem.
Hátra fordulok. Megpillantok egy férfit, aki mintha engem nézne, de nem foglalkozom vele különösebben. Tovább megyek. Akárhányszor szétnézek, a férfi mindig ott van. A rossz érzésem is egyre erősebb. Ő nem ember. Egy pillanatra megtorpanok. Nem volt helyes eljönnöm ide. Pláne nem egyedül. Gyorsabb tempóra váltok, le kell ráznom valahogy. Sőt, azt hiszem, ideje távoznom.



Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
47
☩ Reagok :
34
☩ Keresett személy :
Még nincs.
☩ Rólam :
The child without a name grew up to be the hand



To watch you, to shield you...



... or kill on demand.


☩ Képességem :
Démoni erők
☩ Rang :
Tanácsadó
☩ Play by :
Luke Evans
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol

Please forgive me for the sorrow, for leaving you in fear
For the dreams we had to silence, that's all they'll ever be
Still I'll be the hand that serves you
Though you'll not see that it is me...




Csüt. Szept. 29, 2016 1:10 am írtam neked utoljára


Trinity & Phelgor
Are you afraid of monsters?


Nem tudom, miért ide jöttem. Kell egyáltalán indokolnom? Tartozok most bárkinek is magyarázattal? Ó, nem... Most nincs itt Ashtaroth, hogy kérdőre vonjon, se Agramon, se a Nagyúr. Ha szólítanak, persze visszatérek, de kiélvezem most ezt a kis időt, amit szabadon tölthetek. Nem sok ilyen adatik meg az életemben, főleg nem ebben a háborús helyzetben. Az újoncok azonban fárasztóak, edzeni sem lehet örökké, hiába érzem úgy, hogy még mindig van hova fejlődnöm. Kell egy kis kikapcsolódás, úgyhogy vettem a bátorságot és a Tábornok elé álltam, hogy engedélyt kérjek pár óra kimenőre a Felszínre, ha nincs semmiféle feladata a számomra. Elengedett. Kissé meglepődtem ezen, de végül csak megköszöntem és indultam is. Kihasználom, hogy most viszonylag békés hangulatban van Háború, bár ez elég bizarr látvány, abszurd, ami azt illeti.
Mint ahogy a látvány is, ami fogadott a felszínen.
Nem vettem észre azonnal - az emberek közé vegyülve sétálgattam, néztem, ahogy a saját gondolataikba elmerülve sietnek valahová, vagy hallgattam, mit beszélnek egymással. Minden olyan átlagosnak tűnt, már ami annak számíthat egy magamfajta számára a Pokolban töltött hosszú idők után... És akkor megláttam Őt.
Azt gondoltam, magamon kívül nem fogok más természetfelettit itt találni. Nem szoktunk erre portyázni, és az angyalok sem fordulnak meg itt túl sűrűn, különösen most nem, hogy csapataik inkább San Francisco köré összpontosultak. S lám, kibe botlok mégis itt: egy fiatal angyalba. Arcának ragyogása volt az, ami magára vonta figyelmem. Az emberek vonásai nem ilyen tiszták, mozgásuk nem ilyen kecses. A szemük kékje nem oly elragadó...
Általában, ha egy szárnyassal hoz össze a Sors -vagy nevezzük akárminek ezt a fajta Erőt-, nem keltett bennem semmiféle különösebb érzelmet. A bennük lakozó, túláradó Jóság leginkább arra késztetett csak, hogy megöljem őket. Ha nem a Hóhérjuk, akkor én vágom le szárnyaikat, hogy aztán abba pusztulhassanak bele. Egyszerűen... Irritáltak mindig is.
Most azonban valamiféle más dolog ötlik fel bennem... Egy másik alternatíva arra, hogy ezt a Jóságot befeketítsem. Nem önnön vérével, vagy létének becsmérlésével... Nem, valami sokkal izgalmasabb jutott eszembe.
Azóta is követem őt. Nem tudom, észrevett-e már, de igyekszem minél diszkrétebb és távolságtartóbb lenni. Figyelem, hogy mit csinál, próbálok rájönni, miért van itt, pont itt, mikor én is itt vagyok. Csak mi ketten, Menny és Pokol szülöttei. Várom a megfelelő alkalmat, hogy lecsaphassak rá, noha nem fegyverrel vagy bármi ilyesmivel fogom ezt megtenni. Most a szavak erejét fogom felhasználni. Kíváncsi vagyok, vajon mit fog szólni majd egy démon felbukkanásához a közelében.
Szőke fürtök, pirospozsgás, ártatlan arc... Vajon félitek az igazi szörnyeket? Túlságosan is vonzó ahhoz, hogy ezt a lehetőséget elszalasszam. Vonz, mert én üres(ebb) vagyok, sápadt és szinte kiéheztetett az életre. Ilyennek kell lennem, tudom. Ez vagyok én... De most más leszek egy kis ideig. Álarcot veszek fel.
Kezdődjék hát az előadás!


   
▲ Meglepetés szemöldökemelgetés Twisted EvilÖltözetemSeven Devils ▲ 448 szó ▲

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Boston, USA
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: