Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Whispering Oaks Carnival •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 28, 2020 5:42 pm
Következő oldal


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- A fájdalom? Ez igazán érdekes! - dőlök hátra a székben elégedetten az elhangzottak után. Ez bizony olyan információ volt részéről, amit tovább kell boncolgatni.
- A lélek gyötrelme vagy a testé? Az éltet, hogy a múltban számtalan rossz dolog történt veled, melyek emlékeiből a mai napig erőt merítesz, vagy az, hogy a fizikai valód szenvedése átlépte a negatív határt, s átevezett élvezetesebb vizekre? - a kérdés eléggé konkrét, s apró szünetet hagyva várom a válaszát, mely még kimondatlanul is igazán érdekesnek ígérkezik. Magam az utóbbi kategóriát gyarapítom, ám ez nem véletlen, a több évszázad alatt képes voltam arra, hogy átforduljak, hiszen annyi szenvedésnek vetettem alá a testem, hogy talán többet már nem volt képes elviselni, így szintet kellett lépni. Talán már létezni sem tudnék anélkül, hogy olykor ne ostromolnám a saját porhüvelyem valamilyen módon.
- Ez úgy hangzott, mintha nagyon sok küzdés állna mögötted. Ha így is van, igazán jól leplezed. Nyugodtnak tűnsz, s mióta csak beléptem ide, azóta figyelem a vonásaid. Egy apró, felesleges rezdülés sincs sehol. - állapítom meg könnyeden. A megjelenése s ezek a nagy szavak mintha nem lennének összhangban, de hát ettől lesz igazán érdekes valaki, hogy nem olyan, mint egy nyitott könyv. Az emberek többségéből nagyon hamar lehet olvasni, Alik pedig pont, hogy nem e kategóriát gyarapítja.
- Olyannak tűnök, mint aki az ösztönlények életét éli? - nevetek fel. - Ez már számomra is kiderült, hogy a látszat egy ilyen helyen csaló tud lenni. Ám mivel nincs viszonyítási alapom, így te vagy a nulladik páciensem. - mosolyom újra csak szélesedik, mintha csak humorral próbálnám megtölteni a levegőt. Azonban a humor tökéletes álca arra, hogy az árnyak közt juttassuk a másik tudtára az őszinteséget.
- Nem lepődnék meg, ha képes lennél lehozni a csillagokat is. - felelem rejtélyesen, apró szünetet hagyva. - Elvégre, nem is olyan régen sokak előtt még az is ismeretlen volt, hogy a démonok és az angyalok egyáltalán létezhetnek. Aztán tessék, sok mindenre fény derült azóta. Nem tudhatjuk, ki ül az asztal másik oldalán. - s most nem magamat akarom homályba burkolni, sokkal inkább őt.
- Inkább a mérleg két nyelvének a legszélén ülök. Vagy a legnagyobb áldás, vagy a leghatalmasabb átok is lehetek akár. Hasznos és hasztalan bármelyik pillanatban. - tárom szét a kezeim bölcsen. - És te változtattad már meg gyökerestül valakinek az életét? - hozzátehetném, hogy a tudásával, de az jelenleg nem tudom, mennyire lenne helytálló, hiszen benne van a pakliban, hogy jelenleg a "jós" szócska nem pontosan az, aminek az ember először gondolná.
A patkány lassan halad a karomon, óvatosan fürkészve az előttünk ülőt, kinek keze ugyan rándul egy aprót, de semmi más nem történik. Nem érkezik pánik, ellenkezés, s az a különös tekintet sem hordoz magában rettegést. Ez pedig valójában tetszik.
- Ő volt az utolsó, aki látott engem halandóként, s az első, aki démonként. Azóta velem van. Sokat köszönhetek neki. - jegyzem meg, miközben az apró lábak egyre csak közelítenek az ujjaim felé. Ő hozta el a falumra a pestist, s az ő bundájában csókoltam bele, hogy útjára engedjem a házak közt. Érezhette a halandó énem tenyerének melegét is, s a démoni testem ölelését is. Különleges kis állat a számomra.
- Démonok elől, angyalok elől, vadászok elől... Vagy csak eleve mindenki elől, mert egy falat emeltél magad köré, még ha olykor be is engedsz másokat. Ez a hely... - biccentek körbe. - Valójában kellően elszigetelt, mégsem túl látványosan elszeparált ahhoz, hogy bárki gyanakodjon egy jósra, akit a közhiedelem eleve titokzatos aurával borít körbe. Az én gyanakvásom sem élteti valójában semmi, ami tőled eredne. Inkább ez a megérzéstől van, hiszen ha átlagos lennél, mi értelme lenne annak, hogy idevezetett hozzád a sors? S tudod, mi keltette még fel az érdeklődésem? Hát ez. - bökök a keze felé, mely még mindig ugyanolyan nyugalommal pihen az enyém alatt. - Azért valljuk be, ez nem átlagos. - apró megállapítások csupán. Ideje hát szintet lépni! A patkány mikor eléri az ujjaimat, megtorpan, előrenyújtja bal lábát, s óvatosan megérinti Alik bőrét. Ha nem húzza el rögtön, akkor bizony rajta is megjelenik egy szürkés folt, mely szép lassan növekedni kezd, egyelőre még fájdalommentesen.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival KHusJH7
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
x
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 27, 2020 8:44 pm
Következő oldal




Deeper and deeper down the rabbit hole

- Engem a fájdalom éltet, nem a félelem. – Valószínűleg nem a legokosabb dolog ezt csak így bevallani egy ismeretlen démonnak… de néha kockáztatni kell, hogy igazán nyerhessünk. A mai találkozásunk pedig a szerencséről fog szólni. – A félelem lebénít, nem hagy élni, csak meghalni. A fájdalom több helyet hagy a küzdelemnek. És olyan rossz ösztönlénynek lenni? – Az ajkaim grimasz szerű vigyorra görbülnek, a tekintetem a találkozásunk óta először mintha nem őt figyelné, mintha valami egészen mást látnék magam előtt… de gyorsan visszatérek hozzá, nem akartam azzal megsérteni, hogy másra figyelek, és nem rá. Pedig amit láttam legalább annyira érdekes volt, mint a frissítő káosz, amit behozott magával a viharvert kuckóba.
- Egy magamfajta jós… - Úgy ismétlem a szavakat, mintha gondolkodási időre lenne szükségem, pedig pontosan tudtam a választ. – sosem az, aminek látszik. – Ha egy ilyen helyre tévedsz, nem hihetsz a szemednek. Minél jobban figyelsz, annál könnyebb lesz becsapni.
Látom a fürkésző tekintetét, de hiába keres, rejtett jeleket ezen a testen nem fog találni, hiszen nem a sajátom, ráadásul nem is vadászatra használom. Hasznos, de nem használom annyira veszélyes helyzetekben, hogy szüksége legyen ilyen jellegű védelemre. Bár a mai nap lehet, hogy kivétel lesz… és ez ő is érezte. Nem volt annyira mélyen, hogy ne észlelje ami körülötte zajlik. Bízott bennem, de mégis kezdtek kétségei támadni. De ugyan mit tehetne? Még ha ki is tudna űzni… hogyan védené meg magát? Nem, már késő ahhoz. Kellek neki, ha a helyzet mégis elfajulna, nélkülem teljesen védtelen lesz.
- Valahol talán még megtisztelő is lenne, ha egy hozzád hasonlónak egy hozzám hasonló hozhatná le a csillagokat… -  Bár abban talán még mindig nem biztos, hogy mi is az a hozzám hasonló. De sejti. Sejted, hogy van itt valami, egy apró részlet, ami miatt nem teljes a kép? Vagy több is.
Látom, hogy mozdul, de nem aggódok, meg sem próbálom megakadályozni, akármire is készüljön. Egy démon elől nem menekülsz csak úgy el. Ha ennyire egyszerű lenne… - A hozzád hasonlóak biztosan hasznosak tudnak lenni. – Érdeklődve pillantok az előbújó kis jószágra, a kíváncsiságom pedig csak fokozza, amikor tovább indul és az apró mancsai alatt megváltozik a démon bőre. Ha a nem evilági megjelenés nem lett volna elég… rengeteg kérdésem volt, a tekintetemben inkább érdeklődés volt, mintsem félelem. Ellenben az arc Alik személye mögött kevésbé tartotta lenyűgözőnek amit lát. Nem hibáztathatom túlzottan, végül is, kettőnk közül az ő keze rothadna le a kis dögtől… az viszont nem volt a legbölcsebb döntése, hogy a maga módján bele akart szólni a beszélgetésünkbe. A kiáltozását és nyafogását már rég kizártam, ellenben egy annyira magához tért a pánikrohamjai egyikében, hogy rándítson egy aprót a kezünkön, de közel sem akkorát, hogy kiszabaduljunk. Ahhoz amúgy is gyenge lett volna, nem harcra épült a teste, ráadásul az ellenfele démon volt. A védekező mozdulattal ellentétben az arc nyugodt maradt, hiszen azonnal újra elnyomtam, mélyebbre, mint korábban. Nem hagyhattam, hogy utolsó pillanatban elrontson mindent. A tekintetem a patkányról újra a démon szemébe tévedt. – Különleges kis lény. – Nem tudtam mi a legjobb megszólítása, ki tudja mennyire érzékeny a rágcsálóra. Kár lenne ezért a testért. De nem pótolhatatlan. Aki előttem ül, sokkal értékesebb nála, ezért nem féltem volna feláldozni, ha arra kerülne a sor. Alik mostani arcával ellentétben én nem sok dologtól féltem, hiszen nem sok veszteni valóm volt. Más testében átélni a halált nem tartozott közéjük. A fájdalom nem volt kellemes… de minden ütés felkészít a pokolra, ami rám vár, bármit is teszek… bár mostanság a világ meglehetősen változékony, azért nem reménykedek abban, hogy jobb helyre jutok. Különben is, a pokol gondolata már egészen hozzám nőtt. – Nem hallottam még hozzá hasonlóról. – Bár a hely, ahonnan a démon jött, biztosan tele van számomra ismeretlen dolgokkal… Bár a fertőzött patkány képéről eszébe jutnak az embernek földi dolgok, azok nem ilyen mértékben hozták a rothadást. Nem értem, hogy ez az ember miért nem látja, mennyire elképesztő lény van előttünk… halálos, de elképesztő. Most, hogy újra az irányításom alatt volt a test, a kézfej ismét ellazult. Mi a következő lépés? Vagy ragaszkodsz ahhoz, hogy rámijessz? Ennél több kell ahhoz. – Mi elől bujkálnék? Csak dolgozni jöttem erre a világvégi helyre… meg szórakozni. – Nem feledkeztem el a kérdéséről sem, de az állatkája megjelenése túl nagy hatással volt rám ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam. – Ha bujkálnék, nem találtál volna ilyen könnyen meg. – Már rég nem lennék itt, hiszen bármelyik pillanat megfelelő lett volna a menekülésre. De mi elöl menekülnék?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 27, 2020 9:14 am
Következő oldal


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- Emberi szemmel nézve. - hangsúlyozom ki az "ember" szócskát. Már olyan világot élünk, ahol ez a föld egy olvasztótégely lett, magába ömlesztve mindenféle szerzetet. Valaki halandóbb, mint a többi, s joggal hasonlítok itt mindenkit az itteniekhez, hiszen ez az ő helyük. Az én otthonom sosem lesz itt többé, csak tengődök, amíg végre újra vissza nem térhetek.
- Alik. - ismétlem meg, s bár van egy olyan sejtésem, hogy az efféle cirkuszi jósok nem a saját nevüket használják, mégis jobb szeretek másokat valami álnéven is szólítani akár, mint sehogy.
- Pedig a félelem nagyon is fontos. Egy negatív érzés, melytől igazán élőnek érezhetjük magukat. Ha ez is kihalna, akkor jó úton haladnánk egy érzéketlen porhüvely felé, egy céltalan ösztönlény felé, akinek már senki és semmi nem számítana. - s nem lenne ott a levegőben a rettegés kellemes illata, nem töltene el gyönyörrel a remegő kéz és könnyes szem, a szív heves dobbanásai, s a vér vad pezsgése. Talán halandóként féltem utoljára. Féltem minden egyes nap... Akkor még nagyon sok érzelem volt bennem, amiknek a többsége ugyan negatív volt, mégis két lábbal álltam tőlük a földön. Aztán mikor Atyám elragadott, minden ilyesmit levetettem magamról s itt hagytam. Különös tapasztalni, hogy az emlékek mennyire képesek visszatalálni a gazdájukhoz.
- Mitől tarthat egy magadfajta jós? - teszek fel egy személyes kérdést, mely talán kissé kilép a jós-kuncsaft határán. Még ha nem is válaszolja meg, azzal is nagyon sok mindent mondhat. S természetesen jobban lelepleződhetek, hogy nem azért vagyok itt, hogy megmondja a jövőm. Nem hiszek az ilyesmiben.
- Nagyon úgy fest. Igazán különleges vizekre tud néha sodorni a sors, nem igaz? - biccentem oldalra a fejem, miután elhúzom a kezeim. Talán sejtheti, hogy ezek tényleg nem egyszerű tetoválások, s halandóként semmi értelme nem lenne ezek viselni. Démonoknak készültek ezek a rúnák, s több évszázadnyi kutatás és kísérletezés eredménye ez mind. Megszenvedtem velük, de teljesen megérte. Kíváncsian kezdem őt fürkészni újra, ruhájának határait vizsgálva, hátha felfedezek én magam is egy kikandikáló vonást, egy vésett jelet.
- Szeretsz ködösen fogalmazni. Ez tetszik. - bólintok határozottan, s cinkosan összébb húzom a szemeim. Valami furcsa van az arcában, melyet így közelebb hajolva sikerül alaposabban szemügyre vennem, de egyelőre nem tudnám megmondani, mi lehet az.
- Vagy csak még nem tudsz róla, hogy lehozod nekem az összes csillagot. - felelem nevetve. - Arról pedig én sem tudhatok, hogy a jövőben mikor lenne szükségem segítségre, még ha most nincs is rá. Vagy csak nem látom a fától az erdőt. - állapítom meg sejtelmesen. - Vagy tán pont, hogy neked van szükséged egy olyanra, mint én vagyok... - jegyzem meg halkan, mire váratlanul felemelem a kezem, s ha nem húzza el azonnal a sajátját, akkor ráfogok a kézfejére. Az apró sebnek eddigre már hűlt helye van csupán, s azt hiszem, ennyit arról, hogy ma megpróbálok halandóként viselkedni...
- Bujkálsz itt talán valami elől? - teszek fel egy váratlan kérdést, mintha csak barkochbáznánk, s próbálnám kitalálni, mi vezetett ide hozzá. Ahogy pedig elhangzik az utolsó szó, ki tudja, melyik zsebemből, de előugrik egy egészen különös patkány. Piros szemei s tépázott fülei vannak, cincogása pedig egészen túlvilági. Felkapaszkodik a felsőmön, s lassan indul meg a karomon Alik felé. Léptei után szürkés, feketés lesz a bőröm, mint a halottaknak, s ebből sejtheti, hogy ha hozzáér a kis dög, akkor minden bizonnyal ő is erre a sorsa jut. Valójában azonban nem akarom bántani. Inkább tesztelni, hogy mire is lehet képes valójában.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival KHusJH7
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
x
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 22, 2020 10:40 am
Következő oldal




Deeper and deeper down the rabbit hole

Több dolog is furcsa volt a vendégemmel kapcsolatban, az egyik talán legelgondolkoztatóbb az volt, hogy mindezt látszólag alig vagy nem is próbálta leplezni. Vagy idiótának néz, vagy pedig illene elkezdenem aggódni, mert esetleg úgy tervezte, hogy csak ez egyikünk fogja túlélni a beszélgetésünket. De bárhogyan is, azt látszólag még nem tudta, hogy én is rejtegetek meglepetéseket és nincs okom ilyen könnyen megrémülni tőle, inkább kiélvezem a kis játékunkat amíg tart. Minden logikával ellentétben hagytam sodródni magam a beszélgetésben, ellenállva a kísértésnek, hogy azonnal megtudjam a választ a kérdéseimre. Azzal csak elrontanám a mókát… nem sietünk sehová, nem igaz?
A megjegyzésére nevetve csóváltam a fejem. – Attól függ, mihez képest. – A szórakozott vigyoron túl a szemöldököm megemeltem egy pillanatra, miközben a tekintetét figyeltem. Ugyan, mennyivel néz ki idősebbnek, mint én? Ráadásul a test amit használok valamivel idősebb is nálam, de az a pár év nem látszik rajta. Lassan kihúzom magam a kényelmes félhomályomban, de egyáltalán nem fenyegetően, de nem is rémültem. Csupán élvezem a helyzetet. Különös vendég. Tetszik. Méregessen csak magának, a jelenlegi körülmények közt amúgy sem sokat láthat… és egyelőre nem is terveztem rásegíteni.
- De azt sem, hogy nem szeretem. – Igazából egy ideje már nem gondolkodtam ilyesmin. De nem voltam elégedetlen az életemmel. Sőt. Megvoltak a maga gyönyörei amiért nem változtatnék rajta. Még ha éppen közben a fél világ bele is pusztul. Valakik mindig szenvedni fognak. – És vannak a többiek, akik nem ismerik be, hogy a káosz élteti őket. – Jegyeztem meg szórakozottan, hasonlóan mellékesen, mint ahogyan ő is tette, s szándékaim szerint hagyni akartam, hogy a beszélgetés tovább folyjon, s ezek a kijelentések csak így a levegőben maradjanak, látszólag értelmetlenül, hogy talán majd egyszer értelmet nyerjenek maguknak. Vagy örökre elfelejtődjenek. Elvégre, ennél fontosabb megbeszélnivalóink is vannak. Percekre kellene kérnem a fizetséget. De akkor sokan nem beszélnének annyira szabadon.
Nem nehezteltem rá amiatt, hogy elmulasztotta a nevem, nem is volt agyonplakátolva vele a hely, hiszen a lényeg nem azon volt, hogy hogyan neveznek. A legtöbben anélkül is tudták, hogy ki vagyok. A többiek meg megtudták. – Szólíts Aliknak, ha ragaszkodsz a nevekhez.
A kérdésére kiszélesedik a vigyorom. Úgy éreztem, hogy jó úton haladtunk. Nagyon is jó úton… - A félelem már rég nem segít.
- Mindenhol. Egy ilyen helyen sokféle szerzet megfordul… és sokat láthat az ember. – Ha már ilyen készségesen felajánlotta a karját, kapva az alkalmon, a tekintetem alaposan megfigyelte a jelöléseket, s miután úgy láttam nem bánná, az ujjaim is zavartalanul végigsiklottak az érdekesebb rúnák felett. Bár sokat nem ismertem közülük, megjegyeztem egy pár érdekeset, még ha esélyesen én magam nem is használhatom majd őket úgy, ahogyan tervezték őket. Egyéb célokra viszont… Igyekeztem rövidre fogni a nézelődést, nem akartam untatni őt, kár lenne érte, ha megfordulna és azonnal kimenne. Bár volt egy olyan érzésem, hogy ő sem szívesen távozna azonnal. És mennyire igaz volt…
Mosolyogva biccentek miközben hallgatom. Megérzés? Érdekes. – Szóval a sors is azt akarta, hogy találkozzunk. – A mosolyomban van valami nyugtalanító, de talán ő pont az a típusú ember akit az ilyesmi nem hat meg. Látszólag a tökéletes szöveget mondta, amit a hozzám hasonló foglalkozásúak szinte egésze megragadna és meglovagolna, de én nem ezt terveztem vele. Igazából az érkezése annyira váratlan – mégis, valahol talán mégis várható - volt, hogy még nem voltam teljesen biztos abban, hogy mit tervezek vele. De nem akartam úgy kezelni, mint egy átlagos ügyfelet, hiszen nem az. És a szavai alapján ő sem arra vár, ennél ő is többet akar. A példáját követve én is közeledek hozzá, de csak azért, hogy egy kicsit jobban ráláthasson az arcomra, bár még így is szinte csak ízelítő amit felfedezhet a vonásokból, egyelőre ez a legtöbb amit adhatok és adni szándékszom. Az arc ami visszanéz rá tényleg fiatal, valahol huszonhat körülinek mondanák ránézésből, vagy kicsit többnek, de mindenképpen harminc alatt. A valódi korát igazából sosem kérdeztem, hiszen sosem volt lényeges. Csak annyi volt fontos, hogy beleilleszkedjen a kialakított személyiség képébe, legyen benne valami ami magával ragadja az embereket, egy jellegzetes vonás, amiről megjegyezhetik, legyen az egy egyedi mosoly, heg vagy jegy, de mégis eléggé karizmatikus ahhoz, hogy elnyerje az emberek bizalmát. - …valami egészen más… - Suttogom a választ, kicsit sem érezve feszélyezve magam a viselkedésétől. Viszont nem hagyom túl sokáig bámulni az arcom, már ha figyel rá egyáltalán, nemsokára kényelmesen visszadőltem a székembe, és onnan figyeltem őt tovább.
Röviden felnevetek szavaim, tagadhatatlanul szórakoztat, felfrissít, hogy más medrekbe is terelődik a beszélgetés, nem úgy, mint a tipikus kliensekkel. – Másban. – Konkrét választ nem kap, nem terveztem győzködni, inkább csak hagyni találgatni. A hanglejtésemből meg aligha tudta eldönteni, hogy viccelek vagy sem. De az biztos, hogy szórakoztatott. Még akkor is, ha valószínűleg nem ugyanarra gondolunk közben. A keze mozgását csak a szemem sarkából követem, egészen addig, amíg ki nem serken az életető, vöröses folyadék, az magára vonja a figyelmem, s látszólag igézett szemekkel figyelem, még a szavai sem terelik vissza a tekintetem, bár még mindig figyelek rá is. A beszélgetés látszólag váratlanul sötétebbre váltott, de nem rázott meg. – Távolabb, mint gondolnád… bár a csillagokat személyesen nem fogom letenni eléd. – Nyugodt mosollyal pillantottam vissza rá. Blöffölök vagy igazat mondok? Döntse el magának. A következmények kevésbé érdekeltek, mint a kérdés, hogy mi lesz ennek a vége? Reméltem, hogy nem fogok csalódni benne. – De nem tűnsz olyan alaknak, mint akinek túl sok segítségre lenne szüksége.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 09, 2020 8:17 pm
Következő oldal


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
A - már nem is annyira - idegen szavainak hallatán egy megadó mosoly telepedik az arcomra, egy apró, akaratlan, elismerő bólintással kísérve. Ha ezt csapdának szánta, úgy nem csak egyszerűen belesétáltam, hanem szélsebesen repültem hozzá. Az apokalipszis 1991-ben történt, huszonkilenc éve. Ez a dátum pedig számomra oly' távoli volt, hogy nem is igazán emlékeztem rá, hiszen az utóbbi években alig jártam a halandók között. Számomra a kezdet nem is olyan rég volt, mikor bezárult minden kapu, s az otthonom a homályba veszett. Ám ha egy kicsit is szemfüles ez a különös alak, akkor hamar összerakhatja a darabkáimat: harminc évnél nem tűnök idősebbnek, s 1991-ben egészen kölyöknek kellett lennem még ahhoz, hogy éljek. Már-már annyira, hogy nem is szabadna egyáltalán emlékeznem az otthonomra, nem hogy tomboljon bennem a honvágy. Egyszóval, némi hiba csúszott a gépezetbe. Eléggé hamar.
- Ezek szerint még igazán fiatal vagy. - húzom összébb szemeim, ahogy alaposabban végigmérem őt. Apró hümmögéssel támasztom ki egyik kezem a karfán, másikkal pedig enyhén végigzongorázom az asztalt.
- Nem mondhatod, hogy utálod, de azt sem, hogy szereted? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm. - Vannak páran, akiknek a Káosz adja az életerejét, s belőle táplálkoznak. - jegyzem meg mellékesen, szélnek eresztett, feleslegesnek tűnő információként. Nem mindenki meri bevallani önmagának, hogy bizony a sötétség már a születése pillanatában gyökeret vetett benne. Én is ilyen voltam halandóként. Azt hittem, hogy jó vagyok. Még akkor is görcsösen kapaszkodtam ebbe a hitembe, mikor már a családom szemében is csupán a gyűlöletet láttam egy olyan tettért, amit nem is én követtem el, hanem én voltam az áldozat. Áldozat helyett azonban átkozott lettem örök életemre, egészen addig, míg el nem engedtem mindent. Önmagamat. Ez pedig a lelkembe került, s démonként vagyok igazán teljes, még ha olykor így sem lelem igazán a helyem.
- Hogy szólíthatlak? - teszem fel váratlanul a kérdést, némi bizalmat szavazva saját magamnak. Ha ki is volt írva valahova, akkor minden bizonnyal elkerülte a figyelmem.
- Hát mi az, amitől félni kell? - válaszolok vissza egyből a vérről szőtt szavaira. Nocsak, nocsak! Képes valaki arra, hogy egy percnél hosszabb időre megragadja a figyelmem? Ez nekem új manapság. Annyi szürke halandó járja az utcákat élőholtként, hogy már el is felejtettem, hogy megbújik köztük azért pár gyöngyszem is. Közben a bőrkabát lekerül, s feltűnnek az érdeklődő pillantások. Elég sok olyan dolog van a tetoválások mélyén, mely mélyre lenyúlik a Pokolba, ám pár dolog egy hozzáértőbbnek akár fel is tűnhet. S ki vagyok én, hogy bármi jót elrontsak?
- Talán ismerős vonásokat látsz? - nyújtom közelebb a kezeimet, enyhén ráhajolva az asztalra. Ha közelebbről szemügyre akarna venni, úgy nem húzom vissza azokat, csak figyelem, merre halad a keze, vagy a szeme. Közben pedig tőlem szinte már több kérdés érkezik, s ez is utalhat arra, hogy nem akarok görcsösen tudni mindent, nem feltétlenül önmagamért vagyok csak itt.
- Nem, valójában nem ezért vagyok itt. - sóhajtok halkan, félmosollyal. - Megérzés. - csettintek ujjaimmal. - Ennyi az egész. Megérzés. Szeretek arra szállni, amerre visznek a sugallataim, márpedig ezek a sugallatok már akkor megkörnyékeztek, mikor először hozzáértem a jegyhez. Úgy éreztem, hogy itt kell lennem, s minden apró jel mintha terelt volna valamerre. Ide, hozzád. - ekkor a mosoly sejtelmessé változik. - Márpedig szeretek utánajárni, hogy pontosan honnan erednek ezek a megérzések. - ekkor közelebb húzódok, s felkönyökölök az asztalra. - Talán valamilyen bűbáj, amivel idevonzod a "hozzám hasonlókat"? Vagy valami egészen más... - elhaló sóhajjal engedem vissza magam a székre, mielőtt még túlságosan is megszállottnak tűnök. Hajlamos vagyok arra, hogy valami után addig menjek, amíg meg nem kaparintom, kerüljön az bármibe is.
- Másban? - a mosolyom vigyorrá szélesedik, s érezhetően a hanglejtésből sejtheti, hogy mire is gondolok. - Mint például? - tenyerem lassan siklik a penge felé, s ha nem húzza el, akkor a mutatóujjam ujjbegyét enyhén felszántom vele, hogy egy apró vérpetty serkenjen ki belőle. Közben a tekintetem persze végig rajta legel, hátha felfedezek rajta valamit. Bármit. Ami utalhat arra, miért kell itt lennem.
- Meddig terjednek el a határaid? - kérdem félhomályba bújt csendességgel, sötéten, titokzatosan.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival KHusJH7
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
x
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 07, 2020 8:00 pm
Következő oldal




Deeper and deeper down the rabbit hole

Végig őt figyelem amíg válaszol, bár néha a tekintetem a kártyákra téved, de a mozdulat megtévesztő, bármerre nézek a betévedő alakot lesem. Honvágy. Sokan vágyakoznak el, ide vagy oda, azt hiszik, máshol jobb. Pedig ez az őrület mindenhol megtalálja őket, csak idő kérdése, a futás felesleges.
A kérdésére a válasz előbb csak egy szórakozott vállrántás. – Nekem ez a megszokott. Nem emlékszem másra. Ez a múltam, jelenem és jövőm. És nem mondhatom, hogy utálom.  – Hallottam történeteket az egész világvége helyzet előtti világról, jót és rosszat is… de értelmetlen olyan korokba vágyódni amik elérhetetlenek. Ráadásul a múltban a fajtám a mostaninál is ritkább volt. Szeretem a képességem. Az az apróság, hogy pokolra jutok érte… a jövő gondja, nem a jelené. Jelenleg még pokol sincs a régi értelemben, s ki tudja, hogy lesz-e még valaha.
Az újabb kérdését már széles vigyorral fogadom. – Nem a vér az, amitől félni kell. – Walter mellett volt szerencsém vért látni, nem is keveset. Mára tényleg egy jelentősebb adag kellene ahhoz, hogy bármiféle hatást kiváltson belőlem. És ha az érme másik oldalát nézzük, amire használni lehet a vért… az már egy bonyolultabb kérdés. De a hatalom mégis inkább a használó kezében van, önmagában a vér nem elég, alkalmazni kell azt. Egy eszköz, akárcsak egy íj, csak akkor veszélyes, ha használni is tudja az ember. Az efféle tudás pedig nem sokaknak adódott meg. A többség inkább a rúnák tanulmányozására használja az idejét, nem pedig az egyéb okkult tudások fejlesztésére. Pedig ha tudnák miről maradnak le...
Nem mulasztja el a figyelmem a sóvárgó hangszíne sem, a vörös folyadék említésére. Egyre érdekesebb. Vagy egyre őrültebb, netán veszélyesebb. De a három dolog egészen közel tud állni egymáshoz.
A válaszra várni kell, de nem sürgetem, csak némán figyelem, időm van, főleg a hozzá hasonlókra, akikben még van is valami érdekes; bár az még megfejtésre szorul, hogy mi is az. Csak ne okozzon csalódást. Az érdeklődésem csak fokozza amikor jobb rálátást kapok a tetoválásaira. A korábbi enyhe gyanú beigazolódott, a ruhái alól kikandikáló vonalak nem véletlenül voltak ismerősek. Rúnák. Idegenek és ismertek, vagy ismertek csak kicsit másként rajzolva. Rengeteg. A gondolat, hogy miképp szerezhetett ennyi változatot, nem rémít meg, sőt… Hiszen mitől félnék? Az én testem nem itt van. Fájdalmat érzek, de nem az én testem csonkul és sebződik. Ha elfajulna a helyzet, bármikor eltűnhetek. Az elfojtott izgalomtól feszült csendet ő töri meg előbb, én pedig nem tudom visszatartani a nevetésem. Mindent? – Szeretem a hozzád hasonlókat. – Értse ahogyan akarja. Lehet, hogy a vakmerőségéről beszélek, lehet az utalt kétségbeesés, vagy az, amire a testét fedő rúnák utalnak. Lehet vadász… lehet, hogy alkut kötött egy démonnal, lehet, hogy egy démon vagy esetleg angyal áll mellette… vagy ő maga egy közülük. De a rúnák mennyisége alapján… van, amelyik opció valószínűbb. A kísértés egyre erősebb, hogy meglessem mire vágyik a lelke, mit érez, mit árul el róla… vagy éppen mit nem. Mert ha csak tátongó ürességet érzek, vagy megszállottakra jellemző kétségbeesést vagy kettősséget… akkor biztosan nem egy ember ül előttem, de nem is nephilim vagy félvér. De visszafogom magam, elnyomom a lassan fojtogató kísértést, egyelőre még érlelem az érzést. Meg van a maga varázsa, ha nem tudom meg azonnal a választ. – Biztosan csak a múltad, jelened és jövőd miatt jöttél ide? – Az elszántsága kicsit másra utalt. Ennyire érdekelné, hogy mi fog történni vele? Vagy inkább… elő akar idézni egy eseményt? Valamit nagyon akar. Talán többet, mint homályos válaszokat a jövőjét illetően. Egy egyszerű jövendőmondásra szinte bárki képes, aki ismer akár egyet is az aprócska trükkök közül. Valahol talán reméltem, hogy ennél bonyolultabb dolgot kérne. De ha ennyivel is beéri… Ugyan. Mindenki többet akar ennél, nem? Lenni kell valami többnek. – Másban is segíthetek, többen, mint egyszerű jóslás. Csak kérned kell. – Az ajánlatot megtettem, a döntés az övé, bár nem biztos, hogy ilyen könnyen feladom. Nem akartam ilyen könnyen elengedni. Ahhoz túl… értékesnek tűnt, hogy ennyivel hagyjam kisétálni az ajtómon. Nem, ez egy kicsit hosszabb játszma lesz.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 03, 2020 1:41 am
Következő oldal


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
A szavaira akaratlanul is elmosolyodom, bár nem konkrétan a tartalmuk miatt, hanem mert már az első percben kellemes csalódásban lesz részem. A suttogásokból már összpontosult bennem egy kép erről a jósról, s ebben a képben bizony ő egy mogorva, már-már kellemetlenül rejtélyes figura, aki túlságosan is komolyan veszi, amit csinál, ezzel próbálva leplezni a hamisságát. Ehelyett figyelem azt a különös mosolyt, melyet újra és újra felém villant, s hallgatom a halk nevetést, mely számomra őszintének tűnik. Nocsak, adnom kellene az első pillantás elvére?
- Ki tudja, mi kel ki az emberben, ha lenyeli... - utalok vissza a nem éppen friss ételre, s ezzel részemről le is zárom ezt a szakaszt. Az öreg minden bizonnyal kaphatja a kritikát, már ha megmerik neki mondani az emberek a magukét. A tekintete zordan villog, nem csodálkoznék, ha inkább elkerülné a nép. Közben szórakozottan figyelem a paklit, mely úgy gördül az ujjai alatt, mintha csak odateremtették volna.
- Nem mondanám, hogy aggaszt. Számomra inkább a tény kellemetlen, hogy az apokalipszis miatt nem juthatok haza. Egyelőre. A honvágy pedig nem a legszerencsésebb dolog manapság. - vonom meg a vállam beletörődve. - Ám kár is emiatt idegeskednem, hiszen attól nem lesz jobb. Minden úgy történik, ahogy annak történnie kell. - újabb bölcs szavak szöknek elő belőlem, viszont ahelyett, hogy folytatnám a mondandóm, váratlanul egy kérdés hagyja el ajkaim.
- És te hogy viseled? Változott egyáltalán valami számodra? - legyintek végig a helyen, utalva arra, hogy világvége így, vagy úgy, akkor is akadnak olyan szegletei a Földnek, ahol valójában meg sem lehetne érezni. Talán ez a különleges kis lak is pontosan ilyen.
- Mostanság túlságosan is játékos. Ez pedig nem tetszik. - morgom halkan, összébb húzott szemekkel. Érezhetően nem éppen felhőtlen minden nálam, de hát ezekben az időkben melyik halandónak van tökéletes élete? Hiszen épp azt játszom, egy teljesen átlagos halandót, akin felülkerekedett a kíváncsiság. A paklit közben egészen addig figyelem, míg le nem pihen az asztal szélén, ezután emelem a méregben ázott tekintetem újra a jósra.
- Te iszonyodsz a vértől? - csillannak fel a szemeim, ahogy enyhe sóvárgást ültetek a "vér" szócska mögé. Újabb kellemes csalódás. Elismerni a vöröslő nedű erejét egy olyan démon előtt, aki előszeretettel veti bele magát a vérmágia élvezettel teli világába, az jelenleg nagyon is imponáló, hiszen a halandók többsége borzalmasan unalmas. A saját árnyékától is megijed, hát még ettől a vörös, isteni anyagtól. Szomorú. Ám úgy tűnik, hogy a világ ezen szeglete bizony mentes az ostoba halandóktól.
A kérdésére nem válaszolok egyből. Leveszem a kabátom, a szék támlájára helyezem azt, így marad rajtam egy fekete rövid ujjú. Zöldellő íriszeim rátapadnak a pengére, s mikor amaz az asztalba fúródik, akkor lassan előretolom a kezem az asztalon. Ajkaim sejtelmes mosolyra húzódnak, mikor határozottan pillantok vissza az idegenre, aki talán... Nem is annyira idegen?
- Mindent. - válaszolok végül, s a tekintetem az övébe fúrom. Mindent feláldoznék, hiszen nem maradt már semmim az erőmön kívül. Nincs otthonom, nincs családom, nincs semmim. Csupán önmagam. Miért ne adhatnám hát oda neki?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival KHusJH7
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
x
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 28, 2020 9:40 pm
Következő oldal




Deeper and deeper down the rabbit hole

Észreveszem az apró biccentést, a ki nem mondott dicséret egy pillanatra büszkébbé teszi a mosolyom, de nemsokára nyoma sem marad. Gyakran mutatják a betévedők ámulat vagy csodálat jeleit, de minden alkalommal jó látni, hogy még mindig működik, még mindig ugyanolyan kiszámíthatóak tudnak lenni, bár a kihívás részből ez jelentősen elvesz. De van, amit nehéz megunni, például az emberek ostobaságát.
Nem ilyen választ vártam, de ezzel is beértem, rövid nevetéssel feleltem. – Nem mondhatom, hogy nem igaz… - Valamiért nem kedveltem az öreget, így eszembe sem jutott tagadni a híreket. – De legalább már nem mozog, amit el akar adni az embereknek étel gyanánt. – Megvonom a vállam, mintha semmiség lenne, ami talán részben igaz is. Vannak olyan emberek, akik nem igazán válogathatnak ilyesmikben, az öreg pedig olcsón adja, bármit is kínál. – Igaz, a frissesség részén javítana. – Próbálok nem újra felnevetni, helyette csak megrezdülnek az ajkaim, miközben szórakozottan pillantottam félre. Megjátszhatnám a komoly jóst, de valami azt súgta, hogy szórakoztatóbb lesz, ha kevésbé fogom vissza magam.
- Aggaszt az apokalipszis? – Elsőre nevetséges kérdésnek tűnhet, de az emberek véleménye változatos tud lenni. Vannak, akik erősen hiszik, hogy nincs mitől félniük, az istenük majd megvédi őket… mások már tudják, hogy kárhozatra születtek. Van, aki egyszerűen élvezi a káoszt, míg mások csak szenvednek benne.
A szavai vigyorrá szélesítik a mosolyomat. Mennyire drámai megfogalmazás, főleg egy olyan embertől, aki először jár hasonló helyen. A kártyapakli lapjai utoljára hullanak át a bal kezembe, nem folytatom tovább a trükkös keverést.  – A sors... néha játékos kedvében van. – Az asztal szélére helyezem a lapokat, anélkül, hogy arra pillantanék. Az arcvonásaim váratlanul komolyabbra váltottak a kérése hallatán. – Amit láttatni akar velünk, nem mindig pontos, és ritkán beszédes. Ha pontosabbat akarunk megtudni, többnyire nem elég csak rá hallgatni. – Nem hagytam túl mélyre telepedni a meghűlt hangulatot, a mosolyom pont olyan váratlanul tért vissza, mint ahogyan eltűnt. A vér említésre ismét megrezzent, de nem a zavartól, sőt, mintha izgatottabb lettem volna a testben. – A vér sokkal több erővel bír, mint amit a legtöbben gondolnak. De sokan iszonyodnak tőle… - A hangszíne alapján valószínűbbnek tartottam, hogy ő nem tartozik közéjük, a kijelentése annyira természetesnek hatott, mintha csak annyit mondott volna, hogy kék az ég. A véleménye talált a tetovált külsővel, de nem akartam csak ennyi alapján álláspontot foglalni. A bőrébe varrt minták egy részét mutatta csak, de így is könnyű volt elveszni a gazdag, gondosan meghúzott vonalak közt. Nem láttam sokat belőlük, de az az érzésem volt, hogy sokkal többet rejt magán, mint amit láttatni enged. Egy pár részletet figyelve olyan érzésem volt, mintha már ismerném, de mégis más volt. Szórakozottan döntöttem oldalra a fejem, a mozdulattal egy időben a jobb kezemben egy finom mintákkal díszített nyelű kés jelent meg, hasonlóan rejtélyes helyekről, mint a korábbi kártyapakli. Egy egyszerű mozdulattal az asztal jobb szélébe fúrom az éles hegyét, szinte erőfeszítés nélkül fúrt utat magának a faasztalban, bár sokat megélt darab volt, mégis, a mozdulat könnyedsége sejtette, hogy a penge igencsak éles… vagy egyszerűen egy jól begyakorolt mozdulat volt. – Mennyit lennél hajlandó áldozni a válaszokért? – Az egyik kedvenc részem, bár ő nem olyan alaknak tűnt, aki ennyitől pánikba esne. Nem, neked több fog kelleni, igaz? Reméltem, hogy eljátszadozhatok vele a fizetségért.
Részéről kezdhetjük… aranyom, ez már akkor elkezdődött, amikor olyan határozottan lenyomtad az ajtó kilincsét, beléptél, és azzal a lendülettel be is csuktad magad után, kizárva mindenki mást. Csak egyetlen pillanat töredékére álltál meg, amíg tudatosult benned, hogy észrevettelek.
Van valami különös benne... csak az a kérdés, hogy mi az?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 23, 2020 4:21 pm
Következő oldal


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
A hely misztikuma egészen magával ragadó, s egy elismerő biccentést meg is ejtek, mikor tekintetem körbefuttatom a homályos kis lakon. A tárgyak, a fények, az illatok... Remek összeállítás, s ha halandó lennék, szinte biztosan már ennyi elég lett volna ahhoz, hogy félredobjam a szkeptikus énem, s minden szavát elhiggyem ennek a különös idegennek, akiről csak most hallottam először azokban a bódék közti, halk suttogásokban. A kavargó kártyapaklit figyelve telepedek le a szemközti székre, innentől azonban a méregben ázott, zöld íriszek egy percre sem mozdulnak a kéklő szemekről.
- Még azt is suttogják, hogy a sarkon levő öreg árus romlott ételt kínál. - különös mosolyom szórakozottan villan meg a félhomályban, ahogy közelebb húzódok az asztalhoz. Nem hiszek az ilyesfajta "művészetben", bár ettől még nem zárom ki, hogy létezzen, csupán a tapasztalataim ezalatt a majdnem hétszáz év alatt sem értek el ilyen vizekre.
- Sosem jártam még jósnál, mikor kezdje el az ember, ha nem az apokalipszis idején? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm. Ez a világ kezd egyre unalmasabb lenni, muszáj hát új kapukat nyitni, amik talán hozhatnak némi változást. Bár talán ostoba dolog tőlem, hogy holmi utcai jóstól remélek ilyesmit, de hát ki tudja?
- Nincs konkrét kérdésem igazából. Láss a jövőmbe, láss a múltamba, láss a jelenembe, s mondd azt, amit a sors megkövetel tőled. Se többet, se kevesebbet. - mondom nagy bölcsességgel annak ellenére is, hogy még mindig nem hiszek az egészben. Kíváncsian fürkészem közben az idegent, a tekintetét, a vonásait, a mimikáját, s próbálok rájönni, hol van az a bizonyos hiba. Valójában szívesen belemásznék a fejébe, s meglesném azt a sok mindent, ami ott lapulhat. Azt a sok hazug szót, a jól csavart szavakat, s a múltat, mely arra ösztönözte, hogy ezt művelje. Azonban megfogadtam, hogy ezen az éjjelen félrerakom a mágikus erőm, elhagyom a démoni énem, s megpróbálok elvegyülni a halandók között, ha már ide száműztek.
- Ismertem valakit, aki vérből olvasott. - jegyzem meg mellékesen. Magamat. Bár nem kifejezetten olvastam belőle, inkább sok minden elé helyeztem a vérmágiát, melyben óriási hatalom lapul. Egy csepp vér maga az egész világ, lenyomat, emlék, múlt és jövő, a minden és a semmi. Mára már majdnem minden varázslatomnak ez a vöröslő manna az alapja, persze, nem csupán ezeknek. Az élvezeti értéke is iszonyatosan magas, azt meg kell hagyni...
- Részemről kezdhetjük. - nem kérdezek a módszerről, nyitott vagyok igazából bármire. Ha előkapna egy kést és a véremet akarná, azt sem bánnám. Ha hosszasan akarná nézni a szemeim vagy épp a tenyerem, tegye csak. A kérdésekre is készségesen válaszolok, maximum a tényeket ferdítem el kissé, de ki tudja, lehet, még igazat is fogok beszélni. Démon vagyok, s így a határaim lényegében a végtelenségbe nyúlnak, a személyes terem pedig már rég elveszett valahol ott a Pokol mélyén. Otthon... Halk sóhaj hagyja el ajkaim a gondolatra, s ábrándosan biccentem a fejem oldalra. Egyszer talán újra megnyílnak a kapuk, de addig muszáj valahogy lefoglalnom magam, ha nem akarok összeaszva megdögleni újra és újra, amíg már tényleg nem marad belőlem semmi.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Lev Swain


Whispering Oaks Carnival KHusJH7
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
x
☩ Reagok :
10
☩ Play by :
Anton Lisin
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 22, 2020 3:25 pm
Következő oldal




Deeper and deeper down the rabbit hole

A távoli munkák jövedelmezőek tudnak lenni, de sokszor igencsak kockázatosak. Mint például most. Nem szívesen mozdítottam ki a saját testem a többé-kevésbé biztonságos kis helyéről, ahol New Yorkban bújtatni szoktam amíg házon kívül vagyok… de szükségem van a bevételre, amit a karnevál hozhat. Viszont hülye lennék saját testben parádézni, ha másét is mutogathatom helyette. Csak remélni tudtam, hogy estére zavartalanul fekszik majd a karneváltól távol… de nem túl távol, hogy esélyem lehessen visszatérni, ha segítségre szorulna. Meghalni nem tudok egy ideje, de ez nem zárja ki, hogy csúnya dolgok történjenek a testemmel, főleg, ha ilyen védtelen állapotban van. Igyekszem az aggályaimat is letörölni a lassan teljesen száraz arcomról. Miért ilyen nehéz kihúznom azt a nyavalyás szemet? Miért is kell kihúzni? Ha arra figyelnek az emberek, az éjszakában talán fel sem tűnik nekik, hogy néha más ember néz vissza rájuk, eltereli a figyelmüket annyira, hogy ne a többi jellegzetességét vizsgálják a borotvált, eléggé csontos arcnak. A testjeim néha megijednek, és újat kell keresni helyettük. Rém kellemetlen, de az emberek olyan félénkek mostanság. Nem értem miért, ha nagyobb erők akarnák, pont olyan könnyen vége lenne mindennek, mint amilyen könnyen megteremtődött az a minden. Akkor meg minek túlaggódni?
A férfi barnás haja hosszabb, mint szeretném… de nem én választottam, a változtatással pedig már nem bajlódok. Szerencsére nem olyan hosszú, hogy be kelljen kötni. A kék szemekkel valóban csodát tesznek a sötét vonalak, elég lesz ahhoz, hogy a szempárt figyeljék, ne az egész arcot, így elégedetten veszem magamra a jós tipikus öltözetét, kissé lenge, sötét ruhadarabok, pár helyen egy-egy élénk résszel, amitől szinte nem e világinak hat az egész. Bújtam már ennél élénkebb színekbe is, nem azért, mert kedvelném, csupán a látszat miatt… de egy ilyen sötét és nyomorodott helyen nem akartam tündökölni. Akik ide érkeznek, nem a fény miatt jönnek, többnyire valami sötétebb vonzza őket. Még utoljára a tükör felé pillantva tesztelem a mimikáját, bemelegítem a finom arcizmokat, hogy azok majd engedelmesen játszanak az akaratom szerint, hiszen ez is fontos része tud lenni az illúziónak. Az apró részletek adják az egész valóságérzetét. Már idő előtt helyet foglalok az egyelőre még üres asztalkámnál. Kristálygömbre nem kell számítani, jobban szeretek a saját módszereimmel dolgozni. Azt maximum akkor veszem elő, ha a kedves vendég nagyon ragaszkodik, hogy egy üveggolyóból feleljek a kérdésére. Különben elégedetten dőltem hátra a székben, s lassan hintázva vártam az érkezőket, akik elmerészkedtek a karnevál ezen szegletéig. Igyekeztem gondoskodni az elszórt apró suttogásokról, ha máshogy nem ment, hát én magam bújtam egy-egy ember mellé, hogy terjedjen a hírem. Kell a reklám, mert a reklám fizetséget hoz, az pedig mindenféle földi jót hozhat. A pokol meg a mennyország lezáródásával pedig tulajdonképpen a földi jó az egyetlen jó, ami elérhető. A testem veszélybe sodrásán túl kedveltem az ilyen helyeket, mindenféle fura lénnyel össze lehet itt futni, még ha néha kevesebb is a fizetség, mint remélnéd… legalább jól szórakozom. A következő vendégem úgy talál, mint már páran előtte, elmerengve hintázgatva a székem hátsó lábain, amit még az érkezése után sem hagyok abba. A kis kuckóm első része világított, ellenben a hátsóbb sarok, amiben megbújtam, kellemes félhomályban mártózik. Szeretem megfigyelni a vendégeimet mielőtt leülnének velem szemben, az viszont, hogy engem alaposan lássanak, kevésbé fontos. A hozzáadott misztikum mellett praktikus is, ha időközben más emberként ülnék itt. Ki tudja melyik ruharéteg alól, de egy apró mozdulattal a kezembe csúszik egy kártyapakli, amit látványosan kevergetni kezdek, miközben a vendég feltételezhetően hozzám lép. De a tekintetem végig rajta, a széles mosoly mögött szinte pislogás nélkül lesem a tetovált férfit. – Csak ennyit suttognak? – A mosolyom szinte már kihívó, de igyekszem a kísértés ellenére is csak hívogatóvá szelídíteni azt. Mindig jó hallani, ahogyan a képességeimről áradoznak. Az emberek olyan aranyosan naivak tudnak lenni. Bár nem mindegy egyes szavam hazugság, s valóban vannak ismeretségeim a munkában, s még képességem is adódott hozzá… ez nem jelenti azt, hogy csak ennyit teszek. Néha jövedelmezőbb egyszerűen félrevezetni a hiszékeny lényeket akik betérnek hozzám. De ez az alak elsőre nem tűnt egy elveszett báránynak… talán a tetoválások teszik. De mit rejt a tinta mögött, mi az, amit ennyire takargat a szemek elől? Vagy talán pont ezért jött? Vagy csak szórakozni, mint sokan előtte. A lábammal egyszerűen kinnebb tolom a szemközti széket és biccentek, hogy foglaljon csak helyet. A képességem bevetését későbbre tartogattam, hiszen nincs szükség minden erre tévedő lelket letapogatni ahhoz, hogy tudjam mit éreznek. Van, amikor a klasszikus módszerek is megteszik.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 20, 2020 10:13 pm
Következő oldal


Lev & Athlan

"S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?"
- A jegyet. - egy hatalmas kéz nyúl felém a félhomályból, mely még az én méreteimet is felülmúlja úgy, hogy a két métert verdesem alulról. A tenyér gazdája egy pillanatra kidugja különös arcát a bódé mögül, ki talán még egy fejjel is magasabb lehet nálam. Sötét, kackiás bajsza alatt komoran görbül a szája, s gyanakvóan kezd fürkészni engem, mikor a kezébe csúsztatom a széles, furcsa motívumokkal díszített jegyet, melyet egy alkuért cserébe szereztem. Igen, manapság kissé leadtam az igényeket, hiszen a tény, hogy a Pokol kapui zárva vannak, sok mindenen változtat. Ha olyan hangulatom van, éveket sem kérek a lélekért cserébe, jelenleg is csupán egy nehezen beszerezhető jegy volt a kérésem egy szerelmi bájitalért cserébe, melyet az én külön bejáratú boszorkányom készített. Ennyi, s nem több. A kíváncsiság és az unalom elegye hozott erre a távoli, magányos kis helyre, melyet most úgy néz ki, megtöltöttek élettel. Az emberek arcán mégsem az önfeledt szórakozás utáni vágyat látom, sokkal inkább a félelmet és az örökös gyötrelmet, mely fertőként véste magát az elméjükbe.
- Mehet. - rideg hangja hűvös szellőként száll felém, mire csak biccentek aprót, s átsétálok a kitárt kapun, mely egyből becsukódik utánam. Az engem körülvevő sötét aurát nem tudom megszüntetni, csupán külsőségekben tudok azért tenni, hogy ne tűnjek ki túlságosan. Persze, mi számíthat annak? A testem szinte minden szegletén fekete tetoválás pihen, mely rúnák tömkelegét foglalja magába, s ezeket ha akarnám se tudnám teljesen elrejteni. Viszont a mindig hordott hosszú köpenyem ott fekszik most a ládában, helyette pedig egy modernebb viseletet aggattam le egy ostoba halandóról. Egy fekete, szakadt farmer, betűrve egy bakancsba, és egy fekete rövid ujjú, mely felett egy lengébb bőrkabátot cibál a szél.
Hogy mi hozott ide? Magam sem tudom. Halovány megérzés, mely felütötte bennem a fejét, s mely már napok óta ott motoszkált bennem, mióta csak véletlenül meghallottam egy beszélgetésből ezt a titkos kis karnevált, melyről természetesen nem plakátoltak szét minden várost. Ez a megérzés pedig csak nem hagyott nyugodni, s van egy olyan jó tulajdonságom, hogy az ilyeneket nem hagyom elveszni elmém rejtekében, hanem igen is utána járok, mi az, mely idevezetett, elvégre semmi sincs ok nélkül, minden okkal történik ebben a világban.
Lépteim lassan haladnak előre a főutcaként funkcionáló földes úton, melynek két oldalán számtalan bódé várja a látogatókat. Ezek legtöbbje italt és ételt kínál, a maradéknál pedig próbára teheti a szerencséjét az ember némi pénzért cserébe. Akad azért tömeg rendesen, de most kivételesen semmi sem zavar. Egyelőre legalábbis. Nem akarok feltűnést kelteni, inkább próbálok úgy viselkedni, mint egy egyszerű, átlagos halandó, ezért hát megfogadtam, hogy ezen az estén mágiamentesen fogok létezni, s csak úszok az árral arra, amerre sodor.
A távolban kering egy rozoga óriáskerék, mellette két nagyobb sátor, s azokon túl is az állatok ketrece. A normálisoké, meg azoké, akikkel elbánt a természet... Egy kanyar után, a földes út végén pedig egy igazán különös hely hívja fel egyből a figyelmem, egyik szemöldököm hamar a magasba szökik. Megállok előtte, de nem hezitálok sokat. Miért ne? Sosem jósoltak még nekem, legalább derülök egy jót azon, hogy miféle hazug és kitalált jövőt és múltat kreálnak nekem. Bakancsom halkan kezd felfelé kopogni a lépcsőn, majd lenyomom a faajtó kilincsét, s betoppanok rajta. Egyből belököm magam mögött az ajtót, s tekintetemmel azt a híres és titokzatos jóst keresem, kinek rejtélyéről már hallottam egy-két beszélgetést a bódéknál. Ha a tekintetünk összefonódik, megindulok felé.
- Azt suttogják a népek, hogy belelátsz az ember fejébe... - húzom sejtelmes mosolyra ajkaim.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


Whispering Oaks Carnival Tenor
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
154
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Multi :
Nincs
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Feb. 19, 2020 9:31 pm
Következő oldal


Whispering Oaks Carnival 1a6b44e3a4fce9bc1ed3a010c13122b8
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/3
Leviatán
8/2
Angyal
6
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
6