☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Júl. 06, 2017 4:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Bólintással veszem tudomásul a kioktatást, tényleg félreértettem a szavait, azt hittem páronként küzdünk, de jó pap holtig tanul és a végén akkor is nálunk köt ki a legtöbb. Ahhoz persze nem kellett nagy ész, hogy rájöjjek, a próba ebben a formában tökéletesen értelmetlen, ezek a katonák évtizedek, ha nem évszázadok óta együtt küzdenek és együtt gyakorlatoznak egymással és Vele, nincs a világon olyan elit harcos, aki azonnal képes látatlanban összeszokni a párjával. Ezt bizonyította a küzdelem eleje is.
Bár igyekeztem mindenben alkalmazkodni vértes társamhoz, de ez elég nehezen ment, mert ő meg hozzám igyekezett idomulni. Behemót pajzsával hatékonyan védelmezett engem, gyors pengém óvta őt, csak éppen támadásra nem jutott energiája egyikünknek sem, na meg mersze, hogy vajh hagyhatja-e egy pillanatra is magára a másikat, mire képes az, megengedhető-e ez? Egy idő után kénytelen voltam kitörni a bunkerből és villámsebes csapásokat indítani Ashtaroth testére, aztán hirtelen csellel vágni a térdére. Könnyűvértes társa azonnal energikusan akasztotta meg a pengémet, szabad kezének ökle pedig olyat csattant az államon, hogy a Pokol mélyén is megláttam az összes csillagot. A gyors vereségtől egyedül társam pajzsa mentett meg, aki útját állta az úrnő csapásának és veszettül pörgetett buzogányával késztette hátrálásra őt és párját.
Ez így nem fog menni. Így semmi esély semmire. Aztán hirtelen értettem meg az egyetlen előnyömet, éppen azt, hogy ezek a harcosok tökéletesen összeszokottak. Életük minden napján tucatnyi órát küzdenek, gyakorolnak, de ez veszélyes. Ez nem gyarapítja a tudást és konzerválja a hibákat, hiszen egymás stílusához igazodva kezdenek el küzdeni. Egy nagyon jó és nagyon merész fegyveres sikeresen meglepheti őket. Én nem a Pokolban töltöttem létem nagy részét, viszont minden alkalommal másféle stílusú vívókkal kellett harcolnom, emberekkel, démonokkal, angyalokkal. Olyan trükköket ismerek, amiket nekik nem volt kitől tanulniuk. Kissé önveszélyes volt a mozdulat, amire készültem, de az egyetlen reményem és különben is, most már tudtam, hogy elbuktam, hiszen semmilyen okkult hatalmam nincs, Ashtaroth pedig jelezte, lesz ilyen is, akkor legalább itt mutassam meg egy kicsit, mit is tudok.
Társam fedezéke mögé húzódtam, majd egészen hirtelen vetődtem előre, gyönyörű szaltóval ugorva át a tőlem jobbra álló elit válla felett. Ezzel messze kerültem az Úrnő ütőtávjától, őt pedig annyira meglepte a számára szokatlan mozdulat, hogy nem vágott időben felém, amivel a maga javára fordíthatta volna a mozdulatot. A levegőben átfordulva érkeztem meg mögé és félkörívesen már vágtam is. Az elit átvágott térdinakkal roskadt össze, sérült lábai nem tarthatták meg tovább. Pengémet a nyakához illesztettem.
- Feladom... - hördült fel a férfi, hiszen nem is tehetett mást, ha ez most csatamező lenne, már nem lenne feje.
A falakon szolgáló, várakozó elitek döbbenten kiáltottak fel, láthatólag ritka dolog volt, hogy valaki az első alkalommal kiüsse egyiküket. Nem törődtem ezzel, a társamhoz igazítottam a mozgásomat, hogy mindig egymással szemben legyünk, köztünk Ashtarothtal. Farkasfalka taktika. Bármelyikünket is támadja meg, az csak védekezik, a másik pedig hátba támadja. A teljes, körkörös védekezés pedig még a legjobbakból is sokat kivesz, bár még ez is édeskevésnek tűnt mint lehetőség egy ilyen erejű ellenféllel szemben, de azért megmutattam legalább az elit katonáknak, hogy őket is érheti meglepetés. Farkasvigyorral viszonoztam társam elismerő pillantását, aztán a Háború mozgása szerint mentem át védekezésbe, vagy gyors, alattomos támadásba.

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Szer. Júl. 05, 2017 12:46 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Nazkhuga & Ashtaroth
❝ ...Frangit et attollit vires in milite causa... ❞
Meg sem lepődök, hogy a viking nem tudja, melyik a jobb és bal keze. Már-már kezdek abban reménykedni, hogy lemorzsolódik a képzés alatt. Kár, hogy ekkora erőhöz egy minimális ész sem társult.
- Gyorsan találd meg a jobb kezed, különben a végén elveszíted. - mondom neki szigorúan, és ha látom rajta, hogy megpróbál mondani valamit, olyan jeges tekintetet villantok rá, mintha csak azt közvetíteném "mondj valamit és kivágom a nyelved". Amint sikerült rátalálnia a párjára, jön egy engedélykérés.
- Kérdezz. - nézek az illetőre. Nem meglepő, hogy rá kérdezett erre, láthatóan többet használja a mágiát, mint a testi erejét.
- Nem engedélyezett. Most kifejezetten fegyveres vagy pusztakezes harcot gyakorlunk. Lesz majd idő, mikor okkult tudományaitokat fogjátok erősíteni. - adom meg a választ a kérdésre, végül ki sétálok velük a küzdőterekre. Ott a párosok eloszlanak a többiekhez, s már húzom elő a kardom, mikor az én partnerem elém áll.
- Talán nem fogalmaztam világosan. A párok küzdenek egymás ellen. Ők nem azért vannak itt, hogy minket nézzenek. - mutatok rá az elitekre mellettünk.
- Egy pár egy pár ellen. De ha ellenem akarsz lenni, megoldható. - mondom, majd az egyik elitre pillantok. A kettő közül arra, amelyen könnyű vértezet van, így a nehéz páncélos marad Nazkhuga oldalán. Láthatóan már meghoztam a döntésemet, így maradni fog ez a felállás. Úgy is lesz még rá lehetősége, hogy az oldalamon gyakoroljon.
Amint nekem támad, védekezek, s támadok is, hol mikor. Amikor csak nehezen tudnék védekezni, akkor a partnerem védi ki a támadást, amikor ő kapna be egy számára túl erős csapást, én védem meg őt. Összhangban mozgunk, nem ütközünk bele a másikba, nem állunk egymás útjába, véletlenül se ütjük, vágjuk meg a másikat. Tapasztalatból tudjuk, merre mozog a másik, elég gyorsan mérlegeljük a helyzeteket ahhoz, hogy eldöntsük, mikor kinek kell támadnia és védenie. Ugyan erre az összhangra kell rátalálniuk a másik párosnak. Ha nem kooperálnak megfelelően, ütéseket, vágásokat kapnak, a földre döntjük őket.

ScarOutfit©


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Júl. 03, 2017 8:06 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Reggelig mondhatnám, hogy aludtam, de mivel démon vagyok, erre viszonylag kevés szükségem van, ellentétben a kézfejüket frissen visszaszerzett társainknak, akik érthetően és okosan nyugovóra tértek. Mondhatnám, hogy edzettem, de nem vagyok hülye, nem akartam fáradtan nekiugrani a holnapi napnak. Azt is mondhatnám, hogy meditáltam, de az baromi unalmas és sohasem ment. Úgyhogy őszinte leszek. Hajnalig kockáztam Tepherrel és Morgarothtal. Reggel aztán menni kellett újfent a parancsnokság akarata szerint.
Utasítás szerint fel kellett állni párosával. Sejthető volt, mi szükség is van erre. A berzerker széles vigyorral fordult felém, sokat sejtetően perdítve meg a páros baltákat, amire vállat vontam, aztán biccentettem. Elém állt. Emlékeztető magamnak, ha valaha is közösen megyünk csatába, mindig maradni a közelében, ez egy gyárilag készült mobil fedezék. A továbbléptetés már meglepőbb volt, hiszen így hármunknak nem marad párja. Hármunknak? A szentségit...
- A másik bal kezed felé van a jobbra te tulok! - sziszegtem Morgarothnak.
Így aztán az a viszonylagos szerencse ért, hogy személyesen az Úrnő intett maga után. Indulás előtt a rókaképű okkultista feltette a számára nyilván oly fontos kérdést.
- Elnézést Úrnő, kérek engedélyt kérdezni! - lépett előre feszesen, szabályszerűen, majd ha megkapta az engedélyt, akkor folytatta. - A páros edzés során okkult hatalmak bevethetőek-e, vagy csak a fegyveres harc engedélyezett?
Megértettem a kopaszt, elvégre neki ez a fő fegyvere, de ezek után akár lehet, akár nem, ha tudja is használni, hagyja annyira eltávolodni magától egyszer is az ellenfele, akkor az meg is érdemli...
Nekem mindenesetre a kérdés nem volt releváns. Követtem Ashtaroth Úrnőt az egyik gyakorló területre, közben óvatosan felmértem magamnak. A nehézpáncélzat ellenére is meglehetősen könnyeden mozgó nő volt, erőt, lüktető őserőt tükröző mozgással. Nyilvánvalóan lehetetlen dolog ellene győzni, de megnehezíteni megnehezíthetem talán a dolgát. Fejemre húztam a bőrcsuklyát és elhajítottam a fenébe a pajzsomat. Nem, azzal mit sem érnék ellene. Most a balro d'uorto következik.
Ezt a hihetetlenül gyors, sodró ütemű vívást olasz földön fejlesztették ki, kifejezetten vértesek elleni harcra. Elképesztő sebességet jelent, akrobaitkus, gyors perdülésekkel, szaltókkal dolgozik, rengeteg cselezéssel, áltámadásokkal és megtévesztéssel. Borzasztóan kellemetlen ellene küzdeni, főleg mert nagyon hatékonyan támadja a lábakat, azt meg nehéz vértben nem olyan könnyű elkapkodni időben. Nagy pontosságot kíván meg, hiszen a vascsizmát ugyan üthetné az ember akármeddig, de a vértek eresztékeit csapva fájdalmas, vérző sebeket okoz, idővel pedig a vértest a vérvesztesége és a csigaháza súlya, na meg a lábaiból lüktető fájdalom kimeríti. Elvégre csak a csonkolás és a halálos seb okozása tilos...
Mély alapállást vettem fel a tisztelgés után, pengém védekező pozícióban a fejem felett rézsutosan, a balomban pedig háromélű páncélszúró tőr heggyel lefelé. Ha ismeri a stílust - márpedig pont a Háború maga ne ismerne egy küzdőstílust ugye - akkor már tudja mire is számítson. Lassan kezdtünk körözni egymás körül, aztán kirobbantam előre. Embertelen sebességű vágások sorozata felső testre elterelésként, majd hirtelen vágás a térderesztékre és már szaltóztam is félre. Izé, hogy pontosítsak, ez volt a terv...

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Szomb. Júl. 01, 2017 1:18 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Nazkhuga & Ashtaroth
❝ ...Frangit et attollit vires in milite causa... ❞
Talán képmutatónak tarthatnak, ugyan is egy ilyen helyzetbe még én is kerülhetek Asmodeussal. Lehet, hogy választanunk kell majd egymás közül, de ehelyett harcolni fogunk. Akkor sem kímélem a katonákat. Minket se fognak, az élet pedig soha nem igazságos. Figyelem, ahogy a szerelmesek harcba kezdenek egymásért, önmagukért. Közbe avatkozhatnék, mikor az elitemre támadnak, de a sorozottak kitesznek magukért helyettem is. Amint levágták a két "lázadót" és összekaparták a saját kezeiket a katonák, semmit sem szólva elindulok. Nem szidom le őket, de nem is dicsérek, szemeim még is elégedettségről árulkodnak. Megmutattam nekik hol alszanak, és hogy hol látják el a sérülteket. Miután kérdés nem volt, ott hagytam őket, s mentem a magam dolgára. Két elitet hívattam, hogy takarítsák el a hullákat, majd visszatértem a váramba.
Másnap már kora hajnalban kövek súrlódása ébresztheti azokat, kik aludtak a szobában. Ha kilépnek az ajtón, leláthatnak a küzdőtérre, amelynek talajából fél falak emelkednek ki, felosztva a területet. Kétszer öt négyzet alakú területekre elválasztva, amelyekben egy-egy tucat katona is kényelmesen elfér. Ez a kétszer ötös terület szimmetrikusan szemben van egy ugyan ilyennel a másik oldalon, a kettőt csak egy folyosószerű kihagyott terület választja el. A részre osztott területek közt ajtó méretű kihagyások vannak a falakon, így lehet közlekedni egyikből a másikba, plusz a folyosóra.
A lépcsőzetes teremben már sok katona gyülekezik és vár. Egyesek beszélgetnek, mások már most bemelegítenek. Amint állnak a falak, mennek is és foglalják el a helyüket. Egyik "rekesz" sem marad üresen, bár négyben kevesebben vannak, mint a többiben és míg társaik már gyakorolnak, ők csak várnak. Végül bemegyek a szobába a tegnapi 6 fős csoporthoz.
- Remélem kipihentétek magatokat. Sorakozó elém. Alkossatok párokat, a páros egyik tagjai pedig lépjen a társa elé. - utasítom őket. Mivel tudom, hogy azokat fogják egymás közt választani, akikkel jóban vannak, változtatunk kicsit a dolgokon. Amint két sorban vannak a katonák, jön a következő utasítás.
- Akik elől állnak, egy lépést jobbra tesznek. - így a sor elejéről és végéről valakiknek látszólag nem lesz párja. A sor elején lévő "magányos" katonához lépek, közben a tobbiekre pillantok.
- Mindenki az új társával gyakorol majd. Te az én partnerem leszel. Neked pedig a kinti katonák egyike. Hozzátok a fegyvereiteket és kövessetek. - mutatok a sor végén árvátlankodóra, majd kivezetem őket a szobából. Egy lépcsőn lemegyünk a falakkal szeparált harctérre. Az elitek megállnak a gyakorlásban, bemelegítésben, én pedig kiosztom a négy kevesebb létszámúhoz a 4 csapatot.
- A feladat egyszerű! A párok megpróbálják legyőzni egymást. Halálos sérülés, csonkolás tilos. Kiütéssel, feladással jutni a győzelemhez. - mondom hangosan, hogy mindenki hallja, bár az elitek már tudják, mi a dolguk. Ők már össze szoktak, s most az újoncoknak is itt az ideje, hogy csapatmunkát tanuljanak.. még velem is. A páromra pillantok, majd előhúzom a kardomat. Kíváncsi leszek a teljesítményére.

ScarOutfit©


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Jún. 26, 2017 2:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Ashtaroth and Nazkhuga




A közvetlen parancsnak hála Morgaroth végre befejezte a céltalan mutatványt. A szakaszparancsnok az utasítás hallatán rugóként robbant előre, kése felfelé szúrt, de hát egyikőnk sem azért van itt, mert ma kezdte volna az ipart és bármilyen reménytelen is a helyzete, az életét mindenki utolsó leheletéig védelmezi, a lány is így tett. Védekező ütése a parancsnok alkarjára csalt neki annyi időt, míg hátraszorulva ugyan, de felkapott egy lándzsát a fali állványról. A férfi, aki eddig is biztatta, nem is tudott megmaradni nyugodtan a helyén, kivont karddal rontott az elit hátára. Na ez így már veszélyes helyzet bárkinek, akármilyen jó fegyverforgató legyen is, hátrafelé nehéz védekezni. Bár ha nagyon nagy bajba keveredne a tiszt, nyilván a parancsnoka kisegítené, ha már a bajtársai nincsenek itt. Bár végül is... Mi is azok volnánk nem? Jó, még nem elitek, de egy seregben szolgálunk. Na Morgaroth volt az, akinek ezt így nem kellett végiggondolnia, vagy egyszerűen nem is tudta. Páros baltái akasztották meg a férfi támadását és olyat fejelt a fickó arcába, hogy hallottuk a csontok ropogását az orra irányából. A szakaszparancsnok ügyesen kerülte el a lándzsát és vágott a nő torka felé, a szúrás valamivel lejjebb ment, de az irtózatos testi erő, így is letaglózta a szerencsétlen szukát. Az orrtörött harcos fordulatból indított meg két dobókést Morgaroth felé, erre viszont már számítottam, láttam nála a rosszul rejtve viselt hajító fegyvereket. Mielőtt célba értek volna, a két penge a levegőben megmerevedett, hála az elmém ráfonódó erejének, jómagam pedig csak a mutatóujjamat ingattam meg a gazdájuk felé jókedvű vigyorral. Nana!
Az elit második döfése kivégezte a nőt, Morgaroth csatabaltája pedig felhasította a szerelmese gyomrát. A férfi zihálva rogyott földre, két tenyere a hasán, kimeredt szemei a nőre meredtek. Megcsóváltam a fejem, majd a levitációval visszaküldtem heggyel előre a két kést, egyenesen a szemein keresztül az agyába. A tiszt megtörölgette a véres kését, egy árva szót sem szólt, de egy elismerő pillantást küldött kettőnk felé. Mint minden seregben, itt is komolyan vették, ha kiállunk a bajtárs mellett. Ashtaroth vagy megró a közbeavatkozásért parancs nélkül, vagy nem, de a szakaszparancsnok, az állandó bajtárs szemében nőttünk vele, ezt könnyű volt észrevenni. Ha büntetést kapsz, befogod a pofád és elviseled, de soha, semmilyen körülmények között nem hagyod magára a bajtársad a harcban, csak ha külön parancsot kapsz rá, ehhez tartottuk magunkat. Ahogy a harmadik épen maradt társunk is, aki sután engedte le a karjait, félbeszakítva valamilyen okkult tudomány megidézését, amivel segíteni próbált volna. Mert ha pokol, ha föld, a katonák azok katonák.
Meghallgattuk Ashtaroth Úrnő félig-meddig magyarázó szavait, amikkel jómagam is szívből egyetértettem és hát talán még Morgaroth elméjében is fényt gyújtott a dolog végre, hogy miről is szólt ez az egész. Követtük az Úrnőt előbb a gyógyítókhoz, majd a pihenő helyhez egyaránt. Senki nem tett fel kérdéseket, elfoglaltuk a priccseinket. A kopasz fickó, aki hozzánk hasonlóan oly jól szerepelt a próbán kíváncsian vett szemügyre minket Morgarothtal, akivel persze egymás melletti helyre cuccoltunk, ahogy régi bajtársakhoz illik. Kíváncsian lépett közelebb.
- A nevem Tepher - kezdte óvatosan. - Ti ketten, ahogy elnézem, szépen összeszoktatok már. Küzdöttek már egymás oldalán?
Morgaroth vidáman felhorkant.
- Úgy is mondhatjuk. Kihúztam már egy párszor Nazkhuga ványadt valagát a csata sűrűbb részéből...
Felvontam a szemöldökömet válaszul.
- Valóban? - pislogtam. - Ki is ment el kimenteni azt a tekintélyes ülepedet Sandomierzbe?
- Ura voltam a helyzetnek - morogta a viking.
- Jah. A városi tömlöcben annyi vasba verve, hogy évtizedek múltán is örömkönnyeket csalna bármely nyugalmazott MÉH telepi dolgozó szemébe... - kuncogtam.
- Na ezt meséld el - zökkent le mellénk Tepher is, a többiek is közelebb húzódtak, hát végül is miért ne? Régi sztorikkal jobban megy a semmittevés.
- Még az 1400-as évek derekán történt. Ez az igen szép termetű ökör haverom ott időzött, egy közepes méretű gálya legénységnek elegendő rum benyakalása után megállt meghallgatni egy utcai prédikátort, aki az apokalipszis eljöveteléről szónokolt, nem éppen a pokoli liturgia szerint emlegetve az Úrnőt is többek között, sokkal inkább keresztény szemszögből. Ez az állat meg hozzávágott valamit, ami a keze ügyébe került. Momentán a keze ügyében a városi bíró volt. Azok elterültek, a barátunkra meg rámozdultak a városi őrök. Hat darabont ment neki, ez a barom meg egy nadrágszíjjal ájultra verte az egész bandát, aztán a két menekülő után indult közben érzelmes skandináv népdalokat gajdolva. A bíróhoz ért el hamarabb. Bement a házba, a tisztviselő meg távozott. Fejjel előre a csukott ablakon keresztül. Morgaroth kiballagott utána, a törvény emberének fejét befogta a térdei közé, lerángatta a gatyáját és hát tisztesség ne essék szólván, de a derékszíjjal hurkásra verte a közszolga hátsó felét, mint a rossz gyereknek szokás. Jelzem pont ugyanúgy visított is közben, meg fenyegetőzött, könyörgött és tudomisén még mit nem. Aztán elindult a templom felé Kazimir atyáért is. Hát mondjuk az "atya" címet annyira nem használta, sok mást azonban igen, amik sokkal színesebbek voltak és kellő derültségre fakasztották az addigra már egész népes néző seregletet. Na a pater csak azért úszta meg a dolgot, mert addigra már riasztották a városi darabontok egy századát, akik magukra kapkodtak minden bádogot amit a barakkban találtak és arcvonalat álltak a szentély előtt. Négyen elkezdték odavontatni a kaputól a ballisztát is, biztos, ami biztos. A városi katonaság szabályszerűen ütközetben végül leteperte haverunkat, bár eleinte nem tudtam kire kéne fogadnom, amikor négy városőrrel a hátán még azon dühöngött, hogy nem jut eszébe a Niebelung ének első sora, de végül sok katona berzerkert győz, ráaggattak minden vasat, amit fel tudtak hajtani a környéken, ehhez elrekvirálták a helyi lakatos mester teljes készletét azt hiszem. Kazimir atya nem volt egészen ostoba, rájött, hogy emberi erővel nem megy az ilyesmi. Ördögűzőért küldetett, én meg éjjel, mielőtt még az exorcista megjött volna, kiszabadítottam ezt a jól fejlett tehenet.
Általános derültség övezte a történetet, többen vidáman veregették Morgaroth vállait, aki gonosz vigyorral fordult hozzám.
- Oké, nagyokos, de most meséld el szépen, mi az egyetlen okkult ige, amit ismersz? - kuncogott, mire nagyot fújtam, de hát igaza volt, most a katonai hagyományok szerint én jövök, rajtam lehet röhögni. A kíváncsian rám szegeződő szemek közepette vállat vontam.
- Jó. Én harcos vagyok, semmit sem értek a mágiához. Egyszer megpróbáltam megtanulni, egy démoni varázsló felajánlotta, hogy megtanít egy egyszerű démonűző formulára, ha elvégzek neki ezt-azt. Megtettem, megtanított. Aztán egy pokolkutya falka felszámolása közben ki is próbáltam a dolgot, de nem nagyon működött, a parancsnokom viszont hallotta és rákérdezett, mi is volt ez. Elmondtam neki, de válasz helyett könnyesre röhögte magát. Megpróbálom idézni amit utána mondott: "Nazkhuga, hogy is mondjam... Attól, hogy a kevesek által ismert szanszkrit nyelven küldöd el a démont abba a sarkon álló, ősi foglalkozást űzve közerkölcsrendészeti kihágást foganatosító jó közvetlen nőági felmenőjébe, na attól még nem fog elmenni." Igen, át lettem vágva na. Így nem vagyok én varázsló - mosolyogtam a többiekre, akik között újra kirobbant a derültség és egymás után kerültek elő az újabb sztorik.



"Becsületem a hűség!"


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Hétf. Jún. 26, 2017 1:05 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Nazkhuga & Ashtaroth
❝ ...Frangit et attollit vires in milite causa... ❞
A vikingről az első gondolatom az, hogy túl sokat beszél. Már eleve az, hogy engedély nélkül beszél, kissé idegesít. De egyelőre még nem lépte át türelmem határát, így egy szó nélkül haladunk tovább a képzés területére. Parancsomra van aki azonnal reagál, van aki hezitál. Három kézfej pottyan a földre, a gazdáik felüvöltenek. A parancsnok megmutatja, mivel tudják elállítani az artériás vérzést, de szemem az utolsó alanyon marad. A nőn, aki nem képes megtenni ezt az egy apró dolgot se. Habár a viking is elég figyelem elterelő a folyamatos próbálkozásaival...
- Öld meg. És azt is, aki megpróbál megakadályozni. - nem tudni, hogy a nő "barátai", vagy legyenek ezek bárkik, nem próbálják megvédeni a közülük valót. Egy olyan katona nem kell, aki többre tartja a társa életét, mint a parancsot.
- Te pedig fejezd be a próbálkozást. - szólok rá a vikingre. A parancsnok, hacsak nem akadályozzák, gyorsan véget vet az illető életének. Nem pocsékolja az időmet, tudja, hogy nem szeretem. Ha végzett vele, visszatér mellém.
- Mutasd meg nekik a hegedet. - utasítom, mire a férfi leveszi jobbjáról a kesztyűt és alkarvédőt, hogy a jelenlévők láthassák csuklóját körbeölelő hegét. Ez jelzi, hogy habár ezen a próbán ő is levágta a kezét, még is itt áll mellettem, parancsnokként, saját kezével.
- Néha fel kell áldozni magunkból egy darabot... - emelem fel én is a jobb kezemet, amely teljes egészében fekete, démoni acélból áll válltól egészen az ujjaim hegyéig.
- ...hogy elérjük a céljainkat. Ha én az egész jobb karomat feláldoztam a célom elérésének érdekében, azt hiszem tőletek kérni a kézfejeteket egészen csekély ár. - engedem le a kezemet, majd a lehullott kézfejekre biccentek.
- Nektek ezt kellett megtanulni. A fájdalom elmúlik. A kezetek rendbe jön. Bíznotok kell bennem, ha azt akarjátok, hogy ez viszonzott legyen. Fogjátok a részeteket és kövessetek. - a parancs mindenkinek szól. Elindulok, s megkerülöm a falat, a sort ismét a parancsnok zárja, aki már vissza is vette magára a dolgait. A hatalmas terem, amelybe belépünk, olyan mint egy aréna. A padló lépcsőzetesen süllyed befelé, középen egy nagyobb, láthatóan küzdő terület van. A lépcsőket, akár az amfiteátrumoknál, bejáratok szakítják meg, amelyeken erős rácsok vannak. A morgások onnan hallatszódnak. Elsétálva fent a fal mentén egy szembe lévő ajtóhoz érünk, amelyen belépve megpillanthatják a szállást. Ágyak, szekrények váltóruhákkal, üres fegyvertartók, ahova sajátjaikat tehetik. 10 személyes a szoba, így bőven elfognak férni. A helyiség végében még egy ajtó, arra rámutatok.
- Ott vannak a gyógyítóink, ők ellátnak titeket. Egy éjszaka alatt helyre jön a kezetek, ha követitek az utasításaikat. Holnap reggel vissza jövök, hogy neki álljunk a munka dologi részének, így ajánlom, hogy tartsátok be a javaslatokat. Addig is pihenjétek ki magatokat és ismerkedjetek. Esetleg kérdés van? - állok még meg az ajtóban, mielőtt elhagynám a szobát.

ScarOutfit©


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Pént. Jún. 23, 2017 11:26 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Ashtaroth and Nazkhuga




Az Úrnő a lehető legfinomabban fogalmazva is rendesen kioktatta Morgarothot, a nagydarab egykori viking élcsatározónak nem, hogy a szája széle, de még a hosszú bajsza is lefelé konyult a megrázkódtatástól, hogy bálványozott parancsnoka határozottan letörte a messze repülő ábrándjait. Hiába, a baltást senki sem az eszéért szerette, de ereje, harci tudása és rajongó hűsége megkérdőjelezhetetlen volt, ezen készségek pedig egy seregben magasra repíthetik még. Nyilván soha nem lesz belőle stratéga, vagy tanácsadó, de rohamparancsnoknak bárkinél jobb, őszintén szólva még nálam is, én az esetek többségében taktikusabb vagyok ennél. Viszont a bátorsága megkérdőjelezhetetlen Morgarothnak, tekintetbe véve, hogy rajta kívül nem sokan mernék megtenni, amit ő, hogy kihúzza magát, a sisak mögött rejtező kék szemekbe bámul nyíltan és őszintén, majd kijelentő hangon közli.
- Sem próbáktól, sem fájdalmaktól nem félek. Harcban vagy azon kívül, én bizonyítani fogok, Úrnőnk - csap a mellkasára öklével.
Tiszteletteljes, de büszke ember. Én nem lépek ki továbbra sem a rám osztott szerepből, elfojtom a mosolyt is, ami ajkamra tolulna, ha belegondolok, mennyire lehetett egy egykori viking élcsatározónak nehéz megszokni, hogy egy nő alatt szolgáljon, de olybá tűnik sikerült.
További incidensek nélkül követjük is a lovast az egyik bástyaépületbe, amit eleddig nem volt szerencsém belülről látni, bár ahogy a többiek körbe-körbe forgó fejét elnézem, ezzel nem vagyok egyedül. Ha megnyúznának se tudnám megmondani, mi a funkciója ennek a helynek, de mondjuk én az időm java részét eddig odafent töltöttem újoncfogdosással, így van egy pár része a kastélynak, amit nem ismerek. Úgy a túlnyomóra gondolok.
Utasítás szerint lehajítom az alkarvédőimet és a bőrkesztyűket és várom az újabb parancsot. Meghallva azt már repül is ki a pengém a hüvelyéből, az a másodpercnyi idő, míg a kezembe kerül a kard elég is a döntéshez. Maximum lopok egy másik testet majd, ez nem lehet akadálya hűségem bizonyításának. Könnyedén lecsapok a jobbomra. Lecsapnék... ha a kard nem állna meg két centivel a cél előtt a levegőben. Mi a..? Mivel magam is remekül birtokolom a telekinézis tudományát, így hamar realizálódik az ok számomra is. Morgaroth sem habozik, fejszéje alázuhan, hogy zavarodottan bámulja teljesen ép karját. Hát igen, nem ő a legélesebb penge a fiókban, hogy úgy mondjam, újra és újra lesújt, egyre dühödtebb erővel akarva bizonyítani az Úrnőnek. Az elit szakaszparancsnok már az ajkát rágja, hogy ne robbanjon ki belőle a visszafojtott röhögés a zavarodott berzerker láttán. Még egy társunk pengéje áll meg idő előtt, meg egy másiknak talán szerencséje van, talán valós az elkötelezettsége, lévén az ő választott fegyvere buzogány, így kénytelen kölcsönpengét kérni az elittől, amit meg is kap, de addigra rájöhetett a próba lényegére. Ismerős a fickó, amennyire tudom ravasz fickó, de el kell ismernem, azonnal éles szerszámot kért. A többi négy már nem ilyen szerencsés...
Hármuk is végrehajtja a parancsot, némi habozás után, hogy aztán üvöltve meredjenek a véres csonkra, ami a karjukból maradt. A szakaszparancsnok külön utasítás nélkül is a sarokban heverő szíjakra bök, azzal elköthetik az artériás vérzést. A negyedik azonban, aki egy fiatal nő testében lakozik... Ő vagy féltucatszor nekihuzakodik, de mindannyiszor sután hull alá a penge lába mellé, szemei elkerekedve bámulják a kínlódó triót, homlokáról ömlik a verejték. A társunk, aki hozzánk hasonlóan megúszta a csonkolást aggódva szól neki, biztatóan.
- Meg tudod csinálni Lyasa! Semmi az egész! Gyerünk!
Kötelék. A legtöbb démontól eltérően nem ítélem egyértelmű gyengeségnek sem a szerelmet, sem a barátságot. Kötődést hoz létre két lény között, ami kétélű fegyver. Igen, befolyásolhatóvá válik érzelmein keresztül és óvatlanná, de ugyanakkor csak az ilyesmik tehetnek egy meg egyet kettővé, ami mindig több, mint az első. Egymásért harcolnak, érzelmi biztonságot nyújtanak a másiknak és segítséget. Fontos előny lehet, de nagyon jól kell választani, ha az ember, vagy a démon, az elköteleződés mellett dönt. A sötét hajú nő arcán patakokban folynak a könnyek, kedvese aggódva mered rá. Végül a remegő ujjak közül a földre hull a fegyver, a lány tehetetlenül rázza meg a fejét. A szakaszparancsnok kezében villan a kegyelemtőr, szeme kérdőn vág az Úrnő felé.
Én meg közben óvatosan bokán rúgom Morgarothot, hogy hagyja már abba a teljesen felesleges szeletelést, hisz amíg Ashtaroth nem akarja, soha a büdös életben nem fogja megcsonkítani magát. Mondjuk vannak az életben rossz ötletek, mert ezt sem érti meg, hanem válaszként visszakönyököl a lengőbordám alá. Az anyádnak azt a..! Jól van, akkor csak csináld...



"Becsületem a hűség!"


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Csüt. Jún. 22, 2017 1:22 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Nazkhuga & Ashtaroth
❝ ...Frangit et attollit vires in milite causa... ❞
A másodpercek peregnek. A katonák összenéznek, csendben gondolkodnak. Már amelyik. Az egyikőjük, akinek már el is felejtettem a nevét a névsorolvasás óta, felordít a leendő küzdelem gondolatára. Ez egy apró félmosolyt fakaszt az arcomra, de ezt ők aligha láthatják a páncélzat rejtekében. A vérvágya dicséretes, de ahogy őt elnézem, az ész használata nála kiesik. Nem biztos, hogy minden akadályt le fog küzdeni. Végül két katona távozik. Jég kék tekintetem végig kíséri őket, amíg el nem tűnnek, majd rápillantok az itt maradt katonákra. Elcsípem azt, ahogy a dagadék rávigyorog a "kisebbre" és a bárdjait is összeérinti. Kissé megemelem a fejem. Letelt az egy perc. A gyávák elhagyták a színteret.
- Mit vigyorogsz? - dörrenek rá szigorúan. A fegyelem láthatóan nem erőssége a harcosnak. Úgy tűnik, mintha a másik ellen készülne. Érzem a harcvágyat benne, energiáimmal csak szítanom kéne, ha úgy akarnám, hogy most rögtön neki essen a másiknak. Még parancsolnom sem kellene. De itt nem ezt a játékot játsszuk.
- Azt hiszitek, egymás ellen fogtok küzdeni? Hogy ilyen könnyű lesz? Egymás ellen megküzdötök, marad aki marad és az elit lesz? - emelem meg a hangomat, s úgy indulok Iumentummal előttük ügetve, hogy mindegyikre lenézhessek, végig pillanthassak rajtuk.
- Egy büdös szóval nem mondtam ilyet! Azt mondtam, próbák elé állítalak titeket. És már most megmondom, hogy egyik próba sem lesz sem könnyű, sem fájdalom mentes! Innentől nincs visszaút! Aki menni akart, megtehette! Innentől csak Astarte pengéjére tudtok menekülni! - folytatom hangosan, s végül a sor végén megállok.
- Fegyvereket eltenni! Lépés utánam, indulj! - mondom hangosan és elindulok a lóval az egyik épület felé. Ha az újdonsült kopaszok megindultak, akkor a szakaszparancsnok zárja a sort. Az épület új építésű, alig fél éves. Akkor kezdtem el építtetni, mikor az elitek képzésének terve felötlött. Hamar készen is lett. Ezt a helyet belülről csak én, az ezredes, az elitek és a leendő elitek láthatják. Maga a hely meglehetősen nagy. Ablakai oldalt nincsenek, kőfalai szinte különálló, hatalmas erődként emelkednek a magasba. A hatalmas, fekete démonacélból készült kétszárnyú kapu előtt két lándzsás elit áll. Amint közelebb érünk, belülről kattogások hangja hallatszik, végül lánccsörgése, amelynek hatására a kapu baljóslatú lassúsággal és hanggal nyílik ki. Bentről melegebb levegő áramlik kifelé, fény az építmény tetejéről áramlik befelé. Tető alig van, a lyukat erős rács takarja, akár egy börtön.
Leszállok a lovamról, majd leveszem a sisakomat és hónom alá fogva felkarommal, tovább sétálok befelé. Egy hatalmas fal tárul a katonák szeme elé, de két vége elmarad a faltól, egyfajta előteret adva a helynek, és megakadályozva, hogy a kíváncsi szemek bármit meglássanak. A falnál a kiképzőtermek általában használt eszközei pihennek tartókon, állványokon. Azzal a különbséggel, hogy itt nem fából vannak a fegyverek, a homokot megfeketéllet vér borítja, s valahonnan a távolból, az épület másik részéről vészjósló morgások visszhangjai jutnak el fülünkig. Megállok és szembe fordulok velük. Tekintetem a kapura siklik, amely hangos döndüléssel zárul be mögöttük, jelezve, hogy innen már vagy elitként, vagy holtan távoznak.
- Vegyétek le az alkarvédőket és kesztyűket és dobjátok a földre. - utasítom őket. Amint teljesítették a parancsot, jön a következő:
- Most pedig vegyétek elő a pengéteket és a fegyvert forgató, ügyesebb kezeteket vágjátok le csuklóból. - hangom határozott, tekintetem ellentmondást nem tűrő. Ez is a teszt része. Vannak katonák, akik hezitálni fognak. Akiknek több erő és idő kell ahhoz, hogy teljesítsék ezt az igen egyszerű feladatot. Azok, ha végül lendítik a pengét, ténylegesen levágják a kezüket. Akik azonnal, gondolkodás nélkül már sújtanak is le a kezükre, épen maradnak: erről én, és a telekinézis gondoskodik. Aki a bizalmamat akarja, annak bennem is bíznia kell. Akinek a fejében meg sem fordul a dolog, hogy fájdalmat okozzon magának és a parancsomra megcsonkítsa magát, az sajnos kiesik a versenyből és az élők sorából.

ScarOutfit©


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Vendég
WHISPERING AMEN



Csüt. Jún. 22, 2017 8:01 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next




Ashtaroth and Nazkhuga




Megfellebbezhetetlen parancsok és egyszerű kérések. Egyes esetekben nincs köztük különösebb különbség, főleg ha a Pokol egyik fejedelméről beszélünk. Neki ritkán lenne szüksége azt hiszem közvetlen utasítást kiadására, még az apró, megfogalmazott vágyai is kötelező érvénnyel hatnak az őt szolgálókra. Mint mondjuk szerénytelen személyemre.
Őszintén szólva meglepődtem, mikor az okkult mágia ereje egyszerűen elragadott a San Fransisco környéki romok közül, ahol addig tallóztam újabb és újabb lelkekre, olykor pedig csak némi egyszerű élvezetre vadászva, amit a nők vagy a drogok jelenthetnek. Hiába, még a jó katonáknak is szükségük van némi kikapcsolódásra, ez egy olyan aranyszabály volt, amit a történelem minden idejének minden hadparancsnoka jól ismert. Ezért volt a szabadrablás és fosztogatás általános az őskortól napjainkig. A harcos, aki átvészelte az ütközetet, semmi mást nem akart általában, mint egy nőt, akit így vagy úgy maga alá dönthet. Semmi köze nem volt ennek se szerelemhez, se szexuális vágyhoz, ez csak a férfi legősibb ösztöncsonkja volt, amivel meg akarta mutatni országnak, világnak, mennynek és pokolnak, ő még itt van, még utódot nemzhet, míg akik gyengébbek voltak nála, hát már csak örök döbbenetbe meredt szemekkel bámulhatják a hamuból. A győzelem betetőzése volt ez, egyfajta szentségtelen áldozat. Az amúgy is zárt rendszerben élő katonáknak amúgy is megnövekednek a nemi igényeik, nos hát én is éppen ilyen jellegű gondolatokba merülve igyekeztem a senki földjén bolyongó egész csinos kis szöszke halandó lány felé, most elsődlegesen egy kellemes órácska eltöltése reményében, utána meg ki tudja, talán szüksége is lehetne valamire, amit jó áron megszámíthat neki a Pokol, nemde?
Na mindezek voltak, amikre nem került sor, lévén elragadott a mágia ősi örvvénye, a következő pillanatban pedig Ashtaroth palotájának északi külső őrtornya előtt találtam magam. Pontosabban arccal előre taknyoltam el a nem várt pillanat hatása alatt. Álltam is volna fel rögtön, hogy megnézzem, mi a fene volt ez, de a lapockáim közé nehezedő láb megakadályozott ebben, csak valahonnan a fejem feletti magasságból hallottam az itteni őrparancsnok és egyben saját közvetlen felettesem rekedtes hangját, amiben átömlött a vidámság.
- Maradj csak így kutyus, egész jó kezdet! - röhögött vidáman.
- Crakhorn parancsnok, megtisztelő az elhívásod - közöltem a pofámba gyűlt földet kifelé köpködve, a megaláztatás miatti újabb gyűlöletgombócot pedig befelé nyelve. Mindenkinek jobb, de főleg nekem, ha ez így marad. Mint minden alá beosztott, én is a szívem legmélyében dédelgettem a rothadó gyűlöletet árját Crakhornnal szemben, csak sajnos most perpillanat háborús helyzet volt, ilyenkor az álmoskönyv szerint rossz ötlet a saját soraink ritkítása, de még így sem voltam benne biztos, hogy a brutális őrparancsnok nem a sajátjaitól fog-e egyszer pengét kapni a hátába... meg abban se, hogy annak a pengének nem az én markomban lesz-e a markolata...
- Két óra múlva felsőbb parancsra jelenésed van a barakkban kutyus. Csípd ki magad, mert ez tényleg magasról jött utasítás. Ha szerencséd van, akkor az Úrnőnek új lábzsámolyra van szüksége a trónteremben, ha nem... akkor új gyakorlóbábúra a küzdőtéren. Most pedig takarodj a szemem elől! - hangzottak a tiszt intelmei, velem többé nem foglalkozva sietős léptekkel tért vissza a szolgálati helyére a torony tetejére.

A mondott időben a barakkban álltam én is kilenc társammal együtt. Földi öltözetemet lecseréltem a raktárból, igaz mivel nem tudhattam mire is kell felkészülni én a középút mellett döntöttem. Többen is nehéz csatavértet öltöttek magukra, ha fegyveres harc következik, nekik volt igazuk, de én inkább mindenre felkészült akartam lenni. A szegecsekkel kivert, feketére edzett bőrpáncél, amelynek csuklyája a fejemre szorult, az alkarjaimon és a lábszáraimon feszülő acélvértek könnyebbek voltak, ugyan kevesebb védelmet is szavatoltak nekem, de jelentősen kevésbé korlátozták a mozgást. Hátamon egyszerű, kör alakú fapajzs, Ashtaroth címerével ékesen és az elmaradhatatlan, spanyol gyalogsági kardom, amit még fent zsákmányoltam, szerettem ezt a fegyvert, remek penge volt, ami már jó pár küzdelemben hű maradt hozzám.
A tekintélyes vörös mén feltűnésére abbamaradt a fojtott suttogás, ami eddig uralta a kis csoportot, mindannyian tudtuk, ki lovagolja ezt a jószágot. Ezek szerint maga az Úrnő áll előttünk. Sisakja mögül jéghideg pillantás ver végig rajtunk, ahogy közeledik felénk, szemei mint a gleccsertavak befagyott felszíne, ami lehűti a napfényt is, mit visszaver a tundrák vándorára. Az ősember gyomrot kavaró félelmét kelti életre abban, aki belenéz, mint a menekülő prédaállat, ami alig törő pillanatokkal ezelőtt bámult bele a kardfogú tigris íriszeibe, ezt az érzést kavarja fel a lelkek hűlt iszappá rothadt érzelmei alól. Senkinek nem kellett bemutatni a nőt és nem volt szükség vezényszóra sem, hogy a tíz kard egyszerre csusszanjon ki a hüvelyéből és emeljük olajozott mozdulatokkal lapját arcunk elé tisztelgésre.
Az Úrnő lova mellett megálló elit szakaszparancsnok harsogó hangon szólított egyenként mindnyájunkat. Mikor negyediknek meghallottam a nevemet szabályszerűen egy lépést tettem előre és hangosan kiáltottam:
- Jelen!
Ugyanígy egy lépéssel visszazárkóztam a sorba és helyére löktem a pengémet. Kőmerev arccal hallgattam végig Ashtaroth szavait, amelyek nehéz visszhangot vertek a lelkemben és bizonyára mindnyájunkéban. Ki így, ki úgy reagált. Egyik társunk, a jelenleg egy több mint két méteres, hordóhasú, de combnyi vastag karokkal bíró óriási testben élő Morgaroth üdvözült üvöltéssel emelte égnek páros csatabaltáit, alig várta az ezt eldöntő küzdelmet, magát már a Háború Lovasának elitjei között látta. Tudtam, róla, hogy bitang erős harcos, ebből a felhozatalból mellettem ő a legjobb azok közül, akiket ismertem. Vadállat a csatamezőn, törhetetlen hűséggel szolgálva az Úrnőt, pusztító erejű csapásait pajzzsal is elég állni. Démon viszonylatban nézve nagyszerű bajtárs, ellenfélnek viszont... félelmetes.
Ezt bizonyította, hogy két társunk is hátralépett, meghajtotta magát a lovas felé és inkább elhagyta a barakkot. Morgaroth ha sebet kap esetleg, többé talán csak maga Ashtaroth vethet féket a dühöngésére, azt a halált pedig épeszű démon nem kívánta magának. Én is erősen gondolkodtam rajta, hogy visszalépjek. Igaz én nem az egykori viking berzerker okán, akit jól ismertem, a harctéren a sereg egyik legjobb párosát alkottam vele többször is, így a gyengeségeit is fel tudtam mérni. Hamar elragadják indulatai és nem is egy észlény a nagydarab fickó. Nem. Hanem ha elitté lépsz elő, fel is festhetsz egy jóféle céltáblát a hátadra mindazok részére, akik úgy érzik, megelőzted őket. Csak bonyolítaná az életet és főleg még veszélyesebbé tenné. De végül maradtam, két dolog miatt.
Crakhorn őrparancsnok nem tartozott Ashtaroth elitjébe, ha magam előlépnék oda, többé nem alázhat meg a rothadék. Az se biztos, hogy nem táncolnám el vele a Danse Macabrét, a halál táncát... Másrészt és őszintén szólva az volt a fontosabb indok, amit az Úrnő mondott nekünk. "De jelenti a bizalmamat..." Ez pedig valahol igenis fontos volt a számomra. Emberként is egy királyt szolgáltam, Richárdot, majd Jánost. A Pokolban pedig eddig is Őt. Kiérdemeltem a lehetőséget a bizalmára, hát akkor igenis élni akarok vele. Meg akarom szolgálni azt a bizalmat, kiérdemelni és élni vele. Talán csak ennyi maradt egykori emberi lelkemből, a hűségem, ami vakon köt ehhez az éjpáncélos nőhöz, de az törhetetlen. Maradtam. Morgaroth rám vigyorgott és kihívóan összekoccantotta a baltáit, ő is tudta, ebből a csürhéből én leszek a legnehezebb ellenfele. Én nem akartam kizökkenni a tiszteletteljes várakozás pozíciójából, de egy futó mosoly átszaladt az ajkaimon. Meglátjuk, öreg harcos, meglátjuk...



"Becsületem a hűség!"


Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
268

Szer. Jún. 21, 2017 1:32 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next



Nazkhuga & Ashtaroth
❝ ...Frangit et attollit vires in milite causa... ❞
A kastélynak egyértelműen fejlesztésre van szüksége. Nem is maga az épület, hanem a biztonság, a benne dolgozók és élők miatt. Mert a minap valaki cseléd ruhában teljesen nyugodtan szambázott be a kastélyba az eljegyzési ünnepség alatt, majd engedte szabadjára a lovakat, lopott el egyet és még Phelgor sem tudta elkapni. Ilyen nem történhet meg még egyszer. Eddig senki nem mert ilyen szándékkal a területemre lépni. Ahhoz túl kegyetlen és véres vagyok. De most valaki még is átlépte a határt és büntetlenül úszta meg, amit nem hagyhatok a reputációm miatt sem. Ilyen nem fordulhat elő többet.
Most épp "önéletrajzokat" futok át. Bővíteni fogom az elitem egységeit, újakat képezni. Ehhez pedig a régi sorokból kellenek azok, akik a legmegfelelőbbnek tűnnek. Kiválasztottam 10 katonát, majd elküldettem értük, hogy holnap reggel legyenek a barakkbank. Ezután bejeztem a munka hátralevő részét és csatlakoztam Asmodeushoz, aki a palotámban vendégeskedik még. Eszembe jut, hányan néznek rám furcsálkodóan, hitetlenül, vagy épp ellenségesen. A házasság és a démonok... Ők a gyengeséget látják benne, amely számomra előny. Nem fogják fel ennek a veszélyeit, azt, hogy mik indulnak meg ezzel. Minden birodalom és dinasztia alap pillére egy házasság. Két hatalom, két terület, két érdek egybe olvadása. És ami egységes, az erősebb. A bennem lévő energia forrni kezd, ahogy arra gondolok, meghódítjuk a közénk ékelődött régiót, észak-keletet. Akkor már mienk lesz a pokol egyharmada... egy olyan sereg élén állok majd, amelyet se Pokol, se Föld, se Menny nem látott még és ez a gondolat végig bizsergeti ereimet. Az, hogy mindemellett az egyik legerősebb harcos fog mellettem állni, csak hab a tortán. De ehhez hű katonák kellenek. Azokat pedig szelektálni kell.
Kalandozásomból terveimben az egyik közlegény ránt vissza reggel. A kiválasztott 10 harcos felsorakozott a barakkban, már csak engem várnak. Meg is indulok lendületes léptekkel az ablaktól, páncélom ütemesen "csörög" lépteimtől. Iumentumon, a vörös szőrű, tekintélyes méretű csataménemen lovagolok el odáig. Közel s távol senki, csak az egyik elit szakasz parancsnok, aki oda rendelte őket, a katonák és én. Én akartam így. Rövid névsor olvasás, akik meghallják a nevüket, már mondják is, hogy "jelen". Mindenki itt van. Jó. Jéghideg, kék tekintetem végig futtatom rajtuk, még mindig nem szállok le a lóról, csak figyelem őket. Bemutatkozni felesleges. Ha az arcom nem is láthatta minden katonám, a páncélt, a lovat felismerik. Tudják, hogy én vagyok a tábornokuk.
- Háború közeledik. Nem az angyalok piti kis háborújára gondolok. Hanem valami nagyobbra. Olyanra, amely közvetlenül hat ki az életünkre. A legerősebbek legerősebbje fog nekem kelleni. A leghűségesebbek. A legravaszabbak. A legképzettebbek. Tudom, még nem közölték, hogy miért vannak ma itt, így én közlöm: ez itt az első lépése annak, hogy valaki az elit századomba kerülhessen. Ez egy lehetőség a fejlődésre. Kiemelkedhettek a közkatonák közül. Ez nagyobb elvárásokat, erősebb szigort és ballépéskor kegyetlen büntetést jelent. De jelenti a bizalmamat, hatalmat, katonai rangot, tekintélyt és néha választott jutalmakat. - kezdek bele határozottan, úgy hogy mindenki hallja.
- Aki nem kíván részt venni a próbákon, amelyek csak teszt jellegűek, hogy valóban megfeleltek-e a kitételeknek, az most távozhat. Azonban aki elkezdi, csak elitként, vagy holtan távozik. Érthető voltam? - megvárom, míg katonásan hangot adnak a válaszuknak, aztán bólintok egyet.
- Egy percet kapnak. Aki menni akar, ezalatt tegye. - mondom, majd kényelmesebben helyezkedek egy kicsit a nyeregben, annak elülső részére támasztom alkaromat és várok.

ScarOutfit©


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
50

Kedd Jún. 20, 2017 10:47 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


***
szabad a játéktér

Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Szer. Jún. 14, 2017 4:05 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next





Gráinne & Phelgor
Catch the thief! She can’t escape!

Mire odaérek, a nő már nevetve elvágtázik, én pedig megszégyenülve maradok magamra sérült lovammal. Mégis miféle istenverte bandita képes túljárni egy magamfajta eszén?! Képzett katona vagyok, nem egyszer, nem kétszer csíptem el hozzá hasonlókat, erre pont ő az, akinek meg kell szöknie előlem?! Nem, ezt nem hagyom annyiban. Ha másért nem is, a magam becsületéért el kell kapnom. Kiderítem, hova menekül el és rajtaütök, mikor már azt hiszi, minden rendben van és megúszta ezt az egészet. Dehogy úszta meg... Most fog jönni a java.
Megvizsgálom a vágást hátasom lábán, s fellélegzek. Nem súlyos a sérülés. A lovak lábai rendkívül érzékenyek. A versenylovak, például, nem léphetnek ismét a rajtvonal mögé, ha egyszer is megsérül életük során a lábuk. Ha kificamodik, ha eltörik, kész, vége a karrierjének, mehet tenyészlónak, ha nem ivartalanították még ki. Egy Sleipnirhez hasonló csataménnek is fontos, hogy ne sérüljön meg a lába, aminek persze egy harcmező kellős közepén igen kicsi az esélye, hogy ne következzen be, lovamnak azonban nagy szerencséje volt eddig. Megúszta kisebb sérülésekkel, hála az időzítésemnek, mikor sejtettem, hogy most kell leszállnom a hátáról és elküldeni.
Nyitok egy portált és kantáránál fogva visszavezetem. A katonák a többi állat egy részét már elkapták, de Iumentummal például sehogy sem boldogulnak, ami persze nem meglepő. Elkapva az egyik lovászt utasítom, hogy vigye az enyémet biztonságos helyre és kezdjék meg a sebe kezelését, én addig elkapom a vezérhímet. Ha ő megvan, akkor a többit is könnyebb lesz visszaterelni, hála a csordaszellemnek.
Eltelik egy kis idő, mire sikerül valahogyan megnyugtatnom és visszavezetnem a helyére az óriási lovat. Kész szerencse, hogy kedvel annyira, hogy megközelíthessem mindenféle harapások és rúgások nélkül. Persze, jobb volna, ha Ashtaroth itt lenne és segítene, de ő most szórakozik. Lehet, már ivott is és nem érzékel túl sokat hátasa lelki állapotából. Na, mindegy... Amíg elvan a kis világában, addig a pár napig, addig rendet rakunk. Néhány megvadult jószág csinált némi kárt nekünk. Talán ez is egy jó indok, amiért el kell kapnom Granuilet.
Miután az összes lovat visszahelyeztük, kiadok néhány utasítást, majd visszanézek kicsit a mulatozásra a barakkokhoz. Ugyanolyan unalmas és nyálas, mint volt. Ennyi elég is lesz belőle. Úgy látom, hogy a mieink kellőképpen ellensúlyozzák a barbár északiakat, így nem fognak balhét és túl nagy rendetlenséget csinálni. Kiváló, akkor megyek is a dolgomra... És kiötlöm, hogyan derítsem fel és kapjam el azt a mocskos kis szarkát.


Chariot Chase ↟ - ↟ 389 ↟


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
50

Kedd Jún. 13, 2017 10:42 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Phelgor & Gráinne
What what what? Oooh! Shinies!


Az adrenalin csak úgy zubogott a véremben, ahogy vártam. Szinte fulladtam, mert zilálni akart a testem, de még a lélegzetemet is visszafojtottam, hogy halljam, mikor mászik fel. Mert hogy láthatóan sikerült úgy felbőszítenem, hogy meginduljon felfelé. A tervem sikerül. Egy hangos puffanás, és már lent is fekszik a földön. Még rávigyorgok egyet, aztán már mászok is felfelé. Oda fent meglátom, hogy az "én" lovam messzebb toporog, szóval már lendületesen sietek is lefelé. Egy ugrás és futok, de szemem a fekete ménen tartom, amely elém is vág. Túl intelligens lónak, parancs nélkül cselekszik. Érdekes. Mindenesetre csak egy ló, így nem esik nehezemre ágaskodásakor átbukfencezni nagy teste alatt. Ekkor vágom meg belül hátsó lábát, combját. Egy újabb bukfenc, hogy elkerüljem a taposni vágyó patákat, s felpattanva már oda is érek a másik lóhoz. Felugrok rá és egy utolsó pillantást még hátra vetek, mielőtt vágtatva folytatnám az utamat észak-keletnek. Ott is van kapu, ahol kiszökhetek, habár nem lesz egyszerű, de a lóval majd elterelem a figyelmet.
- Örültem a találkozásnak, ezredes! Legközelebb több szerencsét! - nevetem el magam, s azzal már porzik is utánam a föld.


Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Szer. Jún. 07, 2017 2:35 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next





Gráinne & Phelgor
Catch the thief! She can’t escape!

Úgy áll ott a szikla tetején, mintha a világ császárnője lenne... Pedig nem több egy utolsó senkiházinál. Jók voltak, ezek szerint, a megérzéseim. Száműzött démon. Granuile... Mintha ismerősebben csengene így a neve. Nem lopásért vagy ilyesmiért küldték el? Akárhogyan is, a száműzött démonoknak lekötik az erejüket, így valószínűleg rajta is ott díszeleg valahol a bőrébe égetett pecsét. Így könnyű dolgom is lehetne az elkapását illetően, ravaszsága és leleményessége viszont mégis kisebb akadályok elé állít. Átkozott egy nőszemély... Nem is emlékszem, mikor zsörtölődtem ennyit utoljára valaki miatt az ellenkező nemből. Minden esetre, kezd kissé elegem lenni ebből a macska-egér játékból. Talán ez is az oka annak, hogy provokációja valamelyest célba talál, és egy kis félmosollyal, de lángoló tekintettel vetemedem sziklamászásra. Nem mintha adnék egy olyan démon szavára, aki a társadalmunk legalján tengődik... De nem hagyhatom ennyiben a dolgot.
Amíg mászom, lovam idegesen járkálni kezd, de okos állat révén egyszer csak gondol egyet és nekilát a lopott lovat messzebb terelgetni a szikláktól. Kicsit csetepatéznak, de hű hátasom erősebb nála, így nem kell sok idő, mire amaz engedelmesen elkezd odébb araszolni.
Óvatosnak kell lennem. Ki tudja, mire készül most, hogy kis sejtése beigazolódott és utána indultam. Portált is használhattam volna, de akkor soha a büdös életben nem ért volna végett ez az istenverte fogócskázás. Csak kaparintsam a kezeim közé, biztos, hogy kalitkába zárom a mocskos kis szarkát, amiért büntetése ellenére be mert lógni Ashtaroth kastélyába. Az ő fajtájáról pedig nem tudok mást elképzelni, csak azt, hogy rosszban sántikált. Biztos vagyok benne, hogy lopni akart, vagy kémkedett valakinek... Most viszont elkapom, és felelni fog a...!
Hirtelen egy kéz ragad meg és ránt rajtam egyet. A francba is, MIÉRT NEM FIGYELTEM?! Ez nem én vagyok, ez nem vall rám! Rohadt némber! Próbálom magammal rántani, de túl nagy a meglepetés ereje, így egymagam zuhanok a sziklafal túloldalára egy nagyobb csattanással. Egy pillanatra belém szorul még a levegő is, gerincem sajog, mivel sikerült pont a hátamra érkeznem.
Granuile pedig elindulhat ismét felfelé a megszerzett tőrrel, majd a lovak irányába, ám Sleipnir résen van. Az állatok ösztönei, különösen a betört, kitanított lovaké gazdájuk irányába igencsak aktívak, főleg, ha még pokoli hátasok is e mellé. A fekete csatamén felkapja fejét a puffanásra, látva, hogy lovasa sehol, viszont az üldözött fegyverrel közeledik fajtársa és ő felé. Prüszköl egyet, még kicsit terelgeti a másik lovat, majd támadóan tesz pár lépést a nő felé, felágaskodva "bokszol" mellső lábaival, s ha Granuile megindulna valamerre, cselezve ugrik oda, hogy megállítsa. Talán fel tudja tartani addig, amíg gyorsan össze szedem magam és egy portált használva a nő mögé kerülök, hogy elkaphassam. Ha csak egy kicsit is meg meri sebezni a lovam, és megszökik ismét, addig megyek utána, akár a világ végére is, amíg nyakon nem csípem. Túl értékes az a négylábú ahhoz, hogy annyiban hagyjam, pláne, hogy a hosszú évek alatt bajtársammá is vált, így elvi alapon is sokat jelent nekem. A leghűségesebb katonám, megérdemelné a bosszút. Hm, ez viszont mellékes... Az értéke a legfontosabb.


Chariot Chase ↟ - ↟ 490 ↟


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
50

Kedd Jún. 06, 2017 9:32 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


Phelgor & Gráinne
What what what? Oooh! Shinies!


A véleményét nem fejti ki teljesen, de nem is tudja a kialakuló káosz miatt. Talán majd egyszer, ha találkozunk később, elmondja nekem újra, immár a teljes verziót.. Talán, ha sikerül a nyomomra lelnie... mert hogy elkapni nem fog most, az is biztos! Túl régóta űzöm ezt, hogy most, 800 év után kifogjon rajtam valaki.
Sikerül a csel, láthatóan lemarad, s utánam szól, de addigra már a másik irányba haladok. A föld azonban ismét remeg, s látom, ahogy a sziklák hatalmas robajjal és porral megroggyannak, majd mint az óriások, lassúnak tűnő, még is sebes mozgással összedőlnek, eltorlaszolva a kanyont. Talán 3-4 méter magas lehet a fal, amely így keletkezett. Megtorpanok a lóval, hátra nézek, majd a nyeregre állok és arról elrugaszkodva kapaszkodok meg a sziklafalon. Mire Phelgor utolér, már a tetején is állok, kis terpeszben, kezeim a csípőmön, poros arcomon kis vigyorral.
- Nem vagy te sárkány! Egy száműzöttet se tudsz trükkök nélkül elkapni! - mondom erélyes hangon vigyorogva, hogy hallja rendesen oda lent. Tudom, hogy vörös sárkányként emlegetik páncélzata és démoni kinézete miatt, így egyszerűbb erről az oldalról megközelíteni. Direkt provokálom, azért, hogy ő is mászni kezdjen... Mert ha nem mászik, hanem mondjuk portált használ, átugrom egyik, vagy másik oldalra és akkor aztán itt kergetőzhetünk életünk végéig. Használhattam volna a képességeimet, hogy meneküljek, megakadályozzam a sziklák út torlaszolását, de még sem tettem. Nem tudom megtenni, mert el van zárva minden erőm. Így ha felfelé mászik, tulajdonképpen csak egy irányba menekülhetek.
Ha sikerült felhúznom és megindul felfelé, leugrom a sziklák egy alsóbb felére, ahol egy kis kiszökellésen várva meghúzom magamat, eltűnve a szemei elől. Felfelé figyelek, s várok, hogy felbukkanjon, hogy megragadhassam és átránthassam a sziklákon egyik kezemmel megragadva karját, vagy páncélját, míg a másikkal oldalán lévő tőrét ragadnám meg esése közben, amit egy ideje már kiszúrtam rajta.
Ha sikerülnek a mozdulatok és nem rántott le magával, de ő a túloldalra esett, akkor a tőrt a számba véve ismét felmászok a szikla tetejére, és ugrok le a másik oldalon, ahol a lovak toporognak. Nem titkolt szándékom, hogy a fekete mén mellett elhaladva felpattanjak a lopottra, majd megfordulva vele suhintsak egyet a tőrrel, hogy csak annyira sebezzem meg az ezredes lovát, hogy futni ne igazán tudjon utánam. Meg kell lógjak, úgy hogy ez a terv, ami aztán vagy sikerül, vagy nem.


Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next


 
Barakk
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: