☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Asmodeus palotája

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Hétf. Ápr. 17, 2017 9:56 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Ashtaroth & Asmodeus
A soft answer turneth away Wrath


Már azelőtt is észrevettem, mennyire másképpen reagál Harag, amennyiben a nőről van szó. Nem azt a fajta dühöt érzem ilyenkor, mi a háborúk alatt segíti tevékenységünket. Talán azért lehet ez, mert személyes indíttatásból kapom fel a vizet, s egy olyan dolog zaklat fel, mi csak az én érzelmeimet érinti. Harag ezzel nem nagyon tud mit kezdeni, ha elő is dugja a fejét és olajat is önt a bennem dúló tűzvészre, nem ő idézi elő. Ilyenkor nem irányít, csak követ, még ha értetlenül is néz rám.
Órák telnek el, s szinte érzem, ahogy Haragtól pulzál az egész kastély. Mintha csak tágulnának, majd összemennének a falak, egyfajta ringatózó mozgást követve és idegeimmel is ez történik, ami egy idő után fejfájást okoz nálam. Tehetetlen járkálásom nem szűnik, ha le is ülök pár másodperc múlva felpattanok és folytatom a járkálást. Nem egyszer hirtelen felindulásból megindulok lakosztályom ajtaja felé, még is meg annyiszor megtorpanok. Nem tudom, hol küzdhetnek meg egymással, de nem is ez a legnagyobb visszatartó erő. Démonokként hatalmas büszkeséggel vagyunk felruházva, vezetőkként még inkább. Ha Bathym segítségével, valamilyen varázslattal meg is tudnám határozni helyüket, odarohanván beleköpve a nő levesébe megaláznám a harmadik herceg előtt. Hiába a düh, a vehemens habitus, észnél kell lennem.
Még is, ha csak belegondolok, hogy rossz híreket hoznak a nő épsége felől, Harag azonnal reagál. Ez pedig percenként megtörténik. Nem az ő erejében nem bízom, de Abaddonról két nappal ezelőtt még baljós híreket osztott meg velem, most pedig egy levélben közli, mit egy imp hozott el Északra, hogy kihívta őt párbajra. Hiába a hierarchia, s rangom kockáztatásának lehetősége, ha valami történik a nővel, meg fogom ölni a harmadik herceget. Ha kell, ebben az egy szál kibaszott törülközőben indulok meg a régiója irányába.
Feszült izmaim megmerevednek, s megállok lakosztályom közepén, mikor megérzem jelenlétét. Kapuval érkezhetett, hisz öltözékét nem látom egyelőre, háttal állok neki. Harag újabb hullámot szabadít fel belőlem, mire a vakolat hullani kezd a mennyezetről, ahogy az órák óta tartó, viszonylag csendes dührohamomnak kezdi magát megadni az épület. Lassan fordulok felé, ő épp kilép az árnyékból. Azonnal végigfuttatom rajta szemeim, de súlyos sérülést nem vélek rajta felfedezni. Arcom elkomorodik öltözéke láttán. Tehát tudja az eszközt, mivel megnyugtathat. De ennyi most nem lesz elég.
Hirtelen lépek elé, s a falhoz hátráltatva őt vágok bele feje mellett a falba.
Orromon át, feszülten veszem a levegőt, Harag átjárja az egész szobát, ha nem a kastélyt. Furcsa, de ahogy látom, épen és egészségesen, még dühösebbnek érzem magam, hisz így már nincs miért aggódnom, s alig várom, hogy megfelelő magyarázattal szolgáljon. Ismerhet már annyira, hogy tudja, nem fogom bántani, dühöm nem feltétlen ellene irányul. Gyűlölöm a tehetetlenséget, még jobban pedig azt, ha karba tett kezekkel kell ülnöm, s várni.
- Valóban... - Sziszegem remegő állkapoccsal. Öklömet kirántom a fal szorításából és mintha fájdalmat okozott volna, másikkal dörzsölni kezdem. Pedig csak az ideget akarom kezem morzsolásával levezetni.
- Hallgatlak. - Nyögöm dühösen, s ellépek tőle, még egy gyors pillantást vetve ruhájára. Csodásan néz ki, Kéj már próbálja is kilökni Haragot a nyeregből, ezúttal azonban nem lesz könnyű dolga. Ha órák alatt nem sikerült megnyugodnom, akkor nem egy perc alatt fog most megtörténni. Visszasétálok asztalomhoz és leülök székembe.





Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Ápr. 14, 2017 3:12 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ... Iamque eadem summis pariter minimisque libido ... ❞
Iumentum hangosan robogott be a várudvarra. Csak úgy porzott körülötte a vörös föld, ahogy parancsomra hirtelen megállt a kapuknál. A lovász persze már szaladt is közelebb, amint lekászálódtam a lóról. Sisakomat levéve adtam át neki az állatot, míg én bicegve megindultam befelé a várba. Háború és a gondok annyira nyomták a fejemet, hogy eddig a fájdalmat sem éreztem, s most is inkább csak az tűnik fel, hogy vérem vádlimat csiklandozva rohan lefelé lábamon. Nem nagy sérülés, csak idegesítő, hogy korlátoz a mozgásban. Kitárva a kaput, már látom Phelgort közeledni.
- Jól vagyok. - szólalok meg, mielőtt ő tenné meg. Látom rajta, hogy egy pillanatra aggódik, de végül megkeményíti a pillantását, látva elhatározásomat, s azt, ahogy sietős léptekkel -már amennyire sántítva megy- a lakrészem felé haladok.
- Mi történt? - kérdezi, s habár segítene, nem engedem neki.
- Azt mondta, valaki Lucifernek adta ki magát neki... Nem tudom, hogy hülyének néz-e vagy van-e igazságtartalma. Bárhogy is, nem tudom eldönteni, hogy ez elég-e ahhoz, hogy a Nagyúr elé lépjek. - mondom, miközben befordulok a folyosón
- Úgy hiszem, erről tudnia kell. Szerintem ezzel már elé lehetne állni. - mondja, mire biccentek és intek, s mivel a lépcsőzés nekem most nehezemre esne, egyszerűen kaput nyitok a szobámba, ahova a férfi már nem követ. A szobámban levetem a páncélzatom, s az alatta lévő bőrruhát is. Térdhajlatom még mindig vérzik egy kissé, így azt gyorsan bekötözöm, majd átsietve a hálóba a szekrényembe nézek. Maximalista vagyok, s ha már valakinek a párja vagyok, akkor szeretnék a kedvére tenni. Beszereztettem néhány új ruhadarabot a megszokottak közé... Ruhákat. Szoknyákat. Kiemelve az egyiket vissza is teszem, mert ahogy kinézett, öltöztetőnőt is kellene kérnem hozzá. Ehelyett kiveszek egy másikat. Lenge, egyszerű és nem mondanám, hogy túl sokat takar, ha a két oldalát nézzük. Még is mit gondolt a cseléd, hogy majd ilyenben fogok mászkálni..?
Két perc múlva már az a ruha van rajtam és nézek a tükörbe. Hajamat kiengedem és figyelem a szokatlan látványt... Még amikor divatja volt az ilyen ruhának több ezer évvel ezelőtt, akkor se hordtam ilyet. Általában ingeket, mellényeket, hosszúnadrágokat, csizmákat, vagy páncélt hordok. De ez... kivételesen még is felvettem, mert reménykedem abban, hogy Asmodeus kedvében járhatok. Számítok arra, hogy mérges lesz rám... Még kiengedem a hajam, ujjaimmal átfésülöm, aztán már nyitom is a kaput a férfi lakrészébe és átlépek rajta. Harag energiája szinte arcon csap, Háború megmoccan bennem tőle. A kapu bezárul, én pedig neki állok megkeresni a démonherceget. Lépteim közben meglátok a földön egy papír galacsint, és valahogy sejtem, hogy az az általam küldött levél lesz. Átlépve egyik szobából a másikba meglátom őt, ahogy idegesen járkál, egy szál törülközőben. Pár másodpercig még figyelem a sötétből, de nem azért, mert tartanék elé lépni. Egyszerűen... szeretem így látni. Haragtól megfeszülő izmokkal, mint egy ideges, hatalmas oroszlán, járkál, arra várva, hogy kiengedjék a "ketrecéből" és szét téphessen valakit puszta kezével. Megborzongok az emlékektől, a gondolattól, hogy ellenségeivel mit művelt ebben az állapotban. Az egyetlen hátránya ennek, hogy nem lehet vele normálisan beszélni. Nem gondolkodik ésszerűen, szóval le kell nyugtatnom valahogy. Ha észrevette, hogy valaki figyeli az árnyakból, ha nem, lassan kilépek a fényre, nyugodtan, egy kis áhítattal a szemeimben figyelve őt.
- Jöttem, ahogy ígértem. - szólalok meg végül.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Pént. Ápr. 14, 2017 1:10 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Ashtaroth & Asmodeus
A soft answer turneth away Wrath


Régiómba való visszatérésemet követően azonnal érezhető rajtam a pozitív változás. Amennyi lelki erőm volt hozzá, igyekeztem elnyomni és katonáimmal nem éreztetni azt a borzalmas űrt, mi lelkemen ült, míg a nő nem volt mellettem. Azonban még a legostobább démonok is érzékenyen az energiákra, már pedig az én seregem csürhéje nem az ostobákból lett összeválogatva. Harag és Kéj pedig még elnyomva is olyan őrületes, viharos táncot lejtett bennem, mit tiszteletből nem említettek meg, de megérezték.
Már az első kiképzéskor sokkal felszabadultabb, energikusabb és hatékonyabb vagyok, hisz már nincs űr a lelkemben. Ashtaroth energiái és lénye kitölti bennem, ismét egésznek érezhetem magam. Bár az Abaddonnal kapcsolatos hírek nyomasztanak kissé, még sem annyira rossz a helyzet, mint az elmúlt egy-két hét során. Ettől katonáim is jóval eredményesebbek, mint azelőtt és úgy néz ki, visszaáll a régi rend az elmúlt fél év borzalmait követően.
Jezebeth viszont morcos a hírek hallatán. Mivel Ashtaroth ezután kénye és kedve szerint járkálhat az egész régión belül, jobb kezemet beavatom a történtekbe. Még ha nem is örül neki, legalább nem tesz megjegyzést. Ő valahol örült, hogy végre el akarok távolodni a lovastól, szerinte a lehető legegészségtelenebb kapcsolatot ápoltuk már hosszú évek óta és ezen az sem segített, hogy együtt akartunk lenni. Most pedig, hogy fel is akarjuk vállalni olyan, mintha fényt látott volna az alagút végén, de egy vonat ment volna keresztül rajta.
De mivel jó a hangulatom napokig, miután visszatértem, nem firtatja a dolgot. Ashtaroth sem jelent még meg, én sem hagytam el a régiót ismét, ezért egyetlen szava sincsen. Két napot töltök katonáim közt a barakkban, élvezem a pusztakezes, vagy fegyveres harcokat, s még új stratégiát is kitalálok, amivel még inkább az angyalok soros, logikus felépített kis alakzatát barmolhatjuk szét. A sereg tagjainak különösen tetszik az ötlet, így ezt gyakoroljuk majdnem két napig.
Pihenésképp veszek egy hosszú, forró fürdőt hatalmas, római stílusú, ám fényűző medencémben és gondolataim már a nő gyönyörű teste körül forognak. Ez a két nap éppen elég volt arra, hogy helyre tegyem régióm körül a dolgokat, elintézzem a papírmunkát és még kiképzésre is legyen időm. De már vágyom bőrét, érezni akarom illatát... Kéj is kopogtat már az ajtón, az ő vágyainak is eleget kell tennem. Még ha hosszan is forrtunk össze a két nap során, Kéjnek ez édes kevés fél éves kihagyást követően.
Törülközővel a derekamon érkezem vissza lakrészemre, bőrömön még itt-ott vízcseppek csillognak, de a forróság, mi poklunkat övezi hamar felszárítja majd. Mielőtt felöltözhetnék, kopogás zavarja meg nyugalmam.
- Gyere be! - Szólok ki, Jezebeth jelenik meg az ajtóban. Belépve azonban félreáll, hogy utat adjon egy impnek. Felszökik szemöldököm, értetlenül nézek jobb kezemre, ám ő csak megtolja az impet, hogy az közeledjen hozzám.
- Levelet hozott neked Nagyuram. Parancsra csak neked adhatja át. Küldőjét sem volt hajlandó megnevezni. - Intek az impnek, hogy lépkedjen csak közelebb. A butácska lény tarthat tőlem, mert elég lassan ér el hozzám. Nyújtja a pergament, min Ashtaroth pecsétjét vélem felfedezni. Először azt hiszem, hogy megint valami titkos kis találkára akar invitálni, holott nem erről volt szó kettőnk között. Intek mindkettejüknek, hogy hagyjanak magamra, én pedig lakosztályom ablakához sétálok.
Feltöröm a levél tartalmát őrző pecsétet és olvasni kezdek. Hamar a végére érek, nem szolgál túl sok információval, ám a leírtak éppen elegek ahhoz, hogy Harag fejvesztve törjön elő belőlem. Felüvöltök, mire a kastély is megremeg, Jezebeth pedig ijedten nyit be ismét, pedig egy perce sincs, hogy kiküldtem.
- Nagyuram...? - Kérdi bizonytalanul, nem szereti Harag energiáit. Szemeim épp csak nem fordulnak át feketeségbe, Harag zubogó erejétől szaggatottan veszem a levegőt.
- Tűnj el a szemem elől! - Kiálltok rá, bár ő nem tehet róla, de épp ő zavart meg a dührohamomban. Beletelik egy órába is, míg képes vagyok valamennyire megnyugodni. Szóval a harmadik herceggel párbajozik, de nem adott meg sem helyszínt, sem időpontot... Vagy is nem szeretné, ha beleköpnék a levesükbe. Dühömben apró galacsinná morzsolom a levelet. Szóval azt akarja, hogy várjak, míg megjelenik. És mást nem is nagyon tudok tenni. Egész este, majd éjjel is fel alá járkálok abban az egy szál törülközőben, ahogy a fürdőből kiléptem. Annyira mar az ideg, hogy elfelejtek felöltözni is. Energiáim nem hagyják a kastély lakóit, hogy álomra hajtsák a fejüket.





Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Okt. 06, 2016 7:44 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Szept. 30, 2016 4:57 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Egyértelműen közöltem vele, hogy szabadítson meg ettől az érzéstől, fájdalomtól, miután közöltem vele, hogy mi az, amely bennem lappang, mi az, amit érzek. Némán figyelem, ahogy eldobja a fegyvert és vele együtt minden reményemet... Közelebb jön, de én csak a padlóra meredve próbálom feldolgozni az érzéseket és azt a tudatot, hogy vagy magam vetek véget ennek, vagy együtt élek vele. Nem nézek rá akkor sem, amikor elém guggol, sem amikor beszélni kezd. Nem fog megölni és ha sikerült volna Haragot kihúznom belőle, neki se engedte volna, de azt nem mondja meg, hogy miért. Mivel semmit sem ad a kezembe, kénytelen vagyok találgatni. Szóval talán azért van mindez, mert ő már kötődik... Háború elégedetten rázza láncait, hogy ő bizony megmondta, mikor a férfi a női felemről kezd beszélni. Az érzelmek és a kötődés gyengeség. Mi vagyunk a remek példa rá.
Nem számítok az érintésére, amelytől borzongás fut végig a hátamon, de képtelen vagyok eldönteni, hogy kellemes, vagy kellemetlen. A szemébe pillantok a magam reményvesztett, fájdalmas és értetlen tekintetével. Háború egészen megfeszül bennem, érzem, ahogy a ruha alatt, a jobb csuklómon a pecsét szinte égni kezd, a fájdalom olyasmihez hasonló, mint mikor szét tépnek valakit. A kíntól kissé elsápadok, de ezen és azon kívül, hogy jobb kezem ökölbe szorítom, más jelét nem adom annak, hogy Háború harcol önmagáért és testéért. Kissé zilálva nézek Asmodeus szemeibe, aki bevallja, hogy senkit sem akart még úgy, mint engem, és hogy nem akarja, hogy féljek tőle... Noha ezen változtatni nem tudok. Ő testesítette meg azt, amely végül meg is történt. Arcomra ismét kiül az értetlenség, bár csak halványan, ajkaim meglepettségemben mellette finoman szét is nyílnak. Nem tudom, hogy mit gondoljak, mi az, amit érez. Mert Ő tényleg érez, de én azt is csak tippelgetni tudom, hogy mit. Végül azt mondja, hogy minden olyan lesz, mint régen, Háború erre a kijelentésre bennem pedig hangos kacajjal válaszol. Én csak keserűen felemelem bal kezem, megfogom az övét, mellyel államhoz ért.
- Ne add a szavad olyan dologra, amelyet nem tudsz betartani. Ez ugyan is egy hazugság... Tegyünk bárhogy, harcoljuk egymás mellett, vagy egymástól távol, beszéljünk személyesen, vagy levelekkel, tegyünk úgy, mintha minden rendben volna, vagy szüntessük meg a kapcsolatot... Már semmi sem lesz ugyan olyan. Semmi sem lesz a régi. - felelem halkan kissé előre hajolva, szemeibe pillantva, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, majd forró kezét, melyet egészen eddig hideg ujjaim közt tartottam, eltolom magamtól és felkelek. Pár másodpercig, némán figyelem a férfit, ha felel, azt megvárom, de válaszolni már úgy sem fogok. Egyetlen gondolatomra megemelkednek tőreim a földről innen-onnan, s kardom, majd azok lassan megindulva visszacsúsznak a helyükre a ruházatomon. A maszk eszembe sem jut, de az kevéssé érdekel, itt hagyom, had dobja ki a férfi. Nyugodt léptekkel, de háborgó lélekkel hagyom el a folyosót és a palotát. Nem hívom Iumentumot.. ebben az állapotban nem vagyok méltó, még csak el sem jönne. Amíg nem rendezem magam, addig jobb is, ha nem érek haza olyan hamar, így hát sétálva indultam neki a régiónak.
Amikor már viszonylag távol voltam a palotától, elég messze ahhoz, hogy tenyérnyi nagynak látszódjon az éjszaka feketeségében, akkor a vérvörös fűben gyalogolva felemeltem jobbomat, majd elmormolva a feloldó varázst rátettem kezem a pecsétre. Vérvörös villámlás vett körbe, s Háború úgy tört elő belőlem, mint egy nyújtózkodó szélvihar, egy tornádó, amely magához ragad és elhajít mindent. A fájdalom csökkent, ahogy ő megjelent.
De nem múlt el.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Pént. Szept. 30, 2016 3:34 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Mivel sosem hallottam még őt ennyire őszintén beszélni, ismét megszédülök, ahogy szavai szinte szívlapát módjára arcon vágnak. Annyi minden kavarog a levegőben közöttünk, hogy semmi más nem lesz, csak egy értelmetlen katyvasz, s kivételesen ezért őt hibáztatom. A büszkesége fontosabb volt annál, minthogy kinyissa azt a szép száját és elmondja, hogy fél tőlem... Persze, hisz róla van szó. Az életemet elvenni sokkal könnyebb.
Minden egyes kiejtett szó az elmémbe ég és nem is akarom feledni őket. Eddig is tisztában voltam igazammal, már tette is adott némi bizonyítékot számomra, de szavai olyanok, mintha pergamenre vetette volna őket és most a pecsét is rákerült volna. Hiába beszél démoni vonatkoztatásban, én férfiként értékelem a kimondottakat. Nem Háborúként, nem Kéjként, hanem Asmodeusként. Rég éreztem, hogy vagyok nélkülük valaki, de most sehogy másként nem is tudnék előtte állni. Persze Harag elzárt kis szobájában őrjöng, Kéj pedig szipogva, zsepivel itatja fel hulló könnyeit. Ő szereti az ilyen hullámzóan érzelmes jeleneteket, sokhoz pedig nem nagyon volt eddig szerencséje, sőt... Talán soha.
Szavai végén, tőrömet a földre hajítva indulok meg felé, de a két balfácánt elzárom magamban, szobáikból figyelhetnek csak, hogy ne legyek ráhatással a nőre, mert van elég bajunk így is. Leguggolok elé, ha meztelenül is, de igyekszem magamból nem túl sokat mutatni, mert nincs célom vele most.
- Nem tudnálak megölni. Haragnak pedig nem engedném. Soha.-
Tisztázom le hamar, hányadán is állok ezzel a dologgal, még ha ő meg is tette volna, ha van rá lehetősége. De ha tényleges el akart volna törölni a pokol színéről, Háborúval érkezik meg. Mert ő akarja igazán a vesztemet, ő féli erejét, nem pedig a nő.
- Pár száz éve már nem csak Háborút láttam benned Ashtaroth. Hanem a nőt is.-
Szeretném ha rám nézne, így ha félve is, de óvatosan állához érek, hogy felemeljem kicsit fejét és tekintetünk összetalálkozzon. Nem mondanám el neki, de régóta vágytam már rá, hogy azt lássam tekintetében, amit, még ha aggódással és félelemmel van is fűszerezve. De így látom a nőt is, mi benne nyugszik, nem csak Háború rideg, monoton és ellentmondást nem tűrő énje néz velem farkasszemet. Az elégedettség és a csalódottság érzése pedig furcsa keverék..
- Kéjdémon vagyok Ash. De senkit sem akartam még úgy, mint téged. És nem csak testileg.-
Mondom ki a szavakat s szinte hallom, ahogy koporsómba minden egyes szavammal egy-egy szöget ütök. Mert ennél a nőnél halálosabb biztosan nincsen.
- Nem akarom, hogy félj tőlem.-
Elkap a bűntudat, hisz valószínűleg azért történt minden, mert én úgy akartam. Mert előcsaltam belőle azt, ami mindenkiben megvan, de ő mélyre temette, nyilván nem véletlenül. Hangos sóhaj mellett, mindenféle kín közepette szólalok meg ismét.
- Menj haza Ashtaroth. Nem kell ezzel foglalkoznod többet. Minden olyan lesz, mint az évezredek során. Szavamat adom.-
Tulajdonképpen felajánlom neki, hogy ha nem akar, nem kell többet semmire sem gondolnia velem kapcsolatban. És ezt komolyan is gondolom. Tudok úgy viselkedni, mint azelőtt, ha akarok. Ha pedig a nő ennyire szenved miattam, én sem látok élvezetet az egészben. Arra kért, hogy tüntessem el belőle az érzéseket, amiket generáltam. Ennél többet nem tudok tenni, ugyanis az ördög maga nem én vagyok. Csak egy démonherceg, aki belevágott a lehetetlenbe és végül megégette magát.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Pént. Szept. 30, 2016 2:53 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Sosem éreztem magam ennyire gyengének. Nem a fizikális, vagy a démoni erőmmel volt gond. Az akaratom az, amely meggyengült. Eddig olyan volt, mint a szikla, nem lehetett meghajlítani, csak törni, de a férfi forrósága folyékony lávát csinált belőle. Sikerült neki az, ami senki másnak és megrémisztett a gondolat, hogy mire volna még képes. Arra nem, hogy megöljön, ez látható. Nem értem, miért. Veszekedtünk, szövetségünk eltöröltük, és az életére törtem. Mi tartja vissza őt abban, hogy puszta kezeivel ketté tépjen? Megtehetné... Ki nem mondott vágyam talán, mert az örök kárhozat tüze is több nyugalmat adna, mint a mostani helyzet. A provokációm azonban nem tüzeli fel, sőt, mindezek ellenére még beszélni akar, értelmetlennek látja a harcot. Nem látja hát ezen vágyaim... Értetlenül, dühösen nézem őt, miközben azt kéri, hogy szavakba öntsem mindazt, amely miatt most itt vagyok. Nehéz dolgot kér, és emiatt hallgatni kezdek. Túl sok gondolat és ... érzés cikázik bennem ahhoz, hogy egyből összeszedjem a gondolataim. Maga elé meredve próbálok rendszert vinni a kuszaságba magamban, de következő kérdése kizökkent. Magam sem tudom, hogy mit gondolok erről. Mintha csak szét akarnék szakadni, a démon, amelynek arcát jelenleg látja Asmodeus egyáltalán nem bánja azt, ami történt. Háború a ketrecből viszont egyértelműen igent ordít, s szinte már a zárópecsét feltörésén ügyködik. Eddigi megfeszített testtartásom hirtelen elernyed, a kezemben tartott tőrt a padlóra dobva fordulok el. Lábam meggyengül, de térdre esni nem akarok. Alkarommal neki támaszkodva a falnak meredek kettőnk közé a földre.
- Tőled félek... - suttogom bele a hirtelen beállt csendbe. - És attól, amit elindítottál bennem. Félek a vágyaktól, amelyeket belém ültettél. Attól, hogy megváltoztatsz. És attól, hogy kötődni kezdek mindezektől, hogy nem leszek méltó a kegyetlen, érzelem mentes Háborúhoz. - egy-két másodperc után keserűen kezdek nevetni, bár nem hangosan, csak úgy magam elé, hiszen egyértelműen kudarcot vallottam ebben. De ha már itt vagyok és bele kezdtem, jobb, ha teljesen őszinte vagyok Asmodeussal. Háború belém fojtaná a szót, de az, amibe keveredtem olyan terep, amit én nem értek, csak a férfi, így jobbnak látom egyenesnek lenni.
- Megakartalak gyilkolni, hogy ne csak elejét vegyem a változásnak, de kiirtsam magamból mindazt, ami már bennem van neked köszönhetően. - dőlök neki háttal a falnak, végül a tövébe csúszva, felhúzott térdeimre helyezem lazán kezeimet. - Valahol mélyen tudtam, hogy nem fog sikerülni megölni téged. És megkönnyebbültem. Azt reméltem, hogy ha én nem tudom megtenni, majd Harag véget vet ennek... De te sem vagy képes rá, nem igaz...?- nézek fel rá halk szavaim után, mintha csak "átérezném". Mind a ketten gyengék vagyunk ehhez. - Pedig sosem bízhatsz bennem újra. Sosem tudhatod, mikor próbálom meg újra, vagy küldök utánad mást. Az volna a logikus, ha megölnél. Miért nem teszed hát meg? - kérdezem fájdalmasan. Az, ami bennem van, felér egy kínzással. Soha nem éreztem semmit és soha nem is hiányzott. Most viszont megkaptam tőle, mintegy "ajándékba" néhány szeletét ennek a dolognak, s az is csak fáj és kínoz. Nem akarom ezt az egészet.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Pént. Szept. 30, 2016 8:08 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Hiába várom, hogy ismét nekem essen, végre megszólal. Hangja kétségbeesett, reakcióin ugyan olyan megrökönyödéssel állok az elmúlt legalább húsz percben. Saját csalódottságom elborítja elmémet, így nem is tudok neki válaszolni rögtön arra, miért nem harcolok, pedig teljesen egyértelmű. Nem tudnám, nem is akarnám megölni, a cicaharc pedig itt valahogy értelmét vesztette. Semmi sem fog változni azért, mert esetleg kiverjük a szart a másikból.
Tudtam, hogy tart érzelmeitől, de az, hogy egy-két érzelem ilyen szintű félelmet váltson ki belőle, sosem gondoltam volna, álmaimban sem. Nem ez volt a célom és ez most a nyakamba is szakadt. Kérlelésével egyértelműen tudtomra adja, hogy az enyém a felelősség a történtekért. Pár napig elképzelni sem tudom, milyen szintű frusztráció játszódhatott le benne, hogy végül erre adja a fejét. Én pedig csendben malmozok, nem tudom, mit kellene felelnem. Démoni büszkeségem el akarja küldeni, távol akarja őt tudni, hisz sok csata és közös harc után nem gondoltam volna, hogy ennyire kevesek jelentek neki. Még is csak saját lelki békéje érdekében meg akart ölni.
- Nem látom ennek a harcnak semmi értelmét.-
Állok előtte, teljesen pőrén, de saját dühöm miatt szinte ver a víz. Letörlöm izzadtságomat homlokomról és igyekszem nem a nőre nézi. Az most nem menne. Elárulva érzem magam és sohasem éreztem még ilyesmit. Sosem voltam egy lelketlen démon, kivéve, ha emberekről vagy angyalokról volt szó, mert saját fajtársaimon kívül senkit nem fogadok el az életben.
- Meg tudod egyáltalán fogalmazni, mitől félsz ennyire?-
Kérdem tőle hitetlen hangsúllyal, képtelen vagyok az egész szituációt feldolgozni. Kiül arcomra a zavartság, legszívesebben egyszerre üvöltenék, kezdenék el zúzni és ölelném őt magamhoz, bár utóbbira látom most a legkevesebb esélyt. Nem csak azért állok tőle méterekre, mert támadásra számítok, fatális sérülést nem tudna okozni. Szükségem van távolságra tőle, mert ha évezredekig tudtam, hányadán állunk, most baromira nem tudom, mire számítsak tőle.
Valahol nagy hiba volt, hogy magamévá tettem, együtt voltunk, mert egyértelműen ez változtatta meg köztünk a viszonyokat. Elindult az én elmémben is egy gondolat és ami azelőtt sohasem zavart, most konkrétan dühített. Bátornak hittem, erősnek és még mindig így gondolom. A harcmezőn nincsen Ashtaroth-nál gyilkosabb ellenfél. De tetszik neki, vagy sem, nem csak ebből áll az élet. Nála valamiért az önámítást nem bírom elviselni. Pontosan azért, mert az embereknél is ezt vetem meg a legjobban. Erre pedig mindig Kéj adja a választ.
Pár héttel ezelőtt tértem vissza a pokolba, akkor zárult le életem munkája, akkor tettem tönkre egy családos apa életét, aki végül lemészárolta egész családját, végül még több tíz embert magával sodort egy lövöldözéses incidens során, majd magával is végzett. Akkor és ott azért esett arra a férfire a választásom, mert hiába tűnt egész élete boldognak, kerek egésznek, hazugságban élt. De a felesége sem volt szent. Amint kéj apró szikráját megérezte a férfi, megőrült. Én csak egy folyamatot indítottam el, hogy megkívánjon egy másik nőt, mi végül az eszét vette. Ezért is erősebb Kéj a legtöbb démoni érzésnél, erőnél. Ezért kell őt ismerni és kezelni.
- Szégyelled magad Ashtaroth? Miattam?-
Kérdezek rá az egyértelműre, pedig nem akarok rá választ kapni, mert feketén-fehéren itt van előttem minden. Reakciói, tettei, az, hogy elszánta magát egy herceg meggyilkolására csak, hogy véget vethessen félelmének. Nem elejét akarta venni a dolgoknak, esetleg megismerni engem és mindkét felemet, hanem hamar el akarta tüntetni az egyetlen személyt, aki gondjainak okozója, vagyis engem. Tekintetem még mindig nem emelem rá, de nem félelemből. Ha volt olyan nő hosszú életem során, aki igazán hatással volt rám, mint férfi, akkor az ő volt. Vagy talán még mindig az.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 29, 2016 11:04 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Reménykedtem abban, hogy megjelenik Harag, épp úgy, mint mikor csak áthajított a falon. Akkor közel volt, éreztem, hogy szinte arcába bámultam. Még is... ahogy teltek a percek, úgy vált a határozott düh érzése valami zavaros masszává. Még nem éreztem ilyesmit soha Asmodeus felől. Egyre jobban összezavarodtam. Azt akartam, hogy harcoljon, hogy végre én is visszakaphassam a valómat, de ezek az energiák nem táplálták volna a tüzemet. Ezek csak megmérgeznek, ahogyan az ő szavai és tettei. Hogy indulhattam el ezen a lejtőn..? Még is.. hogy vezethettek el a szálak odáig, hogy önmagamat kérdőjelezem meg, hogy nem vagyok képes megtenni azt, amire születtem: nem tudok ölni. Alkalmam lett volna rá egy, kettő, s most a harmadik, ahogy elkapja a kardot markoló kezem. Ám hiába akarom kétségbe esetten, minél jobban erőltetem, annál kevésbé jön a kezemre. Mintha csak a régi játékos mozdulatokat gyakorolnám újra, hol ott az agyam vérre megy. Ám hiába minden provokáció, idegesítés és fenyegetés, Asmodeus nem vág vissza...
Legalább is nem úgy, ahogy én akarom. A kard a földre esik, s érzem, ahogy a másik kezem is hátra szorítja. Nem sokkal vagyok alacsonyabb nála, így mikor megemel és lefog, szinte egy magasak leszünk. Eddig üres szemeim azonban most telve vannak olyan dolgokkal és érzésekkel, amelyekkel soha nem találkozhatott a férfi. Aggodalom, félelem, keserűség, zavarodottság.
Mire vársz még..? Roppants össze...
Jött az újabb gondolat, ám ehelyett szavakat kaptam, amik nyomán a keserű érzés még jobban elterjedt bennem. Elpillantottam arcáról, úgy meredtem a levegőbe, mint aki éppen elfogadta a halálos ítéletét. Tartása enged, talpam a földre ér és közben én saját munkámon, létemen és méltóságomon gondolkodom. Ha így állnék Iumentum elé, a ló fel se engedne a hátára. Úgy érzem, mintha a két héttel ezelőtti homokszem valóságos sziklává nőtte volna ki magát a gépezetben, s teljesen szétfeszítette, tönkre tette volna azt. Hátra lép tőlem, én pedig az előbbi, zavart pillantásom mellett értetlenül nézek fel rá.
- Megakartalak ölni. Megakarlak ölni! Miért engedsz el? Miért nem harcolsz?! - hangom indulatosabb lesz minden egyes szónál. - Elérted, amit akartál, kihoztad belőlem az egyetlen érzelmet, ami csak van bennem! Most tégy róla, hogy ELTŰNJÖN! - kiáltom rá szinte, szinte parancsolóan. Tudja jól, hogy miképpen gondolkodom ezekről, s én látom, hogy mekkora akadályokat gördít elém. Nem találom alkalmasnak magamat a posztomra így. - Végezd be! Fejezd be, amit elkezdtél! - zilálva meredek rá teljesen levetkőzve démoni büszkeségem és méltóságom, követelően, kétségbe esetten és várok valamire, amit úgy sem fog megtenni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 29, 2016 9:52 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Egyetlen szó sem hagyja el ajkait, pedig válaszokat várnék. Magam sem tudom, mit akar még elérni, nem fogom bántani, de ahogy inkább nekem esik, hisztérikusnak vélem viselkedését, próbál elérni valamit, de a repülő tárgyak, melyek vagy eltalálnak, vagy elhárítom őket. Kiszámíthatatlannak vélt mozgása előtt is csak megrökönyödve állok, nem tör rám erővel, ahogy szokott, amire számítanék, pedig ha ártani akarna nekem, akkor már rég megtette volna. Nem csak Háború adja a nő erejét, ha akarna, nyugodtan rám törhetne, hogy leterítsen stabilnak hitt lábaimról, majd belém döfje azt az istentelen kardját, ha már annyira akarja.
De ő mást akar. Haragot akarja, őt viszont nagyon. Úgy véli, hogy ha előtérbe tudja helyezni nálam ezen felemet, akkor könnyebb dolga lesz.. Nem kell beszélni, nem kell magyarázkodnia, egyszerűen szétverjük egymást, majd ki-ki a maga sérüléseivel távozik. Mert azt nem gondolhatja komolyan, hogy valamelyikünk ma meghal... Ez egy halva terv volt. Ettől még ugyan úgy feldühített.
Nem fogja tudni előcsalogatni őt, mert mint mondtam neki pár napja, ez nem olyan düh, amit Harag értene. Nem tud úgy reagálni rá, mint más alkalmakkor, ha összekaptunk és játékosan, csupán szórakozásból egymásnak estünk. Azt már ismeri. Az a fajta harag, amit a nő iránt érzek teljesen más és Harag ebbe nem szól bele, nem partner benne. Így nem is fog előjönni, mindegy, mennyire próbálkozik Ashtaroth vele. Beszélnie kell hozzám, akármennyire el akarja kerülni.
Egy felém irányított tárgyat olyan szögben ütök félre, hogy az egyenesen a nő irányába repüljön tovább és kénytelen legyen reagálni rá. Amíg reagál, határozottan elébe lépek, azt a kezét, mellyel a kardot tartja a magasba emelem, majd kicsavarom onnan, hogy az végül hangos csörömpöléssel a márványpadlón landoljon. Háborúval ezt sohasem tudtam volna megtenni, előbb vágta volna le a fejem, de Ashtaroth a szememben jelenleg csak egy kétségbeesett nő, ki a becsületét akarja védeni.
Tőlem, ki világ életében tisztelte őt. És nem csak Háborúként, nőként is. Démon vagyok, de társaimmal szemben másként viseltetek, mint emberek vagy angyalok irányában. Legtöbb démontestvérem ugyan olyan tiszteletet élvez, mint Lucifer maga, mert másként nálam ez nem működhet.
Erővel tartom két szabad karját, háta mögé feszítem őket, s kissé meg is emelem őt, hogy mellkasa az enyémhez simulva alkosson számára börtönt, szabad kezek híján. Kiszabadulhat, ha akar, kardjáért is nyúlhat és tőlem folytathatjuk ezt a teljesen értelmetlen küzdelmet, ami abban a pillanatban ért csúfos véget, mikor elzárta magában Háborút. Akkor sem bántanám, ha ő életemet venné. És ezt nem akarom megmagyarázni.
- Nem mondanám el senkinek.-
Szólalok meg, hangom talán kissé megvető, de csak azért, mert ez egyáltalán eszébe jutott. Legalábbis más apropóját nem látom, hisz ha velem ezt le tudta rendezni annyival, hogy faképnél hagyott, másra nem lenne gondja, ha ismerne. Vagy bízna bennem. És még volt képe azt mondani nekem, hogy egyszerűnek tartja magát...
Ha még nem kapálózta ki magát karjaim szorításából, hát elengedem és hátrálok kissé. Sosem gondoltam volna, hogy ezt is megérem. Sok ezer év alatt, mióta ismerem, sosem láttam ilyennek. Talán az én hibám, hogy feltépáztam a felszínt és nem törődtem eléggé azzal, mi lesz ennek a következménye. Nem, mintha hagyta volna.
- Menj haza Ashtaroth. Ennek itt vége.-
Célzok satnya próbálkozására, hogy meg akart ölni. Egyelőre nekem is rengeteg gondolat cikázik a fejemben, miket helyre szeretnék tenni. Már csak a csalódottság érzése dühít. Eljutottunk oda, hogy sem én nem bízom benne, sem pedig ő bennem. Már ha a részéről lehetett valaha is ilyesmiről beszélni. Mardos az árulása belülről, egészen beleszédülök, ha csak eszembe jut, hogy tényleges megpróbálta elvenni az életem. Gondoltam, hogy felkavarom majd unalmas állóvízét, de erre tettre egyelőre szavakat sem találok. Ha nem róla lenne szó, úgy tépném le a fejét, mikor katonámnak, ki szájára vette nevét, mikor elhagytam Észak-keletet. Mindettől függetlenül továbbra is készülten állok előtte, mert nem vagyok benne biztos, hogy zaklatottsága az én szavaim hatására visszavonulót fújna.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 29, 2016 8:30 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Elzártam Háborút, hogy minél csendesebben jussak be a palotába. Nem éreztem szükségét egy olyan egyszerű mozdulathoz, amelyet végül nem tudtam beteljesíteni. És mélyen legbelül nem voltam emiatt csalódott. Nem mondanám, hogy örültem, de mintha megkönnyebbültem volna. Asmodeus halála nem csak jelképes volna az esetemben. Kiváltott belőlem gondolatokat, reakciókat, amelyek kétségbe ejtenek. Ha megölöm, akkor ezeknek a gondolatoknak és talán érzelmeknek is elejét veszem. Kiirtom őket magamból, ahogy a régi harcosokból, mikor a velük felnőtt állatokat ölették le velük a kiképzésük végén. Ezt a fajta megtisztulást keresem most is. Minden egyes mozdulatban, amelyet felé intézek. Könnyedén kitér, és vissza sem támad. Hátrál, én pedig mélyen már várom, sőt akarom, hogy elengedje magát, hogy átadja az utat haragnak és vége legyen valahogy ennek az egésznek. Kardom pengéje a húsába mar, de mintha meg se érezné, elkapja a nyakamat.
Hangosat csattanok a falon, aminek neki lök. Kezem, amelyben a tőrt tartom megremeg.
Emeld fel... Emeld fel. Emeld fel! Szúrd le! Gyerünk, közel került hozzád, itt a lehetőség! Vágd fel hasát, ontsd ki belét! Mire vársz még?!
A gondolatok visszhangoztak a fejemben, ám még se mozdultam. Nem tudom körbe írni az érzést, de rémisztő volt. Nem tudtam megtenni. Amilyen határozottan kezdtem, annyira kezdtem elbizonytalanodni. Talán hiba volt elzárni Háborút... általa vagyok olyan érzéketlen. Általa vagyok "sebezhetetlen". Megszorítja a torkom, a fájdalmat néma pillantással tűröm, ahogy az is, hogy újra a falnak lök, szinte bele présel, hátam és fejem nyomán megreped az egész. Végül elenged, elfordul.
Gyerünk! Itt van az újabb lehetőség! Ugorj a hátára, vágd el torkát, szúrj bele! Állítsd a hátába a kardod, morzsold szét gerincét!
Nem mozdultam. Keserűen néztem, ahogy leemeli a tőrt a falról és én már tudtam, hogy amitől mindig is rettegtem, valahol már bennem van. Itt van rá a bizonyíték, elvesztettem a háborút a félelmeim ellen. Számonkérésére nem felelek, csak neki támadok, ám nem úgy, mint eddig. Próbálok kiszámíthatatlan lenni, félbehagyok mozdulatokat, telekinézissel tárgyakat hajigálok felé. Már-már varázsolni is elkezdenék, hogy minél erősebb ellenfelet jelentsek neki, hogy végre előbújjon belőle a Harag. Nem vagyok most olyan erős, mint a férfi, de így is elég ravasz és alattomos vagyok ahhoz, hogy mindent felhasználjak magam körül, megzavarjam őt. Kétségbe esetten próbálom őt előrángatni a férfiből, az egyetlen dolgot, amelyet kedvelek... és amely képes megtenni, amit meg kell, végleg legyőzni engem.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 29, 2016 7:43 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Valami ismét megmozdul bennem, ahogy reakciójára várva fegyvereiért nyúl. Egyetlen vékonyka hang sem hagyja el ajkait, bár bocsánatot azt nem vártam tőle. Támadni készül, érzem minden egyes izmának mozdulását, de Háborút azt nem... Mikor harcolunk, legyen az egyszerű kis cicaharc, Ashtaroth vérszomjtól bűzlik.. S bár ebben az esetben valóban véremet jött ontani, semmit sem érzek. Talán Háborút elzárta volna?
Amennyiben igen, az indokolatlan és felelőtlen döntés is volt egyszerre. Az is meglehet, hogy a szándéka tiszta, de mégsem biztos a kivitelezésben, hisz így egy hatalmas lépés előnyöm van előtte. Háborúval együtt vagyunk egyenlő felek a harcban, így viszont meglehetősen kevés esélyt látok arra, hogy ma este vér folyjon.
Meg akartam ölni támadómat, szentül hittem, bárki is az, vérét fogom venni, de amint megláttam a nő arcát, csak üvölteni voltam ugyan képes, de már tudtam, hogy nem fogom életét venni. Még akkor sem, ha ő az enyémet akarta. Az indoka lassan körvonalazódik teljesen elborult elmémben és egyszerűen nem akarom elhinni. Ashtaroth sokkal rosszabb állapotban van, mint azt valaha hinni mertem volna. Démonok vagyunk ugyan, de hozzá hasonlóan...Meg sem tudom fogalmazni, mennyire más, mint bármelyikőnk. Társaim között már szerelemre is láttam példát, még sem lettek semmivel sem gyengébbek. Ezek a reakciók egyfajta félelmet gerjesztenek bennem, de nem az életeinket félem. Ha rajtam múlna, Háború a földdel válna egyenlővé, de nem fog.. A lelkét féltem, ha van neki még olyanja.
Ahogyan álmomból is megvédett Harag, ezúttal is mutatja, merre kell kapnom a kezemmel, hogy ugyan csak pár centire is arcomtól, de el tudjam kapni úgy a tőrt, hogy ne száguldjon végig koponyámon. A következő, mire reagálnom kell, az ő maga, ahogy kardjával felém iramodik. Éppen akkor tűnik el a felporzott márványfelhő, mikor lendületből akarna ledöfni. Oldalra lépek csupán, mert még nem vagyok egészen biztos abban, hogy Haragot eléggé vissza tudom fogni. Ő most a nő életét akarja, de nem ő fogja eldönteni, mi lesz a sorsa.
Még én sem tudom, mit mondjak, ezért nem fecsérelem szavakra drága időmet, amíg reagálni tudok. Elléptem előle, de biztosan ismét támadni fog, ezért nekem kell őt elkapnom. Akkor már talán jön valamiféle szó a számra... Mert ezt nem hagyom annyiban. Ennyire nem alázhat meg, kicsinyíthet le és dobhat el engem. Megkapta a lehetőséget, viszonylag békésen elváltak útjaink, még csak veszekedni sem volt velem hajlandó.. De most az életemre tört.
Ha legközelebb támad, még mindig fegyvertelenül állok egy helyben. Ashtaroth-al olyan harcolni, mintha táncolnánk, ismerem a lépéseit, így ki tudom őket kerülni. Egész éjjel tudnám csinálni, de így is haragos vagyok, biztosan hamar megunnám. Háborúval együtt fegyverre is biztosan szükségem lenne.
A következő, amit érzek, ahogy karja, ahogyan támadáskor megvágja egyik combomat, de ez legyen a legkevesebb. Ismét nyakáért nyúlok, annál fogva verem neki testét a szemközti, még épp állapotban lévő márványfalnak. Torkát nem eresztve, gyilkos pillantással tartom a falnál, s egy hajszálnyival erősebben szorítom, mint ami még nem okozna fájdalmat. Akarom, hogy fájjon neki. Bosszút akarok, amit sohasem fogok megkapni. Válaszokat akarok, de Harag átjárja testemet.
- Hogy merészeled?!-
Buknak végül ki belőlem szavaim, nyakánál fogva rántok rajta egyet, hogy feje ismét a falba mélyednek, majd elengedem és hátralépek. Egy közeli állványzatról szedek le egy tőrt, hogy ha ismét támadna mérgezett egér módjára, most már képes legyek védekezni.
- Ennyire zavar, hogy igazam volt, démon? Ennyire elviselhetetlen számodra, hogy testvéredre törsz? Kinek képzeled te magad Ashtaroth?!-
Üvöltöm a nő felé, hangomba az egész palota beleremeg. Számítok még támadásra, de mivel nem éreztem még ilyen jellegű fájdalmat a bensőmben, ki kell adnom dühömet, legalább így, ha már bántani nem akarom. Pedig megérdemelné, ó, de még hogy.. Ha nem róla lenne szó, hanem egy másik testvéremről, talán már fel is koncoltam volna. De oka van, hogy Háború nélkül jött ide, hát nem veszem fel olyan szinten a kesztyűt. Számítok rá, hogy válasz nélkül ismét nekem esik. Közben megsebzett combomról folyamatosan folyik a vér a márványpadlóra.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 29, 2016 7:06 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Alattomos, mocskos módszer valakit álmában megölni. Soha nem jelentett gondot piszkos módszerekkel harcolni, vagy gyilkolni, most még is fura keserűséggel tettem a "dolgomat". Kedveltem Asmodeust, de önmagam létét jobban féltettem, mint szívébe mártani a tőrt. Szükséges megelőző csapásnak gondoltam, még mielőtt haragból kitárulkozik másoknak: mert habár ő átlátott rajtam, ez másoknak aligha ment. Sokan fennakadtak azon a pajzson, amelyet magam elé emelek, de a démon egyszerűen csak elnézett fölötte. Nekem pedig nincs más célom, csak hogy végezzem a dolgom. Nem tudok másért élni, nincs is más, amiért élhetnék. Asmodeusnak két oldala van. Harag és Kéj, közülük éppen kihez fordul, kinek a vágyait teljesíti be. De én nem vagyok ennyire összetett. Legalább is rétegeltséget tekintve. Én csak Háború vagyok. Nincsen másik oldalam, nincsenek más vágyaim, csak a kardok és a vér. Így ha ettől eltaszít haragjában, már nem lesz miért élnem, pedig életösztön azért van bennem jócskán. Hiszen mindenki ezért küzd egy csatában: az életéért. A tőr hirtelen megáll, de nem azért, mert elmerült a férfi testében. Erős keze állította meg az enyémet, fegyverem hegye vékonyan megkarcolta, kissé megvágta bőrét, amelyből felserkent a rám általában bódítóan ható vörös nedű. Egy egyszerű mozdulattal csavarta meg csuklóm, a kés pedig kiesett ujjaim közül. Lett volna időm reagálni, valahogy még is belefeledkeztem abba, hogy ismét megcsodáljam a férfi rátermettségét. Hamarosan már a folyosón csodálkozhattam rajta, amin keresztül vágott. A márvány fal felporzott, ahogy összetört hátamtól, fekete ruhámat szürkére festette, ahogy rá szállt. Hallottam a lépteket, de nem tartottam az erősítéstől, tekintve, hogy mekkora üvöltéssel küldött el mindenkit. A marka a nyakamra szorult, s felemelt a földről a levegőbe. Egyik kezemmel az övébe akaszkodtam és arra készültem, hogy védekezzek, mielőtt még összezúzza a nyakam, ám megállított a mozdulata, amelyet tett. Levette a maszkot.
Nem tudom, hogy ő lepődött meg jobban, vagy én. Ő azon, hogy én vagyok a merénylő, én azon, hogy ő ezen meglepődött. Figyeltem, ahogy elkerekednek a szemei, aztán egy újabb üvöltés nyomán ismét repültem, ám ezúttal több falon át. Nem mondanám, hogy fájdalmas, inkább csak zavaró volt a dolog. Hamar felkeltem, s a tőlem kirobbanó falak porán át figyeltem a férfit, ahogy vár. talán arra, hogy mozduljak, hogy tegyek valamit. Sokkal nehezebb lesz így a dolgom, de már itt vagyok...és nem adom fel ennyitől. Jobb és bal kezemet egyszerre mozdítottam: előbbi felfelé, a hátamra rögzített kardért, a másik az oldalamon pihenő másik tőrért. A pengék halk csilingeléssel hagyják el hüvelyüket, finom alaphangot adva a Harag által ropogó falaknak. Erre az érzelmi hullámra Háború már rég reagálni szokott, vérszomjas vigyort rajzol arcomra, vezeti a kezeim és a lábaim, ám most nyoma sincs. Mintha csak kiraktam volna otthon egy babysitter mellé, s egyedül jöttem volna el. Pedig itt van, csendben, ketrecben zárva figyeli a csatát, amelyben ezúttal nem fog erősíteni; félgőzzel fogok csak harcolni a felbőszített démonherceg ellen. Sok esélyt nem adok magamnak, de nem véletlenül rendeztem el mindent, még mielőtt átjöttem volna ide. Felkészültem a halálra, amelytől soha nem féltem.
Szemeimmel kifejezéstelenül figyelem az egyelőre fegyvertelen férfit. Nem szólok semmit, de nincs is szükség a beszédre, láthatja rólam, hogy teljesen komolyan gondolom az egészet, és ismer már annyira, hogy tudja, amíg harcképes vagyok, nem fogom feladni. Vagy lefegyverez, vagy valamelyikünk ma meghal. Nincs más végkimenetel. Habár Háború jelenleg kispadon van, démoni képességeim és erőm attól még ugyan úgy megvannak. Hatalmam nincs, de ehhez most józan ész kell, és a vérvágy miatt nem lennék túl előrelátó. Joggal mondhatom, hogy így is hátránnyal kezdek. Az évezredek alatt kiismertük egymás Asmodeussal, az volna a csoda, ha ne tudnánk csukott szemmel harcolni egymással. De jelenleg Harag miatt az ő oldalára billen a mérleg. Mély levegőt veszek és lassan kifújom, az enyhe szellő pedig mintha csak megerősödne, a megfordul a levegőben, felkavarja a port, így eltakarva engem a férfi elől. Egy pillanat múlva a tőr, amely a kezemben volt nagy lendülettel vágja ketté maga előtt a márványfal porát, egyenesen a férfi felé tartva. Nem tudom, hogy talált-e, vagy Asmodeus kitért. A combomra rögzített utolsó kést kirántva iramodok meg én is a repülő fegyver után. Könnyedén rugaszkodok el a faldarabokról a földön, s a rossz látási körülmények miatt inkább az energiákra összpontosítok, mert azok csalhatatlanul megmutatják nekem a férfi helyzetét. A karddal támadok rá, mozdulataim kimértek, pontosak, vagy inkább üresek. Háború nélkül még a vérszomj szenvedélye sincs bennem, csak az akarat és a taktika... no meg a félelem, hogy nem meghalok, hanem elbukom.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 29, 2016 5:37 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Ashtaroth bármit válaszolhatott volna, akkor is tudom, hogy nekem van igazam, hogy rátapintottam a lényegre. Természetesen reakciója semmilyen meglepetéssel nem szolgál, hisz ha érvelni kezdene, az akár kifogáskeresésnek is betudható lenne, Háború pedig nem alacsonyodna idáig. Megérzem energiáit, tudom, hogy felidegesítettem, mi sem nagyobb bizonyíték annál, minthogy kiviharzik a palotámból... Szó nélkül nézek utána. Szavaim igazak voltak, nem tudnám már úgy tisztelni, hisz semmi másért nem tisztel ő sem, mint Haragért. Nem démonként, harcosként tisztel, hanem azért, amit a mocskos kis háborúihoz tenni tudok. Semmi más nem vagyok a kezében, mint eszköz. Legalábbis ezt próbálja kommunikálni. Akkor én sem teszek másként.
Eltelik pár nap és egészen sikerül kiverni azt a rengeteg haragot a fejemből, amit Ashtaroth gerjesztett. Még nem volt időm felfogni, milyen lenne egy örökkévalóság a harcaink, hecceink és piszkálódásunk nélkül, de minden okkal történik, még ha az az ok az volt, hogy kiprovokáltam a történteket. De eljött az a pont, mikor már nem tudtam és nem is akartam szó nélkül hagyni. Időközben azt is beláttam, hogy férfiúi büszkeségembe gázolt bele, pedig Kéj hálát várt volna a gyönyörért, amit adott. Lehet, hogy sokan úgy gondolják, minden nap három különböző nővel hálok, de ez csak téveszme... Kéj nem ad bárkinek olyasmit, amit a nő kapott. Vágyik rá, de közben sértett is, amitől én is az leszek. Harag pedig mást sem csinál, mint pityereg a kis szobájában, mert elvesztette a játszópajtását.
Persze én bolond eleget tettem a nő kérésének, talán már csak azért is, mert Lucifer elvárja tőlem, hogy együtt tudjak vele továbbra is dolgozni, de a jövőben biztosan meg tudjuk ezt oldani pergamenek és egyéb üzenetek útján. A harcmezőn úgy alakítottam ki légióm elosztását, hogy minél messzebb kerüljek a nőtől és az ő csürhéjétől. Mindkettőnknek jót fog tenni a távolság. Harag akkor is ott lesz, ha másik irányból ront rá a felekre. Nem kell mellette lennem, ha nem akarok. Az évezredek során talán csak kifogás volt ez részemről, hogy a közelében lehessek.
Egyik éjjel csak forgolódtam álmomban, meztelen testemet valamelyest takarta egy vékony anyag, pedig semmi szükség rá a pokoli melegben, én még is szeretem. Gondolatok nyomasztottak. Nem bántam a történteket, de így, több ezer év távlatában kíváncsi voltam rá, milyen érzések tartottak ennyi ideig a nő mellett. Vagy, hogy mindent Kéj rontott volna el. Vagy az én nagy szám. Nem sok köze volt gondolataimnak együtt létünkhöz, annál monumentálisabb dolgok jártak a fejemben. Becsültem a nőt, még ha ki is akasztott, mert eredményei lenyűgözőek és páratlanok. Büszkeséggel töltött el, hogy mellette harcolhattam, csak egy idő után ez nem volt nekem elég. Arra, hogy miért nem, nem tudtam magamnak választ adni.
Végül elnyomott az álom, bár az én álmaim mindig elég bizarrak, értetlen beszéd, homályos alakok, kissé ijesztő képek festik le őket és semmi értelmük nincs a végén. Mit sem sejtve pihenek, mert kivételesen úgy érzem, nagy szükségem van rájuk, mikor is olyan dolog történik, amire nagyon régen nem volt példa. Ha úgy vesszük, Harag bennem az éber őrző, ki álmaimban, pihenésem során riaszt, ha probléma lenne, éppen ezért sem védik démonok a hálórészemet. Nem szükségesek, mert Harag azonnal riaszt, ha baj van. Élesen kezd visítani elmémben, úgy pattan ki a szemem tőle, mintha csak hatalmas pofon csattanna arcomon. Két másodpercem ha van arra, hogy reagáljak, s mikor sikerül az idegen, álarcos alak kezéért nyúlnom, hogy ne döfje át szívemet, a tőr már valamelyest felsértette bőrömet, vérem kissé ki is buggyan. Erős keze van, bárki is támadott rám, ám kifordítom belőle a tőrt, az ágyból kilépve pedig a szemközti falnak vágom olyan erővel, hogy hálórészem márványfala áttörik, én pedig meztelenül sétálok az idegen után a folyosóra. Harag tombol bennem, ugyanis legyen az akárki, halállal fogom sújtani arcátlanságáért. Nem veszi át felettem az uralmat, de olyan erővel távozik belőlem energiája, hogy a falak mellettünk a folyosón megrepednek, egy közeli ablak pedig a folyosó végén betörik. A levegő elviselhetetlenül forró lesz, forróbb, mint mikor Kéj is becsatlakozik. Ezúttal azt hiszem valaki nagyon kihozott a sodromból.
Mielőtt bármit szólhatnék, Jezebeth rohan lakrészéről irányomba, fegyverrel kezében akar rárontani az idegen, mire démoni hangomon förmedek rá.
- Takarodj innen!-
Jezebeth azonnal megáll, tudja, hogy most Haraggal van dolga, akinek rossz oldalát ő sem szereti kifogni. Hátat fordítva nekünk elindul lakrésze felé, a szembe felé futó szolgálókat pedig mind elhessegeti. Ezt az életet én magam fogom elvenni.
Nem sokat tétovázok, nem fogok kérdéseket feltenni, ugyanis erre semmilyen magyarázat nincsen. Valaki az életemre tört, hogy megfosszon eredeti porhüvelyemtől és a végső kárhozat lángjába taszítsa lelkemet, ami nem túl hízelgő. Nem mintha simogatásra vágytam volna. Kezemmel a démon nyaka után kapok és a levegőbe emelem. Mielőtt életét veszem, tudni akarom ki az, ha nem is ismerem, legalább arcát egy életre meg akarom jegyezni.
Ahogy a maszk lekerül, szemeim azonnal elkerekednek. Nem sokáig tartom még a közel sem idegen nőt kezeim között, hangos, állatias üvöltés keretein belül hajítom őt el, olyan erővel, hogy több falat is kiüt hátával. Nem mintha ez akár fájdalmas lenne egy ilyen démonnak, mint amilyen ő maga. Várom a következő lépését, hogy még mindig életemet akarja-e venni, mert akkor én sem kímélem. Közben olyan érzés járja át testemet, amivel még sohasem találkoztam. Mintha összetört volna a szívem, vagy csalódott lennék, vagy... fogalmam sincs.





Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 29, 2016 4:14 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Némán hallgattam a férfi nevetését, majd méregként maró szavait, amik egyik pillanatról a másikra úgy megdobják a vérnyomásomat, mint még soha semmi. Kardom gombján pihenő kezem egyre erősebben markolja azt, ujjaim egészen belefehérednek a szorításba. Tajtékzó dühömnek csak a józan ész szab gátat, nem támadhatom meg őt itt és most, itt nagyon hamar felülkerekedne rajtam. Ugyan is olthatatlan vágyat kezdek érezni arra, hogy kitépjem torkát, felvágjam hasát és kiontsam a beleit. Ennek ellenére arcom, akár a márvány, kifejezéstelenül nézi a férfit, noha szemem villanása, és Háború megjelenő, könnyed, de gyomorforgató energiái úgy lepik el a szobát, mintha csak sűrű füst lenne idebent, még a légzés se az igazi. Ismét megéreztem azt, hogy mit kellene tennem, de nem tettem meg... Nem mentem el, pedig kellett volna, akkor megkíméltem volna mind a kettőnket ettől a komoly összetűzéstől. Mert ez már igen is az, nem az a játékos fajta, ami után nevetve, egymás vállát veregetve válunk szét. A férfi savanyúnak nevez, de ez engem a legkevésbé sem érdekel, vagy mozgat meg, az annál inkább, hogy kimondja azt, amelyet mindenki előtt leplezni akarok. És ez veszélyes. Amint közelebb indul, kezem a gombról a markolatra csúszik, Háború már majd rá töri elmémre az ajtót, átakarja venni az uralmat, elakar önteni a vérvággyal és itt helyben felkoncolni a férfit. Zilálva fojtom el minden próbálkozását, a markolatot legalább annyira szorítva, mint előbb a fegyver másik részét. Végül az öntelt vigyor, amely eddig a démon arcán díszelgett eltűnik, s kijelenti, hogy keressek magam mellé mást.
A szövetség úgy tűnik, itt véget ér.
Követtem el hibákat. Megadtam a férfinek azt, amire vágyott, de neki ez láthatóan nem elég. Többet akar, azt akarja, hogy ismerjem be, én is élveztem és kell nekem ez a dolog, még ha ez nem is így van. Nem, nem... A háborúba ilyen dolgok nem valóak. Őt lehet, hogy erősíti ez a dolog, mert a része, de nem akarok kísérletezni sem azzal, hogy velem mit művelne. Évezredek óta olyan vagyok, amilyen, nem kell a változás most sem. Ő még is miért igényli?
- Nem lesz nehéz a helyedre találnom mást. Azonban Lucifer elvárja, hogy oda fent rendben legyenek a dolgok. Küldd ki a parancsokat. - váltok vissza azonnal a hivatalos dolgokra visszafojtott haraggal a hangomban, mert ha elkezdenék reagálni erre és elmondanám a gondolataim, elszabadulnának az indulatok. Nem várom meg a válaszát, azonnal faképnél hagyom. Határozott és sietős léptekkel távozom a szállásáról, palotájából, miközben mindent és mindenkit megfigyelek közben. Iumentum dühösen fújtat oda lent, a romokból ítélve a környezetében, ismét sikerült dühöm nagy részét áttölteni az állatba, amely megbokrosodva károkat okozott. A legkevésbé sem érdekel. Felszállok a hátára, még felnézek egyszer a palotára, majd megindulok a saját régióm felé.

Eltelt egy nap, kettő és rám járt a rúd rendesen. Agramon és az újoncok rányomták a bélyegét ezekre a napokra is, pedig Asmodeus miatt alapjáraton feszült voltam. Nem azért, mert egy erős szövetségest veszítettem, hanem mert attól tartottam, olyan dolgokat kotyog ki, amelyek árthatnak nekem, alááshatják a munkámat. Napok óta zavart ez a dolog, egészen addig, amíg ki nem forrt bennem valami elhatározás. Lépést teszek, még azelőtt, hogy megtörténne a baj. Elmondtam Phelgornak, hogy mire készülök, ő pedig közölte, hogy ez nem a legjobb ötlet, mert Asmodeus erős démon, stratégiailag szükséges, ráadásul könnyen rám terelődhet a gyanú azok után, ami történt. A legkevésbé sem érdekelt. Amióta csak eszembe jutott az az eshetőség, hogy megöljem, nem érdekelt a büntetés, a következmények. Azt akartam, hogy a férfi hallgasson, méghozzá örökre. Közöltem, hogy az ezredes mit tegyen, ha nem térnék vissza. Megírtam egy hivatalos dokumentumot, minek alapján őt neveztem ki a távollétemben a légiók irányítására, elmondtam neki, hogy kövesse a már megbeszélt stratégiákat, ügyeljen fokozatosan bizonyos pontokra. Ha nem hallana a halálomról -mert igen, arra is fel vagyok készülve, hogy Asmodeust nem hogy nem sikerül majd megölnöm, de ez fordítva sül el-, akkor falazzon egy ideig. Ha nem halnék meg és térnék vissza, az rabságot jelentene, ez esetben kénytelen lesz neki lépnie valamit. Becstelenül, hazugságokkal, nem érdekel, de ki kell hoznia onnan. Leveleket tőlem ne fogadjon el, csak is személyes parancsokra hallgasson, így elkerülve a lehetséges félre vezetéseket. Ha a halálom kitudódik, Lucifer úgy is ki fog nevezni egy másik lovast és mivel megbízható, hű katona, egészen biztos akad majd munkája is.
Ezután összekészülődtem. Több mágikus varázslatot is végrehajtottam. Először is elzártam magamban Háborút, legalább is erre az éjszakára. Ez arra kellett, hogy még a legjobb érzékekkel rendelkező démon se fedezze fel rajtam nyomát, mert inkognitóban leszek. Ezután összekészültem, fekete ruhát öltöttem, több tőrt és egy kardot is magamra aggattam. Saját kardomat, Háborúét nem viszem magammal, túlságosan felismerhető. Ezután felvettem egy maszkot, hogy az utolsó személyes dolog is eltűnjön rólam. A következő mágia már egy kapu volt. Sok ideig tartott előkészíteni, és még több volt aktiválni. A véremmel lerajzoltam a mágikus kört a falra, hogy létre hozzam az egyirányú kaput. Mintha csak fodrozódó, függőleges tükrű vízre néztem volna, minek a túloldalán egy falat láttam. Habozás nélkül léptem át Asmodeus palotájába, annak egyik folyosóján kötöttem ki. A kapu azonnal bezárult, én pedig nesztelen léptekkel indultam el. Egyik tőrömet már elő is húztam, miközben szabad kezemmel fejemre hajtottam csuklyámat. Ha a Bal Kezem a Pokolban lenne a felszín helyett, akkor se bíznám rá ezt a feladatot. Asmodeushoz még ő is gyenge. Phelgor talán megállná a helyét ellene, de ő nem a bérgyilkos típus. A munkát ez esetben jobb, ha magam végzem. A folyosó egyik díszoszlopa mellé bújok, amely a falba van besüllyesztve. Mozdulatlanul várom, amíg a meghallott léptek gazdája, az egyik szolgáló fáradtan ásítva megy el mellettem. Amint befordul a folyosó végén a sarkon, ismét tovább indulok. Nem kell sokat keresnem, hogy rátaláljak arra az útvonalra, amely a démonherceg szállására vezet. Az ajtót hangtalanul nyitom ki, s úgy surranok be oda, mint egy árnyék. Nesztelen léptekkel, céltudatosan keresem meg a hálót, aminek ajtajában megállok egy pillanatra. Szemeimmel azonnal felmérem a szobát. Menekülési lehetőségek, fegyverek, satöbbi. Amint ezzel megvoltak, tekintetem az ágyon lévő férfire siklik a maszk takarásában. Ujjaimmal megfordítom tenyeremben a tőrt, hogy könnyebben tudjak lefelé irányuló szúrást alkalmazni vele, majd határozottan elindulva felé már emelem is a kezem, s amint elég közel értem, a szívét célozva azonnal le is sújtok.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 29, 2016 12:38 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

What know...?

Ahogy hallgatom őt, hirtelen magam sem tudom, hogy a düh, vagy a nevetés készül kitörni belőlem szavaira, végül az utóbbi győzelmeskedik felettem. Hangosan felnevetek, ezúttal valóban kinevetem őt. Nem lenne gond, hogy másmilyen felfogással élünk, az viszont már az, hogy ezt én nem tudom elfogadni. Nem tudom, miért érdekel egyáltalán sorsa, vagy miként éli le az életét, az is lehet, hogy csupán csak mindkét énem elfogadtatására hajtok, de végül is teljesen mindegy.
A kristálypohár után nyúlok, felhajtom tartalmát, majd a nőre nézek. Szemem a dühtől ég, a lelkemben lejátszódó folyamatokat pedig inkább nem akarom elemezgetni, mert még elfogna a hányinger, vagy Harag hatalmasodna el rajtam. Nevetésem épp csak abba tudtam hagyni, de egy vigyor még mindig arcomon díszeleg. Ennek a beszélgetésnek hamar véget kell vetnem.
- Hazudsz Háború. Van merszed a palotámban a képembe hazudni. -
Hangomnak van egy számonkérő éle. Ha nem láttam volna, hogyan adja át magát kéjnek, hát azt mondom, valóban haszontalannak találhatja. Persze mivel Kéj az egyik felem, védeni fogom érje bármilyen lekicsinylés is. Szóval Háború úgy gondolja, a szex, a vágyakozás és a szexuális kéj semmire nem jó. Nincsen igaza.
- De tudod mit, nincsen ezzel semmi baj. Tőlem lehetsz annyira savanyú, amennyire csak akarsz. -
Nem volt célom sértegetni őt, de még én sem tudom a hirtelen kikristályosodott tényeket a helyükön kezelni. Amúgy sem feltétlenül van erre szükség. Ebben a palotában azt teszek, amit jónak látok. Ez az én régióm, ahol Háború legyen bármennyire is félt, engem jobban félnek.
- Egy valamiről hadd rántsam le a leplet Ashtaroth. Kéj milliószor erősebb Haragnál, nálam, de még nálad is. Az egyetlen dolog, miért nem érted őt, vagy nem tartod hasznosnak, az az a félelem, amit irányába érzel.-
Hangom itt már kezd kissé megemelkedni, nyomatékosítani akarom mondandómat, mintha ettől jobban értené, vagy jobban át tudnám adni.
- És ettől leszel gyenge. Nem attól, hogy átadod magad neki, mert akkor csak energiával tölt fel és melletted áll. Hanem attól, hogy ha csak szóba kerül, remegnek a lábaid a félelemtől. -
Folytatom tovább, mit sem törődve bármilyen következménnyel, hisz ha kettőnk között lenne ilyesmiről szó, már évezredekkel ezelőtt megöltük egymást. Ismét bent tartom nevetésem, de az öntelt vigyorgásom nem távozik vonásaimról. Közelebb lépek hozzá, de nem túl gyorsan, viszont annál kimértebben. Amint odaérek a nő elé, vigyorom lefagy arcomról és komoly szavak hagyják el ajkaimat.
- Lehet más harag démont kellene keresned magad mellé Háború. Nem vagyok benne biztos, hogy ugyan úgy tudlak továbbra is tisztelni, mint ahogy te engem.-
Sértettség, harag, düh, ezek keverednek szavaimban és nem titkolt szándékom úgy felszántani Ashtaroth felszínét, akár egy tőr az áldozatát. Mivel érzelmekből állok, nem tisztem visszafogni őket és ha ez ilyen formában tör ki belőlem, akkor hát legyen. Valamennyire engem is zavar, hogy nem tud egészemben elfogadni, vagy tisztelni, ennek jelentését pedig tudni sem akarom. Nem értem, miért akarnám egyáltalán, hogy fontos legyen Kéj is számára, de erre azért elég egyértelmű a magyarázat. Nincs olyan nő, kit nála régebb óta ismernék és meg tudná azt a fajta gyönyört adni, amit neki sikerült. Lehet én is csak védekezem stílusommal, de szavaim igazak.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 29, 2016 10:23 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Soha nem voltam az a lelkizős fajta. Sem a magam, sem más gondját nem szoktam megvitatni senkivel. Talán csak Phelgor az, aki minden egyes gondolatomról és elképzelésemről tud, mert ő az, aki mankóként képviseli mellettem azokat a dolgokat, amelyek belőlem hiányoznak. Teljes mértékben megbízom a férfiben, s vele általában megosztok olyan dolgokat is, amelyeket mindenki más előtt akár tagadok. Tud arról, hogy mik történtek közöttünk és arról is, hogy Asmodeus felé miként viseltetek. Tanácsokkal lát el általában, hasznosakkal, már évszázadok óta. A lényeg tehát, hogy soha nem szoktam mással beszélgetni a gondolataimról, vagy dolgaimról és most még is megpróbálom csak azért, hogy egy erős szövetség fent maradhasson. Nem kezdek bele túl jól... mondhatni magamnak is nevetséges vagyok, de felvállalom ezt a dolgot. Csendben figyelem a férfit, aki csendbe merül. Nem küld el, de nem is szól, gondolkodik. Megfordul a fejemben újra, hogy elmenjek. Talán jobb is, a munka... a szakaszok várják a parancsokat. Éppen felkelek az asztalról, mikor a férfi megszólal. Homlokomat ráncolva hallgatom a szavait, költői kérdéseit, gondolatait, ahogy kifejti. Érzem rajta Haragot, s talán Kéjt is, de főleg az előbbit. Őszintesége nyomán -hogy olyan dühöt ébresztek benne, amit Harag sem ért- megemelem a szemöldököm.
Utolsó kérdésére halkan sóhajtok. Kell pár másodperc, amíg én is összeszedem a gondolataim. Karjaim automatikusan összefonom mellkasom előtt: tudat alatt védekezem. Egy kicsit elmerengve nézem a padlót, mielőtt ajkaim kinyitva rá néznék a férfire.
- Az egyik legerősebb démonherceg vagy. - adom meg neki az egyértelmű választ, el ismerve erejét.
- És nem téged vetlek meg. Tisztellek, Asmodeus. De az a dolog, amelyet te képviselsz, csak elindítja a háborút, viszont a lefolyásába nem szükséges. És igazából nem is az összes érzelem az, amelyet gyengének és feleslegesnek tartok. A harag, a félelem, a kegyetlenség fontos eszköze a háborúnak. Ezekkel is harcolnak a katonák, igen. Ezek az érzelmek, elismerem, hogy kellenek egy csatába. Ezért is vagyok olyan jóba Haraggal. Ezért élvezem a vele való harcot, és ezért is vagyunk olyan jó csapat. De a másik feled... - ehhez a részhez érve kissé elsötétül a pillantásom és mély levegőt véve el is nézek a férfiről.
- Haszontalan. Számomra, legalább is. Az a fajta érzelmek, amelyeket Kéj felszabadít, Háború útjában állnak. Ezt vetem meg. - mondom határozottan, inkább az ablak felé bámulva, nézve a távoli, hatalmas vérszín mezőket.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Csüt. Szept. 29, 2016 8:41 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

 
What know...?

Kérdésére leteszem az üvegpoharat, a kristály éles hangon csattan a márványpulton. Sóhajok ezrei rohamoznak meg, de mindegyiket magamba fojtom. Nem azért, amiért a nő gondolná, de valahol még sem akarok eleget tenni neki. Világ életemben azt csináltam.
Hosszú percekig nem szólalok meg, talán meg is fordulhat fejében, hogy nem kívánom folytatni a beszélgetést, vagy egyáltalán bármilyen vitába belemenni. De nekem is el kell egy pillanatra merülnöm a lehetséges válaszokban, még is csak Háborúval próbálnám megértetni a lehetetlent. Évezredek óta ismerem, sohasem változott, mindig ugyan olyan volt. Eddig megértettem, most viszont elkezdett zavarni és még magamnak sem tudtam megfogalmazni, pontosan miért. Tudom, elmém mélyén tisztában vagyok minden válasszal, de nem elégít ki ez a gondolat. Most már ráhatással akarnék lenni, de ez veszélyes terep, amire nem biztos, hogy okos döntés volna rálépni.
Csaták jelenetei férkőznek gondolataimba, olyan csatáké, miket együtt vívtunk. Lovas és herceg között sosem volt még példa olyan egyensúlyra, mint ami minket jellemez. De Ashtaroth mindezt taktikai oldalról közelíti meg, pedig érzelmi oldala van. Nem csöpögős, gyenge, emberi érzelmek ezek, hanem amikből engem gyúrtak össze. Mert hiába vagyunk démonok, mindennek ez az alapja. Ha nem lennének érzelmek a világon, nem volt Háború sem. Béke lenne. Undorító béke...
Továbbra sem fordulok felé, szemeim a kristálypohárban pihenő italt vizslatják, Harag és Kéj pedig csendben marad. Értetlenül állnak gondolataim és az egész helyzet előtt, várják, kinek mikor érdemes lépnie. Energiáikat csak azért szabadítják fel bennem minimálisan, mert semmi jóból nem akarnak kimaradni, de nem lépnek előre, a színpadra. Nevetni támad kedvem, de ezúttal ezt sem hagyom felszínre törni.
 - Mások vagyunk, te meg én. -
Szólalok meg végül, kijelentve az egyértelműt, de inkább a beszélgetés elején tisztázom ezt, mielőtt további gondolataim esetleg másfelé terelnék a nőben a gondolatokat.
 - Mi kell egy háborúhoz Ashtaroth?-
Teszem fel a kérdést, melyre ő tudja a legjobban a választ. Hiszen erre teremtették, ebből faragták, csinosították. Nem várom meg, hogy válaszoljon.
 - Szerinted katonák, kardok, stratégiák, taktika szükséges hozzá. -
Megfordulok, de nem nézek rá, egészen el vagyok veszve gondolataim mezején, lelki szemeim előtt folyamatosan közös csatáink képei pörögnek, amiket véletlenül sem tudnék kitörölni fejemből, soha. Végül még is ráemelem tekintetem, de amint megteszem, Harag kezdi egészen megnyugodott lelkem felszínét kapargatni. És ezt éreztem másfél hétig. Mérhetetlen dühöt. Nem Harag teljes megtestesülésében, hanem az a fajta tehetetlen düh, amit Harag maga sem ért. Mert ebben Kéj keze volt, akit Harag csak annyira ismer, hogy egy testben, egy lelken osztoznak.
 - Háborúid mit sem érnek nélkülem. Azok nélkül az érzelmek nélkül, mikkel szítani tudod az ellenségeskedést. Tehát önmagadban mit sem érsz. Még is megvetéssel fordulsz bármilyen érzelem irányába. Ami engem erőssé tesz, a te szemedben gyengeség. És ezzel olyan dühöt formálsz bennem, amit még Harag sem ért igazán.-
Férfiasan mély hangom próbál lényegre törő lenni, de mindkét engem formáló érzelem megbújik benne, hiszen hiába vannak elzárva, létezésüket nem tagadhatom, nem is akarom.
 - Életemben először láttalak élvezni valamit.- Utalok természetesen az együttlétünkre, mert ezt a fajta dühöt, hiába akarnám másítani a tényeket, ez váltotta ki.
 - És azt az egy dolgot is gyengeségnek, hibának könyveled el. Semmilyen hajlandóságot nem mutatsz ezek befogadására és eltékozlod egész létedet egy olyan eszmének, amiről rosszul gondolkodsz.-
Végül csak kiszökik egy sóhaj, nem bírom megállni. Egyetlen démontársamnak sem próbáltam még saját igazamat előadni. Idegen a helyzet számomra.
 - Nézz rám és válaszolj. Démonhercegként engem gyengének tartasz?-
Próbálom rávezetni a tényre, hogy hiába érzelmek vezérelnek, hisz nem ismerek mást, a legerősebb démonhercege vagyok a pokolnak. Csak azért nem Lovas, mert nem erre teremtettek, nem tudnék egyetlen eszmét nyersen képviselni. De erőm attól még nem kevesebb egyikőjüknél sem.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Csüt. Szept. 29, 2016 12:04 am írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Ha röviden és egyszerűen kellene leírnom azt, hogy mennyire különbözünk egymástól a férfivel, azt mondanám, olyanok vagyunk, mint a fekete és a fehér szín. Ő a fehér, amely azzal éri el színét, hogy minden másik egyesül benne. Telve van élettel, érzelmekkel, vágyakkal, szabad akarattal. Én viszont a fekete vagyok, a színek teljes hiánya. Belőlem hiányzik az élet, az érzelmek, a vágyak és a szabad akarat. Nem tartom magamat -és gyakran másokat sem- másnak egy eszköznél. Amíg Asmodeus rá néz egy katonára, ő azt látja, hogy miért képes harcolni, s mikor én nézek rá ugyan arra, én csak egy gyilkolásképes bábot látok. Egy kardot, amely mozog és azt teszi, amit tennie kell. Ilyen vagyok én. Ez vagyok én, és emiatt mindig is kitűntem a tömegből... Nem a "legjobb" értelemben. A legtöbb démon olyan, mint a férfi. Vágyakoznak, akarnak dolgokat, céljaik vannak, éreznek és élnek, magasabb rangokra pályáznak, engem pedig egy gépnek tartanak, egy ölebnek, s gyakran úgy vesznek a szájukra, ahogy mást nem. Mindez azért, mert én csak azt csinálom, amire teremtettek, s más célom nincs is, csak hogy akkor olyan háború robbanjon ki ott, ahol és amikor mi akarjuk. Ócsároló szavaik persze nem tudnak érdekelni, nem fordítok rájuk figyelmet, csupán megjegyzem magamnak.
Ezen különbségek miatt veszekedtünk gyakran a férfivel, aminek tulajdonképpen sose voltam ellenére. Élveztem a harcot, egy fajta kikapcsolódás számomra, míg másnak megterhelés. Élveztem, hogy van valakivel egy közös pontom, mert ez ritkaságszámba ment. Volt ő és Phelgor, a lista pedig itt ki is fújt. De úgy érzem, mintha túl közel repültem volna a naphoz, mintha megégettem volna magamat vele... Mert amióta csak közelebb engedtem magamhoz a férfit, félni kezdtem tőle. Na, azelőtt is tartottam attól, amire képes, de mindez csak nem rég csúcsosodott ki. Ez pedig azért számít, mert a mostani reakcióit alapjáraton kis mosollyal fogadnám és tovább szítanám, de nem így van. Az apró Haragot, amely alig észrevehető ugyan, megérezvén inkább aggódás fog el. Rengeteg "Mi van ha.." kérdés ötlik fel bennem és ezek miatt eszem ágában sincs leállni most verekedni a férfivel. Amikor felkel, kifejezéstelen arccal figyelem, amint kérdéseimre válaszolva az italáért lép és tölt magának. Látom rajta, hogy unja, talán nem is érti, hogy miért kérem ki a véleményét, hiszen ő csak a szikra a lánghoz. De tisztában vagyok a hiányosságaimmal, amelyekre csak olyasvalaki tud fényt deríteni, aki máshogy, másmilyen szemszögből látja a dolgokat. Erre jó Ő.
- Tudom, hogy milyen harcosaid vannak... De nem ismerem őket személyesen, nem tudhatom, éppen kiket küldtél fel. Írd meg akkor a parancsokat a megbeszéltek szerint. - mondom, miközben visszafordulva az asztalhoz összehajtogattam a térképet és elteszem. Nem jeleztem rajta ugyan semmit, de megjegyeztem a helyeket. A férfi utolsó mondata - nem is a mondata, hanem a hanglejtése, személyes hangvétele azonban elgondolkodtat. Érzem, hogy feszült, akárcsak én és ez nem ugyan az, amely eddig. Nem az, amelyet kijátszottunk magunkból, majd elégedetten mindenki a dolgára ment. Ez olyan feszültség volt, amelyet akkor szoktam érezni, mikor Agramon a közelemben van. És ez nem tetszett... Nagyon nem. Noha féltem ezen terepre lépni, nem hagyhattam, hogy a hiba, amelyet elkövettem, meglazítsa a szövetséget. Muszáj beszélnünk róla, mert ha én képes is lennék úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, a férfi szavaiból kitűnik, hogy ő nem.
- Nálam ez így működik. - bólintottam aprót, nyugodtan kijelentve, megismételve a nyilvánvalót. Aztán halkan sóhajtottam és félfenékkel kényelembe helyeztem magam az asztalon. Nem tudom, hogy kezdjek bele egy ilyen beszélgetésbe... Talán az volna jobb, ha kiengedné magából a dühöt, a feszültséget, de nem akartam az lenni, akin kitölti. Nem élvezném most, ami azt jelentené, hogy talán túl komolyan venném...
- Nálad hogy működik? - kérdezem kezemet az ölembe téve. Jobb kezdés nem jut eszembe, de nem tehetek róla, nem vagyok a szavak embere, nem tudom olyan jól forgatni a nyelvem, mint a kardom. Abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet most ebbe bele kezdeni, de immár késő bánat. Elhelyezkedtem, feltettem a kérdést. Ha a helyzet rossz irányba fordul, vagy felszólít, hát távozom, de remélem magunkhoz méltóan megtudjuk ezt beszélni. Valahogy úgy érzem magamat, mint legutóbb... Vissza kellene vonulnom, de ehelyett inkább a békepipát ajánlom. Magamban már próbálom végig futtatni a lehetséges kimeneteleket, szemeim eközben a férfit pásztázzák.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szer. Szept. 28, 2016 6:56 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

 
What know...?

Figyelmes vagyok vele, amíg beszél, tekintetemmel követem a pontokat, fejben igyekszem felmérni a stratégiát, azonban mondandója vége felé azt veszem észre, hogy nem érdekel egy fikarcnyit sem az egész. Nem miatta, nem is magam miatt, Harag nem stratégának termett. Seregeim engem követnek, de én a nőt szoktam. Én az indulatokat viszem a háborúba, ő megtestesíti azt. Mindig kikéri ezekben a véleményemet, de sohasem értem, hogy miért.
Mikor mondandója végén rám néz, felnézek rá ültömből. Magam sem tudom, meg kéne-e tisztelnem azzal, hogy felállok, miközben hozzám beszél, de hiába a kósza gondolat, ülve maradok. Ebben a palotában akkor sincs szava felettem, ha ő Lovas, én pedig Herceg. Plusz egy szárny, vagy rang itt mit sem ér.
Visszafolytok egy sóhajtást és valahogy körvonalazódik a fejemben, miért esünk egymásnak minden egyes alkalommal. Ash, még ha tagadja is, de feszült és szabálykövető, ami rám nem szokott jellemző lenni. Kéjnek hála az érzelmek palettáján sokkal többet élek meg, mint ő. Engem érzelmek alkotnak, őt egyetlen dologra teremtették. Itt van köztünk eredendően különbség. Kéj persze erről másképpen gondolkozik, de érzem, ahogy a nő beszél hozzám, Harag dugja elő álmos fejét a kis barlangjából. Máskor rászólnék, hogy takarodjon vissza oda, semmi szükség nincsen rá, de kár lenne tagadnom: Dühít a nő jelenléte. Próbáltam az elmúlt hét során fejben helyretenni ami történt, de Kéj nem hagyja, Harag pedig ugyan azt a játékot játszaná, amit azelőtt mindig.
Végül felállok a székemből és kifújom orromon a levegőt, hogy ne tűnjön nagy sóhajtásnak.
  - Rád bízom. -
Próbálom kommunikációnkat minél rövidebbre zárni, mert ha Harag előtör belőlem, ráadásul teljesen fölöslegesen, akkor bajban leszek...leszünk. De világéletemben zavart kimértsége, a szemeiből hiányzó fény és itt nem angyali fényre gondolok. Temperamentum, szenvedély, az a láng, ami minket démonokat éltet. Zavar, hogy semmi másnak nem él, csak a munkájának, annak a feladatnak, amit Lucifer rábízott. Világa pedig ennyiben meg is állt, nem tud másnak élni, nem tud létezni.
  - Hirtelen úgy beszélsz, mintha nem ezernyi csatában küzdöttünk volna válvetve. Ismered a seregemet Háború. Tudod, hova kell tenned őket.-
Mondom neki, miközben elsétálok az asztal mellett és ha elég szemfüles, Harag aprón mozduló, szinte morranó energiája kiszabadul belőlem. Nem fogom hagyni, hogy elhatalmasodjon felettem, mint legutóbb, de kedvemre igencsak rányomja bélyegét.
  - Képességeikkel is tisztában vagy, felépítésük évezredek alatt nem változott. -
Egy szekrényhez sétálok, ahol italaim bújnak meg. Erősségük emberek számára talán mérgek is lehetnének, ráadásul a pokol forrósága miatt melegen lehet őket csak fogyasztani, de legalább van valami, amivel mi is kiüthetjük magunkat, még ha éget is, mint a fene. Töltök magamnak az egyik kristálypohárba, majd belekortyolok.
  - Mindig egyetértettem a stratégiáiddal. Mondod mi lesz, mi pedig cselekszünk. Mert ez nálad így működik.-
Utolsó mondatomban akkor sem tudnám a gúnyolódást leplezni, ha akarnám, ugyanis valamiért őszintén, viszont annál szemtelenebbül buknak ki a szavak. A levegő Haragtól forrósodni kezd, de közel sem olyan forró, mint mikor a magaménak tudhattam. Harag mellett a gondolatra Kéj egyre inkább veri zárkájának vasajtaját az elmémben, éles visítása valamilyen magatehetetlen dögmadár hangjához hasonló. Szexuális és egyéb feszültséget vált ki belőlem a nő és ha nem megy el hamarosan, akkor el fog menni a józan eszem. Erős démonnak tartom magam, de közel sem olyannak, mint Ashtaroth. Más, ha monotonan viseltetsz egy feladat iránt és más, ha érzelmi oldalról kell mindent megközelítened, mert ebből vagy, ebből gyúrtak és nem ismersz mást.
Ismét kortyolok az italomból, hátha az égető, bódító érzés legalább egyik lényemet képes tompítani bennem. Külön-külön sem viselem őket mindig jól, de együtt életveszélyesek tudnak lenni... és leginkább a saját életemet veszélyeztetik. Hullámzó hozzáállásom van feléjük. Van, mikor elveszek, mélyen beletemetkezem a bonyolultságba, mi őket jellemzi és élvezem, amit nyújtani tudnak együtt vagy külön. Ám ha a nőről volt szó, mindig a legrosszabbat hozta ki mindkét énemből. Mert már évezredek óta dühít, hogy mennyire komolyan vesz mindent, mennyire nem látja át az érzelmekkel való játékokat és, hogy mennyire keményen próbál távol tartani magától. Utóbbi hoz ki leginkább a sodromból.




Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szer. Szept. 28, 2016 4:59 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Sejtettem, hogy előre szólnak majd jöttömről. Így illik, így nem lepődök meg végül, mikor a fényűző folyosók végén Asmodeus termébe érve nem csak egy, de rögtön két szolga hagyja el azt a férfi parancsára. Tekintetem csak most szökik körbe először a helyen. Nem is a kíváncsiság, inkább mint stratéga vezérel. Nem számítok támadásra -legalább is nem a férfitől-, de eléggé paranoiás vagyok ahhoz,  hogy mindenütt szemrevételezzem a menekülési lehetőségeket, rejtekhelyeket, satöbbit. Amint az ajtó hangját hallottam, ahogy becsukódik, megkérdeztem, hogy rám tudja-e szánni néhány percét. Biccentettem, amint felelt, s övembe akasztott kis bőrtáskám tetejét felnyitva elővettem egy térképet. Lassan közelebb sétáltam hozzá, vele szembe megálltam a rendezett asztal másik oldalán.
- A szakaszok elhelyezéséről volna szó. - mondom, miközben szétnyitom New Orleans és környéke térképet, amelyet aztán magunk közé teszek.
A domborzati térkép egyelőre érintetlen volt, bár reményeim szerint hamarosan jelölésekkel rajta távozom, miszerint a démon merre vezetné saját légióját, s úgy én az enyémet.
- A magaslati pontokat már elfoglaltuk itt, itt és itt. - mutatom meg a három helyet jobb kezem mutató ujjával, míg a másik kezemmel az asztalra támaszkodom.
- Jelenleg a légiók a város ezen részein vannak, de itt az ideje, hogy szétosszuk őket a megfelelő pozíciókba. Úgy hiszem, a Norco felőli oldalt és a 90-es utat kellene erősebb védelemmel ellátni, de Ruddock felé is elküldenék egy kisebb csoportot megfigyelőknek. Egy lövész szakasz pedig el kellene a város ezen felébe, hogy védjék a bázist és a belvárost az esetlegesen megjelenő szárnyasoktól. - minden helyet és útvonalat megmutatok a férfinek kezemmel. Hangom magabiztos, csak néha nézek fel rá, hogy lássam, figyel-e egyáltalán. Fejemben jelenleg nem fordul meg az együttlétünk, a védhető pontok, a seregek száma, a lehetséges veszély zónák, az ellenség számára könnyűnek, sebezhetőnek vélt részek, az ellenség hadereje, előnyeik és hátrányaik, a saját előnyeink és hátrányaink lebegnek a lelki szemeim előtt. Úgy viselkedem a férfivel, mintha semmi sem történt volna közöttünk.
- A te embereid miben képzettebbek, mely pontokat kívánod elfoglalni? Egyáltalán egyetértesz-e ezekkel? - kérdezem kiegyenesedve, fejemmel a térkép felé bökve, miközben Asmodeusra nézek. Természetesen ez is nagyon fontos szempont: nyilván nem küldök közelharcosokat olyan helyekre, ahonnan az angyalokat várjuk, hanem oda, ahonnan vadásztámadás közeledhet. Noha utóbbinak nem szabadna megtörténnie, jobb biztosra menni. Én az a fajta vagyok, aki ügyel arra, hogy a kényszerbarát hátba döf, amint lehetőséget, gyengeséget lát. Hiszen magam is így tennék...



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Asmodeus
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
166

Szer. Szept. 28, 2016 2:41 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2





to Ashtaroth

   
What know...?

Északra visszaérve, saját palotám nyugalmában - nem mintha szükségem lenne nyugalomra... - képes vagyok elvonatkoztatni a történtektől. Saját dolgaim, feladataim, sürgésem-forgásom meglepően sok helyet töltenek ki elmémben. Néha kezdi csak néhány emlék gyötörni férfi, démoni büszkeségemet, mikor is Kéj dörömböl az ajtón, mert ő nehezebben viseli ezt a másfél hetet... Azt hiszem azóta nem találkoztam a nővel. Azelőtt pedig, háború mentes időszakban volt, hogy évekig egymás színét se láttuk. Ez nem szabad, hogy megváltozzon.
Azért mélyen belül biztosan hatással voltak rám a történtek, de semmilyen jelét nem mutattam. Akkor veszem csak észre magamon, mikor éjjel az erkélyemen állva a pokoli, gyér messzeségbe bámulva az ő arcát látom. De ez csak fellángolás... Olyasmit kaptam, amire sohasem volt még példa, s legyek bármilyen erős, büszke démon, egy ilyen élmény még az én fejemet is képes megzavarni. Amíg ebből semmi sem látszik, addig csupán az én titkom. A nő távolléte pedig csak jót tesz nekem.
Egy hasonló éjszakán, ahogy az erkélyen állva már magam sem tudom, hogy rá, vagy az együttlétünkre gondolva egyik szolgálóm merészkedik a hátam mögé, pedig tudják jól, nem szeretem. Nem vagyok paranoiás, messze földön mindenki tudja, hogy semmitől sem félek. Még is, bennem él a tudat, hogy ellenségeink támadnak meg minden a hátunk mögül, hogy míg nem figyelünk, a legmélyebb sebet ejthessék rajtunk. Szerencsére se testem, se lelkem nem szenvedett még olyan sebet, melyből ne tudtam volna felállni. Végtére is démon vagyok... fizikailag nem sebezhetetlen, de a lelkemről merem hinni, hogy erős... Vagy, hogy egyáltalán nincs is.
   - Mit akarsz? -
Kérdem tőle nem túl kedvesen, de nem azért, mert ne tisztelném a szolgáimat. Ez is egy egész poklot bejáró hír már, hogy nem kezelem a szolgákat lealacsonyítóan. Miért? Mert voltam rabszolga. Lucifer maga vetett rabszolgasorsba, ahol az életem volt a tét. A katonáim más viseltetésben részesülnek, de a szolgáimat én válogatom meg. Van köztük nő, ki ezer éve áll mellettem, szolgálja a palotámat. Mikor gladiátor voltam, nem katonaként kellett élnem.... Hanem rabszolgaként.
Hangulatom azóta ingadozó, mióta eljöttem Észak-keletről. Türelmesek velem, hisz másra nincsen lehetőségük, hozzám vannak láncolva, engem szolgálnak. De még ennek ellenére sem tartanak tőlem, mert tudnak kezelni. Tudják mit szabad, mit nem. Mint az embereknél a párkapcsolatok. Összeszoktunk.
   - Háború van itt hercegem. Beszélni óhajt veled.-
Úgy nézek hátra rá, mintha csak rosszul hallottam volna. Ashtaroth északra utazik? Velem akar beszélni? Sejtem, sőt tudom, mi lehet látogatásának oka és Lucifer mentsen meg tőle, hogy félelmet érezzek a találkozás miatt. De a kíváncsiság nagyobb démon bármelyikőnknél, így egy vigyor szalad fel arcomra.
   - Jöjjön be. -
Válaszolom, majd megindulok lakrészem közepe felé, ahol is egy asztalhoz ülök le, úgy várom a nőt. Palotám csillogó, gazdagsága szembetűnő, ami csak azért az én érdemem, mert szoktak a fényűzés és pompa démonaként is emlegetni. Szeretek eleget tenni a szóbeszédnek.
Ashtaroth a szolgát követve lép be a lakrészembe, s mikor lehagyja őt, mert az félreáll, intek neki, hogy tűnjön el. Mire a közelembe ér, a szolga mögött az ajtó záródik. Az első pillantásra érzem, ahogy Kéj visítva, körmét véresre kaparva próbál börtönéből kijutni, hogy megszerezze, amire azóta is vágyik. De nem. Kéjt elzártam magamban, bizonytalan időre, mert magam sem tudom, mire számíthatok tőlük, ha ismét összegabalyodnának Háborúval.
   - Hallgatlak. -
Válaszolom röviden és lényegre törően, nem abban a jókedélyű állapotban, amit Kéj szokott biztosítani számomra, de nem is olyan feszülten, mint ahogy Harag szokott fellépni. Csak, mintha önmagam lennék. Csak, mintha létezne olyasmi.



Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Szept. 27, 2016 11:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2



Asmodeus & Ashtaroth
❝ ...Loqueris Ad Me... ❞
Némán nézem az épület tetejéről a sereget. A létszám korántsem teljes, ez csak töredéke a valódinak, ám ide elég. A helyüket nem foglalták még el, ennek pedig egy oka van, nincsenek még fix helyek. Azért azt már megkapták előzetesen, hogy álljanak indulásra készen, mert ma-holnap már rendezve lesznek a város körül. Ők lesznek a véd őrség, az egyik legfontosabb dolog jelen esetben. Persze ügyeltünk arra, hogy teljesen védtelen most se legyünk. Ahogy felemelem a pillantásom, a magas toronyházak tetején itt-ott üldögélő, álldogáló, beszélgető démonokat látok, Ők őrzik most a várost. Egy mögöttem is van, és figyelmesen fürkészi az eget. Az ellenséget előbb várjuk a magasból, mint a földről, noha innen azt se lenne nehéz észrevenni. Gondolataim visszatértek az őrségre és kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy habár egy -lassan inkább másfél - hete kerülöm Asmodeust, most már muszáj szembe néznem vele. A munkakötelez. Fontosabb dolgom, illetve dolgunk is van annál, mint hogy a történtek éket verjenek az együttműködésünk gépezetébe. Pillantásom a lemenő napra fordítom, azután elindulok.
Oda lent Iumentum vár nyugodtan. Páncélzata most nincs rajta, ahogy rajtam is csak egy könnyebb bőr öltözet van, amely szabadabb mozgást és könnyebb lovaglást biztosít. A kardom persze elmaradhatatlan kellékem az oldalamon, no meg az összefogott haj, amelynek egy-egy tincse így is rakoncátlanul néha előre kúszik arcomra. Egy határozott kar mozdulattal hátasom irányba fordul, aztán lábaimmal finoman összeszorítva oldalát jelzem neki, hogy induljon meg, s hallgatva az üzenetre már neki is lódul. Hamar kiérek a városból, s amint elhagytam az utolsó házat is, ajkaimat démoni, suttogó hangomon mágikus szavak hagyják el. A levegőbe repülő hangok nyomán megdöndül a föld, messzebb előttem meg is reped, majd lassan egy hatalmas, obszidiánszínű boltív kezd kiemelkedni a talajból. A kapu szélességre akkora, mint egy nagyobb ház, s talán magasságra is eléri a két-három emeletet, belül már látni a Pokol csodás vérszín mezejét és narancssárga, vörösbe hajló égboltját, míg kívül még a földi világ égszínkék egét és zöld táját látni. Amint átvágtattam rajta, a boltív lassan elkezdett visszahúzódni a földbe, s mikor teljesen belesimult, a talajon meg se látszódott, mintha ott se lett volna. Nem kerültem messzire a célomtól, az északi régiótól, Asmodeus régiójától. Talán ha fél órát ha lovagolhattam, hogy elérjem a távolban már látott palotát. A démonok itt nem az én kezem alá tartoztak, rangom azonban megkövetelte tőlük a tiszteletet, így nem aggódtam azon, hogy egyedül lovagolok be a területre. Mindenki tudja itt, hogy ki vagyok és azt is, hogy mire vagyok képes, csak az húzna ujjat velem, akinek öngyilkos hajlamai vannak.
Amint a palotához értem, Iumentumot megállítva körbe néztem, egyértelműen keresve a férfi energiáit. Egy démon már közelebb is lépett, lovam feszülten prüszkölt egyet, hátra csapva füleit, előre hajtva fejét. Egy gondolat elég volt ahhoz, hogy nyugalmat erőltessek a lóra, miközben tekintetem a démonra szegeztem.
- Ashtaroth hadúr... - hajolt meg a démon úgy, hogy majd megnyalta a cipője orrát. Inkább, viselkedik túlontúl illedelmesen velem szembe, minthogy beverjem az arcát, még ha Asmodeus embereire nem is emelnék kezet addig, amíg nem veszélyeztetnek engem, vagy az én embereim. - Segíthetek esetleg?
- A hercegedet keresem. - válaszolom röviden.
- Ó! Hát persze... Jöjjön, elvezetem hozzá. - mondja olyan lelkesedéssel és küldetés tudattal, mintha csak valami kivételes dologra kértem volna fel. Leszállok a nyeregből.
- Aki élni akar, az nem nyúl a lovamhoz. - figyelmeztetem a körülöttem lévőket. Iumentum elég érzékeny az idegenekre, meglehetősen ingerlékeny és csataménként nem is gyenge állat. Emlékszem még, hogyan kergette meg egyszer a lordot. Életem legjobb percei voltak.
Ezután követem befelé a démont, csizmám ütemesen koppan minden lépésnél, egyik kezem pihentetően kardom gombjára teszem, míg másik lazán testem mellett van. A dekorációt a palotában észre sem veszem, a gondolataim túlságosan lekötnek. Egy nagyobb ajtó után a démon beljebb lép, aztán arrébb áll az útból. Én pár lépés után megállok, s illendően biccentek a démonhercegnek, ha szem előtt van.
- Asmodeus... Remélem akad rám pár perced. - hangom nyugodt és hivatalos, tartásom még páncél nélkül is egyenes, egy büszke katona látszatát kelti.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Kedd Szept. 27, 2016 11:51 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


***


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Asmodeus palotája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: