☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Vas. Okt. 02, 2016 2:43 am írtam neked utoljára


Heloise & Astarte
Ready to take what is mine
Már-már fizikailag is érezhetően zuhan pár fokot a hőmérséklet, ahogy a vadászlány felfedezi a jelenlétemet. Az a tömény megvetés és gyűlölet, amivel végigmér... Áucs! Ha ölni tudna a tekintetével... Áh, nem, akkor sem. A Halált nem egy sértődött, dühös kislány morcos pillantása fogja kivégezni. Haha! Azért viccnek egész jó volna.
- Na mit gondolsz, ugyan mégis mit kereshetek itt, kis csillag? - A gunyoros mosoly az arcomon szinte már a védjegyem is lehetne. Nem zavartatom magam, nem hátrálok meg pár ellenséges szótól, és gyenge kifakadásoktól, egyszerűen az ágyhoz lépek, hogy magamba szívva a haldoklóból áradó pislákoló erőt és elmúlást, többé-kevésbé kedves, tündéri tekintettel pillantsak Heloise szemeibe.
- A Halál vagyok, és jöttem elvenni, ami nekem jár – vonom meg a vállam könnyedén. Aztán mégis hátrálok egy lépést, és feltartom a két kezem. - Tulajdonképpen mindegy, hogy hozzáérek, vagy sem. Legfeljebb percei vannak hátra az életéből, és ha lejárt az idő, a drága barátnőd velem jön... - tárom szét végül a karomat. Teljes tehetetlenséget és ártatlanság színlelek, mintha nem lenne sok beleszólásom a dolgokba. Ez persze nem egészen igaz, de éppen eléggé az ahhoz, hogy karjaimat lazán összefonva, kényelmesen hátradőlve nézhessem végig a műsort. Tagadhatatlanul élvezem a szobában terjengő gyászt, dühöt, félelmet és kétségbeesést. Mint egy kellemesen hűsítő szellő egy fülledt nyári napon, amely körülsimogat és felüdít.
- Ha még nem búcsúztál el tőle... igazából már kár vesződnöd. Nem hall minket, és kétlem, hogy a szemét képes lenne még egyszer kinyitni – közlöm vele teljesen szenvtelenül, mintha csak az időjárásról társalognánk. Nekem valójában ez is hasonló, és ha egy démontársammal cseverésznék erről, valószínűleg az is hasonlóan érezne. - Elég szánalmas, nem igaz? Egy vadász, aki egy béna balesetben veszti életét... - Drámaian sóhajtok. Elismerem, minden eszközt bevetek, hogy lehető legfájdalmasabbá tegyem a kis Parkins számára ezeket az utolsó perceket. Igen, kicsinyes dolog, de ez mikor tartana vissza egy pokolfajzatot? Az igazság az, hogy nem egyszerűen élvezem a helyzetet, de teljesen jogosnak is vélem, hogy végre megmutathatom, miért nem érdemes a fajtájának ujjat húznia egy erős démonnal. Az emberek ostobák és nagyon, nagyon... nagyon törékenyek, könnyedén meghalhatnak, továbbá jelenleg a francot sem érdekel a sorsuk. Még az angyalok többsége is hátat fordított nekik, miközben nekünk hatalmunkban áll befolyásolni az életüket, és esetemben ugyanez igaz a halálukra is.


Vendég
WHISPERING AMEN



Szer. Szept. 28, 2016 6:12 pm írtam neked utoljára





  Astarte && Heloise


Credit - Szószám: sok - komment: jaj neked!


Attól függetlenül, hogy alapvetően egy roppantul vidám személyiség vagyok, ma mégis sokkal inkább vagyok roppant, mint vidám. Ritkán van olyan, hogy mindent hátrahagyva átutazom a fél országot bárki miatt is, de ez most más. Teljesen más. Éppen ezért hagytam ott a munkahelyem, majd vettem meg ezt a méregdrága repülőjegyet New York-ba. Miután Teresa anyja telefonált mi történt, mást nem is igazán tehettem. Nem mondott el mindent, mivel nincs túl jó állapotban, ráadásul mondtam neki, hogy indulok is az első járattal, aztán megbeszélhetjük, mi történt. Mindenesetre annyit azért már megtudtam, hogy Terry-nek autóbalesete volt, valami részeg kamionos áthajtott a piroson és konkrétan átgázolt rajta. Egész úton idegesen ültem a gépen, nem igazán tudok megnyugodni, leginkább csak a könnyeimmel küszködöm egész idő alatt, legszívesebben le-fel sétálgatnék, de mivel ez nem lehetséges, így csak minden tíz percben a mosdóba száguldottam ki, megmosdottam majd visszaültem a számomra kijelölt helyre.
A korházba beérve az első dolgom volt megkérdezni Terry orvosát, hogy mit tud mondani az állapotáról, de őszintén szólva gyorsan meg is bántam, hogy ezt megtettem, hiszen nem volt túl bíztató amit mondott. Terry a legjobb barátnőm és egyben társam is. Hónapok óta együtt dolgoztunk valamin, hogy elkaphassunk egy démont. Ahhoz képest most mégis egy rohadt kamion tette ezt vele. Az orvos szerint talán csak néhány órája van hátra és a túlélése egyenlő a nullával. Na jó, nem a nullával... tíz százalék esélye van, ami valljuk be, nem túl sok. Néhány órát várnom kell arra, hogy bemehessek hozzá. Talán egy-két óra volt az egész, de mégis éveknek tűnik ebben a helyzetben.
Mikor végre eljön annak is az ideje, hogy bemehessek hozzá, mégis megrémültem. Nem tudtam mi fog történni, vagy éppen mit fogok majd látni. Egy teljesen szétroncsolt testet, aki egyáltalán nem hasonlít már a legjobb barátnőmre? Végül mégis veszek egy nagy levegőt, amit jó sokáig bent is tartok, majd bevonulok a számára kijelölt kórterembe. Amit látok, egyáltalán nem tetszik, de mégis kicsivel jobb, mint ami a képzeletemben volt. Leülök a látogatók számára elhelyezett székre, majd lassan, óvatosan megfogom a lány kezét. Egyre nehezebben tudom visszafolytani a könnyeimet és azt hiszem egy-két csepp le is csordul az arcomon. Igazából csak némán ülök, de tudom mit kellene mondanom, azt sem tudom, hogy egyáltalán hallaná-e, vagy érne-e bármit is, ha beszélgetnék vele. Csak bámulom a szinte teljesen bekötözött arcát, majd úgy két perccel később felkapom a fejem. Az arcom szinte elvörösödik a haragtól, egyáltalán nem vagyok boldog, hogy most itt látom ezt a nőt. Még csak nem is nő...
- Te meg mi a francot keresel itt? - Mordulok rá a démonra, legszívesebben ráüvöltenék, hogy húzzon innen a fenébe, de úgy érzem, hogy ez semmit nem érne. Részben mert egy kórházban nem lenne túl jó ötlet ordibálni, maximum csak kivágnának innen. Másrészt pedig úgysem menne el sehová. - Jobban teszed ha most elmész szépen és békén hagyod őt! - Biccentek az ajtó felé, miközben felállok a székből.





Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Hétf. Szept. 26, 2016 4:11 pm írtam neked utoljára


Heloise & Astarte
Ready to take what is mine
A New Yorkba tett kirándulásom végül hosszabbra nyúlik, mint terveztem, és nem csak azért, mert Mammon megtalálása csak lassan, lépésről lépésre halad, hanem azért is, mert ez a város jóval több érdekességet és változatosságot rejt magában, mint hittem. Azt hiszem, megvan a varázsa annak, ha a Pokol szülötte szabályosan egy olyan képzeletbeli aknamezőn táncol, amit a körülötte hemzsegő és élő vadászok jelentenek. Nem azt mondom, hogy valóban igazán tartanék tőlük, több kell egy maréknyi felfegyverzett halandónál ahhoz, hogy rám ijesszenek, de megadják azt a fajta enyhe, izgalmas bizsergést, amit egy hozzám hasonló erős és sokat tapasztalt démon csak ritkán élhet meg. Nyilván emiatt van az is, hogy a Nagy Almában elvégzendő küldetésem közepette még kedvem támad ahhoz is, hogy én magam, személyesen, teljes valómban kísérjek át a túlvilágra egy haldokló vadásznőt. És hogy mi olyan különleges ebben a leányzóban? Csupán annyi, hogy ő meg a barátnője már egy ideje fáradhatatlanul vadásznak rám, így hát úgy illik, hogy ne csak távolról, hanem kihasználva az alkalmat és az ittlétemet, valós, szilárd alakomban és lényemben megjelenve ünnepeljem kárörvendve a pillanatot, amikor egyikük elköszön ebből a világból, amíg a másik, a drága kicsi Parkins, magába roskad a gyász alatt. És hogy mégis mi a legnevetségesebb és legszánalmasabb az egészben? Hogy a kedves barátnője még csak nem is igazi harc közben, fegyverrel a kezében távozik dicsőségesen, ahogy egy vadászhoz illik, hanem egy szerencsétlen baleset folytán egy rideg, klórszagú kórházi ágyon fekve készül kiköhögni a lelkét.
Mivel nem felejtettem el, hol is vagyok, minden felesleges feltűnést és pompát mellőzve érkezem a legújabb kedvencemmel a kórház parkolójába, majd belépve az épületbe a recepciót teljesen figyelmen kívül hagyva sétálok tovább határozottan a megfelelő kórterem felé. Nincs szükségem eligazításra. A lány utolsó momentumainak közeledte úgy vonz magához, akár a mágnes, és minden másodperccel duzzasztja bennem az erőt és extázist. Ennek a konkrét halandónak a küszöbön álló halála sötét, izgalmas és erőteljes hullámok formájában elevenedik éppen meg bennem. A kaszám már láthatatlanul is készenlétben vár, hogy lecsaphasson rá, és pontosan tudom, hogy a legmegfelelőbb pillanatban fogok érkezni ahhoz, hogy ezt személyesen is ki tudjam élvezni.
- Remélem, már megvolt a könnyes búcsú, kis szívem – lépek be a kórterembe ezekkel az üdvözlő szavakkal. A vérvörös ajkaimon játszó gunyoros mosoly természetesen a legifjabb Parkinsnak szól, hisz a barátnője megfáradt pillantását már nem érezhetem magamon, szemei többé már nem fognak felnyílni. Közvetlenül az ágya mellé lépek, szemben a másik vadászkával, ujjaimat izgatottan mozgatva elhúzom a haldokló felett, majd jólesőn sóhajtok, és a gúnyos mosolyom még inkább kiszélesedik.


Astarte
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
demon, the horseman of death ψ
☩ Posztok :
72
☩ Reagok :
46
☩ Keresett személy :
the leader of my army ψ
Kain, my right hand ψ

☩ Rólam :
☩ Képességem :
demonic powers ψ
☩ Rang :
I am Death, darlin' ψ

Hétf. Szept. 26, 2016 4:10 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Kórház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: