We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Kórház
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME


Utolsó Poszt Vas. Dec. 24, 2017 10:43 pm
Következő oldal


Desperate situations make you do desperate things
▲Szószám: 283   ▲Zene: Down In A Hole   ▲Credit: Cass
Engem ostromló, jeges pillantásai nem sok jót ígérnek az eszmecserénk kimenetelét illetően, ám a legelső kiejtett szaváig reménykedem abban, hosszas tanakodása lezárultával a helyes útra fog lépni, s néhány percnyi diskurálást követőn békében inthetünk egymásnak búcsút. Azonban az emberi természet nem ilyen, kevesen vannak azok - ebben a városban főként - kik puszta kérésre örömmel ajánlanák a segítségüket, s biztosra veszem, az sem gördítette előre az ügyünket, hogy felfedtem a kilétemet. Mindenesetre nem vagyok hajlandó ferdíteni, úgy hiszem, ha valakinek az együttműködését reméljük, tiszta szándékainkról egyedül az őszinteségünkkel biztosíthatjuk. Nem esek ettől függetlenül kétségbe, s erőszakkal sem fogom kikényszeríteni belőle a válaszokat, bizonyos vagyok abban, némi enyhítő beszélgetés végett könnyebben fogunk tudni együttdolgozni. Elvégre, pengét még nem ragadott, hogy keresztüldöfje a szívemet, ez pedig New Yorkban kimondottan jó jelnek bizonyul.
- Mint említettem, szükségünk van arra, hogy megtaláljuk a város vezetőjét, Drake Wallenberget. Amennyiben tudsz róla bármiféle információt, ne tartsd hát magadban, ezekben az ínséges időkben kiváltképpen szüksége van rá és az erejére az otthonotoknak - magyarázom, igyekezve hatni a józan eszére, s elfeledtetni vele az aprócska tényt, éppen egy angyallal tárgyal. - Ha kívánsz cserébe bármit, amennyiben hatalmamban áll, teljesítem a kérésedet - teszem hozzá némi tartózkodással, ugyanis a bizonytalanságon alapuló üzelmeknek cseppet sem vagyok a híve, főként most, hogy a hatalmam töredékét jelenti annak, mint amit néhány hete képviselt. S az sem volt túl sok.
- Mit mondasz hát? Ha bizonytalan volnál a kilétemben, felkereshetünk egy vadászt, aki biztosíthat róla, megtűrt angyala vagyok New York városának - nem tudhatom, ezzel a kijelentéssel, ajánlattal több jót teszek-e vagy inkább ártok, ám Drake felkutatásáért cserébe bármit hajlandó vagyok latba vetni. Közben lassan közelebb lépdelek hozzá, ne pusztán egy, a sötétben derengő árnynak tűnjek.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from


Utolsó Poszt Szer. Dec. 20, 2017 1:29 pm
Következő oldal


Desperate situations make you do desperate things
Cassael xXx Nathaniel

Message man • szószám: 871 • Credit:

 






Elegem van már a bujkálásból. Az életem eddigi huszonhat éve másról sem szólt. És mit kaptam érte? A nagy büdös semmit. A magányt, a bizalmatlanságot, a rettegést, hogy megélem-e a holnapot egyáltalán, nem találnak-e épp ma rám azok az istenverte angyalok. Ja, meg hat éve van két szárnyam is. Hát ezért igazán megéri. Pláne, hogy miattuk üldöznek mióta élek, ha azt nézzük. Állítólag Isten igazságos az angyalok pedig a rendet, a békét felügyelik. Óvják az emberiséget. Csakhogy én ebbe nem tartozom bele. Mert félig angyalvér csörgedezik bennem. A létezésem a rend ellen való. És ez az én bűnöm. Kíváncsi lennék, vajon az apám, a nemzőm kapott-e bármi büntetést azért, mert vétett a rend ellen és paráználkodott (gondolom ezt ilyen magasztosan mondhatják ők) egy fiatal halandó nővel. Bármiben fogadni mernék, hogy nem. Mert neki lehet. Mert ő angyal. Nem olyan nagy bűn az, hogy megkívánt egy halandó nőt. Na de a kölyke, az aztán már bűnös a javából... Ez aztán az igazságos ítélkezés mondhatom...
Nekem azonban már elegem van ebből. Élek, mert egy "jóságos" angyal elbukta a feladatot, hogy megöljön még csecsemőként. Milyen naiv kisgyerek is voltam, hogy egy percig is hősnek láttam azt az anyám elmondása szerint álomszép fiatal lányt, amilyennek ő leírta a "megmentőmet"! Ő hozott New Yorkba, hogy élhessek. De milyen életet? Titokkal, bujkálással terhes lét ez. Elegem van belőle, hogy nem tarthatok fenn kapcsolatot sokáig senkivel, nem maradhatok huzamosabb ideig sehol, egyszerűen nem lehet normális életem. Ezért is döntöttem úgy néhány éve, hogy elhagyom az anyámat. Velem az ő élete sem lehetett teljes. Feláldozott értem mindent, de sokat így sem tudott nekem adni. Hálátlannak tűnhet, de úgy érzem, ezzel tettem érte a legtöbbet. Szabadabban élhet, nélkülem. A fiatalságát ugyan eltékozolta rám, tovább sem tanult, de a maga egyszerűségében is egy értelmes, csupa szív asszony, aki még a negyvenes évei elején járva úgy hiszem, nem olyan öreg, hogy ne kezdhessen egy új, jobb életet. Nélkülem.
Ami pedig engem illet... hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg az öngyilkosság gondolata soha a fejemben. Mikor kinőttek a szárnyaim és nyilvánvalóvá vált, hogy én tényleg nem lehetek soha olyan, mint a többi normális ember, igencsak felerősödött bennem az érzés, de aztán rájöttem, ezzel pont azt adnám meg az angyaloknak, amit annyira szeretnének. Márpedig én gyűlölöm őket annyira, hogy ne tegyem ilyen egyszerűvé a dolgukat. Ha valaki meg akar ölni, igenis küzdjön meg érte. Legalább annyira, hogy egy pengét belém kelljen mártania. Ahogy már huszonhat évvel ezelőtt annak az egynek is meg kellett volna tennie. Egyébként biztos vagyok benne, hogy nem jóságból mentett meg, hiába mondogatta anyám. Állítólag még fel is keresett minket néhányszor itt New Yorkban, hogy rendben megy-e a sorunk. Én mégis biztos vagyok benne, hogy összetettebb oka lehetett annak, hogy nem ölt meg végül. Gondolom be akart tartani valakinek. Vagy egyszerűen csak gyáva volt a feladathoz. Bár nem tudom, mit lehet várni egy angyaltól, aki még egy csecsemőt sem képes eltenni láb alól.
Mindenesetre az életem sehogy sem könnyű, ezért miért is lennék hálás bárkinek az anyámon kívül? Legalább már érte nem kell aggódnom, nélkülem biztonságban van. Én azonban továbbra is igyekszem kevéssé szem előtt lenni. Ezt pedig úgy tudom leginkább elérni, ha csak alkalmi, kevéssé felelős, inkább kisegítő jellegű, vagy fizikai munkákat vállalok és kevésbé frekventált helyeken húzom meg magam, időről-időre változtatva a tartózkodási helyemet. Ez azonban azzal jár, hogy olykor sötétebb, bűnözéstől igencsak terhelt helyeken vagyok kénytelen élni, ami viszont a balhékat is hozza magával rendszeresen. Nem mintha bánnám, rendőr akadémiát végeztem, ha nagyon muszáj, meg tudom védeni magamat. Más kérdés, hogy hacsak nem kényszerülök tényleg rá, nem mutatom ki, mit tudok.
Így kerültem ebbe a régi, elhagyottnak vélt kórházba is, ahol meghúztam magam az elmúlt hetekben. Egyébként is forrong bennem valami megmagyarázhatatlan vérszomj azóta a pár héttel ezelőtti furcsa eset óta, mikor az az angyal megölt, aztán valahogy mégis visszatértem az életbe. Jobbnak látom nem találkozni senkivel, mert úgy érzem néha, mintha nem lennék a magam ura. Azonban a magányomat úgy fest, valaki most szándékosan szabotálni próbálja.
Hallom az engem követő lépteket magam mögött. Már egy ideje a nyomomban jár az illető. Még az utcán szegődött mögém, de most a korhadt lépcsőkön is hallom engem követő lépteit. Ez nem véletlen. De mit akarhat tőlem? Szeretném hinni, hogy csak egy egyszerű tolvaj, rabló vagy ilyesmi, ahogy azonban megtorpanok és nevemen szólít, már biztos vagyok benne, hogy nem ez a helyzet. Ahogy pedig folytatja, attól minden idegszálam megmerevedik. Ha nem nephilim lennék, talán meglepne a helyzet. Így azonban csak egy dologra tudok gondolni. A fickó angyal. Ami pedig azt jelentheti, hogy bekövetkezett, amitől anyám huszonhat éve próbál megóvni. Megtaláltak. A kilátásaim a túlélésre ebben az esetben pedig több, mint rosszak. De akkor sem hagyom magam, amíg bírom. Nem akarok azonban küzdeni, a képességemet használni még kevésbé. Lassan, óvatosan fordulok meg, szívemben a most ismét felbugyogó haraggal. Hiszen a férfi egy azokból, akik a nyomoromat okozták. Akiket mindennél jobban gyűlölök. Pár másodpercig csak jegesen méregetem őt, szinte várva, hogy rám támadjon.
- Mi okom lenne segíteni? – hangom is jeges, reszelős, ahogy ridegen visszakérdezek. Valójában kijelenthetném, hogy fogalmam sincs, kiről beszél (mivelhogy ez a helyzet, tudtommal nem ismerek semmiféle Wallenberget), mégis a bennem tomboló düh arra sarkall, hogy provokáljam őt. Még ha ez is lesz az utolsó tettem ebben az életben.



Utolsó Poszt Pént. Dec. 08, 2017 9:25 pm
Következő oldal


Desperate situations make you do desperate things
▲Szószám: 376   ▲Zene: Down In A Hole   ▲Credit: Cass
A teremtett világ hajnalán, mikor kibontották szirmaikat az első virágok, amikor a legbátrabb, szürkés hal a partra vetődött, s amiközben az univerzumban színpompás robbanások kíséretében fogantak újabb és újabb galaxisok, ha valamely’ fivérem akkor azt mondta volna, egyszer fontosabbá válik számomra egy halandó lélek a józanésznél, a küldetésemnél és a racionalitásnál, minden bizonnyal könnyelmű legyintéssel fogadtam volna balgának hitt jóslatát. S most, évmilliók, milliárdok elteltével itt vagyok, kétségbeesetten kutatva az embert, akinek megmentéséért már eddig is oly’ sokat áldoztam… Gyakorta elragad a kétely, sokszor eltűnődök, vajh azért csúszik ki újra és újra a markomból Drake, mert az Úr más sorsot szánt neki? Valóban ilyen kegyetlenséggel igazgatná gyermekei sorsát, ily’ könnyedén vetné az egyik legtisztábbikát alávaló démonok karmai közé? Nem vagyok hajlandó elfogadni, még ha az igazság egésze kimerül e feltételezésben. Nem lennék képes parancsszóra veszni hagyni, amíg mennyei fényem a leghaloványabban pislákolva is, de még körbeölel, addig harcolni fogok érte.
Ezért vagyok ma éjjel itt, nyomában egy halandónak New York egyik romos, használaton kívüli kórházába, hangtalan léptekkel követve árnyékát minden fordulónál s lépcsőfeljárónál, remélve, előbb-utóbb megállapodik, s válthatunk végre szót. Merthogy azt rebesgették a városban, ő az, aki információkkal szolgálhat nekem Wallenberg feltételezett hollétéről, netán állapotáról, éltének az utóbbi hónapokban történő alakulásáról. A legcsekélyebb morzsáért is megéri a kockázatot, netán ő is a vadászok kötelékét gyarapítva csal éppen csapdába, esetleg pontot remélve hosszú folyamú létezésem végére. Nem tudhatom, miféle indítékok mozgatják, vagy, hogy egyáltalán feltűnt-e neki, közel negyed órája követem útját a város kietlenebb részeire, egy biztos csupán; amint megállapodik az egyik terjedelmesebb kórterem közelében, szándékkal csapva zajt hívom fel magamra a figyelmét.
- Nathaniel? - szólítom meg a nevén, körültekintő lassúsággal lépdelve felé egyre közelebb. - A nevem Cassael, az Úr egyik angyala vagyok, s a város vezetőjének barátja. Talán már hallottál rólam - mutatkozok be, megállapodva közben tisztes távolságban, hiszen ha lehetséges, jobban örülnék egy csendes társalgásnak, semmint vajmi végeláthatatlan huzavonának, amelynek végén tán még a remélt információktól is elesek.
- Úgy hírlik, tudomásod van Wallenberg jelenlegi tartózkodási helyéről, netán az állapotáról. Beláthatod, nagy szükségünk van arra, hogy megtaláljuk őt, a Teremtő szolgálójaként pedig úgy hiszem, én vagyok a legalkalmasabb erre a feladatra. Mondd hát el, amit tudsz, s többet nem is zavarlak - vázolom fel neki a helyzetet, illetve, hogy mit óhajtanék tőle.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Grace
only exists to be fallen from

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
294

Utolsó Poszt Pént. Dec. 08, 2017 8:38 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Utolsó Poszt Vas. Okt. 02, 2016 2:43 am
Következő oldal


Heloise & Astarte
Ready to take what is mine
Már-már fizikailag is érezhetően zuhan pár fokot a hőmérséklet, ahogy a vadászlány felfedezi a jelenlétemet. Az a tömény megvetés és gyűlölet, amivel végigmér... Áucs! Ha ölni tudna a tekintetével... Áh, nem, akkor sem. A Halált nem egy sértődött, dühös kislány morcos pillantása fogja kivégezni. Haha! Azért viccnek egész jó volna.
- Na mit gondolsz, ugyan mégis mit kereshetek itt, kis csillag? - A gunyoros mosoly az arcomon szinte már a védjegyem is lehetne. Nem zavartatom magam, nem hátrálok meg pár ellenséges szótól, és gyenge kifakadásoktól, egyszerűen az ágyhoz lépek, hogy magamba szívva a haldoklóból áradó pislákoló erőt és elmúlást, többé-kevésbé kedves, tündéri tekintettel pillantsak Heloise szemeibe.
- A Halál vagyok, és jöttem elvenni, ami nekem jár – vonom meg a vállam könnyedén. Aztán mégis hátrálok egy lépést, és feltartom a két kezem. - Tulajdonképpen mindegy, hogy hozzáérek, vagy sem. Legfeljebb percei vannak hátra az életéből, és ha lejárt az idő, a drága barátnőd velem jön... - tárom szét végül a karomat. Teljes tehetetlenséget és ártatlanság színlelek, mintha nem lenne sok beleszólásom a dolgokba. Ez persze nem egészen igaz, de éppen eléggé az ahhoz, hogy karjaimat lazán összefonva, kényelmesen hátradőlve nézhessem végig a műsort. Tagadhatatlanul élvezem a szobában terjengő gyászt, dühöt, félelmet és kétségbeesést. Mint egy kellemesen hűsítő szellő egy fülledt nyári napon, amely körülsimogat és felüdít.
- Ha még nem búcsúztál el tőle... igazából már kár vesződnöd. Nem hall minket, és kétlem, hogy a szemét képes lenne még egyszer kinyitni – közlöm vele teljesen szenvtelenül, mintha csak az időjárásról társalognánk. Nekem valójában ez is hasonló, és ha egy démontársammal cseverésznék erről, valószínűleg az is hasonlóan érezne. - Elég szánalmas, nem igaz? Egy vadász, aki egy béna balesetben veszti életét... - Drámaian sóhajtok. Elismerem, minden eszközt bevetek, hogy lehető legfájdalmasabbá tegyem a kis Parkins számára ezeket az utolsó perceket. Igen, kicsinyes dolog, de ez mikor tartana vissza egy pokolfajzatot? Az igazság az, hogy nem egyszerűen élvezem a helyzetet, de teljesen jogosnak is vélem, hogy végre megmutathatom, miért nem érdemes a fajtájának ujjat húznia egy erős démonnal. Az emberek ostobák és nagyon, nagyon... nagyon törékenyek, könnyedén meghalhatnak, továbbá jelenleg a francot sem érdekel a sorsuk. Még az angyalok többsége is hátat fordított nekik, miközben nekünk hatalmunkban áll befolyásolni az életüket, és esetemben ugyanez igaz a halálukra is.



Utolsó Poszt Szer. Szept. 28, 2016 6:12 pm
Következő oldal





  Astarte && Heloise


Credit - Szószám: sok - komment: jaj neked!


Attól függetlenül, hogy alapvetően egy roppantul vidám személyiség vagyok, ma mégis sokkal inkább vagyok roppant, mint vidám. Ritkán van olyan, hogy mindent hátrahagyva átutazom a fél országot bárki miatt is, de ez most más. Teljesen más. Éppen ezért hagytam ott a munkahelyem, majd vettem meg ezt a méregdrága repülőjegyet New York-ba. Miután Teresa anyja telefonált mi történt, mást nem is igazán tehettem. Nem mondott el mindent, mivel nincs túl jó állapotban, ráadásul mondtam neki, hogy indulok is az első járattal, aztán megbeszélhetjük, mi történt. Mindenesetre annyit azért már megtudtam, hogy Terry-nek autóbalesete volt, valami részeg kamionos áthajtott a piroson és konkrétan átgázolt rajta. Egész úton idegesen ültem a gépen, nem igazán tudok megnyugodni, leginkább csak a könnyeimmel küszködöm egész idő alatt, legszívesebben le-fel sétálgatnék, de mivel ez nem lehetséges, így csak minden tíz percben a mosdóba száguldottam ki, megmosdottam majd visszaültem a számomra kijelölt helyre.
A korházba beérve az első dolgom volt megkérdezni Terry orvosát, hogy mit tud mondani az állapotáról, de őszintén szólva gyorsan meg is bántam, hogy ezt megtettem, hiszen nem volt túl bíztató amit mondott. Terry a legjobb barátnőm és egyben társam is. Hónapok óta együtt dolgoztunk valamin, hogy elkaphassunk egy démont. Ahhoz képest most mégis egy rohadt kamion tette ezt vele. Az orvos szerint talán csak néhány órája van hátra és a túlélése egyenlő a nullával. Na jó, nem a nullával... tíz százalék esélye van, ami valljuk be, nem túl sok. Néhány órát várnom kell arra, hogy bemehessek hozzá. Talán egy-két óra volt az egész, de mégis éveknek tűnik ebben a helyzetben.
Mikor végre eljön annak is az ideje, hogy bemehessek hozzá, mégis megrémültem. Nem tudtam mi fog történni, vagy éppen mit fogok majd látni. Egy teljesen szétroncsolt testet, aki egyáltalán nem hasonlít már a legjobb barátnőmre? Végül mégis veszek egy nagy levegőt, amit jó sokáig bent is tartok, majd bevonulok a számára kijelölt kórterembe. Amit látok, egyáltalán nem tetszik, de mégis kicsivel jobb, mint ami a képzeletemben volt. Leülök a látogatók számára elhelyezett székre, majd lassan, óvatosan megfogom a lány kezét. Egyre nehezebben tudom visszafolytani a könnyeimet és azt hiszem egy-két csepp le is csordul az arcomon. Igazából csak némán ülök, de tudom mit kellene mondanom, azt sem tudom, hogy egyáltalán hallaná-e, vagy érne-e bármit is, ha beszélgetnék vele. Csak bámulom a szinte teljesen bekötözött arcát, majd úgy két perccel később felkapom a fejem. Az arcom szinte elvörösödik a haragtól, egyáltalán nem vagyok boldog, hogy most itt látom ezt a nőt. Még csak nem is nő...
- Te meg mi a francot keresel itt? - Mordulok rá a démonra, legszívesebben ráüvöltenék, hogy húzzon innen a fenébe, de úgy érzem, hogy ez semmit nem érne. Részben mert egy kórházban nem lenne túl jó ötlet ordibálni, maximum csak kivágnának innen. Másrészt pedig úgysem menne el sehová. - Jobban teszed ha most elmész szépen és békén hagyod őt! - Biccentek az ajtó felé, miközben felállok a székből.






Utolsó Poszt Hétf. Szept. 26, 2016 4:11 pm
Következő oldal


Heloise & Astarte
Ready to take what is mine
A New Yorkba tett kirándulásom végül hosszabbra nyúlik, mint terveztem, és nem csak azért, mert Mammon megtalálása csak lassan, lépésről lépésre halad, hanem azért is, mert ez a város jóval több érdekességet és változatosságot rejt magában, mint hittem. Azt hiszem, megvan a varázsa annak, ha a Pokol szülötte szabályosan egy olyan képzeletbeli aknamezőn táncol, amit a körülötte hemzsegő és élő vadászok jelentenek. Nem azt mondom, hogy valóban igazán tartanék tőlük, több kell egy maréknyi felfegyverzett halandónál ahhoz, hogy rám ijesszenek, de megadják azt a fajta enyhe, izgalmas bizsergést, amit egy hozzám hasonló erős és sokat tapasztalt démon csak ritkán élhet meg. Nyilván emiatt van az is, hogy a Nagy Almában elvégzendő küldetésem közepette még kedvem támad ahhoz is, hogy én magam, személyesen, teljes valómban kísérjek át a túlvilágra egy haldokló vadásznőt. És hogy mi olyan különleges ebben a leányzóban? Csupán annyi, hogy ő meg a barátnője már egy ideje fáradhatatlanul vadásznak rám, így hát úgy illik, hogy ne csak távolról, hanem kihasználva az alkalmat és az ittlétemet, valós, szilárd alakomban és lényemben megjelenve ünnepeljem kárörvendve a pillanatot, amikor egyikük elköszön ebből a világból, amíg a másik, a drága kicsi Parkins, magába roskad a gyász alatt. És hogy mégis mi a legnevetségesebb és legszánalmasabb az egészben? Hogy a kedves barátnője még csak nem is igazi harc közben, fegyverrel a kezében távozik dicsőségesen, ahogy egy vadászhoz illik, hanem egy szerencsétlen baleset folytán egy rideg, klórszagú kórházi ágyon fekve készül kiköhögni a lelkét.
Mivel nem felejtettem el, hol is vagyok, minden felesleges feltűnést és pompát mellőzve érkezem a legújabb kedvencemmel a kórház parkolójába, majd belépve az épületbe a recepciót teljesen figyelmen kívül hagyva sétálok tovább határozottan a megfelelő kórterem felé. Nincs szükségem eligazításra. A lány utolsó momentumainak közeledte úgy vonz magához, akár a mágnes, és minden másodperccel duzzasztja bennem az erőt és extázist. Ennek a konkrét halandónak a küszöbön álló halála sötét, izgalmas és erőteljes hullámok formájában elevenedik éppen meg bennem. A kaszám már láthatatlanul is készenlétben vár, hogy lecsaphasson rá, és pontosan tudom, hogy a legmegfelelőbb pillanatban fogok érkezni ahhoz, hogy ezt személyesen is ki tudjam élvezni.
- Remélem, már megvolt a könnyes búcsú, kis szívem – lépek be a kórterembe ezekkel az üdvözlő szavakkal. A vérvörös ajkaimon játszó gunyoros mosoly természetesen a legifjabb Parkinsnak szól, hisz a barátnője megfáradt pillantását már nem érezhetem magamon, szemei többé már nem fognak felnyílni. Közvetlenül az ágya mellé lépek, szemben a másik vadászkával, ujjaimat izgatottan mozgatva elhúzom a haldokló felett, majd jólesőn sóhajtok, és a gúnyos mosolyom még inkább kiszélesedik.



Utolsó Poszt Hétf. Szept. 26, 2016 4:10 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Lucifer
Today at 12:30 pm
☽ Park




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5