Misty Albion ~ St. Osyth

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Lilith


Misty Albion ~ St. Osyth 055818e9e09283c43b6bb53fb0f9afe4
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Rang :
♛ Hercegnő ♛
☩ Play by :
Liv Tyler
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 02, 2019 8:23 pm
Következő oldal




Fear cuts deeper than swords...

Némiképp megértettem, annak idején belülről csiklandozott, ahogy végig vettem, hogy mennyi szenvedést okozhatok másoknak. Hogy mi történt ezzel? Ki tudja. Talán akkor csaptam be magam, és sosem tett igazán elégedetté, vagy a mostani ámítás, és hiányzik már belőlem valami, amit megérinthet a kín, amit mások átélnek. Bármelyik legyen is, nem igazán számít a teljes egész szempontjából, egyszerűen elmúlt már a bizsergés, mint az öreg házasoknál.
- De csupán ábrándok, amik visszhangoznak az ürességben, azonban igazán sose töltik ki azt.
Sokra értékeltem, aki használta az eszét, mert erre szánták értelmünket, azonban csupa álmodozásból, és tervezésből csak légvárak építhetőek. Mindig is csodálkoztam, hogy a filozófusok milyen jól megéltek a gondolkodásra képtelenek ámulatából.
- Az idegenek sose hoznak jó szerencsét. - Döntöttem oldalra a fejem, mintha csak magam is végigmérni akarnám. - Talán már most se más, lévén az embernek nem kell a szomszédba mennie, ha vérengzésről van szó. - Viszonoztam mintegy ösztönösen mosolyát, bár nem volt ez igazi, örömből fakadó.
A legtöbb gyermekmesét okításra találták ki az emberek, hátha ezzel megóvhatják utódjaikat a haláltól. Ne menj az erdőbe, ne állj szóba idegenekkel, félj az erdő vadjaitól. Olyasmi, aminek egyértelműnek kellene legyen, a gyermeki kíváncsiság mégis sokszor felülírja természetes félszüket. Meglehet, hogy nekünk sem ártana néhány rémmese a démonok számára, ami távol tartja őket a vadászoktól, és hasonlóktól.
- Biztos vagyok benne, hogy olyasmit tudnék előhívni a tudatalattijából, amiről nem is sejtette, hogy ott lehet.
Magabiztos voltam, de a tudásom megalapozott volt, és igazán részletes, sose szerettem lógatni a lábamat, így sokat tanultam, és sokat fejlesztettem korábbi tanokon. Bár meg kell vallanom, engem különösebben nemigen kötött le a delírium mámora, jobb szerettem mindig az eszemnél lenni, mintsem önmagamban elveszni. Épp ezért specialitásomnak inkább az erős mérgeket, vagy gyógyító főzeteket tekintettem.
- Meglehet, hogy nem, azonban mi garantálja, hogy szavaim igazak volnának? Könnyebb válaszokkal elhallgattatni a kérdezőt, mint meggyőzni, hogy ne legyen kíváncsi. - Valamiért egyre inkább olyan érzésem volt, mintha egy gyermekkel beszélgetnék, bár magamhoz képest sokakat éreztem annak. - Ha titok, ki számára meghatározó? Ha más is tudja, akkor pedig nyilvánvalóan nem titok. - Csóváltam meg a fejem.
A tudás hatalom, az információ érték, de csak akkor, ha az valaki számára értékes. Semmit sem ér azzal, ha több információt halmoz fel rólam, főleg, amennyiben az időtöltésem érdekli. A pozícióm néhány vadásznak jelenthet valamit, de megvan a magam módszere, hogyha eltűnésről volt szó.
- Véleményem szerint semmiben sem érdemes elveszni… mindig szem előtt kell tartani a célt, akkor nincs olyasmi, ami letéríthet a megfelelő útról, mindenen és mindenkin keresztül képesnek lenni tenni, amit meg kell cselekedni. Az eltökéltség a kulcsa annak, hogy valaki nagy dolgokat vigyen véghez, nem csupán néhány értékes, valamit jelentő gondolat.
Nem turkálok más szemetében, már csak egy valami érdekel, és az én vagyok. A démonok jóléte, fejlődése, hatalmi harcai… a teremtőjükre bízom, hogy mit szeretne ezzel kezdeni, és amennyiben szükségét érzi segítségemnek, nos, akkor megteszem, amit kér. Nincs okom visszautasítani, azonban megoldani sem szándékozok helyette semmit.
- Semmit nem jelent számomra a jelenléte, elvégre ismeretlen, felejthető. - Szúrtam kicsit oda, bár igazából nem láttam értelmét az ilyesféle provokációnak.
Amennyiben túl sok bajt hoz a fejemre, pontosan tudom, miként kell megszabadulni tőle, akár így, akár úgy. Nem szívesen ritkítottam a démonokat, azonban lelkiismeretfurdalást sem éreztem miattuk. Egyáltalán képes lennék olyasmire lélek nélkül? Érdekes felvetés…
- Sok maradt még az emberségedből? - Húztam el a számat, hiába, nem könnyű egyből levetkőzni, bármennyit morzsol is le belőle a Pokol kínzása. - Azt gondolod, hogy nem lennél itt, ha boldogabb életed lett volna, hogy a múltad miatt kötöttél alkut, és aztán amiatt lettél démon? Ez nagyon édes gondolat. - Mosolyodtam el, és előre nyúlva végig húztam kezemet az arca mellett, azonban nem értem hozzá. - Az emberek azért kötnek alkut, mert gyöngék, és erősek akarnak lenni, azért válnak démonná, mert megtörnek a fájdalomtól, a saját gyarlóságuk darálja le őket. Ne kapaszkodj a gyenge részedbe… Gazdag, szegény, boldog és boldogtalan, mind kötnek alkut.
Annyi féle kívánságuk van, hogy számon tartani is nehéz volna, ki önző, ki önzetlen, a vége mindig ugyanaz, a könnyebb megoldást választják. Aztán megbánják, amikor jön a vég, és menekülnek, vagy elfogadják, és rájönnek, mennyi előnye van. Ez már eléggé változatos.
- Időben valóban nem elhanyagolható, ez azonban jelent bármit is a koromon kívül? - Sok minden formált, azonban nem szükséges megértenie ahhoz, hogy tudja, milyen vagyok.
Elmosolyodtam, valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani. Túl kíváncsi, és képtelen másra gondolni, még ha az a legnagyobb révületet is hozná meg számára.
- Csak ha megbízol a szavamban… és persze jól bírod a hallucinogének különböző hatásait. - Ha meg akartam volna ölni, nem ilyesmit használnék, ezt bizonyosan ő is belátja. - Mivel? Általában lelket kérnék, de mivel neked nincs, így maradjuk abban, hogy egyszer majd kérek én is egy szívességet. - Mosolyodtam el.
Bármikor alakulhat úgy, hogy szükségem lesz rá, úgy a következő ezer év valamelyikében. Mert legalább ilyen ritka, hogy valamit ne egyedül oldjak meg.
- Mintha csak a farkas volna képes széttépni valakit az erdőben. - Feleltem sejtelmesen, bár nem, mintha erről lett volna szó.
Meggondolatlan, minden bizonnyal fel sem merült benne, hogy egy kevésbé türelmes démonnal szemben a keze bánná ezt a mozdulatot. Meglehet fiatalabb koromban én is ízekre szedtem volna pár másodperc alatt, de ennek most nem láttam igazán értelmét.
- Miért ne lenne? Baljós kisugárzást, és kis bizsergést érezhetsz, amikor belegyalogolsz… - Válaszoltam unott arccal. - Kihívásnak? Nagyon fordítva ülsz azon a lovon. - Feleltem, majd meghallottam a sikolyt, és az eltéveszthetetlen hangokat.
Szavai megerősítik bennem, hogy az este valami olyat művelt, ami nemigen egyezik a terveimmel. Haragudhattam volna, de felesleges, csak játszadozni akart, és valószínűleg fogalma sincs, mit tett ezzel. Nos, ha erőt szeretett volna látni, és fájdalmat érezni, ezúttal nem okoztam neki csalódást. Előre nyúltam, és a mellkasára szorított kézzel kényszerítettem, hogy hagyja el a megszállt testet. Nem volt kellemes érzés, amikor erőszakkal kitaszítanak valahonnan, azonban muszáj lesz kicsit rendet tennem.
Amint a test elernyedt, egyetlen mozdulattal a hátsó helyiségbe taszítottam, néhány perc múlva visszatérhet majd bele, de nem akartam kockáztatni, hogy addig is magához térjen az eredeti tulaj. Így olyan, mintha itt sem járt volna, én pedig jó szomszédként megnézhetem, mi történt.
Tavaszhoz képest maró hideg volt, de ezt csak az emberek didergéséből vettem észre, bár az is lehet, hogy a megrázkódtatás hatott így rájuk. A kis csoporthoz verődtem, és percek alatt megtudtam, hogy az egyik kisfiú holttestét halászták ki a folyóból. Micsoda pazarlás! Az alsóajkamba haraptam, hogy ne szidjam hangosan, aztán arra hivatkozva, hogy keresek némi nyugtatót a szülőknek, visszavonultam a patikába, magunkra zárva az ajtót. Ezt már nehéz lesz néhány farkassal elintézni…






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stones make no splash
on a frozen lake


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Athlan


Misty Albion ~ St. Osyth Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
94
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 01, 2019 10:25 pm
Következő oldal


Lilith & Athlan

"Faképnél hagynám százszor magam.
Mindig őrülten szépet akarok,
S gyáva kutyaként a vágyba halok."
- Pedig a sötét gondolatok nagyon kellemesek tudnak lenni... - sóhajtom ábrándosan, hiszen ugyan nem vagyunk egyformák, ám én magam mindig az elmélkedők táborát gyarapítottam. Nem vettem ki a részem a harcokból, nem álltam egyik oldalra sem, hiszen képtelen lettem volna arra, hogy meghajoljak, ezért hát nem is sodortam magam ilyen helyzetek közelébe. Atyám elvette a lelkem, s érdemesnek tartott arra, hogy a tanítványa legyek. Távol a központtól, a Pokol egy messzi szegletében, ott, ahova csak nagyon kevesen jártak. Ott éltem én egyedül azzal a temérdek könyvvel, tanultam és fejlesztettem magam, látszólag céltalanul, hiszen miért kellene hatalmas erő egy démonnak, ha nem akarja az uralma alá hajtani a népet? Nekem bizony nem ez volt célom. Újra és újra önmagamnak akartam bizonyítani, s hogy soha többé ne kerüljek olyan helyzetbe, mint halandóként.
- Tán a farkasok miatt ilyen nagy a bizalmatlanság? - ekkor látványosan végignézek magamon, s halkan felnevetek. - Végül is ki tudja, milyen hatással lehet rám a telihold, ami hamarosan a nyakunkon van! Lehet átváltozok egy vérengző vadállattá. - utalok némi mosollyal a rémtörténetekre, amikkel előszeretettel ijesztgetik a kölyköket annak reményében, hogy nem kóborolnak el az éj leple alatt. Aztán tessék, olykor mindig akad egy-két bolond, akik az intelmek ellenére megteszik. A tegnapi gyermek örök leckét kapott, bár azért én jóképűbb vagyok egy nyáltól csöpögő farkasnál. Legalábbis remélem...
- Kíváncsi lennék arra, hogy miben merül ki az a sok minden, s tudna-e olyat mutatni, amiről még nem hallottam. - a Pokolbéli otthonom átszövik a legmélyebb tartalmú alkimista könyvek, ám sosem lehet tudni, hogy a világ mely szegletében bukkanhatok újakra. Akadnak üres lapok az írások közt, melyek csak arra várnak, hogy feltöltsem őket.
- Tehát ha kérdeznék Kegyed életéről, vágyairól és szokásairól, nem azt kapnám válaszul, hogy törődjek a saját dolgommal? - pislogok felé kíváncsian. - Sokszor a titkaink határoznak meg. - az én kíváncsi természetem miatt sokszor a végsőkig képes vagyok elmenni, hogy megszerezzem magamnak a tudást. Vagy inkább birtokoljam? Ezért sem szerencsés, ha valaki felkelti az érdeklődésem, hiszen ha megveti a lábát a fejemben, az bizony olykor kellemetlen véget is eredményezhet.
- A legtöbb valóban értelmetlen, fantáziátlan zagyvaság. Ezért olyan könnyű kotorni bennük, hiszen nincs mit megragadni és kitépni onnan. Ám néha akadnak olyanok, akik kissé kiemelkednek a többiek közül, s akikben sokkal élvezetesebb elveszni. - némi sejtelem ismét kúszik a mély hangomba, bár most nem kifejezetten halandókra gondoltam csupán. Némely démonoknál képes vagyok lenyelni a büszkeségem és az arroganciám, s elismerni, hogy lapul bennük némi különlegesség, valami érdekes dolog, mely kitűnik a szürke masszából és a kedvemre lehet. Bár ezek száma oly' csekély, talán 5 évre juthat egyetlen egy, s akkor sem keresem, hanem hagyom, hogy a sors elém sodorja.
- Tán bánatos lenne, hogy itt vagyok? Megérteném... - nem kergetek hamis ábrándokat, s bár halk kekeckedés ugyan ott van a betűk mögött, mégis tisztában vagyok vele, hogy egy démon jelenléte nem feltétlenül szerencsés s okoz derűséget. Különösen akkor nem, ha amaz elég hamar a másik tudtára adja, hogy szüksége van valamire tőle. Mondhatjuk, kapok némi ízelítőt... S rám tökéletesen igaz az, hogy ha nyújtják a kisujjukat, akkor nem csupán a karjuk kell utána, hanem az egész testük. Ellopni és bekebelezni mindent, amit csak lehet. S bizony ennek a hölgyeménynek nagyon sok mindent rejt az elméje, melynek csupán egy kicsiny szegletét láthattam. Ezek után engedjem csak úgy el, ha ott van a levegőben a lehetőség, hogy esetleg... Többet kaphatok?
- A múltban vannak a gyökerek, az határozza meg a jelenünket. - közlöm határozottan, mikor végre magamhoz térek. Hiszen ha nem lettem volna átkozott, s a tündérek nem akarták volna maguknak az első gyermeket, aki annyi idő után napvilágot látott a faluban, akkor én sem lennék itt. Ha nem emésztett volna fel a gyűlölet, s nem csókoltam volna végig a rothadó, pestisrágta sebeket, nem élveztem volna a fájdalom gyönyörű dallamát, most nem lennék az, aki. Van, aki elengedné a múltat, van, aki el is felejti, ám akadnak olyanok, kik még ennyi évszázad után is belemerülnek a régi emlékekbe. Olykor túlságosan is...
- Aprócska rész? Nekem nem úgy tűnt, hogy a te múltad aprócska lenne. - de nem ám, vajon mi lapulhat még ott jó mélyen? Édes borzalmak és vágyott szörnyűségek? Ó, bárcsak láthatnám!
- Viszem én, de már többet akarok. - vonom fel a szemöldököm célzóan. - Gondolom, nem tudod garantálni, hogy nem a nyálamba fulladva fogok vergődni tőle. Vagy más nyálába fulladva. Vagy vérébe? Az jobb lenne. - simítok végig államon elgondolkozva. - Még az is lehet, hogy ismerem... - kezembe fogom az üvegcsét, s azt is a zsebembe csúsztatom. - Mivel tartozok? - ha mond egy konkrét összeget, esélyesen kiröhögöm majd, hiszen egy ilyen kotyvalék ezernyi pénzérmét is messze felül tud múlni. S amúgy sincs nálam pénz. Kellemetlen.
-  Veszélyes? Nahát. Ha nem veszedelmes farkasokról van szó... Akkor vállalom a kockázatot. - némi vágyódó fanatizmus csillan meg a zöldellő szemeimben, s egy széles vigyorral fogadom, mikor hátrébb csúszok a padlón. Ezután azonban enyhén lendül a kezem, minek következtében a nyaka mellől ellibben egy kósza tincs. Tiszteletlenség? Ugyan, ahhoz tudnom kellene, hogy pontosan ki ő, s mit is kellene tisztelnem.
- Egy démonnak van aurája? Ez nekem új. - lépek egyet előre újra. - Szeretem a kihívásokat, s te pontosan annak tűnsz. Nem kellenek nekem hatalmas mutatványok, s mérhetetlen erőfitogtatás. Csupán egy apró sugallat... Úgyhogy igen, szándékomban áll maradni, ám ha van ellenvetésed, távolíts el erővel. Viszont akkor fájjon rendesen, azt úgyis szeretem. - ebben a pillanatban a hangunkat egy kintről jövő, velőt rázó üvöltés töri meg, melyet lábdobogások követnek. Hallom, ahogy a mellettünk kettővel levő ház ajtaja becsapódik, hallok kétségbeesett üvöltéseket, mire csak sejtelmesen a párás ablak felé tekintek.
- Ezek a fránya farkasok... - ingatom a fejem színpadiasan. - Rossz dolog az éhség, nem igaz? - emelem vissza a hölgyeményre a tekintetem.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Lilith


Misty Albion ~ St. Osyth 055818e9e09283c43b6bb53fb0f9afe4
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Rang :
♛ Hercegnő ♛
☩ Play by :
Liv Tyler
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 30, 2019 11:53 pm
Következő oldal




Fear cuts deeper than swords...

- Vagy a tapasztalataik végett épp ezért nem fecsérlik idejület már efféle hóbortokra. - A gondolat teremt, azonban legtöbbször az elmélkedő vonzza így be a kellemetlenségeket, ellenben azzal, ha cselekszik.
Sokkal több düh és harag kavargott bennem, mikor még fiatalabb voltam, és kevesebbet láttam a világból. Bár majdhogynem egy idős vagyok vele, most se igazán értem, miért vélte úgy Atyám, az emberek méltó örökösei, azonban már nem akarom bizonyítani, hogy téved. Már csupán azért járok fel, hogy kedvem szerint alapanyagnak használjam az arra érdemeseket…
- Természetesen, ez egy kis közösség, megbecsüljük a tagjait, és jól ismerjük. - Simítottam fülem mögé hajamat, mintha ez nyomatékosítaná szavaimat. - Farkasok, azt mondják. - Válaszoltam csendesen, így kicsit talán meggyőzőbb, pedig a magam részéről jól tudtam, nyilvánvalóan nem azok. - Már három emberrel végeztek a közeli erdőben. - Mutattam a falon keresztül abba az irányba, amerre húzódott.
Furcsa volt, hogy egyszerre próbált meg ártalmatlannak látszani, miközben korábban ha nem is fenyegető, de inkább sejtelmesnek tűnő volt. Abban bizonyos lehettem, hogy elég fiatal, főleg, mert egyáltalán nem ismert fel, talán ideje volna megint nagyobb részt vállalnom Lucifer mellett, hogy egy újabb generáció jól az eszébe vésse a nevem. Annyira már nem vonzott ez a fajta játszadozás, elég erős lettem, és a helyem mindig biztos volt, épp ezért hagyott sokszor hidegen, hogy mennyire tartanak tőlem.
- Fülledt? Lidércnyomásos? Sötét és végtelennek tűnő? - Elmosolyodtam, nem éppen ilyesmire vágyik egy halandó, de neki úgy tűnt, nagyonis ez a célja. - Sok mindent képes vagyok előidézni, elvégre patikus volnék!
Bár meg kell hagyni, nem feltétlen lenne szükségem egyik itt lévő hatóanyagra sem, hogy ha úgy tartaná kedvem. Látomások, fájó emlékek felkavarása, kis játszadozás az elmével, nos, nem nagy ördöngösség. Legalábbis elég sok tapasztalatom volt benne, így talán nála is működne. Egy erősebb démonnál, vagy angyalnál meglehet gondot okozna, miként piszkáljak a kobakjára, a velem szembenállónál viszont már-már késztetést érzek, hogy próbára tegyem.
- Nem szándékozom titokzatos lenni, egyszerűen megvannak a magam titkai, ahogy mindenkinek. - Vonom meg vállam.
Valamiért túlmisztifikálják, ha valaki keveset árul el magáról, pedig igazából amúgyis csekély számú dolog érdekli őket. Ki vagyok, vagy ki voltam? A szavaim semmitmondóak-e téren, inkább a tettekre kell figyelni, az sokkal többet elárul a másik személyéről, mint ami elhagyja a száját. Olyan könnyű hazudni, mint levegőt venni, és épp ennyire természetes, mind az emberek, mind a démonok számára. Már-már taszító, mennyire nem különbözünk bizonyos dolgokban.
- Biztosan gondolatok azok? Tapasztalataim szerint inkább csak zagyvaság, és álomképek…
Nem ismertem a halált, így egyáltalán nem éreztem át az efféle hasonlatokat, vagy épp fenyegetéseket. Számtalanszor láttam, mit tesz azokkal, akik elveszítenek valakit, vagy hogy mivé válnak, akik eladják a lelküket, még se igazán mondhattam, hogy tudom, milyen.
- A bánat egy érzelem, nem de bár? - Álltam kérdő tekintetét.
Hogy rám célzott szavaival? Ki tudja… sok mindenre nem jött még rá, mióta a boltba lépett, és a rendelkezésére álló idő bizonyosan nem lenne elegendő, hogy valaha kiismerhessen. Ugyan ki volna rá képes? Atyám, Lucifer, az első démonok? Nem valami régi, megfejtésre váró varázslat voltam, az emberekkel ellentétben nincs mindenkinek szüksége válaszokra.
Neki azonban szüksége volt néhányra, bár, hogy pontosan miért, magam sem tudom. Megfordult már mellettem jó néhány démon, azonban sose éreztem szükségét hosszabb távú kapcsolódásnak. Könnyebb megmutatni, mint elmesélni, mennyi mindent éltem meg, és így talán jobban érti. Szinte érzem, hogy sokkal többre vágyik, hogy tovább kapaszkodna, mint egy fuldokló. Érdekes...
- Épp eleget láttál! A múlt csak egy aprócska rész, a jelen viszont minden, ami lehetsz. - Zsebembe süllyesztettem kezeimet, hogy elővegyek egy üveget, és az asztalra tegyem. - Ez a legerősebb hallucinogén szer, amit készíteni tudok. Ha csak ennyire van szükséged, viheted!
Valami azt súgta, már egyáltalán nem fogja ez érdekelni, sokkal több rejtőzött benne, azt hiszem. Ha egyszerű függő, aki démonná válását így próbálja valamelyest feldolgozni és elfogadni, az a legjobb, amit tehet, hogy fogja a szert és elmegy. De ahogy én láttam, egész más szándékai voltak.
Szavaira fel kellett nevetnem, igazi, mélyről jövő nevetés volt, nem megjátszott. Szinte a könnyeimet kellett törölgetnem, annyira rázott a kacagás. Mit is mondhattam volna, meg volt a maga humorérzéke, annyi szent!
- Ami veszélyesebb, mint gondolnád. - Fejeztem be a mondatot, és egyetlen mozdulattal toltam kissé hátrébb, anélkül, hogy hozzáértem volna. - Nem szeretem, ha belegyalogolnak az aurámba, vagy ha tiszteletlenül beszélnek velem. Kifejezetten sok dolgot nem szeretek, és hogy ezeket el is kell mondanom, az is közöttük van. Biztos maradni szándékozol? - Nem árultam zsákbamacskát, nincsenek véletlenek, nem csoda hát, hogy egyedül voltam. Okos fiúnak látszott, aki felfogja az ilyen kis összefüggéseket.






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stones make no splash
on a frozen lake


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Athlan


Misty Albion ~ St. Osyth Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
94
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 29, 2019 11:17 pm
Következő oldal


Lilith & Athlan

"Faképnél hagynám százszor magam.
Mindig őrülten szépet akarok,
S gyáva kutyaként a vágyba halok."
- Az idősebbek több tapasztalattal rendelkeznek, amikből nagyobbat tud meríteni az elméjük, s hosszabb idő jut arra, hogy elmélyüljön az a bizonyos sötétség, hogy egészen megrágja a lelket... - hiszen a tapasztalatok mutatják, hogy fiatalként még szűk az elme, melyet a kemény munka s az idő vasfoga képes csak tágítani. Mégis csalódnom kell, hiszen a bájos és emberi külső mögött úgy tűnik, hogy sokkal több minden lapul, mint azt gondoltam elsőre. Ép és önállónak tűnő gondolatok? Itt még nem igazán volt szerencsém ilyenhez.
- Magam is tapasztaltam, hogy az itteniek szúrós szemmel néznek az idegenekre. - bólintok közömbösen, nem mintha sokat tennék azért, hogy akár egy árnyalatnyival is szimpatikusabbnak tűnjek. Elvégre nem akarok behálózni mindenkit, nincs szükségem arra, hogy lágy pillantásokat gyűjtsek be.
- Hogy érti, hogy a mostani időkben? Nemrég érkeztem csupán, elszálltak mellettem az információk. Tán kellene valamitől tartanom? - medvék, farkasok, már nem is emlékszek, mikről hallottam. Ennek ellenére tudatlan naivsággal vonom fel a szemöldököm, mintha tényleg egy ártatlan idegen lennék csupán, aki átutazóban van épp, s akinek nincs jobb dolga az alkonyba nyúló órákban, mint hogy a patikában töltse az idejét. Az említett bürök felé emelem a tekintetem, s mikor közelebb érek hozzá, lágyan végigsimítok a csokron. Valahol talán odalent akad még belőle, bár tény, hogy régen használtam, s most valahogy egészen más kezdi lekötni a figyelmem.
- Tán Ön is képes lenne egy ilyen fülledt delíriumot előidézni? - új praktikák s módszerek, azok bizony mindig jöhetnek, különösen akkor, ha kikapcsolhatom általuk az elmém, s lebeghetek az éter mámorában. Majdnem jól látja a kisasszony, bizony a zsebemben halkan összekoccanó üvegcsék épp egy ilyen állapot eléréséhez kellenek.
- Kegyed felettébb titokzatos, szinte két kézzel kell kihúznom a szavait. - mosolygom felé, mikor már egészen közel érek hozzá, s a zavaró egyéneket is kizárom ajtón túlra. - Pedig számtalan halandónál oly' könnyű úszni a gondolatokban... Meglepő, hogy némelyek úgy tárulkoznak ki előttem, hogy szinte kérnem sem kell. Egyszerűen csak kinyílnak, mint egy virág, s meg lesz a jutalmuk. Az édes halál vagy a fájó gyönyör. - sóhajtom halkan, mintha nem látnék többet benne, holott egyre jobban kezdem sejteni, hogy nem egy egyszerű emberrel van dolgom. Túl higgadt, túl nyugodt, túlságosan... Titokzatos.
- Miből gondolja, hogy érzelmeket akarnék előcsalogatni? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn, sejtelmes mosollyal. - Sok olyan nő létezik, akikben a látszat ellenére nincs semmi, csupán egy hatalmas, áthatolhatatlan jégbörtön... - jegyzem meg suttogva mellékesen, szavaimat pedig átszövik a tapasztalatok. Nem egy rideg és érzéketlen nőszemélybe futottam már bele, kinek a szíve helyén egy darab kő volt csupán. Nem lepődnék meg, ha most is épp egy ilyen hölggyel állnék szemben.
- Többször, mint bárkit szoktál? Megtisztelsz... - mosolyom alól kivillannak fehér fogaim, s izgatott sóhajjal nyújtom közelebb a kezem. Nyújtja ő is, s mikor bőre az enyémhez ér, hirtelen kikapcsol az agyam. Mintha kilépnék a saját testemből, de nem önszántamból, hanem mintha ez a nőszemély két kézzel rángatna ki a testemből, hogy önmagába tuszkoljon. Ez pedig nem éppen egy vágyott behatolás, az már biztos... A levegő megakad a tüdőmben, ahogy szinte átélem a látottakat, az ősi időkbe visszanyúló képeket halálról, rettegésről s fájdalomról. Látom a kétségbeesett embereket, s azt a temérdek halott gyermeket... Fájón hasít ketté minden, amit mutat nekem, mégis valahol kedvemre van, sőt, minél tovább vagyok benne, annál inkább... Ez azonban azt eredményezi, hogy elvesztem a kontrollt pár pillanatra, így ez időre ajkaim feketés árnyalatot öltenek, tekintetem a halottakénál is élettelenebb lesz, míg bőröm szürkés, sápadtas színt vesz fel. Kénytelen vagyok bevallani, hogy tévedtem. Az ártatlan külső úgy tűnik, épp az ellenkezőjét rejti.
Mikor elenged, s szertefoszlik előttem a múltja, szinte csapásszerűen esek hátra a földre. Egy kis ideig a levegőt kapkodva figyelem mereven a plafont, ám váratlanul felkacagok.
- Bánatos vagyok, igen... Hogy csak ilyen rövid ideig nézhettelek belülről! - feltápászkodok a földről, kiroppantom a nyakam, s eddigre már a színem is visszatér valamelyest. Gondolkodnom sem kell innentől azon, hogy ki ez a hölgy. Egyértelmű, hogy egy végtelenül erős démon, aki nálam sokkal többet élt már meg. Meg kellene hát hajolnom? Vagy térdelnem tán? Ugyan. Az nem az én szokásom. Legalábbis ebben a helyzetben nem...
- Atyám elhintette, hogy ezen a helyen rábukkanhatok valami olyanra, ami... - keresem a szavakat, ám mivel a Mester annyira ködösen fogalmazott, így csupán kételkedve megvonom a vállam.
- Ami? - balga módon megint közelebb lépek, utalva rá, hogy esetleg folytathatná a mondatot, ha már ilyen jól beilleszkedett. Már nem azért, mert kekeckednék, egyszerűen csak nem vagyok hozzászokva erősebb démonok jelenlétéhez, hiszen a Pokolban töltött évszázadaim nagy részét egyedül töltöttem. Hiába, senki sem nevelt jó modorra.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Lilith


Misty Albion ~ St. Osyth 055818e9e09283c43b6bb53fb0f9afe4
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Rang :
♛ Hercegnő ♛
☩ Play by :
Liv Tyler
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 28, 2019 11:41 pm
Következő oldal




Fear cuts deeper than swords...

Nehéz lett volna komolyan vennem, éonokkal korábban kellene felkelnie, hogy olyasmit mutasson, ami újdonságként hat számomra. Legalábbis, ami a mágia fortélyait illette. Láttam, hogy miként változik a világ, és a kezdeti varázslatokat lassan felváltotta a vallás, aztán azt kezdte háttérbe szorítani a tudomány, no meg persze a pénz. Fogalmuk sincs, mit fecsérelnek el néhány papírfecni és vasdarab reményében.
Ismét elkalandoztak gondolataim, pedig nagyonis igyekezett a férfi fenntartani figyelmem, csupán csak kissé általánosnak hatott az elképzelése. Ez volt a baj, előbb nyitotta ki a szemét, de a külsőségeken túl nemigen szívott magába semmit. Erősebbik nem, így hivatkoznak magukra, közben néhány domborulat, egy félmosoly, és már azt sem tudják, mit kellene kérdezni, vagy mire lenne érdemes figyelni. Sóhajtottam, azonban nem fordítottam el róla tekintetem, szerettem volna látni, ahogy rájön, ki is vagyok… előbb, vagy utóbb.
- Azt mondja, hogy csak az idős embereknek lehetnek sötét gondolataik? - Kérdeztem vissza, szinte azonnal. - Úgy vélem, hogy a gondolatok igazából nem lehetnek mocskosak, elvégre, ha valóban használja valaki a fejét, hogy elmélkedjen, az egy roppant becsülendő folyamat. A közönséges megnyilvánulások éppen, hogy ennek mellőzése miatt történnek, így nem is nevezhetőek igazán gondolatnak. Azok csupán múló képzelgések.
Bár való igaz, a fejemben kavargó gondolatok nagy része sötét volt, és vértől mocskos. Ez egy nehéz időszak volt számomra, a felkészülés sokat kivett belőlem, éppen ezért nehezebben tartottam meg fegyelmezett elmém katonás rendjét. Azonban ez egyáltalán nem jelentette, hogy láttatni szeretném mással is azokat a bugyrokat.
- Valóban nem ártana, ha kicsit jobban visszafogná magát, itt nem vagyunk ilyen közvetlenek az ismeretlenekkel. A mostani időkben főként figyelembe kellene ezt vennie. - Feleltem csendesen, apró célzást téve a megsokasodott holtakra.
Bár volt egy pillanat, amíg el tudtam volna képzelni, hogy a vadászok táborát erősíti, azonban mostanra bizonyosra vettem, ilyesmiről szó sincs. Talán bemutatkozhatnék neki, viszont az olyan gyorsan elrontaná a kis játékunkat. Olyan édes, ahogy elhiszi, hogy ő az üldöző, én pedig a préda. Hosszú ideje nem szórakoztatott így semmi, épp ezért nyugalomra intem magam, nem volna jó összetörni.
- Foltos bürök! - Bólintottam, és ujjammal abba az irányba mutattam, ahol felakasztva száradt egy nagyobb csokorral. Ő azonban nem igazán foglalkozott a dologgal, sőt, inkább felém igyekezett. Pedig messzebbről is hallottam volna mondandóját, ezért igazán felesleges a pult mögé jönnie. - Való igaz, hogy rossz dózisban igen mérgező, de emellett számtalan jó tulajdonsága is van. Kelésekre lehet kenni, és ha nem fél a haláltól, sokkal mélyebb delírium elérhető vele, mint azokkal. - Mutattam a zsebre, ahol korábban elsüllyesztette a papírzacskót.
Az emberek nagy részének valóban lassú, fájdalmas halált okozhatna a növény, elvégre a fulladás az egyik legszörnyűbb halál. Az ember minden porcikája oxigénért kiált, és közben mégis tehetetlen, mert a szervezet cselekvőképtelen, aztán az agy megszűnik uralni a testet. Nem szívesen választottam volna efféle véget, hogy gondolkodásképtelenné válljak a legvégén, ez valahogy ijesztőbb, mint a gondolat, hogy meghalhatok.
Már majdnem megörültem, hogy végül megvásárolja csak a dolgokat, és aztán továbbáll, de úgy tűnt, egész másképpen cselekszik, mint ahogy beszél. Szerettem volna egy mély sóhajjal tudtára adni, hogy most nem a megfelelő döntést hozta meg. Hallottam, hogy a kulcs csendesen elfordult a zárban, azonban nem hátráltam meg, igazából nemigen éreztem, hogy tartanom kellene tőle.  
- Könnyedebbre, minthogy a gondolataim között kutakodjon. - Suttogtam, mintha számítana, milyen hangerőt használok. Figyelmeztetés bújt a szavak mögött, de nem éreztem úgy, hogy észrevette volna, vagy csak nem érdekelte? - Nem vagyok benne bizonyos, hogy érzelmeket meg tudna bármilyen irányba mozdítani bennem… - Néztem fel rá, és ahogy a közvetlen közelemben állt, egészen másra gondolhatna egy kívülálló, mint ami valójában történni fog. - Jól van, adok egy kis kóstolót, ha ennyire telhetetlen gyermek vagy, azonban ne feledd, kétszer figyelmeztettelek. Többször, mint bárkit szoktam. - Sóhajtottam, majd felém nyúló kezéhez érintettem egyetlen ujjamat.
Utáltam, ha megpróbáltak irányítani, vagy megmondani, mit kellene tennem. Minden tettemnek meg volt a maga oka, semmi feleslegesre nem pazaroltam időt, és energiát. Ezúttal azonban csak szórakoztatónak éreztem, hogy kis betekintést adjak az ismeretlen számára, viszont én határoztam meg, mit láttatok vele.
Ahogy Lucifer megajándékozott az erővel, amivel beteljesíthettem bosszúmat, vagy éppen azt, ahogy ezt mindenkinél nagyobb élvezettel meg is teszem. Ahogy nők milliói rettegtek az árnyéktól, ami a gyermekágy felett bármikor megjelenhetett, anyák arcát, amikor felismerik, hogy most fojtották meg saját gyermeküket. Ellenszegülő démonokat, akik életük utolsó hibáját követték el.
- Nos, bánatos vagy? - Suttogtam, miközben elengedtem a kezét, úgy véltem ennyiből értenie kell, nem jó helyen fenyegetőzik.






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stones make no splash
on a frozen lake


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Athlan


Misty Albion ~ St. Osyth Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
94
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 27, 2019 11:51 pm
Következő oldal


Lilith & Athlan

"Faképnél hagynám százszor magam.
Mindig őrülten szépet akarok,
S gyáva kutyaként a vágyba halok."
A patika áporodott aromája eszembe juttatja a régi pestis maszkok különös illatát, melyet akkor aggattak mindenkire a falunkból, amikor járvány idején valaki esetleg bármilyen betegséget elkapott. Emlékszek a közös ülésekre a faluházban - amiken a Vezető fiaként nekem is meg kellett jelennem -, azokra a némaságba burkolózott körökre, ahol sokszor csak ültünk tanácstalanul, egymás madárszerű arcát fürkészve, arra várva görcsösen, mikor jelenti be a helyi orvos, hogy hozzánk is betette lábát a pestis. Ám az csak akkor érkezett meg, mikor én cserébe eladtam a lelkem Atyámnak. Mégis jó érzés felidézni azokat a számomra kellemes és feszült pillanatokat, amikor mindenki várta a halált. Nem véletlenül szoktam azt csinálni néhanapján, hogy elmélyüljek az emlékképekben, átadva magam elmém hullámzásának, hogy pontosan egy ilyen maszkot magamra öltve meghintem mindenféle növénnyel s hallucinogén szerrel, és hagyom, hogy tegyék a hatásukat. Egy halandó ilyen mennyiségtől biztosan a nyálába fulladna meg, de én... Mesés vizekre tudok evezni... Illetve, eveznék, ha nem fogytam volna ki mostanság mindenből. Ezért kell a három üvegcse, amiknek a tartalma nagyon sokáig elég lesz alant a Pokol bugyraiban. Valójában még kimenni sincs kedvem erről a helyről, így amint megszereztem magamnak az információt, pontosabban a megerősítést, hogy az ég világon nincs itt semmi keresnivaló ebben az isten háta mögötti koszfészekben, már megyek is vissza.
Azonban már az első pillanat fordít egy kissé a helyzeten. Az ablakokra pára húzódik természetellenes gyorsasággal, ám a hölgy szeme meg sem rebben. Ajkaim szegletébe kíváncsi mosoly húzódik, ahogy fürkészem őt s próbálok kiolvasni valamit a tekintetéből, ám ez nem hogy nem sikerül, még inkább titokzatosabbá teszi a természetessége. Kezem hát megakad a levegőben, s némi hezitálás után ujjaim a nyaka helyett a zacskóra fognak rá, melyet becsúsztatok a köpenyem egyik nagyobb zsebébe.
- Egy ilyen fiatal és ártatlannak tűnő hölgy elméje ennyire sötét és mocskos lenne tán? - biccentem oldalra a fejem kérdőn. - Bocsássa meg illetlenségem, új vagyok még a vidéken, tanulnom kellene némi jó modort. - mosolygom halkan. - Ami nem olyan egyszerű. - szinte meghallom magamban Atyám gúnyos kacaját, s ahogy ajkaival formálja a szavakat: "Ugye megmondtam?". Megadó sóhajjal lépek lassan oldalra, s a pult mellé érve leemelek a polcról egy apró fiolát, melyben valami vöröses anyag kavarog.
- Foltos bürök? - emelem vissza a hölgyre kíváncsian a méregben ázott tekintetem. - Mint például mire használható? - kérdem ártatlanul, mintha a tudatlanság fátylába burkolóznék. Ám ajkaim aljas mosolyt öltenek, s lecsökkentem a köztünk levő távolságot, már ha a kisasszony nem akadályoz meg benne.
- Azon kívül, hogy a halandók a lelküket is a világra köpik tőle... - nyomom meg enyhén a halandó szócskát célzóan, majd lehelyezem a fiolát az asztalra. Tán többet tud ez a kisasszony, mint azt elsőre gondoltam?
- Tudja mit, hölgyem? Rábeszélt! Adjon nekem pár üvegcsével, legyen oly' kedves. - ha még engedi, akkor még jobban lecsökkentem a köztünk levő távolságot, hogy egészen az aurájába hatolhassak. Ezzel párhuzamban pedig elfordítom az ajtóban levő kulcsot vagy épp reteszt az akaratom segítségével, mielőtt még valami balga elrontaná a kis játékunkat.
- Elárulná, kérem, milyen könnyedebb dologra gondolt? Egy magamfajtán nem sokat segítenek a "könnyedebb" dolgok már... - tanácstalanul vonom meg a vállam, aztán végül a lényegre térek. - Bánatára vagy nem bánatára, sajnos elérte, hogy ne tágítsak kegyed mellől, úgyhogy én azért szeretnék megszerezni onnan bentről pár információt. - bökök a halántéka felé. - Az Ön döntése, hogy ezt hogy vigyük véghez. Szépen, vagy... Nagyon csúnyán. - még én magam is meglepődök, hogy egy fenyegetést ilyen illedelmesen tudok közölni, főleg úgy, hogy megint csak nincs semmi támadó jelleg a mozdulataimban, mintha a testbeszédem egészen másról árulkodna. Ugyan nem tudom, hogy kiféle, miféle ez a hölgy, ám megér egy misét a kiléte és a tudása. Egy szép, hosszú, fekete misét...

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Lilith


Misty Albion ~ St. Osyth 055818e9e09283c43b6bb53fb0f9afe4
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Rang :
♛ Hercegnő ♛
☩ Play by :
Liv Tyler
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 27, 2019 9:01 pm
Következő oldal




Fear cuts deeper than swords...


Tekintetem a készleteken siklott végig, az áttetsző üvegekben könnyű volt észrevenni, miből mennyi állt rendelkezésre. Hogy emberi munkát kellett végeznem, már egyáltalán nem esett nehezemre, valahogy kicsit még izgalmassá is tette a bújócskát a város lakóival. A fülem mögé söpörtem egy rakoncátlan tincset, majd feljegyeztem, hogy némi sünzanót kellene még beszereznem, mert eléggé megcsappant a készlet. Bár erre igazából nekem volt szükségem, az emberi gyógyszerek mostanra eléggé megváltoztak, de a számtalan mű összetevőjük egyáltalán nem volt alkalmas semmire.
Eltettem a jegyzetet, majd az órára néztem, hogy mennyit kellene még illően várakoznom, mielőtt magára hagyom a helyet. Igazság szerint az pár száz főt számláló városkának ez az egyetlen gyógy készítményeket árusító boltja volt, de ha valaki ténylegesen ebből akarta volna eltartani magát, az biz’ éhen halna. Nekem annyi szerencsém volt, hogy egyáltalán nem éreztem szükségét az evésnek.
Annyi mindent terveztem még mára, egyrészt szerettem volna megnézni magamnak a vadászokat, talán ismerős arcot is felfedezhetnék közöttük. Aztán ott volt, hogy mára két hajadonnal kellett találkoznom, és erről ráadásul nekik tudomásuk se volt még igazán. Bár bizonyosan örülni fognak annak, amiért felkeresem őket, elvégre egy nagyobb célt szolgál majd áldozatuk, és előtte igazán izgalmas dolgok tanúi lehetnek. Sőt, akár utána is, ha úgy határoznának, semmi jó elrontója nem vagyok. És nem feledkezhettem meg a telihold közeledtéről, teljesen felhalmozódtak a teendők!
Gondolataimat azonban az ajtó feletti kis csengettyű tompa zaja szakította félbe, tekintetem pedig idegennek tetsző arcvonásokkal találta szemben magát. Biccentését automatikusan viszonzom, azonban vissza se fogva magam mértem végig, mintha kinézetéből komolyabb következtetést volnék képes levonni. Ahhoz kicsit több kellene, bár a legkönnyebben életveszélyes helyzetekben lehet megismerni a másikat. Mi az, amit képes beáldozni, csak hogy még néhány évet ezen a világon tölthessen.
Korábban még nem láttam a városban, vajon a vadászok egyike lenne? Nem hittem volna, hogy ebben az esetben az általa választott üvegeket vette volna el, és fegyvert se láttam nála. Akkor ki lehet, és miért érkezett a városba? Nem számított turisztikai célpontnak, csak egy porfészek volt, ami épp a megfelelő helyen feküdt, legalább nem kellett messzire mennem a hozzávalókért.  
- Szeretne még valamit? - Kérdeztem csendesen, tekintetét az enyémbe fúrva bámult, úgy éreztem, mintha készülne valamire.
Ahogy a pára lassan az üvegre kúszott, már biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem fogok örülni, bármi is történik. Túlságosan nyíltan használja az erejét, mintha nem tartana attól, ki az, akivel épp összeakadt. Meglehet, hogy valóban ez a helyzet, akkor viszont nagyon meg fog lepődni.
- Összeroppanna, ha megpróbálná… - Leheltem egy könnyed mosoly kíséretében, és a felém nyúló kezébe nyomtam a papírzacskót, benne a kiválasztott üvegcsékkel. - Valami könnyedebbel kellene kezdenie, és vigyen legközelebb a foltos bürökből, sok mindenre használható. - No és erősen mérgező az emberek számára, bár az illata egészen kellemesen fűszeres.






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stones make no splash
on a frozen lake


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Athlan


Misty Albion ~ St. Osyth Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
94
☩ Rang :
Rang nélküli
☩ Play by :
☣ Jord Liddell ☣
☩ Korom :
687
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 26, 2019 10:55 pm
Következő oldal


Lilith & Athlan

"Faképnél hagynám százszor magam.
Mindig őrülten szépet akarok,
S gyáva kutyaként a vágyba halok."
- Bácsi, mi az a szemed felett? - a falut átszelő patak halk csordogálását egy éles hang szakítja félbe, mire én szemforgatva oldalra fordítom a fejem.
- Semmi. - jegyzem meg morogva, majd nekidőlök enyhén a rozoga kőhídnak, s próbálok visszaevezni a legutóbbi gondolatfoszlányomhoz. Azonban nem sikerül, hiszen egy apró kéz elkezdi cibálni a köpenyem.
- De ott van valami fekete! Az miért jó? Te rajzoltad? Én is rajzolhatok rád valamit? Mondjuk egy... Keresztet! Képzeld, anya megtanított nagyon szép keresztet rajzolni, és a pap bácsi megdicsért, és azt mondta, hogy a többiek közül én tudok a legszebben keresztet rajzolni! Aztán meg... - értetlenül kémlelek körbe, keresve az okot, hogy az éj leple alatt mégis mi a jó francot keres kint egy alig hat éves gyerek. Sehol egy felnőtt körülötte - illetve de, s pont azt találta meg.
- Nem kéne ágyban lenned, fiacskám? - emelem felé a kezem dorgálóan, ám az hanyagul mellém dől.
- De igen, csak kiszöktem. Anya sehova sem enged ki! Azt mondja, hogy a farkasok bejönnek ide és biztos megesznek engem is. Pedig itt nincsenek is farkasok, hallottam, hogy az egyik bácsi mondta a másiknak! - meglepődve vonom fel a szemöldököm, ahogy hallgatom a kicsiny félelmet sem rejtő szavakat. Bár még mindig nem vagyok tisztában vele, hogy miért az éjjel kell kóborolni, de azt hiszem, nem ma fogom megérteni a halandó kölyköket.
- Megtanítsalak repülni? - a kérdésemre a szemei még inkább felcsillannak, s ugrálva kapaszkodik bele a köpenyembe. Én rásimítom a kezem a hátára, összegyűröm a ruháját, majd annál fogva emelem a magasba.
- Tudsz úszni, kölyök? - nagy, mosolygós lelkesedéssel rázza meg a fejét, én pedig komoran megvonom a vállam. - Hát, az kellemetlen. - azzal egy mozdulattal áthajítom a korláton, mire amaz egy hangosabb csobbanással landol a hűvös patakban. Unottan támasztom ki magam a repedezett köveken, s figyelem, ahogy szép lassan elnyelik a sötét habok, s ahogy halkul a vékony, fuldokló hang. Erre értette Atyám, hogy ebben a faluban megtalálom, amit egy jó ideje keresek? Hogy itt majd a tudás egy új szintjére emelhetem magam? A halandók között? Komolyan? Elégedetlen morgással tolom el magam a hídtól, s unottan lépkedek vissza a helyi fogadó egy rozoga szobájába. Az emeletről még szűrődnek ki hangok, itt-ott pislákoló fény úszik ki az ajtók alatt, s a halk lépteim amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennek. Kiábrándultan dőlök be a poros paplanok közé, s ostobának érzem magam, hogy holmi kétértelmű, sejtelmes utalást ennyire komolyan vettem. Ha ezt tudtam volna, ki sem szálltam volna a Holtak tengerének tajtékos hullámaiból...
Másnap egészen késő délutánig ki sem dugom az orrom a szobából. Nehezemre esik megmozdulni, hiszen most az ágynak annyira jótékony hatása volt, hogy még álomba is szenderültem meglepő módon, ami nagy szó nálam. Ha másért nem, ezért legalább megérte feljönnöm... Mielőtt kilépnék az ajtón, egy halk igét elmormolok, s eltüntetem a szemöldököm felett levő sötét rúnát. Nyaktól lefelé szinte mindent beborítanak, ám ezeket nem szükséges elrejteni, hiszen hosszú gönc van rajtam, mely fedi őket a külvilágtól. Ennyi időt adtam magamnak, most már ideje visszatérnem a Pokol édes bugyraiba, csak előtte még magammal viszek pár emberi kotyvalékot, amit felhasználhatok a saját főzeteimhez odalent.
A nap már újra lemenni készül, mikor mozdul a patika ajtajának kilincse, s belépek rajta. Némán biccentek a pult mögött álló hölgy felé, észre sem véve azt az apró, csekély sugallatot, melyet érzékelnem kellene, ám jelenleg annyira kiábrándult és unott vagyok, hogy ez sok mindent elnyom. Talán vesztemre. Halkan szippantok a levegőbe, s céltudatosan megindulok az egyik polc felé, ahonnan lekapok három üvegcsét, s odalépek vele a pulthoz. A fakó tekintetem könnyedén fúrom a hölgyébe, ám végül egy utolsó, kényszeredett próbálkozást teszek, hátha valami van mégis a levegőben. A kezem mozdul, mire az összes ablak párától terhes lesz, melyeken belátni sem lehet.
- Kisasszony, nem bánná, ha egy kicsit kutakodnék a fejében? - sejtelmes mosollyal nyújtom felé a kezem, készen arra, hogy ráfonjam ujjaim a nyakára, s közelebb húzzam magamhoz. A mozdulatomban meglepő módon semmi támadó sincsen. Lágyan emelem felé ujjaim, egy csepp agressziót sem víve beléjük.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Lilith


Misty Albion ~ St. Osyth 055818e9e09283c43b6bb53fb0f9afe4
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Rang :
♛ Hercegnő ♛
☩ Play by :
Liv Tyler
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 26, 2019 8:02 pm
Következő oldal




Fear cuts deeper than swords...


Az apró patika pultja mögött álltam, és próbáltam kikeresni az üvegcsét, amit a velem szemben álló asszonyok egyike kért. Láttam az arcukon, hogy szeretnének megvitatni valamit, de közben azon gondolkoznak, helyén való-e, vagy éppen több információt tudnának-e meg tőlem. Ha az lenne a szándékom, minden bizonnyal szolgálhatnék újdonsággal, azonban jobb szerettem az utóbbi időben hallgatni a történéseket.
- Adhatok valami mást is? - Nyújtottam át a papírzacskót, benne a gyógyszeresfiolával.
- Hallotta, mi történt a fiatalabb Smith lánnyal? Az erdőben találták meg, állítólag farkasok ettek belőle! - Suttogta izgatottan, én pedig olyan könnyen utánoztam az emberek elhűlt ábrázatát, hogy a másik asszony szinte a szavába vágott, hogy folytathassa.
- Sajnálom a szüleit, az anyja azóta is ágyban van!
Igen, egy gyermek elvesztése nagyon megviseli a szülőket, bár nem, mintha messzemenő tapasztalataim volnának a puszta megfigyelésen túl. Talán tiszteletemet kellene tennem, és vinnem némi nyugtató keveréket. Biztos tudnék néhány nyugtató szót suttogni, ami segíthetne átlendülnie ezen az állapoton. Bizonyosan…
- Én ki se engedem sötétedés után a gyerekeket, lehet, hogy a városba is bejönnek. Ha egyszer megízlelik az embervért! Ki tudja? - Közben magához vette a zacskót, és némi aprót tett a pultra, számolás nélkül tettem el.
- A rendőrség mit mond? - Kíváncsiskodtam, bár inkább csak a saját szórakoztatásomra érdekelt, hogyan próbálták magyarázni a dolgokat.
- Felállítottak egy speciális vadász-csapatot, és kilövik a veszélyesnek vélt egyedeket. A városból is mennek páran, mégiscsak jobban ismerik a terepet, mint a városi ficsúrok!
Vissza kellett fognom magam, el ne mosolyodjak véletlenül, ahogy az együgyű találgatásokat hallgattam. Persze, szívesebben hittek a szörnyekben és vadállatokban, mint sem, hogy számításba vegyék, egy ember is tehette. Holott a világon a legtöbb borzalomért ők voltak a felelősek, no nem egyedüli érdemük, sokan segítenek, hogy megtalálják ennek a legjobb módjait.
Úgy tűnt a város vezetés igyekezett elejét venni a pletykáknak, azt hiszem sejtették, hogy egy ilyen helyen keveset adnak a királynő, vagy a Scotland Yard szavára. Igen, inkább volt amolyan vasvilla-kapa egyenesítő légköre az utóbbi napok beszélgetéseinek. Nem hibáztatom őket, a harmadik fiatal lányt találták holtan, és a közelben látott néhány farkas már kevés magyarázatnak bizonyult számukra.
- Vigyázzon azért hazafelé, ne kóboroljon egyedül!
- Ne aggódjon Mrs. Taylor, már benőtt a fejem lágya! - Intettem utánuk barátságosan.
Az itt lakók jól ismertek, gyermekkorom óta itt éltem, legalábbis a legtöbbjük emlékei szerint. Milyen érdekes, hogy elég csak néhány emléket módosítani, és a közösségtudat egyszerűen felülírja a többit. Ha három ember emlékszik, abból harminc lesz, majd száz, két emlékfoszlányból több évnyi történés, csak a magokat kell elhinteni.
Tekintetem a patika utcára néző hatalmas ablakán kémlelt kifelé, kíváncsi lettem volna arra a különleges vadász csapatra, bár egész más okból, mint a kisváros lakói. Számomra ez kicsit többet mondott, mert bár nem dolgoztak együtt a rend szorgos őreivel, kiválóan manipulálták őket akképpen, ahogy nekik jobban alakultak a dolgok. Meglehet, hogy valaki felismerte volna, mi is folyik a csendes St. Osyth-ban? Emberekről volt szó, így némiképp kételkedtem benne.






○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Stones make no splash
on a frozen lake


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Lilith


Misty Albion ~ St. Osyth 055818e9e09283c43b6bb53fb0f9afe4
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Rang :
♛ Hercegnő ♛
☩ Play by :
Liv Tyler
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 26, 2019 7:25 pm
Következő oldal












Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/5
Leviatán
8/4
Angyal
6
Démon
11
Bukott Angyal
2
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
3