Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Stamford •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Stamford Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
728
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 17, 2019 4:18 pm
Következő oldal


To Rachmiel
Számomra mindig is fontos volt Atyánk tanítása. Az ő igazi akarata, hogy miként viselkedjünk, miként képviseljük őt. Évezredekig tanulhattunk tőle, láthattuk, hogy miként cselekszik, milyen döntéseket hoz. Miket mérlegel. Hiszek abban, hogy elég idő eltelt arra, hogy ezeket mi is megtanuljuk. Hiszek abban, hogy képesek vagyunk nélküle is irányítani a Mennyek országát, ha egyszer visszatérhetünk oda békében.
Az összes tanítása közül a legfontosabb volt mindig is a szeretet. Szeretet testvéreink iránt, a mérhetetlen és el nem múló. Tegyenek bármi rosszat is, nem szűnök meg szeretni őket, hiszek bennük. Hiszem, hogy ott van bennük az angyal még.
Ahogy Rachmielben is.
- Olykor irracionálisak, való igaz. Mégsem hiszem, hogy saját épségüket kockáztatnák - mosolygok rá. - Más körülmények között tán így lenne, viszont a számuk megfogyatkozott - de ez nem jelenti, hogy ne lehetne így. Ne jöhetne ki egy hivatalos alakulat, vagy miként is hívják őket. Biztos vagyok benne, hogy vannak katonák, akik megkockáztatják, de ez csakis a fennmaradásuk érdekében.
Mindig lesznek olyanok, akik kockáztatják az életüket, akik előrébb tartják az emberiséget, az ő boldogságukat, mint a sajátjukat. Ők azok, akik előre viszik a világot.
- Nincs miért tartanom - hajtom enyhén oldalra a fejem, ahogy arcán szemlélem. Fagyos vonásait, hideg tekintetét. Az apró ráncokat a homlokán. Régen ezek nem voltak ott, most mégis, mintha sokasodnának. Az örök élet átkával kell szembesülnie, tekintete mégsem arról árulkodik, hogy megbánta volna a bűneit. - Ha mégis, sem tudnék mit tenni. Soha nem emelnék egy élőlényre sem kezet, legyen az ember, démon vagy éppen angyal - azt inkább meg sem említem, hogy meglehet hamarabb meghallanám, ha valaki hátulról közelítene, mint egy átlagos ember.
Mosolyom mégis szelíd. Nem haragszom fivéreimre és nővéreimre.
- Szeretném hinni, hogy az erőszak soha nem visz előre semmit és hogy békés úton is meg lehet beszélni a dolgokat - lehet, hogy naiv vagyok, hogy annak tart. Ebben mégis hiszek és nem csak mondom őket. Soha nem ártatottam senkinek, soha nem fenyegettem meg senkit. A magam erejével igyekszem mindenkinek segíteni, akinek csak szüksége van rá, fajtól és nemtől függetlenül. Nem kell sokat tenniük, mintsem kérniük.
- Sok mindent túléltem már idelent - mosolygok rá, szavaim mögött pedig több a tartalom, mint ahogy azt sejtheti. Ennek ellenére hiszek szavaimba, hiszek abban, amit Atyánk egykor tanított nekünk. Mindennek ellenére örökké fogok ebben hinni.
- Káin és Ábel emberek voltak és mint olyanok gyarlók. Mi angyalok vagyunk, a mi helyünk más a világban, ha mi rúgjuk fel a szabályokat, mégis mivé lesz mindaz, amit Atyánk épített? - teszem fel a költői kérdést, bár sejtem, hogy nem igazán fogja izgatni a válaszadás sem. Mégis töretlenül figyelem őt.
- San Franciscoban maradhatnál - ejtem ki puhán szavaimat. - Michael óta béke honol az emberek és az angyalok között, eljöhetnél oda - hiszen ő angyal. Nem bukott, nem az én szemembe. Egy angyalt sem tudnék bukottnak nevezni. Mindenki követ el hibákat, még mi is. De ezen tudunk változtatni, ha szeretnénk.
- Nem kell egyedül lenned - hajtom félre fejem, ajkamra lágy mosoly kúszik.
Ölelésem puha, gyengéd. Nem ártok neki most sem. Mindössze hiányzott. Mégsem távolodom el tőle. Pár lépést teszek csak hátra, nem többet.
- Nem kell olyan nagy csodának. Gabriel és Michael képesek megbeszélni a történéseket, helyén tudják kezelni, bár egyelőre makacsak. Atyánk okkal nem tér vissza, de ez nem tarthat minket vissza attól, hogy megtegyünk mindent azért, amit egykor felépített - és újra itt tartok. Hiszen minden út hozzá vezet vissza, az ő igazságához, az ő világához.
Az ő akaratához.
- Miért várjuk tőle a megoldást, amikor mi rontottuk el? Lehet, hogy Gabrielnek utasításba adta, hogy végezzen mindenkivel, lehet, hogy épp emiatt nem tér vissza - vonom fel a vállamat. Miért mindig tőle várjuk a megoldást?
Credit •• Light


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Rachmiel


Stamford Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Multi :
Ephran
☩ Play by :
Mariano Di Vaio
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 10, 2019 3:16 pm
Következő oldal


Való igaz. Bennem már azt hiszem, sem az önzetlenségből, sem a kedvességből nem maradt számottevő mennyiség. Mondhatnám, hogy becsülöm, akikben még igen, de nem lenne igaz. A tollasok nagyrésze is álszent és képmutató lett az évezredek alatt. Persze akadnak kivételek, és Ophilia valahogy mindig… jó volt. Nem úgy, ahogy én anno, nem a szabott határok pereménél hintázva, hanem igazán jó. Ha be nem is vallanám, ezt azért tisztelem benne a magam módján. Például annyira, hogy nem csakhogy nem támadok rá, de hagyom, hogy a közelembe jöjjön. Az agyam nagyrésze indokolatlan rizikófaktorként azonosítja ezt a lépést, míg egy kis szeglete megállapítja, hogy ritkán osztogatott “kegy” ez mostanában. Már jó ideje, de az angyali megszállás kezdete óta pláne.
Az embereket érintő megjegyzésére gúnyosan szusszanok.
- Ha valamit hamar megtanulsz idelent az emberekről, az az, hogy a lehető legritkábban várható tőlük megfontolt viselkedés - bírálnám őket? Abszolút. De legalább nem diszkriminálok, mindenkire van egy-két rossz szavam.
Hányszor találkozni olyan rövidéletű hősjelöltekkel a világban, akik azt hiszik, vállukra kell venniük minden terhet, pláne egy olyan korban, amikor a csendes imák is ordítanak a hősökért? Többen vadásszák a dicsőséget, akár akarva, akár akaratlanul, mint azt elsőre gondolnánk.
A róka ügyét ráhagyom. Valahol valóban benne van a pakliban az is, hogy elejét vettem a további agóniájának, de nem ez volt az elsődleges szándék, ami vezértelt. Amikor viszont nagy jókedvűen a szárnyait emlegeti, egy gúnyos mosoly suhan át az arcomon. Az lehet, hogy nagy veszélyben volt a Mennyben, de a Föld sem csak egy homokos tengerpart pálmafákkal és nyugágyakkal.
- Azért a biztonság kedvéért időnként a hátam mögé néznék a helyedben - vonom meg a vállamat. Nem fenyegetés ez, nem is figyelmeztetés, inkább csak egy… testvéri tanács? Ha már a közös vérvonalnál tartunk. Ettől függetlenül nekem nincsenek olyan fenntartásaim, hogy ha akarnék, ne tudnék ártani neki. Lehet, hogy az ereje előnyt ad neki, de senki nem halhatatlan, pláne nem sérthetetlen. De még csak nem is magamra gondolok, amikor folytatom. - Hidd el, hogy van kitől tartanod.
Tovább azonban nem ragozom a dolgot.
- Valóban nem kellene, de ismerd be, ez már Káin és Ábel előtt sem volt idegen.
Nagyon, nagyon sok minden van azt hiszem, amiben az életutunkból fakadóan nem értünk egyet Ophiliával, de nem biztos, hogy ezt egyáltalán érdemes elkezdeni kitárgyalni.
Azért a kérdése majdnem megmosolyogtat, abban a rég ismert, kellemes értelemben.
- Nem vagyunk a városban. És amúgyis, tudod, hogy úgysem maradhatok sokáig egy helyen. Halhatatlannak lenni az extrák nélkül simán szívás.
Az én viszonyom sem Ophiliához változott, hanem az összes testvéremhez, és bizony nem az utóbbi majd’ három évtizedben, hanem a földi létem évszázadai alatt. Nehéz nem gyűjteni az “útravalót” fejben, amikor az angyalnak csak ez maradt.
Bár reflexből hárítanám a közeledését, mégis hagyom, hogy megöleljen. Olyan bosszantóan pozitív és kitartó, elrohanni előle meg… egyrészt nem tudnék, másrészt szaladni egy nő elől… Inkább nem.
- Csodának kellene történnie ahhoz, hogy itt újra béke és rend legyen, olyasmiről meg legutoljára kétezer évvel ezelőtt hallottunk, amikor Isten elküldte egyszülött fiát, hogy… blablabla. - kissé talán flegma a válaszom, de látszik rajtam, hogy tényleg nem hiszek a békében és a hírnökeiben. - Lehet, hogy ideje lenne egy másodszülöttnek, de ahhoz először a magasságos Mindenhatónak kellene ismét felénk fordítania mennyei orcáját…
Rossz vagyok, de nem bírom ki gúny nélkül. Szinte csöpög minden szavamból.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Stamford Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
728
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 29, 2019 3:06 pm
Következő oldal


To Rachmiel
Az önzetlenség, kedvesség nem olyan, mely abból fakad, hogy ki fordította el fejét a világ dolgaitól. Tudom, hogy magam megtettem. Hogy képtelen voltam a mészárlást nézni még akkor is, ha ez Atyánk parancsa volt és nekem pedig folytatnom kellene a munkámat. Tudom, hogy nem volt helyes, a múlton mégsem tudok változtatni, azok már velem maradnak, örökre.
Egyszerűen csak nem akarom megtagadni magamat, annak ellenére, ami történt a világba. Nem vagyok az, akibe nem élne a hit, hogy a helyzet még normalizáldóhat. Aki ne hinné, hogy Atyánk visszatér még, hogy az emberekben, angyalokban ott él még a jóság, a szeretet. Az nem én lennék, ha ezeket tagadnám.
- Miért kockáztatnál oly törékeny életüket a vakmerőség végett? - ráncolom össze szemöldököm gyengéden. Ez nem lenne túl logikus, mégis akaratlanul eltekintek New York irányába, mely nincs is oly messze. Szürke falai a napsütésben is körvonalazódnak. - Nem biztonságos nekik kint, bárki rájuk támadhatna. Nem hinném, hogy kimerészekdnének. Legalább is nem egyedül és nem minden ok nélkül - teszem hozzá. Hiszen a vadászok megtehetik. A hadsereg is kijár, főként a két város közötti karavánutakat használják. Van még kereskedelem a két város között, és az útvonalakon is ritkán történnek balesetek. Bár azt hiszem, hogy sokszor egy angyal segíti őket ilyenkor.
Vannak még jóságosak közöttünk.
Szavaira a tetemre tekintek.
- Meglehet, egy próbát mégis megér, mindent - fordítom vissza a fejem irányába. A tényszerű logika és észszerűség kísér életemen át. Tudom, hogy milyen folyamatok játszódnak le benne. Sokat tán nem segíthettem volna, ezzel is tisztában vagyok. Nem is ijeszt meg az elpusztítása.
Megkímélte a további szenvedéstől.
- Ugyan már - mosolygok rá sokatmondóan. Mégis ki vehetné el a szárnyaimat? A válasz erre elég színes. - Ha Gabriel nem vágta le a mennybe, akkor itt is meg tudom tartani őket - jókedvű vagyok, hogy egy régen látott testvéremet újra láthatom. Szavaim is igazak. Nagyobb veszélyben voltam a mennybe, mint azt sokan hinnék.
- Nem kellene testvérnek a testvérétől tartania - hajtom enyhén félre a fejemet, mosolyogva. Nem feszengek a közelébe, még csak a félelem sem üti fel fejét. Nem csak azért, mert nem is tudnánk ilyet érezni, hanem mert nincs okom. Tegyenek bármit, történjen bármi, nekem testvérem mindig a testvérem marad.
Nem tudnék ártani nekik.
- A világ legtöbb része kihalt - nevetem halkan, jókedvűen nevetve. - Nincs kitől tartanom, idelent - sem embertől, sem démontól.
S ahogy ez eszembe jut… Az is eszembe jut, hogy az egyik démon miként mentette meg az életem. Nagy levegőt veszek és figyelmesen hallgatom a válaszát, mely inkább kérdés.
- Egy városba? - vonom össze szemöldököm értetlenül. - Te? Aki nem tud egy helyben megmaradni hosszabb távon? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Az én eszemen bonyolultabb lesz túljárnia, mint ahogy azt gondolja.
A változást mégis észlelem rajta. Mégis tudom, hogy miért van. Figyeltem, egészen huszonhét évvel ezelőttig. Viszonyom hozzá mégsem változott meg az évek során, még ha az övé igen.
Mégsem törődök azzal, hogy hátrál egy lépést tőlem. Ez nem elég ahhoz, hogy félbe hagyjam a mozdulatot, amit elkezdtem. Könnyedén ölelem át nyakát, még akkor is ha érzem, hogy minden izma megfeszül, ha nem viszonozza. Pár pillanatig tart csak, amikor eltávolodom tőle.
Arcomról a mosoly nem tűnik tova.
- Nincs okom haragudni, vagy neheztelnem rád, sőt. Amúgy sem nagyon tudnék hazudni - hajtom enyhén félre a fejem. - Tényleg hiányoztál, a beszélgetéseink, te, magad - bukásának híre meglepett. Nem ért váratlanul, mégis meglepett. Ám ezt is elfogadtam, mint oly sok mindent a világunkkal kapcsolatban. Megvolt ez a képességem, hogy el tudjam fogadni, még ha nem is tetszenek a dolgok.
- Túlélni? Ennyi lenne, csupán? - kérdezem tőle, mosolyogva, majd fejem enyhén megrázom, miközben pilláim lehunyom. - Túl sokáig ültem tétlenségben. Hiszem, hogy tehetünk azért, hogy a béke újra a Földre találjon - vallom meg neki. S amúgy is Cassaelnek szüksége van a segítségemre.
Credit •• Light


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Rachmiel


Stamford Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Multi :
Ephran
☩ Play by :
Mariano Di Vaio
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 26, 2019 5:29 pm
Következő oldal


Már-már megható a jelenet, ami lejátszódik az orrom előtt, de annyira azért nem, hogy visszafogja a kezem attól, hogy lőjek. Jó ideje nem szokásom már a hasonló tettek morális dilemmáit vizsgálgatni.
Amikor Ophilia felpillant rám, és elmosolyodik, gondolatban megforgatom a szemem. Nem mintha lenne min csodálkozni, elvégre vannak olyan szerencsések, akik a közelmúltig egyszerűen elfordíthatták a tekintetüket mindentől, ami idelent történt. Nem tudom már átérezni az önzetlenség és a feltétel nélküli megbocsátás mindent elfedő takarójának melegét. Ironikus, nem igaz? De hát néhány évszázad, és megfakul a legragyogóbb fény is, hát még az, ami sosem volt más, csupán egy tükörben táncoló gyertyaláng.
Az idézet akaratlanul is ismerősen cseng. Bár én magam nem vagyok az irodalom elkötelezett híve, akadnak olyan részletek, amiket unásig koptatott az emberi nyelv. Ez is ilyen. Nem szólok rá semmit, de a megállapításra azért nem túl illendőn, gúnyosan felhorkanok.
- Egyrészt honnan a francból tudod, hogy ha nem is él, de nem jár erre senki? Te is itt vagy, én is, és hidd el, az emberek vakmerőbbek, mint gondolnád - tisztes távolságban állok meg Ophiliától, és úgy tűnik, ha rajtam múlik, nem is fogunk beszélgetőtávoságnál közelebb kerülni egymáshoz. - Másrészt pedig rajta már te sem nagyon segíthettél volna.
Persze ez így nem teljesen igaz, de azért nagyjából helytálló. Azok az állatok, akiken már ennyire látszanak a veszettség tünetei, lényegében tényleg csak csodával gyógyíthatóak.
Ahogy elrejti a szárnyait, mintha némileg csillapodna bennem a feszültség. Nem szeretem a szárnyakat. Rossz emlékek, meg a többi szarság. Még véletlenül sem kötnek olyan érzelmek a látványhoz, mint az irigység vagy a szomorúság.
- Muszáj lesz hamar megszoknod, ha nem akarod elveszíteni őket - morran szúrósan a megjegyzésem, mire végül a vállamra veszem a számszeríj szíját.
Aztán csak hallgatom, amit mond, és… nem különösebben csodálkozom rajta. Nem mintha érdekelne a csatározásuk, csak annyiban, amennyiben engem érint. Elvégre a Menny már rég nem az otthonom, és erényangyalként talán sosem volt igazán.
- Úgy tűnik, sehol nem biztonságos manapság - vonom meg a vállam érdektelenséget tettetve. Vagyis nem is kell annyira tettetnem, hiszen a “nemzetközi helyzetet” nagy kegyesen figyelmen kívül is lehet hagyni. Az azonban tény, hogy ilyen óvatlanul közlekedve sehol sem biztonságos. - Túl feltűnőek a szárnyaid.
Akaratlanul teszem hozzá, inkább csak az orrom alatt morogva, de tudom, hogy Ophilia is hallja. Testvéri intés lenne? Ugyanmár. Rég nem élek ilyenekkel.
- Itt élek? - vonom fel a szemöldököm mímelt értetlenséggel. Persze nem konkrétan itt, hanem lent a Földön, és mindig túl nagy világjáró voltam ahhoz, hogy egy helyet nevezhessek “otthonomnak”. - Meg próbálok túlélni, ahogy mindenki.
Jah, eléggé lekorlátozódott a kezdeti mennyei létezésem, és fennkölt céljaim. A részletekbe nem mennék bele egy ilyen galamblélek mellett.
Amikor Ophilia közelebb lép hozzám, szégyen, vagy sem, egy fél lépést hátrálok. Nem, nem a testi kontaktus idegen, ahogy a legtöbb angyalnak, hanem az az önzetlen, és tiszta szándék, amivel Ophilia közeledik hozzám. Nem viszonzom az ölelést, minden izmom megfeszül, miközben a karjaiban tart, és ez a feszültség csak akkor enged, amikor végül szabadulok.
Azért a gúnyos horkantás nem marad el a hiányom említésére.
- Ezt a szót csak jóval mocskosabb kontextusban szoktam hallani - még valami keserű nevetésféle is megremegteti a vállaimat, mielőtt folytatnám. - Szóval itt akarsz túlélni a Földön? Ennyiből a Pokolban is próbálkozhatnál. Ott legalább mindig meleg van.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Stamford Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
728
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 23, 2019 10:04 am
Következő oldal


To Rachmiel
A róka figyel, kinyújtott kezemre, majd rám, a szemembe. Én pedig tartom vele a szemkontaktust. Mondhatnám is, hogy farkasszemet nézek vele, ám ő róka. Szóval rókaszemet nézek? Magam sem tudom. Nem értem. De nem is ez a fontos. Hanem, ahogy a farka jár. Lassan talán bízni fog bennem, hogy nem fogok neki ártani. Óvatosan csúsztatja előrébb a bal mellső lábát.
Majd egy hang üti meg a fülemet.
S oly gyorsan…
Megakadályozhattam volna. A róka mégis tehetetlenül omlik a földre, testéből nyílpuska áll ki, vére lassan gyűlik hidegülő teste körül.
Fejem gyorsan fordítom hátra.
- Rachmiel? – vonom össze lágyan szemöldököm, ajkamra pedig szelíd mosoly szalad. Lassan állok fel, ahogy közelít, a mondandójára pedig a róka irányába tekintek. Fejem mosolyogva rázom meg. Eszembe idézek egy könyv részletét.
- Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tied, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból – fordulok vissza fivérem irányába. – A kis herceg. Nemrég olvastam el – magyarázom ezúttal én, és még csak nem is sejtem, hogy mennyire is illene rá ez az idézet.
- Nem él itt senki, mégis kire jelenthetett volna veszélyt? Segíteni is lehet az állatokon, nem csak elpusztítani őket – rázom meg a fejem, mosolyom mégsem halványul. Persze, tudom, hogy van, amikor jobb leölni őket, ám, ahogy szétnézek. Újra csak.
Nem él itt senki. Mégis hálás a szívem, hogy újra láthatom fivéremet. Még ha ilyen körülmények között. Régen volt már… Túl régen.
Szárnyaim elrejtem, de nem a rá való tekintet miatt.
- Még szoknom kell, hogy a földi világba nem célszerű mutogatni őket – magyarázom könnyedén, mintha meg akarnék előzni egy vádaskodást. Szelíd mosolyom nem halványul.
- Gabriel nem szívesen látja a mennybe azokat, akik nem osztozzák gondolatait, véleményét, akaratát. Meg tudom érteni, hogy miért cselekszik úgy, ahogy, egyet érteni vele mégsem tudok – magyarázom neki. – Nem volt biztonságos, legalább is Cassael úgy véleményezte. Így lehozott a Földre, hogy biztonságba legyek. Legalább is nagyobba, mint a mennybe – ajkamon bújákló mosoly, most szomorúbb pár árnyalattal. Az az otthonunk. Most mégsem a miénk. Vége lesz ennek tán valaha?
Mégsem lehet ok a szomorúságra semmi.
- Hogy kerülsz ide? – mosolygok rá, és újra szétnézek. Oh, mennyi mindent mesélhettem volna neki, odafent. Hogy kívántam ezt, mégsem tehettem meg.
Mégsem tudom megállni, hogy ne lépjek hozzá közelebb. Ne öleljem át.
- Hiányoztál, Rachmiel – felelem neki könnyedén. Még ha nem is viszonozza. Nem szokták, megszoktam az angyaloktól. Ami azt illeti én sem nagyon ölelkezem, ez is csak… Kikívánkozott belőlem.
Két másodpercig ha tart ez, majd egyet hátralépek. Mosolyogva tekintek fel rá. Annyi minden lenne, mégsem tudom hirtelen, hogy miként is kezdjem.
Credit •• Light


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Rachmiel


Stamford Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
7
☩ Multi :
Ephran
☩ Play by :
Mariano Di Vaio
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 21, 2019 2:30 pm
Következő oldal



Szerencsére elég sok hely van a világon, amit meglátogathatok, így még hosszúéletűként is könnyedén veszek bele a halandók világába. Mire valahova újra beteszem a lábam, rendszerint több emberöltő is eltelik, így szinte kizárt, hogy bárki emlékezzen rám. Kivéve persze a hozzám hasonlóak, de az nem számít. Persze vannak kedvenc helyeim, és amióta a tollas bagázs tönkrevágta a világot, lényegesen korlátozottabbak a lehetőségeim, így jobban oda kell figyelnem arra, mikor, merre járok. Ráadásul sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogom mondani, de hiányzik a modern technika. Legalábbis néhány vívmánya, amik lényegesen egyszerűbbé tették az életet, de hát ez van, ezzel kell beérni. Ugyanúgy meg lehet ezt is szokni, ahogy megszoktam azt, hogy megfosztottak a szárnyaimtól és a képességeimtől.
Vannak azonban, akik mindig is jobbak tudtak maradni, hűségesebbek Istenhez, az emberekhez, és mindahhoz, amit angyali fajunk képvisel. Azért ezen nevetnem kell az utóbbi időben, mert hát… elég megnézni a környéket, tökéletesen látszik, mit képvisel manapság a testvéreim nagyrésze. A pusztulást. Pedig azt gondolná az ember, hogy ez a démonok reszortja, de milyen szépen megmutatkozik, hogy egy hajszállal sem vagyunk különbek náluk. Csak van egy eléggé bosszantó részlet az egyenletben, amiért mindig az jön ki, hogy nem szívlelem különösebben a rendszert, most pláne: hogy engem kivágtak a Mennyből az első nagyobb botlás után, míg a drágalátos Gabriel, és a lába nyomát csókoló bagázs vígan éli világát, és azt tesz, amit nem szégyell, és hát… nem sok mindent szégyellnek, valljuk be.
Szinte meglepetten pillantok fel az égre az egyik romos épület viszonylag épen maradt szobájából, ahol berendeztem ideiglenes hajlékomat. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem csalt a szemem, és egy angyalt láttam a földre szállni, nem is olyan messze. Felállok, felcsatolom a nyilakkal teli tegez övét, majd felveszem a kopott asztalról a nyílpuskámat, amire azon nyomban egy nyilat is illesztek, és már indulok is kifelé. A lépéseim gyorsak és nesztelenek, amennyire ez lehetséges. Emberi fülnek egészen biztosan azok lennének, de az angyaliaknak… nos, az majd kiderül. Bár az, hogy még nincs a nyakamon a tollas testvér, azt jelenti, hogy nem a harcosok közül való.
Nem kell sokat mennem, hogy megtaláljam a guggoló angyalnőt, aki éppen egy rókát igyekszik magához édesgetni. Ráadásul azok a szárnyak… óh, mennyire hívogató céltábla ez! Viszketnek az ujjaim, hogy emeljem rájuk a nyílpuskát, hogy szennyezzem be némi vérrel és fájdalommal azokat a tollakat… mennyire nevetséges, hogy ennyi idő után is emlékszem, mennyire képes fájni a törékeny csontokban okozott sérülés!
Felemelem a nyílpuskát, és pillanatnyi hezitálás után el is sütöm. Na nem a testvéremet célozva - néha nekem is lehetnek békésebb (vagy éppen gyengébb?) pillanataim -, hanem a róka nyakát. Az állatnak nyikkanni is alig van ideje, úgy esik össze a bokor aljában.
Nem töltöm újra a fegyvert, leengedem magam mellé, úgy lépek közelebb Ophiliához, nyugodtan viszonozva a pillantását, ha rám tekint.
- Néhány nap múlva úgyis elpusztult volna, addig pedig csak veszélyt jelent mindenkire.
Nyilván nem mindenkire, de az átlag erre tévedőkre biztosan. Szenvtelen pillantásom nem keresi meg újra a rókatetemet, inkább időzik Ophilia vonásain.
- Nem gondoltam, hogy veled fogok összefutni idelent. Ilyen sötét szelek fújnak manapság?
Épphogy egy cseppnyi gúny érhető tetten a hangomban, és talán némi érdeklődés is. Vannak, akik kimaradtak a két tollas istencsapása kakaskodásából… legalábbis amíg tehették.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Stamford Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
728
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 08, 2019 1:07 pm
Következő oldal


To Rachmiel
Halk szárnycsapásokkal, puhán érnek finom cipőbe bújtatott lábaim az aszfaltra. A nap szikrázóan ragyog a fejem felett, felhő sem tarkítja az eget. Meleg szellővel sodorja a kihalt városba a közeli óceán sós illatát. Szárnycsapásom keltette szellő söpri vállaim elé a hajamat. Könnyedén igazítom meg, és a nem kívánt tincseimet a fülem mögé illesztem.
Zöldesbarna íriszeimmel tekintek körbe a két szintes épületekkel tarkított utcákon. Emlékszem minden egyes pillanatára, amit Stamford megélt. Az alapításától kezdve, miként emelték fel az első cölöpöket a házakhoz, miként bővült folyamatosan.
Annyi szép és szörnyű napokat élt meg a város, mégis tartotta magát erősen. Egészen huszonhét évvel ezelőtig.
Jobb lábfejemet jobbra fordítom, lendületet veszek, hogy megfordulhassak és a távoli falakat kémleljem. Nincs is olyan messze New York, a város keze ide mégsem ért már el azon a végzetes napon.
Mély sóhaj szakad fel a torkomból.
Nem láttam már, hogy miként értek ide Gabriel katonái. Az emberek sikítása nem jutott már el a fülemig, a vér látványa nem takarta el látképemet. Nem néztem le attól a perctől kezdve, hogy a mészárlás elkezdődött. Most mégis itt vagyok, a Földön. Ahova soha nem kellett volna jönnöm.
Könnyed léptekkel indulok meg egy irányba. Nem hiábavaló az ittlétem, egyelőre még nem tudom, hogy mit is keresek itt. Egy ösztön súgta, hogy jöjjek ide, hogy szükség lehet rám. A kihaltság mégsem egyértelmű. A természet lassan visszaköveteli magának, mely neki jár, az aszfalt felhasad, a házfalak réseibe fák, bokrok magvait hintette a szél és lassú csírázásba kezdett. Nem háborította őket senki, nyugodtan növekedhettek, ezzel pedig számos állatnak, madárnak, emlősnek, rovarnak adhatnak otthon.
Ahogy egy rókának, aki egy bokor alól dugja ki a fejét, előrenyúló pofájával vicsorít rám, megkockáztatnám, hogy habzik szájának a széle. Én mégis könnyedén guggolok le, nyújtom ki felé a kezemet. Alig van közöttünk pár méternyi távolság. Ő mégsem kíván közelebb jönni, én pedig nem mozdulok, csak mosolygok rá. Nyugalom jár körbe, szelídséggel itatja át aurámat. Szárnyamat nem rejtem el, nincs szégyenkezni valóm - igaz alig pár hete (?) vagyok a Földön.
Annyira új minden itt. Soha nem jártam még idelent. Soha nem volt ez az én jogom. Most sem lenne az, ha Gabriel katonái… ha nincs ott Cassael, nem tudom, hogy mit tettem volna. Talán hagyom nekik, hogy kioltsák az életemet, ám a fivérem nem engedte. Lesegített a Földre, segítségemet kérte. Miként tagadhatnám meg akkor tőle?
Farkasszemet nézek a barna tekintetű rókával. Farkát védekezőleg teste köré hajlítja. Én mégis enyhén magas sarkú cipőmmel guggolok, jobb kezemet kinyújtom felé, meg a balt a bal lábamon simítom végig, tenyerem a térdem köré simul.
Credit •• Light


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Stamford Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
728
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 08, 2019 1:06 pm
Következő oldal


***


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




darkness cannot drive out darkness

only light can do that. Hate cannot drive out hate; only love can do that.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 29 felhasználó van itt :: 12 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/4
Leviatán
8/1
Angyal
7
Démon
13
Bukott Angyal
4
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
9
Nephilim
7