Kína - Réges régen - Dai Jie és Rachmiel

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Rachmiel


Kína - Réges régen - Dai Jie és Rachmiel Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
3
☩ Multi :
Ephran
☩ Play by :
Mariano Di Vaio
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Yesterday at 12:27 pm
Következő oldal


Figyelek. Figyelem Őt, miközben egyre közelebb és közelebb ér hozzám. Nem a tekintetemmel, hanem a többi érzékemmel követve a lépteit, amik könnyedek, mégis… nehezek valahol. Mintha csak a lélek rebbenő sóhaja kísérné fáradtan a kövek halk csikordulását.
Nem fordulok felé akkor sem, amikor mellém ér. Mintha észre sem venném a jelenlétét, holott jobban tisztában vagyok vele, mint arra elsőre számítottam. Nem a selyem lágy susogása, vagy a hajtű díszeinek csilingelése teszi ezt, hanem valami ismeretlenül is ismerős érzet. Mint amikor az ember fejében ott motoz egy gondolat, de megragadni nem képes azt, hiába zárja köré képzeletbeli ujjait, úgy pereg ki közülük, mint a homokszemek.
Puha. Puhának érzem. Nem a kezemmel, hiszen nem érek hozzá, meg sem próbálok ilyesmit tenni. A hangjait érzem puhának. A szavai csengését, a ruhája libbenését, a mosolya ívét, a mozdulatai kecsességét. Bár nem láttam még, nem kell most sem ránézzek, ahogy bemutatkoznia sem szükséges, hogy tudjam, ki az. Egy király és egy ország veszte. Nem kísért a kiváncsiság, hogy a saját szemeimmel is megnézzem, vajon valóban olyan gyönyörű-e, mint mondják. Ha nem lenne az, az egyszerű emberekben még ennyi megbocsátás sem lenne felé, mint hogy dalokba foglalják, és fáradt, szegényes estéken, kihunyó tűz mellett énekeljék meg ezt a szépséget.
Hosszan elnyúlik közöttünk a csend, miután a kérdése beleveszik a patakcsobogás és a szélzörgette levelek szimfóniájába. Ha nem lenne gyönyörű, valószínűleg nem állnék itt, csodálva a természet páratlan szépségét. Isten kezének nyomát ebben a sokszor szürke világban.
- Téged még ennél is szebbnek mondanak, niangniang.
Szólalok meg halkan, és a szavaimban alig észrevehető az idegen színezet. Különös módon ritkán vágyom társaságra, de általában eszembe sem jutna elutasítani, vagy éreztetni bárkivel, hogy nincs kedvemre a jelenléte. Most sem teszem. Pedig egyesek talán annak vennék, hogy nem pillantok rájuk, de mindig úgy tartottam, hogy nem ez a figyelem mércéje. Nézhetném és hallgathatnám úgy, hogy közben a gondolataim messze máshol járnak, de most éppen az elmémmel figyelek rá.
Egy nagyobb fuvallat lebbenti meg a ruháink szegélyét, és hordja zörögve a leveleket, egyiket-másikat a kis patakba hajszolva, amik aztán ott úsznak tova a gyenge sodrással.
- Reméltem, hogy az audiencia fényét emeled majd jelenléteddel, de sajnálattal hallottam, hogy gyengélkedsz - ekkor fordítom el a fejem a hold felől, és kinyitva a szemem, végre a konzort felé fordulok. - Hűvös már az éjszaka az évnek ebben a szakában.
Nem mérem végig, de egyértelmű, hogy feltűnt az öltözéke hiányossága. Bár én sem vagyok túlzottan melegen öltözve, de ezt még mindig nehéz megszoknom az emberek között, elvégre angyalként kevésbé vagyok érzékeny az időjárási elemek hatásaira. Pont ezért nem tudok felajánlani semmit, amivel enyhíthetném az őszi szél csiklandozó hidegét, vagy meg kellene kockáztatnom, hogy igencsak illetlen helyzetbe hozzam magunkat. Nem mintha bárki mást hallanék a közelben ilyenkor. Nem véletlen, hogy ezt az időpontot válaszottam a csendes elmélkedésre.
Magam elé emelve mindkét karom, fentről indítva mélyen meghajolok, ahogy az illem megkívánja. Csak miután ismét felegyenesedem, utána emelem a tekintetemet ismét Dajire. Valóban gyönyörű. Szépsége ugyan nem páratlan, de az emberek között kevés hozzá hasonlót láttam én is, pedig szüntelen a világot járom. Mégis van benne valami, ami összezavar. Valami, amit először nem tudok hová tenni, de egyre biztosabban kúszik be a tudatomba a gyanú. Mint amikor a hazugság kesernyés íze megtölti az érzékeimet, ahhoz hasonlóan homályosul el előttem a konzort szépsége néhány futó pillanatra. Felettébb érdekes.
- Álmatlanság gyötör?
Kérdezek rá, még mindig szinte suttogva, mintha nem akarnám megtörni a kert békés csendjét. Vagy éppen arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire hallja tisztán a szavaimat? Ki tudja…

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Dai Jie


Kína - Réges régen - Dai Jie és Rachmiel C335fdbd3c353ccce06d2239c2a94f61
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
23
☩ Rang :
őrangyal
☩ Play by :
wang yibo
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 26, 2019 12:26 am
Következő oldal



Szinte már a végtelenségig nyúltak az órák, amiket a lakosztályomba zárva kellett eltöltenem; ez idő alatt legalább egy tucatszor átrendeztem a virágdíszeket, amik a lakrészem díszítették, kifényesítettem az összes hajtűmet, és egészen addig játszottam a qin-en is, míg bele nem fájdultak az ujjaim - de az idő csak nem akart telni, és minden egyes, múló perccel egyre inkább azon gondolkodtam, hogy mégis ki jöhetett audienciára a királyhoz, akinek ennyire nem akart megmutatni.
Évek teltek el azóta, hogy először átléptem a királyi palota küszöbét; hosszú évek, ami alatt mást sem tettem, csak hazudtam és illúziókat keltettem, megváltoztatva nem csak a nevem, de az egész kilétem is, hosszú évek, amik alatt talán el is felejtettem, hogyan kell igazán angyalnak lenni - vagy sokkal inkább hogyan kell hűnek maradni mindahhoz, amit angyalként reprezentálnom kellett volna. Az angyal szíve márványból kellene, hogy legyen - hideg, hófehér márványból, ami képtelen lenne bármit is érezni; hiszen elég volt pár nap, legfeljebb pár hét ahhoz, hogy rájöjjek, az angyal szíve is legalább annyira gyarló volt, mint bármelyik halandóé, hajlamos arra, hogy érezzen és fájjon. De az emberek sokkal könnyebben átláthatóak voltak, mint mindazok az érzések, amik bennem kavarogtak; ezért is tudtam, mi oka volt annak, hogy a király aranykalitkába zárt arra az időre, amíg vendégeket fogadna - hiszen ő nem az angyalt látta bennem, hanem a konzortot, az illúziót, amit annyira kitartóan mutattam neki csak azért, hogy a közelébe férkőzhessek, visszaterelhessem a helyes útra... De ugye mondanom sem kell, hogy nem jártam sikerrel? Hiszen akkor nem jutottunk volna el egészen eddig a pontig, akkor nem lennék most a palota rabja, és potenciálisan az ország romba dőlésének az okozója; hiszen minden percben, amikor nem voltunk együtt, rám gondolt, gondolatai visszhangot vertek a fejemben, mintha csak mellettem lett volna, hogy a fülembe suttogja őket, örökké közel, örökké a kezem fogva... És néha fojtogatott az érzés, olyankor, mikor féltékenységében érzékeltette velem, hogy a tulajdona vagyok, a királynője és a mindene, és minden iránta érzett dolog ellenére is reszkettem ilyenkor, a hideg kellemetlen borzongással futott végig a gerincem mentén és ilyenkor néha el akartam menni, messze... De az emberségnek megvolt az a rossz vonása, hogy nehéz volt elengedni, és nekem sem ment igazán - ezért is ültem engedékenyen odabent, amíg az audiencia tartott, azon gondolkodva, mégis kiféle-miféle lehetett az a vendég, akitől Zhou Wang ennyire félthetett.

Aztán eltelik pár óra; a király gondolatai végre elcsendesednek a fejemben, és csak ekkor engedem meg magamnak, hogy kinyissam a zárat, ami egészen eddig a külvilágtól elzárva tartott. A kertre nyíló teraszajtót halk súrlódás hangjának kíséretében nyitom ki, hogy kiléphessek az éjszaka csendjébe; a hűvös, őszi szél csontig mar a selyem ruhám vékony anyagán keresztül, és az első pillanatban fázósan is húzom össze magam, elfeledkezve arról, hogy a köpenyem csupán egy karnyújtásnyira van, elég lenne csak érte nyúlnom... De a figyelmem valami, vagyis inkább valaki más köti le - bár nem vagyok még egészen biztos abban, hogy tényleg ott van-e, vagy csak odaképzelem, a kíváncsiságom erősebb a józan eszemnél, és mielőtt meggondolhatnám, mi lenne a helyes cselekedet, már felé is tartok, lassú, kimért léptekkel, nem törődve azzal, hogy meztelen talpam vágják a kövek, amiken átsétálok, mielőtt a fűre érnék - valami közelebb húz hozzá, ismeretlenül ismerős bizsergés, és azt hiszem, nem tudnám nyugodtan álomra hajtani a fejem, amíg ki nem deríteném, mi volt ez az érzés.
Csupán pár lépés még, amíg mellé érek; a hajtűm díszítései halkan csilingelve súrlódnak egymásnak, mikor felé fordulok, hogy egy hosszabb pillanatig szemügyre vehessem a profilját, de aztán elfordulok, tekintetem visszairányítva az előttünk húzódó kertre és a tóra, amin visszacsillannak a Hold ezüstös sugarai.
- Gyönyörű, nem igaz? - Halovány mosolyra vonom az ajkaimat, ahogy a fülem mögé simítok egy kósza hajtincset; vajon Ő lehet az a titokzatos idegen, aki az audienciára jött? Nagy az esélyre arra, hogy így van, hiszen az a futó pillantás is, amit Rá vetettem, elég volt ahhoz, hogy megállapítsam róla, még nem láttam itt korábban, és ruházata alapján meg tudtam mondani azt is, hogy nem tartozott a palota szolgálói közé. Igaz, ezzel az erővel akárki lehetett volna - talán célszerűbb is lett volna távol tartanom magam tőle, hiszen még mindig a királyi konzortként mutatkoztam neki, vérvörös selyemruhában, a legszebb, nefritekkel díszített hajtűmmel a hajamban, eltéveszthetetlenül... És úgy kezdeményeztem a csevegést, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Pedig gondolhatnék akár arra is, hogy aki ilyen késő éjjel a birtokot járja, az talán nem is vágyik társaságra, főleg nem az enyémre...



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



pray for my sins, make me stronger where i'm weak
we die, we die together, the prophecy complete

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Rachmiel


Kína - Réges régen - Dai Jie és Rachmiel Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
3
☩ Multi :
Ephran
☩ Play by :
Mariano Di Vaio
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 21, 2019 9:25 pm
Következő oldal


Hosszú ideje már, hogy a Földet járom, és az embereket, Atyánk védtelen teremtményeit segítem abban, hogy visszatalálhassanak Hozzá. A bűnbánat és bűnbocsánat örökkévalóságát hirdetem, és talán meglepő lehet, de a megfigyeléseim alapján a vallások között csupán megfogalmazásbeli különbségek vannak. Hogy ki hogy hívja Istent, vagy éppen milyen nevet és világot tulajdonít az Ő teremtményeinek - ki gondolná, hogy sok helyen az angyalokat is istenekként tisztelik tudatlanságukban, vagy éppen a démonokat… -, az lényegtelen. Atyánk szemében mit sem számít, ki, milyen néven szólítja, és ez valószínűleg így van rendjén. Elvégre ahány vidék, annyi feltűnő és letűnő emberi civilizáció, aminek mindnek megvannak a maga értékei, művészete, rendszere, és igen, hite. Olyan csekély részt érzékelnek a világból, hogy sokszor csak mosolygok rajtuk, amikor éppen leülök meghallgatni a történeteiket, panaszaikat, amiknek a nagysága mind attól függ, mennyi javuk van a Földön, és mennyi a lelkükben. Talán pont ez teszi különlegessé őket, ezért szereti őket Atyánk is annyira, mert mind különleges a maga módján. Rövid életük alatt igyekszenek megvalósítani mindent, amire vágynak. Vágyak… olyan könnyű érteni őket, és időnként az az illúzióm támad, mintha érezném is egyiket-másikat. Ritkán, de mégis… ezt azonban könnyű elaltatni azzal, hogy mi, angyalok nem vagyunk képesek ilyesmire. Néha elgondolkodom, vajon Atyánk miért teremtett ilyennek bennünket, de mindig rájövök, hogy igaza volt: csak így vagyunk képesek eónokon keresztül engedelmesen végezni a ránk szabott feladatot. Másképp elvesznénk mindabban, amit a világ kínál. Nem véletlen, hogy a hét főbűn jelenti a legnagyobb kísértést az emberi lélekre is, és a mi feladatunk mindenek felett küzdeni ellenük, és igyekezni egyensúlyt hozni a világba. De nem csak ez a sarkalatos pont, hanem a kötődés is. Az, amit nap mint nap látok idelent, és lassan megértettem: az embernek nem jó egyedül. Mi másért teremtett volna Atyánk párt az első embernek, és azóta is igyekszik minden rövidéletű megtartani maga mellett valakit. Rajongással, szeretettel, vagy éppen sokkal alantasabb módszerekkel és indítékokkal, de mind társat akarnak maguknak. Furcsa. Vagy mondhatnám azt is, hogy rejtélyes.
Nekem azonban nem az a dolgom, hogy az efféle rejtélyeknek utána járjak, hanem hogy megkíséreljem visszaállítani a megbomlóban levő egyensúlyt, méghozzá éppen a királyi udvarban. Bármerre megyek itt a vidéken, az egyszerű, fehér és szürke vászonból készült öltözékem legtöbbször tiszteletet vált ki az egyszerűbb népekből. Természetesen a valódi arcomat álcáznom kell, hiszen a vonásaim messziről feltűnnének ezen a vidéken, és nem csak nyitott ajtóból lenne hiány, de nyitott szívet még kevesebbet találnék. Jócskán megviselte az út a ruhámat, és bár megtehettem volna, hogy a képességemet használjam arra, hogy feljavítsam, és illővé tegyem a királyi udvarban történő megjelenésre, de megtanultam már, hogy hasznosabb tud lenni, ha ilyenkor másra bízzuk ezt a feladatot. Ügyes kezű varrónőre, aki nemcsak rendbe szedi a ruhámat, hanem közben tengernyi információval is ellát, ha elég ügyesen kérdezek. Most is milyen jól tettem, hogy megtartottam ezt a szokásomat! A középkorú asszony elmesélte, elpanaszolta, milyen is szegénynek lenni mostanában, én pedig figyelmesen hallgattam. Mert soha nem az az uralkodó mércéje, hogy a gazdagok mennyire jómódban élnek, hanem hogy a szegényeknek jut-e napi betevő. Úgy tűnik, a király nem csak a vallást hanyagolja, hanem egyre kevesebbet törődik a népével, ami egy uralkodónál… mondjam azt, hogy nem szerencsés? Persze vannak remek döntései, de mégis… valami hiányzik. Az emberek suttognak. Nem nyíltan, inkább csak maguk között, mikor azt hiszik, senki nem figyel, és a pletykák könnyebben kapnak szárnyra olyankor. Pletykák egy igéző szépségről, aki vak szerelmet ébresztett a királyban. Szerelem. Hányak bukását okozta már eddig is, és az emberek sosem tanulnak belőle. Bizonyára valamelyik túlbuzgó kerub tette tiszteletét errefelé éppen rosszkor (vagy jókor, ki tudja?). Minden esetre az én feladatom más most, nem emiatt vagyok itt. Nem az én dolgom? Milyen könnyű ezt mondani, vagy éppen gondolni, de vajon tényleg létezik ilyesmi? Van olyan, amikor Isten valahova odavezeti a lépteinket, és mi elfordíthatjuk a fejünket a képről, ami elénk tárul, meg sem kísérelve jobbá tenni a helyzetet? Vagy talán éppen ezzel rontanánk rajta? Beleavatkoznánk Atyánk tervébe? Ki tudja… Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Felkészültem rá, hogy az audiencia időpontja elhúzódik, és tovább kell időznöm a környéken, de kellemes meglepetésként ért, amikor a palotában kaptam szállást. Egy egyszerű, tiszta szobát, és ellátást, ami több volt, mint amit vártam. Igazából nincsenek elvárásaim az új helyekkel és új emberekkel kapcsolatban, de mindig fel vagyok készülve a rosszabb eshetőségre. Valójában pont emiatt elég gyakran érnek kellemes meglepetések.
Amíg pedig itt vagyok, kihasználom az alkalmat, hogy segítsek. Nem csak a vízhordásban, vagy az ételek előkészítésében, hanem a lelkeket is könnyebbé teszem. Ha megtehetem, kerülöm a tömeget, mert kimerít a rengeteg érzelem, a sok kusza gondolatfoszlány, zaj, szag… de a palota cselédektől nyüzsgő részén nehéz olyan helyet találni, ahova mindez nem ér el. Csupán az éjszakák jelentenek némi megnyugvást, amikor nyugovóra tér szinte mindenki, és vendégként a kertben sétálhatok, figyelve a holdfényben fürdő fákat, amelyek bár ezernyi színben pompáznak így ősszel, éjszaka mindegyik ugyanolyan ezüstösen sejlik fel a sötétből. Meztelen talpam alatt puha még a fű, jobban szeretem ezt az utat járni, mint a csikorgó kavicsok göröngyein taposni. Szeretem a csendet. A nyugtató vízcsobogást, a szellő zenéjét, ahogy a levelekkel, vagy a szélcsengővel játszik, és a távolról idehalló, halk, bársonyos nevetés is egészen kellemesen olvad a természet és az emberek közös dallamába.
Állok, mozdulatlanul, lehunyt szemekkel. Csak a lassan hűvösbe forduló szél lebbenti olykor a ruhám puhára hordott vásznát. Akkor sem rezzenek meg, amikor meghallom a szinte nesztelen lépteket.

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Rachmiel


Kína - Réges régen - Dai Jie és Rachmiel Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
3
☩ Multi :
Ephran
☩ Play by :
Mariano Di Vaio
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 21, 2019 9:23 pm
Következő oldal


***
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3