Schönbrunn

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Schönbrunn Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 30, 2019 5:16 pm
Következő oldal


To Uriel
Arcomra derűs mosoly költözik szavai nyomán. Szemeimet mégis lesütöm, sose titkoltam, mi szívem hőn vágya, hogy mindazt mit láttam megérinthessem, megízlelhessem, saját füleimmel hallhassam.
- Szerettem volna, hogyha más körülmények között tehetem meg, de hát az angyal lánya ne legyen telhetetlen, nem igaz? - kuncogom el magamat lágyan, ahogy tekintetem visszavezetem rá. Nem akarok panaszkodni a helyzetem miatt, ugyanis energiával vagyok tele. Atyánk akarata ellenére soha nem jöttem volna le, mégis lekényszerültem. Saját életem mentettem, nem volt ez túl önző dolog? Ha Atyánk azt a sorsot rendelte nekem, hogy testvéreim keze általvesszek oda, nem kellett volna ennek eleget tennem?
Mélyről jövő sóhaj hagyja el ajkaimat.
- A hiearchiánk igazán kötött és élesen el vannak választva. Bárhogy küzdenék, soha nem lehetne belőlem harcos angyal, hiszen hiányzik belőlem az a fajta erő, amely bennük leledzik. Ők, hozzánk, szimpla angyalokhoz képest - és itt a mellkasomra teszem a kezem, hogy jelezzem felé, egyértelműen magamra gondolok. - többek. Mások - javítom ki magamat rögtön. - De igen, mondhatjuk így is, hogy harcra lettek teremtve, a feladatuk, hogy őrizzék az emberek lelki békéjét és a démonok ellen felvegyék a csatát. Vagyis, normális esetben - ingatom meg fejemet jobbra, balra, ahogy rájövök, hogy épp ezen angyalok azok, akik irtják őket. Mégsem tudok rájuk haragudni, erre valahogy képtelen vagyok. Szavaira mégis bólintok.
- Azért harcolnak, hogy ne kelljen harcolniuk a legvégén - paradoxon ez, mégis így van. Ez a létük értelme, ahogy ő is mondja. Megnyugvás, elhozhattuk volna. Mégis máshogy alakultak a dolgok. A múlton igazán kár rágódni, meg nem történté nem tehetjük, viszont változtatni a jövőnkön csak mi tudunk.
- Tudom - ejtem ki eme egyszerű szót oly könnyedén ajkaimon. Tudom, hogy vissza fogunk térni. - Michael és Gabriel mindig is különböztek, de minden vita végén tudták, hogy mi is a feladatunk. Hiszem, hogy most sem lesz másképp, csak időre van szükségük - addig is, azt kell tennünk, amit Atyánk is elvár tőlünk. Évezredeken keresztül láttuk, hogy miként uralkodik a világa felett, nincs szükség arra, hogy még mindig fogja a kezünket.
Anélkül tudjuk, hogy mit kell tenni.
- Atyánk első teremtményeinek egyike vagy. Alattad számos angyal szolgál, tevékenykedik. A te szavad szent és sérthetetlen, bölcsességed felülmúl bárkiét is - hogy miben különbözünk? Rengeteg mindenben. - Te azon kevesek egyike vagy, aki személyesen is találkozott Atyánkkal, ki beszélhetett vele, tanácsokat is kérhetett tőle? A hozzám hasonlót eme kegy sose érhette el - mosolyom szelíd, nincs benne rosszindulat, féltékenység, vagy rossz érzés. Mindig is tudtam, hogy hol a helyem a világban, és tudni is fogom. Okkal van ez így. S ki vagyok én, hogy az ő szavait felülbíráljam?
- Tiszta szívű és őszinte vagy, Uriel - mondom neki mosolyogva, fejem enyhén megrázva. - Képtelen lennél a gyarlóságra, az emberek érdekeit mindig magad előtt tartottad. Ez pedig minden, csak nem gyarlóság. A bajban és a rossz helyzetekben ismerszik meg igazán az angyal is. Mégis úgy vélem, hogy Atyánk által ránk szabott törvényeket, akkor is meg kell tartanunk, ha Ő nincsen. Ha most nem tesszük, avagy elszokunk tőle, mégis miként állhatna vissza a világ rendje? - teszem fel a költői kérdést fejem enyhén félrehajtva.
- Ezekiel nagyon hitt abban, hogy okosabb az angyaloknál, de a démonoknál is. Az utóbbiakat könnyedén ki tudta játszani és maga malmára hajtotta az ő tudásukat - rázom meg a fejemet, mégis lelkesedéssel beszélek róla. - Szóval az egyik titkos páholy az a kastély alatt húzódik, de mivel tagjai, rajta kívül, csak emberek lehettek, mindig ügyelt arra, hogy kellő mennyiségű és erejű démon és angyalcsapda legyen elhelyezve, egyéb kellemetlen rúnákkal egyetembe. Na meg fizikai csapdák is - rázom meg a fejemet. - A legtöbb rúnát, még csak nem is ismerem - húzom el ajkaimat. Végre egy téma, amihez értek. Ritkán tudok ezekről másokkal is beszélgetni.
S amint beérünk a könyvtárba könnyedén lépek a bal oldalt sorakozó polcokhoz. Megkeresem Darwin egy remek művét, majd elveszem a helyéről. Darwin, kinek keze munkáját épp Ezekiel vezette, kicsit sem átlátszó.
A mellette lévő polc viszont halkan kattan és leheletnyit benyomódik. Én pedig segítek neki és ezúttal nem vagyok udvarias, előre megyek a szűk, dohos szagú járatba. Orromat facsarja a föld vizes, bezárt illatta, a falakon keresztül mégsem szűrődik át a nedves talaj apró vízcseppjei.
Nem akarom, hogy Urielnek bármilyen baja is legyen, ha közelebb érünk. Érjen engem a csapda, mint őt.
- Óvatosan. Rengeteg álpadló van, remélem még emlékszem rájuk - mosolygok rá kedélyesen, kissé hátra fordulva, majd magam is figyelem az angyali rúnákat. - Több át is van alakítva - teszem hozzá. - Csak legyünk óvatosak - kérem, noha az izgalom már teljesen átjárja a lényemet.
S ahogy haladunk előre a kanyargós folyosókon, mígnem egy kétszintű ajtó előtt meg nem állunk, melynek mindkét oldalán égő fáklya világít.
- Örökké égő láng? - teszem fel a kérdést, Urielre pillantva. - Vagy valaki lenne itt? - ám hiába szimatolok bele a levegőbe, hiába hallgatózom a túloldalról semmit sem hallok.
Azonban az ajtón nincs kilincs, de cirádás jelekkel van körberajzolva.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Uriel


Schönbrunn 14730165
☩ Történetem :
☩ Reagok :
15
☩ Rang :
✧ Isten Fénye
☩ Play by :
✧ Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 29, 2019 9:20 pm
Következő oldal


Life is art
────────────── ──────────────
@Ophilia -  remélem :3
Vörös rózsák nyíltak arcomon, de csak mert tudta. Mennyit hordozol még a válladon? Megéri cipelni, Ophilia? Ettől valóban okosabb és bölcsebb lennél, mert láttad? Sosem tapasztald. Még.
Tudom, ne aggódj miatta – nevettem fel kedvesen, semmiképp sem kinevetve őt. – Látni és tapasztalni két külön dolog, de előbbi legalább felvértez, míg utóbbi pedig megerősít. Eljött az ideje... – néztem rá hangsúlyosan, bár lehet másoknak furcsa lenne, de úgy hiszem, egyszer mindenkinek legalább tapasztalnia kell az emberi halandóságot, azt a tömör érzelmi cirkulációt, ami összeszövi őket, mert attól még... mi is azt érezhetjük, hogy élünk. Láttam ezt Raphaelnél, később Michaelnél... Hogy lehetne tőlünk is megtagadni? Hogy lehetnénk pártatlan megfigyelők? Miközben Atyánk sem volt az, hiszen akkor még itt lenne velünk.
Elmosolyodtam. – Harcra lettek teremtve? – tettem fel a kérdést, bár ha úgy vesszük, a szó szoros értelemben, még akár mondhattuk is ezt. – Küzdés az élet, nyugvás a halál – idéztem  Madáchtól nem véletlenül. Ha Ophilia ezt értette küzdelem alatt. De az angyalok feladata nem csak a harc volt, így túlzás azt mondani, hogy erre lettek teremtve... – Bár igaz, nem a csodálásukért lettünk teremtve – ha mással nem is, de ezzel nagyon is egyetértettem. Miért lettünk teremtve? Mi a létezésünk célja? Míg egyeseknél ez könnyen kitalálható volt, másoknál kevésbé. Mindenkinek fel kellett hozzá nőnie, hogy megértse egy napon. Valakinek ez a nap sosem jött el, míg másoknak túl hamar is. De nem csak a küzdelemért lettünk teremtve. Nem csak.
Nehéz súlyként nehezedett vállamra Ophilia szava. Értettem, hoyg mit akar kifejezni, számomra mégsem volt olyan egyszerű. – Persze, jó lenne – értettem egyet, hiszen számomra is hiányzott a menny, de mit ér, ha egyik testvérem hiányzik onnan? – Vissza fogunk térni – bíztattam, hiszen hittem benne, hogy ha Atyánk visszatér, akkor újra el fogjuk foglalni helyünket a Mennyekben. Így kell lennie, így is fog lenni. – Mindez csak átmeneti időszak – könnyű volt ebben hinni, de valóság is volt ez? Mi lesz velünk? Miért történik ez velünk? Mit szeretnél Atyám? Bár megérthetném, bár tudnám, de nem tudtam mást csinálni, mint rendületlenül hinni benne.
És ez miben különböztet meg minket, Ophilia? Hogy van képességem másra? Ettől ark lennék? Ettől több lennék, mint bárki más? És ha nem? És ha olyan gyarló vagyok, mit az emberek? Ettől neked a sarkamban kell járnod? Elmúltak ezek az idők... – A Mennyekben talán így volt, de a földön? Nem. Nem ettől különböztünk. És az, hogy máshoz volt erőnk, nem rangilag különböztetett meg minket.
Bár jó volt hinni abban, hogy megalkotásom óta különböző vagyok másoktól, de ez nem így volt, Atyánk csak az alapokat gyúrta és felcímkézett minket, hogy ettől mi többek legyünk, de valójában voltunk is? Magunkra vállaltuk a terheket testvéreink helyett.
Hmpf – mosolyogtam. – Tudtam, hogy  a vezető bukott volt, mégis... nem emlékszem, hogy itt lett bármi is elrejtve, persze, ezt te jobban tudod – hallgattam kellemesen, az irattáros hangja olyan volt, mint egy kellemes esti mese, ami aztán az álmok világában elkalauzol a képzelet határáig.
Újra csak bólintottam, hogy megerősítsem az elhangzottakat, és aztán követtem utasításait és a következő kereszteződésnél jobbra fordultunk, hogy elvesszünk a könyvtárban. Vagy legalábbis látszólag. Igazából Ophilia vezetésével megtaláltuk a rejtett fordulót, amitől elkapott az izgalom is. Valóban lenne itt egy tekercs? Mit tartalmaz? Mégis, legjobban a hozzávezető út érdekelt.
A falakra siklott a tekintetem, mikor már a szűk folyosón jártunk, ahol nem volt más fény, mint az általam adott. – Ezek... – böktem a falakra az angyali jelekre, és úgy vizslattam őket, mint aki megtalálta a nyolcadik csodát. – Nem vagyunk már messze! Gyere!


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



we none of us find as much kindness in this world as we should

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Schönbrunn Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 16, 2019 8:03 am
Következő oldal


To Uriel
Mosolyom szelíd és ahogy mesél a régmúlt időkről szinte már jókedvű is.
- Tudom - mondom egyszerűen, amikor ecseteli, hogy miként is szeretett bele igazán a zongorába és a zenébe, a játékba, melyre a hangok invitálták, a lágy, vagy éppen robosztus dallamok, ívek és melléütések. - Úgy értem, láttam - magyarázkodom gyorsan, mielőtt még esetleg sértésnek venné. - Mindent láttam a Földön, mindenkiről, elnézést, olykor elfelejtem, hogy ez nem természetes másoknak - ám nekem csak egy munkám volt, egyetlen egy dolgom volt. Évezredeken keresztül igyekeztem a lehető legjobban végezni ezt. Remélem sikerült.
A mosolya azonban nem őszinte, így hát az én orcámról is lehervad egy pillanat erejéig. Nem látok bele a gondolataiba, nem tudom, hogy min járhatnak a barna tincsek mögött megbúvó tekervények. A helyzetünk valóban nehéz, mégsem hiszem, hogy menthetetlen lenne.
- Hibáztatod őket? - nevetem el magamat halkan. - A legtöbb testvérem harcra teremtetett, vagy hogy az embereket védjék, nem azért, hogy a kezeiknek a művét csodálják. Mindig volt jobb dolguk, mint ezzel foglalkozni és most mikor itt lehetne az alkalmuk, meg nem tudják, hogy miként kezdjenek hozzá - vonom fel esetlenül az egyik vállamat és szépen lassan engedem is le. Nekünk angyaloknak nincs helyünk a Földön, ezzel szinte mindenki tisztában van. Noha velük ellentétbe, még mielőtt visszatérnénk szeretnék mindent a szabad szememmel megnézni, megtapogatni - azt inkább nem, mert hát sok minden elporladna az ujjam alatt. Mégis megtapasztalni, hogy milyen is élő szemmel, az, amit csak odafentről láthattam.
- Remélem lesz időm. De abban jobban bízok, hogy mihamarabb visszatérhetünk az otthonunkba - ugyanis ha választanom kellene, akkor inkább hazamennék, minthogy a Földön legyek. Nincs helyünk itt és remélem, hogy a két fivér hamar rendezi nézeteltéréseit.
Hiába lassít, lassítok vele én is, amíg meg nem áll. Én pedig csendben állok meg mögötte.
- Hogyne különböznénk? - hajtom meg enyhén a fejemet, arcomon mégis szelíd mosoly fut végig. - Te egy ark vagy, én pedig egy rangtalan angyal - kezdek bele, de szinte rögtön félbe is szakít. Nem a mennybe vagyunk. De attól még ezeket a szokásokat meg kellene tartanunk, nem igaz? Tétován tekintek rá, a szemeibe, majd le a kezére. Majd újra csak rá.
Különösen viselkednek az arkok, Ramiél is a mennybe, most Uriel a Földön.
Végül elfogadom a kezét és ha kell, akkor így haladunk, ezúttal már mellette.
- Ühüm - visszakérdezésére határozottan bólintok. - A kastélynak számtalan titkos járata épült a Napóleoni háborúk előtt, meg főleg az idején, de utána is - bólintok újra csak, hogy itt. - Ezek pedig számtalan titkos kamrákat tartalmaznak olyan iratokkal, amelyek már a feledés homályába vesztek. Nem csak titkos paktumok eltűnt darabjai, de itt - is - foglalt helyet a szabadkőművesek egyik páholya. Amit viszont kevesen tudnak, hogy a szabadkőművesek mindenkori vezetője egy bukott angyal, csak eléri, hogy mindig máshogy nézzen ki. Ebből kifolyólag az itt lévő iratok között számtalan olyan óénoki is található, melyekről mi is azt hittük, hogy elveszett, megsemmisült az évszázadok, évezredek folyamán - fel sem tűnik, hogy ahogy haladok a történetben, úgy válok egyre lelkesebbé. Eddig én voltam, aki ide leküldte az angyalokat, de most én is kereshetem meg.
- Tényleg? - kérdésem nem döbbenetet sugároz, inkább lelkesedést. Álmomba sem gondoltam volna, hogy egy ark segítségemre sietne. - Köszönöm - hajtom meg újra a fejemet. - Akkor a következő fordulónál jobbra. A könyvtárból van egy lejárat. Nagyon trükkösek voltak, az egyik könyves szekrény rejti a folyosót, egyfajta ajtónak szolgál - mesélem tovább, ahogy haladunk előre.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Uriel


Schönbrunn 14730165
☩ Történetem :
☩ Reagok :
15
☩ Rang :
✧ Isten Fénye
☩ Play by :
✧ Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 15, 2019 8:28 pm
Következő oldal


Life is art
────────────── ──────────────
@Ophilia -  remélem :3
Ráér máskor is, megvár – mosolyogtam fel Ophiliára, mielőtt még annyira meg akart volna állítani, hogy ott is ragadjak a zongora előtt, pedig a csábítás nagy volt, azonban a kis démon hangjaira most is, ahogy máskor is, nem hallgattam.
Itt szerettem bele igazán a zongorába, tudod, mindig próbáltam leképezni azt, ahogy a halandók alkotnak pár hangból csodákat, de... csak belemélyedés után tudtam átadni azt, amit ők – kuncogtam fel, nosztalgikusan emlékezve gyötrelmes óráimra, heteimre, éveimre, ahogy a zongorából csikartam ki a zöngéket, de egyik sem alkotott érzelmet, gondolatot... egészen sokáig. – Ők tanítottak meg rá, hogyan is kell zenélni.  
Mosolyom éle kissé megtört, ahogy a többi angyalra terelődött a téma, akik nem élvezhették az arkok védelmét, jobban tették, hogy a lehető legmesszibbre mentek Amerikától, bár a természet minden kontinenst ostromolt, de talán nagyobb békét élvezhettek, mint mik. Ez volt a legrosszabb, hogy nem tudtam semmit sem tenni, szavaim nem találtak meghallgató fülekre még saját testvéreim között sem.
Még.
Mindenki inkább néz, mint lát, ez még ránk is jellemző – ha a túlélés a tét minden áldott nap, hogy értékelnék egyesek az apró örömöket és lehetőségeket, amik behálózzák az életeket. Megannyit elszalasztunk...
Elnevettem magamat és választottam egy kijáratot véletlenszerűen, hogy ha kell kalandozzunk az épületben, mielőtt még kijutnánk belőle. Én nem bántam volna.
Átérzem. – Annyi mindent láttam, de még mindig nem eleget, mindig van valami, ami újdonság és meg tud lepni. Pedig azt hinné az angyal, eóni időkkel számítva már minden ugyanaz, de én még mindig színekben és formákban láttam a világot. – Idő kell, hogy egy kicsinél többe is belekóstolj, használd ki – mosolyogtam rá derűsen, lassítva a lépteimet, hogy ne járjon mögöttem. A Mennyben majdhogynem hozzá voltam szokva, de lassan... lassan elvesztette jelentőségét ez a "gesztus". Azonban a lassítás nem segített, míg végül megálltam, és kávébarna íriszeimet rávetettem. – Ophilia, semmiben sem különbözünk, hogy mögöttem járj. Kérlek – nyújtottam felé kezemet, hogy közös kalandunk mezsgyéjén együtt járjunk egymás mellett, és ha engedte, meg is fogtam kezét. – Ne, ne-ne – ráztam meg a fejemet, mielőtt még azonnal magyarázkodásba kezdett volna. – Nem a Mennyekben vagyunk. – A valóságnak meg volt a keserédes humora, egyszerre tudtam volna nevetni és gyászolni.
Ha nem ragoztuk tovább a témát, akkor pedig tovább mentünk volna a kietlen folyosókon, melyeken csak a mi nesszel teli lépteink visszhangoztak.
Cassael – ízlelgettem egy pillanatig a nevet, tudtam, hogy melyik szeráfról is van szó. – Itt? – vontam fel a szemöldökömet. Nagyon sok tekercs már a feledés homályába süllyedt, és volt egy pár, amit nem is mindenki tudott olvasni. Noha néha jobb volt, ha valami elfelejtődött, úgy vélem, a tekercsek veszélyes titkokat is foglalhattak szavakba. – Segítek, keressük meg!



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



we none of us find as much kindness in this world as we should

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Schönbrunn Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 12, 2019 9:58 pm
Következő oldal


To Uriel
Ajkamon ott pihen a hálás, kedélyes mosoly, mely nem tud eltűnni. Tán ez az egyetlen szokás, amit az emberektől eltanultam ennyi évezreden át. A halvány mosolyuk, mely mindig reményt tudott adni, még a legnehezebb időkben is. Számunkra nincs szükség ezekre a mosolyokra, Atyánk olyannak teremtett minket, akár az alabástrom szobrokat. Érzelmektől mentesek vagyunk, talán még én sem igazán tudom, hogy mit is jelent valójában ez a mosoly.
Ennyi hóbortos szokást megengedtem magamnak, szólni pedig Atyánk nem szólt érte, sem pedig egyik szolgálója sem – hiszen Teremtőm soha nem is igazán beszélt velem. Teremtésem is csak úgy megtörtént, tudtam pontosan, hogy mi a feladatom, nem volt szükség arra, hogy külön el is mondja.
- Dehogy is – kapom fel fejemet, figyelem ahogy lezárja a zongorát lassan. – Miattam ne hagyd abba – nyújtom ki jobb kezemet, tenyeremmel felé, ellenkezésem jeléül. – Gyönyörű volt – tudatom vele, melyet vélhetőleg már maga is tud.
Ha úgy dönt, hogy mégis feláll és felém sétál, hát leengedem a kezemet. Ujjaimat magam előtt kulcsolom össze. Szégyellem magam, amiért megzavartam dolgában, amiért miattam kellett abbahagynia a dallamok gyönyörű vonulatát. Fejem kissé lehajtom előtte, újra csak, ahogy azt kell, ahogy el is várják.
Figyelem, miként áll fel és egyenesíti ki szoknyájának szegélyét. Amilyennek mindig is láttam, amilyen mindig is, most mégis valahogy más. Megkopott volna a fénye?
- Valóban, a legtöbben a megmaradt városokban maradtak, vagy épp távol az emberektől – emelem fel a kezemet, hogy magunk köré mutassak. De a legtöbb testvéremmel San Franciscoba találkoztam vagy épp Los Angelesbe. A világ más tájain nem igazán fordulnak meg, holott még Európába is élnek bőven emberek, akik küzdenek még azért, hogy életbe maradhassanak, tőlünk sértetlenül.
Szomorú, hogy éppen tőlünk kell a legjobban tartaniuk.
- Nem csak az emberek tudnának tanulni az emberi történelem hibáiból – mosolygok rá szelíden. – Sajnos kevesen maradtunk, kik még tudják is értékelni az emberi kezek alkotásait, holott sokkal többet mesélnek róluk, mint azt a legtöbben gondolnák – hajtom oldalra a fejemet és most még csak nem is zavar, hogy egy kósza tincs az arcomba hull. Még ha csak másfél másodpercig is bírom, aztán fülem mögé tűzöm, ahogy ő is tette néhány szekundummal ezelőtt.
- Csak utánad – mutatok előre, ám nem tudom, hogy merre is kíván menni, így gyorsan fordulok is a másik irányba, hogy oda mutassak. Ám rá kell jönnöm, hogy a teremnek több ajtaja is van, így most arra is fordulok, hogy azt mutassam neki. – Amerre csak szeretnéd – nevetem el magamat végül, jobb kezemmel zavartan vakarom meg a bal felkaromat, nevetésem mégis önfeledt, akárcsak régen volt.
Azokkal ellentétben, kik régóta vannak Földön, hitemet nem vesztettem el. Hiszem, hogy egyszer hazatérhetünk, hogy Atyánk visszatér. Addig is azt kívánom tenni, amit mindig is tanított nekünk, nem többet, de nem is kevesebbet.
- Igazából csak nemrég érkeztem. Rengeteg hely van a világba, ahol nem jártam még, pedig már egy jó ideje lent vagyok. Szinte egyszerre kívánok mindent látni, egyszerre – nevetem lelkesen és ha elindul, akkor elindulok utána, mégsem zárkózom fel mellé. Ügyelek arra, hogy legalább egy lépéssel lemaradjak mögötte. – Cassael kérte segítségemet nemrégen, egy démoni megszállással kapcsolatban. Utolsó információim szerint a kastély alatt meghúzódó titkos kamrákban van a tekercs, melyre szüksége lehet – magyarázom neki a jövetelem okát. A falak régi ódákról zengenek, ősi titkokat rejtenek, melyek veszélyesek lehetnek. Olyanok építették, kik ismerik az angyalok és a démonok gyengéit is, akik kihasználták az emberek mohóságát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Uriel


Schönbrunn 14730165
☩ Történetem :
☩ Reagok :
15
☩ Rang :
✧ Isten Fénye
☩ Play by :
✧ Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 12, 2019 7:21 pm
Következő oldal


Life is art
────────────── ──────────────
@Ophilia -  remélem :3
Ívelt és futott, átszelte a szobát, a dallam bucskázott és már el is tűnt a hosszú folyosókon, a tág termekben. Teljesen belevesztem káoszába, elnyelt magával a gyönyörűség, az érzések megfogalmazása. A zongora mesélt kínról és boldogságról, félelemről és aggodalomról, bizalomról és haragról, mindenről, amit most bele tudtam gyömöszölni egészen addig...
Addig míg a lefutottak a billentyűről az ujjaim nevem hallatára.
Nem tudtam, hogy van itt valaki.
Ophilia! – lepődtem meg, ahogy talán ő is. – Azt hittem egyedül vagyok... – ahogy gondolom ő is. Sziporkázik körülötte a levegő, ahogy az élénk színek megfakulnak, a körvonalak szétesnek, és az illúzió elveszik a jelen szegmensei között. Már nincsenek kösztümök, vígan szóló zene, harsány nevetés, égő gyertyák, vagy a megtöltött poharak.
A valóság ridegen köszön ránk.  – Remélem, nem zavartalak meg a játékommal.
A zongorára pillantottam, majd a fedőlapot szépen rácsuktam a klaviatúrára.
A zene mára ennyi volt.
Sötét íriszeim a levéltáros angyalt keresték meg újra, végig gördültek aranyszőke üstökén, míg zavart arcán meg nem állapodtak.
Elmosolyodtam, majd egy vehemens, gyors mozdulattal talpra is álltam, és gyorsan lesimítottam szoknyám szélét, mely a lendülettől fellibbent volna.
Én sem gondoltam – tűrtem hátra egy rakoncátlan tincset a fülem mögé. – Eddig nem találkoztam senkivel, milyen kicsi a világ – mosolyogtam kedvesen. – Szeretem az ilyen helyeket – nem magyarázatképp kezdtem bele. – Sokat mesélnek a múltról, a szépségről, a halandó létről. Ilyen vészterhes időkben még az emberek is a jelennel futnak, nem hogy testvéreink, nekünk mást jelentenek a halandó alkotások.
Biztos voltam benne, hogy meg "emberiesedtem" az idők alatt, hogy az érzelmek nem kerültek el, a művészet által megismertem mindegyiknek a több ezer árnyalatát, meg tudtam érteni, még ha egyeseket sosem éreztem. De itt a Földfelszínen járva... nap-nap után ostromol a  világ. Már nem tudok nem érezni. És nem is akarok.
Megyünk egy sétára?
Nem nagyon tudtam, hogy mi történt vele, miután a Menny bezáródott. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Michael védelmét élvezem. Noha San Fransiscoban eléggé egyoldalúan terjednek a hírek, és az én kapcsolati hálóm,mondjuk úgy, hogy nem áll a legfényesebben. Nincs meg bennem az a vezetői véna, mely Gabrielben vagy Michaelben vagy Luciferben, de nem is akarok az lenni...
Mióta vagy itt Bécsben? Ha tudtam volna, felkereslek.
Ophilia számomra nem csak a levéltáros volt. Volt bennünk valami hasonló, ami összefűzött minket, és nem csak az, hogy egyikünk sem tudott fegyvert forgatni.
Kedveltem az angyal, a gondolatait, az álmait, melyek néha kicsúsztak szájának börtönéből. De most itt jár a Földön, maga tapasztalhatja meg mindazt, amit eddig csak fentről látott, noha valljuk be, nem egy háború közepén kellene...



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



we none of us find as much kindness in this world as we should

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Schönbrunn Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 12, 2019 5:59 pm
Következő oldal


To Uriel
Az éles hang úgy hat az üres épületbe, mint a mennydörgés hangja, a vihar előtti csendbe. A test összerázkódik, mégis minden figyelem felé összpontosul, ahogy az enyém is. Az én arcomra nem halvány mosoly ül ki, hanem magabiztos, mégis szelíd.
Nem vagyok itt egyedül. Ezek szerint van még egy oly személy, ki keresi a régi idők letűnt maradványait, ki gyönyörködik a szépségbe, melyet az emberek alkottak. Könnyed léptekkel indulok meg felé, az illúzióval keltett párok között. Megszüntethetném, megtehetném, hogy ne lássam őket, a jelenlétük mégis megnyugtató. Ha már a valóságba soha nem volt alkalmam arra, hogy megtapasztaljam ezt, legalább egy kis múltbéli illúzió miatt hadd legyen.
A zongoránál egy alacsony nőt pillantok meg. Gesztenyebarna haján megcsillan a tompán besütő nap fénye, alakját körbeöleli, láttatni engedi azt az energiát, melyet az ark képvisel. Csupa békesség, báj és üdeség.
A legkedvesebb angyal, kit valaha is ismertem. Szelíd, lelkes, cserfes, ki imádja a művészeteket, rajong értük, szóljon az bármiről is. A legkecsesebb mozgással rendelkezik, amit ember, vagy angyal valaha is láthatott. És a legbiztosabb hittel rendelkezik.
- Uriel – szólítom meg halkan, tisztes távolságba megállok tőle. Ha esetleg felém fordulna, akkor csak illendően meghajtom előtte a fejemet. Bár nem vagyunk a mennybe, a hierarchiánk itt is él. Ő egy ark én pedig csak egy rangtalan angyal vagyok. Mégis ő az, ki a legközelebb áll hozzám közel, még akkor is, ha nekem semmi közöm nincs a művészetekhez. Mindössze az emberek történetét írtam le, mikor mit tettek, mit alkottak, mivé váltak. Némán szemléltem őket életem minden percében őket, nyughatatlanul. Sose irigyeltem őket, ám levágytam közéjük, de Uriel? Ő járt ott, ahova én is elmentem volna, minden egyes alkalommal, ha alkalmam nyílt volna rá.
A történelem lapjai megsárgulnak, érdekes emlékeket idéznek fel bennem, az emberi alkotás mégis mindig jobban vonzott. Minden kődarab, melyből új életet, új épületet tudtak formázni. Minden agyag, melyből lenyűgöző dolgokat alkottak. Atyánk képzelőerejét megöröklhették és Ő volt az, aki az emberekből képes volt előcsalogatni.
- Elnézést, nem tudtam, hogy itt vagy, vagy egyáltalán bárki is – nézek magam körül körbe s angyali zavaromba az illúzióm is megtör. Arcomról a szelíd, meleg mosoly mégsem tűnik el. – Nem gondoltam volna, hogy bárki látogatja még e helyet, habár a páratlan a maga nemébe. Kevesünk eszébe jut, hogy a háború közepén, békével szemléljük az emberek alkotta csodákat – magyarázom meg saját magam jövetelét is ezzel, noha tudom, hogy nem csak erről szól.
Még ha Gabriel katonái is üldöztek el otthonomból, végre van lehetőségem megcsodálni, megismerni, megtapasztalni mindazt, amit évezredeken keresztül szemléltem odafenn, amikért szívem mélyén sóvárogtam. Ám ez az érzés(?) soha nem volt olyannyira erős, hogy szembe is szegüljek Atyánk azon akaratával, amit rám osztott ki.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Uriel


Schönbrunn 14730165
☩ Történetem :
☩ Reagok :
15
☩ Rang :
✧ Isten Fénye
☩ Play by :
✧ Jenna Coleman
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 12, 2019 11:22 am
Következő oldal


Life is art
────────────── ──────────────
@Ophilia -  remélem :3
Mi a művészet?
Meg tudjuk fogalmazni, hogy mit is jelent miközben ránézünk akár egy art deco stílusú festményre, vagy az ókori görög szobrokra, de lehetne akár egy tetoválás is, firka a füzetben, valaki dúdolása a zuhany alatt. Mindegyikre rá tudjuk aggatni a művészet szót, hisz valamit alkotunk.
Isten saját képmására teremtette az embert, így ahogy Atyánkban is megvan a teremtés utáni vágy, az emberben is, de még az angyalokban is, elég csak Luciferre nézni. Hogyan is tagadhatnánk le létezésünk gyökereit?
Bár oly sokat nem jártam az emberi világot, de bármikor lejöttem, minden egyes másodpercét szívemben megőriztem, olyan hihetetlenek a halandók, annyi mindenre képesek, pedig nincs semmiféle különlegességük, csakis a lelkük.
Schönbrunn különleges helyet foglalt el az emlékeim tengerében, mivel láttam, ahogy a Habsburgok felvásárolják a birtokot, majd elkezdődnek Eleonóra keze alatt az építkezések, pedig akkor még messze állt mostani állapotától, hisz csak Mária Terézia rajongása emelte azzá, ami 27 évvel ezelőttig volt. Többször is jártam benne, új és új arcával ismerkedtem meg, lenyűgözött az aprólékossága, az emberi elme formái. De hogy mitől különleges? Nekem, egy angyalnak? A tükörteremben hallhattam egy hétéves fiúgyermek zongorajátékát, mely akkor még nem volt teljesen kiforrva, mégis csodáltam érte, ahogy átadta azokat a gyermeki, naiv érzéseket, hangokba foglalta. Mozart műveit azóta is többször forgattam a kezemben.
Csakhogy...
Bár az épület töretlenül magasodott, pompája elhalványodott a megülő por alatt, a kaotikus világ őt is utolérte, már nem jártak emberek a szobáiban tanácskozás, vagy legalább turisztika végett sem, üresen kongtak a szobái, a tükrökről csak magammal nézhettem farkasszemet, a drapériák megfakultak, a kertek gaztengerré alakultak, az állatok meghaltak, vagy elmenekültek, majdhogynem egy gazdagon díszített szellemkastéllyá alakult, amiben minden egyes lépésemtől recsegett a falakat átitató csönd.  
Az egyik szalonban találtam egy lefedett zongorát, melyről lerántva a leplet a por a halovány fényben felszállt, ujjaimmal simítottam végig a lakkozott, sötét fán, majd a klaviatúrára néztem, lenyomtam egy hangot, és noha sok év telt el, a hangszer nem hangolódott el, tisztán és élesen hasította fel a némaságot.
Elmosolyodtam.
Újabb és újabb hangokat csikartam ki a hangszerből, míg le nem ültem elé, és életet leheltem az épületbe.
Nem gondoltam, hogy bárki is lenne rajtam kívül itt.
„Uram, ments meg minket, elveszünk!”


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



we none of us find as much kindness in this world as we should

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Schönbrunn Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 11, 2019 8:29 am
Következő oldal


To Uriel
Bécs. A kultúra egykori fővárosa, ahol virágzott a művészet. Zenészek, festők, szobrászok találhatták meg itt a helyüket, hiszen az egykori ékes kastély mindent megtett annak érdekébe, hogy ez így legyen. Mára azonban megkopott a gyönyörű építmény fénye. Ahogy lépteimet vezetem fel a kőből épített lépcsőkön, kezeim a mívesen megfaragott korlátra csúszik. A szél lágyan borzolja a hajam, múlt évben lehullott faleveleket teker a bokám köré, mintha fogságba akarna ejteni, vagy épp játékra hívna.
Tekintetem végigvezetem a méteres ablakokon, mely már nem olyan áttetsző, néhány helyen betört, az időjárás viszontagságai miatt. Minden építmény csak addig ékeskedik, amíg van ember, aki gondozza, ki vigyázz rá. Amint ez elmúlik, az enyészetté válik, és az idő vasfoga nem kímél senkit sem. A mögöttem húzódó egykori labirintus, mára inkább káoszos kertre emlékeztet, az élet mégis megtalálta. Madarak halk éneklése szűrődik át a buja növényzeten keresztül, az avarba apró állatok lelték meg új otthonukat. Sünök, menyétek, nyestek szaladgálnak, kósza rókák vadásznak rájuk. A természet lassan, de biztosan visszaveszi azt, mely őt illeti. Különös kettőség ez, amíg szívem egyik része vérzik, hogy mivé lesz a történelem, melyet az emberek két kezükkel építettek vér és verejték árán, addig a másik része repes. Amit egykoron kiirtottak az most visszatalál, újrateremtődik.
Gabriel cselekedetét nehéz megítélni, magam nem is kívánom, nincs is hozzá jogom. Nem tudom elítélni sem, hiszen csak azt tesz, amiben hisz. Valahol igazat tudok adni neki, ahogy Michaelnek is, elfogadni döntésüket, vagy épp állást foglalni mégsem tudok egyikük mellett sem. Az emberek életébe semmilyen mértékbe nem kellene beleszólnunk.
Halk sóhaj csúszik ki ajkamon, ahogy a bejárathoz vezető markáns, íves rézkilincset lenyomom. Szárnyaim puhán követik lépteimet, ahogy a padlót mossa alja. A szél behordta a faleveleket, egy mókus épp előttem szalad át az egyik helységből a másikba.
Mélységes csend honol a kastélyba, lépteim zaján túl, semmi sem hallatszódik, a természet neszein túl. A nap tompán süt be, a koszos, régen tisztított ablakok megszűrik fényét, egyfajta függönyt von a tágas helységekre.
A múzeummá átalakított kastély bútorait ujjnyi vastag por borítja. A szekrények reteszeit megrágta a vas foga, engednek a gravitációnak. Egy-kettő még küzd a természet ellen, tartja magát, félig hullt csak alá. Fiókok előlapjai a földön hevernek, a ruhákat, terítőket, függönyöket lég lerágták a molyok, vagy épp pókok költöztek bele. Néhányba haszonleső állatok, a közeli állatkertből. Mosómedve család talált új otthonra az egykori étkező díszes szekrényeibe, bronzból, rézből készült táljaiba.
Én mégsem ezt látom. Bármely helységbe is lépek be, parányi erőmet arra használom, még ha csak illúzió gyanánt is, de a hely egykori fényét visszaadjam. A boldog tizenkilencedik század, amikor virágzott. Ferenc Ferdinánd csodálatos, mégis kegyetlen uralkodása, Erzsébet királynő dacos élete. A bálok, fogadások, diplomáciai rendezvények, melyeket itt szerveztek.
S ahogy belépek az egykori táncterembe. Nem tehetek róla. Régi idők emlékeit idézem vissza, hiszen láttam őket, még ha csak fentről is. Még ha soha nem is lehettem részese, pontosan tudom hogy mi történt itt. Láttam, ahogy most is, a keringőző párokat, a falak mentén álló férfiakat és nőket, kik a legyezőjük mögé bújva suttogták szavaikat. Lenyűgöző látványt nyújtottak, még akkor is, hogyha tudom, hogy az itt élő emberek nagy többsége romlott volt, gőgös, féltékeny, lelküket megkörnyékezte a gonosz. A látványtól, mely elém tárul mégsem tudok elszakadni. A terem közepén megállva egyhelybe fordulok, ahogy a párok elhaladnak mellettem, a zene nem csendül fel, én mégis hallom a könnyed keringőt, ahogy lépnek és fordulnak. Megállnak egymással szembe, kezüket felemelve tesznek egy félkört..


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Schönbrunn Tumblr_oarii8pvuK1vq1u6ao1_500
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
676
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 11, 2019 8:01 am
Következő oldal


Pic':
 


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



The prettiest smiles hide
the most pain...
And the kindest heart have
been broken in million pieces
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/4
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3