• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
Katolikus templom
SzerzőÜzenet

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Ápr. 05, 2017 5:04 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
Csendben hallgatom, ahogy a démonokról, a lehetséges katasztrófáról és démonokról mesél. Nem szívlelnék egy ilyen szövetséget, de ha muszáj...
- Miért keresed fel őket egyenként? Miért nem beszélsz Luciferrel, hogy válogasson gyermekei között? - teszem fel ártatlan kérdésemet. Elgondolkodom, vajon fivérem hogyan viseli ezt a hadiállapotot a családunkban. Nem ismerem őt, nem találkoztunk még, de azt hallottam róla, hogy egyszerre volt szomorú és dühös, miután le ment a Pokolba és testvéreink ellene fordultak. Egyszer szívesen találkoznék és beszélgetnék vele, hogy megismerjem őt és személyiségét, gondolkodásmódját. Vajon magányos? Úgy értem mélyen.. úgy igazán mélyen. Az alkalmi viszonyai, amiket rebesgettek, kevésbé érdekel.
Kissé elszomorodom, mikor Atyám elhinti, hogy a démonokban már-már jobban meglehet bízni, mint az angyalokban. Iszogatást tekintve. Halkan sóhajtok, mert elhiszem. Egy feszült háborúban az angyalok és angyalok, angyalok és emberek között a semleges démonok tényleg jobb iszogató társnak tűnhetnek.
Pedig gyakran nem azok. Ők csak a hasznot lesik mindenben.
Végül csendben hallgatom, amit mond és kérdez én pedig kissé aggodalmasan ráncolni kezdem a homlokom.
- Atyám, azt hiszem ez attól függ, hogy mit akarsz kezdeni az emberiséggel... Mindig is emberi választottaid voltak. Ábrahám, Mózes, Jézus... - sorolok pár példát. - A gyermekeidnek, ahogy embernek, úgy angyalnak, de még a démonoknak is jelenteni fog valamit, milyen megmentő lesz. Ha emberrel, az nyilvánvalóan jelezné mindenkinek, hogy új reményt táplálsz bennük. Minden más esetben úgy hiszem, megpecsételed a sorsukat. - mondom ki őszintén, figyelve gondterhelt arcát, ahogy már az oltárnál áll.





- luvu -
x

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Márc. 02, 2017 5:42 pm írtam neked utoljára


- Ó igen leányom. Emlékszel a próféciára amit nem régen közöltem veled? Ha a fivéreid csődöt mondanak, a démonok lesznek azok akiknek természetük ellenére szembe kell majd szállnia a teremtést fenyegető sötétséggel. Ezért démonokat keresek fel. Meg nézem mi maradt még bennük az emberből akik voltak. Az arra érdemesek pedig a jelem fogják hordani mikor eljön a teremtés védelmének az ideje. Persze ennek az árát szintén az emberek fogják megfizetni. Sosem volt ezért még ennyire fontos, hogy a fiam Lucifer maradjon a pokol ura. – Mondom, majd az aggodalmára csak mosolygok. Ő van most is a démonok fogságában. Mégis értem aggódik.
- Nem is tudom leányom. Már már eretnekség amit mondok, de ha körbe nézek a világban egy angyallal iszogatni sokkal veszélyesebb, mint egy démonnal. – Mondom, és a szemem lehunyva egy pillanata a templom oltáránál termek és onnan nézek vissza a lányomra. Már már újra vigasztalnám, hogy ne féljen a rabságának napjai meg vannak számlálva, de akkor nem lenne a szíve tisztasága próbára téve. Az életben pedig gyakoriak az olyan próbák melyek azt mérik miből is faragtak valakit. Gyémántból vagy sárból?
- Sok mindenki találkozott velem, szinte senki nem is látott engem. Isten a földön jár, az angyalok a földön járnak, Lucifer a földön jár a démonok a földön járnak. Vajon véletlen, hogy a mennyek és a poklok ura is a földön jár? Vajon az a rengeteg démon, és angyal nem csak a saját királya után indult a földre? Ez is egy olyan kérdés mire választ kell kapnom. Ahogy azt a kérdést is fel kell magamban tenni. Ha valaki megszülné a gyermekem az békét hozna-e a világra? Ha igen.. ki lenne erre alkalmasabb? Egy halandó? Vagy esetleg egy angyal vagy démon? Esetleg egy tiltott kapcsolatból származó nephilim? Te mit gondolsz? Lenne, olyan angyal ki kihordaná apja gyermekét, hogy békét hozzon a világra?

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Feb. 14, 2017 1:31 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
Tudtam, hogy Atyám az emberek között él. Illetve, csak sejtettem, és most tudom csak igazán. Elképzeltem, ahogy teremtményei közt jár, hogy vajon magára ölt-e ő is egy alakot, vagy csak mint a fény, simogatja az arcukat, megtöltve köztük a teret. Most, hogy látom alakját, elképzelem a beszélgetéseket, ahogy jár, mosolyog, keres, utazik, beszélget. Talán barátokra is lel, új ötleteket nyer az emberek által, új gyermekeket teremt. Aztán elkezdi mesélni, hogy miket csinál. Hogy rádiót hallgat, vágyakat és szükségleteket érez. Próbálom elképzelni, milyen éhesnek, vagy szomjasnak lenni, de csak a kimerültséget ismerem. Az ízek és érzések szavaira elmosolyodom és kíváncsi, csillogó szemmel hallgatom tovább.
Szinte ugyan azt mondja, amit eddig gondoltam róla. Járja a világot, embereknek jelenik meg, beszél velük, segít nekik. Néha imákra válaszol -mint most nekem- és........... démonokkal iszogat? A szavakra elkerekedik a szemem, ajkaim pedig finoman szétnyílnak. Tudom, hogy Atyámnak senki sem árthat, és a démonok a legkevésbé sem jelentenek rá veszélyt, de furmányos népség. Én óvatos lennék mindenképp. Arról nem is beszélve, hogy az angyalok és a démonok, Isten és Lucifer annyira nem pajtik...
- Démonokkal iszogatsz..? Miért? Nem veszélyes ez? - bárhogyan is, erről azért többet szeretnék tudni. Kíváncsian fordulok felé, egyik lábam kissé felhúzva a padra.
- Kivel találkoztál? Mesélhetnél erről.. Valahogy nehéz elképzelni, hogy csak úgy fogod magad és leülsz egy mellé beszélgetni. - mondom apró mosollyal. Elképzelni is nehéz, mi lehetett a téma közöttük.





- luvu -
x

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Feb. 01, 2017 11:12 am írtam neked utoljára


Egy pillanatra el gondolkozom, ahogy őt nézem. Azt már elmondtam neki, hogy azért lett rá bízva ez a feladat, mert szeretem őt és bízok benne. De vajon azt is tudja és azt is érti, hogy én akkor is szeretni fogom őt ha elbukik a feladatában? Nem vagyok ebben biztos teljesen. De ez megint egy olyan dolog amire szerintem magának kell rá jönnie, és nem csak neki, hanem az összes angyalnak, és az összes embernek. Isten szeret és meg bocsájt mindenkinek aki őszintén bánja az általa elkövetett tetteket.
- ó! A kérdésed nagyon érdekes. Emberi testben élni emberi vágyakat ad nekem. Szomjazom, éhezem, és jó szóra vágyom. Csak mint mindenki. Egyszerűen élek és élvezem az emberek által adott és teremtett dolgokat. Az ízeket, az érzéseket. Be kapcsolom a rádiót és élvezettel hallgatom a muzsika szót. És persze utazok rengeteget, de ezt senki nem veszi észre. Néha embereknek jelenek meg és beszélgetek velük, úgy hogy nem tudják ki vagyok mégis adok nekik egy kis lökést ami szükséges. Néha angyalok imáira válaszolok, néha pedig Démonokkal iszogatok. – Azt persze nem teszem hozzá, hogy a hús gyönyöreit is élvezem ha a helyzet úgy hozza. Ebben a testben nincs okom ilyenek elől elzárkózni.

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Jan. 26, 2017 1:57 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
Olyan nagy a teher... Eris és démonjai nap mint nap azon vannak, hogy megtörjenek, de 25 éve kitartok, mert tudom, hogy testvéreimnek szükségük van rám. Azonban nem gondoltam bele, hogy mennyire nehéz is a feladatom. Csak az lebegett előttem, hogy van, s az nem, hogy mekkora. Talán nem is baj, mert úgy csak még nehezebb lett volna a vállam. Innentől pedig megpróbálok már csak azért is kitartani, makacsságból és erősségből. Ennek ellenére a küldetés nehézsége könnyekre fakaszt. Félek, hogy nem sikerül.
Atyám nyugtatva simít végig az arcomon és először kicsit meg is lepődöm, hogy ezt milyen határozottsággal teszi, s hogy úgy érzem, mintha tényleg megtette volna, nem csak a kivetülésem érintené. Kedvem volna most vigasztaló lényébe, teremtő fényébe, meleg karjaiba merülni és feltöltődni szeretetével.
Tudom, hogy a feladat, amelyet nem ad, az nem büntetés, vagy hasonló. Ő is biztosít abban, hogy szeretete és bizalma miatt adja nekem ezt a feladatot, én pedig ismét megtörölve arcomat határozottan bólintok.
- Nem fogok csalódást okozni neked, Atyám. - mondom határozottan a kedves, még is gyakran oly szigorú tekintetébe pillantva.
- Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy kibékítsem a testvéreimet. - ha kell, az életemet áldozom azért, hogy ez megtörténjen. Hogy Atyám féltett és szeretet világa megmaradjon, ez a legkisebb, legcsekélyebb ár. Közben elgondolkodom, ahogy rá nézek és eszembe jut egy kérdés.
- Milyen az emberek közt élni? Milyen életet élsz? - kérdezem kíváncsian, hiszen nem mindennapi, hogy a Mindenható leköltözik a földre. Kíváncsi vagyok, milyen életet választott magának, merre él, esetleg kikkel.





- <3  -
x

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jan. 24, 2017 6:42 pm írtam neked utoljára


- Ne sírj leányom! – Mondom, és végig simítok a jelenésen. Noha tudom, hogy fizikailag nincsen itt és ez csak a kivetülése neki, én mégis képes vagyok a hatalmam által meg simogatni a lányom. Ezzel is egy kis vigaszt és reményt csöpögtetve belé.
- Tudom azt hiszed a feladatod lehetetlen. Vagy irreális dolgot követelek tőled. – Mondom a gondolataira válaszul, és tovább simogatom a haját.
- De tudod jól. Számtalan halandót kit szerettem szintén kemény próbák elé állítottam. Választások elé, hogy engem félnek-e jobban vagy valami mást. Emlékezz Ábrahámra akit arra kértem áldozza fel egyetlen fiát értem Izsákot. Ő pedig engedelmes hívő volt minden elkeseredése ellenére meg tette volna a kérésem. De emlékezz nem volt szándékom elvenni tőle egyetlen gyermekét. Mielőtt lesújtott volna meg akadályoztuk tettében. Legyen hited bennem hát lányom, és bármilyen nehéz is a számodra ki jelölt út emlékezz rá! Isten a legnehezebb utat mindig azoknak jelöli ki kiket a legjobban szeret. Hiszen az ő hűségük a legfontosabb. – Magyarázom neki és végig simítok az arcán. Tudom mennyit szenvedett az elmúlt időszakban, mennyi próbát kellett neki ki állni a démonok fogságában. De én már tudom, a szenvedésének napjai végesek. Nem kell sok már ahhoz, hogy újra szabadon járhasson. – Legyél büszke hát magadra és a feladatodra!

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Jan. 20, 2017 2:45 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
Kérdésemre a felelet úgy felébreszt, mint egy pofon. Hogy nem gondoltam én erre..? Arra, hogy Atyánk visszatérte nem változtatja vissza a fiúkat, csupán egy helyre terelné őket és a baj, az ellentét melegágya lenne az otthon. Eddig sem gondoltam könnyűnek a dolgom, de realizálva, hogy milyen nehéz is valójában, amit tennem kell,  könnyek szöknek a szemembe. A teljes békéhez Gabrielnek meg kell bocsátania az emberiségnek, Michaelnek pedig Gabrielnek kell megbocsátania, s úgy mind a két oldalon minden angyalnak szintúgy.
Huszonöt éve egymás ellen harcolnak, vajon képes leszek-e nem csak hogy évek alatt, de amúgy, egyáltalán arra, hogy megbékítsem őket? S erre rájön a jóslat, hogy mi fog történni, ha Gabrielék nem fejezik be a harcot. Letörlöm a napfényben megcsillanó könnycseppjeimet, miközben Atyám szürkéskék szemeibe pillantok
- Nem mondom el senkinek, Atyám, hogy válaszolt, hogy találkoztunk. – mondom egy szipogás után.
- Sem a jóslatot, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megakadályozzam ezt a katasztrófát...





- <3  -
x

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jan. 15, 2017 3:10 pm írtam neked utoljára


Mindent tudóan nézek a lányomra a következő kérdése után. Azt hittem erre tudja a választ. Hiszen a válasz maga az oka annak, hogy miért büntettem már meg olyan sokszor az embert a földön.
- Mert amit te gondolsz az lehetetlen. – Sóhajtom, és neki dőlök a pad hát támlájának. Nem valami kényelmes, de nem is azért tervezték így hogy az legyen. – Az angyaloknak ahogy az embereknek van szabad akarata. Egy nap alatt meg tudom változtatni a földet olyanná amilyenné akarom. Csak egy dolgot nem tudok befolyásolni. A szabad akaratot. Ahogy az embereket sem tudom rá venni, hogy engem imádjanak, úgy a testvéreidet sem fogom tudni rá venni a háború befejezésére. Azzal, ha meg jelennék, nem változna meg sok minden. Körém sereglenétek mind és egymást vádolnátok, és kérnétek, büntessem meg a rosszakat. Végül bármelyik oldalt is büntetném meg a döntésemet igazságtalannak éreznék. Az igazságtalan döntésem pedig dühhöz haraghoz és lázadáshoz vezetne. Nem ahogy az embereknek nektek is meg van a szabad akaratotok amíg a saját akaratotokból létre nem jön a béke addig nincs értelme elő jönnöm. Még ha ez azzal is jár, hogy a fiaim és leányaim egymást ölik, vagy a bűnök élvezői lesznek. – Mondom és az egyik porszemet tova pöckölöm a levegőben. – Hallgasd meg hát a szavam. Sötét idők közelednek. Sötétebb idők, mint amik most vannak. Ha a gyermekeim még sokáig ölik egymást a halál végül mindenkiért eljön válogatás nélkül. Olyasmi közeleg ami felett nincs hatalmuk. A végén mikor pedig az utolsó gyermekem is elhunyt a teremtés is elfog pusztulni. – Mondom, és határozottan a lányom szemébe nézek. – Ha találkozol, testvéreiddel egynek sem mondhatod el, hogy találkoztál velem. Sem pedig a próféciám. Ha nem maguktól kötnek békét az hamis lesz és átkozott.

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jan. 14, 2017 5:42 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
Fura Atyámat testben látni, de nem mondanám, hogy rosszul választott. Ez az arc elég beszédes hozzá. Apuka típus, s a barázdák, az ápolt borosta és a szemek mind a hosszú élet bölcsességéről és tudásról tanúskodnak. Ez az arc egyszerre tud szívmelengetően kedves mosolyt adni és olyan tekintettel nézni, hogy rögvest a föld alá szégyelled magad. Azonban nem sokáig tudok ezen gondolkodni, mert megkapom Atyámtól a választ a kérdésemre, miszerint miatta harcolnak egymással, s azért, mert olyannak teremtette őket, amilyennek. A fellángoló oltárra nézek, figyelem, ahogy a lángok éhesen falják a fát, majd egy pillanat múlva az ismét ép lesz.
A testvéreim úgy fordultak el Apánktól, hogy közben azt hiszik, Ő érte cselekszenek. S valóban, ennek a szakadásnak a megakadályozása az én dolgom lett volna, de nem voltam jelent.. nem vagyok jelen. Homlokomon kis ráncok jelennek meg, ahogy összehúzom a szemöldököm.
- Értem Atyám. De miért nem terelted őket vissza a régi útra? – hangomban, kérdésemben és bennem egyáltalán nincs sem szemrehányás, sem kérdőre vonás, pusztán kedves kíváncsiság. Nincs jogom felelősségre vonni őt, mert mindennek oka van, bármit cselekszik. Meg akarom érteni Atyámat, megtudni a gondolatait, a terveit, hogy aszerint cselekedhessek én is, hogy az Ő érdekét képviselve próbáljam megállítani a Háborút.
Ha Apánk nem tett lépéseket ennek megállítása érdekében, akkor annak komoly oka van, s ezen okokba még véletlenül sem akarok bele tenyerelni, ha egyszer kijutok Nahant Islandről.





- <3  -
x

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Jan. 14, 2017 9:26 am írtam neked utoljára


Zene

A lányom és teremtményem, kétségbeesett, és magát vádolja. Fél és retteg, hogy már nem szeretem őt. Erről nincs szó. Hagyom, hogy mellém üljön, és meg ismerje az Ember arcát. Az arcot, ami most engem rejt halandók és angyalok előtt egyaránt. A kérdésére szomorkásan elmosolyodom.
- Én voltam az drága lányom. Én vagyok az ki miatt ilyenek. Én teremtetem őket erősnek és harcosnak. Ahogy téged is én teremtettelek kedvesnek. A saját gondolataim és tetteim köszönnek vissza fiam gondolkozásában és tetteiben. Már mind a két fiamnak számtalanszor parancsoltam dühömben vagy éppen a jövőt tervezgetve. „öljetek”. A kedvemért legyőzték Lucifert, vagy elűzték az embert az édenből. A fiaim nem tesznek mást csak azt követik, ahogy szerintük parancsolnék nekik. Gábriel azt hiszi újra büntetést akarok rájuk. Hiszen haragomban már özönvizet is zúdítottam a világra. Városokat pusztítottam, járványokat küldtem rájuk. Michel pedig védi az embereket, hiszen bár bűnnel valók, mégis az én teremtményeim. Kedves lányom a testvéreid csak az én utam követik csak nem ugyan azt az ösvényt.  – Mondom, és a kezem fel emelve rá mutatok a templom oltárára, amit egy tűzvillám pusztít el. Az oltár az örökké valóságba dermedve fagy vissza a mozdulatlan időbe. Az oltár pedig nem oltár többé hanem egy csodálatos vörös fényű virághoz hasonló tűzben emésztődő szobra isten haragjának. – Ez is én vagyok. A mennyek haragja, ami elpusztítja könyörtelen és irgalom nélkül a világot. – Emlékeztetem a lányom. Majd ismét felemelem a kezem és az oltár felé legyintve a pusztítás szobra elenyészik, a helyén pedig egy sértetlen oltár áll. – De a legtöbben csak erre szeretnek gondolni belőlem. A kegyes teremtőre, a megbocsájtó istenre. – Mondom, pedig akár csak némely ember én is hirtelen haragú tudok lenni, ha valaki megszegi a parancsaimat.
- Ezért ilyen fontos a te szereped drága leányom. Egyensúlyt tartani, és emlékeztetni a többi angyalt a béke fontosságára.  – Mondom, majd a szemem lehunyva gondolkozom. Milyen nehéz feladatot is szántam szegény lányomnak. Mekkora súlyt raktam a vállára mikor régen neki szántam a békítő feladatot.


Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Okt. 02, 2016 2:24 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
Elfog egy különös érzés... Egy olyan érzés, amelyet már régen nem éreztem. Noha nekünk, halhatatlanoknak az évek csupán perceknek tűnnek, fogságban inkább a percek tűnnek éveknek. Számomra szinte örökkévalóságnak tűnik az a sötétség, amelyben tartanak. A hideg, nyirkos pince, melynek szagát most is érzem a levegőben, pedig tudatom messze jár tőle. És most végre eltudtam szakadni egy kicsit a sötéttől. Elsétáltam a templomig és imádkoztam. Nem gondoltam volna, hogy választ kapok, noha reménykedtem benne. És akkor a nap megsütötte arcomat, melegebben, mintha csak végig simítanának rajtam a sugarak. Ahogy felpillantok, megérezve az ismerős aurát, látom a porszemeket, miként lassulnak, majd állnak meg a levegőben. Ajkaim résnyire nyitva emelem fel kezemet, s nézem elkerekedő szemekkel, miközben felemelve finoman megérintem a levegőben megakadt szemeket. Finoman sodródnak arrébb érintésemre, de aztán újra megállnak. Ekkor meg is hallok egy hangot. Újszerű ez nekem, hisz Atyám mindig is maga volt a Fény, egy felsőbb entitás, melynek nem volt szüksége testre, hangokra ahhoz, hogy beszéljen velem. Leengedtem a kezem és hátra fordultam, arcom szinte felragyogott, ahogy az arc mögött felfedezni vélem az isteni fényt. A férfire pillantván eddig aggodalommal telt szívem azonnal felmelegszik, mintha csak forró tenyér érintené a mellkasomat. Csendesen hallgatom, s megtudom, hogy a testvéreim közt dúló viszály nem múlt el, s ez egy kis árnyékot vet a találkozásra. Ragyogó arcom kissé keserédes lesz, de továbbra is mosolygom. Örülök, hogy végre láthatok egy ismerőst, egy barátot. Azonban bele gondolva nem tudom a háború pontos okát. Azt igen, hogy kik között tört ki, de hogy pontosan miért, az számomra rejtély. Talán most kideríthetem, s amíg el nem jönnek értem, kitalálhatok rá valami megoldást.
- Uram... - szólítom meg. Pillantásom együtt érző és megértő lesz, miként szemeibe pillantva meglátom bennük a tömérdek bánatot.. Oly sokszor néztem már ilyen tekintetekbe, hogy ha valaki megpróbálná se tudná elrejteni őket előlem. Nem láttam még őt ilyen szomorúnak. Dühös apának igen, ki a gyermekeit megszidja, vagy kegyelmes, gyengéd úrnak, aki megjutalmazza. Szomorúnak ritkán, talán soha. Ha láttam is, messze nem volt ennyire nyomott és rosszkedvű. Lelkembe mart a fájdalom, ahogy rá néztem. Sosem tudtam elviselni még testvéreim rosszkedvét sem, hát mindig azon voltam, hogy enyhítsem a fájdalmukat. Ezért születtem. De ez esetben nem nővéreim, fivéreim fájdalmát, hanem atyámét láttam... és ez mindennél rosszabb volt, mert nem tudom, hogy rajta tudok-e segíteni. Pedig nagyon szeretnék.
- Hát nem veszett el belém vetett hited... Köszönöm. - mosolyodom el halványan, majd felkelek, nesztelen, légies léptekkel sétálok hátrébb, hogy mellé ülhessek, ha megengedi. Amennyiben igen, kezeimet ölembe helyezem és újra felpillantok a nap sugarára, s a templom monumentális gyönyörűségére.
- Miért harcolnak egymással...? Mi fertőzte meg lelküket, amely arra ösztönözte őket, hogy egymás ellen forduljanak? Miért keserítik szívedet, mikor szeretnek téged? Nem tudják, hogy bántanak ezzel? - kérdezem szinte gyermeki ártatlansággal, értetlenül. Talán csak a fogságnak köszönhetem még azt, hogy pártatlan vagyok, nem tudom. Nem akarok egyik bátyám ellen se tenni, pedig tudom, hogy amit Gabriel csinál, az nem helyes.





- 476 szó -
x

Vendég
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Okt. 01, 2016 4:19 pm írtam neked utoljára





Raguel

For Her, whose name means Friend of God


“A halogatott reménység beteggé tesz a szívet, de a megadatott kívánság életnek fája.”

Oly' sok éve már, éonokkal ezelőtt, megtapasztaltam a veszteség érzését. Mielőtt kialakult volna bármi, még azelőtt, hogy erőmet használni kezdtem volna, az esemény előtt, melyet a mai ember az Ősrobbanásként jelöl meg, nem egyedül voltam. Mégis, ahogyan megtelt a világ fénnyel, s élettel, úgy váltam én is egyre magányosabbá. Előbb, testvéremet, Amarát veszítettem el, majd tovább formálva az univerzumot, alakítva a világot a mai formájává, úgy kezdtem kötődni teremtésemhez, velük pedig gyermekeimhez, kik önnön fényükkel beragyogták az általam létrehozott helyet. Még tovább dolgoztam hát, a Menny után jött a Föld, az arkok születését még több angyal követte. Emlékszem Michael első pillantására, Gabriel kötődésére testvéreihez, a Luciferből áradó fényre... a fényre, mely még a Mennyekét is képes volt meghaladni. Minden gyermekem emléke bennem él, s szívemben őrzöm őket kivétel nélkül mind. Közéjük tartozik az a személy is, kinek lágy hangja mintha nagyon messziről szólítana meg. Szavai átszakítva az univerzum szövetét jutnak el hozzám, kérlelését, mint mindenkiét, kristálytisztán hallom meg fejemben. Évtizedekkel ezelőtt portált nyitottam, megnyíltak a Mennyek kapui és én léptem át rajtuk. Gyermekeim csak később vették észre eltűnésemet, már a teremtésük során úgy ruháztam fel őket erőikkel, hogy engem ne érzékelhessenek, hacsak én nem akarom. Mégis fájdalommal töltött el, mikor eljött az ideje, hogy szükségessé vált ennek kijátszása. Túl sokat avatkoztam be az életükbe... tanítgató, terelgető célzattal feleltem kételyeikre és büntettem, ha arra volt szükség. Az eszközeim változtak egyedül, de a helyzet maga sosem. Árvíz, pusztító vihar, szívekben félelmet keltő rengések, de mindhiába. Az emberek újra és újra követték el ugyanazokat a hibákat. A hibákat, melyeket lassan az angyalaimban is kezdtem észrevenni. A csillagokat felülmúló, fényes lényekben megjelentek a sötét foltok. A foltok, amelyekben saját hibám köszönt vissza rám. Fel kellett ismerjem a tényt, a beavatkozásaim nem tanítottak. Csupán ellehetetlenítették, hogy gyermekeim megtalálják a saját útjukat. A tényt, miszerint félre kell állnom. Így hát megtettem. De ma is hallom az imákat. Hiába a halandó test, az erőm nem veszett el. Ellentétben azzal, amit gyermekeim hisznek, nem vesztem el. De a bánatom csak tovább nőtt. Gabriel letért az útról, testvérei ellen fordult, az emberek ellen. Újabb fiamat vesztettem el. Most pedig, megannyi év után, szívembe markol a női hang... drága gyermekemé, a harmónia csodálatos angyaláé.
- Raguel... -
Suttogom magam elé nevét. Fojtogató érzést ébreszt bennem az Ő bánata, a kétségbeesése. Még lejövetelemkor megfogadtam, hiába jutnak el hozzám a szavaik, nem követhetem el még egyszer a hibát: nem avatkozhatok be. Függetlenítve attól, hogy halandóról vagy angyalról van-e szó. Mégis, a hang csengésére fellángol bennem a késztetés, az érzés, mely arra ösztönöz, hogy megszegjem magamnak tett ígéretemet. Hogy megtörjem a törvényt. Azért, hogy az angyalomhoz siessek. Az angyalhoz, kiben most is ott ragyog a fény, aki sosem fordított hátat a Mennynek és aki most is, elkeseredett perceiben, testvérei után érdeklődik, a maga sorsával való törődés helyett. Én pedig lehunyom szemeimet, magammal viaskodok, miközben az Ő szavaira fókuszálok. Kevéssé használtam erőmet, mióta a Földön vagyok, most mégis vége szakad ennek. Pillanatok alatt elérem, hogy a templom padlóján álljak, a védelmet, a burkot, mely láthatatlan tesz angyalaim számára továbbra is fenntartva. Megtelik a helység fénnyel, a nap sugarai erősebben kezdenek beszűrődni a festett ablakon, hogy miután az üveg megtöri őket, több árnyalatban pompázva vetüljenek a padokra, megvilágítva a levegőben szálló port. De a szemek megállnak a levegőben, ahogy megfagyasztom az idő múlását. Így nem zavarhatnak, most a világ minden perce a miénk. Ki is használom, szemügyre véve a lány asztrális kivetülését, s amíg ő befejezi hozzám fűződő szavait, én a következő pillanatban már a mögötte lévő padon ülök, az énekét hallgatva. Nem tudom, feltűnt-e neki a változás a környezetében, ezért nem zavarom meg, nem áll szándékomban megijeszteni... még néhány pillanatig csak hagyom, hadd töltse meg e helyet szépséges hangja.
- Nem buktál el, drága Raguel. -
Halkan szólítom meg, mintha puszta szavaim kárt tehetnének benne, mintha azok szertefoszlatnák az asztrális alakot. Fájdalma, kétségei tovább szítják a bennem élő bánatot.
- A háború még nem ért véget. -
Nem kívánom tetézni fájdalmait, ennek ellenére mégis őszintén felelek testvéreit érintő kérdésére. Gabrielről nincs hír a Michaellel vívott legutóbbi ütközete óta. Ám, tudom, ez nem lesz mindig így.
- De nem feledkeztek el Rólad! Senki sem. -
A háború felborította a Mennyország rendjét. Testvér fordult a testvér ellen, az angyalok pedig immáron nem csupán démonokkal, de egymással is hadakozni kezdtek. A csata olyannyira megosztotta soraikat, hogy a megtalálására tett kísérletek mindegyike elbukott. Most viszont, azt akarom, hogy tudja, nincs egyedül.
Itt vagyok és minden szavát meghallgatom.
Megérdemelném utálatát. Megérdemlem a haragját.
Most, az univerzum minden ideje az övé.
A figyelmemmel együtt.




Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Szept. 24, 2016 4:37 pm írtam neked utoljára



Lord & Raguel
A nap adta világosság és a friss szellő, amely fekete hajamba kapott, illúzió volt csupán. Számomra legalább is, mert valójában még mindig Nahant dohos és sötét pincéjében voltam bezárva, foglyul ejtve. Hiába az asztrális kivetülés, valójában nem New York utcáit járom, érzem bőrömön a nyirkos nedvességet, a hideget és a bűzt. Az utcákat is azért látom, mert habár testem megvakították, lelkem, amellyel kivetülök az elhagyatott utcákra, nem lehet vak. Évek óta csak így láthattam a napfényt, ha egyszer-egyszer magamra hagytak egy kicsit, éppen, mint most. Persze sok időm nincs, mert nem akarják, hogy segítséget kérjek, de az utolsó percig is kihasználom az időmet, különben úgy érzem, megőrülnék.
Meztelen lábaimmal némán sétálva fordulok be a sarkon. A tér, amely elém tárul egy hatalmas templom késő romantikus építészeti stílusban pompázik. Valamikor 1900 környékén emelhették Urunk tiszteletére. Átsétálva a zöldellő, burjánzó, vad parkon belépek a félig kidőlt hatalmas kapun. Ha valójában itt lennék, érezném talpam alatt a padló és a levegő hidegét, az öreg fapadok és díszítések szagát, de képzeletem így is felidézi. Beljebb sétálva felpillantok a hatalmas rózsaablakokra. Némelyik már betört, de a színorkán így is kellemesen megnyugtatja a lelket. Noha a koszos, szakadt ruhámmal, kócos hajammal nem illek ebbe a gyönyörű templomba, nem tudom, hova máshova mehetnék. Vékony ujjaim végigfutnak a padokon, ahogy elmegyek mellettük. Tekintetem a keresztre feszített Jézust pásztázza, amely az oltár mögött magasodik fölém. Leülök az egyik padra elöl, kezeimmel finoman rá könyökölök a bibliatartóra, és nagyot szusszanok.
- Uram, ha hallasz… Szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom. Elbuktam. Nem tudom a küldetésem teljesíteni. Nem érem el testvéreimet, nem tudom oltani lángoló gyűlöletüket, sem enyhíteni fájdalmukat. Nagy feladatot adtál nekem, tisztelettel vettem, és örömmel teljesítettem, míg csak tehettem. De mióta csapdába estem… nem vagyok elég erős ahhoz, hogy messzebbre merészkedjek, mint ez a város, az emberek pedig ellenségként tekintenek rám, tőlük nem kérhetek segítséget és értelme sem volna – kétlem, hogy bármit is tehetnének Viszály ellen. – imádkozom Atyámhoz, a hatalmas keresztet figyelve. – Bárcsak tudnék valami testvéreimről… Valamit. Akármit. Hogy vannak? Még mindig háborúban állnak? Sikerült megoldást találniuk? Keres egyáltalán valaki? Vagy elfeledkeztek rólam? – pár másodpercnyi csend után lehajtom fejem, neki döntve összekulcsolt kezeimnek. Csak remélem, hogy hallgat engem, s talán válaszol is. Régebben sok időt töltöttem el társaságában, hisz én voltam az, aki gyermekei harmóniájára ügyelt, és mindig elmeséltem neki, hogy épp milyen állapotok vannak közöttünk. Voltak könnyebb és nehezebb időszakok, angyalok, akiken lehetett és nem lehetett segíteni, ő pedig megértő és gondoskodó volt, oda figyelt minden egyes gyermekére. Aztán történt valami, eltűnt, az én munkám megnőtt, míg el nem kaptak. 25 éve démonok közé vagyok bezárva. Megölni nem ölhetnek, megbuktatni próbálnak, de az sem ment nekik eddig. Egyedül vagyok… - …Magányos vagyok. Hiányoznak nekem a bátyáim, nővéreim, húgaim és öcséim. És hiányzol te is, Uram. – suttogtam halkan a levegőbe felemelve lehajtott fejem, egyenesen a plafon freskójára, amelyen az „Ádám teremtése” című gyönyörű kép díszeleg, s eszembe jut róla az egyik kedvenc templomi énekem, amelyet Hildegard von Bingen komponált réges-régen.
O Vis aeternitatis
Vis aeternitatis
que omnia ordinasti in corde tuo,
per verbum tuum omnia creata sunt
sicut voluisti,
et ipsum verbum tuum
induit carnem
in formatione illa
que educta est de Adam.
Vis aeternitatis
Vis aeternitatis.
Énekelem múltba merengő, ködös pillantásommal nézve a képet.



- 535 szó -
x

Raguel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
113
☩ Rólam :
I'm scared of what is in my head
What's inside my soul
I feel like I'm running, but getting nowhere
Fear is soffocating me
I can't breath
I feel like I'm drowning, I'm sinking deeper

☩ Play by :
Bridget Regan


I feel it burning through my veins
It's driving me insane
The fever is rising, I'm going under
Memories flash before my eyes
I'm losing time
The poison is killing me, taking over
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Szept. 24, 2016 4:37 pm írtam neked utoljára


***

Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Katolikus templom
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: