• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
Sariel, a Végrehajtó
SzerzőÜzenet

Raiden
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
257
☩ Keresett személy :
☩ Rólam :


❝Légy bátor, hallj meg úgy ahogyan kell ❞.



☩ Képességem :
- Angyali erők
☩ Rang :
Michael's Iphraem
☩ Play by :
Jason Momoa
☩ Pokol vagy menny? :
Semleges



❝Sose kezdd te a harcot, de mindig te fejezd be!❞.


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Szept. 23, 2016 10:01 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Üdvözöllek!
Be vallom elején megijedtem, hiszen még nem találkoztam ezzel a színésznővel, és nem tudtam hogyan alakul majd ki a fejemben egy kép ahogyan ark angyalunkhoz paszol. Visszont kellemesen csalódtam. Csodálatosan vissza adod azt, ami le van írva és papirra van vetve. Nagyszerű csapat tagot kaptunk ismét. Futás foglalni, és irány a játéktér.


● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●



Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Még a mennyország is rusnya hely,
ha egyedül vagyunk ott.





Sariel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angyal
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :
Angyali képességek
☩ Rang :
Ark
☩ Play by :
Marion Cotillard
☩ Pokol vagy menny? :
Menny
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Pént. Szept. 23, 2016 6:04 pm írtam neked utoljára


Sariel
There´s no escape now, no mercy, no more...
Marion Cotillard
Angyal
Kanon
Adminok
Ark
Mennyország

Személyes adatok

Véleményem az emberekről: Ezt... Nem olyan egyszerű megfogalmazni. Az emberek számomra mindig is semlegesek voltak, sose foglalkoztam velük úgy, mint a társaimmal. Talán nem is csoda, hiszen az én feladatköröm javarészt a Menny határain belülre terjed ki, azon kívül nem igazán van befolyásom.


Porhüvelyem neve: Sajátom ez a test, mióta az első csillagok felgyúltak az égen…

Mióta élsz?: Egyidős vagyok a Teremtéssel.

Gabriel vagy Mihály?: Nem tudok dönteni. Gabrielt is szeretem és Mihályt is, nem tudom, melyikük pártját fogjam ebben a harcban. Tehetetlennek érzem magam, egyelőre, de lassan talán itt az ideje, hogy a többi semleges arkkal kibékítsük őket valahogyan…

Vélemény a természetfelettiről? : Csak az emberek ismerik a Természetfeletti fogalmát. Ami nekik ez alá a fogalom alá esik, az számomra mindennapos jelenség.

Város: Ott vagyok, ahol a legnagyobb szükség van rám.

Család: Nos… Gondolom, ezt nem kell részleteznem. Elég csak körbenézni.


20
Amunet
Lassan tíz éve
Képességem



Az angyalok általános képességeivel rendelkezem… Valamint a munkámhoz méltóan megfelelő lelki erővel.




.
Ezt a történetet vérrel írják
Éjszaka van. Sötétség honol a kihalt városban, s csupán különös árnyak suhannak nesztelen a névtelen utcákon. Fekete felhők hada gyülekezik az égbolton, villámlik és mennydörög. Az egyik fénycsóva azonban nem az iménti természeti jelenség, hanem egy jelzés: megnyílt a Mennyek kapuja s egy angyal száll alá az emberek világába. Zuhanó fehér pontnak tűnik lentről nézve, és látni, ahogy szárnyait kitárva fékez e zuhanás mértékén - puhán, kecsesen érinti lába a talajt, de így is féltérdre érkezik, szárnyai még mindig kifeszülve, melynek minden egyes tolla szinte világít a sötétben. Jobbjában éles kardja, melynek pengéjét mindhárom világban féltik, hisz megannyi életet ontott már ki annak a nevében, kit az angyal atyjának nevez, s milliók imádkoznak hozzá a jobb jövő reményében.
Az Úr szolgája ő. Második leánya, kit az arkangyalok soraiba teremtett, megbízva azzal, hogy ami ítéletet Ő elrendel, azt azonnal hajtsa végre, legyen bármi is az. Hűséges gyermek, aki most is azért látogat el a Földre, hogy Isten szent nevében végrehajtsa feladatát.
Ő volnék én, Sariel, a Végrehajtó, hóhér a Mennyek országában, kinek neve hallatán a földi halandók keresztet vetnek, s nem is sejtik, hogy ki is vagyok valójában. Egy nő, kit úgy írnak le társai, mint egy kedves, segítőkész teremtést, akire mindig lehet számítani a bajban. Bizonyára sokan összezavarodnának, ha mélyebben is megismernének, de valószínűleg nem fognak sohasem, mert ahol csak tudom, kerülöm őket. Még is itt vagyok. Ő akarja, hogy itt legyek. És ezért én megteszem, mindenféle ellenvetés nélkül.
Lassan állok fel, ide-oda cikázó szemeim az ellenséget keresik, a Gonoszt, ki erre a környékre vetette lábát. Egyelőre azonban nyomát sem látom. Elindulok, az út közepén sétálok, és azon gondolkodom: vajon miért én? Miért nekem szánta Atyám ezt a sorsot? Megbüntetni azt, aki rosszat tett legkedveltebb teremtményei, az emberek ellen... Méghozzá egy szemrebbenés nélkül. Hiába teszem fel folyton ezt a kérdést, nem kapok rá választ. Úgy tűnhet, mintha egyre jobban fájna minden egyes csapás, mellyel sújtom a súlyosan vétkezőket. Mert bizony vannak bukott angyalok... Én taszítottam le őket az Úr nevében. Őket, akik mind rossz útra tévedtek, és akiket még Atyám sem tudott visszafordítani a fény felé. Kárhozatra ítéltettek, megfosztattak szárnyaiktól, és a földi Pokolra kerültek, hogy bűnhődhessenek.

Milyen szép is volt, amikor nem volt még háború Jó és Rossz között. Emlékszem, amikor együtt néztük testvéreimmel a csillagok és a többi égitest születését, a földi élet kialakulását. Mind dicsértük Atyánk nagyságát, szerettük azt, amit létrehozott, imádtuk Őt is, ahogy azt el is várta tőlünk.
"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen."

Volt azonban valaki, aki ellenállást tanúsított, aki nem tett eleget Isten kérésének: a fényhozó Lucifer, legfényesebb bátyám. Nem értettem viselkedését, hogy miért teszi azt, amit. Szerettem őt, nagyon is, mint ahogy a többi testvéremet. Tettéért azonban csalódnom kellett benne, elítéltem érte, de sajgott is a szívem, hiszen még is csak a testvérem volt, és az is mái napig. Vitába kezdett Atyánkkal, bírálta művét, s nem akart másodikként helyet foglalni trónja mellett.
"Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól,
Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. -
Együtt teremténk: osztályrészemet
Követelem."

S mikor meghallottam Atyánk zengő parancsát, még a gyomrom is összeugrott. "Sariel, gyermekem! Fogd kardodat s hajtsd végre rendelkezésem: a bukott Lucifert szárnyaitól foszd meg s taszítsd le a Mennyek országából!" A legelső és legfájdalmasabb pillanat volt ez. Kardom emeltem, s közbe haragtól izzó szemeibe néztem bátyámnak, kiből a Sátán lett később. Viszont nem hezitáltam sokáig. Gyors voltam, hogy minél kevesebb szenvedést okozhassak. Azóta is azon töprengek, vajon mit tenne akkor, ha összetalálkoznánk az utcák valamelyikén. Megpróbálna megölni? Vagy tudná, hogy csak a kötelességem tettem és nem saját akaratomból fosztottam meg szárnyaitól? Mindig ugyanazt a düht látom démonjai szemében, mielőtt pengém rothadó húsukba mélyesztem...
És vajon én hogy reagálnék, ha meglátnám? Harag öntené el szívem? Vagy sajnálat? Még mindig tisztelem őt, és talán szeretem is, mint testvérem, de... Amit tett... Miért kellett így alakulnia? Ez is a Terv része volna? Vagy a Véletlen műve? Sosincs jó magyarázat, senki se tudná ezt igazán megmondani. Isten útjai kifürkészhetetlenek.
"El Isten színétől, megátkozott,
Hozsán' az Úrnak, ki törvényt hozott. -"


Az egyik épület mellett elhaladva furcsa zaj üti meg a fülem, morgásszerű hang, fluoreszkáló szempár. Azt hiszem megtaláltam azt, amit kerestem. Azt beszélik, egy angyal és egy kisebb démon csapat garázdálkodik a környéken, pusztítva és zaklatva a környéken élőket. Előbbi engedett a Gonosz csábításának, elfordult a fénytől, és szövetkezett a pokolfajzatokkal. Senki sem tudta visszahozni őt közénk... Nos, mindjárt rájön arra, hogy hiba volt ilyen mélyre süllyednie. Nem lesz túl kellemes, egyikünknek sem, de így kell tennem. Ez a helyes: szárnyát szegem az árulónak.
A hangok egy elhagyatott épületből szűrődnek ki, gyors léptekkel közelítem meg, az utamat álló, vicsorgó démont két suhintással ketté szelve. Úgy tűnik alacsonyabb rangból származó bestiákkal lesz dolgom, így nem lesz nehéz végezni velük. Berúgom az ajtót és minden szem rám szegeződik, ahogy belépek hatalmas szárnyaimmal, feléjük nyújtott karddal. Az angyal megriad, láthatóan felismer, és én is őt. Úgy néz rám, mint anno egy másik áruló, akit társamnak mertem nevezni. Ugyanaz az ijedt pillantás, mint aki tudja, hogy mi fog most következni. És bizony nagyon jól sejti...

Mikor az Úr azt mondta pár angyalának, hogy szálljanak alá a Földre és kísérjék figyelemmel az emberek tevékenységeit, valamint tanítsák őket, élükre Azazelt választotta, egy Vezetőt. A feladata az volt még ezelőtt, hogy ha valaki meghal, annak lelkét kísérje el a Mennyek országába - ezért is nevezték sokszor őt a halál angyalának. Az ítélet végrehajtás mellett akkoriban nekem kellett a Mennybe jutott lelkekre is felügyelnem, hogy rend legyen és békesség közöttük, így sokszor találkoztam Azazellel, és jó barátok lettünk. Ő talán többet is érzett irántam, mint barátság, de ezt eltitkolta mások elől, sőt, egészen magába fojtotta érzéseit. Én pedig csak sejtettem a dolgot, de nem fordítottam túl nagy figyelmet felé sosem. Viszont nem ez a lényeg most. Mikor a Virrasztók, azaz Azazel csapata ellátogatott a Földre, az embereknek rendkívül szép leányaik, és jóképű fiaik születtek azokban az időkben. Olyan gyönyörűek s vonzók voltak, hogy az angyalok mind beléjük szerelmesedtek, így a rájuk kiszabott feladatot hátra hagyva elcsábították azokat a halandókat, s akkor jöttek a világra az első nefilimek. Viszont akkoriban nagy viharok voltak, a jégeső elverte a termést, és nem volt elég élelmük, hogy a sok félangyal teremtést eltartani tudják. Énoch könyve szerint a nefilimek az embereket kezdték el enni emiatt, de valójában nem így történt. Az emberek más falvakba kezdtek járni, fosztogatni másokat, hogy elég ellátmányuk lehessen. Azazel ugyanis megtanította őket a különböző kovácsmesterségekre, a fegyverkészítésre, s hogy a szép hölgyek még szebbek lehessenek s hiúbbak, megtanította őket a különböző illatszerek és szemhéjfestékek, hajszínezők elkészítésére. Az Úr ezt már nem bírta tovább nézni, s engem küldött, hogy az angyaloknak mind szárnyát szegjem. Az összeset felkerestem, mind könyörgött, de nem mutattam számukra kegyelmet. Tudtam, hogy a Jó nevében cselekszem, még ha fájt is saját, de bűnös társaimat a biztos halálba küldenem. Így ragadt végül rám is a "halál angyala" elnevezés. Akkor pillantott rám Azazel is úgy... Állítólag az emberi nőkbe próbálta elfojtani az irántam érzett szeretetét. Viszont nem volt számára sem irgalom: megfosztottam őt szárnyaitól, majd a Dudáel sivatagba száműzték, ahova Raphael bátyám vitte el. Bizonyára már sikerült onnan kijutnia, vagy a Pokol szolgájává vált, esetleg meghalt... Semmit nem tudni róla. Ő iránta is éreztem fájdalmat, mert róla se tudtam volna soha elképzelni, hogy ilyesmit tegyen. Úgy tűnik, Isten hiába teremté az angyalokat a jóra, a szeretetre, valami hiba még is történt a gépezetben, ami miatt ennyien buknak alá manapság is, s nem csak évezredekkel ezelőtt. Egyszer azt mondta nekem valaki viccelődve, hogy ne bánjam ezt, mert legalább nem unatkozom és van munkám, amit végezhetek. Ha a tekintettel ölni lehetne, szegény több halálos szúrás áldozatává vált volna. Ezt a pillantásom azonban a keserűség vette át, így az illető sem tréfálkozott többet vele.

S ahogy e hosszú emlékkép végére érek, a démonok mind holtan hevernek a földön, s a reszkető angyal előtt állok, aki térden csúszva könyörög megbocsájtásért. Szemrebbenés nélkül nézek rá, démonvértől szennyes kardom a levegőbe lendül, miközben elkapom szárnyának egyik felé. Ordít a szerencsétlen, ahogy önnön vérétől vöröslő tollait megpillantja a porban.
- Sariel, kérlek... Ne tedd, kérlek, kérlek, könyörülj meg szegény fejemnek!
Megállok egy fél pillanatra. Rá emelem hűvös tekintetem.
- Elárultad Istened, Bukott... Nincs olyan hatalom, ami most megmenthetne.
Kissé beleremeg a hangom, ahogy suttogva, de határozottan ejtem ki e szavakat, s szárnyának másik felétől is megfosztom. Akkor ő a fájdalomtól görcsbe rándulva hanyatlik a földre, melyen véréből már kisebb tócsa keletkezett. Fájdalom hasít az én szívembe is, hogy így kell látnom őt, de bűnös... S a bűnösnek bűnhődnie kell. Nem lehetek vele kedves, mint amilyen vagyok másokkal, s voltam vele is. Most a másik arcom az, amit mutatnom kell felé.
- Gondolkozz el azon, amit tettél... S imádkozz, hogy irgalmas halálod legyen e Földön!
Azzal hátat fordítok neki, és távozok az épületből. Odakinn már szakad az eső. Imádom az illatát e természeti jelenségnek, ahogy az vízcseppek végig szánkáznak hófehér tollaimon. A vér is lefolyik kardom pengéjéről, melyet visszarakok a tokjába, ami eddig oldalamon lógott. Lassan sétálok, nem sietek. Emlékszem, mikor Azazel is elbukott, s jött az Özönvíz, az eső negyven napig zuhogott. Manapság már nem fordulnak elő ilyesféle katasztrófák. Pedig lehet ez lenne a legjobb megoldás. Ha Isten Noé idejében képes volt elmosni a bűnt a Földről... Akkor miért nem teszi meg most is? Mi akadályozza meg ebben? Talán az emberek olyannyira szívéhez nőttek volna, hogy nem lenne képes elpusztítani őket a démonokkal együtt? Nem tartom valószínűleg... Akkor miért, Atyám? Meddig fogod tűrni még, hogy gyalázzák művedet? Mikor jön el a Végítélet Napja? Meddig hagyod szenvedni legkedvesebb teremtményed? Hány angyalodnak kell még a mélybe buknia?
Hatalmas villám csap le egy közeli fába, de nem igazán riadok meg miatta. Kitárom szárnyaim, s visszatérek a Mennyek országába. Senki sem fogad, mind nyugovóra tértek már, csak pár őrszem járkál a kapu környékén.
Fáradtan vonulok el magam is pihenni, de valamiért még sem bírok sokáig elaludni. A csillagokon jár az eszem. A gyönyörű, fényes égitesteken, melyek elsőként világítottak meg bennünket a Teremtéskor. Bárcsak újra kezdődne az egész... Bárcsak újra láthatnék egy csillagot megszületni.

De nem... Eltelik huszonöt év és újabb háborúba csöppenünk. Testvéreim egymás ellen fordulnak - Gabriel az embereket támadja, Mihály védi őket... Atyánk pedig sehol, hogy utat mutathasson nekünk.
Mindkettőjükkel beszéltem. Mindketten a maguk oldalára akarnak állítani... Én pedig csak kapkodom a fejem, hol egyikük, hol másikuk felé fordítom kétségbeesett tekintetem.  Nem húzhatom ezt így sokáig. Döntenem kell, minél hamarabb, bár nem szívesen teszem.
A kérdés már csak az, hogy kinek az ügyéért fogom felajánlani a kardom és az erőm. Hogy helyesen döntök-e majd... Az még a jövő zenéje.
De az lenne a legjobb, ha Atyánk visszatérne és rendet rakna végre. Az lenne az igazán szép befejezés. Remélem, nem örökre hagyott el minket.

 
Sariel, a Végrehajtó
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: