Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Irattár 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 15, 2019 10:11 pm
Következő oldal


Strange or stranger
William & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 349 • Zene; - »
Megemelt szemöldökkel pillantok fel a kezeim között tartott könyvről Simmonsra, majd vállat rándítva teszem félre a gyűjteményt az egyik szomszédos, épségben maradt polc szélére.
- Neki sem kell mindenről tudnia. Úgy értem, nem fogok szaladni, hogy beköpjelek - tisztázom, mert bár szabálykövető vagyok - vagy legalábbis voltam -, azért az ésszerűtlenségnek is van határa. Az égvilágon nem segítene semmit, ha egy rajta kívülálló baleset miatt besároznám, leszámítva a tilosban járását, azt viszont lerendezzük majd magunk között.
- Jó ötlet, estére is meglesz a kreatív elfoglaltságod - közlöm faarccal, mielőtt haloványan elmosolyodnék és a vállára pakolnám a tenyeremet. Az elmémbe hasító képek azonban hamar eltörlik az ábrázatomról az arra éppen, hogy csak felkapaszkodó jókedvet, s mire véget ér a látomás, legszívesebben egy épülettel odébb húzódnék a sráctól, nemhogy még biztatóan szorongassam. Valószínűleg neki is feltűnik az egyik pillanatról a másikra beálló változás a hangulatomon, ugyanis arról kérdez, hogy minden oké-e. Most kezdjem el sorolni…?
- Persze. Azt hittem hallok valamit - bököm ki a hazugságot, sebtében fordulva a földön heverő könyvekhez, amiket újonnan feléledt lelkesedéssel kezdek a visszaállított asztal tetejére pakolgatni. Nem sokkal később William is megérkezik a vödörrel meg a söprűvel, és belekezd a munkába.
- Nem tehetsz róla, hogy épp most szakadt le ez a szar - tekintek fel rá egy röpke momentumra, habár a nemrég tapasztaltak után nehéz rajta tartanom a szemeimet. - A lényeg, hogy nem tudsz semmiről, mi a zajra jöttünk be, oké? - ajánlom fel a közös titkolózás lehetőségét, remélve, hogy nem akkora buzgómócsing, mint én voltam kezdőként, mert akkor mindketten megszívtuk. Közben újabbat szusszanva szedegetem tovább a poros, néhol meglehetősen szakadt köteteket, nem különbül foglalkozva azzal, hogy bármiféle sorrendbe kerüljenek az asztalon.
- Szóval hogy kerültél New Yorkba és honnét jöttél? - érdeklődök, mégse néma, kínos csöndben dolgozzunk, és hogy nekem se azon járjon az eszem, amit nemrég láttam. - Bár gondolom napi szinten faggatnak erről, mi? - horkantok fel, megadva az esélyt arra, hogy azt mondja; ma inkább nem gondolna a múltjára, persze ettől függetlenül én most már kíváncsi vagyok minden részletre az életéből. Például, hogy embereket kellett-e ennie a túlélés érdekében…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Irattár Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 22, 2019 11:45 am
Következő oldal


Oh, shit
────────────── ──────────────
@Alexander Payne - 717 szavacska
Persze, az űzött ember nem egyik napról a másikra felejti el a sas körözését a feje fölül, most mégis, úgy tűnik, hamar visszadugja a zsebébe a riadt őzikét és acélosabban állja ki a pillantást, legyen akármi is belőle. Noha, valahol bosszantó, hogy tényleg nincs itt egyedül, az pedig már elképzelhetetlen, hogy elvigyen akármit mostanság innen, mégsem tombol, egyelőre a dühkezelése egész könnyen sikerül, a kád vízbe való merülése eddig mindig kitisztította haragos, olykor csapongó gondolatait. Aztán itt van ez az egész élet, a tanoncság, ahol megint aprónak és végén kullogónak számít, mi ez, ha nem a sors fintora. Remélte, ilyenkorra már jön egy újabb, aki még rosszabb és elveszi a dicsfényt ilyen tekintetből, de nem. Oké, akkor marad ez. A pergament már nem fogja, mintha sosem látta volna, úgy hivatkozik rá, pedig nagyon is megjegyezte magának. Ha ez az apróság itt van, bizonyára vannak nagyobb falatok is és nem tud nem mohón gondolni rá. Elvégre, ezért is jött, körmével kaparássza ujját, mint aki tényleg ideges, bár inkább türelmetlen. Vagy fene tudja már.
- Persze, csak épp nem tudom hol van – mert való igaz, bejelentette, hogy pár napra eltűnik dologra, térképet nem kapott hozzá, hogy mégis merre, az üzenés pedig a távolba manapság ritka dolog, ha létezik is más mód, mint amit ő ismer, akkor fogalma sincs, hogy mi az, nem is érdekli. - Majd keresek valakit máskor, ha ilyet látok, megjegyeztem – egyezik bele a dologba, bár akár csuriba is tehetné az ujjait, nem biztos, hogy valóban így is lesz, bár talán jobb, ha valóban kicsit meghúzza magát és ezután csak a „jó fiú” hozzáállást mutogatja ismét.
Nem lesz egyszerű azonban, ha Zagar a nyakát csavarja meg többször az események hallatán. El is enged minden dolgot, még a sunyi, árnyékként bekúszó önmagát is, csakhogy a föld fölött maradhasson. Nem is mer a másikra nézni, mintha annak is villámló tekintetétől tartana, bár inkább hunyja le saját szemeit és oda-vissza számolna akár százig is, hogy aztán most végképp ne törjön elő semmi sem. Még így, a város hatása alatt is figyelni kell, ami egykoron és mindenkor teljesen átlagos, itt tabu és meggondolandó, akaratlanul el-elsüthet bármit, most viszont fehéredő bütykei csak a tehetetlenséget és a haragot mutatják, ahogy keze ökölbe szorulva lóg maga mellett. Még egy nagy sóhaj, némi köhögéssel megtűzve és a lépésekre fordul immáron felé, a káosz már kibontakozott, most hogyan tovább figyelemmel.
- Hurrá, hurrá – a totális lelkesedés, inkább hajtotta volna izomlázig a lándzsával vagy akármivel. De igaz, ezt főzte, ezt kell megenni, még ha rettentően rusnya íze is akad. - De ha őt nézzük, akkor bizony nem árt, ha felveszem vele a kapcsolatot, legalább leadni a méreteimet – próbál humoros lenni ebben a helyzetben, utalva Zagar mogorva és szigorú természetére, bár fogalma sincs, erre mit mondana. Bizonyára ő már üvöltene és káromkodna, akkor talán neki is sikerülne hangosabban szitkozódni, hátha abban lelik meg a békét. Egy apró pillantást vet a könyvre, amelyet Alex felkap és amely már megint azt támasztja alá, hogy ide be kellett térnie, azonban most a seprűkre kell gondolnia. Ironikus, macskát is szerezzen mellé? Jó, befejezi.
- Meg valami vödör, amibe a sérülteket rakhatom. Hátha... Hátha össze lehet rakni – ragasztani, bárhogy. Legalább a remény, ugyebár. Épp lépne, amikor megérzi a másik kezét a vállán, már nem rezzen össze tőle, megszokott bajtársias dolog, úgy tűnik, azonban az már nem, ahogy a pillanatok alatt arca másba fordul. Noha nemigen érez most semmit sem, hiszen eléggé lefoglalja magát a történtekkel, saját maga apró haragjával, így vakon csúszik bele olyasmibe, amelytől jó esetben próbálna minél messzebb kerülni.
- Minden oké? - kérdő tekintete az arcot figyeli, keresi a válaszokat. Ahogy ujjai eltűnnek, úgy lép el és még mindig kutakodva, de immáron elindul a szertár felé és kiszedi onnan a kért seprűt és egy vödröt, legalább ezeket nem borítja ki és visszatérve előbb az asztalt állítja normál állapotba és lehajolva kezdi el összeszedegetni maga is a könyveket.
- Több kell ahhoz egy polcnál, gondolom. Mégis, tényleg bocs. Azokért amik eltörtek... - emeli fel a csonka szobrot, forgatja meg ujjai között. Apró és kellemes mosoly, az alakot már látta, vagyis ami maradt belőle, de hamar a vödörben végzi, a könyvkupac pedig, amelyet összeszedett, az asztalra kerül.
- Remélem a többi egyben marad, mert akkor ordítok... - mintha mi sem történt volna és valóban. Ő működik tovább.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Irattár 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 21, 2019 11:36 pm
Következő oldal


Strange or stranger
William & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 522 • Zene; - »
Leheletnyire emelkedik a szemöldököm a bocsánatkéréssel egybekötött, rövidre szabott magyarázatát hallva; úgy értem, ha valaki megijed a saját árnyékától is, hogyan akar vadásszá válni? Az is jó kérdés persze, ki kötné a gyengeségeit mások orrára, szóval vagy tényleg reménytelen eset a srác, vagy van valami múltja a félelmeinek, amiről én nem tudok. Őszintén megmondom, még ha pletykáltak is az újoncról valamit vagy ténylegesen a tudtomra adták, egészen más dolgok foglalják le manapság a tudatomat ahhoz, hogy ilyen semmisnek ható információkat magamba szippantsak. Végül úgy határozok, hogy jobb a békesség, csakúgy az előítélet mentesség. Legyen bármilyen múltja - ha tényleg az van rá kihatással -, senkit sem kezelünk hímes tojásként New Yorkban, főleg nem azokat, akik fegyvert akarnak fogni és azok ellen kiállni, akiket a legrosszabb rémálmaikba se kívánnának.
- A lényeg, hogyha nem tudod mit csinálj, keresd meg a mentorodat és ne matass olyan dolgok között, amik nem neked valóak - sóhajtok fel gondterhelten, mialatt elteszem a késemet, nehogy attól is szívinfarktust kapjon itt nekem. Majd folytatnám is a szócséplést, felvállalva a mindkettőnk számára kellemetlen tényt; ma én felelek a délutáni elfoglaltságáért, azonban pontosan ebben a momentumban dönt úgy az egyik polcsor, hogy nemes egyszerűséggel leszakad.
Együtt tudok érezni William fohászkodásával vagy inkább aggodalmával, amit egy sor „ne”-vel fejez ki, de nem lehet megfékezni az elkerülhetetlent, a könyvek iszonyú robajjal potyognak le a földre, és mindezt tetézve tör ripityára néhány értékes szobor. Az egyik határozottan emlékszem, egy eddig még megfejtetlen rúnát ábrázolt…
Legszívesebben a hajamat tépném, majd hátat fordítva hagynám slamasztikában Simmons barátunkat, mégis, ahogy rezignáltan és képzeletben elföldeli magát, kénytelen vagyok felhorkantani. Persze hamar eltüntetem az ábrázatomról a mosolykezdeményemet, és köhécselve lépdelek beljebb a szobába.
- Arra talán nem lesz szükség. De gratulálok, a mai edzés helyett nyertél egy feledhetetlen takarítást - dünnyögöm az orrom alatt, miközben lehajolva felemelem az egyik megsárgult könyvet. Régi, magukat boszorkánynak nevezők feljegyzései vannak benne, ám ha jól emlékszem, semmire nem jutottunk a benne foglaltakkal. - Oké, ott oldalt a bal sarokból nyílik egy szertár. Kelleni fog seprű - pillantok rá a szokásos morcos képemmel, de aztán látva az ábrázatát, mélyet sóhajtva a vállára teszem a szabad kezemet.
És abban a momentumban egy egészen másik szituációban találom magamat.
Egy felvágott mellkasú, női holttest előtt ácsorgok, a számban pedig a vér jól ismert, fémes ízét érzem elvegyülni. Sötét van, de a homályban jól kivehető alakok képe fogad, akik valami vöröset adnak egymásnak kézről kézre. Mindegyik harap egyet belőle, és mire az utolsóhoz eljut a maradék, a testemen - ami rá kell jöjjek, nem is az enyém - furcsa energiahullám söpör végig. Akaratomon kívül pillantok lefelé, ahol a bőséges vértócsából William képe mosolyog rám vissza.
Egyik pillanatról a másikra térek vissza a jelenbe, és biztos vagyok benne, a pár másodperces bambulásomból csak én érzékeltem igazán bármit. Összeráncolt homlokkal emelem a szemeimet a srácéira, hisz lássuk be, amit az imént tapasztaltam minden volt, csak épp megnyugtató nem. Ki lehet ez a kölyök és mi a franc volt ez?
- Nem fognak kivégezni - bököm ki az eredetileg neki szánt mondatot, ám a vállának tervezett, bíztató szorítása helyett sietősen emelem el tőle az ujjaimat, és kezdem el összeszedni a könyveket.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Irattár Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 02, 2019 9:09 pm
Következő oldal


☽ oh shit

Alex & "William"
• szószám: 523 • Credit:

 
Az emóciók ábrázolása valódi tartalom nélkül kétségkívül egy kemény iparág. Annak idején mesterség, szobor járt érte ha jó, másik, ha rossz. Ő még tapasztalatlan, tény, hogy a könnyek valóban kicsit túlzóak voltak, de már nem akarja visszacsinálni. Sőt. Igazából ez is jó arra, amit el akart érni, mert ha nem is hatja meg a lelkét, zavarba is lehet hozni vele valakit – na nem olyanba, hanem abba, ahol nem tudja, fogalma sincs, mit kellene tennie. Nem tart attól, hogy a vállára borulva kell pityeregnie, így szipog párat, a csatorna el is zárul. Könnyed és gyors mozdulattal törli ki a bűnjelet onnan, mintha nem is létezett volna. Valóban sosem. Szusszan egyet, aztán a kérdésre kezd el bólogatni.
- Igen, az vagyok – nem mintha annyi William rohangálna erre, nem hallott még egyről sem, pedig aztán tényleg odafigyelés nélkül bökött a nevek közé, csak egyszerű és könnyen megjegyezhető, lám, valamennyire be is jött. Valóban igaz, hogy van híre akkor, ha jó, ha nem, nem lehet sokáig rejtekben itt semmi sem, noha nem fű alatt tanítja Zagar sem, mégsem kellett sok idő, hogy ennyire szétterjedjen. Mondjuk tény, megérti, az arcot még nem plakátolták ki mellé így megeshet, hogy nem esik le nekik olyan könnyedén, hogy kivel is kerülnek szembe, azért így azonnal késsel fenyegetni. Nem szép dolog. Amit ő tesz, az sem, szóval ha ki is kérné magának, nem lenne illedelmes. De már csak azért is, bár pillantása még mindig jámbor, tipikusan azok a kiskutyaszemek, akit rajtakaptak a papucsrágáson és próbálják magukat ártatlannak beállítani. Hát. Majdnem.
- Bocs, hirtelen jöttél, az ilyen akciókra még rosszabban reagálok – mutatja, hogy odakint az ilyen rárontás kellemetlen élményekkel is társult, persze, ezt majd hangoztatni is kell, hogy levetkőzi, ne higgye senki, hogy az árnyéktól is félni fog. Azért annyira nem megy le ő sem. Szerencsére legalább a kés eltűnik, nem szükséges, ő totálisan fegyvertelen, semmit nem dugott zsebre, sem rejtekhelyre, hiszen felesleges. Még akkor annak is tűnhetne, hogy lopni is akart, aztán már végképp nem tudná lemosni magáról.
Aztán persze, arca már vidámabb is egy fokkal, hogy nem fogja bántani, azonban mire bármit is kinyöghetne, vagy ő folytathatná amit akart, az ő fülét is eléri a semmivel ne összetéveszthető hang. Oké, a hely kicsi, zsúfolt, dominó effektus, mégis, ez volt az a pont, amikor végleg elveszti az irányítást. Mert eladhatja magát másnak, amikor tehetetlen kell néznie egy ilyesmit, szakad a cérna. Egy pillanatig ötlik fel benne, hogy erővel tartja ott, mintha csak félig szakadt volna le, mire azonban bármit is tehetne, a lavina elindul.
- Ne, ne, ne, ne, ne... - már ugrana oda, de elkésik, ezzel megússza, hogy lábára dőljön a sok kacat. Jó adag port kap ő is, arcát védi karjával, a robaj pedig ahogy megindult, úgy halk el. Már csak apró súrlódás, ahogy pár könyv a földre csusszan végleges helyére. Köhög párat, ahogy leengedi a kezét, és a teljes reményvesztettség erejével áll ott és mered a halomra.
- Hát... - szólal meg végül, halkan, nem sír, arca semmis, igazából nem érdekli a sok vacak, kacat, de most mégis tudna az összes általa ismert nyelven szitkozódni. És az igen hosszú.
- Remélem, van a bázisnak temetkezési vállalkozója.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Irattár 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 01, 2019 8:00 pm
Következő oldal


Strange or stranger
William & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 435 • Zene; - »
A földön kuporgó srác pontosan olyan hirtelenséggel kapja rám a tekintetét, majd ugrik fel a padlóról, mint aki nagyon is tisztában van azzal, hogy tilosban jár. A szemöldökeim mégsem emiatt, hanem a felpattanásával járó káosz végett emelkednek a homlokom közepe felé, és csupán azért nem szorítom össze a szemeimet a korábbi, kellemes csendhez képest eszméletlenül nagy zajra, mert az ártatlan képe ellenére sem bízok abban, ne használná ki bármelyik momentumban a figyelmetlenségemet. Szóval sebtében átrendezem a vonásaimat megrökönyödöttből bosszússá és gyanakvóvá, s leheletnyi hunyorral igyekszem felmérni a szituációt, amibe csöppentem. Vagy inkább, amire rárontottam.
A közel korombeli idegen úgy néz rám, mint aki pillanatokon belül elbőgi magát, és egy századmásodpercre komoly meggyőződést érzek magamban afelől, hogy én vagyok itt a hibás, illetve a szőrösszívű, amiért képes voltam így megrémíteni a gyámoltalan kölyköt. Csakhogy láttam már démont kislányok álcája mögé is bújni, ezért nem hagyom, hogy különösebb hatással legyen rám a sajnálkozása. Legalábbis, amíg oda nem vet nekem egy nevet.
- Várj - szakítom félbe, megemelve a tőrt tartó kezemet. - William, mint William Simmons? Az újonc? - faggatom, egyszerre érezve megkönnyebbülést aziránt, nem holmi feketeszeművel van dolgom, és kiábrándultságot, mert ebből a kétballábas szerencsétlenből fogalmam sincs, hogyan fogunk vadászt faragni. Noha ez a legkevesebb, ami jobban bánt, az az, hogy ma délután én felelek érte. - Jól van, csak el ne sírd magad - bököm ki elbizonytalanodva, hiszen még egy ügyetlen leendő-vadásszal is jobban boldogulok, mint egy pityergő ismeretlennel.
Közben elteszem a késemet, révén, arra már nem lesz szükségem, és éppen emelném vissza az irattár közepén ácsorgó srácra a pillantásomat, amikor az ideiglenes csöndbe nyikordulás ékelődik a jobb oldalam irányából. Gyanakvóan kapom oda a tekintetemet, ám jó ideig nem történik semmi.
- Nem foglak bántani - folytatom a beszédet, kicsit még figyelve a polcokat, utána viszont megint Williamé az érdeklődésem. - de semmi keresnivalód itt. Másrészt ma én-
Itt bennem akad a szó, ugyanis az előbbinél élesebb recsegések és ropogások váltják fel a nyikordulást, s mire felocsúdhatnék, a fal mellett nyugvó polcsor egyike nemes egyszerűséggel leszakad, sorban késztetve mélybe vetődésre a rajta elhelyezett könyveket, iratokat, feljegyzéseket és egy-egy értékesebb szobrot, amelyek közül van, ami csörömpölve hullik darabjaira a padlóval érintkezve. A jelenleg végbemenő káoszhoz képest az iménti asztalborítás könnyed kis semmiségnek tűnik, így ezúttal nem tudom megállni; össze-összeszorítom a szemeimet az élesebb hangoknak köszönhetően. Aztán a láncdohányosokat meghazudtolva kezdek köhögni a bőséggel felvert por miatt.
- Mégis mi a francot… műveltél - nem mintha ő tehetne róla, de a tüdőm kiköpése ellen küszködve, és a pár perccel ezelőtti békességemnek búcsút intve valakit hibáztatnom kell a felfordulásért, aminek a feltakarítására ezennel mi lettünk a szerencsés kiválasztottak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


Irattár Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
238
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Multi :
A gyűlöletgombóc
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 01, 2019 3:31 pm
Következő oldal


☽ oh shit

Alex & "William"
• szószám: 627 • Credit:

 
Félreteszi kicsit William-et, mint valami ékszert a polcra, hogy hadd tündököljön ott és hagyja, hogy most más legyen a központban. Nyakát kiroppantva tette vissza az eszközöket, hogy aztán az üres folyosók fogadják magába. Valami biztos van, mint mindig, azonban neki nem szóltak, nem jelezték, hogy jelenni kellene, elvégre, az újonc minek kell éles akármire, örülnek, ha nem szúrja torkon magát esés közben. Könnyed mozdulattal simítja hátra vizes tincseit, az előbb nemes egyszerűséggel öntött saját fejére egy adagnyi vizet, hogy felfrissüljön, az idebenti hűvös ennek kifejezetten jót tesz, kitisztítja az elmét. Végtére is, miért ne.
Merész gondolat kúszik fel gerincén, ha már a múltkori sikertelen volt, hiszen belebotlott abba, akibe nem illik. Igazából senkibe sem, mert majd leszedik a fejét, véletlenek azonban akadnak. Vagy mégsem?
Szórakozott pillantás, ahogy elhalad végül az irattár mellett, már-már az a komikus jelenet, ahol az illető elsőre elhalad, aztán fordul csak vissza. Valami hasonló áll be, ahogy megáll, ahogy szinte „visszatolat” és az ajtót szemléli. Minden mindegy alapon fog rá a kilincsre és az való igaz, magától nem enged, miért is engedne, ha jól rémlik neki, ez nem központi hely, Martin valamit hebegett róla anno, de annyira sietett, hogy talán nem is voltak igazak a szavai. Körbepillant, majd csal, a zárt nyitásra késztetve nyúl igazi valójához, bár tény, a hely átka többre nem nagyon engedné, ahhoz kéne idő, hogy nagyobb durranást lőjön el, de nem kívánkozik, egy épp elég volt, már slisszan is be, mintha valóban csúszómászó lenne. Még mindig nem érzékel mozgást, a kinti falak sem vernek vissza semmit, így talán most nyugta lehet végre. Túl sok arc, túl nagy tömeg, fáradt öreg „lélek”. Jó vicc.
Végtére is azonban, a hely nem látszik elsőre nagy durranásnak, azonban, szinte érezni a levegőben, hogy több van itt, mint a könyvtárban vagy bárhol máshol. Enged magának egy mosolyt, beljebb lépve ujjaival meg-megsimítja a polcot, a pergamenek, iratok kiálló széleit. Mondhatni, ez már sokkal otthonosabb számára, mint az ággyal telepakolt szoba vagy az edzőterem. Mélyet lélegez a poros, kissé dohos levegőből, a katalogizáláshoz használt címkéket futja át. Egész élvezhető a helyzet, ahogy leemel egyet, majd visszateszi, válogat, ráérősen, végül meglel egy érdekesnek tűnő darabot. Az asztalhoz csak a fény miatt lép, azonban a szék helyett a hűs földre dobja le magát. Annyira belefeledkezik, hogy az ajtót sem zárta vissza, ez bizony hiba, amit mohósága okozott és amire képtelen figyelni. Nem hiába, Zagarnak igaza van abban, hogy a fókusszal néha gondok akadnak, még az öreg és pokolibb felének is, amikor annyi minden hever előtte.
Ujját épp végigvezeti a rúna kanyargós rajzolatán, amikor is a hang úgy csattan, mint a falon a lövés visszhangja. Fejét felkapva pillant oda, aztán úgy ugrik fel, mintha a talaj forróvá vált volna. Aztán igazából, mehetne már a szent szöveg, ha ezzel az ütemmel nem borítaná fel az szerencsétlen asztalkát és amit ezzel ér. Mire bármit tehetne, a káosz közepén áll, halálra vált arccal – lekapta William-et a káoszban, de nem kizárt, hogy a sajátja sem különb – és zihálva áll tanácstalanul az egész közepén. A por száll felé és ő saját nyelvére harap, szeme csillog. Ó, könnyekkel játszik.
- Nem akartam... - inkább utal arra, amit ezekben a pillanatokban tett, nem pedig arra, hogy mit keres itt. Nagyot nyel, kezét felteszi, hogy megadja magát, de előtte gyorsan és mégis óvatosan teszi le a tekercset.
- Wi... William vagyok és... - néz körbe. Mit is keres itt? - Nyitva maradt és ez volt az asztalon... és – lepillant a tekercsre. Mondani sem kell, nem egyszerű dolog pihen ott.
- Kérlek, ne bánts. Én csak el akartam tenni, de ez a jel... láttam már, házak oldalára festve... nem tudtam mit csináljak... - vezeti vissza rá a tekintetét. És most sem. Aztán nyikordul valami, vélhetően nem most adja meg magát valamelyik polc, mert akkor lenyakazzák.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




We're lost children of the sea

The past is gone - - Look out, the sun is going black, black - - Time to get back on the road

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Irattár 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 25, 2019 8:34 pm
Következő oldal


Strange or stranger
William & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 422 • Zene; - »
Mély sóhajjal veszem a nyakamba a bázis harmadik emeleti folyosóját, kilépve a komplexum egyetlen olyan pihenőhelyéről, ahol rajtam kívül senki sem szokott megfordulni. Talán mert annyi kacat van felhalmozva benne, amit még a vadászkereskedés is megirigyelne - ezért elférni sem könnyű -, a falai közt ringatózó, dohos szagról pedig ne is beszéljünk. Viszont minden kényelmetlenséget megér, ha az ember félre akar vonulni, és meginni egy hideg sört, mielőtt vissza kellene térnie a nyűgöt jelentő kötelességeihez. Elkiabáltam legutóbb ezt az egész „senki sem veszi észre a lógásaimat” dolgot, és most viselhetem el a következményeit az újoncokkal való gyakorlás képében. Egyáltalán nem az én feladatom lenne, de a közelgő vadászbál sokakat lefoglal, ha meg nem az, akkor a Wallenberg-féle városvédelem átalakítás… Így vagy úgy, de nincs menekvésem.
Bosszús ábrázattal húzom meg az ujjaim között szorongatott üvegemet, majd a morcosságom mellett némi lemondással konstatálom, hogy néhány korty múlva lőttek a késő délutáni idegnyugtatómnak. Ellenben nézzük a jó oldalát, ma már csak egyetlen kétballábast kell beavatnom a kiképzés alapjaiba, akivel ha minden igaz, Berten dolgozott korábban, vagyis nem indulunk a nulláról.
Szinte érzem, ahogyan kezd a mellkasomra telepedni a megnyugvás és felszakadozni róla az addig rajta csüngő ólomsúly, azonban, hogy semmi se legyen egyszerű, furcsa motoszkálásra leszek figyelmes a folyosó másik végéről, mielőtt még újult erővel lefordulhatnék a lépcsőházba. Kell néhány másodperc, amíg győzködöm magamat arról, miért kellene továbbsétálnom, miért nem az én dolgom nyomozósdit játszani, de bármilyen kibúvót is keressek, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor már a légy sem szokott erre zümmögni. Francba.
Az iménti kiábrándultságomat visszaöltve magamra lépek odébb a lejárattól, majd indulok tovább halk léptekkel a szoba felé, aminek az ajtaja résnyire nyitva van. Az irattár az, ahol a speciális könyveinken felül mindenféle feljegyzéseket, rúnagyűjteményeket tartunk, és határozottan nem mehet oda be csak úgy akárki. Egyedül az eliteknek és a tanácstagoknak van felhatalmazásuk a szabad bejárásra, és ha az információim nem tévesek, most egyiküknek sem kellene itt lenni.
Gyanakodó ábrázattal és felszaporodó pulzussal állok meg végül a bejárata előtt, teszem le a földre a maradék sörömet, majd óvatosan elkezdem befelé tolni az ajtót, hogy aztán a következő látvány fogadhasson; egy általam még soha nem látott alak kuporog az egyik tölgyfaasztal alatt, és elmélyülten olvas valamiféle megsárgult tekercset. Mi a pokol.
- Te meg ki a franc vagy és mit keresel itt…? - a kérdésem alatt alig emelkedik a hanghordozásom, ugyanis kíváncsiság helyett egyértelmű nem tetszést érzek a felfedezésemmel kapcsolatban. - Két másodperced van, hogy kimássz onnét, vagy közelebbi ismertséget szerezhetsz a késemmel - közlöm, mialatt a szavaimhoz hűen előkapom a tőrömet az övemen függő bőrtokjából.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Irattár 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
285
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
20
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 25, 2019 6:12 pm
Következő oldal


***


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3